• Tartalom

133/2013. (XII. 29.) VM rendelet

133/2013. (XII. 29.) VM rendelet

a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról

2021.03.03.

A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény 72. § (1) bekezdés 1., 2., 3., 4., 6., 7., 9., 11., 12., 13., 14., 16., 17., 18., 19., 22., 23., 24., 25., 26., 27., 28., 30., 31., 32. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § j) pontban meghatározott feladatkörömben eljárva, a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. §1 E rendelet alkalmazásában:

1. aktív halászeszköz: minden olyan hagyományos, nem tiltott halászeszköz, a különböző emelő-, dobó- vagy egyéb hálókat is beleértve, ahol a hal megfogásához az eszköz mozgatása és folyamatos felügyelete szükséges;

2. bemutatási célú halászat: a hagyományos halászati eszközök és módszerek gyakorlati bemutatását szolgáló, hagyományőrző halászati rendezvényhez, bemutatóhelyhez kapcsolódó halászati tevékenység;

3. bemutatási célú horgászat: a horgászszervezet által végzett oktatási tevékenység (így például: szakkör, tábor, egyéb rendezvény) keretében – a hal kifogása (elvitele) nélkül – a gyermek horgászok számára a horgászatot megismertető, népszerűsítő, a jogszerűen használható horgászati eszközök bemutatása és azok állandó felügyelet mellett történő gyakorlati használata;

4.2 fogási méret: a halak oldalán, az orrcsúcstól a farokúszó tövéig egyenes vonalban mért testhosszúság;

5. gyermek horgász: a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény (a továbbiakban: Hhvtv.) 40. § (3) bekezdésében meghatározott, horgászegyesületi tagsággal nem rendelkező személy;

6. halgazdálkodásra jogosult: az adott nyilvántartott halgazdálkodási vízterület halgazdálkodási jogának hasznosítására – a Hhvtv.-ben meghatározott módon – jogosult természetes vagy jogi személy;

7. ifjúsági horgász: a 10. életévét betöltött 18 év alatti, valamint az adott naptári évben 18. életévét betöltő; nappali tagozatos közép- vagy felsőfokú felsőoktatási tanulmányokat folytató személy esetében 22 év alatti, valamint az adott naptári évben 22. életévét betöltő, gyermek horgásznak nem minősülő, állami horgászvizsgával rendelkező, horgászegyesületi tagsággal rendelkező személy;

8. nyilvántartott horgász: a horgász regisztráció alapján a horgászszövetség által nyilvántartott, az állami horgászjegy kiváltására jogosult gyermek horgász, ifjúsági horgász, felnőtt horgász, valamint a turista állami horgászjegyet kiváltó horgász;

9. nyilvántartott rekreációs halász: a rekreációs halász regisztráció alapján a horgászszövetség által nyilvántartott, az állami halászjegy kiváltására jogosult rekreációs halász;

10.3 ökológiai célú, szelektív halászat: az őshonos halállományt veszélyeztető, tájidegen vagy inváziós idegenhonos halfajok állományának felmérése és gyérítése, továbbá őshonos halfajok ökológiai szempontból indokolt faj-, illetve méretszelektív, valamint mesterséges szaporításra alkalmas törzsállomány befogására irányuló halászata;

11. passzív halászeszköz: olyan állított, hagyományos, nem tiltott, nem mozgó halászeszköz, amelynek fogási elve a hal csapdába ejtésén alapul, és emberi beavatkozást csak a rendszeres ellenőrzéskor igényel.

2. Az Alapvető rendelkezések alcímhez

2. § (1)4 Más halgazdálkodási hasznosítási módnak minősül:

a) a rekreációs célú halászat,

b)5 a bemutatási célú halászat,

c) az ökológiai célú, szelektív halászat, illetve

d) a haltermelés,

amelyeket a halgazdálkodási tervben a horgászati hasznosítás kiegészítő tevékenységeként lehet tervezni.

(2) Nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen más halgazdálkodási hasznosítási mód kizárólagosan, horgászati hasznosítás nélkül akkor folytatható, ha

a) az adott vízterület vízjogi üzemeltetési engedélye szerint víztározó és a halgazdálkodásra jogosult azt a halgazdálkodási jog hasznosítására irányuló pályázatában vagy a halgazdálkodási terv módosítására irányuló kérelmében jelzi és részletesen indokolja, vagy

b)6 a Hhvtv. vagy más jogszabály alapján az adott vízterületen a horgászat nem megengedett tevékenység.

3. A hal élőhelyének védelme alcímhez

3. § (1) Nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen a halgazdálkodásra jogosult, hullámtéren elhelyezkedő nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen pedig a hullámtérhez tartozó folyó halgazdálkodásra jogosultja köteles minden olyan esetben elvégezni a veszélyeztetett őshonos halállományok túlélését biztosító mentést, amikor a halmentés becsült költsége nem haladja meg a menthető halállomány halgazdálkodási értékét és a természetvédelmi célokkal nem ellentétes. A hal mentése történhet a vízpótlás biztosításával is.

(2)7 A halgazdálkodási hatóság azokon a halgazdálkodási vízterületeken, ahol nincs halgazdálkodásra jogosult, a Hhvtv. 8. § (2) bekezdése szerinti őshonos halállomány mentését a horgászszövetséggel, illetve bármely halgazdálkodásra jogosulttal elvégeztetheti. A halmentésre történő kijelölésnél a következőket kell figyelembe venni:

a) csatlakozó mederrel bíró, kapcsolódó nyilvántartott halgazdálkodási vízterület esetén annak halgazdálkodásra jogosultja, több kapcsolódó halgazdálkodási vízterület esetén a kijelölt halgazdálkodásra jogosult köteles a halmentést elvégezni;

b) ha az adott halgazdálkodási vízterületen lévő hal beazonosítható nyilvántartott halgazdálkodási vízterületről származik, akkor a származás helye szerinti halgazdálkodásra jogosult köteles a halmentést elvégezni;

c) mérlegelni kell az őshonos halállományok mentése során a természetvédelmi és egyéb kockázatokat, különös figyelemmel az idegenhonos fajok esetleges betelepítésére, behurcolására és a természetes ökológiai folyamatok megzavarására;

d)8 mérlegelni kell az őshonos halállományok mentése során a mentés szükségességét alátámasztó közérdeket és a mentés költséghatékonyságát, azt, hogy a menthető őshonos halállomány halgazdálkodási, illetve természetvédelmi értékét a mentés költségei aránytalanul meghaladják-e.

(3)9 A (2) bekezdés szerinti halmentést végző halgazdálkodásra jogosult vagy horgászszervezet a mentett őshonos halat a haszonbérletében, illetve halgazdálkodási jogosultságában lévő nyilvántartott halgazdálkodási vízterületre a víztest ökológiai állapotát és őshonos halfauna összetételét figyelembe véve helyezheti ki.

(4)10 Halmentési tevékenység a halgazdálkodási hatóság által kiadott engedély alapján végezhető. A halmentésre vonatkozó engedély meghatározott halgazdálkodási vízterületre vonatkozóan, határozott időtartamra, de legfeljebb 2 évre adható ki. Ha a kérelmező nem a halgazdálkodásra jogosult, a kérelemhez csatolni kell a jogosult hozzájárulását. Az engedélyes a Hhvtv. 47. § (1) bekezdése alapján halmentésre engedélyezett eszközöket és módszereket csak az előzetesen bejelentett halmentési tevékenységhez használhatja.

(4a)11 A horgászszövetség az általa haszonbérelt halgazdálkodási vízterületek vonatkozásában a halmentést a (4) bekezdéstől eltérően elvégezheti.

(5)12 A halmentésre vonatkozó engedély alapján végzett egyedi halmentések a halgazdálkodási hatósághoz megtett előzetes bejelentés alapján végezhetők. A bejelentésnek a következőket kell tartalmaznia:

a) a mentésre jogosult személy neve;

b) az ivadék-, illetve halmentés okai;

c) a mentés helye, időpontja;

d) az alkalmazott eszközök és módszerek;

e) a mentendő halak becsült tömege, faj és korosztály-összetétele;

f) az áttelepítés helye és ideje.

(6)13 A bejelentés elektronikus úton is teljesíthető.

(7)14 Az (5) bekezdés szerint bejelentett halmentést a halgazdálkodási hatóság megtilthatja, illetve a megkezdett tevékenység leállítását elrendelheti.

(8) Ha a mentendő halállomány kevesebb mint 80%-a az őshonos fajokhoz tartozó egyed, a halmentés során fogott halállományból csak az őshonos egyedek helyezhetők vissza, illetve helyezhetők ki a (3) bekezdés szerinti halgazdálkodási vízterületre.

(9)15 Az elvégzett halmentésekről az (5) bekezdés szerinti tartalommal és formában adatszolgáltatást kell teljesíteni a halgazdálkodási hatóságnak a halmentést követő 15 napon belül.

(10) A nyilvántartott és a nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken élő őshonos halfajok halgazdálkodási értékét, valamint a kiszámítás módját az 1. melléklet tartalmazza.

4. §16

5. §17

6. § (1)18 A halgazdálkodási hatóság a halállományt veszélyeztető gerinces állatfajok Hhvtv. 10. § (1) bekezdés b) pontja szerinti gyérítésére, riasztására kötelezheti a halgazdálkodásra jogosultat az alábbi feltételekkel:

a)19 a gyérítést a hivatásos halőrök, illetve a halgazdálkodási vízterületet magába foglaló vagy ennek hiányában a halgazdálkodási hatóság által kijelölt szomszédos vadászterület vadászatra jogosultjának hivatásos vadászai, sportvadászai végezhetik el, továbbá

b) a kijelölt vadászatra jogosult a gyérítésében és riasztásában költségtérítés ellenében köteles együttműködni, illetve azt elvégezni.

(2)20 Az (1) bekezdésben foglalt kötelezés szerinti, a vadászatra jogosult nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo) gyérítés és riasztás miatt felmerült költségét az érintett halgazdálkodásra jogosult köteles megtéríteni.

(3) A gyérítés és a riasztás az okszerű gazdálkodás mértékéig végeztethető.

(4)21 A halgazdálkodásra jogosult a nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo) gyérítésének és riasztásának elvégzésével az (1) bekezdés a) pontjában foglaltaktól eltérően, a (2) bekezdésben foglalt térítés ellenében – az (1) bekezdés a) pontja szerinti vadászatra jogosult írásbeli hozzájárulásával – más hivatásos vagy sportvadászt is megbízhat.

7. § (1)22 A Hhvtv. 10. § (3) bekezdése szerinti kötelezés a halgazdálkodási terv hivatalból történő módosításának minősül, és annak megvalósítását a halgazdálkodásra jogosultnak a kötelezésről szóló döntés véglegessé válásától számított 30 napon belül meg kell kezdenie.

(2) A Hhvtv. 10. § (4) bekezdése szerint jelentős ökológiai hatásnak kell tekinteni különösen a busafajok, valamint a törpeharcsafajok tömeges előfordulását minden 200 hektárnál nagyobb állóvízi vagy 20 kilométernél hosszabb folyóvízi nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen.

8. § (1) A halgazdálkodási vízterületeken bekövetkező tömeges hal-, vagy más hasznos víziállat pusztulás esetén

a) a tetemek eltávolítása,

b) a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre vonatkozó állategészségügyi szabályok megállapításáról szóló miniszteri rendeletben meghatározottak szerinti megsemmisítési helyre való szállítása, valamint

c) a megsemmisítés költségeinek viselése

a halgazdálkodásra jogosult kötelessége.

(2)23 A hal- vagy más hasznos víziállat pusztulást tömegesnek kell tekinteni, ha adott tevékenység vagy esemény hét napon belül legalább 50 kg/ha hal, illetve más hasznos víziállat pusztulását okozza.

(3)24 Ha az érintett halgazdálkodási vízterületen nincs halgazdálkodásra jogosult, vagy a halgazdálkodásra jogosult nem tesz eleget az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettségének, a halállomány vagy élőhelyének védelme érdekében a Hhvtv. 11. § (1) bekezdés b) pontja szerinti élőhely- és állományvédelmi intézkedést kell elrendelni. Az intézkedés elrendelése során a halgazdálkodási hatóság bármely halgazdálkodásra jogosultat kijelölheti a haltetemek összegyűjtésére és elszállíttatására, valamint a megsemmisítés megrendelésére. A kijelölt halgazdálkodásra jogosult igazolt költségeit a nyilvántartott halgazdálkodási vízterület halgazdálkodási jogosultja, halgazdálkodásra jogosult hiányában a halgazdálkodási hatóság az elszámolás elfogadását követő 30. napig téríti meg a Hhvtv. 63. § (3) bekezdése szerinti bevételeinek felhasználásával.

(4) Ha a tömeges halpusztulás járványos állatbetegség jelenlétére utal, a haltetemekkel kapcsolatos intézkedésekre vonatkozóan a tenyésztett víziállatokra és az azokból származó termékekre vonatkozó állat-egészségügyi követelményekről és a víziállatokban előforduló egyes betegségek megelőzéséről és az azok elleni védekezésről szóló miniszteri rendeletben meghatározott intézkedések az irányadók.

4. A halak és a halállományok védelme alcímhez

9. §25

10. § (1) A halgazdálkodásra jogosult kérelmére történő fajlagos tilalmi idő megrövidítését, az alóli, illetve a méret- vagy mennyiségi korlátozás alóli felmentés engedélyezése iránti kérelmet 20 ha-nál nagyobb nyilvántartott halgazdálkodási vízterület esetén a szakértői névjegyzékben szereplő halászati szakértő által készített engedélyezési dokumentációval kell alátámasztani.

(2)26 A fajlagos tilalmi idő megrövidítésére, az alóli, illetve a méret- vagy mennyiségi korlátozás alóli felmentésre irányuló döntéseket a halgazdálkodási hatóság hivatalból is meghozhatja.

(3)27 Fajlagos tilalmi idő, illetve méret- vagy mennyiségi korlátozás alól felmentést – a Hhvtv. 8. § (1) és (2) bekezdés szerint történő állománymentés és a mesterséges körülmények közötti szaporítási célból fogott halak halgazdálkodási hatóság engedélyével végzett telepítésének kivételével – a halgazdálkodási hatóság a területegységre nagyobb mennyiségben rendszeresen telepített halfajokra vonatkozóan engedélyezhet, ha a halgazdálkodásra jogosult a halgazdálkodási tervben foglalt előírásoknak maradéktalanul eleget tesz, továbbá a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen az adott halfaj rendszeres szaporulata nem észlelhető.

(4)28 A halgazdálkodási hatóság – az (5) bekezdésben foglalt kivétellel – a fajlagos tilalmi időtől eltérést legfeljebb egy naptári évre engedélyezhet a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületre vagy annak egy részére.

(5)29 Nyilvántartott halgazdálkodási területen a ponty faj esetében a fajlagos tilalmi idő alóli felmentést 5 éves időtartamra a halgazdálkodásra jogosult kérelmére engedélyezi a halgazdálkodási hatóság, ha a ponty rendszeres telepítése a halgazdálkodási terv szerint eléri vagy meghaladja a 100 kg/ha/év mennyiséget.

(6)30 A természetvédelmi oltalom alatt nem álló, nem fogható halfajok fogási tilalma alól időszakos felmentés adható. A felmentés csak a kifogható mérettartomány és a kifogható darabszám megadásával, illetve a fogási tilalom alóli felmentés céljának megjelölésével adható, ha:

a) az adott halfaj vizsgálatokkal igazoltan, stabil, önfenntartó populációval rendelkezik az adott nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen,

b) a halgazdálkodásra jogosult az adott halfajt telepíti és az engedélyben a telepítési egyedszámnak megfelelő kifogható összes mennyiség megállapítását kéri, vagy

c)31 a horgászszövetség az alhaszonbérbe adott halgazdálkodási vízterületeire vonatkozóan vagy a halgazdálkodásra jogosult mesterséges szaporításra alkalmas törzsállomány befogását kívánja elvégezni.

(7) A (6) bekezdés szerinti felmentés

a) március 1. és május 31. közötti időszakra nem adható,

b) kecsege esetében legalább 50 cm-es, széles kárász esetében legalább 20 cm-es példányokra adható, továbbá

c)32 úgy adható, hogy a b) pont szerinti halfajokra is érvényesek a napi darabszám-korlátozással védett őshonos halfajokra vonatkozó előírások: halfajonként legfeljebb 3 darab, a többi darabszám-korlátozással védett halfajjal együtt legfeljebb 5 darab fogható ki belőlük.

(7a)33 A természetvédelmi oltalom alatt nem álló, nem fogható halfajok fogási tilalma alól a visszatelepítéshez szükséges telepítőanyag előállítását célzó mesterséges szaporításra alkalmas törzsállomány begyűjtésére a (6) és a (7) bekezdés alkalmazása nélkül időszakos, a törzsállomány begyűjtésének idejére vonatkozó felmentés adható. A felmentés feltétele, hogy a visszatelepítés a Hhvtv. 63. § (3) bekezdés a) vagy c) pontja, illetve a 63. § (5) bekezdés a) pont aa) vagy ac) pontja szerinti támogatásban részesüljön.

(8) Az élelmezési célra alkalmas kifogott hal – a 8. §-ban, valamint a Hhvtv. 8. §-ában foglaltak kivételével – kizárólag élelmezési célra használható fel.

(9)34 A halgazdálkodásra jogosult a Hhvtv. 15. és 16. §-a szerint a halgazdálkodási hatóság által előírtakat, az e rendeletben meghatározott fajlagos tilalmi idők bővítését, a kifogható halak mérettartományának, mennyiségének további korlátozását, valamint új fajok fajlagos tilalmi idővel és kifogható mérettartománnyal történő védelmét a helyi horgászrendjében rögzíti.

11. §35 (1)36 Tömeges hal-, illetve más hasznos víziállat-pusztulás (a továbbiakban együtt: halpusztulás) észlelése esetén a halgazdálkodási hatóság értesíti a növény- és talajvédelmi hatáskörében eljáró megyei kormányhivatalt (a továbbiakban: növény- és talajvédelmi hatóság). A tömeges halpusztulásról a vízvédelmi hatóságot is tájékoztatni kell.

(2) A növény- és talajvédelmi hatóság vízmintavételt végez. Ha a halpusztulás feltételezhető oka felszíni vízbe való szennyvízbevezetés, a szennyvízből, illetve a befogadó vízből a szennyvíz betorkollása alatt és felett 3-3 hatósági vízmintát kell gyűjteni a halgazdálkodási hatóság képviselőjének jelenlétében. Egy-egy sorozat vízminta a halgazdálkodásra jogosultnál, illetve a feltételezett károkozónál marad, a minta harmadik sorozata a vizsgálatok elvégzésére szolgál.

(3)37 A Hhvtv. 18. § (3) bekezdése szerinti vízélettani laboratórium feladatait a halgazdálkodási hatóság vízélettani laboratóriuma, valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szarvasi telephelyének laboratóriuma látja el.

(4)38

(5)39 Fertőző halbetegség gyanúja esetén a halgazdálkodásra jogosult köteles értesíteni az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatáskörében eljáró megyei kormányhivatalt (a továbbiakban: állategészségügyi hatóság), amely megteszi a szükséges intézkedéseket.

(6)40 Az állategészségügyi hatóság az (5) bekezdés szerinti esetben a vízből, a haltetemből és szükség szerint a takarmányból vett minták laboratóriumi vizsgálatát a halgazdálkodási hatóság állategészségügyi diagnosztikai laboratóriuma végzi.

12. § A Pannon biogeográfiai régión kívülről származó – azon kívül fogott vagy termelt – halak haltermelési létesítménybe az idegen és nem honos fajoknak az akvakultúrában történő alkalmazásáról szóló 708/2007/EK tanácsi rendeletben megfogalmazott szabályok szerint telepíthetőek.

4/A. 41 A halgazdálkodási jog alcímhez

12/A. §42 A nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen és partján horgászati célra is használható vízilétesítmény, valamint horgászállás, horgászkikötő és egyéb horgászati célú létesítmény a halgazdálkodási jog gyakorlója előzetes hozzájárulásával létesíthető, amely nem pótolja a létesítéshez szükséges hatósági, vagyonkezelői engedélyeket.

4/B. 43 A halgazdálkodási jog átengedése alcímhez

12/B. § A vagyonkezelő a halgazdálkodási jogot harmadik személynek nem engedheti át, ugyanakkor a horgászszövetséggel, a horgászszövetség tagjával vagy tagszervezete tagjával a horgászat lehetőségének biztosítására megállapodást köthet.

5. 44 A halgazdálkodási vízterületek és halgazdálkodásra jogosultak nyilvántartása alcímhez

13. § (1)45 Ha a halgazdálkodásra jogosult a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen tulajdonjoggal rendelkezik, köteles a Hhvtv. 34. § (3) bekezdés b)–d) pontjában felsorolt ingatlan-nyilvántartási adatoknak ingatlanát érintő változásáról a halgazdálkodási hatóságot a változást követő 60 napon belül értesíteni.

(2) A Hhvtv. 34. § (3) bekezdés e) pontját az Általános Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer víztér-tipológiai törzsadattár alapján kell meghatározni.

14. § Ha a nem mentett oldalon több egyedileg nyilvántartott folyóvíz is található, a Hhvtv. 35. § (2) bekezdésében foglaltak szerinti egyedileg nem nyilvántartott vízterületek azon főmeder részének minősülnek, amelyhez közelebb helyezkednek el.

14/A. §46 (1) A halgazdálkodási hatóság a nyilvántartott halgazdálkodási vízterület nagyságának megállapítását – és szükség szerint annak felülvizsgálatát – folyóvizek és mesterséges létesítmények esetén a vízügyi hatóság által megállapított középvízszinten vagy nyári üzemvízszinten mért területadatok alapján végzi. Azon nyilvántartott halgazdálkodási vízterületek esetében, melyeknél a vízügyi hatóság nem állapított meg középvízszintet vagy nyári üzemvízszintet, a halgazdálkodási hatóság vízterület nagyságának megállapítását – és szükség szerint annak felülvizsgálatát – a MEPAR-ban lévő adatok felhasználásával végzi el.

(2) Azon egybefüggő nyilvántartott halgazdálkodási vízterületek, amelyeken a halgazdálkodásra jogosult azonos, a nyilvántartásban egy víztérkódon szerepelnek. Amennyiben az így kialakult vízterület több halgazdálkodási hatóság illetékességi területén helyezkedik el, a nyilvántartásba vételnél az az irányadó, ahol az (1) bekezdés szerint meghatározott vízterület nagyobb része található.

(3) A víztározóként létesített és halastóként nyilvántartott, valamint halastóként nyilvántartott és horgászattal hasznosított vízterületek esetén a halgazdálkodási hatóság elsődlegesen a létesítési besorolás figyelembevételével ítéli meg az adott vízterület státuszát, és ez alapján veszi nyilvántartásba.

6. A halfogásra jogosító okmányok alcímhez

15. §47 Ha a Hhvtv. és a végrehajtására kiadott rendeletek másként nem rendelkeznek, nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen, továbbá olyan nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen, amelyen a halgazdálkodási jogot az állam nem engedte át, tilos a halászat, valamint az őshonos halfajok bármilyen halász- vagy horgászeszközzel, illetve -módszerrel történő kifogása, kivéve az engedélyezett halmentés, kutatás és mesterséges szaporításra alkalmas törzsállomány befogására irányuló halászat eseteit. Nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen, továbbá olyan nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen, amelyen a halgazdálkodási jogot az állam nem engedte át, horgászni csak állami horgászjegy és fogási napló birtokában, őshonos halfajokra csak azok egyedeinek megfogása és visszaengedése céljából, a horgászatra vonatkozó jogszabályok betartásával lehet. Ezeken a halgazdálkodási vízterületeken az idegenhonos halfajok kifoghatók, és a fogási naplóba bejegyzendők.

16. § (1) Halászati engedély annak a személynek adható, aki a (2) bekezdés szerinti halászati, halgazdálkodási képesítéssel rendelkezik.

(2) Halászati, halgazdálkodási képesítésnek minősül

a) a halász szakmunkás végzettség,

b)48 az 5 éves természetesvízi halászati gyakorlat, amely halászati munkakört tartalmazó munkaszerződéssel vagy halász területi jeggyel igazolható,

c)49 a Hhvtv. hatálybalépése előtt tett, állami halászjegy kiváltására jogosító halászvizsga, valamint felsőfokú agrárvégzettség, vagy

d) a 32. § (1) bekezdésében felsorolt felsőfokú halászati, halgazdálkodási szakirányú végzettség.

17. § (1)50 Halászati engedély

a) ökológiai célú, szelektív halászat céljából 1 naptári évre,

b) más hasznos víziállat kereskedelmi célú gyűjtése céljából 1 naptári évre,

c) az a) ponttól eltérően a mesterséges szaporításra alkalmas törzsállomány befogására irányuló ökológiai célú, szelektív halászat esetében legfeljebb 90 napra,

d) bemutatási célú halászat céljából a rendezvény időszakára – ideértve a passzív halászeszközök alkalmazását is – rendezvényenként legfeljebb 3 naptári napra

adható ki. A halászati engedélyben meg kell jelölni a kiadás célját is.

(2) Az (1) bekezdés c) pontjára vonatkozó halászati engedély kiadásához nem szükséges a 16. § (1) bekezdés szerinti feltétel teljesülése.

(3)51 A halászati engedély kiadásának feltétele – a horgászszövetség haszonbérletébe tartozó halgazdálkodási vízterületek esetében az (1) bekezdés szerinti halászati engedély kivételével –, hogy a kérelmező rendelkezzen az érintett nyilvántartott halgazdálkodási vízterület halgazdálkodásra jogosultjával kötött, a halászati tevékenység végzésének részletes feltételeit tartalmazó szerződéssel (a továbbiakban: halászati szerződés). A halászati szerződés megszűnése esetén a halászati engedélyt a halgazdálkodási hatóság visszavonja.

(4)52 A halászati szerződésben meg kell határozni a Hhvtv. és az e rendelet szerint használható fogási eszközöket és módokat, amelyeket a halászati engedélyes használhat, valamint meg kell határozni a kifogható halak mennyiségét.

(4a)53 A Hhvtv. 62/C. § (2) bekezdés b)–c) pontjában meghatározott közfeladatok teljesítéséhez, a telepítőanyag biztosításához nélkülözhetetlen mesterséges szaporításra alkalmas törzsállomány begyűjtése esetében az (1) bekezdés c) pontja szerinti halászati engedély kiadásának feltétele, hogy a visszatelepítési programot végző halgazdálkodásra jogosult rendelkezzen a Hhvtv. 63. § (3) bekezdés a) vagy c) pontja, illetve a 63. § (5) bekezdés a) pont aa) vagy ac) alpontja szerinti támogatással.

(4b)54 Az (1) bekezdés b) pontja szerinti engedéllyel mesterséges szaporítás céljából begyűjtött törzsállomány egyedei kereskedelmi forgalomba nem hozhatók.

(4c)55 A halászati engedélyes a begyűjtött törzsállomány faj és méret szerint nyilvántartott mennyiségét, valamint tartási helyét bejelenti a halgazdálkodási hatóság és – a horgászszövetség haszonbérletébe tartozó állami vagy többségi állami tulajdonú halgazdálkodási vízterületek esetében – a horgászszövetség részére.

(5) A halászati engedély iránti kérelemhez mellékelni kell

a) a halászati szerződés egy eredeti példányát, kivéve, ha az kérelmező a halgazdálkodásra jogosult is egyben, és

b) a 16. § (2) bekezdésben foglalt feltételeknek való megfelelés igazolására szolgáló dokumentumok másolatát.

c)56 a 17. § (4a) bekezdése szerinti támogatásra vonatkozó igazolást.

(6) Ha a halászati engedélyt igénylő jogi személy, az engedély kiadásának előfeltételeivel a jogi személy szervezetében a halászatért felelős vezetőnek vagy legalább egy fő munkatársnak kell rendelkeznie. A jogi személy halászati engedélyében meg kell határozni, hogy az engedély birtokában hány halász folytathat halászati tevékenységet.

(7) A jogi személy részére kiadott halászati engedély alapján, az engedélyben rögzített eszközök alkalmazására, a jogi személy által munkavállalói jogviszonyban alkalmazott, halász munkakörben vagy beosztásban lévő munkavállalók jogosultak.

(8) Jogi személy számára kiadott halászati engedélyben az engedélyező halgazdálkodási hatóság e rendelet figyelembevételével állapítja meg az alkalmazható eszközök méretét és mennyiségét.

(9) A Hhvtv. 38. § (4) bekezdése szerinti fogási tanúsítvány nyomtatványtömbön fel kell tüntetni a halászati engedélyes azonosító adatait, aki kizárólagosan jogosult az engedéllyel fogott hal kereskedelmi forgalomba hozatalára. A fogási tanúsítvány nyomtatványtömb és a halászati engedély egyéb adattartalmát a 2. melléklet tartalmazza. A fogási tanúsítvány nélküli vagy a nem valós adatokkal kitöltött fogási tanúsítvánnyal igazolt hal vagy haltermék igazolatlan eredetűnek minősül.

(10)57

(11)58 A bemutatási célú halászat esetében passzív halászeszközt is csak a halászati tevékenységet végző állandó felügyelete mellett és a passzív halászeszköz megjelölésével lehet alkalmazni. A megjelölésnek alkalmasnak kell lennie a halászatot végző azonosítására.

(11a)59 A halgazdálkodási hatóság a (11) bekezdés szerinti jelölésről bárki számára térítésmentesen felvilágosítást nyújt.

(11b)60 A bemutatási célú halászati engedélyben meg kell határozni:

a) a hal megfogására vagy kifogására vonatkozó hozzájárulást,

b) a halászati tevékenységhez használható halászeszközök méretét és darabszámát, amelynek során legfeljebb annyi halászeszköz használata engedélyezhető, amennyi elengedhetetlenül szükséges a bemutatás céljának eléréséhez.

(11c)61 A bemutatási célú halászati engedélyben kizárólag akkora mennyiségű őshonos és nem őshonos hal kifogása határozható meg, ami a halászati rendezvény helyén és időszakában nyújtott étkezési szolgáltatás – ideértve a helyszínen történő hal-előfeldolgozást is – biztosítása céljából szükséges.

(11d)62 A hal kifogását engedélyező bemutatási célú halászati engedély adott nyilvántartott halgazdálkodási vízterületre egy naptári évben legfeljebb 3 alkalomra adható.

(12)63 A bemutatási célú halászati engedélyes köteles bejelenteni a halgazdálkodásra jogosultnak

a) legkésőbb a halászat megkezdése előtt 24 órával, hogy hol és mikor halászik,

b) a fogási zsákmány GPS koordinátákkal meghatározott kirakodási helyét, valamint idejét.

(13) A halászati engedélyes kizárólag a (12) bekezdés szerint bejelentett helyen és időben rakodhatja ki a fogási zsákmányt.

(14)64 A bemutatási célú halászati engedély jogosultja által használt passzív halászeszközök csak úgy helyezhetők ki, hogy az eszközök között mért távolság sehol nem lehet kevesebb az alkalmazott eszköz teljes hosszának tízszeresénél, de legalább 50 méternél.

(15)65 Az ökológiai célú, szelektív halászatra vonatkozó halászati engedély tartalmazza az ökológiai célú, szelektív halászat e rendeletben, valamint a jóváhagyott halgazdálkodási tervben meghatározott feltételeit.

(15a)66 Az ökológiai célú, szelektív halászati engedély jogosultja a halászati tevékenységhez használt passzív halászeszközt úgy köteles megjelölni, hogy abból a halászati engedélyes személye egyértelműen azonosítható legyen.

(16) Más hasznos víziállat gyűjtése során a halgazdálkodásra jogosult a halászati szerződésben köteles meghatározni a gyűjthető hasznos víziállat megnevezését, a használható gyűjtőeszközt és módszert, valamint a gyűjtés engedélyezett időszakát és a más hasznos víziállat gyűjthető mennyiségét.

(17)67 Ha a nyilvántartott halgazdálkodási vízterület két vagy több halgazdálkodási hatóság illetékességi területén helyezkedik el, a halászati engedélyt kiadó halgazdálkodási hatóság a halászati engedélyt, valamint az annak visszavonásáról szóló határozatot, továbbá a kiadott fogási napló és fogási tanúsítvány egyedi azonosító adatait megküldi a nyilvántartott halgazdálkodási vízterülettel érintett többi halgazdálkodási hatóságnak.

(18)68

(19)69

(20)70

(21)71

18. § (1)72 Az állami halászjegyet a horgászszövetség adja ki.

(1a)73 Az állami halászjegy kiadásának napjától kezdve a következő év január 31. napjáig érvényes.

(2)74 Az állami halászjegy kötelező adattartalmát a halgazdálkodási hatóság honlapján teszi közzé.

(3)75 Az állami halászjegy 1 db, legfeljebb 16 m2 háló területű aktív halászeszköz, és 3 db, az engedélyes azonosítására alkalmas – vízfelszín felett, szabad szemmel is jól látható, a halgazdálkodási hatóság részére bejelentett – jelöléssel ellátott, legfeljebb 2 méter karika-átmérőjű varsa egyidejű alkalmazására jogosít fel. A varsákat úgy kell alkalmazni, hogy az eszközök között mért távolság sehol nem lehet kevesebb az alkalmazott varsa és terelő elemei teljes hosszának tízszeresénél, de legalább 50 méternél.

(4)76 Az állami halászjegy váltására feltételként előírt állami halászvizsga a halgazdálkodási hatóság által szervezett díjköteles tanfolyam eredményes elvégzésével szerezhető meg.

(5) Az állami halászvizsgán a jelöltnek számot kell adni:

a) halgazdálkodási és halvédelmi jogszabályokról;

b) a rekreációs célú halászat részletes szabályairól, feltételrendszeréről;

c) a vízi életközösséggel kapcsolatos legfontosabb ökológiai ismeretekről;

d) a Magyarországon élő halfajok meghatározásáról, biológiájáról;

e) a halászat eszközeiről és azok karbantartásáról;

f) a zsákmánnyal történő kíméletes bánásmódról;

g) a halak tartósításának módjairól;

h)77 a halőrzés ismeretéről, továbbá

i) a halászati tevékenységgel kapcsolatos biztonsági, vízügyi, természet- és környezetvédelmi szabályokról.

(6)78 Az állami halászvizsga tanfolyam részletes szakmai anyagát a halgazdálkodásért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) a halgazdálkodási hatóság bevonásával állítja össze.

(7)79 Az állami halászvizsga bizonyítványok kiadásáról a halgazdálkodási hatóságok gondoskodnak. Az állami halászvizsga bizonyítvány adattartalmát a halgazdálkodási hatóság honlapján teszi közzé.

(8)80 Az állami halászvizsgát tett személyekről a halgazdálkodási hatóság nyilvántartást vezet.

(9) Az állami halászvizsga tanfolyam szervezésének költségeit a tanfolyamon résztvevők viselik.

19. § (1)81 Az állami horgászjegy kötelező adattartalmát a halgazdálkodási hatóság honlapján teszi közzé.

(2) Állami horgászjeggyel rendelkező személy legfeljebb kettő – egyenként legfeljebb három, darabonként legfeljebb háromágú, horoggal felszerelt – horgászkészséget, valamint egyidejűleg egy darab, 1 m2-nél nem nagyobb csalihalfogó emelőhálót használhat.

(2a)82 A halgazdálkodásra jogosult, illetve horgászatra hasznosított haltermelési létesítményen az üzemeltető a (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően a helyi horgászrendben engedélyezheti legfeljebb három – egyenként egy darab egyágú horoggal felszerelt – horgászkészség használatát.

(2b)83 A horgászszövetség haszonbérletében lévő nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken a (2a) bekezdés szerinti engedély csak a horgászszövetség jóváhagyása esetén adható ki azzal, hogy az engedély megadása esetén az őshonos halfaj egyede nem fogható ki, azok minden esetben visszahelyezendők.

(3)84 Az állami horgászjegy kiadásának napjától kezdve a következő év január 31. napjáig érvényes.

(4)85

(5)86

19/A. §87 (1)88 Az állami halászjegy díját, az állami horgászjegy díját, az állami halászvizsga díját, az állami horgászvizsga díját, az állami horgászvizsga díját gyermek és ifjúsági horgász részére, a turista állami horgászjegy díját, az állami halász és horgász fogási napló díját, a fogási tanúsítvány (nyomtatvány tömb) díját a 12. melléklet tartalmazza.

(1a)89 Horgász fogási napló elektronikus formában is igényelhető. Elektronikus horgász fogási napló igénylése esetén – annak érvényességi idejére – papíralapú horgász fogási napló nem állítható ki.

(2)90 A 12. mellékletben foglalt táblázat 5. és 6. sorában meghatározott díjat a 13. melléklet 2. pontjában meghatározott, a halgazdálkodási hatóság illetékességi területe szerinti megyei kormányhivatal számlájára kell befizetni.

(3)91 Az állami halászjegy és a halász fogási napló díját a horgászszövetség részére kell befizetni.

(4)92 Az állami horgászjegy és a horgász fogási napló díját a horgászszövetség részére kell befizetni.

(5)93 A turista állami horgászjegy díját a horgászszövetség részére kell befizetni.

(6)94 A 12. mellékletben foglalt táblázat 6. sora szerinti díjat negyedévente, a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig át kell utalni a 13. melléklet 1. pontjában meghatározott számlára.

20. §95 (1) A horgászszövetség a honlapján az állami horgászjegy forgalmazási pontok címeit és elérhetőségi adatait, valamint azok nyitvatartási idejét köteles közzétenni.

(2) A forgalmazással megbízott horgászszervezet a Hhvtv. 42. § (1) bekezdésében foglalt nyilvántartási kötelezettségének teljesítése érdekében, az állami horgászjegy kiadását megelőzően a Hhvtv. 42. § (2) bekezdés a)–c) pontjaiban felsorolt adatokat a megbízási szerződésben foglaltak szerint, haladéktalanul rögzíti a horgászszövetség a nyilvántartásában. Kivételt képeznek az előre nem látott és a forgalmazással megbízott horgászszervezetnek fel nem róható helyzetek, amelyekről a horgászszövetséget haladéktalanul értesítenie kell.

(3) A horgászszövetség, illetve forgalmazási pontja köteles az általa kiadott vagy az állami horgászjegy váltásakor hozzá leadott fogási naplók gyűjtéséről és adatfeldolgozásáról gondoskodni, az előző évi fogási naplók leadásának tényét nyilvántartani, továbbá az előző évi fogási naplók összesített fogási adatait az informatikai rendszerében rögzíteni minden év május 1-jéig nyilvántartott halgazdálkodási vízterületenként faj szerinti bontásban.

(4) Ha a (3) bekezdés szerinti forgalmazói feladat végrehajtása nem történik meg, akkor a horgászszövetség 30 napon belül köteles a fogási naplók adatainak feldolgozására, és jogosult a feldolgozás megbízási szerződésben meghatározott költségeinek megtéríttetésére.

(5) Azzal a horgászszervezettel, amely az állami horgászjegy, fogási napló forgalmazásával e rendeletben előírt kötelezettségének nem tesz eleget, az állami horgászjegy és a horgász fogási napló forgalmazásával összefüggésben a horgászszövetség további forgalmazási szerződést a tárgyévet követő 3 évig nem köthet.

(6) A forgalmazással megbízott horgászszervezet az általa gyűjtött és feldolgozott fogási naplókat köteles az adatfeldolgozást követő év utolsó napjáig megőrizni és azokba a halgazdálkodási hatóság, illetve a horgászszövetség számára betekintést biztosítani.

(7)96

(8) Állami horgászjegy forgalmazására csak a 22. § (1) bekezdés szerinti regisztrációt is biztosítani tudó horgászszervezetek jogosultak.

21. §97 (1)98 Állami horgászvizsgát a horgászszövetség, illetve az általa a vizsgáztatásba bevont horgászszervezet által meghirdetett vizsganapon lehet tenni. A vizsgáztatásba bevont horgászszervezet köteles havonta legalább egy állami horgászvizsga megtartásáról gondoskodni. E vizsgával egyenértékűnek minősül az Európai Unió tagállamában, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban, továbbá az olyan államban tett vizsga, amelynek állampolgára az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez.

(2) A horgászszövetség kizárólag olyan horgászszervezetet vonhat be a horgászvizsgáztatásban való közreműködésre, amely

a) valamely nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen halgazdálkodásra jogosult, vagy az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény alapján működik és alapszabály szerinti céljai között szerepel a horgászok képzése és vizsgáztatása,

b)99 olyan horgászvizsga bizottságot hoz létre, amely legalább 3 fő horgászati és halgazdálkodási ismeretekkel rendelkező tagból áll,

c) a bizottság tagjainak halgazdálkodási ismereteit a 32. § (1) bekezdés szerinti végzettség vagy halőri vizsga igazolja.

(3) A (2) bekezdésben foglalt feltételeknek való megfelelést igazoló dokumentumokat a horgászszövetséghez kell benyújtani.

(3a)100 A Hhvtv. 40. § (9) bekezdése szerinti közfeladat-ellátás keretében lebonyolított állami horgászvizsgáztatás során a bizonyítvány kiadását, pótlását, meglétének tényéről szóló igazolást a horgászszövetség informatikai rendszere alapján végzi.

(4) A horgászszövetség a horgászszervezettel köteles írásbeli megállapodást kötni a horgászvizsgáztatásban történő közreműködésre. A megállapodást a horgászszövetség évente felülvizsgálja.

(5)101 A vizsgáztatásba bevont horgászszervezet az általa meghirdetett horgászvizsgák pontos helyszínét és időpontját, a vizsgák megtartása előtt legkevesebb 3 nappal köteles a horgászszövetség informatikai rendszerében közzétenni.

(6)102 A horgászvizsgáztatás részletes szabályzatának elkészítéséről, a horgászvizsga felkészítő anyagáról a horgászszövetség gondoskodik. A horgászvizsgáztatás szabályzatát a horgászszövetség honlapján teszi közzé.

(7) A vizsgalapot a horgászszövetség 5 évig köteles megőrizni. A vizsgalap kizárólag a vizsgázó által a vizsganapon vagy iratbetekintés keretében tekinthető meg.

(8)103 Az állami horgászvizsga követelményrendszerét a horgászszövetség honlapján teszi közzé.

(9)104 A sikeres állami horgászvizsgát követően a horgászszövetség a halgazdálkodási hatóság honlapján közzétett tartalmú állami horgászvizsga-bizonyítványt állít ki, amelyet a vizsgáztatásba bevont horgászszervezet arra irányuló kérés esetén papír alapon ad át a vizsgázónak.

(10)105 A horgászvizsga-bizonyítványt a horgászszövetség az általa üzemeltetett informatikai rendszerben elektronikus úton állítja ki.

(11)106 A horgászszövetség az elveszett vagy megsemmisült állami horgászvizsga-bizonyítványt – a halgazdálkodási hatóság vagy saját nyilvántartása adatai alapján – megismételt vizsgakötelezettség nélkül, díjmentesen pótolja. Elektronikus támogatású állami horgászvizsga teljesítése esetén pótlásra nem kerül sor.

(12)107 A horgászvizsga alóli mentességet a horgászszövetség vagy az állami horgászvizsga bizottság számára hitelt érdemlően, a mentesség alapját igazoló okmány vagy igazolás benyújtásával kell igazolni.

22. §108 (1) A horgászok és a rekreációs halászok nyilvántartásának vezetését, valamint a nyilvántartást biztosító regisztrációt a horgászszövetség végzi.

(2) A horgászszövetség a regisztrációval kapcsolatos feladatokat az állami horgászjegy forgalmazással megbízott horgászszervezeteken keresztül biztosítja.

(3) A regisztrációt és a nyilvántartást támogató informatikai rendszer fenntartása és üzemeltetése – az online regisztráció lehetőségének biztosítása mellett – a horgászszövetség feladata.

(4) A nyilvántartásba vétel az állami horgászjegy, a turista állami horgászjegy, valamint az állami halászjegy kiadásának feltétele.

(5) A nyilvántartásba vétel során a Hhvtv. szerinti kötelező horgászszervezeti tagság is rögzítésre kerül.

(6) A regisztrációt követően kerül sor a nyilvántartásba vételre és a Magyar Horgászkártya kiadására.

(7)109 A Magyar Horgászkártya kötelező adattartalmát és díját a halgazdálkodási hatóság honlapján teszi közzé.

(8) A Magyar Horgászkártya érvényességi ideje öt év, az érvényességi időn belül – a nyilvántartott személynek felróható okok miatt – történő csere díjköteles.

23. §110 (1) A turista állami horgászjegy adattartalmát a halgazdálkodási hatóság honlapján teszi közzé.

(2) A turista állami horgászjeggyel rendelkező személy egy – legfeljebb kettő, darabonként legfeljebb háromágú, horoggal felszerelt – horgászkészséget, valamint egyidejűleg egy darab, 1 m2-nél nem nagyobb csalihalfogó emelőhálót használhat.

(3) A turista állami horgászjegy kizárólag az alapvető szabály- és fajismeret igazolását is lehetővé tévő online horgászszövetségi értékesítési rendszerben értékesíthető.

(4) A turista állami horgászjegy és a hozzá tartozó fogási napló a váltás időpontjától számítva a 90. nap végéig érvényes. A turista állami horgászjegy és a hozzá tartozó fogási napló nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen az érvényességi időtartamán belül érvényes területi jeggyel együtt jogosít horgászatra.

(5)111

24. § (1)112 A Hhvtv. 40. § (3) bekezdésében foglalt esetekben az állami horgászjegy birtokában egy darab, egy – legfeljebb háromágú – horoggal felszerelt horgászkészség, valamint egyidejűleg egy darab, 1 m2-nél nem nagyobb csalihalfogó emelőháló használható.

(2) A Hhvtv. 40. § (3) bekezdése alapján kiadott állami horgászjeggyel és az ahhoz kiadott területi jeggyel rendelkező gyermek horgász kizárólag nagykorú személy felügyelete mellett horgászhat.

25. §113 A Hhvtv. 41. § (2) bekezdés c), d) vagy e) pontja szerinti személy az állami horgászjegy díjának megfizetése alóli mentességét (a továbbiakban: mentesség) az állami horgászjegy váltásakor a horgászszövetség vagy az állami horgászjegy forgalmazását végző horgászszervezet számára a súlyos fogyatékosság minősítéséről és igazolásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott igazolás benyújtásával igazolja. A mentesség jogosulatlan igénybevétele esetén az állami horgászjegy jogosultja az emelt díj pótlólagos befizetésére köteles.

26. §114 Az állami halászjegy vagy állami horgászjegy váltásától történő eltiltás időtartamába – ha az állami halászjegy, illetve állami horgászjegy a cselekmény elkövetésének időpontjában visszatartásra került, vagy az engedélyes azt a közigazgatási döntés véglegessé válását megelőzően a halgazdálkodási hatóságnak leadta – a visszatartás, illetve a leadás időtartamát be kell számítani.

26/A. §115 (1) A horgászszövetség az állami halászjegy vagy a halász fogási napló elvesztése vagy megsemmisülése esetén a 12. melléklet szerinti díj megfizetése ellenében intézkedik az okmány pótlásáról. A Hhvtv. 41. § (3) bekezdése alapján díjmentes állami halászjegyre jogosult esetében az okmány pótlása is díjmentes.

(2) A megsemmisült vagy elveszett állami horgászjegyet vagy horgász fogási naplót a horgászszövetség forgalmazási pontja a 12. mellékletben szereplő díj megfizetése ellenében pótolja. A Hhvtv. 41. § (2) bekezdése alapján díjmentes állami horgászjegyre jogosult részére az okmány pótlása is díjmentes. A díjfizetésre a 19/A. § (4) bekezdését kell alkalmazni.

(3) A (2) bekezdés szerinti pótláskor, az új állami horgászjegy vagy horgász fogási napló kiadásával – a halgazdálkodási jog gyakorlójának eltérő döntése hiányában – az adott nyilvántartott halgazdálkodási területre kiadott éves területi jegy helyi horgászrendben megállapított engedélyezett éves kifogási (elviteli) mennyiségei időarányosan értelmezendők

7. A területi jegy alcímhez

27. § (1) A területi jegyen a halgazdálkodásra jogosult köteles feltüntetni

a) a jegyet kiadó nevét (cégnevét), címét (székhelyét),

b)116 az engedélyes családi és utónevét,

c) a halgazdálkodási vízterületet, amelyre a területi jegy érvényessége vonatkozik,

d) a területi jegy érvényességének időtartamát,

e)117 azt, hogy a területi jegy kizárólag csak horgászatra vagy csak rekreációs célú halászatra jogosít, horgászat esetében az engedélyezett készségek számát, rekreációs célú halászat esetében az e rendelet szerint alkalmazható halászeszköz vagy eszközök megnevezését, használható darabszámát és méretét,

f)118 a halgazdálkodásra jogosult által a helyi horgászrendben megállapított, jogszabályoktól eltérő bármilyen, szigorításra irányuló fogási korlátozást,

g)119 az egyes halfajok kifogható mérettartományától, illetve fajlagos tilalmi idejétől való kedvezményi, illetve mentesítési eltéréseket, melyeket a halgazdálkodási hatóság állapított meg,

h) a kíméleti terület vagy területek határainak részletes leírását és időbeli hatályát,

i)120 a területi jegy váltásának időpontját (év, hónap, nap, óra, perc),

j) az állami horgászjegy, állami halászjegy vagy turista állami horgászjegy számát,

k)121 a területi jegy érvényességével érintett nyilvántartott halgazdálkodási vízterület (vagy vízterületek) víztérkódja (vagy víztérkódjai) megyekódot jelentő első két számjegyét, és a kötőjelet követő 0 elhagyásával a következő három számjegyet, valamint

l) az adózás rendjéről szóló törvény azon adattartalmi előírásait, amely a nyugtaadási feltételek szerinti megfelelőségét biztosítják,

m)122 azt, hogy a nyilvántartott horgász a horgászati tevékenység megkezdésével elismeri, hogy a horgászat megkezdése előtt az adott vízterületre vonatkozó helyi horgászrendet megismerte, és azt maradéktalanul betartja.

(2)123 A kizárólagosan papír alapon előállított területi jegynek a nyomon követhetőség érdekében megszakítás nélkül sorszámozottnak és tőpéldányosnak kell lennie.

(2a)124 Az elektronikusan előállított területi jegynek megszakítás nélkül sorszámozottnak és az adattartalmat tekintve megegyező másolati mentésűnek kell lennie. Az elektronikusan kiállított területi jegy a kiállítást követő 30 perc elteltével válik érvényessé.

(2b)125 A horgászszervezetek részére a horgászszövetség biztosítja a területi jegyet előállító informatikai programot, amelynek a nyomon követhetőséget és a visszamenőleges változtatások megakadályozását teljeskörűen biztosítania kell.

(3)126 Az (1) bekezdés f), g) és h) pontja szerinti adatok a területi jegy helyett az azzal együttesen, annak mellékleteként – elektronikus vagy nyomtatott formában – kiadott helyi horgászrendben, vagy a horgászrendi kivonatban is feltüntethetőek.

(3a)127

(4)128 Országhatárral metszett nyilvántartott halgazdálkodási vízterület esetében a területi jegynek az (1) bekezdés c)–h) pontja szerinti tartalmát a (3) bekezdésben foglaltakra figyelemmel a szomszédos ország hivatalos nyelvén is elérhetővé kell tenni elektronikus vagy nyomtatott formában.

(4a)129 Egyesített területi jegynek minősül azon területi jegy, amelyet a halgazdálkodásra jogosult a hasznosításában lévő több halgazdálkodási vízterületre egyesítve ad ki.

(5)130 Összevont területi jegynek minősül azon területi jegy, melyet az érintett vízterületek halgazdálkodásra jogosultjai közösen adnak ki.

(6)131 Összevont országos területi jegynek minősül azon területi jegy, melyet az érintett vízterületek halgazdálkodásra jogosultjainak felhatalmazása alapján a horgászszövetség ad ki.

(7)132 Nem minősül területi jegynek azon okmány, amely nem teljesíti az (1)–(6) bekezdésben foglalt követelményeket, illetve azon okmány, amely olyan természetes személy vagy jogi személy által került kiadásra, aki vagy amely nem minősül az adott nyilvántartott halgazdálkodási vízterület halgazdálkodásra jogosultjának.

(8)133 Egy horgász részére egy halgazdálkodási vízterületen – ide nem értve az igazoltan elveszett vagy megsemmisült jegy pótlását és az összevont területi jegyek kiadását – évente egy darab éves területi jegy adható ki azzal, hogy egy adott nyilvántartott halgazdálkodási vízterület vonatkozásában az évente kifogható halmennyiség nem haladhatja meg a helyi horgászrendben meghatározott éves kifogható mennyiséget.

(9)134 Összevont területi jegy váltása esetén a horgász részére az összevont területi jegyen szereplő nyilvántartott halgazdálkodási vízterületre kiadható külön éves területi jegy is. Az összes kifogható halmennyiség ilyen esetben sem haladhatja meg a helyi horgászrendben meghatározott éves, vagy egyéb időszaki kifogható mennyiséget.

27/A. §135 (1)136 A horgászszövetség a szervezeti rendszerébe tartozó horgászszervezetek esetében meghatározza, nyilvántartja és honlapján közzéteszi a horgászszervezetek által kiadható területi jegyek

a) érvényességi időszakra,

b) horgászati jogcímre és

c) személyi jogosultságra

megállapított típusait.

(2) A horgászszövetség tagjának vagy tagszervezete tagjának minősülő horgászszervezetek területi jegyet a horgászszövetség jóváhagyásával elektronikus formában is kiadhatnak.

(3)137 A horgászszövetség szervezeti rendszerébe tartozó horgászszervezetek számára az irányadó országos horgászrendet, valamint a helyi horgászrend, horgászrendi kivonat szerkezetét és kötelező, valamint ajánlott tartalmi elemeit a horgászszövetség határozza meg, amelyet honlapján köteles közzétenni.

8. A halászat és a horgászat rendje alcímhez

28. § (1) A védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről szóló miniszteri rendeletben szereplő halfajok, körszájúak és más hasznos víziállatok nem foghatóak. E fajokra és a velük végzett tevékenységekre a természet védelmére vonatkozó jogszabályok előírásait kell alkalmazni.

(2) A halgazdálkodási vízterületeken fogható és az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó, nem fogható őshonos halfajok felsorolását, valamint a vizeinkben rendszeresen előforduló idegenhonos halfajok jegyzékét a 8. melléklet tartalmazza.

(3) A halgazdálkodási vízterületeken az egyes halfajok kifogható mérettartományát a 9. melléklet tartalmazza.

(4) A halgazdálkodási vízterületeken egyes halfajok szerinti tilalmi idők meghatározását a 9. melléklet tartalmazza.

(5)138 A Hhvtv. 15. § és 16. § alapján, a 9. mellékletben rögzítettektől egyes halgazdálkodási vízterületeken a halgazdálkodási hatóság – hivatalból vagy a jogosult kérelmére – határozatában eltérhet.

(6)139 Az (5) bekezdés szerinti eltéréseket a halgazdálkodási hatóság meghatározott időre, de legfeljebb egyéves – a ponty esetében 10. § (5) bekezdés szerint legfeljebb 5 éves – időtartamra állapíthatja meg, amelyet a jogosultnak az adott évi területi jegyen vagy a 27. § (3) bekezdés szerinti területi jegy mellékleten fel kell tüntetnie.

(7)140 Az (1)–(4) bekezdésben foglalt korlátozások, valamint az azoktól való, az (5) bekezdés szerinti eltérés a halászati és horgászati módszerekkel történő halfogásra érvényesek. A Hhvtv. 67. § (1) bekezdés l) pontja szerinti jogosulatlan kifogás az (5) bekezdésben meghatározott eltérésekben rögzített fogási korlátozások és tilalmi idők megszegésével is megvalósul.

(8)141 Valamely fogási tilalom alá eső faj véletlenül megfogott egyedét vagy a méret- és mennyiségi korlátozások miatt – beleértve a helyi horgászrendben megjelölt mérettartományt is – nem megtartható halat vagy más hasznos víziállatot – a halászeszközből kíméletesen eltávolítva vagy a horogtól óvatosan és gyorsan megszabadítva, vagy ha ez sérülésmentesen nem lehetséges, akkor a zsinórt a szájnyílás előtt elvágva, a halászháló szemét átvágva – haladéktalanul vissza kell helyezni élőhelyére, akkor is, ha sérült, beteg vagy elpusztult.

(9) A 9. mellékletben megállapított fajlagos tilalmi idők az első nap nulla órakor kezdődnek és az utolsó nap huszonnegyedik órájában végződnek. Ha az első nap szombatra vagy pihenőnapra esik, a tilalom az azt követő munkanapon lép érvénybe. Ha a tilalmi idő utolsó napja esik szombatra vagy pihenőnapra, a tilalom a közvetlenül megelőző munkanapon végződik.

(10)142 Állami halászjeggyel vagy állami horgászjeggyel, turista állami horgászjeggyel rendelkező személy az összes nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen az e rendelet 9. melléklete szerinti napi darabszám-korlátozás alá tartozó őshonos halfajokból naponta fajonként 3 darabot, összesen legfeljebb 5 darabot foghat ki. A kifogott halat – a (13) bekezdés esetét is ideértve – korábban kifogottal kicserélni tilos.

(11)143 Állami halászjeggyel, állami horgászjeggyel vagy turista állami horgászjeggyel rendelkező személy az összes nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen a napi darabszám-korlátozással nem érintett őshonos halfajokból naponta összesen 10 kg-ot, ezen belül a menyhalból, sügérből és domolykóból 3 kg-ot foghat ki.

(12)144 A Hhvtv. 40. § (3) bekezdés szerinti horgász a 9. melléklet szerinti napi darabszám-korlátozás alá tartozó halfajokból naponta összesen 1 darabot, a napi darabszám-korlátozás alá nem eső őshonos halfajokból naponta összesen 5 kg-ot, ezen belül a menyhalból, sügérből és domolykóból 2 kg-ot foghat ki.

(13) Ha a horgász vagy a rekreációs halász olyan őshonos, napi darabszám-korlátozással nem érintett halat fog, amellyel a (11) és (12) bekezdésben megszabott súlyhatárt átlépi, a halat megtarthatja, de aznap további napi darabszám-korlátozással nem érintett őshonos halat nem foghat ki.

(14)145 Tilos a megfogott halak kínzása. A megfogott és kifogott halakkal úgy kell bánni, hogy az azok számára okozott fizikai sérülés ne haladja meg a halászmódszerből, illetve a horgászmódszerből adódó szükséges minimumot. A megtartani nem kívánt halat – a 30. § (1) bekezdés alá eső horgászverseny kivételével – azonnal vissza kell helyezni a vízbe. A kifogott halakat azok elpusztításáig maradandó sérülést nem okozó módon élve kell tartani, vagy azonnal le kell ölni.

(15)146 Horogra kívülről és nem a fejrészen akadt halat megtartani tilos.

(16)147 Az állami horgász- és halászjegy jogosultja által kifogott és elvinni kívánt halat a vízpartról elszállítani gyorsan és kíméletesen leölve szabad. Csónakos horgászat esetén az elszállítás a csónakhorgászat befejezése utáni elhagyását, a be- és kiléptető ponttal ellátott nyilvántartott halgazdálkodási vízterület és haltermelési létesítmény esetében a kijárati ponton való áthaladást jelenti. A 30 cm-nél kisebb testhosszúságú hal elszállítható élve is, de kizárólag olyan tárolóedényben, amely biztosítja a számára szükséges oxigéntartalmú vizet, és minimalizálja az állatot érő stresszhatásokat.

(17)148 Az őshonos halállomány védelme érdekében máshonnan származó idegenhonos halakat a vízbe engedni, valamint az inváziós idegenhonos halakat – a (15) bekezdés szerinti kívülről akadást és a 30. § (3) bekezdése szerinti esetet kivéve, a környezetvédelmi és állatvédelmi jogszabályok figyelembevételével – visszaengedni tilos. Idegenhonos élő csalihallal csalizni kizárólag azon a halgazdálkodási vízterületen lehet, ahol az idegenhonos hal kifogásra került.

(18) Tilos a szemetelés, vízi és vízparti növényzet csonkítása, kiirtása, a partvédelmet szolgáló építmények megbontása, károsítása.

(19)149 A vermelő halállományok védelme érdekében a halgazdálkodásra jogosult köteles vizsgálni a szonár halfogási tevékenységhez történő használatának megtiltását a halgazdálkodási jogosultságában lévő nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen vagy annak egy részén a naptári évre vagy annak részidőszakára vonatkozóan. A szonár halfogási tevékenységhez történő használatának megtiltását a helyi horgászrendben rögzíteni kell.

(20)150 A horgászat vagy a halászat megkezdésekor a tevékenység megkezdésének napját tollal, kitörölhetetlen módon kell megjelölni a papíralapú fogási naplóban szereplő 13 hónapra kiterjedő naptárban. Több egymást követő napra tervezett tevékenység esetén legfeljebb a horgászat kezdő napja és az azt követő nap jelölhető meg előre. Vízi járműből történő horgászat esetén a vízi jármű indulása minősül a horgászat megkezdésének.

(20a)151 Ha a horgász elektronikus fogási naplót használ, a horgászati tevékenység megkezdésének napját abban köteles rögzíteni.

(21)152 A horgászat vagy a halászat során, legkésőbb a kifogott hal tömegének feljegyzésekor a fogási napló fogásösszesítő táblázatában fel kell tüntetni a halgazdálkodási vízterület megnevezését, víztérkódjának első öt számjegyét, valamint minden esetben négy arab számjeggyel megadva a fogás dátumát (hónap, nap formátumban). Darabszám-korlátozás alá eső hal kifogása esetén a fogás időpontja (óra, perc) 4 számjeggyel (00:00 formátumban) is beírandó.

(22) A horgászatra jogosító okmányok birtokában a horgász más hasznos víziállatot saját használatra csalizás céljából gyűjthet.

(23)153 A horgászati tevékenységet folytató személy egyidejűleg legfeljebb a területi jegy szerint 2 napi darabszám- és mennyiségi korlátozásnak megfelelő mennyiségű, a (14) bekezdésben foglaltaknak megfelelően élve tartott vagy a (16) bekezdés szerint elpusztított halat kizárólag a horgászatához használt vízi járművön vagy horgászhelyén és legfeljebb 48 órán át tárolhat addig, amíg maga is a helyszínen tartózkodik. Egy horgászhelyen több horgász esetén minden horgász saját zsákmányát a többi horgász zsákmányától csak elkülönítetten tárolhatja. Ha a horgász a horgászhelyét vagy a vízpartot elhagyja, köteles a saját zsákmányát magával vinni.

(24)154 Tilos a vízminőséget rontó minőségű vagy a halak és más hasznos víziállatok számára egészségügyi kockázatot, vagy a kifogott és elfogyasztott hal útján humán-egészségügyi kockázatot jelentő etetőanyagot és csalit használni. Ezen előírások betartásával a vízminőséget nem befolyásoló horgászati tevékenység nem minősül vízhasználatnak.

(25)155 A halgazdálkodásra jogosult a (24) bekezdésben foglaltak közé nem sorolható, de vízminőségvédelmi, vagy halegészségügyi kockázatot jelentő egyes csalik vagy etetőanyagok használatát a helyi horgászrendben korlátozhatja vagy megtilthatja.

28/A. §156 (1) Nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen egy személy egyidejűleg horgászati és rekreációs halászati tevékenységet nem végezhet.

(2) Halfogásra alkalmas horgászkészség halfogási célú használata során annak folyamatos felügyeletét úgy kell biztosítani, hogy a horgász az aktív halfogáshoz szükséges beavatkozásokat az adott módszerhez igazodó időn belül végrehajthassa. E kötelezettség nem vonatkozik azokra az esetekre, amely alatt a horgász másik, jogszerűen használt készségével halat fáraszt vagy annak végszerelékét vízbe juttatja, vagy jogszerűen használt csalihalfogó emelőhálót kezel.

(3) Ha a horgász a horgászhelyét tartósan elhagyja, a horgászkészséget halfogásra alkalmatlan állapotba kell hozni, és a végszereléket ki kell venni a vízből.

(4)157 A horgász a halfogásra jogosító okmányokat köteles horgászat közben a horgászhelyén magánál tartani.

28/B. §158 (1) A haltermelési létesítményben a horgászatra vonatkozó részletes szabályok és a kifogható halakra vonatkozó korlátozások kialakításáért és betartatásáért a haltermelési létesítmény üzemeltetője felelős.

(2) A (1) bekezdés szerinti szabályoknak tartalmaznia kell a Hhvtv. 46. § (4) bekezdésében, valamint az e rendelet 28. § (1), (14), (15) és (16) bekezdésében foglalt rendelkezéseket is.

(3) A haltermelési létesítményben kifogott halat a fogási naplóban nem kell rögzíteni.

29. § (1)159 A halgazdálkodási hatóság által a Hhvtv.-ben, valamint e rendeletben foglalt szabályozáshoz képest szigorúbb követelmények meghatározott időre, de legfeljebb ötéves időtartamra szóló megállapítását a halgazdálkodásra jogosultnak a halgazdálkodási tervében és az adott évi területi jegyen vagy az annak elidegeníthetetlen mellékleteként kiadott helyi horgászrendben, horgászrendi kivonatban is fel kell tüntetnie.

(2) Nyakzóhálónak – a halgazdálkodási terv szerinti vagy eseti – a Hhvtv. 47. § (3) bekezdése szerinti alkalmazására akkor kerülhet sor, ha azt a halászati engedély vagy a Hhvtv. 55. §-a szerinti engedély tartalmazza.

30. §160 (1)161 Ha horgászverseny, illetve a horgászat, a halászati hagyományok, a halételek megismertetése és népszerűsítése érdekében tartandó rendezvény (a továbbiakban együtt: rendezvény) megtartásához a rendezvény jellege alapján a Hhvtv. 16. §-a szerinti felmentés, vagy az adott naptári időszakra a 9. melléklet szerint nem kifogható halak visszaengedésének kötelezettsége alóli felmentés szükséges, a halgazdálkodási hatóság a felmentést a következő feltételek fennállása esetén adhatja meg:

a)162 a rendező vagy a halgazdálkodásra jogosult a felmentés iránti, a rendezvény részletes leírását, a halfogás szabályait, valamint a kérelmezett felmentést bemutató kérelmét a rendezvény kezdetét megelőzően benyújtja,

b) a rendező a kérelméhez mellékeli a halgazdálkodásra jogosult rendezvényhez való hozzájárulását, és

c)163 a rendezvény nem veszélyezteti a hal élőhelyét és az őshonos halállományt.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt felmentés megadására irányuló eljárásban az ügyintézési határidő 15 nap.

(3) A Hhvtv. 16. §-a alóli felmentéssel megtartott horgászversenyek esetében a megfogott halakat élve kell tartani és legkésőbb a horgászverseny végén, a kíméletes mérlegelés után vissza kell engedni.

30/A. §164 (1) A horgászszövetség a különféle horgászmódszerekhez igazodó országos versenyszabályzatait a halgazdálkodási hatóság honlapján közzétett adattartalommal alakítja ki.

(2) A halgazdálkodási hatóság az országos versenyszabályzatot abban az esetben hagyja jóvá, ha az országos versenyszabályzatban foglalt előírások alapján megállapítható, hogy az annak alapján tartandó rendezvények előreláthatólag nem veszélyeztetik a hal élőhelyét és az őshonos halállományt.

(3)165 A jóváhagyott országos versenyszabályzat alapján megtartani kívánt sporteseményt írásban vagy elektronikus úton kell a halgazdálkodási hatóság részére bejelenteni a horgászverseny kezdő időpontját megelőzően legalább 8 nappal. A bejelentést a horgászszövetség a vele alhaszonbérleti jogviszonyban álló horgászszervezetek nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeire vonatkozóan meghatalmazás csatolása nélkül is megteheti.

(4) A bejelentésnek tartalmaznia kell:

a) a hivatkozott, jóváhagyott országos versenyszabályzat megnevezését, annak jóváhagyási időpontját,

b) az országos versenyszabályzat alapján megtartandó horgászverseny megnevezését,

c) a horgászversenynek helyet adó nyilvántartott halgazdálkodási vízterület megnevezését és víztérkódját,

d) a horgászverseny pontos helyét, kezdő és befejező időpontját.

(5) A horgászszövetség a 30/A. § szerinti versenyszabályzatok szerinti horgászversenyekről nyilvántartást vezet.

30/B. §166 A bemutatási célú horgászati tevékenységet a horgászszövetség részére elektronikus úton a tevékenység megkezdését 8 nappal megelőzően be kell jelenteni.

9. A halgazdálkodás tervszerűsége alcímhez

31. § (1) Nem minősül a halgazdálkodási tervtől való jelentős eltérésnek és a halgazdálkodási terv módosítása nélkül végezhető:

a)167 a halgazdálkodási tervben meghatározott halfajokból a terv szerinti mennyiség 150%-át meg nem haladó telepítés, amely a halgazdálkodási hatóság számára bejelentett terv feletti telepítésként végezhető,

b) a halgazdálkodási tervben nem szereplő őshonos halfajok kísérleti telepítése, amelynek egyedszáma illetve tömege nem haladja meg az adott korosztályból tervezett összes telepítés 10%-át,

c) a helyi horgászrend olyan módosításai, amelyek nem érintik a jogszabályi rendelkezéseket, vagy

d) a halgazdálkodási tervben szereplő halfajok és korosztályok éves telepítési mennyiségeitől történő legfeljebb 20%-os eltérés, ha a telepítési mennyiségek 5 éves tervben rögzített összes mennyisége teljesül.

(2) Különleges rendeltetésű halgazdálkodási vízterületre vagy 200 hektárnál nagyobb kiterjedésű vagy folyóvíz esetében 20 kilométernél hosszabb halgazdálkodási vízterületre halgazdálkodási tervet csak halászati, halgazdálkodási felsőfokú szakirányú képzettséggel rendelkező személy készíthet.

(3)168 A halászati, halgazdálkodási felsőfokú szakirányú képzettséget a terv benyújtásával egyidejűleg kell igazolni a halgazdálkodási hatóság felé.

(3a)169 Ha a halgazdálkodási vízterület jó ökológiai állapotának fenntartása vagy annak javítása érdekében ökológiai célú, szelektív halászat alkalmazása szükséges, a halgazdálkodási tervnek tartalmaznia kell az ökológiai célú, szelektív halászattal elérni kívánt célállapotot, az érintett halfajokat és kifogásra tervezett mennyiségüket, továbbá szükség szerint az ökológiai célú, szelektív halászat végzésével kapcsolatos egyéb lényeges feltételeket.

(4)170

(5)171 A halgazdálkodási terv érvényességét indokolt esetben a halgazdálkodásra jogosult kérelmére, a halgazdálkodási hatóság legfeljebb 90 nappal meghosszabbíthatja.

(6)172 Halgazdálkodási tevékenységet – az engedélyezett halmentés eseteinek, valamint a halőrzés biztosításának kivételével – kizárólag a halgazdálkodási hatóság által jóváhagyott halgazdálkodási terv alapján a halgazdálkodásra jogosult, vagy a Hhvtv. 22. § (3) bekezdés e) pontja szerinti alhaszonbérleti jogosultság esetén a horgászszövetség végezhet vagy végeztethet.

(7)173 A Hhvtv. 22. § (3) bekezdés e) pont szerinti alhaszonbérleti jogosultság esetén az ökológiai célú, szelektív halászatok országos koordinációja és monitorozása a horgászszövetség feladata.

31/A. §174 (1) Felszíni vízi összeköttetésű és a halak számára átjárható kapcsolódású nyilvántartott halgazdálkodási vízterületek esetén a halgazdálkodási terv kidolgozása során az érintett halgazdálkodásra jogosultak kötelesek egymással együttműködni a hasznosítási, valamint az őshonos halállományok védelmi és fejlesztési célkitűzéseinek összehangolása érdekében. Az együttműködés részletes tartalmát megállapodásban kell rögzíteni, amelyet a halgazdálkodási hatóságnak meg kell küldeni.

(2) Országhatárral metszett nyilvántartott halgazdálkodási vízterület esetén a halgazdálkodásra jogosult az (1) bekezdés szerinti, más országbeli halgazdálkodásra jogosulttal való együttműködés lehetőségét keresni köteles. Ha együttműködés jön létre, ennek eredményéről a halgazdálkodási hatóságot tájékoztatni kell.

31/B. §175 A halgazdálkodási terv szerkezetét, kötelező és ajánlott elemeit, formai követelményeit a 14. melléklet tartalmazza.

32. § (1) Halászati, halgazdálkodási felsőfokú szakirányú képesítéssel rendelkező személynek minősül, aki

a) halászati szak-üzemmérnök,

b) halászati szakmérnök,

c) halászati-halgazdálkodási szakmérnök,

d) külföldi egyetemen szerzett halászati mérnök végzettséggel rendelkezik,

e) halászati, halgazdálkodási témában dr. univ., PhD, CSc vagy DSc fokozatot szerzett, vagy

f)176 felsőfokú mezőgazdasági végzettségű, és rendelkezik ötéves halászati, halgazdálkodási szakmai gyakorlattal.

(2)177 Ha a Hhvtv. 50. §-a szerinti nagyságú halgazdálkodási vízterület jogosultja természetes személy, és rendelkezik a (1) bekezdés szerinti képesítéssel a halgazdálkodási hatóságnál kérheti – képzettségének igazolásával – a Hhvtv. 50. §-a szerinti kötelezettség alóli mentesítését.

33. § (1)178 A földművelésügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló kormányrendeletben foglalt, a halgazdálkodási hatósági eljárások során vizsgálandó szakkérdések tekintetében a halállomány mennyiségének, összetételének, illetve a hasznosítás jelentős változásának minősül az a módosítás, amely a halgazdálkodási tevékenység olyan megváltozását idézi elő, mely az elérhető legújabb tudományos eredmények alapján veszélyeztethet közösségi jelentőségű fajt vagy élőhelyet.

(2) E § alkalmazása során közösségi jelentőségű fajnak, illetve élőhelynek az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló kormányrendeletben felsorolt fajokat és élőhelytípusokat kell érteni.

10. A halgazdálkodási adatok szolgáltatása és gyűjtése alcímhez

34. § (1) A Hhvtv. 52. § (1) bekezdése szerinti hal telepítése csak a halkeltető állomások üzemeltetéséről, valamint a tenyészhalak és hal szaporítóanyag felajánlásáról, értékesítéséről szóló rendeletben, valamint a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló rendeletben előírt Országos Adatbázisban nyilvántartott haltermelő telephelyről végezhető a tenyésztett víziállatok tenyésztési és állománypótlási célú forgalomba hozatalára vonatkozó általános követelményeinek betartásával.

(2)–(3)179

(4)180 A tervezett és megvalósult haltelepítés pontos helyszínét, időpontját és egyéb adatait, valamint a tervezett haltelepítés bármilyen okból bekövetkező elmaradását, meghiúsulását a halgazdálkodási hatóság által üzemeltetett informatikai programon keresztül a Hhvtv. 52. § (1) bekezdése szerint be kell jelenteni. A halgazdálkodási hatóság a horgászszövetség részére az informatikai programba érkezett bejelentésekről valós időben adatot szolgáltat.

35. § (1)181 A halász fogási naplók és a horgász fogási napló tartalmi követelményeit a halgazdálkodási hatóság honlapján teszi közzé.

(2)182 Az állami horgászjegyhez kiadott, (1) bekezdés szerinti fogási naplót az állami horgászjegy jogosultja legkésőbb a fogási naplón feltüntetett tárgyévet követő év február 28. napjáig köteles leadni annak a szervezetnek, amelynél az állami horgászjegyét kiváltotta vagy a következő évi állami horgászjegyét kiváltani szándékozik. A fogási napló határidőben történő leadása a kiváltás szerinti szervezet címére tértivevény-szolgáltatással is teljesíthető. Az állami horgászjegy jogosultja köteles úgy átadni a fogási naplóját, hogy éves fogási adatait nyilvántartott halgazdálkodási vízterületenként és halfajonként összesíti, valamint összegzi a horgászattal eltöltött napok számát.

(3)183 A határidőben és megfelelően összesített formában leadott horgász fogási naplóról a horgászszervezet az átvétel ellenében igazolást ad, és nyilvántartást vezet. Igazolás kiadása nem szükséges abban az esetben, ha a horgász nyilatkozik, hogy e szervezetnél kívánja új állami horgászjegyét kiváltani.

(4)184 A Hhvtv. 40. § (2) bekezdésében meghatározott követelmények teljesítése esetén a Megbízott a határidőn túl leadott, hibásan kitöltött vagy le nem adott fogási napló esetén is kiadhatja az állami horgászjegyet.

(4a)185 A (4) bekezdés szerinti esetben az állami horgászjegy díja a Hhvtv. szerinti díjmentességben nem részesülő személyek esetén a mindenkori díj kétszerese, díjmentességben részesülő személyek esetén – a gyermek horgászok kivételével – az állami horgászjegy díjának megfelelő összeg. A horgászszervezet a (4) bekezdés szerinti jegyváltás tényéről köteles feljegyzést készíteni, és elszámolásában tájékoztatni a horgászszövetséget.

(5)186 Az engedélyes a kifogott (megtartani kívánt), darabszám-korlátozás alá eső halat horgászat esetén a horogtól való megszabadítás után, rekreációs célú halászat esetén a halászeszközből történő kivétel után horgászhelyén vagy a halászhelyén azonnal köteles a papíralapú fogási naplóba tollal, kitörölhetetlen módon bejegyezni. A bejegyzésen történő javítás és módosítás esetén – ide nem értve a hivatásos halőr által végzett vagy jóváhagyott javításokat – az eredetileg bejegyzett halfogási adatok maradéktalanul beleszámítanak mind a napi, mind az évente kifogható halmennyiségbe. A megtartani nem kívánt – a megfogást vagy a 30/A. § szerinti horgászverseny mérlegelését követően –, haladéktalanul elengedett halat a fogási naplóba nem kell bejegyezni.

(5a)187 A darabszám-korlátozással nem védett halfajok mennyiségét azok össztömegében kifejezve a horgászat vagy a rekreációs célú halászat befejezését követően, a horgászhely vagy a halászhely elhagyása előtt kell a papíralapú fogási naplóba tollal, kitörölhetetlen módon bejegyezni. A bejegyzésen történő javítás és módosítás esetén – ide nem értve a hivatásos halőr által végzett vagy jóváhagyott javításokat – az eredetileg bejegyzett halfogási adatok maradéktalanul beleszámítanak mind a napi, mind az évente kifogható halmennyiségbe. A megtartani nem kívánt, a fogást követően elengedett halat a fogási naplóba nem kell bejegyezni.

(5b)188 Ha a 30/A. § szerint bejelentett horgászversenyen az idegenhonos inváziós halfajok a rendező horgászszervezet által elszállításra kerülnek, akkor e fogásra a fogási napló vezetésére vonatkozó szabályokat nem kell alkalmazni. Az elszállított inváziós halfajok mennyiségi adatairól a rendező horgászszervezet jelentést küld a horgászszövetség részére, amely a fogási naplókban rögzített halfogási adatokat kiegészíti a jelentésben szereplő adatokkal.

(5c)189 A bejegyzést naponta minden alkalommal el kell végezni, ha a horgász vagy a rekreációs halász a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületet napközben elhagyja, majd a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületre visszatérve ugyanazon a napon horgászva vagy halászva ismét darabszám-korlátozással nem védett halfajokat fog ki.

(5d)190 Elektronikus horgász fogási napló használata esetén az (5) és (5a) bekezdésben említett esetek szerinti rögzítést az elektronikus horgász fogási naplóban kell elvégezni.

(6)191 A halászati engedélyesnek a halászat befejezése után, a fogás kirakodása előtt, halászatonként kell a kifogott mennyiségeket a fogási naplóban rögzíteni. A bejegyzést naponta többször is meg kell tennie, ha a halászhelyet bármely időpontban elhagyja, majd ugyanazon a napon ismét halászik és halat fog ki.

(7)192 A turista állami horgászjegyhez kiadott fogási naplót a turista állami horgászjegy érvényességének lejártát követő 30 napon belül kell megküldeni a horgászszövetségnek. A turista állami horgászjeggyel rendelkező személy e kötelezettségét a horgászszövetségi online értékesítési rendszeren keresztül is teljesítheti. Ha fogási napló leadási kötelezettségét nem teljesíti, akkor a következő évben nem válthat turista állami horgászjegyet.

(8)193 A horgász fogási napló az azon feltüntetett sorszámú állami horgászjegy érvényességi idejéig használható.

(9)194 Az állami halászjegyhez kiadott fogási naplót legkésőbb a fogási naplón feltüntetett tárgyévet követő év február 28. napjáig kell leadni a halgazdálkodásra jogosultnál.

(10)195 A halászati engedélyhez kiadott fogási naplót legkésőbb a fogási naplón feltüntetett tárgyévet követő év január 31. napjáig kell leadni a halgazdálkodásra jogosultnál.

(11)196 A (9) és (10) bekezdés szerinti fogási napló tulajdonosa köteles úgy átadni a fogási naplóját, hogy éves fogási adatait nyilvántartott halgazdálkodási vízterületenként és halfajonként összesíti, valamint összegzi a halászattal eltöltött napok számát.

36. § (1)197 A halgazdálkodásra jogosult évente, május 1-ig köteles jelenteni a halgazdálkodási hatóságnak, a horgászszövetség tagjának vagy tagszervezete tagjának minősülő halgazdálkodásra jogosult horgászszervezetek a halgazdálkodási hatóságnak és a horgászszövetségnek az előző évre vonatkozóan

a) a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen telepített hal,

b) a nem őshonos halfajok esetében továbbnevelési célból kifogott hal,

c)198 a bemutatási, valamint az ökológiai célú, szelektív halászat keretében kifogott hal,

d) a rekreációs célú halászat keretében kifogott hal

fajonkénti mennyiségét, valamint telepítés esetén a korosztályra és méretre vonatkozó adatokat. A jelentés alapját a fogási naplóösszesítők, illetve a halgazdálkodási hatóság által előzetesen jóváhagyott becslési módszerrel megállapított adatok képezik.

(2)199 Az Adattárat a halgazdálkodási hatóság– a miniszter szakmai iránymutatásai alapján – működteti.

(2a)200 A miniszter ellátja az Adattár fejlesztési irányainak meghatározásával kapcsolatos feladatokat, valamint a Hhvtv. 54. § (6) bekezdése alapján az Adattár felhasználásával értékeléseket végez.

(3) Az Adattár tárgyévi állapotának előállítása után az előző évi állapotú Adattárat archiválni kell.

(4) Az online adatlekéréshez előzetesen regisztrálni szükséges és az Adattár részére meg kell jelölni az adatlekérés célját.

(5)201 A területi halgazdálkodási hatóság az (1) bekezdés szerinti, illetékességi területén lévő halgazdálkodásra jogosultaktól kapott jelentéseket, valamint az azokból készített összesített megyei jelentését évente május 31-ig megküldi az Adattárat működtető, országos illetékességű halgazdálkodási hatóság részére.

(6)202 Az Adattárból történő adatszolgáltatás díja – ide nem értve a halgazdálkodásra jogosult adatszolgáltatása alapján bejegyzett adatokat – nyilvántartott halgazdálkodási vízterületenként és az adatszolgáltatással érintett naptári évenként ötezer forint, amelyet a 13. melléklet 1. pontjában meghatározott számlára kell megfizetni.

(7)203 Az Adattárat működtető halgazdálkodási hatóság az (5) bekezdés szerinti megyei jelentések alapján összesített országos jelentését június 30-ig megküldi a minisztérium részére.

37. §204

38. §205

11. 206 A halőrzés alcímhez

39. §207 (1) Halőrként a halgazdálkodásra jogosult képviselője kivételével nem alkalmazható olyan személy, aki az adott halgazdálkodási vízterületre érvényes halászati engedéllyel, illetve érvényes halászati területi jeggyel rendelkezik, illetve az, akivel szemben három éven belüli halvédelmi bírságot szabtak ki.

(2)208 Ha a Hhvtv. 56. § (1) bekezdése szerinti halgazdálkodásra jogosult képviselője rendelkezik a halgazdálkodási hatóság előtt tett halőri vizsgával, úgy elláthatja a jogosult halőri feladatát a saját kezelésében lévő halgazdálkodási vízterületen.

(3)209 A halgazdálkodási hatóság a hivatásos halőrök és társadalmi halőrök számára a Hhvtv. 56. § (2) bekezdésében meghatározott halőri vizsgát szervez. A halgazdálkodási hatóság a sikeres vizsgát követően a halgazdálkodási hatóság honlapján közzétett adattartalmú vizsgabizonyítványt állít ki.

(4)210 A halgazdálkodási hatóság ötévente a halászattal és a horgászattal, a halvédelemmel, valamint a halászati őrzéssel összefüggő jogszabályokkal kapcsolatos továbbképzést szervez, amelyen – ha az adott személy sikeres halőri vizsgája és a továbbképzés időpontja között legalább két év eltelt – a hivatásos halőr köteles, a társadalmi halőr jogosult részt venni. A továbbképzésen való részvételt követő sikeres továbbképzési vizsgáról a halgazdálkodási hatóság a honlapján közzétett adattartamú vizsgabizonyítványt állít ki. A társadalmi halőr továbbképzési részvételéről a halgazdálkodási hatóság igazolást ad ki.

(5) A (3)–(4) bekezdésben foglalt vizsgák részletes szakmai anyagának meghatározásáról a minisztérium halgazdálkodási hatóság bevonásával gondoskodik.

(6)211 A (4) bekezdésben foglalt vizsgabizonyítvány a kiállítást követő öt évig érvényes.

(7)212 Halőrként csak érvényes, a halgazdálkodási hatóság honlapján közzétett adattartalmú halőri vizsgabizonyítvánnyal, illetve hivatásos halőrként a halőri vizsgabizonyítvány kiállítását követő öt évvel később csak érvényes, halgazdálkodási hatóság honlapján közzétett adattartalmú halőri továbbképzési vizsgabizonyítvánnyal rendelkező személy alkalmazható.

40. §213 (1)214 A vizsgát tett halőrjelölt foglalkoztatását és a társadalmi halőrjelölt megbízatását megelőzően a működésének helye szerinti halgazdálkodási hatóság előtt köteles esküt tenni. Horgászszövetségi vagy tagszövetségi megbízás esetén a megbízó horgászszervezet székhelye az irányadó. A halőri eskü szövegének adattartalmát a halgazdálkodási hatóság honlapján teszi közzé.

(2) A halgazdálkodási hatóság az eskü letételéről esküokmányt ad ki. Az eskü letételéről szóló esküokmányt a halgazdálkodási hatóság őrzi.

41. §215 (1) A halgazdálkodási hatóság az esküt tett társadalmi halőr részére a halgazdálkodási hatóság honlapján közzétett adattartalmú társadalmi halőr szolgálati igazolványt állít ki. Az igazolvány visszavonásig érvényes.

(2)216

(3)217 Az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló törvény alapján az esküt tett hivatásos halőr részére a szolgálati igazolványt, valamint a szolgálati jelvényt a rendvédelmi hatóság a horgászszövetség, annak tagszervezete vagy a nyilvántartott halgazdálkodási vízterület halgazdálkodásra jogosultja mint munkáltató, vagy a megbízó kezdeményezésére állítja ki.

(3a)218 Egy halőr egy szolgálati igazolvánnyal és szolgálati jelvénnyel rendelkezhet. Több megbízó vagy munkáltató esetén a halőr halgazdálkodási vízterületekre vonatkozó illetékességét a Hhvtv. 56. § (1a) bekezdése szerinti illetékessége, megbízása vagy munkaszerződése határozza meg.

(4) A (3) bekezdés szerinti törvény alapján esküt tett állami halőr részére a szolgálati igazolványt, valamint a szolgálati jelvényt a rendvédelmi hatóság a (11) bekezdésben meghatározott munkáltató, illetve megbízó kezdeményezésére állítja ki.

(5)219 A halőr szolgálati igazolvány és szolgálati jelvény leírását a halgazdálkodási hatóság honlapján teszi közzé. A szolgálati igazolványt és szolgálati jelvényt a rendvédelmi hatóság a hivatásos halőr részére személyesen adja át. Az átvételt követően a hivatásos halőr munkáltatója vagy megbízója köteles a halgazdálkodási hatóságnak nyilvántartásba vétel céljából megküldeni a kiadott szolgálati igazolvány és szolgálati jelvény számát.

(6) Az (1), (2) és (4) bekezdés szerinti okmányok és szolgálati jelvény elvesztését haladéktalanul be kell jelenteni a halgazdálkodásra jogosultnak és a halgazdálkodási hatóságnak. A halgazdálkodási hatóság a rendvédelmi hatóságnál kezdeményezi a szolgálati igazolvány és a szolgálati jelvény körözését.

(7) A halőr a megbízatása vagy foglalkoztatása megszűnése esetén, illetve a (10) bekezdésben meghatározott esetekben 5 napon belül köteles a szolgálati igazolványt és a szolgálati jelvényt a halgazdálkodásra jogosultnak átadni, amely az átvételről igazolást állít ki, és a szolgálati igazolvány és a szolgálati jelvény számát, valamint az átadás-átvétel időpontját illetően tájékoztatja a halgazdálkodási hatóságot.

(7a)220 A (7) bekezdés szerint átvett szolgálati igazolványt és a szolgálati jelvényt a halgazdálkodásra jogosult 15 napon belül köteles a kiadó rendvédelmi hatóság részére átadni, a horgászszövetség egyidejű értesítése mellett.

(8) A társadalmi halőr megbízatása vagy foglalkoztatása megszűnése esetén, illetve a (10) bekezdésben meghatározott esetekben 5 napon belül köteles a társadalmi halőri igazolványt a halgazdálkodási hatóságnak leadni.

(9)221

(10)222 Ha megállapítást nyer, hogy a halőr vagy a társadalmi halőr nem a vonatkozó jogszabályok szerint látja el feladatát, akkor a hivatásos halőr szolgálati igazolványa, szolgálati jelvénye, és a társadalmi halőr szolgálati igazolványa visszavonható.

(11)223 A halgazdálkodási hatóság foglalkoztatásában, illetve megbízásában álló állami halőr és állami halőr jelölt tekintetében a 39. § (3)–(4) bekezdése szerinti halőri tanfolyam, vizsga, továbbképzés és továbbképzési vizsga szervezésével, a vizsgabizonyítvány kiállításával kapcsolatos, a 40. § (1)–(2) bekezdése szerinti eskütétellel, esküokmány kiadással, esküokmány őrzéssel kapcsolatos, valamint a szolgálati igazolvánnyal, szolgálati jelvénnyel kapcsolatos feladatokat a halgazdálkodási hatóság látja el.

(12) A halgazdálkodási hatóság állományában álló ugyanazon személy egyidejűleg állami halőri és halgazdálkodási hatósági feladatokat is elláthat.

42. §224 (1) A halgazdálkodásra jogosult a nyilvántartott halgazdálkodási vízterület Hhvtv. 56. § (1) bekezdése szerinti halőrzését társadalmi halőr megbízásával is végezheti.

(2) Minden 10 hektárnál nagyobb, de 50 hektárnál kisebb egybefüggő vízfelületű nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen a jogosult köteles legalább 5 fő társadalmi halőr megbízásával vagy 1 fő hivatásos halőr alkalmazásával vagy megbízásával eleget tenni a Hhvtv. 56. § (1) bekezdése szerinti kötelezettségeinek.

(3) Ha az ugyanazon halgazdálkodásra jogosult által hasznosított, nyilvántartott halgazdálkodási vízterület vagy vízterületek együttes mérete az 50 hektárt meghaladja, a halgazdálkodásra jogosult az alábbiak szerint köteles hivatásos halőr alkalmazására vagy megbízására:

a) 50–100 hektár területű halgazdálkodási vízterületen legalább 2 fő,

b) 100–2000 hektár területű halgazdálkodási vízterületen legalább 4 fő,

c) 2000–4000 hektár területű halgazdálkodási vízterületen legalább 6 fő,

d) 4000–6000 hektár területű halgazdálkodási vízterületen legalább 8 fő,

e) minden 6000 hektár feletti halgazdálkodási vízterületen legalább 10 fő.

(4) A (3) bekezdés szerinti hivatásos halőri létszám társadalmi halőrrel nem helyettesíthető, de hivatásos halőr több jogosult általi közös foglalkoztatása, illetve megbízása a halgazdálkodási hatóság engedélyével lehetséges.

43. §225 A Hhvtv.-ben és e rendeletben szereplő nyomtatványok beszerzéséről az adott nyomtatványok kiadásával kapcsolatos feladatot ellátó halgazdálkodási hatóság vagy közfeladat-ellátása keretében a horgászszövetség gondoskodik.

44. §226

12. A halgazdálkodási hatóság által alkalmazható jogkövetkezmények alcímhez

45. §227 A halgazdálkodási bírság és a halvédelmi bírság összegét a halgazdálkodási hatóság határozatához mellékelt készpénz-átutalási megbízáson kell megfizetni a határozatban feltüntetett számú számlára. A kiadott készpénz-átutalási megbízáson a halgazdálkodási hatóság feltünteti a fizetendő bírság jogcímét és összegét, valamint a határozat számát.

45/A. §228 A Hhvtv. 70. § (2) bekezdés b) és e) pontja szerinti határidő maximum 8 nap lehet.

13. Záró rendelkezések

46. § Ez a rendelet 2014. január 1-jén lép hatályba.

47. § (1)229 A rendelet hatálybalépése előtt elfogadott halgazdálkodási tervek módosítására e rendelet szerinti előírások csak abban az esetben alkalmazandók, ha azok az adott nyilvántartott halgazdálkodási vízterületre vonatkozó hatályos halászati haszonbérleti szerződéssel nem ellentétesek. A halgazdálkodásra jogosult ilyen esetben is nyilatkozhat úgy a halgazdálkodási hatóság felé, hogy aláveti magát a megváltozott előírásoknak.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően a halgazdálkodásra jogosult a rendelet hatálybalépése előtt elfogadott halgazdálkodási tervét módosítani köteles, ha abban valamely hasznosítási mód alkalmazását kizárta, különösen, ha horgászati célú területi engedélyt nem adott ki, vagy az ökológiai célú szelektív halászat feltételeit nem teremtette meg.

(3)230

(4)231

(5)232

48. §233 Ez a rendelet a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló, 1992. május 21-i 92/43/EGK tanácsi irányelv 14–15. cikkének és V–VI. számú mellékletének való megfelelést szolgálja.

49. §234

1. melléklet a 133/2013. (XII. 29.) VM rendelethez235

A nyilvántartott és a nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken élő őshonos halfajok halgazdálkodási értéke, valamint a kiszámítás módja

I. KISTERMETŰ FAJOK

A.

B.

C.

D.

1.

FAJNÉV

TUDOMÁNYOS NÉV

100 gramm egyedsúly alatt Ft/db

100 gramm egyedsúly felett Ft/kg*

2.

bodorka

Rutilus rutilus

20

1000

3.

vörösszárnyú keszeg

Scardinius erythrophthalmus

20

1000

4.

domolykó

Leuciscus cephalus

20

2000

5.

jászkeszeg

Leuciscus idus

20

1000

6.

szélhajtó küsz

Alburnus alburnus

10

1000

7.

karikakeszeg

Blicca bjoerkna

10

1000

8.

dévérkeszeg

Abramis brama

10

1000

9.

laposkeszeg

Abramis ballerus

10

1000

10.

bagolykeszeg

Abramis sapa

10

1000

11.

szilvaorrú keszeg

Vimba vimba

20

1000

12.

paduc

Chondrostoma nasus

100

1000

13.

garda

Pelecus cultratus

100

2000

14.

compó

Tinca tinca

200

3000

15.

széles kárász

Carassius carassius

200

3000

16.

sebes pisztráng

Salmo trutta

200

3000

17.

menyhal

Lota lota

200

3000

18.

sügér

Perca fluviatilis

50

2000

19.

vágó durbincs

Gymnocephalus cernuus

50

1000

20.

kősüllő

Sander volgensis

200

3000

II. NAGYOBB MÉRETŰ FAJOK

A.

B.

C.

D.

1.

FAJNÉV

TUDOMÁNYOS NÉV

100 gramm egyedsúly alatt Ft/db

100 gramm egyedsúly felett Ft/kg*

2.

kecsege

Acipenser ruthenus

500

4000

3.

angolna

Anguilla anguilla

3000

4.

balin

Aspius aspius

100

2000

5.

márna

Barbus barbus

100

2000

6.

ponty

Cyprinus carpio

100

1000

7.

harcsa

Silurus glanis

100

2000

8.

csuka

Esox lucius

200

3000

9.

fogassüllő

Sander lucioperca

200

3000

* Megjegyzés: A méret- vagy darabszám-korlátozással vagy fajlagos tilalmi időszakkal védett halfajok méreten aluli, vagy kifogható darabszámot meghaladó, vagy fajlagos tilalmi időben jogosulatlanul kifogott, vagy a helyi horgászrendben felső méretkorlátozással védett halfajok felső méretet elérő vagy meghaladó egyede esetében, vagy azok jogosulatlan horgászat vagy rekreációs halászat során történt kifogása esetén a halgazdálkodási érték példányonként a táblázat szerint számított érték ötszöröse, ponty esetében tizenötszöröse.

2. melléklet a 133/2013. (XII. 29.) VM rendelethez



I. rész
Fogási tanúsítvány adattartalma
Fogási tanúsítvány nyomtatvány tömb fedőlapján
1. Név (cégnév)
2. Lakóhely (székhely)
3. Halászati engedély száma
4. Kiállítás helye, időpontja
5.236 Kiállító halgazdálkodási hatóság aláírása, bélyegzője
Fogási tanúsítvány belső lapjain
1. Fogási tanúsítvány
2. Belföldi halértékesítéshez
3. Bizonylat száma
4. Halászati engedélyes
a) neve
b) lakcíme (székhelye)
c) halászati engedélyének száma
5. Vásárló
a) neve
b) lakcíme (székhelye)
6. Nyilvántartott halgazdálkodási vízterület megnevezése, illetve víztérkódja
7. Értékesített halfaj
a) megnevezése
b) mennyisége (kg)
c) mennyisége (db)
8. Bizonylat kiállításának helye, időpontja
9. Halászati engedélyes aláírása
10. Vásárló aláírása

II. rész
A halászati engedélynek – a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvényben meghatározottakon túl – a következőket kell tartalmaznia:
1. Halászati engedély időbeli hatálya
2. Halgazdálkodásra jogosult megnevezése
3. Halászható nyilvántartott halgazdálkodási vízterület vagy vízterületek megnevezése, vízfolyás esetében a halászható km szelvények
4. Alkalmazható halászeszközök
a) megnevezése
b) darabszáma
c) szembősége
d) egyedi jelölése
e) kifogható egyes halfajok éves mennyisége (kg)
5. Halászati szerződés kelte, időbeli hatálya
6. Halászati engedély azonosító száma

3. melléklet a 133/2013. (XII. 29.) VM rendelethez237

4. melléklet a 133/2013. (XII. 29.) VM rendelethez238

5. melléklet a 133/2013. (XII. 29.) VM rendelethez239

6. melléklet a 133/2013. (XII. 29.) VM rendelethez240

7. melléklet a 133/2013. (XII. 29.) VM rendelethez241

8. melléklet a 133/2013. (XII. 29.) VM rendelethez242

I. rész

Őshonos halfajok

magyar név

tudományos név

fogható

nem fogható

közösségi
jelentőségű faj

veszélyeztetett faj

kecsege

Acipenser ruthenus

X

X

X

angolna

Anguilla anguilla

X

bodorka

Rutilus rutilus

X

vörösszárnyú keszeg

Scardinius erythrophthalmus

X

domolykó

Leuciscus cephalus

X

jászkeszeg

Leuciscus idus

X

balin

Aspius aspius

X

X

szélhajtó küsz

Alburnus alburnus

X

karikakeszeg

Blicca bjoerkna

X

dévérkeszeg

Abramis brama

X

laposkeszeg

Abramis ballerus

X

bagolykeszeg

Abramis sapa

X

szilvaorrú keszeg

Vimba vimba

X

garda

Pelecus cultratus

X

X

paduc

Chondrostoma nasus

X

compó

Tinca tinca

X

X

márna

Barbus barbus

X

X

széles kárász

Carassius carassius

X

X

ponty

Cyprinus carpio

X

harcsa

Silurus glanis

X

csuka

Esox lucius

X

sebes pisztráng

Salmo trutta

X

menyhal

Lota lota

X

sügér

Perca fluviatilis

X

vágó durbincs

Gymnocephalus cernua

X

fogassüllő

Sander lucioperca

X

kősüllő

Sander volgensis

X

X

II. rész

Vizeinkben rendszeresen előforduló idegenhonos halfajok

magyar név

tudományos név

inváziós

spontán jövevényfaj

lénai tok

Acipenser baeri

lapátorrú tok

Polyodon spathula

amur

Ctenopharyngodon idella

fekete amur

Mylopharingodon piceus

razbóra

Pseudorasbora parva

X

ezüstkárász

Carassius gibelio

X

busa

Hypophthalmichtys sp.

X

törpeharcsa

Ameiurus nebulosus

X

fekete törpeharcsa

Ameiurus melas

X

pettyes harcsa

Ictalurus punctatus

afrikai harcsa

Clarias sp., Heterobranchus sp.

pataki szajbling

Salvelinus fontinalis

szivárványos pisztráng

Oncorhynchus mykiss

tüskés pikó (beleértve a nyugati pikót is)

Gasterosteus aculeatus (in. G. gymnurus)

naphal

Lepomis gibbosus

X

pisztrángsügér

Micropterus salmoides

amurgéb

Perccottus glenii

X

folyami géb

Neogobio fluviatilis

X

csupasztorkú géb

Neogobius gymnotrachelus

X

Kessler-géb

Neogobius kessleri

X

feketeszájú géb

Neogobius melanostomus

X

tarka géb

Proterorhinus marmoratus

X

kaukázusi törpegéb

Knipowitschia caucasica

X

9. melléklet a 133/2013. (XII. 29.) VM rendelethez243

Őshonos, fogható halfajok fajlagos tilalmi ideje, kifogható mérettartománya, valamint a horgászatra és a rekreációs célú halászatra vonatkozó napi és éves kifogható darabszáma

magyar név

fajlagos tilalmi időszak

kifogható halak mérettartománya

naponta kifogható darabszám

csuka

02. 01 – 03. 31.

legalább 40 cm

3 db

balin

03. 01 – 04. 30.

legalább 40 cm

3 db

sügér

03. 01 – 04. 30.

legalább 15 cm

*

fogassüllő

03. 01 – 04. 30.

legalább 30 cm

3 db

kősüllő

03. 01 – 06. 30.

legalább 25 cm

3 db

garda

04. 15 – 05. 31.

legalább 20 cm

domolykó

04. 15 – 05. 31.

legalább 25 cm

*

jászkeszeg

04. 15 – 05. 31.

legalább 20 cm

szilvaorrú keszeg

04. 15 – 05. 31.

legalább 20 cm

paduc

04. 15 – 05. 31.

legalább 20 cm

márna

04. 15 – 05. 31.

legalább 40 cm

3 db

ponty

05. 02 – 05. 31.

legalább 30 cm

3 db

compó

05. 02 – 06. 15.

legalább 25 cm

3 db

harcsa

05. 02 – 06. 15.

legalább 60 cm, fajlagos tilalmi időszakban legalább 100 cm

3 db

sebes pisztráng

10. 01 – 03. 31.

legalább 22 cm

3 db

menyhal

legalább 25 cm

*

A naponta kifogható darabszámmal is védett halfajokból egy személy érvényes állami horgászjeggyel, turista állami horgászjeggyel vagy állami halászjeggyel évente együttesen és összesen legfeljebb 100 darabot foghat ki. A meghatározott kifogható mennyiség az adott személyre vonatkozik, így nem állami vagy területi jegy típusonként értendő.
* Menyhal, sügér és domolykó esetében a naponta kifogható mennyiség darabszámtól függetlenül 3 kg.

10. melléklet a 133/2013. (XII. 29.) VM rendelethez244

11. melléklet a 133/2013. (XII. 29.) VM rendelethez245

12. melléklet a 133/2013. (XII. 29.) VM rendelethez246

Horgászati, halászati tevékenységekhez kapcsolódó díjak

1. Állami halászjegy díja 3000 Ft

2. Állami horgászjegy díja 3000 Ft

3. Turista állami horgászjegy díja 2000 Ft

4. Állami halász és állami horgász fogási napló díja 300 Ft

5. Állami halászvizsga díja 7000 Ft

6. Fogási tanúsítvány (nyomtatvány tömb) kiadásának díja 2000 Ft

13. melléklet a 133/2013. (XII. 29.) VM rendelethez247

1. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal fizetési számlája:

10032000-00289782-00000000

2. Halgazdálkodási hatóságok illetékességi területe szerinti megyei kormányhivatalok bankszámlaszámai:

A)

B)

Halgazdálkodási hatóság illetékességi területe szerinti megyei kormányhivatal

Számlaszám

1.

Baranya Megyei Kormányhivatal

10024003-00300953-00000000

2.

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

10025004-00299657-00000000

3.

Békés Megyei Kormányhivatal

10026005-00299578-00000000

4.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal

10027006-00302797-00000000

5.

Csongrád Megyei Kormányhivatal

10028007-00302618-00000000

6.

Fejér Megyei Kormányhivatal

10029008-00302694-00000000

7.

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal

10033001-00299633-00000000

8.

Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal

10034002-00301789-00000000

9.

Heves Megyei Kormányhivatal

10035003-00302065-00000000

10.

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal

10036004-00301404-00000000

11.

Nógrád Megyei Kormányhivatal

10037005-00302072-00000000

12.

Pest Megyei Kormányhivatal

10023002-00302223-00000000

13.

Somogy Megyei Kormányhivatal

10039007-00301105-00000000

14.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal

10044001-00302230-00000000

15.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

10045002-00301806-00000000

16.

Tolna Megyei Kormányhivatal

10046003-00302412-00000000

17.

Vas Megyei Kormányhivatal

10047004-00301370-00000000

18.

Veszprém Megyei Kormányhivatal

10048005-00299516-00000000

19.

Zala Megyei Kormányhivatal

10049006-00302993-00000000

14. melléklet a 133/2013. (XII. 29.) VM rendelethez248

A halgazdálkodási terv szerkezete és kötelező tartalmi elemei

I. rész

Halgazdálkodási terv fedőlapján

1. Halgazdálkodási terv megnevezés

2. Halgazdálkodásra jogosult

a) neve

b) székhelye (lakcíme)

c) adószáma

3. Nyilvántartott halgazdálkodási vízterület

a) neve

b) nyilvántartott területe

c) víztérkódja

4. A halgazdálkodási terv készítőjének és a terv horgászszervezeti jóváhagyójának neve, telefonszáma, elektronikus elérhetősége

5. Érvényességi időszak meghatározása

II. rész

Tervi törzsanyag

1. A vízterületen tervezett halgazdálkodási és más, halgazdálkodással összefüggő hasznosítási célok meghatározása

a) horgászat

b) rekreációs halászat

c) horgászati célú haltermelés

d) horgászsportra és horgászturizmusra vonatkozó kiegészítések

2. Az évenkénti haltelepítés tervezett minimális mennyiségére vonatkozó adatok, halfaj és korosztály szerinti megosztásban, a halállomány felmérésére, monitorozására vonatkozó nyilatkozatok, elképzelések

3. A víz minőségének és a halállományok védelmét célzó intézkedések, beleértve a hal rendszeres etetésére vagy haltermelés esetén takarmányozására vonatkozó szabályozásokat is

4. A halgazdálkodás érdekében a vízi növényzet és a víziállat-állomány fenntartására tervezett intézkedések

5. Az állandó vagy időszakos halgazdálkodási kíméleti területek kijelölésére tervezett intézkedések

6. Az invazív, nem őshonos halfajok visszaszorítására vonatkozó intézkedési terv

7. A halállomány őrzésének módja, a hivatásos halőrök és a társadalmi halőrök tervezett alkalmazási, megbízási módja, minimális létszáma

8. A helyi horgászrend azon tervezett rendelkezései, amelyek tervezetten a jogszabályban meghatározott korlátozásokat enyhítik

9. A helyi horgászrend azon tervezett rendelkezései, amelyek tervezetten a jogszabályban meghatározott korlátozásokat szigorítják és egyben a halgazdálkodási hatósági szankciók alapját is képezik

III. rész

Halgazdálkodási terv hátlapján

1. Horgászszövetség támogatási javaslata (alhaszonbérleti jogviszonyú halgazdálkodási vízterületek esetén)

2. Halgazdálkodási hatóság jóváhagyása, a jóváhagyás dátuma, a jóvá nem hagyott elemek tételes felsorolása indokolással

3. Halgazdálkodási hatóság hatályba léptető záradéka, aláírása, bélyegzője

A támogatási javaslat, a jóváhagyás és záradékolás elektronikus formában történik.

1

Az 1. § a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

2

Az 1. § 4. pontja az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 17. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § 10. pontja a 62/2019. (XII. 18.) AM rendelet 1. §-ával megállapított, az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 18. § a) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 2. § (1) bekezése az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

5

A 2. § (1) bekezdés b) pontja a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 34. § b) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 2. § (2) bekezdés b) pontja az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

7

A 3. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 34. § c) pontjával megállapított szöveg.

8

A 3. § (2) bekezdés d) pontját a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

9

A 3. § (3) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

10

A 3. § (4) bekezdése az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

11

A 3. § (4a) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

12

A 3. § (5) bekezdése az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

13

A 3. § (6) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

14

A 3. § (7) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 3. § (9) bekezdése az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

16

A 4. §-t a 70/2017. (XII. 29.) FM rendelet 11. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

17

Az 5. §-t a 70/2017. (XII. 29.) FM rendelet 11. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte. [Az 5. §-nak a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 34. § a) pontjával elrendelt módosítása nem vezethető át.]

18

A 6. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

19

A 6. § (1) bekezdés a) pontja az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 5. pontja, a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 34. § d) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 6. § (2) bekezdése a 62/2019. (XII. 18.) AM rendelet 6. § a) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 6. § (4) bekezdését a 62/2019. (XII. 18.) AM rendelet 2. §-a iktatta be.

22

A 7. § (1) bekezdése a 70/2017. (XII. 29.) FM rendelet 11. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 8. § (2) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

24

A 8. § (3) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

25

A 9. §-t a 70/2017. (XII. 29.) FM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

26

A 10. § (2) bekezdése az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

27

A 10. § (3) bekezdése az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

28

A 10. § (4) bekezdése az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

29

A 10. § (5) bekezdése az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 2. és 7. pontja szerint módosított szöveg.

30

A 10. § (6) bekezdés nyitó szövegrésze a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 34. § e) pontjával megállapított szöveg.

31

A 10. § (6) bekezdés c) pontja a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

32

A 10. § (7) bekezdés c) pontja az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 17. § b) pontja szerint módosított szöveg.

33

A 10. § (7a) bekezését az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 3. §-a iktatta be, szövege a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított, az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 17. § c) pontja szerint módosított szöveg.

34

A 10. § (9) bekezdése az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

35

A 11. § a 89/2016. (XII. 29.) FM rendelet 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

36

A 11. § (1) bekezdése a 46/2020. (IX. 23.) AM rendelet 27. §-a szerint módosított szöveg.

37

A 11. § (3) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított, a 4/2021. (II. 23.) AM rendelet 7. §-a szerint módosított szöveg.

38

A 11. § (4) bekezdését a 70/2017. (XII. 29.) FM rendelet 11. § (2) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

39

A 11. § (5) bekezdése a 46/2020. (IX. 23.) AM rendelet 27. §-a szerint módosított szöveg.

40

A 11. § (6) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

41

A 4/A. alcímet (12/A. §) a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 6. §-a iktatta be.

42

A 12/A. § az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

43

A 4/B. alcímet (12/B. §) a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 7. §-a iktatta be.

44

A 5. alcím címe a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

45

A 13. § (1) bekezdése az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

46

A 14/A. §-t a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 9. §-a iktatta be.

48

A 16. § (2) bekezdés b) pontja a 44/2014. (IV. 14.) VM rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

49

A 16. § (2) bekezdés c) pontja a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 34. § g) pontja szerint módosított szöveg.

50

A 17. § (1) bekezdése az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

51

A 17. § (3) bekezdése az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

52

A 17. § (4) bekezdése a 62/2019. (XII. 18.) AM rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

53

A 17. § (4a) bekezdését a 62/2019. (XII. 18.) AM rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be, szövege az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 17. § d) pontja szerint módosított szöveg.

54

A 17. § (4b) bekezdését a 62/2019. (XII. 18.) AM rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be, szövege az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 17. § e) pontja szerint módosított szöveg.

55

A 17. § (4c) bekezdését a 62/2019. (XII. 18.) AM rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be, szövege az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

56

A 17. § (5) bekezdés c) pontját az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 3. § (4) bekezdése iktatta be.

57

A 17. § (10) bekezdését az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 18. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

58

A 17. § (11) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

59

A 17. § (11a) bekezését az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 4. § (1) bekezdése iktatta be.

60

A 17. § (11b) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 10. § (2) bekezdése iktatta be.

61

A 17. § (11c) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 10. § (2) bekezdése iktatta be.

62

A 17. § (11d) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 10. § (2) bekezdése iktatta be.

63

A 17. § (12) bekezdés nyitó szövegrésze a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 34. § b) pontja szerint módosított szöveg.

64

A 17. § (14) bekezdése a 44/2014. (IV. 14.) VM rendelet 18. § (2) bekezdésével megállapított, a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 34. § b) pontja szerint módosított szöveg.

65

A 17. § (15) bekezdése a 62/2019. (XII. 18.) AM rendelet 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

66

A 17. § (15a) bekezdését az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 10. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

67

A 17. § (17) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 10. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

68

A 17. § (18) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 35. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

69

A 17. § (19) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 35. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

70

A 17. § (20) bekezését az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 4. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 35. § a) pontja.

71

A 17. § (21) bekezését az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 4. § (3) bekezdése iktatta be, a 62/2019. (XII. 18.) AM rendelet 8. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

72

A 18. § (1) bekezdése a 41/2014. (XII. 23.) FM rendelet 1. §-ával megállapított, a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 34. § h) pontja szerint módosított szöveg.

73

A 18. § (1a) bekezését az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 5. §-a iktatta be.

74

A 18. § (2) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 34. § i) és l) pontja szerint módosított szöveg.

75

A 18. § (3) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

76

A 18. § (4) bekezdése az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

77

A 18. § (5) bekezdés h) pontja a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 34. § j) pontja szerint módosított szöveg.

80

A 18. § (8) bekezdése az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

81

A 19. § (1) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 34. § m) pontja szerint módosított szöveg.

82

A 19. § (2a) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 12. §-a iktatta be.

83

A 19. § (2b) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 12. §-a iktatta be.

84

A 19. § (3) bekezdése a 87/2015. (XII. 21.) FM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 9. §-a alapján a 2015. évben kiadott vagy meghosszabbított érvényességű állami horgászjegy, valamint a 2015. évben kiállított horgász fogási napló 2016. január 31-ig érvényes.

85

A 19. § (4) bekezdését a 87/2015. (XII. 21.) FM rendelet 5. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

86

A 19. § (5) bekezését a 62/2019. (XII. 18.) AM rendelet 8. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

87

A 19/A. §-t a 41/2014. (XII. 23.) FM rendelet 2. §-a iktatta be.

88

A 19/A. § (1) bekezdése az 56/2015. (IX. 24) FM rendelet 22. § 18. pontja, a 87/2015. (XII. 21.) FM rendelet 7. § a) pontja szerint módosított szöveg.

89

A 19/A. § (1a) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 13. § (1) bekezdése iktatta be.

90

A 19/A. § (2) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

91

A 19/A. § (3) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 35. § b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 4. §-a iktatta be.

92

A 19/A. § (4) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 13. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

93

A 19/A. § (5) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 13. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

94

A 19/A. § (6) bekezdését a 89/2016. (XII. 29.) FM rendelet 22. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 13. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

95

A 20. § a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 14. §-ával megállapított szöveg.

96

A 20. § (7) bekezdését az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 18. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

97

A 21. § a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

98

A 21. § (1) bekezdése az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 17. § f) pontja szerint módosított szöveg.

99

A 21. § (2) bekezdés b) pontja az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 17. § g) pontja szerint módosított szöveg.

100

A 21. § (3a) bekezdését az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 5. § (1) bekezdése iktatta be.

101

A 21. § (5) bekezdése az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

102

A 21. § (6) bekezdése az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

103

A 21. § (8) bekezdése az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 17. § h) pontja szerint módosított szöveg.

104

A 21. § (9) bekezdése az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 5. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

105

A 21. § (10) bekezdése az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 5. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

106

A 21. § (11) bekezdése az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 5. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

107

A 21. § (12) bekezdése az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 5. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

108

A 22. § szövege a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 16. §-a alapján került beiktatásra.

109

A 22. § (7) bekezdése a 62/2019. (XII. 18.) AM rendelet 6. § c) pontja szerint módosított szöveg.

110

A 23. § a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

111

A 23. § (5) bekezését a 62/2019. (XII. 18.) AM rendelet 8. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

112

A 24. § (1) bekezdése az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 22. pontja, a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 34. § n) pontja szerint módosított szöveg.

113

A 25. § a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 18. §-ával megállapított, az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 17. § i) pontja szerint módosított szöveg.

115

A 26/A. §-t a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 19. §-a iktatta be.

116

A 27. § (1) bekezdés b) pontja a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 34. § o) pontja szerint módosított szöveg.

117

A 27. § (1) bekezdés e) pontja a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 20. § (1) bekezdésével megállapított, az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 18. § d) pontja szerint módosított szöveg.

118

A 27. § (1) bekezdés f) pontja a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 20. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

119

A 27. § (1) bekezdés g) pontja a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 20. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

120

A 27. § (1) bekezdés i) pontja az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 24. pontja szerint módosított szöveg.

121

A 27. § (1) bekezdés k) pontja a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 20. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

122

A 27. § (1) bekezdés m) pontját a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 20. § (3) bekezdése iktatta be.

123

A 27. § (2) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 20. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

124

A 27. § (2a) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 20. § (5) bekezdése iktatta be, szövege az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

125

A 27. § (2b) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 20. § (5) bekezdése iktatta be, szövege az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

126

A 27. § (3) bekezdése az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 6. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

127

A 27. § (3a) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 20. § (7) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 18. § e) pontja.

128

A 27. § (4) bekezdését az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 10. §-a iktatta be, szövege az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 17. § j) pontja szerint módosított szöveg.

129

A 27. § (4a) bekezdését az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 6. § (4) bekezdése iktatta be.

130

A 27. § (5) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 20. § (8) bekezdése iktatta be.

131

A 27. § (6) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 20. § (8) bekezdése iktatta be.

132

A 27. § (7) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 20. § (8) bekezdése iktatta be.

133

A 27. § (8) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 20. § (8) bekezdése iktatta be, szövege a 62/2019. (XII. 18.) AM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

134

A 27. § (9) bekezdését az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 6. § (5) bekezdése iktatta be.

135

A 27/A. §-t a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 21. §-a iktatta be.

136

A 27/A. § (1) bekezdése az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

137

A 27/A. § (3) bekezdését az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 7. § (2) bekezdése iktatta be.

138

A 28. § (5) bekezdése az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

139

A 28. § (6) bekezdése az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

140

A 28. § (7) bekezdése a 44/2014. (IV. 14.) VM rendelet 25. § c) pontja szerint módosított szöveg.

141

A 28. § (8) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 36. § (3) bekezdését.

142

A 28. § (10) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 34. § p) pontja, az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 17. § k) pontja szerint módosított szöveg.

143

A 28. § (11) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 22. § (2) bekezdésével megállapított, az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 17. § l) pontja szerint módosított szöveg.

144

A 28. § (12) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 36. § (3) bekezdését.

145

A 28. § (14) bekezdése az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 26. pontja szerint módosított szöveg.

146

A 28. § (15) bekezdése a 44/2014. (IV. 14.) VM rendelet 20. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

147

A 28. § (16) bekezdése az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

148

A 28. § (17) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 22. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 36. § (3) bekezdését.

149

A 28. § (19) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 22. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 36. § (3) bekezdését.

150

A 28. § (20) bekezdése az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

151

A 28. § (20a) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 22. § (5) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 36. § (3) bekezdését.

152

A 28. § (21) bekezdése az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 11. §-ával megállapított, a 87/2015. (XII. 21.) FM rendelet 4. §-a, az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 17. § m) pontja szerint módosított szöveg.

153

A 28. § (23) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 22. § (6) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 36. § (3) bekezdését.

154

A 28. § (24) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 22. § (6) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 36. § (3) bekezdését.

155

A 28. § (25) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 22. § (6) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 36. § (3) bekezdését.

156

A 28/A. §-t az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 12. §-a iktatta be.

157

A 28/A. § (4) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 23. §-a iktatta be.

158

A 28/B. §-t a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 24. §-a iktatta be.

159

A 29. § (1) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 25. §-ával megállapított, az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 17. § n) pontja szerint módosított szöveg.

160

A 30. § a 44/2014. (IV. 14.) VM rendelet 21. §-ával megállapított szöveg.

161

A 30. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

162

A 30. § (1) bekezdés a) pontja az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 29. és 30. pontja szerint módosított szöveg.

163

A 30. § (1) bekezdés c) pontja a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 34. § q) pontja szerint módosított szöveg.

164

A 30/A. §-t a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 26. §-a iktatta be.

165

A 30/A. § (3) bekezdése az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 17. § o) pontja szerint módosított szöveg.

166

A 30/B. §-t a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 26. §-a iktatta be.

167

A 31. § (1) bekezdés a) pontja az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

168

A 31. § (3) bekezdése az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

169

A 31. § (3a) bekezdését az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 13. §-a iktatta be.

170

A 31. § (4) bekezdését a 70/2017. (XII. 29.) FM rendelet 11. § (2) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

171

A 31. § (5) bekezdése az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 2. pontja, az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 17. § p) pontja szerint módosított szöveg.

172

A 31. § (6) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 27. §-a iktatta be.

173

A 31. § (7) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 27. §-a iktatta be.

174

A 31/A. §-t az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 14. §-a iktatta be.

175

A 31/B. §-t az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 9. §-a iktatta be.

176

A 32. § (1) bekezdés f) pontja a 44/2014. (IV. 14.) VM rendelet 22. §-ával megállapított szöveg.

177

A 32. § (2) bekezdése az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 21. pontja szerint módosított szöveg.

178

A 33. § (1) bekezdése a 89/2016. (XII. 29.) FM rendelet 22. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

179

A 34. § (2)–(3) bekezdését a 70/2017. (XII. 29.) FM rendelet 11. § (2) bekezdés f) pontja hatályon kívül helyezte.

180

A 34. § (4) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 28. §-a iktatta be.

181

A 35. § (1) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 34. § r) pontja szerint módosított szöveg.

182

A 35. § (2) bekezdése a 87/2015. (XII. 21.) FM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg. [A 35. § (2) bekezdésének a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 34. § s) pontjával elrendelt módosítása, amely szerint az első mondatban a „szervezet” szövegrész helyébe a „horgászszervezet” szöveg lép, nem vezethető át.]

184

A 35. § (4) bekezdése a 44/2014. (IV. 14.) VM rendelet 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

185

A 35. § (4a) bekezdését a 44/2014. (IV. 14.) VM rendelet 23. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 29. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

186

A 35. § (5) bekezdése az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

187

A 35. § (5a) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 29. § (2) bekezdése iktatta be, szövege az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

188

A 35. § (5b) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 29. § (2) bekezdése iktatta be.

189

A 35. § (5c) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 29. § (2) bekezdése iktatta be.

190

A 35. § (5d) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 29. § (2) bekezdése iktatta be.

191

A 35. § (6) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 29. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

192

A 35. § (7) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 29. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

193

A 35. § (8) bekezdése az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 32. pontja szerint módosított szöveg.

194

A 35. § (9) bekezdése az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

195

A 35. § (10) bekezdését az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 15. §-a iktatta be.

196

A 35. § (11) bekezdését az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 15. §-a iktatta be.

197

A 36. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 34. § u) pontjával megállapított, záró szövegrésze az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

198

A 36. § (1) bekezdés c) pontja a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 34. § v) pontja szerint módosított szöveg.

199

A 36. § (2) bekezdése a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 30. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

200

A 36. § (2a) bekezdését a 89/2016. (XII. 29.) FM rendelet 22. § (4) bekezdése iktatta be.

201

A 36. § (5) bekezdését az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 16. §-a iktatta be, szövege a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 30. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

202

A 36. § (6) bekezdését az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 16. §-a iktatta be.

203

A 36. § (7) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 30. § (3) bekezdése iktatta be.

204

A 37–38. §-át a 70/2017. (XII. 29.) FM rendelet 11. § (2) bekezdés g) pontja hatályon kívül helyezte.

205

A 37–38. §-át a 70/2017. (XII. 29.) FM rendelet 11. § (2) bekezdés g) pontja hatályon kívül helyezte.

206

A 11. alcím címe a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 31. §-ával megállapított szöveg.

207

A 39. § a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 31. §-ával megállapított szöveg.

208

A 39. § (2) bekezdése az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 17. § q) pontja szerint módosított szöveg.

209

A 39. § (3) bekezése a 62/2019. (XII. 18.) AM rendelet 8. § d) pontja szerint módosított szöveg.

210

A 39. § (4) bekezdése az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

211

A 39. § (6) bekezdése az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 17. § r) pontja szerint módosított szöveg.

212

A 39. § (7) bekezdése az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 17. § s) pontja szerint módosított szöveg.

213

A 40. § a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 31. §-ával megállapított szöveg.

214

A 40. § (1) bekezdése az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

215

A 41. § a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 31. §-ával megállapított szöveg.

216

A 41. § (2) bekezdését az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 18. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

217

A 41. § (3) bekezdése az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

218

A 41. § (3a) bekezdését az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 13. § (2) bekezdése iktatta be.

219

A 41. § (5) bekezdése az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 13. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

220

A 41. § (7a) bekezdését az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 13. § (4) bekezdése iktatta be.

221

A 41. § (9) bekezdését az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 18. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

222

A 41. § (10) bekezdése az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 17. § t) pontja szerint módosított szöveg.

223

A 41. § (11) bekezdése az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 18. § f) pontja szerint módosított szöveg.

224

A 42. § a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 31. §-ával megállapított szöveg.

225

A 43. § a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 31. §-ával megállapított szöveg.

226

A 44. §-t a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 35. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

227

A 45. § az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

228

A 45/A. §-t a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 32. §-a iktatta be.

229

A 47. § (1) bekezdése az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

230

A 47. § (3) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 35. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

231

A 47. § (4) bekezdését a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 35. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

232

A 47. § (5) bekezdését az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 20. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 35. § d) pontja.

233

A 48. § az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 14. §-ával megállapított szöveg.

234

A 49. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

235

Az 1. mellékllet a 62/2019. (XII. 18.) AM rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított, az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 15. § a) pontja szerint módosított szöveg.

236

A 2. melléklet I. rész 5. pontja az 56/2015. (IX. 24.) FM rendelet 22. § 41. pontja szerint módosított szöveg.

237

A 3. mellékletet a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 35. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

238

A 4. mellékletet a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 35. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

239

Az 5. mellékletet a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 35. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

240

A 6. mellékletet a 87/2015. (XII. 21.) FM rendelet 6. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

241

A 7. mellékletet a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 35. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

242

A 8. melléklet a 44/2014. (IV. 14.) VM rendelet 25. § f) pontja szerint módosított, a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 33. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 36. § (3) bekezdését.

243

A 9. melléklet a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 33. § (3) bekezdésével megállapított, az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 15. § b) pontja szerint módosított szöveg.

244

A 10. mellékletet a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 35. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

245

A 11. mellékletet a 45/2018. (XII. 28.) AM rendelet 35. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

246

A 12. mellékletet a 41/2014. (XII. 23.) FM rendelet 5. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 62/2019. (XII. 18.) AM rendelet 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

248

A 14. mellékletet az 5/2021. (II. 23.) AM rendelet 16. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére