PÜ BH 2013/190
PÜ BH 2013/190
2013.07.01.
Nem minősül ajándékozásnak, ha a házassági vagyonjogi szerződésben az egyik házastárs az életközösség megszűnése esetére a másiknak lakás vásárlását vállalja, ugyanakkor a szerződés értelmében jelentős ingatlan- és társasági vagyoni részesedés a különvagyona marad [Csjt. 27. §, 28. §, 31. §, Ptk. 579. §].
A peres felek több mint öt éves élettársi kapcsolatot követően, 2006. szeptember 30-án kötöttek házasságot. Az együttélést az alperes különvagyonát képező B. város, Gy. utca 13. szám alatti családi házas ingatlanban folytatták.
Házastársi kapcsolatuk néhány hónap elteltével már nem volt zavartalan, mindez oda vezetett, hogy a felperes 2007. augusztus 3-án az előző házasságából származó kiskorú gyermekével együtt a visszatérés szándéka nélkül elhagyta a Gy. utcai ingatlant.
A felek még a házasságkötésüket megelőzően, 2006. szep-tember 28-án – az alperes kifejezett kívánságára – ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott házassági vagyonjogi szerződést kötöttek, amely az alperes különvagyonát részletezi az ingatlanainak, értékes személygépkocsijainak tételes felsorolásával, illetve az I. és B. Autó és Kereskedelmi Szolgáltató Kft. feltüntetésével, azzal, hogy a 20 000 000 forint névértékű törzstőkével rendelkező kft-nek az alperes 60%-os arányú tulajdonosa a társaság alapítása, 1993 óta. A szerződés rögzíti, hogy a házassági életközösség megszűnése esetén a feleség a fenti társaság üzletrészére, valamint annak hozadékára nem tart igényt. Ezen túlmenően a házassági vagyonjogi szerződésben a felek rendelkeztek a közös életvitelhez szükséges költségek viseléséről, és arról, hogy a szerződésben szereplő, az alperes különvagyonaként megjelölt ingatlanok a házasság teljes időtartamára megőrzik különvagyoni jellegüket. Ha pedig valamelyik különvagyoni ingatlan helyébe más érték lép vagy elidegenítése esetén ennek értékén más ingatlan kerül beszerzésre, a szerződés szerint ez a férj különvagyona lesz. Ha a különvagyoni ingatlan elidegenítéséből eredő érték nem fedezi a megszerzendő ingatlan értékét, úgy a megszerzendő ingatlanon vegyes jellegű tulajdon keletkezik annak arányában, hogy mennyi volt a különvagyoni ingatlan ellenértéke és mennyi a közös vagyoni beruházás. A házassági vagyonjogi szerződés azt is rögzítette, hogy a feleség különvagyonnal nem rendelkezik.
A szerződés 9. pontjában a férj, tehát jelen per alperese kötelezte magát, hogy a házassági életközösség nem várt megszűnése (a házasság felbontása, illetve az életközösség házasság felbontása nélküli megszakadása) esetén egy kb. 60-70 m2 alapterületű összkomfortos lakást juttat a felperes részére a feleség választása szerint Budapest XVII. kerületében, vagy az e helyen vásárolható ingatlan értékéig bárhol Magyarország területén. Ezen túlmenően egy középkategóriás, jelenleg kb. 4 000 000 forint értékű új személygépkocsit is juttat a feleségének, figyelembe véve a teljesítés időpontjában érvényes árakat is.
A vagyonjogi szerződésben foglaltaknak megfelelően az alperes 2007 októberében átadta a felperesnek az X. forgalmi rendszámú Opel Astra GTC Csillag ezüst típusú személygépkocsit, a lakásingatlan vásárlására vonatkozó kötelezettségét azonban nem teljesítette.
A felperes – előadása szerint – az elköltözése óta albérletben él kiskorú gyermekével, a lakás havi bérleti díja 65 000 forint volt 2009-ben. Állította, hogy az elköltözésére kényszerűségből került sor, mivel az alperes nem engedte őt vissza a családi házba, amikor munkája végeztével oda 2007. augusztus 3-án hazatért, abból a célból, hogy a személyes tulajdonát képező holmijait, ingóságait elszállítsa onnan.
A felperes módosított keresetében kérte a házasság felbontását, az alperes kötelezését a házassági vagyonjogi szerződés teljesítésére a szerződésben foglalt feltételeknek megfelelő ingatlan megvásárlásával vagy pénz egyenérték megfizetésével, melynek összegét 22 000 000 forintban határozta meg. Álláspontja szerint az alperes a teljesítéssel késedelembe esett, ezért 2009. január 1-jétől kezdődően kártérítésként havi 65 000 forint és kamatai megfizetésére is kérte a kötelezését, kérte továbbá az általa tételesen megjelölt különvagyoni személyes használati tárgyainak, illetve ingóságainak kiadását is.
Az alperes a felperesi kereset elutasítását kérte. Viszontkeresetet támasztott a perbeli Opel Astra személygépkocsi visszaadása érdekében, azzal, hogy azt az alperes a felperesnek ajándékba adta, ezzel kapcsolatban a Ptk. 580. §-ára, és a 312. § (3) bekezdésére hivatkozott, figyelemmel az 579. § (1) bekezdésében foglaltakra. Állította, hogy a felperessel közös gyermek vállalása érdekében kötöttek házasságot, azonban a felperes többször is megszakíttatta a terhességét, illetve megsértette a házastársi hűséget, emiatt romlott meg nagymértékben a házassági kapcsolat. A felperes személyében rejlő okok miatt azon körülmények, melyekre tekintettel az alperes ingatlan, illetve gépkocsi ajándékozására vállalt kötelezettséget, alapvetően megváltoztak, a szerződés teljesítését lehetetlenné teszik, így az alperestől a teljesítés nem várható a Ptk. 312. § (3) bekezdése alapján.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a peres felek házasságát felbontotta. Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek házassági vagyonjogi szerződés alapján 20 000 000 forintot. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Ugyancsak elutasította az alperesnek a házassági vagyonjogi szerződésre és ajándék visszakövetelésére vonatkozó viszontkeresetét.
A bizonyítási eljárás eredményeként az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a házasság feldúlttá válásához vezető folyamat részleteire a bizonyítás során nem derült fény, az azonban megállapítható volt, hogy a házasságkötést követő néhány hónap elteltével már jelentkeztek a felek között konfliktusok. Az sem volt feltárható, hogy a felek részéről határozott szándékként került-e szóba a közös gyermek vállalása vagy sem. Erre vonatkozóan a meghallgatott tanúk közvetlen tudomással nem bírtak. Tény ugyanakkor, hogy a házassági vagyonjogi szerződés ezzel kapcsolatos feltételt, elvárást nem tartalmazott.
Az elsőfokú bíróság megállapította ugyanakkor, hogy a felek érvényes-joghatályos házassági vagyonjogi szerződést kötöttek a Csjt. 27. §-ának (2)–(3) bekezdése szerint, a Csjt. 31. §-a (5) bekezdésének alkalmazásával, figyelemmel a 30. § (1) bekezdésében foglaltakra, a Ptk. 200. § (1) bekezdésére és a 205. § (1)–(3) bekezdésére. Mindez a szerződés elnevezéséből és tartalmából határozott bizonyossággal megállapítható. A felperes elfogadta az alperes által felajánlott szövegezésű megállapodást, melynek hátterében az állt, hogy az alperes biztosítani kívánta ingatlanainak és értékes ingóságainak különvagyoni jellegét, ideértve a kft. üzletrészét is. Ennek ellentételezéseként a szerződés 9. pontjában vállalta a felperes lakhatásának biztosítását, illetve életvitele megkönnyítése érdekében gépkocsi juttatását is. A lakást és a gépkocsit a szerződés tartalma ismeretében ajándéknak minősíteni nem lehetséges, hiszen pontosan azt tartalmazza, hogy az életközösség nem várt megszűnése esetén megnyíló vagyoni ellentételezésről van szó. Egyik fél sem vitatta egyébként, hogy a szerződést ellenjegyző ügyvéd a szerződéssel kapcsolatban a szükséges tájékoztatást megadta.
A felek a szerződés tartalmát egymással megállapodva állapították meg, a Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése szerint. Amennyiben az alperes ajándéknak szánta volna a 9. pontban részletesen szabályozott ingatlant és személygépkocsit, ez „erős valószínűséggel” kitűnt volna a szerződés szövegezéséből, a megajándékozott akkori nyilatkozatából, mindennek azonban nincsen nyoma. Ezért a 9. pontban rögzítetteket utólagosan ajándékozásnak minősíteni nem lehetséges, így az elsőfokú bíróság megalapozatlannak találta az ajándék visszakövetelésére irányuló viszontkeresetet, illetve az ingatlanra vonatkozó kötelezettség teljesítésének megtagadását.
Az érvényes szerződés alapján a felperesnek 20 000 000 forint jár az alperestől a 64. sorszámú szakértői vélemény alapján. Az összegszerűség meghatározásakor az elsőfokú bíróság egy átlagos 70 m2 alapterületű, nem új építésű lakás átlagárával számolt. A 20 000 000 forint ennek alapján nem eltúlzott, az igazságügyi ingatlanforgalmi szakvélemény adatain alapul, 2010. évi esedékességnek megfelelően, hiszen a szerződés a házasság felbontásának idejét is megjelölte, mint teljesítési határidőt. Ezért a szerződés tartalma szerint az alperes nem esett késedelembe a házasság felbontásáig, így az elsőfokú bíróság a felperes kártérítés jogcímén benyújtott kereseti kérelmét elutasította.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak megváltoztatását és a felperes házassági vagyonjogi szerződés teljesítése iránt előterjesztett kereseti kérelmének elutasítását kérte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Csjt. 27. §-ának (2)–(3) bekezdése értelmében a házasulók a házasságkötés előtt, valamint a házastársak az egymás közötti vagyoni viszonyaikat – a házassági életközösség tartamára – szerződéssel rendezhetik. A szerződésben a Csjt. rendelkezéseitől eltérően határozhatják meg, hogy mely vagyon kerül a közös, illetőleg a különvagyonba. A szerződés érvényességéhez annak közokiratba vagy jogi képviselő által ellenjegyzett magánokiratba foglalása szükséges.
Jelen esetben a felek házasságátkötését több mint öt éves élettársi kapcsolat előzte meg. Helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság ítéletének indokolásában arra, hogy a következetes bírói gyakorlat értelmében a házasságkötést megelőző együttélést – vagyonjogi szempontból – a házastársi életközösséggel egybeolvadónak kell tekinteni, így – házassági vagyonjogi szerződés hiányában – az életközösség fennállása alatt szerzett vagyont is a házastársak osztatlan közös tulajdonaként kell elszámolni a házastársi vagyonközösség megosztása esetén. Nyilvánvalóan többek között ez motiválta az alperest, amikor a házassági vagyonjogi szerződés megkötését szorgalmazta, melyben a felek jelentős vagyontömeg vonatkozásában annak alperesi különvagyoni jellegét ismerték el.
Helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság arra is, hogy a perbeli házassági vagyonjogi szerződés nem zárta ki a házastársi vagyonközösséget, melyek elszámolására – az utóbb szerzendő ingatlanok esetében – rendelkezést is tartalmazott.
A fentiekből is kitűnően a szerződés 9. pontja szerinti juttatás – melyet az alperes önkényesen kiragadott a szerződés egymással összefüggő rendelkezéseiből – nem minősül ajándéknak, az alperes az ingatlan és a személygépkocsi szolgáltatását nyilvánvalóan nem ingyenesen vállalta, hanem a felperest megillető vagyoni igény ellenszolgáltatásaként, a tételes vagyoni elszámolás elkerülése érdekében.
Tévedett az alperes akkor is, amikor a felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság nem tett eleget a Pp. 3. § (3) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettségének és emiatt a bizonyítást nem a ténylegesen bizonyítandó körülményekre folytatta le.
A fentiekkel szemben az elsőfokú bíróság a tájékoztatási kötelezettségének eleget tett, a felek ennek megfelelően bizonyítási indítványaikat előterjesztették. Tény ugyanakkor, hogy az alperes a viszontkeresetével összefüggő tényeket a Pp. 164. § (1) bekezdésének megfelelően bizonyítékokkal alátámasztani nem tudta.
Az ingatlan, illetve személygépkocsi vonatkozásában tehát azok ajándék jellege a perben nem nyert bizonyítást. A vagyonjogi szerződés erre vonatkozó rendelkezést egyáltalán nem tartalmaz, illetve az alperes nem bizonyította, hogy a vagyontárgyak szolgáltatását azzal a feltétellel vállalta, hogy a házastársaknak közös gyermekük lesz. Az alperes által bejelentett tanúk az alperestől értesültek arról, hogy a házasságkötésre a közös gyermekvállalás reményében került sor, azt ugyanakkor egyikük sem tudta megerősíteni, hogy ezen feltétel megvalósulása esetén juttatott volna az alperes a felperesnek ingatlant, valamint személygépkocsit, amennyiben a házassági életközösségük megszűnik, házasságuk felbontásra kerül.
Az alperes vonatkozó perbeli nyilatkozatainak, viszontkeresetének, felülvizsgálati kérelmének ellentmond az a tény is, hogy az alperes a házassági vagyonjogi szerződés 9. pontjában foglaltaknak megfelelően a gépkocsi szolgáltatására vonatkozó szerződési előírásnak eleget is tett, noha a felek életközössége oly módon szűnt meg, hogy a házastársaknak közös gyermeke nem született.
A fentiekre tekintettel a peres felek között a Csjt. 27. § (2)–(3) bekezdése szerinti házassági vagyonjogi szerződés jött létre, a Ptk. 200. § (1) bekezdésének, illetve 205. § (1)–(3) bekezdéseinek megfelelően. Figyelemmel arra, hogy a házastársak életközössége végleg megszűnt, a házasságuk felbontására sor került, az alperes a Ptk. 277. § (1) bekezdése szerint köteles a szerződés 9. pontjában foglaltaknak eleget tenni és a már korábban szolgáltatott személygépkocsin túlmenően a 9. pontban körülírt ingatlan megvásárlásához szükséges pénzeszközt a felperes rendelkezésére bocsátani.
A felülvizsgálati kérelemben foglaltakkal szemben az eljárt bíróságok helyesen döntöttek az alperes fizetési kötelezettségének mértékéről is, amikor a felperes választásának megfelelően új építésű ingatlan megvételéhez szükséges összeg megfizetésére kötelezték az alperest, tekintettel arra, hogy ez a vagyonjogi szerződés 9. pontjában foglaltaknak megfelel.
A bíróság ezen túlmenően helyesen számolt a 2010. évi lakásértékkel is, figyelemmel arra, hogy az alperes az életközösség megszűnését követően a felperes felhívásának ellenére nem tett eleget lakásvételi kötelezettségének, ezért a felperes csak most, a bíróság döntésének eredményeként kerül abba a helyzetbe, hogy ingatlant vásárolhat elhelyezése érdekében, értelemszerűen „mai” áron.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv. II. 20.001/2012.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás