• Tartalom

11/2013. (II. 7.) EMMI rendelet

11/2013. (II. 7.) EMMI rendelet

a járási (fővárosi kerületi) hivatalok kialakításával összefüggésben az emberi erőforrások minisztere feladatkörébe tartozó miniszteri rendeletek módosításáról1

2013.02.08.

Az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991. évi XI. törvény 15. § (11) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 2. alcím tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (3) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 3. alcím tekintetében a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 87. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) és l) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 4. alcím tekintetében a természetgyógyászati tevékenységről szóló 40/1997. (III. 5.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az 5. alcím tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 6. alcím tekintetében a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (4) bekezdés a) és b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 7. alcím tekintetében az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény 38. § (2) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 8. alcím tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés d) pont df) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 9. alcím tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés x) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 10. alcím tekintetében az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 3. § (7) bekezdésének b) pontjában és az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 11. alcím tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 232. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 12. alcím tekintetében a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény 34. § (4) bekezdés a) pont ag)–ah) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 13. alcím tekintetében az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 68. § (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 14. alcím tekintetében az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 68. § (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 15. alcím tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés d) pont da) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 16. alcím tekintetében a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. § (3) bekezdés a) pont ab) alpontjában kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § k) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben –, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 17. alcím tekintetében a hulladékról szóló 2012. CLXXXV. törvény 88. § (3) bekezdés a) pont ac) alpontjában kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § k) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben –, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 18. alcím tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés d) pont dc) és df) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 19. alcím tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés d) pont df) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 20. alcím tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés f) pontjában, k) pont kg), ki), kk) és km) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 21. alcím tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés m), o), p) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 22. alcím tekintetében a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény 34. § (4) bekezdés h) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és k) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben –, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 23. alcím tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés g) pont ga) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 24. alcím tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés d) pont da) és df) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 25. alcím tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (9) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben –, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 26. alcím tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (9) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben –, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 27. alcím tekintetében az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény 38. § (2) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 28. alcím tekintetében a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (3) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 29. alcím tekintetében az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló 2005. évi XCV. törvény 32. § (5) bekezdés j) pontjában és a kábítószer-prekurzorokkal kapcsolatos egyes hatósági eljárási szabályok, valamint a hatósági feladat- és hatáskörök megállapításáról szóló 159/2005. (VIII. 16.) Korm. rendelet 12. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 30. alcím tekintetében az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991. évi XI. törvény 15. § (10) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 31. alcím tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés k) pont kg), ki), kk) és km) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 32. alcím tekintetében a termékek piacfelügyeletéről szóló 2012. évi LXXXVIII. törvény 30. § (2) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 33. alcím tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés d) pont df) alpontjában és g) pont ga) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 34. alcím tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés u) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 35. alcím tekintetében a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény 34. § (4) bekezdés a) pont ac) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 36. alcím tekintetében a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 81. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdés d) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró honvédelmi miniszterrel egyetértésben –, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 37. alcím tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben –, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 38. alcím tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (9) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben –, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 39. alcím tekintetében a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet 105. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § d) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben –, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § g) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 40. alcím tekintetében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 162. § (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § g) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 41. alcím tekintetében a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 132. § (2) bekezdés h) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § l) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 42. alcím tekintetében a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 132. § (2) bekezdés b) és c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § l) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 43. alcím tekintetében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 162. § (2) bekezdés e) és i) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § g) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 44. alcím tekintetében a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 22. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § (1) bekezdés g) és l) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 45. alcím tekintetében a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 73. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § g) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva

a következőket rendelem el:

I. Fejezet

Egyes egészségügyi tárgyú rendeletek módosítása

1. A tanuló ifjúság üdülésének és táborozásának egészségügyi feltételeiről szóló
12/1991. (V. 18.) NM rendelet módosítása

1. § A tanuló ifjúság üdülésének és táborozásának egészségügyi feltételeiről szóló 12/1991. (V. 18.) NM rendelet

a) 2. § (1) bekezdésében a „fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetét (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet)” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetét (a továbbiakban: járási népegészségügyi intézet)” szöveg,

b) 2. § (2) bekezdésében, (3) bekezdés a) pontjában a „kistérségi” szövegrész helyébe a „járási” szöveg

lép.

2. A közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről szóló
37/1996. (X. 18.) NM rendelet módosítása

2. § A közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről szóló 37/1996. (X. 18.) NM rendelet

a) 1. § (4) bekezdésében a „fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet)” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete (a továbbiakban: járási népegészségügyi intézet)” szöveg,

lép.

3. A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 42/1996. (XI. 29.) NM rendelet módosítása

3. § A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 42/1996. (XI. 29.) NM rendelet 1. számú melléklet 4–24. pontja hatályát veszti.

4. A természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló
11/1997. (V. 28.) NM rendelet módosítása

4. § A természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú mellékletében az „a fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi népegészségügyi intézete” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szöveg lép.

5. Az iskola-egészségügyi ellátásról szóló 26/1997. (IX. 3.) NM rendelet módosítása

5. § Az iskola-egészségügyi ellátásról szóló 26/1997. (IX. 3.) NM rendelet

a) 4. § (1) bekezdésében az „a fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetei” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetei” szöveg,

b) 2. számú melléklet 3. pont b) és d) alpontjában az „a fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetének” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetének” szöveg

lép.

6. A kötelező egészségbiztosítás keretében igénybe vehető betegségek megelőzését és korai felismerését szolgáló egészségügyi szolgáltatásokról és a szűrővizsgálatok igazolásáról szóló
51/1997. (XII. 18.) NM rendelet módosítása

6. § A kötelező egészségbiztosítás keretében igénybe vehető betegségek megelőzését és korai felismerését szolgáló egészségügyi szolgáltatásokról és a szűrővizsgálatok igazolásáról szóló 51/1997. (XII. 18.) NM rendelet

a) 7. § (2) bekezdésében az „A fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet)” szövegrész helyébe az „A fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetei (a továbbiakban: járási népegészségügyi intézet)” szöveg,

b) 7. § (3) bekezdésében a „kistérségi” szövegrész helyébe a „járási” szöveg

lép.

7. A fertőző betegségek jelentésének rendjéről szóló 63/1997. (XII. 21.) NM rendelet módosítása

7. § A fertőző betegségek jelentésének rendjéről szóló 63/1997. (XII. 21.) NM rendelet

a) 1. § (1) bekezdésében a „fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetéhez (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet)” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetéhez (a továbbiakban: járási népegészségügyi intézet)” szöveg,

lép.

8. A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet módosítása

8. § A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet

a) 3. § (1) bekezdésében az „a kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet)” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete (a továbbiakban: járási népegészségügyi intézet)” szöveg,

b) 3. § (2) bekezdésében, 6. § (1) bekezdés c) pontjában, 9. § (1) bekezdésében, 11. § (2) bekezdésében, 13. § (1), (2), (3), (4) bekezdésében, (7) bekezdés a) és b) pontjában, 15. § (1) bekezdés b), d), f) pontjában, (2) bekezdés b), e), f) pontjában, 16. §-t megelőző alcímben, 16. § (1) bekezdésében, (2) bekezdés d) pontjában, 17. § (2) bekezdésében, 19. § (3), (4), (7), (9) és (10) bekezdésében, 20. § (1) bekezdésében, 26. § (1) bekezdésében, 27. § (3) és (4) bekezdésében, 29. § (2) és (3) bekezdésében, 30. § (1), (4) és (5) bekezdésében, 32. § a) pontjában, 33. § (1) és (2) bekezdésében, 35. § (1) és (2) bekezdésében, 36. § (5), (6), (7) és (8) bekezdésében, 37. § (1), (2), (4) és (6) bekezdésében, 39. § (1) bekezdésében, 40. §-t megelőző alcímben, 40. § (2) bekezdésében, 41. § (1) bekezdés c) pontjában, (3) bekezdés a) pontjában, (4) bekezdésében, (5) bekezdés c) pontjában, 1. számú melléklet „Anthrax” cím 2. pont 2.1. alpontjában, „Botulizmus” cím 2. pont 2.3.2. alpontjában, „Dysenteria – Shigellosis” cím 3. pont 3.3. alpontjában, „Patogén Escherichia coli okozta enteritisek” cím „V. Enteroaggregatív E. coli enteritis (EAggEC)” alcím utolsó bekezdésében, „Rotavírus okozta gastroenteritis” cím 3. pont 3.3. alpontjában, „Salmonellosis” cím 3. pont 3.3. alpontjában, „Typhus abdominalis” cím 3. pont 3.3. alpontjában, „Typhus exanthematicus” cím 2. pont 2.4. alpontjában és 3. pont 3.1. alpontjában, 3. számú melléklet „Fogalommeghatározások” fejezet d) pontjában, „A folyamatos fertőtlenítés végrehajtása” fejezet 2. pontjában, „A fertőtlenítés végrehajtása kórházban és egyéb fekvőbeteg ellátó intézményben” fejezet 7. pontjában, „Megelőző fertőtlenítés nem-egészségügyi intézményekben” fejezet 3. pontjában, „Az egészségügyi szervek feladatai a fertőtlenítéssel kapcsolatban” fejezet 1. pont b) és c) alpontjában, 2. pontjában, 3. pont a) és f) alpontjában, 5. pont d) alpontjában, a 4. számú melléklet 1. pont c) alpontjában, 2. pontjában a „kistérségi” szövegrész helyébe a „járási” szöveg,

c) 13. § (4) bekezdés a) pontjában az „ÁNTSZ” szövegrész helyébe az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ)” szöveg,

d) 3. számú melléklet „A zárófertőtlenítés végrehajtása” fejezet 3. pontjában az „az ÁNTSZ ezzel megbízott tisztiorvosának” szövegrész helyébe az „a tisztiorvos” szöveg,

e) 3. számú melléklet „Az egészségügyi szervek feladatai a fertőtlenítéssel kapcsolatban” fejezet 2. pont d) alpontjában az „az ÁNTSZ” szövegrész helyébe az „a járási népegészségügyi intézet” szöveg,

f) 4. számú melléklet 7. pontjában a „városi/kerületi” szövegrész helyébe a „járási” szöveg

lép.

9. A természetes gyógytényezőkről szóló 74/1999. (XII. 25.) EüM rendelet módosítása

9. § A természetes gyógytényezőkről szóló 74/1999. (XII. 25.) EüM rendelet 6. §-ában az „a fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szöveg lép.

10. A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet módosítása

10. § A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet

a) 5. § (3) bekezdésében az „a fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetét (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet)” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetét (a továbbiakban: járási népegészségügyi intézet)” szöveg,

b) 7. § (3) bekezdésében a „kistérségi” szövegrész helyébe a „járási” szöveg

lép.

11. Az egészségügyi intézmények katasztrófaterveinek tartalmi követelményeiről szóló
29/2000. (X. 30.) EüM rendelet módósítása

11. § Az egészségügyi intézmények katasztrófaterveinek tartalmi követelményeiről szóló 29/2000. (X. 30.) EüM rendelet 3. számú melléklet III. pontjában az „illetékes ÁNTSZ” szövegrész helyébe az „illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve” szöveg lép.

12. A veszélyes anyagokkal és a veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes eljárások, illetve tevékenységek részletes szabályairól szóló 44/2000. (XII. 27.) EüM rendelet módosítása

12. § A veszélyes anyagokkal és a veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes eljárások, illetve tevékenységek részletes szabályairól szóló 44/2000. (XII. 27.) EüM rendelet

a) 8. § (3) bekezdés b) pontjában az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve és kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve és járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szöveg,

b) 11. §-ában az „a fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szöveg,

c) 13. számú mellékletének címében a „kistérségi” szövegrész helyébe a „járási” szöveg

lép.

13. A külső munkavállalók munkahelyi sugárvédelméről szóló 30/2001. (X. 3.) EüM rendelet módosítása

13. § A külső munkavállalók munkahelyi sugárvédelméről szóló 30/2001. (X. 3.) EüM rendelet 2. § f) pontjában a „területileg illetékes Sugáregészségügyi Decentruma” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének Sugáregészségügyi Decentruma” szöveg lép.

14. Az egészségügyi szolgáltatások nyújtása során ionizáló sugárzásnak kitett személyek egészségének védelméről szóló 31/2001. (X. 3.) EüM rendelet módosítása

14. § Az egészségügyi szolgáltatások nyújtása során ionizáló sugárzásnak kitett személyek egészségének védelméről szóló 31/2001. (X. 3.) EüM rendelet 2. § n) pontjában a „területileg illetékes Sugáregészségügyi Decentruma” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének Sugáregészségügyi Decentruma” szöveg lép.

15. A kozmetikai termékek biztonságosságáról, gyártási, forgalmazási feltételeiről és közegészségügyi ellenőrzéséről szóló 40/2001. (XI. 23.) EüM rendelet módosítása

15. § A kozmetikai termékek biztonságosságáról, gyártási, forgalmazási feltételeiről és közegészségügyi ellenőrzéséről szóló 40/2001. (XI. 23.) EüM rendelet

a) 3. § (1) bekezdésében a „fővárosi és megyei kormányhivatalnak a gyártás helye szerint illetékes kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetéhez (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet)” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatalnak a gyártás helye szerint illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetéhez (a továbbiakban: járási népegészségügyi intézet)” szöveg,

b) 13. § (1) bekezdés a) pontjában a „kistérségi” szövegrész helyébe a „járási” szöveg

lép.

16. Az egészségügyi intézményekben keletkező hulladék kezeléséről szóló 1/2002. (I. 11.) EüM rendelet módosítása

16. § Az egészségügyi intézményekben keletkező hulladék kezeléséről szóló 1/2002. (I. 11.) EüM rendelet

a) 3. § (1) bekezdésében az „a fővárosi és megyei kormányhivatal illetékes kistérségi, illetve fővárosi kerületi népegészségügyi intézetének (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet)” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetének (a továbbiakban: járási népegészségügyi intézet)” szöveg,

b) 8. § (4) bekezdésében, 1. számú melléklet 1.2. pontjában, és Kitöltési útmutatójában a „kistérségi” szövegrész helyébe a „járási” szöveg

lép.

17. A települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményekről szóló 16/2002. (IV. 10.) EüM rendelet módosítása

17. § A települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményekről szóló 16/2002. (IV. 10.) EüM rendelet

a) 8. § (1) bekezdésében a „fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet)” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalának járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete (a továbbiakban: járási népegészségügyi intézet)” szöveg,

b) 8. § (2), (3), (4), (5), (6) és (7) bekezdésében, 3. számú melléklet táblázatának második sorában, 4. számú melléklet címében és táblázatának első sorában a „kistérségi” szövegrész helyébe a „járási” szöveg,

c) 3. számú melléklet címében az „A fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetének” szövegrész helyébe az „A fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetének” szöveg

lép.

18. A cumik és cuclik egészségügyi követelményeiről, valamint a forgalmazás feltételeiről szóló
9/2002. (X. 17.) ESZCSM rendelet módosítása

18. § A cumik és cuclik egészségügyi követelményeiről, valamint a forgalmazás feltételeiről szóló 9/2002. (X. 17.) ESZCSM rendelet 6. § (5) bekezdésében az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve, kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve, járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szöveg lép.

19. A szerzett immunhiányos tünetcsoport kialakulását okozó fertőzés terjedésének megelőzése érdekében szükséges intézkedésekről és a szűrővizsgálatok elvégzésének rendjéről szóló
18/2002. (XII. 28.) ESZCSM rendelet módosítása

19. § A szerzett immunhiányos tünetcsoport kialakulását okozó fertőzés terjedésének megelőzése érdekében szükséges intézkedésekről és a szűrővizsgálatok elvégzésének rendjéről szóló 18/2002. (XII. 28.) ESZCSM rendelet

a) 8. § (1) bekezdésében az „ÁNTSZ” szövegrész helyébe az „egészségügyi államigazgatási szerv” szöveg,

b) 10. § (1) bekezdésében az „az ÁNTSZ” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve” szöveg,

c) 12. § (5) bekezdésben az „az ÁNTSZ regionális intézetei” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve” szöveg,

d) 2. melléklet II. pont c) alpontjában az „az ÁNTSZ regionális” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve” szöveg

lép.

20. Az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről szóló 8/2003. (III. 13.) ESZCSM rendelet módosítása

20. § Az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről szóló 8/2003. (III. 13.) ESZCSM rendelet 14. § (1) bekezdésében a „fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének kistérségi vagy fővárosi kerületi intézete” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szöveg lép.

21. Az Egészségügyi Tudományos Tanácsról szóló 34/2003. (VI. 7.) ESZCSM rendelet módosítása

21. § Az Egészségügyi Tudományos Tanácsról szóló 34/2003. (VI. 7.) ESZCSM rendelet 8. § (2) bekezdésében a „fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szöveg lép.

22. A biocid termékek előállításának és forgalomba hozatalának feltételeiről szóló
38/2003. (VII. 7.) ESZCSM–FVM–KvVM együttes rendelet módosítása

22. § A biocid termékek előállításának és forgalomba hozatalának feltételeiről szóló 38/2003. (VII. 7.) ESZCSM–FVM–KvVM együttes rendelet

a) 8/A. § (4) bekezdésében az „az MgSzH” szövegrész helyébe az „a NÉBIH” szöveg,

b) 16. § (1) bekezdésében az „a NÉBIH illetékes szerve” szövegrész helyébe a „NÉBIH” szöveg,

c) 24. § (1) bekezdés a) pontjában az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének (a továbbiakban: megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv) kistérségi, illetve fővárosi kerületi intézete (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet)” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalának járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete (a továbbiakban: járási népegészségügyi intézet)” szöveg,

d) 24. § (1) bekezdés b) pontjában a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „járási népegészségügyi intézet” szöveg,

e) 24. § (2) bekezdésében az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervek” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerveinek (a továbbiakban: megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv)” szöveg,

f) 24. § (2) bekezdésében a „kistérségi népegészségügyi intézetek” szövegrész helyébe a „járási népegészségügyi intézetek” szöveg,

g) 24. § (3) bekezdésében a „kistérségi népegészségügyi intézetet” szövegrész helyébe a „járási népegészségügyi intézetet” szöveg,

h) 26. § (1) bekezdésében, 8. számú melléklet 6. pont 16. alpontjában a „kistérségi népegészségügyi intézet” szövegrész helyébe a „járási népegészségügyi intézet” szöveg,

i) 8. számú melléklet 6. pont 17. alpontjában a „kistérségi népegészségügyi intézethez” szövegrész helyébe a „járási népegészségügyi intézethez” szöveg,

j) 8. számú melléklet 6. pont 19. alpont b) és c) pontjában a „kistérségi népegészségügyi intézetnek” szövegrész helyébe a „járási népegészségügyi intézetnek” szöveg

lép.

23. Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló
60/2003. (X. 20.) ESZCSM rendelet módosítása

23. § Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003. (X. 20.) ESZCSM rendelet 1. § c) pontjában az „a kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetére” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetére” szöveg lép.

24. Az élelmiszer eredetű megbetegedések esetén követendő eljárásról szóló
62/2003. (X. 27.) ESZCSM rendelet módosítása

24. § Az élelmiszer eredetű megbetegedések esetén követendő eljárásról szóló 62/2003. (X. 27.) ESZCSM rendelet

a) 3. § (2) bekezdésében a „fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetéhez (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet)” szövegrész helyett a „fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetéhez (a továbbiakban: járási népegészségügyi intézet)” szöveg,

lép.

25. A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet módosítása

25. § A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet

a) 10. § (1) bekezdésében az „a megyei és fővárosi kormányhivatalok kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetei” szövegrész helyébe az „a megyei és fővárosi kormányhivatalok járási (fővárosi kerületi) hivatalai járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetei” szöveg,

b) 10. § (2) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH)” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH)” szöveg,

c) 10. § (4) bekezdésében az „az MgSzH-t” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságát és a NÉBIH-et” szöveg,

d) 11. § (3) bekezdésében és 12. § (3) bekezdésében a „Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatalt” szövegrész helyébe a „NÉBIH-et” szöveg lép.

26. § Hatályát veszti a különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet

a) 10. § (1) bekezdésében a „, valamint a kerületi állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalok” szövegrész,

b) 11. § (2) bekezdésében az „és kerületi állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatala” szövegrész.

26. Az étrend-kiegészítőkről szóló 37/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet módosítása

27. § Az étrend-kiegészítőkről szóló 37/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet

a) 12. § (1) bekezdésében az „a fővárosi és megyei kormányhivatalok kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetei (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet)” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatalok járási (fővárosi kerületi) hivatalai járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetei (a továbbiakban: járási népegészségügyi intézet)” szöveg, a „valamint azok kerületi hivatalai” szövegrész helyébe a „valamint a járási állategészségügyi és élelmiszer–ellenőrző hivatal” szöveg,

b) 12. § (2) bekezdésében az „OÉTI” szövegrész helyébe az „OÉTI, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriumai” szöveg,

c) 13. § (1) bekezdésében a „kistérségi” szövegrész helyébe a „járási” szöveg,

d) 13. § (3) bekezdésében a „Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatalt” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt” szöveg

lép.

27. Az egyes személyazonosításra alkalmatlan ágazati (egészségügyi, szakmai) adatok körének meghatározására, gyűjtésére, feldolgozására vonatkozó részletes szabályokról szóló
76/2004. (VIII. 19.) ESZCSM rendelet módosítása

28. § Az egyes személyazonosításra alkalmatlan ágazati (egészségügyi, szakmai) adatok körének meghatározására, gyűjtésére, feldolgozására vonatkozó részletes szabályokról szóló 76/2004. (VIII. 19.) ESZCSM rendelet

a) 1. számú mellékletében az „a fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szöveg,

b) 1. számú mellékletében az „a kistérségi/kerületi tiszti főorvos” szövegrész helyébe az „a járási, illetve fővárosi kerületi tiszti főorvos” szöveg

lép.

28. A gyógyászati segédeszközök forgalmazásának, javításának, kölcsönzésének szakmai követelményeiről szóló 7/2004. (XI. 23.) EüM rendelet módosítása

29. § A gyógyászati segédeszközök forgalmazásának, javításának, kölcsönzésének szakmai követelményeiről szóló 7/2004. (XI. 23.) EüM rendelet

a) 3. § (9) bekezdés a) pontjában az „a kistérségi népegészségügyi intézetnek” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetének (a továbbiakban: járási népegészségügyi intézet)” szöveg,

b) 7. § (3) bekezdésében az „a fővárosi és megyei kormányhivatalnak az üzlet helye szerint illetékes kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet)” szövegrész helyébe az „az üzlet helye szerint illetékes járási népegészségügyi intézete” szöveg,

c) 7. § (4) bekezdésében, 2. számú melléklet III. fejezet 1. pont d), f) alpontjaiban a „kistérségi” szövegrész helyébe a „járási” szöveg

lép.

29. A fokozottan ellenőrzött szernek minősülő gyógyszerek orvosi rendelésének, gyógyszertári forgalmazásának, egészségügyi szolgáltatóknál történő felhasználásának, nyilvántartásának
és tárolásának rendjéről szóló 43/2005. (X. 15.) EüM rendelet módosítása

30. § A fokozottan ellenőrzött szernek minősülő gyógyszerek orvosi rendelésének, gyógyszertári forgalmazásának, egészségügyi szolgáltatóknál történő felhasználásának, nyilvántartásának és tárolásának rendjéről szóló 43/2005. (X. 15.) EüM rendelet 2. § (2) bekezdésében az „a fővárosi és megyei kormányhivatalnak az egészségügyi szolgáltató működési körzete szerint területileg illetékes kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatalnak az egészségügyi szolgáltató működési körzete szerint területileg illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szöveg lép.

30. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat egyes közigazgatási eljárásaiért és igazgatási jellegű szolgáltatásaiért fizetendő díjakról szóló 1/2009. (I. 30.) EüM rendelet módosítása

31. § Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat egyes közigazgatási eljárásaiért és igazgatási jellegű szolgáltatásaiért fizetendő díjakról szóló 1/2009. (I. 30.) EüM rendelet 1. §-ában az „és kistérségi, fővárosi kerületi népegészségügyi intézeteinél” szövegrész helyébe az „és járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézeteinél” szöveg lép.

31. Az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet módosítása

32. § Az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet 28. § (1) bekezdésében a „népegészségügyi szakigazgatási szervének kistérségi vagy fővárosi kerületi intézete” szövegrész helyébe a „járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szöveg lép.

32. A dimetil-fumarát biocidot tartalmazó termékek forgalmazásának megtiltásáról szóló
14/2009. (IV. 29.) EüM rendelet módosítása

33. § A dimetil-fumarát biocidot tartalmazó termékek forgalmazásának megtiltásáról szóló 14/2009. (IV. 29.) EüM rendelet 2. § (2) bekezdésében az „a fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szöveg lép.

33. Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzéséről, e tevékenységek szakmai minimumfeltételeiről és felügyeletéről szóló 20/2009. (VI. 18.) EüM rendelet módosítása

34. § Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzéséről, e tevékenységek szakmai minimumfeltételeiről és felügyeletéről szóló 20/2009. (VI. 18.) EüM rendelet

a) 1. § b) pontjában a „kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetére” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézeteire” szöveg,

b) 11. § (1) bekezdésében „kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetei” szöveg

lép.

34. Az egységes egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer működésének részletes szabályairól szóló 36/2009. (XI. 3.) EüM rendelet módosítása

35. § Az egységes egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer működésének részletes szabályairól szóló 36/2009. (XI. 3.) EüM rendelet 6. § (2) bekezdés b) pontjában a „kistérségenként” szövegrész helyébe a „járásonként” szövegrész lép.

35. Az egészségügyi kártevőirtó tevékenységről és az egészségügyi kártevőirtó tevékenység engedélyezésének részletes szabályairól szóló 2/2010. (I. 26.) EüM rendelet módosítása

36. § Az egészségügyi kártevőirtó tevékenységről és az egészségügyi kártevőirtó tevékenység engedélyezésének részletes szabályairól szóló 2/2010. (I. 26.) EüM rendelet

a) 1. § (2) bekezdésében a „kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szövegrész helyébe a „járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szöveg,

b) 1. § (3) bekezdés a) pontjában az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Fővárosi Intézete” szövegrész helyébe az „a fővárosi kormányhivatal kerületi hivatalának fővárosi kerületi népegészségügyi szakigazgatási szerve” szöveg

lép.

36. Az egészségügyi ágazat honvédelmi feladatairól szóló 21/2010. (V. 4.) EüM rendelet módosítása

37. § Az egészségügyi ágazat honvédelmi feladatairól szóló 21/2010. (V. 4.) EüM rendelet

a) 1. § (3) bekezdés a) pontjában a „(kistérségi, fővárosi kerületi népegészségügyi intézetét)” szövegrész helyébe az „(a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetét)” szöveg,

b) 9. § (3) bekezdésében az „a fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetének” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetének” szöveg

lép.

37. Az élelmiszerekkel kapcsolatos tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokkal kapcsolatos egyes szabályokról szóló 33/2010. (V. 13.) EüM–FVM együttes rendelet módosítása

38. § Az élelmiszerekkel kapcsolatos tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokkal kapcsolatos egyes szabályokról szóló 33/2010. (V. 13.) EüM–FVM együttes rendelet

a) 7. § (3) bekezdésében a „Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatallal” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal” szöveg,

b) 9. §-ában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal” szöveg, a „fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szöveg, a „valamint azok kerületi hivatala” szövegrész helyébe a „valamint a járási állategészségügyi és élelmiszer–ellenőrző hivatal” szöveg

lép.

38. A vitaminok, ásványi anyagok és bizonyos egyéb anyagok élelmiszerekhez történő hozzáadásának egyes kérdéseiről szóló 55/2011. (IX. 20.) NEFMI rendelet módosítása

39. § A vitaminok, ásványi anyagok és bizonyos egyéb anyagok élelmiszerekhez történő hozzáadásának egyes kérdéseiről szóló 55/2011. (IX. 20.) NEFMI rendelet

a) 2. § (1) bekezdésében az „A fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet)” szövegrész helyébe az „A fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete (a továbbiakban: járási népegészségügyi intézet)” szöveg,

b) 2. § (4) és (5) bekezdésében, 4. §-ában a „kistérségi” szövegrész helyébe a „járási” szöveg lép.

II. Fejezet

Egyes szociális tárgyú miniszteri rendeletek módosítása

39. A javítóintézetek rendtartásáról szóló 30/1997. (X. 11.) NM rendelet módosítása

40. § A javítóintézetek rendtartásáról szóló 30/1997. (X. 11.) NM rendelet 41. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A szökésről az intézet értesíti a fiatalkorú törvényes képviselőjét, átmeneti nevelt esetében a vér szerinti szülőt is, valamint a kirendelt pártfogó felügyelőt. A szökésről az intézet tájékoztatja a fiatalkorú lakóhelye szerint illetékes járási (fővárosi kerületi) gyámhivatalt.”

41. § A javítóintézetek rendtartásáról szóló 30/1997. (X. 11.) NM rendelet

a) 12. § (1) bekezdés a) pontjában és (7) bekezdésében, 16. § (1) bekezdés b) pontjában, 48. § (2) bekezdésében, 55. § (2) bekezdés a) pontjában és (4) bekezdésében a „települési önkormányzat jegyzőjét” szövegrész helyébe a „járási (fővárosi kerületi) gyámhivatalt” szöveg,

b) 12. § (5) bekezdésében, 48. § (3) bekezdésében a „városi gyámhivatalt” szövegrész helyébe a „járási (fővárosi kerületi) gyámhivatalt” szöveg,

c) 16. § (1) bekezdés c) pontjában és (5) bekezdésében, 55. § (2) bekezdés b) pontjában a „gyámhivatalt” szövegrész helyébe a „járási (fővárosi kerületi) gyámhivatalt” szöveg,

d) 16. § (4) bekezdésében a „jegyzőjét” szövegrész helyébe a „jegyzőjét, illetve a járási (fővárosi kerületi) gyámhivatalt” szöveg,

e) 38. § (2) bekezdésében a „gyámhivatal” szövegrész helyébe a „járási (fővárosi kerületi) gyámhivatal” szöveg,

f) 38. § (3) bekezdésében az „értesíteni” szövegrész helyébe a „tájékoztatni” szöveg és a „települési önkormányzat jegyzőjét” szövegrész helyébe a „járási (fővárosi kerületi) gyámhivatalt” szöveg,

g) 56. § (4) bekezdésében a „települési önkormányzat jegyzőjét, illetve átmeneti vagy tartós nevelt esetében a nevelésbe vételt elrendelő gyámhivatalt” szövegrész helyébe a „járási (fővárosi kerületi) gyámhivatalt, illetve átmeneti vagy tartós nevelt esetében a nevelésbe vételt elrendelő járási (fővárosi kerületi) gyámhivatalt” szöveg és a „gyámhivatal” szövegrész helyébe a „járási (fővárosi kerületi) gyámhivatal” szöveg

lép.

40. A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet módosítása

42. § A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 1. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) E rendelet alkalmazásában gyámhivatal: a járási (fővárosi kerületi) gyámhivatal.”

43. § A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 19. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A gyermekjóléti szolgálat a gyermekvédelmi gondoskodás körébe tartozó hatósági intézkedések közül javaslatot tehet a gyámhivatalnak a gyermek védelembe vételére, ideiglenes hatályú elhelyezésére vagy nevelésbe vételére.”

44. § A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet

a) 5. § (2) bekezdésében a „városi gyámhivatalt” szövegrész helyébe a „gyámhivatalt” szöveg,

b) 11. § (2) bekezdés c) pontjában a „gyámhatóság és” szövegrész helyébe a „gyámhivatal és” szöveg, valamint a „gyámhatóság illetékes” szövegrész helyébe a „gyámhivatal illetékes” szöveg,

c) 13. § c) pontjában, 15. § (8) bekezdés e) pontjában a „gyámhatóság” szövegrész helyébe a „gyámhivatal” szöveg,

d) 18/A. § (1) bekezdésében a „városi gyámhivatalnak” szövegrész helyébe a „gyámhivatalnak” szöveg,

e) 18/A. § (2) és (4) bekezdésében a „városi gyámhivatal” szövegrész helyébe a „gyámhivatal” szöveg,

f) 18/A. § (3) bekezdésében a „városi gyámhivatal” szövegrész helyébe a „gyámhivatal” szöveg és a „városi gyámhivatalt” szövegrész helyébe a „gyámhivatalt” szöveg,

g) 20. § (1) bekezdésében, 21. § (1) bekezdésében, 22. § (1) bekezdés b) pontjában és 22/B. § (3) bekezdésében a „jegyző” szövegrész helyébe a „gyámhivatal” szöveg,

h) 20. § (3) bekezdésében, 22. § (4) bekezdés a) pontjában, 22/B. § (4) bekezdésében a „jegyzőnek” szövegrész helyébe a „gyámhivatalnak” szöveg,

i) 22. § (5) bekezdésében a „jegyzőt” szövegrész helyébe a „gyámhivatalt” szöveg,

j) 22/A. § (1) bekezdés a) és b) pontjában, 22/B. § (2) bekezdésében, a „jegyzőnél” szövegrész helyébe a „gyámhivatalnál” szöveg,

k) 22/A. § (2) bekezdésében a „jegyző” szövegrész helyébe a „gyámhivatal” szöveg és a „jegyzőt” szövegrész helyébe a „gyámhivatalt” szöveg,

l) 22/A. § (7) bekezdésében és 22/B. § (5) bekezdésében a „jegyzői” szövegrész helyébe a „gyámhivatali” szöveg,

m) 36. § (3) bekezdés e) pontjában a „gyámhatóság” szövegrész helyébe a „gyámhivatal” szöveg

lép.

45. § Hatályát veszti a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet

a) 22. § (4) bekezdés c) pontjában az „a jegyzőnek, illetve” szövegrész,

b) 22. § (5) bekezdés b) pontjában az „a jegyző vagy” szövegrész.

41. A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről szóló
9/1999. (XI. 24.) SZCSM rendelet módosítása

46. § A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről szóló 9/1999. (XI. 24.) SZCSM rendelet 9. § (1) bekezdés d) pontjában és 2. számú melléklete 8. pont d) alpontjában a „gyámhivatallal” szövegrész helyébe a „járási (fővárosi kerületi) gyámhivatallal” szöveg lép.

42. A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet módosítása

47. § A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet

a) 3. § (2) bekezdésében és 54. § (6) bekezdésében a „gyámhivatalnál” szövegrész helyébe a „járási (fővárosi kerületi) gyámhivatalnál” szöveg,

b) 39/H. § (1) bekezdésében a „gyámhivatal, a munkaügyi központ” szövegrész helyébe a „járási, fővárosi kerületi gyámhivatal, a járási, fővárosi kerületi hivatal munkaügyi kirendeltsége” szöveg,

c) 71. § b) pontjában a „központot” szövegrész helyébe a „központot, illetve a járási (fővárosi kerületi) hivatal munkaügyi kirendeltségét” szöveg,

d) 109. § (3) bekezdés b) pontjában az „annak kirendeltségével” szövegrész helyébe az „a járási (fővárosi kerületi) hivatal munkaügyi kirendeltségével” szöveg

lép.

43. A helyettes szülők, a nevelőszülők, a családi napközit működtetők képzésének szakmai
és vizsgakövetelményeiről, valamint az örökbefogadás előtti tanácsadásról és felkészítő tanfolyamról szóló 29/2003. (V. 20.) ESZCSM rendelet módosítása

48. § A helyettes szülők, a nevelőszülők, a családi napközit működtetők képzésének szakmai és vizsgakövetelményeiről, valamint az örökbefogadás előtti tanácsadásról és felkészítő tanfolyamról szóló 29/2003. (V. 20.) ESZCSM rendelet 13. § (4) bekezdésében a „gyámhivatal” szövegrész helyébe a „járási (fővárosi kerületi) gyámhivatal” szöveg lép.

44. A szociális és munkaügyi miniszter által adományozható szakmai elismerésekről szóló
10/2008. (VI. 28.) SZMM rendelet módosítása

49. § A szociális és munkaügyi miniszter által adományozható szakmai elismerésekről szóló 10/2008. (VI. 28.) SZMM rendelet 11. § (3) bekezdésében a „regionális szociális és gyámhivatal” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatal szociális és gyámhivatala” szöveg lép.

45. A szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai
és vizsgakövetelményeiről szóló 15/2008. (VIII. 13.) SZMM rendelet módosítása

50. § A szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 15/2008. (VIII. 13.) SZMM rendelet 2. számú melléklet „NEVELŐSZÜLŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI” című rész „III. MUNKATERÜLET” cím 2. pontjában a „gyámhivatal” szövegrész helyébe a „járási (fővárosi kerületi) gyámhivatal (a továbbiakban: gyámhivatal)” szöveg lép.

46. Záró rendelkezések

51. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2013. február 9. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére