• Tartalom

1/2013. (I. 8.) KIM rendelet

1/2013. (I. 8.) KIM rendelet

a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól

2024.05.04.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény 44. § (2) bekezdés a)–c) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § n) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró rendészetért felelős miniszterrel, valamint a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljáró honvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1.1 A Az államtudományi és közigazgatási, a rendészeti, a katonai, a nemzetbiztonsági, továbbá a nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatásba felvehető hallgatói létszám megállapítása

1. §2 A közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) minden év június 30-ig felhívást tesz közzé honlapján a kormánytisztviselőket vagy köztisztviselőket foglalkoztató szervek részére, hogy jelöljék meg a következő tanévre vonatkozó beiskolázási igényeiket az államtudományi és közigazgatási, valamint a nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatás szakjai tekintetében. A beiskolázási igényeket a felhívásban meghatározott határidőn belül elektronikus úton kell benyújtani a miniszter részére a beiskolázandó személyek számának, továbbá a szak, a képzés szintje, munkarendje és a finanszírozási forma megjelölésével. A miniszter az igényeket szakok, szakirányok, a képzés szintje, munkarendje és a finanszírozási forma szerint összesítve beiskolázási tervet készít, melyet eljuttat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) részére.

2. §3 Az ágazat személyi utánpótlási igényei alapján

a) a rendészetért felelős miniszter a rendészeti felsőoktatás és külön a nemzetbiztonsági felsőoktatás polgári területe,

b) a honvédelemért felelős miniszter a katonai felsőoktatás és külön a nemzetbiztonsági felsőoktatás katonai területe

c)4 a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter a nemzetbiztonsági felsőoktatás polgári területe

tekintetében beiskolázási tervet készít szak, szakirány képzés szintje, munkarendje és finanszírozási forma szerinti bontásban, melyet eljuttat az Egyetem részére.

3. §5 Az Egyetem az 1. § és a 2. § szerinti beiskolázási terveket közös javaslatba foglalja. A javaslatban a tervezett létszámot szak, szakirány, képzés szintje, munkarendje és a finanszírozás módja szerinti bontásban kell megjeleníteni. A javaslatot az Egyetem – a Fenntartónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény (a továbbiakban: NKEtv.) 5. § b) pontjában meghatározott döntését követően – megküldi a felügyeletet gyakorló miniszterek számára.

4. §6 Az államtudományi és közigazgatási, a rendészeti, a katonai, a nemzetbiztonsági, továbbá a nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatás területén képzés folytatására jogosult felsőoktatási intézmények – az Egyetem kivételével – minden év július 31-ig juttatják el a felügyeletet gyakorló miniszter számára a képzés indítására vonatkozó szándékot és a tervezett létszámot tartalmazó kérelmüket szak, szakirány, képzés szintje, munkarendje és finanszírozási forma szerinti bontásban.

4/A. §7 A felügyeletet gyakorló miniszterek a 3. § szerinti javaslattal kapcsolatos álláspontjukról tájékoztatják az Egyetemet, amely a felügyeletet gyakorló miniszterek egyetértése esetén – a Fenntartó hivatala útján – megküldi a javaslatot a miniszternek. A miniszter a javaslatot a Kormány elé terjeszti az NKEtv. 41. § (2) bekezdése szerinti döntés meghozatala érdekében.

5. §8 A felügyeletet gyakorló miniszter az NKEtv. 41. § (2) bekezdése szerinti kormányhatározatban meghatározott létszám, valamint a 4. §-ban meghatározottak szerint beérkezett kérelmek alapján az általa felügyelt felsőoktatás vonatkozásában meghatározza a hallgatói létszámok intézményenkénti és – az Egyetem kivételével – szakonkénti elosztását, megjelölve a képzés szintjét, munkarendjét és a finanszírozási formát. Az érintett intézményeket a felügyeletet gyakorló miniszter a jogszabályban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséhez szükséges időben értesíti a felvehető hallgatói létszám megosztásáról.

6. §9 A felügyeletet gyakorló miniszter az 5. § szerinti döntését az államnak az államtudományi és közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági, valamint nemzetközi és európai közszolgálati szakterületen előre látható szakemberigénye figyelembevételével alkotja meg.

2. Az Egyetem rendészeti képzést folytató karára történő felvétel különös feltételei

7. §10 (1)11 Az Egyetem rendészeti képzést folytató karára – ide nem értve a tűzvédelmi mérnöki alapképzési szakot – történő felvétel – az NKEtv.-ben meghatározottakon kívüli – különös feltétele:

a) a magyarországi állandó lakóhely,

b) nappali munkarendű képzések esetén nyilatkozat, melyben a hivatásos jogviszonyban nem álló jelentkező hozzájárul ahhoz, hogy a tanulmányok megkezdéséhez szükséges kifogástalan életvitelre vonatkozó ellenőrzést az illetékes szervek elvégezzék.

(2)12 A nappali munkarendben folyó rendészeti, bűnügyi, pénzügyi rendészeti alapképzési szakok, valamint a katasztrófavédelem alapképzési szak NKEtv. 21/A. § (1) bekezdés a) és b) pontjának hatálya alá tartozó (a továbbiakban: támogatott) iparbiztonsági, továbbá a katasztrófavédelmi műveleti szakiránya esetén további feltétel, hogy a jelentkező vállalja a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvényben, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvényben meghatározott tisztjelölti jogviszony létesítését és fenntartását a képzés idejére.

(3)13 A rendészeti igazgatási és a bűnügyi igazgatási alapképzési szak levelező munkarendben folyó, támogatott képzései esetén további feltétel a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény hatálya alá tartozó rendvédelmi szervnél (a továbbiakban: rendvédelmi szerv) fennálló hivatásos szolgálati viszony.

(4)14 Az Egyetem a nappali munkarendben folyó rendészeti, bűnügyi, pénzügyi rendészeti alapképzésre, katasztrófavédelem alapképzésre, valamint a magánbiztonsági alapképzésre jelentkezővel – a hivatásos állományú jelentkező kivételével –, továbbá a bűnügyi igazgatási alapképzés informatikai nyomozó szakirányára jelentkezővel az alkalmassági vizsgálat részeként pályaalkalmassági orientációs beszélgetést folytat le, melynek keretében bizottság vizsgálja a felvételiző pálya iránti elkötelezettségét és alkalmasságát. A pályaalkalmassági orientációs beszélgetés annak a felmérésére irányul, hogy a jelentkező a rendészeti hivatásra kellően motivált, illetve esetében nincs-e olyan kizáró ok, amely a hivatás gyakorlására alkalmatlanná teszi.

(5) Az Egyetem – a (4) bekezdésben meghatározott alkalmassági vizsgálat részeként – a bűnügyi alapképzési szak kiber nyomozó szakirányára jelentkezővel informatikai jártassági és készségvizsgálatot folytat le, melynek keretében bizottság vizsgálja a jelentkező infokommunikációs eszközök felhasználói szintű ismeretét és kreatív problémamegoldó képességét. A bűnügyi igazgatási alapképzési szak informatikai nyomozó szakirányára jelentkező esetében a pályaalkalmassági vizsgálatot kizárólag az informatikai jártassági és készségvizsgálat képezi.

(6)15 A magánbiztonsági, valamint a katasztrófavédelem alapképzési szak önköltséges képzése esetén a jelentkezésnek nem feltétele az (1) bekezdés b) pontjában foglalt nyilatkozat.

(7)16 A nappali munkarendben folyó katasztrófavédelem alapképzés önköltséges képzései esetén nem felvételi követelmény az alkalmassági vizsgálat, valamint a tisztjelölti jogviszony létesítésére és fenntartására vonatkozó nyilatkozat.

8. § (1)17 A bűnügyi igazgatási alapképzési szak bűnügyi nyomozó, informatikai nyomozó, valamint gazdaságvédelmi nyomozó szakiránya, a rendészeti igazgatási alapképzési szak idegenrendészeti, igazgatásrendészeti, határrendészeti, közlekedésrendészeti, valamint közrendvédelmi szakiránya nappali munkarendben folyó képzéseire a jelentkezés feltétele a rendőrséggel vagy az Országgyűlési Őrséggel fennálló hivatásos szolgálati viszony. A jelentkezőnek rendelkeznie kell az országos vezető által kiadott támogató nyilatkozattal.

(2)18 A bűnügyi igazgatási alapképzési szak bűnügyi hírszerző szakirányára, valamint a bűnügyi alapképzési szak bűnügyi felderítő szakirányára csak a rendvédelmi szervek hivatásos állományában bűnügyi területen legalább három éve dolgozó jelentkezhet. A jelentkezőnek rendelkeznie kell érvényes és kockázatmentes biztonsági szakvéleménnyel, valamint az állományilletékes parancsnok által kiadott támogató nyilatkozattal.

(3)19 A büntetés-végrehajtási alapképzési szak nappali munkarendben folyó képzésére csak a büntetés-végrehajtás hivatásos állományában már legalább egy éve szolgálatot teljesítő jelentkezhet. A jelentkezőnek a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka által kiadott támogató nyilatkozattal, továbbá büntetés-végrehajtási felügyelő, büntetés-végrehajtási őr, segédfelügyelői képzettséggel vagy a belügyminiszter irányítása alatt álló rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél a hivatásos szolgálati beosztásokról és a betöltésükhöz szükséges követelményekről szóló 30/2015. (VI. 16.) BM rendelet (a továbbiakban: BM rendelet) 10. melléklet 3. pontjában meghatározott megfelelő végzettséggel kell rendelkeznie.

(4)20 A katasztrófavédelem alapképzési szak tűzvédelmi és mentésirányítási szakirány nappali munkarendben folyó támogatott képzésére csak a hivatásos katasztrófavédelmi szervek hivatásos állományának tagjai jelentkezhetnek. A jelentkezés további feltétele, hogy a jelentkező rendelkezzen alapfokú tűzoltó szakmai végzettséggel és legalább kétéves tűzvédelmi szakmai gyakorlattal. A jelentkezéshez rendelkezni kell továbbá a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: BM OKF) humán szolgálatvezető támogató nyilatkozatával.

9. § (1)21

(2)22 A bűnügyi igazgatási alapképzési szak bűnügyi nyomozó, gazdaságvédelmi nyomozó, valamint informatikai nyomozó szakiránya, továbbá a rendészeti igazgatási alapképzési szak közlekedésrendészeti, idegenrendészeti, igazgatásrendészeti, határrendészeti, valamint közrendvédelmi szakiránya levelező munkarendben folyó, támogatott képzésére történő jelentkezés feltétele a rendőrséggel vagy az Országgyűlési Őrséggel fennálló hivatásos szolgálati viszony. A jelentkezőnek rendelkeznie kell az állományilletékes parancsnok támogató nyilatkozatával.

(3)23 A büntetés-végrehajtási alapképzési szak levelező munkarendben folyó képzésére csak a büntetés-végrehajtás állományában már legalább egy éve szolgálatot teljesítő jelentkezhet. A jelentkezőnek büntetés-végrehajtási felügyelő, büntetés-végrehajtási őr, segédfelügyelői képzettséggel vagy a BM rendelet 10. melléklet 3. pontjában meghatározott megfelelő végzettséggel kell rendelkeznie.

(4)24 A pénzügyi rendészeti alapképzési szak vámigazgatási és rendészeti szakirány levelező munkarendben folyó képzésére az a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyában álló pénzügyőri státuszú foglalkoztatott jelentkezhet, aki

a) legalább három év szolgálati jogviszonnyal és alapfokú szaktanfolyami végzettséggel vagy 1999–2007. között szerzett vám- és pénzügyőri szaktanfolyami végzettséggel vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvényben meghatározott, a munkakörének megfelelő, munkáltatói jogkör gyakorlója által előírt alapképzésben szerzett végzettséggel rendelkezik,

b) pénzügyőr tisztjelöltként sikeres tisztjelölti vizsgával rendelkezik,

és tanulmányai folytatása érdekében vállalja, hogy tanulmányi szerződést köt a NAV-val, és rendelkezik vezetői támogató javaslattal.

(5)25 A pénzügyi rendészeti alapképzési szak pénzügyi nyomozó szakirány levelező munkarendben folyó képzésére az a NAV adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyában álló pénzügyőri státuszú foglalkoztatott jelentkezhet, aki

a) legalább három év szolgálati jogviszonnyal és alapfokú szaktanfolyami végzettséggel vagy 1999–2007. között szerzett vám- és pénzügyőri szaktanfolyami végzettséggel, vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvényben meghatározott, a munkakörének megfelelő, munkáltatói jogkör gyakorlója által előírt alapképzésben szerzett végzettséggel rendelkezik,

b) pénzügyőr tisztjelöltként sikeres tisztjelölti vizsgával rendelkezik,

és tanulmányai folytatása érdekében vállalja, hogy tanulmányi szerződést köt a NAV-val, és rendelkezik vezetői támogató javaslattal.

(6)26

(7)27 A katasztrófavédelem alapképzési szak tűzvédelmi és mentésirányítási szakirány levelező munkarendben folyó támogatott képzésére a hivatásos katasztrófavédelmi szervek hivatásos állományának tagjai, valamint az önkormányzati és létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűzoltó egyesületek szaktevékenységet ellátó tagjai jelentkezhetnek. A jelentkezés további feltétele, hogy a jelentkező rendelkezzen alapfokú tűzoltó szakmai végzettséggel és legalább hároméves tűzvédelmi szakmai gyakorlattal. A hivatásos katasztrófavédelmi szervek hivatásos állományú tagjának a jelentkezéshez rendelkezni kell a BM OKF humán szolgálatvezető támogató nyilatkozatával.

(7a)28 A katasztrófavédelem alapképzési szak tűzvédelmi és mentésirányítási szakirány levelező munkarendben folyó, önköltséges képzésére az önkormányzati tűzoltóságok, a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűzoltó egyesületek szaktevékenységet ellátó tagjai jelentkezhetnek. A jelentkezés további feltétele, hogy a jelentkező rendelkezzen alapfokú tűzoltó szakmai végzettséggel.

(8)29 A katasztrófavédelem alapképzési szak katasztrófavédelmi műveleti és iparbiztonsági szakirány levelező munkarendben folyó, az NKEtv. 21/A. § (1) bekezdés a) vagy b) pontja hatálya alá tartozó képzésére csak a hivatásos katasztrófavédelmi szervek állományából lehet jelentkezni.

9/A. §30

9/B. §31 (1)32 Polgári nemzetbiztonsági alapképzési szakra csak a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok vagy a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, továbbá a titkos információgyűjtés folytatására, illetve leplezett eszközök alkalmazására törvényben feljogosított szervek állományába tartozó olyan személy jelentkezhet, akit a beiskolázási jogkörrel rendelkező elöljáró vagy vezető az előmeneteli tervek alapján támogat, továbbá aki érvényes és kockázatmentes biztonsági szakvéleménnyel rendelkezik.

(2) Az Egyetem a polgári nemzetbiztonsági alapképzésre jelentkezővel az alkalmassági vizsgálat részeként pályaalkalmassági orientációs beszélgetést folytat le, melynek keretében bizottság vizsgálja a felvételiző pálya iránti elkötelezettségét.

10. §33 (1)34 Rendészeti vezető mesterképzés esetén a jelentkezés feltétele rendvédelmi szervnél fennálló hivatásos szolgálati viszony vagy a NAV-nál pénzügyőri státuszon fennálló adó- és vámhatósági szolgálati jogviszony, továbbá a tiszti rendfokozat és a jelentkezéshez szükséges felsőfokú végzettség megszerzését követő legalább kétéves, rendvédelmi szervnél vagy a NAV állományában szerzett szakmai gyakorlat. Nappali munkarendű képzés esetén további feltétel a rendvédelmi szerv országos parancsnokának támogató nyilatkozata és a rendvédelmi szerv utánpótlási vezetői adatbankjába való felvétel.

(2)35 A katasztrófavédelem mesterképzési szak levelező munkarendben folyó, az NKEtv. 21/A. § (1) bekezdés a) és b) pontja hatálya alá tartozó képzésére csak a hivatásos katasztrófavédelmi szervek állományából lehet jelentkezni. A jelentkezéshez rendelkezni kell a BM OKF humán szolgálatvezető támogató nyilatkozatával, valamint a BM OKF főigazgatója beiskolázási jóváhagyásával.

(3)36 A kriminalisztika mesterképzési szak rendészeti szakiránya esetén a jelentkezés feltétele rendvédelmi szervnél fennálló hivatásos szolgálati viszony vagy a NAV-nál pénzügyőri státuszon fennálló adó- és vámhatósági szolgálati jogviszony, valamint a jelentkezéshez szükséges felsőfokú végzettség megszerzését követő legalább hároméves, rendvédelmi szervnél vagy a NAV-nál szerzett szakmai gyakorlat. A kriminalisztika mesterképzési szak polgári szakirányára a jelentkezés feltétele állami vagy közigazgatási szervnél eltöltött kétéves gyakorlat.

(4)37 A kriminalisztika mesterképzési szak polgári szakiránya, valamint a biztonsági szervező mesterképzési szak esetén a jelentkezésnek nem feltétele a 7. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt nyilatkozat.

(4a)38 A biztonsági szervező mesterképzési szak esetén a jelentkezés feltétele a jelentkezéshez szükséges felsőfokú végzettség megszerzését követő legalább kétéves, magánbiztonsági vállalkozásnál, rendvédelmi szervnél vagy önkormányzati rendészeti szervnél szerzett szakmai gyakorlat.

(5)39 Polgári nemzetbiztonsági mesterképzési szakra csak a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok vagy a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, továbbá a titkos információgyűjtés folytatására, illetve leplezett eszközök alkalmazására törvényben feljogosított szervek állományába tartozó olyan személy jelentkezhet, akit a beiskolázási jogkörrel rendelkező elöljáró vagy vezető az előmeneteli tervek alapján támogat, továbbá aki érvényes és kockázatmentes biztonsági szakvéleménnyel rendelkezik.

3. Az Egyetem katonai képzést folytató karára történő felvétel különös feltételei

11. § (1)40 A katonai vezetői alapképzési szak nappali munkarendű képzésére a jelentkezési feltétel az angol nyelvből tett államilag elismert vagy azzal egyenértékű B2 szintű (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga. A szakra csak „megfelelt” eredményű alkalmassági vizsga letételével lehet felvételt nyerni.

(2)41 A katonai infokommunikáció, a katonai logisztika, valamint az állami légiközlekedési alapképzési szak nappali munkarendű képzésére jelentkezési feltétel az angol nyelvből tett államilag elismert B2 szintű (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű okirat. A szakokra csak „megfelelt” eredményű alkalmassági vizsga letételével lehet felvételt nyerni.

(3)42 A katonai vezetői, a katonai üzemeltetés és a katonai műveleti logisztika mesterképzési szak nappali munkarendjére az állomány azon századosi vagy magasabb rendfokozatú tagja jelentkezhet, aki rendelkezik angol nyelvből államilag elismert STANAG 6001. szerinti, 2.2.2.2. szintű nyelvvizsga-bizonyítvánnyal, a Honvéd Vezérkar főnökének előzetes engedélyével, valamint közigazgatási alapvizsgával.

(4) Az Egyetem a honvédtiszti alapképzésre jelentkezővel az alkalmassági vizsgálat részeként pályaalkalmassági orientációs beszélgetést folytat le, melynek keretében bizottság vizsgálja a felvételiző pálya iránti elkötelezettségét.

(5)43

12. §44 (1)45 A katonai nemzetbiztonsági alap- és mesterképzési szakra csak a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat állományába tartozó olyan személy, valamint a Magyar Honvédség felderítő szakmai számú olyan altisztje és tisztje jelentkezhet, akit a beiskolázási jogkörrel rendelkező elöljáró vagy vezető támogat, továbbá aki érvényes és kockázatmentes biztonsági szakvéleménnyel rendelkezik.

(2)46 Az Egyetem a katonai nemzetbiztonsági alapképzésre jelentkezővel az alkalmassági vizsgálat részeként pályaalkalmassági orientációs beszélgetést folytat le, melynek keretében bizottság vizsgálja a felvételiző pálya iránti elkötelezettségét.

12/A. §47

4. 48 Az Egyetem államtudományi és közigazgatási képzést folytató karára történő felvétel különös feltételei

12/B. § Az államtudományi osztatlan mesterképzés esetén pályaalkalmassági orientációs beszélgetés keretében az Egyetem által létrehozott bizottság vizsgálja a jelentkező pálya iránti elkötelezettségét, közéleti tájékozottságát.

13. §49

4/A. 50 Az Egyetem nemzetközi és európai közszolgálati képzést folytató karaira történő felvétel különös feltételei

13/A. §51 (1)52 A nemzetközi igazgatási alapképzési szakra a jelentkezés feltétele egy élő idegen nyelvből államilag elismert, B2 (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) típusú nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat.

(2)53 A nemzetközi biztonság- és védelempolitikai alapképzési szak tekintetében a jelentkezés feltétele egy élő idegen nyelvből államilag elismert B2 (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat.

(3) A nemzetközi biztonság- és védelempolitikai mesterképzési szak tekintetében a jelentkezés feltétele angol nyelvből államilag elismert C1 (korábban felsőfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat, vagy két idegen nyelvből, amelyek egyike az angol nyelv, államilag elismert B2 (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat.

(4) A nemzetközi közszolgálati kapcsolatok mesterképzési szak tekintetében a jelentkezés feltétele angol nyelvből államilag elismert C1 (korábban felsőfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat, vagy két idegen nyelvből, amelyek egyike az angol nyelv, államilag elismert B2 (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat.

(5)54 Az International Public Service Relations mesterképzési szak esetében a jelentkezés feltétele angol nyelvből államilag elismert C1 (korábban felsőfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat.

(6)55 A nemzetközi vízpolitika és vízdiplomácia mesterképzési szak esetében a jelentkezés feltétele angol nyelvből államilag elismert B2 (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat.

5. A külföldi hallgatók Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak szabályai

14. §56 (1) A külföldi állampolgárok számára idegen nyelven meghirdetett mesterképzésre történő jelentkezés és a felvétel feltétele a jogszabályban meghatározott felsőfokú végzettség, valamint a nyelvismeret. A felvétel további feltételeit, a jelentkezés módját és határidejét, a felvételi jelentkezések elbírálásának szempontrendszerét, valamint az alkalmazott pontozási rendszert az Egyetem képzésenként határozza meg azzal, hogy a felvételi pontszámítás az oklevél minősítése és a jelentkezővel bizottság által folytatott motivációs beszélgetés alapján történik.

(2) A külföldi állampolgárok számára idegen nyelven meghirdetett – az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó – képzésre vagy államközi megállapodás alapján történő felvétel tekintetében az (1) bekezdésben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy alapképzésben a jelentkezés és a felvétel feltétele legalább a jogszabályban előírt középfokú végzettség, továbbá motivációs beszélgetés lefolytatása nem kötelező, a felvételi jelentkezési kérelem a jelentkező által benyújtott dokumentumok alapján is történhet.

15. §57

16. §58

17. §59

18. §60

6. Záró rendelkezések

19. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

20. §61

21. §62 E rendeletnek az egyes igazságügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 5/2014. (I. 27.) KIM rendelettel megállapított rendelkezéseit első alkalommal a 2014/2015. tanévre vonatkozó felsőoktatási felvételi eljárásban kell alkalmazni.

22. §63 E rendeletnek a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól szóló 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet módosításáról szóló 6/2015. (II. 10.) MvM rendelettel megállapított rendelkezéseit első alkalommal a 2015/2016. tanévre vonatkozó általános felsőoktatási felvételi eljárásban kell alkalmazni.

23. § (1)64 E rendeletnek a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól szóló 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet módosításáról szóló 2/2016. (I. 7.) MvM rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit első alkalommal – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a 2016/2017. tanévre vonatkozó általános felsőoktatási felvételi eljárásban kell alkalmazni.

(2) E rendeletnek a Módr.-rel megállapított 13/A. § (5) bekezdését első alkalommal a 2015/2016. évi keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárásban kell alkalmazni.

24. §65 E rendeletnek a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól szóló 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet módosításáról szóló 33/2016. (XII. 16.) MvM rendelettel megállapított rendelkezéseit első alkalommal a 2017/2018. tanévre vonatkozó általános felsőoktatási felvételi eljárásban kell alkalmazni.

25. §66 E rendeletnek a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól szóló 1/2013.

(I. 8.) KIM rendelet módosításáról szóló 3/2018. (II. 14.) MvM rendelettel megállapított rendelkezéseit első alkalommal a 2018/2019. tanévre vonatkozó általános felsőoktatási felvételi eljárásban kell alkalmazni.

26. §67 E rendeletnek a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól szóló 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet módosításáról szóló 16/2018. (XII. 18.) MvM rendelettel megállapított 13/A. § (5) bekezdését első alkalommal a 2019/2020. tanévre vonatkozó általános felsőoktatási felvételi eljárásban kell alkalmazni.

27. §68 E rendeletnek a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól szóló 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet módosításáról szóló 20/2019. (XII. 20.) MvM rendelettel megállapított rendelkezéseit első alkalommal a 2020/2021. tanévre vonatkozó általános felsőoktatási felvételi eljárásban kell alkalmazni.

28. §69 E rendeletnek a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól szóló 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet módosításáról szóló 17/2020. (X. 21.) MvM rendelettel módosított 13. §-át első alkalommal a 2021. évi keresztféléves felvételi eljárásban kell alkalmazni.

29. §70 E rendeletnek a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól szóló 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet módosításáról szóló 2/2021. (II. 12.) MvM rendelettel megállapított rendelkezéseit első alkalommal a 2021/2022. tanévre vonatkozó általános felsőoktatási felvételi eljárásban kell alkalmazni.

30. §71 E rendeletnek a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól szóló 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet módosításáról szóló 5/2024. (V. 3.) MvM rendelettel megállapított

a) 7. § (2), (3), (4) és (6) bekezdését, 8. § (1) és (3) bekezdését, 9. § (2), (3), (4) és (5) bekezdését, 10. § (1), (3) és (4a) bekezdését, valamint 12. § (1) és (2) bekezdését első alkalommal a 2024/2025. tanévre,

b) 11. § (1) és (2) bekezdését első alkalommal a 2025/2026. tanévre

vonatkozó általános felsőoktatási felvételi eljárásban kell alkalmazni.

2

Az 1. § a 2/2021. (II. 12.) MvM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A 2. § záró szövegrésze a 2/2021. (II. 12.) MvM rendelet 7. § a) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 2. § c) pontját a 19/2022. (XII. 22.) MVM rendelet 1. §-a iktatta be.

5

A 3. § a 20/2019. (XII. 20.) MvM rendelet 1. §-ával megállapított, a 2/2021. (II. 12.) MvM rendelet 7. § b) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 4. § a 2/2016. (I. 7.) MvM rendelet 9. § e) és f) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 6. § a 2/2016. (I. 7.) MvM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

10

A 7. § a 20/2019. (XII. 20.) MvM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

11

A 7. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 3/2022. (II. 1.) MvM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 7. § (2) bekezdése az 5/2024. (V. 3.) MVM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 7. § (3) bekezdése az 5/2024. (V. 3.) MVM rendelet 7. § a) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 7. § (4) bekezdése az 5/2024. (V. 3.) MVM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 7. § (6) bekezdése a 3/2022. (II. 1.) MvM rendelet 2. § c) pontja, az 5/2024. (V. 3.) MVM rendelet 6. § a) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 7. § (7) bekezdése a 2/2021. (II. 12.) MvM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

17

A 8. § (1) bekezdése a 20/2019. (XII. 20.) MvM rendelet 4. §-ával megállapított, az 5/2024. (V. 3.) MVM rendelet 6. § b) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 8. § (4) bekezdése a 33/2016. (XII. 16.) MvM rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított, a 2/2021. (II. 12.) MvM rendelet 6. § c) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 9. § (1) bekezdését a 3/2022. (II. 1.) MvM rendelet 2. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

22

A 9. § (2) bekezdése a 20/2019. (XII. 20.) MvM rendelet 5. §-ával megállapított, az 5/2024. (V. 3.) MVM rendelet 6. § d) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 9. § (4) bekezdése az 5/2024. (V. 3.) MVM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

25

A 9. § (5) bekezdése az 5/2024. (V. 3.) MVM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

26

A 9. § (6) bekezdését az 5/2024. (V. 3.) MVM rendelet 7. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

28

A 9. § (7a) bekezdését a 2/2021. (II. 12.) MvM rendelet 3. §-a iktatta be.

29

A 9. § (8) bekezdése a 2/2016. (I. 7.) MvM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított, a 33/2016. (XII. 16.) MvM rendelet 8. § a) pontja szerint módosított szöveg.

30

A 9/A. §-t a 2/2016. (I. 7.) MvM rendelet 5. §-a iktatta be, az 5/2024. (V. 3.) MVM rendelet 7. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

31

A 9/B. §-t a 33/2016. (XII. 16.) MvM rendelet 3. §-a iktatta be.

32

A 9/B. § (1) bekezdése a 3/2018. (II. 14.) MvM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

33

A 10. § a 2/2016. (I. 7.) MvM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

34

A 10. § (1) bekezdése az 5/2024. (V. 3.) MVM rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

35

A 10. § (2) bekezdése a 33/2016. (XII. 16.) MvM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

36

A 10. § (3) bekezdését a 33/2016. (XII. 16.) MvM rendelet 4. §-a iktatta be, szövege az 5/2024. (V. 3.) MVM rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

37

A 10. § (4) bekezdését a 33/2016. (XII. 16.) MvM rendelet 4. §-a iktatta be, szövege a 20/2019. (XII. 20.) MvM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

38

A 10. § (4a) bekezdését az 5/2024. (V. 3.) MVM rendelet 3. § (3) bekezdése iktatta be.

39

A 10. § (5) bekezdését a 3/2018. (II. 14.) MvM rendelet 2. §-a iktatta be.

40

A 11. § (1) bekezdése a 20/2019. (XII. 20.) MvM rendelet 8. §-ával megállapított, az 5/2024. (V. 3.) MVM rendelet 7. § d) pontja szerint módosított szöveg.

41

A 11. § (2) bekezdése az 5/2024. (V. 3.) MVM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

42

A 11. § (3) bekezdése a 20/2019. (XII. 20.) MvM rendelet 8. §-ával megállapított, az 5/2024. (V. 3.) MVM rendelet 6. § f) pontja szerint módosított szöveg.

43

A 11. § (5) bekezdését az 5/2014. (I. 27.) KIM rendelet 3. § (3) bekezdése iktatta be, a 2/2016. (I. 7.) MvM rendelet 10. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

44

A 12. § az 5/2014. (I. 27.) KIM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

45

A 12. § (1) bekezdése a 3/2018. (II. 14.) MvM rendelet 3. §-ával megállapított, a 2/2021. (II. 12.) MvM rendelet 6. § f) pontja és 7. § e) pontja, az 5/2024. (V. 3.) MVM rendelet 6. § g) pontja szerint módosított szöveg.

46

A 12. § (2) bekezdése az 5/2024. (V. 3.) MVM rendelet 6. § h) pontja szerint módosított szöveg.

47

A 12/A. §-t a 6/2015. (II. 10.) MvM rendelet 3. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 33/2016. (XII. 16.) MvM rendelet 8. § b) pontja.

48

A 4. alcím (12/B–13. §) a 33/2016. (XII. 16.) MvM rendelet 5. §-ával megállapított, a 20/2019. (XII. 20.) MvM rendelet 13. § b) pontja szerint módosított szöveg.

49

A 13. §-t a 19/2022. (XII. 22.) MVM rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte.

50

A 4/A alcím (13/A. §) címét a 2/2016. (I. 7.) MvM rendelet 7. §-a iktatta be, szövege a 2/2021. (II. 12.) MvM rendelet 6. § g) pontja szerint módosított szöveg.

51

A 13/A. §-t a 6/2015. (II. 10.) MvM rendelet 5. §-a iktatta be, szövege a 2/2016. (I. 7.) MvM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

52

A 13/A. § (1) bekezdése a 20/2019. (XII. 20.) MvM rendelet 13. § c) pontja szerint módosított szöveg.

53

A 13/A. § (2) bekezdése a 20/2019. (XII. 20.) MvM rendelet 13. § c) pontja szerint módosított szöveg.

54

A 13/A. § (5) bekezdése a 16/2018. (XII. 18.) MvM rendelet 1. §-ával megállapított, a 20/2019. (XII. 20.) MvM rendelet 13. § d) pontja szerint módosított szöveg.

55

A 13/A. § (6) bekezdését a 20/2019. (XII. 20.) MvM rendelet 10. §-a iktatta be.

56

A 14. §-t az 5/2014. (I. 27.) KIM rendelet 7. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 20/2019. (XII. 20.) MvM rendelet 10. §-a iktatta be.

57

A 15–18. §-t az 5/2014. (I. 27.) KIM rendelet 7. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

58

A 15–18. §-t az 5/2014. (I. 27.) KIM rendelet 7. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

59

A 15–18. §-t az 5/2014. (I. 27.) KIM rendelet 7. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

60

A 15–18. §-t az 5/2014. (I. 27.) KIM rendelet 7. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

61

A 20. §-t a 2/2021. (II. 12.) MvM rendelet 7. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

62

A 21. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan az 5/2014. (I. 27.) KIM rendelet 6. §-a iktatta be.

63

A 22. §-t a 6/2015. (II. 10.) MvM rendelet 6. §-a iktatta be.

64

A 23. §-t a 2/2016. (I. 7.) MvM rendelet 8. §-a iktatta be.

65

A 24. §-t a 33/2016. (XII. 16.) MvM rendelet 6. §-a iktatta be.

66

A 25. §-t a 3/2018. (II. 14.) MvM rendelet 4. §-a iktatta be.

67

A 26. §-t a 16/2018. (XII. 18.) MvM rendelet 2. §-a iktatta be.

69

A 28. §-t a 17/2020. (X. 21.) MvM rendelet 2. §-a iktatta be.

70

A 29. §-t a 2/2021. (II. 12.) MvM rendelet 5. §-a iktatta be.

71

A 30. §-t az 5/2024. (V. 3.) MVM rendelet 5. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére