• Tartalom

1654/2013. (IX. 17.) Korm. határozat

1654/2013. (IX. 17.) Korm. határozat

a Környezet és Energia Operatív Program keretében egyes hulladékgazdálkodási projektek támogatásának jóváhagyásáról1

2014.12.29.

A Kormány

1. jóváhagyja az 1. melléklet szerint

a) a KEOP-1.1.1/2F/09-11-2012-0007 azonosító számú, „Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer fejlesztése a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás területén” című,

b) a KEOP-1.1.1/2F/09-11-2012-0003 azonosító számú, „Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Program Infrastruktúra Fejlesztése” című,

c) a KEOP-1.1.1/B/10-11-2013-0002 azonosító számú, „A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer környezetbarát technológiáinak bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése” című,

d)2

egymilliárd forintot meghaladó támogatási igényű projektjavaslatokat,

2. hozzájárul, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Környezetvédelmi Operatív Programok Irányító Hatósága

a) az 1. pont a)–c) alpontja szerinti projektek támogatási szerződésének módosítása, és

b) az 1. pont d) alpontja szerinti projekt támogatási szerződésének megkötése

iránti intézkedéseket megtegye,

Felelős: Miniszterelnökséget vezető államtitkár

Határidő: azonnal

3.3

1. melléklet az 1654/2013. (IX. 17.) Korm. határozathoz4

A

B

C

D

E

F

G

1.

Projekt
azonosító száma

Projekt
megnevezése

Támogatást igénylő neve

Projekt
támogatási összege
(nettó Ft)

Projekt támogatási intenzitása
(%)

Projekt
rövid bemutatása

Támogathatóság feltételei

2.

KEOP-1.1.1/2F/
09-11-2012-0007

Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer fejlesztése a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás területén

Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás

10 393 042 750

95

A projekt keretében egy Regionális Hulladékkezelő Központ, 4 átrakóállomás és 9 hulladékudvar kerül létrehozásra.

A záró kifizetési kérelem benyújtásáig a támogatást igénylőnek be kell nyújtania az irányító hatóság részére
1. a társulási tanács és a projektben érintett valamennyi települési önkormányzat képviselő-testületének határozatát arról, hogy az általuk az üzemeltetési koncepció alátámasztásához nyújtott, és a részletes megvalósíthatósági tanulmányban feltüntetett adatok, információk a valóságnak megfelelnek továbbá a részletes megvalósíthatósági tanulmányban bemutatott üzemeltetési koncepciót, díjpolitikát, díjképzést ismerik, és annak betartását a támogatás visszafizetésének terhe mellett vállalják a projekt befejezését követő legalább öt évig,
2. a társulási tanács és a tagönkormányzatok képviselő-testületei által elfogadott üzemeltetési koncepciót és díjpolitikát,
3. a támogatással megvalósítani kívánt építésiengedély-köteles létesítmények által érintett földrészletek tulajdoni lapjainak 60 napnál nem régebbi hiteles másolatát, amely igazolja, hogy megfelel a Pályázati Útmutató és a részletes megvalósíthatósági tanulmány sablon 9. fejezet
VI. „Tulajdonjogi kérdések tisztázására szolgáló dokumentumok” része előírásainak,
4. az ingatlan tulajdoni lapjára bejegyzett jogok jogosultjainak – a közműszolgáltató esetén közműegyeztetésen alapuló – nyilatkozatát arról, hogy a bejegyzés nem érinti a projekt megvalósíthatóságát és fenntarthatóságát.

3.

KEOP-1.1.1/2F/
09-11-2012-0003

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Program Infrastruktúra Fejlesztése

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás

3 550 679 371

94,37

A projekt keretében egy korábban megvalósult, a Strukturális Politikák Csatlakozás Előtti Eszköze (ISPA), illetve a Kohéziós Alap révén finanszírozott projekt továbbfejlesztése valósul meg.
A hulladékgazdálkodási rendszer összesen 240 településen élő 591 167 lakost érint.

1. A támogatást igénylőnek be kell nyújtania a következő kötelezően csatolandó mellékleteket a támogatási szerződés megkötéséig:
1.1. a támogatást igénylő nyilatkozatát, hogy a Költség-haszon elemzési Útmutatóban meghatározott díjak számításának módszerét és a díjak mértékét a projekt befejezését követő minimum öt évig biztosítja,
1.2. a jogerős vízjogi létesítési és építési engedélyeket, valamint a projekt megvalósításához szükséges esetleges további engedélyes terveket; ha a pályázó a közbeszerzést FIDIC sárga könyv szerint folytatja le, a megfelelő elvi engedélyeket kell csatolni,
1.3. a támogatást igénylő nyilatkozatát arról, hogy a támogatás elnyerése esetén a projekt megvalósítására kötelezettséget vállal,
1.4. a megvalósulás tervezett földrajzi helyét bemutató térképvázlatot, amely tartalmazza a projektterület határait, a tervezett, illetve a meglévő létesítmények helyszíneit,
1.5. a tervezési fázis során a helyi civil szervezetekkel történő partnerség kiépítésének igazolását,
1.6. aktualizált megvalósítási, kifizetési és közbeszerzési tervet.
2. A támogatást igénylőnek az első kifizetési kérelem benyújtásáig be kell nyújtania a következő kötelezően csatolandó mellékleteket:
2.1. a jogerős környezetvédelmi engedélyek vagy az egységes környezethasználati engedélyek hiteles másolatát,
2.2. az önrész rendelkezésre állását bizonyító dokumentumot az általános pályázati útmutató D1 pontjának megfelelően,
2.3. a projektben érintett valamennyi települési önkormányzat képviselő-testületének határozatát arról, hogy az általuk az üzemeltetési koncepció alátámasztásához nyújtott, és a részletes megvalósíthatósági tanulmányban feltüntetett adatok, információk a valóságnak megfelelnek, továbbá a részletes megvalósíthatósági tanulmányban bemutatott üzemeltetési koncepciót, díjpolitikát, díjképzést, ismerik és annak betartását a támogatás visszafizetésének terhe mellett vállalják a projekt befejezését követő minimum öt évig,
2.4. az üzemeltetővel kötött megállapodást, amely – ha szükséges – tartalmazza a saját forrás biztosításának feltételeit,
2.5. 60 napnál nem régebbi hiteles tulajdonilap-másolatot és a részletes megvalósíthatósági tanulmány sablonjának 9. fejezetében előírt kötelező mellékleteket (az e-hiteles tulajdoni lapok esetén a digitális aláírást tartalmazó fájlt is csatolni kell elektronikusan)

4.

KEOP-1.1.1/B/
10-11-2013-0002

A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer környezetbarát technológiáinak bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése

Budapest Főváros Önkormányzata

8 431 049 682

93,86

A projekt keretében a közel kétmillió lakos közszolgálatát ellátó fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer optimalizálása és a szelektív hulladékgyűjtés továbbfejlesztése valósul meg.
A beruházás egy jelenleg KEOP keretén belül megvalósítás alatt álló projekt szelektív gyűjtőrendszerének hatékonyságát és a már meglévő hulladékgazdálkodási rendszerek kapacitását fejleszti tovább.

1. A Támogatási Szerződés megkötésének feltételei, továbbá a támogatást igénylő által csatolandó dokumentumok:
1.1. felül kell vizsgálni a közbeszerzési, kifizetési és cselekvési terv ütemezését, különösen a kivitelezések esetében. Ennek keretében a kivitelezéshez kapcsolódó közbeszerzések lépéseit az eddiginél korábbi határidőkhöz kell kötni a 2015. június 30-ei véghatáridőn belül történő teljesíthetőség érdekében. Ennek megfelelően egy módosított közbeszerzési terv nyújtandó be,
1.2. csatolni kell a saját forrás rendelkezésre állásának igazolására benyújtott megállapodás aláírt példányát,
1.3. képviselő-testületi határozatot kell benyújtani arról, hogy az üzemeltetési koncepció alátámasztásához nyújtott, és a megvalósíthatósági tanulmányban feltüntetett adatok, információk a valóságnak megfelelnek, továbbá a megvalósíthatósági tanulmányban bemutatott üzemeltetési koncepciót, díjpolitikát, díjképzést ismeri és annak betartását a támogatás visszafizetésének terhe mellett vállalja a projekt befejezését követő minimum öt évig.
2. A támogatási szerződésben rögzíteni kell:
2.1. az egységes környezethasználati engedély birtokában üzemeltethető létesítményeknél az engedély a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség általi megküldését követően a közmeghallgatásról szóló jegyzőkönyvet a közreműködő szervezet részére meg kell küldeni,
2.2. a projektmenedzsment költségén belül a műszaki szakértői feladatok között a tervellenőri tevékenység nem támogatható.
3. Az első kifizetési kérelem benyújtásáig csatolni kell a 60 napnál nem régebbi tulajdoni lap hiteles másolatát és a megvalósíthatósági tanulmány sablonjának 9. fejezetében előírt kötelező mellékleteket (az e-hiteles tulajdoni lapok esetén a digitális aláírást tartalmazó fájlt is csatolni kell elektronikusan).

5.

1

A határozatot az 1171/2023. (IV. 28.) Korm. határozat 2. pont 2.166. pontja visszavonta 2023. április 29. napjával.

2

Az 1. pont d) alpontját az 1417/2014. (VII. 23.) Korm. határozat 3. pontja visszavonta.

3

A 3. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

Az 1. melléklet az 1417/2014. (VII. 23.) Korm. határozat 3. pontja, az 1842/2014. (XII. 29.) Korm. határozat 2. pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére