• Tartalom

18/2013. (VIII. 9.) VM utasítás

18/2013. (VIII. 9.) VM utasítás

a mezőgazdasági termékek harmadik országokban és belső piacon történő megismertetésével és promóciójával kapcsolatos intézkedésekről szóló 46/2005. (V. 23.) FVM rendelet alapján létrehozott Pályázatértékelő Bizottságról

2013.08.10.

Az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendeletben meghatározott feladat- és hatáskörömben eljárva – figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a következő utasítást adom ki.

1. § A mezőgazdasági termékek harmadik országokban és belső piacon történő megismertetésével és promóciójával kapcsolatos intézkedésekről szóló 46/2005. (V. 23.) FVM rendelet (a továbbiakban: rendelet) 3. § (1) bekezdése szerinti pályázati felhívás alapján benyújtott pályázatokat a rendelet 4. § (1) bekezdése alapján a vidékfejlesztési miniszter (a továbbiakban: miniszter) által kijelölt Pályázatértékelő Bizottság (a továbbiakban: PÉB) bírálja el.

2. § A PÉB a pályázatok beadási határidejét követően ülésező testület, amelynek munkáját az elnök irányítja, az adminisztrációs feladatokat a titkár látja el. A PÉB ülését az elnök egy alkalommal felfüggesztheti.

3. § (1) A PÉB a miniszter által kijelölt, 5 főből álló testület, melynek tagjai

a) a Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: VM) Agrárpiaci Főosztály felügyeletét ellátó helyettes államtitkár, egyben a testület elnöke,

b) a VM Agrárpiaci Főosztály képviselője,

c) a VM Élelmiszer-feldolgozási Főosztály képviselője,

d) a VM EU és FAO Ügyek Főosztály képviselője,

e) a VM Jogi Főosztály képviselője.

(2) A PÉB ülésén állandó meghívottként tanácskozási joggal részt vesz a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) képviselője.

4. § A benyújtott pályázattal kapcsolatban, annak témája szerint illetékes minisztériumi szakreferens a PÉB megkeresése alapján a PÉB ülésén szakvéleményt ad. Akadályoztatása esetén az ülést megelőzően a szakvéleményt írásban a PÉB titkárának eljuttatja.

5. § A PÉB titkári és titkársági feladatait visszavonásig az VM Agrárpiaci Főosztálya látja el.

6. § (1) A PÉB ülését szükségszerűen az elnök hívja össze. Az elnök a PÉB ülésen való részvételének akadályoztatása esetén teljes körű helyettesítésével a VM Agrárpiaci Főosztály képviselőjét bízza meg. A PÉB elnöke indokolt esetben, vagy legalább három tag kezdeményezésére rendkívüli ülést hívhat össze.

(2) A PÉB akkor határozatképes, ha a kitűzött ülésre az akadályoztatott PÉB tag a pályázatokkal kapcsolatos álláspontját érintettségi nyilatkozatával együtt a PÉB titkárságára eljutatta, és így az ülésen a bizottsági tagok, illetve nyilatkozatot tevő bizottsági tagok több mint fele írásban vagy személyesen képviselve van. Határozatképtelenség esetén az elnök a PÉB ülését a következő munkanapra tűzi ki ugyanazzal a napirenddel. A Bizottság ebben az esetben – a megjelentek számától függetlenül – határozatképes.

(3) A PÉB tagjai többségi szavazással döntenek. A tagokat egy-egy szavazat illeti meg. Szavazategyenlőség esetén a PÉB elnöke dönt.

(4) Amennyiben a PÉB tagja nem tud részt venni az ülésen, távolmaradásáról előzetesen írásban kell tájékoztatnia a PÉB titkárát és a napirendi pontokhoz kapcsolódó észrevételeit, illetve a pályázato(ka)t külön-külön érintő támogató vagy elutasító szavazatát előzetesen nyomtatott vagy elektronikus levél formájában kell megküldenie.

(5) Amennyiben valamely tagnak, illetve állandó meghívottnak egyéni érdekeltsége van az ülésen értékelt pályázatra vonatkozóan, nem vehet részt annak értékelésében és a szavazásban. A PÉB tagjai, illetve az állandó meghívott képviselő nyilatkozatot tesznek az ülés előtt arról, hogy az értékelt pályázatokra vonatkozóan nincs érdekeltségük. Akadályoztatása esetén a PÉB tag az érintettségre vonatkozó nyilatkozatát eredeti aláírt példányban a PÉB titkárságára az ülés előtt köteles eljuttatni.

7. § (1) A pályázati határidőn belül, a pályázati felhívásnak megfelelően a VM-be beérkezett pályázatok elektronikus változatát a titkárság előzetes értékelés céljából haladéktalanul továbbítja a bizottsági tagok, az állandó meghívott, illetve szükség szerint a minisztériumi szakreferensek részére. A pályázat egy nyomtatott példányát a titkárság szükség esetén betekintés céljából rendelkezésre bocsátja.

(2) A beérkezett pályázatokra vonatkozóan a PÉB tagjai az ülés összehívása előtt egymástól függetlenül szakterületükre koncentrálva rövid, indokolással ellátott javaslatot tesznek a pályázat elfogadására vagy elutasítására és azt a titkárság részére az ülést megelőzően legalább egy munkanappal nyomtatott és elektronikus formában megküldik. A titkárság az értékelő lapokat összesíti, amelyek alapján javaslatot tesz az EU D4. Bizottsága által megadott szempontok szerinti pályázatot minősítő pontszámokra.

(3) A PÉB ülését, a PÉB elnöke vagy meghatalmazottja, a pályázatok EU Bizottság felé történő továbbítására közösségi rendeletekben meghatározott határidő előtt legalább 15 nappal hívja össze. Erről az érintetteket elektronikus úton (e-mail) a PÉB titkárság tájékoztatja úgy, hogy a meghívót legalább 3 munkanappal az ülést megelőzően megküldi az érintettek részére.

(4) A beérkezett pályázatokat a titkár röviden ismerteti a tagokkal. Ezt követően a PÉB elnöke felkéri az illetékes minisztériumi szakreferenseket és az állandó meghívottat szakvéleményük ismertetésére. A véleménynyilvánítások után a PÉB tagok által megküldött állásfoglalások birtokában a pályázat(ok) pontszámos értékelését, illetve elfogadási vagy elutasítási javaslatát a titkár meghirdeti. A PÉB elnöke szavazategyenlőség esetén saját hatáskörében dönt az elfogadási vagy elutasítási javaslat tárgyában.

(5) A PÉB titkára a PÉB elnökén keresztül javaslatot tesz – a VM Szervezeti Működési Szabályzatában foglaltak szerint – az illetékes minisztériumi vezető részére a pályázat EU Bizottság felé történő továbbítására vagy elutasítására.

(6) A PÉB ülésről a titkár emlékeztetőt készít, amelyet a tagok, az állandó meghívott, valamint az MVH eljáró igazgatóságának vezetője részére az ülést követő 5 munkanapon belül megküld. Az emlékeztetőnek – az ülés időpontjának és a résztvevők személyének kötelező feltüntetésén kívül – tartalmaznia kell a következő adatokat:

a) beérkezett pályázatok száma, címe;

b) egyes pályázatok rövid tartalma [pályázó megnevezése, az érintett termékpálya, érintett piac (EU tagállam vagy harmadik ország), EU valamint nemzeti támogatási igény];

c) több pályázat esetén a pályázatok rangsora;

d) elutasítási javaslat esetén az egyes pályázatok elutasításának oka.

(7) A PÉB titkára a PÉB javaslattevő döntése alapján ügyiratot készít és az üléstől számított 5 napon belül megküldi az illetékes minisztériumi vezető részére.

(8) A VM Szervezeti Működési Szabályzatában foglaltak szerint az illetékes minisztériumi vezető által jóváhagyott pályázatot a titkárság szolgálati úton haladéktalanul továbbítja az EU Bizottság részére. A tagállami döntésről a titkárság a döntéshozataltól számított 5 napon belül értesíti a pályázót, valamint az MVH-t.

(9) Az Európai Bizottság – programok társfinanszírozásával kapcsolatos – döntéséről a titkárság 5 napon belül értesíti a pályázó szervezeteket és az MVH-t. Pozitív bizottsági döntés esetén – a szerződés megkötéséhez – a titkárság megküldi az MVH részére a jóváhagyott pályázatok eredeti példányát.

(10) Abban az esetben, ha a végrehajtó szervezet a pályázat benyújtásáig nem került kiválasztásra, a pályázó a végrehajtó szervezetre és az annak kiválasztására vonatkozó – a pályázati felhívásban megjelölt – dokumentumokat, a pályázat elfogadásáról szóló döntés meghozatalának közösségi jogszabályokban előírt határidő lejártától számított 45 napon belül köteles a VM-hez benyújtani.

A végrehajtó szervezet kiválasztását a PÉB javaslata alapján a miniszter vagy illetékes minisztériumi vezető jóváhagyja vagy elutasítja. A döntésről a titkárság – a vonatkozó dokumentumok megküldése mellett – értesíti az MVH illetékes igazgatóságát, a Bizottságot és a pályázót.

8. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére