• Tartalom

1227/2013. (IV. 23.) Korm. határozat

1227/2013. (IV. 23.) Korm. határozat

a 2014–2020-as programozási időszak előkészítéséért felelős uniós főtárgyaló személyének változásáról1

2013.04.23.
A 2014–2020-as programozási időszak előkészítéséért felelős uniós főtárgyaló feladat- és hatásköréről, valamint személyének kijelöléséről szóló 1518/2012. (XI. 22.) Korm. határozat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„A Kormány annak érdekében, hogy hazánk a 2014–2020-as programozási időszak tervezése során egységesen lépjen fel és a tervezésben közreműködő minisztériumok közötti koordinációt biztosítsa, uniós főtárgyalóként dr. Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert bízza meg a Közös Stratégiai Keret alá tartozó alapok vonatkozásában a tervezési dokumentumok előkészítésének, valamint a hivatalos benyújtást követően azok bilaterális tárgyalás keretében az Európai Bizottsággal történő egyeztetésének elvégzésével, a tárgyalások vezetésével, a magyar álláspont képviseletével.”
1

A határozat a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2013. április 24. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére