• Tartalom

14/2013. (V. 24.) BM utasítás

14/2013. (V. 24.) BM utasítás

a Belügyminisztérium Egyedi Iratkezelési Szabályzatának kiadásáról szóló 1/2011. (I. 20.) BM utasítás módosításáról1

2013.05.25.

A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 10. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltaknak megfelelően, a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet rendelkezéseinek figyelembevételével – a Belügyminisztérium iratkezelési rendszeréről és irattári tervéről a Magyar Nemzeti Levéltár és a köziratok kezelésének szakmai irányításáért felelős miniszter egyetértésével – kiadom az alábbi utasítást:

1. § A Belügyminisztérium Egyedi Iratkezelési Szabályzatának kiadásáról szóló 1/2011. (I. 20.) BM utasítás Melléklete

a) 16. pontjában a „Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban: MOL)” szövegrész helyébe a „Magyar Nemzeti Levéltár (a továbbiakban: MNL)” szöveg,

b) 201., 254. és 264. pontjában az „a MOL-nak” szövegrész helyébe az „az MNL-nek” szöveg,

c) 240. pont d) alpontjában, és 246. pontjában az „a MOL” szövegrész helyébe az „az MNL” szöveg,

d) 259. és 295. pontjában az „A MOL” szövegrész helyébe az „Az MNL” szöveg,

e) 265. pontjában az „a MOL-lal” szövegrész helyébe az „az MNL-lel” szöveg,

f) 5. sz. iratmintájában a „Kapják: 2 példány Magyar Országos Levéltár” szövegrész helyébe a „Kapják: 2 példány Magyar Nemzeti Levéltár” szöveg

lép.

2. § A Belügyminisztérium Egyedi Iratkezelési Szabályzatának kiadásáról szóló 1/2011. (I. 20.) BM utasítás Melléklete 2. függeléke „II. KÜLÖNÖS RÉSZ” fejezetének helyébe az 1. melléklet lép.

3. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 14/2013. (V. 24.) BM utasításhoz

II. KÜLÖNÖS RÉSZ
A HIVATALI EGYSÉGEK IGAZGATÁSI ÜGYEI

 

A bűncselekmények áldozatai segítésének iratai

 

 

BM101

Az áldozatsegítés irányításának kialakításához szükséges feladatokkal kapcsolatos iratok

N

15

BM102

Áldozatvédelmi tevékenységgel kapcsolatos jelentősebb ügyek iratai

N

15

BM103

Áldozatvédelmi tevékenységgel kapcsolatos elvi jelentőségű ügyek iratai

10

BM104

Áldozatvédelmi tevékenységgel kapcsolatos kisebb jelentőségű ügyek iratai

1

 

 

 

 

 

Élet- és vagyonbiztonság védelmének iratai

 

 

BM201

Élet, anyagi javak kulturális védelmével kapcsolatos jelentősebb ügyek iratai

N

15

BM202

Élet, anyagi javak kulturális védelmével kapcsolatos elvi jelentőségű ügyek iratai

10

BM203

Élet, anyagi javak kulturális védelmével kapcsolatos kisebb jelentőségű ügyek iratai

1

 

 

 

 

 

Bűncselekmények megelőzésének iratai

 

 

BM301

Bűnmegelőzéssel kapcsolatos elvi jelentőségű iratok

10

BM302

Bűnmegelőzéssel kapcsolatos feladatok végrehajtása során keletkező iratok

10

BM304

Bűncselekmények éves, országos szintű elemzésével, értékelésével kapcsolatos iratok

N

15

BM305

Bűncselekmények regionális elemzésével, értékelésével, illetve kisebb jelentőségű értékelésekkel kapcsolatos iratok

3

BM308

A bűncselekmények megelőzésével kapcsolatos pályázatok és támogatások iratai (teljesüléstől számított)

5

 

 

 

 

 

Büntetés-végrehajtás iratai

 

 

BM401

Büntetés félbeszakításával, javítóintézeti nevelés végrehajtásának félbeszakításával kapcsolatos iratok

10

 

 

 

 

 

A – hírszerzési tevékenység kivételével – polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításának iratai

 

 

 

 

 

 

BM501

A Miniszteri Kabinet Ügyrendjében meghatározott feladatokkal, ügyintézéssel kapcsolatosan az önálló belügyi szervekkel és állami szervekkel folytatott érdemi koordinációs levelezés iratai

N

HN

BM504

Nemzetbiztonsági ellenőrzések elrendelésével, határidejének meghosszabbításával, megszüntetésével, illetve szakvélemények ellenjegyzésével kapcsolatos miniszteri határozatok

10

BM505

Nemzetbiztonsági ellenőrzések elrendelésével kapcsolatos iratok (minisztériumok, illetve minősített adatot kezelő szervek vezetőinek kezdeményezése alapján)

1

BM506

Nemzetbiztonsági ellenőrzések elrendelésével kapcsolatos iratok és dokumentumok az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat vonatkozásában

1

BM507

Nemzetbiztonsági ellenőrzésekkel kapcsolatos levelezések, tájékoztatók, információszolgáltatás

3

BM508

Nemzetbiztonsági személyvédelemmel kapcsolatos iratok

10

BM509

Akkreditálások dokumentumai

5

 

 

 

 

 

Határrendészet iratai

 

 

BM601

Határrendészettel kapcsolatos ügyek során keletkezett dokumentumok

N

15

BM602

Határrendészeti jogszabályok értelmezésével kapcsolatos iratok

10

 

 

 

 

 

Idegenrendészet és menekültügy iratai

 

 

BM701

Letelepedés méltányosságból történő engedélyezésével és menekült státusz méltányossági jogkörben történő adásával kapcsolatban keletkezett iratok

N

15

BM702

Honosítással, honosítási kérelem elutasításával és lemondás elfogadásával kapcsolatos előterjesztések iratai

N

15

BM703

Menekültügy, menekültstátusz iránti kérelmek elutasításával kapcsolatban keletkezett iratok

N

15

BM704

Idegenrendészeti és menekültügyi jogszabályok értelmezésével kapcsolatos iratok

10

 

 

 

 

 

A külföldiek társadalmi beilleszkedésének elősegítésével kapcsolatos iratok

 

 

BM801

Állampolgárság megszerzésével, visszaszerzésével, elutasításával kapcsolatos iratok

N

HN

BM802

Névváltoztatási ügyekben hozott döntések előkészítésével kapcsolatos iratok

N

HN

BM803

Anyakönyvi ügyekben hozott döntések előkészítésével kapcsolatos iratok

N

HN

 

 

 

 

 

Közbiztonság iratai

 

 

BM901

Közbiztonsággal kapcsolatos jelentősebb ügyek iratai

N

15

BM902

Közbiztonsággal kapcsolatos elvi jelentőségű ügyek iratai

10

BM903

Közbiztonsággal kapcsolatos kisebb jelentőségű ügyek iratok

1

 

 

 

 

 

Közlekedésrendészet iratai

 

 

BM1001

Közlekedésrendészeti jogszabályok értelmezésével kapcsolatos iratok

10

BM1002

Közlekedésrendészettel kapcsolatos iratok

5

BM1003

Közlekedési baleseti ügyekkel kapcsolatos iratok

10

BM1004

A közúti közlekedéssel kapcsolatos közigazgatási bírságok miniszteri hatáskörbe tartozó döntések iratai

10

BM1005

Közlekedési igazgatási ügyekben hozott döntésekkel kapcsolatos iratok

5

BM1006

A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló jogszabályok értelmezésével kapcsolatos iratok

10

 

 

 

 

 

Közterület-felügyelet szabályozásának iratai

 

 

BM1101

Közterület-felügyelettel kapcsolatos iratok

5

BM1102

Közterület-felügyeleti jogszabályok értelmezésével kapcsolatos anyagok

10

 

 

 

 

 

Külföldre utazás szabályozásának iratai

 

 

BM1201

Külföldre utazással kapcsolatos jogi szabályozás értelmezésével kapcsolatos anyagok

10

 

 

 

 

 

Rendészet iratai

 

 

BM1301

Rendészeti szerveket érintő fejlesztési koncepciók iratai

N

15

BM1302

Rendkívüli eseményekkel kapcsolatos jelentések

3

BM1303

Ellenőrzési eseti megbízólevelek nyilvántartása

1

BM1304

Rendvédelmi szervek központi és területi szervei által szervezett értekezletek felterjesztett iratai (jelentés, emlékeztető stb.)

3

BM1305

Rendészeti szakvizsgabizottság kijelölésével kapcsolatos iratok

5

BM1306

Személy- és vagyonvédelemről, valamint magánnyomozói tevékenységről, fegyveres biztonsági őrségről, közterület-felügyeletről, polgárőrségről, és polgári célú lőfegyverekről, valamint pirotechnikai eszközökről szóló jogszabályok értelmezésével kapcsolatos iratok

10

BM1307

A Személy- Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara feletti törvényességi felügyelettel kapcsolatos iratok

N

15

BM1308

Nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló jogszabályok értelmezésével kapcsolatos iratok

10

BM1309

Termék- és tárgyi eszköz rendszeresítésének teljes dokumentációja

a termék, tárgyi eszköz rendszerből történő kivonása után 5 év

BM1310

Anyagi és technikai eszközökkel kapcsolatos ügyiratok

5

BM1311

Fegyverelvesztéssel kapcsolatos ügyiratok

N

15

BM1312

Rendőrségről és rendőri feladatokról szóló jogszabályok értelmezésével kapcsolatos iratok

10

BM1313

A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyával kapcsolatos jogszabály értelmezésével kapcsolatos iratok

10

 

 

 

 

 

Szabálysértési szabályozással kapcsolatos iratok

 

 

BM1401

Szabálysértési hatósági szakmai irányítás és felügyelet ellátásával kapcsolatos iratok

5

BM1402

Szabálysértéssel összefüggő méltányossági kérelmek elbírálásával kapcsolatos iratok

2

 

 

 

 

 

A helyi önkormányzatokért való felelősségi körben keletkezett iratok

 

 

BM1503

A helyi önkormányzatok és a civil szervezetek közötti együttműködéssel kapcsolatos elvi jelentőségű ügyek iratai

10

BM1504

A helyi önkormányzatok és a civil szervezetek közötti együttműködéssel kapcsolatos kisebb jelentőségű ügyek iratai

3

BM1505

Az önkormányzati rendszert érintő reformmal, módszertani ajánlással összefüggő elvi jelentőségű ügyek iratai

N

15

BM1506

Az önkormányzati rendszert érintő reformmal, módszertani ajánlással összefüggő kisebb jelentőségű ügyek iratai

5

BM1507

A helyi önkormányzatok feladat- és hatáskörét érintő jogszabály-változásokhoz kapcsolódó tájékoztatás iratai

3

BM1511

Az önkormányzati tájékoztató szerkesztésével kapcsolatos iratok

1

BM1512

A helyi önkormányzatok és szerveik feladat- és hatásköri jegyzékének aktualizálása során keletkezett iratok

3

BM1513

Önkormányzati szervek működését segítő módszertani segédanyagok, ajánlások iratai

3

BM1514

Jogértelmezéssel összefüggésben kiadott szakmai vélemények önkormányzat és szervei, helyi önkormányzati képviselő, fővárosi- és megyei kormányhivatal, nemzetiségi önkormányzatok, egyéb szervek és magánszemélyek részére

3

BM1515

Központi közigazgatás és a helyi önkormányzatok kapcsolatrendjének, működésének továbbfejlesztésével kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok

N

15

BM1516

Központi közigazgatás és a helyi önkormányzatok kapcsolatrendjének, működésének továbbfejlesztésével kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok

3

BM1517

Címzetes főjegyzői cím adományozásával kapcsolatos iratok

N

15

BM1518

Jegyzők Országos Szövetségével, jegyzőklubokkal, szakmai érdekvédelmi szervezetekkel kapcsolatos iratok

5

BM1519

A jegyzői szervezetek által biztosított területi államigazgatás és helyi önkormányzatok működésére vonatkozó információk, adatok gyűjtésével, rendszerezésével kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok

N

15

BM1520

A jegyzői szervezetek által biztosított területi államigazgatás és helyi önkormányzatok működésére vonatkozó információk, adatok gyűjtésével, rendszerezésével kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok

3

BM1521

Az európai uniós csatlakozásra váró országok önkormányzatainak felkészítésével kapcsolatos iratok

10

BM1522

Önkormányzati szervek hatósági igazgatási tevékenységének, a tevékenységre vonatkozó jogszabályok érvényesülésének értékelésével, elemzésével kapcsolatos iratok

N

15

BM1523

Külföldiek ingatlanszerzésével kapcsolatos iratok

5

BM1524

Hatósági statisztikával kapcsolatos iratok

N

15

BM1525

A törvényességi felügyelet információs rendszer működtetésével kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok

10

BM1526

A törvényességi felügyelet információs rendszer működtetésével kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok

3

BM1527

Önkormányzat társulásaival kapcsolatos iratok

10

BM1528

Központi igazgatás és a helyi önkormányzatok, valamint a helyi nemzetiségi önkormányzatok kapcsolatrendjének, működésének továbbfejlesztésével kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok

10

BM1529

Központi igazgatás és a helyi önkormányzatok, valamint a helyi nemzetiségi önkormányzatok kapcsolatrendjének, működésének továbbfejlesztésével kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok

3

BM1530

Jogértelmezéssel összefüggésben kiadott szakmai vélemények önkormányzat és szervei részére

5

BM1531

Jogértelmezéssel összefüggésben kiadott szakmai vélemények helyi önkormányzati képviselő részére

5

BM1532

Jogértelmezéssel összefüggésben kiadott szakmai vélemények fővárosi és megyei kormányhivatal részére

5

BM1533

Jogértelmezéssel összefüggésben kiadott szakmai vélemények egyéb szervek és magánszemélyek részére

5

BM1534

Jogértelmezéssel összefüggésben kiadott szakmai vélemények nemzetiségi önkormányzatok részére

5

BM1535

Önkormányzati érdekszövetséggel, Jegyzők Országos Szövetségével, jegyzőklubokkal, szakmai érdekvédelmi szervezetekkel kapcsolatos iratok

5

BM1536

A vagyonátadó bizottságok hatósági jogkörében másodfokon keletkezett iratok

N

15

BM1537

A Magyar Államkincstárral való együttműködéssel kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok

10

BM1538

A Magyar Államkincstárral való együttműködéssel kapcsolatos kisebb jelentőségű ügyek iratai

3

BM1539

Az önkormányzatok gazdálkodásával összefüggő szakvélemény

5

BM1540

Központosított előirányzat igénylése (aktuális költségvetési törvényben foglaltak szerint)

5

BM1541

Céltámogatással kapcsolatos elutasított igénybejelentés iratai

3

BM1542

Céltámogatással kapcsolatos támogatott igénybejelentés esetén a beruházás befejezését követő ügyek iratai

5

BM1543

Céltámogatással kapcsolatos iratok

5

BM1544

Céltámogatással kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok

1

BM1545

Normatív állami támogatással kapcsolatos iratok

5

BM1546

Címzett támogatással kapcsolatos elutasított igénybejelentés iratai

3

BM1547

Címzett támogatással kapcsolatos támogatott igénybejelentés esetén a beruházás befejezését követő ügyek iratai

5

BM1548

Címzett támogatással kapcsolatos iratok

5

BM1549

Címzett támogatással kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok

1

BM1550

A Magyar Államkincstár területi igazgatóságai működésével kapcsolatos iratok

5

BM1551

Fejlesztési tanácsok által odaítélt támogatásokkal, valamint a vis maior tartalékkal kapcsolatos területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatások iratai

5

BM1552

Fejlesztési tanácsok által odaítélt támogatásokkal, valamint a vis maior tartalékkal kapcsolatos céljellegű decentralizált támogatások iratai

5

BM1553

Fejlesztési tanácsok által odaítélt támogatásokkal, valamint a vis maior tartalékkal kapcsolatos vis maior (megyei keret) támogatások iratai

5

BM1554

Fejlesztési tanácsok által odaítélt támogatásokkal, valamint a vis maior tartalékkal kapcsolatos vis maior (központi tartalék) támogatások iratai

5

BM1555

Fejlesztési tanácsok által odaítélt támogatásokkal, valamint a vis maior tartalékkal kapcsolatos leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatásával (LEKI) összefüggő ügyek iratai

5

BM1556

Önkormányzat vagyonkataszterével kapcsolatos iratok

10

BM1557

Önkormányzat önálló vállalkozásban, gazdasági társaságban való részvételével kapcsolatos iratok

10

BM1559

A helyi önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló kiegészítő támogatásokkal kapcsolatos támogatási kérelmek

5

BM1560

A helyi önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló kiegészítő támogatásokkal kapcsolatos tájékoztatás, szakmai vélemény

3

BM1561

A helyi önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló kiegészítő támogatásokkal kapcsolatos kisebb jelentőségű egyéb iratok

1

BM1562

PR-tevékenységgel kapcsolatos elvi és általános jelentőségű iratok

10

BM1563

PR-tevékenységgel kapcsolatos egyéb és egyedi iratok

5

BM1564

Kisebb jelentőségű (eseti) támogatási ügyek

10

BM1565

EU Önerő Alap támogatással kapcsolatos EU Önerő Alapra benyújtott pályázatok

5

BM1566

EU Önerő Alap támogatással kapcsolatos EU Önerő Alap támogatási szerződései

5

BM1567

EU Önerő Alap támogatással kapcsolatos EU Önerő Alap pályázatokkal kapcsolatos egyéb levelezés

3

BM1569

Többcélú kistérségi társulások ösztönzésével és fejlesztésével kapcsolatos működési célú és normatív támogatás iratai

5

BM1570

Többcélú kistérségi társulások ösztönzésével és fejlesztésével kapcsolatos egyéb levelezés, állásfoglalás iratai

3

BM1571

Szakmai felkészítő és továbbképző tanácskozások és konferenciák a helyi önkormányzati képviselők, polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzatok elnökei és tagjai részére

3

BM1572

Egyéb uniós támogatással, illetve közösségi programmal kapcsolatos iratok

N

15

BM1573

Uniós pályázatokra vonatkozó információ kérése

1

BM1574

Másodfokú és felügyeleti intézkedés keretében keletkezett hatósági iratok

5

BM1575

Az önkormányzatok költségvetésével kapcsolatos nettó finanszírozás iratai

10

BM1576

Az önkormányzatok költségvetésével kapcsolatos normatív kötött támogatások iratai

10

BM1577

Az önkormányzatok költségvetésével kapcsolatos Budapest 4-es metróvonal finanszírozása

10

BM1578

Az önkormányzatok költségvetésével kapcsolatos egyéb iratok

3

BM1579

A Kormány és az önkormányzati érdekszövetségek egyeztető üléseinek szervezésével, lebonyolításával kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok (az ülés alapjául szolgáló háttéranyagok, az ülésről készült jegyzőkönyv/emlékeztető)

N

15

BM1580

A Kormány és az önkormányzati érdekszövetségek egyeztető üléseinek szervezésével, lebonyolításával kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok (meghívó, felkérő, jelenléti ív)

5

BM1583

Közigazgatási és önkormányzati reform végrehajtásával összefüggő elvi jelentőségű iratok

N

15

BM1584

Közigazgatási és önkormányzati reform végrehajtásával összefüggő kisebb jelentőségű iratok

5

BM1585

Martinsalak felhasználásával készült lakóépületek kártérítési ügyeivel összefüggő iratok

N

15

BM1586

Cél- és címzett támogatások áfa különbözetének felhasználására engedély kérése

5

BM1587

Cél- és címzett támogatások műszaki tartalmának és pénzügyi ütemezésének változtatására irányuló kérelmek

5

BM1588

Adósságrendezési eljárás alatt álló önkormányzatok támogatása

10

BM1589

Temetőkkel, temetkezéssel kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok

10

BM1590

Temetőkkel, temetkezéssel kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok

3

BM1591

Temetőkkel, temetkezéssel kapcsolatos temetkezési szolgáltatást végzők szakképesítésével kapcsolatos iratok

3

BM1594

Kormányzati döntés alapján megvalósuló önkormányzati beruházások iratai, a beruházás befejezését követően

8

BM1595

Vis maior tartalékra benyújtott önkormányzati támogatási igények

5

BM1596

Önkormányzatok adósságot keletkeztető kötelezettségvállalásának engedélyezése

10

 

 

 

 

 

Különleges jogrend bevezetésével kapcsolatos iratok

 

 

BM1601

A Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság és szervei működésével kapcsolatos előkészítő iratok

5

BM1602

A Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság és szervei működésével kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok

N

15

BM1603

A katasztrófák elleni védekezéssel kapcsolatos előkészítő iratok

5

BM1604

A katasztrófák elleni védekezéssel kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok

N

HN

BM1605

A különleges jogrend bevezetésével alkalmazásra kerülő intézkedési tervek

N

HN

BM1606

A különleges jogrend bevezetésére való felkészüléssel összefüggő iratok

3

BM1607

A személyi állomány értesítésével kapcsolatos iratok

5

BM1608

A különleges jogrend bevezetésével összefüggő érdemi jelentőségű iratok

N

HN

BM1609

Rendkívüli intézkedések tervezetei és koordinációs iratai

N

HN

BM1610

A nemzetgazdaság rendkívüli helyzetekre történő felkészítésével kapcsolatos iratok

5

BM1611

Védelmi igazgatási, katasztrófavédelmi, válságkezelési és egyéb gyakorlatokkal összefüggő érdemi jelentőségű iratok

N

HN

BM1612

Védelmi igazgatási, katasztrófavédelmi, válságkezelési és egyéb gyakorlatok előkészítésével kapcsolatos előkészítő iratok

1

BM1613

Védelmi bizottságok működésével kapcsolatos iratok

5

BM1614

Veszélyhelyzetek kezelésével összefüggő érdemi jelentőségű iratok

N

15

BM1615

Veszélyhelyzetek kezelésével összefüggő koordinációs iratok

3

BM1616

Különleges jogrend bevezetésével összefüggő igénybejelentés

10

BM1617

Kármentesítéssel kapcsolatos iratok

5

BM1618

Nemzeti Helyzetértékelő Központ általános készenlétének biztosításával összefüggő érdemi jelentőségű iratok

N

HN

BM1619

A Nemzeti Helyzetértékelő Központban tartott gyakorlatok, foglalkozások iratai

5

BM1620

A Nemzeti Helyzetértékelő Központ működésével kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok

1

BM1621

A különleges jogrend bevezetésére történő felkészülés ellenőrzésével kapcsolatos iratok

N

15

BM1622

Rendkívüli eseményekkel kapcsolatos jelentések

3

BM1623

Ellenőrzésekre kiadott megbízólevelek nyilvántartása

1

BM1624

Polgári veszélyhelyzeti tervezéssel kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok

5

BM1625

Polgári veszélyhelyzeti tervezéssel kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok

N

HN

BM1626

Védelmi igazgatással kapcsolatos iratok

N

15

 

 

 

 

 

Területrendezés és településügyi iratok

 

 

BM1701

Éves költségvetés tervezésével, felhasználásával és beszámolással kapcsolatos ügyek

N

15

BM1702

Az építésügyi célelőirányzat felhasználásával kapcsolatos iratok

3

BM1703

Területrendezési célelőirányzattal kapcsolatos iratok

3

BM1712

Területfejlesztési szabályozási ügyekben való részvétel

15

BM1713

Az építésügyi szabályozási ügyekben való részvétel

15

BM1715

Más tárcák (nem jogszabályra vonatkozó) egyeztetési anyagával kapcsolatos vélemények

5

BM1716

Két- és többoldalú nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő iratok

10

BM1717

Egységes jogalkalmazást biztosító szakmai segédletek, építésügyi kiadványok kidolgozásának ügyei

5

BM1718

Országos Területrendezési Terv

15

BM1719

A Budapesti Agglomeráció kiemelt térség területrendezési terve

15

BM1720

Balaton Kiemelt Üdülőkörzet kiemelt térség területrendezési terve

15

BM1721

Balatoni vízpart-rehabilitáció

15

BM1722

Balatoni intézkedési terv

10

BM1723

Megyei területrendezési tervek

10

BM1724

Területrendezési hatósági eljárásokkal kapcsolatos ügyek

5

BM1725

Másodfokú területrendezési szakhatósági állásfoglalások és egyéb szakhatósági ügyek

N

15

BM1726

Területi (környezeti, társadalmi és gazdasági) hatásvizsgálattal kapcsolatos ügyek

15

BM1727

Területrendezési tervek környezeti vizsgálatával kapcsolatos ügyek

15

BM1728

Infrastrukturális létesítményekkel kapcsolatos ügyek

10

BM1729

Területrendezési tervek metodikai, tartalmi, egyeztetési és elfogadási követelményeivel kapcsolatos ügyek

10

BM1730

Országos Dokumentációs Központtal kapcsolatos ügyek

10

BM1731

Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszerrel, valamint a területrendezési adatátvétellel, adatátadással, a területrendezési monitoringrendszerrel kapcsolatos ügyek

10

BM1732

Központi területrendezési tervtanács ügyei

10

BM1733

Főépítészi irodákkal kapcsolatos ügyek

15

BM1734

Területrendezési tervezői és szakértői jogosultsággal kapcsolatos ügyek

15

BM1736

Az Európai Táj Egyezmény hazai végrehajtásával kapcsolatos ügyek

5

BM1737

Területrendezés egyéb ügyeivel kapcsolatos iratok (állásfoglalások, vélemény, információkérés, panaszos ügyek, egyéb észrevételek, tájékoztatás)

1

BM1738

Településrendezési szakmai, jogi szabályozás előkészítésének iratai

N

15

BM1739

Településrendezési eszközök véleményezési eljárása

10

BM1740

Területrehabilitációs és helyi védelemmel kapcsolatos ügyek

N

15

BM1741

Településrendezési Tervtanács működésével kapcsolatos iratok

10

BM1742

Településrendezéssel kapcsolatos nemzetközi és EU-val kapcsolatos ügyek iratai

N

15

BM1744

Településrendezéssel kapcsolatos (hatósági, törvényességi) ellenőrzések iratai

10

BM1745

Településtervezési tevékenységgel kapcsolatos jogosultságok (tervezői jogosultság, szakértői és igazságügyi szakértői kérelmek) szakmai állásfoglalásával kapcsolatos iratok

5

BM1747

Településrendezéssel kapcsolatos egyéb iratok

5

BM1748

Európai uniós és hazai városfejlesztési ügyek, programok, projektek iratai

N

15

BM1749

Településfejlesztéssel kapcsolatos elvi ügyek iratai

N

15

BM1750

Településfejlesztéssel kapcsolatos egyedi ügyek iratai

5

BM1751

Országos, regionális és megyei szintű területfejlesztési koncepciók, programok egyeztetésével kapcsolatos anyagok

N

15

BM1752

Egységes elektronikus közmű és nyomvonalas létesítmények nyilvántartásával kapcsolatos ügyek iratai

N

15

BM1753

Pince, partfal- és földcsuszamlásveszély-elhárítással kapcsolatos pályázati rendszerrel kapcsolatos iratok

10

BM1754

Pince, partfal- és földcsuszamlásveszély vis maior támogatásokkal kapcsolatban kiadott szakvélemények

10

 

 

 

 

 

Építésügyi iratok

 

 

BM1801

Építészeti és környezetkultúra, az épített környezet állapota, minősége, védelme

N

15

BM1802

Építészeti és környezetfejlesztési tevékenység elismeréseként alapított szakmai kitüntetések és díjak (Pro Architectura, Ybl Miklós, Kós Károly díj, Helyi építészeti Örökség nívódíj, az Év akadálymentes épülete nívódíj pályázat stb.)

N

15

BM1803

Világörökség (kiemelkedő értékű épületegyüttesek megmentése és hasznosítása)

N

15

BM1804

Építészettel, épített környezet alakításával és védelmével kapcsolatos kutatás-fejlesztés

N

15

BM1805

Építészeti tervpályázatok ügyei

5

BM1806

Építészet és értékes alkotásainak megismertetése, szakmai tájékoztatás, információ, propaganda, kiállítás, film ügyei

5

BM1807

A Magyar Építőművészeti Tanács (MÉTA) tevékenysége során keletkezett iratok (emlékeztetők, építészetpolitikai dokumentumok)

10

BM1808

Építésügyi minőségbiztosítás, minőségvédelem

15

BM1809

Felvonók létesítése, üzemeltetése, ellenőrzése

15

BM1810

A központi építészeti-műszaki tervtanács működésével kapcsolatos iratok

N

15

BM1811

Építésügyi szabványosítás

N

15

BM1812

Az MSZT műszaki bizottságai tevékenységével kapcsolatos iratok

5

BM1813

Az építő- és építőanyag-ipar gazdasági folyamatainak elemzései, tanulmányok

10

BM1814

Az építésügyi célelőirányzat felhasználásával kapcsolatos iratok

5

BM1815

A költségvetési tervezéssel kapcsolatos ügyek

10

BM1817

Az ÉMI Közhasznú Kft.-vel kapcsolatos alapítói joggyakorlás döntés-előkészítő iratai

N

HN

BM1818

Építmény- és területrehabilitációs ügyek, helyi védelem

N

HN

BM1819

Az építésügy körébe tartozó jogszabályok előkészítésével, egyeztetésével kapcsolatos ügyek

15

BM1820

Az építésügyi jogszabályokkal kapcsolatos szakmai vélemények kiadása

10

BM1821

Építésügyi szakigazgatási feladatok, hatáskörök és hatósági jogkörök telepítése

N

15

BM1822

Az építésügy körébe tartozó nyilvántartások

N

15

BM1823

Építésügyi hatósági ügyintézők, valamint építésfelügyelők képesítési feltételeivel és továbbképzésükkel kapcsolatos iratok

15

BM1824

Az építésügyi hatóságok, valamint építésfelügyelet tevékenységének ellenőrzése és segítése

10

BM1825

Más eljáró építésügyi hatóság, valamint építésfelügyelet kijelölésével kapcsolatos intézkedések

5

BM1826

Az elvi építési, építési, bontási, használatbavételi, fennmaradási engedélyezési, kötelezési, ellenőrzési ügyekkel kapcsolatos eljárások és felügyeleti intézkedések

N

15

BM1827

Másodfokú építésfelügyeleti eljárások

N

15

BM1828

Építésügyi és építésfelügyeleti bírsággal kapcsolatos intézkedések

N

15

BM1829

Építésfelügyeleti ellenőrzéssel kapcsolatos ügyek

10

BM1830

Bauxitcementtel vagy más építőanyag-hibával kapcsolatos hatósági ügyek

15

BM1831

Építésügyi igazgatásban dolgozó köztisztviselők szakmai tevékenységének elismeréseként alapított szakmai kitüntetés, a Lechner Lajos díj odaítélésével kapcsolatos feladatok

N

15

BM1832

Építésügyi hatósági iratok külföldi ügyintézése

5

BM1833

Építésüggyel kapcsolatos panaszok és egyéb észrevételek, tájékoztatás intézése

5

BM1836

Építésüggyel kapcsolatos, felügyelt szakképzések vizsgajelentései, a szakmai vizsgák jóváhagyásával kapcsolatos iratok

15

BM1837

Szakmagyakorlással kapcsolatos hatósági ügyek

N

15

BM1838

A megyei kormányhivatalok szakigazgatási szerveként működő Építésügyi Hivatalok állami főépítészi feladatellátásával összefüggő iratok

15

BM1839

Építésüggyel és építészettel kapcsolatos kiemelt projektek

15

BM1840

A Magyar Építész Kamara és a Magyar Mérnöki Kamara, területi építész kamarák és a területi mérnöki kamarák törvényességi felügyeletével kapcsolatos iratok

15

BM1848

Országos Építésügyi és Településrendezési Tanács tevékenysége során keletkezett iratok (emlékeztetők, dokumentumok stb.)

10

BM1849

A VÁTI Kft. működésével, feladataival kapcsolatos iratok

N

HN

BM1850

Az országos főépítész szakmai egyeztetései, az állami főépítészek szakmai irányítása, továbbképzése során keletkezett iratok (jegyzőkönyvek, emlékeztetők)

15

 

 

 

 

 

Közfoglalkoztatással kapcsolatos ügyiratok

 

 

BM1901

Önkormányzati közfoglalkoztatással kapcsolatos iratok

N

15

BM1902

Állami vállalatok, állami felügyelet alá tartozó gazdasági társaságok által tervezett közfoglalkoztatás iratai

N

15

BM1903

Kistérségi startmunka-mintaprogram iratai

N

15

BM1904

Egyéb mintaprogramok iratai

N

15

BM1905

Foglalkoztatási és Közfoglalkoztatási Adatbázissal, Integrált Rendszer felügyeletével összefüggő iratok

10

BM1906

Közfoglalkoztatás mobilitását szolgáló támogatáshoz kapcsolódó iratok

8

BM1907

Közfoglalkoztatással összefüggő képzések iratai

15

BM1908

Közfoglalkoztatással kapcsolatos beszámolók, jelentések

10

 

 

 

 

 

Vízügyi igazgatással kapcsolatos ügyiratok

 

 

BM2001

Kiemelten kezelt tavak: Balaton, Velencei tó, Tisza tó vízgazdálkodása, vízminősége

N

15

BM2002

Tározók hasznosítása

10

BM2003

Vízminőségi kárelhárítás ügyei

10

BM2004

Árvízvédekezés előkészítése, végrehajtása

N

15

BM2005

Árvízvédelmi tervek felülvizsgálata, aktualizálása

N

15

BM2006

Vízépítési nagyműtárgyak adatai, tervei

N

15

BM2007

Vízerő-hasznosítási iratok

10

BM2008

Területi vízgazdálkodási vizek és vízi létesítmények fenntartása, fejlesztése

10

BM2009

Síkvidéki vízrendezés

10

BM2010

Belvízrendszerek karbantartása, fejlesztése

10

BM2011

Belvízvédekezés iratai

10

BM2012

Árvíz-védekezési szervezet adatai

N

15

BM2013

Árvízvédekezés iratai

10

BM2014

Árvízvédelmi célú hírközléssel kapcsolatos iratok

10

BM2015

Vízgazdálkodási társulatok támogatásai, szerződései

10

BM2016

Vízgazdálkodási társulatok szakmai felügyelete

5

BM2017

Tavak szabályozásával kapcsolatos iratok

10

BM2018

Vízügyi hajózási szolgálat tevékenysége, vízügyi hajópark üzemeltetése

10

BM2019

Jégveszély elhárításának iratai

10

BM2020

Folyószabályozás

N

15

BM2021

Térségi vízszétosztó rendszerek

10

BM2022

Regionális vízgazdálkodás

10

BM2023

Dombvidéki vízrendezés

10

BM2024

Helyi vízkárelhárítás

10

BM2025

Belterületi vízrendezés

10

BM2026

Vízügyi igazgatóságok erdészeti tevékenységével kapcsolatos iratok

10

BM2027

Forgalomképes vizek és vízi létesítmények átadás-átvétele, vagyonkezelésbe adása

10

BM2028

Közcélú szivattyútelepek üzemben tartása, készültségen kívüli belvízszivattyúzás

10

BM2029

Vásárhelyi Terv továbbfejlesztése

N

15

BM2030

Aszálystratégiával, aszálykezeléssel kapcsolatos ügyek

N

15

BM2031

Duna-Tisza közi Homokhátság vízpótlása

N

15

BM2032

EU Víz Keretirányelv végrehajtása-előterjesztések, levelezések

N

15

BM2033

Mezőgazdasági vízszolgáltatás, öntözésfejlesztés, melioráció

10

BM2034

Vízkészlet-gazdálkodási szakmai kapcsolattartás az országos és területi szervekkel

5

BM2035

Határvízi együttműködés iratai, nemzetközi pályázatok

5

BM2036

Vízgazdálkodással kapcsolatos általános levelezés

5

BM2037

Árvízvédelmi létesítmények fenntartásával kapcsolatos levelezés

10

BM2038

Árvízvédelmi létesítmények (tározók, gátak) kiépítésével kapcsolatos iratok

N

15

 

 

 

 

 

Örökségvédelemmel összefüggő iratok

 

 

BM2101

Az építésügyi és örökségvédelmi hivatalok szakmai irányításával, tevékenységük koordinálásával, továbbképzéssel kapcsolatos feladatok iratanyaga

N

15

BM2102

Örökségvédelmi kodifikációs feladatok iratanyaga

N

15

BM2103

Régészeti lelőhely vagy műemléki érték védetté nyilvánításával kapcsolatos iratanyaga

N

15

BM2104

Az építésügyi és örökségvédelmi hivatalok hatósági felügyeletével kapcsolatos iratanyag

N

15

BM2105

Ásatási Bizottság működésével, munkájával kapcsolatos iratok

N

15

BM2106

Nagyberuházásokhoz kötődő régészeti feladatellátással kapcsolatos és egyéb régészeti ügyek

N

15

BM2107

Műemléki szakértői vélemények, állásfoglalások

N

15

BM2108

Örökségvédelmi fejlesztési koncepciókkal, stratégiai tervekkel, örökségi elemek védelmének szempontrendszerével kapcsolatos iratanyag

N

15

BM2109

Örökségvédelmi szakmai felügyelettel, szakmai követelményekkel és képesítéssel kapcsolatos feladatok iratanyaga

N

15

BM2110

Örökségvédelmi nemzetközi ügyek iratanyaga

N

15

 

 

 

 

 

Nemzetközi kapcsolattartással összefüggő iratok

 

 

BM9001

Nemzetközi együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő, a BM feladatkörébe tartozó nemzetközi szerződések, megállapodások, jegyzőkönyvek stb.

N

15

BM9002

Nemzetközi együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő, más minisztérium, szerv feladatkörébe tartozó nemzetközi szerződések, megállapodások, jegyzőkönyvek stb.

3

BM9003

Nemzetközi együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő határmenti együttműködés

5

BM9004

Nemzetközi együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő egyéb nemzetközi ügyek

3

BM9005

Nemzetközi együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő vegyes bizottságok érdemi jelentőségű iratai (megbízólevelek, jegyzőkönyvek, emlékeztetők stb.)

N

15

BM9006

Nemzetközi együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő vegyes bizottságok szervezésével, működésével kapcsolatos nem érdemi iratok

3

BM9007

A külföldi országok társminisztériumaival folytatott miniszteri, államtitkári, helyettes államtitkári szintű tárgyalás előkészítő anyaga, valamint a tárgyalásról készült jelentés

N

15

BM9008

A miniszter által jóváhagyott nemzetközi terv és előkészítő anyagai

N

HN

BM9009

Euroatlanti szervezetekkel és az európai együttműködéssel kapcsolatos ügyek érdemi jelentőségű iratai (megállapodások, egyezmények, szerződések, együttműködési programok, jelentések stb.) a kapcsolattartást feladatkörében végző hivatali egységeknél

N

15

BM9010

Euroatlanti szervezetekkel és az európai együttműködéssel kapcsolatos ügyek érdemi jelentőségű iratai a kapcsolattartásban érintett hivatali egységeknél

5

BM9011

Euroatlanti szervezetekkel és az európai együttműködéssel kapcsolatos ügyek konferenciákkal, kongresszusokkal, értekezletekkel kapcsolatos iratai (levelezés, úti jelentések, javaslatok, delegációk fogadása, kiutazási tervek stb.) a kapcsolattartást végző és érintett hivatali egységeknél

3

BM9012

Euroatlanti szervezetekkel és az európai együttműködéssel kapcsolatos ügyekben egyes relációk helyzetéről készített tájékoztatók a kapcsolattartást végző és érintett hivatali egységeknél

3

BM9013

A belügyi attasék működésével kapcsolatos iratok

3

BM9014

A Magyarország állandó EU és NATO képviseleteihez vezényelt szakdiplomaták szakmai irányításával kapcsolatos anyagok és az általuk készített jelentések

3

BM9023

A szervezeti egység feladatkörét érintő jogi iránymutatásokkal (irányelv, tájékoztató), állásfoglalásokkal kapcsolatos iratok

10

BM9024

Az EU döntéshozatali mechanizmusaival kapcsolatos iratok

10

BM9026

Szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek, harmadik országbeli állampolgárok és hontalanok beutazásával és tartózkodásával kapcsolatos iratok

N

15

BM9027

Menekültekkel, oltalmazottakkal, menedékesekkel és menedékkérőkkel kapcsolatos eljárásokkal, befogadásukkal kapcsolatos iratok

N

15

BM9028

Külföldiek társadalmi beilleszkedésével kapcsolatos iratok

N

15

BM9029

Két- és többoldalú belügyi együttműködéssel kapcsolatos elvi jelentőségű iratok

N

HN

BM9030

Nemzetközi és kormányközi szervezetekkel való együttműködéssel kapcsolatos elvi jelentőségű iratok

N

HN

BM9031

Európai Bírósággal, Európai Emberi Jogi Bírósággal kapcsolatos iratok

5

BM9032

Uniós és nemzetközi támogatások koordinációjával összefüggésben keletkező iratok

N

15

BM9033

Az Új Széchenyi Tervhez kapcsolódó projektek és kiemelt projektek iratai

N

15

BM9034

Szolidaritási általános programokkal kapcsolatos iratok

N

HN

BM9035

Európai Migrációs Hálózattal kapcsolatos iratok

10

BM9039

Külföldi kiküldetéssel kapcsolatos iratok

3

BM9040

Európai uniós jogharmonizációs és notifikációs ügyek

5

 

 

 

 

 

Miniszter irányítása alá tartozó szervezetekkel kapcsolatos iratok

 

 

BM9101

A miniszter irányítása alá tartozó szervezetektől tájékoztatásul érkezett jelentősebb tartalmú iratok

3

BM9102

Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9103

Rendőrség irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9104

Nemzetbiztonsági Szakszolgálat irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9105

Alkotmányvédelmi Hivatal irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9106

Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9107

Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9108

Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9109

Nemzeti Védelmi Szolgálat irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9110

Terrorelhárítási Központ irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9111

Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9112

Nemzetközi Oktatási Központ irányításával kapcsolatos iratok

N

15

 

 

 

 

 

Miniszter szakmai felügyelete alá tartozó szervezetekkel kapcsolatos iratok

 

 

BM9204

Belügyi Szemle Szerkesztőségének szakmai felügyeletével kapcsolatos anyagok

N

15

BM9205

Rendészeti szakközépiskolák szakmai felügyeletével kapcsolatos iratok

N

15

BM9206

Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Főigazgatóság szakmai felügyeletével kapcsolatos iratok

N

15

 

 

 

 

 

Miniszter törvényességi felügyelete alá tartozó szervezetekkel
kapcsolatos iratok

 

 

BM9301

Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara törvényességi felügyeletével kapcsolatos iratok

15

BM9302

Tájékoztatásul megküldött jelentősebb tartalmú iratok

3

BM9303

A fegyveres biztonsági őrséggel kapcsolatos hatósági jogkörben keletkezett iratok

10

 

 

 

 

 

Miniszter által működtetett szervezetekkel (testületekkel) kapcsolatos iratok

 

 

BM9401

Miniszter által működtetett szervezetek tevékenységével kapcsolatos jelentősebb ügyek iratai

N

15

BM9402

Miniszter által működtetett szervezetek tevékenységével kapcsolatos elvi jelentőségű ügyek iratai

10

BM9403

Miniszter által működtetett szervezetek tevékenységével kapcsolatos kisebb jelentőségű ügyek iratai

1

1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette 2013. május 26. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére