• Tartalom

1004/2013. (I. 10.) Korm. határozat

1004/2013. (I. 10.) Korm. határozat

a közszolgálati életpálya bevezetésének előkészítésével kapcsolatos egyes feladatokról

2013.01.10.

A Kormány a közszolgálati életpálya kialakítása érdekében a következő határozatot hozza:

1. A Kormány elrendeli, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban és a minisztérium által irányított államigazgatási szerveknél (ide értve a fővárosi és megyei kormányhivatalokat is), illetve a Belügyminisztériumban és a Honvédelmi Minisztériumban, valamint e két minisztérium által irányított szerveknél a vezetői munkakörök elemzését és értékelését el kell végezni. A munkakör-elemzéseket és értékeléseket a közigazgatási és igazságügyi miniszter által kiadott módszertan alapján és az általa meghatározott rendben kell elvégezni.

Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter

honvédelmi miniszter

belügyminiszter

Határidő: 2013. május 31.

2. Az 1. pontban meghatározott szervi körben el kell végezni valamennyi munkakörben a munkakör-elemzéseket és értékeléseket. Ki kell alakítani a munkaköri katasztert, amelynek során meg kell határozni a munkakörcsaládokat és a hozzájuk tartozó karrier-utakat, továbbá a részmunkaidős foglalkoztatással, a rugalmas munkaidőben betölthető elemzett, értékelt munkakörök jegyzékét.

Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter

honvédelmi miniszter

belügyminiszter

Határidő: 2013. október 31.

3. Az 1. és 2. pontban meghatározott feladatok végrehajtásának ellenőrzésére, valamint a munkaköri kataszter/jegyzék jóváhagyására monitoring bizottságot kell létrehozni. A monitoring bizottságba az érintett szervek 1-1 tagot delegálnak, a bizottság vezetőjét a közigazgatási és igazságügyi miniszter jelöli ki.

Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter

honvédelmi miniszter

belügyminiszter

4. Előterjesztést kell készíteni a Kormány számára az 1. és 2. pontban foglalt feladatok elvégzéséről, a további javaslatokról.

Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter

Határidő: 2013. december 15.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére