177/2013. (VI. 4.) Korm. rendelet
177/2013. (VI. 4.) Korm. rendelet
veszélyhelyzet kihirdetéséről és az ennek során teendő intézkedésekről1
A Kormány
az Alaptörvény 53. cikk (1) bekezdésében meghatározott hatáskörében,
a 2. és 3. § tekintetében Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,
az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következő rendeletet alkotja:
1. § A Kormány Győr-Moson-Sopron megye és Komárom-Esztergom megye területére, Pest megyében a Szobi járás, a Váci járás, a Dunakeszi járás, a Szentendrei járás területére, továbbá Budapest I., II., III., IV., V., IX., XI., XIII., XXI., XXII. kerületének közigazgatási területére árvízi veszély miatt a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kat.) 44. § a) pont aa) alpontja alapján veszélyhelyzetet hirdet ki.
2. § A Kormány a veszélyhelyzettel érintett területen a Kat. 49. § (1) bekezdésében, (3) bekezdésében, (4) bekezdésében, (6) bekezdés a) pontjában, valamint a Kat. 50–51. §-ában meghatározott intézkedések alkalmazhatóságát rendeli el.
3. § (1) Az e rendelet szerinti veszélyhelyzet elhárításával kapcsolatos kormányzati kommunikációs tevékenységet a belügyminiszter hangolja össze.
(2)2
3/A. §3 (1) A védekezéssel összefüggésben felmerült, indokolt költségek finanszírozása tekintetében az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 52. § (3) bekezdése, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 72. § (3) bekezdés d) pontja, 78. § (5a) és (9a) bekezdése nem alkalmazható.
(2) A veszélyhelyzet kihirdetésére okot adó körülmény bekövetkezését követő, a veszélyelhárítás érdekében szükséges azonnali kötelezettségvállalásokra vonatkozóan az államháztartás szervezeteire vonatkozó gazdálkodási szabályokat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy
a) kötelezettséget vállalni előzetes pénzügyi ellenjegyzés nélkül is lehet,
b) a pénzügyi ellenjegyzésre a kötelezettségvállalást követően, a kötelezettségvállalás felülvizsgálata eredményének függvényében, utólag kerülhet sor.
(3) A védekezéssel összefüggésben felmerült, indokolt költségeket a Kormány a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból vagy más módon biztosítja.
4. § Ez a rendelet 2013. június 4-én 12.00 órakor lép hatályba.4
A rendeletet a 259/2013. (VII. 9.) Korm. rendelet 1. § a) pontja hatályon kívül helyezte 2013. július 20. napjával.
A 3. § (2) bekezdését a 191/2013. (VI. 10.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 3/A. §-t a 191/2013. (VI. 10.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdése iktatta be.
A 192/2013. (VI. 12.) Korm. rendelet 1. §-a alapján e rendelet hatályát a Kormány 2013. július 19-ig meghosszabbította.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás