MÜ BH 2013/133
MÜ BH 2013/133
2013.05.01.
Nem felel meg a bizonyítékok helytálló mérlegelése követelményének, ha a bíróság olyan tanú vallomását értékeli perdöntőként, aki a munkavállaló előadásának alátámasztásával a saját munkavégzését minősítené a munkáltató elvárásába ütközőnek [Pp. 206. § (1) bekezdés, régi Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
2009. május 29-én az alperes rendkívüli felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát arra hivatkozással, hogy a felperes az alperes érdekeit sértő, pontatlan és fegyelmezetlen magatartást, illetve munkavégzést tanúsított, emiatt több ízben részesült írásbeli, valamint szóbeli figyelmeztetésben. Legutóbb 2009. május 22-én gondatlan viselkedésével veszélyeztette az „Sz” című műsor felvételét, magatartása nem minősíthető szakértőtől elvárható fegyelmezett munkavégzésnek. A figyelmeztetések ellenére sem javított munkavégzésén, ezáltal közvetlenül súlyosan veszélyeztette a rádió napi műsorszolgáltatási tevékenységét.
A felperes a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása és jogkövetkezményei alkalmazása iránt keresetet nyújtott be a munkaügyi bíróságon.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, így az az ítélet jogerőre emelkedése napján szűnik meg. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek elmaradt munkabért, átalány-kártérítést és felmentési időre járó átlagkeresetet, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint az alperes kétséget kizáróan nem tudta bizonyítani, hogy a felperes és a rendszergazda között megtörtént az ilyenkor szokásos átadás-átvétel és Gy. I. hamarabb hagyta el a stúdiót, mint a felperes, ebből következően a felperes hagyta magára az élő műsor rögzítését. É. G. csupán azt észlelte, hogy maga a produkciós stúdió üres, arról nem volt információja, hogy kinek kellett volna ott munkát végeznie, és S. P. is csupán azt tapasztalta, hogy nem felügyeli senki a zajló felvételt. Gy. I. a tanúkénti meghallgatása során úgy nyilatkozott, hogy megtörtént az átadás-átvétel, azonban a felperessel való szembesítés nem vezetett eredményre. A bíróság a tanúvallomást – szembeállítva a felperes egész eljárás során következetesen állított tényelőadásával – nem találta ítéleti bizonyosság alapjául szolgáló bizonyítéknak. Megállapította, hogy az alperes nem tudta bizonyítani a rendkívüli felmondás indokának valóságát, így jogellenesnek ítélte a felperes munkaviszonya megszüntetését.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást akként pontosította, hogy amikor a felperes a perbeli napon a produkciós stúdióba megérkezett, részére Gy. I. rendszergazda átadta a munkát, a felperes folytatta a felvételt, a tanú pedig elhagyta a stúdiót. Ezt követően a felperes a büfébe távozott. Megállapította, hogy a rendkívüli felmondás indoka a 2009. május 22-i esemény volt, a munkáltató által korábban már írásbeli figyelmeztetéssel értékelt cselekmények nem értékelhetők a rendkívüli felmondás indokaként, arra csupán a magatartás súlyát alátámasztandóan hivatkozhat a munkáltató.
A rendkívüli felmondás okául szolgáló magatartás vonatkozásában megállapította, hogy az elsőfokú bíróság okszerűtlenül mérlegelte a bizonyítékokat. Egybevetette Gy. I. rendszergazda, É. G. főszerkesztő, Ú. J. műszaki igazgató és S. P. nyilatkozatait és azt állapította meg, hogy a rendszergazda tanúvallomását a többi tanú vallomása közvetetten alátámasztotta. Kifejtette, hogy a perben a munkáltatói utasítás hiányának nem volt jelentősége, mert felperes maga is tisztában volt a munkavégzésre vonatkozóan kialakított gyakorlattal, elvárással. Bizonyítottnak találta, hogy a felperes részére a rendszergazda átadta a munkát, s tájékoztatta a felvétel fontosságáról. A felperes megjelenése és az átadást követően a rendszergazda átmeneti időre szóló felkérésen alapuló közreműködése megszűnt, így az élő műsor felvételének felügyeletéért a felperest terhelte a továbbiakban a felelősség. A felperes az élő műsor felvételét felügyelet nélkül hagyva távozott, a rendszergazdát nem kérte fel a további jelenlétre, s gondatlan magatartásával munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét jelentős mértékben megszegte. A felperes terhére esően értékelte a korábban kifogásolt munkavégzését is.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte, hogy a Kúria azt helyezze hatályon kívül, s keresetének adjon helyt. Kifogásolta, hogy a jogerős ítélet tényként kezelte, hogy a készülő felvétel őrzésére munkáltatói utasítás volt, aggálytalannak ítélte Gy. I. rendszergazda tanúvallomását, a rendkívüli felmondás indokolását alátámasztó körülményként értékelte a vele szemben hozott korábbi munkáltatói intézkedéseket. Vitatta, hogy munkáltatói tilalom volt a készülő felvételek magára hagyása vonatkozásában, munkaköri leírással pedig nem rendelkezett. Nem vitatta, hogy célszerű volt a műsorkészítéskor behívni valakit, ha a technikus el akarta hagyni a felvételkészítés helyét, ez azonban nem volt feltétlenül betartandó elvárás. Sérelmezte a másodfokú ítélet azon megállapítását is, hogy a rendkívüli felmondással érintett felvétel kapcsán megtörtént a rendszergazda és közte az átadás-átvétel. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy Gy. I. nem volt elfogulatlan, tanúvallomása nem tekinthető aggálytalannak.
Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A másodfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a rendkívüli felmondás indoka a 2009. május 22-i felperes terhére rótt kötelezettségszegés volt, az intézkedésben említett írásbeli, illetve szóbeli figyelmeztetések nem értékelhetők a rendkívüli felmondás indokaként, arra csak az adott magatartás súlyát alátámasztandóan hivatkozhat a munkáltató. A rendkívüli felmondás okát az alperes összefoglalóan a 2009. május 22-i gondatlan felperesi magatartásban jelölte meg, melyben „az Sz.” című műsor felvételének veszélyeztetését jelölte meg.
Az 1992. évi XXII. törvény (régi Mt.) 96. § (2) bekezdése, illetve 89. § (2) bekezdése alapján az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a rendkívüli felmondásban közölt ok valós, az ott megjelölt kötelezettség a felperest terhelte, amelyet szándékosan, vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegett. A másodfokú bíróság ítélete indokolásában kifejtette, hogy Gy. I. tanúvallomását – mely szerint 2009. május 22-én a készülő műsor felvételét szabályosan átadta a felperesnek és ezt követően távozott el a stúdióból – közvetett módon alátámasztja É. G., Ú. J. és S. P. tanúvallomása is.
A Kúria álláspontja szerint ezt a tényállítást az alperes ítéleti bizonyossággal nem tudta igazolni. A felperes ugyanis vitatta, hogy az átadás megtörtént, előadása szerint csupán a személyes holmijait tette le a stúdióban és a munka felvétele előtt a büfébe távozott. Gy. I. ezzel ellentétes tanúvallomást tett, vallomását azonban nem lehet perdöntőként figyelembe venni, mert amennyiben a felperes állítását alátámasztó nyilatkozatot tett volna, úgy az ő munkavégzése minősült volna a munkáltató elvárásába ütközőnek. A másodfokú bíróság által megjelölt három tanúnak nem volt közvetlen tudomása a két munkavállaló közötti feladat átadás-átvételről, így tanúvallomásuk e körben bizonyítékként nem értékelhető.
Helytállóan hivatkozott a felperes a felülvizsgálati kérelmében arra is, hogy a peres iratok szerint Gy. I. nem állította, csupán vélelmezte azt, hogy tájékoztatta őt a konkrét felvétel fontosságáról.
A másodfokú bíróság tévesen értékelte a felperes előadását, mely szerint tisztában volt azzal, hogy a készülő műsort nem lehet felügyelet nélkül hagyni. Maga a felperes ugyan nem vitatta, hogy a kialakult gyakorlat szerint a hangtechnikusnak jelen kellett lennie a stúdióban a hangfelvételnél, nem volt azonban olyan bizonyított munkáltatói utasítás, előírás, amely a bizonyos esetekben előre nem látható rövid időre szóló távozást tiltotta volna. Ezt támasztja alá Ú. J. műszaki igazgató vallomása is, aki előadta, hogy volt arra példa, hogy felügyelet nélkül maradt az élő műsor, különösen amikor a két stúdióban egy időben két műsor felvételére került sor. E körben lényeges az a körülmény, hogy a felperes az adott felvétel fontosságáról – tájékoztatás hiányában – bizonyítottan nem tudott.
Mindezek alapján helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az alperes nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani azt, hogy a felperes a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét súlyos gondatlansággal megszegte, illetve hogy a rendkívüli felmondásban említett, egy alkalommal megvalósult viszonylag rövid idejű felperesi távollét olyan súlyú kötelezettségszegésnek minősülhet, amire figyelemmel a munkáltató azonnali hatállyal jogszerűen megszüntethette a munkaviszonyt. Bizonyított lényeges felperesi kötelezettségszegés hiányában pedig a felperessel közölt két figyelmeztetésben foglaltak a rendkívüli felmondás megítélése szempontjából súlytalanok.
Az előbbiekre tekintettel a másodfokú bíróság kirívóan okszerűtlenül, nem a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően értékelte a bizonyítás eredményét, ezért a kifejtettek miatt a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogszabálysértő másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét a felperesi keresetet részben elutasító rendelkezést nem érintve – az elmaradt munkabér összege és kamata kivételével – helybenhagyta. Az Mt. 100. § (5) bekezdése alapján megállapította, hogy a felperes munkaviszonya az alperessel a határozata meghozatalakor szűnik meg.
Mivel a felperes a másodfokú eljárás során keresetét felemelte és a bíróság határozata jogerőre emelkedéséig igényelte elmaradt munkabérét és elmaradt járandóságát, a felperes összegszerű kereseti kérelme elbírálása végett az iratokat a másodfokú bíróságnak küldte meg.
(Kúria Mfv. II. 10.276/2012/3.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás