1666/2013. (IX. 23.) Korm. határozat
a szellemi tulajdon védelmére irányuló nemzeti stratégia elfogadásáról és a végrehajtásával összefüggő feladatokról
2013.09.24.
1. A Kormány elfogadja a Melléklet szerinti, a szellemi tulajdon védelmére irányuló nemzeti stratégiát (a Jedlik-tervet) (a továbbiakban: stratégia), és támogatja az abban meghatározott célok eléréséhez szükséges intézkedések összehangolt és hatékony végrehajtását.
2. A Kormány a stratégiában meghatározott célok megvalósulása érdekében felhívja a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (a továbbiakban: SZTNH) elnöke útján
a) a nemzetgazdasági miniszter és a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával készítsen előterjesztést a szellemi tulajdon védelmének nemzeti fejlesztési programjáról;
Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter
nemzetgazdasági miniszter
nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: 2013. szeptember 30.
b) a feladatkörükben érintett miniszterekkel együtt a szakpolitikai stratégiai dokumentumok kidolgozása és a jogalkotási tevékenység során vegyék figyelembe a stratégiában meghatározott célokat és feladatokat;
Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter
feladatkörükben érintett miniszterek
Határidő: folyamatos
c) a külügyminiszterrel együtt fordítsanak kiemelt figyelmet a stratégia céljainak megvalósítására az Európai Unióval, az Európai Szabadalmi Szervezettel, a Szellemi Tulajdon Világszervezetével és az e szervezetek tagállamaival kialakított kapcsolatokban és azok fejlesztése során.
Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter
külügyminiszter
Határidő: folyamatos
3. A Kormány felhívja a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy az SZTNH elnöke útján készítsen közbenső értékelést a szellemi tulajdon védelmére irányuló nemzeti stratégia időarányos megvalósításáról.
Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter
Határidő: 2015. március 31.
4. A Kormány felkéri a civil és szakmai szervezeteket, hogy működjenek közre a stratégiában foglalt célkitűzések megvalósításában.
5. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.
Melléklet az 1666/2013. (IX. 23.) Korm. határozathoz
A SZELLEMI TULAJDON VÉDELMÉRE
Budapest, 2013. Augusztus
1. A tudásra épülő globális gazdaság és az információs társadalom korában a szellemi tulajdon védelme a vállalkozásbarát és innovációt serkentő üzleti környezet kulcsfontosságú elemévé, alapvető versenyképességi kérdéssé vált. A válságból való kitörésre és a gazdasági növekedés serkentésére a legjobb esélyt az innováció és a kreativitás felkarolása kínálja. Ebben meghatározó szerep jut a szellemi eredmények jogi oltalmát biztosító szellemi tulajdonnak. A nemzeti tudásbázis és a kulturális vagyon hatékony védelmét csak a szellemi tulajdon korszerű eszközrendszere garantálhatja. A szellemi tulajdon biztosítja a kutatási és fejlesztési ráfordítások, a csúcstechnológiai ágazatokba és a kulturális iparba irányuló befektetések, valamint a marketinghez és a fogyasztói bizalom megőrzéséhez szükséges kiadások megtérülését. Ezzel járul hozzá a gazdasági növekedéshez, a versenyképesség javításához és a munkahelyteremtéshez.
A szellemi tulajdon tehát sokoldalú eszköz a gazdasági-társadalmi fejlődés előmozdítására, a nemzet gyarapodásának biztosítására. Ahhoz, hogy ezt az eszközt célzottan, hatékonyan és tudatosan használhassuk, elengedhetetlen a szellemi tulajdon helyzetének módszeres áttekintése és azoknak az irányoknak a kijelölése, amelyek mentén a szellemi tulajdon a kibontakozás és a növekedés felé lendítheti gazdaságunkat és kultúránkat. Ehhez pontos, megbízható térkép kell, azaz állapotfelmérés a szellemi tulajdon hazai viszonyairól, valamint jól beállított iránytű, azaz olyan stratégia, amely világos cselekvési irányokat határoz meg a szellemi tulajdon rendszerének továbbfejlesztéséhez, méghozzá oly módon, hogy ezzel a lehető legnagyobb mértékben támogassa a nemzetpolitika és egyes kapcsolódó szakpolitikák megvalósítását.
2. Magyarországon még soha nem készült a szellemi tulajdont a középpontjába helyező, átfogó stratégia; csupán a szellemitulajdon-jogok megsértésével szemben történő összehangolt fellépés épült ilyenféle tervre: a Hamisítás Elleni Nemzeti Stratégiára, amely a mérőszámok, valamint a nemzetközi és a hazai visszhang tanúsága szerint bizonyította az ilyen léptékű, távlatos kezdeményezések hasznosságát.
Elérkezett az idő arra, hogy a szellemitulajdon-védelem – mint a társadalmi fejlődés és a gazdasági növekedés egyik húzóereje – elfoglalja méltó helyét a Nemzeti Együttműködés Rendszerében.
3. A stratégia a 2013-tól 2016-ig terjedő időszakra szól: a szellemi tulajdon területén középtávú célkitűzéseket rögzít. A kormányzati stratégiai irányítás rendjén belül szakpolitikai stratégiának minősül. Helyzetelemzésre épül, amelynek alapvető célja, hogy áttekintést adjon a szellemi tulajdon védelmének fontosabb intézményeiről, jelenlegi állapotáról, továbbá a hazai és nemzetközi trendekről. A helyzetelemzés tükrében vázolja fel a stratégia a jövőképet, azaz a stratégiai időszak végére elérni kívánt célállapotot. A jövőkép megvalósításához szükséges intézkedések meghatározása és ütemezése a következő négy pillérben történik:
a) iparjogvédelemmel a nemzetgazdaság felemelkedéséért;
b) szerzői joggal a kreatív iparágak fellendüléséért;
c) szellemitulajdon-védelem a nemzetpolitika és egyes kormányzati szakpolitikák szolgálatában;
d) a szellemitulajdon-védelmi intézményi teljesítőképesség fokozása a nemzeti érdekek mentén.
A stratégia nélkülözhetetlen eleme az eszközrendszer: a humán- és pénzügyi források azonosítása, valamint a stratégia végrehajtását, monitorozását és hatáselemzését illetően a feladatok, az indikátorok és a felelősök kijelölése.
4. A Jedlik-terv első, iparjogvédelmi pillérét illetően alapvető stratégiai cél, hogy az iparjogvédelem – innovációt támogató és versenyképességet javító – eszköztárát minden eddiginél hatékonyabban használjuk fel a nemzetgazdaság fellendítésére. A szellemi tulajdont óvó szabályozásnak és intézményrendszernek hozzá kell járulnia a magas hozzáadott értéket termelő – csúcstechnológiai – húzóágazatok kibontakozásához és fejlődéséhez, javítania kell a hazai kreatív ipar piaci lehetőségeit. A szellemi tulajdon – és azon belül az iparjogvédelem – ebben ma már stratégiai tényező; a biotechnológiától és az infokommunikációtól a környezetvédelmi technológiákon át a dizájnerek tevékenységéig számos olyan terület említhető, amelyen szellemi tulajdon nélkül a vállalkozások ma már nem boldogulhatnak. Mindezek jegyében a Jedlik-terv céljai e területen a következők:
• Elő kell mozdítani a szellemi tulajdon eszköztárának tudatos, versenyképességet fokozó, minél szélesebb körű alkalmazását, serkentve a hazai vállalkozások iparjogvédelmi tevékenységét és azon belül különösen a nemzeti innovációs szféra szabadalmi aktivitását.
• Javítani kell az oltalomszerzés és a jogérvényesítés esélyeit és feltételeit mind nemzeti szinten, mind pedig a regionális vagy globális együttműködésre épülő iparjogvédelmi rendszerekben.
• A nemzeti, az európai és a nemzetközi oltalomszerzési, illetve oltalmi opciók egyensúlyának és harmonikus együttműködésének fenntartásával, sőt, további javításával el kell érni, hogy a vállalkozások üzleti szükségleteikhez és piaci kilátásaikhoz igazodva vehessék igénybe ezeket az opciókat.
5. A Jedlik-terv második, szerzői jogi pillérével kapcsolatban alapvető stratégiai cél, hogy a szerzői jog eszköztárát minden eddiginél hatékonyabban használjuk fel a kreatív iparágak és a kultúra fellendítésére. A szerzői jogi szabályozás és intézményrendszer előtt tornyosuló kihívások közé tartozik a digitális fejlődés, az infokommunikációs technika és az Internet térhódítása, illetve a felhasználói szokások, igények ezzel járó átalakulása, a közös jogkezelés hagyományos rendszerének fenntarthatósága az EU határok nélküli, egységes piacán, a szerzői jog társadalmi szerepét és jelentőségét kétségbe vonó, ún. anti-copyright-mozgalmak erősödése, valamint a jogérvényesítés. Az információs társadalom kiépülése megkívánja a szerzői jogi szabályozás és joggyakorlás adaptációját a megváltozott technológiai körülményekhez és üzleti modellekhez. A digitalizáció adta lehetőség hozzásegít ugyanakkor a tudás- és alkotáskincs megóvásához, illetve hozzáférhetővé tételéhez, valamint a kulturális sokféleség megőrzéséhez. E körben különösképpen érvényesülnie kell a Jedlik-terv egyik alapelvének, az egyensúly kívánalmának, vagyis annak a követelménynek, hogy a szerzői és kapcsolódó jogi jogosultak érdekei, a felhasználói és fogyasztói szükségletek, valamint az oktatás, a művelődés, a tudományos kutatás és a szabad információhoz jutás közérdekű igényei között egyensúlyt teremtsünk és tartsunk fenn. Mindezekre tekintettel a szerzői jogot illetően a Jedlik-terv a következő súlyponti területeken határoz meg stratégiai célokat:
• az információs társadalomban és az európai uniós belső piacon is hatékonyan működő, a kulturális sokféleség megőrzéséhez hozzájáruló, átlátható és hatékony közös jogkezelés megteremtése, illetve megszilárdítása;
• a védelem (ösztönzés) és a hozzáférés egyensúlyának fenntartása a szerzői jog eredeti funkcióinak megőrzése és a „szerzői jogi ipar” potenciáljának kibontakoztatása mellett;
• a szerzői jog társadalmi megítélésének, percepciójának számottevő javítása.
6. A szellemi tulajdon eszközrendszere igen nagy hatásfokkal támogathatja a nemzetpolitika és egyes kormányzati szakpolitikák céljainak megvalósítását. A Jedlik-terv harmadik pillére e gondolat köré szerveződik. Pontos helyzetkép felrajzolásával azonosíthatók a szellemi tulajdonnal kapcsolatba hozható nemzet- és szakpolitikai célkitűzések, az e célokhoz hozzárendelhető szellemitulajdon-védelmi eszközök; így mérhető fel az a számottevő potenciál, amelynek mozgósítását kell szolgálniuk a Jedlik-tervben előirányzott intézkedéseknek. Ennek érdekében a stratégia e pillére jellemző és fontos szakpolitikai területeken mutatja be a szellemi tulajdon eszközrendszerének tudatos alkalmazásában rejlő lehetőségeket és előnyöket, fókuszálva a nemzet- és gazdaságpolitikai kitörési pontokra.
7. A Jedlik-terv stratégiai céljainak megvalósítására csak a szellemi tulajdon védelmére szolgáló hazai intézményrendszer megerősítése és dinamizálása mellett mutatkozhat esély. Ebben az intézményrendszerben – a stratégiaalkotásért és a törvény-előkészítésért kormányzati szinten felelős Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium mellett – központi, de távolról sem egyedüli szerepet tölt be a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. Az SZTNH pártatlan és független hatósági működésének gazdag tapasztalataiból merítve kapcsolódik be a kormányzat stratégiai, jogalkotási, valamint nemzetközi és európai együttműködési feladatainak ellátásába – mind közvetlenül a szellemi tulajdon területén, mind pedig a kapcsolódó szakpolitikai témákban. Az SZTNH az intézményi garancia a nemzeti érdek szakmailag megalapozott érvényesítésére a szellemi tulajdonnal kapcsolatos globális és európai együttműködésben. A Jedlik-terv alapelvei – különösen az együttműködés és az egyensúlyra törekvés elvei – nagyban megkövetelik a szellemi tulajdoni politika és más szakpolitikák párbeszédét, az érdekkiegyenlítő mechanizmusok tudatos működtetését. Ebben meghatározó szerep juthat az SZTNH mellett működő testületeknek. Emellett a Jedlik-terv a szellemi tulajdon teljes hazai intézményrendszerét a középtávú stratégia látómezejébe helyezi: a joggyakorlás elemi infrastruktúráját (a szerzői jog területén a közös jogkezelőket éppúgy, mint a jellemzően iparjogvédelmi ügyekben eljáró hivatásos képviselőket, a szabadalmi ügyvivőket). A stratégia negyedik pillére ezen elvek mentén irányozza elő – a szükséges kormányzati döntések függvényében – az SZTNH gazdálkodási önállóságának megerősítését, ügyviteli rendszereinek további korszerűsítését, az SZTNH mellett működő testületek kiteljesedő szerepvállalását, a szellemi tulajdon védelmére irányuló nemzeti fejlesztési program elindítását, valamint a szabadalmi ügyvivők képzési lehetőségeinek gazdagítását. Egyes szakpolitikai célokkal összefüggő intézményfejlesztési vonzatokról a Jedlik-terv az első három pillér valamelyike kapcsán szól.
8. A Jedlik-terv szorosan kapcsolódik különösen az Alaptörvény egyes rendelkezéseihez, a Nemzeti Együttműködés Programjában szereplő számos célkitűzéshez, az Új Széchenyi Tervhez, az Európa 2020 Stratégiához és a Nemzeti Reform Programhoz, a Magyary Programhoz, a nemzeti kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiához (amelyet a Kormány „Befektetés a jövőbe: Nemzeti kutatás-fejlesztési és innovációs stratégia 2020” címmel 2013. június 13-án fogadott el), valamint az Európai Bizottság szellemi tulajdonnal kapcsolatos stratégiai dokumentumához. Illeszkedik továbbá a kormányzati stratégiai dokumentumok felülvizsgálatával kapcsolatos – az 1657/2012. (XII. 20.) Korm. határozatban előírt – feladatokhoz, valamint a 2013. évi Nemzeti Reform Program előkészítésével összefüggő – az 1061/2013. (II. 14.) Korm. határozatban meghatározott – feladatokhoz is.
9. A szellemi tulajdon védelmének nemzeti stratégiáját a következő alapelvek vezérlik: együttműködés, egyensúly, hosszú távú szemlélet, a nemzetközi, európai és nemzeti szintű cselekvés egysége, valamint az átlátható és követhető végrehajtás.
10. A Jedlik-terv végrehajtásának fő letéteményese a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Kormány szellemi tulajdon védelméért felelős – a közigazgatási és igazságügyi miniszter felügyeletével működő – kormányhivatala, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. Az SZTNH a feladatai ellátása során szorosan együttműködik a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal, amely felel a szellemi tulajdon területét szabályozó törvények előkészítéséért és az ezzel kapcsolatos szabályozásért. A stratégia végrehajtásában részt vesznek továbbá – feladat- és hatáskörükkel összhangban – az államigazgatási szervek, valamint – felkérés alapján – az érintett gazdasági és szakmai kamarák, felsőoktatási intézmények, társadalmi és érdek-képviseleti szervezetek, szakmai szövetségek.
11. A stratégia végrehajtásának eszközrendszerét, a humán- és pénzügyi forrásokat alapvetően az SZTNH biztosítja; ehhez a szükséges fedezet akkor áll rendelkezésre középtávon is garantálható módon, ha az SZTNH önálló gazdálkodásának intézményesített biztosítékai kiépülnek az Európai Szabadalmi Szervezetben irányadó követelményekkel és az európai uniós elvárásokkal összhangban. Kockázati tényezőt e téren az egységes hatályú európai szabadalom bevezetéséből adódó negatív költségvetési hatások jelenthetnek. Egyes stratégiai célkitűzések megvalósításához fel lehet és kell használni az Európai Szabadalmi Szervezet és az Európai Unió (különösen a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal, a továbbiakban: BPHH) együttműködési programjainak finanszírozását, valamint a hazai kormányzati és uniós pályázati lehetőségeket (pl. EKOP, INNOVACCESS).
12. A stratégia végrehajtásának eredményességét és hatékonyságát az egyes intézkedésekhez rendelt indikátorok (mérőpontok) azonosítása szolgálja, a végrehajtott intézkedésekről számot adó, 2015-ben elkészítendő közbenső értékeléssel és – szükség szerinti – felülvizsgálattal együtt. A stratégia végrehajtását – a KIM felügyelete mellett – az SZTNH monitorozza, támaszkodva a Szellemi Tulajdon Nemzeti Tanácsára. Az átláthatóság és az ellenőrizhetőség jegyében az SZTNH honlapja a stratégia végrehajtására vonatkozó naprakész és részletes tájékoztatással teszi lehetővé a nyilvánosság számára a Jedlik-terv végrehajtásának figyelemmel kísérését.
Nem termékeny lapány, hegyek, ásványok,
éghajlat teszik a közerőt, hanem az ész,
mely azokat józanon használni tudja. Igazibb súly
s erő az emberi agyvelőnél nincs.
Ennek több vagy kevesebb léte a nemzetnek több vagy
(Széchenyi István: Hitel)
1.1. A Jedlik-terv: nemzeti stratégia a szellemi tulajdon védelmére
A Nemzeti Együttműködés Rendszerének alapvető célkitűzése, hogy a „nemzeti együttműködés erejével új politikai, gazdasági és társadalmi rendszert alkossunk”. Ehhez az embert próbáló vállalkozáshoz csak a „szellem napvilágánál” foghatunk hozzá, a nemzet alkotóerőinek, szellemi erőforrásainak szolgálatba állításával. Számvetésre és új irányok kijelölésére van szükség nemcsak a nemzet életének alapkérdéseiben, hanem a sokrétű válságból való kilábalást elősegítő és hazánk felvirágoztatásához hozzájáruló olyan szakpolitikai területeken is, mint a szellemi tulajdon védelme.
A tudásra épülő globális gazdaság és az információs társadalom korában a szellemi tulajdon védelme a vállalkozásbarát és innovációt serkentő üzleti környezet kulcsfontosságú elemévé, alapvető versenyképességi kérdéssé vált. Világszerte egyetértés van abban, hogy a válságból való kitörésre és a gazdasági növekedés serkentésére a legjobb esélyt az innováció és a kreativitás felkarolása kínálja, és hogy ebben meghatározó szerep jut a szellemi eredmények jogi oltalmát biztosító szellemi tulajdonnak. A nemzeti tudásbázis és a kulturális vagyon hatékony védelmét csak a szellemi tulajdon korszerű eszközrendszere garantálhatja. A szellemi tulajdon biztosítja a kutatási és fejlesztési ráfordítások, a csúcstechnológiai ágazatokba és a kulturális iparba irányuló befektetések, valamint a marketinghez és a fogyasztói bizalom megőrzéséhez szükséges kiadások megtérülését. Ezzel járul hozzá a gazdasági növekedéshez, a versenyképesség javításához és a munkahelyteremtéshez.
A szellemi tulajdon tehát sokoldalú eszköz a gazdasági-társadalmi fejlődés előmozdítására, a nemzet gyarapodásának biztosítására. Ahhoz, hogy ezt az eszközt célzottan, hatékonyan és tudatosan használhassuk, elengedhetetlen a szellemi tulajdon helyzetének módszeres áttekintése és azoknak az irányoknak a kijelölése, amelyek mentén a szellemi tulajdon a kibontakozás és a növekedés felé lendítheti gazdaságunkat és kultúránkat. Ehhez pontos, megbízható térkép kell, azaz állapotfelmérés a szellemi tulajdon hazai viszonyairól, valamint jól beállított iránytű, azaz olyan stratégia, amely világos cselekvési irányokat határoz meg a szellemi tulajdon rendszerének továbbfejlesztéséhez, méghozzá oly módon, hogy ezzel a lehető legnagyobb mértékben támogassa a nemzetpolitika és egyes kapcsolódó szakpolitikák megvalósítását.
Magyarországon még soha nem készült a szellemi tulajdont a középpontjába helyező, átfogó stratégia; csupán a szellemitulajdon-jogok megsértésével szemben történő összehangolt fellépés épült ilyenféle tervre: a Hamisítás Elleni Nemzeti Stratégiára, amely a mérőszámok, valamint a nemzetközi és a hazai visszhang tanúsága szerint bizonyította az ilyen léptékű, távlatos kezdeményezések hasznosságát.
Elérkezett az idő arra, hogy a szellemitulajdon-védelem – mint a társadalmi fejlődés és a gazdasági növekedés egyik húzóereje – elfoglalja méltó helyét a Nemzeti Együttműködés Rendszerében.
1.2. A stratégia összefoglalása
A stratégia a 2013-tól 2016-ig terjedő időszakra szól: a szellemi tulajdon területén középtávú célkitűzéseket rögzít. A kormányzati stratégiai irányítás rendjén belül szakpolitikai stratégiának minősül.1 Helyzetelemzésre épül, amelynek alapvető célja, hogy áttekintést adjon a szellemi tulajdon védelmének fontosabb intézményeiről, jelenlegi állapotáról, továbbá a hazai és nemzetközi trendekről. A helyzetelemzés tükrében vázolja fel a stratégia a jövőképet, azaz a stratégiai időszak végére elérni kívánt célállapotot. A jövőkép megvalósításához szükséges intézkedések meghatározása és ütemezése a következő négy pillérben történik:
a) iparjogvédelemmel a nemzetgazdaság felemelkedéséért;
b) szerzői joggal a kreatív iparágak fellendüléséért;
c) szellemitulajdon-védelem a nemzetpolitika és egyes kormányzati szakpolitikák szolgálatában;
d) a szellemitulajdon-védelmi intézményi teljesítőképesség fokozása a nemzeti érdekek mentén, ezen belül különösen a szellemi tulajdon védelmére irányuló nemzeti fejlesztési program elindítása.
A stratégia nélkülözhetetlen eleme az eszközrendszer: a humán- és pénzügyi források azonosítása, valamint a stratégia végrehajtását, monitorozását és hatáselemzését illetően a feladatok, az indikátorok és a felelősök kijelölése.
1.3. A stratégia kapcsolódásai
A Jedlik-terv a kormányzati stratégiai térbe szakpolitikai stratégiaként illeszkedik be, számos horizontális kapcsolódással; végrehajtásában szakpolitikai intézkedéseknek és intézmény-fejlesztési elemeknek is szerepet kell kapniuk.
A Nemzeti Együttműködés Programjának, valamint Magyarország Alaptörvényének az elfogadásával, illetve ezek végrehajtása érdekében több olyan fontos átfogó nemzeti dokumentum, valamint ágazati stratégia született, amelyek egyúttal a nemzeti szellemitulajdon-védelmi stratégia számára is irányokat jelölnek ki, igazodási pontokat jelentenek. A szellemi tulajdon területén új erőre kapott továbbá az európai stratégiaalkotási tevékenység. Ez a fejezet a legfontosabb kapcsolódásokat mutatja be; a mértékadó további hazai, európai és nemzetközi szakpolitikai dokumentumokra az egyes stratégiai pillérek utalnak.
Magyarország Alaptörvénye a Nemzeti Hitvallásban kinyilvánítja: „Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi alkotásaira”. A magyar feltalálók és művészek ismertsége a világban közismert tény, ugyanakkor szellemi alkotásaik jogi védelme a szellemitulajdon-védelem eszközeivel nemcsak megbecsülésük kifejeződése, hanem egyúttal a megélhetésükhöz, a nyugodt alkotótevékenységükhöz szükséges anyagi források megteremtője is. A szellemi alkotáshoz – különösen a szerző vagy a feltaláló személyéhez – fűződő jogok alapjogi státuszt élveznek, a szellemi tulajdonból eredő vagyoni jogok pedig részesednek az alkotmányos tulajdonvédelemben (ez az Alaptörvény I-II. és XIII. cikkéből is adódik). A szellemi tulajdon védelme elősegíti továbbá az Alaptörvény M) cikkében foglaltak megvalósítását is: az értékteremtő munkára épülő gazdaság kibontakozását éppúgy, mint a gazdasági verseny tisztességének megóvását és a fogyasztók jogai feletti őrködést. Az Alaptörvény X. cikke értelmében Magyarország biztosítja a tudományos kutatás és a művészeti alkotás szabadságát. Ez a műszaki, a tudományos és a művészeti alkotások létrehozásának alapvető feltétele. Az Alaptörvény XXVI. cikke alapján pedig az állam törekszik is az új műszaki megoldások és a tudományos eredmények alkalmazására.
1.3.2. A Nemzeti Együttműködés Programja
A Nemzeti Együttműködés Programja a magyar gazdaság talpra állítása érdekében megteremtendő új munkahelyek kapcsán kiemelt szerepet szán a kreatív iparágaknak, az innovációnak és a kutatás-fejlesztésnek (K+F-nek). A gazdaság „tudásintenzív” ágazataiban hatékony szellemitulajdon-védelem nélkül ugyanakkor elképzelhetetlen az új munkahelyek létesítéséhez szükséges befektetések megtérülése. Az értékteremtő kreativitás és innováció csak a szellemi tulajdon védelme útján válhat tőkévé. A Nemzeti Együttműködés Programja értelmében ki kell dolgozni továbbá „a gyenge kutatási kapacitással rendelkező kisvállalkozások pályázati rendszerét az innovatív kutatások és fejlesztések támogatására”. Ezen túlmenően „állami támogatást kell biztosítani a kisvállalkozások szellemi jogvédelméhez”, különösen a külföldi szabadalmi bejelentések megtételét kell támogatni. A Nemzeti Együttműködés Programja kitér továbbá a magyar innovációk globális piacokon történő értékesítésére, aminek érdekében többek között a kockázati tőketársaságok, a klaszterek, a szövetkezések fejlesztését tekinti indokoltnak.
A Nemzeti Együttműködés Programja nyitott gazdaságként kíván építeni a kreatív iparra, a high-tech, magas hozzáadott értékű iparágakra: a magyar kreativitás kihasználását a magyar gazdaságba befektető globális és európai cégekkel való szövetségben irányozza elő.
A Nemzeti Együttműködés Programja szerint gondoskodni kell a nemzeti kiutat jelentő hungarikumok védelméről és támogatásáról. A hungarikumok megtartása, leltározása és méltó támogatása nemzeti ügy, elsőrendű kormányzati, állami és társadalmi feladat. Állami feladat továbbá a fogyasztók megóvása a hazai piacot jelenleg szinte akadálytalanul elárasztó silány, sokszor az egészségre, biztonságra is veszélyes, többnyire hamisított termékektől, amelyek tisztességtelen eszközökkel szorítják ki a hazai kisvállalkozókat a piacról. A Nemzeti Együttműködés Programja előirányozza a „Kiváló termék” védjegy bevezetését is. Ez a védjegy a magyar vállalkozások presztízsét és ezáltal versenyképességét javítaná.
1.3.3. Az Új Széchenyi Terv
A versenyképesség fokozását előtérbe helyező fejlesztéspolitikai program: az Új Széchenyi Terv a magyar gazdaság kitörési pontjaként azonosítja a tudásgazdaságot. Vannak ugyanis „olyan iparágak és ágazatok […], amelyek erősebben támaszkodnak az új ismeretekre és új tudásra, amelyeknél az értékteremtés kulcsa éppen az, hogy új tudást hoznak létre és új tudást alkalmaznak.” Az Új Széchenyi Terv a gazdasági növekedés forrásai között az egyik legjelentősebb tényezőként azonosítja az innovációt, továbbá hangsúlyozza, hogy a „magyar gazdaság számára a jelenlegi, nemzetközi pénzügyi válságból való kilábaláshoz, illetve az Európa fejlett államaihoz való felzárkózáshoz az innovativitás ösztönzése nélkülözhetetlen versenyképességi előnyt jelent”. Ahhoz, hogy az értékteremtő új tudás és a versenyképesség zálogát adó innovációs teljesítmény megfelelően betölthesse gazdaságfejlesztő szerepét, elengedhetetlen a szellemi tulajdon nyújtotta jogi védelem. Mindaddig, amíg az innovációs teljesítményt nem védi kizárólagos hasznosítási, felhasználói jog, csupán lehetőség, kihasználatlan potenciál marad. Ezért fontos az innovációs politikában a szellemi tulajdon védelmének tudatos és rendszerszerű érvényesítése, a hazai innovációs rendszer egyik gyengeségét jelentő alacsony iparjogvédelmi aktivitás erősítése. Az Új Széchenyi Terv a magyar nemzetgazdaság kitörési pontjainak egyikeként jelöli meg a kreatív szektort: „a tudás-intenzív társadalmakban a kreatív gazdaság az egyik legmeghatározóbb versenyképességi tényező, amely jelentősen hozzá tud járulni a nemzeti össztermékhez is”. A kreatív gazdaság fejlesztésére irányuló célkitűzések azonban csak akkor lehetnek eredményesek, ha a létrehozott szellemi alkotások, kreatív teljesítmények jogi védelme, illetve ezeknek a jogoknak az érvényre juttatása biztosított, és ehhez az alkotók és a vállalkozások megfelelő segítséget, támogatást kapnak.
A szellemi tulajdon védelme az Új Széchenyi Tervben azonosított többi kitörési pontnál is előmozdíthatja a programok sikeres megvalósítását. Hozzájárulhat különösen a vállalkozásfejlesztési, a foglalkoztatási és az egészségipari program végrehajtásához. A Jedlik-terv emellett külön foglalkozik a zöldgazdaság és a szellemi tulajdon élénkülő kapcsolatában rejlő potenciállal.
1. ábra: A Jedlik-terv helye és kapcsolódási pontjai a kormányzati stratégiai térben
1.3.4. Az Európa 2020 Stratégia és a Nemzeti Reform Program
Az Európa 2020 Stratégia öt kiemelt, számszerű vállalást igénylő célkitűzésének egyike a kutatás-fejlesztési ráfordítások nemzeti össztermékhez (GDP-hez) viszonyított arányának növelése. Az Európa 2020 Stratégiához készített Nemzeti Reform Program nemcsak ennek az aránynak a növelését irányozza elő, hanem azt is, hogy az innovációs teljesítményen alapuló innovációs mutatószám tekintetében hazánk teljesítménye az évtized végére érje el, illetve haladja meg az Európai Unió (EU) átlagát. A Magyarország 2013. évi Nemzeti Reform Programjának előkészítésével kapcsolatos feladatokról rendelkező 1061/2013. (II. 14.) Korm. határozat 4. pontja szerint részletesen ki kell dolgozni a kutatás-fejlesztési ráfordítások növelésére irányuló – a 2013-14-es időszakra vonatkozó – intézkedéseket. Ugyanennek a határozatnak a 9. pontja pedig a vállalkozások üzleti környezetének javítása és a zöldgazdaság fejlesztése tárgyában ír elő hasonló feladatokat. Az innovációs mutatószámokból kitűnik, hogy Magyarország rendszerint az átlagnál gyengébb teljesítményt nyújt a vállalkozások iparjogvédelmi aktivitása, a szellemi tulajdon hasznosítása terén. Lemaradásunkat csak úgy csökkenthetjük, ha a szellemi tulajdon eszköztárát új hozzáállással, megváltozott – stratégiai – szemléletben alkalmazzuk, és ha meghozzuk az ezt előmozdító – vagy akár kikényszerítő – intézkedéseket. A szellemi tulajdon jelentőségét az Európa 2020 Stratégiához kapcsolódó ún. zászlóshajó-kezdeményezések is mutatják. Az Innovációs Unióra irányuló kezdeményezés például nemcsak a szellemi tulajdon hasznosítását elősegítő európai „piactér” létrehozását, hanem a kreatív iparágak, a formatervezés felkarolását is előirányozza. „Az iparpolitika a globalizáció korában” elnevezésű kezdeményezés egyik fontos célja, hogy javítsa a szellemitulajdon-jogok érvényesítésének feltételeit. „Az európai digitális menetrend” néven útjára indított kezdeményezés pedig előirányozza a szerzői jogi közös jogkezelés felügyeletének és átláthatóságának a javítását, továbbá olyan innovatív vállalkozási modellek kialakítását, amelyek elősegítik a kulturális, média- és kreatív tartalmak lehető legszélesebb körben történő hozzáférhetővé tételét.
A Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program a közigazgatás megújításának ad keretet, a hatékony nemzeti közigazgatás megteremtését célozza. A Jedlik-terv a szellemitulajdon-védelmi intézményi teljesítőképesség fokozása terén kapcsolódik a legszorosabban a Magyary Programhoz. A szellemi tulajdon állami feladatainak ellátásában kíván elérni olyan hatékonyságjavulást, amely a versenyképesség szolgálatába állítható. Az eddigi eredményekre építve a Jedlik-terv a deregulációban és a minőségi jogalkotásban, az elektronikus közigazgatás kiterjesztésében, az adminisztratív terhek csökkentésében, a jó ügyfélkapcsolatok fenntartásában egyaránt a Magyary Program beavatkozási területeire eső célokat tűz ki.
A Nemzetgazdasági Minisztérium a Jedlik-terv kidolgozásával egyidejűleg készítette elő a „Befektetés a jövőbe: Nemzeti kutatás-fejlesztési és innovációs stratégia 2020” című szakpolitikai stratégiát, amelyet a Kormány el is fogadott azóta a 2013. június 13-án tartott ülésén2. E két stratégia szorosan összefonódik, céljaik nagyban egybeesnek; végrehajtásuk csak egymásra tekintettel, jól összehangolt módon vezethet eredményre és érheti el a kívánt hatásokat. A KFI-stratégia SWOT-analízise a magyar KFI-rendszer erősségei között említi, hogy a szellemi tulajdon védelmének hazai szabályozása „összhangban van a fejlett országok joggyakorlatával”, ugyanakkor gyengeségként jelöli meg, hogy „alacsony szintű az innovációs és a szellemi tulajdonvédelmi tudatosság” és „gyenge az IPR [vagyis a szellemi tulajdon] iránti kereslet”. A KFI-stratégia jövőképe szerint: „Magyarországon − a KFI-szakpolitika aktív támogatásával − 2020-ra jelentősen megerősödnek és a globális innovációs folyamatok egyenrangú szereplőivé válnak a nemzeti innovációs rendszer kulcsszereplői, amelyek azt követően − a tovagyűrűző hatások révén − képessé válnak arra, hogy dinamizálják a nemzeti innovációs rendszer egészét, és ezzel jelentős mértékben hozzájárulnak a magyar gazdaság versenyképességének növekedéséhez, valamint fenntartható tudásgazdasággá alakulásához.”
A KFI-stratégia a tudásfelhasználás területén a kisvállalatokkal kapcsolatos specifikus célkitűzések között említi a szellemitulajdon-védelem tudatosítását, a jogérvényesítést és annak megkönnyítését (C2. célkitűzés). Ennek elemeiként azonosítja a következőket:
- a szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogérvényesítés hatékonyabbá tétele;
- támogatás szabadalmi kérelmek benyújtásához;
- az oltalom fenntartásának támogatása;
- a szabadalmon kívüli iparjogvédelmi és szerzői jogi védelem támogatása;
- a szellemitulajdon-védelmi stratégia végrehajtása és becsatornázása a KFI-stratégiába.
Emellett a KFI-stratégia indikátorai közé tartozik a „szellemi tulajdonhoz kapcsolódó rezidens bevételek növekedése” is. A KFI-stratégia végrehajtását szolgáló eszközrendszernek pedig fontos és szerves részét képezik a szellemitulajdon-védelmi elemek.
1.3.7. Az Európai Bizottság szellemi tulajdonra vonatkozó stratégiája
Az Európai Bizottság 2011 májusában adta közre a szellemitulajdon-jogok egységes piacára vonatkozó stratégiáját. Ebben a szellemitulajdon-jogok olyan európai rendszerét vázolja fel, amely „illeszkedik a jövő gazdaságának igényeihez, díjazza a kreatív és innovatív munkát, ösztönzőleg hat az EU-ban az innovációra, és újabb lehetőségek biztosítása révén a nyílt versenypiacon teret enged a kulturális sokszínűség érvényesülésének”. A bizottsági stratégiában megjelölt beavatkozási területeken szükséges az azokhoz igazodó, a nemzeti igényeknek is megfelelő saját prioritások és cselekvési irányok azonosítása, ami leginkább egy nemzeti stratégia részeként valósítható meg.
1.4. A stratégia alapelvei
A szellemi tulajdon védelmének nemzeti stratégiája a következő alapelvekre épül – ezek vezérlik a Jedlik-tervet és annak végrehajtását:
A szellemitulajdon-jogok magánjogi természetűek. A stratégia középpontjában tehát a jogosultak és az ő érdekeik állnak. A szellemi tulajdon nemzetgazdasági és kulturális felhajtóerejét csak akkor fejtheti ki, ha a jogosultak tudatosan járnak el, ha a felkínált állami eszközrendszert kellő jártassággal alkalmazzák és jogaik védelmében gyakorlottan lépnek fel. Így sáfárkodhatnak jól szellemi kincseikkel – és nemcsak a saját javukra, hanem a közjó érdekében is. A stratégia csak akkor alakítható ki és hajtható végre eredményesen, ha abban a szellemitulajdon-jogok jogosultjai, az őket tömörítő társadalmi és érdek-képviseleti szervezetek a szellemi tulajdon védelméért felelős állami szervekkel együttműködve, kezdeményezően vesznek részt. E körben fontos az érintett állami szervek részéről az együttműködésre való nyitottság megteremtése, illetve fenntartása, valamint a jogosultak társadalmi és érdek-képviseleti szervezetei által már eddig is tanúsított kezdeményezőkészség megőrzése. Együttműködő szemléletre van továbbá szükség egyfelől a jogosultak, másfelől a felhasználók, a fogyasztók és egyéb érdekeltek között annak az érdekegyensúlynak a megtalálásához és fenntartásához, amelynek – szintén alapelvi követelményként – a szellemi tulajdon szabályozását és joggyakorlati érvényesülését egyaránt jellemeznie kell.
A szellemi tulajdon védelme nem öncél, nem érvényesülhet társadalmi vagy gazdasági elszigeteltségben. Mind a szabályozásnak, mind a hatósági és a bírósági joggyakorlatnak – a jogosultak szempontjai mellett – számot kell vetnie a felhasználók, a fogyasztók és egyéb érintettek érdekeivel éppúgy, mint a közjó – például a közegészségügy, az oktatás, a közművelődés – igényeivel. Ehhez az is szükséges, hogy a szellemitulajdon-jogok gyakorlása ne forduljon e jogok rendeltetésével ellentétes irányba és ne járhasson versenytorzító hatásokkal sem. Ez az érdekegyensúlyra való törekvés határozza meg a szellemi tulajdon nemzetközi és európai felfogását is.
A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) TRIPS-megállapodásának, vagyis a szellemitulajdon-jogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodásnak a célokat és alapelveket rögzítő 7. és 8. cikke szerint a szellemitulajdon-jogok védelmének és érvényesítésének a technológiai innnováció előmozdításához, valamint a technológia átadásához és terjesztéséhez kell hozzájárulnia, a technológiai tudás kidolgozóinak és felhasználóinak kölcsönös előnyére, a társadalmi és gazdasági jólétet elősegítő módon. Szintén hozzá kell járulnia a jogok és a kötelezettségek egyensúlyához. Megengedett emellett a szellemi tulajdon olyan szabályozása, amely a közegészségügy és a közélelmezés szempontjait, illetve a társadalmi-gazdasági fejlődés kulcsfontosságú szektoraihoz kötődő közérdeket is figyelembe veszi, továbbá kiszűri a szellemitulajdon-jogokkal való visszaélést és a kereskedelmet vagy a technológiaátadást indokolatlanul korlátozó joggyakorlást. |
Az Európai Bizottság szellemi tulajdonra vonatkozó stratégiai közleménye szerint „gondoskodni kell arról, hogy megfelelő egyensúly jöjjön létre a jogok védelme és a hozzáférés között, azaz olyan méltányos rendszereket kell kidolgozni, amelyek díjazzák és ösztönzik a feltalálókat és az alkotókat, miközben lehetővé teszik a kulturális termékek és szolgáltatások forgalmát és fejlesztését, más alapvető jogok gyakorlását, valamint a kulturális és nyelvi sokszínűség előremozdítását és megőrzését.” |
1.4.3. Hosszú távú szemlélet
A stratégia célkitűzéseinek megvalósítása több éven átívelő, állhatatos erőfeszítéseket igényel. A stratégia céljai csak akkor valósulhatnak meg, ha az összefüggő és egymásra épülő intézkedések rendszerszerű, korszakfordító változásokat hoznak a szellemi tulajdon védelmének nemzeti rendszerében.
1.4.4. A nemzetközi, európai és nemzeti szintű cselekvés egysége
A szellemi tulajdon – mind a kiszolgált gazdasági, kulturális és innovációs folyamatok, mind pedig a szabályozás és az intézményrendszer oldalán – mélyen beágyazódott a nemzetközi és az európai együttműködés sűrű hálózatába. Ebben az erőtérben, globális és európai keretrendszerben kell feltárni a nemzeti érdek érvényesítésének esélyeit és irányait. A stratégia nem állhat meg ugyanakkor e keretek puszta feltérképezésénél: cselekvő alakításukat is ambicionálnia kell, ehhez kell utat mutatnia a pontosan felmért és tudatosan vállalt nemzeti érdekek mentén. A stratégiát a nemzetközi, európai és nemzeti szintű cselekvés szoros és harmonikus egységében kell végrehajtani. A szellemi tulajdon erős nemzetközi és európai meghatározottsága miatt csak így lesz esély a nemzeti stratégia megvalósítására.
1.4.5. Átlátható, követhető végrehajtás
A stratégia végrehajtásának eredményességét és hatékonyságát megfelelő eszközökkel kell biztosítani. Ezt szolgálják az egyes intézkedésekhez rendelt indikátorok, a végrehajtott intézkedésekről számot adó, 2015-ben elvégzendő közbenső értékeléssel és – szükség szerinti – felülvizsgálattal együtt. A stratégia végrehajtását a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH, Hivatal) monitorozza, támaszkodva a Szellemi Tulajdon Nemzeti Tanácsára. Az SZTNH honlapja a stratégia végrehajtására vonatkozó naprakész és részletes tájékoztatás útján biztosítja a nyilvánosság megfelelő tájékoztatását az átláthatóság és az ellenőrizhetőség jegyében, összhangban a kormányzati stratégiai tervdokumentumok közzétételére vonatkozó jogszabályi követelményekkel.3
1.5. Az együttműködő partnerek
A nemzeti szellemitulajdon-védelmi stratégia végrehajtásának fő letéteményese a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a 2011. január 1-jétől a szellemi tulajdon területén átfogó hatáskörökkel rendelkező, nevében is megújult Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a Kormány szellemi tulajdon védelméért felelős – a közigazgatási és igazságügyi miniszter felügyeletével működő – kormányhivatala. Az SZTNH feladatai ellátása során szorosan együttműködik a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal, amely felel a szellemi tulajdon területét szabályozó törvények előkészítéséért és az ezzel kapcsolatos szabályozásért4. A stratégia végrehajtásában részt vesznek továbbá a feladat- és hatáskörükben érintett államigazgatási szervek, valamint – felkérés alapján – a Magyar Tudományos Akadémia és kutatóintézetei, az érintett gazdasági és szakmai kamarák, felsőoktatási intézmények, társadalmi és érdek-képviseleti szervezetek, szakmai szövetségek.
2. ábra: A Jedlik-terv szervezeti és intézményi háttere – partnerek a végrehajtásban5
II. A JEDLIK-TERV TÁRGYKÖRE: A SZELLEMI TULAJDON FOGALMA, RENDELTETÉSE
2.1. A szellemi tulajdon fogalma
A szellemi tulajdon biztosítja a kutatási és fejlesztési ráfordítások, a csúcstechnológiai ágazatokba és a kulturális iparba irányuló befektetések, valamint a marketinghez és a fogyasztói bizalom megőrzéséhez szükséges kiadások megtérülését. A szellemi tulajdon időleges monopolhelyzetet teremt, kizárólagos hasznosítási, használati, felhasználási jogot nyújt. Másfelől a szellemi tulajdon kiaknázására kötött hasznosítási, használati, felhasználási (licencia-) szerződések a szellemi javak forgalmának alapvető jogi eszközei, amelyek nélkül aligha valósulhatna meg a technológia transzferje vagy például a franchising. A szellemi tulajdon: az innováció táptalaja és védőburka, olaj a versenyképesség motorjához. A szellemi tulajdonnak hagyományosan két fő kategóriáját különböztetik meg:
Az iparjogvédelem a műszaki szellemi alkotások, valamint az áruk és a szolgáltatások megkülönböztetésére szolgáló megjelölések (röviden: az árujelzők) számára ad oltalmat, jogi védelmet. A szerzői jog részesíti védelemben az irodalmi, tudományos, művészeti alkotásokat, valamint – az ún. kapcsolódó jogok révén – a felhasználásukhoz kapcsolódó teljesítményeket.
3. ábra: A szellemi tulajdon rendszere
A Szellemi Tulajdon Világszervezetének létesítéséről szóló egyezmény 2. cikkének (viii) pontja értelmében a „szellemi tulajdon” magában foglal minden jogot, melynek tárgyai: |
|
„ - irodalmi, művészeti és tudományos művek; |
- az előadóművészek előadása, hangfelvétel és sugárzás; |
- találmányok az ember minden tevékenységi területén; |
- tudományos felfedezések; |
- ipari minták; |
- gyári, kereskedelmi és szolgáltatási védjegyek, kereskedelmi nevek és megjelölések; |
|
- védekezés a tisztességtelen versennyel szemben; valamint az ipar, a tudomány, az irodalom vagy |
|
művészet terén folyó szellemi tevékenységből származó minden egyéb jog.” |
Az iparjogvédelem és a szerzői jog valamennyi felsorolt formáját nemzetközi egyezmények is szabályozzák (a szerzői joghoz kapcsolódó egyes jogok kivételével). Az EU jogszabályai is kiterjednek – a használatiminta-oltalom kivételével – az előzőekben említett összes kategóriára. Ezekkel az európai uniós normákkal a magyar iparjogvédelmi, illetve szerzői jogi jogszabályok 2004. május 1-je óta teljes összhangban állnak. A szellemi tulajdon területén igen erős és elmélyült mind az európai integráció, mind a globális együttműködés.
A szellemi tulajdonjogok érvényesítéséről szóló európai uniós irányelv értelmezésére kiadott bizottsági nyilatkozat szerint „a Bizottság úgy ítéli meg, hogy az irányelv hatálya alá tartoznak legalább a következő szellemi tulajdonjogok: |
- szerzői jog, |
- a szerzői joggal szomszédos jogok, |
- az adatbázis-készítők sui generis joga, |
- a félvezető termékek topográfiáját létrehozók jogai, |
- védjegyoltalmi jogok, |
- formatervezési mintaoltalmi jogok, |
- szabadalmi jogok, beleértve a kiegészítő oltalmi tanúsítványokból eredő jogokat, |
- földrajzi árujelzők, |
- használati mintaoltalmi jogok, |
- növényfajta-oltalmi jogok, |
- kereskedelmi nevek, amennyiben ezeket az érintett nemzeti jogban kizárólagos tulajdonjog védi.” |
A szerzői jogi védelem nem függ alakiságok teljesítésétől, valamely hatóság elismerő vagy regisztráló döntésétől: a szerzőt a mű létrejöttétől kezdve megilleti a szerzői jogok – a személyhez fűződő és a vagyoni jogok – összessége. Ezzel szemben az iparjogvédelmi oltalom hatósági döntéssel keletkezik, amelyet – az eljárás jellegéhez igazodó mértékben – annak vizsgálata előz meg, hogy a bejelentett megoldás, illetve árujelző megfelel-e a törvényben előírt feltételeknek, az oltalmazhatóság kritériumainak. Szintén hatósági feladat a szóban forgó iparjogvédelmi jogokkal kapcsolatos – nem a bíróságok hatáskörébe tartozó − egyes jogviták rendezése, e jogok nyilvántartása és a velük összefüggő hatósági tájékoztatási feladatok ellátása.
A szerzői jogi védelem az alkotást a szerző szellemi tevékenységéből fakadó egyéni, eredeti jellege alapján illeti meg. Ha ez az egyéni, eredeti jelleg (ami a jogi védelem előfeltétele) megvan, szükségképpen nincs ok arra, hogy a szabályozás egymással versengő oltalmi igényeket rangsoroljon. Az iparjogvédelmi oltalom feltétele azonban az újdonság megléte, illetve a korábbi jogokkal való ütközés hiánya: ez az egymással versengő oltalmi igények rangsorolását, a szellemi teljesítmények összevetését és a szerzett jogok feletti őrködést teszi szükségessé. E feladatok az iparjogvédelmi hatóságokra hárulnak: e hatóságok döntései keletkeztetik és szüntetik meg az iparjogvédelmi jogosultságokat.
2.2. A szellemi tulajdon gazdasági jelentősége
2.2.1. A szellemi tulajdon: az értékteremtés védőbástyája
A szellemi tulajdon napjainkra a nemzetgazdaságok, a globális és az európai gazdaság középpontjába került. Jelentős mértékben járul hozzá a növekedéshez, a munkahelyteremtéshez, valamint a versenyképesség fenntartásához és javításához. Különösen élénken és erőteljesen hat azokban az új, csúcstechnológiai iparágakban és fejlesztési területeken, amelyek szinte egyedüli esélyt kínálnak a válságból való kitörésre, a huszonegyedik század új gazdaságainak kiépülésére. Intenzíven jelen van az internetes kereskedelemben és a digitális iparágakban éppúgy, mint az éghajlatváltozás feltartóztatásában, a zöldgazdaság kibontakoztatásában vagy éppen az egészségiparban.
A világ 500 legnagyobb cégének piaci értékén belül a szellemi tulajdoni hányad kevesebb mint négy évtized alatt a négyszeresére – 80% fölé – emelkedett.
1. táblázat: A világ első 500 cégének piaci értékében nyilvántartott szellemi tulajdoni hányad az elmúlt négy évtizedben
Forrás: Ocean Tomo L.L.C.
Az Európai Bizottság adatai szerint 2009-ben a tíz legnagyobb márka (azaz védjegy) által képviselt érték az EU valamennyi tagállamában a GDP átlagosan csaknem 9%-át tette ki. A szellemitulajdon-jogok ösztönzik és védik a műszaki kutatás-fejlesztési beruházásokat (ezek 2008-ban az EU GNP-jének 1,9%-át adták). A szerzői jogra épülő kreatív iparágak 2006-ban az EU GDP-jének 3,3%-át produkálták.
A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) – más módszertant és számítási módszert követve – szintén kísérletet tett (2003-tól kezdődően) számos országban a szerzői jogi ágazatok gazdasági súlyának felmérésére. A „kreatív ágazatok” vagy összefoglalóan a „kreatív szektor” fogalma az 1990-es évek második felében körvonalazódott. Olyan tevékenységeket foglal magában, amelyek „az egyéni kreativitáson, képességeken és tehetségeken alapulnak, és a szellemi javak, szellemi tulajdon létrehozásán és felhasználásán keresztül gazdasági jólétet és ezáltal munkahelyeket teremtenek”.6
Az egységes módszertannal készült elemzések összehasonlíthatóan veszik számításba a szerzői joghoz kapcsolódó ágazatok GDP-hez, valamint a foglalkoztatáshoz való hozzájárulását. A felmérést készítő országokban a kreatív szektorok adták a GDP 1,6–11,1%-át és a munkavállalók 1,9–11,1%-át.7
2. táblázat: A szerzői jogi (kreatív) ágazatok hozzájárulása a GDP-hez és a foglalkoztatáshoz a WIPO módszertana szerint (%)
Az Európai Bizottság stratégiai közleménye kimutatta, hogy a 2000 és 2007 közötti időszakban a kreatív iparágakban az általános foglalkoztatási arány évente átlagosan 3,5%-kal nőtt, miközben az EU gazdaságának egészét tekintve csupán 1%-kal. Az EU-ban az elmúlt évtizedben a munkahelyek többsége a tudásalapú iparágakban jött létre: itt a foglalkoztatás 24%-kal nőtt. Ehhez képest az uniós gazdaság többi területén a foglalkoztatás csupán valamivel 6% alatti mértékben növekedett.
Más nézőpontból, a jogsértések statisztikai adatai felől szemlélve is felsejlenek a szellemi tulajdon gazdasági súlyának tekintélyes dimenziói.
A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara hamisítás elleni tagszervezete (Business Action to Stop Counterfeiting and Piracy, BASCAP) rendszeresen felméri a szellemitulajdon-jogokat sértő termékek okozta gazdasági károk mértékét a 20 legfejlettebb államban. A legutóbbi, 2011 februárjában megjelentetett elemzés szerint a G20 országaiban (2008. évi adatok alapján):
- a hamisított és kalóztermékek forgalmi értéke eléri az évi 650 milliárd dollárt,
- a nemzetközi kereskedelemben ennek fele fordul meg (becslések szerint 285 és 360 milliárd dollár között),
- az országokon belüli illegális kereskedelem értéke 140-215 milliárd dollár évente,
- a kalóz zenék, filmek és számítógépes programok forgalma a 30 és 75 milliárd dollár között mozog,
- a hamisítás és a kalózkodás a világ 20 gazdaságilag legfejlettebb országában évi több mint 125 milliárd dollár kárt okoz,
- ezek az illegális tevékenységek 2,5 millió munkahelyet szorítanak ki a piacról.
2.2.2. A szabadalmi rendszer gazdasági rendeltetése
A szabadalom a találmányra az állam (vagy az erre felhatalmazott nemzetközi szervezet) által megadott időleges monopólium, kizárólagos hasznosítási jog. Gazdaságpolitikai indokoltságát az a feltételezés adja, hogy a verseny korlátozását és az így elért magasabb árat a társadalom számára összességében ellentételezi az az ösztönzés, amelyet a szabadalom az innováció és a kreativitás számára nyújt azáltal, hogy a kutatás-fejlesztési ráfordítások megtérülését biztosítja a szabadalom élettartama alatt elért extraprofittal. A szabadalom legitimációja erre a feltételezésre épül, vagyis arra, hogy a verseny korlátozása és az innováció ösztönzése között egyensúlyt tart. A szabadalom legitimációs alapjához tartozik a találmányok feltárásának, a közzel való megismertetésének követelménye; ezzel a műszaki megoldások titokban tartásának üzletileg elfogadható és társadalmilag hasznos alternatíváját nyújtja, gyarapítva a tudományos-technikai ismeretvagyont és előmozdítva a műszaki haladást.
A szabadalmi rendszer alapvető közgazdasági rendeltetése, hogy biztosítsa a kutatási és fejlesztési ráfordítások megtérülését, előmozdítsa a találmányok nyilvánosságra hozatalát és megvalósítását, valamint ösztönözze az alkotótevékenységet. Ezt az utánzás időleges tiltása révén, jogilag védett hasznosítási pozíció megteremtésével éri el. A szabadalmi oltalomnak tehát – más megfogalmazásban – az a feladata, hogy ösztönözze az invenciónak innovációvá való átalakítását azzal, hogy az innovációs ciklus következő szakaszát, vagyis az innovációnak imitáció – utánzás, átvétel – útján történő elterjedését visszafogja, a szabadalmas engedélyétől teszi függővé. A szabadalmi rendszer azon a kényes egyensúlyon alapul, amely egyfelől az innováció ösztönzésének szempontjai, másfelől a versenypolitikai és egyéb (pl. közegészségügyi) megfontolások között alakulhat ki.
A WIPO 2011. évi szellemi tulajdoni világjelentése (2011 World Intellectual Property Report – The Changing Face of Innovation) kiemeli: „A kutatások azt mutatják, hogy a szabadalmak képessé teszik a vállalkozásokat arra, hogy szakosodjanak, lehetővé téve számukra, hogy egyidejűleg legyenek innovatívabbak és hatékonyabbak. Emellett a szabadalmak arra is módot adnak a vállalkozásoknak, hogy rugalmasan dönthessenek arról: a tudásuk mely részét óvják meg a maguk számára, és mely részét osztják meg másokkal az ismeretgazdagítás maximalizálása céljából.” |
A fejlett ipari országokban végzett statisztikai felmérések szerint szabadalmi oltalom hiányában a kisvállalkozások több mint 50%-a, a nagyvállalatoknak pedig mintegy 35%-a egyáltalán nem vagy csak elenyésző mértékben ruházna be a kutatásba és a fejlesztésbe. A szabadalmi oltalommal járó kizárólagosság, az időleges piaci monopolhelyzet teremt lehetőséget arra, hogy a találmány szerinti új termék forgalmazásával, illetve új eljárás alkalmazásával kifejlesztője profitot érhessen el. Oltalom híján ugyanis az új terméket utánzók, az új eljárást másolók a kifejlesztőnél alacsonyabb árat érhetnének el, hiszen áruikat nem terhelnék a kutatás-fejlesztés költségei, sem pedig az eredeti fejlesztések kockázati tényezőivel nem kellene számolniuk, hiszen csakis a sikeres termékeket utánoznák. Noha a jogi védelem hiánya nem szüntetné meg az alkotószenvedélyből táplálkozó feltalálói tevékenységet, a szabadalmi oltalom által nyújtott ösztönzés nélkül – nemzetközi számítások szerint – a találmányok mintegy egynegyede-egyharmada soha nem születne meg. A szakirodalom megállapításai szerint a szabadalmi oltalom fokozott igénybevétele különösen két markáns csoportnál: az új technika kísérleti műhelyeinek tekinthető kkv-k és a csúcstechnológiai fejlesztésekkel foglalkozó nemzetközi nagyvállalatok esetében mutatható ki, vagyis éppen ott, ahol a legélesebb a hazai és a nemzetközi verseny.
A szabadalmi oltalomból folyó jogi kizárólagosság alternatívája a találmány titokban tartása. A tudomány és a technika fejlődését azonban az új műszaki megoldások mielőbbi nyilvánosságra hozatala segíti elő. A szabadalmi oltalom ezt azzal szolgálja, hogy a találmány nyilvánosságra hozatala fejében időleges hasznosítási monopolhelyzetet biztosít. Ha nem lenne mód szabadalmaztatásukra, a találmányok jelentős hányadát (25-35%-át) biztosan titokban tartanák. A szabadalmi oltalom információs funkciójához tartozik, hogy a nemzetközileg egységesített rendszerben a köz számára rendelkezésre bocsátott – mintegy 80-90%-ban csak ilyen módon hozzáférhető – szabadalmi műszaki információ pótolhatatlan ismeretanyagot nyújt a műszaki fejlesztéshez, és elkerülhetővé teszi a párhuzamos fejlesztésekből folyó társadalmi és vállalkozói többletköltségeket. A szabadalomnak mind az oltalmi, mind pedig az információs funkciója nagyban hozzájárul a licenciaforgalom, a technológiatranszfer feltételeinek megteremtéséhez.
A szabadalom megszerzése nem garancia a találmány üzleti sikerére, annak csupán egyik előfeltétele. A szabadalmaztatás nem öncél, sem pedig piaci sikert garantáló automatizmus. Igaz viszont, hogy számos esetben az üzleti siker, a piaci áttörés, illetve a vállalkozói gyarapodás a szabadalom vagy más hasonló jogi oltalom híján marad el.
A szabadalmi rendszer működése az elmúlt években átalakult, egyes vélemények szerint válságba került – mind globálisan, mind az európai színtéren. Kisebb leegyszerűsítéssel e tüneteket a mennyiségi és a minőségi krízis kategóriáiba sorolhatjuk.
A szabadalmi rendszer elsősorban annak a mennyiségi kihívásnak kénytelen (és úgy tűnhet: globális és európai szinten jelenleg képtelen) megfelelni, hogy ugrásszerűen emelkedik világszerte a szabadalmi bejelentések száma és ezzel párhuzamosan egyre nő a szabadalmi hatóságok ügyhátraléka, a folyamatban lévő szabadalmi bejelentések száma. Erre utalnak a WIPO és az Európai Szabadalmi Hivatal (ESZH) statisztikái is. 2008-ban 1,91 millió szabadalmi bejelentést nyújtottak be a világon (ez több mint kétszerese az 1980-as évek elejére jellemző mennyiségnek), és ugyanebben az évben 777 ezer szabadalmat adtak meg világszerte; a világ országaiban hatályos szabadalmak száma pedig elérte a 6,7 milliót. A WIPO 2011 tavaszán fogadta a kétmilliomodik nemzetközi szabadalmi (PCT-) bejelentést; 2011-ben 180 ezernél is több PCT-bejelentés érkezett. A legnagyobb növekedést Kína, Dél-Korea és Japán produkálta, Európa és az USA stagnálása mellett. Kelet-Ázsia immár felülmúlja a globális szabadalmi aktivitásban Európát és az USA-t. Az ESZH 2011-ben és 2012-ben 244 ezer, illetve 258 ezer európai szabadalmi bejelentést fogadott, valamint 62 ezer, illetve 66 ezer európai szabadalmat adott meg. Az EU tagállamai csupán 32,6%-ban részesedtek e bejelentési aktivitásból, a magyar jogosultaknak megadott európai szabadalmak aránya pedig 0,06%-ot tett ki. A világon folyamatban lévő szabadalmi bejelentések száma 2010-ben meghaladta az 5,1 milliót, az ESZH-nál pedig 2009-ben túllépte a félmilliós küszöböt; az amerikai szabadalmi hatóságnál (az USA Szabadalmi és Védjegy Hivatalánál, a USPTO-nál) elbírálásra váró szabadalmi bejelentések mennyisége pedig túlszárnyalja a szimbolikusnak tekintett egymilliós határt is. A szabadalmi bejelentések terjedelmének és komplexitásának növekedése szintén hozzájárult a szabadalmi hatóságok ügyintézési terheihez. |
Számos kritika éri a szabadalmi rendszert a túlzásba vitt mennyiség (túl sok bejelentés,
túl sok függőben lévő ügy, túl sok szabadalom) okozta válságtünetek miatt. A hatalmas ügyhátralék és az átfutási idő ezzel járó elhúzódása immár a jogbiztonság rovására megy: egyre több függő jogi helyzet alakul ki, amelyben a versenytársaknak ki kell várniuk egy-egy szabadalmi bejelentés elbírálásának eredményét (vagyis azt, hogy az adott megoldás szabadon hasznosítható-e a bejelentés elutasítása miatt, vagy éppen ellenkezőleg, csak a jogosult engedélyével – a szabadalom megadása folytán); a már megadott szabadalmak jogosultjai is egyre kevésbé lehetnek biztosak az oltalom érvényességében az egyre nagyobb számú – potenciálisan újdonságrontó – konkurens bejelentés (ún. anterioritás) miatt, illetve azért sem, mert a túlterhelt hivataloknál a vizsgálat esetenként nem kellően alapos. A „szabadalmi infláció” veszélyeztetheti a szabadalmi hatóságok kutató és vizsgáló munkájának minőségét is: a nagy mennyiségi nyomás alatt álló hivatalok elbírálói esetenként hajolhatnak a könnyebb megoldás, azaz a szabadalom megadása felé. E jelenség immár olyan dimenziókat öltött, hogy a szabadalmi politika központi kérdésévé vált; a WIPO – már említett – 2011. évi szellemi tulajdoni világjelentése szerint „kulcsfontosságú kihívás, hogy összeegyeztessük a hatékony hivatali működést célzó ösztönzőket egy olyan szabadalmi eljárás igényével, amely a társadalom érdekeit a legjobban szolgálja.” Mind globálisan, mind európai és nemzeti szinten keresik a szabadalmi hatóságok közötti munkamegosztás elmélyítésének és szélesítésének lehetőségeit, módozatait. A nagyobb szabadalmi hatóságok hatalmas és egyre növekvő ügyhátraléka immár közgazdasági olvasatot is kap, figyelemmel e jelenség makroökonómiai dimenzióban is jelentkező kockázataira.
A szabadalmi bejelentések és a szabadalmak e globális „inflációja” csak részben tudható be az innováció és a technológiai verseny élénkülésének, azaz a találmányok tényleges szaporodásának. Visszavezethető arra is, hogy a szabadalmi tevékenység egyre inkább nemzetközi dimenziókat ölt, ami abban is megmutatkozik, hogy a külföldön is szabadalmazott találmányok száma és aránya egyre emelkedik, vagyis ugyanarra a találmányra nemcsak egy, hanem több, méghozzá egyre több országban igényelnek és kapnak szabadalmat.
A szabadalmi rendszer működésének minőségi válsága a vertikális és horizontális devalvációból adódik. Vertikális devalvációként írható le az a sokat kritizált jelenség, hogy az ESZH (és számos más nagy szabadalmi hivatal) a találmány szabadalmazhatóságához megkövetelt egyes feltételek teljesítését nem követeli meg, illetve nem vizsgálja kellő szigorral és következetességgel. E feltételek közül az egyik
– kétségkívül a legvitatottabb – az ún. feltalálói tevékenység (más terminológiával: nem nyilvánvalóság) követelménye. Az elmúlt években az oltalmazhatósághoz megkívánt feltalálói tevékenység küszöbét – a szabadalmazhatósághoz megkövetelt alkotói teljesítmény szintjét – egyre alacsonyabbra szállították le. Ebből számos zavar és diszfunkcionális jelenség adódik a szabadalmi rendszerben: mindenekelőtt kétséges, hogy e joggyakorlat valóban ösztönzi és támogatja-e az innovációt, és nem válik-e inkább annak fékezőjévé amiatt, hogy emelkedik a nem hasznosított, csupán mások üzleti tevékenységét akadályozó szabadalmak száma és aránya. A szabadalmak inflálódása és a szabadalmi portfóliók kialakulása a nagyvállalatokat juttatja újabb – indokolatlan – előnyökhöz a kkv-kal szemben, erősítve a meglévő monopolhelyzeteket, illetve lehetővé téve az üzleti nyomásgyakorlás kétes jogszerűségű módszereit is. Hasonló problémák adódnak abból is, ha a technika egyes új területein az „úttörő” találmányokra túlzottan széles oltalmi körrel adnak szabadalmat, hiszen ez egy egész új iparág további fejlődését, új vállalkozások piacra lépését gátolhatja. Szintén a szabadalmi rendszer egyensúlyának zavarát okozza, ha nem biztosítják a szabadalmi hatóságok, hogy a bejelentők a köz számára valóban tárják fel a találmányt. Ez utóbbi ugyanis része a szabadalmi rendszer társadalmi-gazdasági legitimációjának (kizárólagos jog csak a megoldásnak a köz számára való megismerhetővé tétele, azaz „feltárás” ellenében jár), továbbá alapfeltétele annak, hogy a szabadalom betölthesse műszaki-információs rendeltetését. |
|
A szabadalmi rendszer működésének minőségét veszélyezteti a horizontális devalválódás is, vagyis az a – főleg az amerikai joggyakorlatra jellemző – tendencia, hogy az oltalmazható megoldások tárgyköre egyre szélesedik, ami az ipari alkalmazhatóság (avagy a hasznosság) szabadalmazhatósági követelményének „felpuhulását” jelenti. |
|
A szabadalmak horizontális devalvációja azt a gazdasági nehézséget idézi elő, hogy a „hagyományos” (leginkább XIX. századi értelemben vett) műszaki újdonságok testére szabott szabadalmi rendszer ruhája nehezen húzható rá egyes új technikai területek megoldásaira. Erre tekintettel fogadták el az Európai Unió – akkor még Európai Közösség – tagállamai a biotechnológiai találmányok szabadalmazhatóságáról szóló irányelvet, valamit terjesztette elő az Európai Bizottság a számítógéppel megvalósított találmányok szabadalmazhatóságára vonatkozó – azóta már elvetett – irányelvjavaslatát. |
A szabadalmi rendszer – előzőekben elemzett – mennyiségi és minőségi válságtünetei (az „infláció” és a „devalválódás”) mellett megfigyelhető a szabadalmak gazdasági szerepkörének átalakulása is. Az üzleti gyakorlatban a szabadalom többnyire már nem csupán arra szolgál, hogy másokat elzárjon az utánzástól, a jogilag védett technológia alkalmazásától, illetve az új termékkel való piacra lépéstől. A kutatások szerint a szabadalom e „klasszikus” üzleti hasznosítási modellje leginkább ott maradt jellemző, ahol egy termékre viszonylag kevés szabadalom esik (pl. a gyógyszeriparban). Az összetettebb technológiai megoldásokra épülő iparágakban ezzel szemben a cégek 65 százaléka elsősorban kereskedelmi stratégiai eszközként használja fel a szabadalmakat, hogy minél jövedelmezőbb feltételekkel és minél több licenciát adhasson a licenciaforgalomban (és csupán 12 százalékuk él a szabadalmi oltalommal mint védekező eszközzel, „kerítéssel”, amellyel átmenetileg a maga számára kisajátíthat egy körülhatárolt technológiai területet).8 A WIPO – már idézett – 2011. évi szellemi tulajdoni világjelentése is rámutatott: „a komplex technológiák területén tapasztalt gyorsabb növekedés részben a szabadalmi stratégiákban bekövetkezett hangsúlyeltolódásnak is betudható. […] A vállalkozások terjedelmes szabadalmi portfóliókat építenek ki proaktívan.” Erre egyrészt az indítja őket, hogy „biztosítsák az innovációs térben a vállalkozás mozgásterét, és hogy megelőzzék a pereskedést”. Másrészt teszik mindezt azért is, hogy „megerősítsék a tárgyalási pozíciójukat a versenytársaikkal szemben.”
Mindez összefügg a nyitott, hálózatos innovációs modell térhódításával, és azt is eredményezi, hogy megjelennek olyan vállalkozások, amelyek semmiféle termelő-szolgáltató tevékenységet nem végeznek, hanem kizárólag a licenciaforgalomból származó bevételeikből tartják el magukat. Másfelől a szabadalmakkal kapcsolatos licenciaforgalmi tevékenység bonyolultnak és költségesnek is bizonyulhat. A becslések szerint pl. az Egyesült Királyságban érvényes szabadalmak 15 százaléka számít „alvó”, azaz olyan oltalomnak, amelynek jogosultja kész volna licenciát adni, de az ezzel járó jogi képviseleti és egyéb kiadásokat nem tudja vállalni. Az ún. Gowers-jelentés alapjául szolgáló kérdőívre adott válaszában a Szabadalmasok és Feltalálók Intézete (Institute of Patentees and Inventors) arról a becsléséről tudósított, hogy az egyéni feltalálók és a kkv-k licenciaadási kísérleteinek 95 százaléka kudarcba fullad. A nagyobb vállalatok ebben sikeresebbek, mivel támaszkodhatnak a „házon belül” meglévő szellemi tulajdoni ismeretekre és szakértelemre, valamint kihasználhatják a tárgyalások során a szélesebb szellemi tulajdoni portfóliójuk alkupozíciót javító hatását. Egy másik felmérés ugyanakkor azt mutatta, hogy a kkv-k sokkal nagyobb arányban (80,2%-ban) hasznosítják szabadalmazott találmányaikat, mint a nagyvállalatok (náluk ez az arány nem éri el a 60%-ot), továbbá, hogy a kkv-k nemcsak nagyobb arányban készek licenciaadásra, hanem ténylegesen is nagyobb (25%-ot meghaladó) arányban adnak licenciát, mint a nagyvállalatok (10% alatt); ebben mindazonáltal az egyetemek és a közfinanszírozású kutatóhelyek állnak az élen (34,4%-kal). Szabadalmi portfóliójuk mérete miatt ugyanakkor abszolút értékben természetesen a nagyvállalatok hasítják ki a legnagyobb részt a licencia-kereskedelemből. Figyelemre méltó, hogy ez utóbbi felmérés adatai szerint – a vizsgált nyolc európai ország (HU mellett DE, DK, ES, FR, IT, NL, UK) közül – Magyarországon volt a legmagasabb azon vállalatok aránya, amelyek ténylegesen adtak licenciát a szabadalmuk hasznosítására vagy arra késznek mutatkoztak. Ezt az eredményt igazolja a Global Innovation Index 2012 statisztikai mutatója is: Magyarország 141 ország közül a 8. helyen áll a hasznosítási díjak és licencia-bevételek GDP-arányos értékét tekintve, megelőzve a fent nevezett országokat. A szabadalmi licenciaforgalomban világszerte elért bevételek összege 1990-ben 15 milliárd USD-t tett ki, 2000-ben pedig már elérte a 110 milliárd USD-t. Ezzel párhuzamosan megfigyelhető a szabadalmak mint vállalati vagyonelemek értékének emelkedése is: a szabadalmak értéke a legtöbb országban gyorsabban emelkedett, mint a nemzeti össztermék (GDP). |
2.2.3. A védjegyek a piaci versenyben
Az Európai Unió Bírósága szerint „a védjegy nem több és nem kevesebb, mint a piaci verseny egyik alapfeltétele”.
A védjegy az árujelzők legfontosabb fajtája. A védjegy mint árujelző az egyes áruk és szolgáltatások azonosítására, egymástól való megkülönböztetésére, a fogyasztók tájékozódásának előmozdítására szolgál. Mindennapjaink ma már elképzelhetetlenek védjegyek nélkül, mint ahogy a gazdasági verseny sem alakulhatott volna ki és érvényesülhetne az alapvető versenyeszköznek számító védjegy hiányában.
A védjegyek sokoldalú szerepet töltenek be a piacgazdaságban.
a) A védjegyek teszik lehetővé az egyes áruk és szolgáltatások megkülönböztetését más áruktól és szolgáltatásoktól. A védjegyek megkülönböztető erején alapul a versenytársak közötti piaci verseny és a fogyasztók tájékozódása, illetve választása az egyes áruk és szolgáltatások között.
b) A védjegy teremti meg a kapcsolatot az áru és annak gyártója, a szolgáltatás és annak teljesítője között. A védjegy ily módon kifejezi az áru, szolgáltatás származását, eredetét, hiszen az árut (szolgáltatást) meghatározott vállalathoz köti.
c) A védjegynek a minőség jelzésében is van szerepe. Nem jelent ugyan jogi garanciát a fogyasztó számára az áru (szolgáltatás) állandó jó minőségére, viszont a védjegy és a vállalat közötti kapcsolat ez utóbbi alapvető érdekévé teszi a védjegyével ellátott áruk (szolgáltatások) jó minőségének biztosítását és fenntartását. A rossz minőségű termék forgalomba hozatala ugyanis megrendíti a fogyasztóval a védjegy útján kialakított bizalmi viszonyt. A védjegyek egyes fajtái (a tanúsító és az együttes védjegyek) pedig még közvetlenebbül utalnak az áru minőségére.
d) Kézenfekvő, hogy a védjegyek a reklámozás középpontjában állnak. A védjegy mint az árura vonatkozó információk sűrített, szimbolikus megjelenítője nélkülözhetetlen az új termékek, szolgáltatások piaci bevezetésében, a fogyasztók figyelmének felkeltésében, illetve a „bejáratott” áruk, szolgáltatások piacának megtartásában és bővítésében. A fogyasztás ösztönzésében döntő szerepe lehet a reklámozás során jól használható, szuggesztív, megnyerő védjegynek. Ismert, hogy a védjegyek jelképként gyakran erősebben hatnak a fogyasztó gondolkodására, képzeteire, mint a száraz tények. Minőségjelző és reklámozási funkciói révén a védjegy a vállalkozói jóhírnév, piaci elismertség és tekintély (goodwill, reputáció) hordozója.
e) Végül a védjegynek számottevő szerepe van a technológia és a know-how átadásának, illetve a licenciaforgalomnak az előmozdításában. A védjegy központi helyet foglal el a franchising szerződésekben is, melyek egyre inkább terjednek napjaink kereskedelmében és szolgáltatóiparában.
A védjegy előzőekben felsorolt funkcióit csupán a jogi védelem, a védjegyoltalom segítségével töltheti be. A védjegyoltalom biztosítja a vállalat számára a védjegy használatához való kizárólagos jogot. E kizárólagos használati jog hiányában a védjegy nem lenne alkalmas az áruk származásának jelzésére, a megkülönböztetésre, a minőség kifejezésére és az ezekre épülő egyéb gazdasági funkciók megvalósítására.
A nemzetközi verseny éleződése a védjegyek számának emelkedésében is tetten érhető. A WIPO 2011-ben több mint 42 ezer – az ún. madridi rendszerben benyújtott – nemzetközi védjegybejelentést fogadott és közel 22 ezer nemzetközi védjegy megújítására került sor. Az EU a bejelentések több mint feléért (57%) volt felelős, Magyarország hasonló részesedése 0,6% volt. Meghatározó fejlemény az EU közösségi védjegyrendszerének térnyerése: 2012-ben közel 108 ezer közösségi védjegybejelentés érkezett a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalhoz (a BPHH-hoz), amely 1996-ban megkezdett működése során már 888 ezer közösségi védjegyet lajstromozott. E magas bejelentési számból a magyar vállalkozások csupán szerény – 0,3%-os – mértékben vették ki a részüket (370 bejelentéssel); a magyarok javára lajstromozott közösségi védjegyek (2012-ben 284) hányada szintén 0,3%-os. |
Különösen a közösségi védjegyrendszer működésében figyelhetők meg – gazdasági szempontból – diszfunkcionális elemek. A nemzeti és a közösségi védjegyrendszer eredeti egyensúlya az utóbbi javára billent el az évek során – részben a BPHH és az Európai Bizottság díjpolitikája, részben a közösségi védjegyek tényleges használatára vonatkozó követelmény felhígítása miatt. Ez a közösségi védjegylajstrom telítődéséhez, az EU belső piacát elözönlő megjelölés-használati monopoljogokhoz, a kkv-k és az új vállalkozások marketing tevékenységének beszűkült mozgásteréhez vezet. Így eltorzul a védjegyek funkciója is: a tényleges használat hiányában is fennálló kizárólagos jogok csupán mások vállalkozási tevékenységét akadályozzák, fékezik, de nem arra szolgálnak már, amire eredetileg hivatottak lennének: ténylegesen értékesített áruk és szolgáltatások elkülönült értékesítési piacának megteremtésére és fenntartására.
2.2.4. Dizájn: az innováció arca
A modern piacgazdaságban a termék megjelenése, a „külcsín” a fogyasztó nézőpontjából gyakran éppen olyan fontos – ha nem fontosabb –, mint a „belbecs”, azaz a termék hasznossága, értéke, műszaki színvonala. Ez utóbbiak tekintetében egyre kiegyenlítettebb a verseny, ezért is jut növekvő jelentőséghez a formatervezés az egyes áruk kelendőségének fokozásában. A formatervezésnek ezt a gazdasági szerepét hangsúlyozta az Európai Bizottság azzal, hogy a formatervezési mintákat „piaci (marketing) eszközöknek” nevezte. A Bizottság kiemelte, hogy „sok esetben éppen a formatervezés az a döntő tényező, amely meghatározza a termékek piaci sikerességét, és ezért azok az európai vállalkozások válnak különösen jövedelmezővé, amelyek számottevően beruháznak a formatervezésbe”. Másfelől a becslések szerint napjainkban a sikertelen új termékek 85%-a esetében a kudarc összefüggésbe hozható a szegényes vagy hiányzó formatervezéssel.
A formatervezés a gazdaság szinte valamennyi területén fontos versenyképességi kérdés. Mindazonáltal egyes ágazatokban (pl. gép-, jármű-, textil- és ruházati ipar, bútorgyártás, lakberendezés, háztartási gépek és áruk, szórakoztató elektronika) az átlagnál is nagyobb jelentőséghez jut. A legutóbbi idők fejleménye, hogy a formatervezés a számítástechnikában és az informatikában is tért hódított. A kis- és középvállalkozások számára a formatervezés különösen nagy esélyt kínál, a termék szellemesen, célszerűen, megnyerően kialakított formája számukra is megnyithatja az utat a piaci sikerhez. A dizájn szerepköre tehát az, hogy az „innováció arca” legyen.
A dizájn olyan kreatív iparág, amelyben Európa vezető szerephez jutott, de folyamatos erőfeszítést igényel az élmezőnyben maradás.
A formatervezés vagy dizájn fogalma korszerű értelmezésben felöleli a tárgytervezés, a vizuális kommunikáció és a környezetépítés témaköreit is. A termékgyártás, a szolgáltatások és a marketing területén egyaránt megjelenik a tágabb értelemben vett dizájn. A dizájn piacvezérelt, a fogyasztói társadalom piaca pedig igényeink, szükségleteink kielégítője és alakítója, így a dizájn sem ragadható ki a társadalmi, gazdasági, kulturális közegéből. A dizájn tudatos alkalmazása versenyelőnyt jelent mind a hazai, mind a nemzetközi piacon.
Számos országban évről évre erősödik a formatervezési tevékenység és ezáltal nő a mindinkább önállósuló, gazdasági tényezőként is jelentős dizájnipar hozzájárulása a GDP-hez. A dizájnerek tudásának kiaknázása hozzájárulhat mind a hazai kreatív ipar teljesítményének növeléséhez, mind pedig környezetünk minőségének, és ezzel az ország versenyképességének javításához.
A formatervezés nemcsak a piaci siker előfeltétele, hanem mindennapjaink – otthonunk, munkahelyünk, köztereink – tárgyi kultúrájának alakítója, jó esetben gazdagítója. Kellemes, emberhez méltó, kényelmes és esztétikus környezetünknek is fontos részei a formatervezett, tetszetős tárgyak.
A formatervezés a jogi védelem, azaz a mintaoltalom segítségével töltheti be gazdasági és kulturális szerepét. Az iparjogvédelmi oltalom biztosítja a formatervezési minta kifejlesztője számára a minta hasznosításához való kizárólagos jogot. E kizárólagos hasznosítási jog nélkül a formatervezési ráfordítások nem térülnének meg, hiányozna az alkotók erkölcsi és anyagi elismerése, továbbá a fogyasztóknak a termék formája szerinti tájékozódása és vásárlói döntése is megnehezülne.
2.2.5. Használatiminta-oltalom : a kis találmányok jogi védelme
A használatiminta-oltalom a gyakorlati élet által felvetett problémák műszaki megoldásának gyors és költséghatékony iparjogvédelmi oltalmára, a találmány szintjét el nem érő fejlesztési eredmények jogi védelmére szolgál. Az oltalmazható megoldások köre szűkebb a szabadalmazható találmányokéhoz viszonyítva, és az oltalmazhatósághoz megkövetelt alkotói szint is alacsonyabb. Ezt az oltalmi formát 90%-ot meghaladó mértékben hazai bejelentők veszik igénybe, ami a nemzeti vállalkozásfejlesztésben és gazdaságélénkítésben betöltött fontos szerepét mutatja.
2.2.6. A földrajzi árujelzők oltalma : a hungarikumok védőburka
A hazai és a nemzetközi piacon való sikeres fellépés szempontjából egyaránt fokozottan kell számolni – különösen mezőgazdasági termékek és élelmiszerek esetében – azzal a versenyeszközzel, amelyet a földrajzi árujelzők, azaz az eredetmegjelölések és a földrajzi jelzések használata és jogi oltalma biztosíthat. Magyarország külpiaci arculatának meghatározó elemei közül több is (például a szegedi paprika, a gyulai kolbász, a makói hagyma, a tokaji bor) földrajzi árujelzőként áll oltalom alatt. Az oltalom sajátossága, hogy kollektív jogosultságot teremt, termelői közösségeket illet meg. A Jedlik-terv egyik fő iránya a földrajzi árujelzők és a hozzájuk kapcsolódó jogok széles körű és tudatos felhasználása nemzetpolitikai céljaink elérésére.
2.2.7. A növényfajták oltalma
A növényfajták oltalmának gazdasági szerepével, ezen oltalmi forma sajátosságaival a 4.3.3. alpont foglalkozik bővebben.
2.2.8. A szerzői jog gazdasági és társadalmi szerepe
A kultúra révén a múltból hozott tőke a jövő építésére fordítható. A szerzői jog a harmadik évezred kezdetén is számottevő szerepet tölthet be abban, hogy a nemzeti kultúra kincseit megóvjuk és terjesszük az információs forradalom és a globalizáció körülményei között is. A szerző anyanyelve, hagyományai és kulturális kötődései miatt csak nemzeti lehet; védelme ezért a nemzeti kultúra védelme is. A szerzői alkotások jogi oltalma másfelől a hazai kulturális ipar és ezáltal munkahelyek, vállalkozások, befektetések védelmét is jelenti.
A szerzői jog nemcsak a szerző számára biztosított kizárólagos felhasználási jog vagy díjigény, hanem kulturális kötőszövet is. A kulturális cserének nem akadálya vagy terhe, hanem katalizátora. Elősegíti, hogy a kultúra alkotói, közvetítői és a műélvező polgárok között élénk, termékeny kapcsolat és együttműködés alakuljon ki. Ebben az értelemben a kulturális ipar működésének és fejlődésének elemi előfeltétele, versenyképességi kérdés is: része annak a jogi környezetnek, amelyre szükség van az erre a területre irányuló befektetések ösztönzéséhez. Ezt azáltal is eléri, hogy védelemben részesíti a szerzői művek felhasználásához kapcsolódó szellemi – pl. az előadóművészi, a műsorsugárzói vagy hangfelvétel-előállítói – teljesítményeket is. Számos gazdasági ágazat éltető közege a szerzői jogi védelem (és erről e stratégia más fejezetei részletesen szólnak is). E védelem nélkül nem működhetne a könyvkiadás, a zeneipar, a rádiós- és televíziós műsorszolgáltatás, sem pedig a szoftveripar, a filmgyártás vagy éppen az adatbázis-forgalmazás.
A szerzői jogi szabályozás fontos ismérve, hogy a technika egymást követő vívmányaira mindig is érzékenyen reagált, továbbá, hogy különösképpen áthatja az a fajta érdekegyensúly-keresés, amely e stratégiának is az egyik vezérlő elve (ld. az 1.4.2. pontot).
A szerzői jog gazdasági és társadalmi szerepéről a stratégia 3.2.1. alfejezete szól bővebben.
2.3. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
Az SZTNH Magyar Szabadalmi Hivatal elnevezéssel a találmányi szabadalmakról szóló 1895. évi XXXVII. törvénycikk 23. §-a alapján jött létre 1896-ban. Az SZTNH jogállásának alapjait 2000-ben elfogadott jogszabályok rakták le. A központi államigazgatási szervek idővel átalakuló rendszerében ennek megfelelően az SZTNH jelenleg a szellemi tulajdon védelméért (az iparjogvédelemért és a szerzői jogért) felelős kormányhivatalként működik. 2011. január 1-jével a Hivatal statútuma tovább konszolidálódott: egyrészt hatásköre bővült a szerzői és a kapcsolódó jogok közös kezelésével kapcsolatos felügyeleti és nyilvántartási feladatokkal (evvel megszűnt a szerzői joggal kapcsolatos állami feladatok ellátásának szétaprózódottsága, és megnyílt az út a felhasználók szerzői jogi díjpolitikai igényeit is figyelembe vevő kormányzati kontroll megerősödése előtt), másrészt elnevezése is módosult akként, hogy az immár kifejezi: a Hivatal nemcsak az iparjogvédelmi oltalmi formák egyikéért, hanem valamennyi iparjogvédelmi oltalmi formáért és a szerzői jog területére eső számos állami feladatért felel.
Az SZTNH kormányzati pozícióját alapvetően két tényező jelöli ki (ezek alapján kapott a Hivatal a jelenlegi rendben kormányhivatali besorolást): egyrészt a hatósági működéshez megkívánt pártatlanság és függetlenség (amit döntéseinek kizárólagos bírói kontrollja is megerősít); másrészt a szellemi tulajdon közpolitikai felértékelődése és horizontális kapcsolódása számos más szakpolitikához [a fogyasztóvédelemhez, a versenypolitikához, az innováció-, a tudomány- és technológiapolitikához, a kulturális politikához vagy éppen a rendészeti és vámügyekhez, a szervezett bűnözés elleni fellépéshez, az agrárium minőségpolitikájához, a környezetvédelmi technológiák felkarolásához, illetve az egészségpolitikához (pl. a gyógyszerkassza ügyeiben)].
Az SZTNH több mint 550, jogszabályban előírt közfeladatot lát el. Az európai és a közösségi oltalmi rendszerekhez való csatlakozás hatásaként 2003 óta több mint 20 új ügytípussal bővültek a Hivatal feladatai (pl. az európai szabadalmakkal kapcsolatos lajstromvezetés, az európai szabadalmi bejelentések továbbítása, az európai szabadalmak fordításaival kapcsolatos ügyintézés, a közösségi védjegybejelentések továbbítása, a szenioritással kapcsolatos ügyintézés). Másrészt az európai integráció a korábbi hatósági feladatok teljesítése során is többlet-erőfeszítéseket igényel, illetve közvetlenül adódnak feladatok az irányadó nemzetközi és európai rendelkezésekből is.
A szellemitulajdon-védelmi hivatalok erre az – önállóságot, valamint szakmai és pénzügyi függetlenséget igénylő – hatósági működésükre, az így szerzett tapasztalataikra, illetve a nemzetközi és európai együttműködésben való intenzív részvételükre támaszkodva tudnak érdemben és eredményesen hozzájárulni nemzeti kormányzatuk szellemitulajdon-védelmi stratégiájának, illetve a szellemi tulajdonnal kapcsolatot mutató politikáinak kidolgozásához. Ez áll az SZTNH-ra is, amely a szellemi tulajdon védelméért felelős kormányhivatalként másfélszázezret meghaladó számú konkrét hatósági ügyben intézkedik évente, több százezer iparjogvédelmi oltalom nyilvántartásáért felel, és erre a szakmai-hatósági háttérre építve kapcsolódik be a kormányzat stratégiai, jogalkotási, valamint nemzetközi és európai együttműködési feladatainak ellátásába.
Sajnálatos módon széles körben elterjedt az a felszínes és leegyszerűsítő szemlélet, amely egy iparjogvédelmi hatóság összteljesítményét csupán a nemzeti úton benyújtott szabadalmi bejelentések számán méri le. Hibás ez a megközelítés egyfelől azért, mert az iparjogvédelmi hatóságnak – a promóción, az ügyfélbarát szolgáltatásokon, a tanácsadáson és az ismeretterjesztésen túl – nincsenek eszközei a szabadalmi bejelentések számának befolyásolására: az mindig az adott gazdasági-konjunkturális helyzet, az innovációs politika és teljesítmény függvénye. De még inkább elhibázott ez a szemlélet azért, mert valamely nemzeti iparjogvédelmi hatóság teljes ügyterhe – akár csak hatósági, azon belül akár csak szabadalmi ügyterhe – ennél jóval több ügytípusból tevődik össze, és ezért a hivatali teljesítmény is csak a valós – igen sokrétű – feladatok tükrében mérhető pontosan.
A szellemi tulajdonnal kapcsolatos európai és nemzetközi együttműködésben, illetve jogalkotásban és döntéshozatalban csak az erős, szakmailag felkészült és világszerte megbecsült hazai intézményrendszer segítségével lehet hatékonyan érvényesíteni a nemzeti érdekeket. A nemzetközi együttműködés újabb és újabb útjainak feltárásával és kiépítésével lehet bővíteni a hazai vállalkozások külföldi jogszerzésének opcióit (az oltalomszerzési lehetőségek így egészen testre szabottan igazodhatnak a piaci igényekhez, illetve távlatokhoz). Másfelől a munkaszervek erős informális befolyásával működő globális és európai szervezetekben a nemzeti hatóság szakértelme révén biztosítható csupán a döntéshozatal megalapozottsága és demokratikus legitimációja, illetve a magyar érdekek hatékony érvényre juttatása. Ez utóbbiak közül kiemelkedik a nemzeti oltalomszerzés – főként a kkv-k és az induló vállalkozások érdekeit szolgáló – opciójának fenntartása (a többi lehetőséggel egyenrangúként). Ezt a megközelítést erősíti az Európában működő iparjogvédelmi hatóságok között fokozatosan kialakuló – az EU és az Európai Szabadalmi Szervezet (a továbbiakban: ESZSZ) hangsúlyos támogatását élvező – hálózatos munkamegosztás (a védjegyekkel kapcsolatban az EU védjegyhatóságának stratégiai céljaként megjelölt Európai Védjegy- és Mintaoltalmi Hálózat fokozatos – az ún. együttműködési alap támogatásával és a joggyakorlati konvergencia révén történő – kiépítése, a szabadalmakat illetően pedig az Európai Szabadalmi Hálózat működése). Az SZTNH e kezdeményezések egyik motorja, az elmélyülő és erősödő európai együttműködés egyik megbecsült szószólója.
A WIPO-ban, valamint a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO-ban) egyaránt kedvező (kezdeményezésre épülő és megbecsült) pozícióban mozdíthatjuk elő a hazai földrajzi árujelzők még hatékonyabb védelmét biztosító szabályozási reformokat éppúgy, mint az oltalomszerzés időigényét és költségét csökkentő globális harmonizációt, illetve munkamegosztást szabadalmi ügyekben. Utóbbinak új fokozatába lépett az SZTNH a Szabadalmi Együttműködési Szerződésből (a PCT-ből) adódó kutatási-vizsgálati feladatoknak az osztrák hivatallal közösen történő ellátásával, illetve az eljárásokat – a kutatási-vizsgálati eredmények kölcsönös felhasználása útján – felgyorsító kezdeményezéshez (az ún. szabadalmi „gyorsforgalmi” hálózathoz, a PPH-hez) való csatlakozásával. A következő – az EU regionális „Duna Stratégiájába” is illeszkedő – lépés az osztrák hivatallal folyó együttműködés intézményesítése lehet, regionális hatókörű, közös nemzetközi szabadalmi – kutató és vizsgáló – hatóság (Dunai Szabadalmi Intézet, a továbbiakban: DSZI) megalapításával, a román iparjogvédelmi hatóság harmadik alapítóként történő belépése mellett. A hazai innováció szolgálatában a meglévő kapacitások bázisán ez oltalomszerzési eljárási előnyöket és világviszonylatban kivételes tájékozottságot eredményez.
Az SZTNH közreműködésével a 2011. évi magyar EU-elnökség egyik központi eleme és sikertörténete lett a szellemi tulajdon európai uniós kereteinek radikális megújítása: előreléptünk az egységes hatályú európai szabadalom bevezetése, az integrált – európai szintű – szabadalmi bíráskodás kiépítése, a kalózkodással és a hamisítással szembeni fellépés európai koordinációjának javítása, valamint az európai uniós védjegyrendszer alapvető – az elmúlt évek gyakorlatában eltorzult – funkcióinak visszaállítása terén. Az e fejlemények alapján várható előnyök valóra váltásához elengedhetetlen a szakmai kiválóság megtestesítőjeként és regionális központjaként, az európai munkamegosztás megbecsült résztvevőjeként működő nemzeti szellemitulajdon-védelmi hatóság.
4. ábra: Az SZTNH nemzetközi kapcsolatrendszere
III. HELYZETKÉP – A SZELLEMI TULAJDON HELYE ÉS HELYZETE MAGYARORSZÁGON
A szellemi tulajdon védelmének nemzeti stratégiája csak valós és pontos helyzetkép birtokában határozható meg. Ez a fejezet a Jedlik-terv pilléreihez igazodó rendben, a stratégia főbb beavatkozási területein szolgál számvetéssel a szellemi tulajdon jelenlegi helyzetéről hazánkban, azzal, hogy a stratégia harmadik pillére (azaz a nemzetpolitika és egyéb szakpolitikák támogatása) kapcsán a helyzetkép – szükséges mértékű – felrajzolása a célok és beavatkozási területek meghatározásához kapcsolódóan jelenik meg a 4.3. pontban.
3.1. Az iparjogvédelem piaci funkcióinak hazai érvényesülése
Diagnózisként megállapítható: egyre szélesebbre nyílik az olló egyfelől a szellemi tulajdon védelmének hazai intézményi kapacitása – az SZTNH, a hivatásos képviselők, a jogérvényesítésben részt vevő szervek felkészültsége, illetve serkentő-támogató készsége –, másfelől a tényleges innovációs, versenyképességi vagy éppen kultúrgazdasági teljesítmény között. Versenyképességi, innovációs és kulturális leszakadásunk immár azt az intézményi-infrastrukturális hátteret is veszélyezteti, amelyre támaszkodva a szellemi tulajdon eszközrendszerét is felhasználhatnánk e negatív folyamatok megfordítására, az ország megújítására, a felzárkózás megkezdésére és felgyorsítására. Ezt a veszélyt fokozhatja, ha egyes európai – szabályozási és intézményi – fejleményekre nem adunk a nemzeti érdekeinknek megfelelő választ. Ebben a helyzetben kell megtalálni azokat a cselekvési irányokat, amelyek mentén az iparjogvédelem eszközeivel a legtöbbet tehetjük a nemzetgazdaság felemelkedéséért. Az itt következő helyzetelemzés ehhez nyújt adalékokat.
3.1.1. A magyar vállalkozások általános innovációs teljesítménye és szellemitulajdon-védelmi tevékenysége nemzetközi és európai összehasonlításban
Magyarország jelenleg sem a gazdaság teljesítőképessége, sem pedig az innovációs eredmények tekintetében nem éri el az Európai Unió átlagát. A hazai innovációs rendszerről legutóbb a fejlett ipari országokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Organisation for Economic Co-operation and Development, OECD) készített átfogó képet a 2008. október 20-án „Innovation Reviews of Innovation Policy – HUNGARY” címmel nyilvánosságra hozott országtanulmányában.9 A tanulmány szerint napjainkra az elégtelen innovációs képesség az egyik akadályozó tényezője a magyar gazdaság nemzetközi versenyképessége javításának, a feltörekvő országok versenyében való jobb helytállásnak, valamint a globalizációból és a műszaki fejlődésből adódó lehetőségek kiaknázásának.
Az OECD részéről is alacsonynak ítélt szabadalmi aktivitás szorosan összefügg a hazai kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenység alacsony intenzitásával, az innovációs ráfordítások kis számú külföldi érdekeltségű vállalatra való koncentrálódásával, valamint az iparjogvédelmi tájékozottság hiányosságaival. A magyar gazdaságban az innovációs tevékenység meghatározó szereplői a multinacionális anyacég stratégiai irányításával működő külföldi érdekeltségű vállalatok, amelyek a hazai kutatók-fejlesztők közreműködésével kidolgozott találmányaikra gyakran nem magyarországi elsőbbséggel igényelnek szabadalmat. A szabadalmi bejelentési számokban pedig egyelőre nem lehet tetten érni a hazai K+F-támogatások volumenének elmúlt években tapasztalt növekedését.
Az Európai Bizottság évente készít rangsort a tagországok innovációs teljesítményéről. Ebben az országrangsorban Magyarország évek óta az alsó harmadban foglal helyet. A 2012. februárban közzétett, legutóbbi jelentés, az Innovation Union Scoreboard 2011 szerint – a 2009-2010. évihez képest két helyezést előre lépve – az összesített innovációs index (Summary Innovation Index, SII) alapján hazánk a 19. helyen áll, az ún. mérsékelt innovátorok (moderate innovators) csoportjában. Az innovációs index Magyarországra vonatkozó értéke 0,352 volt, ami az EU 27 tagországára vonatkozó átlag 65%-ának felelt meg.
3. táblázat: Az Innovációs Unió tagországainak rangsora az összesített innovációs mutató alapján
Az Európai Bizottság felmérése a vállalati innovációs teljesítményre vonatkozó mutatók közül a következő négy indikátor segítségével értékeli a tagországok szellemitulajdon-védelmi tevékenységét (Intellectual Assets):
a) a PCT alapján benyújtott nemzetközi bejelentések száma a GDP vásárlóerő-paritáson (euróban) számított értékére vetítve;
b) a társadalmi kihívásokhoz kapcsolódó10, a PCT alapján benyújtott nemzetközi bejelentések száma a GDP vásárlóerő-paritáson (euróban) számított értékére vetítve;
c) a közösségi védjegyek száma a GDP vásárlóerő-paritáson (euróban) számított értékére vetítve;
d) a közösségi formatervezési minták száma a GDP vásárlóerő-paritáson (euróban) számított értékére vetítve.
Magyarországon – igazodva az innovációs teljesítményhez – a szellemitulajdon-védelmi aktivitás szintje is alacsony: a szellemitulajdon-védelmi aktivitás alapján a 20. helyet foglaljuk el. Az összesített rangsor 19. helyéhez közeli pozíció tükrözi a szellemitulajdon-védelem és az innovációs teljesítmény szoros és komplex kapcsolatrendszerét.
A szellemitulajdon-védelmi aktivitást jelző mutatószámok értéke Magyarország esetében számottevően elmarad az EU 27 tagországának átlagos teljesítményétől: az indikátor értéke a PCT-bejelentések esetében az EU 27 tagországa teljesítményének 35%-a, a társadalmi kihívásokhoz kapcsolódó PCT-bejelentések esetében 57%-a, a közösségi védjegyek esetében 42%-a és a közösségi mintaoltalmak esetében mindössze 22%-a.
A PCT-bejelentések GDP-re jutó számában mért magyar bejelentői aktivitás ugyan jóval elmarad az EU átlagos teljesítményétől, de a húzóágazatnak minősülő gyógyszeripar szabadalmi teljesítményének következtében a második szabadalmi indikátor tekintetében elmaradásunk kevésbé számottevő (57%-a az EU-átlagnak).
4. táblázat: Az Innovációs Unió tagországainak rangsora a szellemitulajdon-védelmi teljesítmény alapján
Indikátor |
HU helyezés
(vizsgált országok száma) |
Indikátor értéke
az EU27-hez
viszonyítva
(EU27=100) |
Szellemi eszközök dimenzió |
20.
(27) |
− |
PCT szabadalmi bejelentések száma a GDP %-ában
(milliárd EUR) |
19.
(33) |
35 |
PCT szabadalmi bejelentések száma a GDP %-ában
– társadalmi kihívások (milliárd EUR) |
16.
(32) |
57 |
Közösségi védjegybejelentések száma
a GDP %-ában (milliárd EUR) |
26.
(34) |
42 |
Közösségi formatervezési-minta bejelentések száma a GDP %-ában (milliárd EUR) |
24.
(34) |
22 |
Forrás: Innovation Union Scoreboard 2011
3.1.2. A magyar bejelentők aktivitása a nemzeti szabadalmi rendszerben
Az SZTNH-hoz benyújtott hazai szabadalmi bejelentések számát az elmúlt évtizedben – a hazai innovációs szféra iparjogvédelmi tudatosságának javítása érdekében tett erőfeszítések ellenére – nem sikerült kilendíteni az alacsony, évi 6-800 közötti sávból. A szabadalmi bejelentések száma az elmúlt tíz esztendőt vizsgálva 2010-ben volt a legalacsonyabb: a magyar bejelentők mindössze 646 szabadalmi bejelentést nyújtottak be. 2012-ben viszont a hivatalhoz 689 ilyen bejelentés érkezett, ami 4%-kal haladta meg az előző évi értéket.
Összehasonlításként érdemes felidézni a hazánkhoz hasonló méretű országok releváns mutatóit: Ausztriában a nemzeti hivatal több mint háromszor, Dániában 2,5-szer több hazai szabadalmi bejelentést fogad. Az éves hazai szabadalmi bejelentésszám ugyanakkor Csehországban – hazánkhoz hasonlóan – 700 körül alakul, Szlovákiában pedig a magyar érték felét teszi ki (300 bejelentéssel).
5. táblázat: A nemzeti szabadalmi aktivitás a K+F ráfordítás értékére vetítve, 2010
Valamivel kedvezőbbé válik a magyar szabadalmi aktivitás összképe a nemzetközi összehasonlításban, ha a hazai szabadalmi bejelentésszámot a K+F ráfordításokra vetítve vizsgáljuk, és e viszonyszám alapján képezünk országrangsort. A viszonylag alacsony arányú K+F ráfordításokhoz képest ugyanis kedvező a szabadalmi „output” („kihozatal”).11
Ha – a 2010-2011. évi adatokat alapul véve – a 310-312 milliárd Ft nagyságú K+F ráfordítási összeget a 646-660 hazai szabadalmi bejelentésre vetítjük, akkor azt kapjuk, hogy átlagosan 470-480 millió Ft K+F ráfordítás eredményeként született egy-egy hazai szabadalmi bejelentés. A ráfordítások hatékonyabb kihasználása hosszabb távon mindenképpen szükséges.
2012-ben a hazai szabadalmi bejelentések 40%-a intézményektől (vállalatoktól, kutatóintézetektől, felsőoktatási intézményektől), 60%-a egyéni bejelentőktől származott. A hazai intézmények által benyújtott szabadalmi bejelentések száma rendkívül alacsony, hiszen mindössze 281 intézményi bejelentést fogadott az SZTNH, ami azonban 23%-os növekedést jelentett az előző évihez képest. Az intézményi eredetű szabadalmi bejelentések e roppant alacsony számát annak tükrében kell értékelni, hogy a közfinanszírozású támogatások jelentős része intézményekhez és nem az egyéni feltalálókhoz kerül.
6. táblázat: A hazai bejelentők szabadalmi aktivitásának alakulása
Forrás: SZTNH Éves jelentés, 2012
Még kedvezőtlenebb a hazai szabadalmi összkép, ha nem a bejelentésszámot, hanem a magyar bejelentők számára megadott szabadalmak számát vizsgáljuk, ugyanis a 6-800 hazai szabadalmi bejelentésnek mindössze 20-25%-a állja ki a hivatali vizsgálat próbáját és bizonyul szabadalmazhatónak.
Az alacsony szabadalmi aktivitás hátterében a következő tényezők állnak:
a) a hazai kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenység és a kapcsolódó kereslet intenzitása egyaránt alacsony;
b) az általános menedzserkultúra hiányosságaként a hazai K+F+I szektorra jellemző a gyenge iparjogvédelmi tudatosság és a szellemi tulajdonnal kapcsolatos ismeretek alacsony szintje;
c) a magyar gazdaság tulajdonosi viszonyai folytán a hazai K+F potenciál szellemi produktumainak jelentős hányada külföldi tulajdonosok színeiben jelenik meg;
d) a kedvezőtlen nemzetközi gazdasági-pénzügyi helyzet elhúzódása;
e) gyenge volt vagy hiányzott a korábbi években meghirdetett pályázatokban, illetve a pályázati támogatások felhasználásának értékelése során a szabadalmaztatásra vonatkozóan előírt eredménykötelem;
f) átmenetileg megszakadt a kutatás-fejlesztés és innováció közpénzből történő finanszírozásának folyamatossága;
g) a tudományos minősítési rendszerben és indikátorokban a szabadalmi tevékenység elismertsége csekély, továbbá nem fűződik elegendő ösztönző a kutatási eredmények hasznosításához.
3.1.3. A horizonton: az egységes hatályú európai szabadalom
Az egységes hatályú európai szabadalom megteremtésének „csomagja” a következő elemekből áll:
a) az 1257/2012/EU rendelet az egységes hatályú európai szabadalomról – rendes jogalkotási eljárásban fogadták el az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 118. cikkének első albekezdése alapján;
b) az 1260/2012/EU rendelet az egységes szabadalom fordítási követelményeiről – különleges jogalkotási eljárásban, egyhangúsággal fogadták el az EUMSZ 118. cikkének második albekezdése alapján;
c) nemzetközi megállapodás az Egységes Szabadalmi Bíróság (a továbbiakban: ESZB) létrehozásáról [az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) 1/09. sz. véleménye nyomán kizárólag a tagállamok között, az ESZB azonban mind az egységes hatályú, mind a „klasszikus” európai szabadalmakkal kapcsolatos jogviták kapcsán rendelkezik majd joghatósággal uniós jogi kérdésekben];
d) az EU és az ESZSZ viszonyának rendezése;
e) az Európai Szabadalmi Hivatal (a továbbiakban: ESZH) és a nemzeti hivatalok együttműködésének elmélyítése (a 2009. decemberi tanácsi következtetések alapján).
Az egységes hatályú európai szabadalomról szóló rendelet a fordítási rendelettel együtt lépett hatályba 2013 januárjában, alkalmazásuk feltétele azonban az ESZB-megállapodás hatálybalépése.
A két rendelet közül az egységes szabadalmi oltalom létrehozását szolgáló jogszabály célja a belső piac igényeit kiszolgáló egységes hatályú európai szabadalom létrehozása, amely a megerősített együttműködésben részt vevő 25 tagállam (Spanyolország és Olaszország kivételével valamennyi EU tagállam) területén lesz hatályos, és amelyet e 25 tagállam összességére vonatkozóan lehet majd korlátozni, átruházni, megsemmisíteni, illetve oltalmának megszűnését megállapítani. Az „egységes hatályú európai szabadalom” az európai szabadalmak speciális válfaját fogja képezni. A szabadalmas a „rendes” európai szabadalom megadásától számított egy hónapon belül kérheti majd az ESZH-tól, hogy az európai szabadalmat „egységes hatállyal” vegyék lajstromba. Az ESZH-t az egységes hatályú európai szabadalmak és fenntartási díjaik adminisztrációjával, valamint az ezzel összefüggő lajstromvezetési feladatokkal a részt vevő tagállamok összessége fogja megbízni.
A rendelet a folyamatban lévő európai szabadalmi bejelentések alapján is módot ad az egységes hatály igénylésére, azaz erre vonatkozó kérelmet be lehet majd nyújtani minden olyan európai szabadalom esetében, amelyet a rendelet hatálybalépését követően adnak meg. A rendeletnek a bíráskodási megállapodással való szoros kapcsolatát jól szemlélteti, hogy az egységes hatály csupán azokra a tagállamokra terjed majd ki, amelyekre nézve az ESZB a bejegyzés időpontjában kizárólagos joghatósággal rendelkezik – azaz, ha az ESZB-megállapodás úgy lép hatályba, hogy azt nem ratifikálja valamennyi, a megerősített együttműködésben részt vevő tagállam, a megadott európai szabadalmak kapcsán bejegyzett egységes hatály csupán a bejegyzéskor már a ratifikáló tagállamok körébe tartozó országok területére terjed ki.
A nyelvi kérdésekről szóló rendelet értelmében az egységes hatályú európai szabadalmaknak a 25 tagállam területén való hatályosulásához – egy külön szabályozott átmeneti időszakon túl – nem lesz szükség további fordítások benyújtására azt követően, hogy az európai szabadalmat megadták; a megadott szabadalom szövegét pedig (a leírást a megadás nyelvén, azaz angolul, németül vagy franciául; az igénypontokat pedig mindhárom nyelven) közzétették. Ennek alapján az oltalom terjedelmét meghatározó igénypontsorozat az ESZH három hivatalos nyelvén (angolul, franciául és németül), a leírás pedig a megadás nyelvén (angolul vagy franciául vagy németül) lesz hozzáférhető (és ez utóbbi képezi majd a szabadalom hivatalos szövegét is). |
|
Az európai szabadalmi bejelentést továbbra is bármilyen nyelven meg lehet majd tenni, az Európai Szabadalmi Egyezmény (ESZE) által előírt határidőn belül azonban továbbra is angolra, németre vagy franciára kell fordítani annak érdekében, hogy az ESZH elbírálja azt. A rendelet által bevezetni kívánt újítást az a kompenzációs mechanizmus jelenti, amelynek értelmében – egy bizonyos plafonig – megtérítik ennek a fordításnak a költségeit azok számára, akik a bejelentést az EU olyan hivatalos nyelvén teszik meg, amelyik az ESZH-nak nem hivatalos nyelve. |
|
Jogvita esetén a szabadalmasnak az egységes hatályú szabadalom teljes fordítását el kell készítenie az állítólagos bitorló lakóhelyének vagy a bitorlás helyének, illetve az eljáró bíróság székhelyének megfelelő tagállam hivatalos nyelvére. Az eljáró bíróságnak a kártérítési igények megítélése kapcsán figyelembe kell majd vennie, ha ezt megelőzően az állítólagos bitorló nem férhetett hozzá a szabadalom szövegéhez a saját nyelvén, és ezért nem volt tőle ésszerűen elvárható, hogy felismerje: bitorlást követ el (az objektív jogkövetkezmények – pl. a további jogszerzéstől való eltiltás – azonban mindenképpen, ilyen esetben is alkalmazhatók lennének). |
Mindemellett az ESZH a gépi (automatizált, online hozzáférhető) fordításoknak egy olyan rendszerét fogja kiépíteni, amely ingyenes hozzáférést biztosít a közzétett szabadalmi bejelentések és a megadott szabadalmak fordításához az EU valamennyi hivatalos nyelvén. Mindez azonban csupán a „szabadalmi tájékoztatás” céljait fogja szolgálni, a gépi úton előállt fordítások ugyanis nem rendelkezhetnek joghatással. Szintén joghatás nélküli fordítások lesznek a szabadalom szövegének azok a nyelvi verziói, amelyeket „a jó minőségű gépi fordítások rendelkezésre állásáig” (de legfeljebb 12 évig) tartó átmeneti időszakban kell majd a szabadalmasoknak a megadásról szóló értesítés meghirdetését követő egy hónapon belül, az egységes hatály bejegyzésével egyidejűleg benyújtaniuk. Ezek a franciául vagy németül megadott európai szabadalmak esetében angol fordítások lesznek, angolul megadott európai szabadalmak esetében pedig a megerősített együttműködésben részt vevő tagállamok bármely olyan hivatalos nyelvén elkészített fordítások, amely egyben az EU hivatalos nyelve is.
Az egységes hatályú európai szabadalom rendszerének harmadik fő pillére az ESZB-ről szóló megállapodás. E megállapodás szupranacionális – a részes tagállamok nemzeti bíróságainak egyes feladatait átvevő közös, nemzetközi – bírósági szervezetet hoz létre mind az egységes hatályú, mind a „hagyományos” európai szabadalmakkal összefüggő jogviták rendezésére. E bíróság kizárólagos hatáskörébe tartoznak majd az említett szabadalmak bitorlásával és érvényességével (megsemmisítésével) kapcsolatos ügyek. A bíróság a helyi (vagy regionális) és központi egységekből álló elsőfokú bíróságból és a fellebbviteli fórumból tevődik össze, olyan nemzetközi összetételű olyan tanácsokkal, amelyekben a szükséges műszaki szakértelmet is biztosítják. E bíróság az uniós jog elsőbbségének tiszteletben tartásával fog működni (és ezért a tagállamok felelősséggel is tartoznak), az uniós jog értelmezésének és érvényességének kérdéseiben szorosan együttműködve az EUB-vel. A megállapodás hatálybalépéséhez legalább 13 tagállam (köztük az a három, ahol a legtöbb európai szabadalom van hatályban, azaz az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország) ratifikációjára van szükség. |
A „szabadalmi csomag” egyes elemei csak a tárgyalások főbb fordulópontjainak ismeretében érthetők meg és értékelhetők megfelelően.
Az EU Versenyképességi Tanácsa 2011. március 10-én – Olaszország és Spanyolország ellenszavazatával – fogadta el az egységes szabadalom létrehozására irányuló ún. megerősített együttműködés elindítására felhatalmazó határozatot. Ennek nyomán a Bizottság 2011. április 15-én terjesztette elő rendeletjavaslatait.
A Versenyképességi Tanácsnak a magyar EU-elnökség idején – 2011. június 27-én – megtartott rendkívüli ülésén 25 tagállam ún. általános megközelítést12 fogadott el az egységes szabadalmi oltalom létrehozásának területén működtetett megerősített együttműködés végrehajtásáról, valamint az egységes szabadalmi oltalom nyelvi rezsimjéről szóló rendeletjavaslatok tárgyában.
A lengyel elnökségi időszakban egyfelől az ESZB-ről szóló megállapodás szövegezése és az azzal összefüggő egyéb döntési pontok (többek között a finanszírozás és a hatálybalépés kérdései) kapcsán szükséges kompromisszumok keresése, másfelől pedig a rendeletjavaslatokról szóló háromoldalú (a Bizottság, az Európai Parlament és – a Tanács képviseletében – az elnökség közötti, az első olvasatos megállapodást célzó) tárgyalássorozat (ún. trilógus) zajlott. A Versenyképességi Tanács 2011. december 6-i ülésén végül az ESZB Elsőfokú Bírósága központi divíziójának székhelyéről kialakult vita miatt nem született átfogó politikai megállapodás a bíráskodásról szóló nemzetközi szerződés kapcsán. Az Európai Tanács 2012 első féléve során több ízben felszólította a tagállamokat a szabadalmi dossziéval kapcsolatban fennmaradt vitás kérdések rendezésére.
A dán elnökség erőfeszítéseit az említett székhelyért versengő államokkal (Franciaország, az Egyesült Királyság és Németország) való politikai egyeztetésekre koncentrálta, amelyeket az Európai Tanács 2012. június 28-29-i ülésén siker koronázott: a politikai megállapodás alapján az ESZB Elsőfokú Bíróságának központi divíziója Párizsban működik, de a központi divízióban két szaktestület (specialised clusters) jön létre: az egyik Londonban (elsősorban gyógyszeripari ügyekben), a másik Münchenben (főként gépipari területen). A további székhelyeket érintően a lengyel elnökség által javasolt megoldásokat fenntartották, azaz Budapesten lesz az ESZB-bírák képzési központja, a Mediációs és Választottbírósági Központnak Ljubljana és Lisszabon ad otthont, a Fellebbviteli Bíróság pedig Luxembourgban fog működni.
Az Európai Tanács következtetései ugyanakkor tartalmazták azt is, hogy az egységes hatályú európai szabadalomról szóló rendeletjavaslatból a 6-8. cikkeket (az új oltalom tartalmára és korlátaira vonatkozó rendelkezéseket) törölni kellett. Az Európai Parlament erre a – lényeges változásokat jelentő – döntésre tekintettel elhalasztotta a plenáris szavazást a rendeletek elfogadásáról. A ciprusi elnökség javaslata alapján a törölni kívánt cikkek helyébe olyan rendelkezések léptek, amelyek az egységes hatályú európai szabadalmak által biztosított oltalom tartalmát és korlátait egységesnek nyilvánítják, de a dologi jogi kapcsoló szabály (10. cikk) által felhívott, európai szabadalmakra vonatkozó nemzeti jog alapján lehet azokat meghatározni – azzal, hogy az európai szabadalmakra vonatkozó, az ESZB-megállapodás által egységesített rendelkezések révén a nemzeti jogok is harmonizáltak lesznek. Az elnökségi javaslat nyomán a rendelet felhatalmazza a Bizottságot arra, hogy a rendszer felülvizsgálata során megfelelő javaslatokat tegyen újabb korlátozások bevezetésére.
A Versenyképességi Tanács 2012. december 10-i ülésén politikai megállapodás született a teljes „szabadalmi csomagról”, azaz a tagállami miniszterek (Olaszország és Spanyolország kivételével) támogatásukról biztosították a megerősített együttműködés keretében létrehozni kívánt egységes szabadalmi oltalomról, illetve annak nyelvi rezsimjéről szóló – az Európai Parlamenttel folytatott trilógus eredményeképp véglegesített – rendelettervezeteket, valamint az Egységes Szabadalmi Bíróságról szóló nemzetközi megállapodás tervezetét.
2012. december 11-én az Európai Parlament plenáris ülésén szintén nagy többséggel támogatta a szabadalmi dosszié elemeinek egyeztetett szövegét, amivel elhárult az utolsó akadály is a két rendelet első olvasatos elfogadása előtt. A rendeleteket a Tanács 2012. december 17-én fogadta el, kihirdetésük pedig 2012. december 31-én történt meg az EU Hivatalos Lapjában. Megjegyzendő, hogy Spanyolország 2013. március 22-én keresetet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához, kérve a két rendelet megsemmisítését (C-146/13. sz. és C-147/13. sz. Spanyolország kontra Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa ügyek).
2012. december 11-én terjesztette elő véleményét Bot főtanácsnok a C-274/11. és C-295/11. (Spanyol Királyság, illetve Olasz Köztársaság kontra Európai Unió Tanácsa) egyesített ügyekben. Indítványában a főtanácsnok azt javasolja az EUB számára, hogy utasítsa el az egységes szabadalmi oltalom létrehozásának területén megvalósítandó megerősített együttműködésre való felhatalmazásról szóló, 2011. március 10-i 2011/167/EU tanácsi határozat megsemmisítése iránt indított kereseteket. Ezt az EUB végül meg is tette 2013. április 16-án meghozott ítéletével, az uniós joggal összeegyeztethetőnek találva a szóban forgó tanácsi határozatot.
2013. február 19-én Brüsszelben, a Versenyképességi Tanács margóján sor került az ESZB-megállapodás ünnepélyes aláírására. A megállapodást ekkor 24 európai uniós tagállam írta alá (köztük az egységes hatályú európai szabadalom területén működő megerősített együttműködésben részt nem vevő Olaszország), Bulgária eljárási okokból később csatlakozott a megállapodáshoz. Spanyolország ezzel szemben nem csatlakozik a megállapodáshoz, Lengyelország pedig bejelentette, hogy egyelőre nem írja alá a megállapodást.
Az ESZB-megállapodás alapján az ESZB bírái képzésének Budapest ad majd otthont. Szintén lényeges, hogy a közép-európai igazságügyi-miniszterek – együttműködésük keretében – egyeztetéseket kezdtek egy regionális elsőfokú ESZB-divízió felállításáról. A tárgyalások során a magyar fél felajánlotta, hogy ennek székhelye is lehetne Budapesten.
Miközben az aláíró tagállamok hozzálátnak a ratifikációs folyamathoz (ami a szükséges hatásvizsgálatokon túl a tagállami jogok megfelelő módosítását is elengedhetetlenné teszi), a nemzetközi színtéren a részt vevő tagállamok képviselőiből álló Előkészítő Bizottság (Preparatory Committee) a bíróság vonatkozásában, az Európai Szabadalmi Szervezet Igazgatótanácsának különbizottsága (Select Committee) pedig az egységes hatályú európai szabadalom adminisztrációja vonatkozásában megkezdte az új rendszer elindulásához szükséges előkészítő munkát – ideértve az ESZB eljárási szabályzatának megalkotását, az egységes hatályú európai szabadalmak után fizetendő fenntartási díjakkal kapcsolatos döntések meghozatalát és a bírák kiválasztását is (az Előkészítő Bizottság humánpolitikai és képzési kérdésekkel foglalkozó szakbizottságának koordinátori szerepét a magyar delegált látja el).
A Jedlik-terv egyik fő célkitűzése, hogy az egységes hatályú szabadalom e közeljövőben kiépülő rendszerén belül a hazai vállalkozásokat olyan helyzetbe hozza, hogy a rendszer bevezetéséből minél többet profitálhassanak, miközben az abból adódó – a még hátra lévő tárgyalások során enyhítendő – hátrányokat is kezelni tudják. E nézőpontból kell vizsgálni az egységes hatályú szabadalom létrehozása folytán a magyar nemzetgazdaságot érő hatásokat.
A magyar vállalkozások számára az egységes hatályú szabadalom egyszerűsítést és megtakarítást hoz.
Egyszerűsítést eredményez, hogy
- 25 ország területére egyetlen hatályosítási cselekménnyel szerezhető majd oltalom (és nem kell külön-külön, országonként eljárni ennek érdekében);
- nem kell a hatályosításhoz fordítást benyújtani (a magyar bejelentőknek az előzőekben említett átmeneti időszakot sem kell kivárniuk ehhez, hiszen szinte mindig angol nyelven járnak el az ESZH előtt);
- a megadást és a hatályosítást követően is egységes marad az oltalom (egy helyen – az ESZH-nál – vezetnek lajstromot és csak itt kell a fenntartási díjat is megfizetni);
- több országra kiterjedő hatállyal lehet pereskedni az ESZB előtt (a határozat hatálya egységes szabadalom esetén azon szerződő, azaz a bíráskodási megállapodást ratifikáló országokra terjed ki, amelyekben az európai szabadalom hatályos).
Megtakarítás adódik abból, hogy
- magyar nyelven benyújtott európai szabadalmi bejelentésnél meg fogják téríteni az ESZH valamelyik nyelvére való lefordítás teljes összegét (feltéve, hogy az nem haladja meg az előre rögzített maximumot, és a visszatérítést EU-tagállamban honos kis- vagy középvállalkozás, egyetem, nonprofit társaság, természetes személy vagy közfinanszírozású kutatóhely igényli);
- elmaradnak azok a költségek, amelyek az országonként történő hatályosítással járnak együtt (pl. a fordítás és a jogi képviselet költségei, a hatályosítási eljárások nemzeti díjai);
- a szabadalom 25 országban történő fenntartásának díja nem fogja meghaladni egy átlagos európai szabadalom fenntartásának költségét (vagyis a mintegy 3-6 országban való fenntartás összköltségét), a kkv-k számára pedig a rendelet még külön díjkedvezmények lehetőségét is előirányozza;
- az ESZB előtt történő eljárás olcsóbb lesz, mint a több – akár 25 – országban történő párhuzamos pereskedés (a kkv-k számára pedig az ESZB-megállapodáshoz fűzött nyilatkozat értelmében külön kedvezmények állnak rendelkezésre annak érdekében, hogy a bizonyos pertárgyérték-határ felett progresszíven növekvő bírósági eljárási illetékek terheit enyhítsék).
Az Európai Bizottság számításai szerint az egységes hatályú európai szabadalom költsége a mai költségek legfeljebb 20%-át fogja kitenni (a teljes fordítási költség pl. 680 euró alá mehet); az egységes bíráskodás bevezetése pedig 150-300 millió eurós megtakarítást hozhat évente az érintett vállalkozások oldalán.
Az egységes hatályú európai szabadalom hatása Magyarország gazdaságára – Magyarországnak az európai és a világgazdaságba való beágyazottsága, illetve a gazdasági szereplők sokrétűsége miatt – nem számszerűsíthető egyértelműen. Az egységes hatályú európai szabadalmon a találmányok egyszerűbb és olcsóbb védelmét teszi majd lehetővé, így minden bizonnyal fenntartja Európa – és ezáltal Magyarország – működőtőke-vonzó képességét, ami a tőkeberuházásokért folytatott világviszonylatú versenyben meghatározó a versenyképesség fenntartása szempontjából. Mivel a Magyarországon működő kutatás-fejlesztés-innovációban aktív, a világpiacra termelő cégek egyértelműen kedvezményezettjei a megállapodásnak, a szabályozási környezet egységesedése és a költségek csökkenése várhatóan pozitív hatással lesz eredményességükre, így nagyobb kapacitással, több munkaerőt foglalkoztatva működhetnek. Ezen kívül az érintett cégek K+F+I-re fordított forrásai hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Magyarország közelebb kerüljön a 2020-ig vállalt 1,8%-os GDP-arányos kutatás-fejlesztési kiadások eléréséhez.
Az egységes hatályú európai szabadalom bevezetéséből adódó esetleges hátrányok főként arra vezethetők vissza, hogy az előzőekben felsorolt előnyök várhatóan nem vagy nem elsősorban a hazai és az európai vállalkozások oldalán fognak jelentkezni, ugyanis a 2012-ben benyújtott európai szabadalmi bejelentések csupán 32,6%-a származott az EU-ból, a többi mind régiónk konkurenseitől érkezett.
Európán belül a nagyobb szabadalmi aktivitást felmutató, innovatív nemzetgazdasággal rendelkező, illetve az ESZH valamelyik hivatalos nyelvével megegyező hivatalos nyelvet használó államok lesznek a rendeletektől várt költségcsökkentés legnagyobb haszonélvezői. Az egységes szabadalom bevezetése a nagyobb, régebbi és fejlettebb (tudásintenzív gazdasággal rendelkező) tagállamok, valamint a tengerentúli gazdaságok érdeke, az ő mai verseny- és technológiai előnyüket növeli.
A magyar kkv szektor szempontból fontos, hogy a rendeletek és az ESZB-megállapodás végrehajtása, a részletkérdések kidolgozása során beépüljenek a szektor helyzetét javítani hivatott elemek, így például a videokonferenciás tárgyalás széleskörű alkalmazásának lehetősége.
Magyarország esetében az egységes hatályú európai szabadalomtól várt költségcsökkentés haszonélvezői többségében a külföldi – jórészt nem is európai – vállalkozások lesznek. A megtakarítás meghatározó része a külföldi szabadalmasok oldalán jelentkezik majd. 2012-ben 39 szabadalmat szereztek magyar jogosultak (a megadott európai szabadalmak 0,6 ezrelékét), ezzel szemben 2012-ben 2837 európai szabadalmat hatályosítottak az SZTNH-nál, azaz ennyi új külföldi oltalmi igény terjedt ki hazánk területére. A Magyarországon 2012-ben hatályos szabadalmak 6%-a volt magyar kézben. Emellett az egységes szabadalom bevezetésétől az is várható, hogy a hazánkban hatályos szabadalmak – azaz hasznosítási monopoljogok – száma megemelkedik, sőt, megugrik. A Bizottság évi 10-30 ezer egységes szabadalom megadásával számol, szakértői pedig azt jósolják, hogy pusztán az egységes szabadalom bevezetésének hatására az EU-t megcélzó szabadalmi igények száma 24%-kal meg fog ugrani. Így előállhat az a helyzet, hogy a Magyarországra nézve külföldieknek megadott szabadalmak és ennek következtében a hazánkban hatályos ilyen szabadalmak mennyisége számottevően megemelkedik: míg 2012-ben még a 3,5 ezret sem elérő nagyságrendben szereztek hazánkra kiterjedő szabadalmat külföldiek, ez a szám az egységes szabadalom bevezetése esetén öt-tízszeresére is megnőhet. Ez nemcsak azzal jár majd, hogy a szabadalmi fordítások költségeinek csökkentéséből adódó megtakarítás még nagyobb mértékben és arányban jelentkezik a külföldi, illetve a nem európai vállalkozások oldalán, hanem azt is elő fogja idézni, hogy a hazai vállalkozásoknak a mainál jóval több szabadalmi jogi korláttal kell számolniuk a csúcstechnológia területein. (Ez egyébként igaz – bár a magyarországitól eltérő mértékben és arányban – az EU egységes piacára is.) |
A Jedlik-terv tervezetének társadalmi egyeztetése során – többek között – a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége, a Magyar Innovációs Szövetség, a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület, valamint a Magyar Szabadalmi Ügyvivői Kamara is az egységes hatályú európai szabadalom bevezetésének kedvezőtlen nemzetgazdasági és versenyképességi hatásaira hívta fel a figyelmet. „Mivel határozottan úgy látjuk, hogy Magyarországnak az egységes hatályú európai szabadalmi rendszerhez és az ESZB-megállapodáshoz történő csatlakozása következtében éppen a magyar vállalkozásokat, elsősorban a Magyarországon kutató és Magyarországon termelő vállalkozásokat rendkívül jelentős versenyhátrányok fogják érni (elsősorban a gazdasági lehetőségeiket korlátozó, várhatóan a jelenleginél egy-két nagyságrenddel nagyobb számú, Magyarországon is hatályos szellemi tulajdonjog megjelenése, valamint a nagyon jelentősen megdráguló jogérvényesítési lehetőségek miatt), rendkívül fontosnak tartjuk, hogy az egyezmény ratifikálását megelőzően széles körű, megalapozott hatástanulmányok készüljenek, melyek eredményeit fel kell használni arra, hogy az egyezmény ratifikációját a hatástanulmányok által kimutatott nyilvánvaló hátrányoknak az új szellemitulajdon-jogi rendszerek által generált forrásokból történő kompenzációjához kell kötni. Ilyen kompenzáció lehet például jelentős pályázati források biztosítása szabadalomtisztasági szakvélemények beszerzéséhez, valamint megfelelő helyszín és jogi lehetőség biztosítása a Magyarországtól távol zajló bírósági eljárásokban való, videokonferencia útján történő, magyarországi részvételre (amihez egyrészt meg kell teremteni a technikai lehetőséget, másrészt pedig az egyezmény adta keretek között meg kell alkotni az ehhez szükséges eljárási szabályokat is)” (a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének véleménye). A Magyar Szabadalmi Ügyvivői Kamara pedig kifejti: „Kamaránk a teljes egységes európai szabadalmi rendszerrel kapcsolatban már többször kifejtette óvatos álláspontját a rendszer egészének bevezetését illetően. Feltétlenül támogatjuk azonban, hogy legalábbis az Egyezmény ratifikációját megelőzően egy mindenre kiterjedő, további alapos hatásvizsgálatra kerüljön sor. Különösen fontos annak a korábbi, és legjobb tudomásunk szerint jelenleg is fennálló hivatalos álláspontnak felülvizsgálata, hogy (elsősorban) a vállalkozások számára az egységes hatályú szabadalom egyszerűsítést és megtakarítást hoz. Valójában viszont az elsősorban a külföldi vállalkozások és szabadalmasok számára előnyös, ugyanakkor a magyar vállalkozások tipikusan alperesi pozícióban találják majd magukat, illetve, amennyiben felperessé válnak, egy szabadalmi perbe (akar csak egy megsemmisítési eljárásba is) olyan mértékű anyagi forrást kell bevonni, mely gyakorlatilag lehetetlenné tenné pozícióik megtartását, illetve védelmét. Az Egyezmény a viszonylag kis számú kkv, illetve kutatóközpont mint bejelentő számára a vélt előnyöknél lényegesen nagyobb hátrányokat fog okozni.” |
Adódhatnak továbbá hatások az Európai Unió és hazánk licenciakereskedelmi mérlegére, illetve technológiai fizetési mérlegére (Technology Balance of Payments, TBP) nézve is.
A technológiai fizetési mérleggel kapcsolatos adatok arról árulkodnak, hogy hazánk technológiai felzárkózását feltehetően nehezítené – költségesebbé tenné –, ha a technológia importja megdrágulna annak következtében, hogy a külföldiek, a nemzetközi nagyvállalatok jóval több szabadalmat szereznének hazánkban az egységes szabadalom számukra különösen kedvező feltételekkel történő bevezetése folytán. Ennek hatására hazánk TBP-deficitje nyilván tovább nőne. Ezt valamelyest – de távolról sem teljes mértékben – ellensúlyozhatja az, hogy a hazai szabadalmasi kör viszonylag hatékonyan gondoskodik a szabadalmazott technológia hasznosításáról. E szabadalmi és licenciaforgalmi értelemben viszonylag aktív és hatékony hazai vállalkozások esélyeit sem javítja azonban, ha versenytársaik több szabadalmat és olcsóbban szerezhetnek Magyarország (és vele együtt 25 EU-tagállam) területére, miközben természetesen az egységes szabadalomból adódó költségcsökkenés előnyeit ők is élvezhetik majd.
A rendelet a fordítási költségeket csak a szabadalmasok oldalán csökkenti, de ez nem jelenti szükségképpen e költségek össztársadalmi szintű csökkentését, mivel a rendelet azokra hárítaná át a fordítási költségeket, akik az egységes szabadalom tiszteletben tartására kötelesek, akik a szabadalmast megillető kizárólagos hasznosítási jog kötelezettjei, akiket tehát a szabadalom gátol vagy korlátoz gazdasági tevékenységükben. A rendelet valójában kevésbé csökkenti az európai szabadalmi rendszer működésének társadalmi összköltségét, mint amennyire mérsékeli a költségeket a bejelentők, illetve a szabadalmasok oldalán. A szabadalmi fordítások társadalmi összköltségének nemhogy csökkenése, hanem akár növekedése várható attól, hogy a rendelet szerinti konstrukcióban nem áll majd rendelkezésre megbízható minőségű, hiteles, központilag hozzáférhetővé tett fordítás az egységes szabadalmakról, és így gyakori eset lesz, hogy a szabadalmas különböző versenytársai egymástól függetlenül több fordítást is készíttethetnek. Így ugyanarról a szabadalomról több párhuzamos – de nem hiteles és mások számára hozzá nem férhető – fordítás készülhet majd.
A szabadalmakkal kapcsolatos minden eddigi – tervezett vagy ténylegesen érvényesülő – fordítási követelmény arra az elvre épült, hogy a fordítás a szabadalmas felelőssége, kockázata és költsége. A rendelet szerint ez megváltozik, és mindez az ESZH-t, illetve az ESZH (és feltehetőleg a tagállamok) költségvetését fogja terhelni. Középtávon nem várható, hogy gépi úton megfelelő minőségű fordítások készülnek. Ezt megerősítette a közelmúltban a WIPO Nemzetközi Irodájának idevágó elemzése is. A gépi fordítások súlyos hiányosságaira a magyarországi szakmai szervezetek is felhívták a figyelmet, valamint több tagállam is jelezte aggályait a gépi fordítási rendszer kiépítésének menetrendjét és finanszírozását, valamint az ilyen fordításoktól várható minőséget illetően.
Mivel a szabadalmi iratokban található műszaki információ 90%-a máshonnét nem is ismerhető meg, a rendelet alkalmazása során a magyar műszaki nyelv gyakorlatilag elkerülhetetlenül el fog szegényedni.
Magyarországon jelenleg van igény a nálunk hatályosuló szabadalmak magyar nyelvű fordításaira, és az e fordítások iránti igény középtávon aligha elégíthető ki gépi fordításokkal – figyelemmel a nyelvtudás hazai szintjére. Ez azt is jelenti, hogy a rendeletnek az a hatása, hogy a fordítási költségeket (és a fordítással járó jogi kockázatot) a szabadalmas helyett annak versenytársaira, illetve a közre hárítja, hazánkban különösen erős lesz. E költségáthárítás a 90%-ot meghaladó arányt képviselő külföldi szabadalmasok javára és a velük szemben a kötelezetti oldalon hazai vállalkozások rovására fog végbemenni.
Az egységes hatályú európai szabadalom bevezetésének a hazai kkv-kra és a szellemitulajdon-védelmi intézményeinkre gyakorolt hatásairól a helyzetelemzés további részeiben lesz szó.
3.1.4. Védjegyek a hazai vállalkozások piaci tevékenységében
A nemzeti védjegyoltalom szinte kizárólag a hazai vállalkozásokat szolgálja és a hazai vállalkozások leginkább a nemzeti védjegyoltalom iránt érdeklődnek. Az SZTNH-hoz érkező nemzeti iparjogvédelmi bejelentések közül messze a védjegybejelentések képviselik a legnagyobb mennyiséget, a nemzeti – tehát az SZTNH-nál lajstromozott – védjegyek iránt szinte kizárólag hazai vállalkozások mutatnak érdeklődést, és a hazai vállalkozások jóval nagyobb számban igényelnek megjelöléseikre nemzeti, mint közösségi vagy nemzetközi védjegyoltalmat. Mindez a számok nyelvén a következőképpen fejeződik ki: 2012-ben 4599 nemzeti védjegybejelentést fogadott az SZTNH, míg ugyanebben az időszakban a nemzeti szabadalmi bejelentések száma 742, a használatiminta-oltalmiaké és a formatervezésiminta-oltalmiaké is 300 alatt maradt. A 4599 nemzeti védjegybejelentésből csupán 422 érkezett külföldről, azaz a bejelentések közel 90%-át belföldiek tették. A hazai vállalkozások 2012-ben 4177 nemzeti védjegybejelentést nyújtottak be, miközben csupán 370 közösségi és 292 nemzetközi bejelentést tettek (ez utóbbinak ugyanakkor több mint harmada egyetlen magyar cégtől származik, amely ezzel egyúttal a madridi rendszer tíz legnagyobb igénybevevője közé is tartozik; ld. a 7. táblázatot). Míg a nemzeti védjegybejelentések közel 90%-os hányada származik belföldiektől, a közösségi védjegybejelentésekből a magyar vállalkozások csupán 0,3%-os arányban vették ki a részüket.
7. táblázat: A legnagyobb nemzetközi védjegybejelentők a madridi rendszerben
Forrás: WIPO IP Facts and Figures 2012
A külföldiek ezzel szemben elsősorban közösségi védjegy igénylésével szereznek megjelöléseik számára hazánk területére is kiterjedő oltalmat. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunkat megelőzően e célból a WIPO által működtetett ún. madridi (a Madridi Megállapodás és Jegyzőkönyve szerinti) rendszert vették igénybe – nemzetközi védjegybejelentések formájában; azóta viszont e külföldi védjegyoltalmi igények átterelődtek a közösségi védjegyrendszer felé. Nemcsak átterelődtek azonban, hanem a közösségi védjegyrendszer működési sajátosságainak betudhatóan meg is sokszorozódtak, méghozzá olyan kiugró mértékben, amelyet valós piaci folyamatok nem támasztanak alá. Míg 2000-ben a külföldiek mintegy 9000 nemzetközi védjegybejelentéssel támogatták meg magyarországi piacra lépésüket vagy piaci jelenlétüket, 2012-ben már 108 ezer közösségi védjegybejelentést tettek. Ez a tizenkétszeres növekedés gazdasági folyamatokkal nem magyarázható, hanem csupán azzal, hogy a közösségi védjegyek megszerzésének és oltalmuk fenntartásának túlzott könnyűsége folytán a vállalkozások közösségi védjegybejelentés útján akkor is kiterjesztik oltalmi igényüket az EU teljes piacára – így hazánk területére is –, ha valójában ekkora területen, ekkora piacon nincs is szükségük a megjelölés használatának monopóliumára.
8. táblázat: A Magyarországra irányuló védjegyoltalmi igények alakulása
9. táblázat: Nemzeti védjegybejelentések száma és megoszlása a bejelentők jellege szerint
|
2000 |
2001 |
2002 |
2003 |
2004 |
2005 |
2006 |
2007 |
2008 |
2009 |
2010 |
2011 |
2012 |
Hazai |
4692 |
4756 |
4316 |
4386 |
4293 |
3515 |
3490 |
3615 |
3291 |
3240 |
3447 |
3772 |
4177 |
Külföldi |
2291 |
1855 |
1628 |
1291 |
826 |
659 |
747 |
631 |
552 |
501 |
446 |
425 |
422 |
10. táblázat: A nemzeti úton benyújtott hazai bejelentések számának alakulása
3.1.5. Együttélés a reform előtt álló közösségi védjegyrendszerrel
A közösségi védjegyrendszer, legalábbis ahogy jelenleg működik, nem elégíti ki az EU belső piacának igényeit és követelményeit, nem járul hozzá a belső piac megfelelő működéséhez. Nem biztosítja azt sem, hogy e piacon a gazdasági verseny ne torzuljon. Következésképpen nem tölti be végső és alapvető célját sem. E célt a közösségi védjegyről szóló 207/2009/EK tanácsi rendelet (KVR) abban jelöli meg, hogy a közösségi védjegyrendszer mozdítsa elő „a gazdasági tevékenységek harmonikus fejlődését”.
A közösségi védjegyrendszer e „félresiklása” számos tényező együttes hatásának tulajdonítható. Mindenekelőtt annak, ahogy közösségi szinten a tényleges használat követelményének földrajzi kiterjedését (avagy területi hatókörét) jelenleg szabályozzák és értelmezik. Emellett „köszönhető” a közösségi védjegyrendszer diszfunkcionális működése annak az intézményi politikának, amelyet a BPHH korábbi vezetősége követett a díjszabást, a hatósági munka minőségét, az eljárások gyorsítását és a nemzeti iparjogvédelmi hatóságokkal való együttműködést illetően.
A KVR alapjául szolgáló eredeti elképzelés az volt, hogy a bejelentők majd üzleti igényeiktől és szükségleteiktől vezérelve választják a közösségi szintű oltalmat védjegyeik számára. Ma azonban korántsem ezt teszik. Jelenleg nem azért nyújtanak be közösségi védjegybejelentést, mert a célba vett piacuk az EU egésze vagy jelentős része, hanem azért, mert így olcsóbban és könnyebben szerezhetnek védjegyoltalmat. Ez a torzulás egyrészt annak eredménye, hogy a BPHH bejelentési és megújítási díjai nem tükrözik a 27 tagállam területére kiterjedő megjelölés-használati monopólium (azaz a közösségi védjegyoltalom) értékét, másrészt annak egyenes következménye, hogy a BPHH az elmúlt években nem úgy működött, ahogy neki kellett volna: közhatalmat gyakorló hatóságként, és nem „védjegygyárként”, arra törekedve, hogy a „fogyasztókat” bármi áron kielégítse – akár a vizsgálat minőségének (és az alapul fekvő közérdeknek) a rovására is.
Ez a helyzet annak eredményeként alakult ki, hogy az évek során – fokozatosan, de módszeresen – elbillentették a közösségi és a nemzeti védjegyek közötti egyensúlyt az előbbiek javára. Az egyensúly eltolódásában szerepet játszott – egyebek mellett – a nemzeti kutatási jelentések rendszerének (opcionálissá tételükkel történő) eltörlése, az új tagállamoknak az Európai Unióhoz történő csatlakozásakor elfogadott átmeneti szabályozás (és ahogy azt a BPHH a gyakorlatban értelmezte), valamint – nem utolsósorban – a BPHH bejelentési (lajstromozási) és megújítási díjainak egymást követő két csökkentése. Ez a tendencia nyilvánvaló ellentétben áll a KVR és az Európában kialakult védjegyrendszer alapvető, vezérlő elveivel. Ezeknek az elveknek rövid foglalataként, amolyan címkéjeként szoktak hivatkozni a közösségi és a nemzeti védjegyrendszerek együttélésére (co-existence) és egymást kölcsönösen kiegészítő jellegére (complementarity). Ezekkel az elvekkel összhangban a KVR eredetileg arra irányult, hogy a közösségi és a nemzeti védjegyrendszerek között kiegyensúlyozott, a kölcsönös egymásba illeszkedést biztosító viszonyt építsen ki, amelyben nincs hierarchia, viszont annál több – pozitív – kölcsönhatás érvényesül. A KVR preambulumának (6) bekezdése e megfontolásokat meglehetősen világosan fejezi ki:
„A védjegyekre vonatkozó közösségi szabályozás […] nem lép a tagállamok védjegyekre irányadó jogszabályainak helyébe. Annak előírása, hogy a vállalkozások védjegyeiket közösségi védjegyként lajstromoztassák, nem tűnik indokoltnak. A nemzeti védjegyoltalom fennmaradása továbbra is szükséges az olyan vállalkozások számára, amelyek védjegyeikre nem igénylik a közösségi szintű oltalmat.”
Elengedhetetlennek tűnik, hogy sürgősen helyreállítsuk a közösségi és a nemzeti védjegyrendszer közötti egyensúlyt. Ha ugyanis ez nem történik meg, vagyis, ha az előzőekben vázolt – a közösségi védjegyrendszer dominanciájához vezető – folyamatot nem sikerül visszafordítani, a közeli jövőben abba a helyzetbe kerülhetünk, hogy a nemzeti védjegyoltalom többé nem számít majd ésszerű választásnak a potenciális bejelentők számára, noha aligha tagadható, hogy pusztán üzleti alapon, gazdasági értelemben elvileg mindig is szükség lesz, szükség volna nemzeti védjegyoltalomra. A vállalkozások előtt így szűkösebb választék áll majd, amikor megjelölésük oltalmazási lehetőségeit mérlegelik, és kénytelenek lesznek közösségi úton védjegyoltalmat szerezni, függetlenül attól, hogy valóságos üzleti igényeiknek nem ez az oltalmi opció felelne meg. Ezt el kell kerülni. Ez az egyensúly-helyrebillentési kísérlet korántsem a nemzeti hivatalok, hanem sokkal inkább a jelenlegi és a jövőbeli nemzeti védjegybejelentők és -jogosultak számára életbevágó. Széles körben elterjedt (és terjesztett) tévedés, hogy az együttélés és az egyensúly mellett történő fellépés kizárólag a nemzeti hivatalok kicsinyes intézményi önérdekét szolgálja. Erről szó sincs. Valójában a nemzeti védjegyrendszer igénybevevőinek érdekei forognak kockán. Nyilvánvaló: minél több közösségi védjegybejelentést tesznek és minél több közösségi védjegyet lajstromoznak, annál nehezebb lesz nemzeti szinten oltalmat szerezni (mert ez annál több akadályba fog ütközni), továbbá annál több erőforrást kell a nemzeti védjegyjogosultaknak arra mozgósítaniuk, hogy a BPHH előtt felszólalási és egyéb eljárásokban megvédjék védjegyeiket a közösségi védjegybejelentések és a közösségi védjegyek egyre magasabbra duzzadó áradatával szemben. Ez jól megfigyelhető a Magyarországon hatályos védjegyek számának alakulásában is (ld. a 11. táblázatot). |
11. táblázat: A Magyarországon hatályos védjegyek száma
Az egymást követő díjcsökkentések folytán az oltalomszerzés költségei valóban alacsonyabbá váltak a közösségi védjegybejelentők oldalán, ez azonban a nemzeti védjegybejelentők és -jogosultak kárára és hátrányára történt. Ugyanez mondható el a BPHH elbírálási gyakorlatáról, amely egyre inkább – immár túlságosan – megengedő és felületes, ami oda vezet, hogy ma már – amerikai szabadalmi jogi analógiával élve – szinte bármi, amit ezen a világon ember alkotott („anything under the sun that is made by man”), lajstromozható közösségi védjegyként.
A közösségi és a nemzeti védjegyrendszer közötti egyensúly helyreállításának szükségessége és elodázhatatlansága immár uniós szinten is felismeréssé érett. Jelzi ezt a Tanács által 2007 májusában és 2010 májusában elfogadott két következtetés-sorozat is; a 2010 májusi következtetések például „a közösségi és a nemzeti védjegyrendszerek egymást kölcsönösen kiegészítő kapcsolatának támogatását célzó jogszabály-módosítások és egyéb intézkedések” meghozatalát várják el a küszöbön álló felülvizsgálattól. A két rendszer egyensúlya és kiegyensúlyozott kapcsolata mellett tett hitet a Max Planck Intézetnek a Bizottság felkérésére készített átfogó tanulmánya is. A BPHH-nál létrejött a nemzeti hivatalokkal való együttműködést támogató alap, a BPHH a közösségi és a tagállami joggyakorlat mellérendeltségen alapuló összehangolását célzó konvergencia-programot indított, 2015-ig szóló stratégiai tervének központi célkitűzésévé pedig az Európai Védjegy- és Mintaoltalmi Hálózat (European Trade Mark and Dizájn Network) kiépítését tette. A C-149/11. számú, Leno Merken kontra Hagelkruis Beheer B.V. ügyben indult előzetes döntéshozatali eljárás pedig alkalmat teremtett az EUB számára, hogy a közösségi védjegy tényleges használati követelményének területi dimenzióját meghatározza. Ebben az ügyben a magyar kormány is terjesztett elő észrevételeket, azzal érvelve, hogy nem lehet elegendő a közösségi védjegy tényleges használatának meglétéhez (és így e védjegy oltalmának hatályban tartásához), ha a védjegyet csupán egyetlen tagállamban használják olyan mértékben, amely ott csak a nemzeti védjegy tényleges használati követelményének felelne meg, továbbá, hogy a közösségi védjegy tényleges használatának vizsgálatakor az egyes tagállamok területének határait figyelmen kívül hagyva, az EU teljes belső piacát alapul véve kell eljárni. Az EUB a magyar érvelést megerősítve, annak indokaival összhangban hozta meg az ítéletét. Végül meg kell jegyezni, hogy az európai védjegyrendszer korszerűsítése – a 2011. májusi közlemény tanúsága szerint – szerepel az Európai Bizottság stratégiai elképzelései között is; a KVR és a közösségi védjegyirányelv módosítására irányuló bizottsági javaslatok 2013 márciusában jelentek meg.
3.1.6. Mintaoltalmi körkép
A dizájn hazai oltalmazásának körképét hasonló vonások jellemzik, mint a védjegyekét. Nemzeti formatervezésiminta-oltalmat szinte kizárólag belföldiek igényelnek és szereznek (2012-ben a 196 bejelentésből csupán 3 érkezett külfölditől; a 4225 nemzeti oltalomnak pedig 74%-a volt magyar kézben), a külföldiek pedig a közösségi oltalomszerzési utat választják (a WIPO által működtetett nemzetközi rendszer szinte teljes mellőzésével): 2012-ben 22,5 ezernél is több közösségi mintaoltalmi bejelentés célozta hazánk területét is, és a hazánkban is hatályos közösségi formatervezésiminta-oltalmak száma megközelítette a 530 ezret.
A használati minták oltalma szintén a hazai vállalkozásokat szolgálja: a 2012-ben fogadott 261 bejelentés 89%-a hazai eredetű volt.
3.1.7. A kkv-k és az iparjogvédelem
A kkv-k helyzete az innovációs és szellemitulajdon-védelmi politika egyik érzékeny és központi kérdése. A Jedlik-terv sem mellőzheti a kkv-k különleges helyzetének és igényeinek feltárását.
A hazai kkv-k iparjogvédelmi – azon belül szabadalmi – aktivitása alatta marad még a magyarországi vállalkozások egyébként sem kielégítő átlagának is. A kkv-k túlnyomó részének kutatás-fejlesztési aktivitása alacsony, innovációs tevékenysége gyenge. Körükben a saját kutatás, a szabadalomvásárlás, a technológia-transzfer iránti igény sem számottevő. Az ipar területén működő kkv-k 75%-a az innováció szempontjából inaktív, csak 2-3%-uk, azaz megközelítően 2-3 ezer vállalkozás tartozik az eredeti ötletek kidolgozására alkalmas, úttörő, tudásintenzív cégek közé. A kkv-k iparjogvédelmi tájékozottságának szintje rendkívül alacsony, szabadalmi aktivitásuk elenyésző. A 2011. évi Innovation Union Scoreboard mutatói szerint is rendkívül alacsony a hazai kkv-k között az innovatívak aránya: az új terméket vagy eljárást bevezetők hányada csupán 16,82% volt [az EU átlagának (34,18%) felét se tette ki], és hasonlóan kedvezőtlen a piaci vagy szervezeti innovációra vállalkozó kkv-k aránya: 20,52% (EU-átlag: 39,09%). A magyar kkv-k több mint 80%-a a technológiai innováció szempontjából tehát inaktív.
Az európai szabadalmat szerző magyar vállalkozások között is jelentéktelen arányt képviselnek a kkv-k; a magyarokat megillető csekély számú európai szabadalom is nagyfokú koncentrációt mutat. Ez azt jelenti, hogy az egységes hatályú európai szabadalom bevezetésétől várható költségmegtakarításból jó esetben is csupán egy-két tucat hazai kkv profitálhat, és ez a szám középtávon sem fogja elérni a százas nagyságrendet. Ezzel szemben a hazai kkv-k külföldi versenytársai 30 ezer vagy még több szabadalommal lépnek majd be a magyar piacra. Az esetek 95-98%-ában az egységes szabadalmi rendszerben a hazai kkv kötelezetti – potenciális jogsértői (alperesi) – oldalon fog állni, szemben a külföldi (többnyire nem európai) szabadalmassal, akinek költségeit az egységes szabadalom bevezetése csökkenti majd.
A magyar kkv-k számára az egységes szabadalom bevezetése várhatóan terhet fog jelenteni: a mainál jóval több szabadalmi jogi korlátot, a jogsértés és a jogvita nagyobb kockázatát. Meg kell jegyezni, hogy a hazai kkv-k nem kis része ugyanakkor eleve nem működik olyan technológiai színvonalon, hogy akár szabadalmazható találmányt fejleszthetne ki, akár beleütközhetne más szabadalmába. Ebből következően az egységes szabadalom bevezetéséből adódó hátrányok elsősorban majd azokat a hazai kkv-kat érik, amelyek a technológiai felzárkózást kezdik meg. E kkv-kra tehát még inkább áll az a következtetés, hogy az egységes szabadalom bevezetése a versenyhátrányukat, technológiai és innovációs lemaradásukat rövid- és középtávon nemhogy csökkentené, hanem még növelni is fogja.
Számos elemzés és tanulmány támasztja alá, hogy a kkv-k leginkább a nemzeti iparjogvédelmi infrastruktúra támogatására építhetnek. A helyi szabadalmi ügyvivők és a nemzeti iparjogvédelmi hatóságok nyújthatják számukra mindazt, amire leginkább szükségük van. A hazai kkv-kat valójában célzott támogatással, tájékoztatással és kedvezményekkel lehet ösztönözni, így lehet javítani a szabadalmi rendszerhez való hozzáférésüket, nem úgy, hogy az amerikai és a távol-keleti óriáscégek európai jogszerzési költségeit csökkentjük. A nemzeti iparjogvédelmi infrastruktúra többet tud tenni a kkv-k versenyképességéért, mint a tengerentúli vállalatok számára kedvező fordításiköltség-csökkentés (pl. igen alacsony költséggel vagy akár ingyen nyújthat szabadalmi kutatási jelentéseket az európai vagy globális oltalomszerzési esélyek felméréséhez). A nemzeti iparjogvédelmi infrastruktúrára ilyen fokon ráutalt hazai kkv-kat tehát különösen érzékenyen érintené, ha az egységes szabadalom bevezetése a nemzeti iparjogvédelmi intézményrendszer elsorvadását idézné elő.
A kkv-kat alapvetően háromféle akadály tartja távol az iparjogvédelmi – azon belül a szabadalmi – rendszer igénybevételétől (olyan esetekben, amikor egyébként szükségük volna rá, profitálhatnának belőle): az általános információs deficit (nem tudnak a szabadalmakról, nem ismerik a szabadalmi rendszer működését, előnyeit), a konkrét információs deficit (nem tudják felmérni fejlesztéseik szabadalmazási esélyeit, járatlanok a szabadalmi információ világában) és a jogérvényesítési deficit (ami abban áll, hogy – még ha szereznek is végül szabadalmat – nem képesek szabadalmi jogaikat kikényszeríteni, hatékonyan érvényesíteni a jogsértőkkel szemben).
Az egységes szabadalom az általános információs deficitet nem enyhíti, hiszen csakis a nemzeti iparjogvédelmi intézményrendszerben áll rendelkezésre forrás és szaktudás a helyi kisvállalkozások iparjogvédelmi tájékozottságának erősítéséhez; számukra megfelelő szakmai színvonalú iparjogvédelmi tájékoztatást más nem tudna adni. A konkrét információs deficit se oldódik, sőt, erősödik, hiszen különösen a kellő iparjogvédelmi, illetve szabadalmi információs felkészültséggel nem rendelkező kkv-k eshetnek a rossz minőségű, félrevezető gépi fordítások csapdájába. Ennek veszélyét fokozza, hogy a kkv-k az idegennyelv-tudásban is elmaradnak a nagyobb vállalatoktól (tehát nekik még nagyobb szükségük volna fordításokra, méghozzá jó minőségűekre). A kkv-k negatív jogérvényesítési tapasztalatai pedig csupán gyarapodni és erősödni fognak az egységes szabadalommal kapcsolatos bíráskodás igen magas költsége és komplexitása, valamint a magyar nyelv használatát korántsem minden esetben garantáló eljárási szabályai miatt.
A hazai helyzet jobb megértése érdekében az SZTNH (akkori nevén: a Magyar Szabadalmi Hivatal) − a kkv-k iparjogvédelmi ismereteinek felmérésére – 2005-ben és 2009-ben országos felméréseket végzett. Mindkét alkalommal több mint négyszáz vállalkozással készítettek interjút a kérdezőbiztosok. A vizsgálatok a kkv-k szellemitulajdon-védelmi ismereti szintjének felmérésén túl arra is kitértek, hogy mennyire elégedett a kkv-szektor a jelenlegi iparjogvédelmi oltalmi formákkal, illetve a jogérvényesítés lehetőségeivel. Ezen túlmenően pedig az iparjogvédelmi információszolgáltatás erősségeinek és gyenge pontjainak feltérképezésére is sor került.
12. táblázat: Fontosnak tartja-e, hogy termékeit, szolgáltatásait megkülönböztesse versenytársaiétól? (megoszlás, százalék)
Forrás: Dr. Huszák Loretta - Mészáros Eleonóra: A magyar vállalkozások iparjogvédelmi tudatossága – két kérdőíves felmérés tanulságai; Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 6. (116.) évfolyam 4. szám
A táblázatokból kitűnik, hogy azok aránya, akik nem tartják fontosnak, hogy megkülönböztessék termékeiket, szolgáltatásaikat a versenytársaikétól, csökkent. Azok aránya azonban, akik fontosnak tartják, de nem tesznek érte semmit, kismértékben emelkedett 2009-re. Ennek hátterében az állhat, hogy habár a kkv-szektor iparjogvédelmi tudatossága nőtt, a válság hatására bevezetett, vállalaton belüli költségcsökkentési intézkedések hatással vannak az iparjogvédelmi aktivitás finanszírozási lehetőségeire.
Optimizmusra adhat okot ugyanakkor, hogy a válaszadók 94%-a fontosnak tartja a műszaki szellemi alkotások jogvédelmét (2005-ben ez az arány 93% volt). A kkv-szektor iparjogvédelmi tudatosságának növekedését, az egyes oltalmi formák által biztosított lehetőségek jobb ismeretét jelzi az is, hogy emelkedett azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek az iparjogvédelem által biztosított előnyök közül a vállalat értékét, bevételeit növelő tényezőket említették. A kkv-k 36%-a véli úgy – a 2005. évi 28%-kal szemben –, hogy az iparjogvédelem eszközei immateriális javakként a vállalat értékét növelhetik. Azon válaszadók aránya, akik szerint az iparjogvédelem növelheti a vállalkozás bevételeit, 35%-ról 53%-ra növekedett. Az iparjogvédelmet mint a K+F költségek megtérülésének egyik fontos jogi garanciáját a – 2005. évi 24%-kal szemben – 2009-ben a vállalkozások 37%-a említette.
13. táblázat: Miért fontos az iparjogvédelem?
(említési gyakoriság az adott kérdésre válaszolók százalékában)
