• Tartalom

1113/2013. (III. 8.) Korm. határozat

1113/2013. (III. 8.) Korm. határozat

a Partnerségi Megállapodás, az operatív programok, valamint a Stratégiai Környezeti Vizsgálati Jelentés társadalmi egyeztetésének módjáról, prioritásairól és menetrendjéről

2013.03.08.
A Kormány egyetért azzal, hogy a 2014–2020 közötti európai uniós programozási időszakra vonatkozó Operatív Programok első változatának Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság általi elfogadását követően sor kerüljön a partnerségi egyeztetés lefolytatására az 1. mellékletben meghatározott ütemezéssel.

1. melléklet az 1113/2013. (III. 8.) Korm. határozathoz

Határidő

Terület

Felelős

2013. március

A partnerségre vonatkozó konkrét akciótervek kialakítása központi és megyei szinten
a releváns vezető partnerek bevonásával,
a programozási prioritásokról párbeszéd indítása a szociális partnerekkel, kamarákkal.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár,
a nemzetgazdasági miniszter, a nemzeti fejlesztési miniszter, a feladatkörükben érintett miniszterek és a megyék bevonásával.

2013. március

A partnerségre vonatkozó kommunikációs akcióterv elkészítése a tervezési-programozási folyamat egészére vonatkozó kommunikációs stratégia részeként.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár és
a nemzeti fejlesztési miniszter.

2013. március

A partnerségi feladatok ellátásához szükséges infokommunikációs eszközök kialakítása.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár és
a nemzetgazdasági miniszter, a feladatkörükben érintett miniszterek és a megyék.

2013. március

Az SKV (Stratégiai Környezeti Vizsgálat) Jelentés tartalmáról konzultáció az érintett szervezetekkel.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár, a nemzetgazdasági miniszter, a feladatkörükben érintett miniszterek és a megyék.

2013. április

A partnerség első, széles nyilvánosságú szakaszának indításaként a társadalmi egyeztetések elindítása, véleményezésre váró dokumentumok közzététele, a partnerégi dokumentumok honlapon történő közzététele.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár és feladatkörükben érintett miniszterek.

2013. április

A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács és más tanácsok, testületek ülése.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár,
a nemzetgazdasági miniszter, a feladatkörükben érintett miniszterek és a megyék.

2013. május

A beérkezett javaslatok ütemezett feldolgozása alapján egyeztetett szakmai javaslat az elfogadott, beépítésre javasolt partneri javaslatokról.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár,
a nemzetgazdasági miniszter, a feladatkörükben érintett miniszterek és a megyék.

2013. június–
augusztus

Szakmai munkacsoportok konzultációja a vitás, nyitva maradt kérdésekről.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár,
a nemzetgazdasági miniszter, a feladatkörükben érintett miniszterek és a megyék.

2013. június

Az SKV Jelentésről konzultáció az érintett szervezetekkel.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár,
a nemzetgazdasági miniszter, a feladatkörükben érintett miniszterek és a megyék.

2013. szeptember

A nyilvánosság és tájékoztatás elvének is megfelelve a Partnerségi Megállapodás
(a továbbiakban: PM) és az Operatív Programok (a továbbiakban: OP-k) tervezeteinek bemutatása fórumokon.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár,
a nemzetgazdasági miniszter, a feladatkörükben érintett miniszterek és a megyék.

A PM és az OP-k benyújtását, illetve az Európai Bizottság általi elfogadását követően.

A Kormány, illetve az Európai Bizottság által elfogadott PM és OP-k bemutatása, a partnerségi folyamat eredményeinek kiértékelése.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár,
a nemzetgazdasági miniszter, a feladatkörükben érintett miniszterek és a megyék.

A PM és az OP-k benyújtását, illetve az Európai Bizottság általi elfogadását követően.

A folyamatban részt vett partnerek közvetlen tájékoztatása elektronikus levélben a partnerségi folyamat eredményéről.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár,
a nemzetgazdasági miniszter, a feladatkörükben érintett miniszterek és a megyék.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére