• Tartalom

2013. évi CXIX. törvény

2013. évi CXIX. törvény

a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról1

2013.06.28.

1. § A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény a következő 90/A. §-sal egészül ki:

90/A. § Ha az állami lakás tulajdonjogát ingyenesen közhasznú szervezet vagy köztestület részére ruházták át, vagy azt törvény ingyenesen ilyen szervezet tulajdonába adta, a lakásban határozatlan idejű lakásbérleti joggal rendelkező bérlő bérleti jogviszonyára az e törvény szerinti, állami lakások bérletére vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.”

2. § Ez a törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1

A törvényt az Országgyűlés a 2013. június 21-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2013. június 27. A törvény a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2013. június 29. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére