• Tartalom

1031/2013. (I. 30.) Korm. határozat

1031/2013. (I. 30.) Korm. határozat

az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttesről és a megvalósítás előkészítéséhez szükséges intézkedésekről

2015.12.03.

1. A Kormány

1.1. egyetért azzal, hogy az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes 2014–2020 között a budapesti Ötvenhatosok terén, a Városligetben valósuljon meg;

1.2. egyetért azzal, hogy az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttesben az alábbi intézmények nyerjenek elhelyezést:

a) a Néprajzi Múzeum, a Kúria eredeti bírósági funkciójának mielőbbi helyreállítása érdekében;

b)1

c) az Új Nemzeti Galéria, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeinek újraegyesítése érdekében;

d)2

e) a Magyar Zene Háza;

f)3

1.3. felhívja az emberi erőforrások miniszterét az 1.2. pont szerinti intézményeket befogadó épületegyüttesre vonatkozó nemzetközi építészeti tervpályázat kiírásának előkészítésére;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2013. június 30.

1.4. egyetért azzal, hogy az állam tulajdonában álló, volt Szabolcs utcai kórház ingatlan-együttesének a „Nemzeti Közszolgálati Egyetem elhelyezése a Ludovika Campusban” elnevezésű állami beruházás egyes kérdéseiről szóló 1158/2012. (V. 18.) Korm. határozat 11. pontja szerinti egységes elhelyezés érdekében nem szükséges része hasznosítható és bekapcsolható az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes programjába, kiemelt figyelemmel az érintett intézmények kiállítási és közönségfogadási tevékenységével közvetlenül össze nem függő raktározási és restaurálási funkciók ellátását szolgáló terek elhelyezésére, és egyúttal felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, az emberi erőforrások miniszterét és a belügyminisztert az intézkedés előkészítésére, a szükséges egyeztetések lefolytatására;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

emberi erőforrások minisztere
belügyminiszter

Határidő: azonnal

1.5. egyetért azzal, hogy a Szépművészeti Múzeumban elhelyezésre kerülő nemzeti és nemzetközi gyűjteményi anyag megfelelő bemutatása érdekében, az Új Nemzeti Galéria felépítésével egyidejűleg kerüljön sor a Szépművészeti Múzeum II. világháborúban súlyosan megsérült, és azóta zárva tartó Román Csarnokának rekonstrukciójára;

1.6. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttesre vonatkozó koncepció második ütemeként készítse el a Városliget átfogó, a kulturális, továbbá a terület- és településrendezési szempontokat egységben kezelő hasznosítási koncepcióját, amely magába foglalja a Fővárosi Nagycirkusz új, városligeti elhelyezését is;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2013. április 30.

1.7. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy az Európai Unió 2014–2020 közötti tervezési és költségvetési időszakának tervezése során legyenek kiemelt figyelemmel az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes megvalósításának finanszírozási szükségleteire; vizsgálják és határozzák meg közösen a bevonható források körét, az uniós támogatási források, a központi költségvetés, továbbá a magántőke bevonásának lehetőségei és feltételei tekintetében egyaránt;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

1.8. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy kezdjék meg az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes megvalósításához szükséges ingatlanrészek tulajdonjogi helyzetének rendezéséhez, azok állami tulajdonba kerüléséhez szükséges intézkedések előkészítését;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

1.9. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítása érdekében készítsen előterjesztést a Kormány részére;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: az 1.3. pont szerinti tervpályázat kiírását követő 30 napon belül

1.10. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 21. § (6) bekezdése alapján az 1.3. és 1.6. pontban meghatározott feladatok teljesítése érdekében szükséges 98,6 millió forint, továbbá a tervpályázat lebonyolításához szükséges 154,4 millió forint 1. melléklet szerinti egyszeri átcsoportosítását rendeli el elszámolási, a fel nem használt rész tekintetében visszafizetési kötelezettséggel a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 11. Közgyűjtemények cím javára, a Kvtv. 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 7. Rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére.

Felelős: az átcsoportosításért: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

Felelős: az elszámolásért és a visszafizetési kötelezettségért: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2014. december 31.4

2–3.5

4. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet az 1031/2013. (I. 30.) Korm. határozathoz

XI. Miniszterelnökség

XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma


ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA
a Kormány hatáskörében
Költségvetési év: 2013.

Millió forintban, egy tizedessel

ÁHT
egyedi
azonosító

Fejezet
szám

Cím
szám

Alcím
szám

Jog-
cím
csop.
szám

Jog-
cím
szám

Előir.
csoport
száma

Kiemelt
előir.
szám

Fejezet
név

Cím
név

Alcím
név

Jog-
cím
csop.
név

Jog-
cím
név

Előir.
csop.
név

K I A D Á S O K

A módosítás jogcíme

Módosítás
(+/-)

A módosítás
következő
évre
áthúzódó
hatása

A módosítást
elrendelő
jogszabály/
határozat
száma

Kiemelt előirányzat
neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XX.

 

 

 

 

 

 

Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

218672

 

11

 

 

 

 

 

 

Közgyűjtemények

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

 

 

 

 

 

 

 

 

14,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

 

 

 

 

 

 

 

 

4,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

235,0

 

 

 

XI.

 

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

297102

 

7

 

 

 

 

 

 

Rendkívüli kormányzati intézkedések

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-253,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

Millió forintban, egy tizedessel

ÁHT.
egyedi
azonosító

Fejezet
szám

Cím
szám

Alcím
szám

Jog-
cím
csop.
szám

Jog-
cím
szám

Előir.
csoport
száma

Kiemelt
előir.
szám

Fejezet
név

Cím
név

Alcím
név

Jog-
cím
csop.
név

Jog-
cím
név

Előir.
csop.
név

B E V É T E L

A módosítás jogcíme

Módosítás
(+/-)

A módosítás
következő
évre
áthúzódó
hatása

A módosítást
elrendelő
jogszabály/
határozat
száma

Kiemelt előirányzat
neve

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

Millió forintban, egy tizedessel

ÁHT.
egyedi
azonosító

Fejezet
szám

Cím
szám

Alcím
szám

Jog-
cím
csop.
szám

Jog-
cím
szám

Előir.
csoport
száma

Kiemelt
előir.
szám

Fejezet
név

Cím
név

Alcím
név

Jog-
cím
csop.
név

Jog-
cím
név

Előir.
csop.
név

T Á M O G A T Á S

A módosítás jogcíme

Módosítás
(+/-)

A módosítás
következő
évre
áthúzódó
hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

Kiemelt előirányzat
neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XX.

 

 

 

 

 

 

Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

218672

 

11

 

 

 

 

 

 

Közgyűjtemények

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

253,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

Foglalkoztatottak létszáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az adatlap 5 példányban töltendő ki

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-)

Összesen

 

I.n.év

II. n.év

III.n.év

IV.n.év

Fejezet

1 példány

 

időarányos

 

 

 

 

 

 

Állami Számvevőszék

1 példány

 

teljesítményarányos

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

1 példány

 

egyéb:

azonnal

253,0

 

253,0

 

 

 

Nemzetgazdasági Minisztérium

2 példány

 

 

 

 

 

 

 

 

* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

1

Az 1. pont b) alpontját az 1866/2015. (XII. 2.) Korm. határozat 4. pontja hatályon kívül helyezte.

2

Az 1. pont d) alpontját az 1866/2015. (XII. 2.) Korm. határozat 4. pontja hatályon kívül helyezte.

3

Az 1. pont f) alpontját az 1866/2015. (XII. 2.) Korm. határozat 4. pontja hatályon kívül helyezte.

4

A határidő az 1203/2014. (IV. 1.) Korm. határozat 2. pontja szerint módosított szöveg.

5

A 2–3. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére