• Tartalom

1433/2013. (VII. 11.) Korm. határozat

1433/2013. (VII. 11.) Korm. határozat

az Apertus Közalapítvány a Nyitott Szakképzésért és a Távoktatásért megszüntetésével kapcsolatos további feladatokról1

2013.08.02.

1. A Kormány egyetért azzal, hogy 2013. augusztus 1. napjától

a) a megszűnt Apertus Közalapítvány a Nyitott Szakképzésért és a Távoktatásért (a továbbiakban: Közalapítvány) feladatait – ideértve a jogutódlással fennálló kötelezettségekért való helytállást és a fennálló jogoknak az érvényesítését, valamint a Közalapítvány iratainak jogszabály szerinti kötelező őrzését is – a Nemzeti Közszolgálati Egyetem lássa el;

b) a Közalapítvány hitelezők kielégítése után fennmaradt vagyona – ideértve a vagyoni értékű jogokat is – a korábbi közalapítványi feladatok Nemzeti Közszolgálati Egyetem általi ellátását szolgálja.

Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter

Határidő: 2013. július 31.

2. A Kormány felhívja a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy – a nemzeti fejlesztési miniszter közreműködésével – tegye meg az 1. pontban foglaltak végrehajtásához szükséges intézkedéseket.

Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2013. július 31.

3.2

4. Ez a határozat – az 5. pontban meghatározott kivétellel – a közzétételét követő napon lép hatályba.

5. A 3. pont 2013. augusztus 1-jén lép hatályba.

1

A határozatot az 1046/2015. (II. 11.) Korm. határozat 2. pontja hatályon kívül helyezte 2015. február 12. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező határozat 3. pontját.

2

A 3. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére