• Tartalom

1918/2013. (XII. 11.) Korm. határozat

1918/2013. (XII. 11.) Korm. határozat

a 2014. évi határátlépéssel járó csapatmozgások engedélyezéséről1

2014.10.11.

1. A Kormány a határátlépéssel járó csapatmozgások engedélyezésének kormányzati feladatairól szóló 190/2000. (XI. 14.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése alapján engedélyezi az 1. melléklet szerinti 2014. évi gyakorlatokhoz, kiképzésekhez és egyéb katonai tevékenységekhez (a továbbiakban együtt: gyakorlatok) kapcsolódó csapatmozgásokat.

2. Az engedély a Magyar Honvédség gyakorlatokon való részvételének, a gyakorlatokon részt vevő külföldi fegyveres erők országhatáron való átlépésének és az ország területén történő átvonulásának, illetve átrepülésének engedélyezését is jelenti, amennyiben az engedélyezés feltételei egyébként fennállnak.

3. Az 1. mellékletben megjelölt, a Magyar Honvédség állományába és külföldi fegyveres erőkhöz tartozó kontingensek küldése, fogadása, illetve átvonulása – az adott gyakorlaton való részvételhez szükséges és indokolt mennyiségű – saját rendszeresített gép- és harcjárműveikkel, híradó és kommunikációs eszközeikkel, fegyverzetükkel, lőszer és robbanóanyag ellátmányukkal, felszerelésükkel és a szállításukhoz szükséges járművekkel történhet.

4. Ha az egyes gyakorlatok jellege azt indokolja, az engedély az 1. mellékletben meghatározott időtartamokon belül, a résztvevők – a vonatkozó összlétszám kereteit meg nem haladó – váltása érdekében történő, többszöri határátlépésére is vonatkozik.

5. Ez a határozat 2014. január 1-jén lép hatályba.

6.2

1. melléklet az 1918/2013. (XII. 11.) Korm. határozathoz3

A 2014. évi tervezett határátlépéssel járó csapatmozgások jegyzéke
    1.    Magyar részvétellel tervezett, külföldi fegyveres erők esetleges átvonulásával járó NATO/EU gyakorlatok és kiképzési rendezvények

A gyakorlat megnevezése

Felelős

A gyakorlat tervezett helye

A gyakorlat tervezett
időpontja

Engedélyezett létszám (fő) legfeljebb

1.

A101/14

NATO CMX 2014 NATO válságkezelési gyakorlat

HM
VH

NATO tagállam/
Magyarország

I–II. n. é.

35

2.

A103/14

EU MULTILAYER 2014 EU válságkezelési gyakorlat

HM
VH

EU tagállam/
Magyarország

I–IV. n. é.

50

3.

A104/14

CYBER COALITION 2014 hírközlési gyakorlat

HVK
HIICSF

NATO tagállam/
Magyarország

I–IV. n. é.

20

4.

A106/14

EU MILEX 2014 törzsvezetési gyakorlat

HVK
KIKCSF

Belgium/ Németország/
Franciaország/ Svédország

II. n. é.

20

5.

A107/14

TRIDENT JUNCTURE 2014 NRF gyakorlat

HVK
HDMCSF

NATO európai tagállam

III–IV. n. é.

300

6.

A108/14

STEADFAST JUNCTURE 2014 NRF értékelő gyakorlat

HVK
HDMCSF

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

200

7.

A109/14

STEADFAST ILLUSION/ UNIFIED BLADE 2014 interoperabilitási gyakorlat

MK
KNBSZ

NATO európai tagállam/
Portugália

II–III. n. é.

50

8.

A111/14

STEADFAST JOKER 2014 NRF értékelő gyakorlat

HVK
HDMCSF

NATO tagállam/ Törökország/
Olaszország/
Portugália

II–III. n. é.

30

9.

A118/14

NOBLE BLISTER I–II 2014 NRF ABV gyakorlat

HVK
HDMCSF

Németország

III–IV. n. é.

30

10.

A129/14

STEADFAST INDICATOR 2014 gyakorlat

HVK
FCSF

Románia

I–IV. n. é.

50

11.

A133/14

UNIFIED VISION 2014 felderítő kisérleti gyakorlat

HVK
FCSF

Norvégia

I–III. n. é.

30

12.

A140/14

ARRCADE GLOBE 2014 térképészeti együttműködési gyakorlat

MH
GEOSZ

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

15

13.

A151/14

LOCKED SHIELD információvédelmi rendszergyakorlat

HVK
HIICSF

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

50

14.

A201/14

NATO ISAF felkészítési rendezvények 2014 (CIED, COIN, LDESP)

HVK
KIKCSF

Németország/
Szlovákia/ NATO európai tagállamok

I–IV. n. é.

300

15.

A308/14

CREVAL 2014 NATO ellenőrzések

HVK
KIKCSF

Magyarország/
NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

50

16.

A309/14

NATO/EU/EDA felkészítési, kiképzési rendezvények

HVK KIKCSF

EU tagállamok/
NATO európai tagállamok

I–IV. n.é.

500

17.

A313/14

NATO/EU különleges erők rendezvényei 2014

HVK
HDMCSF

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

50

18.

B122/14

JACKAL STONE 2014 különleges erők gyakorlata

MH ÖHP

NATO európai tagállam/
Németország

III–IV. n. é.

300

19.

B123/14

TRIDENT JAGUAR 2014 különleges erők gyakorlata

MH ÖHP

NATO/EU európai tagállam/
Belgium

II–III. n. é.

300

20.

B124/14

NATO Különleges Műveleti (SOFEX) 2014 gyakorlat

MH ÖHP

NATO európai tagállam/
Franciaország

I–IV. n. é.

50

21.

B141/14

BRAVE BEDUIN 2014 gyakorlat

MH ÖHP

Dánia

I–IV. n. é.

20

22.

B148/14

SABER JUNCTION 2014 interoperabilitási gyakorlat

MH ÖHP

Németország

III–IV. n. é.

50

23.

B161/14

NOBLE SWORD
2014 különleges műveleti gyakorlat

MH ÖHP

NATO európai tagállam/Lengyelország

I–IV. negyedév

50

24.

B177/14

COMBINED ENDEAVOR 2014 híradó rendszergyakorlat

MH ÖHP

NATO/PfP/ európai tagállam

II–IV. n. é.

70

25.

B204/14

NATO CIMIC/PSYOPS 2014. évi felkészítési rendezvények

MH ÖHP

NATO/EU európai tagállam

I–IV. n. é.

20

26.

B213/14

NATO Különleges Műveleti INTEL felkészítés 2014

MH ÖHP

NATO európai tagállam/
Románia

I–IV . n. é.

50

27.

B223/14

NRF VSF szakasz 2014. évi felkészítési rendezvények

MH ÖHP

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

80

28.

B224/14

NRF Víztisztító szakasz 2014. évi felkészítési rendezvények

MH ÖHP

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

100

29.

B225/14

NRF-JAT 2014. évi felkészítési rendezvények

MH ÖHP

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

40

30.

B226/14

JOINT COMBINED EXCHANGED TRAINING 2014 missziós felkészítés

MH ÖHP

Magyarország/
NATO/EU európai tagállam

I–IV. n. é.

180

31.

B227/14

NRF szárazföldi erők 2014. évi felkészítési rendezvények

MH ÖHP

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

100

32.

B230/14

NATO MAT 2014. évi felkészítési rendezvények

MH ÖHP

Németország/
Lengyelország

I–IV. n. é.

150

33.

B231/14

NATO C-IED 2014 felkészítések

MH ÖHP

NATO európai tagállam/ USA/ Kanada/ Írország

I–IV. n. é.

100

34.

B236/14

RC N 2014. évi felkészítési rendezvények

MH ÖHP

Lengyelország

I–IV.n.é.

120

35.

B237/14

Affiliáció érdekében végrehajtott felkészítési rendezvények 2014

MH ÖHP

Olaszország/
Magyarország

I–IV. n.é.

200

36.

B239/14

DCM-E (NCISG/3NSB) 2014 híradó-informatikai felkészítések

MH ÖHP

NATO európai tagállam/
Lengyelország

I–IV. n. é.

300

37.

B250/14

JFO kiképzési rendezvények 2014

MH ÖHP

NATO európai tagállam/ USA/ Kanada/ Írország

I–IV. n. é.

100

38.

B258/14

USAREUR kiképzési rendezvények 2014

MH ÖHP

NATO tagállam/
Németország

I–IV. n. é.

100

39.

C131/14

RAMSTEIN ASPECT 2014 repülő harcászati gyakorlat

MH ÖHP

Magyarország/
NATO európai tagállam

III–IV. n. é.

50

40.

C133/14

NEWFIP 2014 elektronikai hadviselés gyakorlat

MH ÖHP

Magyarország/
Olaszország/
Románia/
Szlovénia/
Horvátország

I–IV. n. é.

300

41.

C137/14

NOBLE ARROW 2014 légierő harcászati gyakorlat

MH ÖHP

Franciaország

I–IV. n. é.

100

42.

C148/14

Ample Strike
2014 légierő harcászati gyakorlat

MH ÖHP

Csehország

III–IV. n.é.

100

43.

C150/14

TIGER MEET 2014 repülő harcászati gyakorlat

MH ÖHP

Németország

I–IV. n. é.

150

44.

C151/14

Air Defence Training Activity (ADTRAC) 2014 légtérrendészeti gyakorlat

MH ÖHP

Olaszország/
Szlovénia/
Románia/
Magyarország

I–IV. n. é.

200

45.

C152/14

CAOC szintű számitógéppel támogatott parancsnoki és törzsvezetési gyakorlatok (POGGIO FOG, CAOC5) 2014

MH ÖHP

Olaszország/
Görögország/
Spanyolország/
NATO tagállamok

I–IV. n. é.

50

46.

C235/14

TACEVAL 2014 NATO ellenőrzések

MH ÖHP

NATO europai tagállam

I–IV. n. é.

150

47.

C239/14

ISAF AAT 2014 felkészítések

MH ÖHP

NATO europai tagállam

I–IV. n. é.

80

48.

C250/14

JTAC/TACP 2014 előretolt/harcászati repülésirányító kiképzések

MH ÖHP

NATO europai tagállam/
USA

I–IV. n. é.

150

49.

C270/14

Balti AP légtérrendészeti feladat kiképzési rendezvényei

MH ÖHP

NATO europai tagállam

I–IV. n. é.

100

50.

D118/14

NATO CWIX 2014 informatikai gyakorlat

MH BHD

Lengyelország

II–III. n. é.

100

51.

F113/14

STEADFAST FLOW 2014 logisztikai gyakorlat

MH ÖHP

NATO európai tagállam/ Törökország

I–II. n. é.

50

52.

F114/14

MOVCON MILU 2014 szállítás tervezői gyakorlat

MH ÖHP

Litvánia

I–IV. n.é.

50

53.

F115/14

JOINT LOGISTICS 2014 logisztikai gyakorlat

MH LK

NATO európai tagállam/
Németország

I–IV. n.é.

50

54.

F116/14

SAFETY FUEL 2014 logisztikai gyakorlat

MH LK

Németország

I–IV. n.é.

20

55.

F117/14

CAPABLE LOGISTICIAN 2014. évi rendezvényei

MH LK

NATO európai tagállam

I–IV. n.é.

50

56.

F118/14

STEADFAST FOUNT DBex 2014 gyakorlat

MH ÖHP

Törökország

I–IV. n.é.

20

57.

F201/14

NRF logisztikai felkészítések 2014

MH ÖHP

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

50

58.

H150/14

NRF/EU/V4 egészségügyi gyakorlatok 2014

MH EK

NATO/EU/V4
tagállamok

I–IV. n. é.

150

59.

H251/14

ISAF 2014 egészségügyi felkészítések

MH EK

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

50

60.

H252/14

NRF egészségügyi tervező rendezvények 2014

MH EK

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

50

61.

H253/14

UN OPCW 2014 gyakorlat

MH EK

NATO európai tagállam

I–IV. n. é.

20

62.

H254/14

Német-magyar ROLE2 2014. évi felkészítési rendezvények

MH EK

Magyarország/ Németország

I–IV. n. é.

100

63.

K264/14

Nemzeti kiajánlású NATO CIED TtT kiképzés 2014

MH AA

Magyarország

I–II. n. é.

300

64.

K265/14

Nemzeti kiajánlású NATO CIED TtT kiképzés 2014

MH AA

Magyarország

II–III. n. é.

200

65.

K266/14

Nemzeti kiajánlású NATO CIED TtT kiképzés 2014

MH AA

Magyarország

III–IV. n. é.

100

66.

K271/14

NATO CIED WIT 2014 kiképzés
I. ütem

MH AA

Magyarország

I–II. n. é.

200

67.

K272/14

NATO CIED WIT 2014 kiképzés
II. ütem

MH AA

Magyarország

III–IV. n. é.

100

68.

K291/14

NATO egyéb CIED felkészítések és kiképzési rendezvények 2014

MH AA

NATO/EU
Tagállam/
USA

I–IV. n. é.

100

69.

B 104/14

IRON SWORD 2014 gyakorlat

MH ÖHP

Litvánia

IV. n.é.

150

    2.    Magyar Honvédség és külföldi fegyveres erők részvételével tervezett két- és többoldalú megállapodásokon alapuló gyakorlatok és kiképzések

A gyakorlat megnevezése

Felelős

A gyakorlat tervezett helye

A gyakorlat tervezett időpontja

Engedélyezett létszám (fő) legfeljebb

1.

A205/14

V4 JLSG logisztikai 2014. évi kiképzési rendezvények

HVK LOGCSF

V4 tagállamok/
Magyarország

I–IV. n. é.

100

2.

B101/14

CLEVER FERRET 2014 MLF dd. gyakorlat

MH ÖHP

Szlovénia/
Olaszország

I–II. n. é.

800

3.

B102/14

WISE FORESIGHT 2014 román-magyar békefenntartó zászlóalj gyakorlat

MH ÖHP

Románia/
Magyarország

III–IV. n. é.

100

4.

B103/14

BLONDE AVALANCHE 2014„Tisza”magyar-román-szlovák-ukrán zászlóalj katasztrófaelhárító gyakorlat

MH ÖHP

Ukrajna

III–IV. n. é.

150

5.

B137/14

SIBCRA 2014 HAVARIA labor gyakorlat

MH ÖHP

Olaszország

I–IV. n. é.

20

6.

B155/14

CBRN W&R gyakorlat 2014 regionális ABV védelmi együttműködés

MH ÖHP

Magyarország/ V4 tagországok

I–IV. n. é.

50

7.

B158/14

TISZA 2014 román-magyar-szerb közös katasztrófavédelmi gyakorlat

MH ÖHP

Magyarország/ Szerbia/ Románia

I–IV. n. é.

100

8.

B166/14

Regionális ABV védelmi együttműködési gyakorlat 2014

HVK
HDMCSF

NATO európai tagállam/ Magyarország

I–IV. n. é.

50

9.

B211/14

MLF 2014. évi felkészítési rendezvények

MH ÖHP

Magyarország/ Szlovénia/
Olaszország

I–IV. n. é.

200

10.

B212/14

V4 EUBG 2014. évi felkészítési rendezvények

MH ÖHP

Magyarország/ V4 tagországok

I–IV. n. é.

200

11.

B216/14

TOXIC VALLEY 2014 ABV kiképzés

HVK HDMCSF

NATO európai tagállam/ Szlovákia

I–IV. n. é.

50

12.

B217/14

BIZTOS AKARAT (STRONG WILL) 2014 magyar-francia/román/osztrák cserekiképzés

MH ÖHP

Magyarország

III–IV. n. é.

50

13.

B219/14

NEIGHBOURS (PARTNER-BÁCSKA) 2014 szerb-magyar közös kiképzés

MH ÖHP

Magyarország/ Szerbia

III–IV. n. é.

50

14.

B221/14

IRON CAT 2014 magyar-szerb közös flottila kiképzés

MH ÖHP

Szerbia/ Magyarország

III–IV. n. é.

50

15.

B222/14

Szlovák-magyar kiképzési rendezvények 2014

MH ÖHP

Szlovákia/ Magyarország

I–IV. n. é.

150

16.

B229/14

HEGYI KIKÉPZÉS 2014 szlovén-magyar kiképzés

MH ÖHP

Szlovénia/
Ausztria

I–IV. n. é.

30

17.

B234/14

FRANCIA-MAGYAR 2014 közös ejtőernyős és lőkiképzés

MH ÖHP

Magyarország/
Franciaország

I–IV. n. é.

50

18.

B235/14

Francia-magyar közös lövész és felderítő kiképzés 2014

MH ÖHP

Franciaország/ Magyarország

I–IV. n. é.

50

19.

B240/14

SÁRARANY MEZŐ 2014 magyar-szlovák vegyivédelmi kiképzés

MH ÖHP

Szlovákia

I–IV. n. é.

100

20.

B241/14

KFOR LMT felkészítések 2014

MH ÖHP

NATO európai tagállam/
Horvátország

I–IV. n. é.

20

21.

B242/14

Német-magyar (felderítő) cserekiképzés 2014

MH ÖHP

Németország/ Magyarország

I–IV. n. é.

50

22.

B243/14

IANUS 2014 magyar-francia-német-amerikai HUMINT gyakorlat

MH ÖHP

Magyarország

III–IV. n. é.

100

23.

B251/14

Tűzszerész felkészítések 2014

MH ÖHP

Spanyolország/
Németország

I–IV. n. é.

50

24.

B255/14

GATOR tűzszerész kiképzés 2014

MH ÖHP

Amerikai Egyesült Államok

I–IV. n. é.

20

25.

B257/14

Szlovák-magyar közös búvár kiképzés 2014

MH ÖHP

Magyarország/
Szlovákia

I–III. n. é.

50

26.

B261/14

KARPATY 2014 közös ukrán-magyar kiképzés

MH ÖHP

Ukrajna/
Magyarország

III–IV. n. é.

50

27.

C135/14

COOPERATIVE SAREX 2014 SAR/CSAR gyakorlat

MH ÖHP

Magyarország

I–IV. n. é.

300

28.

C147/14

JAWTEX 2014 haderőnemi együttműködési gyakorlat

MH ÖHP

Németország

I–IV. n. é.

100

29.

C149/14

FLYING RINO 2014 repülő harcászati gyakorlat

MH ÖHP

NATO/EU tagállam

I–IV. n. é.

150

30.

C226/14

CROSS LANDING 2014 román-magyar légi kutató-mentő kiképzés

MH ÖHP

Magyarország/ Románia

I–IV. n. é.

100

31.

C233/14

EJTŐERNYŐS válogatott felkészítése 2014

MH ÖHP

NATO/EU tagállam/
Magyarország

I–IV. n. é.

100

32.

C236/14

LORD MOUNTAIN 2014 szlovén-magyar helikopter kiképzés

MH ÖHP

Szlovénia/
Magyarország

I–IV. n. é.

70

33.

C237/14

Hajózó állomány szimulátoros felkészítése 2014

MH ÖHP

NATO/EU tagállamok/ Macedónia/
Magyarország

I–IV. n. é.

100

34.

C240/14

EDA 2014 helikopteres program rendezvényei

MH ÖHP

NATO/EU tagállam

I–IV. n. é.

150

35.

C248/14

MiniTLP 2014 többnemzeti Gripen harcászati szimulátoros kiképzés

MH ÖHP

Svédország

I–IV. n. é.

50

36.

C249/14

FLSC 2014 Gripen harcászati kiképzés

MH ÖHP

Svédország

I–IV. n. é.

50

37.

C254/14

Magyar-svéd közös repülő kiképzés

MH ÖHP

Magyarország

I–IV. n. é.

150

38.

C256/14

Personnel Recovery kiképzés 2014

MH ÖHP

NATO tagállam/
Magyarország

I–IV. n. é.

50

39.

C257/14

PR CPC személyi mentés tervező és irányító kiképzés 2014

MH ÖHP

Magyarország

I–II. n. é.

80

40.

C260/14

ADRIATIC STRIKE 2014 gyakorlat

MH ÖHP

Szlovénia/
Magyarország

I–IV. n. é.

70

41.

D270/14

Téli kiképzés és Katonai Járőrverseny 2014

MH BHD

Ausztria/
Magyarország

I–IV. n. é.

70

42.

E455/14

Nemzetközi katonasport kiképzési (túlélő, lőbajnokságok) rendezvények 2014

HVK
KIKCSF

Európai állam

I–IV. n. é.

100

43.

N152/14

COMMIT 2014 híradó gyakorlat

NKE HHK

Magyarország/ Franciaország

I–IV. n. é.

40

44.

N250/14

COMMON TRAIL 2014 gyakorlat a német vezetési akadémián

NKE HHK

Magyarország/
Németország

I–IV. n. é.

20

45.

N252/14

FOURLOG 2014 nemzetközi logisztikai kiképzés

NKE HHK

Ausztria/ Magyarország/
Cseh Köztársaság

II–III. n. é.

80

46.

N253/14

MAGLITE 2014 Többnemzeti Összhaderőnemi Logisztikai kiképzés

NKE HHK

Magyarország/ Egyesült Királyság/
Horvátország/ Szlovénia/ Olaszország

I–IV. n. é.

100

47.

T903/14

VÁRPALOTA CHALLENGE 2014 a holland haderő térítéses gyakorlata a KGYL területén

MH ÖHP

Magyarország

I–IV. n. é.

3500

48.

B180/14

Amerikai–magyar közös gyakorlat

MH ÖHP

EU tagállamok/
NATO európai tagállamok/
Magyarország

II–IV. n.é.

750

49.

C153/14

Pásztázott Légtér 2014 légierő gyakorlat

MH ÖHP

Magyarország

II–IV. n.é.

150

50.

A160/14

KHAAN QUEST 2014 gyakorlat

MH KDK

Mongólia

II–III. n.é.

50

51.

B 105/14

BALTIC TRAINING 2014 kiképzés

MH ÖHP

Litvánia

IV. n.é.

150

    3.    A magyar fegyveres erők részvétele nélkül tervezett, külföldi fegyveres erők esetleges átvonulásával járó NATO gyakorlatok és kiképzések

A gyakorlat megnevezése

A gyakorlat tervezett helye

A gyakorlat tervezett időpontja

Engedélyezett létszám

1.

NOBLE PASSAGE 2014 gyakorlat

Olaszország

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 1000 fő

2.

NOBLE FERRY 2014 gyakorlat

Balkán körzet

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 1000 fő

3.

IRON VISION 2014 gyakorlat

Törökország

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 1000 fő

4.

IRON ARMOR 2014 gyakorlat

Törökország

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 100 fő

5.

NOBLE BONUS 2014 gyakorlat

Olaszország

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 100 fő

6.

IRON AIM 2014 gyakorlat

NATO körzet

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 1000 fő

7.

NOBLE FLARE 2014 gyakorlat

Olaszország

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 900 fő

8.

IRON ARRAY 2014 gyakorlat

NATO körzet

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 1000 fő

9.

RAMSTEIN ARRAY 2014 gyakorlat

Európa észak Alpok körzete

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 1000 fő

    4.    Egyéb engedélyköteles katonai tevékenységek

A tevékenység megnevezése

A feladat tervezett időpontja

A feladatra maximum tervezhető létszám

1.

KFOR (NATO) KOSZOVÓ békefenntartó misszió keretében történő áthaladások

2014. I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 1000 fő

2.

EU ALTHEA misszió keretében történő áthaladások

2014. I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 1000 fő

3.

ISAF misszió keretében történő áthaladások

2014. I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 1000 fő

4.

EUTM Szomália (Uganda) békefenntartó misszió keretében történő áthaladások

2014. I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 100 fő

5.

EUTM Mali Kiképző Misszió keretében történő áthaladások

2014. I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 100 fő

6.

MFO békefenntartó misszió keretében történő áthaladások

2014. I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 1000 fő

7.

ENSZ UNFICYP békefenntartó misszió keretében történő áthaladások

2014. I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 900 fő

8.

ENSZ UNFIL békefenntartó misszió keretében történő áthaladások

2014. I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 1000 fő

9.

A Pápán települő NATO Stratégiai Légiszállítási tevékenységgel kapcsolatos csapatmozgások

2014. I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 1000 fő

1

A határozatot az 1763/2014. (XII. 18.) Korm. határozat 6. pontja hatályon kívül helyezte 2015. január 1. napjával.

2

A 6. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

Az 1. melléklet az 1169/2014. (III. 26.) Korm. határozat 1. pontja, az 1343/2014. (VI. 18.) Korm. határozat 1. pontja, az 1569/2014. (X. 10.) Korm. határozat 1. pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére