• Tartalom

1379/2013. (VI. 27.) Korm. határozat

1379/2013. (VI. 27.) Korm. határozat

az Országos Halgazdálkodási Tanácsról

2017.09.12.

1. A Kormány a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 30. § (1) bekezdése alapján a halgazdálkodási ágazatot érintő javaslatok kormányzati munkába való becsatornázása céljából, a kormányzati halgazdálkodási politika, továbbá a speciális halgazdálkodási szakmai szempontok hatékonyabb érvényesítésére Országos Halgazdálkodási Tanácsot hoz létre és működtet.

2. Az Országos Halgazdálkodási Tanács (a továbbiakban: Tanács) a Kormány halgazdálkodási ágazattal összefüggő döntéseinek előkészítésében közreműködő előkészítő konzultatív, véleményező, javaslattevő testület.

3. A Tanács a halgazdálkodásért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) felkérésére

a)1 elősegíti a halgazdálkodási jog gyakorlásával összefüggő egyéni, szervezeti és közérdek közötti összhang megteremtését;

b) véleményt nyilvánít halgazdálkodási szakmai kérdésekben, valamint az azokra vonatkozó jogalkotási elképzelésekről;

c)2 véleményezi az európai uniós alapokból nyújtható halgazdálkodási tárgyú támogatások esetében a beérkezett pályázatokat;

d) véleményezi és rangsorolja a nemzeti forrásokból megvalósuló pályázatokat;

e) véleményezi a közös halászati politika és a halgazdálkodási ágazat stratégiai irányait meghatározó dokumentumokat, összegyűjti és közvetíti a halgazdálkodási szakmai szervezetek javaslatait;

f) véleményezi az állami halászjegy váltására feltételként előírt halászvizsgához szükséges tanfolyam részletes szakmai anyagát;

g) javaslatot tesz az állami horgászjegy váltására feltételként előírt horgászvizsgához szükséges tanfolyam részletes szakmai anyagának összeállításához;

h) figyelemmel kíséri az európai uniós és hazai költségvetési forrású halgazdálkodási témájú pályázati kiírások főbb elveit és feltételrendszerét;

i) figyelemmel kíséri és értékeli a halászat nemzetközi kapcsolatrendszerének fejlődését és a halászat nemzetközi trendjeit;

j) figyelemmel kíséri és értékeli a hazai halgazdálkodási ágazat alakulását;

k) megtárgyalja a halgazdálkodási ágazatot érintő egyéb időszerű kérdéseket.

4.3 A Tanács létszáma legfeljebb 15 fő, melynek tagjai a miniszter felkérése alapján

a) Elnök: a miniszter által kijelölt kormánytisztviselő;

b) az akvakultúra kutatási, fejlesztési, oktatási területét képviselő 1 fő felkért tudományos szakértő;

c)4 a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) 2 fő delegáltja;

d)5

e)6 horgász érdekképviseletek legfeljebb 3 fő képviselője;

f) természetvédelmi állami szervezetek 1 fő képviselője;

g) önkormányzatok képviseletében 1 fő felkért szakértő;

h) természetes vizek halgazdálkodásának 1 fő felkért szakértője;

i) természetes vizek horgászturisztikai hasznosításának 1 fő felkért szakértője;

j) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 1 fő delegáltja;

k)7 a miniszter által kijelölt, az általa vezetett minisztérium halgazdálkodási jogterületével foglalkozó, jogász végzettséggel rendelkező kormánytisztviselője;

l)8 a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Irányító Hatóságának vezetője;

m)9 az Országos Vízügyi Főigazgatóság 1 fő delegáltja.

5.10 A Tanácsba tag delegálására jogosult szervezetek és szakértők felkéréséről a miniszter a határozat, illetve a határozat módosításáról szóló kormányhatározat hatálybalépését követő 30 napon belül gondoskodik.

6.11 A Tanács az Elnök kérésére véleményezi a nyilvántartott halgazdálkodási vízterület Magyar Államot megillető halgazdálkodási jogának haszonbérbe adására vonatkozó pályázat elbírálásánál a beérkezett pályázatokat, majd a pályázatok elbírálásánál javaslatot tesz a nyertes pályázóra.

6a.12 A Tanács tagjai a 6. pontban foglalt feladat, a halgazdálkodási vízterület különleges rendeltetésűvé nyilvánítására irányuló, valamint a miniszter által adható halfogási engedélyekhez kapcsolódó bírálati, döntés-előkészítő tevékenység ellátásáért – ha azt jogszabály vagy közjogi szervezetszabályozó eszköz nem zárja ki – időszakos jelleggel, a nagy mennyiségben benyújtott pályázat, illetve engedélykérelem esetén díjazásban részesülhetnek.

7. A Tanács ülésén tanácskozási joggal részt vehet az, akit az elnök az ülésre meghív.

8. A Tanács üléseit az elnök vezeti, ezen jogkörét átruházhatja egy általa kijelölt személyre.

9. A Tanács tagjainak megbízatása határozatlan időre szól.

10. A Tanács tagjának tagsága megszűnik, amennyiben

a) lemond,

b) a miniszter felmenti, vagy

c) a delegálásra jogosult szervezet új tagot delegál.

11. A Tanács működési költségét a miniszter által vezetett minisztérium költségvetésében külön címen kell biztosítani.

12. A Tanács szükség szerint, eseti jelleggel ülésezik.

13. A Tanács ülései nem nyilvánosak, azokon csak a hivatalosan kijelölt tagok és helyetteseik, illetve a meghívottak vehetnek részt.

14. A Tanács titkársági feladatait a miniszter által vezetett Minisztériumnak az elnök által kijelölt kormánytisztviselője látja el.

15. A Tanács működésének részletes szabályait, valamint az elnök, a titkár és a tagok helyettesítésének rendjét a Tanács ügyrendjében a miniszter által vezetett Minisztérium miniszter által kijelölt kormánytisztviselője állapítja meg.

16. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

1

A 3. pont a) alpontja az 1966/2015. (XII. 23.) Korm. határozat 3. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

2

A 3. pont c) alpontja az 1278/2016. (VI. 7.) Korm. határozat 2. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

3

A 4. pont nyitó szövegrésze az 1278/2016. (VI. 7.) Korm. határozat 2. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

4

A 4. pont c) alpontja az 1629/2017. (IX. 11.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

5

A 4. pont d) alpontját az 1629/2017. (IX. 11.) Korm. határozat 2. pontja hatályon kívül helyezte.

6

A 4. pont e) alpontja az 1966/2015. (XII. 23.) Korm. határozat 3. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

7

A 4. pont k) alpontját az 1966/2015. (XII. 23.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be.

8

A 4. pont l) alpontját az 1278/2016. (VI. 7.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be.

9

A 4. pont m) alpontját az 1278/2016. (VI. 7.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be.

10

Az 5. pont az 1966/2015. (XII. 23.) Korm. határozat 3. pont d) alpontja szerint módosított szöveg.

11

A 6. pont az 1966/2015. (XII. 23.) Korm. határozat 3. pont e) alpontja szerint módosított szöveg.

12

A 6a. pontot az 1966/2015. (XII. 23.) Korm. határozat 2. pontja iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére