• Tartalom

123/2013. (XII. 17.) VM rendelet

123/2013. (XII. 17.) VM rendelet

az anyajuhtartás „de minimis” támogatásáról1

2014.10.10.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § E rendelet alkalmazásában:

1.2 mezőgazdasági „de minimis” rendelet:

a) a 2014. március 28. előtt elindított eljárások tekintetében az EK-szerződés 87. és 88. cikkének a mezőgazdasági termelőágazatban nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2007. december 20-i 1535/2007/EK bizottsági rendelet,

b) a 2014. március 28. után elindított eljárások tekintetében az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 1408/2013/EU bizottsági rendelet;

2. anyajuh: minden olyan, a juh fajhoz tartozó nőivarú állat, amely a birtokon tartás utolsó napjáig már legalább egy ízben ellett, vagy legalább egyéves;

3. birtokon tartás: a kérelmezett állatnak a mezőgazdasági termelő tenyészetében meghatározott ideig történő tartása;

4. mezőgazdasági termelő: az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás, valamint az ahhoz kapcsolódó átmeneti nemzeti támogatások 2013. évi igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 23/2013. (IV. 9.) VM rendelet (a továbbiakban: támogatási rendelet) 2. § 12. pontja szerinti mezőgazdasági termelő.

2. § (1) E rendelet alapján anyajuh tartásához vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe.

(2) A támogatás igénybevételére a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény szerint nyilvántartásba vett mezőgazdasági termelő jogosult, aki a támogatási rendelet 20–24. §-a szerinti anyajuhtartás támogatásra vonatkozó jogosultsági feltételeknek megfelel.

(3) A támogatás a támogatási rendelet 22–24. §-a szerinti támogatás alapját képező állatok után vehető igénybe.

3. § (1) E rendelet szerinti támogatás mértéke 2500 Ft/anyajuh. Támogatás országos szinten a 2013. évre vonatkozóan legfeljebb 840 000 egyed után nyújtható.

(2) Támogatás mezőgazdasági termelőnként a 2013. évre vonatkozóan egy alkalommal nyújtható, és összege termelőnként nem haladhatja meg a 3333 eurót, valamint a mezőgazdasági „de minimis” rendelet 3. cikk (2) bekezdése szerinti küszöbértéket.

(3)3 A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) a támogatási összeg mezőgazdasági „de minimis” rendelet szerinti nyilvántartásba vétele alkalmával a 2014. március 28. előtt elindított, 2013. április 11. és 2013. június 20. között benyújtott kérelmek alapján indult eljárások tekintetében a 2013. május 1. napján, a 4. § (1a) bekezdése szerinti kiegészítő támogatás tekintetében a 2014. március 1-jén érvényes, az Európai Központi Bank által közzétett két tizedesjegy pontossággal meghatározott forint/euró árfolyamot veszi figyelembe.

4. § (1) Támogatási kérelemnek a támogatási rendelet 23. § (1) bekezdése alapján benyújtott támogatási kérelem minősül.

(1a)4 Kiegészítő de minimis támogatásra jogosult – a 2. § (3) bekezdésben meghatározottak szerint – azon mezőgazdasági termelő, aki a 2. § szerinti támogatásra jogosult és 2014. április 30-ig nyilatkozik arról, hogy megfelel az agrár- és vidékfejlesztési állami támogatásokkal kapcsolatos egyes eljárási kérdésekről szóló 353/2012. (XII. 13.) Korm. rendelet 11/A. §-ában meghatározott feltételeknek. A nyilatkozat benyújtása a mezőgazdasági termelő részéről kiegészítő támogatási igénynek minősül.

(1b)5 Az egyéni szabad de minimis keretre is figyelemmel a kiegészítő támogatás mértéke abban az esetben, ha a 3. § (1) bekezdése szerint számított összeg

a) legfeljebb 5000 euró, akkor ezen összeg csökkentve a 3. § alapján jóváhagyott támogatás összegével,

b) több mint 5000 euró, akkor 5000 euró csökkentve a 3. § alapján jóváhagyott támogatás összegével.

(2) Az MVH határozatban közli a jogosulttal, hogy csekély összegű támogatásban részesül. A csekély összegű támogatásról hozott határozatnak tartalmaznia kell a mezőgazdasági „de minimis” rendelet pontos címét, az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetése napját, valamint a támogatás pontos összegét euróban és forintban kifejezve.

(3)6 A támogatás egyösszegű kifizetésére 2014. június 30-áig, az (1a) bekezdésben foglalt kiegészítő támogatás kifizetésére 2014. október 31-éig kerül sor.

(4) A támogatási összeg keretének túllépése esetén az igényelt támogatás összege – az érintett mezőgazdasági termelőnél a túllépés mértékével megegyezően – arányos visszaosztás alkalmazásával csökkentésre kerül.

(5) A támogatási keret 80%-os kihasználtsága esetén az MVH tájékoztatja a Vidékfejlesztési Minisztériumot.

5. § Az e rendelet alapján nyújtott támogatás a mezőgazdasági „de minimis” rendelet hatálya alá tartozik.

6. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

7. §7

1

A rendeletet a 25/2014. (XI. 20.) FM rendelet 7. §-a hatályon kívül helyezte 2014. november 21. napjával.

2

Az 1. § 1. pontja a 36/2014. (IV. 4.) VM rendelet 101. §-ával megállapított szöveg.

3

A 3. § (3) bekezdése a 36/2014. (IV. 4.) VM rendelet 102. §-ával megállapított szöveg.

4

A 4. § (1a) bekezdését a 36/2014. (IV. 4.) VM rendelet 103. §-a iktatta be.

5

A 4. § (1b) bekezdését a 36/2014. (IV. 4.) VM rendelet 103. §-a iktatta be.

6

A 4. § (3) bekezdése a 36/2014. (IV. 4.) VM rendelet 104. §-ával megállapított, a 15/2014. (X. 9.) FM rendelet 14. §-a szerint módosított szöveg.

7

A 7. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére