• Tartalom

1876/2013. (XI. 28.) Korm. határozat

1876/2013. (XI. 28.) Korm. határozat

az Új Széchenyi Terv egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok fejlesztését célzó TÁMOP-6.1.2/13/1-2 kódszámú pályázataival összefüggő többletkapacitások előzetes befogadásáról1

2013.11.28.
A Kormány – az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény 11. § (1) bekezdése alapján – az Új Széchenyi Terv egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok fejlesztését célzó csoportos dohányzás leszokás-támogató szolgáltatások fejlesztését célzó pályázatok kapcsán az 1. mellékletben meghatározott többletkapacitások előzetes befogadását jóváhagyja, azzal, hogy az előzetesen befogadott többletkapacitások finanszírozási igénye nem haladhatja meg a Kormány által a 2014–2017. évekre jóváhagyott költségvetési keretszámokat.

1. melléklet az 1876/2013. (XI. 28.) Korm. határozathoz

Megye

Intézmény OEP kódja

Intézmény neve

Szakma-kód

Szakma

Ellátási forma kód

Heti szakorvosi óra

Heti nem szakorvosi óra

Többletkapacitásnak minősülő indexált OENO

Finanszírozási szerződés megkötésének tervezett időpontja

TÁMOP-6.1.2/13 pályázatban vállat tevékenység

Baranya megye

1064

Pécs Egyesített Egészségügyi Intézmény

1900

Tüdőgyógyászat

J7

6

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

1064

Pécs Egyesített Egészségügyi Intézmény

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

K526

Komlói Egészségcentrum Nonprofit Kft.

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

K526

Komlói Egészségcentrum Nonprofit Kft.

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

K327

Szigetvári Kórház

1900

Tüdőgyógyászat

J7

6

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

K327

Szigetvári Kórház

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

2912

Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2912

Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

Bács-Kiskun megye

1122

Bács-Kiskun Megyei Kórház Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórház

1900

Tüdőgyógyászat

J7

6

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

1122

Bács-Kiskun Megyei Kórház Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórház

1900

Tüdőgyógyászat

J7

4

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

1084

Bajai Szent Rókus Kórház

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

1084

Bajai Szent Rókus Kórház

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

1113

Dr. Kolozs Gergely Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Centrum és Szociális Intézmény

1900

Tüdőgyógyászat

J7

4

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

1113

Dr. Kolozs Gergely Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Centrum és Szociális Intézmény

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

Békés megye

1248

Pándy Kálmán Megyei Kórház, Gyula

1900

Tüdőgyógyászat

J7

6

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

1248

Pándy Kálmán Megyei Kórház, Gyula

1900

Tüdőgyógyászat

J7

4

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

1191

Békés Városi Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

1191

Békés Városi Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

1249

Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

1249

Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

1349

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház, Miskolc

1900

Tüdőgyógyászat

J7

6

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

1349

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház, Miskolc

1900

Tüdőgyógyászat

J7

4

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

1301

Edelény, Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet

1900

Tüdőgyógyászat

J7

6

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

1301

Edelény, Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

M058

Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Kazincbarcikai Kórház Nonprofit Kft.

1900

Tüdőgyógyászat

J7

4

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

M058

Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Kazincbarcikai Kórház Nonprofit Kft.

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

Csongrád megye

1484

Mellkasi Betegségek Szakkórháza, Deszk

1900

Tüdőgyógyászat

J7

6

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

1484

Mellkasi Betegségek Szakkórháza, Deszk

1900

Tüdőgyógyászat

J7

4

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

M226

Kisteleki Egészségügyi Központ Nonprofit Kft.

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

M226

Kisteleki Egészségügyi Központ Nonprofit Kft.

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

C878

Móra-Vitál Nonpofit Kiemelkedően Közhasznú Kft.

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

C878

Móra-Vitál Nonpofit Kiemelkedően Közhasznú Kft.

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

1487

Szentes, Dr. Bugyi István Kórház

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

1487

Szentes, Dr. Bugyi István Kórház

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

1454

Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó

1900

Tüdőgyógyászat

J7

6

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

1454

Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó

1900

Tüdőgyógyászat

J7

4

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

Fejér megye

1568

Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház

1900

Tüdőgyógyászat

J7

13

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

1568

Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház

1900

Tüdőgyógyászat

J7

8

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

M934

Dunaújváros, Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet

1900

Tüdőgyógyászat

J7

4

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

M934

Dunaújváros, Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

Győr-Moson-Sopron megye

1640

Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

1900

Tüdőgyógyászat

J7

8

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

1640

Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

1644

Karolina Kórház - Rendelőintézet, Mosonmagyaróvár

1900

Tüdőgyógyászat

J7

8

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

1644

Karolina Kórház - Rendelőintézet, Mosonmagyaróvár

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

1663

Soproni Gyógyközpont

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

1663

Soproni Gyógyközpont

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

1630

Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet, Kapuvár

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

1630

Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet, Kapuvár

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

Heves megye

M245

Markhot Ferenc Kórház Kft., Eger

1900

Tüdőgyógyászat

J7

8

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

M245

Markhot Ferenc Kórház Kft., Eger

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

3245

Füzesabony, Egészségügyi Központ

1900

Tüdőgyógyászat

J7

7

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

3245

Füzesabony, Egészségügyi Központ

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

M244

Bugát Pál Kórház Nonprofit Kft., Gyöngyös

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

M244

Bugát Pál Kórház Nonprofit Kft., Gyöngyös

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

M753

Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet, Hatvan

1900

Tüdőgyógyászat

J7

7

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

M753

Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet, Hatvan

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

Jász-Nagykun-Szolnok megye

2324

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet, Szolnok

1900

Tüdőgyógyászat

J7

8

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2324

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet, Szolnok

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

K892

Jászberényi Szent Erzsébet Kórház

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

K892

Jászberényi Szent Erzsébet Kórház

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

2378

Kátai Gábor Kórház, Karcag

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2378

Kátai Gábor Kórház, Karcag

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

2372

Városi Önkormányzat Egyesített Gyógyító-Megelőző Intézet

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2372

Városi Önkormányzat Egyesített Gyógyító-Megelőző Intézet

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

K126

Mezőtúr Városi Kórház-Rendelőintézet Nonprofit Kft.

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

K126

Mezőtúr Városi Kórház-Rendelőintézet Nonprofit Kft.

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

2359

Tiszafüred, Kuthy Elek Egészségügyi Intézmény

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2359

Tiszafüred, Kuthy Elek Egészségügyi Intézmény

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

Komárom megye

1876

Szent Borbála Kórház, Tatabánya

1900

Tüdőgyógyászat

J7

4

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

1876

Szent Borbála Kórház, Tatabánya

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

K683

Dorogi Szent Borbála Szakkórház és Szakorvosi Rendelő

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

K683

Dorogi Szent Borbála Szakkórház és Szakorvosi Rendelő

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

1871

Selye János Kórház, Komárom

1900

Tüdőgyógyászat

J7

4

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

1871

Selye János Kórház, Komárom

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

1894

Tata, Árpádházi Szent Erzsébet Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

1894

Tata, Árpádházi Szent Erzsébet Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

Nógrád megye

1903

Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet, Balassagyarmat

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

1903

Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet, Balassagyarmat

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

1945

Margit Kórház, Pásztó

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

1945

Margit Kórház, Pásztó

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

1928

Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

1928

Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

Somogy megye

2137

Somogy Megyei Kaposi Mór
Oktató Kórház

1900

Tüdőgyógyászat

J7

10

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2137

Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

2162

Siófoki Kórház-Rendelőintézet

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2162

Siófoki Kórház-Rendelőintézet

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

2230

Felső-Szabolcsi Kórház, Kisvárda

1900

Tüdőgyógyászat

J7

4

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2230

Felső-Szabolcsi Kórház, Kisvárda

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

M570

Szatmár-Beregi Kórházak Nonprofit Kft.

1900

Tüdőgyógyászat

J7

15

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

M570

Szatmár-Beregi Kórházak Nonprofit Kft.

1900

Tüdőgyógyászat

J7

10

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

Tolna megye

2425

Szekszárd, Tolna Megyei Balassa János Kórház

1900

Tüdőgyógyászat

J7

4

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2425

Szekszárd, Tolna Megyei Balassa János Kórház

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

4712

Dombóvári Szent Lukács Nonprofit Kft.

1900

Tüdőgyógyászat

J7

6

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

4712

Dombóvári Szent Lukács Nonprofit Kft.

1900

Tüdőgyógyászat

J7

4

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

2436

Paks, Rendelőintézet

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2436

Paks, Rendelőintézet

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

Vas megye

K472

Vas Megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt., Szombathely

1900

Tüdőgyógyászat

J7

7

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

K472

Vas Megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt., Szombathely

1900

Tüdőgyógyászat

J7

4

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

2531

Sárvár, Önkormányzati Kórház

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2531

Sárvár, Önkormányzati Kórház

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

2517

Rendelőintézet Szentgotthárd

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2517

Rendelőintézet Szentgotthárd

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

Veszprém megye

2601

Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet, Farkasgyepű

1900

Tüdőgyógyászat

J7

8

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2601

Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet, Farkasgyepű

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

2535

Magyar Imre Kórház, Ajka

1900

Tüdőgyógyászat

J7

5

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2535

Magyar Imre Kórház, Ajka

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

2586

Gr. Esterházy Kórház és Rendelőintézet, Pápa

1900

Tüdőgyógyászat

J7

4

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2586

Gr. Esterházy Kórház és Rendelőintézet, Pápa

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

M522

Tapolcai Kórház Nonprofit Kft.

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

M522

Tapolcai Kórház Nonprofit Kft.

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

Zala megye

2734

Zala Megyei Kórház, Zalaegerszeg

1900

Tüdőgyógyászat

J7

4

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2734

Zala Megyei Kórház, Zalaegerszeg

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

2703

Keszthelyi Kórház

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2703

Keszthelyi Kórház

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

2747

Kanizsai Dorottya Kórház, Nagykanizsa

1900

Tüdőgyógyászat

J7

5

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2747

Kanizsai Dorottya Kórház, Nagykanizsa

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

 

Konvergencia régiók összesen egyéni leszokás támogatás

280

 

 

Konvergencia régiók összesen csoportos leszokás támogatás

144

 

KMR I. konzorcium

2073

Tüdőgyógyintézet, Törökbálint

1900

Tüdőgyógyászat

J7

8

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2073

Tüdőgyógyintézet, Törökbálint

1900

Tüdőgyógyászat

J7

4

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

2103

Érd, Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény

1900

Tüdőgyógyászat

J7

4

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2103

Érd, Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

1999

Gödöllő, Tormay Károly Egészségügyi Központ

1900

Tüdőgyógyászat

J7

4

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

1999

Gödöllő, Tormay Károly Egészségügyi Központ

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

2027

Nagykáta, Szakorvosi Rendelőintézet

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2027

Nagykáta, Szakorvosi Rendelőintézet

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

2026

Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2026

Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

2052

Szentendre Város Egészségügyi Intézményei

1900

Tüdőgyógyászat

J7

5

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2052

Szentendre Város Egészségügyi Intézményei

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

H020

Gyógyír XI. Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft.

1900

Tüdőgyógyászat

J7

8

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

H020

Gyógyír XI. Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft.

1900

Tüdőgyógyászat

J7

4

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

6114

Budapest, XV. kerületi Önkormányzat Egészségügyi Intézménye

1900

Tüdőgyógyászat

J7

4

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

6114

Budapest, XV. kerületi Önkormányzat Egészségügyi Intézménye

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

KMR II. konzorcium

2891

Uzsoki utcai Kórház, Budapest

1900

Tüdőgyógyászat

J7

3

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2891

Uzsoki utcai Kórház, Budapest

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

N055

Újpesti Egészségügyi Kft.

1900

Tüdőgyógyászat

J7

6

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

N055

Újpesti Egészségügyi Kft.

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

2886

Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ, Budapest

1900

Tüdőgyógyászat

J7

4

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2886

Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ, Budapest

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

2887

Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

1900

Tüdőgyógyászat

J7

7

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2887

Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

2879

Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, Budapest

1900

Tüdőgyógyászat

J7

8

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2879

Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, Budapest

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

C024

Tóth Ilona Szakorvosi Rendelőintézet, Csepel

1900

Tüdőgyógyászat

J7

4

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

C024

Tóth Ilona Szakorvosi Rendelőintézet, Csepel

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

H025

Budapest, XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata

1900

Tüdőgyógyászat

J7

5

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

H025

Budapest, XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

2873

Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, Budapest

1900

Tüdőgyógyászat

J7

7

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

2873

Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, Budapest

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

4393

Budapest, II. Kerületi Önkormányzat Egészségügyi Szolgálata

1900

Tüdőgyógyászat

J7

8

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

4393

Budapest, II. Kerületi Önkormányzat Egészségügyi Szolgálata

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

3361

Budapest, Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat

1900

Tüdőgyógyászat

J7

5

0

17191, 17192, 17193

2013. 12. 01.

egyéni leszokás támogatás

3361

Budapest, Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat

1900

Tüdőgyógyászat

J7

2

0

17194

2015. 01. 01.

csoportos dohányzás leszokás támogatása

 

KMR összesen egyéni leszokás támogatás

96

 

KMR összesen csoportos leszokás támogatás

40

1

A határozatot az 1829/2018. (XII. 27.) Korm. határozat 2. pont 2.227. alpontja visszavonta 2018. december 28. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére