BÜ BH 2012/85
BÜ BH 2012/85
2012.04.01.
I. Az elbíráláskor hatályos büntetőtörvény visszaható hatályú alkalmazásának nincs helye önmagában amiatt, hogy bár az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását a vád tárgyává tett bűncselekményre az elkövetéskor hatályban volt törvénnyel azonosan lehetővé teszi, emellett azonban a vagylagosan alkalmazható határozott tartamú büntetési tétel legnagyobb mértékét szigorítja, s ezzel szélesebb körben nyújt lehetőséget határozatlan tartamú szabadságvesztés helyett határozott tartamú szabadságvesztés kiszabására [Btk. 2. §].
II. Az indokolási kötelezettségnek a határozat feltétlen hatályon kívül helyezését eredményező elmulasztása nem állapítható meg pusztán abból az okból, hogy a határozat nem tér ki arra, miért a Btk. 2. §-a főszabályának megfelelő elkövetéskor hatályos törvényt alkalmazta a bíróság.
Az elkövetéskor hatályos törvény téves alkalmazása az elbíráláskor hatályos törvény helyett a felülvizsgálati eljárásban anyagi jogszabálysértés címén támadható.
Az elbíráláskori törvény alkalmazására vonatkozó indítvány figyelmen kívül hagyására vonatkozó indokolás hiányossága legfeljebb ún. relatív eljárási szabálysértés [Be. 258. § (3) bek. e), f) pont, 373. § (1) bek. III./a) pont, 416. § (1) bek. b), c) pont].
A megyei bíróság ítéletével a terheltet különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette [Btk. 166. § (1) és (2) bekezdés d) pontja] miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a terhelt legkorábban harminc év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.
Az ítélet ellen a terhelt és a védő eltérő jogi minősítés és enyhítés érdekében fellebbezett.
A bejelentett védelmi fellebbezéseket elbírálva, az ítélőtábla a 2011. február 8. napján meghozott végzésével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A megyei bíróság által megállapított tényállást kis mértékben pontosította, illetve kiegészítette.
Erre is figyelemmel a jogerős ítéleti tényállás lényege a következő:
A terhelt – aki 1973. július 14-én született – szakmunkásképzőt végzett, rokkant nyugdíjas, egy kiskorú gyermeke van. Már volt büntetve. Így: 2007. szeptember 4-én közokirat-hamisítás vétsége miatt 18 000 forint pénzbüntetésre, 2008. február 14-én jogerősen maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntette miatt 1 év 6 hónapi, végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, 2008. szeptember 29-én jogerősen garázdaság vétsége miatt 50 000 forint pénzbüntetésre ítélték.
Teljes beszámítási képességgel rendelkezik, de kiegyensúlyozatlan, csökkent feszültségtűrő, indulatilag labilis, kóros személyiség. Személyiségzavara az élet elleni cselekménye elkövetésekor is fennállt, de annak elkövetését nem könnyítette meg és nem segítette elő.
A terhelt 2007 májusától élt élettársi kapcsolatban a saját tulajdonát képező házban a nála lényegesen fiatalabb, 1992. február 2-ai születésű sértettel.
A terhelt a sértett sérelmére korábban is követett el már bűncselekményt.
2007. október 27-én a sértett haza akart menni a szüleihez, őt a terhelt emiatti indulatában több esetben megütötte; a lakásuk ajtaját azért, hogy ne tudjon megszökni tőle, egy vascsővel lezárta.
Szökésének megakadályozása érdekében élettársát a következő napokban, október 31-én, november 1-jén és 2-án is bántalmazta.
Ezzel a cselekményével folytatólagosan elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettét és könnyű testi sértés vétségét valósította meg, amelyek miatt 2008. április 3-án jogerősen 10 hónapi, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság.
A sértett a terhelt erőszakos magatartása miatt egy időre tőle külön költözött, de mert a közös gyermeküket várta, 2008 februárjában helyreállította az életközösséget.
A terhelt elsősorban a féltékenységéből adódóan ezután is többször veszekedett az élettársával és bántalmazta is.
A sértett ellen gyermekének megszületése előtt kábítószerrel visszaélés bűncselekménye miatt büntetőeljárás indult, melynek során 2008. március 18-án a vizeletéből morfint mutattak ki.
Ezt megelőzően már 2008 februárjában, majd márciusban is a terhelt több esetben felkereste a munkahelyén T. J.-t, akit minden alkalommal megöléssel fenyegetett, mert őt gyanúsította, hogy élettársával kapcsolatot tart és neki kábítószert is ad.
A közös gyermekük megszületését, 2008. június 9-ét követően is bántalmazta a terhelt az élettársát.
2008. június 29-én, amikor a sértett tagadta, hogy bárki mással kapcsolata lenne, a terhelt a karját eltörte és neki koponya, arc és mellkasi zúzódásos sérüléseket is okozott.
Ily módon a terhelt az élet elleni bűncselekmény elkövetésekor két felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt állt, és ellene több más büntetőeljárás is folyamatban volt, amelyekben a jogerős elítélésére már az ölési cselekmény megvalósítása után került sor:
A T. J. sérelmére elkövetett zaklatás vétsége miatt 2008. december 3-án ítélték 5 hónapi fogházbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltásra;
a sértett sérelmére a 2008. június 29-én elkövetett súlyos testi sértés bűntette – és egyéb más bűncselekmények – miatt 2010. április 1. napján 1 év 8 hónapi börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra, továbbá egy 2008. augusztus 12-én elkövetett csalás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt 2010. június 30-án ítélte őt jogerősen 8 hó börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra a bíróság.
Az élet elleni cselekményt illetően a tényállás a következőket tartalmazza:
2008. október 27-én este 21-22 óra közötti időben a terhelt a közös lakásukban az általa feltételezett állítólagos kábítószer-függősége és a feltételezett szexuális kapcsolata miatt előbb csak szidalmazta, majd ütlegelni kezdte a sértettet.
A 156 cm testmagasságú sértettet a jóval erősebb testfelépítésű terhelt ököllel; egy 30 cm hosszú, 3-4 cm átmérőjű tűzifával, és egy botszerű eszközzel test-szerte bántalmazta; a földre kerülése után rugdosta és a mellkasán megtaposta.
Majd amikor a még eszméleténél lévő sértett mozgásképtelenné vált, őt az ágyra fektette.
A sértett halála ezen a napon 22 óra körül, pontosabban meg nem állapítható időben következett be.
23 óra 40 perc körül a terhelt átment a szomszédban lakó testvéréhez, akit megkért, értesítse a mentőket. Erre 23 óra 45 perckor sor került. A helyszínre 23 óra 57 perckor megérkezett mentőszolgálat már csak a sértett halálát tudta megállapítani.
A sértetten összesen 65-75 külsérelmi nyom volt elkülöníthető. Ezek közül 30-40 sérülést eszköz, ebből 15-16 sérülést a botszerű eszköz hozott létre. Az ütések, rúgások száma 20, míg az egyéb tompa erőbehatások száma 12-14 volt. A sértett testét 40-45 közepes erejű, 15-20 nagy erejű erőbehatás érte, kis erejű 9 erőbehatás volt.
A nagy erejűek közül minimálisan 3 tompa erőbehatás a mellkasra irányult és kétoldali sorozat-bordatörést okozott; ez lehetett megtaposás is.
Ugyancsak nagy erejű tompa erőbehatások irányultak a hasra, a bal bordaív tájékra, amelyek csaknem teljesen áthatoló lépsérülést, következményes hasűri vérgyülemet, bélfodri vérzést idéztek elő.
A fejet legkevesebb 4 rendbeli közepes erejű tompa erőbehatás érte, amelyek a fejsisakban eredményeztek kiterjedt bevérzéses sérülést.
A sértett halálát – közvetlen ok-okozati kapcsolatban az elszenvedett bántalmazással – a kiterjedt lágyrész- és csontsérülések következményeként kialakult zsírembóliához társult heveny sérüléses, vérzéses sokk idézte elő.
Olyan sérülése nem volt a sértettnek, amely azonnali halálhoz vezetett volna, vagy nála eszméletvesztést okozott volna.
Az igen nagyszámú lágyrész-sérülés, a csonttörések, rendkívül nagy fájdalommal jártak.
A terhelt a cselekményt követően a bántalmazáshoz használt tűzifát elégette, és a botszerű eszközt sem találták meg.
Az elsőfokú bíróság a terheltnek ezt a cselekményét egyenes szándékkal véghezvitt, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntetteként értékelte.
A büntetés kiszabása körében a büntetési tételkeretre, a kiszabható tíz évtől tizenöt évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztésre, valamint a súlyosító tényezők nagyobb számára és nyomatékára utalva, úgy ítélte meg, hogy a terhelttel szemben életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása indokolt, annál inkább, mert a korábbi büntetések nála semmilyen visszatartó hatást nem jelentettek és a generális prevenció is a törvény legteljesebb szigorának alkalmazását igényli. A Btk. 47/A. § (1) és (2) bekezdése alapján megállapította, hogy a terhelt legkorábban harminc év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.
Megindokolta a közügyektől eltiltás szükségességét is.
Az ítélet felülbírálata során az ítélőtábla a jogi minősítést törvényesnek tartotta, és a büntetés kiszabását tekintve is maradéktalanul osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját.
Az első- és másodfokú határozat ellen védője útján a terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt, amelyet a Be. 416. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott felülvizsgálati okra alapított.
Álláspontja szerint az eljárt bíróságok a Btk. 2. §-ának sérelmével szabtak ki törvénysértően súlyos büntetést, amikor a cselekményt az elkövetése idején hatályos anyagi jogi szabályok alkalmazásával bírálták el, a másodfokú eljárás időpontjában már hatályos, a terheltre kedvezőbb anyagi jogi rendelkezések helyett.
Azt ugyanis, hogy melyik törvény tesz lehetővé enyhébb elbírálást, a bírói gyakorlat szerint a büntetőjogi felelősségre vonatkozó összes rendelkezés egybevetésével kell eldönteni. Ebből a szempontból figyelembe kell venni az Általános Rész rendelkezéseit is. Ténylegesen pedig azt a törvényt kell alkalmazni, amelyik a konkrét esetben enyhébb elbírálást eredményez. (BJD 8422.; BJD 8424.)
A jelen esetben a Btk. Általános Részére történő hivatkozás főként amiatt releváns, mert a 47/A. § (2) bekezdése értelmében az életfogytig tartó szabadságvesztésből a feltételes szabadságra bocsátás legkorábban csak harminc év elteltével lehetséges.
E rendelkezés miatt ez eljárt bíróságok olyan, az elkövetés idején hatályos büntetési tételt alkalmaztak, amelynek alapján a legfeljebb tizenöt évi tartamú határozott idejű szabadságvesztés, illetve a legkevesebb harminc év időtartamú életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés között választhattak.
Ezzel szemben a másodfokú elbírálás időpontjában, 2011. február 8-án hatályos anyagi jogi szabályok szerint a határozott ideig tartó szabadságvesztés felső határa már húsz évig terjedő szabadságvesztés volt, amely az eljárt bíróságok számára szélesebb büntetési tételkeretet biztosított, hiszen lehetőségük lett volna tizenöt és húsz év közötti időtartamban is határozott idejű szabadságvesztés kiszabására, ami nyilvánvalóan a korábbinál kedvezőbb rendelkezés.
Külön sérelmezte az indítvány, hogy bár az időbeli hatály kérdését a védő a fellebbezési nyilvános ülésen is felvetette, azzal végzésének indokolásában az ítélőtábla nem foglalkozott.
Kifejtette továbbá, hogy a jogerős büntetés törvénysértően súlyos, hiszen az állandó bírói gyakorlat szerint az emberölés egy okból minősítettnek tekintendő esete általában sem ad alapot a legsúlyosabb, azaz az életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés alkalmazására.
Az indítvány arra irányult, hogy a Legfelsőbb Bíróság a támadott ítéletek megváltoztatásával a határozatlan tartamú szabadságvesztést határozott idejűre enyhítse.
A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványt a törvényben kizártnak tartotta.
Álláspontját azzal indokolta, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés az elkövetéskor és az elbíráláskor hatályos anyagi jogi szabályok szerint egyaránt kiszabható volt. Miután pedig az eljárt bíróságok a büntetés kiszabásánál irányadó körülményeket körültekintően számba vették, és megindokolták a büntetés célját miért a legsúlyosabb büntetéssel látták elérhetőnek, az indítvány csupán ezek eltérő értékelését célozta.
Tekintve, hogy a bírói mérlegelés körébe tartozó kérdésre felülvizsgálati indítvány nem alapozható, annak – mint a törvényben kizártnak – tanácsülésen történő elutasítását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság az indítvány törvényben kizártságára vonatkozó álláspontot nem osztotta.
A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amelynek igénybevételét pontosan meghatározott felülvizsgálati okokból, és a támadott határozatok által megállapított tényállás alapján [Be. 423. § (1) bekezdése] az eljárási törvény alanyi jogosultságként biztosítja.
A Be. 416. § (1) bekezdésének b) pontja értelmében felülvizsgálati ok, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése, vagy a büntetőjog más szabályának a megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki.
Ennek az eljárási előfeltételnek a felülvizsgálati indítvány maradéktalanul megfelelt, hiszen az a jogerős tényállás alapulvételével, a büntetőjog más szabályának – a Btk. 2. §-ának – a megsértésére hivatkozva állította törvénysértő büntetés kiszabását és kérte annak enyhítését.
A felülvizsgálati ok fennállása pedig érdemi felülvizsgálatot tesz szükségessé; s nincs lehetőség az indítványnak tanácsülésen történő elutasítására.
A Legfelsőbb Bíróság ezért az indítvány elbírálására nyilvános ülést tűzött ki.
A Be. 425. §-a szerint megtartott nyilvános ülésen a védő az írásbeli indítványban foglaltakat fenntartva, azt másodlagosan a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja alapján eljárásjogi okból is előterjesztette.
Ezen belül konkrétan a Be. 373. § (1) bekezdés III. pontjában írt indokolási kötelezettség megsértése címén a másodfokú ügydöntő határozat hatályon kívül helyezését és az ítélőtábla új eljárásra utasítását indítványozta lényegében amiatt, mert a másodfokú bíróság a Btk. 2. §-ával kapcsolatos védői felvetéssel határozatának sem szóbeli, sem írásbeli indokolásában nem foglalkozott.
Ennek során a védő azzal érvelt, miszerint a módosítással a törvényhozói szándék arra irányult, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztéssel, mint a legsúlyosabb büntetéssel szemben, az annál kétségkívül enyhébb határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabására szélesebb körben adjon lehetőséget.
A másodfokú eljárásban felmerült elvi kérdés – álláspontja szerint – a választható büntetések súlyossága miatt, de amiatt is mert más elkövetőket is érint, kiemelt jelentőséggel bír. Ezért a vonatkozó indokolás elmulasztása alapot ad az ítélőtábla határozatának a hatályon kívül helyezésére.
A legfőbb ügyész képviselője a kiterjesztett felülvizsgálati indítványra a nyilvános ülésen érdemben nyilatkozott. Felszólalásában mind az anyagi jogi okból, mind az eljárásjogi okból előterjesztett indítványt alaptalannak tartotta, és a támadott határozatok hatályukban történő fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt a Be. 423. §-ának (2) bekezdése értelmében a megtámadott határozatok meghozatala idején hatályban lévő jogszabályok alapján bírálta el.
Ennek során a sérelmezett határozatokat – eltekintve azoktól az eljárási szabálysértésektől, amelyeket hivatalból is vizsgálni volt köteles, – csak a Be. 423. § (4) bekezdése szerinti terjedelemben, tehát csak a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott részében és csak a felülvizsgálati indítványban előadott okokból vizsgálta felül.
Ennek eredményeként – egyetértve a legfőbb ügyész képviselőjével – arra a megállapításra jutott, hogy az indítvány egyik okból sem alapos.
A Btk. 2. §-ának főszabálya szerint a bűncselekményt az elkövetése idején hatályban lévő törvény szerint kell elbírálni. Az elbíráláskor hatályos törvényt, mint az általános szabály alóli kivételt, akkor kell alkalmazni, ha az új törvény szerint a cselekmény már nem bűncselekmény vagy enyhébben bírálandó el, egyébként az új törvénynek visszaható ereje nincs.
Mivel az új büntetőtörvény visszaható erővel nem rendelkezik és az csak kivételesen alkalmazható, ezért az indokolási kötelezettség is a főszabályból való eltérésre vonatkozik. A bíróságnak tehát nem azt kell megindokolnia, hogy miért az elkövetés idején hatályban lévő törvényt alkalmazta, hanem azt, hogy az adott esetben attól miért tért el, az új törvényt miért találta enyhébbnek.
Egyébiránt a Be. 373. § (1) bekezdésének III. pontja szerinti felülvizsgálati ok csak akkor valósul meg, ha a bíróság a büntetőjogi főkérdések vonatkozásában – ide értve a büntetés kiszabását is – mulasztja el az indokolási kötelezettségét oly mértékben, hogy emiatt az ítélet felülbírálatra alkalmatlan, vagy az elsőfokú ítélet indokolása a rendelkező résszel teljes mértékben ellentétes.
Ilyen mérvű mulasztásra vagy ellentétre maga a felülvizsgálati indítvány sem hivatkozott, s alappal nem is hivatkozhatott, mert az ítélet indokolása a rendelkező résszel összhangban áll; és az indokolásból az is egyértelműen kitűnik, hogy az eljárt bíróságok az elkövetés idején hatályos anyagi jogi szabályokat alkalmazták, miként az is, hogy a vagylagos büntetés közül az életfogytig tartó szabadságvesztést mely körülmények miatt alkalmazták.
Más kérdés, hogy az ítélőtáblának – minthogy erre hivatkozás történt a másodfokú eljárásban – a védőnek az elbírálás idején hatályban lévő jogszabály alkalmazására vonatkozó indítványával kellett volna foglalkoznia határozatának indokolásában. Ennek elmaradása azonban nem ún. abszolút eljárási szabálysértés, nem felülvizsgálati ok.
Mindezekre figyelemmel az eljárási szabálysértésre hivatkozó részében a felülvizsgálati indítvány nem bizonyult helytállónak.
A Legfelsőbb Bíróság nem észlelt olyan egyéb feltétlen eljárási szabálysértést sem, amelyre hivatalból a felülvizsgálat kiterjedt [Be. 423. § (5) bek.], ekként pedig a másodfokú határozat hatályon kívül helyezésére nem volt ok.
Az anyagi jogi érveket tekintve a jelen ügyben eldöntésre váró elvi kérdés lényege abban összegezhető: enyhébb megítélést tesz-e lehetővé az az új anyagi jogi szabály, amely a vagylagosan akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetett bűncselekményre vonatkozóan a határozott ideig tartó szabadságvesztés büntetési tételkeretét szigorítja.
Az anyagi jogi jogsértés kapcsán helytállóan hivatkozott a felülvizsgálati indítvány arra a kialakult bírói gyakorlatra, amely szerint ha az elkövetés és az elbírálás közötti időben a büntető anyagi jogi szabály változik, úgy gondolatban mindkét törvény alkalmazásával el kell bírálni a cselekményt. Ez a gondolati elbírálás valóban mindig a konkrét esetre vonatkozó olyan komplex vizsgálat, amelynek során a büntetőjogi felelősség és a büntetés kiszabásának összes feltételét vizsgálni kell.
A döntés meghozatalakor pedig az elbírálás idején hatályos törvényt ténylegesen csak akkor kell és lehet alkalmazni, ha az az elkövetés idején hatályos törvényhez képest – összhatását tekintve – tehát a különös részi büntetési tételt és az általános részi szabályokat nézve – kedvezőbb eredménnyel jár a terheltre, mint a főszabály szerinti törvény alkalmazása.
A jelen esetben a fenti szempontok szerinti összevetés alapján kétségtelen, hogy az elbíráláskor hatályos törvény nem jelentett kedvezőbb elbírálást a terheltre nézve.
Az általa megvalósított bűncselekményre, a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettére irányadó különös részi büntetési tétel a másodfokú határozat meghozatalakor már szigorúbb volt annyiban, hogy a határozott ideig tartó szabadságvesztés speciális maximuma nem tizenöt, hanem húsz év. Emellett mind az elkövetéskor, mind pedig az elbíráláskor a jogszabály lehetővé tette vagylagosan életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását is. Az ebből feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja [Btk. 47/A. § (2) bekezdése] is azonos az elkövetéskori és az elbíráláskori szabályok szerint, miután a terhelt terhére megállapított bűncselekmény, a minősített emberölés [Btk. 166. § (2) bekezdés d) pont] el nem évülő bűncselekmény [Btk. 33. § (2) bekezdés c) pont]. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő az is, hogy a Legfelsőbb Bíróság iránymutató döntései szerint (BH 2006/173., Bfv. II. 1268/2004/5.) a feltételes szabadság lehetőségének a Btk. 2. §-a alkalmazása körében önmagában nincs jelentősége. A bírói gyakorlat szerint ugyanis mindazon körülmények, amelyek a büntetés végrehajtása során jutnak jelentőséghez, az „elbírálás” fogalmi körén kívül esnek. Ez értelemszerűen a határozott és a határozatlan tartamú szabadságvesztésre egyaránt vonatkozik.
A két törvény egybevetésének összegzéseként tehát az volt megállapítható, hogy az elbíráláskori törvény nem jelentett kedvezőbb elbírálást a terheltre nézve, mert az általános részi szabályok nem változtak, ezzel szemben viszont az irányadó büntetési tétel a határozott ideig tartó szabadságvesztés felső határának a megemelésével egyértelműen szigorodott.
Kétségtelen, hogy a módosítással a választható büntetőjogi joghátrány köre bővült, azonban az új jogszabály alkalmazására a terhelt esetében nem volt törvényi lehetőség; az tiltott visszaható hatályú jogalkalmazást jelentett volna.
Mindezekre figyelemmel, nem sértettek anyagi jogi szabályt az eljárt bíróságok, amikor a terhelt cselekményét az elkövetés idején hatályos törvény szerint bírálták el.
Az irányadó büntetési tételen belül a büntetés kiszabása – a Btk. 83. §-ának (1) bekezdésében írt büntetés kiszabási elvek szem előtt tartásával – mérlegelést igénylő tevékenység, ezért az ítélkező bíróság feladata.
Mindezekre figyelemmel a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján a hatályukban fenntartotta.
(Legf. Bír. Bfv. I. 572/2011.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás