KÜ BH 2013/139
KÜ BH 2013/139
2013.05.01.
Az Itv. 23. §-ban foglalt illetékkedvezmény igénybevételéhez szükséges együttes feltételeket maga a jogszabály részletesen tartalmazza. Ennek elmulasztása miatt előterjesztett igazolási kérelemben nem lehet arra alappal hivatkozni,hogy a fizetési meghagyásban foglalt tájékoztatási kötelezettség nem volt teljes körű [1990. évi XCIII. tv. 23/A. § (1) és (8) bek.].
A felperes, mint ingatlanok pénzügyi lízingjét fő tevékenység szerint folytató vállalkozás, 2002. június 17-én vásárolta meg a Budapest, M. u. alatti ingatlant 29 800 000 forint vételárért. A szerződés 3. pontjában arra vállalt kötelezettséget, hogy az ingatlant pénzügyi lízing keretében F. Gy. és F. Gy.-né használatába adja, majd a lízingszerződés teljesítése esetén lehetővé teszi, hogy a kft. az ingatlan tulajdonjogát megszerezze. A 14. pont szerint – mivel a szóban forgó ingatlan felperes általi megvételének kifejezett célja az ingatlan lízingbe adása volt – élni kíván az illetékekről szóló 1990. XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 23/A. § szerinti illetékkedvezménnyel.
Az illetékhivatal 2002. augusztus 28-án fizetési meghagyásával a kedvezményes szabályok alkalmazásával állapította meg az illetéket összesen 596 000 Ft-ban. Rögzítette, hogy amennyiben a felperes 2004. június 18-áig az ingatlant nem adja el vagy nem adja lízingbe és ezt ezen határidőt követő 15 napon belül nem igazolja, akkor az illeték-különbözet kétszeresét kell pótlólag megfizetni.
A felperes 2005. január 19-én jelentette be a lízingbe adás tényét. Az illetékhivatal 2005. február 28-án kelt határozatával az illeték-különbözetet 2 064 000 Ft-ban előírta. A döntés indoka, hogy a vagyonszerzés bejelentésekor hatályos Itv. 23/A. § feltételei nem teljesültek, a lízingbe adás határidőben való igazolása nem történt meg.
A felperes fellebbezése nyomán eljárt másodfokú hatóság azonban már határozatával – az indokolás részbeni megváltoztatása mellett – helybenhagyta az elsőfokú döntést.
A felperes a határozatot keresettel támadta meg, melyet a Fővárosi Bíróság jogerős ítéletével elutasított.
A Legfelsőbb Bíróság a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem nyomán 2008. november 6-án ítéletével a Fővárosi Bíróság ítéletét és a másodfokú közigazgatási határozatot hatályon kívül helyezte, és a másodfokú hatóságot új eljárásra kötelezte.
A másodfokú hatóság a Legfelsőbb Bíróság kötelezésének úgy tett eleget, hogy 2009. március 13-án kelt határozatával az elsőfokú hatóság mindkét (érdemi és nem érdemi) határozatát is megsemmisítette és új eljárást rendelt el. Ennek során az elsőfokú hatóság határozatával ismét kiszabta az 2 064 000 Ft illetéket. Álláspontja szerint a felperes a megvásárolt ingatlan pénzügyi lízingbe adását a törvényi határidőben nem igazolta.
A felperes ismételten benyújtott fellebbezésében újabb jogszabályváltozásra hivatkozott, konkrétan a 2007. évi CXXVI. törvény (továbbiakban: Mód.tv.) 148. §-ára, amely módosította az Itv. 23/A. § (7) bekezdését, és mely szerint a kedvezményes illeték szempontjából csak annak van jelentősége, hogy az ingatlant két éven belül ténylegesen lízingbe adták-e. Megszűnt tehát a bejelentési kötelezettség. E szabályt a felperes értelmezése szerint a 2008. január 1-je után kezdeményezett jogorvoslati eljárásokban már alkalmazni kell, azaz jelen fellebbezést is e szerint kell elbírálni. Továbbra is fenntartotta ugyanakkor, hogy az eredeti fizetési meghagyásban foglalt tájékoztatás nem volt egyediesített, az lényegében egy blanketta szöveg volt, ezért nem elégítette ki a jogszabályi követelményeket, melynek következményét nem viselheti az ügyfél.
Az alperes az elsőfokú határozatot másodfokú határozatával helybenhagyta. Kifejtette, hogy az illeték-különbözet alóli mentesüléshez olyan szerződés kell, melynek alapján a tulajdonjog a futamidő végén átszáll. A jelen ügyben szereplő lízingszerződés erre nem volt alkalmas, ugyanis ahhoz egyértelmű és kifejezett tulajdonátruházási szándék kell. Ennek alátámasztására megjelölte a Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 39.018/2008/9. számú ítéletét is. A kedvezmény igénybevételéhez szükséges feltételek határidőben való teljesítése az ügyfél kötelessége. Jelen ügyben nem állapítható meg az önhiba hiánya, így az igazolási kérelem elutasítása is jogszerű volt.
A felperes ismét keresettel fordult a bírósághoz, melyben kérte mindkét fokú határozat hatályon kívül helyezését vagy e mellett az elsőfokú hatóság új eljárásra kötelezését.
A Fővárosi Bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, vagylagosan kérte az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását, vagy a keresetnek helyt adó új határozat meghozatalát. Azt hangsúlyozta, hogy önmagában súlyos jogszabálysértés, hogy az alperes túlterjeszkedett feladatán. Olyan kérdéseket is taglalt határozatában, melyre a Legfelsőbb Bíróság nem kötelezte. Sérült a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 111. § (3) bekezdése, amely miatt a határozat ex lege semmis [121. § (1) bekezdés e), f) pont], amit a bíróságnak észlelnie kellett volna. Helytelenül állapította meg a bíróság az alperesi határozat tartalmát, az ugyanis csak mellékesen foglalkozik az igazolási kérelemmel, valójában a lízingszerződést minősíti. Továbbra is állítja a felperes, hogy a fizetési meghagyásban szereplő tájékoztatás nem felelt meg az Itv. 23/A. §-ban foglalt követelményeknek, de az alperes határozatában felvázolt követelményrendszernek sem.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint nem megalapozott.
Az Itv. 23/A. § (1) bekezdése szerint: „Ingatlan tulajdonjogának cégjegyzék, illetve vállalkozói igazolvány alapján az illetékkötelezettség keletkezésekor a főtevékenysége szerint ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó, ha a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésekor tett nyilatkozata szerint az ingatlant továbbeladás céljából vásárolta, és az illetékkötelezettség keletkezésekor ingatlanok pénzügyi lízingjét főtevékenységként végző vállalkozó, ha a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésekor tett nyilatkozata szerint az ingatlant pénzügyi lízingbeadás céljából vásárolta (a továbbiakban együtt: vállalkozó), továbbá az ingatlanalap által történő megszerzésekor az illeték mértéke az ingatlan – terhekkel nem csökkentett – forgalmi értékének 2%-a.”
A (7) bekezdés értelmében: „Ha az (1) bekezdésben meghatározott céllal megszerzett ingatlant az ingatlanforgalmazást végző vállalkozó a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésétől számított két éven belül nem adja el és ennek megtörténtét – legkésőbb a határidő elteltét követő 15 napon belül – a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséről szóló határozattal (ennek hiányában az ingatlan-nyilvántartási eljárás megindítását a tulajdoni lapon feltüntetett széljeggyel) nem igazolja, illetőleg ha az ingatlanok pénzügyi lízingbeadásával foglalkozó vállalkozó a fenti határidőn belül a lízingbeadás tényét a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező szerződéssel nem igazolja; az illetékhivatal a vagyonszerzésre a 19. § (1) bekezdés, illetve 21. § (1) bekezdés alapján egyébként fizetendő és az (1) bekezdés szerint megállapított illeték különbözetének kétszeresét a vállalkozó terhére pótlólag előírja.”
Az Itv. 23/A. § (8) bekezdés – 2003. január 1-jétől hatályos szövege – alapján: „Az (1), (4)–(5) bekezdésben meghatározott nyilatkozatokat, valamint az (5)–(7) bekezdésben meghatározott igazolásokat az adott rendelkezésekben előírt időpontban és tartalommal kell az illetékhivatalhoz benyújtani. A nyilatkozat pótlásának, illetőleg a határidő elmulasztása miatti igazolási kérelem előterjesztésének a fizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig van helye.”
A Kúria a fentiekben rögzített tényállás és az idézett jogszabályok alapján megállapította, hogy az elsőfokú jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemmel érintett körben nem jogszabálysértő. Külön is rámutat a Kúria arra, hogy jelen ügyben úgy az adóhatóság, mint az elsőfokú bíróság megismételt eljárásban járt el, és ezen új eljárás kereteit a Legfelsőbb Bíróság korábbi ítélete határozta meg, amely egyébiránt érdemben állást foglalt abban a kérdésben, hogy a felperes által az illetékkiszabás céljából benyújtott adásvételi szerződés nem volt alkalmas annak igazolására, hogy a felperes megfelel a kedvezményes illeték igénybevétele feltételeinek. A Legfelsőbb Bíróság az alperest abban a körben kötelezte csak új eljárásra, hogy a felperes által előterjesztett igazolási kérelmet bírálja el, amely előírásnak az alperes eleget is tett. A megismételt perben már csak az lehetett kérdés, hogy az igazolási kérelem elbírálása megalapozottan, jogszerűen történt-e. Ennek a kérdésnek a megválaszolásához ugyanakkor szükséges azt rögzíteni, hogy mire alapozódott a felperesi igazolási kérelem. Alapozódott egyrészt az eredeti adásvételi szerződésre, amellyel kapcsolatban azonban a korábbi legfelsőbb bírósági ítélet nyomán már ítélt dolog („res iudicata”) következett be, ez tehát semmiképpen nem lehetett az igazolási kérelem alapja. A másik indok a tájékoztatási kötelezettség elmaradása, illetve elégtelen volta, mellyel összefüggésben szintén megállapítható, hogy alaptalan hivatkozás. Nem szükséges a törvényi rendelkezéseket teljes terjedelemben idézni a fizetési meghagyás vonatkozó részében. Egy ingatlanok értékesítésével, lízingjével hivatásszerűen foglalkozó cégtől teljes mértékben elvárható, hogy a rá vonatkozó jogszabályokat pontosan ismerje, és mint ahogy a peranyagból láthatóan ismerte is, hiszen a kedvezményes illeték igénybevételéhez jogalapként az Itv. 23/A. §-át jelölte meg kérelmében. Ez a jogszabályhely pedig az igazolás feltételrendszerét félreértelmezhetetlenül és kimerítő részletességgel tartalmazza. A feltételek határidőn túli és nem megfelelő igazolása nem menthető ki a tájékoztatási kötelezettség hiányával vagy elégtelen voltával. A határidőn túli bejelentés mindenképpen visszavezethető a felperes önhibájára, melynek eredményeképpen az igazolási kérelem érdemben történő elutasítása, az erről szóló végzés indokolásának megfogalmazása és ennek következményeként a pót-illeték kiszabása sem jogsértő.
Nem alapos a felülvizsgálati kérelem azon felvetése sem, hogy az elsőfokú bíróság kereseti kérelmekről nem döntött, szükséges bizonyításoknak nem adott helyt, illetve hivatalból is figyelembe veendő körülményekről (így: a jogszabályok időbeli hatálya vagy semmisségi ok fennállása) hallgatott, annak nem tulajdonított jelentőséget.
A Kúria kiemeli, hogy a töretlen bírói gyakorlat szerint a közigazgatási határozat hatályon kívül helyezésének csak akkor lehet helye, ha az az ügy érdemére is kihatóan súlyosan jogszabálysértő. E körben jelenleg is eligazítást ad a Legfelsőbb Bíróság 1/2011. KK véleménye (korábbi 31. állásfoglalása) melyet részben átvett a Pp. 339. § (1) bekezdése is. A jogszabálysértés egyébiránt lehet anyagi jogi, eljárási jogi, de az ügyfél hivatkozhat arra is, hogy a határozat meghozatala téves jogértelmezésen alapult. Jelen ügyben azonban ilyen körülmény nem merült fel. Már az elsőfokú bíróság is rögzítette, hogy az alperesnek valóban nem volt kötelessége a lízingszerződés megfelelőségének minősítése, ezzel szükségtelenül túlment az instrukcióban foglalt feladatán, ez azonban nem tette az ügy érdemére is kihatóan jogsértővé a határozatot, mert egyébként az alperes a Legfelsőbb Bíróság által előírt valamennyi eljárási cselekménynek eleget tett és az utasításnak megfelelő körben a döntéseit meghozta. Épp e döntés tartalma miatt vált feleslegessé a lízingszerződéssel foglalkozni, ugyanis annak csak akkor lett volna jelentősége, ha az alperes az igazolási kérelemnek helyt ad. Nincs szó tehát arról, hogy az alperes nem hajtotta végre a Legfelsőbb Bíróság ítéletének rendelkező részét és indokolását is teljes körűen, ahogy azt a Ket. 111. § (3) bekezdése [jelenleg 109. § (4) bekezdés] előírja, és ezzel a Ket. 121. § (1) bekezdés f) pontja szerint semmisségi ok állt volna elő. Ugyanakkor ezen egy kérdésben való véleménynyilvánítás nemcsak azért nem teszi jogszabálysértővé a határozatot, mert az ügy érdemére nem hatott ki, hanem azért is, mert a bírósági ítélet azt korrigálta, szükségtelenségét deklarálta.
A Kúria rögzíti még, hogy a lízingszerződés megfelelősége kérdésében a Legfelsőbb Bíróság korábbi ítélete nem foglalt állást. A Legfelsőbb Bíróság nem azért kötelezte az alperest az igazolási kérelem érdemi elbírálására, hogy ezzel úgymond „utat nyisson” a „törvényi feltételeket kielégítő” lízingszerződés illetékjogi jogkövetkezményei levonásához. A Legfelsőbb Bíróság az igazolási kérelem elbírálására azért adott utasítást, mert a 2003-tól történt jogszabályváltozás miatt a kérelem vizsgálata kötelezővé vált.
Nem alapos az a felperesi felvetés sem, hogy a bíróság hatálytalan jogszabályok alapján járt el. A Kúria is azt állapította meg, hogy a 2008-as jogszabályváltozások hatályba léptető rendelkezései egyértelműek és jelen ügyre még nem vonatkoztak.
Nem állja meg a helyét az sem, hogy a bíróság a fizetési meghagyásban foglalt tájékoztatási kötelezettség értékelésével ne foglalkozott volna, hiszen ezt tartalmazza az ítélet 8. oldal 2., 3. bekezdése. Nincs tehát e vonatkozásban el nem bírált kereseti kérelem.
A lízingbe vevők beavatkoztatásának kérdéséhez (melyek elmaradása indokát szintén tartalmazza az ítélet) a Kúria csak annyit jegyez meg, hogy a bíróságnak beavatkozói perbelépéssel kapcsolatos értesítési kötelezettsége csak az ellenérdekű fél irányában van [Pp. 332. § (5) bek.], minden más beavatkozni szándékozó érdekelt perbelépése, perbehívása (az erre vonatkozó kérelem előterjesztése) a felek kompetenciája, melynek során figyelemmel kell lenni a törvényi határidőkre is.
Végül rámutat a Kúria még arra, hogy jelen ügyben a tényállás feltárás alaposságát már a korábbi legfelsőbb bírósági ítélet is megállapította, e körben további bizonyításfelvételt nem írt elő. Az alaptényállásra befolyással nem bíró, később történt eseményekkel kapcsolatos bizonyítási indítványok elutasítása nem volt jogszabálysértő, mivel az ügy érdemi elbírálására sem lehetett volna kihatással.
A Kúria tehát az ügy érdemét képező jogkérdésben osztotta a Legfelsőbb Bíróság Kfv. V. 35.220/2011/8. számú, lényegében azonos tényállás mellett meghozott ítélete indokait, attól eltérni nem kívánt, ennélfogva jogegységi határozat meghozatalának indítványozása szükségtelen volt.
Ennél fogva a Kúria az elsőfokú jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Kfv. I. 35.793/2011.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás