• Tartalom

11/2013. (XII. 31.) OBH utasítás

11/2013. (XII. 31.) OBH utasítás

az Országos Bírósági Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról

2023.06.01.

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bíróságok szervezetéről és igazgatásról szóló 2011. évi CLXI. törvény 76. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján az Országos Bírósági Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatát a következők szerint állapítja meg:

Általános rendelkezések, az OBH jogállása, szervezete

1. § (1) A Szervezeti és Működési Szabályzat (a továbbiakban: SZMSZ) hatálya kiterjed a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 188. §-a alapján a Bszi. 86. §-ában foglaltak szerint létrehozott hivatali szervezetre.

(2) Az Országos Bírósági Hivatal (a továbbiakban: OBH) önállóan gazdálkodó központi költségvetési szerv.

(3) Az OBH az Országos Bírósági Hivatal elnökének (a továbbiakban: OBH elnöke) vezetése alatt áll a Bszi.-ben és az SZMSZ-ben meghatározottak szerint.

(4) Az OBH előkészíti az OBH elnökének határozatait és beszámolóit, illetve gondoskodik azok végrehajtásáról. Az OBH képviseli az OBH elnökét és a bíróságokat a bírósági eljárásokban, vezeti a bírák központi személyi nyilvántartását és kezeli a bírói vagyonnyilatkozatok vagyoni részét, végzi az Országos Bírói Tanács (a továbbiakban: OBT) működésével kapcsolatos ügyviteli feladatokat, továbbá ellátja a jogszabály alapján hatáskörébe utalt egyéb feladatokat.

(5) Az OBH az e szabályzatban meghatározott szervezeti és működési rend keretében gondoskodik az OBH elnökének a jogszabályok által hatáskörébe utalt, a stratégiai célkitűzéseinek megfelelő, az SZMSZ-ben felsorolt feladatokkal kapcsolatos tevékenysége ellátásáról. Az OBH a bíróságok igazságszolgáltatási feladatainak magas szakmai színvonalú és időszerű ellátása érdekében szolgáltató jellegű tevékenységével biztosítja a szükséges működési feltételeket és azok javítását.

(6)1 Az OBH szervezeti egységei:

a) az OBH elnöke mellett működő, főosztályi jogállású Elnöki Kabinet,

b) a főosztályok,

c) a főosztályi jogállású Magyar Igazságügyi Akadémia (a továbbiakban: MIA),

d) az osztályok,

e) irodák és

f) titkárságok.

Főosztályok és osztályok működhetnek az elnök vagy az elnökhelyettesek közvetlen felügyelete alatt. Osztályok a főosztályokon belül önálló szakmai vagy funkcionális tevékenységgel is működhetnek.

(6a)2 Az OBH-ban betöltött és az OBH elnöke közvetlen felügyelete alá tartozó tisztségek:

a) az informatikai biztonsági felelős,

b) a biztonsági vezető,

c) az esélyegyenlőségi referens,

d) a honvédelmi, polgári- és katasztrófavédelmi megbízott,

e) az adatvédelmi tisztviselő,

f) az integritásfelelős.

(6b)3 A (6a) bekezdésben felsorolt tisztségeket betöltő személyek feladatát külön utasítás szabályozza.

(7)4 Az OBH elnöke mint az OBH és a bírósági szervezet egyszemélyi felelős vezetője valamennyi hivatali egységet illetően általános felügyeletet gyakorol. Közvetlenül felügyeli a 3. mellékletben megjelölt szervezeti egységeket, illetve törvényi szabályozás alapján irányítja az egyes speciális feladatokat más igazgatási tevékenységük mellett végző szakembereket, az informatikai biztonsági felelőst, a biztonsági vezetőt, az OBH esélyegyenlőségi referensét, a honvédelmi, polgári- és katasztrófavédelmi megbízott, továbbá az adatvédelmi tisztviselőt és az integritásfelelőst.

Felügyeleti jogkörét az OBH hivatali egységei tekintetében helyetteseivel megosztja.

(8) Az OBH-ban szervezeti egység létrehozására, megszüntetésére, összevonására, szerkezetének, feladatkörének, elnevezésének módosítására és engedélyezett létszámának meghatározására az OBH elnöke jogosult.

(9) Az OBH elnöke, elnökhelyettesei továbbá a MIA igazgatójának tevékenységét titkárságok segítik.

(10) A főosztályokat főosztályvezetők, az osztályokat a szervezeti egységet önállóan irányító főosztályvezető-helyettesek vagy osztályvezetők vezetik.

(11)5

Az OBH vezetői és beosztott munkatársai, egyéb közreműködők

2. § (1)6 Az OBH-ban a szakmai feladatokat a szolgálati viszonyban álló beosztott bírák és igazságügyi alkalmazottak látják el. A munkavégzésben eseti, időszakos jelleggel közreműködnek a tanácsadó kabinetek tagjai és egyes központi igazgatási feladatok ellátásával megbízott bírák.

(2) Vezetők: az OBH elnöke, elnökhelyettesei (bíró, igazságügyi alkalmazott), a főosztályvezetők, főosztályvezető-helyettesek, osztályvezetők, osztályvezető-helyettesek, csoportvezetők, csoportvezető-helyettesek, irodavezetők.

Az OBH elnökének jogállása

3. § Az OBH elnökét az Országgyűlés a határozatlan időre kinevezett és legalább 5 éves bírói szolgálati viszonnyal rendelkező bírák közül 9 évre választja meg a képviselők kétharmadának szavazatával.

Az OBH elnökének feladatai

4. § (1)7 Az OBH elnöke a bírói függetlenség alkotmányos elvének megtartásával ellátja a bíróságok igazgatásának központi feladatait, valamint a költségvetési törvény bíróságokról szóló fejezete tekintetében a fejezet irányító hatásköreit, és felügyeletet gyakorol az ítélőtáblák és a törvényszékek elnökeinek igazgatási tevékenysége felett.

(2) Az OBH elnöke az OBH irányításával kapcsolatos feladatkörében:

a) javaslatot tesz a köztársasági elnöknek az OBH (bíró vagy igazságügyi alkalmazott) elnökhelyetteseinek kinevezésére, felmentésére,

b) irányítja az OBH tevékenységét,

c) megállapítja az OBH SZMSZ-ét,

d) a bírósági igazgatás hosszú távú feladatai alapján kialakítja, és évente aktualizálja az OBH stratégiai programját,

e) képviseli az OBH-t, képviseleti jogát egészben vagy részben, esetileg írásban az elnökhelyetteseire vagy más vezető beosztású munkatársaira átruházhatja,

f) gyakorolja az OBH gazdálkodásával kapcsolatos jogköröket,

g) dönt az OBH engedélyezett létszámáról, álláshelyek rendszeresítéséről, megszüntetéséről, átcsoportosításáról, átalakításáról,

h) gyakorolja a munkáltatói jogokat az OBH-ba beosztott bírák és az OBH igazságügyi alkalmazottai tekintetében; e jogkör gyakorlását az OBH elnöke a bírákat illetően, a törvényben külön nem nevesített esetekben elnökhelyetteseire írásban átruházhatja, az igazságügyi alkalmazottak esetében, a munkáltatói jogok részben vagy egészben történő gyakorlását elnökhelyetteseire vagy más vezető beosztású alkalmazottra az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény (a továbbiakban: Iasz.) 8. § (2) bekezdése szerint írásban átruházhatja,

i) jóváhagyja az OBH szervezeti egységeinek munka- és ügyrendjét, valamint a munkaköri leírásokat,

j)8

k) az Iasz.-ban meghatározottak szerint írásban értékeli a magasabb vezetői beosztású igazságügyi alkalmazottak munkáját, az egyéb vezetői beosztású és a beosztott igazságügyi alkalmazottak tekintetében e jogkört átruházza a szervezeti egységek vezetőire,

l)9 dönt az európai uniós és más nemzetközi forrásból támogatott fejlesztésekről,

m) jóváhagyja az OBH éves közbeszerzési tervét, elrendeli a közbeszerzési eljárások lefolytatását, dönt azok eredményéről,

n) jóváhagyja az OBH éves belső és fejezeti ellenőrzési tervét, gondoskodik a belső ellenőrzés törvénnyel egyező kialakításáról, megfelelő működtetéséről, funkcionális és szervezeti függetlensége biztosításáról,

o) intézkedik az OBH-ba érkező bejelentések, panaszok kivizsgálásáról,

p) ellátja az OBH és a bíróságok honvédelmi, polgári és katasztrófavédelmi igazgatási tevékenységével kapcsolatos hatáskörébe tartozó feladatokat,

q)10 gondoskodik az OBH-ban a minősített adatok védelmével és az épületbiztonsággal kapcsolatos feladatok elvégzéséről,

r) intézkedik a jogszabály által hatáskörébe utalt központi nyilvántartások vezetéséről,

s) kinevezi az OBH esélyegyenlőségi referensét, jóváhagyja az OBH esélyegyenlőségi tervét és az évenkénti beszámolót az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény alapján,

t)11 kinevezi az OBH adatvédelmi tisztviselőjét, jóváhagyja az OBH adatvédelmi szabályzatát,

u) dönt a hatáskörébe tartozó lakáscélú támogatás és egyéb juttatás iránti kérelmekről,

v)12 gondoskodik az OBH-ban az elektronikus információs rendszer biztonságával kapcsolatos feladatok elvégzéséről, biztosítja azok személyi és tárgyi feltételeinek, továbbá a jogszabályoknak megfelelő működéshez szükséges követelményeknek a teljesülését, kinevezi az elektronikus információs rendszer biztonságáért felelős személyt, vagy szerződést köt az elektronikus információs rendszer biztonságáért felelős személlyel vagy szervezettel.

(3) Az OBH elnöke általános központi igazgatási feladatkörében:

a) kialakítja és évente aktualizálja a bírósági igazgatás hosszú távú feladatait és a megvalósításuk feltételeit tartalmazó programot,

b) az igazgatási feladatok ellátása érdekében jogszabályi keretek között – normatív utasításként – a bíróságokra kötelező szabályzatokat alkot, továbbá ajánlásokat és határozatokat hoz,

c) képviseli a bíróságokat,

d) javaslatot tehet a bíróságokat érintő jogszabály alkotására a jogszabályalkotás kezdeményezésére jogosultnál,

e) véleményezi – az önkormányzati rendeleteket kivéve – a bíróságokat érintő jogszabályok tervezetét,

f) meghívottként részt vesz az Országgyűlés bizottságainak ülésén a bíróságokat közvetlenül érintő jogszabályokra vonatkozó napirendi pont megtárgyalásakor,

g) koordinálja, felügyeli a központi stratégiai programokat,

h) biztosítja az irányított szervek belső ellenőrzési tevékenységének szakmai felügyeletét.

(4) Az OBH elnöke a bíróságok költségvetésével kapcsolatos feladatkörében:

a) összeállítja – a központi költségvetésről szóló törvény bíróságokról szóló fejezete, valamint az OBT tekintetében az OBT, továbbá a Kúria tekintetében a Kúria elnöke véleményének kikérésével és ismertetésével – a bíróságok költségvetésére vonatkozó javaslatát és az annak végrehajtására készítendő beszámolóját, amelyet a kormány a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat és az annak végrehajtására vonatkozó törvényjavaslat részeként változtatás nélkül terjeszt az Országgyűlés elé,

b) meghívottként részt vesz a Kormány, továbbá az Országgyűlés költségvetéssel foglalkozó bizottságának ülésén a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat és az annak végrehajtására vonatkozó törvényjavaslat bíróságokra vonatkozó költségvetési fejezetének megtárgyalásakor,

c) ellátja a fejezetet irányító szerv vezetőjének feladatait a központi költségvetésről szóló törvény „Bíróságok fejezete” tekintetében azzal, hogy év közben a Kúria előirányzatait a fejezetébe tartozó költségvetési szervekhez – a költségvetési szervek létszám-előirányzatának változása miatt szükséges átcsoportosítások kivételével – a Kúria elnökének egyetértésével csoportosíthatja át,

d) gyakorolja a „Bíróságok fejezet” gazdálkodásával kapcsolatos feladatokat,

e) irányítja a bíróságok belső ellenőrzését,

f) az érdekképviseleti szervekkel együttműködve meghatározza a cafetéria-juttatás éves összegét,

g) az érdekképviseleti szervekkel együttműködve megállapítja az egyéb juttatások részletes feltételeit és mértékét.

(5) Az OBH elnöke a statisztikai adatgyűjtéssel, az ügyelosztással és a munkateherméréssel kapcsolatos elnöki feladatkörében:

a)13 a központi költségvetésről szóló törvény bíróságokra vonatkozó költségvetési fejezetének létszám-előirányzata, valamint a peres és nemperes eljárások átlagos országos munkaterhének mutatói alapján meghatározza a bíróságok – a törvényszékek esetében az illetékességi területükön működő járásbíróságokkal együttes – szükséges bírói és igazságügyi alkalmazotti létszámát,

b) dönt a bírósági statisztikai adatok gyűjtéséről és az adatok feldolgozásával kapcsolatos központi feladatokról,

c) szabályzatban határozza meg, hogy a bíró éves tevékenységéről szóló kimutatásnak milyen adatokat kell tartalmaznia,

d) meghatározza és szükség esetén évente felülvizsgálja a bírói munkateher mérésére szolgáló adatlapokat és módszereket, legalább évente egy alkalommal áttekinti az országos ügyforgalmi adatok alakulását, valamint bírósági szintenként és ügyszakonként meghatározza a peres és nemperes eljárások átlagos országos munkaterhét,

e) egyetértési jogot gyakorol a fejezet irányítása alá tartozó szervek vezetőinek – a belső ellenőrzési vezetőjükkel kapcsolatos – kinevezési, felmentési, áthelyezési intézkedéseikkel kapcsolatban,

f)14 felel a hivatalos statisztikai tevékenység ellátásáért.

(6) Az OBH elnöke a (bírósági) személyzeti kérdésekkel kapcsolatos feladatkörében javaslatait az OBT részére a testület törvényben biztosított egyetértési és véleményezési jogának figyelembevételével teszi meg [Bszi. 103. § (3) bekezdés c)–d) pontjai, a 132. § (6) bekezdés és a Bjt. 18. § (4)–(5) bekezdése]. Erre figyelemmel:

a) kiírja a bírói álláspályázatokat,

b) javaslatot tesz a köztársasági elnöknek a bírák kinevezésére és felmentésére,

c) a bírót első kinevezésekor – a Bjt.-ben meghatározott esetben – beosztja az elnyert pályázat szerinti bíróságra,

d) beosztja a katonai bírót a katonai tanácsba, valamint a Magyar Honvédségnél fennálló hivatásos szolgálati viszonyának megszűnésekor más bírói munkakörbe,

e)15 kijelöli a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 21. § (5) bekezdésében és a 828. § (2) bekezdésében, továbbá a 680. § (4) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott ügyekben ítélkező bírákat, a bírósági közvetítői tevékenységet végző bírákat és bírósági titkárokat, dönt a Bjt.-ben foglaltak szerint a kijelölés megszüntetéséről,

f)16 beoszthatja a bírót a Kúriára, az OBH-ba, továbbá az Igazságügyi Minisztériumba, illetve dönt a beosztás megszüntetéséről és a bírónak ismét tényleges bírói álláshelyre történő beosztásáról,

g) dönt a bíró áthelyezéséről,

h)17 dönt a bíró más szolgálati helyre történő kirendeléséről, ha a kirendelés a törvényszék illetékességi területén működő járásbíróságok között történik,

i) értékeli az OBH-ba beosztott bíró hivatali tevékenységét az Iasz. rendelkezéseinek megfelelően,

j) dönt a bíró tekintetében tartós külszolgálat ellátásáról,

k) dönt arról, hogy a bíróság hatáskörének vagy illetékességi területének csökkenése olyan mértékű-e, hogy ott a bíró további foglalkoztatása nem lehetséges,

l) kinevezi és felmenti a Bszi. 128. § (2) bekezdése szerinti bírósági vezetőket,

m) megállapítja, hogy a választó szerv melyik bírósághoz hány ülnököt választ, a nemzetiségi választói jegyzékben szereplő választópolgárok száma és az érintett települések választópolgárai száma arányának figyelembevételével akként, hogy legalább egy ülnököt minden nemzetiségi önkormányzat választhasson,

n) meghatározza a fogalmazói felvétel lebonyolításának rendjét.

(7) Az OBH elnöke a bíróságok igazgatásával kapcsolatos feladatkörében:

a) jóváhagyja az ítélőtáblák, továbbá a törvényszékek szervezeti és működési szabályzatát, illetve azok módosításait,

b)18 irányítja és ellenőrzi – a járásbírósági elnökök kivételével – a bírósági elnökök igazgatási tevékenységét, ennek során: figyelemmel kíséri a bíróságok igazgatására vonatkozó szabályok érvényesülését, az eljárási határidők és az ügyviteli szabályok megtartását, mindezek érdekében vizsgálatot rendel el,

c) elvégzi a kinevezési jogkörébe tartozó bírósági vezetők vizsgálatát, és

d) a b) és c) pont szerinti vizsgálat megállapításaitól függően megteszi a hatáskörébe tartozó intézkedéseket, ellenőrzi azok végrehajtását, fegyelmi eljárás kezdeményezését javasolhatja.

(8) Az OBH elnöke a képzésekkel kapcsolatos feladatkörében:

a) dönt a központi oktatási feladatokról és felügyeli azok végrehajtását, továbbá meghatározza a regionális, helyi képzési feladatokat,

b) meghatározza a bírák, a bírósági titkárok, a bírósági fogalmazók képzési rendszerének és a képzési kötelezettség teljesítésének szabályait,

c) meghatározza a b) pontban nem nevesített igazságügyi alkalmazottak továbbképzésével kapcsolatos feladatokat, azok teljesítésének részletes szabályait.

(9) Az OBH elnöke a tájékoztatással kapcsolatos feladatkörében:

a) félévente tájékoztatja tevékenységéről az OBT-t, továbbá az OBT részére a feladataik ellátásához szükséges igazgatási dokumentumokat, elemzéseket, adatokat rendelkezésre bocsátja,

b) évente tájékoztatja a Kúria, az ítélőtáblák, valamint a törvényszékek elnökeit tevékenységéről,

c) évente beszámol az Országgyűlésnek a bíróságok általános helyzetéről és a bíróságok igazgatási tevékenységéről, továbbá az éves beszámolók között egy alkalommal az Országgyűlés igazságüggyel foglalkozó bizottságának,

d) gondoskodik a Bírósági Határozatok Gyűjteményének közzétételéről a Bszi. 163. § (2) és (3) bekezdésében foglaltak szerint,

e) az igazságügyért felelős miniszter felkérésére elrendeli a bíróságokon a jogalkotás előkészítéséhez, továbbá a jogszabályok hatályosulásának vizsgálatához szükséges adatok gyűjtését, és

f) tájékoztatást ad az igazságügyért felelős miniszter megkeresésére – amennyiben szükséges, a bíróságok véleményét beszerezve – a jogalkotáshoz szükséges, a bíróságok szervezetével és igazgatásával, továbbá a bírósági jogalkalmazással kapcsolatos kérdésekben.

(10) Az OBH elnöke egyéb feladatkörében:

a) ellátja az ítélőtáblák és a törvényszékek elnökeinek vagyonnyilatkozatával kapcsolatos feladatokat,

b) amennyiben a Bjt. szerint a címadományozásról az OBT dönt, kezdeményezi a testületnél „címzetes törvényszéki bíró”, „címzetes táblabíró”, „címzetes kúriai bíró”, „kúriai tanácsos” cím, igazságügyi alkalmazott esetén főtanácsosi, tanácsosi cím, valamint kitüntetés, díj, oklevél vagy plakett adományozását, továbbá ha a Bjt. cím adományozására az OBH elnökét jogosítja fel, dönt a „címzetes törvényszéki bíró”, „címzetes táblabíró”, „címzetes kúriai bíró”, „kúriai tanácsos” cím adományozásáról,

c) biztosítja az érdekképviseleti szervek jogainak gyakorlását,

d) biztosítja a bírósági igazgatás és az ahhoz kapcsolódó döntéshozatal nyilvánosságát,

e) javaslatot tesz a köztársasági elnöknek a közigazgatási határok megváltozásakor a bíróságok illetékességi területének módosítására,

f) ellátja az OBT választással kapcsolatban a törvény által hatáskörébe utalt feladatokat,

g) határozatait – amelyeket a szükséghez képest indokol – az érintettekkel haladéktalanul, de legkésőbb 8 napon belül írásban közli,

h) tájékoztatja az államháztartásért felelős minisztert a fejezet költségvetési szerveinek belső ellenőrzéséről és belső kontroll rendszeréről,

i) gondoskodik arról, hogy az OBH biztosítsa az OBT működésének technikai feltételeit.

(11) Az OBH elnöke a Kúriával és a Kúria elnökével történő együttműködés keretében:

a) a 4. § (3)–(10) bekezdésben meghatározott jogköröket a Kúria és a Kúria elnöke tekintetében a Kúria elnökének a törvényben foglalt jogai és kötelezettségei figyelembevételével, az azokból következő eltéréssel gyakorolja,

b) a Kúria elnöke az OBH elnöke által meghatározott alapelveknek megfelelően szervezeti és működési szabályzatot készít, meghatározza a Kúria munkarendjét és munkatervét, jóváhagyja a Kúria kollégiumainak munkatervét, továbbá ellenőrzi betartásukat,

c) a Kúria elnöke évente egyszer tájékoztatja az OBH elnökét, a Kúria működéséről, ügyforgalmi és gazdálkodási helyzetéről, a következő naptári évre kitűzött célokról és azok megvalósítását szolgáló igazgatási tevékenységről, valamint az előző évben kitűzött célok és intézkedések végrehajtásáról és eredményéről,

d) a Kúria elnöke felelős a bíróságok működésével kapcsolatban törvényben előírt személyes adatokat tartalmazó, valamint jogszabályokban vagy – az adatvédelmi szabályok figyelembevételével – az OBH elnöke által elrendelt nyilvántartások vezetéséért, adatok szolgáltatásáért,

e) a Kúria elnöke felelős az OBH elnöke határozatainak határidőben történő végrehajtásáért,

f) a Kúria elnöke ellátja azokat az egyéb feladatokat, amelyeket jogszabály, az OBH elnökének szabályzata vagy határozata hatáskörébe utal,

g) jelzi a Kúria elnökének, ha álláspontja szerint a jogalkalmazás egysége érdekében jogegységi eljárást szükséges lefolytatni,

h) a bírósági joggyakorlat-elemző csoport vizsgálati tárgyköreire indítványt tehet,

i) a Bszi. 30. § (2) bekezdésében foglalt esetben dönt a jogszabályalkotás kezdeményezésére jogosultnál történő javaslattétel kérdésében.

(12) Az OBH elnöke a bíróságok elnökeivel történő együttműködése keretében:

a) az OBH elnöke meghatározza az SZMSZ-ek alapelveit, s ennek megfelelően a bíróság elnöke SZMSZ-t készít, amelyet jóváhagyásra az OBH elnökéhez felterjeszt,

b) a bíróság elnöke évente egyszer a bíróság tevékenységéről tájékoztatja az OBH elnökét,

c) a bíróság elnöke felelős a bíróságok működésével kapcsolatban törvényben előírt személyes adatokat tartalmazó, valamint jogszabályokban vagy – az adatvédelmi szabályok figyelembevételével – az OBH elnöke által elrendelt nyilvántartások vezetéséért, adatok szolgáltatásáért,

d) a bíróság elnöke felelős az OBH elnöke határozatainak határidőben történő végrehajtásáért,

e) a bíróság elnöke ellátja azokat az egyéb feladatokat, amelyeket jogszabály, az OBH elnökének szabályzata vagy az OBH elnökének határozata és intézkedése a hatáskörébe utal.

Az OBH elnökének helyettesítése

5. § (1) Az OBH elnökét távollétében, illetve akadályoztatása esetén – ide nem értve azt az esetet, ha a tisztség nincs betöltve – az OBH elnöke által meghatározott rendben az OBH elnökhelyettesei helyettesítik, kivéve ha törvény eltérően rendelkezik. Ha az OBH elnökének tisztsége nincs betöltve, az OBH elnökét az a bíró OBH elnökhelyettes helyettesíti, aki a leghosszabb bírói szolgálati jogviszonnyal rendelkezik. Helyettesítésre jogosult hiányában az OBH elnökének feladatait az OBT elnöke látja el.

(2) Az OBH elnöke a helyettesítési jogkör tartalmát az (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően írásban határozza meg.

Az OBH elnökhelyettesei

6. § (1) Az OBH-ban elnökhelyettesek működnek, akik közül legalább egy bíró.

(2) Ha törvény eltérően nem rendelkezik, az OBH elnökhelyettesére – amennyiben bíró – a bírákra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

(3) Az OBH elnökhelyettesei tevékenységüket az OBH elnökének irányításával látják el.

(4)19 Az OBH elnökhelyettesei közvetlenül felügyelik az OBH elnöke határozatában megjelölt szervezeti egységek munkáját, döntenek a hatáskörükbe utalt egyéb kérdésekben.

(5) Az OBH elnökhelyettesei ellátják mindazokat a feladatokat, amelyekre az OBH elnöke megbízást ad.

(6) Az elnökhelyettesek vezetői feladataik részeként irányítják a munkájukat közvetlenül segítő elnökhelyettesi titkárságok tevékenységét.

Az elnöki biztos20

6/A. §21 (1) Az OBH elnöke határozott időre elnöki biztost nevezhet ki olyan kiemelt feladat végrehajtásának irányítására és ellenőrzésére, amely az OBH több szervezeti egységének összehangolt működését igényli.

(2) Az elnöki biztos kinevezési okirata tartalmazza a kinevezés időtartamát, a feladat pontos leírását és a feladat végrehajtása során az elnöki biztos által utasítható és ellenőrizhető szervezeti egységek felsorolását, a külső szervek, szervezetek előtti képviseleti jogkörének terjedelmét, valamint az elnöki biztos céljuttatását.

(3) Az elnöki biztos feladatának végrehajtásában részt vevő szervezeti egységek egyéb, az elnöki biztos feladatának végrehajtásához nem kapcsolódó tevékenységére az elnöki biztos utasítási és ellenőrzési jogköre nem terjed ki.

(4) Az elnöki biztos és a szervezeti egység vezetője kötelesek a feladatok végrehajtása során együttműködni és egymást kölcsönösen tájékoztatni.

(5) Az elnöki biztos megbízatásának ideje alatt az Elnöki Kabineten keresztül tartja a kapcsolatot az OBH elnökével.

(6) Az elnöki biztos kinevezését annak lejártakor az OBH elnöke meghosszabbíthatja.

(7) Az OBH elnöke az elnöki biztos megbízatását a határozott idő lejárta előtt indokolás nélkül visszavonhatja.

A főosztályvezető és helyettese

7. § (1) A főosztályvezető:

a) a jogszabályok, az OBH elnökének döntései (utasításai, ajánlásai, határozatai, intézkedései), valamint a helyettesektől kapott utasítások, iránymutatások alapján önállóan vezeti a főosztályt, felelős az irányítása alatt álló szervezet működéséért, a feladatok eredményes teljesítéséért,

b) irányítja és ellenőrzi a vezetése alatt álló osztály(ok) munkáját,

c) dönt a hatáskörébe utalt ügyekben,

d) elkészíti a főosztály munka- és ügyrendjét, ennek részeként a beosztottak munkaköri leírását, s azokat jóváhagyásra az OBH elnökéhez, illetve helyetteseihez terjeszti,

e) kezdeményezi a feladatkörébe tartozó szerződések megkötését, módosítását, meghatározza az ehhez szükséges szakmai szempontokat,

f)22 felelős az általa vezetett szervezeti egység feladatkörét érintő fejlesztések kapcsán a szakmai szervezetre háruló feladatok ellátásáért,

g) ellátja mindazokat a feladatokat, amelyekkel az OBH elnöke, elnökhelyettesei megbízzák.

(2) A főosztályvezetőt távollétében a főosztályvezető-helyettes, annak akadályoztatása esetén az osztályvezető vagy a főosztályvezető által kijelölt munkatárs helyettesíti.

(3) A főosztályvezető-helyettes ellátja mindazokat a feladatokat, amelyekkel az OBH elnöke, elnökhelyettesei, a főosztályvezető megbízza, továbbá vezetői döntés alapján irányítja és ellenőrzi a főosztályon belül kijelölt szervezeti egységet.

Az osztályvezető

8. § (1) A főosztályi szervezetben működő osztályvezető:

a) a főosztályvezető utasításának megfelelően irányítja és ellenőrzi a vezetése alatt álló osztály (iroda) munkáját; felelős az osztály feladatainak teljesítéséért,

b) feladata különösen az ügyintézők által készített tervezetek felülvizsgálata, a feladatok teljesítésének, a határidők megtartásának ellenőrzése,

c) ellátja mindazokat a feladatokat, amelyekkel a főosztályvezető és a főosztályvezető-helyettes megbízza.

(2) Az OBH elnöke és elnökhelyettesei közvetlen felügyeletével működő osztályvezető ellátja az (1) bekezdés a)–c) pontjaiban foglalt feladatokat, továbbá betartja és betartatja az OBH felsővezetői által meghatározott utasításokat.

A vezető általános feladatai

9. § A vezető:

a) gyakorolja az ezen SZMSZ-ben és annak mellékleteiben meghatározott szakmai, személyi és pénzügyi hatásköröket,

b) megszervezi, irányítja és ellenőrzi az alárendelt szervezet munkáját, biztosítja a megfelelő munkafeltételeket,

c) szakmai ellenőrzést követően jóváhagyja az irányítása alá tartozók munkáját,

d) az OBH elnökének vagy elnökhelyetteseinek döntését igénylő kérdésekben számukra elbírálásra alkalmas formájú és tartalmú előterjesztést, javaslatot, döntéstervezetet készít, és ezeket előzetesen egyezteti az érintett szervezeti egységekkel (vezetőikkel), külső közreműködőkkel,

e) gondoskodik a munkarend és a munkafegyelem megtartásáról,

f) biztosítja az előírt feladatok, nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítését,

g) rendszeresen értékeli a szervezeti egység, illetve a beosztottak munkáját,

h) biztosítja a szervezeti egység rendelkezésére bocsátott tárgyi eszközök megóvását, rendeltetésszerű használatát,

i) szervezi az OBH más szervezeti egységeivel szükséges együttműködést, kommunikációt, megfelelő információáramlást, ellenőrzi a végrehajtást.

A munkatársak feladatai

10. § (1) Az OBH munkatársai:

a) a beosztott bírák,

b) az igazságügyi alkalmazottak: bírósági titkárok, felsőfokú, illetve középfokú iskolai végzettségű tisztviselők, fizikai dolgozók.

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt munkatársak a munkaköri leírásban megállapított, illetve a vezető által meghatározott feladatokat – a feletteseiktől kapott útmutatás és határidők figyelembevételével – a jogszabályok, szabályzatok, szakmai előírások, egyéb rendelkezések és az ügyviteli szabályok ismeretében és megtartásával végzik.

(3) A beosztott bíró, a bírósági titkár és a felsőfokú iskolai végzettségű tisztviselő – a részére meghatározott körben – önállóan látja el feladatát, felelős saját tevékenységéért, továbbá munkaterületén az OBH feladatainak megvalósításáért. Megilleti az a jog, hogy a felettesének utasításától eltérő véleményét az ügyiratban feltüntesse.

(4) A középfokú iskolai végzettségű tisztviselő és a fizikai dolgozó a munkaköri leírása és a közvetlen vezető utasításai szerint látja el feladatát.

(5) Az OBH munkatársai feladatainak részletes szabályait a szervezeti egységek munka- és ügyrendje, valamint a munkaköri leírások határozzák meg.

(6) Az OBH feladatainak ellátásában eseti és időszakos jelleggel közreműködők feladatait a megbízást, illetve a felkérést tartalmazó okiratok, valamint az OBH elnökének a tevékenységükre vonatkozó külön szabályai és az SZMSZ irányadó rendelkezései határozzák meg.

10/A. §23 (1) Az OBH munkatársa által előkészített tervezet kiadmányozással válik jóváhagyott irattá. A kiadmányozásra jogosult az OBH képviseletében jár el. Az OBH elnöke által átruházott hatáskörben kiadmányozásra jogosult vezetők, munkatársak és az általuk kiadmányozható ügyek felsorolását a 7. melléklet tartalmazza.

(2) A kiadmányozás magában foglalja az érdemi döntést és a döntés kiadásának elrendelését. Az átruházott hatáskörben kiadmányozásra jogosultat helyettesítő személy kiadmányozási jogosultsága az érdemi döntésre akkor terjed ki, ha ezt az SZMSZ, az OBH belső szabályzata vagy az OBH elnöke által adott meghatalmazás kifejezetten lehetővé teszi.

(3) Az OBH elnöke egyedi döntésével írásban az átruházott kiadmányozási hatáskört visszavonhatja, illetve további kiadmányozási hatáskört ruházhat át.

(4) A kiadmányozó az iratot aláírásával és az OBH körbélyegzőjének lenyomatával látja el. Az OBH-n belüli felhasználású és nem jogszabályon alapuló irat nem tartalmazza az OBH körbélyegzőjének lenyomatát.

(5) Az iratot előkészítő, illetve ellenőrző OBH munkatárs és a kiadmányozó felel annak tartalmáért.

Az OBH vezetési, döntés-előkészítési rendszere, működési szabályai

11. § (1) Az OBH tevékenysége a jogszabályokon, az OBH elnökének utasításain (szabályzatain), ajánlásain, határozatain és intézkedésein alapul.

(2) A vezetési, döntés-előkészítési fórumok:

a) az OBH vezetői értekezlet,

b) a főosztályi, osztályközi és osztály értekezletek,

c)24

(3)25 Az OBH elnökének feladatkörébe tartozó döntés megalapozását szolgáló, az OBH működése körében keletkezett valamennyi papíralapú és elektronikus irat a keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános.

(4)26 A (3) bekezdés szerinti irat készítéséért felelős vezető a „NEM NYILVÁNOS! .... év ....... hónap ... napjáig” megjelölést köteles az irat valamennyi oldalán a lap jobb felső fejrészén elhelyezni és alatta a nevét, valamint a vezetői tisztségét feltüntetni.

OBH vezetői értekezlet27

12. §28 (1) Az OBH elnöke a vezetői munka folyamatosságának biztosítása érdekében szükség szerint vezetői értekezletet tart. Az értekezlet résztvevői:

a) az elnökhelyettesek;

b) a főosztályvezetők és a főosztályvezető-helyettesek;

c) az elnöki biztosok;

d) az elnök által meghívott más személyek.

(2) A vezetői értekezlet napirendjén az OBH működésével összefüggő stratégiai és operatív döntéseket igénylő kérdések, továbbá a több szervezeti egység feladatkörét érintő, koordinációt igénylő ügyek szerepelnek. A vezetői értekezlet napirendjét az OBH elnöke határozza meg.

(3)29 A vezetői értekezlet előkészítése, napirendjének összeállítása az Igazgatásszervezési Főosztály feladata.

(4) A vezetői értekezleten hozott döntések végrehajtásáról a feladat elvégzésére kitűzött határidő lejártát követően, a soron következő vezetői értekezleten kell beszámolni.

Főosztályi és főosztályközi értekezlet30

13. §31 (1) Az OBH főosztályai legalább kéthetente értekezletet tartanak, amelyen egyeztetik a feladatok ütemezését, felelőseit, továbbá az OBH elnöke részére készítendő heti jelentések eredményeit.

(2) A főosztályi értekezletet a főosztályvezető vagy a főosztályvezető-helyettes hívja össze.

(3)32 A főosztályközi értekezleteket szükség szerint, de legalább havonta kell megtartani. A főosztályközi értekezletet az Igazgatásszervezési Főosztály vezetője hívja össze. Az értekezlet napirendjére bármely főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes javaslatot tehet. Az OBH elnöke vagy elnökhelyettese által megjelölt témát napirendre kell venni.

(4) A főosztályvezetői értekezleten valamennyi főosztály vezetője jelen van. Egy főosztályról indokolt esetben több vezető is jelen lehet.

(5) A főosztályközi értekezleten a szervezeti egységek vezetői meghatározzák azokat a feladatokat, amelyek több szervezeti egység tevékenységét érintik, és előmozdítsák ezek, valamint előmozdítják a közös feladatok hatékony végrehajtását.

(6) Az értekezleteken elhangzottakról emlékeztető készül, amelyet

a) főosztályi értekezlet esetén a főosztályvezető;

b)33 főosztályközi értekezlet esetén az Igazgatásszervezési Főosztály vezetője

megküld az OBH elnökének és elnökhelyetteseinek.

Tanácsadó Kabinet34

13/A. § (1) Az OBH elnöke a bíróságok szervezetével és működésével kapcsolatos, a feladatkörébe tartozó fontosabb ügyekben tanácsadásra, valamint javaslattételre, véleményezésre, továbbá állásfoglalás kiadására, határozattal, ügydöntő jogkör nélküli tanácsadó kabinetet hozhat létre.

(2) A tanácsadó kabinet az (1) bekezdésben meghatározott tevékenysége során javaslatot, véleményt és állásfoglalást adhat ki, amely nem rendelkezik kötelező erővel.

(3) A tanácsadó kabinet a működéséről az OBH elnökének ad tájékoztatást, azonban a javaslatát, véleményét és állásfoglalását nyilvánosságra hozhatja.

14. § (1) A létrehozó határozat tartalmazza a tanácsadó kabinet nevét, tevékenységének célját, elnökének és tagjainak nevét, valamint a feladatait.

(2) A tanácsadó kabinet tagja bíró vagy igazságügyi alkalmazott lehet, akit az OBH elnöke erre a feladatra kijelöl. A tanácsadó kabinet tagja a feladatát díjazás nélkül végzi.

(3) A létrehozó határozat rendelkezhet úgy, hogy az OBH elnöke a tanácsadó kabinet tagja.

(4) A tanácsadó kabinetben az OBH elnöke tanácskozási joggal vesz részt.

(5) A tanácsadó kabinet megszüntetéséről az OBH elnöke határozatot hoz.

(6) A tanácsadó kabinet működésével kapcsolatos feladatokat az Elnöki Kabinet és az OBH elnökhelyettesei látják el.

A bíró központi igazgatási feladatokra történő kijelölése, megbízása

15. § (1) Az OBH elnöke több bíróságot érintő központi igazgatási feladat összehangolt végrehajtása érdekében a bírót hozzájárulásával és a munkáltatói jogkört gyakorló bírósági elnök egyetértésével külön feladattal bízhatja meg.

(2) A megbízást írásban kell elrendelni, megjelölve a megbízás időtartamát, az elvégzendő feladatok körét, működési formáját, az utasítás adására jogosultat, a feladat végzésének helyét, az esetleges külön javadalmazást és az eredeti munkaköre ellátásával kapcsolatos rendelkezéseket.

(3) A megbízásról szóló okirat rendelkezéseit illetően a Bjt. kirendelésre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.

A kapcsolattartás és együttműködés szabályai és az ügyintézés főbb alapelvei

16. § (1) A külső szervezetekkel, intézményekkel az a szervezeti egység tart kapcsolatot, amelynek feladatkörébe a SZMSZ szerint az adott tevékenység tartozik.

(2) Az OBH munkatársát közvetlen felettese, illetve a felsővezetők utasíthatják. A magasabb szintű vezetőtől kapott utasításról a munkatársak közvetlen felettesüket tájékoztatják.

(3)35 Az OBH valamennyi vezetője és munkatársa köteles a feladatok végrehajtásában együttműködni. Az együttműködés tartalma az információcsere, adatszolgáltatás, egyeztetés, továbbá eseti jellegű feladatok végrehajtására különböző szervezeti egységek munkatársaiból álló csoport összehangolt tevékenységének működtetése.

(4) Az OBH szervezeti egységei közötti kapcsolatok kialakításáért a főosztályvezetők, illetve a szervezeti egységek vezetői felelősek. A főosztályok tevékenységük során tudomásukra jutó olyan adatokról, információkról, amelyek más főosztály vagy osztály feladatkörét, tevékenységét érintik, haladéktalanul, szóban és írásban értesítik az érintett szervezeti egységet. A belső vagy külső kommunikáció vonatkozásában lényeges eseményről, körülményről, a szervezeti egység vezetője tájékoztatja a kommunikációért felelős szervezeti egység vezetőjét.

(5) A szervezeti egységeknek az együttműködés során felmerült vitás kérdésekben a közös álláspontot egyeztető tárgyalásokon kell kialakítaniuk. Ha ezek nem vezetnek eredményre, a vitás ügyet a felügyeletet gyakorló vezető elé kell terjeszteni.

(6) Az ügyek intézésekor a hatályos jogszabályokban és belső utasításokban foglalt rendelkezések alapján kell eljárni. Az ügyintézést az iratkezelési szabályzat és az egyéb elnöki utasítások rendelkezései szerint kell ellátni. Az OBH levelezőrendszerében elektronikus úton (e-mailben) kiadott vezetői utasításokat folyamatosan figyelemmel kell kísérni és azok végrehajtásáról a megadott határidőn belül szükséges gondoskodni, az érdemi ügyintézést érintő esetekben az iratkezelési szabályokat kell alkalmazni.

Az ellenőrzési rendszer

17. § A belső kontrollrendszer keretében működik:

a) a kontrollkörnyezet,

b) a kockázatkezelési rendszer,

c)36 a kontrolltevékenységek,

d) az információs és kommunikációs rendszer és

e) a nyomon követési rendszer (monitoring).

A belső ellenőrzés

18. § (1) Az Ellenőrzési Főosztály az OBH elnökének közvetlen felügyelete alá tartozik, feladatait a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló kormányrendeletben, valamint a Belső Ellenőrzési Kézikönyvben foglaltak alapján végzi.

(2) A belső kontrollrendszer keretén belül működő belső ellenőrzés célja, hogy az ellenőrzött szervezet működését fejlessze és eredményességét növelje. Az ellenőrzött szervezet céljai elérése érdekében rendszerszemléletű megközelítéssel és módszeresen értékeli, illetve fejleszti az ellenőrzött szervezetirányítási, belső kontroll és ellenőrzési eljárásainak hatékonyságát.

(3) A belső ellenőrzés tevékenysége kiterjed különösen a költségvetési bevételek és kiadások tervezésének, felhasználásának és elszámolásának, valamint az eszközökkel és forrásokkal való gazdálkodásnak a vizsgálatára.

(4) A belső ellenőrzés munkája megtervezéséhez kockázatelemzés alapján stratégiai és éves ellenőrzési tervet készít, amelyet az OBH elnöke hagy jóvá.

(5) Az OBH elnöke az ellenőrzési tervet meghaladóan eseti ellenőrzési feladatokat is előírhat.

(6) A belső ellenőrzés funkcionális (feladatköri és szervezeti) függetlenségét az OBH elnöke biztosítja.

A folyamatba épített ellenőrzés és a vezetői ellenőrzés37

19. § (1) A folyamatba épített vezetői ellenőrzés célja, hogy biztosítsa a hibák és más, nemkívánatos jelenségek időbeli felismerését és megakadályozását, a személyi felelősség erősítését a végrehajtás minden szakaszában.

(2)38

(3) Folyamatba épített ellenőrzésnek minősül a költségvetési gazdálkodásra, a számvitelre és a pénzkezelésre előírt tartalmi és alaki ügyviteli szabályok megtartásának vizsgálata is.

20. § (1) Az OBH minden vezetője köteles a rábízott szervezeti egység munkáját ellenőrizni. A vezető felelős az általa irányított szervezet, illetve tevékenység ellenőrzési rendszerének kialakításáért, eredményes működéséért és a tapasztalatok hasznosításáért.

(2) A vezetői ellenőrzés módszerei:

a) a folyamatos és eseti jelentések, adatszolgáltatás ellenőrzése, értékelése,

b) az alárendelt szervezetek (szervezeti egységek), beosztott vezetők és munkatársak rendszeres, illetőleg eseti beszámoltatása a feladatok teljesítéséről és az intézkedések végrehajtásáról (az elnök által átruházott jogkörben eljárva a beosztott igazságügyi alkalmazottak írásbeli értékelése, teljesítményük mérése),

c)39 a kiadmányozási, gazdálkodási jogkörök gyakorlása során a szakmai és gazdasági kihatású intézkedések megalapozottságának, szabályszerűségének ellenőrzése,

d) személyes, helyszíni ellenőrzés,

e)40 a főosztályok, önállóan működő osztályok heti jelentései készítésének ellenőrzése az OBH elnöke részére.

(3) A feltárt eseti vagy rendszerbeli hiányosság megszüntetése és a szabálytalanságot elkövetők felelősségre vonása iránt az illetékes vezető intézkedik.

A külső ellenőrzés

21. § (1) A külső ellenőrzés elsősorban az államháztartási belső kontrollrendszer részeként az Állami Számvevőszék, továbbá az európai uniós pénzügyi források felhasználásának ellenőrzésére jogosult szervezetek által végzett ellenőrzés keretében valósul meg.

(2) A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet 13. § (1) bekezdése értelmében külső ellenőrzésnek minősülnek az Ellenőrzési Főosztály által a Kúrián, az ítélőtáblákon és a törvényszékeken végzett fejezeti szintű ellenőrzések is.

Az OBH szervezeti egységei és feladatai

22. § Az OBH szervezeti egységei a jogszabály által hatáskörükbe utalt, a jelen SZMSZ-ben felsorolt, valamint a vezető utasításai által meghatározott feladatokat látják el.

Elnöki Kabinet

23. §41 (1) Az Elnöki Kabinet az OBH elnökének közvetlen irányításával komplex módon, kötelező jelleggel közvetíti az OBH szervezeti egységei részére az OBH elnökének utasításait, és nyomon követi, valamint ellenőrzi azok végrehajtását.

(2) Az Elnöki Kabinet

a) közvetlenül támogatja az OBH elnökének munkáját;

b) közreműködik az OBH elnöke döntéseinek előkészítésében, ennek érdekében koordinálja a döntések meghozatalához szükséges dokumentációk összeállítását, nyomon követi a döntések végrehajtását;

c) közreműködik a stratégiai feladatok végrehajtásában;

d) ellátja az OBH elnöke feladatainak teljesítéséhez szükséges szervezési, ügyviteli, technikai teendőket;

e) együttműködik az OBH szervezeti egységeivel, a bíróságokkal, az igazságszolgáltatásban közreműködő hivatásrendekkel, valamint egyéb hazai és nemzetközi szervezetekkel;

f) koordinálja az OBH elnöke beszámolási kötelezettségére vonatkozó tevékenységet.

(3) Az OBH elnökének titkársága az Elnöki Kabinet közvetlen irányításával a logisztikai és ügyviteli feladatok részeként:

a) nyilvántartja, figyelemmel kíséri és szervezi az OBH elnöke hivatalos elfoglaltságait és programjait, ezek előkészítéseként beszerzi a szükséges háttéranyagokat, egyéb információkat;

b) kezeli az OBH elnökéhez közvetlenül érkező leveleket, meghívókat;

c) kezeli az OBH elnökének bemutatott iratokat;

d) figyelemmel kíséri az OBH elnöke által meghatározott határidőket, gondoskodik azok betartásáról.

(4)42 A Sajtó- és Rendezvényszervezési Osztály

a) előkészíti, szervezi és lebonyolítja az OBH sajtótevékenységét;

b) elkészíti és közzéteszi az OBH közleményeit;

c) a bíróságokat és az OBH-t érintően sajtófigyelést végez;

d) kapcsolatot tart a bíróságok sajtószóvivőivel, továbbá az állami szervezetek kommunikációért felelős szervezeti egységeivel, valamit a televíziók, a rádiók, a hírügynökségek, az internetes és a nyomtatott lapok szerkesztőségeivel;

e) szerkeszti a bíróságok központi honlapját és intranetoldalát, valamint az OBH intranetoldalát;

f) koordinálja az egyes bíróságok internetes honlapjainak működését;

g) közreműködik az OBH kiadványainak elkészítésében.

h)43 ellátja a protokoll- és rendezvényszervezési feladatokat;

i)44 megrendeli a rendezvények lebonyolításához szükséges szolgáltatásokat, kezdeményezi az ezekhez szükséges szerződések megkötését;

j)45 gondoskodik a rendezvényekhez szükséges fordítási, tolmácsolási feladatok megrendeléséről vagy elvégzéséről, közreműködik a nemzetközi rendezvények megszervezésében;

k)46 kapcsolatot tart a bíróságok és egyéb külső szervezetek által gondozott rendezvények szervezőivel, tájékoztatást nyújt azok protokolljáról, a résztvevő szerepéről;

l)47 elkészíti a protokollhoz tartozó személyek részére a gratuláló-, köszönőleveleket, valamint a kondoleálóleveleket;

m)48 elkészíti a rendezvények és rendezvénytípusok protokolljának tervét;

n)49 kérésre gondoskodik a felsővezetők konferenciákra történő regisztrálásáról;

o)50 gondoskodik a reprezentációs ajándékokról.

(5)51

Bírósági Koordinációs és Felügyeleti Főosztály52

24. § (1) A Bírósági Koordinációs és Felügyeleti Főosztály az OBH elnökének közvetlen irányításával szervezi és koordinálja az OBT és az OBH közötti kapcsolattartást, közreműködik az OBT mint önállóan gazdálkodó központi költségvetési szerv létrehozására, működésének elősegítésére irányuló feladatok teljesítésében, valamint közreműködik a bírósági elnökök igazgatási tevékenységének ellenőrzésében és a bírósági vezetők vizsgálatában.

(2) A Bírósági Koordinációs Osztály mint az OBT-vel kizárólagosan kapcsolatot tartó szervezeti egység

a) közreműködik az OBH elnökének a Bszi. 76. § (8) bekezdés a) pontja szerinti tájékoztatási kötelezettsége teljesítésében, koordinálja és ellenőrzi a féléves tájékoztató elkészítését;

b) az OBT által tett, az OBH elnökének központi igazgatási tevékenységét érintő jelzés kapcsán az érintett szakmai főosztályok által készített döntés-előkészítő anyagokat és intézkedési terveket koordinálja;

c) az OBH elnökének jóváhagyását követően megküldi az OBT-nek az OBH elnökének azon döntéseit, amelyek tekintetében az OBT egyetértési jogot gyakorol;

d) koordinálja, jóváhagyja és ellenőrzi az OBT által a bíróságok igazgatásával kapcsolatos dokumentumok, információk és adatok megismerése, ezekről másolat kérése iránt előterjesztett, illetve egyéb megkeresések teljesítését;

e) vezetői utasításra közreműködik az OBH elnökének az OBT ülések napirendjére történő felkészítésében;

f) biztosítja az OBT és az OBH közötti folyamatos információcserét.

(3) A Bírósági Koordinációs Osztály az OBH érintett főosztályaival együttműködésben szervezi és koordinálja

a) az OBT mint önállóan gazdálkodó központi költségvetési szerv létrehozásával összefüggő, az OBH hatáskörébe tartozó titkársági, adminisztratív teendők és infrastrukturális feladatok ellátását;

b) az önálló működésének megkezdéséig az OBT mint önállóan gazdálkodó központi költségvetési szerv létrehozására, működésének elősegítésére irányuló OBH tevékenységet.

(4) A Bírósági Koordinációs Osztály szervezi az OBT mint önállóan gazdálkodó központi költségvetési szerv gazdasági szervezeti feladatainak OBH által történő ellátása érdekében az OBT és az OBH főosztályai közötti kölcsönös információáramlást.

(5) A Felügyeleti Osztály az OBH elnökének döntése alapján közreműködik

a) a járásbírósági elnökök kivételével a bírósági elnökök igazgatási tevékenységét érintő vizsgálatok végrehajtásában;

b) az ítélőtáblák és a törvényszékek elnökei igazgatási tevékenységének vizsgálatában;

c) a vizsgálatok megállapításaitól függően meghozott OBH elnöki intézkedések végrehajtásában.

Ellenőrzési Főosztály

25. § (1) Az Ellenőrzési Főosztály a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet 15. § (6) bekezdése alapján ellátja egyrészt az irányítása alá tartozó valamennyi önálló költségvetési szerv fejezeti, másrészt az OBH belső ellenőrzési feladatait.

(2) A hivatali egység belső ellenőrzési tevékenysége kiterjed az adott szervezet minden tevékenységére, különösen a költségvetési bevételek és kiadások tervezésének, felhasználásának és elszámolásának, valamint az eszközökkel és forrásokkal való gazdálkodásnak a vizsgálatára.

(3)53 Az Ellenőrzési Főosztály feladatai:

a) jóváhagyásra előkészíti a bíróságok fejezeti szintű éves ellenőrzési tervét és a belső ellenőrök képzésének tervét,

b) az éves ellenőrzési terv és a belső ellenőrzési kézikönyv alapján ellenőrzi és értékeli a vizsgált bíróságok és az OBH tevékenységének hatékonyságát, tervszerűségét, gazdaságosságát, szervezettségét és eredményességét,

c) kockázatelemzés alapján a bírósági intézményeknél fejezeti szintű ellenőrzéseket végez; ennek során vizsgálja és értékeli a gazdálkodás színvonalát, megállapításokat, javaslatokat tesz, következtetéseket von le a pénzeszközök és egyéb erőforrások működtetésének hatékonysága, a szervezet működésének szabályozottsága és szabályszerűsége, a belső kontrollrendszer működésének javítása, továbbfejlesztése érdekében,

d) az OBH elnökének megbízásából a bíróságoknál és a jóléti intézményeknél a hatályos jogszabályok, a nemzetközi belső ellenőrzési standardok és a belső ellenőrzési kézikönyv eljárási rendje betartásával a fejezeten belüli ellenőrzéseket koordinálja, továbbá beszámol ezek végrehajtásáról, felelősségre vonás szükségessége esetén az előírt tájékoztatást megteszi, és javaslatot ad a megfelelő eljárás megindításának módjára,

e) a saját tevékenységéről éves ellenőrzési jelentést, valamint a bíróságok belső ellenőrzési tevékenységéről összefoglaló éves ellenőrzési jelentést készít az OBH elnöke részére,

f) vizsgálja a jogszabályok és más általános érvényű rendelkezések, belső szabályzatok (belső kontrollrendszer keretei, ellenőrzési nyomvonal, szervezeti integritást sértő események kezelésének eljárásrendje), OBH utasítások megtartását,

g) ellenőrzi és értékeli a költségvetési beszámoló, az előző évi maradvány- és eredményelszámolás megalapozottságát, a vagyon megóvását,

h) ellátja a jelentéskészítéssel, az ellenőrzései nyilvántartásával kapcsolatos, jogszabályban és a belső ellenőrzési kézikönyvben foglalt egyéb feladatokat,

i) elkészíti a Jogszabály-véleményezési Osztály részére a tevékenységét érintő jogszabálytervezetekre vonatkozó észrevételeket, az OBH felé tanácsadó tevékenységet lát el,

j) a szerződések előkészítése során együttműködik a Közbeszerzések és Szerződéses Kapcsolatok Főosztályával, továbbá a Jogi Képviseleti Osztállyal,

k) közreműködik az OBH elnöki beszámolók előkészítésében,

l)54 az OBH elnökének közvetlen irányításával ellátja az OBH elektronikus információs rendszere biztonságával kapcsolatos feladatokat.

Igazgatásszervezési Főosztály55

26. §56 (1) A főosztály szervezi a bíróságok központi igazgatásának feladatait, valamint koordinálja az OBH szervezeti egységeinek működését, gondoskodik a szervezetszabályozási és az iratkezelési feladatok ellátásáról.

(2) Az Igazgatási Osztály:

a) az OBH elnökének döntése alapján kidolgozza az igazgatási vizsgálatok szempontjait, koordinálja és összefoglalja a vizsgálatok tapasztalatait, elkészíti a vizsgálatokhoz kapcsolódó intézkedések terveit, ellenőrzi azok végrehajtását,

b) az OBH elnökének utasítása alapján vizsgálja az ítélőtáblák és a törvényszékek elnökeinek igazgatási tevékenységét, továbbá a bíróságokon átfogó, cél-, rendkívüli vagy utóvizsgálatot folytat,

c) előkészíti a tevékenységi körébe tartozó OBH elnöki intézkedések tervezetét,

d) részt vesz a bíróságok illetékességi területének változásaira vonatkozó döntések előkészítésében,

e) tájékoztatást ad a feladatköréhez tartozó jogszabályok értelmezéséről,

f) véleményezi az OBH elnöke részére, a bíróságok elnökei által a bíróság működéséről készített éves tájékoztatókat,

g) előkészíti a bírósági szervezetet érintő előzetes és utólagos hatásvizsgálatokat,

h) előkészíti a bíróságok létszámgazdálkodásával összefüggő döntések tervezeteit,

i) előkészíti az ülnökök választását,

j)57 közreműködik az európai uniós tagsággal összefüggő bírósági feladatok végrehajtásában, az európai uniós és más nemzetközi forrásból finanszírozott, a bíróságokat érintő, továbbá az egyéb bírósági fejlesztések szakterületének megfelelő előkészítésében és végrehajtásában, valamint a nemzetközi kötelezettségből adódó feladatok teljesítéséhez adatokat szolgáltat, elemzéseket készít,

k) közreműködik az OBH elnökének a jogszabályok által a hatáskörébe utalt beszámolók előkészítésében,

l) részt vesz a közvetítői tevékenység (mediáció) igazságszolgáltatásba való beépítésében,

m) részt vesz a bírák és a bírósági vezetők továbbképzésére vonatkozó igazgatási jellegű tematikák, koncepciók kidolgozásában,

n) intézi a feladatkörébe utalt panaszügyeket és közérdekű bejelentéseket,

o) előkészíti a feladatai ellátásához kapcsolódó OBH elnöki utasítások, ajánlások tervezeteit,

p) gondoskodik a „jó gyakorlatok” gyűjtéséről, közzétételéről, kapcsolódó intézkedések megtételéről, valamint gondozza a bíróságokon kötelezően és ajánlottan használható nyomtatványokat,

q) az OBH elnökének megbízásából részt vesz az ítélőtáblák, a törvényszékek összbírói és vezetői értekezletén,

r) szakmai feladatainak ellátása során kapcsolatot tart és egyeztetéseket folytat az illetékes minisztériumokkal és a bírósági eljárásokban érintett más szervekkel,

s)58

t) szakmai támogatást nyújt a bíróságok részére a kiemelt jelentőségű tárgykörökben.

(3) A Statisztikai Elemző Osztály:

a) gondoskodik a bírósági statisztikai rendszer fejlesztéséről, szervezi és végzi a bírósági statisztikai adatok gyűjtésével kapcsolatos központi feladatokat,

b) ellenőrzi a bíróságok statisztikai adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítését,

c) feldolgozza és elemzi a bíróságok statisztikai adatszolgáltatásának eredményeit,

d) felméri és elemzi a bíróságok munkaterhének alakulását, különösen az egyéni bírói adatszolgáltatás időszakos értékelésével, valamint a két és öt éven túl folyamatban lévő ügyek vizsgálatával, közreműködik a bírák arányos leterheltségének kialakítására irányuló szabályozás előkészítésében,

e) a bírói álláspályázatok kiírásához statisztikai adatokat biztosít,

f) véleményezi a statisztikai adatszolgáltatást érintő jogszabályok tervezetét,

g) a statisztikai adatok szolgáltatásával, elemzésével közreműködik az OBH elnöki beszámolók készítésében,

h) közreműködik a bírósági statisztikai adatokat tartalmazó kiadványok megjelentetésében,

i) statisztikai elemzéseket és egyéb háttéranyagokat készít az OBH elnöke és az OBH szervezeti egységei részére, jelzi és a főosztály vezetőjének közreműködésével kezdeményezi az igazgatási vizsgálatok szükségességét, azokban közreműködik,

j) a statisztikai adatok szolgáltatásával és elemzésével előkészíti az OBH elnökének a bírói munkateher mérésével és az átlagos országos munkateher, valamint a szükséges bírói létszám meghatározásával kapcsolatos döntéseit.

(4) A Koordinációs és Szervezetfejlesztési Osztály:

a) felügyeli az Igazgatásszervezési Főosztály közreműködésével kiadott feladatok, különösen a szabályozóalkotás szakaszainak határidőben történő teljesítését;

b) végzi a bíróságok szervezeti és működési szabályzatai jóváhagyásra történő előterjesztésével kapcsolatos feladatokat;

c)59

d) a szervezetszabályozásért felelős szervezeti egység közreműködésével nyilvántartja az OBH utasításokat, OBH elnöki ajánlásokat, belső szabályzatokat és protokollokat;

e) kidolgozza, és az OBH elnöke elé terjeszti az OBH szervezetfejlesztésére vonatkozó javaslatokat;

f) koordinálja az OBH elnöke által jóváhagyott szervezetfejlesztési javaslatok megvalósításához szükséges intézkedések végrehajtását;

g)60 gondoskodik az OBH megbeszélések ellátmányáról;

h)61 végzi a külső források segítségével megvalósított fejlesztésekkel és azok fenntartásával kapcsolatban az egyes eljárásrendekben meghatározott adminisztrációs és koordinációs tevékenységet.

(5) A Szervezetszabályozási Osztály:

a) kidolgozza és felülvizsgálja az OBH Szervezeti és Működési Szabályzatát és mellékleteit;

b) elkészíti a számára feladatként kiadott OBH utasítás (szabályzat), OBH elnöki ajánlás, OBH belső szabályzat tervezetét;

c) külön OBH utasítás alapján közreműködik az OBH utasítások, OBH elnöki ajánlások és OBH belső szabályzat elkészítésében, így:

ca) elkészíti az OBH szabályozóalkotási programját,

cb) nyilvántartja az OBH utasítás, OBH elnöki ajánlás és az OBH belső szabályzat megalkotásának állását,

cc) módszertani támogatást nyújt a szabályozó előkészítéséért felelős szervezeti egység számára,

cd) elvégzi a szabályozó tervezetének kodifikációs ellenőrzését,

ce) a koordinációért felelős szervezeti egység közreműködésével gondoskodik a közzététellel, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalással kapcsolatos feladatok ellátásáról.

(6)62

(7)63

(8) A Központi Iroda:

a) iktatja, és az iratkezelési szabályzatnak megfelelően kezeli az OBH szervezeti egységeitől átvett, illetve külső szervektől vagy személyektől érkezett iratanyagokat, intézkedik azok továbbításáról a hivatali szervezetek részére, végzi azok utasítás szerinti irattározását;

b) felügyeli a postaelosztó tevékenységét;

c) előkészíti az iratkezelési rendszer korszerűsítését;

d) a minősített adat védelméről szóló törvényben és annak végrehajtási rendeletében, valamint az OBH elnökének a minősített adatok védelmére vonatkozó biztonsági szabályzatában foglaltaknak megfelelően, a biztonsági vezető irányításával, felügyeletével végzi a minősített adatok kezelésével kapcsolatos ügykezelői feladatokat.

26/A. §64

Emberi Erőforrás Gazdálkodási Főosztály65

27. §66 (1) A főosztály ellátja az OBH elnökének hatáskörébe tartozó bíróságok, azaz a fejezet egészére és az OBH-ra vonatkozó valamennyi személyzeti jellegű tevékenységet, az OBH elnökének hatáskörbe tartozó „Bíróságok fejezet” egészére vonatkozó valamennyi létszám- és bérgazdálkodási feladatot.

(2) A Bírósági Osztály:

a) vizsgálja a bírák és az igazságügyi alkalmazottak korösszetételét és utánpótlási helyzetét, javaslatot és tervet készít a szükséges intézkedések megtételére,

b) ellátja az OBH elnöke kinevezési jogkörébe tartozó bírósági vezetők személyi ügyeivel, valamint a bírói állások pályáztatásával, továbbá a bírák kinevezésével, felmentésével, áthelyezésével, kirendelésével és kijelölésével kapcsolatos feladatokat,

c) részt vesz a fogalmazók központi felvételének végrehajtásában, így különösen a beérkezett pályázatok összesítésében, közzétételében, a közlési kötelezettségek teljesítésében, további és ehhez kapcsolódó feladatokban,

d) intézi a fegyelmi ügyekkel kapcsolatos teendőket,

e)67 elkészíti a Jogszabály-véleményezési Osztály részére a tevékenységét érintő jogszabálytervezetekre vonatkozó észrevételeket,

f) előkészíti az állami kitüntetések, magasabb bírói címek adományozására, továbbá az OBH hatáskörébe tartozó jutalmazásokra, egyéb bírósági elismerésekre, díjakra, illetményemelésekre vonatkozó javaslatokat,

g) közreműködik az ítélőtáblák és a törvényszékek elnökei igazgatási tevékenységének vizsgálatában,

h) közreműködik az OBH elnöke kinevezési jogkörébe tartozó bírósági vezetők bírói munkájának értékeléséhez kapcsolódó éves vizsgálati tervek elkészítésében, elemzi a bírói munka értékelésének adminisztratív tapasztalatait,

i) ellátja a bíróságokat érintő feladatkörébe utalt személyi, munkaügyi feladatokat, figyelemmel kíséri a bíróságok ilyen irányú tevékenységét,

j) vezeti a bíróságok személyi és központi munkaügyi nyilvántartásait,

k) tájékoztatást ad a feladatkörébe tartozó jogszabályok értelmezéséről,

l) közreműködik az OBH elnöki beszámolók összeállításában,

m) nyilvántartja a bírák és az igazságügyi alkalmazottak elektronikus aláírásával kapcsolatos adatokat, valamint ezzel összefüggésben ellátja az online igényléssel, adattovábbítással kapcsolatos feladatokat,

n) ellátja az OBH elnöke kinevezési jogkörébe tartozó bírósági vezetők bírói igazolványának kiállításával és nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat,

o) ellátja a bírák és igazságügyi alkalmazottak vagyonnyilatkozatai vagyoni részének és az ellenőrzési eljárásban keletkezett iratok kezelésével kapcsolatos feladatokat,

p) vezeti az OBH elnöke kinevezési jogkörébe tartozó vezetők vagyonnyilatkozatával kapcsolatos nyilvántartásokat,

q) megállapítja a „Bíróságok fejezet” alá tartozó bíróságok engedélyezett és tényleges létszámát,

r) a Statisztikai Elemző Osztály együttműködésével, a statisztikai adatok komplex vizsgálatával folyamatosan elemzi a bírósági létszámhelyzetet, az álláshelyek megoszlását, és előkészíti az átcsoportosításokat, kirendeléseket,

s) a bírói álláspályázatok kiírásához statisztikai adatokkal alátámasztott előterjesztést készít,

t) ellátja a Bírósági Közlöny szerkesztésével kapcsolatos feladatokat.

(3) A Hivatali Osztály:

a)68 részt vesz a szervezeti stratégia kialakításában, folyamatoptimalizálási és folyamatszabályozási feladatokban,

b) támogatja és koordinálja az emberi erőforrások optimális elosztását, az ellátandó feladatokkal összhangban álló szervezeti felépítés kialakítását,

c) vizsgálja az igazságügyi alkalmazottak utánpótlási helyzetét, javaslatot és tervet készít a szükséges intézkedések megtételére,

d) gondoskodik a megfelelő erőforrás biztosításáról, ellátja az OBH toborzáskiválasztási tevékenységét,

e) ellátja a feladatkörébe utalt személyzeti, munkaügyi feladatokat, ennek során intézi az OBH-ba beosztott bírák és igazságügyi alkalmazottak személyi ügyeit, vezeti a szükséges nyilvántartásokat és az ehhez tartozó álláshely-nyilvántartó rendszert,

f) koordinálja az igazságügyi alkalmazottak írásbeli értékelésével kapcsolatos feladatokat,

g) előkészíti az OBH-val szolgálati viszonyban álló bírák és igazságügyi alkalmazottak tekintetében az állami kitüntetésekre, egyéb bírósági elismerésekre, díjakra, valamint a magasabb bírói címek adományozására, az illetményemelésre és a jutalmazásra vonatkozó javaslatokat,

h) végzi a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel kapcsolatos feladatokat, és vezeti a vagyonnyilatkozati nyilvántartásokat – a bírák központi nyilvántartását kivéve – az OBH-ba beosztott bírák és igazságügyi alkalmazottak tekintetében,

i)69 elkészíti a Jogszabály-véleményezési Osztály részére a tevékenységét érintő jogszabálytervezetekre vonatkozó észrevételeket,

j) előkészíti a tevékenységi körébe tartozó szabályzatok, ajánlások, határozatok, tájékoztatók, körlevelek tervezetét,

k) ellátja az OBH-ba beosztott bírák és igazságügyi alkalmazottak igazolványának kiállításával és nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat,

l) elkészíti az OBH esélyegyenlőségi tervét és az évenkénti beszámolót, ellátja az esélyegyenlőségi referensi feladatokat,

m) közreműködik a munkatársak belső képzésével kapcsolatos feladatokban,

n) elvégzi az OBH dolgozóinak foglalkozás-egészségügyi ellátásával összefüggő feladatokat,

o) intézi a fegyelmi ügyekkel kapcsolatos teendőket,

p) közreműködik az OBH elnöki beszámolók összeállításában,

q) megállapítja és nyilvántartja az OBH engedélyezett és tényleges létszámát.

(4) A Létszám- és Bérgazdálkodási Osztály:

a) kialakítja és irányítja a „Bíróságok fejezet” alá tartozó intézmények személyi jellegű kiadások személyügyi nyilvántartási rendszerét,

b) megtervezi a „Bíróságok fejezet” intézményei tekintetében a törvény szerinti illetményeket,

c) javaslatot tesz a személyi jellegű kiadások, elsősorban a törvény szerinti illetmények tekintetében költségvetési előirányzatok címek, illetve bíróságok közötti felosztására, szükség esetén azok átcsoportosítására,

d) a Gazdálkodási Főosztálynak javaslatot tesz a személyi jellegű pótelőirányzatoknak az intézmények részére történő átadására bírósági fejezeti szinten,

e) közreműködik a Gazdálkodási Főosztállyal a személyi jellegű kiadások intézményi szintű rendszeres pénzügyi felülvizsgálatában,

f) nyilvántartja a „Bíróságok fejezet” alá tartozó intézmények engedélyezett és tényleges létszámát, valamint az üres álláshelyek számát,

g) felelős az intézmények létszámgazdálkodásának figyelemmel kíséréséért, továbbá gondoskodik a hatályos Gazdálkodási Szabályzat szerint az üres álláshelyek és a kapcsolódó illetmények központi kezelésbe vonásáról,

h) szervezi, irányítja és ellenőrzi a „Bíróságok fejezet” személyügyi nyilvántartási rendszerében az intézmények által (NexonHR) végzendő feladatokat, valamint gondoskodik a rendszer folyamatos karbantartásáról,

i) kialakítja a NexonHR program felhasználókat érintő jogosultsági szintjeit,

j) biztosítja a „Bíróságok fejezet” álláshely-nyilvántartó rendszert, koordinálja az azzal kapcsolatos feladatokat, valamint gondoskodik annak a folyamatos karbantartásáról,

k) szakmai támogatást nyújt a „Bíróságok fejezet” létszám- és bérgazdálkodás szabályozására vonatkozó koncepciók, jogszabályok és belső rendelkezések előkészítéséhez,

l) közreműködik a középtávú tervezés elkészítésében, a „Bíróságok fejezet” létszám- és bérgazdálkodását érintően adatot szolgáltat,

m) kialakítja és előírja az intézményi adatszolgáltatást a létszám- és béradatok tekintetében, ellátja az intézményektől beérkező, a létszám- és béradatokat érintő adatszolgáltatások szakmai ellenőrzését,

n) egyeztet a Gazdálkodási Főosztállyal az OBH-t érintő személyi jellegű kiadásokkal összefüggő fedezetek biztosítása érdekében,

o)70 részt vesz a bírósági fejlesztések megvalósításában szorosan együttműködve az OBH szervezeti egységeivel,

p) közreműködik az OBH elnöki beszámolók elkészítésében,

q)71 részt vesz a fejezeti szintű szervezeti stratégia kialakításában, folyamatoptimalizálási és folyamatszabályozási feladatokban,

r) szakmai támogatást nyújt a központi irányítású illetményszámfejtéssel kapcsolatos feladatokban.

Jogi Főosztály72

28. §73 (1) A főosztály ellátja a jogszabály-véleményezéssel, valamint a bíróságok jogi képviseletével kapcsolatos feladatokat.

(2) A Jogszabály-véleményezési Osztály:

a) a bíróságokat érintő jogszabályok tervezetére a bíróságoktól, illetve az OBH szervezeti egységeitől érkező észrevételek figyelembevételével előkészíti az összegző véleményt,

b) javaslatot készít a bíróságok feladatkörét érintő jogszabályok megalkotásának, módosításának kezdeményezésére,

c) az OBH elnöke részére jogi véleményt és szakmai állásfoglalást készít, illetve közreműködik azok kidolgozásában a Közbeszerzések és Szerződéses Kapcsolatok Főosztályával együttműködve,

d) véleményezi az OBH elnökének szabályzat- és ajánlástervezeteit,

e) gondoskodik a jogszabály-véleményezési bírói hálózat kiépítéséről és működtetéséről, jogi szakáganként az adott szakterületen, szakértelemmel és gyakorlati tapasztalattal rendelkező bírákról szakmai adatbázist vezet,

f) közreműködik a jogszabályváltozások belső és külső kommunikációjában, ennek érdekében kapcsolatot tart a kommunikációért felelős szervezeti egységgel és a honlapok szerkesztőjével,

g) részt vesz a jogszabály-véleményezéssel kapcsolatos külső és belső egyeztetéseken,

h)74 részt vesz a központi stratégiai programok megvalósításában, közreműködik egyes szakterületét érintő feladatokban.

(3) A Jogi Képviseleti Osztály:

a) képviseli az OBH-t, az OBH elnökét és a bíróságokat a bírósági eljárásokban,

b) meghatalmazással ellátja a bírák és a bírósági alkalmazottak perbeli képviseletét azokban a bírósági eljárásokban, amelyekben a pertárs bíróság képviseletében is eljár,

c) a képviselettel kapcsolatos ügyekben koordinál a bíróságokkal,

d) összegzi és elemzi a bírósági jogkörben okozott károk megtérítésével kapcsolatos bírósági eljárások, illetőleg marasztaló ítéletek általánosítható tapasztalatait, kezdeményezi a károk megelőzése érdekében szükséges intézkedéseket,

e) ellátja az OBH jogi képviseletét a bíróságok előtt polgári, munkaügyi, illetve közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti perekben, közigazgatási, nemperes bírósági eljárásokban, továbbá egyéb hatósági eljárásokban, a képviselettel kapcsolatos ügyekben koordinál a főosztályokkal,

f) a központi igazgatási feladat ellátása körében az egységes, hatékony, gazdaságos, átlátható jogi képviselet biztosítása érdekében alkotott, külön szabályozásban foglaltak alapján végzi el a munkáját,

g) elkészíti a tevékenységét érintő jogszabálytervezetekre vonatkozó észrevételeket,

h) intézi a közérdekű adatokkal kapcsolatos ügyeket, megkereséseket.

28/A. §75

Műszaki Főosztály

29. § (1) Az Épületfejlesztési és Fenntartási Osztály:

a) közreműködik a bírósági ingatlanok kezelésével, használatával és nyilvántartásával, valamint a bíróságok elhelyezésével kapcsolatos ügyek intézésében,

b) előkészíti az OBH és a bíróságok éves beruházási és felújítási tervét,

c) segíti a bírósági épületek beruházásaival, felújításaival kapcsolatos műszaki feladatokat, ennek során figyelemmel kíséri az OBH elnöke által jóváhagyott költségvetési keretek ésszerű felhasználását és ellenőrzi a fejlesztések optimális végrehajtását,

d) szakmai támogatást nyújt a bíróságok karbantartási munkálatainak elvégzéséhez, igény szerint részt vesz a bíróságok működéséhez szükséges korszerű technikai eszközök, valamint a bútorok és a biztonsági berendezések beszerzésében,

e)76 végzi a bírósági beruházások és felújítások műszaki előkészítését,

f)77 elkészíti a Jogszabály-véleményezési Osztály részére a tevékenységét érintő jogszabálytervezetekre vonatkozó észrevételeket,

g) közreműködik az OBH elnöki beszámolók előkészítésében,

h) a szerződések előkészítése során együttműködik az OBH szervezeti egységeivel, különösen a Gazdálkodási Főosztállyal és a Közbeszerzések és Szerződéses Kapcsolatok Főosztályával,

i)78 szakterületének megfelelően közreműködik az európai uniós és más nemzetközi forrásból finanszírozott, valamint egyéb bírósági fejlesztések megvalósításában, fenntartásában és ennek során együttműködik az Igazgatásszervezési Főosztállyal.

(2) A Biztonságtechnikai Osztály:

a) ellátja az OBH és a bíróságok biztonsági őrzési rendszerével kapcsolatos döntések előkészítésének és végrehajtásának feladatait, szakmai támogatást nyújt a bíróságoknak a biztonsági kérdések megoldásához, továbbá a biztonsági rendszerek kialakításához és működtetéséhez; ennek keretében kidolgozza a törvényszékeken működő biztonsági őrség és az illetékességi területükön lévő járásbíróságok közötti összeköttetés formáira, kapcsolattartására vonatkozó megoldásokat,

b) végzi az OBH-ra háruló munka- és tűzvédelmi feladatokat.

(3) A Gondnoksági és Gépjármű Üzemeltetési Osztály:

a) ellátja az OBH épületének és berendezéseinek karbantartásával, üzemeltetésével, anyagbeszerzésével kapcsolatos feladatokat,

b) biztosítja a működéshez szükséges műszaki és technikai feltételeket, és végzi az egyéb gondnoksági feladatokat,

c) kapcsolatot tart a Fővárosi Törvényszék Műszaki Főosztályával az OBH épületének közös üzemeltetésével összefüggő feladatok végrehajtása érdekében,

d) ellátja az eszközleltározással kapcsolatos feladatokat,

e) szervezi, irányítja, működteti az OBH gépjárműparkját, végzi a parkolási helyek elosztását,

f) közreműködik a gépjárműeladások és -beszerzések lebonyolításában.

Gazdálkodási Főosztály79

30. §80 (1) Ellátja az OBH elnökének hatáskörébe tartozó „Bíróságok fejezet” egészére és az OBH-ra vonatkozó valamennyi pénzügyi, költségvetési, gazdálkodási feladatot.

(2) A Fejezeti Költségvetési Osztály:

a) elkészíti a fejezeti kezelésű előirányzatokra vonatkozó jogszabályok szerinti beszámolókat, időközi mérlegjelentéseket, adatszolgáltatásokat,

b) gondoskodik a jogszabály szerinti hatáskörébe tartozó előirányzatoknak az év közben szükséges módosításáról,

c) ellátja a kincstári finanszírozásból adódó fejezeti feladatokat,

d) eljár az intézmény- és számla törzsadatok bejelentésével kapcsolatosan a Magyar Államkincstár felé,

e) elvégzi a „Bíróságok fejezet”-hez tartozó intézmények éves beszámolóinak és negyedéves mérlegjelentéseinek vonatkozásában az irányító szervi ellenőrzéseket, jóváhagyásokat,

f) elkészíti a fejezeti szintű költségvetési maradvány összesítését, és megküldi az illetékes minisztériumnak jóváhagyásra,

g) végzi a bírósági dolgozók lakáscélú támogatásával kapcsolatos gazdálkodási és beszámolási feladatokat; ennek során nyilvántartja a támogatási keretet, döntésre előkészíti a beérkező igényeket, s a döntést követően rendelkezik a támogatás folyósításáról; az adósokat évente értesíti a fennálló tartozás összegéről, kéthavi törlesztőrészlet elmaradása esetén tájékoztatja a munkavállaló munkáltatói jogkör gyakorlóját; félévente fizetési felszólítást küld az adósoknak, két fizetési felszólítás kiküldése és a fizetési időszak eredménytelen leteltét követően gondoskodik a szükséges jogi lépések megtételéről,

h) meghatározza a számviteli renddel összefüggő fejezeti szintű elvárásokat, továbbá tájékoztatókat, állásfoglalásokat ad ki,

i) az érintett intézmények kezdeményezésével és közreműködésével előkészíti az intézmények alapító okiratainak módosítását, és megküldi a Magyar Államkincstár részére,

j) a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról szóló szabályzat figyelembevételével elvégzi a szerződések pénzügyi vizsgálatát és ellenjegyzését,

k)81 a szerződések előkészítése során együttműködik a Közbeszerzések és Szerződéses Kapcsolatok Főosztályával, továbbá az Igazgatásszervezési Főosztállyal,

l) elkészíti a tevékenységét érintő jogszabálytervezetekre vonatkozó észrevételeket,

m) szükség szerint tájékoztatást ad a feladatkörébe tartozó jogszabályok értelmezéséről,

n) közreműködik a pénzügyi, gazdasági ellenőrzések programjának összeállításában, szükség szerint részt vesz az ellenőrzésekben, a megállapítások értékelésében, és adatot szolgáltat az ellenőrző szervek részére,

o) elkészíti a bíróságok gazdálkodási feladatait tartalmazó egységes típusszabályzatait (számviteli politika, számlakeret-tükör és számlarend, eszközök és források értékelése),

p) végzi és koordinálja a Gazdálkodási Integrált Informatikai Rendszer (a továbbiakban: GIIR) működésével kapcsolatos feladatokat, intézkedik az intézmények által felvetett rendszer- és szakmai működési problémák megoldásában, valamint ellenőrzi a GIIR modulok szakmai integrációs folyamatainak működését,

q) ellenőrzi a MIA-n üzemeltetett HostWare szállodaszoftver és a GIIR szakmai integrációs folyamatainak működtetését,

r) közreműködik az OBH elnöki beszámolók előkészítésében,

s) közreműködik a létszám- és bérgazdálkodás szabályozására vonatkozó koncepciók, jogszabályok, belső rendelkezések előkészítésében, állást foglal az e témakörökben készült javaslatok tervezeteit illetően.

(3) A Kontrolling Osztály:

a) kialakítja a „Bíróságok fejezet” alá tartozó intézmények tervezési koncepcióját, rendszerét,

b) kialakítja és irányítja a „Bíróságok fejezet” alá tartozó intézmények költségvetési gazdálkodási, beszámolási rendszerét, összeállítja a fejezet éves költségvetési javaslatait,

c) elkészíti az Országgyűlés által jóváhagyott költségvetési előirányzatok címek, illetve intézmények közötti felosztását,

d) elvégzi az OBH költségvetésének költséghelyek, költségviselők szerinti felosztását, és havonta felülvizsgálja a tervezett és tényleges adatok alakulását,

e) az intézmények pénzügyi helyzetének alakulásáról a vezetői igényeknek megfelelően pénzügyi elemzéseket készít, felülvizsgálja a tervezett és tényleges adatok alakulását, azokra vonatkozóan adatszolgáltatást kér be az intézményektől,

f) előterjesztés-tervezetet készít az Országgyűlés és az OBH elnöke hatáskörébe tartozó előirányzat-átcsoportosításokra,

g) közreműködik a pénzügyi, gazdasági ellenőrzések programjának összeállításában, szükség szerint részt vesz az ellenőrzésekben, a megállapítások értékelésében, és adatot szolgáltat az ellenőrző szervek részére,

h)82 az OBH és a bírósági intézményekre kiterjedő fejezeti szintű szerződések előkészítése során együttműködik a Közbeszerzések és Szerződéses Kapcsolatok Főosztályával, továbbá az Igazgatásszervezési Főosztállyal,

i) elkészíti a tevékenységét érintő jogszabálytervezetekre vonatkozó észrevételeket,

j) tájékoztatást ad a feladatkörébe tartozó jogszabályok értelmezéséről,

k) végzi és koordinálja a Kontrolling Vezetői Információs Rendszer (a továbbiakban: VIR) működésével kapcsolatos feladatokat, intézkedik a bíróságok által felvetett rendszer- és szakmai működési problémák megoldásában, ellenőrzi a VIR rendszer szakmai integrációs folyamatainak működését,

l) közreműködik az OBH elnökének a bíróságok általános helyzetéről és az OBH, valamint a bíróságok igazgatási tevékenységéről szóló éves tájékoztatója, éves beszámolója előkészítésében,

m) elkészíti a költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadást.

(4) A Hivatali Gazdasági Osztály:

a) közreműködik az OBH éves költségvetésének tervezésében,

b) elkészíti az OBH jogszabály által előírt beszámolóit,

c) előkészíti az OBH pénzügyi, számviteli rendjére vonatkozó szabályzatokat, és javaslatot tesz szükség szerinti módosításukra,

d) ellátja az OBH bér- és honorárium-számfejtésével, társadalombiztosításával, könyvelésével, továbbá az előírt adatszolgáltatásokkal kapcsolatos feladatokat,

e) folyósítja a dolgozók havi illetményét és egyéb járandóságait, elszámolást ad a levont adókról,

f) számfejti és elszámolja a külföldi kiküldetések devizaszükségleteit,

g) közreműködik a tevékenységét érintő jogszabálytervezetek véleményezésében,

h) a gazdasági ügyrendnek, a vonatkozó jogszabályi követelményeknek megfelelően, valamint az OBH belső szabályozásának alapján kezeli és működteti a házipénztárat,

i) kiállítja az OBH kimenő/vevő számláit,

j) elvégzi az OBH adózásával kapcsolatos adóbevallási, adatszolgáltatási feladatait,

k)83 ellátja az európai uniós pályázatok pénzügyi kereteinek felhasználásával és elszámolásával kapcsolatos feladatokat, és ennek során együttműködik az Igazgatásszervezési Főosztállyal,

l) a szerződések előkészítése során együttműködik a Közbeszerzések és Szerződéses Kapcsolatok Főosztályával, a szükséges pénzügyi szakértelem biztosításával,

m) ütemterv alapján koordinálja a leltározási folyamatokat, feladatokat, továbbá szervezi a selejtezést,

n) végzi az OBH működésével összefüggő feladatok pénzügyi lebonyolítását,

o) tájékoztatást ad a feladatkörébe tartozó jogszabályok értelmezéséről,

p) közreműködik a pénzügyi, gazdasági ellenőrzések programjának összeállításában, szükség szerint részt vesz az ellenőrzésekben, a megállapítások értékelésében, adatot szolgáltat az ellenőrző szervek részére,

q) közreműködik az OBH költségvetésének költséghelyek, költségviselők szerinti felosztásában,

r) közbeszerzési eljárásokban biztosítja a szükséges pénzügyi, gazdálkodási szakértelmet,

s) vezeti az OBH gazdálkodási körébe tartozó kötelezettségvállalás-nyilvántartást.

Informatikai és Elektronikus Ügyintézési Főosztály84

31. §85 (1) Az Informatikai és Elektronikus Ügyintézési Főosztály figyelemmel kíséri a Kormány elektronikus igazságszolgáltatással kapcsolatos jogalkotói tevékenységét, és gondoskodik a bíróságokra háruló, az e-igazságszolgáltatás fejlesztésével kapcsolatos feladatok ellátásáról. A főosztály közreműködik a feladatkörébe tartozó jogszabályok véleményezésében, valamint az OBH elnöke elé terjeszti, és az elnöki jóváhagyást követően végrehajtja az OBH elnökének stratégiájából következő fejlesztéseket. Ellátja a bírósági informatikai rendszerek működtetéséből, fejlesztéséből és ellenőrzéséből adódó feladatokat. Elkészíti az éves informatikai, telekommunikációs beruházási programokat, valamint az informatikai költségvetést, és gondoskodik azok végrehajtásáról. Közreműködik az OBH elnöki beszámolók előkészítésében. A szerződések előkészítése során együttműködik a Közbeszerzések és Szerződéses Kapcsolatok Főosztályával.

(2) Az Informatikai Üzemeltetési Osztály

a) üzemelteti

aa) a központi bírósági informatikai alkalmazásokat,

ab) az OBH belső informatikai HelpDeskjét,

ac) az OBH központi szerverparkját és a központi hálózati infrastruktúrákat, valamint az azokon futó, nem szakfeladatot ellátó alkalmazásokat,

ad) az informatikai biztonsági eszközöket,

ae) a távmeghallgatáshoz szükséges mobil informatikai eszközöket;

b) ellátja a központi informatikai alkalmazások – az országos nyilvántartások kivételével – ügyfélszolgálati feladatait;

c) irányítja, koordinálja és ellenőrzi a feladatai ellátása során igénybe vett külső vállalkozók munkáját;

d) meghatározza az alkalmazások üzemeltetéséhez szükséges infrastruktúra-szükségletet, és biztosítja a szükséges fejlesztéseknek a bíróságok éves infrastruktúra-fejlesztési tervében történő szerepeltetését;

e) az üzemeltetésében lévő alkalmazásokat érintően kezeli a felhasználók adatait, elvégzi a szükséges jogosultságbeállításokat;

f) üzemelteti az OBH munkaállomásait, multifunkcionális nyomtatóit, egyéb informatikai eszközeit;

g) ellátja az OBH saját informatikai eszközeinek leltározásával, nyilvántartásával, továbbá a selejtezéssel kapcsolatos feladatokat.

(3) Az Informatikai Beszerzési Osztály

a) elkészíti és végrehajtja a bíróságok és az OBH éves infrastruktúra-fejlesztési tervét;

b) előkészíti a bíróságok egyedi informatikai infrastruktúra-fejlesztésekkel kapcsolatos igényeinek külön szabályzatban meghatározott jóváhagyását vagy elutasítását;

c) irányítja, koordinálja és ellenőrzi a főosztály feladatkörének ellátásához kapcsolódó beszerzéseket.

(4) Az Informatikai Fejlesztési Osztály

a) végzi az informatikai alkalmazásfejlesztések előkészítését;

b) koordinálja az előre tervezett fejlesztések megvalósulását;

c) közreműködik az elkészült informatikai fejlesztések tesztelésében és bevezetésében;

d) gyűjti az ítélkezési és igazgatási tevékenységhez közvetlenül és közvetve kapcsolódó bírósági alkalmazások fejlesztési igényeit.

(5) Az Elektronikus Ügyintézési Osztály

a) vezeti és a bíróságok központi intranetes hálózatán közzéteszi az ítélkezési tevékenységhez közvetlenül és közvetve kapcsolódó bírósági elektronikus eljárások nyilvántartását, és ellátja ezen eljárások működtetésével kapcsolatos jogi és igazgatási feladatokat;

b) ellátja az ítélkezési tevékenységhez közvetlenül és közvetve kapcsolódó bírósági elektronikus eljárások kialakításával és korszerűsítésével kapcsolatos jogi és igazgatási feladatokat;

c) meghatározza az elektronikus eljárások megvalósítása érdekében indított fejlesztések irányát, és szakmai támogatást nyújt az informatikai fejlesztések során;

d) rendszeresen, a nemzetközi kapcsolatok ápolásáért felelős szervezeti egység közreműködésével elemzi és tanulmányozza a külföldi megoldások alkalmazhatóságát.

(6) Az Országos Nyilvántartási és Ügyfélkapcsolati Osztály

a) folyamatosan figyelemmel kíséri a központi e-szolgáltatásokkal kapcsolatos felhasználói visszajelzéseket, és ezek alapján további fejlesztéseket készít elő,

b)86 a nyilvántartásokkal összefüggésben, a jogszabályokban meghatározottak szerint adatszolgáltatási és adatkezelési tevékenységet végez,

c) felügyeli és irányítja az Országos Nyilvántartási Irodát.

d)87 ellátja az alábbi nyilvántartásokkal kapcsolatos központi feladatokat:

da) a hirdetményi kézbesítések országos nyilvántartása,

db) a gondnokoltak nyilvántartása,

dc) az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartása,

dd) a civil szervezetek országos névjegyzéke,

de) általános meghatalmazások közhiteles nyilvántartása,

df) szerkezetátalakítási szakértők listája.

(7)88 Az Országos Nyilvántartási Iroda ellátja a központi nyilvántartásokkal kapcsolatos ügyfélszolgálati feladatokat.

Magyar Igazságügyi Akadémia

32. §89 (1)90 A MIA az OBH főosztályi jogállású szervezeti egysége, amelyet főosztályvezetőként igazgató vezet. Feladata a bírák és igazságügyi alkalmazottak, továbbá törvényben meghatározott más személyek központi képzésének biztosítása, a bíróságok regionális és helyi képzési feladatainak összehangolása, valamint az OBH és a bírósági szervezetrendszer nemzetközi kapcsolatainak koordinálása.

(2)91 Ennek érdekében a MIA

a) koordinálja az OBH főosztályaival és osztályaival történő együttműködést;

b) gondoskodik a feladatkörébe tartozó szabályozók előkészítéséről;

c) együttműködik az egyetemek jogi karaival, a jogi továbbképző intézetekkel és a doktori iskolákkal, valamint a jogászképzésben részt vevő hazai és nemzetközi szervezetekkel;

d) együttműködik az igazságügyi képzés tárgyában a jogász- és bíróképzést végző nemzetközi szervezetekkel, valamint azokkal a nemzetközi szervezetekkel, amelyeknek az OBH tagja;

e) véleményezi a működését érintő jogszabályokat, szabályzatokat és szerződéseket;

f) közreműködik az OBH elnöke féléves és éves beszámolóinak elkészítésében.

(3)92 A Képzési Osztály:

a) kidolgozza a bírósági vezetők, a bírák és az igazságügyi alkalmazottak központi oktatásának és továbbképzésének módszereit;

b) koordinálja és ellenőrzi a törvényszékek és az ítélőtáblák által szervezett helyi és regionális képzéseket;

c) ellátja a bírák és az igazságügyi alkalmazottak központi képzésének feladatait;

d) ellátja a képzések akkreditációjával kapcsolatos feladatokat;

e) nyilvántartja az egyéni képzési tervek és a képzéseken részt vevők adatait;

f) előkészíti az éves központi oktatási tervet, és elfogadását követően intézkedik annak végrehajtásáról;

g) megszervezi és lebonyolítja a bírósági fogalmazók felvételi versenyvizsgáját;

h) közreműködik a képzésekkel kapcsolatos támogatási pályázatok előkészítésében, és részt vesz azok végrehajtásában;

i) a képzések témájában kapcsolatot tart és együttműködik a felkért előadókkal, a bíróságok oktatásfelelőseivel és instruktoraival, valamint az egyetemek és a jogászi hivatásrendek képviselőivel;

j) ellátja a központi képzésekhez kapcsolódó egyéb, különösen a rendezvényszervezési feladatokat;

k) ellátja az igazolások kiállításával kapcsolatos feladatokat.

(3a)93 A Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya:

a) szervezi és koordinálja a bíróságok és az OBH nemzetközi kapcsolatait;

b) előkészíti az OBH elnökének és elnökhelyettesének hivatalos külföldi útjait és a hozzá érkező külföldi vendégek programjait;

c) támogatást nyújt az OBT elnöke és tagjai hivatalos külföldi útjainak előkészítéséhez;

d) segíti az OBH kapcsolatépítését a külországi partnerekkel, továbbá a Budapestre akkreditált diplomáciai képviseletekkel és nemzetközi szervezetekkel;

e) koordinálja a nemzetközi rendezvények, konferenciák megszervezését és lebonyolítását;

f) kapcsolatot tart a partnerországok bírósági igazgatási szerveivel, képzési szervezeteivel és nemzetközi szervezetekkel;

g) koordinálja az OBH és a bíróságok szakértőinek részvételét az európai uniós munkabizottságok munkájában;

h) koordinálja az OBH által kiírt nemzetközi ösztöndíjprogramokat;

i) segíti az európai jogi szaktanácsadók koordinátorának munkáját, valamint közreműködik az Európai Jogi Szaktanácsadói Hálózat működésével kapcsolatos feladatok végrehajtásában;

j) minden év október 31. napjáig elkészíti a következő év nemzetközi stratégiáját;

k) a nemzetközi képzésekkel kapcsolatban:

ka) ellátja a nemzetközi képzési programok és ösztöndíjak meghirdetésével és szervezésével kapcsolatos feladatokat; ennek keretében összehangolja a magyar bírói kar és az európai uniós tagállamok képzési, továbbképzési feladatait, meghirdeti és összegzi a hazai igényeket, gondoskodik azok végrehajtásáról,

kb)94 közreműködik a nemzetközi forrásból támogatott képzési programok bírósági végrehajtásával kapcsolatos feladatok megoldásában és koordinálásában,

kc) összegyűjti, rendszerezi, nyilvántartja és hasznosítja az utazások és a fogadások tapasztalatait,

kd) intézi a bíróságok munkájához szükséges külföldi dokumentációk, írásos információk beszerzését.

(4) A Tudományszervezési és Dokumentációs Osztály:

a) koordinálja a MIA tudományszervezési munkáját;

b) a tudományszervezési feladatok ellátása érdekében kapcsolatot tart az egyetemek jogi karaival, doktori iskoláival és továbbképző intézeteivel;

c) ellátja az OBH szakmai folyóiratának szerkesztésével kapcsolatos feladatokat;

d) működteti a bíróságok központi könyvtárát, és koordinálja a bírósági könyvtárak együttműködését;

e) együttműködik a bírósági elnökökkel a bírósági könyvtári rendszer működtetésében;

f) kidolgozza és ellátja a bírósági könyvtárosok továbbképzési feladatait;

g) rendszerezi és nyilvántartja a nyomtatott és digitális jogi szakirodalmat, működteti a bírák szakmai adatbázisát (Jogi tudásbázis);

h) hazai és nemzetközi szakirodalmi információs szolgáltatást nyújt a bíróságok részére;

i) közreműködik a nyomtatott és digitális oktatási segédanyagok összeállításában;

j) részt vesz a távoktatásos képzések anyagának kidolgozásában és végrehajtásában;

k)95

(5) A Szolgáltatási Osztály:

a) koordinálja a MIA épületének fenntartásával, üzemeltetésével és karbantartásával kapcsolatos teendőket, gondoskodik a rendeltetésszerű működtetésről és annak ellenőrzéséről;

b) ellátja a MIA éttermi részlegének vezetésével és az éttermi szolgáltatások biztosításával kapcsolatos feladatokat, irányítja a konyha működését;

c) elvégzi a MIA szállodai részlegének vezetésével összefüggő feladatokat, és irányítja a recepció tevékenységét;

d) ellátja a MIA műszaki és karbantartási részlegének vezetésével összefüggő feladatokat;

e) az üzemeltetéssel kapcsolatos vállalkozási szerződések keretében ellátott feladatok során együttműködik a vállalkozókkal, figyelemmel kíséri tevékenységüket, és a tapasztalatokról havonta tájékoztatót készít;

f) koordinálja és ellenőrzi az OBH funkcionális főosztályának és osztályának a MIA épületében feladatokat ellátó munkatársainak munkáját;

g) ellátja a rendezvények kivitelezését.

(6)96 Balatonszemesi Képzési Osztály

a) működteti a Balatonszemesi Képzési Központ (a továbbiakban: képzési központ) épületegyüttesét,

b) közreműködik a képzési központban tartott képzések lebonyolításában,

c) ellátja a bírák és igazságügyi alkalmazottak képzési központban történő üdültetésével kapcsolatos feladatokat.

A Közbeszerzések és Szerződéses Kapcsolatok Főosztálya

33. § (1) A Közbeszerzések és Szerződéses Kapcsolatok Főosztálya ellátja az OBH közbeszerzési eljárásokkal, vagyonkezelési ügyekkel és szerződésekkel kapcsolatos feladatait.

(2) A Közbeszerzések Osztálya:

a) előkészíti, koordinálja és végrehajtja az OBH közbeszerzési feladatait,

b) előkészíti az OBH éves közbeszerzési tervét,

c) elvégzi az OBH-nak a „Bíróságok fejezet” irányítása alá tartozó intézmények közbeszerzéseiről szóló szabályzatban rögzített közbeszerzési, jogi feladatait,

d) gondoskodik a közbeszerzési eljárások nyilvántartásával kapcsolatos feladatok végrehajtásáról,

e) tevékenységét a bíróságokra, illetve az OBH-ra vonatkozó közbeszerzési szabályzatokban foglalt eljárási rendben és tartalommal végzi,

f) összehangolja, koordinálja, ellenőrzi a szervezeti egység feladatai ellátását támogató külsős megbízottak tevékenységét,

g) elkészíti az OBH közbeszerzési tárgyú szabályzatait,

h)97 elkészíti a Jogszabály-véleményezési Osztály részére a közbeszerzési tárgyú jogszabálytervezetekre vonatkozó észrevételeket.

(3) A Szerződéses Kapcsolatok Osztálya:

a) véleményezi az OBH által kötendő valamennyi szerződés, illetőleg megállapodás tervezetét, ennek során együttműködik a szerződéskötést kezdeményező főosztályokkal,

b) gondoskodik a szerződések, megállapodások nyilvántartásával kapcsolatos feladatok végrehajtásáról,

c) közreműködik a bíróságok elnökeinek felkérése és az OBH elnökének utasítása alapján a bíróságokat érintő szerződések, jogi vélemények előkészítésében,

d) tevékenységét a bíróságokra, illetve az OBH-ra vonatkozó közbeszerzési, valamint az OBH szerződéskötési szabályzatában foglalt eljárási rendben és tartalommal végzi,

e) összehangolja, koordinálja, ellenőrzi a szervezeti egység feladatai ellátását támogató külsős megbízottak tevékenységét,

f)98 elkészíti a Jogszabály-véleményezési Osztály részére a tevékenységét érintő jogszabálytervezetekre vonatkozó észrevételeket,

g) elkészíti az osztály tevékenységi körébe tartozó szabályzatokat, valamint véleményezi az OBH egyéb szabályzatait,

h) előkészíti és lebonyolítja az OBH vagyonkezelésében lévő ingatlanok hasznosítására vonatkozó pályázatokat,

i) előkészíti, véleményezi az OBH vagyonkezelési szerződését, annak módosításait,

j) véleményezi a bíróságok vagyonkezelési szerződéseit, azok módosításait, valamint jogi véleményt készít a bíróságok megkereséseire vagyonkezelési, vagyonhasznosítási ügyekben.

34. §99

A biztonsági vezető100

34/A. § A biztonsági vezető:

a) összegzi a törvényszékek által kijelölt bírák titkos információgyűjtéssel és leplezett eszközök alkalmazásával kapcsolatos igazgatási tapasztalatait;

b) az OBH elnökének közvetlen irányításával

ba) közreműködik az OBH nemzetbiztonsági témakörrel kapcsolatos feladatainak szabályozásában, és az OBH elnökének kinevezési jogkörébe tartozó vezetőket illetően előkészíti a nemzetbiztonsági ellenőrzésre vonatkozó iratokat,

bb) a minősített adat védelméről szóló törvény szabályainak megfelelően ellátja az ítélőtáblákon és a törvényszékeken felállításra kerülő, a minősített iratok ügykezelését végző irodák (TÜK) működésével, feltételeinek megteremtésével, szabályozásával kapcsolatos központi igazgatási feladatokat, továbbá az OBH biztonsági vezetői tevékenységét; ennek során folyamatos kapcsolatot tart a Nemzeti Biztonsági Felügyelettel,

bc) összeállítja az OBH felsővezetőinek és főosztályvezetőinek országos ügyeleti beosztását, és részt vesz annak végrehajtásában.

A honvédelmi, polgári- és katasztrófavédelmi megbízott101

34/B. § Az OBH elnökének közvetlen irányításával ellátja az OBH, az ítélőtáblák és a törvényszékek honvédelmi, polgári- és katasztrófavédelmi tevékenységével kapcsolatos központi tervezési, igazgatási és koordinációs feladatokat; kapcsolatot tart a védelmi igazgatás központi szerveivel, az érintett minisztériumokkal, továbbá az OBH elnökének kijelölése alapján munkatársi tagként részt vesz a Honvédelmi Igazgatási Koordinációs Tárcaközi Munkacsoportban.

Az integritásfelelős102

34/C. § Az OBH elnökének közvetlen irányításával ellátja az integritási szabályzatban az OBH integritásfelelőse számára meghatározott feladatokat.

Záró rendelkezések

35. § (1) Az OBH működésével összefüggő belső szabályzatokat, ajánlásokat, határozatokat, utasításokat, tájékoztatókat, körleveleket, egyéb elnöki intézkedéseket az OBH elnöke állapítja meg.

(2) Az OBH intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok kötelezettségvállalási, utalványozási, szakmai teljesítésigazolási, továbbá ellenjegyzési és érvényesítési rendjét a Számviteli politika melléklete tartalmazza.

(3) Az OBH elnökének kiadmányozási jogköre kiterjed valamennyi hatáskörébe tartozó ügyre, kivéve amelyeket átruházott.

(4) Az SZMSZ-t szükség szerint, de legalább kétévenként felül kell vizsgálni és ennek megfelelően a módosításokat végre kell hajtani.

(5) Az OBH

a) szervezetére vonatkozó adatokat az 1. melléklet,

b) elnökének személyi hatáskörét a 2. melléklet,

c) felügyeleti rendjét és az ahhoz kapcsolódó egyéb működési kérdéseket a 3. melléklet,

d) az OBH szervezeti ábráját a 4. melléklet,

e) igazságügyi alkalmazottai tekintetében a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkaköröket az 5. melléklet,

f) munkarendjére vonatkozó szabályokat a 6. melléklet tartalmazza.

(6)103

1. melléklet a 11/2013. (XII. 31.) OBH utasításhoz

A szervezetre vonatkozó adatok az alábbiak:

1. Az intézmény elnevezése:

neve: Országos Bírósági Hivatal

rövidítése: OBH

angol elnevezése: National Office for the Judiciary

német elnevezése: Landesgerichtsamt

2. Az intézmény székhelye és tevékenységéhez kapcsolódó azonosító adatok:

székhelye: 1055 Budapest, Szalay u. 16.

levelezési címe: 1363 Budapest, Pf. 24.

e-mail címe: obh@obh.birosag.hu

3. Az intézmény létrehozásáról rendelkező jogszabály:

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény.

4. Alapítói jogokat gyakorló szerv:

Magyarország Országgyűlése (1055 Budapest, Kossuth tér 1–3.)

5. Az intézmény irányító szerve és székhelye:

Országos Bírósági Hivatal elnöke (1055 Budapest, Szalay u. 16.)

6. Az intézmény vezetője és kinevezési rendje:

Az OBH elnökét a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés 9 évre választja az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával.

7. Az intézmény illetékessége:

Az OBH illetékessége Magyarország területére terjed ki.

8. Az intézmény gazdálkodási besorolása:

Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv.

9. Az intézmény jogszabályban meghatározott közfeladata:

Az OBH előkészíti az OBH elnökének határozatait, és gondoskodik azok végrehajtásáról, valamint ellátja az Országos Bírói Tanács működésével kapcsolatos ügyviteli feladatokat, továbbá ellátja a jogszabály által hatáskörébe utalt egyéb feladatokat.

10. Az intézmény alaptevékenysége:

Az OBH a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 86. §-ában foglaltak alapján ellátja az OBH elnöke hatáskörébe tartozó tevékenységek előkészítésének és végrehajtásának feladatait.

Az OBH ellátja a központi költségvetési és a fejezet irányítását végző szervre háruló feladatokat.

Az OBH szervezetét az elnök vezeti, és irányítja a gazdálkodási tevékenységet.

Az OBH működéséhez szükséges költségvetési előirányzatokat a Magyarország költségvetéséről szóló törvény VI. Bíróságok fejezete tartalmazza, amelyet a mindenkor érvényes jogszabályok, továbbá az OBH elnökének és az OBH szabályzatainak figyelembevételével használ fel.

11. Az intézmény államháztartási szakágazat szerinti besorolása:

842310 Igazságügy központi igazgatása és szabályozása

Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrendi besorolása:

842310 Igazságügy központi igazgatása és szabályozása

Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem folytat.

12. Az intézménynél foglalkoztatottakra vonatkozó foglalkoztatási jogviszony:

Az OBH-ban a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvénynek megfelelően beosztott bírák, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvénynek megfelelően igazságügyi alkalmazottak teljesítenek szolgálatot, akik az OBH-val szolgálati jogviszonyban állnak.

13. Az intézmény képviselete, aláírási jog:

Az OBH képviseletét teljes jogkörrel az OBH elnöke látja el.

Az OBH intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok kötelezettségvállalási, utalványozási, szakmai teljesítésigazolási, továbbá ellenjegyzési és érvényesítési rendjét a Számviteli politika melléklete tartalmazza.

2. melléklet a 11/2013. (XII. 31.) OBH utasításhoz

Az OBH elnökének személyi hatásköre

1. Az OBH elnökhelyetteseit a köztársasági elnök pályázat útján, az OBH elnök javaslatára határozatlan időre nevezi ki.

Az OBH elnökhelyettesei felett a munkáltatói jogokat az OBH elnöke gyakorolja [Bszi. 80. § (2) bekezdés].

A munkáltatói jogkör gyakorlását – a beosztott bírák tekintetében – törvényben külön nem nevesített esetekben az OBH elnöke a bíró elnökhelyettesére írásban átruházhatja.

Ha a törvény másképpen nem rendelkezik az OBH bíró elnökhelyettesére a bírákra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

A munkáltatói jogkört az OBH elnökhelyettese és egyéb alkalmazottai tekintetében az OBH elnöke gyakorolja [Iasz. 8. § (1) bekezdés a) pontja].

Az igazságügyi alkalmazottak esetén a munkáltatói jogok részben vagy egészben való gyakorlását helyettesére vagy más vezető beosztású alkalmazottra – írásban – átruházhatja.

2. Az OBH-ba beosztott bírákat illetően a beosztás [Bszi. 76. § (5) f), 87. § (1), Bjt. 27. § (2) bekezdések], a beosztás megszüntetése [Bjt. 59. § (1) bekezdés, Bszi. 76. § (5) bekezdés], a fegyelmi eljárás kezdeményezése [Bszi. 87. § (2) bekezdés, Bjt. 130. §], a munkáltatói jogkör gyakorlása [Bjt. 58. § (1) bekezdés] a bíró soron kívüli előre sorolása és részére magasabb bírói cím adományozása kivételével, a bíró hivatali tevékenységének értékelése [Bjt. 71. § (4) bekezdés].

A bíró soron kívüli előre sorolása és részére magasabb bírói cím adományozására – az OBH-ba beosztott bíró esetében az OBH elnökének javaslatára – az OBT jogosult.

Az OBH-ba beosztott bíróra – ha törvény másképp nem rendelkezik – a bíróra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni [Bszi. 87. § (3) bekezdés].

3. Az OBH igazságügyi alkalmazottai tekintetében valamennyi munkáltatói jogkör gyakorlása. Munkáltatói jogkör átruházására vonatkozó szabályt az 1. pont tartalmazza.

3. melléklet a 11/2013. (XII. 31.) OBH utasításhoz


A FELÜGYELETI REND ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ EGYÉB MŰKÖDÉSI KÉRDÉSEK
A)104 FELÜGYELETI REND

(1)105 Az OBH elnöke az OBH valamennyi szervezeti egységének tevékenységét illetően döntési jogkört és általános felügyeletet gyakorol. Az OBH elnöke rendelkezhet úgy, hogy egy szervezeti egység a közvetlen felügyelete alatt áll.
(2)106 Az OBH elnökhelyettese közvetlenül felügyeli az OBH elnökének határozatában megjelölt szervezeti egységeket. Felügyeleti tevékenysége gyakorlása során az érintett szervezeti egység esetében közvetlen szakmai irányítási, döntési, utasítási és ellenőrzési jogkörrel rendelkezik.
(3) Az Elnöki Kabinet vezetője és tagjai jogállásukat tekintve az elnöki döntéseket komplex módon, kötelező jelleggel közvetítik az OBH szervezeti egységei részére, a feladatok előkészítéséhez biztosítják a szükséges felsővezetői információkat, nyomon követik, ellenőrzik a döntések végrehajtását. Az Elnöki Kabinet vezetője, tagjai közreműködnek az OBH feladatainak a megvalósításában, a szakapparátus megfelelő tájékoztatásában, a konkrét feladatok végrehajtásának ellenőrzésében.
(4)107

B) MŰKÖDÉSI REND

(1)108
(2) Az OBH elnökhelyettesei – a felügyeleti rendtől függetlenül – ellátják mindazokat a feladatokat, amelyekkel az OBH elnöke őket megbízza.
(3) Az OBH-t érintő valamennyi lényeges információ, kérdés megismerése érdekében az elnök és az elnökhelyettesek gondoskodnak egymás kölcsönös, folyamatos tájékoztatásáról.
(4) Az elnökhelyettesek minden érdemi döntést megelőzően kötelesek egyeztetni az elnökkel.
(5) Az elnökhelyettesekre vonatkozóan az elnök rendelkezik utasítási jogkörrel, az elnökhelyettesek között mellérendeltségi viszony áll fenn.
(6)109 Az OBH elnöke a közvetlen felügyelete és az elnökhelyettesek közvetlen felügyelete alatt álló szervezeti egységeket illetően közvetlen döntési, utasítási jogkörrel rendelkezik.
(7)110 Az elnökhelyettesek közvetlen felügyelete alá tartozó szervezeti egységek vezetői kötelesek tájékoztatni az elnökhelyetteseket az elnöktől kapott közvetlen utasításról.
(8) Az elnök közvetlen felügyelete alá tartozó szervezeti egységek tekintetében az elnökhelyettesek az elnök felhatalmazása alapján jogosultak utasítás adására.
(9)111
(10) Az elnökhelyettesek kötelesek egymással egyeztetni, ha a feladatok ellátása felügyeleti jogkörük alatt nem álló szervezeti egységek, illetve munkatársaik közreműködését igénylik.

4. melléklet a 11/2013. (XII. 31.) OBH utasításhoz112

5. melléklet a 11/2013. (XII. 31.) OBH utasításhoz


Az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvényben (a továbbiakban: törvény) meghatározottak alapján az OBH-ban az igazságügyi alkalmazottak vonatkozásában vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkakörök

Az alapvető jogok és kötelességek pártatlan és elfogulatlan érvényesítése, valamint a közélet tisztaságának biztosítása és a korrupció megelőzése céljából az OBH-ban a saját és a velük egy háztartásban élő hozzátartozók jövedelmi érdekeltségi és vagyoni helyzetéről – a törvényben és az OBH szabályzatában [23/2012. (XI. 23.) OBH utasítás az igazságügyi alkalmazottak vagyonnyilatkozat-tételéről, átadásáról, őrzéséről, nyilvántartásáról, valamint az abban foglalt személyes adatok védelméről] meghatározott eljárás alapján, a törvény mellékletében rögzített adattartalommal – vagyonnyilatkozatot köteles tenni:
a) az az igazságügyi alkalmazott, aki – önállóan vagy testület tagjaként – javaslattételre, döntésre vagy ellenőrzésre jogosult:
– közbeszerzési eljárás során,
– feladatai ellátása során, költségvetési vagy egyéb pénzeszközök felett, továbbá az állami vagyonnal való gazdálkodás, fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében,
– állami támogatások felhasználásának vizsgálata vagy a felhasználással való elszámoltatás során,
b) az az igazságügyi alkalmazott, aki jogszabály alapján nemzetbiztonsági ellenőrzésre köteles fontos és bizalmas munkakört tölt be,
c) az a közszolgálatban nem álló személy, aki önállóan vagy testület tagjaként:
– költségvetési intézmény által lefolytatott közbeszerzési eljárásban,
– feladatai ellátása során, költségvetési vagy egyéb pénzeszközök felett, továbbá az állami vagyonnal való gazdálkodás, fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében javaslattételre, döntésre vagy ellenőrzésre jogosult.

6. melléklet a 11/2013. (XII. 31.) OBH utasításhoz113

Az irányadó munkarend szabályai az OBH-ban a bírák és igazságügyi alkalmazottak tekintetében
Teljes munkaidő
Az OBH-ban a teljes munkaidőben foglalkoztatott beosztott bírák és igazságügyi alkalmazottak heti munkaideje 40 óra [Bjt. 47. §, Iasz. 44. § (1) bekezdés].
A napi munkaidő tartama 8 óra. A napi munkaidő kezdete 8 óra, vége hétfőtől csütörtökig 16:30 óra, míg pénteken 14 óra.
A munkaközi szünet (ebédidő) napi 30 perc, amelyet 11:30 és 14 óra között a munkavégzés megszakításával, a munkahelyen kívül is el lehet tölteni.
A munkavégzés helyére történő be- és kilépés időpontját a beléptető rendszer rögzíti, a munkaidő nyilvántartására a jelenléti ív szolgál. A beléptető rendszer adatait az Emberi Erőforrás Gazdálkodási Főosztály szúrópróbaszerűen, havonta a dolgozói létszám 5%-át érintően összeveti a jelenléti íven feltüntetett adatokkal. A két nyilvántartás jelentős eltérése esetén annak okát az érintett dolgozó közvetlen felettese közreműködésével feltárja, a jogosulatlan távollétet, valamint a heti munkaidő betartásával kapcsolatos hiányosságot az érintett főosztály vezetőjének jelzi.
A munkaidő-nyilvántartást szervezeti egységenként kell vezetni. A munkaidő-nyilvántartást a szervezeti egység kettő, egymástól elválaszthatatlan jelenléti íven vezeti, az egyik jelenléti íven a rendes munkaidő kerül rögzítésre, míg az elrendelt és teljesített rendkívüli munkavégzés nyilvántartását az erre szolgáló külön jelenléti ív tartalmazza. Érkezéskor és távozáskor a beléptető rendszerbe a kártya használatával be-, illetve ki kell jelentkezni. Amennyiben az OBH dolgozója állandó kártyája helyett vendégkártyával lép az OBH területére, vagy számára hivatalos vagy egyéb távollétet engedélyeztek, ennek tényét a jelenléti íven fel kell tüntetni.
A szervezeti egység vezetője engedélyezhet a dolgozó kérelmére a munkaidőn belül hivatalos vagy egyéb távollétet. Az igazolt távollét időtartamát, indokát a szervezeti egységnél vezetni kell. A szervezeti egység vezetője gondoskodik a dolgozóra vonatkozó heti munkaidő betartásáért.
A szervezeti egység vezetője a jelenléti ívben foglaltakat a tárgyhónap utolsó munkanapján aláírásával igazolja, a tárgyhónapot követő ötödik munkanapig a jelenléti ív fénymásolatát az Emberi Erőforrás Gazdálkodási Főosztály számára továbbítja.
Az OBH elnökére és elnökhelyettesére a jelenléti ív vezetésével, a beléptető kártya használatával, valamint a beléptetés ellenőrzésével kapcsolatos rendelkezéseket nem kell alkalmazni.
Részmunkaidő
A részmunkaidőben foglalkoztatott beosztott bírák és igazságügyi alkalmazottak heti és napi munkaidejét a kinevezési okiratban kell rögzíteni.
A rendkívüli munkavégzés, illetve készenlét, ügyelet rendje
A Bjt. erre vonatkozó rendelkezései hiányában, illetve az munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) ezen szabályainak mellőzése miatt a OBH-ban a bírák esetében rendkívüli munkavégzés elrendelésére nincs lehetőség.
Az igazságügyi alkalmazottak által – a napi munkaidőt meghaladóan – végzett rendkívüli munkavégzésre az Iasz. 45–47. §-a, 113–114. §-a alkalmazandóak azzal az eltéréssel, hogy az OBH-ban a rendkívüli munkavégzést a munkáltatói jogkör gyakorlója (illetve az e tekintetben átruházott munkáltatói jogkör gyakorlója) írásban rendeli el – a gépkocsivezetők kivételével – a 6/1. melléklet szerint. A rendkívüli munkavégzés elrendeléséhez az OBH elnökének előzetes hozzájárulása szükséges. A rendkívüli munkavégzés elrendeléséről, időtartamáról és igazolásáról szervezeti egységenként kell kimutatást készíteni a 6/3. melléklet szerint, amelyet a távolléti jelentéssel egyidejűleg szükséges megküldeni a Gazdálkodási Főosztály részére. A fenti formai követelményeknek való megfelelés feltétele a rendkívüli munkavégzés (az ún. túlóra) díjazására való igény érvényesítésének [5/2013. (VI. 25.) OBH utasítás a bíróságok és az OBH gazdálkodásáról szóló szabályzat 9. melléklet].
Gépkocsivezetőkre vonatkozó szabályzat
Gépkocsivezetők túlóra elszámolása a menetlevelek alapján utólag történik. A fizikai alkalmazottak részére az általuk teljesített rendkívüli munkavégzésért díjazás jár. A díjazás mértéke az 1 órára járó illetmény 50%-kal növelt összege. A heti pihenőnapon vagy a munkaszüneti napon végzett rendkívüli munkavégzésért kétszeres összegű díjazás jár [Iasz. 114. § (1) és (2) bekezdés].
Nem minősül rendkívüli munkavégzésnek, ha az igazságügyi alkalmazott a munkáltató által engedélyezett távollét idejét később ledolgozza.
Távollétet az OBH elnöke és a szervezeti egységek vezetői engedélyezhetnek. Az engedélyezett távollét idejét és annak ledolgozását a szervezeti egység vezetője az általa vezetett nyilvántartásban rögzíti.
A helyettesítés rendje
A beosztott bírák tekintetében, törvényi szabályozás hiányában a helyettesítésre az OBH-ban a munkáltatói jogkör gyakorlója jogosult egyedi utasítást adni és helyettesítési díjat megállapítani.
A helyettesítésre – az igazságügyi alkalmazottak esetében – az Iasz. 42. §-ában és 112. §-ában foglalt rendelkezések az irányadók.
A bírák és igazságügyi alkalmazottak belföldi kiküldetése esetén a napidíj elszámolásának rendje
Bírák esetében a Bjt. 187. §-a alapján, igazságügyi alkalmazottak vonatkozásában az Iasz. 115. §-a alapján a napidíjra vonatkozó igényt az OBH-ban rendszeresített „Kiküldetési rendelvény” szabályszerű kitöltésével, az igény felmerülésétől számított 15 napon belül lehet érvényesíteni. [5/2013. (VI. 25.) OBH utasítás a bíróságok és az OBH gazdálkodásáról szóló szabályzat 5. melléklet]
Eltérő munkarend engedélyezése
A bírákra és igazságügyi alkalmazottakra irányadó munkarendtől kizárólag a dolgozó írásbeli kérelmére, az SZMSZ 4. § (2) bekezdés h) pontja szerinti munkáltatói jogkör gyakorlójának döntése alapján lehet eltérni.
Az eltérő munkarend engedélyezése iránti – megfelelő indokot tartalmazó – kérelmet az OBH Emberi Erőforrás Gazdálkodási Főosztályán kell benyújtani. A kérelem benyújtásához a kérelmező közvetlen felettese és főosztályvezetője támogatása szükséges.
Az irányadó munkarendtől eltérés különösen akkor engedélyezhető, ha a dolgozó OBH-val fennálló jogviszonya meghaladja a 6 hónapot, és a kérelemben megjelölt eltérő munkarend hétfőtől péntekig 06:00–19:00 közötti időtartamon belüli.
Az eltérő munkarend visszavonásig, de legfeljebb 1 évre engedélyezhető. Az engedély a fenti szabályoknak megfelelően előterjesztett kérelem alapján meghosszabbítható.
Az OBH elnöke az eltérő munkarend engedélyezésének szabályaitól egyedi mérlegelés alapján eltérhet.
Az OBH-ban – a fentiekben meghatározott – általánosan irányadó munkarendhez képest a MIA-n egyes munkakörökben dolgozók esetében az alábbiak szerinti eltérő munkarend az irányadó:
Munkaidőkeret
A MIA Szolgáltatási Osztályán, a recepción, a konyhán, és az étteremben dolgozó, valamint a MIA Balatonszemesi Képzési Osztályon a munkáltatói jogkört gyakorló által kijelölt igazságügyi alkalmazottak munkaidejét – az Iasz. 44. § (1) bekezdésében foglaltak alapján – a munkáltatói jogkör gyakorlója egyhavi munkaidőkeretben állapítja meg, a napi 8 óra munkavégzés alapulvételével.
A Műszaki Főosztályon a gépkocsivezetők munkaidejét – az Iasz. 44. § (1) bekezdésében foglaltak alapján – a munkáltatói jogkör gyakorlója egyhavi munkaidőkeretben állapítja meg, a készenléti jellegű munkakörre figyelemmel legfeljebb napi 12 óra munkavégzés alapulvételével.
A munkaidő a munkanapokra – munkaidőkeret alkalmazása esetén – egyenlőtlenül is beosztható. Ilyen esetben a napi munkaidő a felek külön megállapodása alapján legfeljebb napi 24, heti 72 óra, 4 óránál rövidebb nem lehet. A napi munkaidő beosztása az Mt. rendelkezéseire figyelemmel történik.
A munkaidőkeret kezdő és befejező időpontját a Szolgáltatási Osztály és a Balatonszemesi Képzési Osztály, valamint a Gondnoksági és Gépjármű Üzemeltetési Osztály vezetője által készített – a MIA és a Műszaki Főosztály vezetője által jóváhagyott – munkaidő-beosztást a MIA, illetve a Műszaki Főosztály nyilvántartja, és legalább hét nappal korábban, legalább egy hétre vonatkozóan írásban közli a munkavállalóval. A munkavállaló a munkaidő-beosztás tudomásulvételét aláírásával igazolja. A MIA, illetve a Műszaki Főosztály a nyilvántartást – egyeztetve a rendkívüli munkavégzésről készült kimutatással – a távolléti jelentéssel egyidejűleg havonta a Gazdálkodási Főosztály részére megküldi.
Szolgálati jogviszonyra vonatkozó szabály eltérő rendelkezése hiányában a munkaidőkeretben végzett munka nem számít rendkívüli munkavégzésnek, valamint több műszakos munkarendnek sem, így szabadidő megváltására vagy díjazás kifizetésére, illetve műszakpótlékra nem jogosít.
Megszakítás nélküli munkarend
A MIA recepcióján dolgozók esetében a munkáltatói jogkör gyakorlója megszakítás nélküli munkarendet állapít meg az Mt. 90. § a) pontjában foglaltakra figyelemmel. A munkaidő-beosztás munkavállalóval való közlése és nyilvántartása a munkaidőkeretben foglalkoztatottakkal azonos módon történik.

6/1. melléklet a 11/2013. (XII. 31.) OBH utasításhoz


………………………………………………..
szervezeti egység megnevezése

Ügyszám: ………………/201…


Rendkívüli munkavégzés elrendelése

…………………………………………….-t (igazságügyi alkalmazott neve) munkaidején túl rendkívüli munkavégzésre/készenlétre/ügyeletre** kötelezem.

A rendkívüli munkavégzés/készenlét/ügyelet elrendelésének oka:
…………………………………………………………………………………………………….

A rendkívüli munkavégzés/készenlét/ügyelet ideje:
201… év ……………… hónap ……. nap …………… órától
201… év ……………… hónap ……. nap …………… óráig tart.

Fentieket nyilvántartásba vettem.

Budapest, 201… év ……………… hónap ……… nap
……………………………………
szervezeti egység vezetője


Átvette:

Budapest, 201… év ……………… hónap ……… nap
…………………………………….
igazságügyi alkalmazott



Teljesítésigazolás:

A rendkívüli munkavégzést/készenlétet/ügyeletet teljesítette:
201… év ………………… hónap ……… nap ………… órától
201… év ………………… hónap ……… nap ………… óráig, összesen ……… nap ……… óra időtartamban.

Budapest, 201…év……………..hónap…..….nap
……………………………………..
szervezeti egység vezetője

Átvette:

Budapest, 201…év……………..hónap……..nap
……………………………………
Gazdálkodási Főosztály vezetője

6/2. melléklet a 11/2013. (XII. 31.) OBH utasításhoz114

6/3. melléklet a 11/2013. (XII. 31.) OBH utasításhoz


Havi túlóra elszámolás összesítő
……… év …………………… hó

Név

Ledolgozandó havi óraszám

Ledolgozott havi óraszám

Engedélyezett, igazolt túlóra
(hétközi)

Engedélyezett, igazolt túlóra
(munkaszüneti és pihenő napon)

Kifizetett
túlóra
(hétközi 50%-os)

Kifizetett túlóra
(munkaszüneti és pihenő napra 100%-os)

Összesen:



Budapest, .………………………………

Kiállította:
…………………………………………………… ……………….…………………………………
szervezeti egység vezetője

7. melléklet a 11/2013. (XII. 31.) OBH utasításhoz115

Az OBH elnöke által átruházott hatáskörben kiadmányozásra jogosult vezetők, munkatársak és az általuk kiadmányozható iratok

1. Az elnökhelyettes, elnöki biztos és főosztályvezető kiadmányozza:
1.1. a közvetlen vezetése alá tartozó szervezeti egység SzMSz-ben meghatározott feladatkörében az OBH más szervezeti egységei vagy a bíróságok, valamint külső szervezet vagy személy részére kiadott tájékoztatást, körlevelet, feljegyzést, megkeresést;
1.2. a külön belső szabályzat szerint a szabadság engedélyezését;
1.3. a közvetlen vezetése alá tartozó szervezeti egység feladatkörében az iratkezelési szabályzat szerinti irodai utasítást, irattárba helyezést, a hiányzó iratok rekonstruálására vonatkozó intézkedést;
1.4. a külön OBH utasításban, belső szabályzatban vagy az OBH elnöke egyedi meghatalmazásában feladataként megjelenő döntést;
1.5. az Iasz-ban meghatározottak szerint a szervezeti egységhez tartozó igazságügyi alkalmazottak munkájának értékelését.

2. Az OBH-ba beosztott vagy kirendelt bíró vagy igazságügyi alkalmazott kiadmányozza a külön OBH utasításban, belső szabályzatban vagy az OBH elnöke egyedi meghatalmazásában feladataként megjelenő döntést.

3.1.116 Az Informatikai és Elektronikus Ügyintézési Főosztály vezetője kiadmányozza a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 6. § (1d) bekezdése szerinti igazolást.
3.2.117 Az Informatikai és Elektronikus Ügyintézési Főosztály Országos Nyilvántartási és Ügyfélkapcsolati Osztály vezetője kiadmányozza:
3.2.1. a hirdetményi kézbesítések országos nyilvántartásából,
3.2.2. a gondnokoltak nyilvántartásából,
3.2.3. az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásából és
3.2.4. a civil szervezetek országos névjegyzékéből
történő adatszolgáltatást tartalmazó iratokat.

4. Az Ellenőrzi Főosztály vezetője kiadmányozza:
4.1. a vizsgálatvezető, illetve az ellenőr megbízását;
4.2. az ellenőrzési programot, az ellenőrzésről tájékoztatást;
4.3. az ellenőrzés megszakítását, felfüggesztését, folytatását;
4.4. az éves ellenőrzési jelentést, az éves összefoglaló ellenőrzési jelentést.

5. Az Emberi Erőforrás Gazdálkodási Főosztály vezetője kiadmányozza:
5.1. az OBH elnöke kinevezési jogkörébe tartozó bírósági vezetők személyi ügyeivel, bírói állások pályáztatásával, a bírák kinevezésével, felmentésével, áthelyezésével, kirendelésével, kijelölésével kapcsolatos tájékoztató iratokat;
5.2. az európai jogi szaktanácsadók koordinátora, koordinátorhelyettese, valamint az európai jogi szaktanácsadó kiegészítő pótlékának megállapításáról szóló iratokat;
5.3. az OBH-val szolgálati jogviszonyban álló bírák, illetve igazságügyi alkalmazottak illetmény (fizetési fokozatban előresoroláskor, szolgálati idő változásakor, rendszeres pótlékra jogosultság keletkezésekor vagy megszűnésekor, illetményalap változásakor, törvényen alapuló illetményemeléskor), valamint jubileumi jutalomra való jogosultság, jutalmazás, állami kitüntetések, egyéb bírósági elismerések, egyéb javadalmazások megállapítása érdekében készülő döntés-előkészítő iratokat;
5.4. az OBH-val szolgálati jogviszonyban álló bírák, illetve igazságügyi alkalmazottak személyes adatainak nyilvántartásával összefüggésben, illetve szolgálati viszonyukban bekövetkezett – nem munkáltatói jogkörbe tartozó – értesítéseket, tájékoztatásokat;
5.5. az igazságügyi alkalmazottak esetében:
5.5.1. az eltérő munkarend iránti kérelemmel,
5.5.2. a szabadság megállapításával,
5.5.3. a fizetés nélküli szabadság engedélyezésével,
5.5.4. a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés engedélyezésével,
5.5.5. a keresőtevékenység bejelentésével, illetve egyéb összeférhetetlenségi ügyek engedélyeztetésével,
5.5.6. a kártérítési, fegyelmi eljárás lefolytatásával,
5.5.7. a foglalkozás-egészségügyi vizsgálatokkal
kapcsolatban keletkezett döntés-előkészítő iratokat;
5.6. a szolgálati időről kiállított munkáltatói igazolásokat;
5.7. az OBH-val szolgálati jogviszonyban álló igazságügyi alkalmazottnak az Iasz. 13. § (5) bekezdése alapján kötelező ügyviteli vizsgája szervezésével, a vizsgára kötelezettek beosztásával kapcsolatos tájékoztatóját;
5.8. az OBH-val szolgálati viszonyban álló bíró, illetve igazságügyi alkalmazott munkaköri alkalmassági vizsgálatának szervezésével kapcsolatos iratokat;
5.9. az igazságügyi alkalmazottak utánpótlás tervezésével, megfelelő erőforrás biztosításával, toborzásával kapcsolatos előkészítő iratokat;
5.10. az igazságügyi szolgálati jogviszony létesítése érdekében kiírt pályázat, álláshirdetés, belső felhívás pályáztatási feltételeinek megállapítását, a pályázat, hirdetés, felhívás megjelenését előkészítő iratokat;
5.11. az igazságügyi szolgálati jogviszony létesítése érdekében az álláshirdetésre, felhívásra érkező jelentkező részére az értesítést a kiválasztás eredményéről;
5.12. az illetményelőleg, lakáscélú támogatás és egyéb juttatás iránti kérelmekről szóló döntést;
5.13. a nemzetbiztonsági ellenőrzést kezdeményező levelet.

6.1. A Gazdálkodási Főosztály vezetője kiadmányozza:
6.1.1. a főosztály feladatkörébe tartozó adatszolgáltatásokat;
6.1.2. a Bírósági Fejezethez tartozó intézmények bankszámlaszám nyitásával, módosításával és megszüntetésével kapcsolatos dokumentumokat.
6.2. A Gazdálkodási Főosztály vezetője, főosztályvezető-helyettese, osztályvezetője és csoportvezetője közül legalább kettő aláíró együttesen kiadmányozza:
6.2.1. az új jogviszony keletkezésekor felmerülő, bérügyvitelt érintő dokumentumokat, különösen a cafetéria-nyilatkozatot;
6.2.2. a jogviszony megszűnésekor felmerülő gazdálkodási okiratokat, különösen az ideiglenes igazolást a jogviszonyról, a szabadság elszámoló lapot, a jogviszony megszűnéséhez kapcsolódó egyéb hivatalos igazolásokat;
6.2.3. a foglalkoztatással kapcsolatos igazolásokat, különösen a biztosítási idő és jövedelem igazolását, a munkáltatói kereseti igazolást, az év végi adóelszámoláshoz szükséges igazolást;
6.2.4. az utazási utalványt utazási kedvezmény igénybevételéhez;
6.2.5. az egyenlegközlő leveleket;
6.2.6. a foglalkoztatotti nyilatkozatokat, így
6.2.6.1. az adóelőleg alapot csökkentő kedvezmény érvényesítéséhez szükséges munkavállalói nyilatkozatokat, különösen a családi kedvezmény, személyi kedvezmény, az első házas kedvezmény, valamint a bérkompenzáció igénybevételéhez benyújtott kérelmeket;
6.2.6.2. az önálló tevékenységből származó jövedelmek számfejtéséhez szükséges nyilatkozatokat, különösen költségelszámolást, EKHO-t.
6.3. A Gazdálkodási Főosztály gazdálkodási jogkörrel rendelkező ügyintézője kiadmányozza a fedezetigazolással, pénzügyi ellenjegyzéssel, érvényesítéssel és utalványozással ellátott dokumentumokat.
6.4. A Gazdálkodási Főosztálynak az OBH elnöke meghatalmazásával az OBH bankszámlái felett aláírási jogosultsággal rendelkező két ügyintézője együttesen kiadmányozza a banki ügyintézések kötelező dokumentumait és az utalások kezdeményezését.
6.5. A Gazdálkodási Főosztály ügyintézője kiadmányozza a munkaköri leírásában rögzített adatszolgáltatást, különösen:
6.5.1. a KSH részére történő adatszolgáltatást;
6.5.2. az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. részére adott vagyonkataszteri adatszolgáltatást;
6.5.3. a KGR és a KAR rendszeren történő adatszolgáltatást;
6.5.4. az önkéntes egészségpénztári és nyugdíjpénztárak felé történő adatszolgáltatást;
6.5.5. a Magyar Államkincstár részére a rendszeres és eseti adatszolgáltatásokat.

7.1. Az Igazgatásszervezési Főosztály vezetője kiadmányozza:
7.1.1. az OBH-hoz benyújtott panaszokra adott válaszokat, továbbá panaszokkal és közérdekű bejelentésekkel kapcsolatos átiratokat;
7.1.2. a Hivatalos Értesítőben megjelentetett iratok elküldését;
7.1.3. az OBH iratkezelési szabályzata alapján
7.1.3.1. az OBH által őrzött iratokról a záradékolással hitelesített másolatot,
7.1.3.2. más külső szervhez vagy személyhez kézbesítendő iratot,
7.1.3.3. az iratok levéltárba adási ideje meghosszabbítását;
7.1.4. a bírósági érdekképviseleti szervezetek számára kiadott leveleket;
7.1.5. a főosztály dolgozójának akadályoztatása esetén az ő kiadmányozási jogkörébe tartozó iratokat;
7.1.6. 118
7.2. 119
7.2.1.
7.2.2.
7.3.120
7.4.1. A Statisztikai Elemző Osztály vezetője kiadmányozza:
7.4.1.1. a bírósági elnököknek szóló statisztikai tárgyú levelet;
7.4.1.2. a bírósági statisztikusoknak szóló levelet.
7.4.2. A Statisztikai Elemző Osztály ügyintézője kiadmányozza:
7.4.2.1. a havi bírói egyéni adatszolgáltatás javításával kapcsolatban a bíróságok részére küldött iratokat;
7.4.2.2. az ügyforgalommal, a szabálysértési statisztikával kapcsolatban a bíróságok részére küldött iratokat.

8.121 Az Informatikai és Elektronikus Ügyintézési Főosztály vezetője kiadmányozza:
8.1. az informatikai raktáros leltárfelelősségi megállapodását;
8.2. informatikai eszközök bírósági használatba vagy tulajdonba adását;
8.3. az OBH-val informatikai tárgyban szerződött partnerek részére kiadott referencia nyilatkozatokat és igazolásokat.

9.1. A Jogi Főosztály vezetője kiadmányozza:
9.1.1. a jogszabály-tervezetek közigazgatási egyeztetése keretében megküldött – érdemi észrevételt vagy javaslatot nem tartalmazó – válaszlevelet;
9.1.2. a közérdekű adatigényléssel kapcsolatos válaszlevelet.
9.2. A Jogi Képviseleti Osztály vezetője kiadmányozza az osztály feladatkörében készült feljegyzést.
9.3. A Jogi Képviseleti Osztály vezetője és dolgozója kiadmányozza az általa képviselt ügyben a 28. § (3) bekezdés e) pontja szerinti dokumentumokat.

10.122 A Elnöki Kabinet vezetője kiadmányozza:
10.1.123 a a Sajtóosztály és a Rendezvényszervezési Osztály feladatkörében a képzésben, konferencián történő részvételre felkérést;
10.2.124
10.3.125 a a Sajtóosztály és a Rendezvényszervezési Osztály feladatkörében szervezett rendezvényre szóló hivatalos meghívót.

11. A Magyar Igazságügyi Akadémia vezetője kiadmányozza:
11.1. az OBH dolgozójának – ide nem értve az elnökhelyettest, elnöki biztost és a főosztályvezetőt – külföldi kiküldetés elszámolásával kapcsolatos iratait;
11.2. a főosztály feladatkörében a külföldi előadó képzésben történő részvételre felkérését;
11.3. a képzés teljesítéséről, a nemzetközi rendezvényen való részvételről szóló igazolást, tájékoztatást;
11.4. a képzéssel, konferenciával, tudományszervezéssel kapcsolatos tájékoztatást, felhívást, meghívást, előadók felkérését, munkáltatóik megkeresését.

12. A Műszaki Főosztály vezetője kiadmányozza:
12.1. az OBH-val beruházás megvalósítására szerződött fél számára küldött leveleket;
12.2. a bíróságok, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a helyi önkormányzatok és az állami szervezetek számára a bírósági épületekkel kapcsolatban küldött leveleket.

13.126 A Igazgatásszervezési Főosztály vezetője kiadmányozza a külső támogatásból megvalósuló fejlesztésekkel kapcsolatos:
13.1. támogatási szerződésének módosítását, hiánypótlását;
13.2. változás bejelentését és hiánypótlását;
13.3. kifizetési igénylését és hiánypótlását;
13.4. előrehaladási, fenntartási és egyéb jelentéseit;
13.5. ellenőrzése során kiadott dokumentumokat és intézkedési tervet.

14.127 Az OBH biztonsági vezetője kiadmányozza:

14.1. a minősített adatokkal, nemzetbiztonsági ellenőrzéssel feladatokkal kapcsolatos – döntést nem tartalmazó – leveleket;

14.2. az OBH kezelésében, használatában álló épületekbe, épületrészekbe történő fokozott szintű beléptetés elrendelését, annak visszavonását.

15.128 Az OBH honvédelmi, polgári- és katasztrófavédelmi megbízott kiadmányozza:

15.1. honvédelmi, polgári- és katasztrófavédelmi feladatokkal kapcsolatos – döntést nem tartalmazó – leveleket.

16.129 Az integritásfelelős kiadmányozza:

16.1. az integritási tárgyú bejelentésekhez kapcsolódó intézkedésekre vonatkozó javaslatot;

16.2. az azonnali intézkedést igénylő integritási tárgyú bejelentésekkel kapcsolatos hatósági vagy más megkereséseket, különösen az adatletiltást, internetes szolgáltató megkeresését, az intézkedésre jogosult bírósági vezető tájékoztatását.

8. melléklet a 11/2013. (XII. 31.) OBH utasításhoz130


Az OBH elnökének feladatkörébe tartozó döntés megalapozását szolgáló,
az OBH működése körében keletkezett papíralapú és elektronikus irat
nyilvánosságát korlátozó megjelölés


„NEM NYILVÁNOS!”
…… év ……… hónap … napjáig
…………………………… (név)
…………………………… (vezetői tisztség)
1

Az 1. § (6) bekezdése a 20/2020. (VI. 4.) OBH utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

2

Az 1. § (6a) bekezdését a 9/2022. (XII. 21.) OBH utasítás 1. §-a iktatta be.

3

Az 1. § (6b) bekezdését a 9/2022. (XII. 21.) OBH utasítás 1. §-a iktatta be.

4

Az 1. § (7) bekezdése a 9/2022. (XII. 21.) OBH utasítás 5. § a) pontja és a 6. § a) pontja szerint módosított szöveg.

5

Az 1. § (11) bekezdését a 23/2020. (VII. 10.) OBH utasítás 2. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

6

A 2. § (1) bekezdése a 23/2020. (VII. 10.) OBH utasítás 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 4. § (1) bekezdése a 6/2018. (VI. 29.) OBH utasítás 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 4. § (2) bekezdés j) pontját a 23/2020. (VII. 10.) OBH utasítás 2. § (2) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

9

A 4. § (2) bekezdés l) pontja a 7/2021. (VII. 8.) OBH utasítás 2. § a) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 4. § (2) bekezdés q) pontja a 16/2019. (X. 10.) OBH utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 4. § (2) bekezdés t) pontja a 9/2022. (XII. 21.) OBH utasítás 5. § b) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 4. § (2) bekezdés v) pontját a 16/2019. (X. 10.) OBH utasítás 1. § (2) bekezdése iktatta be.

13

A 4. § (5) bekezdés a) pontja a 10/2020. (III. 31.) OBH utasítás 9. § a) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 4. § (5) bekezdés f) pontját a 28/2019. (XII. 19.) OBH utasítás 1. §-a iktatta be.

15

A 4. § (6) bekezdés e) pontja a 21/2017. (XII. 29.) OBH utasítás 7. §-ával megállapított, a 10/2020. (III. 31.) OBH utasítás 9. § b) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 4. § (6) bekezdés f) pontja a 8/2018. (VII. 26.) OBH utasítás 9. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

17

A 4. § (6) bekezdés h) pontja a 10/2020. (III. 31.) OBH utasítás 9. § c) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 4. § (7) bekezdés b) pontja a 10/2020. (III. 31.) OBH utasítás 9. § d) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 6. § (4) bekezdése a 20/2020. (VI. 4.) OBH utasítás 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

20

A 6/A. §-t megelőző alcímet a 4/2015. (VIII. 25.) OBH utasítás 2. §-a iktatta be.

21

A 6/A. §-t a 4/2015. (VIII. 25.) OBH utasítás 2. §-a iktatta be.

22

A 7. § (1) bekezdés f) pontja a 7/2021. (VII. 8.) OBH utasítás 1. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

23

A 10/A. §-t a 8/2018. (VII. 26.) OBH utasítás 1. §-a iktatta be.

24

A 11. § (2) bekezdés c) pontját a 23/2020. (VII. 10.) OBH utasítás 2. § (2) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

25

A 11. § (3) bekezdését az 5/2020. (III. 6.) OBH utasítás 1. §-a iktatta be.

26

A 11. § (4) bekezdését az 5/2020. (III. 6.) OBH utasítás 1. §-a iktatta be.

27

A 12. §-t megelőző alcím a 2/2016. (I. 29.) OBH utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

28

A 12. § a 2/2016. (I. 29.) OBH utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

29

A 12. § (3) bekezdése a 2/2017. (II. 8.) OBH utasítás 6. § a) pontja szerint módosított szöveg.

30

A 13. §-t megelőző alcím a 2/2016. (I. 29.) OBH utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

31

A 13. § a 2/2016. (I. 29.) OBH utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

32

A 13. § (3) bekezdése a 2/2017. (II. 8.) OBH utasítás 6. § a) pontja szerint módosított szöveg.

33

A 13. § (6) bekezdés b) pontja a 2/2017. (II. 8.) OBH utasítás 6. § a) pontja szerint módosított szöveg.

34

A „Tanácsadó Kabinet” alcím (13/A–14. §) a 13/2020. (IV. 24.) OBH utasítás 1. §-ával megállapított szöveg. A „Munkacsoportok és projektszervezetek létrehozása, működése, bevonásuk a központi igazgatási feladatok végrehajtásába” alcímet a 13/2020. (IV. 24.) OBH utasítás 2. §-a hatályon kívül helyezte.

35

A 16. § (3) bekezdése a 7/2021. (VII. 8.) OBH utasítás 2. § b) pontja szerint módosított szöveg.

36

A 17. § c) pontja a 8/2018. (VII. 26.) OBH utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

37

A 19. §-t megelőző alcím cím a 8/2018. (VII. 26.) OBH utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

38

A 19. § (2) bekezdését a 8/2018. (VII. 26.) OBH utasítás 11. § (2) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

39

A 20. § (2) bekezdés c) pontja a 8/2018. (VII. 26.) OBH utasítás 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

40

A 20. § (2) bekezdés e) pontja a 8/2018. (VII. 26.) OBH utasítás 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

41

A 23. § a 2/2016. (I. 29.) OBH utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

42

A 23. § (4) bekezdését a 28/2020. (VII. 24.) OBH utasítás 1. §-a iktatta be, nyitó szövegrésze a 6/2021. (V. 13.) OBH utasítás 4. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

43

A 23. § (4) bekezdés h) pontját a 6/2021. (V. 13.) OBH utasítás 1. §-a iktatta be.

44

A 23. § (4) bekezdés i) pontját a 6/2021. (V. 13.) OBH utasítás 1. §-a iktatta be.

45

A 23. § (4) bekezdés j) pontját a 6/2021. (V. 13.) OBH utasítás 1. §-a iktatta be.

46

A 23. § (4) bekezdés k) pontját a 6/2021. (V. 13.) OBH utasítás 1. §-a iktatta be.

47

A 23. § (4) bekezdés l) pontját a 6/2021. (V. 13.) OBH utasítás 1. §-a iktatta be.

48

A 23. § (4) bekezdés m) pontját a 6/2021. (V. 13.) OBH utasítás 1. §-a iktatta be.

49

A 23. § (4) bekezdés n) pontját a 6/2021. (V. 13.) OBH utasítás 1. §-a iktatta be.

50

A 23. § (4) bekezdés o) pontját a 6/2021. (V. 13.) OBH utasítás 1. §-a iktatta be.

51

A 23. § (5) bekezdését a 28/2020. (VII. 24.) OBH utasítás 1. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 6/2021. (V. 13.) OBH utasítás 6. §-a.

52

A 24. §-t megelőző alcímet és a 24. §-t a 4/2015. (VIII. 25.) OBH utasítás 13. § b) pontja hatályon kívül helyezte, a „Bírósági Koordinációs és Felügyeleti Főosztály” alcímet (24. §-t) a 4/2023. (V. 19.) OBH utasítás 1. §-a iktatta be.

53

A 25. § (3) bekezdése a 8/2018. (VII. 26.) OBH utasítás 5. §-ával megállapított szöveg.

54

A 25. § (3) bekezdés l) pontját a 16/2019. (X. 10.) OBH utasítás 2. §-a iktatta be.

55

A 26. §-t megelőző alcím a 2/2017. (II. 8.) OBH utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

56

A 26. § a 2/2017. (II. 8.) OBH utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

57

A 26. § (2) bekezdés j) pontja a 7/2021. (VII. 8.) OBH utasítás 1. § 2. pontja és 2. § c) pontja szerint módosított szöveg.

58

A 26. § (2) bekezdés s) pontját a 23/2020. (VII. 10.) OBH utasítás 2. § (2) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

59

A 26. § (4) bekezdés c) pontját a 23/2020. (VII. 10.) OBH utasítás 2. § (2) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

60

A 26. § (4) bekezdés g) pontja a 23/2020. (VII. 10.) OBH utasítás 2. § (2) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

61

A 26. § (4) bekezdés h) pontját a 27/2020. (VII. 24.) OBH utasítás 1. §-a iktatta be, szövege a 7/2021. (VII. 8.) OBH utasítás 1. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

62

A 26. § (6) bekezdését a 9/2022. (XII. 21.) OBH utasítás 6. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

63

A 26. § (7) bekezdését a 9/2022. (XII. 21.) OBH utasítás 6. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

64

A 26/A. §-t megelőző alcímet és a 26/A. §-t a 4/2015. (VIII. 25.) OBH utasítás 6. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 30/2020. (VIII. 31.) OBH utasítás 4. §-a.

65

A 27. §-t megelőző alcím a 4/2015. (VIII. 25.) OBH utasítás 7. §-ával megállapított szöveg.

66

A 27. § a 4/2015. (VIII. 25.) OBH utasítás 7. §-ával megállapított szöveg.

67

A 27. § (2) bekezdés e) pontja a 2/2017. (II. 8.) OBH utasítás 6. § b) pontja szerint módosított szöveg.

68

A 27. § (3) bekezdés a) pontja a 7/2021. (VII. 8.) OBH utasítás 1. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

69

A 27. § (3) bekezdés i) pontja a 2/2017. (II. 8.) OBH utasítás 6. § b) pontja szerint módosított szöveg.

70

A 27. § (4) bekezdés o) pontja a 7/2021. (VII. 8.) OBH utasítás 1. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

71

A 27. § (4) bekezdés q) pontja a 7/2021. (VII. 8.) OBH utasítás 1. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

72

A 28. §-t megelőző alcím a 2/2017. (II. 8.) OBH utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

73

A 28. § a 2/2017. (II. 8.) OBH utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

74

A 28. § (2) bekezdés h) pontja a 7/2021. (VII. 8.) OBH utasítás 1. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

75

A 28/A. §-t és az azt megelőző „Kommunikációs és Kapcsolattartási Főosztály” alcímet a 2/2016. (I. 29.) OBH utasítás 4. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 28/2020. (VII. 24.) OBH utasítás 4. § a) pontja.

76

A 29. § (1) bekezdés e) pontja a 7/2021. (VII. 8.) OBH utasítás 2. § c) pontja szerint módosított szöveg.

77

A 29. § (1) bekezdés f) pontja a 2/2017. (II. 8.) OBH utasítás 6. § b) pontja szerint módosított szöveg.

78

A 29. § (1) bekezdés i) pontja a 7/2021. (VII. 8.) OBH utasítás 1. § 6. és 7. pontja szerint módosított szöveg.

79

A 30. §-t megelőző alcím a 4/2015. (VIII. 25.) OBH utasítás 9. §-ával megállapított szöveg.

80

A 30. § a 4/2015. (VIII. 25.) OBH utasítás 9. §-ával megállapított szöveg.

81

A 30. § (2) bekezdés k) pontja a 7/2021. (VII. 8.) OBH utasítás 1. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

82

A 30. § (3) bekezdés h) pontja a 7/2021. (VII. 8.) OBH utasítás 1. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

83

A 30. § (4) bekezdés k) pontja a 7/2021. (VII. 8.) OBH utasítás 1. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

84

A 31. §-t megelőző alcím a 30/2020. (VIII. 31.) OBH utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

85

A 31. § a 30/2020. (VIII. 31.) OBH utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

86

A 31. § (6) bekezdés b) pontja a 9/2022. (XII. 21.) OBH utasítás 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

87

A 31. § (6) bekezdés d) pontját a 9/2022. (XII. 21.) OBH utasítás 2. § (2) bekezdése iktatta be.

88

A 31. § (7) bekezdése a 9/2022. (XII. 21.) OBH utasítás 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

89

A 32. § a 2/2016. (I. 29.) OBH utasítás 5. §-ával megállapított szöveg.

90

A 32. § (1) bekezdése a 8/2018. (VII. 26.) OBH utasítás 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

91

A 32. § (2) bekezdése a 8/2018. (VII. 26.) OBH utasítás 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

92

A 32. § (3) bekezdése a 8/2018. (VII. 26.) OBH utasítás 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

93

A 32. § (3a) bekezdését a 8/2018. (VII. 26.) OBH utasítás 7. § (2) bekezdése iktatta be.

94

A 32. § (3a) bekezdés k) pont kb) alpontja a 7/2021. (VII. 8.) OBH utasítás 1. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

95

A 32. § (4) bekezdés k) pontját a 8/2018. (VII. 26.) OBH utasítás 11. § (2) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

96

A 32. § (6) bekezdését a 6/2021. (V. 13.) OBH utasítás 2. §-a iktatta be.

97

A 33. § (2) bekezdés h) pontja a 2/2017. (II. 8.) OBH utasítás 6. § b) pontja szerint módosított szöveg.

98

A 33. § (3) bekezdés f) pontja a 2/2017. (II. 8.) OBH utasítás 6. § b) pontja szerint módosított szöveg.

99

A 34. §-t és az azt megelőző „Projektiroda” alcímcímet a 27/2020. (VII. 24.) OBH utasítás 3. §-a hatályon kívül helyezte.

100

Az „A biztonsági vezető” alcímet (34/A. §-t) a 9/2022. (XII. 21.) OBH utasítás 3. §-a iktatta be.

101

Az „A honvédelmi, polgári- és katasztrófavédelmi megbízott” alcímet (34/B. §-t) a 9/2022. (XII. 21.) OBH utasítás 3. §-a iktatta be.

102

Az „Az integritásfelelős” alcímet (34/C. §-t) a 9/2022. (XII. 21.) OBH utasítás 3. §-a iktatta be.

103

Az utasítás 35. § (6) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

104

A 3. melléklet A) pontja a 2/2017. (II. 8.) OBH utasítás 4. §-ával megállapított szöveg.

105

A 3. melléklet A) pont (1) bekezdése a 20/2020. (VI. 4.) OBH utasítás 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

106

A 3. melléklet A) pont (2) bekezdése a 20/2020. (VI. 4.) OBH utasítás 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

107

A 3. melléklet A) pont (4) bekezdését a 20/2020. (VI. 4.) OBH utasítás 2. § (3) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

108

A 3. melléklet B) pont (1) bekezdését a 20/2020. (VI. 4.) OBH utasítás 2. § (3) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

109

A 3. melléklet B) pont (6) bekezdése a 20/2020. (VI. 4.) OBH utasítás 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

110

A 3. melléklet B) pont (7) bekezdése a 20/2020. (VI. 4.) OBH utasítás 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

111

A 3. melléklet B) pont (9) bekezdését a 20/2020. (VI. 4.) OBH utasítás 2. § (3) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

112

A 4. melléklet a 4/2023. (V. 19.) OBH utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

113

A 6. melléklet a 4/2023. (V. 19.) OBH utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

*

Megfelelő rész aláhúzandó.

114

A 6/2. mellékletet a 8/2018. (VII. 26.) OBH utasítás 11. § (2) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

116

A 7. melléklet 3.1. pontja a 30/2020. (VIII. 31.) OBH utasítás 3. § a) pontja szerint módosított szöveg.

117

A 7. melléklet 3.2. pontja a 30/2020. (VIII. 31.) OBH utasítás 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

118

A 7. melléklet 7.1.6. alpontját a 9/2022. (XII. 21.) OBH utasítás 6. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

119

A 7. melléklet 7.2. pontját a 9/2022. (XII. 21.) OBH utasítás 6. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

120

A 7. melléklet 7.3. pontját a 9/2022. (XII. 21.) OBH utasítás 6. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

121

A 7. melléklet 8. pontja a 30/2020. (VIII. 31.) OBH utasítás 3. § c) pontja szerint módosított szöveg.

122

A 7. melléklet 10. pont nyitó szövegrésze a 28/2020. (VII. 24.) OBH utasítás 3. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

123

A 7. melléklet 10. pont 10.1. alpontja a 28/2020. (VII. 24.) OBH utasítás 3. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

124

A 7. melléklet 10. pont 10.2. alpontját a 28/2020. (VII. 24.) OBH utasítás 4. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

125

A 7. melléklet 10. pont 10.3. alpontja a 28/2020. (VII. 24.) OBH utasítás 3. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

126

A 7. melléklet 13. pont nyitó szövegrésze a 27/2020. (VII. 24.) OBH utasítás 2. §-a, a 7/2021. (VII. 8.) OBH utasítás 1. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

127

A 7. melléklet 14. pontját a 9/2022. (XII. 21.) OBH utasítás 4. § (2) bekezdése iktatta be.

128

A 7. melléklet 15. pontját a 9/2022. (XII. 21.) OBH utasítás 4. § (2) bekezdése iktatta be.

129

A 7. melléklet 16. pontját a 9/2022. (XII. 21.) OBH utasítás 4. § (2) bekezdése iktatta be.

130

A 8. mellékletet az 5/2020. (III. 6.) OBH utasítás 2. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére