PÜ BH 2013/191
PÜ BH 2013/191
2013.07.01.
I. Önmagában a feleknek a közös szülői felügyeletben történő megállapodása nem zárja ki a különélő szülő gyermektartásdíj fizetésére kötelezését, ha az a kiskorú gyermek érdekében szükséges [Csjt. 1. §, 71. §, 72. §, 69/A. § (2) bek., 69/D. § (1) bek., 12/1995. (VI. 12.) IM rendelet 1-2. §].
II. Amennyiben a másodfokú bíróság téves jogi álláspontja folytán a felperes fellebbezését részben nem bírálja el, e vonatkozásban – az érdemi döntés hiánya miatt – a jogerős részítélet felülvizsgálata sem lehetséges [Pp. 3. § (1)–(2) bekezdés, 253. § (3) bek., 270. § (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság részítéletével a peres felek házasságát felbontotta. Kötelezte a felperest, hogy az 1999. május 9. napján született V. utónevű gyermek tartására fizessen meg az alperesnek 2009. március 1. napjától kezdődően – minden hónap 15. napjáig – a mindenkori jövedelme 20%-át kitevő, legalább havi 20 000 forint alapösszegű gyermektartásdíjat. Megállapította, hogy a felperesnek 2009. március 1. napjától 2011. január 31. napjáig 460 000 forint gyermektartásdíj hátraléka keletkezett. Felhívta a felperes munkáltatóját a folyamatos és a hátralékos gyermektartásdíjnak a felperes munkabéréből történő kifizetésére.
A részítélet ellen a felperes fellebbezett annak megváltoztatása és a gyermektartásdíj fizetési kötelezettsége kezdő időpontjának 2010. április hó 1. napjában, az őt terhelő gyermektartásdíj alapösszegének pedig havi 14 000 forintban való megállapítása iránt.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A másodfokú bíróság a részítéletével az elsőfokú bíróság részítéletének fellebbezett részét részben és akként változtatta meg, hogy a felperes gyermektartásdíj fizetési kötelezettségének kezdő időpontját 2010. január 1. napjára változtatta, és az alperesnek a gyermektartásdíj iránti viszontkeresetét 2010. április 1. napjától elutasította, a felperes gyermektartásdíj hátralékát a 2010. január 1. napjától 2010. március 31. napjáig terjedő időre 60 000 forintra leszállította. Megkereste a felperes munkáltatóját, hogy a jövőben az 1999. május 9. napján született V. utónevű gyermek tartása jogcímén a felperes jövedelméből ne vonjon le gyermektartásdíjat.
A döntésének indokolása szerint kiegészítette a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a felperes fellebbezési tárgyaláson tett személyes nyilatkozata alapján annyiban, hogy a felperes munkáltatója az elsőfokú bíróság felhívása alapján 160 000 forint folyamatos gyermektartásdíjat fizetett ki az alperesnek, továbbá a felperes fellebbezésének mellékleteként csatolt fizetési jegyzékek szerint azzal, hogy a felperes 2010 januárjában 113 953 forint, 2010 februárjában 83 862 forint, 2010 márciusában 98 853 forint nettó jövedelemben részesült.
Az így kiegészített tényállás mellett a felperes fellebbezését túlnyomórészt alaposnak találta.
Álláspontja szerint tévedett az elsőfokú bíróság a gyermektartásdíj megállapításának kezdő időpontját illetően. A Csjt. 68. § (1) bekezdése alapján a tartási követelés hat hónapra visszamenőleg, valamint a jövőre nézve érvényesíthető. Amennyiben a jogosult a tartásdíjat visszamenőleg is érvényesíti, a törvényi határidő az igény érvényesítésétől számítandó. Az alperes a gyermektartásdíj iránti viszontkeresetét a 2010. január 25. napján benyújtott 15. számú beadványában terjesztette elő, amelyben visszamenőleg nem kérte a felperes kötelezését. Az alperesnek a 2010. március 10. napján megtartott tárgyaláson tett nyilatkozata, miszerint „a felek a gyermektartásdíjat 2010. április 1. napjától kérik”, nem viszontkereset módosítás, hanem a gyermektartásdíj tárgyában körvonalazódó egyezség tartalmára való utalás, amely utóbb nem jött létre a peres felek között. Az alperes a 2011. január 17. napján megtartott tárgyaláson ugyan a viszontkeresetét a kezdő időpont tekintetében 2009. március 1. napjára módosította, azonban az igényének – a Csjt. 68. § (1) bekezdése értelmében – a 2010. január 1. napját megelőző időszakra nézve nincs jogszabályi alapja. Ezért a másodfokú bíróság a felperes gyermektartásdíj fizetési kötelezettségének kezdő időpontját 2010. január 1. napjára változtatta.
A másodfokú bíróság szerint az alperes gyermektartásdíj iránti viszontkeresete csupán a 2010. január 1. napjától 2010. március 31. napjáig terjedő három hónapos időszakra megalapozott, míg 2010. április 1. napjától alaptalan. A jogi képviselővel eljáró peres felek ugyanis a 2010. március 10. napján megtartott tárgyaláson a gyermekelhelyezéssel egyidejűleg a közös szülői felügyeletre vonatkozóan is egyezséget kötöttek, amely a gyermekkel kapcsolatos kérdésekben teljes körű együttműködési készségüket – jó emberi kapcsolatukat – feltételezi. A peres felek közös szülői felügyelete a szülői felügyelet Csjt. 71. § (2) bekezdése szerinti valamennyi elemére, így a gyermek nevelésére és gondozására is kiterjed. Ennél fogva a közösen gyakorolt szülői felügyeleti jog a szülői felügyelet egyes tartalmi elemeire vonatkozóan kizárja a kereseti kérelmek – így a gyermektartásdíj iránti igény – megalapozottságát. Ezért a másodfokú bíróság az alperesnek a gyermektartásdíj iránti viszontkeresetét 2010. április 1. napjától elutasította.
Kifejtette továbbá, tekintettel arra, hogy a peres felek a közös szülői felügyeletre vonatkozó egyezséget 2010 márciusában – nyilvánvalóan a jövőre nézve – kötötték meg, a korábbi időszakban a felperest, mint különélő szülőt a Csjt. 69/A. § (2) bekezdése alapján gyermektartásdíj fizetési kötelezettség terhelte. Erre az időszakra nézve az elsőfokú bíróság az eljárás adatainak okszerű mérlegelésével lényegében helyesen állapította meg a tényállást, és a Csjt. 69/C. §-ában rögzített törvényi szempontok szem előtt tartásával, helytálló következtetést vont le a gyermektartásdíj alapösszegére. A felperes átlagos nettó jövedelme lehetővé tette havi 20 000 forint gyermektartásdíj teljesítését.
A jogerős részítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a másodfokú bíróság részítéletének a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság részítéletének a helybenhagyása iránt.
A felülvizsgálati kérelmének részletesen kifejtett indokai szerint a jogerős részítélet a Csjt. 18. § (1) és (2) bekezdését, 72/B. § (1)–(2) és (3) bekezdését, a Pp. 285. §-át valamint a 12/1995. (VI. 22.) IM rendelet 1. §-át sérti.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős részítélet hatályban tartására irányult.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el, és a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos, a per érdemi elbírálásához szükséges tények azonban részben nem állnak rendelkezésre.
Az alperes – a másodfokú bíróság helyes ténymegállapítása szerint – a 2010. január 25. napján előterjesztett viszont-keresetében – egyebek mellett – a felperes gyermektartásdíj fizetési kötelezettségének az 1999. május 9. napján született V. utónevű közös gyermek után a mindenkori jövedelme 20%-ában, de legalább havi 20 000 forint alapösszegben történő megállapítását kérte, majd a viszontkeresetét a 2011. január 17. napján megtartott tárgyaláson a kezdő időpont vonatkozásban 2009. március 1. napjára módosította arra való hivatkozással, hogy a felperes az életközösség megszakadása óta tartásdíjat nem fizetett.
A felperes a gyermektartásdíj iránti viszontkereset jogalapját és annak 20%-os mértékét sem az elsőfokú eljárásban, sem a fellebbezési eljárásban nem vitatta – közös szülői felügyelet mellett sem – és a fellebbezésében is csak a tartásdíj fizetési kötelezettségének kezdő időpontját, valamint a tartásdíj havi alapösszegét támadta.
I. Alaptalanul hivatkozik az alperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy az alperes gyermektartásdíj fizetési kötelezettségének a kezdő időpontját a másodfokú bíróság tévesen határozta meg, és a 2010. január 1. napját megelőző időszak vonatkozásában a viszontkeresetét jogszabályt sértő módon utasította el.
A Csjt. 68. § (1) bekezdése egyértelmű abban, hogy a tartási követelés hat hónapra visszamenőleg, valamint a jövőre vonatkozóan érvényesíthető, a hivatkozott § (2) bekezdése értelmében pedig hat hónapnál régebbi időre tartási követelést csak akkor lehet érvényesíteni, ha a jogosultat a követelés érvényesítésében mulasztás nem terheli.
Nem hagynak kétséget a per adatai afelől, hogy a felperes a viszontkerestét – a másodfokú bíróság helyes ténymegállapítása szerint – 2010. január 25-én terjesztette elő anélkül, hogy a gyermektartásdíj iránti igényét hat hónapra visszamenőleg is érvényesítette volna, majd a viszontkeresetét a 2011. január 17-én megtartott tárgyaláson a kezdő időpont vonatkozásában 2009. március 1. napjára módosította.
Egységes az ítélkezési gyakorlat abban, hogy amennyiben a jogosult a tartásdíj iránti igényét visszamenőleg is érvényesíti, úgy a Csjt. 68. §-ának (1) bekezdésében meghatározott törvényi határidő az igény érvényesítésének időpontjában kezdődik. Az alperes visszamenőleges igényérvényesítésének a 2011. január 17-i időpontjában – a jogerős részítélet helyes indokai szerint – a 2010. január 1. napját megelőző időszakra nézve a Csjt. – fentebb idézett – 68. §-ának (1) bekezdése alapján már nem volt jogszabályi alapja. Jogszabálysértés nélkül döntött tehát a másodfokú bíróság akkor, amikor a felperes gyermektartásdíj fizetési kötelezettségének a kezdő időpontját 2010. január 1. napjára változtatta meg.
II.1. A másodfokú bíróság részítéletének az alperes gyermektartásdíj fizetési kötelezettsége 2010. január 1. napjától kezdődően történő megállapítása iránti viszontkeresetet – a jogalap hiánya miatt – elutasító rendelkezése viszont az alperes felülvizsgálati kérelmében megjelölt anyagi jogi szabályokat és – az alperes által nem hivatkozott – eljárásjogi szabályokat egyaránt sérti.
1.1. A Csjt. szülői felügyeletről rendelkező 71. §-ának (2) bekezdésében, a 72. §-ának (1)–(3) bekezdésében továbbá a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény módosításáról rendelkező 1995. évi XXXI. törvény végrehajtásáról szóló 12/1995. (VI. 12.) IM rendelet 1-2. §-ában foglalt anyagi jogi szabályok – a másodfokú bíróság téves jogi álláspontjával szemben – nem adnak alapot olyan jogi következtetés levonására, hogy önmagában a közös szülői felügyelet szülők kérelmére történő bíróság általi elrendelése, illetve a szülők közös szülői felügyeletre vonatkozó egyezségének a bíróság általi jóváhagyása, a gyermekétől különélő szülő gyermektartásdíj fizetési kötelezettségének a bíróság ítéletével vagy a szülők egyezségének a bíróság általi jóváhagyásával történő megállapításának a lehetőségét – jogszabály kifejezett rendelkezésének a hiányában is – kizárná. Ilyen tartalmú rendelkezést pedig a Csjt. nem tartalmaz.
Nem alátámasztják, hanem cáfolják az ilyen értelmezés lehetőségét a Csjt. házasság felbontására, a gyermek tartására és a Csjt. alkalmazása során követendő eljárásra vonatkozó egyes szabályai, valamint a Legfelsőbb Bíróságnak a gyermek – közös szülői felügyelet esetén történő – elhelyezésével kapcsolatos ítélkezési gyakorlata is.
a) A Csjt. 18. § (2) bekezdésének a) és b) pontja ugyanis a házasság egyező akaratnyilvánítás alapján történő felbontásának a törvényes feltételeként határozza meg a házastársak – többek között – közös gyermek elhelyezése és tartása kérdésében történt megegyezésének és egyezségük bíróság általi jóváhagyásának, illetőleg az említett kérdések gyermek érdekeinek megfelelő rendezése igazolásának tényét. Ezt anélkül teszi, hogy e feltételek alól a közös szülői felügyelet esetére kivételt létesítene. A hivatkozott § (3) bekezdése nem tulajdonít jelentőséget a felek tartós jogviszonyát rendező egyezség két éven belüli megváltoztatásának az általánosnál szigorúbb ún. többletfeltételei körében sem annak, hogy a szülői felügyeleti jog gyakorlására mindkét szülő közösen vagy csak az a szülő jogosult, amelyiknél a gyermek elhelyezést nyert.
A Legfelsőbb Bíróság ennek megfelelően már rámutatott arra, hogy a szülői felügyeleti jog közös gyakorlására vonatkozó megállapodás a gyermek elhelyezését nem teszi mellőzhetővé (BH 2001/431-II. – LB Pfv. II. 22.770/1999.).
b) A Csjt. gyermek tartására vonatkozó speciális szabályai körében ugyanakkor a 69/A. § (2) bekezdése azt mondja ki, hogy a gyermeket gondozó szülő a tartást természetben, a különélő szülő elsősorban pénzben szolgáltatja (gyermektartásdíj), a 69/D. § (1) bekezdése értelmében pedig a tartásra kötelezett személy akkor is kötelezhető gyermektartásdíj fizetésére, ha a gyermek az ő háztartásában él ugyan, de eltartásáról nem gondoskodik.
A gyermek tartásának a Csjt. – fentebb idézett – speciális szabályai tehát a szülőt terhelő tartás természetbeni vagy pénzbeni (gyermektartásdíj) szolgáltatásának módját nem a szülői felügyeleti jog egyedüli vagy közös gyakorlásának, hanem a gyermek tényleges gondozásának, illetve a szülő gyermektől való különélésének a tényétől függően határozzák meg. Kifejezett lehetőséget adnak a tartásra kötelezett személy gyermektartásdíj fizetésére való kötelezésére akkor is, ha a gyermek az ő háztartásában él ugyan, de a tartásáról nem gondoskodik. Nem tulajdonítanak viszont jogi jelentőséget annak, hogy a szülők házassági-, illetve élettársi életközösségben vagy anélkül együtt élnek-e vagy sem és a tartást elmulasztó szülő a szülői felügyeleti jog gyakorlására jogosult-e vagy sem.
c) A Csjt. – másodfokú bíróság által helyesen hivatkozott – 1. §-a (2) bekezdésének alapelvi szintű rendelkezése egyértelmű abban, hogy a Csjt. rendelkezéseinek alkalmazása során mindenkor a kiskorú gyermek érdekeire figyelemmel, jogait biztosítva kell eljárni.
A Csjt. 71. § (2) és 72. § (2) bekezdésében foglaltakból – a másodfokú bíróság ítéletének e vonatkozásban helyes indokai szerint – kétségkívül az következik, hogy a közös szülői felügyelet a szülői felügyeleti jog valamennyi tartalmi elemére, egyebek mellett tehát a gyermek – eltartását is magában foglaló – nevelésére és gondozására is egyaránt kiterjed. Mindez viszont nem ad alapot olyan következtetés levonására, hogy – a szülők együttműködését feltételező – közös szülői felügyeletre vonatkozó egyezség vagy bírói döntés esetén a kiskorú gyermeknek nem ahhoz fűződne elsődleges érdeke, hogy az elhelyezése, tartása és a tőle különélő szülőjével való kapcsolattartásának a lehetősége a szülők jövőbeni együttműködésének az esetleges hiányában is biztosított legyen.
1.2. A perbeli esetben a gyermektartásdíj megállapítása iránt előterjesztett viszontkereset elutasítása az – alperes által egyébként nem hivatkozott – eljárásjogi szabályokat is sérti.
A Pp. – kérelemhez kötöttség elvéről rendelkező – 3. §-ának (1) és (2) bekezdése szerint a bíróság a polgári ügyek körében felmerült vitát csak erre irányuló kérelem esetén bírálja el és a bíróság – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. Ezzel összhangban rendelkezik a Pp. – másodfokú eljárásra irányadó – 253. §-ának (3) bekezdése úgy, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét – ide nem tartozó kivételektől eltekintve – csak a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési) kérelem és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között (247. §) változtathatja meg, e korlátok között azonban a perben érvényesített jog, illetőleg az azzal szemben felhozott védekezés alapjául szolgáló olyan kérdésekben is határozhat, amelyekben az elsőfokú bíróság nem tárgyalt, illetőleg nem határozott.
A felperes a viszontkereset jogalapját az elsőfokú eljárás során elismerte és az elsőfokú részítélet elleni fellebbezése sem a gyermektartásdíj fizetési kötelezettségének a megállapítása iránti viszontkereset teljes elutasítására, hanem a tartási kötelezettsége kezdő időpontjának a 2010. április hó 1. napjában történő meghatározására és az őt terhelő gyermektartásdíj havi alapösszegének 14 000 forintra történő leszállítására irányult. Eljárásjogi akadálya volt ezért annak, hogy a másodfokú bíróság – a felperes fellebbezésének és az alperes fellebbezési ellenkérelmének a korlátain túlterjeszkedve – a viszontkereset teljes elutasításáról döntsön.
2. A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése alapján a fél a Kúriától – az egyéb feltételek meglétében is – csak a jogerős ítélet vagy az ügy érdemében hozott jogerős végzés felülvizsgálatát kérheti.
A másodfokú bíróság a fenti 1.1. pontban kifejtettekkel ellentétes jogi álláspontja folytán a felperes fellebbezésének az őt terhelő gyermektartásdíj havi alapösszegének a leszállítására irányuló fellebbezését érdemben nem bírálta el, ezért e vonatkozásban – az érdemi döntés hiánya miatt – a jogerős részítélet felülvizsgálata sem lehetséges. Mindezek miatt a Kúria a jogerős részítéletet a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárásban a másodfokú bíróságnak – a már rendelkezésre álló peradatok és az esetleg szükségessé váló további bizonyítás lefolytatása után – érdemben kell elbírálnia az elsőfokú bíróság részítéletével a felperes terhére megállapított, de a másodfokú bíróság – fenti I. pontban részletezett – helyes jogi álláspontja szerint – őt ténylegesen csak 2010. április hó 1. napjától kezdődően terhelő gyermektartásdíj havi alapösszegének a leszállítása iránt előterjesztett felperesi fellebbezést.
(Kúria Pfv. II. 20.049/2012.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás