18/2013. (III. 28.) OGY határozat
18/2013. (III. 28.) OGY határozat
a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról1
2013.03.30.
Az Országgyűlés
– Magyarország Alaptörvényébe foglalt, a fenntartható fejlődés, a jövő nemzedékek lehetőségeinek védelme és a nemzeti erőforrásainkkal való hosszú távú felelős gazdálkodás követelményeinek érvényesítése érdekében,
– tekintettel a hazai és globális kihívásokra, valamint a fenntartható fejlődésre vonatkozó nemzetközi és közös európai célkitűzésekre,
– figyelemmel a jövő nemzedékek létfeltételeit veszélyeztető állapotokra és folyamatokra vonatkozó szaporodó számú tudományos eredmények és előrejelzések sürgető jelzéseire,
– annak tudatában, hogy a demokratikus politikai intézményrendszert a XXI. század elején érő egyik fő kihívás a döntések hosszú távú, a jövő nemzedékeket érintő hatásainak megfelelő értékelése és kezelése,
– felismerve, hogy a fenntartható társadalom kialakítása összefogást igényel mind a nemzetek között, mind a magyar társadalom különböző szereplői: az egyének, a közösségek, a gazdálkodó szervezetek és a kormányzat között,
– számolva azzal, hogy a fenntarthatóság biztosítása valamennyi nemzeti erőforrás (az emberi, a társadalmi, a természeti és a gazdasági erőforrások) kiegyensúlyozott, egymással összhangban lévő megőrzését, fejlesztését igényli, ezért a fenntartható fejlődés követelményeinek érvényesítése valamennyi szakpolitikai terület számára feladatokat ad,
– figyelembe véve a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács által szervezett széles körű társadalmi párbeszéd tapasztalatait,
a következő határozatot hozza:
1. Az Országgyűlés elfogadja a mellékletben foglalt, „A fenntarthatóság felé való átmenet nemzeti koncepciója” című, Magyarország 2012–2024-es időszakra szóló Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiáját (a továbbiakban: Keretstratégia).
2. Az Országgyűlés megerősíti, hogy
a) a Keretstratégiában foglalt, a magyar nemzet hosszú távú sikeres fennmaradását célzó alapelveket és stratégiai célkitűzéseket a jogalkotásban – többek között a költségvetés elfogadásakor és a szakpolitikai stratégia- és programalkotásban folyamatosan érvényre kell juttatni;
b) az Országgyűlés és a Kormány döntéseit a Keretstratégia által javasolt intézkedésekre és teendőkre figyelemmel kell meghozni.
3. Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy
a) hozzon létre a Keretstratégia érvényesítését, megvalósítását elősegítő, a fenntartható fejlődés ügyét érintő kormányzati döntések koordinációjáért felelős államtitkárokból álló testületet;
b) dolgozzon ki a fenntartható fejlődést mérő mutatókészletet, és gondoskodjon az e készletbe tartozó mutatók rendszeres megállapításáról és kiszámításáról, értékeléséről és felülvizsgálatáról;
c) az ország számára mindenkor rendelkezésre álló fejlesztési források felhasználásának tervezésekor – különösen a 2014–2020 közötti Partnerségi szerződés, a Programok és az Operatív Programok elkészítésekor, valamint a 2007–2013 közötti tervezési időszakban az Európai Unió Kohéziós Alapjából, a Strukturális Alapokból, illetve egyéb nemzetközi és hazai támogatási alapokból még rendelkezésre álló fejlesztési források elosztásakor – érvényesítse a Keretstratégia elveit és javaslatait, és az erre vonatkozó európai uniós jogalkotási javaslatokra tekintettel különítsen el ezen pénzalapokból a fenntarthatóság kialakítását szolgáló pilot-projektekre (fenntartható településmodellek);
d) a Keretstratégia megvalósítását szolgáló kormányzati intézkedésekről kétévente – a jelen határozat 4. a) pontjában foglalt feladat teljesítését támogatva – adjon összefoglaló tájékoztatást a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácson keresztül az Országgyűlésnek.
4. Az Országgyűlés felkéri a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsot, hogy
a) kísérje figyelemmel a Keretstratégia megvalósítását, járuljon hozzá az eredmények értékeléséhez, és erről kétévente tájékoztassa az Országgyűlést;
b) koordinálja a Keretstratégia négyévenkénti felülvizsgálatát.
5. A Keretstratégiát négyévente felül kell vizsgálni, és szükség esetén – különösen a nemzeti erőforrások állapotában bekövetkező jelentős változások, a hazai vagy globális folyamatok irányának megváltozása, a fenntartható fejlődésre vonatkozó nemzetközi vagy európai jogi környezet lényeges módosulása, továbbá a tudomány új és jelentős eredményeinek megismerésének következményeképpen – kezdeményezni kell a Keretstratégia megújítását. Új nemzeti fenntartható fejlődési keretstratégia megalkotását a Kormány, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács vagy az országgyűlési képviselők javaslatára az Országgyűlés kezdeményezheti, elfogadására az Országgyűlés jogosult.
6.2 Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.
Melléklet a 18/2013. (III. 28.) OGY határozathoz
A fenntarthatóság felé való átmenet
nemzeti koncepciója
Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia 2012–2024
|
Elfogadta és az Országgyűlés elé terjesztését javasolta |
|
1. B EVEZETÉS
Miközben az emberi cselekvések általában jelenbeli problémák rövid távú megoldására irányulnak, a célok elérésére választott alternatíva megvalósulásának hosszú távú – egyes esetekben előnyös, számos esetben kedvezőtlen – következményei is vannak. Ezek a nem tervezett hatások nem feltétlenül maradnak egy ország határain belül, s regionális vagy globális hatásokkal is járhatnak. Az ilyen döntések következményei tehát a társadalmi csoportok – nemzetközi keretekben az érintett országok – közötti viszonyokat érintik. Számukra eltérő következményekkel járnak, illetve áthárulnak a következő nemzedékekre.
A jövő nemzedékek terhére történő probléma-megoldásnak vagy gyarapodásnak több formája lehet, mint például a környezeti erőforrások kimerítése, elszennyezése, az eladósodás, a társadalom elöregedésével együtt járó demográfiai deficit vagy a nagyon hosszú távú működésre tervezett infrastrukturális beruházások miatti tehetetlenség (a „bezáródás” problémája). Az adott nemzedéken belüli problémák pedig mindenekelőtt a méltányos életfeltételekhez szükséges környezeti erőforrások hasznosításában való különbségek erősödésében nyilvánulhatnak meg.
A fenntarthatóság felé való átmenet megtalálásában nemzetközi szinten egybehangzók az alapelvek, de nincs egyedüli recept, következésképpen magunknak kell meghatároznunk Magyarország fenntartható fejlődéshez vezető saját útját, ennek stratégiáját. Ennek alapjait jelöli ki a jelen Keretstratégia, melynek közvetlen előzménye a hazai nem fenntartható folyamatokat és állapotokat feltáró, problémaösszegző, az Országgyűlés által 2009-ben megismert, „Jövőkereső – A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács jelentése a magyar társadalomnak” című helyzetértékelés.
Különös jelentőséget ad a Keretstratégiának a 2012. január 1-jével hatályba lépett új Alaptörvényünk, amely számos rendelkezésében kötelezettségeket ír elő a fenntarthatóság területén az államadósság korlátozásától a természeti örökségünk védelméig. Az Alaptörvény rögzíti a fenntarthatóság felé való átmenettel kapcsolatos alapvető értékeket, külön is nevesítve a fenntartható fejlődés elvét. Az Alaptörvény szerint:
„Vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a magyarországi nemzetiségek nyelvét és kultúráját, a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk. Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit. (…) A természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége.”
Jelen dokumentum a közpolitikai döntéselőkészítő-döntéshozási rendszerben hosszú távú koncepcióként funkcionál. Keretet ad, célokat, prioritásokat vázol más döntések előkészítéséhez, hogy a szakpolitikai stratégiákban vagy tervekben olyan cél-eszköz-határidő-pénzügyi forrás rendszert tudjanak megalkotni, ami más szakpolitikai stratégiákkal vagy tervekkel együtt, azokkal összhangban, érdemben tudja szolgálni a fenntarthatósági átmenetet.
A Keretstratégia célja egyszersmind, hogy hozzájáruljon egy nemzeti egyetértés kialakulásához a fenntarthatóságról. A fenntarthatóság ugyanis nem csak politikai és kormányzási kérdés; hanem az egyes személyeknek, családoknak, üzleti vállalkozásoknak, civil szerveződéseknek is olyan célokat, értékeket kell követniük, oly módon kell meghozni mindennapos döntéseiket és olyan kezdeményezésekbe kell belevágniuk, amelyek biztosíthatják a fenntartható társadalom elérését.
2. GLOBÁLIS KIHÍVÁSOK, A NEMZETI FENNTARTHATÓSÁGI ÁTMENET KÜLSŐ FELTÉTELEI
Az elmúlt száz évben a világ népessége megnégyszereződött, a születéskor várható élettartam a világ valamennyi régiójában jelentősen emelkedett, a fosszilis energiahordozók felhasználása tizennégyszer lett nagyobb, míg a világgazdaság kibocsátása huszonkétszeresére nőtt. Az elmúlt négy évtized alatt a világban csökkent a legmélyebb szegénységben élők száma és aránya. A világra vonatkozó átlagos adatok, valamint az egyes régiókban vagy egyes szempontok szerinti pozitív változások azonban elfedik azt, hogy eközben mind a társadalmi, mind a gazdasági mutatókban az egyes régiók, illetve országok közötti különbségek növekedtek is.
A gazdasági-anyagi jólétben való növekedésnek azonban van nemkívánatos ára: növekvő mértékben vettük igénybe a természeti erőforrásokat. Például a különböző előrejelzések szerint a világ hamarosan eléri (vagy már el is érte) a kőolaj-kitermelés csúcsát, majd a felszínre hozható mennyiség a becslések szerint évi 1-7% közötti ütemben csökkenni fog, miközben a világ népességgyarapodása és az életszínvonal emelkedése iránti igény óriási mértékben növeli az energiahordozók keresletét. A könnyen elérhető és olcsó fosszilis energiára alapozott folyamatos, az ipari forradalom óta tartó jólét-növekedési korszak véget érni látszik.
Az ENSZ Millenniumi Ökoszisztéma Értékelési Programja kimutatta, hogy a világban a 24 jellemző ökoszisztéma-szolgáltatás közül 15 jelentősen sérült az elmúlt fél évszázadban. Három területen egyértelműen és veszélyes mértékben átléptük a Föld biológiai eltartó-képességének korlátait: a fajok kihalásának sebességében, a nitrogén-körforgás megbontásában és az üvegházhatású gázok kibocsátásában. Az OECD számításai szerint a biodiverzitást érő globális veszteségek és veszélyeztetettségek fő forrása a területhasználat változása: a természetes területek bevonása a mezőgazdaságba, az erdőirtás, az agrotechnikák okozta eróziók, valamint az építkezések és az infrastruktúra fokozott területfoglalása. Fenyegetést jelent a klímaváltozás is, amely az előbb felsorolt kockázatokhoz képest sokkal inkább csak globális együttműködéssel csökkenthető. Globális szinten nyilvánvaló jelei vannak, hogy az emberiség „túlnyújtózkodott takaróján”, természeti erőforrásait azok regenerálódó képességén és megújulási sebességén túl használja fel, meríti ki.
De nem csak a természeti erőforrások szenvednek a túlhasználattól, erőn felül terheltük meg a társadalmi-gazdasági rendszereinket is. A növekvő globális gazdaság ellenére és a nemzetközivé váló versengés közepette beszűkölő foglalkoztatási lehetőségek teszik kétségessé a jövedelmek szinten tartását és bővítését, mind egyéni, mind közösségi szinten. A munkából kirekesztődöttekről történő gondoskodás a csökkenő közösségi bevételek, a növekvő elvárások, valamint az egyre burjánzó adósságok miatt ellehetetlenül. A gyakran szélesedő jövedelmi szakadékok kulturális téren is megteremtik a társadalmi szélsőségeket, a jövedelemkülönbségek mellett nőnek az ismereti szakadékok, nő az információkhoz, az erőforrásokhoz, a munkához, az egészséghez, az iskolázottsághoz, a művelődéshez való hozzáférés esélyegyenlőtlensége – holott a jó élet feltételeinek a természeti erőforrások mértéktelen kiaknázására alapozott megteremtését éppen most kellene az emberi és társadalmi erőforrások fokozottabb mértékű kihasználásával felváltani, amihez minden emberre szükség lenne.
A természeti erőforrásokat ért globális veszteségben vagy az államok eladósodásának nemzetközi szinten elterjedt gyakorlatában Magyarország is részes. Egyes erőforrások esetében viszont a globális és nemzeti folyamatok irányai eltérőek: míg a világban általában a népesség igen gyors növekedése okoz feszültséget, addig Európa számos országában és magyar nemzetet illetően különösen a népesség gyors fogyása jelent problémát.
A világban számos súlyos következménnyel fenyegető, egyértelműen fenntarthatatlan folyamatot láthatunk. Az emberiség a 20. század második felére olyan gazdálkodási – termelési és fogyasztási – módot alakított ki, amely egyre gyorsuló ütemben éli fel az emberi létezés alapját jelentő természeti környezet elemeit, kipusztítva más fajokat a Föld felszínéről, megváltoztatva az éghajlatot, jelentősen megcsapolva a nem megújuló nyersanyag- és energiaforrásokat. Mára világossá vált, hogy sem a ma élő hétmilliárdnyi, sem a 2050 környékén várható kilencmilliárdnyi ember számára a jelenleg általánosan használt technológiákkal és jellemző fogyasztási szemlélettel képtelenség kielégíteni a jóléti igényeket – ehhez a rendelkezésünkre álló Föld nem lenne elegendő.
A társadalmaknak változtatniuk kell eddig követett értékeiken és céljaikon: a jólét növelése mellett kiemelten fontos lesz azon feltételek, korlátok megállapítása, melyeket figyelembe kell venni, nem szabad átlépni a jó élet feltételeinek biztosítása vagy kiterjesztése során.
A fenntarthatóság jelentős külső meghatározottsága miatt fel kell készülnünk arra a lehetőségre is, hogy a nemzetközi fenntarthatósági erőfeszítések nem biztos, hogy elérik céljaikat, ezért a mi feladataink súlypontja a megelőzéstől lassan az alkalmazkodás felé tolódhat.
3. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS ÉRTELMEZÉSE
3.1. A fenntarthatóság a jó élet szolgálatában
A nemzetközi politikában széleskörűen elfogadott, az ENSZ Környezet és Fejlődés Világbizottságában („Brundtland-jelentés”, 1987) megadott meghatározás szerint „a fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen generációk szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációk szükségleteinek kielégítését”. A Világ Tudományos Akadémiáinak Nyilatkozata (Tokió, 2000) szerint pedig „a fenntarthatóság az emberiség jelen szükségleteinek kielégítése, a környezet és természeti erőforrások jövő generációk számára történő megőrzésével egyidejűleg”.
A fenntartható fejlődés fogalmát először a természeti környezet elemeinek emberi felhasználásával kapcsolatban értelmezték, ami szerint a jelen generációk szükségletei kielégítésének korlátot szab, hogy a természeti tőke a jövőben jelentkező igények felől nézve az idő folyamán ne csökkenjen. A fenntarthatóság tehát az emberiség folytonos megújulását, a jövőért érzett felelősség cselekvésekben testet öltő tudatos érvényesítését, a változó környezethez való alkalmazkodását jelenti, a természeti erőforrások mennyiségi és minőségi megőrzése érdekében. A fejlődés pedig az ebben az alkalmazkodásban bekövetkező javulást jelenti.
Jelen Keretstratégia a fenntartható fejlődés fogalmát ennél általánosabban használja, anélkül azonban, hogy tagadná az ökológiai korlátok elsőrendű fontosságát.
Az emberi társadalom fejlődése kapcsán fontos alapelvnek tartjuk, hogy a személyek – bizonyos általános társadalmi normák és nemzeti hagyományok szerinti keretek között – autonóm módon dönthetnek a jó élet számukra való jelentéséről, tartalmáról. Azt is valljuk, hogy az emberek különböző közösségeinek, továbbá a nemzet szintjén is létezik elképzelés a jó életről (közjó). Fejlődésen tehát az egyének és a közösségek, a nemzet, továbbá az emberiség számára a jó élet feltételeinek, lehetőségeinek egymástól el nem választható, harmonikus bővülését értjük. Hangsúlyozzuk, hogy a jó életnek nemcsak anyagi dimenziója, hanem szellemi és lelki oldala is van.
Természetesnek tartjuk a nemzet tagjai közötti mérlegelő vitákat arról, hogy melyek a jó élet megélésének értékesebb módjai, melyek azok az értékek, amelyek alapján a társadalomban megfigyelhető változásokat elsősorban értékelni, minősíteni kell, s így a fejlődés iránya és mértéke megítélhető.
Az ökológia megfigyelései szerint az élő rendszerek változása csak addig lehet „fejlődés”, ameddig a rendszer teljesítményének növekedése úgy megy végbe, hogy a rendszer megújulásához szükséges erőforrások a növekedéssel legalább arányos mértékben állnak rendelkezésre. A gazdasági rendszerek törvényszerűségei pedig azt sugallják, hogy az igények sosem elégíthetők ki maradéktalanul, mert az emberi vágyak teljesíthetősége mindig az erőforrások korlátosságába, szűkösségébe ütközik.
Fenntarthatóságon az előbbiek alapján azt értjük, hogy az egyéni jó élet és a közjó biztosításának feltételeit az adott időpillanatban saját jólétét megteremtő generáció nem éli fel, nem meríti ki erőforrásait, hanem megfelelő mennyiségben és minőségben a következő generációk számára is megőrzi, bővíti azokat. A még meg sem születettek, vagyis a szavazati joggal még nem rendelkezők érdekeit úgy lehet megvédeni, hogy a most élők értékrendi, alkotmányos vagy más intézményi korlátokat állítanak önnön mozgásszabadságuk elé. Tisztázzák azokat a határokat, amelyeken túl bizonyos lépéseket nem tesznek, nem tehetnek meg, és hogy a kísértésnek ellen tudjanak állni, előre akadályokat gördítenek maguk elé.
Bár a fenntartható fejlődéssel kapcsolatban leginkább az annak megvalósításához hozzájáruló technológiákat szokás kiemelni (megújuló energiaforrások, újrahasznosítás, stb.), a fenntartható társadalom kialakulása mégis ennél szélesebb körű, elsősorban kulturális probléma. Az alapkérdés az, miként képes az adott emberi közösség folytonosan és eredményesen alkalmazkodni az állandóan változó (gazdasági, társadalmi-humán, természeti, táji és épített) környezetéhez, illetve miként képes belátni önnön igényei korlátozásának szükségességét. A fenntarthatóság tehát új viszonyrendszer az emberek, a társadalmak és a természeti környezet között, ahol az emberi cselekvéseket az értékkövetés határozza meg.
Az emberiség válasza erre a kihívásra a kulturális adaptáció: az értékek, az intézmények, a társadalmi-gazdasági szerkezet, a tudományos-technológiai ismeretek szükséges mértékű – a hagyományokra szervesen építkező, az értékeket tisztelő, megőrző, a társadalom szövetét önkényesen fel nem szakító – megváltoztatása, fejlesztése, hozzáigazítása a környezeti kihívások szerinti megfelelő mértékben. Ezt jól segítheti elő, támaszthatja alá a társadalom tagjai hitrendszereinek felerősítése, kibontakoztatása. A kulturális alkalmazkodás természetesen nem azt jelenti, hogy korlátozás nélküli tevékenységeink révén bekövetkező bármilyen környezeti változás megengedett, mert majd úgyis igazodunk hozzá. A kulturális adaptáció része, hogy bizonyos, a későbbi nemzedékek számára külső feltételként jelentkező kedvezőtlen állapot kialakulását megelőzzük. Egy nemzet fenntartható fejlődési stratégiája ennek a kulturális alkalmazkodásnak a terve, zsinórmértéke.
3.2. A négy alapvető erőforrás, amelyet fenn kell tartani
A 2005-ös ENSZ Közgyűlésén elfogadott, a 2000. évi Millenniumi Nyilatkozatot megerősítő határozat a fenntartható fejlődés három, egymással szoros kölcsönhatásban és függőségben levő dimenzióját, a gazdaságit, a társadalmit és a környezetit azonosította.
E Keretstratégiában egy olyan fenntarthatóság meghatározást alkalmaztunk, amely a fogalom eredeti meghatározásához visszanyúlva annak mindhárom pillérét fontosnak tartja, és egyenlő mértékben és részletesen tárgyalja a fenti dimenziókat, kiegészítve a társadalmi dimenziót – a Magyarország esetében kiemelt fontosságú – emberi (humán) dimenzióval.
A magyar nemzet közelmúltjából és jelenéből adódó fontos tapasztalat, hogy a jövő generációk szükségleteinek kielégítését nemcsak a természeti erőforrások mennyiségi és minőségi hanyatlása nehezítheti meg, hanem más erőforrások (népesség, gazdasági tőke) szűkössége, felélése is. E megfontolások alapján, s egyben merítve a fenntarthatóságról folyó nemzetközi szintű közös gondolkodás elmúlt 25 évének tapasztalataiból, a Keretstratégia kidolgozásakor abból indultunk ki, hogy minden nemzedék anyagi, szellemi és lelki jólétének elősegítéséhez szükséges javak – legyenek azok a piaci koordináció révén előálló termékek és szolgáltatások, illetve az állam vagy más intézmények által biztosított közjavak – létrehozása nem lehetséges négy alapvető erőforrás: az emberi (humán), a társadalmi, a természeti és a gazdasági erőforrások hiányában.
Szüksége lesz minden generációnak emberi erőforrásokra: megfelelő létszámban és jó egészségi állapotban élő emberekre, tudásukkal, képességeikkel együtt. Nem engedhető meg, hogy a társadalom egy része leszakadjon, s így képességeik elvesszenek a társadalom számára. Bár pontos statisztikai adatunk nincs rá, valószínűsíthető, hogy az emberi tőke gazdasági értéke az ezredforduló környékén meghaladta a dologi tőke nagyságát, az ember immár a közgazdasági mérések szerint is a nemzet legfontosabb erőforrásává vált.
A jó élet elképzelhetetlen a természeti erőforrások megfelelő mennyisége és minőségi állapota nélkül. A természeti erőforrások helyzete szorosan összefügg egyes nemzetstratégiai jelentőségű kérdéskörökkel, többek között az élelmezés-, energia- és környezetbiztonsággal, megőrzésük pedig hosszú távon szolgálhatja a közjót, a gazdasági fejlődést és az életminőség javítását.
A természeti erőforrások által nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatások a természetes és az ember által módosított ökoszisztémák által a társadalom számára biztosított közvetett és közvetlen hasznokat jelentik. Ilyen hasznok a termeléssel összefüggő szolgáltatások (pl. élelem, takarmány, nyersanyag), a természeti körfolyamatokkal kapcsolatos szabályozó szolgáltatások (pl. klímaszabályozás, beporzás, árvízvédelem), a támogató szolgáltatások (pl. tápanyag-körforgás, talajok keletkezése), és a kulturális szolgáltatások (pl. pihenés-feltöltődés, oktatás, művészeti inspiráció).
A nemzeti erőforrás-gazdálkodás a korlátozó beavatkozások mellett a kimerülő, élettelen természeti erőforrások (ásványkincsek, energiahordozók) esetében magába kell foglalja a távlati erőforrás-ellátottság fenntarthatóságának biztosítására (pl. stratégiai készletek vagy készlet-felhalmozási kapacitások létrehozására, többirányú beszerzési források biztosítására) irányuló lépéseket is.
Az adott társadalom anyagi gyarapodásához pedig a gazdasági erőforrások jelentik az alapot: a fizikai tőke, a pénztőke, mint értékőrző és –közvetítő, a szellemi alkotásokban és know-how-ban testet öltő technológiai tudás, valamint az épített környezet. A termelőeszközök technikai színvonala, az infrastruktúra minősége, a befektetési-hitelezési intézmények megbízhatósága nemcsak az előállított javak értékét határozzák meg, de a termelés-fogyasztás során igénybe vett természeti tőke nagyságára is hatással vannak. Az emberi erőforrások hasznosítása és kiteljesedése szintén elképzelhetetlen gazdasági erőforrások nélkül. A gazdaságtól elválaszthatatlan a humántőke egy sajátos formája: a vállalkozói tudást, tapasztalatokat és képességeket felölelő vállalkozói tőke. A vállalkozók azzal válnak a fenntartható fejlődés mozgatórugóivá, hogy ők tárják fel az értékteremtés még kiaknázatlan formáit, és irányítják az emberi, a természeti és az ember által teremtett fizikai erőforrások nagy részének hasznosítását. Tudásuk nélkülözhetetlen a közügyeket érintő döntéseknél, a közéletben, valamint meghatározó szerepet töltenek be a civil szféra szervezésében és kiadásainak fedezésében is. A sikeres vállalkozók viselkedése, véleménye a törekvő fiatalok számára is meghatározó mintát jelent.
Az erkölcsi normák és értékek, az egyének közötti kapcsolatok és a bizalom, valamint az egyének alkotta szerveződések, intézmények, továbbá a kulturális tevékenységek és a kulturális örökség alkotják a nemzet társadalmi erőforrásait. A társadalmi tőke történeti fejlődés eredménye, ezért annak minőségében fontos szerepet játszik az egyéneknek és szerveződéseiknek e történeti fejlődés döntő állomásaihoz (nemzeti történelem), illetve szellemi, valamint tárgyiasult emlékeihez (kulturális örökség) való viszonya. A közös történelem, a közös hagyományok, a közös örökség, valamint az ezek továbbadásáért és a társadalom többi tagjáért, továbbá a jövő nemzedékekért érzett felelősség összetartó erőt képvisel, és alkalmakat teremt az együttműködésre, a nemzeti összetartozás érzésének megélésére, az azonosságtudat erősítésére, továbbá jelentős szerepet tölt be a tudás megalapozásában, fejlesztésében, valamint a felzárkóztatásban is.
A társadalmi erőforrások önmagukban is a jó élet feltételei, de nélkülözhetetlenek ahhoz is, hogy helyes döntések szülessenek a többi erőforrásfajta hasznosításáról. Az emberek gondolkodásmódja, értékei, attitűdjei és kulcskompetenciái nagyban elősegíthetik vagy akadályozhatják a fenntartható fejlődési pálya megtalálását. Így a takarékosság, a hosszú távra tervezés, az ésszerű kockázatvállalás, a fejlesztő- és újító-képesség értékei a fenntarthatóság alapvető erőforrásai közé tartoznak. A humán, természeti és gazdasági tőke fenntartása és bővítése gyakorlatilag mindig emberek együttműködését feltételezi. Mivel együttműködés nincs bizalom nélkül, a bizalmat támogató attitűdök, normák és intézmények nélkül szintén nincs fenntarthatóság.
A nemzet tagjainak, az egyéneknek a politikai erénye a bölcsességen alapuló politikai intézmények mellett a demokrácia végső garanciája, amely a közösség politikai kultúráján alapul. A politikai kultúra pedig a tág értelemben vett európai kulturális hagyomány, az antik-keresztény-felvilágosult humanizmus örökségéből fakad. Döntéseink rövid és hosszú távú hatásai közötti feszültség enyhítése, ellentmondásainak feloldása, a nemzeti erőforrások megőrzése és gyarapítása érdekében a folyó fogyasztásról való valamilyen arányú lemondás és a jövő érdekében tett befektetések értelmét ebben a kulturális közegben, szűkebben pedig a – határon túli nemzetrészeket is magába foglaló – magyar nemzet, mint politikai közösség keretében kell megtalálnunk.
Az erőforrások fenntartásának követelménye és lehetőségei különböznek a szerint, hogy az emberi társadalom szempontjából külsők (azaz kezdeti készletük az emberi cselekvésektől függetlenül meghatározottak) vagy belsők (azaz az emberiség képes azokat gyarapítani). Külsők a természeti erőforrások: a társadalom és a gazdaság a Föld geokémiai és ökológiai rendszerén belül működik, fizikailag annak részrendszere. A természeti erőforrások kapcsán ezért az eleve adott korlátok tiszteletben tartása az elsődleges feladat. Ezzel szemben az emberi, a társadalmi és gazdasági erőforrásaink gyarapíthatóak, bizonyos korlátok között az elvesztett, felélt tőke helyreállítható. Az erőforrások fenntartása kapcsán ebből a rendszerszintű összefüggésből kell kiindulni. Mindez nem jelenti ugyanakkor, hogy a természeti erőforrások – emberi szempontból vett – értékének növelésére nem kell törekedni, például a védett fajok élőhelyeinek javítása, a természet pihenési, feltöltődési célú hasznosítása vagy korábban elérhetetlen ásványkincsek kitermelését lehetővé tevő technológiai fejlesztések révén.
Emellett fontos azt is figyelembe venni, hogy az országunkon belüli fenntarthatóságnak vannak olyan vonatkozásai, amelyeket magunk szuverén módon befolyásolhatunk, de vannak olyanok is, amelyekre csak kis ráhatásunk lehet. Az előbbiekhez tartozik például az egészségre kiható életmódunk, az oktatási-nevelési rendszerünk, vagy az ország területéről bányászható földgáz mennyiségének alakulása, a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás, az utóbbiak közé sorolható viszont többek között az éghajlat változása, a Föld népességének alakulása, s az ebből fakadó vándorlási folyamatok, továbbá az itthon nem előforduló ásványkincsek kimerítésének sebessége. A Keretstratégia alapvetően az országunkon belüli fenntarthatóság kérdéskörével foglalkozik, a megfogalmazott fenntarthatósági célok ugyanakkor kijelölik azokat a prioritásokat is, amelyeket Magyarországnak a nemzetközi együttműködések keretében követnie érdemes.
A fenntarthatóság kritériumának érvényesítése azt jelenti, hogy a fejlődést a jövőben nem lehet a természeti erőforrások korlátlan felhasználására (például a véges fosszilis energiahordozók egyre fokozódó kitermelésére vagy a talajok megújuló-képességén túlmenő élelmiszertermelésre) vagy az eladósodásra alapozni, hanem meg kell találni a társadalmi jólét létrehozásának más, újszerű útjait.
A fentieket összefoglalva:
A fenntartható fejlődés az ember boldog és értelmes életvitelének előmozdítását és a közjó kiteljesítését célozza úgy, hogy az emberi tevékenységek a Föld környezeti eltartó-képessége szabta határokon belül maradnak, és a gyarapítható, fejleszthető emberi, társadalmi és gazdasági erőforrások terén gondoskodunk ezek megfelelő mennyiségi és minőségi állapotának fenntartásáról, bővítéséről, illetve javításáról.
A jövő nemzedékekért viselt felelősségünk értelmében a fenti négy nemzeti erőforrás megfelelő szintű fenntartását, megőrzését és gyarapítását folyamatosan biztosítanunk kell. Eszerint a fenntarthatósági politika az utódaink erőforrásait bővítő, az ilyen beruházásokat ösztönző, valamint az erőforrásokat felélő döntéseket visszaszorító politikai cselekvések együttese.
3.3. A fenntartható fejlődés útja:
az egyéni és a közösségi felelősség egyensúlya
A nemzet erőforrásainak fenntartása és bővítése nap mint nap számtalan egyéni, családi, vállalati, kisközösségi és különböző szintű kormányzati döntés eredményeként valósulhat meg. A tervgazdaság kudarca világosan megmutatta az erőforrás-felhasználási döntések központosításának korlátait. Az ésszerűség és a jó, értelmes emberi élethez szükséges szabadság egyaránt azt követeli meg, hogy – az esetlegesen rossz, téves egyéni döntéseket felülíró központosított döntéshozatal helyett – olyan társadalom létrejöttét tűzzük ki célul, amely elismeri és ösztönzi az erőforrások fenntartását, bővítését biztosító egyéni és közösségi döntéseket.
A fenntarthatóságot támogató társadalmi rend két alapeleme: az értékrend és az intézményi rend. Egyrészt az erőforrásokról döntést hozó személyeknek megfelelő értékeket, személyes célokat, motivációkat kell követniük. Másrészt a társadalmi szabályrendszernek a döntéshozókat megfelelő módon korlátoznia, illetve ösztönöznie kell. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a társadalmi tőke bizonyos elemeinek kulcsszerepük van a fenntarthatóság megvalósíthatóságában.
Az intézményi rend kulcskérdése, hogy milyen döntéseket s velük együtt milyen felelősséget utaljunk az egyének, a családok, a vállalkozások, civil kezdeményezések és különböző szintű kormányzatok hatáskörébe. Csak az egyéni, családi, vállalkozói, civil és kormányzati felelősség megfelelő egyensúlya biztosíthatja az erőforrások fenntartását, bővülését. A fenntarthatatlanság kétféle zavarból adódhat: (1) az egyes döntéshozói szinteken nem gyakorolják a felelősséget (értékrendi probléma), (2) a felelősségek nem megfelelően vannak elosztva a döntéshozói szintek között (intézményi probléma).
A felelősség felvállalása egyszerre jelenti a hosszú távra tervezést az ezzel járó takarékoskodással, jelenbeli áldozathozatallal, és azt, hogy a döntéshozó él a lehetőségeivel: bátran, innovatívan és a jövőben bízva. Az ilyen viselkedést kell támogatnia az értékrendnek és az intézményrendszernek. A politika és a kormányzat természetesen elsősorban az intézményeken keresztül érhet el kedvező változást, az állampolgárok „erényessé tétele” nem lehet közvetlen feladata. A kormányzati programok csak akkor érhetnek célt, ha támogatja őket a társadalom értékrendje, és az utóbbi alakításában az állampolgárok és magán kezdeményezéseik mellett a politikai képviselőknek és állami tisztviselőknek is fontos szerepük van. Másfelől, az intézményrendszer alakítása sem csak a kormányzat feladata, hanem a magánvállalkozásoké, civil kezdeményezéseké, kisebb-nagyobb közösségeké is.
A fenntarthatóságot biztosító felelősségi és döntési rendszernek a szubszidiaritás elvén kell alapulnia. Ez az elv azt mondja ki, hogy a felelősséget és a döntési lehetőséget akkor indokolt az egyes személyektől távolabb, magasabb intézményi szintre telepíteni, ha az alacsonyabb szint nem képes ellátni a feladatait. Más szóval a bizonyítás terhe azon van, aki a felelősséget és döntési jogosultságot nagyobb csoportok, illetve központosítottabb döntéshozatali formák felé akarja ruházni. Alulról haladva négy döntési, és egyben felelősségi szintet érdemes elkülöníteni:
i. Egyéni döntések. Minden sikeres társadalom sarokköve a személyes boldogulásért vállalt elsődleges felelősség. A közösségnek lehetővé kell tenni, el kell várnia és támogatnia kell, hogy mindenki – adottságaival összhangban – maga gazdálkodjon azokkal az erőforrásokkal, amelyek élete során a boldoguláshoz szükségesek. Ehhez a legfontosabb közösségi keret a magántulajdon és a személyiségi jogok rendszere. Azokat az erőforrásokat, amelyek oszthatók és egyes egységeik felhasználása nagyrészt függetlenül történik (magánjavak), érdemes egyének tulajdonába adni. A fenntarthatóság szempontjából az első hozadék, hogy az egyén így erősen érdekeltté válik abban, hogy az erőforrásait a saját hosszú távú boldogulása (a saját jövője) érdekében használja fel. A második hozadék, hogy érdekében áll az erőforrásokat mások számára is megőrizni, ha azt eladhatja vagy örökül hagyhatja. De van egy harmadik hozadék is: a magán-erőforrások hasznosítása általában együttműködés keretében valósul meg, amelynek hasznából az érintettek részesülnek. Így, ha a szabad, önkéntes együttműködés keretei adottak, a tulajdonosok nem csak a maguk, hanem mások javára is gazdálkodnak.
ii. Családi döntések. A személyes boldoguláshoz fontos együttműködési forma a család, ez önmagában is indokolja a támogatását. De ezen túl, az erőforrások generációk közötti átadása szempontjából is fontos – e téren messze a legfontosabb döntési mechanizmus az, hogy a közösség a család keretébe utalja ezt a feladatot. A család döntő szerepe a fenntarthatóság szempontjából aligha vitatható.
iii. Nem kormányzati (köztes) intézmények döntései. Az egyének és családok személyes erőforrásaikat nagyrészt másokkal együttműködve hasznosíthatják. Vannak továbbá olyan közösen használt (nem vagy csak korlátozottan osztható) erőforrások, ahol az egyéni és családi döntési szint az externális hatások miatt nem megfelelő. Mindkét fajta együttműködés fontos keretei az olyan „köztes” intézmények, mint az önszerveződő kisközösségek, civil szervezetek, egyházak és üzleti vállalkozások.
iv. Kormányzati döntések. A kormányzat nélkülözhetetlen szerepet játszik – mindenekelőtt a jogrend fenntartásán keresztül – az egyes személyek, a családok és a köztes intézmények működési kereteinek kijelölésében, a társadalmon belül az erőforrások fenntartását és bővítését célzó együttműködés elősegítésében. Emellett, ha a decentralizált együttműködés akadályokba ütközik, a közvetlen kormányzati részvétel elősegítheti az együttműködést – támogatva, de nem kiváltva az egyéni, családi, illetve köztes intézményi felelősségvállalást. (Erre példa a nyugdíj- és egészségbiztosítási piacok kudarcaira válaszoló kormányzati szerepvállalás.) A kormányzatnak további kiemelten fontos funkciója azoknak a közösen használt erőforrásoknak a fenntartása, amelyek jellemzően sok embert, gyakran az egész nemzetet érintik. Ide tartoznak a nyelv, a kulturális örökség; bizonyos természeti javak; de számos alapvetően magánhasznot hozó erőforrás bizonyos aspektusai is (pl. egészségügy, közoktatás, mint a társadalmi összetartozás (kohézió) és gazdasági növekedés motorja).
Mivel érdekellentét áll fenn a demokratikus politikai döntéshozatali rendszerek túlnyomóan rövid távon optimalizáló gyakorlata és a nemzet hosszú távú erőforrás-felhalmozó és –megőrző érdekei között, szükség van olyan intézmények (alkotmányos rendelkezések, automatikus szabályok, kormánytól független korlátozott jogkörű szervezetek) ésszerű hálózatára, amelyek képesek jelezni a döntéshozók számára a nemzeti erőforrások megfelelő megőrzéséhez elengedhetetlen feltételeket, s bizonyos esetekben a szükséges erőforrás-védelmi intézkedéseket ki tudják kényszeríteni.
Hangsúlyozzuk azt is, hogy a fenntartható fejlődés biztosítása nem csak ilyen, a kormánytól valamennyire független mechanizmusok és intézmények feladata. Értelmetlen munkamegosztás lenne, ha a választók közvetlen felhatalmazása alapján tevékenykedő kormányzat csak a jelen gondjaival törődne, míg a tőle független ellenőrző mechanizmusok és intézmények kizárólagosan biztosítanák a fenntarthatóságot. A fenntarthatóság felé való átmenet célja olyan politikai kultúra kialakítása, melyben a választók által a képviselőiknek adott mandátum valamilyen mértékben eleve tartalmazza a nemzeti erőforrások gondozásának igényét, a közpolitikai döntések pedig releváns módon mindig magukba foglalják a hosszú távú hatások elemzését és mérlegelését is.
A feladatok teljes szétdarabolása, specializálása azért is helytelen lenne, mert bár feladata szerint ez a Keretstratégia hangsúlyosan a jövő felé történő beruházások, felhalmozások és az erőforrás-védelem vizsgálatát állítja előtérbe, de nyilván ugyanilyen fontos a jelenben élők jólétének megteremtése is. Amilyen hiba a jövővel való nemtörődömség okozta erőforrás-felélés, ugyanígy nem igazolható a jövő érdekeinek abszolutizálása és az abból fakadó önsanyargatás. Szükség van tehát arra, hogy a politikai közösség a jelen és jövő érdekei között – a múlt tapasztalatainak fényében – gondosan mérlegeljen, s ennek alapján döntsön tényleges cselekvéseiről.
Végül, a fenntarthatóságot biztosító felelősségi rendszert a politikai közösség tagjainak igazságosnak kell tartaniuk. Ennek egyik fontos feltétele, hogy a társadalom mind szélesebb körei váljanak az egyéni és családi felelősségvállalásra (saját erőforrásaik kiaknázására és bővítésére) képessé. Másik feltétele a közteherviselés, vagyis hogy a közös erőforrások fenntartásához mindenki méltányos arányban járuljon hozzá.
3.4. A fenntartható társadalom víziója: a jövő Magyarországa
Az a nemzet lehet hosszú távon is folyamatosan sikeres, azaz lehet képes állandósítani a jó élet megélésének magas szintű feltételeit és lehetőségeit, amelyiknek értékeiben, mindennapi cselekvéseiben, politikai kultúrájában és intézményeiben megjelenik a hosszú távú hatások mérlegelésének szándéka és képessége, s ennek a mérlegelésnek a nyomán bölcs, kiegyensúlyozott döntéseket hoz.
A fenntarthatóság felé való átmenet végén egy olyan harmonikus, értékkövető és értékőrző magyar társadalom sejlik fel, melyben a boldogulás alapja – az anyagi értékek mellett – az értékteremtő munka, az egészség, a tudás, az erkölcs (mely többek között hiten, bizalmon és tiszteleten alapul), valamint a családi, közösségi és a nemzeti összetartozás, továbbá a globális felelősségvállalás.
A fenntartható társadalom tagjai számára fontosak a mértékletesség és a takarékosság értékei. A nemzet tagjai között kölcsönös és erős bizalom áll fenn. A fenntartható társadalom értékalapú gondolkodása és cselekvése a megértés, az együttérzés, a szeretet, kölcsönös nagylelkűség erkölcsére épít. A siker kulcsa a kitartó munka, a találékonyság, a fejlesztésre való készség és a saját és mások hasznára váló értékteremtés, nem pedig a más által megteremtett, fenntartott javak megszerzése, mások erőfeszítéseinek önző kihasználása családban, közösségben, üzleti életben vagy a politika felhasználásával. A megtakarítás, a vagyongyarapítás fontosabb a fogyasztásnál, a meglévő élvezete az öncélú szerzésnél.
A társadalom intézményei és a kormányzat döntései támogatják a személyes felelősségvállalást és boldogulást, ösztönzik az értékteremtő együttműködést. A magántulajdont és a személyiségi jogokat mint az egyéni felelősségvállalás és boldogulás feltételeit tiszteletben tartják. A civil kezdeményezések, a vallási közösségek és az üzleti vállalkozások – jellegüknek megfelelően, egymást kiegészítve és támogatva – a társas együttműködés termékeny kereteiként működnek; a kormányzat elismeri és támogatja szerepvállalásukat. A társadalombiztosítási rendszerek – így a nyugdíjrendszer és az egészségügy – az ésszerű egyéni felelősségvállalásra építenek. A kormányzat felelős költségvetési gazdálkodása és a pénz értékállóságát biztosító monetáris politikája kedvező környezetet teremt ahhoz, hogy az egyének és társulásaik felelős módon hosszú távra tudjanak tervezni, és erőfeszítéseik gyümölcseit élvezni tudják.
A szellemi, lelki, érzelmi, fizikai egészség teljességének megőrzéséhez az egyénnek a társadalomban, közösségben történő kiteljesedésére és elismerésére van szüksége. Éppen ezért olyan életpályát, beleértve a foglalkoztatást és jövedelemszerzést is, kell biztosítania a fenntartható társadalom modelljének, amely ezt a kiteljesedést lehetővé teszi.
A fenntarthatóság szempontjából pozitív értékek megerősítésében fontos szerepet kapnak a kulturális tevékenységek, az azonosságtudatot erősítő kulturális örökség védelme és érték alapú fejlesztése, valamint a határainkon túl élő magyarokkal való együttműködés.
Az egyének életmódja és a támogató természeti, szűkebb közösségi és tágabb társadalmi környezet megléte elősegíti az egészség megőrzését, az emberek kihasználják a folyamatosan bővülő oktatási lehetőségeket és nyitottak az élethosszig tartó tanulásra. A tudás a nemzet valamennyi tagja számára megszerezhető, s biztosítja a személyek számára a boldogulás esélyegyenlőségét, a társadalom számára pedig azt, hogy mindenki tehetsége, szorgalma a közjó javára is válik. A tudományos kutatás és a vállalati innováció megbecsült tevékenységek, amelyeken gazdasági fejlődésünk is alapszik.
A társadalom intézményei támogatják az erős és tartós párkapcsolatokat, védik a családot, a gyermekeket boldog párkapcsolatban élő szülők nevelik fel. Olyan gazdasági, vállalatvezetési, illetve felsőoktatás-szervezési kultúra alakul ki, amely támogatja a szülők számára a gyermekvállalás és a munka, valamint gyermekvállalás és a felsőfokú tanulmányok összeegyeztetését. Az állam kiterjedt gyermekjóléti intézmény-hálózattal, kiszámítható családtámogatási rendszerrel segíti ebben a családokat. A jogrend megerősíti a szülők jogait és kötelességeit a gyermeknevelés terén.
A gazdaság az ökológiai korlátain belül működik. A fenntartható fejlődés a természeti erőforrásokkal való olyan tartós, értékvédő gazdálkodást jelent, amely lehetővé teszi az emberek boldogulását anélkül, hogy a gazdasági fejlődés lerombolná a sokféleséget, a komplexitást és az ökoszisztéma-szolgáltatásokat. Az emberek tisztelik a természetet, természeti értékeinket, a helyi közösségek felismerik a rendelkezésükre álló természeti erőforrásokból adódó lehetőségeiket, termelésüket, energiafelhasználásukat és fogyasztásukat erre alapozva szervezik meg. Sokrétű gazdasági kapcsolatok szövik egybe a várost és vidékét, az egymással szomszédos, majd a távolabbi településeket, ez a belső, erős kapcsolati háló biztos alapját adja Magyarország nemzetközi gazdaságba való bekapcsolódásának.
A lokális ökológiai problémákra, kihívásokra a helyi közösségek és alsóbb szintű kormányzatok adnak választ, míg a központi kormányzat kezeli a nemzeti jelentőségű problémákat. A gazdasági, tudományos és intézményi innovációk hathatósan segítik a megoldások megtalálását.
A fenntartható nemzeti erőforrás-gazdálkodás
■ hozzájárul a magyar nemzet hosszú távú versenyképességéhez. A jövő nemzedékeinek érdekeiről minden nemzet gondoskodik. Ha más nemzetek jobban gondoskodnak a saját jövő nemzedékeikről, akkor abban a ma még távolinak látszó időpillanatban gazdaságunk ismét kiszolgáltatottá válhat más országok tőketulajdonosainak, technológia-fejlesztőinek, azaz nemzeti érdekérvényesítő lehetőségeink csökkennek.
■ a mai generációk számára jobb életet biztosít. Gazdagabb erőforrásokra alapozva a gazdaságilag mért, valamint a pénzben nem számon tartott szolgáltatások és termékek bővebb kínálata állhat rendelkezésre. Az emberi és társadalmi tőke magasabb szintje a jólét nem anyagi vetületeiben biztosít gazdagságot.
■ ellenállóbbá teheti a nemzetet a regionális vagy globális, környezeti vagy gazdasági válságok ellen, és segíthet az ellenük folytatott védekezésben.
Magyarország földrajzi és történelmi adottságai miatt a fenntarthatóság feltételeinek megteremtése nem pusztán országhatáron belüli feladat, igényli az anyaországbeli és a határon túli magyarok együttműködését, továbbá különös jelentősége van a szomszédos országokkal való együttműködésnek is.
3.5. A nemzeti fenntarthatósági politika elemei és a keretstratégia logikája
A nemzeti fenntarthatósági politika az alábbi elemekből tevődik össze:
(1) Folyamatosan nyomon kell követni, s mennyiségi, minőségi mutatókkal mérni, számszerűsíteni kell a nemzeti erőforrások alakulását: fogyását vagy gyarapodását, romlását vagy javulását.
(2) Az állandóan fejlődő tudományos ismeretekre figyelemmel az időszakonként felülvizsgált mutatók jelzései alapján értékelni kell az erőforrások helyzetét, felismerve: melyek vannak kritikus állapotban, melyek kritikussá válása várható, illetve, hogy a nemzet jólétéhez mely erőforrások fejlesztése járulhat hozzá hosszú távon a leginkább.
(3) Azonosítani kell azokat az okokat (hajtóerőket), amelyek az egyes erőforrások romlásához vagy gyarapításához hozzájárulnak. A romlást okozó hajtóerők visszafogását vagy a gyarapító hajtóerők támogatását kell célként kitűzni.
(4) A célkitűzéseket minden kormányzati, regionális vagy helyi döntés – legyen az hosszabb távú ágazati stratégiák megalkotása, jogszabály-alkotás, a költségvetés tervezése vagy egy településrendezési terv – során érvényre kell juttatni.
(5) Olyan intézményeket, eljárásokat kell létrehozni és működtetni, melyek biztosítják, hogy a különböző szintű közösségi döntések során a nemzeti erőforrások fenntartható használatával kapcsolatos szempontok, információk a döntéshozók tudomására jutnak, azokat a döntések során figyelembe veszik.
A 2007-ben a kormány által elfogadott első hazai Nemzeti Fenntartható Fejlődési Stratégia elsősorban a fenntarthatósági elsőbbségi célok kidolgozására fókuszált ágazati szemléletben. Jelen, második Keretstratégia középpontjába a nemzeti erőforrásaink állapotának bemutatása, a jövő generációkat „eladósító” folyamatok azonosítása, valamint az erőforrások megfelelő karbantartását segítő intézményrendszer kialakítása áll.
A nemzeti erőforrások terén mutatkozó, nem fenntartható állapotok javítása a folyamatok, ok-okozati kapcsolatok gyökerének, alapvető hajtóerőinek kezelését igényli. A tüneti kezelés – bár a jelenben könnyebben elviselhető helyzetet teremthet – hosszú távon nem segít, a problémák újratermelődnek.
A Keretstratégia szemléletében a fenntarthatóság felé való átmenet célja a közjó tartós biztosítása. A jó élet lehetőségének alapjait jelentő erőforrásaink hosszabb távú megóvása a rövidtávú érdekekkel egyensúlyba hozó kormányzást, szabályozást és gazdálkodást jelent. A fenntarthatósági politika középpontjába pedig – az eddigi ágazati megközelítés helyett – az embert és a közösségeket kell helyezni.
4. A NEMZETKÖZI ÉS EURÓPAI UNIÓS PROGRAMONBÓL,
SZAKPOLITIKAI ÉS JOGI ELŐÍRÁSOKBÓL FAKADÓ FELADATOK
4.1. A fenntartható fejlődés megjelenése
a nemzetközi programokban és jogi eszközökben
A fenntartható fejlődés környezeti és társadalmi-gazdasági fejlődési vetületeinek és összefüggéseinek figyelembevételével foglalkozó nemzetközi együttműködés programjának és jogi eszközeinek kiindulópontját, illetve alapját az 1972. évi ENSZ-konferencián elfogadott, majd az 1992. évi és a 2002. évi ENSZ-konferenciákon megújított és kibővített dokumentumok jelentik. Ezek egyrészt a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos nemzetközi együttműködés – minden országra is mérvadónak tekintett – alapelveit rögzítik, másrészt tételesen meghatározzák a főbb cselekvési irányokat, teendőket.
A fenntartható fejlődés nemzetközileg meghatározott konkrétabb környezeti követelményeit különböző környezetpolitikai programok és szerződések tartalmazzák. Az ENSZ Környezeti Programjának égisze alatt elfogadott globális feladattervek mellett hazánk számára különös jelentőségű a pán-európai „Környezetet Európának” elnevezésű együttműködési program is. A sokoldalú nemzetközi szerződésekben egyfelől – a fenntartható fejlődés elvének érvényesülését is szem előtt tartva – a szerződő felek közös érdekeltségébe tartozó természeti értékek, környezeti erőforrások (állat- és növényfajok, határvizek stb.) kapcsán e felek közös akarattal biztosítják azok megőrzését, illetve fenntartható használatát. Másfelől nemzetközi szerződések szabályozzák az országhatárokon átterjedő, illetve globális hatásokkal járó környezetet károsító emberi tevékenységeket (ózonkárosító anyagok, üvegházhatású gázok, a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyezőanyagok stb. kibocsátásának szabályozása, ipari balesetek káros hatásainak megelőzése, mérséklése stb.). Magyarország számos ilyen – kötelezettségeket is tartalmazó – globális, pán-európai vagy regionális nemzetközi megállapodás részese.
A fenntartható fejlődés tág értelemben vett szociális ügyeivel (pl. a szegénység leküzdésével, az egészségvédelemmel), emberi jogi, gazdasági és kereskedelmi problémáival is számtalan olyan – egyes esetekben konkrét célokat és feladatokat is meghatározó – nemzetközi program foglalkozik, amelyet hazánk is elfogadott. E programok mellett bizonyos gazdasági ágazatokra vonatkozó fontos nemzetközi szerződések rendelkezéseit is számításba kell venni (energiagazdálkodás, veszélyes anyagok nemzetközi szállítása stb.)
4.2. A fenntartható fejlődéssel kapcsolatos Európai Uniós követelmények
Az Európai Unióban a közösség, illetve a tagállamok fenntartható fejlődés melletti elkötelezettségét részben különböző szintű jogi eszközök, részben átfogó és ágazati stratégiák, szakpolitikai programok jelenítik meg. A Lisszaboni Szerződés – illetve az általa módosított, az Európai Unióról szóló alapszerződés – szerint a fenntartható fejlődés az Európai Unió alapvető célkitűzése, beleértve ennek globális, illetve nemzetközi vetületeit is. A Szerződés értelmében: „Az Unió Európa fenntartható fejlődéséért munkálkodik, amely olyan kiegyensúlyozott gazdasági növekedésen, árstabilitáson és magas versenyképességű, teljes foglalkoztatottságot és társadalmi haladást célul kitűző szociális piacgazdaságon alapul, amely a környezet minőségének magas fokú védelmével és javításával párosul. Az Unió elősegíti a tudományos és műszaki haladást. Az Unió küzd a társadalmi kirekesztés és megkülönböztetés ellen, és előmozdítja a társadalmi igazságosságot és védelmet, a nők és férfiak közötti egyenlőséget, a nemzedékek közötti szolidaritást és a gyermekek jogainak védelmét. Előmozdítja a gazdasági, a társadalmi és a területi kohéziót, valamint a tagállamok közötti szolidaritást. Az Unió tiszteletben tartja saját kulturális és nyelvi sokféleségét, továbbá biztosítja Európa kulturális örökségének megőrzését és további gyarapítását. (…) A világ többi részéhez fűződő kapcsolataiban az Unió védelmezi és érvényre juttatja értékeit és érdekeit, és hozzájárul polgárainak védelméhez. Hozzájárul a békéhez, a biztonsághoz, a Föld fenntartható fejlődéséhez, a népek közötti szolidaritáshoz és kölcsönös tisztelethez, a szabad és tisztességes kereskedelemhez, a szegénység felszámolásához és az emberi jogok, különösen pedig a gyermekek jogainak védelméhez…”
Minden tagállamra érvényesen, minden uniós polgár alapvető jogaira, szabadságaira vonatkozóan pedig a Lisszaboni Szerződéssel együtt hatályba lépett Alapjogi Charta tartalmaz részletes rendelkezéseket, amelyek – többek között a szociális jogokkal, a környezetvédelemmel, a jövő nemzedékek iránt viselt felelősséggel összefüggésben – meghatározó jelentőségűek a fenntartható fejlődés elvei, koncepciója szempontjából.
Az elvek kibontását és a tagállamoktól is elvárt főbb teendők megfogalmazását az EU 2001-ben elfogadott, majd 2006-ban megújított és kibővített Fenntartható Fejlődési Stratégiája tartalmazza. E közösségi stratégia egymással összefüggő szociális, környezeti, gazdasági célkitűzései, a legkritikusabbnak tekintett problémák kapcsán megfogalmazott operatív céljai és feladat meghatározásai irányadóak a tagállamok fenntartható fejlődési stratégiai tervezésére és a végrehajtásra vonatkozóan is. A stratégia általános elvárásként fogalmazza meg, hogy „a fenntartható fejlődést minden szinten a politika alakításának szerves részévé kell tenni”.
A különböző szakterületi stratégiai és intézkedési programok, valamint az azokhoz kapcsolódó közösségi jogi eszközök – ha a fenntartható fejlődés célkitűzése, koncepciója, elvei szempontjából eltérő minőségben és mértékben is – számos konkrét célt, feladatot és eszközt határoznak meg. A környezeti intézkedési keretprogramon, az egyes környezeti problémákkal foglalkozó stratégiai dokumentumokon (például a biológiai sokféleséggel, az éghajlatváltozással kapcsolatos programok) túlmenően, a szociális, fejlesztési, gazdasági-ágazati, kutatási programok egész sora tartalmaz a fenntartható fejlődés szempontjából lényeges célokat és ró feladatokat a tagállamokra. Ezek között említhetők a közös energiagazdálkodási, mezőgazdasági, támogatáspolitikai, kutatásfejlesztési stratégiai követelményeket megfogalmazó dokumentumok. E célok és feladatok jelentős részét – a tagállamoktól számon kérhető formában – jogi eszközök sokasága rögzíti. Ez utóbbiak adják a szabályozási alapot ahhoz, hogy a fenntarthatóság, illetve annak egyes követelményei a joggyakorlatban, az EU bíróságok ítélkezési gyakorlatában is megjelennek.
5. NEMZETI ERŐFORRÁSAINK HELYZETE
Hazánkban mind a négy nemzeti erőforrásunk területén kedvezőtlen folyamatok a meghatározók.
Emberi erőforrások Magyarország népessége veszélyes ütemben fogy. A gazdasági fejlődéshez, a fenntartható módon működő gazdaság kialakításához szükséges innovációk kifejlesztését megalapozó tudás gyarapításában lemaradóban vagyunk az ezen a téren elöljáró országokhoz képest. A magyar emberek egészségi állapota is rosszabb, mint ami gazdasági fejlettségi szintünkön elvárható lenne, s rosszabb, mint a szomszédos országokban. Hazánkban jelentősek e területeken is a regionális egyenlőtlenségek, s a tudás gyarapításának vagy az egészség megőrzésének jelentős akadálya a szegénység, a társadalmi kirekesztettség.
Társadalmi erőforrások A magyar társadalomban a fenntartható fejlődés szempontjából meglehetősen ellentmondásos, pozitív és negatív elemeket egyaránt magában foglaló kulturális környezet alakult ki. Tiszteljük a munkát, a teljesítményt, valamint a természetet, fontosnak tartjuk a takarékosságot, a személyes felelősségvállalást és a normakövetést. Negatívum a hedonista szemléletmód, a kockázatvállalás elutasítása, és e helyett az államra való túlzott hagyatkozás. A társadalmi együttműködés területén, nemzetközi összehasonlításban alacsony mind az emberekbe, mint az intézményekbe vetett bizalom, ugyanakkor magas a családba és a szűkebb személyes környezetbe vetett „partikuláris” bizalom.
Természeti erőforrások A nemzetközi folyamatokkal megegyezően hazánkban is egyre kisebb területre szorul vissza a természetes környezet. Magyarország területe természetes ökoszisztéma-szolgáltatásainak mintegy 90%-át már elvesztettük, s a természetes területek felszámolása, beépítése továbbra is nagy ütemben folytatódik. A termőföld Magyarország kiemelkedően fontos erőforrása, termékenységét azonban degradációs folyamatok (talajszerkezet-romlás, szikesedés, erózió, szervesanyag-tartalom csökkenése, stb.) veszélyeztetik. Számos levegő- és vízszennyezési problémával küzdünk, s számolnunk kell az éghajlatváltozásból eredő kedvezőtlen következményekkel is.
Gazdasági erőforrások A magyar vállalkozói kultúra számos eleme támogatja a vállalkozói tevékenységet, s mára formát öltött a vállalkozói gazdaságot átszövő bizalomerősítő személyes kapcsolatok rendszere is. Magas ugyanakkor a magyar gazdaság nemzetközi kitettsége, a külföldi tőkétől és nyersanyagoktól való függése, amihez jelentős, a külföld felé való eladósodottság társul. A fenntartható gazdasági fejlődést veszélyeztetik a szabályozás egyenetlenségei is. A közösségi infrastruktúra helyenként rendkívül lepusztult állapotban van, s nemzetközi összehasonlításban alacsony a vállalkozások K+F és innovációs tevékenysége, továbbá a foglalkoztatottság szintje. A közkiadások legnagyobb tételét jelentő jóléti rendszer (az életpálya-finanszírozás intézménye) is fenntarthatatlan, jelentős rejtett (implicit) adósságot hárít a jövő nemzedékekre.
6. A FENNTARTHATÓSÁG FELÉ VALÓ ÁTMENET CÉLJAI ÉS INTÉZKEDÉSEI
A nemzet fenntarthatósági politikájának átfogó célja a folytonosan változó társadalmi-humán-gazdasági-természeti külső környezethez való alkalmazkodóképesség feltételeinek biztosítása, az ahhoz szükséges kulturális adaptáció minőségi javítása.
A négy alapvető nemzeti erőforrás területén a célok rendszere a következő.
Emberi erőforrások Cél a népességében stabil, egészséges, a kor kihívásainak megfelelő készségekkel és tudással rendelkező emberek alkotta, a kirekesztettséget fokozatosan csökkentő társadalom.
Demográfia Közép távon kívánatos és elérhető a születések számának növelése, a halandóság csökkentése, ezek eredményeképpen a népességfogyás lelassítása, hosszú távon a népességszám stabilizálása [C1.3]3. Mivel a társadalom öregedése [A1.1] nem elkerülhető, fontos az idős emberek egészségének megőrzése [C1.11-12], a társadalmi együttműködésben való szerepük lehetőségének biztosítása [C1.5]. A súlyos problémát jelentő elvándorlás lefékezéséhez szükség van a kritikus mértékben érintett szakmákban versenyképes munkabérek biztosítására [C1.2]. Meg kell kezdeni egy bevándorlási politika kialakítását [C1.4].
Egészség A halandóság csökkentésében a közép-európai régiós átlaghoz való felzárkózás a cél [C1.13], ezzel együtt a betegségteher túlnyomó részét adó, jelentős mértékben az életmódtól függő krónikus nem fertőző megbetegedések számának csökkentése [C1.12], az egészségkockázatos magatartási formák [C1.11] arányának, valamint a környezeti kockázati tényezők [C3.6] mérséklése.
Tudás Olyan oktatás-nevelés-képzés (és kulturális intézményrendszer) kialakítása a cél, amely egyfelől fejleszti az értékeket, erkölcsi normákat, a társadalmi minőséget, az érzelmeket, a közösségekhez való kötődést, rendszerszemléleti képességet ad, másfelől biztosítja a munkavégzéshez szükséges tudás, készségek és kompetenciák elsajátítását, a társadalmi tanulás új formáinak létrejöttét, kialakítja az életen át tartó tanulásra való igényt [C1.6]. Az intézményrendszer törekszik az egyenlő esélyű hozzáférés biztosítására a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése érdekében. Fontos a fenntarthatóságot szolgáló hétköznapi életstratégiákkal kapcsolatos (pl. egyszerű mezőgazdasági, kertművelési és háztartási) ismeretek átadása is [C1.10]. A minőségi oktatást szolgálja az oktatásban töltött idő növelése [C1.7] és az oktatási rendszer szelektivitásának csökkentése [C1.8]. Cél továbbá, hogy a gazdasági-társadalmi fejlődés fő forrásává a tudás [C1.9] és az innováció váljon [C4.5], s hogy növekedjen a foglalkoztatható emberek száma [C4.6].
Társadalmi kohézió - Leszakadó csoportok integrációja A szegénység vagy az etnikai alapú társadalmi kirekesztettség az egyik legsúlyosabb akadálya a szolidáris [C1.14], tudásalapú [C1.9], egészséges [C1.11-13] társadalom megteremtésének [C2.1].
Társadalmi erőforrások Cél a fenntarthatóságot támogató kultúra kialakítása, a fenntartható társadalom szempontjából pozitív értékek, erkölcsi normák és attitűdök erősítése [C2.2]. Mivel minden társadalom környezete folyamatosan változik, e változáshoz saját önazonosságunk megtartása mellett alkalmazkodnunk kell. Ebből fakadóan karban kell tartanunk azon ismereteinket, amelyek a közösség összetartozását és fennmaradását szolgálják.
A bizalom infrastruktúrájának erősítése Elkerülhetetlen a korrupció és a gazdasági járadékvadászat elleni fellépés, a normák betartásának biztosítása, a társadalmi-gazdasági kapcsolatok befolyásoló állami szabályzórendszer stabilitásának megteremtése, a kormányzás kiszámíthatóságának erősítése. [C2.4]
A munka társadalmi körülményei Növelni kell a munkakörülményekkel való elégedettséget és örömérzést, a szervezeti kultúra fejlesztésével csökkenteni kell a munkahelyi stresszt [C2.5]. A társadalmi kirekesztettség mérséklését [C2.1] célzó programok segítségével a munkába bevonható polgárok körét bővítjük, a foglalkoztatottságot javítjuk [C4.6].
A családi értékek erősítése Támogatandó a párkapcsolatokhoz, házassághoz kapcsolódó értékek (a nevelésben, továbbá a civil szervezetek és egyházak segítségével) [C1.1 és C2.3].
A múlt örökségének ápolása, kulturális szolgáltatások fejlesztése Kívánatos a társadalmi összetartozás erősítése, a bizalom újratermelése, működőképes közösségi hálózatok fenntartása, a fenntarthatósággal kapcsolatos értékek erősítése, a kulturális hagyományok felélesztése, a kulturális sokszínűség elismerése, szellemi, tárgyi és épített örökség megőrzése, értékeinek kibontakoztatása, fenntartható használata. [C2.6]
Természeti erőforrások A környezeti eltartóképességet mint a gazdálkodás korlátját kell érvényesíteni. [C3.1 és C3.2]
Biodiverzitás, megújuló természeti erőforrások Az Európában egyedülálló fajgazdagság fenntartása, a táj és a természeti értékek megőrzése, az ökoszisztéma-szolgáltatások kimerítésének megakadályozása [C3.5] szükséges. Fontos cél a talaj termőképességének fenntartása [C3.4], a természetes területek beépítési sebességének csökkentése, a fenntartható hozamon4 alapuló gazdálkodás a megújuló erőforrásokkal. [C3.5]
Az embert érő környezeti terhelések csökkentése Az emberi egészséget és életminőséget veszélyeztető kibocsátásokat korlátok között kell tartani, azokat megfelelően szabályozni szükséges. [C3.6]
Nem megújuló természeti erőforrások Szükséges az ésszerű, beosztó gazdálkodás az ásványkincsekkel és az energiahordozókkal. [C3.3]
Gazdasági (fizikai) erőforrások Fontos az önrendelkezés megfelelő szintjének fenntartása a gazdaságpolitikai döntésekben. Cél a fizikai tőke szelektív gyarapítása, a közösségi tőkejavak amortizációjának pótlása. Kiemelt feladat a vállalkozói réteg megerősítése, a hazai tőkebefektetések fokozatos növelése, külföldi kitettségünk csökkentése. Fontos a lokalizáció és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok kihasználása közötti ésszerű arány megteremtése, a helyi gazdasági kapcsolatok (pl. város és vidéke) erősítése. [C4.1-2]
A vállalkozói tőke és az innováció erősítése, a foglalkoztatás bővítése Cél a vállalkozások fenntartható fejlődéséhez szükséges üzleti környezet fejlesztése [C4.4], a bizalom infrastruktúrájának erősítése [C4.3], az innovációs ráfordítások és a forrásfelhasználás hatékonyságának növelése [C4.5], a környezetterhelést csökkentő technológiák elterjedésének ösztönzése [C3.2-3]
Költségvetési politika Szükséges az államadósság ésszerű szintre csökkentése, a prudens költségvetési gazdálkodás tartósítása. [C4.7]
Életpálya-finanszírozás Kiemelt feladat a korosztályos egyensúly, az erőforrások generációk közötti, jóléti célú (pl. gyermektámogatások és nyugdíj) átcsoportosítása egyensúlyának fokozatos visszaállítása. [C4.8]
A Függelékben szereplő táblázatban összefoglaljuk nemzeti erőforrásaink jelenlegi állapotát, s azt, hogy milyen alapvető folyamatok vezettek ehhez az állapothoz, azok milyen következményekkel járnak a jó élet feltételeire, s mik lehetnek a megfelelő válaszintézkedések. A táblázat tömör, részleteket nem közlő információit azoknak a kulcsterületeknek a felsorolásával is kiegészítjük, amely területeken való beavatkozások nagy eséllyel a fenntarthatatlanként minősíthető folyamatok mérséklődését, megállítását eredményezhetik. A fenntartható nemzeti erőforrás-gazdálkodást természetesen több terület, intézkedés is szolgálhatja, a szűkítést az alábbi okok indokolhatják:
(1) A magyar nemzet jelenleg igen távol van attól az állapottól, ami kielégítené a fenntarthatóság követelményeit, ezért a fenntartható fejlődési pálya elérése fokozatosan, lépésről-lépésre valósítható meg, jelen Keretstratégia a fenntarthatóság felé való átmenet első lépcsőjét jelenti.
(2) Előbbiekből következően azokra a fenntarthatóságot szolgáló területekre összpontosítunk, ahol valószínűleg a leghatékonyabban lehet a fenntarthatatlansághoz vezető okokat felszámolni, mérsékelni.
Az egyes célok eléréséhez az egyén, a kisközösségek (család, egyházi és civil szervezetek), a vállalkozások, a kormányzat és az önkormányzatok, továbbá az Országgyűlés cselekvő együttműködésére van szükség. Az előttünk álló feladatokat részletesen e fejezet további részeiben tekintjük át.
6.1. Családjaink és a polgárok felelőssége
6.1.1. Emberi erőforrások
I. Népesség
T1.1 A párkapcsolatokhoz és a családhoz kötődő értékek továbbadása fontos a magyar népesség fennmaradásának szempontjából, hiszen elsősorban ezek az értékek járulnak hozzá a gyermekvállaláshoz, azaz emberi erőforrásaink bővítéséhez. A családok emellett a társadalom alapvető intézményei, ezért az értékek következő generációknak való továbbadása nélkül a társadalom kötőszövetének egy fontos alkotóeleme veszne el.
II. Tudás
T1.11 A polgárok és családok számára ajánlásként fogalmazza meg a stratégia az életen át tartó tanulás melletti elköteleződést. A gyorsan változó technológiák korában a munkapiaci státusz megőrzéséhez, illetve növeléséhez elengedhetetlen a tanulásban testet öltő folyamatos alkalmazkodás. A magasan képzettek számának növekedése nemcsak a tanultabb emberek számára jelent előnyöket, hiszen a globalizált világban a rendelkezésre álló munkaerő képzettsége az egyik legfontosabb szempont a magas hozzáadott értékkel bíró befektetések tekintetében. A család jelenti azt a közeget, ahol a tanulás megkezdődik, és a családi környezet az, amelyik nagymértékben meghatározza a tanuláshoz kapcsolódó attitűdöket is. Éppen ezért a családoknak tovább kell adnia a tanulással kapcsolatos értékeket, mint a jó iskolai (közösségi) szereplés, a tudás, a szakértelem vagy a tájékozottság megbecsülése.
III. Egészség
T1.17 Az egészségtudatos magatartás társadalmi-gazdasági helyzetfüggő egyéni választás, azonban jelentősen érinti a nemzeti erőforrások fenntarthatóságát is. A romló egészségi állapot egyfelől csökkenti az emberek jövedelemtermelő képességét, ezáltal pusztítva az emberi tőkét (és így a gazdasági és társadalmi erőforrásokat is csökkentve), másfelől az állami egészségügyi rendszer növekvő kiadásain keresztül a jelen és a jövő többi gazdálkodójának (egyének és szervezetek) terheit is növeli. Az egyének ezért az egészségtudatos magatartással a saját, valamint társadalom többi tagjának jólétére is pozitív hatással lehetnek. Ennek elemeit képezheti például az egészséges táplálkozás, a rendszeres sportolás, vagy a prevenciós programokon és szűréseken való részvétel.
6.1.2. Társadalmi erőforrások
(T1.1 Lásd fentebb)
T2.1 A polgárok elsősorban egyéni felelősségvállalásukkal járulhatnak hozzá a társadalmi összetartozás erősítéséhez, valamint Magyarország intézményeinek fenntarthatóságához. A hátrányos helyzetű csoportok segítése (önkéntesség) az újraelosztás növekedése nélkül járul hozzá e csoportok helyzetének javításához, emellett pedig kapcsolatot teremt az eltérő környezetben élő emberek között, erősítve a társadalmi szolidaritást. Az egyéb jellegű társadalmi intézményekben (pl. klubok, egyletek) vállalt önkéntes tevékenység növekedése szintén a társadalom tagjai közötti kapcsolatokat, a közösségi összetartozást erősíti, amely közvetett módon hozzájárul a demokratikus döntéshozatalban rejlő értékek szélesebb körű felismeréséhez is. Az ilyen tevékenységek végzése önmagában jó például szolgálhat a szélesebb csoportok számára, azonban a családok keretében lehetőség nyílik ezeknek az értékeknek a nemzedékek közötti továbbadására is.
T2.2 A társadalmi összetartozást erősítheti a munkából és vagyonból származó jövedelem jelentőségének erősítése időskorban (amennyiben ezt az egészségi állapot lehetővé teszi). Az idős emberek társadalmi integrációját számottevően növelheti, ha továbbra is aktívan részt vesznek az erőforrások újratermelésében és megőrzésében, hiszen ezáltal gyakoribb kapcsolatteremtésre, együttműködésre nyílik lehetőségük a társadalom más tagjaival. A nyugdíj mellett saját erőforrásokra is történő támaszkodás az idősebb generációk iránti tisztelet és a különböző generációk közötti szolidaritás erősítésével is növelheti az egyes korosztályok közötti kohéziót.
T2.3 A jogkövető magatartás nem csupán a társadalom többi tagja számára káros tevékenységek elkerülését jelenti: a konszenzuson alapuló jogintézmények tiszteletben tartása nélkülözhetetlen eleme a társadalmi összetartozásnak is, hiszen ezek jelentik azokat a közös alapokat és szabályokat, amelyek mentén az egyének és csoportok közötti interakciók kiszámíthatóan működhetnek és megerősödhetnek. Amennyiben a jogsértések számának csökkenésével a polgárokban javul a társadalomról és a többi egyénről alkotott kép, az a bizalmi infrastruktúra megerősödéséhez vezet.
6.1.3. Természeti erőforrások
T3.1 Noha a természeti erőforrások megőrzése terén a piaci kudarcok jelenléte miatt kiemelt hangsúlyt kap a közösségi szintű (állami) cselekvés, a környezeti ártalmak csökkentésében a polgárok hozzájárulása is alapvető fontosságú. A társadalom tagjainak széles köre által vállalt egyéni felelősség a környezeti károk csökkentésére és a szűkös erőforrások önkorlátozó felhasználására magasabb hatékonysággal bír, mint a közösségi döntések eredményeképpen kialakított, azonban végeredményben az állam által kikényszerített intézkedések. Amennyiben tehát az egyének a környezeti fenntarthatóság keretfeltételeinek betartásával törekednek egyéni jólétük növelésére, az csökkenti a közösségi szinten erre áldozandó források mennyiségét. Az ilyen magatartási minták elsajátítására a család keretein belül is lehetőség van.
6.1.4. Gazdasági erőforrások
I. Vállalkozói tőke, innováció, foglalkoztatás
T4.2 A vállalkozói értékrend is elsősorban a család keretein belül örökíthető tovább, itt van lehetőség arra, hogy ezeket a vállalkozók átadják a következő nemzedékeknek. Ez által biztosítható a vállalkozói tőke megőrzése és erősítése, valamint az, hogy a jövő (esetleg már nem vállalkozó) polgárai a vállalkozásokra egyre inkább mint a társadalom értékteremtő szereplőire tekintsenek.
II. Makrogazdasági egyensúly
T2.2 A vagyonból és munkából származó jövedelem jelentőségének növelése időskorban nemcsak a társadalmi tőkét bővíti (ld. fentebb), hanem hozzájárul a gazdasági fenntarthatósághoz is. Az idős emberek munkából és vagyonból szerzett jövedelme csökkenti az újraelosztásra való igényt, az implicit államadósság termelődését. Ez pozitív hatással van a költségvetés egyensúlyára, a fiatalabb generációk, illetve vállalkozások alacsonyabb terhei pedig a foglalkoztatás és a beruházások élénkülésének irányába hatnak.
T4.1 A takarékos és előretekintő gazdálkodás a magántulajdonhoz kapcsolódó elveknek megfelelően egyéni mérlegelés kérdése. Emellett azonban a pénzügyi tudatosság fontos és közvetítendő érték is egyben, hiszen széles körű hiánya a lakosság eladósodásához és általános gazdasági egyensúlytalansághoz, válsághoz is vezethet. Emellett a megtakarítások a pénzügyi közvetítőrendszer segítségével a gazdasági fejlődéshez is hozzájárulnak. Éppen ezért a Keretstratégia a családok számára ajánlja az ilyen értékek közvetítését a következő generációk számára, hogy a fenntartható módon fejlődő Magyarország a jövőben kevésbé legyen érzékeny a pénzügyi válságokra.
6.2. Vállalkozásaink a fenntarthatóságért
6.2.1. Emberi erőforrások
I. Népesség
T1.2 Vállalkozásaink aktívan hozzájárulhatnak a magyar népesség fenntarthatóságához azzal, ha társadalmi felelősségvállalásukban helyet kap a családbarát munkahely ethosza. Amellett, hogy ez az adott munkahelyet vonzóbbá teszi, segíti a munka melletti gyermekvállalást is, így erősítve a magyar humántőkét – ami egyben kedvez a jövő vállalkozásainak is.
II. Tudás
T1.12 Az alkalmazottak képzése sok esetben elengedhetetlen egy vállalkozás versenyképességének megőrzéséhez, és egyben növeli a Magyarországon rendelkezésre álló emberi erőforrásokat. Az alkalmazottakat szintén ösztönözni kell a képzéseken való részvételre az életen át tartó tanulás fontosságának hangsúlyozásával. Különösen előnyös az egyén és az ország humántőke állománya szempontjából, ha az adott tudás nem vállalat-specifikus, hiszen ezzel megváltozott piaci körülmények között is hasznosítható erőforrásra tesznek szert az egyének.
III. Egészség
T1.18 A munkakörülmények javításával a vállalatok hozzájárulhatnak az alkalmazottak egészségi állapotának megőrzéséhez is. Mindez nemcsak az egészségügyileg kockázatos munkakörökben fontos, hiszen ma az egészséget, s így az ország emberi erőforrásait károsító jelentős problémák közé sorolható a munkahelyen elszenvedett stressz. A munka- és szervezeti kultúra átalakításával a vállalkozások is hozzájárulhatnak az ország emberi erőforrásainak javulásához, hosszú távú fenntarthatóságához.
IV. Társadalmi kohézió
T1.25 A vállalkozások társadalmi felelősségvállalása ki kell, hogy terjedjen a munkahelyi diszkrimináció minden formájának megszüntetésére és a hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatásának lehetővé tételére.
6.2.2. Társadalmi erőforrások
T2.3 Akárcsak az egyének, a jogkövető magatartással a vállalkozások is a társadalmi erőforrások növeléséhez járulhatnak hozzá, hiszen ezzel növelik a társadalom irántuk táplált bizalmát, csökkentve a mindennapi piaci folyamatok tranzakciós költségeit is. Az utóbbi azt jelenti, hogy az olyan piaci jelzésekre, mint az ár vagy a hirdetés, nagyobb bizalommal reagál a fogyasztó, így kevesebb energiát fordít például arra, hogy az adott vállalat megbízhatóságának utánajárjon.
T2.4 Mivel a vállalkozások a társadalom kiemelkedő fontosságú szereplői, az irántuk táplált bizalom javítása lényeges eleme a bizalmi infrastruktúra erősítésének. Ehhez közvetlenül a vállalkozások a társadalom többi, nem feltétlenül piaci (pl. civil) szereplőjével kialakított kapcsolatokkal, a társadalmi ügyek felkarolásával és támogatásával járulhatnak hozzá.
6.2.3. Természeti erőforrások
T3.2 A vállalkozások a környezeti ártalmak csökkentését segíthetik elő a környezetvédelmi szervezetek és tevékenységek támogatásával is. Az utóbbiak lehetnek például környezetvédelmi kampányok, veszélyeztetett területek és fajok védelme, vagy károsodott területek rehabilitációja. E tevékenység hozzájárulhatnak a vállalkozások iránt táplált bizalom növekedéséhez is (ld. T2.4).
T3.3 A vállalkozások mindennapi tevékenységük végzése során elsősorban a környezetbarát technológiák használatára való áttéréssel, végeredményben a felhasznált természeti inputok és a szennyezések csökkentésével járulhatnak hozzá a természeti erőforrások megőrzéséhez. Mindez történhet az erőforrás-hatékonyság javításával, a kevésbé szennyező technológiákra való áttéréssel, és a kibocsátás okozta károk minimalizálásával. Az első eset (aktív védelem) a kibocsátott szennyező anyagok, hulladékok mennyiségének csökkentését, az utóbbi (passzív védelem) pedig a tevékenység eredményeként létrejövő káros anyagok, folyamatok utólagos semlegesítését jelenti (ide tartozik a hulladékok megfelelő kezelése is).
6.2.4. Gazdasági erőforrások
I. Vállalkozói tőke, innováció, foglalkoztatás
T4.3 Noha a vállalkozások többnyire már puszta működésükkel hozzájárulnak az értékteremtéshez és a gazdasági tőke erősítéséhez, önálló felelősségvállalásuk tovább javíthatja a hazai gazdasági erőforrások fenntarthatóságát. A hazai beszállítók, illetve elsősorban a lokális termelési rendszerek előnyben részesítése, illetve a helyi, térségi gazdasági kapcsolatok erősítése hosszabb távon azt eredményezi, hogy megtermelt hozzáadott érték nagyobb hányada gazdagítja a Magyarországon élő embereket.
II. Makrogazdasági egyensúly
T4.9 A járadékvadászat tömören azt jelenti, hogy egy adott társadalmi-gazdasági szereplő az értékteremtés helyett arra áldozza erőforrásait, hogy bizonyos piaci lehetőségekből az állam közreműködésével kizárjon más szereplőket. A járadékvadászat esetében így a gazdasági erőforrásokat nem értékteremtő módon használják fel, emellett a verseny korlátozása a fogyasztók számára is hátrányos. A Keretstratégia ezért ajánlásként fogalmazza meg a vállalkozások számára az ilyen jellegű tevékenységek kerülését.
6.3. Ajánlások kisközösségeinknek, civil szervezeteinknek és vallási közösségeinknek
6.3.1. Emberi erőforrások
I. Népesség
T1.3 Kisközösségeink, civil szervezeteink, egyházaink és vallási közösségeink nagy része vallja azokat az értékeket, amik a családok erősítéséhez kapcsolódnak. A Keretstratégia ajánlja, hogy ezeket az értékeket képviseljék és jelenítsék meg a nyilvánosság előtt, hiszen a széles körű támogatottságú szervezetekkel azonosuló polgárokban megerősödhetnek a párkapcsolatokhoz, a családhoz kapcsolódó pozitív attitűdök.
II. Tudás
T1.13 A tudást előállító intézményrendszer hatékonyságának növelése legfőképp az állam feladata (ld. a következőkben), azonban a különböző non-profit szervezetek számára is ajánlásként fogalmazható meg ezek minőségének és hatékonyságának megőrzése, illetve növelése. Az ilyen intézmények alapvető célja a tudásban megnyilvánuló emberi tőke fejlesztése.
III. Egészség
T1.19 Bizonyos szervezetek egyéb feladataik mellett, vagy kifejezetten a lakosság egészségi állapotának javítását tűzték ki célul, amelynek eszközéül például prevenciós programok, szűrések szervezése szolgálhat. Tiszteletben tartva a szervezetek eddig megtett erőfeszítéseit, a Keretstratégia az ilyen tevékenységek folytatását javasolja.
T1.20 Az egészségtudatos életmód számtalan módon kapcsolódhat a különböző tevékenységi körrel rendelkező társadalmi szervezetek tevékenységéhez, így egyebek mellett a természetvédelemhez, a sporthoz vagy a szociális ügyekhez (pl. gyermekek, idősek, hátrányos helyzetű csoportok segítése) is. A Keretstratégia ezért ajánlja az egészségtudatos magatartásminták megjelenítését a szervezetek alapvető tevékenységének végzése során.
IV. Társadalmi kohézió
T1.26 A civil szervezetek, az egyházak és vallási közösségek egyre erősödő szerepet játszanak a leszakadó csoportok integrációjában, amely a fenntarthatóság felé való átmenet egyik kulcsterülete.
6.3.2. Társadalmi erőforrások
T2.5 A feddhetetlenség kultúrájának megerősítésével, a korrupció elleni fellépéssel a társadalmi szervezetek hozzájárulhatnak a bizalom infrastruktúrájának megerősítéséhez. Ez a tevékenység sokféle formát ölthet, hiszen a korrupcióellenes kommunikációs kampányok mellett a szervezetek képesek lehetnek a kormányzati szféra civil ellenőrzésére és a lakosság tájékoztatására is.
T2.6 Az egyházak és a civil szervezetek már működésükkel is hozzájárulnak a társadalmi összetartozás, az emberek és csoportok közötti bizalom erősítéséhez. A nem kormányzati szervezetek emellett az önállóság és az egyéni felelősségvállalás értékeinek közvetítésével, illetve támogatásával erősíthetik a polgárok önszerveződését, saját érdekeik és az értékek melletti elköteleződését, ezeken keresztül pedig Magyarország intézményeinek hatékonyabb működését.
6.3.3. Természeti erőforrások
T3.4 A környezeti fenntarthatóság olyan cél, ami sokféle szervezet értékrendjében helyet kap. A természeti erőforrások védelmének fontosságát így például az egyházak mellett a közösségfejlesztési vagy az agrár nonprofit szervezetek is megjeleníthetik mindennapi tevékenységük során.
T3.5 Sok civil szervezet fő célja a széles értelemben vett természeti erőforrások megőrzése, ezért e szervezetek léte már eleve hozzájárul ezen erőforrások felélésének, minőségromlásának megakadályozásához. A szervezetek ezt a célt sokféle módon támogatják, egyebek mellett a környezeti fenntarthatóság értékrendjének terjesztésével (pl. kampányok, mintaprojektek), a kormányzati szereplők számára javaslatok készítésével, vagy a védett fajok kihalásának megakadályozására tett erőfeszítésekkel. A Keretstratégia tiszteletben tartja a szervezetek eddig megtett erőfeszítéseit, ezért ajánlásként ezek folytatását fogalmazza meg.
6.3.4. Gazdasági erőforrások
I. Vállalkozói tőke, foglalkoztatás, innováció
T4.4 A társadalmi szervezetek a vállalkozók iránti bizalom erősítésével Magyarország gazdasági erőforrásainak gyarapításához járulhatnak hozzá. A vállalkozókkal való nyilvános együttműködés, a széles körben támogatott ügyek felkarolása segíthet a vállalkozók társadalmi megbecsülésének erősítésében. Az ilyen együttműködések emellett hozzájárulhatnak a civil szervezetek működéséhez szükséges források előteremtéséhez is.
II. Makrogazdasági egyensúly
T4.10 A nonprofit szervezetek a pénzügyi tudatosság közvetítésével a makrogazdasági egyensúly kialakításához is hozzájárulhatnak. Amellett, hogy bizonyos szervezetek kifejezetten az ezzel kapcsolatos ismeretek átadására szakosodnak, a pénzügyi tudatosságot egyéb tevékenységeket végző szervezetek is támogathatják, többek közt amelyek az oktatás, nevelés vagy a szociális ellátás területén működnek.
6.4. Az országos és a helyi kormányzás feladatai
A végrehajtást biztosító állami intézményrendszernek a „még éppen szükséges méretű, de hatékony állam” koncepciójára célszerű épülnie. Ugyanakkor mélyreható szerkezeti változásokat kell végigvinni a minisztériumok, a központi és a területi közigazgatás szervei közötti együttműködés terén, mert a jelenlegi ágazati szemléletű tervezési és jogalkotási gyakorlat a fenntarthatóság több szakpolitikára kiterjedő törekvéseit zátonyra futtathatják. A végrehajtási eljárásoknak olyan harmonizált és kikerülhetetlen tervezési és érdekeltségi rendszert kell alkotniuk, amelyek „sodorják magukkal” a megvalósítást a fenntarthatóság felé vezető úton. A következőkben a központi és helyi kormányzás szervezeteinek nemzeti erőforrásaink megőrzésével és gyarapításával kapcsolatos feladataival foglalkozunk.
6.4.1. Emberi erőforrások
I. Népesség
T1.4 Az Európai Unión belül több szakmában olyan jelentősek a munkabér-különbségek, hogy az itthoni boldogulással való elégedetlenség miatt a szakemberek nagy számban hagyják el az országot. A versenyképes munkabér biztosítására irányuló kormányzati intézkedések ezért a humántőke és a népesség megőrzését is szolgálják. Ilyen intézkedések közvetlenül kivitelezhetők az elvándorlással sújtott közszolgáltatást nyújtó szakmák béreinek növelésével.
T1.5 Az elvándorlás olyan szakmákra is jellemző, ahol a foglalkoztatottak nem feltétlenül közalkalmazottak. Ezekben az esetekben járulékkedvezmények nyújtásával lehet elősegíteni a foglalkoztatottak magasabb nettó bérét, így növelve az ösztönzést az itthon maradásra.
T1.6 A népesség csökkenésének mérséklésére elsősorban a családokat és a gyerekvállalást támogató intézkedések kialakítása szolgálhat.
Azáltal, hogy a kormányzat például a bölcsődék számának növelésével lehetőséget nyújt a fiatal anyák és apák munkavállalására, hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekvállalás egyfelől kisebb jövedelem-kieséssel járjon a családok számára, másfelől pedig ahhoz, hogy a szülő szakmai tudásában megtestesülő humántőke hasznosuljon.
Fontos eszköz a stabil és kiszámítható családtámogatási rendszer, ahol a valamennyi gyermek után járó univerzális családtámogatási formák a szülők feladatainak és szerepének elismerését jelentik. Ezt az intézkedést a korosztályi számlák egyensúlyba hozásával (T4.11 eszköz) összhangban kell meghozni.
T1.7 A vállalatok emberi erőforrás-szempontú támogatása szintén jó eszközt jelent a fenntarthatóság felé való átmenet megvalósítására. A vállalaton belüli vagy kiszervezett továbbképzések adókedvezménye illetve támogatása a munkavállalók humántőkéjének növekedését eredményezheti. Emellett a vállalkozások társadalmi felelősségvállalásában (CSR) nagyobb hangsúlyt kell kapnia a munka és a család összeegyeztethetőségének, illetve a családi értékek támogatásának. Ehhez a kormányzat egyfelől a fenntarthatósági prioritások és minták meghatározásával, másfelől az ilyen jellegű vállalati programok támogatásával járulhat hozzá.
T1.8 A gyerekvállalást támogatandó szükséges a szülők felelősségének, tartós elköteleződésének, valamint jogainak párhuzamos erősítése.
T1.9 A gyermekeket nevelőket a munkával kapcsolatos jogszabályokban is védeni szükséges. Ez a népességcsökkenés mérséklése irányába hat, hiszen a megfelelő jogszabályi környezet biztosíthatja, hogy az emberek ne kényszerüljenek választásra a gyermekvállalás és a karrier között.
T1.10 A gyermekvállalást ösztönzendő figyelembe kell venni az egyéni gyermeknevelési erőfeszítéseket (a felnevelt gyermekek számát és iskolázottságát) a nyugdíj-megállapítás szabályaiban. Ezt az intézkedést a korosztályi számlák egyensúlyba hozásával (T4.11 eszköz) összhangban kell meghozni.
II. Tudás
T1.14 A tudást előállító, elosztó, felhasználó intézményrendszer hatékonyságának javítása szintén a hazai emberi erőforrások felhalmozódását segíti elő. A hazai humántőke növelésének célja olyan oktatás-nevelés-képzés (és kulturális intézményrendszer) kialakítása által érhető el, amely egyfelől fejleszti az értékeket, erkölcsi normákat, érzelmeket, a kötődést a közösségekhez és rendszerszemléleti képességet ad, másfelől biztosítja a munkavégzéshez szükséges tudás, készségek és kompetenciák elsajátítását, a társadalmi tanulás új formáinak létrejöttét, kialakítja az igényt az életen át tartó tanulásra.
Miközben még az oktatásban töltött idő is növelhető, az oktatási minőség javításának fontos eleme a pedagógus-képzés reformja, a pedagógus-pálya elismertségének javítása.
Erősíteni kell az iskola esélykiegyenlítő szerepét, iskolarendszerünk erősen szelektáló jellegét oldani kell. Integráló, egymás elfogadására nevelő, a gyermekek különböző szükségleteire és készségeire reagáló, a családok felé nyitott oktatási rendszer segítheti elő a tudásszerzés hatékonyságának növelését.
T1.15 Szintén a hazai emberi erőforrásokat fejleszti az egyetemeken, kutatóintézetekben, illetve a vállalatokon belül és különböző együttműködésekben végzett K+F+I tevékenység támogatása. Az így kialakított új tudás nemcsak a támogatott kutatószemélyzet humántőkéjét növeli, hanem a hazai vállalkozások gazdasági versenyelőnyének növelésével közvetve a többi nemzeti tőke fejlődéséhez is hozzájárul.
T1.16 Az emberi erőforrások fejlesztése nemcsak az oktatási, hanem az egyéb kulturális intézményekben, pl. közgyűjteményekben, közművelődési intézményekben is lehetséges. Az ilyen intézmények megfelelő finanszírozással olyan programokat indíthatnak, amelyek a lakosság széles köre számára érdekesek. A résztvevők ezáltal egyfelől új tudáshoz juthatnak, megismerik az adott intézmények nyújtotta lehetőségeket, és a társadalmi kapcsolataik is fejlődhetnek. Javítani ajánlott az oktatási-nevelési és a kulturális intézmények együttműködését is a magyar népesség kulcskompetenciáinak fejlesztése érdekében.
III. Egészség
T1.19 Az emberi erőforrások erősítésének céljához járul hozzá a lakosság egészségének növelése, melyhez a kormányzat népegészségügyi, prevenciós programok és szűrések indításával, illetve az egészséges életmód népszerűsítését célzó tevékenységek támogatásával is hozzájárulhat.
T1.22 Az egészség megőrzésének leghatékonyabb módja a megelőzés, és a különböző színtereken zajló egészségfejlesztés. Mindez lehetővé válhat az egészséges életmóddal kapcsolatos ismeretek terjesztésével, azonban az oktatásban való részvétel önmagában is hozzájárul az egészségesebb életmódhoz (nemzetközi kutatások szerint globálisan és átlagosan minden az oktatásban eltöltött további egy év 5-10%-kal csökkenti a nők mortalitását). Az egészséget javító szabadidős elfoglaltságok támogatására környezetkímélő gazdasági tevékenységeket lehet kiépíteni.
T1.23 Az egészségre káros termékekkel kapcsolatos tájékoztatás, tiltás vagy adóztatás szintén eszközként szolgálhat a lakosság egészségi állapotának javítására, hiszen ezzel csökkenteni lehet az ilyen termékek árversenybeli előnyeit, növelni a hátrányait. Ez nem változtatná meg azt a tényt, hogy a termékek fogyasztása továbbra is egyéni felelősség kérdése, azonban a termékekkel kapcsolatos információs aszimmetria, illetve annak káros hatásainak csökkentéséhez hozzájárulhatnak az említett intézkedések.
T1.24 Az egészségügyi ellátórendszer modernizációja a kormányzat kiemelt feladata annak érdekében, hogy hatékonyabban tudja kezelni a demográfiai idősödés miatt folyamatosan változó és növekvő ellátási igényeket. Ezzel hozzájárul az egészségben töltött évek növekedéséhez, ugyanakkor az ellátórendszer fenntarthatóságához. Napjainkra egyértelművé vált, hogy a demográfiai idősödés miatti változó és növekvő egészségügyi ellátási szükségletek és a szűkülő források közötti ellentmondás kizárólag a jövőbeni szükségleteknek megfelelő, azokhoz rugalmasan igazodó, újfajta struktúrájú egészségügyi ellátórendszerek kialakításával oldható fel és csak ily módon biztosítható az ellátórendszer pénzügyi fenntarthatósága.
IV. Társadalmi kohézió
T1.27 A gyermekszegénység csökkentése érdekében fontos a lehető legkorábbi életkorban történő beavatkozás, vagyis a 0-3 éves korosztály és szüleik számára lehetővé tenni az egészségügyi, gondozási, fejlesztési, szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférést, a szülői kompetenciák erősítését. Ehhez a helyben elérhető szolgáltatások együttműködésének erősítése szükséges. A későbbi életkorban a hátrányos helyzetű gyermekek 3 éves kortól történő óvodáztatása, majd hozzáférésük a minőségi, integrált oktatáshoz a sikeres iskolai karrier megalapozása és a lemorzsolódás csökkentése érdekében elengedhetetlen.
T1.28 A leszakadó társadalmi csoportok – különösen a romák – és térségek kiemelt kezelése, a szegénység csökkentése a kormányzat által nemcsak az emberi erőforrások fejlesztése, hanem a társadalmi integráció szempontjából is fontos. A leszakadó térségek lakosainak az alapvető infrastruktúra hiányában kevés esélyük van a kitörésre a mélyszegénységből, a munka hiánya pedig a társadalmi élet minden területén (pl. értékrendszer, kultúra) a szegregációt erősíti. A mélyszegénység aláássa a társadalmi igazságosság érvényesülésébe vetett hitet is. Az e térségekbe irányuló, megfelelően tervezett komplex, többek között oktatási és képzési, egészségügyi, gazdaságfejlesztési, valamint lakhatási programok ezért a társadalmi összetartozást is szolgálják.
T1.29 A társadalmi kirekesztettség mérséklését és a munkahelyteremtést célzó programok indításával (például a közszolgáltatások javításával) lehetőség nyílik a munkába bevonható polgárok körének növelésére. Ez amellett, hogy erősíti a társadalmi kohéziót, hozzájárul a humántőke növeléséhez, illetve az eltartottak számának csökkentéséhez, ezáltal a gazdasági tőkét is erősítve.
6.4.2. Társadalmi erőforrások
T2.6 Noha a magyar társadalom értékrendjére bizonyos mértékig jellemző az önállóság, mégis jelentős az állami szerepvállalás iránti igény. Bizonyos, az egyének, kisközösségek által hatékonyabban ellátható feladatok esetében a fenntarthatóság előmozdítása érdekében indokolt az állami felelősségvállalás csökkentése, a szubszidiaritás elvének érvényesítése. Ezeken a területeken az önálló döntéshozatalhoz kapcsolódó attitűdök, motivációk, valamint a személyes felelősségvállalás erősítése szükséges. Noha az egyéni és társadalmi értékrendek átalakulása lassú folyamat, a kormányzat az ilyen értékek nyilvános megjelenítésével, az ezeket közvetítő kezdeményezések (pl. öngondoskodás) támogatásával hozzájárulhat a megerősödésükhöz. A kormányzatnak az egyéni felelősségvállalást kell támogatnia intézkedéseivel azokon a területeken is ahol a piaci, decentralizált együttműködések az egyének és csoportjaik között nem hatékonyak. Ez azt jelenti, hogy az olyan területeken is, ahol az állam biztosít és oszt újra bizonyos javakat, szükség van az egyének tudatosságának megőrzésére. Az egyéni felelősségvállalás erősítésével az is elősegíthető, hogy a polgárok tudatában legyenek annak, hogy a közösségi szinten elosztott javakkal kapcsolatos döntések milyen hatással vannak saját életükre és a társadalomra.
T2.7 A társadalmi szervezetek (egyházak, civil szervezetek) létrejötte, működése önmagában is fontos cél, hiszen ezek a szervezetek olyan közösséget biztosítanak az emberek számára, ahol lehetőség nyílik az értékek átadására, társadalmi kapcsolatok ápolására – nemcsak a szervezet közösségén belül, hanem azon kívül is. Az ilyen intézmények jogszabályi kereteinek biztosítása, valamint támogatása a kormányzás egyik fontos feladata. Ezek a kisközösségek emellett hatékony kontrollt jelenthetnek a közösségi döntéshozóknak is, hiszen koncentrált erőforrásaikkal könnyebben képesek megjeleníteni bizonyos szélesebb körben vallott elveket.
T2.8 A nevelési intézmények, civil szervezetek és egyházak családi értékeket közvetítő tevékenységeinek támogatása szintén a társadalmi fenntarthatóságot szolgálhatja. A köznevelési, közoktatási intézményekben a családi értékek fontosságának hangsúlyozása során a fenntarthatóságban betöltött nélkülözhetetlen szerepet is szükséges kiemelni – ehhez szintén eszközt jelenthet például az iskolai tantervek kiegészítése fenntarthatósági tematikával. A párkapcsolatokhoz, illetve a családhoz kapcsolódó értékeket közvetítő szervezetek támogatása két módon járul hozzá a társadalmi fenntarthatósághoz: a szemléletformálással és a civil kezdeményezések, a társadalmi összefogások megerősítésével.
T2.9 A társadalmi fenntarthatóságot szolgálja a feddhetetlenség kultúrájának megerősítése, a kormányzat korrupció elleni fellépése is. A korrupció egyfelől a társadalom intézményeinek fenntarthatóságát veszélyezteti, hiszen aláássa az irántuk fennálló bizalmat. A korrupció jelenléte az emberek értékrendjében is tükröződik, ugyanis annak eltűrése együtt jár az olyan értékek, mint a munka és a kitartás sikerben tulajdonított jelentőségének csökkenésével, noha ezek a fenntartható társadalom alapjait képezik. A különböző, fenntarthatóságot és társadalmi összetartozást elősegítő értékeket közvetítő tevékenységek finanszírozása és támogatása ezért a kormányzat számára fontos eszközt jelenthet a társadalmi tőke fejlesztéséhez, a bizalom infrastruktúrájának kiépítéséhez.
T2.10 A társadalmi erőforrások fejlesztésének fontos színterei a kulturális közintézmények. A közgyűjteményekben, közművelődési intézményekben, könyvtárakban működő közösségek az egész életen át tartó tanulás új tanulási alkalmain, a gyakori együttműködésekben, a kreatív együttléteken és az összetartó értékek, élmények, érdekek folyamatos elsajátításával jelentős mértékben hozzájárulnak a bizalom újratermeléséhez, a társadalmi összetartozás erősödéséhez. Többek között ezért is fontos a művelődési házak, múzeumok, könyvtárak hálózata, ahol kedvező körülmények között, minimális költséggel életben tartható és működtethető Magyarország közösségi kapcsolatrendszerének jelentős része.
T2.11 Az oktatási intézményrendszerben a kulturális hagyományok, értékek átadásának erősítése elsősorban a társadalmi összetartozást és fenntarthatóságot erősíti. Az alapnevelésben, oktatásban részesülők hátterüktől függetlenül érezhetik magukat a nemzeti közösség részének, az adott társadalom együttműködő tagjának. Emellett az értékek továbbadása az értékközösség fenntartásával, megerősítésével a jövő nemzedékek számára is lehetővé teszi az olyan intézményi keretek létrehozását, amelyek társadalmi egyetértésre épülnek.
T2.12 A Kárpát-medencében élő magyar nemzetrészek közötti kulturális kapcsolatok erősítése olyan értékek átvételét teszi lehetővé, amelyek a társadalmi összetartozást és a fenntartható társadalom és az emberi erőforrások iránti elköteleződést erősítik.
T2.13 Az Alaptörvény Q) cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy „Magyarország a béke és a biztonság megteremtése és megőrzése, valamint az emberiség fenntartható fejlődése érdekében együttműködésre törekszik a világ valamennyi népével és országával”, ami azt jelenti, hogy külpolitikánk egyik prioritása hazánk, régiónk és a világ fenntarthatóságának megőrzése, így a fenntartható fejlődést elősegítő folyamatokban egyéb szereplőkkel történő aktív együttműködése.
T2.14 A jogalkotás során a magyar kormányzás azzal is hozzájárulhat a társadalmi fenntarthatósághoz, ha biztosítja az egyéni tulajdont és a szerződéskötés szabadságát. Ezek jelentik annak a feltételét, hogy a felelős gazdálkodás az erőforrásokkal általános és továbbadandó értékké váljon, egyúttal pedig hozzájárul a tisztesség erősödéséhez a társadalmi kapcsolatok terén.
T2.15 Ahhoz, hogy a fenntarthatósághoz kapcsolódó elvek érvényesüljenek Magyarország kormányzásában, szükség van az ezt működtető szereplők ismereteinek bővítésére. Haladéktalanul meg kell kezdeni a kormány- és köztisztviselői kar továbbképzését (minisztériumok, hatóságok, önkormányzati hivatalok) a fenntarthatósággal kapcsolatos képzési tematika alapján. Biztosítani kell a nevelési-oktatási intézményekben foglalkoztatott vezetők, pedagógusok és a nevelő-oktató munkát segítők fenntarthatósággal kapcsolatos szakmai továbbképzését.
6.4.3. Természeti erőforrások5
T3.6 Az oktatás elsősorban ahhoz járul hozzá, hogy az egyének birtokában legyenek azoknak az információknak, amelyekkel a következő nemzedékek számára megőrizhetik a széles értelemben vett természeti erőforrások állapotát (ld. T3.1). A közoktatásban szükség van a fenntarthatósággal kapcsolatos ismeretek átadásának, a rendszerszintű gondolkodási készség elsajátításának erősítésére. Ezek helyet kaphatnak a Nemzeti Alaptantervben: az ismereteket az alap- és a középfokú oktatás során különböző tantárgyak keretében adnák át a diákoknak. A Nemzeti Vidék- és Energiastratégiák is nagy hangsúlyt helyeznek a közoktatásban folyó környezeti nevelési munkára, valamint a felső- és felnőttoktatásban folyó fenntarthatósági szemléletformálási tevékenységekre. A tanárok számára a fenntarthatósági szakmai ismereteket továbbképzések keretében lehet biztosítani, amelyek finanszírozása akár uniós forrásokból is megvalósítható. A felsőoktatásban pedig a korszerű természettudományos ismeretek átadására, a fenntarthatósági, környezetvédelmi szempontok megjelenítésére van szükség.
Az ember gondolkodásmódját alapvetően határozza meg a nevelés és az őt körülvevő kulturális környezet. Ha a természetet szerető, tisztelő, az erőforrásokkal ésszerűen bánó, ennek fontosságát folyamatosan tudatosító közegben élünk, és gyermekeink a természettel kapcsolatos ismereteiket és tapasztalataikat folyamatosan életkoruknak megfelelően kapják meg, döntéseinknél a környezettudatosság, a fenntarthatóság szempontjait magától értetődő természetességgel mindig figyelembe vesszük, kötődjenek azok akár a munkához, akár életmódhoz. Általában ezeket az impulzusokat a gyerekek és a felnőttek is projektszerűen, a mindennapi élettől elkülönítve kapják, ami hatékonyságukat jelentősen rontja. Kívánatos lenne a meglévő programok általi lehetőségeket olyan rendszerré alakítani, melynek segítségével a mindennapi élet természetes elemévé válhatna a környezettudatosság és a fenntartható életmód. Így nem csak kuriózumként jelenne meg egy-egy program, hanem a hétköznapok természetes részét képeznék. Ennek érdekében javítani kell a fenntartható életmódra nevelés programjai közötti koordinációt, támogatni lehetne módszertani központok felállítását és a témára nyitott közösségeket.
T3.7 A megújuló erőforrások használata, illetve az azokra való átállás jelenleg többletköltségekkel jár a gazdasági szereplők számára. Mivel a nem megújuló erőforrások kifogyásával ezeket a költségeket a gazdaság szereplőinek mindenképpen vállalnia kell, indokolt azoknak a befektetéseknek a támogatása, amelyek a nem megújuló erőforrások hatékonyabb kiváltására irányulnak.
T3.8 A kormány eszközei között kiemelt hangsúlyt kap a „kék gazdaság” támogatása is. A „kék gazdaság” az ökoszisztémák működéséhez hasonló alapokra épülő környezetvédelmi technológiákhoz kapcsolódó K+F-et és innovációt, valamint azok gazdasági tevékenység során történő alkalmazását jelenti. Az ilyen technológiák utánozzák a természetben evolúciós úton létrejött rendszereket, fizikai megoldásokat (pl. nanocsövek, élő szűrők, öntisztító rendszerek, stb.). A „kék gazdaság” bővülését a kormányzat többek között mintaprojektek, kutatás-fejlesztés, innováció, egyetemi alap- és alkalmazott kutatások tevékenységek, illetve lokális, ökologikus termelési és fogyasztási rendszerek kialakítását célzó kezdeményezések támogatásával segítheti elő. A támogatandó tevékenységek között hangsúlyos a zöldenergia előállítása. Ez a biomassza, a geotermikus, víz-, nap- és szélenergia, a mezőgazdasági melléktermékek, illetve az agroüzemanyagok és biogáz energiafelhasználáson belüli részarányának növelését jelenti, melynek eszközéül az ilyen jellegű technológiákba való beruházás és a felhasználás támogatása szolgálhat. A zárt anyagciklusok kialakítása, hasznosítás révén a korábban hulladékként jelentkező anyagok a gazdaságban tovább használhatók (így az ártalmatlanítandó hulladék mennyisége csökken). Az ökológiai, tájfenntartó gazdálkodás a környezeti folyamatokba beilleszkedő, azaz a tradicionális biológiai, illetve mechanikai módszerek alkalmazására épül, és mellőzi a környezetre és egészségre veszélyes anyagok, technológiák használatát. Az ökológiai mezőgazdaság termelési módszerei nagy szerepet játszanak a biodiverzitás és a kultúrtáj fenntartásában, megőrzésében.
T3.9 A fenntarthatóság erősítését szolgálják azok a szemléletformáló tevékenységek is, amelyek a társadalom és a gazdasági szereplők környezettudatosságát erősítik. Az ilyen tevékenységeket a nevelési és oktatási intézmények, illetve a civil szervezetek végzik, azonban a kormány és az önkormányzatok is elősegíthetik a fenntarthatósági szemlélet elterjedését. A nem kormányzati szervezeteknek nyújtott célzott támogatás irányulhat a különböző kommunikációs csatornákon lebonyolítandó kampányok (társ)finanszírozására, ami a „zöld szemlélet” elterjedése mellett a civil szervezetek megerősödését is segítheti.
T3.10 A zöldgazdasági reformok közé olyan eszközök tartoznak, amelyek az erőforrások pazarlásának leépítését, a környezetszennyezés csökkentését, az anyagfelhasználás megfelelő beárazását teszik lehetővé a szabályozási, adózási, támogatási rendszereken keresztül (pl. a termékdíjakkal, az energia- és erőforrások pazarlását elősegítő támogatások leépítésével, vagy a megújuló energiaforrások felhasználásának adókedvezményével).
(a) Fokozatosan, az adóbevételek megfelelő szintű tartós biztosítása mellett, csökkenteni kell a munkavégzéssel kapcsolatos adó- és járulékterheket, s növelni kell a természeti erőforrások nem fenntartható használatával vagy szennyezésével kapcsolatos díjakat.
(b) Felül kell vizsgálni a támogatások teljes rendszerét, azaz a központi költségvetésből, elkülönülő állami alapokból vagy európai közösségi forrásból származó támogatások fenntarthatósági teljesítményét.
(c) A természeti erőforrások védelmét erősítendő ki kell alakítani a „zöld” közbeszerzés rendszerét is.
(d) Felül kell vizsgálni az energetikai támogatások (a megújuló energiahordozók, az energiatakarékosság és az energiahatékonyság-javítás, valamint a villamos energia átvételi árához kapcsolódó támogatások), valamint az energiahordozók jövedéki és általános forgalmi adózásának teljes rendszerét, azok fenntarthatósági teljesítményének figyelembevételével. Meg kell vizsgálni emellett azt is, hogy a közműszolgáltatók milyen módon vonhatók be az energiahatékonysági projektek, tervek végrehajtásába. Az épületek energiatanúsításának (energiacímke) továbbfejlesztése mellett be kell vezetni az építmények fenntarthatósági minősítési rendszerét.
T3.11 A kritikus állapotban lévő erőforrások esetében normatív, korlátozó előírások bevezetésére, esetlegesen az erőforrás-felhasználás teljes tilalmára is sor kell, hogy kerüljön, a szabályok áthágóit pedig felelősségre kell vonni.
T3.12 A környezeti hatásvizsgálat intézményének továbbfejlesztése során a számottevő területhasználattal járó beruházások és fejlesztések esetében ki kell dolgozni az ökológiai rendszerekre és ökoszisztéma-szolgáltatásokra gyakorolt hatások mérésének módszertanát. Amennyiben a fejlesztések elkerülhetetlenül egyes ökoszisztéma-szolgáltatások degradációját eredményezik, biztosítani kell (pl. kompenzációs intézkedésekkel), hogy az ökoszisztémák állapota összességében ne romoljon. Ki kell dolgozni a jelentős anyag- és energiaigénnyel, számottevő területhasználattal járó beruházások és fejlesztések esetében a legjobb (a társadalmi, környezeti, ökológiai externáliák figyelembe vételével számított) költség-haszon arányra tervezés módszerét. E metodika kidolgozását követően a módszert be kell vezetni a környezetvédelmi engedélyeztetésbe. Emellett indokolt a projektszintű karbonlábnyom és a komplex éghajlat-változási kockázat elemzés módszereinek bevezetése is.
T3.13 A fenntarthatósági szempontokat meg kell jeleníteni Magyarország többi stratégiai jelentőségű helyi és szakpolitikai tervezési dokumentumában, valamint az ágazati szabályozásban. A szempontrendszer érvényesítése érdekében szükséges kidolgozni a tervek végrehajtásának monitoring, jelentéstételi és értékelési rendszerét is.
T3.14 Szükség van a környezetvédelmi szabályozás áttekintésére és a feleslegesen bonyolult és adminisztrációigényes szabályok deregulációjára vagy egyszerűsítésére is. Ezzel a társadalom és gazdaság szereplőinek környezetvédelemmel kapcsolatos terhei, valamint az ellenőrzés költségei is csökkenthetők, így növekedhet a szabálykövetés mértéke. Felül kell vizsgálni az elérhető legjobb technikákhoz kapcsolódó hazai irányelveket (BAT útmutatókat) is, hogy azok milyen mértékben támogatják a szállítási távolság optimalizálásával, a területhasználat minimalizálásával és a takarékos erőforrás-gazdálkodással kapcsolatos törekvéseket.
T3.15 Az éghajlatváltozás és a fenntartható fejlődés közötti kapcsolat körkörös jellegű, mivel éghajlatváltozás befolyásolja a fenntartható fejlődés lehetőségeit, míg a különböző fejlődési pályák eltérően befolyásolják az éghajlat jövőbeli alakulását. A Keretstratégia átfogó célja az alkalmazkodóképesség feltételeinek biztosítása, az alkalmazkodás célja pedig, hogy növelje a természeti/társadalmi/gazdasági rendszerek ellenálló-képességét (reziliencia) az éghajlatváltozás jövőbeli hatásai ellen. Mára már egyértelművé vált, hogy a kibocsátások csökkentésére irányuló cselekvésekkel („elkerülni a kezelhetetlent”) egy ütemben szükséges a felkészülés a várható hatásokra is („kezelni az elkerülhetetlent”). Míg a kibocsátás-csökkentés célja elsősorban a természet védelme a társadalom káros hatásaitól, addig az alkalmazkodás a társadalmat és az ökoszisztéma szolgáltatásokat védelmezi az éghajlatváltozás hatásaival és az általuk előidézett társadalmi-gazdasági hatásokkal szemben.
6.4.4. Gazdasági erőforrások
I. Vállalkozói tőke, innováció, foglalkoztatás
T4.5 A hazai vállalkozói tőke megerősödését növelhetik a vállalati környezetfejlesztést célzó intézkedések. Ezek olyan infrastruktúra kiépítésének támogatását takarják, amelyek a kezdő vállalkozásokat segítik a megerősödésben (például inkubátorházak). További fontos teendő a vállalatokra nehezedő adminisztrációs költségek csökkentése, amely a szabályok bonyolultságából és állandó változásából adódóan jelentős terhet jelent a KKV-k számára. A vállalkozók környezetének javítása tehát szükségszerűen magában kell foglalja a jogszabályi környezet javítását is.
T4.6 A hazai vállalkozói tőke fejlődéséhez járulhat hozzá a helyi gazdasági kapcsolatok erősítésére szolgáló eszközök bevezetése. Ezzel egyfelől elősegíthető a hazai KKV-k klaszteresedése és hálózatosodása, ami az integrált termelési rendszer kialakításával a vállalkozások tranzakciós költségeit csökkentik. Másfelől a KKV-k közötti együttműködések támogatása a hazai vállalkozókból álló beszállítói láncok (klaszterek) megszilárdításával az idetelepülő külföldi tulajdonú nagyvállalatok jobb gazdasági beágyazódását segíthetik. A helyi adottságokra támaszkodó ellátási láncok kialakításának támogatása szintén az egyébként tőkehiányos hazai vállalkozói kapacitásokat erősíti és hozzájárul az importáruk szállításával járó környezeti károk csökkentéséhez.
T4.7 A vállalatok társadalmi felelősségvállalásának támogatása segíthet a vállalkozásoknak abban, hogy a közvéleményben kedvezőbb kép alakuljon ki róluk. Ez hozzájárul a bizalmi infrastruktúra erősödéséhez, a vállalkozások együttműködéséhez kapcsolódó tranzakciós költségek csökkenéséhez.
T4.8 A vállalati K+F+I támogatásával a Kormány nemcsak a környezeti fenntarthatósághoz, hanem a hazai kis- és középvállalkozások fejlődéséhez is hozzájárulhat. Ez erősíti a hazai vállalkozások versenyelőnyét, mely a többi nemzeti tőke tekintetében is előnyös hatásokkal jár. Emellett a vállalatok által nyújtott képzések támogatása is hozzájárul a hazai vállalkozások versenyképességének erősödéséhez amellett, hogy elősegíti a munkavállalók humántőkéjének növelését. A vállalkozások alkalmazottjainak nyújtott képzések közül azok a leginkább támogatandók, amelyek nem vállalat-specifikusak, hiszen ezek által kerülhet sor az emberi erőforrások változó piaci körülményektől nagyobb mértékben független megújítására. Emellett az ilyen képzések nyújtását illetően kevésbé erősek a vállalatokra ható ösztönzők.
II. Makrogazdasági egyensúly
T4.11 Az életpálya-finanszírozás reformja, illetve a korosztályi számlák egyensúlyba hozása elsősorban a gazdasági fenntarthatóságra irányuló beavatkozás, azonban közvetve hatással van a társadalmi és az emberi erőforrásokra is. A korosztályi számlák egyensúlyba hozásának átláthatósága érdekében rendszeressé kell tenni az életpálya-finanszírozási számításokat, arról folyamatos adatbázist kell vezetni. A korosztályi számlák egyensúlyba hozására irányuló döntések egyenértékűek az idősebb nemzedékek gyermekekkel szembeni előnyben részesítésének megszüntetésével és így a gyermekvállalásra való ösztönzéssel.
T4.12 A korosztályi számlák egyensúlyba hozása kiegészítendő olyan intézkedésekkel, amelyek az idősek társadalmi integrációjának megőrzését célozzák. Ez tartalmazza egyebek között a vagyonból és munkából származó jövedelem jelentőségének időskori erősítését. A kormány ezt az idősek munkavállalásának, vállalkozásának növelését célzó programmal mozdíthatja elő, mellyel ahhoz is hozzájárulhat, hogy az idős emberek élete során felhalmozott nagy mennyiségű szakmai ismeret a nyugdíjba vonulással ne menjen veszendőbe.
T4.13 A költségvetés hosszú távú egyensúlyát, valamint a korosztályi számlák kiegyenlítését figyelembe szükséges venni a szabályalapú nyugdíjrendszer kialakításakor is. Az utóbbinak biztosítania kell a járulékbefizetések és nyugdíjkifizetések hosszú távú egyensúlyát.
T4.14 A bizalom nemcsak a társadalmi és gazdasági szereplők egymás közötti kapcsolatai és együttműködése szempontjából fontos. Egyebek mellett a gazdaságpolitika kiszámíthatósága teremti meg a gazdasági szereplők kormánnyal szembeni bizalmát, és ez teszi számukra lehetővé a hosszú távú tervezést. A kiszámítható gazdaságpolitika tehát a gazdasági tőke fenntarthatóságának egyik záloga, mely nélkül a többi eszköz sikere is kérdésessé válik. A kormány gazdaságpolitikáját ezért úgy kell kialakítani, hogy az alacsony reálkamatlábat eredményezzen, tehát ne álljon a fenntarthatósági beruházások útjában sem. Emellett a gazdaságpolitikának tekintettel kell lennie az értékálló pénz fontosságára, ugyanis ez teszi lehetővé az egyes erőforrások, közjavak megfelelő árazását és így fenntarthatóvá tételét. Például egyes, a gazdaságban közvetlenül nem hasznosított természeti javak értékének beárazásával lehetővé válik a túlzott mértékű felhasználás elleni hatékonyabb védelem, azonban ilyenkor az értékálló pénz (vagy az erőforrások árai megfelelő indexálásának) hiánya a természeti tőkék relatív értelemben vett csökkenését eredményezheti.
T4.15 A kormányzásnak a költségvetés kialakítása során szintén jelentős felelőssége van a hazai gazdasági tőke fenntarthatósága tekintetében. Az eladósodás maximális mértékét illetően szükség van az alkotmányos korlát érvényesítésére annak érdekében, hogy a jelen kiadásai ne kössék gúzsba a jövő gazdálkodóit. Lehetségesek olyan kiadási döntések, amelyek az éves költségvetés kialakítása során ugyan nem veszélyeztetik a költségvetés egyensúlyát vagy nem növelik az államadósságot, azonban olyan elkötelezettséget teremtenek, amelyek hosszabb távon felboríthatják az egyensúlyt. Bizonyos kiadások elodázása, valamely feltételek fennállásához való kötése csak rövid távon járul hozzá az egyensúlyhoz, hosszú távon pedig az adóteher növekedéséhez is vezethet, amennyiben az elhalasztott kifizetések kamata meghaladja a diszkontrátát. A költségvetés kialakítása során ezért a Kormánynak felelőssége van azt illetően, hogy milyen mértékben terheli a következő generációkat az adósság megfizetésével. A költségvetés kialakítása során a kormánynak felelőssége van az önkormányzati feladatok finanszírozását illetően is. Ha a kötelező feladatok költségei meghaladják az önkormányzatok finanszírozó képességét, az szintén az adósság növekedéséhez vezet. A központi szinten nem fedezhető feladatok források nélküli átadása már középtávon is hozzájárul az önkormányzati rendszer működésének ellehetetlenüléséhez.
T4.16 A kormány a hazai gazdasági erőforrások fejlődéséhez járulhat hozzá azzal is, ha különböző programokat, kampányokat indít a lakosság pénzügyi tudatosságának növelésére. Az elmúlt évek bizonyították, hogy a kockázatok nem megfelelő figyelembe vétele, a banki szféra nem megfelelő tájékoztatási tevékenysége a polgárok az ország gazdasági fenntarthatóságát is veszélyeztető eladósodásához vezet. Emellett a kormány által támogatott tájékoztatási, szemléletformáló kampányok vezethetik rá a megtakarításra képes lakosságot arra, hogy a fenntarthatóság feltételét képezi a fogyasztás keretek közé szorítása, illetve a megtakarítások növelése a hosszú távú tervezés jegyében.
T4.17 Fontos hangsúlyozni, hogy noha a kormány a különböző fejlesztési támogatások nyújtásával hozzájárulhat a különböző nemzeti tőkék növekedéséhez, az ilyen támogatásokért folytatott versengésre a vállalkozások erőforrásokat fordítanak. Ezeket az erőforrásokat a gazdasági szereplők végeredményben nem produktív módon használják fel, hanem a járadékvadászathoz hasonlóan az állami források megszerzésére áldozzák. Az ilyen támogatásoknak csak akkor lehet hatásuk a fejlődésre, ha valamilyen piaci kudarc megoldását szolgálják – például a hazai kis- és középvállalkozások tőkehiányát. Minden egyéb esetben csupán újraelosztásról van szó, ami jelentős holtteher-veszteséget okoz. A kormánynak a támogatási rendszer alakításakor ezért az a feladata, hogy a járadékvadászati tevékenységgel járó költségeket minimalizálja egyfelől az ilyen módon elnyerhető támogatásoknak a szakpolitikai célok szempontjából indokolt felhasználói körre való szűkítésével (ez lehet pl. a KKV-k széles köre is), másfelől az értük folytatott versennyel járó adminisztratív költségek csökkentésével.
III. Területi szempontok
T.4.18 Az ország területileg nagyon eltérő társadalmi, gazdasági és környezeti adottságú térségi rendszerrel rendelkezik. Az eltérő térségekre és a településhálózat elemeire önálló fejlesztési célokat kell megfogalmazni az új OTK-ban. A fenntarthatóságnak nemcsak országos dimenziója van, hanem a fenntarthatósági követelményeknek az egyes térségekre is teljesülniük kell. Ennek keretében pedig fontos a megyei és járási szintű fenntarthatósági keretstratégiák kialakításának előirányzása, felelőseik, tárgykörük, ütemezések kijelölése, tervkapcsolataik meghatározása. Kezdeményezni kell megyénkénti és járásonkénti fenntarthatósági területrendszer-vizsgálatokat is.
A térhasználatra vonatkozó fenntarthatósági elvek többek között a következő szempontok érvényesítését jelenthetik:
1. Az erőforrások védelmét szolgáló területhasználat
2. Az értékmegőrzést, hozzáférést biztosító térhasználat-szervezés
3. Hatékony, fenntartható térségi rendszereket, térségi gondolkodást kialakító térhasználat-szervezés
4. Az utazás, szállítás és energiatovábbítás igényeit csökkentő, illetve fenntartható módon kielégítő térhasználat-szervezés
A Keretstratégia a következő területpolitikai ajánlásokat fogalmazza meg:
(1) A területpolitikai tervezés térjen ki a térségi fenntarthatóság fogalomkörére, különösen a fenntarthatóságukban kritikus állapotú hazai térségek fenntarthatóságának helyreállítására (pl. Balaton, Budapest Agglomeráció), továbbá segítse elő a fejlesztési, területfejlesztési és területrendezési tervezés integrációját.
(2) Készüljön jogszabály és útmutató a térségi fenntartható fejlődési stratégiák készítésére, valamint a területi és települési tervek esetében stratégiai környezeti vizsgálat kidolgozására.
(3) Készüljön témafeltáró elemzés, majd annak eredményei alapján cselekvési terv a kárpát-medencei magyarság településterületének fenntartható fejlesztésére.
(4) Ki kell dolgozni a Keretstratégia térségi programozásának kereteit. E keretrendszernek – a Keretstratégia céljai és beavatkozásai alapján, az eltérő természeti, földrajzi, táji és társadalmi-gazdasági feltételek figyelembevételével – a területpolitikai tervezésbe célszerű beépülnie.
(5) A Keretstratégia célrendszerét alapul véve – a várhatóan növekvő városi lélekszám figyelembevételével – a Kormány dolgozzon ki fenntarthatósági alapokon nyugvó egységes várospolitikát az „Élhető, fenntartható város” koncepció keretében.
7. A FENNTARTHATÓSÁG INTÉZMÉNYEI
Utódaink érdekei érvényesítésének lehetséges különös intézményi megoldásait három típusba sorolhatjuk:
• a jövő nemzedékek megszemélyesítése;
• alkotmányos és egyéb intézményi korlátok felállítása;
• automatikus szabályozó mechanizmusok beépítése.
Az első esetben, mivel a gyermekek és a még meg nem születettek nem vesznek részt az őket is érintő döntéshozatalban, a szóban forgó intézményi megoldások olyan szereplőt vagy szereplőket vezetnek be a politikai folyamatba, akik kifejezetten az ő képviseletükre kapnak mandátumot.
A jövő nemzedék képviseletének másik lehetséges formája alkotmányos vagy egyéb törvényi korlátok bevezetése. Az alaptörvénybe iktatott korlátozások számos országban megtalálhatóak és további esetekben javaslatként merültek fel. Vannak országok, ahol az alkotmány a jövő nemzedékek jogát mondja ki az egészséges, élhető környezetre. Más esetekben a pénzügyi stabilitásra vonatkozó rendelkezések szerepelnek az alaptörvényben, mint amilyen az államadósság megengedett felső szintjének kijelölése, valamilyen kiadási korlát megadása, az éves költségvetési hiány felső korlátjának meghatározása vagy a kiegyensúlyozott költségvetésre vonatkozó előírás.
A harmadik megoldástípus az algoritmusokkal történő szabályozás, vagy más néven az automatikus kormányzás. Ez azt jelenti, hogy egyes kérdésekben a kormány vagy a törvényhozás nem esetről esetre dönt, hanem előre képletet határoz meg, amely aztán kijelöli, hogy mikor mit kell tenni. Amennyiben az algoritmus a hosszú távú egyensúlyt követő visszacsatolási elemeket tartalmaz, az automatikus kormányzás a jövő nemzedékek védelmében is felhasználható.
A Keretstratégia a következő javaslatokat teszi a hazai fenntarthatósági intézményrendszer kialakítására (külön feltüntetve a már létező megoldásokat).
7.1. A társadalmi közbeszéd és vita, a nyilvánosság
A fenntarthatóság felé való átmenet első lépése ennek a témának a rendszeres megjelenítése a politikai döntésekkel kapcsolatban, helyi, regionális és országos szinten egyaránt. A demokratikus rendszerekben kulcspozícióban lévő képviselők választóik felhatalmazása alapján cselekszenek, a választók többsége számára azonban a fenntarthatósággal kapcsolatos állapotok, folyamatok és problémák még csak nem is ismertek.
A fenntarthatósággal kapcsolatban mandátummal rendelkező szervezetek, a tudomány képviselői, a témát zászlójukra tűző civil szervezetek lehetnek a kezdeményezői a fenntarthatósági tematika bevonásának az aktuális kérdésekről folyó párbeszédekbe és vitákba.
A közszolgálati média a közszolgálati kódex erejénél fogva, a kereskedelmi és civil sajtó pedig a téma érdekessége miatt lehet közvetítője ezeknek a párbeszédeknek.
A párbeszéd elemi feltétele, hogy a fenntarthatóságot érintő jelentős súlyú döntések előkészítésekor fenntarthatósági hatásvizsgálat (ld. később) készüljön, s annak eredményei a nyilvánosság számára megismerhetőek legyenek.
A párbeszédet segíti a fenntarthatóság kulcsindikátorainak nyilvánosságra hozása évről-évre. A magyar nemzet állapotának, aktuális eredményeinek és kudarcainak értékelése árnyaltabbá válhat, ha például a gazdasági jólétet jellemző indikátorok (bruttó hazai termék, munkanélküliség, infláció, külkereskedelmi mérleg, forint árfolyama stb.) mellett, azokkal összefüggésben a nemzet erőforrásainak állapotára vonatkozó információkat is mérlegeljük.
7.2. Társadalmi párbeszéd a gazdaság szereplőivel
A vállalkozások, a gazdasági szervezetek működése sok szálon befolyásolja egy nemzet hosszú távú sikerességét, erősíti a fenntarthatóságot. Egyes szokások, menedzsment gyakorlatok kedvező hatással lehetnek a népesedési folyamatokra, a tudás felhalmozására, az egészségi helyzetre, a természeti erőforrások állapotára, a gazdasági erőforrások gyarapítására. Sok ilyen előnyös ok-okozati kapcsolat azonban központilag – jogi, normatív eszközökkel – nem kikényszeríthető.
A gazdálkodók is felismerték azonban a fenntarthatósággal kapcsolatos globális és helyi kihívásokat, sok vállalatnak van fenntarthatósági politikája vagy elkötelezték magukat a vállalatok társadalmi felelősségvállalási (CSR) gyakorlata mellett.
A kormányzat, az önkormányzatok, a civil szervezetek és a gazdasági érdekképviseletek, továbbá a vállalatvezetők, vállalkozók közötti párbeszéd eredményezhet olyan átfogó megállapodásokat, közös célok kitűzését, amely erőteljes lépés lehet a fenntartható társadalom létrejötte, megerősödése felé.
A nemzet emberi és társadalmi erőforrásai tekintetében a gazdasági szféra együttműködhet:
• családbarát foglalkoztatási gyakorlat elterjesztésében annak érdekében, hogy a munkahelyi karrier, a vállalat számára értékes munkavégzés szempontjai ne tegyék lehetetlenné a munkavállalók gyermekvállalását;
• a munkahelyi stresszt csökkentő munka- és szervezeti kultúra kialakításában, a bizalom infrastruktúrájának erősítésében;
• az életen át tartó tanulás, a továbbképzések vállalati oldali támogatásában.
A természeti erőforrások kímélő használatában is fontos szerepe van az önkéntes megállapodásoknak, de itt az államnak már jóval több lehetősége nyílik az erőforrások központi védelmére (pl. megfelelő mértékű, az erőforrások használatát terhelő díjakkal vagy a termelési eljárásokra, termékekre vonatkozó közvetlen előírásokkal).
7.3. Döntések előzetes elemzése
7.3.1. A hatásvizsgálat
A kormányzati és önkormányzati döntések előkészítése során a mai gyakorlatnál alaposabban, körültekintőbben és mélyebb szakmai megalapozottsággal kell vizsgálni az adott döntés hosszú távú, a nemzeti erőforrásokra gyakorolt hatását. A legkézenfekvőbb megoldás, hogy a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. §-ának rendelkezéseit következetesen úgy értelmezzük, hogy az ott megjelölt hatásvizsgálati kötelezettség a nemzeti erőforrásokra gyakorolt hatások vizsgálatát („fenntarthatósági vizsgálatot”) is jelenti.
A hatásvizsgálati eljárás mélysége és bonyolultsága (és ez által költsége) igazodjon a döntés lehetséges hosszú távú hatásainak mértékéhez, súlyához.
7.3.2. Tanácskozó testületek
A döntések előzetes vizsgálatának a hatásvizsgálati eljárásnál kevésbé formalizált, szabványosított formája a javaslatok különböző állandó testületek általi véleményezése.
A javaslatok nemzeti erőforrásokra gyakorolt általános hatásai megvitatásának intézménye a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács. Az NFFT mintájára regionális vagy helyi fenntarthatósági tanácsok is létrehozhatók.
Javasolt a Megyei Fenntarthatósági és Természeti Erőforrás Tanácsok létrehozása is. Olyan erős hatáskörrel rendelkező NUTS-3 szintű döntés-előkészítő, javaslattevő szerveket javasolt létrehozni, melyek, többek között:
• javaslatot tesznek a megyei szintű pénzügyi források allokációs prioritásaira,
• jogalkotási javaslattal (jogszabály előterjesztéssel) élhet a közhatalom felé,
• állást foglal a régió természeti erőforrásait jelentős mértékben igénybevevő beruházásokról (az engedélyezési folyamat részeként).
Tagjai lehetnek a régió:
• energia-, víz-, mező- és erdőgazdálkodással foglalkozó gazdasági szereplőinek választott képviselői,
• civil szervezeteinek választott képviselői,
• közigazgatási szerveinek kijelölt képviselői.
A Megyei Fenntarthatósági és Természeti Erőforrás Tanácsok a megyei kormányhivatalok szervezetébe illesztve, de attól szervezetileg függetlenül működhetnek.
A fenntarthatóság felé való átmenetben szerepet kaphatnak a már létező, törvények által létrehozott, többoldalú tanácsok is. Ezek a testületek szakterületüket kiválóan ismerik, országos szinten biztosítják a horizontális integrációt. A természeti erőforrásokra gyakorolt hatások elemzésével foglalkozik az Országos Környezetvédelmi Tanács. Az épített örökség védelmében léphet fel a Nemzeti Építészeti Tanács. A gazdasági erőforrások fenntarthatósága tekintetében a Költségvetési Tanács és a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács rendelkezhet különös jogosítványokkal. Az emberi erőforrások kapcsán a Nemzeti Egészségügyi Tanács kaphat feladatokat.
Hatékony megoldást jelentene a gazdasági fenntarthatósági ellenőrzési feladatok esetében egy helyre telepíteni a koordináló tevékenységeket (kivéve természetesen az alkotmánybírósági eljárásokat). Ez elősegítené azt is, hogy a közvélemény felé egy jól megismert, megszokott intézmény jelenítse meg a hosszú távú gazdasági korlátok érvényesítését. Ebben az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács saját feladatkörében eljárva működne közre.
A jogszabály-tervezetek véleményezésében jelentős szerepe lehet az alapvető jogok biztosának, valamint a jövő nemzedékeket védő helyettesnek.
7.4. Tanácskozó (deliberatív) eljárásban hozott helyi, kisregionális döntések
Olyan esetekben, amikor a hosszú távú hatásokkal járó, aktuális ügyben hozott döntésnek nincs túl sok érintettje, s ezek az érintettek alacsony tranzakciós költségekkel képesek egymással az adott döntés kapcsán közvetlen tárgyalásba bocsátkozni, a döntés alapozható az érintettek konzultációjában érvként felmerülő gyakorlati ismeretekre. Az érintettek között ugyanis nagy valószínűséggel lesznek olyanok, akik a jövő nemzedékek megszemélyesítőjeként érvelnek majd. Önkormányzat vagy regionális társulás akár rendszeresen is kijelölhet, felkérhet olyan a döntési tárgyalási folyamatban résztvevő személyt, akinek a hosszú távú hatások bemutatása az alapvető funkciója. Az ilyen nyílt, az adott helyi közösséget érdemben bevonó döntési folyamat erősítheti a bizalmi viszonyokat, erősítheti a fenntarthatóságot támogató értékeket. Az ezzel kapcsolatos jó példák országos szintű ismertté tétele pedig mintákat adhat más helyi vagy kisebb regionális közösségek számára.
A kisregionális közösségek döntéseinek hosszú távú hatásait megjelenítő helyi/térségi szereplői lehetnek a járási fenntarthatósági referensek.
7.5. Alkotmányos szabályok
Egyes, a nemzeti erőforrásokat védő rendelkezéseket az Országgyűlés az Alaptörvényben rögzített. Alkotmányos szabályaink szerint ezen követelmények nem teljesülése esetén a megfelelő intézményeknek joguk van a korlátozó lépés megtételére.
Az intézményes (utólagos) védelem szervezetei:
Általában:
• Alkotmánybíróság – minden, az alaptörvénnyel kapcsolatos kérdésben
• Alapvető jogok biztosa
Természeti erőforrásokra vonatkozó szabályokat érvényesítő intézmények:
• Alapvető jogok biztosának jövő nemzedékekért felelős helyettese
A gazdasági erőforrásokra vonatkozó korlátok betartását ellenőrző intézmények:
• Költségvetési Tanács és az Állami Számvevőszék saját feladatkörében eljárva
• Magyar Nemzeti Bank - implicit államadósság
7.6. Az automatikus kormányzás eszközei
Az automatikus (szabályalapú) kormányzás gyakran alkalmazott eljárás, ilyen például a nyugdíjindexálás. A kormány nem évről évre dönti el, hogy milyen mértékben emelkedjenek a nyugdíjak, mert a politikai verseny a fenntarthatónál magasabb emeléseket kényszerítene ki. Ehelyett egy törvényben rögzített képlet, Magyarországon éveken keresztül a félig-bér-félig-ár, az ún. svájci index, újabban pedig a (majdnem tiszta) árindex szabta, illetve szabja meg az éves nyugdíjemelés mértékét.
A nyugdíj-szabályok megállapításánál, az implicit államadósság féken tartása érdekében alkalmazható eszköz, a megfelelő szabály (képlet) kialakítását szakmai és társadalmi egyeztetés után lehet kialakítani.
A szakpolitikai stratégiák és más intézkedések előkészítésekor mérlegelhető, hogy milyen más területeken lehet a nemzeti erőforrások védelme érdekében szabályalapú megoldásokat alkalmazni.
8. A fenntarthatóság mérése
A fenntarthatóság méréséhez alapvetően olyan mutatókra van szükségünk, amelyek a jövőbeli jólétünk szempontjából fontos tényezők mennyiségi-minőségi változásairól tájékoztatnak minket. Jelenleg nem állnak rendelkezésünkre mind a négy nemzeti erőforrást mérő, módszertani és tartalmi aggály nélkül használható mutatók. Ezért a Keretstratégia ezen mutatókészlet kidolgozásának megkezdésére hívja fel a kormányt, a Központi Statisztikai Hivatalt és a tudományos műhelyeket. A Keretstratégia azt javasolja, hogy több, egyenként a jó élet lényeges aspektusait megragadó, egymás információit hatékonyan kiegészítő, összességükben a nemzetről reális állapotfelvételt készítő mutatót használjunk. Kerülni kell az összetett (kompozit) mutatók használatát, az adott erőforrás fenntarthatósági szempontból fontos jellemzőit megfelelő módon jelző alapmutatók összeállítása szükséges.
A Függelék 1. sz. táblázata – az „I” oszlopban – fentieknek megfelelően csak indikatív jelleggel, példálózva említ néhány mutatót.
A fenntarthatósággal kapcsolatos társadalmi tudatosság erősítése érdekében a nemzeti erőforrásokról szóló kulcsmutatókat a széles nyilvánosság számára elérhető és értelmezhető módon évről-évre közzé kell tenni. A nemzet állapotáról, fejlődéséről ezen mutatók alakulása és a szokásosan használt, a társadalom és a gazdaság jelenbeli helyzetét bemutató indexek (bruttó nemzeti jövedelem, átlagos reáljövedelem, jövedelem-egyenlőtlenség, infláció, munkanélküliségi ráta, a forint árfolyama, külkereskedelmi mérleg, háztartások átlagos alapterülete és közművekkel való ellátottsága, stb.) nagysága, változása együttesen és összefüggésükben ad reális képet.
Függelék a 18/2013. (III. 28.) OGY határozat mellékletéhez
1. sz. táblázat: A nemzeti erőforrások állapota és az azokat meghatározó tényezők, valamint a lehetséges válaszintézkedések vázlatos áttekintése
Erőforrás |
Jelenlegi helyzet (Állapot) |
Hajtóerők |
Probléma |
Következmény [beavatkozás nélkül] |
Cél |
Célelérés mérési eszköze (Mutatók) |
Teendő/Felelősség |
Cselekvő/ |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
E |
A |
H |
P |
K |
C |
I |
T |
f |
E1.1 Népesség |
A1.1 Népesség elöregedése |
H1.1 Párkapcsolatok erősségének és tartósságának csökkenése; |
P1.1 Kevesebb gyermek születik |
K1.1 A munkaerő-szükséglet a jövőben bevándorlás nélkül nem kielégíthető (a bevándorlás kulturális, társadalmi problémákat okozhat); |
C1.1 A párkapcsolatok- |
A Keretstratégia megvalósítása során kell kifejleszteni, majd folyamatosan alkalmazni a fenntarthatósági mutatókat. Az alábbiakban néhány példát adunk lehetséges mutatókra: |
T1.1 A párkapcsolatokhoz, a család fogalmához kapcsolódó értékek továbbadása |
F1 Család és egyén |
T1.2 A családbarát munkahely ethoszának erősítése a CSR- |
F2 Vállalkozások |
|||||||
T1.3 A párkapcsolatokhoz és a családhoz kapcsolódó értékek képviselete a nyilvánosság előtt, kampányok indítása ezek erősítésére |
F3 Kisközösségek, civil szervezetek és vallási közösségek |
|||||||
T1.4 Versenyképes munkabérek biztosítása az elvándorlással sújtott szakmákban |
F4 Központi és helyi kormányzás |
|||||||
E1.2 Tudás (Emberi erőforrás 2. rész) |
A1.3 A gyakorlatban alkalmazható tudás, ismeretek és képességek hiányosságai |
H1.7 Az oktatásban eltöltött idő; |
P1.3 A képességek és az ismeretek fejlesztése elmarad a lehetőségektől |
K1.5 Kevesebb innováció; |
C1.6 Minőségi oktatás; |
PISA- |
T1.11 Elköteleződés az életen át tartó tanulás mellett; az iskola, a tanulás hasznainak hangsúlyozása a nevelés során |
F1 Család és egyén |
T1.12 Az életen át tartó tanulás támogatása az alkalmazottaknak nyújtott továbbképzések segítségével |
F2 Vállalkozások |
|||||||
T1.13 Nem állami tulajdonban lévő iskolák hatékony működtetése |
F3 Kisközösségek, civil szervezetek és vallási közösségek |
|||||||
T1.14 A tudást előállító intézményrendszer hatékonyságának növelése, a munkavégzéshez szükséges tudás, készségek és kompetenciák átadására. - Pedagógusképzés minőségének javítása |
F4 Központi és helyi kormányzás |
|||||||
E1.3 Egészség (Emberi |
A1.2 Népességcsökkenés; |
H1.10 Egészségmagatartásbeli problémák (dohányzás, túlzott alkoholfogyasztás, egészségtelen táplálkozás, mozgásszegény életmód); |
P1.5 Korai halálozások – magas mortalitási ráta; |
K1.9Gazdasági fejlődés lefékeződése; |
C1.11 Egészségtudatos magatartásminták kialakítása |
Születéskor várható élettartam |
T1.17 Egészségtudatos magatartás és annak közvetítése a jövő generációk számára |
F1. Család és egyén |
T1.18 Munkahelyi stressz csökkentése és a munkakörülmények kialakítása - a munka- és a szervezeti kultúra ezeknek megfelelő kialakítása |
F2 Vállalkozások |
|||||||
T1.19 Prevenciós programok, szűrések indítása |
F3 Kisközösségek, civil szervezetek és vallási közösségek |
|||||||
T1.21 Prevenciós programok, szűrések indítása, támogatása |
F4 Központi és helyi kormányzás |
|||||||
E1.4 Szegénység, kirekesztettség – társadalmi kohézió |
A1.7 Leszakadó társadalmi csoportok és térségek |
H1.13 Tartósan fennálló kirekesztődés, szegénység |
P1.4 Nőnek a humántőke területi egyenlőtlenségei |
K1.4. A gazdasági fejlődés lefékeződhet; |
C1.8 Az oktatási rendszer szelektivitásának csökkentése; |
Szegénységet, társadalmi kirekesztődést jelző mutató |
T1.25 Hátrányos helyzetű csoportokba tartozók foglalkoztatása, diszkriminációmentesség |
F2 Vállalkozások |
T1.26 Leszakadó csoportok integrációjában való közreműködés |
F3 Kisközösségek, civil szervezetek és vallási közösségek |
|||||||
T1.27 Gyermekszegénység csökkentése; |
F4 Központi és helyi kormányzás |
|||||||
E2 Társadalmi erőforrások |
A2.1 A társadalmi normák erodálódása; |
H2.1 Az egyének gondolkodásmódja, értékrendje, attitűdjei, vallásossága; |
P2.1 Az intézmények működésének alacsony hatékonysága; |
K2.1 A gazdasági fejlődés lefékeződése; |
C2.1 Társadalmi szerkezet átrendeződése; |
Fenntarthatósági értékrendszerre jellemző index |
T1.1. A párkapcsolatokhoz, a család fogalmához kapcsolódó értékek továbbadása |
F1 Család és egyén |
T2.3 Jogkövető magatartás |
F2 Vállalkozások |
|||||||
T2.5 A korrupció elleni fellépés |
F3 Kisközösségek, civil szervezetek és vallási közösségek |
|||||||
T2.6 Az önállóság és az egyéni felelősségvállalás támogatása (az államra való támaszkodás helyett); |
F4 Központi és helyi kormányzás |
|||||||
E3 Természeti erőforrások |
A3.1 A természeti erőforrások túlhasználata: mennyiségének csökkenése, minőségének degradációja |
H3.1 A gazdasági aktivitás nagysága; |
P3.1 Az erőforrások kitermelése az input oldalon; |
K3.1 Az emberi életminőség romlása (megbetegedések, az életminőség zavarása; környezet elsivárosodása); |
C3.1 Természeti erőforrás felhasználási korlátok érvényesítése; |
Természeti tőke index (NCI) |
T3.1 A környezettudatos magatartás, egyéni felelősségvállalás az egyes környezeti ártalmak csökkentésére, a szűkös erőforrások korlátozott felhasználására; környezettudatos magatartásminták közvetítése a következő generációknak |
F1 Család és egyén |
T3.2 A környezeti ártalmak csökkentésének támogatása |
F2 Vállalkozások |
|||||||
T3.4 A környezeti fenntarthatóság céljának befogadása a szervezetek értékrendjébe |
F3 Kisközösségek, civil szervezetek és vallási közösségek |
|||||||
T3.6 A környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos ismeretek átadásának erősítése a közoktatásban – fenntartható életmódra nevelés |
F4 Központi és helyi kormányzás |
|||||||
E4.1 Vállalkozói tőke, innováció, foglalkoztatás (Gazdasági tőke 1. rész) |
A4.1 Alacsony szintű bizalom a gazdasági szereplők között |
H4.1 A hazai vállalkozások alacsony átlagos technológiai szintje |
P4.1 Együttműködés hiánya a vállalkozások között |
K4.1 A gazdaság kiszolgáltatottabbá válik a nem hazai tulajdonosoknak; |
C4.1 A lokalizáció és a nemzetközi együttműködés egyensúlya: Vállalkozásoknak kedvező környezet kialakítása – párhuzamosan a külföldi befektetőknek adott különös kedvezmények leépítése; |
Foglalkoz-tatottsági ráta |
T4.1 Pénzügyi tudatosság, a takarékos és előretekintő gazdálkodás értékeinek közvetítése |
F1 Család és egyén |
T4.3 Lokális termelési rendszerek előnyben részesítése, helyi, térségi gazdasági kapcsolatok erősítése |
F2 Vállalkozások |
|||||||
T4.4 Vállalkozók |
F3 Kisközösségek, civil szervezetek és vallási közösségek |
|||||||
T4.5 Vállalkozásoknak kedvező üzleti környezet kialakítása |
F4 Központi és helyi kormányzás |
|||||||
E4.2 Makrogazdasági egyensúly (Gazdasági tőke 2. rész) |
A4.5 Költségvetés elsődleges egyenlegének hiánya; |
H4.4 Költségvetés elsődleges egyenlegének hiánya; |
P4.8 A költségvetést a rövidtávú érdekek mentén alakítják ki, a jövőre hárítva a jelenlegi kiadások finanszírozásának terhét |
K4.4 A központi és az önkormányzati költségvetések fenntarthatatlanná válnak |
C4.7 Prudens költségvetési gazdálkodás megteremtése |
Megtakarítási / beruházási ráta |
T2.2 A vagyonból és a munkából származó jövedelmek jelentőségének növelése időskorban |
F1 Család és egyén |
T4.9 Járadékvadász magatartás csökkentése |
F2 Vállalkozások |
|||||||
T4.10 A lakosság pénzügyi tudatosságának erősítése |
F3 Kisközösségek, civil szervezetek és vallási közösségek |
|||||||
T4.11 Az életpálya-finanszírozás két ellentétes irányú áramának (az aktívaktól az idősek, ill. a gyermekek felé) összekapcsolása egyéni és nemzeti szinten, a korosztályi egyensúly fokozatos visszaállítása; |
F4 Központi és helyi kormányzás |
1
A határozatot az Országgyűlés a 2013. március 25-i ülésnapján fogadta el.
2
A 6. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján módosított szöveg.
3
A kódszámok – itt és a továbbiakban is – a Függelékben található 1. sz. táblázattal való kapcsolatot teremtik meg.
4
A biológiai úton megújuló természeti erőforrások adott időszakban megvalósult szaporulata adja a fenntartható hozam nagyságát.
5
A kormány számára javasolt környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos eszközök összhangban vannak az Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjával. A Zöldenergia prioritás alprogramjai különböző területeken (pl. agrárenergetika, környezetipar, zöld közlekedés) kívánják támogathatóvá tenni a környezeti célú beruházásokat, valamint szabályozási eszközöket is felsorolnak a zöldenergia felhasználásának bővítésére. A Zöldoktatás, foglalkoztatás és szemléletformálás prioritás a Zöld szemléletformálást szolgáló tevékenységek támogatása alprogramban említi a kommunikációs kampányok megszervezésére a pályázatok kiírását, valamint a környezettudatos gondolkodás iskolai tantervekbe való beépítését. Ugyanebben a prioritásban szerepel a Zöld K+F+I alprogram is, mely biztosítani kívánja a kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek számára a hazai és uniós forrásokat, és megjelöli az energetikai területen támogatandó témákat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás