• Tartalom

1016/2013. (I. 18.) Korm. határozat

1016/2013. (I. 18.) Korm. határozat

a Társadalmi Megújulás Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akcióterv 1. prioritásának megállapításáról, valamint egyes pályázati felhívások jóváhagyásáról1

2013.11.07.

A Kormány

1.2

2. megállapítja a Társadalmi Megújulás Operatív Program 1. prioritásának 2007–2008. és 2009–2010. közötti időszakra szóló akciótervei alapján megjelent konstrukciók keretösszegeit a 2. melléklet szerint,

3. felhívja a nemzetgazdasági minisztert és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjanak a TÁMOP-2.2.7. „A duális szakképzési rendszerhez kapcsolódó fejlesztések és programok támogatás” című pályázati felhívás közzétételéről,

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: a határozat közzétételétől számított 30 napon belül

4. felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjanak a TÁMOP-3.1.4.B „Köznevelés az iskolában” című pályázati felhívás közzétételéről,

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2013. január 31.

5. felhívja az 3. pontban szereplő pályázati felhívás esetében a nemzetgazdasági minisztert, a 4. pontban szereplő pályázati felhívás esetében az emberi erőforrások miniszterét, hogy a pályázati felhívások közzétételének elmaradása esetén 8 napon belül tegyen a tartaléklistával rendelkező konstrukciók javára forrásátcsoportosítási javaslatot a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság részére, azzal, hogy a forrásátcsoportosítás

a) 30 napon túli elmaradása esetén a keretösszeg 30%-ára,

b) 60 napon túli elmaradása esetén a keretösszeg 60%-ára,

c) 90 napon túli elmaradás esetén a keretösszeg 100%-ára

terjedjen ki,

Felelős: nemzetgazdasági miniszter és emberi erőforrások minisztere

Határidő: folyamatos

6. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, ha 5. pontban meghatározottak szerint 8 napon belül a felelős miniszter a forrásátcsoportosítást nem kezdeményezi, úgy tegyen javaslatot a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság részére a források felhasználására,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: folyamatos

7. felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjanak a TÁMOP-4.1.1.F „A felsőoktatási szakképzés területi, társadalmi és gazdasági szerepének fejlesztése” című pályázati felhívás közzétételéről,

Felelős: emberi erőforrások minisztere
nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: a határozat közzétételétől számított 30 napon belül

8. felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a 7. pontban meghatározott pályázati felhívás közzétételének

a) 30 napon túli elmaradása esetén a konstrukció keretösszegének 10%-ára,

b) 90 napon túli elmaradás esetén a konstrukció keretösszegének 100%-ára

vonatkozóan tegyen átcsoportosítási javaslatot a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság részére,

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: folyamatos

9.3

1. melléklet az 1016/2013. (I. 18.) Korm. határozathoz4

2. melléklet az 1016/2013. (I. 18.) Korm. határozathoz

AT

Módosítani kívánt konstrukció kódja

Hatályos AT
Mrd Ft

Módosított AT
(jelen előterjesztéssel)
Mrd Ft

Változások
(a módosítás mértéke +/–)
Mrd Ft

KMR

Konvergencia

összesen

KMR

Konvergencia

összesen

KMR

Konvergencia

összesen

2007–2008

TÁMOP-1.1.1-11/1.
Megváltozott munkaképességű emberek munkahelyeinek adaptációja Konvergencia régiókban

0

0,722

0,722

0

0,769

0,769

0

+0,047

+0,047

2007–2008

TÁMOP-1.1.1-11/2.
Megváltozott munkaképességű emberek munkahelyeinek adaptációja a Közép-Magyarországi Régióban

0,176

0

0,176

0,187

0

0,187

+0,011

0

+0,011

2009–2010

TÁMOP-1.4.3-10/1-2F.
Innovatív, kísérleti foglalkoztatási programok
– A komponens – KMR

1,5

0

1,5

1,783

0

1,783

0

+0,283

+0,283

1

A határozatot az 1172/2015. (III. 24.) Korm. határozat 4. pont f) alpontja visszavonta 2015. március 25. napjával.

2

Az 1. pontot az 1799/2013. (XI. 7.) Korm. határozat 2. pont a) alpontja visszavonta.

3

A 9. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

Az 1. mellékletet az 1799/2013. (XI. 7.) Korm. határozat 2. pont a) alpontja visszavonta.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére