1618/2013. (IX. 5.) Korm. határozat
1618/2013. (IX. 5.) Korm. határozat
a Konfuciusz Intézetek Közép- és Kelet-európai Regionális Oktatási Centruma létrehozásának támogatásáról
1. A Kormány egyetért azzal, hogy Budapest központtal nem anyanyelvi kínai nyelvtanárok részére, anyanyelvi tanárok által vezetett kihelyezett kínai nyelvtanár-képzések, egyéb szak- és továbbképzések, illetve konferenciák kerüljenek megrendezésre, amelyek egyben a kínai–magyar kétoldalú kapcsolatok fejlődésében és erősítésében kiemelt szerepet játszanak.
2. A Kormány az 1. pontban meghatározottak érdekében támogatja a Konfuciusz Intézetek Közép- és Kelet-európai Regionális Oktatási Centrumának létrehozását.
3. A Kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert és az emberi erőforrások miniszterét, hogy a Konfuciusz Intézetek Közép- és Kelet-európai Regionális Oktatási Centrumának megvalósítása érdekében az Eötvös Loránd Tudományegyetem részére 2014. január 1. napjától 2017. december 31. napjáig évente 20 millió forint költségvetési támogatás forrásának biztosításáról intézkedjen.
Felelős: emberi erőforrások minisztere
nemzetgazdasági miniszter
Határidő: az éves költségvetés tervezése során
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
