• Tartalom

14/2013. (IV. 24.) EMMI utasítás

14/2013. (IV. 24.) EMMI utasítás

az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (I. 31.) EMMI utasítás módosításáról1

2013.04.25.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 60. § (2) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva, figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jóváhagyásával – a következő utasítást adom ki:

1. § Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (I. 31.) EMMI utasítás Melléklete (a továbbiakban: SzMSz) az utasítás Melléklete szerint módosul.

2. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

Melléket a 14/2013. (IV. 24.) EMMI utasításhoz

1. § Az SzMSz 5. § e)–p) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
(A miniszter irányítja)
e) a köznevelésért felelős államtitkár,
f) a felsőoktatásért felelős államtitkár,
g) a kultúráért felelős államtitkár,
h) a sportért és ifjúságért felelős államtitkár,
i) az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár,
j) a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár,
k) a miniszteri biztosok,
l) a Miniszteri Kabinet vezetőjének (a továbbiakban: miniszter kabinetfőnöke),
m) a Nemzetközi Főosztály vezetőjének,
n) a Stratégiai Tervezési Koordinációs Főosztály vezetőjének,
o) az Értékelési és Monitoring Főosztály vezetőjének,
p) az Oktatási Jogok Biztosa Hivatalának”
(tevékenységét.)
2. § Az SzMSz 7. § (1) bekezdés d)–i) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek, egyidejűleg a bekezdés a következő j) ponttal egészül ki:
[A minisztert akadályoztatása vagy távolléte esetén – a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 37. §-ában meghatározott rendelkezéseknek megfelelően – jogszabály, kormányhatározat vagy e Szabályzat eltérő rendelkezése hiányában, a miniszter utasításai szerint eljárva]
d) a közneveléssel és az iskolai nevelés-oktatás szakképesítés megszerzésére felkészítő szakaszával összefüggő miniszteri hatáskörök tekintetében a köznevelésért felelős államtitkár,
e) a felsőoktatással és a tudománypolitika koordinációjával összefüggő miniszteri hatáskörök tekintetében a felsőoktatásért felelős államtitkár,
f) a sportpolitikával, a gyermek- és ifjúságpolitikával, valamint a kábítószer-megelőzéssel és kábítószerügyi koordinációs feladatokkal összefüggő miniszteri hatáskörök tekintetében a sportért és ifjúságért felelős államtitkár,
g) a családpolitikával, a foglalkozási rehabilitációval, a gyermekek és az ifjúság védelmével, a szociál- és nyugdíjpolitikával, az idősüggyel, az önkéntességgel, valamint a társadalmi esélyegyenlőség előmozdítása keretében különösen a fogyatékos és megváltozott munkaképességű személyek esélyegyenlőségének, valamint a nők és férfiak esélyegyenlőségének előmozdításával kapcsolatos miniszteri hatáskörök tekintetében a szociális és családügyért felelős államtitkár,
h) az egyházakkal való kapcsolattartás koordinációjával, a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztésével és a nemzetiségpolitikával kapcsolatos miniszteri hatáskörök tekintetében az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár,
i) a társadalmi felzárkózással és a romák társadalmi integrációjával kapcsolatos miniszteri hatáskörök tekintetében a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár,
j) a miniszter 8. függelék szerinti munkáltatói jogainak gyakorlása során – a (2) bekezdés c) pontjában foglalt ügyek kivételével – a közigazgatási államtitkár”
(helyettesíti.)
3. § Az SzMSz 14. § d)–h) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek, egyidejűleg a § a következő i) ponttal egészül ki:
(A minisztériumban)
d) köznevelésért felelős államtitkár,
e) felsőoktatásért felelős államtitkár,
f) kultúráért felelős államtitkár,
g) sportért és ifjúságért felelős államtitkár,
h) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár,
i) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár”
(működik.)
4. § Az SzMSz 16. §-a a következő f) és g) ponttal egészül ki:
(A parlamenti államtitkár)
f) irányítja a minisztérium sajtó és kommunikációs feladatainak ellátását,
g) összehangolja a minisztérium közkapcsolati és protokoll feladatainak ellátását.”
5. § Az SzMSz 17. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
17. § A parlamenti államtitkár irányítja
a) a Parlamenti Főosztály vezetőjének,
b) a Sajtó, Kommunikációs, Közkapcsolati és Protokoll Főosztály vezetőjének
tevékenységét.”
6. § Az SzMSz 19. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
19. § A parlamenti államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén
a) az Országgyűléssel kapcsolatos feladatok tekintetében a Parlamenti Főosztály vezetője,
b) a sajtó, kommunikációs, közkapcsolati és protokoll feladatok tekintetében a Sajtó, Kommunikációs, Közkapcsolati és Protokoll Főosztály vezetője,
c) egyéb ügyekben titkárságának vezetője
helyettesíti.”
7. § Az SzMSz 6.5. alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:
„6.5. A köznevelésért felelős államtitkár
29. § (1) A köznevelésért felelős államtitkár szakmai, politikai irányítást gyakorol
a) a közoktatás,
b) a tankönyvpiac rendje,
c) az iskolai nevelés-oktatás szakképesítés megszerzésére felkészítő szakasza,
d) a szakmai és nyelvi célú képzések körébe nem tartozó felnőttképzés,
e) a külhoni magyarok oktatása,
f) a társadalmi esélyegyenlőség köznevelésben való érvényesítése,
g) a köznevelési ágazat működése, hazai és uniós fejlesztése,
h) a köznevelés ágazati, valamint az ágazati gazdasági stratégia tervezése,
i) a köznevelési ágazat területén a nemzetközi két- és többoldalú kapcsolatok és az európai uniós tagsággal összefüggő szakmai feladatok
tekintetében.
(2) A köznevelésért felelős államtitkár ellátja
a) a köznevelésért felelős helyettes államtitkár útján a miniszter jogszabályban meghatározott, a köznevelés-politikai döntések meghozatala szempontjából hatáskörrel rendelkező testületekkel kapcsolatos feladatait,
b) a felsőoktatást és tudománypolitikát érintő ügyekben a felsőoktatásért felelős államtitkárral együttműködésben a Határon Túli Magyar Oktatási Tanáccsal kapcsolatos feladatait.
(3) A köznevelésért felelős államtitkár ellátja a Magyarország UNESCO tagságából eredő nevelésügyi feladatokat.
(4) A köznevelésért felelős államtitkár gyakorolja az állami fenntartású köznevelési intézmények intézményvezetőinek megbízásával, illetve megbízásuk visszavonásával kapcsolatos törvényben meghatározott miniszteri jogosítványokat.
30. § A köznevelésért felelős államtitkár irányítja a köznevelésért felelős helyettes államtitkár tevékenységét.
31. § (1) A köznevelésért felelős államtitkár irányítja az Oktatási Igazgatási Főosztály vezetőjének tevékenységét.
(2) A köznevelésért felelős államtitkár – a felsőoktatásért felelős államtitkárral együttműködve – szakmai irányítást gyakorol az Oktatási Nemzetközi Főosztály közneveléssel kapcsolatos feladatainak ellátása tekintetében.
32. § (1) A köznevelésért felelős államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében kabinet működik.
(2) A köznevelésért felelős államtitkár irányítja kabinetfőnöke tevékenységét.
33. § A köznevelésért felelős államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén
a) a köznevelésért felelős helyettes államtitkár,
b) az a) pontban meghatározott személy akadályoztatása vagy távolléte esetén a köznevelésért felelős államtitkár kabinetfőnöke, a kabinetfőnök akadályoztatása vagy távolléte esetén az Oktatási Igazgatási Főosztály vezetője
helyettesíti.”
8. § Az SzMSz a 33. §-át követően a következő alcímmel egészül ki:
„6.6. A felsőoktatásért felelős államtitkár
33/A. § (1) A felsőoktatásért felelős államtitkár szakmai, politikai irányítást gyakorol
a) a felsőoktatás,
b) a külföldi bizonyítványok, oklevelek és szakképzettségek elismerése,
c) a társadalmi esélyegyenlőség felsőoktatásban való érvényesítése,
d) a felsőoktatási ágazat működése, hazai és uniós fejlesztése,
e) a felsőoktatás ágazati, valamint az ágazati gazdasági stratégia tervezése,
f) a felsőoktatási ágazat területén a nemzetközi két- és többoldalú kapcsolatok és az európai uniós tagsággal összefüggő szakmai feladatok
tekintetében.
(2) A felsőoktatásért felelős államtitkár
a) a felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár útján ellátja a miniszter jogszabályban meghatározott felsőoktatás-, illetve tudománypolitikai döntések meghozatala szempontjából hatáskörrel rendelkező testületekkel kapcsolatos feladatait,
b) együttműködik a köznevelésért felelős államtitkárral a Határon Túli Magyar Oktatási Tanáccsal kapcsolatos felsőoktatást és tudománypolitikát érintő feladatok ellátásában.
(3) A felsőoktatásért felelős államtitkár ellátja a Magyarország UNESCO tagságából eredő tudományos feladatokat, valamint biztosítja az UNESCO Bizottságon belül működő nevelésügyi és tudományos szakbizottságok titkársági teendőinek ellátását.
33/B. § A felsőoktatásért felelős államtitkár irányítja a felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár tevékenységét.
33/C. § (1) A felsőoktatásért felelős államtitkár irányítja az Oktatási Nemzetközi Főosztály vezetőjének tevékenységét.
(2) A felsőoktatásért felelős államtitkár – a köznevelésért felelős államtitkárral együttműködve – szakmai irányítást gyakorol az Oktatási Igazgatási Főosztály felsőoktatással és tudománypolitikával kapcsolatos feladatainak ellátása tekintetében.
33/D. § (1) A felsőoktatásért felelős államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében kabinet működik.
(2) A felsőoktatásért felelős államtitkár irányítja kabinetfőnöke tevékenységét.
33/E. § A felsőoktatásért felelős államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén
a) a felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár,
b) az a) pontban meghatározott személy akadályoztatása vagy távolléte esetén a felsőoktatásért felelős államtitkár kabinetfőnöke
helyettesíti.”
9. § Az SzMSz 34. §-át megelőző 6.6. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.7. A kultúráért felelős államtitkár”
10. § Az SzMSz 38. §-át megelőző alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.8. A sportért és ifjúságért felelős államtitkár”
11. § Az SzMSz 42. §-át megelőző alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.9. Az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár”
12. § Az SzMSz 47. §-át megelőző alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.10. A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár”
13. § Az SzMSz a következő 47/A. és 47/B. §-sal egészül ki:
47/A. § A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár irányítja a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár tevékenységét.
47/B. § (1) A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében kabinet működik.
(2) A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár irányítja kabinetfőnöke tevékenységét.”
14. § Az SzMSz 48. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
48. § A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörben jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén
a) feladatkörében a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár,
b) egyéb ügyekben a kabinetfőnöke
helyettesíti.”
15. § Az SzMSz 50. § (1) bekezdése a következő n) ponttal egészül ki:
(Ha e Szabályzat alapján a minisztériumban működő államtitkár munkáját kabinet segíti, akkor az államtitkár kabinetfőnöke)
n) koordinálja – az államtitkár közvetlen irányítása alatt álló szervezeti egységekkel, valamint az államtitkár irányítása alá tartozó helyettes államtitkárok által irányított szervezeti egységekkel együttműködve – az ágazatot érintő ellenőrzési vizsgálatokat [Állami Számvevőszék (a továbbiakban: ÁSZ), Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (a továbbiakban: KEHI), Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (a továbbiakban: EUTAF), belső ellenőrzés] és vezeti ezek vonatkozásában az ott tett megállapítások, következtetések, javaslatok folyamatos nyilvántartására, a vállalt intézkedések rögzítésére, a határidőre történő megvalósulás nyomon követésére és a felelősök számonkérésére alkalmas nyilvántartást.”
16. § Az SzMSz 81. §-át megelőző alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.6.1. A felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár”
17. § Az SzMSz 85. §-át megelőző alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.7.1. A kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár”
18. § Az SzMSz 89. §-át megelőző alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.8.1. A sportért felelős helyettes államtitkár”
19. § Az SzMSz 93. §-át megelőző alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.8.2. Az ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár”
20. § Az SzMSz 97. §-át megelőző alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.9.1. A nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár”
21. § Az SzMSz 101. §-át megelőző alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.10.1. A társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár”
22. § Az SzMSz 2. függelék 6.0.0.3. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.0.0.2. Stratégiai Tervezési Koordinációs Főosztály”
23. § Az SzMSz 2. függelék 6.0.0.4. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.0.0.3. Értékelési és Monitoring Főosztály”
24. § Az SzMSz 2. függelék 6.0.0.5. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.0.0.4. Nemzetközi Főosztály”
25. § Az SzMSz 2. függelék 6.0.0.6. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.0.0.5. Oktatási Jogok Biztosának Hivatala”
26. § Az SzMSz 2. függelék 6.1.0.1. alcím a) pontja a következő 6. alponttal egészül ki:
(A Közigazgatási Államtitkári Titkárság a 107. §-ban meghatározott feladatain túl koordinációs feladatai körében)
„6. koordinálja – a közigazgatási államtitkár irányítása alá tartozó helyettes államtitkárok által irányított szervezeti egységekkel együttműködve – az ágazatot érintő ellenőrzési vizsgálatokat (ÁSZ, KEHI, EUTAF, belső ellenőrzés) és vezeti ezek vonatkozásában az ott tett megállapítások, következtetések, javaslatok folyamatos nyilvántartására, a vállalt intézkedések rögzítésére, a határidőre történő megvalósulás nyomon követésére és a felelősök számonkérésére alkalmas nyilvántartást.”
(A Parlamenti Államtitkári Titkárság a 107. §-ban meghatározott feladatokon túl koordinációs feladatai körében)
„6. elősegíti a parlamenti államtitkár sajtó, kommunikációs, közkapcsolati és protokoll feladatainak ellátását.”
28. § Az SzMSz 2. függelék a 6.2.0.2. alcímet követően a következő 6.2.0.3. alcímmel egészül ki:
„6.2.0.3. Sajtó, Kommunikációs, Közkapcsolati és Protokoll Főosztály
a) A Sajtó, Kommunikációs, Közkapcsolati és Protokoll Főosztály funkcionális feladatai körében
1. a sajtó és kommunikációs jellegű funkcionális feladatok tekintetében:
1.1. irányítja, szervezi és összefogja a minisztérium kommunikációját, gondoskodik a folyamatos, összehangolt és kiegyenlített minisztériumi kommunikáció megteremtéséről, ellátja a minisztérium sajtó, PR, marketing és belső kommunikációs feladat- és hatásköreit,
1.2. kampányokat tervez és folytat a minisztérium döntéseinek társadalmi elfogadtatása, a minisztérium imázsának kialakítása, javítása érdekében, jóváhagyja a minisztérium szervezeti egységeinek tervezett kampányait,
1.3. megtervezi, szervezi, illetve jóváhagyja a minisztérium által alkalmazott marketing eszközöket, online és nyomtatott kiadványokat,
1.4. ellátja a minisztérium külső és belső honlapja arculatának és – a szervezeti egységek közreműködésével – tartalmának meghatározásához kapcsolódó feladatokat, szerkeszti a minisztérium kezelésében vagy fenntartásával működő honlapokat,
1.5. vezeti és szakmailag irányítja az ágazati államtitkári kabinetekbe kihelyezett sajtó- és kommunikációs feladatokat ellátó munkatársakat, szoros együttműködésben a Miniszteri Kabinet tanácsadóival,
1.6. elkészíti a minisztérium heti, havi és éves kommunikációs tervét az államtitkári kabinetekben dolgozó sajtó- és kommunikációs feladatokat ellátó munkatársak bevonásával,
1.7. koordinálja a miniszter irányítása és felügyelete alá tartozó intézmények sajtó- és kommunikációs munkáját,
1.8. előkészíti és szükség szerint aktualizálja a miniszter irányítása alá tartozó intézmények nyilatkozati rendjéről szóló szabályzatot,
1.9. előkészíti és szervezi a miniszter, valamint a minisztérium vezetőinek sajtószereplését, gondoskodik a minisztérium sajtóközleményeinek kiadásáról,
1.10. a szakmai felelősökkel együttműködve elősegíti a minisztériumhoz tartozó bármely ágazatot érintő új jogszabályok megismerését és társadalmi elfogadtatását,
1.11. válaszol a sajtó megkereséseire a szakterületért felelős államtitkár útján megkeresett szervezeti egységek közreműködésével,
1.12. az államtitkárságok kérésére vagy saját hatáskörben kezdeményezi a sajtóval kapcsolatos helyreigazításokat,
1.13. előkészíti a miniszter nyilvános programjához szükséges beszédeket, biztosítja a rögzített beszédek leiratát,
1.14. biztosítja a minisztérium vezetőinek a napi sajtószemlét;
2. közkapcsolati és protokoll jellegű funkcionális feladatai tekintetében:
2.1. az e Szabályzatban meghatározott esetek kivételével a szakterületért felelős államtitkári kabinetek útján megkeresett szervezeti egységek közreműködésével irányítja a miniszteri válaszadást igénylő megkeresések választervezeteinek elkészítését,
2.2. felügyeli az ágazati államtitkári kabinetekben dolgozó rendezvényszervezési és protokoll feladatokat ellátó munkatársakat,
2.3. elkészíti a minisztérium protokoll programtervét az államtitkári kabinetekben dolgozó protokoll feladatokat ellátó munkatársak bevonásával,
2.4. előkészíti és megszervezi a miniszter, a parlamenti államtitkár, a közigazgatási államtitkár, a jogi és személyügyi helyettes államtitkár, a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár, a miniszteri kabinetfőnök és az irányításuk alá tartozó szervezeti egységek protokolláris programjait, rendezvényeit,
2.5. munkatársai – állami vezető meghívására – részt vesznek a minisztérium vezetői értekezletein,
2.6. előkészíti a szakmai államtitkárságok bevonásával és felterjeszti az állami és szakmai kitüntetésben, díjban és elismerésben részesülő személyekre vonatkozó javaslatokat,
2.7. javaslatot tesz az állami és szakmai elismerések miniszteri hatáskörbe tartozó szabályozásának módosítására, új elismerések alapítására, a régiek megszüntetésére vagy módosítására,
2.8. előkészíti és a szakmai államtitkárságok bevonásával szervezi a miniszter által adományozható elismerésekkel kapcsolatos rendezvényeket, ünnepségeket.
b) A Sajtó, Kommunikációs, Közkapcsolati és Protokoll Főosztály koordinációs feladatai tekintetében
1. a kommunikációs terv alapján koordinálja és ellenőrzi az ágazati államtitkárságok vezetőinek és munkatársainak sajtószerepléseit,
2. az utazási és protokollterv alapján koordinálja és ellenőrzi az ágazati államtitkárságok vezetőinek és munkatársainak hazai protokoll szerepléseit.”
29. § Az SzMSz 2. függelék 6.5. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.5. A köznevelésért felelős államtitkár által irányított szervezeti egységek”
30. § Az SzMSz 2. függelék 6.5.0.1. alcíme helyébe a következő alcím lép:
„6.5.0.1. Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet
a) A Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet ellátja az 50. §-ban meghatározott feladatokat.
b) A Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet koordinációs feladatai körében
1. részt vesz a kétoldalú kormányközi kisebbségi vegyes bizottságok a külhoni magyarokat érintő ülésein,
2. képviseli a tárcát a külhoni magyar ügyeket kezelő szakmai testületekben,
3. kapcsolatot tart az oktatási területen működő hazai és határon túli érdekképviseleti szervekkel,
4. részt vesz a Köznevelésért Felelős Államtitkári Titkárság vezetői értekezleteinek előkészítésében, ennek keretében szakmai anyagot biztosít,
5. szakmapolitikai prioritások meghatározása útján koordinálja a köznevelési ágazat költségvetési tervezését,
6. ellátja a Köznevelés-politikai Tanács, az Országos Köznevelési Tanács és bizottságai összehívásával, működtetésével és a Köznevelési Érdekegyeztető Tanács titkárságának működtetésével kapcsolatos feladatokat, valamint nyilvántartást vezet a köznevelési szakmai szervezetekről, egyesületekről,
7. szervezi a kapcsolatot a köznevelési ágazati szakmai és civil szervezetekkel,
8. koordinálja a köznevelési ágazati-szakmai stratégiák megalkotását.
c) A Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet a határon túli magyar közösségek oktatásával kapcsolatos tevékenysége körében – felsőoktatási és tudománypolitikai ügyekben a felsőoktatási ágazat bevonásával –
1. előkészíti a külhoni magyarságot érintő oktatási tárgyú jogszabályok szakmai koncepcióját, különös tekintettel a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény oktatási rendelkezéseinek végrehajtásával és a külhoni magyaroknak a felsőfokú oktatásban való részvételével összefüggő feladatokra,
2. előkészíti az államközi és tárcaszintű oktatási és tudományos megállapodások külhoni magyarokkal kapcsolatos kisebbségi fejezeteit,
3. részt vesz a kétoldalú kormányközi kisebbségi vegyes bizottságok külhoni magyarokat érintő ülésein,
4. képviseli a tárcát a külhoni magyar ügyeket kezelő szakmai testületekben,
5. kapcsolatot tart a külhoni magyarság szakmai szerveivel, a feladat ellátásában résztvevő magyarországi szervezetekkel, háttérintézményekkel,
6. ellátja a Határon Túli Magyar Oktatási Tanács titkársági teendőit és koordinálja a tárcának a külhoni magyarsággal kapcsolatos feladatait,
7. előkészíti a minisztérium vezetőinek a külhoni magyar közösségeknél, szakmai szervezeteinél tett látogatásait.”
31. § Az SzMSz 2. függelék 6.5.0.2. alcíme helyébe a következő alcím lép:
„6.5.0.2. Oktatási Igazgatási Főosztály
a) Az Oktatási Igazgatási Főosztály koordinációs feladatai körében
1. koordinálja a köznevelésért felelős államtitkár által meghatározott, kiemelten kezelt és különböző szakmai szempontok összehangolását is igénylő feladatok végrehajtását, segíti az államtitkárt e feladatok végrehajtásának nyomon követésében és ellenőrzésében, szervezi a felsőoktatásért felelős államtitkár, illetve az irányítása alá tartozó szervezeti egységek együttműködését igénylő feladatok végrehajtását, nyomon követését, ellenőrzését;
2. összeállítja a Köznevelésért, valamint a Felsőoktatásért Felelős Államtitkári Titkárságnak a minisztérium féléves munkatervére és törvényalkotási programjára vonatkozó, az oktatási ágazatot érintő javaslatait, illetve – az előbbiek alapján – a köznevelési és a felsőoktatási ágazat egyeztetett féléves munkatervét, figyelemmel kíséri a munkatervben foglalt, továbbá a jogszabályok szerinti, illetve a minisztérium vezetői értekezletein, valamint a köznevelésért, illetve a felsőoktatásért felelős államtitkár által egyedileg meghatározott feladatok végrehajtását;
3. koordinálja a Jogi Főosztálytól az oktatási szakterületre érkező előterjesztések, jogszabály-tervezetek véleményezését, és az érintett szervezeti egységektől határidőben beérkezett vélemények alapján elkészíti és továbbítja az egységes oktatási ágazati álláspontot tartalmazó választervezetet;
4. koordinálja a Kormány ügyrendjében nevesített, a kormányzati döntéshozatalt előkészítő testületek értekezleteinek, valamint a kormányülések napirendjeivel kapcsolatos vezetői felkészítésből adódó – a köznevelésért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek kompetenciájába tartozó – feladatokat, elősegíti a felsőoktatásért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek ezirányú tájékoztatását, tevékenységét;
5. közreműködik a köznevelésért és a felsőoktatásért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek által előkészített jogszabálytervezetek, kormány-előterjesztések koncepciójának, tervezetének államtitkárságon belüli egyeztetésében;
6. szervezetfejlesztési feladatai keretében nyomon követi a köznevelésért felelős államtitkár hivatali szervezetének működési folyamatait, előkészíti a köznevelésért felelős államtitkár e folyamatok fejlesztésére vonatkozó javaslatait, koordinálja a köznevelésért felelős államtitkár szakmai, politikai irányítási jogkörébe tartozó szakterületek hivatali szervezetét érintő változásmenedzsmenti feladatokat, továbbá – a jóváhagyást megelőzően – véleményezi a köznevelésért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek ügyrendjeit;
7. az oktatási ágazat tekintetében egységesen koordinálja és felügyeli a kötelezően közzéteendő közérdekű adatok közzétételét;
8. az oktatási ágazat tekintetében ellátja a közép- és hosszú távú fejlesztéspolitikai dokumentumok kidolgozására és megvalósítására irányuló tervezési és végrehajtási feladatok ágazati koordinációját;
9. ellátja a Strukturális Alapokból 2007–2013 között rendelkezésre álló források fogadásához szükséges dokumentumok, valamint az ahhoz kapcsolódó operatív programok, akciótervek, pályázati kiírások kidolgozásával összefüggő oktatási ágazati koordinációs feladatokat;
10. ellátja az oktatási ágazat érdekeinek a regionális tervezésben való megjelenítésével összefüggő feladatok koordinációját;
11. az oktatási európai uniós fejlesztési programok tekintetében
11.1. összehangolja az ágazat szakmai területeinek az európai uniós stratégiai tervezéssel, az Akciótervek és pályázatok előkészítésével, a nyomon követéssel és értékeléssel kapcsolatos feladatellátását, kapcsolatot tart a Stratégiai Tervezési Koordinációs Főosztállyal, valamint az Értékelési és Monitoring Főosztállyal,
11.2. – a Stratégiai Tervezési Koordinációs Főosztállyal együttműködésben és feladataival összehangoltan tervezett és végzett – a 2014–2020 programozási időszakkal kapcsolatos feladatai körében
11.2.1. részt vesz a Stratégiai Tervezési Koordinációs Főosztály által kezdeményezett egyeztetéseken és megbeszéléseken, illetve előzetesen tájékoztatja a Stratégiai Tervezési Koordinációs Főosztályt a kapcsolatos megbeszélésekről,
11.2.2. megküldi véleményezésre és miniszteri jóváhagyásra való előkészítésre a stratégiai tervdokumentumait és tervezeteit,
11.2.3. aktívan részt vesz az Európai Unió 2014–2020 közötti tervezési időszakára vonatkozó előkészületekben, a kapcsolódó dokumentum- és jogszabálytervezetek humán ágazati álláspontjainak kialakításában, a tárcaálláspont kialakításában,
11.2.4. elvégzi a szakpolitikai területek közreműködésével a szakpolitikai területek stratégiai tervezési feladatait a Stratégiai Tervezési Koordinációs Főosztály javaslatait figyelembe véve, különös tekintettel a kormányprogrammal való összhangra,
11.2.5. együttműködik a Stratégiai Tervezési Koordinációs Főosztállyal az Európai Bizottsággal folytatandó, az EU2020 stratégia megvalósítását és az Európai Unió 2014–2020 közötti tervezési időszakában megvalósítandó stratégiai tervdokumentumok elfogadását célzó magas szintű tárgyalások előkészítésében, a vonatkozó mandátum kialakításában,
11.2.6. együttműködik a stratégiai kérdésekben döntések előkészítését segítő, hatásait vizsgáló, a stratégiai tervezést támogató felmérések, adatgyűjtések, elemzések készítésében,
11.2.7. előkészíti a szakpolitikai területek közreműködésével a 2014–2020 időszakra vonatkozó ágazati javaslatokat és véleményezésre, más szakpolitikákkal való összehangolás céljából megküldi a Stratégiai Tervezési Koordinációs Főosztály részére, együttműködik az Operatív Programok előkészítésében,
11.3. – az Értékelési és Monitoring Főosztállyal együttműködésben és feladataival összehangoltan végzett – az Akciótervek és pályázatok előkészítésével, a nyomon követéssel és értékeléssel kapcsolatos feladatai körében
11.3.1. javaslataival és véleményével közreműködik az integrált szakmai monitoring rendszer és értékelési rendszer kialakításában,
11.3.2. részt vesz a feladat- és hatáskörébe tartozó, uniós finanszírozású projektek, programok és pályázatok szakmai megvalósításának nyomon követésében, és előre meghatározott adattartalommal, rendszeres időközönként tájékoztatást küld az Értékelési és Monitoring Főosztály számára,
11.3.3. részt vesz az Értékelési és Monitoring Főosztály által kezdeményezett egyeztetéseken és megbeszéléseken, illetve előzetesen tájékoztatja az Értékelési és Monitoring Főosztályt a feladat- és hatáskörébe tartozó, uniós finanszírozású projektekkel, programokkal és pályázatokkal kapcsolatos megbeszélésekről,
11.3.4. közreműködik az Értékelési és Monitoring Főosztály által a miniszter számára készített előrehaladási jelentések előkészítésében és véleményezésében,
11.3.5. közreműködik az Értékelési és Monitoring Főosztály által kezdeményezett értékelések lefolytatásában, illetve kezdeményezi az Értékelési és Monitoring Főosztálynál értékelések lefolytatását, valamint bevonja az Értékelési és Monitoring Főosztályt a saját hatáskörben végzett, az uniós finanszírozású programokra, pályázatokra és kiemelt projektre vonatkozó értékelések előkészítésébe és véleményezésébe,
11.3.6. tájékoztatja az Értékelési és Monitoring Főosztályt a feladat- és hatáskörébe tartozó, uniós finanszírozású programok, projektek és pályázatok vonatkozásában az Európai Bizottsággal folyó egyeztetésekről, előzetesen egyeztetést folytat a napirendről és a mandátumról,
11.3.7. együttműködik az Értékelési és Monitoring Főosztállyal az Akciótervek, pályázati felhívások, illetve pályázatokkal kapcsolatos mandátumok előkészítésében, illetve a kiemelt projekt vonatkozásában a beküldött projektdokumentáció véleményezésében és miniszteri támogató levelek tervezetének előkészítésében;
12. az oktatási ágazat tekintetében koordinálja a miniszter által – az államtitkárra átruházott jogkörben – ellátandó területfejlesztési és környezetvédelmi feladatok teljesítéséhez szükséges intézkedéseket;
13. hazai és nemzetközi osztályozási rendszerek felülvizsgálatánál koordinálja a tárcavélemény kialakítását, képviseli az ágazat érdekeit;
14. véleményezi a statisztikai ügykörbe tartozó jogszabálytervezeteket, előterjesztéseket, munkaanyagokat.
b) Az Oktatási Igazgatási Főosztály funkcionális feladatai körében
1. megszervezi és végrehajtja az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programnak megfelelő köz- és felsőoktatási adatgyűjtéseket, adatellenőrzést, -feldolgozást és adatszolgáltatást egyeztetve a köznevelési és felsőoktatási szakterülettel, összeállítja, megszerkeszti az adatgyűjtésekről szóló statisztikai tájékoztatókat, működteti az oktatási ágazat statisztikai nyilvántartásait,
2. koordinálja és végzi a hazai és nemzetközi rendszeres és eseti statisztikai adatszolgáltatásokat,
3. az oktatási szakterületek részére biztosítja az elemzésekhez szükséges adatokat; elsődleges elemzéseket, prognózisokat készít,
4. az oktatást érintő közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek intézésének rendjére vonatkozó szabályzat alapján teljesíti a külső adatkéréseket,
5. az oktatási ágazati statisztika fejlesztése körében karbantartja a statisztikai kérdőíveket, valamint a statisztikai fogalomrendszereket, összefogja a statisztikák harmonizációját és nemzetközileg összehasonlítható indikátorok fejlesztését célzó hazai programokat,
6. megtervezi és ellenőrzi az oktatási statisztikai adatgyűjtésekkel és adatszolgáltatásokkal kapcsolatos informatikai fejlesztéseket,
7. az oktatási ágazatot érintő ügyekben az illetékes államtitkár szakmai irányítása alapján az illetékes szakterületek állásfoglalását követően kiadja az igazságügyi szakhatósági állásfoglalásokat,
8. az oktatási ágazat tekintetében fogadja a központi és az ágazati ügyfélszolgálati e-mail címekre érkező elektronikus leveleket, gondoskodik azoknak a címzettek részére történő eljuttatásáról; valamint a kompetenciájába tartozó leveleket megválaszolja,
9. kezeli a közérdekű kérelmeket, panaszokat, bejelentéseket, illetve eljuttatja azokat az érintett szervezeti egység vezetőjének,
10. ellátja az elektronikus ügyintézésből eredő ügyiratok fogadásából és továbbításából adódó feladatokat,
11. elektronikus úton és telefonon általános ügyfélszolgálati és tájékoztató tevékenységet végez.”
32. § Az SzMSz 2. függelék a 6.5.1.3. alcímet követően a következő 6.6. alcím címsorral és 6.6.0.1. és 6.6.0.2. alcímmel egészül ki:
„6.6. A felsőoktatásért felelős államtitkár által irányított szervezeti egységek
6.6.0.1. A Felsőoktatásért Felelős Államtitkári Kabinet
a) A Felsőoktatásért Felelős Államtitkári Kabinet ellátja az 50. §-ban meghatározott feladatokat.
b) A Felsőoktatásért Felelős Államtitkári Kabinet koordinációs feladatai körében
1. részt vesz a Felsőoktatásért Felelős Államtitkári Titkárság vezetői értekezleteinek előkészítésében, ennek keretében szakmai anyagot biztosít,
2. szakmapolitikai prioritások meghatározása útján koordinálja a felsőoktatási ágazat költségvetési tervezését,
3. szervezi a kapcsolatot a felsőoktatási ágazati szakmai és civil szervezetekkel,
4. koordinálja a felsőoktatási ágazati-szakmai stratégiák megalkotását.
c) A Felsőoktatásért Felelős Államtitkári Kabinet egyéb feladatai körében – szükség esetén a köznevelési szakterület bevonásával – ellátja az oktatási ágazati honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatokat.
6.6.0.2. Oktatási Nemzetközi Főosztály
a) Az Oktatási Nemzetközi Főosztály koordinációs feladatai körében koordinálja a hazai idegennyelv-oktatás fejlesztésével, az idegennyelv-tudás fejlesztési koncepciójának kidolgozásával és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat, felügyeli a kapcsolódó pályázati programokat, kapcsolatot tart az illetékes szakmai műhelyekkel.
b) A Oktatási Nemzetközi Főosztály egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében
1. ellátja a nyelvvizsgarendszer szakmai felügyeletét (OH-NYAT), koordinálja az azzal összefüggő államigazgatási feladatokat,
2. előkészíti a miniszter másodfokú döntéseit az Oktatási Hivatal nyelvvizsga-akkreditációs tárgyú elsőfokú határozatai ellen benyújtott fellebbezések tekintetében.
c) A Oktatási Nemzetközi Főosztály európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. ellátja az oktatási ágazat nemzetközi kapcsolatainak ápolásával és fejlesztésével összefüggő, különösen a magyar felsőoktatás külföldi népszerűsítésével, a tudománypolitikai együttműködések erősítésével, továbbá az európai uniós kapcsolatok koordinálásával, az uniós intézményekkel történő kapcsolattartással összefüggő szervezési, hivatali és reprezentációs teendőket;
2. gondoskodik a nemzetközi stratégiai és kommunikációs feladatok ellátásáról;
3. ellátja az uniós döntéshozatali folyamatokban történő részvétellel kapcsolatos ágazati tárcafeladatokat;
4. az illetékes államigazgatási szervekkel, valamint az ágazati szakmai főosztályokkal együttműködve megszervezi az állásfoglalásra jogosult kormányzati képviselőnek az Európai Unió Oktatás, Ifjúság, Kultúra és Sport Tanácsának, valamint előkészítő fórumainak ülésén történő részvételét a felsőoktatásért, illetve a köznevelésért államtitkár felelősségébe tartozó témák tekintetében, gondoskodik a szükséges háttéranyagok, tárgyalási álláspontok, hozzászólások tartalmi és technikai előkészítéséről, igény szerint gondoskodik az ülésen részt vevő állami vezető szakmai kíséretéről;
5. biztosítja a közösségi politikai döntések előkészítésében a magyar álláspont kialakítását és képviseletét;
6. együttműködik a Jogi Főosztállyal az oktatási ágazatot érintő jogharmonizációs feladatok ellátásában;
7. gondoskodik az EKTB munkájához kapcsolódó ágazati feladatok ellátásáról;
8. működteti az EKTB Oktatási és képzés szakértői csoportját, valamint koordinálja az ágazat képviseletét az oktatást érintő szakértői csoportokban;
9. koordinálja az Európai Unió „Oktatás és képzés 2020” stratégiával kapcsolatos nemzetközi együttműködésekben való részvételt;
10. gondoskodik az Európai Unió részére rendszeresen készítendő nemzeti jelentés és esetenkénti részbeszámolók, szakmai értékelések és egyéb jelentések összeállításáról;
11. biztosítja a magyar részvételt az EU oktatási, képzési és tudományos közösségi programjaiban, koordinálja az EU oktatási szakpolitikáihoz kapcsolódóan a hazai megvalósítást szolgáló feladatok ellátását;
12. felelős az oktatás területén a kiemelt nemzetközi szervezetekben – ide nem értve Magyarországnak az Európai Unióban és az UNESCO-ban való részvételét – és projektekben történő megjelenésért és azok kezdeményezéséért, továbbá a nemzetközi kapcsolatokra vonatkozó tevékenységek és feladatok koordinálásáért és szervezéséért, valamint a kétoldalú nemzetközi oktatási és tudománypolitikai kapcsolatok fejlesztéséért, új típusú együttműködések kezdeményezéséért;
13. ellátja az oktatási ágazat képviseletét a nemzetközi kétoldalú, illetve multilaterális tárca- és kormányközi vegyes bizottságokban és nemzetközi szervezetekben, illetve javaslatot tesz a képviselet szintjére és illetékességére;
14. szervezi és irányítja az oktatási ágazat nemzetközi programokban – ide nem értve az európai uniós programokat – történő részvételét, ezzel összefüggésben együttműködik a Külügyminisztériummal és a külföldi magyar külképviseletekkel, a Magyarországra akkreditált külföldi képviseletekkel, továbbá a minisztérium nemzetközi ügyekben hatáskörrel rendelkező szervezeti egységeivel;
15. előkészíti és megtárgyalja a két- és többoldalú állam- és kormányközi oktatási és tudományos megállapodások, illetve az egyezmények végrehajtására kötött munkatervekkel, csereprogramokkal kapcsolatosan a felsőoktatásért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységeket érintő feladatokat, segíti a külföldi hallgatók magyarországi költségtérítéses képzés keretében történő fogadásával kapcsolatos feladatok megvalósulását;
16. szervezi a felsőoktatásért és köznevelésért felelős államtitkár és irányítása alá tartozó szervezeti egységek, valamint az OECD, az ENSZ, illetve az Európa Tanács közötti oktatási és képzési kapcsolatokat, gondoskodik az ágazat képviseletének ellátásáról az OECD, az ENSZ, illetve az Európa Tanács illetékes bizottságaiban; gondoskodik továbbá az OECD Nemzeti Tanács munkájához kapcsolódó ágazati feladatok ellátásáról;
17. ellátja a Közép-Európai Felsőoktatási Csereprogrammal (CEEPUS) és a Magyar Ösztöndíj Bizottsággal kapcsolatos minisztériumi feladatokat a felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár felügyeleti területének bevonásával;
18. ellátja a V4 (Visegrádi Négyek) nemzetközi szervezettel kapcsolatos minisztériumi feladatokat, valamint a Közép-Európai Oktatási Együttműködésből származó feladatokat;
19. a Külügyminisztériummal együttműködve kialakítja a nemzetközi fejlesztéspolitika oktatási vonatkozásait, képviseli az ágazatot a tárcaközi bizottságokban [Afganisztáni PRT (magyar tartományi újjáépítő csapat), NEFE (nemzetközi fejlesztési együttműködés)];
20. ellátja a minisztérium alapításával létrejött nemzetközi oktatással kapcsolatos feladatokat ellátó alapítványokban a tárca képviseletét, illetve támogatja az alapítványok programjait.
d) Az Oktatási Nemzetközi Főosztály funkcionális feladatai körében
1. szervezi és koordinálja a felsőoktatásért és a köznevelésért felelős államtitkár és az irányítása alá tartozó szervezeti egységek nemzetközi programokban történő részvételét;
2. közreműködik a felsőoktatásért és a köznevelésért felelős államtitkár nemzetközi programjaival összefüggő protokolláris feladatok ellátásában;
3. közreműködik a felsőoktatásért és a köznevelésért felelős államtitkár vendégeiként Magyarországra látogató külföldiek fogadásával kapcsolatos szervezési és szolgáltatási feladatok ellátásában;
4. szervezi a felsőoktatásért és a köznevelésért felelős államtitkár és az irányítása alá tartozó szervezeti egységek munkatársainak hivatalos utazásait, közreműködik az állami vezetők fogadásainak protokolláris feladatai ellátásában, valamint végzi az ezekkel összefüggő pénzügyi elszámolásokat;
5. félévenként kimutatást készít a felsőoktatásért és a köznevelésért felelős államtitkár és az irányítása alá tartozó szervezeti egységek felsőszintű vezetőinek kiutazásáról, fogadásairól és a magyarországi rendezvényekről;
6. koordinálja és elkészíti a nemzetközi oktatási rendezvényi tervet és programokat, gondoskodik a kormányközi, illetve tárcamegállapodások alapján megvalósuló egyéb rendezvények előkészítéséről és megszervezéséről;
7. koordinálja és biztosítja az oktatási ágazathoz tartozó szervezeti egységek fordítási és tolmácsolási igényeit;
8. koordinálja a nemzeti idegennyelv-oktatás fejlesztési stratégia (fehér könyv) keretében elfogadott intézkedések megvalósítását, éves beszámolókat készít azokról.”
33. § Az SzMSz 2. függelék 6.5.2. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.6.1. A felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek”
34. § Az SzMSz 2. függelék 6.5.2.1. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.6.1.1. Felsőoktatásért és Tudománypolitikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság”
35. § Az SzMSz 2. függelék 6.5.2.2. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.6.1.2. Felsőoktatási Főosztály”
36. § Az SzMSz 2. függelék 6.5.2.3. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.6.1.3. Tudománypolitikai Főosztály”
37. § Az SzMSz 2. függelék jelen utasítás 36. §-ával módosított 6.6.1.3. alcím 16. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Tudománypolitikai Főosztály koordinációs feladatai körében)
„16. előkészíti a miniszter hatáskörébe tartozó állami felsőoktatási intézmények rektorainak vezetői illetményére és munkaköri leírására vonatkozó javaslatot jóváhagyásra,”
38. § Az SzMSz 2. függelék 6.6. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.7. A kultúráért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek”
39. § Az SzMSz 2. függelék 6.6.0.1. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.7.0.1. Kultúráért Felelős Államtitkári Kabinet”
40. § Az SzMSz 2. függelék 6.6.0.1.1. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.7.0.1.1. Kultúráért Felelős Államtitkári Titkárság”
41. § Az SzMSz 2. függelék 6.6.1. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.7.1. A kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek”
42. § Az SzMSz 2. függelék 6.6.1.1. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.7.1.1. Kultúrpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság”
43. § Az SzMSz 2. függelék 6.6.1.2. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.7.1.2. Művészeti Főosztály”
44. § Az SzMSz 2. függelék 6.6.1.3. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.7.1.3. Közgyűjteményi Főosztály”
45. § Az SzMSz 2. függelék 6.6.1.4. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.7.1.4. Közművelődési Főosztály”
46. § Az SzMSz 2. függelék 6.6.1.5. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.7.1.5. Kulturális Fejlesztési, Örökségvédelmi és Igazgatási Főosztály”
47. § Az SzMSz 2. függelék 6.6.1.6. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.7.1.6. Nemzetközi Kulturális Kapcsolatok Főosztálya”
48. § Az SzMSz 2. függelék 6.7. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.8. A sportért és ifjúságért felelős államtitkár által irányított szervezeti egységek”
49. § Az SzMSz 2. függelék 6.7.0.1. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.8.0.1. Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkári Kabinet”
50. § Az SzMSz 2. függelék 6.7.1. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.8.1. A sportért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek”
51. § Az SzMSz 2. függelék 6.7.1.1. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.8.1.1. Sportért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság”
52. § Az SzMSz 2. függelék 6.7.1.2. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.8.1.2. Sportszakmai Főosztály”
53. § Az SzMSz 2. függelék 6.7.1.3. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.8.1.3. Sportigazgatási Főosztály”
54. § Az SzMSz 2. függelék 6.7.2. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.8.2. Az ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek”
55. § Az SzMSz 2. függelék 6.7.2.1. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.8.2.1. Ifjúságért és Sportkapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság”
56. § Az SzMSz 2. függelék 6.7.2.2. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.8.2.2. Ifjúságügyi Főosztály”
57. § Az SzMSz 2. függelék 6.8. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.9. Az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár által irányított szervezeti egységek”
58. § Az SzMSz 2. függelék 6.8.0.1. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.9.0.1. Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkári Kabinet”
59. § Az SzMSz 2. függelék 6.8.0.2. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.9.0.2. Egyházi Kapcsolattartási és Együttműködési Főosztály”
60. § Az SzMSz 2. függelék 6.8.1. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.9.1. A nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek”
61. § Az SzMSz 2. függelék 6.8.1.1. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.9.1.1. Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság”
62. § Az SzMSz 2. függelék 6.8.1.2. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.9.1.2. Nemzetiségi Főosztály”
63. § Az SzMSz 2. függelék 6.8.1.3. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.9.1.3. Társadalmi Konzultáció Főosztálya”
64. § Az SzMSz 2. függelék 6.8.1.4. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.9.1.4. Civil Kapcsolatok Főosztálya”
65. § Az SzMSz 2. függelék 6.9. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.10. A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár által irányított szervezeti egységek”
66. § Az SzMSz 2. függelék a jelen utasítás 65. §-ával módosított 6.10. alcím címsorát követően a következő 6.10.0.1. alcímmel egészül ki:
„6.10.0.1. Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkári Kabinet
a) A Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkári Kabinet ellátja az 50. §-ban meghatározott feladatokat.
b) A Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkári Kabinet egyéb feladatai körében
1. közreműködik a szakfőosztályokkal együttműködve a társadalmi felzárkózással kapcsolatos szakmai feladatok ellátásában,
2. szervezi a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, valamint a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkári Kabinet munkatársainak hivatalos utazásait, közreműködik az államtitkár fogadásainak protokolláris feladatai ellátásában, valamint végzi az ezekkel összefüggő pénzügyi elszámolásokat,
3. félévenként kimutatást készít a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, valamint a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkári Kabinet munkatársainak hivatalos kiutazásáról, fogadásairól és a magyarországi rendezvényekről,
4. koordinálja a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár nemzetközi megjelenéséhez kapcsolódó szakmai anyagok elkészítését.”
67. § Az SzMSz 2. függelék 6.9.1. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.10.1. A társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek”
68. § Az SzMSz 2. függelék 6.9.1.1. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.10.1.1. Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság”
69. § Az SzMSz 2. függelék jelen utasítás 68. §-ával módosított 6.10.1.1. alcím b) pont 3. és 4. alpontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
(A Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság egyéb feladatai körében)
„3. szervezi a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár és az irányítása alá tartozó szervezeti egységek munkatársainak hivatalos utazásait, közreműködik az állami vezetők fogadásainak protokolláris feladatai ellátásában, valamint végzi az ezekkel összefüggő pénzügyi elszámolásokat,
4. félévenként kimutatást készít a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár kiutazásáról, fogadásairól és a magyarországi rendezvényekről.”
70. § Az SzMSz 2. függelék 6.9.1.2. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.10.1.2. Felzárkózási Fejlesztések Főosztálya”
71. § (1) Az SzMSz 2. függelék jelen utasítás 70. §-ával módosított 6.10.1.2. alcím b) pont 4. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Felzárkózási Fejlesztések Főosztálya koordinációs feladatai körében)
„4. szabályozza egyes, a hátrányos helyzetű és roma gyermekek esélyeinek növelését szolgáló programok végrehajtását (így különösen az Útravaló-MACIKA-programok, az esélyegyelőséget szolgáló intézkedések támogatása, Biztos Kezdet Gyerekházak támogatása),”
(2) Az SzMSz 2. függelék jelen utasítás 70. §-ával módosított 6.10.1.2. alcím b) pont 20. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Felzárkózási Fejlesztések Főosztálya koordinációs feladatai körében)
„20. működteti a „Legyen Jobb a Gyermekeknek!” Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottságát, valamint a Cigányügyi Egyezető Tanács Titkárságát,”
(3) Az SzMSz 2. függelék jelen utasítás 70. §-ával módosított 6.10.1.2. alcím b) pontja a következő 25. alponttal egészül ki:
(A Felzárkózási Fejlesztések Főosztálya koordinációs feladatai körében)
„25. ellátja a Türr István Képző és Kutató Intézet szakmai tevékenységével kapcsolatos felügyeleti és nyomon követési feladatokat.”
72. § Az SzMSz 2. függelék 6.9.1.3. alcím címsora helyébe a következő címsor lép:
„6.10.1.3. Stratégiai és Igazgatási Főosztály”
73. § Az SzMSz jelen utasítás 72. §-ával módosított 6.10.1.3. alcím b) pontja a következő 14. alponttal egészül ki:
(A Stratégiai és Igazgatási Főosztály koordinációs feladatai körében)
„14. ellátja a Türr István Képző és Kutató Intézet irányításával kapcsolatos adminisztratív feladatokat, valamint közreműködik a szakmai ellenőrzési feladatok ellátásában.”
74. § Az SzMSz
a) 1. § (2) bekezdés m) pontjában a „2010. május 29.” szövegrész helyébe a „2013. január 16., VIII/29/3/2013.” szöveg,
b) 80. §-ában az „az oktatásért” szövegrész helyébe az „a köznevelésért” szöveg,
c) 81. § (1) bekezdés g) pontjában, 2. függelék jelen utasítás 34. §-ával módosított 6.6.1.1. alcím 1. pontjában az „az Oktatásért” szövegrész helyébe az „a Felsőoktatásért” szöveg,
d) 84. §-ában az „az oktatásért” szövegrész helyébe az „a felsőoktatásért” szöveg,
e) 121. § (1) bekezdés b) pontjában az „Állami Számvevőszék (a továbbiakban: ÁSZ)” szövegrész helyébe az „ÁSZ” szöveg,
f) 148. § (8) bekezdésében a „Sajtó, Kommunikációs, Közkapcsolati és Protokoll Főosztályt” szövegrész helyébe a „parlamenti államtitkárt” szöveg,
g) 148. § (9) bekezdésében a „minisztériumban tartózkodó legfelsőbb vezetőt” szövegrész helyébe a „parlamenti államtitkárt, vagy az ő távollétében a minisztériumban tartózkodó legfelsőbb vezetőt” szöveg,
h) 2. függelék 6.1.0.2. alcím b) pont 6. alpontjában a „Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (a továbbiakban: KEHI), illetve az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (a továbbiakban: EUTAF)” szövegrész helyébe a „KEHI, illetve az EUTAF” szöveg,
i) 2. függelék 6.5.1.2. alcím b) pont 1. és 5. alpontjában a „közoktatásban” szövegrész helyébe a „köznevelésben” szöveg,
j) 2. függelék 6.5.1.2. alcím b) pont 2. alpontjában, e) pont 1. és 2. alpontjában, 2. függelék 6.5.1.3 alcím a) pont, 12., 14. és 15. alpontjában, 2. függelék jelen utasítás 52. §-ával módosított 6.8.1.2. alcím b) pont 4. alpontjában a „közoktatás” szövegrész helyébe a „köznevelés” szöveg,
l) 2. függelék 6.5.1.2. alcím d) pontjában, e) pont 4. alpontjában a „közoktatási” szövegrészek helyébe a „köznevelési” szöveg,
m) 2. függeléke jelen utasítás 35. §-ával módosított 6.6.1.2. alcím b) pont, 2. alpontjában az „a felsőoktatási regisztrációs központ” szövegrész helyébe az „az Oktatási Hivatal” szöveg,
n) 2. függelék jelen utasítás 39. §-ával módosított 6.7.0.1. alcím d) pont 6. alpontjában az „oktatási ágazati” szövegrész helyébe az „ágazati” szöveg,
o) 2. függelék jelen utasítás 52. §-ával módosított 6.8.1.2. alcím b) pont 10. alpontjában a „köz- és felsőoktatás” szövegrész helyébe a „köznevelés és a felsőoktatás” szöveg
lép.
75. § Hatályát veszti az SzMSz
d) 2. függelék jelen utasítás 36. §-ával módosított 6.6.1.3. alcím 12. pontjában az „és a Felsőoktatási Minőségi Díjjal” szövegrész,
f) 7. függelék „IV. Kulturális ágazat” fejezet „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” alcímének 80. pontja.
76. § (1) Az SzMSz 1. függeléke helyébe az 1. függelék lép.
(2) Az SzMSz 3. függeléke helyébe a 2. függelék lép.
(3) Az SzMSz 4. függeléke a 3. függelék szerint módosul.
(4) Az SzMSz 7. függeléke a 4. függelék szerint módosul.

1. függelék a 14/2013. (IV. 24.) EMMI utasításhoz

A minisztérium szervezeti felépítése

2. függelék a 14/2013. (IV. 24.) EMMI utasításhoz

A Minisztérium szervezeti egységei és a státusainak megoszlása a szervezeti egységek között

6. Miniszter

 

1

 

6.0.0.1. Miniszteri Kabinet

38

6.0.0.1.1. Miniszteri Titkárság

6.0.0.2. Stratégiai Tervezési Koordinációs Főosztály

6.0.0.3. Értékelési és Monitoring Főosztály

6.0.0.4. Nemzetközi Főosztály

6.0.0.4.1. Nemzetközi Osztály

6.0.0.4.2. UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Titkársága

 

6.0.0.5. Oktatási Jogok Biztosának Hivatala

5

6.0.0.5.1. Vizsgálati Osztály

6.1. Közigazgatási államtitkár

6.1.0.1. Közigazgatási Államtitkári Titkárság
6.1.0.2. Belső Ellenőrzési Főosztály
6.1.0.2.1. Pénzügyi-szabályszerűségi Ellenőrzési Osztály
6.1.0.2.2. Rendszer- és Teljesítményellenőrzési Osztály

26

6.1.1. Jogi és személyügyi helyettes államtitkár

6.1.1.1. Jogi és Személyügyi Helyettes Államtitkári Titkárság

93

6.1.1.2. Jogi Főosztály

6.1.1.2.1. Egészségpolitikai Jogi Osztály

6.1.1.2.2. Oktatáspolitikai Jogi Osztály

6.1.1.2.3. Szociális, Család-, Ifjúságjogi Osztály

6.1.1.2.4. Kulturális Jogi Osztály

6.1.1.2.5. Egyházi, Nemzetiségi, Civil, Társadalmi Felzárkózási és Sportjogi Osztály

6.1.1.2.6. Koordinációs Osztály

6.1.1.2.7. Képviseleti Osztály

6.1.1.3. Személyügyi Főosztály

6.1.1.3.1. Munkaügyi Osztály

6.1.1.3.2. Közszolgálati Osztály

6.1.2. Gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

6.1.2.1. Gazdasági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

134

6.1.2.2. Költségvetési Főosztály

6.1.2.2.1. Fejezeti Gazdálkodási Osztály

6.1.2.2.2. Fejezeti Kezelésű Előirányzatok Osztálya

6.1.2.2.3. Intézményi Költségvetési Felügyeleti Osztály

6.1.2.3. Gazdálkodási Főosztály

6.2.1.3.1. Pénzügyi Osztály

6.2.1.3.2. Számviteli Osztály

6.2.1.3.3. Illetménygazdálkodási Osztály

6.1.2.4. Vagyongazdálkodási és Közbeszerzési Főosztály

6.1.2.4.1. Vagyongazdálkodási Osztály

6.1.2.4.2. Közbeszerzési Osztály

6.1.2.5. Informatikai és Dokumentációs Főosztály

6.1.2.5.1. Oktatáspolitikai és Kulturális Dokumentációs Osztály

6.1.2.5.2. Egészségpolitikai Dokumentációs Osztály

6.1.2.5.3. Szociális, Családügyi, Ifjúsági és Sport Dokumentációs Osztály

6.2. Parlamenti államtitkár

6.2.0.1. Parlamenti Államtitkári Titkárság

39

6.2.0.2. Parlamenti Főosztály

6.2.0.3. Sajtó, Kommunikációs, Közkapcsolati és Protokoll Főosztály

6.2.0.3.1. Sajtókapcsolatok Osztálya

6.2.0.3.2. Kommunikációs és Stratégiai Osztály

6.2.0.3.3. Közkapcsolatok és Protokoll Osztály

6.3. Egészségügyért felelős
államtitkár

6.3.0.1. Egészségügyért Felelős Államtitkári Kabinet

111

6.3.0.1.1. Egészségügyért Felelős Államtitkári Titkárság

6.3.0.1.2. Egészségügyi Tudományos Tanács Titkársága

6.3.0.1.3. Egészségügyi Lakossági Tájékoztatási Osztály

6.3.0.1.4. Egészségpolitikai Programkoordinációs Osztály

6.3.0.2. Egészségügyi Informatikai Programiroda (Főosztály)

6.3.0.3. Egészségügyi Stratégiai Menedzsment Iroda (Főosztály)

6.3.1. Egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár

6.3.1.1. Egészségpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

6.3.1.2. Egészségpolitikai Főosztály

6.3.1.2.1. Közegészségügyi, Járványügyi, Egészségügyi Igazgatási és Védelmi Osztály

6.3.1.2.2. Alap-, Sürgősségi Ellátási és Mentésügyi Osztály

6.3.1.2.3. Szakellátási és Ápolási Osztály

6.3.1.2.4. Egészségpolitikai Stratégiai Osztály

6.3.1.3. Egészségügyi Fejlesztéspolitikai Főosztály

6.3.1.3.1. Fejlesztési Osztály

6.3.1.3.2. Elemzési Osztály

6.3.1.4. Népegészségügyi Főosztály

6.3.1.5. Gyógyszerészeti és Orvostechnikai Főosztály

6.3.1.5.1. Gyógyszerügyi Osztály
6.3.1.5.2. Gyógyszerellátási Osztály
6.3.1.5.3. Orvostechnikai eszközök, Gyógyászati segédeszközök és Gyógyászati ellátások Osztálya
6.3.1.6. Egészségbiztosítási és Ágazati Tervezési Főosztály

6.3.1.6.1. Egészségbiztosítási Osztály

6.3.1.6.2. Tervezési Osztály

6.3.2. Egészségügyi koordinációért és EU-ügyekért felelős helyettes államtitkár

6.3.2.1. Egészségügyi Koordinációért és EU-ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

6.3.2.2. Nemzetközi és Európai Ügyek Egészségügyi Ágazati Főosztálya

6.3.2.2.1. EU Politikai, Kétoldalú Kapcsolatok és Nemzetközi Szervezetek Osztálya

6.3.2.2.2. Nemzetközi és EU Jogszabály-előkészítési Osztály

6.3.2.2.3. EU Személyek és Egészségügyi Szolgáltatások Mozgása Koordinációs Osztály

6.3.2.3. Egészségügyi Ágazati Humán Erőforrás-stratégiai Főosztály

6.3.2.3.1. Oktatási és Képzési Osztály

6.3.2.3.2. Humánerőforrás-stratégiai Osztály

6.3.2.4. Egészségügyi Intézményfelügyeleti Főosztály

6.4. Szociális és családügyért felelős államtitkár

6.4.0.1. Szociális és Családügyért Felelős Államtitkári Kabinet

116

6.4.0.1.1. Szociális és Családügyért Felelős Államtitkári Titkárság

6.4.0.1.2. Szociális Lakossági és Tájékoztatási Osztály

6.4.1. Szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár

6.4.1.1. Szociálpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

6.4.1.2. Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály

6.4.1.2.1. Gyermekvédelmi Osztály

6.4.1.2.2. Gyámügyi Igazgatási Osztály

6.4.1.3. Segélyek és Támogatások Főosztálya

6.4.1.4. Idősügyi és Nyugdíjbiztosítási Főosztály

6.4.1.4.1. Idősügyi Osztály

6.4.1.4.2. Nyugdíjbiztosítási Osztály

6.4.1.5. Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya

6.4.1.5.1. Alapszolgáltatási Osztály

6.4.1.5.2. Szakellátási Osztály

6.4.2. Család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár

6.4.2.1. Család- és Esélyteremtési Politikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

6.4.2.2. Fogyatékosságügyi Főosztály

6.4.2.3. Esélyteremtési Főosztály

6.4.2.4. Foglalkozási Rehabilitációs Főosztály

6.4.2.5. Szociális Európai Uniós és Nemzetközi Főosztály

6.4.2.5.1. Európai Uniós Osztály

6.4.2.5.2. Nemzetközi és Bilaterális Kapcsolatok Osztály

6.4.2.6. Családpolitikai Főosztály

6.4.2.6.1. Népesedési, Családügyi, és Nők és Férfiak Egyenlősége Osztály

6.4.2.6.2. Családpolitikai Programiroda

6.4.2.7. Szociális Stratégiai, Tervezési és Fejlesztési Főosztály
6.4.2.7.1. Szociális Költségvetési Osztály
6.4.2.7.2. Szociális Stratégiai és Fejlesztési Osztály

6.5. Köznevelésért felelős államtitkár

6.5.0.1. Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet

78

6.5.0.1.1. Köznevelésért Felelős Államtitkári Titkárság

6.5.0.1.2. Külhoni Magyarok Osztálya

6.5.0.2. Oktatási Igazgatási Főosztály

6.5.0.2.1. Statisztikai Osztály

6.5.0.2.2. Fejlesztéspolitikai Osztály

6.5.0.2.3. Szervezési Osztály

6.5.1. Köznevelésért felelős helyettes államtitkár

6.5.1.1. Köznevelésért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

6.5.1.2. Köznevelés-irányítási Főosztály

6.5.1.2.1. Tanügyigazgatási Osztály

6.5.1.2.2. Köznevelés-esélyegyenlőségi Osztály

6.5.1.2.3. Köznevelési Nemzetiségi Osztály

6.5.1.3. Köznevelés-fejlesztési Főosztály

6.5.1.3.1. Oktatási és Nevelési Programok Osztálya

6.5.1.3.2. Szakképzési és Felnőttképzési Osztály

6.6. Felsőoktatásért felelős államtitkár

6.6.0.1. Felsőoktatásért Felelős Államtitkári Kabinet

53

6.6.0.1.1. Felsőoktatásért Felelős Államtitkári Titkárság

6.6.0.2. Oktatási Nemzetközi Főosztály

6.6.0.2.1. EU Kapcsolatok Osztálya

6.6.0.2.2. Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya

6.6.0.2.3. Idegennyelv-oktatás Fejlesztési Osztály

6.6.1. Felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár

6.6.1.1. Felsőoktatásért és Tudománypolitikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

6.6.1.2. Felsőoktatási Főosztály

6.6.1.2.1. Intézmény-fenntartási Osztály

6.6.1.2.2. Felsőoktatás-irányítási Osztály

6.6.1.3. Tudománypolitikai Főosztály

6.6.1.3.1. Kutatás-fejlesztési Osztály

6.6.1.3.2. Stratégiai és Tervezési Osztály

6.7. Kultúráért felelős államtitkár

6.7.0.1. Kultúráért Felelős Államtitkári Kabinet

92

6.7.0.1.1. Kultúráért Felelős Államtitkári Titkárság

6.7.0.1.2. Kulturális Vagyongazdálkodási Osztály

6.7.1. Kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár

6.7.1.1. Kultúrpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

6.7.1.2. Művészeti Főosztály

6.7.1.2.1. Előadó-művészeti Osztály

6.7.1.2.2. Alkotóművészeti Osztály

6.7.1.2.3. Mozgókép-szakmai Osztály

6.7.1.3. Közgyűjteményi Főosztály

6.7.1.3.1. Múzeumi Osztály

6.7.1.3.2. Levéltári Osztály

6.7.1.3.3. Könyvtári Osztály

6.7.1.4. Közművelődési Főosztály

6.7.1.4.1. Közművelődés-fejlesztési Osztály

6.7.1.4.2. Kulturális Turizmus és Közösségi Művelődési Osztály

6.7.1.5. Kulturális Fejlesztési, Örökségvédelmi és Igazgatási Főosztály

6.7.1.5.1. Kulturális Fejlesztési Osztály

6.7.1.5.2. Kulturális Örökségvédelmi Osztály
6.7.1.5.3. Kulturális Igazgatási Osztály

6.7.1.6. Nemzetközi Kulturális Kapcsolatok Főosztálya

6.7.1.6.1. EU Kulturális Ügyek Osztálya

6.7.1.6.2. Kulturális Diplomáciai Kapcsolatok Osztálya

6.8. Sportért és ifjúságért felelős államtitkár

6.8.0.1. Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkári Kabinet

53

6.8.0.1.1. Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkári Titkárság

6.8.1. Sportért felelős helyettes
államtitkár

6.8.1.1. Sportért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

6.8.1.2. Sportszakmai Főosztály

6.8.1.2.1. Versenysport és Utánpótlás Osztály

6.8.1.2.2. Szabadidő-, Diák és Fogyatékosok Sportja Osztály

6.8.1.3. Sportigazgatási Főosztály

6.8.1.3.1. Sportigazgatási Osztály

6.8.1.3.2. Sportlétesítményi Osztály

6.8.2. Ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár

6.8.2.1. Ifjúságért és Sportkapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

6.8.2.2. Ifjúságügyi Főosztály

6.8.2.2.1. Gyermek- és Ifjúsági Osztály

6.8.2.2.2. Nemzeti Drogmegelőzési Koordinációs Osztály

6.9. Egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár

6.9.0.1. Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkári Kabinet

55

6.9.0.1.1. Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkári Titkárság

6.9.0.2. Egyházi Kapcsolattartási és Együttműködési Főosztály

6.9.0.2.1. Egyház-finanszírozási és Támogatásstratégiai Osztály

6.9.0.2.2. Egyházi Fejlesztéspolitikai és Jogi Koordinációs Osztály

6.9.0.2.3. Egyházi Nyilvántartási és Kapcsolatfejlesztési Osztály

6.9.1. Nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár

6.9.1.1. Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

6.9.1.2. Nemzetiségi Főosztály

6.9.1.2.1. Nemzetiségi Kapcsolatok Osztálya

6.9.1.2.2. Nemzetiségi Támogatáskezelési Osztály

6.9.1.2.3. Külkapcsolati és Nemzetiségi Kulturális Együttműködési Osztály

6.9.1.3. Társadalmi Konzultáció Főosztálya

6.9.1.3.1. Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács Titkárság Osztálya

6.9.1.3.2. Társadalmi Konzultáció és Hálózatfejlesztési Osztály

6.9.1.4. Civil Kapcsolatok Főosztálya

6.9.1.4.1. Civil Koordinációs Osztály

6.9.1.4.2. Civil Támogatásstratégiai Osztály

6.10. Társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár

6.10.0.1. Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkári Kabinet

48

6.10.0.1.1. Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkári Titkárság

6.10.1.Társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár

6.10.1.1. Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

6.10.1.2. Felzárkózási Fejlesztések Főosztálya

6.10.1.2.1. Gyermekesély és Oktatási Osztály

6.10.1.2.2. Területi Felzárkózási Ügyek Osztálya

6.10.1.2.3. Szervezeti Kapcsolatok Osztálya

6.10.1.3. Stratégiai és Igazgatási Főosztály

6.10.1.3.1. Koordinációs, Fejezeti és Támogatáskezelési Osztály

6.10.1.3.2. Stratégiai és Nemzetközi Osztály

3. függelék a 14/2013. (IV. 24.) EMMI utasításhoz

I. „A miniszter által irányított, felügyelt háttérintézmények” című 4. függelék „I. Költségvetési szervek” fejezet „3. Oktatási ágazat” alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:
„3. Oktatási ágazat

 

Háttérintézmény

Miniszter hatásköre

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró állami vezető

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő szervezeti egység/vezető

1.

Oktatási Hivatal

irányítás

felsőoktatásért felelős államtitkár
a 29. § (1) bekezdésben meghatározott feladatok ellátása tekintetében:
köznevelésért felelős államtitkár

felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár;
köznevelésért felelős helyettes államtitkár

2.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet

irányítás

köznevelésért felelős államtitkár
a 33/A. § (1) bekezdésben meghatározott feladatok ellátása tekintetében:
felsőoktatásért felelős államtitkár

köznevelésért felelős helyettes államtitkár;
Oktatási Igazgatási Főosztály;
felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár

3.

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ

irányítás

köznevelésért felelős államtitkár

köznevelésért felelős helyettes államtitkár

 

 

 

 

II. „A miniszter által irányított, felügyelt háttérintézmények” című 4. függelék „I. Költségvetési szervek” fejezet „6. Egyházi, nemzetiségi és civil terület” alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:
„6. Egyházi, nemzetiségi és civil terület

 

Háttérintézmény

Miniszter
hatásköre

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró állami vezető

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő
szervezeti egység/vezető

1.

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET)

irányítás

közigazgatási államtitkár

egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár
a társadalmi felzárkózással összefüggő feladatok tekintetében: társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár

 

 

 

 

III. „A miniszter által irányított, felügyelt háttérintézmények” című 4. függelék „I. Költségvetési szervek” fejezet „7. Társadalmi felzárkózási terület” alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:
„7. Társadalmi felzárkózási terület

 

Háttérintézmény

Miniszter
hatásköre

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró állami vezető

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő
szervezeti egység/vezető

1.

Türr István Képző és Kutató Intézet

irányítás

társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár

a társadalmi felzárkózással összefüggő feladatok tekintetében: társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár

 

 

 

 

IV. „A miniszter által irányított, felügyelt háttérintézmények” című 4. függelék „II. A minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alatt álló, illetve a miniszter szakmai felügyeleti, közreműködői jogosítványa hatálya alá tartozó gazdasági társaságok, továbbá a minisztérium alapítói joggyakorlása alatt lévő alapítványok, közalapítványok” fejezet „2. A minisztérium tulajdonosi, illetve alapítói joggyakorlása alatt lévő egyéb gazdasági társaságok és alapítványok, közalapítványok” alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:
„2. A minisztérium tulajdonosi, illetve alapítói joggyakorlása alatt lévő egyéb gazdasági társaságok és alapítványok, közalapítványok

 

Szervezet neve

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró, illetve az át nem ruházott hatáskörök tekintetében a miniszter döntéseit előkészítő állami vezető

Miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő vezető

1.

Nemzetközi Pető András Nonprofit Kft.

gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

felsőoktatásért felelős államtitkár

2.

Könyvtárellátó Nonprofit Kft.

gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

köznevelésért felelős államtitkár

3.

Alternatív Közgazdasági Gimnázium Nonprofit Kft.

gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

köznevelésért felelős államtitkár

4.

Alternatív Közgazdasági Gimnázium Alapítvány

gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

köznevelésért felelős államtitkár

5.

Gandhi Gimnázium Nonprofit Kft.

gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár

6.

Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Nonprofit Kft.

gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

szociális és családügyért felelős államtitkár

7.

Közalapítvány a Budapesti Német Nyelvű Egyetemért

gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

felsőoktatásért felelős államtitkár

8.

Budapesti Osztrák Iskola Alapítvány

gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

köznevelésért felelős államtitkár

9.

Osztrák–Magyar Tudományos és Kooperációs Akció Alapítvány

gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

felsőoktatásért felelős államtitkár

10.

Budapesti Német Iskola Alapítvány

gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

köznevelésért felelős államtitkár

11.

Magyar–Francia Ifjúsági Alapítvány

gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

felsőoktatásért felelős államtitkár

12.

Tempus Közalapítvány

gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

felsőoktatásért felelős államtitkár

13.

Magyar–Amerikai Fulbright Alapítvány

gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

felsőoktatásért felelős államtitkár

14.

Hajléktalanokért Közalapítvány

gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

szociális és családügyért felelős államtitkár

 

 

 

 

V. „A miniszter által irányított, felügyelt háttérintézmények” című 4. függelék „II. A minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alatt álló, illetve a miniszter szakmai felügyeleti, közreműködői jogosítványa hatálya alá tartozó gazdasági társaságok, továbbá a minisztérium alapítói joggyakorlása alatt lévő alapítványok, közalapítványok” fejezet „3. Külön jogszabály alapján a miniszter által gyakorolt szakmai felügyeleti, közreműködői jogosítványok hatálya alá tartozó gazdasági társaságok” alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:
„3. Külön jogszabály alapján a miniszter által gyakorolt szakmai felügyeleti, közreműködői jogosítványok hatálya alá tartozó gazdasági társaságok

 

Gazdasági társaság

Jogkör forrása

A miniszter hatásköre

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró állami vezető

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő vezető

1.

Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.

212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet
92. §
(2) bekezdés
jb) pont

egyetértési jogosultság gyakorlása az oktatásigazgatással és -fejlesztéssel kapcsolatos programok tekintetében

feladatkörében:
köznevelésért felelős államtitkár,
felsőoktatásért felelős államtitkár

felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár, köznevelésért felelős helyettes államtitkár, gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

 

 

 

 

4. függelék a 14/2013. (IV. 24.) EMMI utasításhoz

I. A 7. függelék az I. Egészségügyi ágazat fejezetet megelőzően a következő címmel egészül ki:
„A közigazgatási hatósági döntések, valamint az egyéb intézkedések átruházott jogkörben történő kiadmányozási rendje”
II. A 7. függelék II. Szociális ágazat fejezet B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben pont 28. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

 

 

 

 

Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel

28.

Az Országos Fogyatékosügyi Tanács szervezetének
és működésének részletes szabályairól szóló 67/2001. (IV. 20.) Korm. rendelet 1. § (1a) bekezdés
a)–g) pontja szerinti szakterületek képviseletében eljáró tag kijelölése és az 5. §
(3) bekezdés a) pontja szerinti helyettesítésre kijelölés

a) szociális és családügyért felelős államtitkár
b) egészségügyért felelős államtitkár
c) köznevelésért felelős államtitkár
d) kultúráért felelős államtitkár
e) a sportért és ifjúságért felelős államtitkár
f) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár
g) az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár

Fogyatékosságügyi Főosztály

 

 

 

III. A 7. függelék III. Oktatási ágazat fejezet A) A kiadmányozási jogkör átruházása hatósági ügyekben pont 10–12. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

 

 

 

 

Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel

10.

A köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló 2012. évi CLXXXVIII. törvény 13. § (3) bekezdésében meghatározott miniszteri hatáskör gyakorlásával kapcsolatos kiadmányozási jogkör ellátása

Köznevelésért felelős államtitkár

Köznevelés-irányítási Főosztály

11.

Az egyes pedagógus-továbbképzési programok akkreditációjával összefüggő miniszteri döntések

Köznevelésért felelős helyettes államtitkár

Köznevelés-irányítási Főosztály

12.

Az Oktatási Hivatal elsőfokú közoktatási hatósági ügyben hozott alábbi tárgyú döntései ellen benyújtott fellebbezések elbírálása:
1. Köznevelési szakértői feladatellátás engedélyezése (névjegyzékre való felvétel)
2. A nyolc évfolyamnál kevesebb évfolyammal működő általános iskolák továbbműködésének engedélyezésével kapcsolatos feladatok
3. A tankönyvvé nyilvánítással kapcsolatos eljárások, megszüntetéssel kapcsolatos eljárás, a tankönyvvé nyilvánítás meghosszabbítása
4. A tankönyvvé nyilvánítással kapcsolatos eljárások, megszüntetéssel kapcsolatos eljárás, a tankönyvvé nyilvánítás meghosszabbítása szakmai tankönyvek esetén
5. Hivatalos tankönyvjegyzékbe történő felvétellel és törléssel kapcsolatos eljárás
6. A – közoktatási feladatkörében eljáró – Oktatási Hivatal által kezdeményezett hatósági ellenőrzések keretében hozott döntések ellen benyújtott fellebbezések elbírálása
7. Egyedi érettségi vizsgatárgyak akkreditációjával kapcsolatos eljárás

Köznevelésért felelős helyettes államtitkár

Köznevelés-irányítási Főosztály

 

 

 

IV. A 7. függelék III. Oktatási ágazat fejezet A) A kiadmányozási jogkör átruházása hatósági ügyekben pont 18. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

 

 

 

 

Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel

18.

Az Oktatási Hivatal nyelvvizsgáztatási akkreditációs központjának akkreditációs és honosítási ügyben hozott döntései ellen benyújtott fellebbezések elbírálása:
1. Részvizsgák egyesítése
2. Külföldön szerzett nyelvvizsga-bizonyítványok honosítása
3. Vizsgaközpont, vizsgarendszer, vizsgaeljárás akkreditálása
4. A nyelvvizsga-bizonyítvánnyal egyenértékű okiratok nyelvvizsga-minősítése

Felsőoktatásért felelős államtitkár

Idegennyelv-oktatás Fejlesztési Osztály

 

 

 

V. A 7. függelék III. Oktatási ágazat fejezet A) A kiadmányozási jogkör átruházása hatósági ügyekben pont 22. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

 

 

 

 

Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel

22.

Döntés hozatala a települési önkormányzat a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 74. §
(4) bekezdése szerinti köznevelési intézmény működtetési kötelezettség alóli mentesülésre vagy a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 74. §
(5) bekezdése szerinti működtetési kötelezettség vállalására irányuló kérelem tárgyában

Köznevelésért felelős államtitkár

Köznevelésért felelős helyettes államtitkár

 

 

 

VI. A 7. függelék III. Oktatási ágazat fejezet B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben helyébe a következő rendelkezés lép:

 

 

 

 

Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel

1.

A nemzeti felsőoktatási kiválóságról szóló 24/2013. (II. 5.) Korm. rendelettel a miniszterhez telepített
a) kutatóegyetem, kutató kar minősítéssel,
b) alkalmazott tudományok főiskolája minősítéssel,
c) a nemzeti felsőoktatási kiválóság ösztöndíjjal, a Magyary Zoltán Kuratóriummal,
d) az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) rendezésével, az OTDK Titkárság működésével,
e) a Szakkollégiumok Egyeztető Fóruma működésével, a minősítési rendszer eljárásrendjének jóváhagyásával
kapcsolatos kormányzati feladatok ellátása.

Felsőoktatásért
és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár

Tudománypolitikai Főosztály

2.

Az oktatásért felelős miniszter állami felsőoktatási intézményekkel kapcsolatos fenntartói irányítási jogkörében átadott kiadmányozási jogkörei

Felsőoktatásért
és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár

Felsőoktatási Főosztály

3.

Köznevelési szerződés kötése a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 31. § (2) bekezdés e) pontja és (3) bekezdése alapján

Köznevelésért felelős helyettes államtitkár

Köznevelés-irányítási Főosztály

4.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény
68. § (1) bekezdése alapján az oktatásért felelős miniszteri jogkör gyakorlása

Köznevelésért felelős államtitkár

Köznevelés-irányítási Főosztály

5.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 68. § (2) bekezdésében meghatározott oktatásért felelős miniszteri jogkör gyakorlása

Köznevelésért felelős államtitkár

Köznevelés-irányítási Főosztály

6.

A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvénnyel
a miniszterhez telepített
a) 39. § (5)–(6) bekezdés szerinti megállapodással,
b) 46. § (4)–(5) bekezdése szerinti határozattal,
c) 46. § (7) bekezdése szerinti felvételi tájékoztatással
kapcsolatos kormányzati feladatok ellátása.

Felsőoktatásért
és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár

Felsőoktatási Főosztály

7.

A Klebelsberg Képzési Ösztöndíjról szóló kormányrendelettel a miniszterhez telepített
a) az ösztöndíj program működtetésével,
aa) a pályázati felhívás jóváhagyásával,
ab) az ösztöndíj program működési szabályzatának jóváhagyásával,
ac) a pályázat meghirdetésével,
ad) az éves beszámoló elfogadásával,
b) az ösztöndíj odaítélésével,
c) a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Bizottság tagjai megbízásával, a Bizottság működésével,
d) a nem a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által fenntartott köznevelési intézményekkel, illetve ezek fenntartóival köthető együttműködési megállapodással
kapcsolatos kormányzati feladatok ellátása.

Köznevelésért felelős államtitkár

Köznevelésért felelős helyettes államtitkár

 

 

 

1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2013. április 26. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére