PÜ BH 2012/67
PÜ BH 2012/67
2012.03.01.
Ha a védjegyjogosult öt éven át megszakítás nélkül eltűrte egy későbbi védjegynek az országban történő használatát, noha tudomása volt e használatról, a továbbiakban: nem léphet fel e későbbi védjegynek az országban történő használatával szemben, valamint korábbi védjegyére hivatkozva nem kérheti a későbbi védjegy törlését sem [1997. évi XI. tv. 5. § (2) bek. a) pontja, és 17. § (1)–(5) bek.].
A jogerős ítélet által megállapított tényállás szerint a felperes a jogosultja a 2001. június 12-i elsőbbségű, 764.044 lajstromszámú „Satel” ábrás védjegynek, amely a 9. osztályba tartozó árukra áll oltalom alatt. A védjegyben a szóelem fekvő téglalapban helyezkedik el, mellette egy hatszögletű mértani forma látható. Az alperes jogelődje, az Sz. Kft. 1989. december 1-jén került megalapításra, kereskedelmi neveként és rövidített elnevezéseként a „SAT-EL Kft.” elnevezést, e-mail címeként „satel.bizt.@satel.hu” elnevezést használta. Az alperes jogelődje részére 2001. január 9-én került regisztrálásra a „satel.hu” domain név. Az alperes tevékenységével elsősorban a biztonságtechnika piacon van jelen és 2000. óta a felperes kizárólagos magyarországi forgalmazójával, az M. Kft.-vel kereskedelmi kapcsolatban állt. A felperes kizárólagos magyarországi forgalmazóján keresztül – egyebek mellett – biztonságtechnikai termékeket is forgalmaz.
A felperes a 2008. október 21-én benyújtott keresetében kérte megállapítani: az alperes a „satel.hu” domain név regisztrálásával és használatával 2001. június 13-tól bitorolja a védjegyét. Kérte az alperesnek a jogsértés abbahagyására kötelezését és attól a jövőben való eltiltását, valamint elégtétel adására kötelezését.
Az alperes a belenyugvás szabályaira hivatkozva a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította és kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 125 000 forint perköltséget. Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a perben nem volt vitás, hogy az alperes a védjegy áruosztályába tartozó termékek vonatkozásában használja a „satel.hu” domain nevet, ezért a megjelölés és a védjegy összetéveszthetősége a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. tv. (Vt.) 12. § (2) bekezdés b) és (3) bekezdés e) pontjai alapján fennáll. A per adatai alapján megállapítható, hogy az alperes, illetve a jogelődje a megjelölést – a védjegy elsőbbségét megelőzően – kereskedelmi neveként már az 1990-es évektől kezdődően, majd 2001. január 9-től domain névként használta. Miután a felperes védjegyének elsőbbségi időpontja későbbi, mint az alperes lajstromozatlan megjelölés használata, a Vt. 5. § (2) bekezdés a) pontja értelmében az alperes minősül a korábbi lajstromozatlan megjelölés használójának. Az alperes a Vt. 17. § (1) bekezdése értelmében belenyugodott a felperes későbbi védjegyhasználatába, annak ellenére, hogy erről nem vitásan tudomása volt. A Vt. 17. § (4) bekezdése alapján ugyanakkor a későbbi védjegy jogosultja sem léphet fel a korábbi védjegy használatával szemben, ha a későbbi védjegy használatát a korábbi védjegy jogosultja az (1) bekezdés alapján már nem kifogásolhatja. Nem hivatkozhat arra sem a felperes, hogy az alperes megjelölés használatáról nem tudott, mert nem ő, hanem a forgalmazója állt kapcsolatban az alperessel. A felperes magyarországi forgalmazója számára 2003. július 4-től bizonyítottan ismert volt az alperes megjelölést tartalmazó e-mail címe. Miután a felperes maga is saját használatának tekinti a kizárólagos magyarországi forgalmazójának a használatát, ebből az is következik, hogy a forgalmazó tudomása a felperes tudomásának is minősül, illetve kellő gondosság mellett a felperesnek is tudnia kellett volna az alperes megjelölés használatáról. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes eredményesen hivatkozott a belenyugvásra, ezért a felperes az alperes védjegyhasználatával szemben nem léphet fel, így a kereset alaptalan.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy az alperes 2001. június 13. napjától a „satel.hu” domain név használatával bitorolja a felperes 764.044 lajstromszámú védjegyét, ezért annak abbahagyására kötelezte és a jövőre nézve eltiltotta a további jogsértéstől. Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül saját költségén, az ítélet jogsértést megállapító rendelkező részét egy-egy alkalommal tegye közzé a Magyar Hírlap és a Népszabadság című napilapokban 1/101 oldal terjedelemben, fekete-fehér kivitelben. Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 132 000 forint együttes első- és másodfokú perköltséget.
A másodfokú bíróság nem fogadta el az alperesnek a Vt. 5. § (2) bekezdés a) pontja alapján fennálló korábbi lajstromozatlan megjelölés használatára való hivatkozását. Kifejtette, hogy e jogszabályi rendelkezés értelmében a „korábbtól fogva” használt megjelölésnek azonosnak kell lennie az ütköző megjelöléssel. Az adott esetben az alperes nem a védjeggyel azonos megjelölést használt, miután az alperes által használt „satel.hu” domain név csupán hasonló a perbeli „satel” szót tartalmazó színes ábrás védjegyhez. Ezért az alperes nem tekinthető olyan korábbi jog jogosultjának, aki a Vt. 5. § (2) bekezdés a) pontja szerint jogosult a felperes által állított védjegybitorlással szemben a Vt. 17. §-a szerint a belenyugvás szabályaira hivatkozni. Erre tekintettel a belenyugvás törvényi tényállása további feltételeinek vizsgálata már szükségtelen volt és nem volt jelentősége annak sem, hogy a felperes mikor szerzett tudomást az alperes használatáról, illetve a belföldi forgalmazójának tudomása eredményezheti egyidejűleg a védjegyjogosult tudomását is. A belenyugvás szabályainak alkalmazhatósága hiányában tévesen utasította el az elsőfokú bíróság a keresetet. Ezért a másodfokú bíróság a Vt. 12. § (1) bekezdés és (2) bekezdés b) pontja, valamint a 27. § (1) bekezdésére figyelemmel, a (2) bekezdés a) pontja alapján a jogsértést megállapította, továbbá a b) és d) pontok szerint alkalmazta az egyéb objektív jogkövetkezményeket.
A jogerős ítélet ellen, jogszabálysértésre hivatkozással, az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, annak hatályon kívül helyezése és elsődlegesen – tartalmilag – az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyása, másodlagosan a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítása érdekében. Felülvizsgálati álláspontja szerint tévesen állapította meg a jogerős ítélet, hogy a Vt. 17. § (1) bekezdése alapján a belenyugvás szabályainak alkalmazása körében a Vt. 5. § (2) bekezdés a) pontja szerinti korábbi jogok az összetéveszthetőségig hasonló megjelölésekre nem terjednek ki. A Vt. 5. § (2) bekezdés a) pontja a gazdasági tevékenységük körében a megjelölést ténylegesen használó személyek érdekeit védi, amennyiben a későbbi megjelölés a korábbi használó engedélye nélküli használata jogszabályba ütközik. E jogszabály az esetek döntő többségében a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 6. §-ának rendelkezése, mely szerint a jellegbitorlás nem csak az azonos, hanem az összetéveszthetőségig hasonló megjelölés használatával is megvalósulhat. Mindebből az következik, hogy a Vt. 5. § (2) bekezdés a) pontjának alkalmazhatósága szempontjából a jellegbitorlás törvényi tényállását megvalósító megjelölések is lajstromozást kizáró viszonylagos okok és miután e korábbi jogokat a Vt. 17. § (5) bekezdése a belenyugvás szabályaira is kiterjeszti, az így megvalósuló korábbi használat belenyugvást eredményező ténynek minősül. A felperes pedig a védjegye elsőbbségi időpontját követően a perindításig több mint 8 éven keresztül eltűrte a védjegyével összetéveszthető megjelölés tényleges használatát, amely kimeríti a belenyugvás törvényi tényállását.
A felperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, annak helyes indokai alapján.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A Legfelsőbb Bíróság nem osztotta a jogerős ítéletnek azt az álláspontját, hogy a Vt. 17. § (5) bekezdésének utaló szabálya folytán a Vt. 5. § (2) bekezdés a) pontja szerinti korábbi jog tekintetében kizárólag az azonos megjelölés használat esetén alkalmazhatók a belenyugvás Vt. 17. § (1)–(4) bekezdéseiben szabályozott jogkövetkezményei. A Vt. 5. § (2) bekezdés a) pontjának rendelkezése a más által „korábbtól fogva” használt megjelölés tekintetében képez lajstromozást kizáró, illetve törlési okot, amennyiben a megjelölésnek a korábbi használó hozzájárulása nélkül történő használata jogszabályba ütközne. A pernek nem tárgya annak megítélése, hogy a védjegybejelentési, illetve a védjegytörlési eljárásokban a Vt. 5. § (2) bekezdés a) pontjának sui generis szabályként való alkalmazása során kizárólag csak az azonos vagy a hasonló megjelölés korábbi használata is értékelhető-e. Nem tárgya a pernek az sem, hogy az alperes egyébként felléphetne-e a védjegy törlése iránt az elsőbbséget megelőző saját korábbi használata alapján. Az adott esetben azt kellett megítélni, hogy a Vt. 17. § (5) bekezdésének utaló szabálya folytán az alperes alappal hivatkozott-e a Vt. 17. § (1) bekezdése alapján a védjegyjogosult felperes igényérvényesítését kizáró belenyugvás jogintézményére.
A Vt. 17. § (1) bekezdése alapján, ha a védjegyjogosult öt éven át megszakítás nélkül eltűrte egy későbbi védjegynek az országban történő használatát, noha tudomása volt e használatról, a továbbiakban: nem léphet fel e későbbi védjegynek az országban történő használatával szemben, valamint korábbi védjegyére hivatkozva nem kérheti a későbbi védjegy törlését sem. E rendelkezés a védjegybitorlás miatt igényt érvényesítő korábbi védjegy jogosultja számára időbeli korlátot szab a fellépésre, nem írja elő ugyanakkor az ellentartott későbbi védjeggyel való teljes azonosságot. A Vt. 17. § (1) bekezdése értelmében ezért – az ellentartott későbbi védjegyre vonatkozó bárminemű kikötés hiányában – a belenyugvás szabálya a korábbi és későbbi védjegynek nemcsak az azonossága, hanem a hasonlósága esetén is alkalmazható, mint ahogy védjegybitorlás miatt a védjegyjogosult a Vt. 12. § (2) bekezdése alapján egyaránt felléphet az azonos és a hasonló megjelölés használattal szemben is.
A Vt. 17. § (5) bekezdése szerint az (1)–(4) bekezdésekben foglalt rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell a korábbi jó hírű védjegyre, az országban korábban közismertté vált védjegyre, valamint az 5. § (1) bekezdésében és (2) bekezdésének a) pontjában említett korábbi jogokra is. Az adott esetben a Vt. 17. § (1) bekezdésének a Vt. 17. § (5) bekezdésében előírt „megfelelő alkalmazása” azt jelenti, hogy a Vt. 5. § (2) bekezdés a) pontja szerinti korábbi lajstromozatlan megjelölésnek is olyannak kell lennie, mint a későbbi védjegynek, azaz a korábbi védjeggyel azonosnak vagy ahhoz hasonlónak, amelynek használatát a védjegyjogosult felperes egyáltalán sérelmezheti. Ebből pedig az következik, hogy a korábbi védjeggyel nemcsak a teljesen azonos, hanem az ahhoz hasonló („korábbtól fogva” használt) lajstromozatlan megjelölés jogosultja is hivatkozhat a védjegyjogosult belenyugvására. Nyilvánvalóan méltánytalan helyzetet teremtene, ha a védjegybitorlás miatt fellépő védjegyjogosult igényérvényesítési jogát az ellentartott azonos megjelölés tekintetében a belenyugvás jogkövetkezménye kizárná, míg az előző esethez képest nyilvánvalóan kevésbé sérelmes, a védjegyhez csupán hasonló megjelölés használata esetén a bitorlás miatt a védjegyjogosult időbeli korlát nélkül léphetne fel. Visszaélésre is lehetőséget adna, ha a más által „korábbtól fogva” ténylegesen használt szómegjelölést tartalmazó – jellegtelen ábrás elemmel kiegészített – védjegy jogosultja a belenyugvás jogkövetkezményeitől mentesen, időbeli korlát nélkül léphetne fel a korábbi lajstromozatlan megjelölés használattal szemben. Ezért a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a Vt. 17. § (1) bekezdésének alkalmazása szempontjából a korábbi védjegynek és a későbbi védjegy pozíciójában lévő, „korábbtól fogva” használt nem lajstromozott megjelölésnek nem csak a teljes azonossága, hanem a védjegyjogi hasonlósága is megteremti a belenyugvás szabályainak megfelelő alkalmazhatóságát.
A per adatai nem hagytak kétséget afelől, hogy az alperes 2001. január 9-től használja domain névként, kereskedelmi neveként és az üzleti levelezésében (e-mail címében) a „satel” szómegjelölést. Ehhez képest a felperes 2008. október 21-én érvényesített bitorlás miatt igényt az alperessel szemben. Az alperes által hivatkozott belenyugvás Vt. 17. § (1) bekezdésében írt jogkövetkezményének alkalmazásához a Pp. 164. § (1) bekezdése szerint az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a felperesnek tudomása volt a megjelölés (későbbi védjegy) országban történő használatáról és azt öt éven át megszakítás nélkül eltűrte. A perben nem volt vitás a külföldi védjegyjogosult felperes magyarországi kizárólagos forgalmazójának az alperessel huzamosabb ideig fennálló üzleti kapcsolata. A felperes tagadásával szemben a tudattartalmat, azt, hogy a védjegyjogosultnak a kizárólagos forgalmazóján keresztül szükségszerűen tudnia kellett a védjegy használatáról, nehéz bizonyítani. Önmagában abból, hogy a felperes több, mint nyolc éven keresztül nem észlelte védjegyének az alperes által történő használatát, okkal vonható le az a következtetés, hogy védjegyének a más által történő használata nem zavarta. Elvárható ugyanis a védjegyjogosulttól, hogy a védjegyoltalomból eredő kizárólagos jogai védelmében ésszerű időben, indokolatlan késedelem nélkül lépjen fel. Ehhez nem mellőzhető a védjegy jogosulatlan használatáról való folyamatos tájékozódás, amelyhez értelemszerűen igénybe vehető a védjegyoltalommal érintett országban működő kizárólagos forgalmazó is. Erre is figyelemmel az elsőfokú bíróság a per adatainak egybevetésével helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a felperesnek az alperessel üzleti kapcsolatban álló magyarországi kizárólagos forgalmazója útján tudomással kellett bírnia az alperes védjegyhasználatáról, amelyet több, mint öt éven át eltűrt. Mérlegelése nem volt kirívóan okszerűtlen, amely a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelését és más tényállás megállapítását lehetővé tenné. Minderre tekintettel érdemben helytállóan alkalmazta az elsőfokú bíróság a belenyugvás jogkövetkezményét és tartalmilag helyesen állapította meg, hogy a felperes az idő múlása miatt már nem léphet fel az alperes használatával szemben. Ezért tévesen változtatta meg a jogerős ítélet az elsőfokú bíróság ítéletét és alkalmazta a védjegybitorlás objektív jogkövetkezményeit.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a Pp. 253. § (2) bekezdésének megfelelő alkalmazásával az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
(Legf. Bír. Pfv. IV. 21.187/2011.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás