PÜ BH 2012/8
PÜ BH 2012/8
2012.01.01.
Tartási elemekkel kibővített ajándékozási szerződés nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközésének megállapítása [Ptk. 200. § (2) bek.].
A felperesek a 2007. május 15-én elhunyt Sz. I. (örökhagyó) leszármazói: az I. rendű felperes a fia, a II-IV. rendű felperesek az örökhagyót megelőzően elhunyt gyermeke leszármazói, az örökhagyó unokái. Az alperes az örökhagyó (második) túlélő házastársa.
Az örökhagyó és az alperes 2007. január 24-én ajándékozási szerződést kötöttek, melyben az örökhagyó a tulajdonában álló m.-i 285/A/2. hrsz.-ú ingatlana 1/2 tulajdoni illetőségét holtigtartó haszonélvezeti jogával terhelten az alperesre ruházta át.
2007. március 21-én pedig közokiratba foglalt „megállapodás tartási kötelezettségekről” megnevezésű megállapodást kötöttek. Ennek tartalma szerint az ajándékozási szerződés nem tartalmazza azt a tényt, mely szerint az ajándékozást kifejezetten az motiválta, hogy az alperes az ajándékozót élete végéig ápolja, gondozza, háztartását vezeti, ellátást kifogástalanul biztosítja. Rögzítették, hogy a felperesek az ajándékozást szóban vitatták, ezért a későbbi viták elkerülése érdekében kívánják az ajándékozási szerződést tartási elemekkel kiegészíteni, melyeket a megállapodásban részleteztek.
A felperesek keresetükben a 2007. január 24-én létrejött ajándékozási és a 2007. március 21-én létrejött megállapodás semmisségének megállapítását a Ptk. 200. § (2) bekezdése – azoknak a jóerkölcsbe ütközése – alapján kérték. A Ptk. 237. §-a szerint kérték továbbá az eredeti állapot helyreállítását. Másodlagos keresetük kötelesrészük természetbeni kiadására irányult.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a néhai Sz. I. ajándékozó és T. É. megajándékozott közt 2007. január 27-én (helyesen január 24-én) létrejött ajándékozási szerződés, valamint 2007. március 21. napján dr. K. Gy. közjegyző előtt létrejött „megállapodás tartási kötelezettségekről” megnevezésű közjegyzői okirat semmis. Megkereste a körzeti földhivatalt az M. belterület 2895/A/1. hrsz.-ú – Cs. utca 28. földszint 2. szám alatti – ingatlannak az alperes tulajdonaként nyilvántartott 6/12 hányadáról az alperes tulajdonjogának törlése és az eredeti állapot helyreállítása iránt. Az alperest ennek tűrésére kötelezte. A másodlagos keresetet elutasította.
A megállapított tényállás szerint az örökhagyó 60 évig élt első házastársával az M. város Cs. u. 28. fszt. 2. szám alatti ingatlanban. Házastársa 2006 áprilisában hunyt el. Az akkor 90 éves örökhagyó jó szellemi és fizikai állapotban volt. Feleségét ellátta, beteg nem volt, orvosi kezelés alatt nem állt, kerékpározott, nyugdíja 120 000 forint volt. Felesége halála lelkileg nagyon megviselte.
A halálesetet követően jelentkezett nála az alperes, aki az örökhagyó első házastársának unokahúga és az örökhagyónál 40 évvel fiatalabb. Felajánlotta, hogy időnként meglátogatja, segíti. Az örökhagyó ezt elfogadta. Az időnkénti látogatások egyre sűrűsödtek, míg egy hónappal később az alperes az örökhagyóhoz költözött.
Az alperes korábban élettársi kapcsolatban élt. Ez a kapcsolata hét éve megszűnt, de az élettársával közösen használt ingatlanban élt az örökhagyóhoz költözéséig. Ezt követően az élettársa lakásába való visszaköltözési lehetősége megszűnt. Biztonsági őrként dolgozott 2006 nyaráig, majd munkaviszonya megszűnt, 23 000 forint rokkantnyugdíja volt.
A felperesek tudtak az örökhagyóhoz költözéséről, azt előnyösnek is látták, mert az idős emberrel állandóan volt valaki, akit emellett ők rendszeresen látogattak, a II. rendű felperes felesége időnként főzött és takarított nála.
Az alperes az örökhagyóval való együttélést arra használta fel, hogy vele szoros érzelmi, szexuális érintkezésre is kiterjedő testi kapcsolatot, élettársi viszonyt alakítson ki, kihasználva az örökhagyónak a felesége halála után a személyes törődésre, erős kötődésre és társas kapcsolatra irányuló igényét. Az egyedülléttől, elhanyagoltságtól, magánytól való félelem, a befolyásolhatóság az örökhagyó pszichés állapotában érzelmi zavart okozott. Ezt, és az akaratformálási befolyást az alperes felismerte és lehetőséget látott arra, hogy az örökhagyót arra biztassa: az általa megvalósítandó támogatás és gondoskodás érdekében ingatlana tulajdoni hányadát neki juttassa.
Ebből a célból 2006 őszén felkeresték dr. Á. I. ügyvédet, aki előtt élettársakként mutatkoztak be és előadták, hogy az örökhagyó a közöttük fennálló élettársi viszonyra figyelemmel kívánja a tulajdoni hányadát az alperesnek juttatni. A szerződés megkötésére utóbb, 2007. január 24-én került sor.
2007. február 12-én az örökhagyó háziorvosa az örökhagyónál zavartságot, fizikai és szellemi leépülést tapasztalt, amelyet az alperes ott-tartózkodására vezethet vissza. Ezt követően az élettársi kapcsolat egy rövid időre megszűnt.
Ebben az időszakban szereztek a felperesek tudomást az ajándékozásról, amely őket felháborította. Az I. rendű felperes az örökhagyóval és az I. rendű felperes leányával felkereste dr. V. G. ügyvédet, aki az örökhagyó által előadottakról tényvázlatot vett fel. Ebben az örökhagyó elmondta, hogy élettársi kapcsolatban él az alperessel, amely szexuális kapcsolatra is kiterjedt; az alperes vette rá az ajándékozásra, de az ajándékozási szerződés gondozási, ápolási, tartási kötelezettséget nem tartalmaz. A beszélgetés egy pontján előadta azt is, hogy elhunyt felesége visszajött hozzá, beszélt vele, majd távozott. Az örökhagyó az ajándékozási szerződés megszüntetése érdekében íratott felszólító levelet az alperes részére, azonban az ajándék visszakövetelésére irányuló perindításra nem kívánt megbízást adni.
Ezt követően az alperes 2007. március 21-én az örökhagyóval együtt felkereste a közjegyzőt, ahol megállapodást kötöttek. Abban rögzítették, hogy a felperesek szóban vitatták az ajándékozást, ezért a későbbi viták elkerülése érdekében kívánják a szerződést tartási elemekkel kiegészíteni.
2007. március 30-án az örökhagyó és az alperes házasságot kötöttek. Ezt követően az örökhagyó állapota rohamosan romlott, az utolsó hetekben ágyban fekvő beteg volt, majd 2007. május 15-én elhunyt.
Az ítélet jogi indokai szerint a Ptk. 200. § (2) bekezdése értelmében a szerződés jóerkölcsbe akkor ütközik, ha annak megkötését a jogszabály nem tiltja, de az azzal elérni kívánt cél, a vállalt kötelezettség jellege vagy azért ellenszolgáltatás felajánlása, avagy a szerződés tárgya az általánosan elfogadott erkölcsi normákat vagy szokásokat nyilvánvalóan sérti, s ezért azt az általános társadalmi megítélés is egyértelműen tisztességtelennek és elfogadhatatlannak minősíti.
Az elsőfokú bíróság az alperes személyes meghallgatása alapján az örökhagyó érzelmileg függő helyzete és befolyásolhatósága felismerhetőségét megállapíthatónak látta. Érzelmi zavarát – amely kihatott akaratformálási képességére is – a hozzátartozók, dr. V. G. vallomása és a szakértői vélemény alátámasztotta. Megítélése szerint egyértelműen megállapítható volt, hogy a saját maga eltartására alig elegendő csekély összegű rokkantnyugdíjjal rendelkező, „egzisztencia nélküli” alperes az élettársi kapcsolatból kialakult függőséget és a befolyását arra használta fel, hogy a maga számára vagyoni szempontból előnyös helyzetet teremtsen. A szerződések mögött a jövőbeni tartás biztosítása volt az akarati elem, ez azonban nem szabad megfontolásból, hanem az alperes meghatározó befolyása eredményeként jött létre, ami az elsőfokú ítélet indokolása szerint kimeríti a Ptk. 200. § (2) bekezdésében foglaltakat.
Az elsőfokú bíróság az elsődleges kereset megalapozottságára figyelemmel a másodlagos keresetet elutasította.
Az alperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság részítélettel határozott, abban az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a felperesek elsődleges keresetét elutasította (a másodlagos kereset körében az ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította).
A másodfokú bíróság ítéletében a megállapított tényállással egyetértett, az abból levont jogi következtetést azonban nem találta helytállónak.
A Legfelsőbb Bíróság eseti döntése (Pfv. I. 21.774/2009/3.) alapján rámutatott, hogy a szerződés a jóerkölcsbe ütközésének megítélése során nem a feleket ért érdeksérelmet, hanem azt kell vizsgálni, hogy a jogügylet társadalmilag elítélendő-e, az általános társadalmi felfogással ellentétben áll-e.
A peradatok alapján megállapítható volt, hogy az örökhagyónak az első felesége elvesztését követően fokozott igénye volt a társaságra, a személyes törődésre. A felperesek által sem vitatottan ezt az alperes biztosította az örökhagyó számára. Az örökhagyó szabad belátása szerint dönthetett abban, hogy életének hátralévő részét az alperessel kívánja-e egy háztartásban leélni, és a szerződéses szabadság – Ptk. 200. § (1) bekezdése – elvéből következően jogában állt a perbeli szerződéseket megkötni.
A jóerkölcsbe nem ütközik az élettársak közötti ajándékozási, tartási szerződés akkor, amikor azok „kedvezményezettje” az örökhagyó halálának várható időpontját nem ismerhette, a várható hosszabb élettartam ismeretében kötötte a megállapodást, amellyel az eltartott utóbb szükségessé váló gondozásának, ápolásának terhét egészében magára vállalta és ezáltal az eltartásra törvény szerint köteles közeli hozzátartozót is mentesítette ezen terhek alól. A másodfokú bíróság szerint az örökhagyó szabad akaratából kötötte mindkét szerződést. Erre utal a közöttük eltelt rövid idő. A közjegyzői okiratba foglalt megállapodás mintegy megerősíti az első szerződésben foglalt szándék meglétét. Ezt megerősítette továbbá a házasságkötés ténye is; és ezt a szándékegységet igazolja az ügyvéd által készített tényvázlat, mely szerint az örökhagyó nem kívánta az ajándékozási szerződést felbontani.
A másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy a szerződő felek az örökhagyó közeli halálával nem számoltak, a megkötött szerződések az általános társadalmi felfogással nem állnak ellentétben. Rámutatott arra: Önmagában az a körülmény, hogy a szerződések megkötése az örökhagyó közeli hozzátartozóit felháborította, érdekeiket sértette, nem alap arra, hogy a szerződések jóerkölcsbe ütközése megállapítható legyen. Az adott esetben az alperes törődött, gondoskodott az örökhagyóról.
A jogerős részítélet ellen a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását, másodlagosan az ügyben eljárt bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérték.
A felülvizsgálati kérelem részletesen kifejtett indokai szerint a jogerős részítélet megalapozatlan, a másodfokú bíróság tévesen jutott arra a megállapításra, hogy a szerződő felek befolyásmentes, szabad akaratából jöttek létre a jogügyletek. A közjegyzői okirat tartalma szerint és a jogi képviselő tanácsára történt a szerződés tartási elemekkel való kibővítése. Az egzisztencia nélküli alperes a saját eltartását kívánta azzal biztosítani.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős részítélet hatályban tartására és a felperes perköltségben marasztalására irányult. Arra hivatkozott, hogy a felperesek az örökhagyói akarat hibájára nem hivatkoztak, az alperes befolyását eltúlozták.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Pp. 270. § (2) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelem alapja a jogszabálysértés, amely anyagi vagy eljárásjogi jogszabálysértés egyaránt lehet, utóbbi azonban csak akkor, ha annak az ügy érdemi elbírálására is lényeges kihatása volt.
A megalapozatlan ítélet is jogszabálysértő. Az ítéleti döntés megalapozatlansága csak akkor állapítható meg, ha a bíróság a jogvita elbírálása szempontjából jelentős tényeket nem tárt fel, a szükséges bizonyítást nem rendelte el, illetve nem foganatosította, a döntés alapjaként megállapított tényállás iratellenes vagy a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésén alapul.
Az elsőfokú bíróság a jogvita megalapozott elbírálása szempontjából jelentős tényeket feltárta. Az eljárt bíróságok a bizonyítási eljárás során feltárt bizonyítékokat mérlegelési körükbe vonták, abból azonban a perben érvényesített igényt illetően eltérő jogi következtetésre jutottak.
A Ptk. 200. § (2) bekezdésének anyagi jogi szabályát illetően egyaránt a bírói gyakorlatra utalással rögzítették azt, hogy a jogügylet mely esetben minősülhet a jóerkölcsbe ütközőnek.
A szerződés jóerkölcsbe ütköző volta szubjektív kategória, a közérdek, közerkölcs, közfelfogás szempontjából kialakított értékítélet jogi vetülete, a magatartás minőségét jellemzi, az ügylet társadalmilag elítélendő voltán alapul.
A nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközés miatti semmisség generálklauzula: a jogszabály által nem nevesített, nem rendezett életviszonyokra ad megoldást. E semmisségi ok folytán a szerződés a tartalma, a joghatása, a felek által elérni kívánt célja miatt tiltott. A bírói gyakorlat ezért az akarati hibán alapuló megtámadási ok mellett többlettényállást követel meg a jóerkölcsbe ütközés miatti semmisségi ok megállapításához.
A perben eljárt bíróságok az örökhagyó és az alperes között létrejött két szerződést külön-külön vizsgálva döntöttek.
A Legfelsőbb Bíróság szerint a két szerződés szorosan kapcsolódik egymáshoz, ezért a második, a 2007. március 21-i tartási szerződésként értékelt szerződés érvényességének vizsgálata volt az elsődleges. A Ptk. 586. § (1) és (3) bekezdés rendelkezéseiből következően a tartás a létfenntartást közvetlenül biztosító szolgáltatások mellett kiterjed a gondozásra, gyógyíttatásra, ápolásra és eltemettetésre is. A Ptk. 589. § (2) bekezdés megfogalmazása értelmében a szerződéses eltartó természetbeni és vagyoni szolgáltatás vállalására köteles.
A tartási jellegű szolgáltatások önmagukban – tartás nélkül – nem alkalmasak a tartási szerződéshez fűződő joghatások kiváltására. Az alperes pedig saját vagyona terhére történő tartást valójában nem vállalt (nem is vállalhatott), mert csekély összegű rokkantnyugdíja a saját megélhetését is alig fedezte.
A per adatai alapján egyértelműen megállapítható, hogy a 2007. március 21-i szerződést az előző ajándékozási szerződés megerősítése céljából kötötték, mert azt bizonytalannak, megtámadhatónak tartották, miután az ajándékozást a felperesek szóban vitatták. A felperes maga sem állította azt, hogy azért kötötték ezt a szerződést, mert az örökhagyót tartani fogja.
A Ptk. 207. § (6) bekezdése szerint a színlelt szerződés semmis, ezért az érvénytelen. A szerződéssel leplezett szerződés az adott esetben az ajándékozás. Az ajándékozási szerződést illetően viszont azok az indokok, amelyeket a másodfokú bíróság a részítéletében kifejtett, nem megalapozottak.
Az ajándékozással összefüggésben az elsőfokú bíróság által kifejtettek a helytállóak. Az elsőfokú bíróság széles körben lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként feltárta a szerződő feleknek a szerződéskötést megelőző, a szerződéskötés időpontjában és azt követően fennálló valós akaratát, akaratformálási képességét, személyes viszonyait és a szerződéskötés valamennyi körülményét. Az így feltárt adatok alátámasztották, hogy az idős örökhagyó személyes törődést, figyelmet igényelt, csökkent döntési szándék és a döntések átengedési hajlandósága, az alperes akaratának való alávetés jellemezte és ezt az alperes is felismerte. A függési igény, a magánytól, az elhanyagoltságtól és egyedülléttől való félelem az idős ember pszichés működésében érzelmi síkon zavart okozott. Ezt a zavart állapotát a hozzátartozók, a háziorvos és a grafológus szakértő egyaránt megállapította, amely állapot az örökhagyó akaratformálási képességére is kihatott. A háziorvos vallomásában foglaltakkal egyezően az ügyvédi tényvázlat tartalma szerint is az ajándékozás az alperes „ötlete” volt. Az alperes védekezése viszont az volt, hogy az ajándékozást az ajándékozó erőltette, mert ezzel akarta maga mellett megtartani; maga mellé „láncolni”. Mindezekből az a következtetés vonható le, hogy a szerződési akarat nem szabad megfontolásból, hanem az alperes meghatározó befolyása eredményeként jött létre. Az így létrejött ajándékozás pedig a társadalmi közfelfogás szerint elítélendő, különösen azon körülmények között, amikor felesége halálát követően az örökhagyót a felperesek sem hagyták magára, mert a peradatok szerint őt a felperesek rendszeresen látogatták és a II. rendű felperes felesége időnként főzött és takarított is nála.
A Legfelsőbb Bíróság a fenti indokok alapján úgy ítélte meg, hogy az anyagi jog szabályainak az elsőfokú bíróság döntése felel meg, ezért a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a másodfokú bíróság részítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
(Legf. Bír. Pfv. I. 21.353/2010.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás