• Tartalom

2/2013. (II. 1.) VM rendelet

2/2013. (II. 1.) VM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatott intézkedések monitoring adatszolgáltatási rendjére vonatkozó részletes szabályokról szóló 18/2009. (III. 6.) FVM rendelet módosításáról1

2013.02.02.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) és g) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatott intézkedések monitoring adatszolgáltatási rendjére vonatkozó részletes szabályokról szóló 18/2009. (III. 6.) FVM rendelet (a továbbiakban: R.) 2. §-a a következő 7. ponttal egészül ki:

[E rendelet alkalmazásában:]

„7. ügyfél: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó támogatások tekintetében támogatási szerződéssel vagy jogerős támogatási határozattal rendelkező személy vagy szervezet.”

2. § (1) Az R. 3. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az ügyfél a 4. § (1) bekezdésében meghatározott időszakokban az (5) bekezdés szerinti monitoring indikátor adatok szolgáltatásra köteles. Az ügyfélnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 11. §-ában meghatározott adatszolgáltatási kötelezettségének e rendeletben foglaltak szerint kell eleget tennie.”

(2) Az R. 3. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Az 1. mellékletben felsorolt egyes indikátor adatok forrását egyrészt a támogatási és kifizetési kérelem, valamint a támogatási szerződés, másrészt a (7) bekezdés szerinti, ügyfél által kitöltött elektronikus űrlap képezi. Az elektronikus űrlapon az ügyfélnek kizárólag azokat az adatokat kell szolgáltatnia, amelyek a támogatási és a kifizetési kérelmen vagy a támogatási szerződésben nem szerepelnek.”

3. § (1) Az R. 4. § (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Az ügyfél köteles]

a) a támogatási határozat jogerőre emelkedését vagy a szerződés megkötését követő év február 13. és március 12. közötti időszakában a kiindulási állapotot tükröző általános gazdálkodási bázisadatokra, illetve a művelet megvalósításának végére a támogatással elérni kívánt eredmények adataira,”

[vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségét teljesíteni.]

(2) Az R. 4. § (1) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Az ügyfél köteles]

d) jogszabályban előírt fenntartási kötelezettség, illetve működtetési kötelezettség ideje alatt évente február 13. és március 12. között a fenntartási és működtetési időszakra vonatkozó állapotot tükröző adatokra”

[vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségét teljesíteni.]

5. § (1) Az R. 3. § (5) bekezdésében az „a Melléklet” szövegrész helyébe az „az 1. melléklet” szöveg lép.

(2) Az R. 3. § (10) bekezdésében a „húsz nappal” szövegrész helyébe az „öt nappal” szöveg lép.

6. § Hatályát veszti az R. 1. § (2) bekezdése.

7. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 2/2013. (II. 1.) VM rendelethez

Az egyes jogcímek esetén a támogatási és a kifizetési kérelem, valamint az ügyfél által kitöltött elektronikus űrlap keretében szolgáltatott indikátor adatkörökről
1. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból közbeszerzési eljárás keretében kötött szerződés alapján a komplex tájékoztatási tevékenység, a gazdálkodói információs szolgálat fenntartására igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) tanácsadást igénybevevő személyek neme és kora,
b) a tanácsadás időtartama,
c) a tevékenység tartalma,
d) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege.
2. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 67/2007. (VII. 26.) FVM rendelet, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló 57/2012. (VI. 21.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a gazdaság mérete (Európai Méretegység szerint),
b) a művelt mezőgazdasági terület kapcsolódása a Gazdaságátadás intézkedéshez,
c) az intézkedés keretében átvett mezőgazdasági terület legjellemzőbb ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
d) az intézkedés keretében átvett mezőgazdasági területen folytatott termelési mód besorolása (hagyományos, ökológiai),
e) a projekt összes kiadása és megbontása a megvalósított beruházás típusa szerint,
f) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
g) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege.
3. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termelők gazdaságátadásához nyújtandó támogatás részletes feltételeiről szóló 83/2007. (VIII. 10.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (mezőgazdasági munkavállaló, illetve gazdálkodó),
b) a támogatási jogcím keretében átadandó/átadott terület nagysága,
c) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
d) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege.
4. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő ügyfél tevékenységi ágazata (mezőgazdaság, kertészet, erdészet),
b) az igénybe vett tanácsadás típusa mezőgazdasági, kertészeti, valamint erdészeti szaktémakörönkénti bontásban,
c) a támogatásban részesülő ügyfél évenként kapott közvetlen kifizetései összegének nagyságrendi besorolása,
d) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege.
5. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból önálló, építéssel nem járó gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 26/2007. (IV. 17.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
c) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
d) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint [kedvezőtlen adottságú terület (a továbbiakban: KAT), Natura 2000 terület, a vízvédelmi politika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2000. október 23-i 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv) hatálya alá tartozó terület],
e) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
f) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
g) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás üzemmérete,
h) a támogatott beruházás összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
i) a támogatási jogcím keretében megvalósított művelet beruházás-típus szerinti besorolása,
j) a támogatott gépek felsorolása.
6. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a növénytermesztés létesítményeinek korszerűsítéséhez nyújtott támogatás igénybevételének részletes feltételeiről szóló 35/2008. (III. 27.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) a támogatott mezőgazdasági gazdaság, illetve vállalkozás ágazati típusa (hagyományos, illetve ökológiai),
c) GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
d) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület besorolása (KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület, egyéb terület),
e) a támogatott beruházás technikai adatai (teljesítmény, fajlagos energiafelhasználás),
f) új, felújított kapacitás,
g) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy, jogi személy vagy TCS),
h) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
i) a támogatási jogcím keretében megvalósított műveletnek a beruházás típusa szerinti besorolása (gép, épület, technológia),
j) a támogatott beruházás összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege.
7. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 34/2008. (III. 27.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
7.1. Üzemi létesítmény fejlesztése esetén:
a) a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) termelési terület nagysága termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
c) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
d) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (a beruházás megvalósításának helye: KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
e) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
f) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza, illetve tevékenységi formája [pl. önkormányzat, vízgazdálkodási társulat, TCS, termelő és értékesítő szervezet (a továbbiakban: TÉSZ)],
g) a támogatott beruházás összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
h) öntözött terület nagysága (terület-típus és alkalmazott technológia szerint),
i) a beruházás típusa.
7.2. Közösségi létesítmény fejlesztése esetén:
a) a támogatás alapjául szolgáló földterület típusa (mezőgazdasági gazdálkodást szolgáló terület, erdőterület szerinti bontásban),
b) belvízcsatornák hossza,
c) belvíztől mentesített terület nagysága,
d) víztározók száma, területe,
e) meliorált út hossza,
f) tereprendezéssel érintett terület nagysága,
g) öntözött terület nagysága,
h) a támogatott beruházás összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
i) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházás beruházás-típus szerinti besorolása.
8. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági energiafelhasználás megújuló energiaforrásokból történő előállításhoz nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 78/2007. (VII. 30.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
c) GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
d) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (a beruházás megvalósításának helye: KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
e) az előállított megújuló energia mennyisége,
f) felhasznált biomassza mennyisége,
g) a támogatott intézkedés keretében beépített összteljesítmény,
h) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
i) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
j) a támogatott beruházás összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
k) a támogatási jogcím keretében megvalósított műveletnek a beruházás típusa szerinti besorolása,
l) a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi szektor szerinti besorolása,
m) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban.
9. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 26/2008. (III. 7.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás üzemmérete,
b) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
c) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
d) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
e) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
f) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
g) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
h) a támogatott beruházás összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
i) a támogatott gépek felsorolása,
j) a támogatási jogcím keretében megvalósított művelet beruházás-típus szerinti besorolása.
10. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 25/2008. (III. 7.) FVM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 103/2011. (XI. 8.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) a támogatott mezőgazdasági ágazat típusa szerinti besorolás (ökológiai, illetve hagyományos),
c) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
d) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
e) az ügyfél által hasznosított terület mérete saját, illetve egyéb jogon használt terület szerinti bontásban,
f) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
g) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
h) a támogatott beruházás összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
i) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházásnak a beruházás típusa szerinti besorolása.
11. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 27/2007. (IV. 17.) FVM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerűsítéséhez 2012. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 61/2012. (VI. 29.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
c) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
d) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
e) meglévő és új biogáztelep kapacitása,
f) keletkező trágyamennyiség szilárd- és hígfázis,
g) keletkező szilárd- és hígfázis elhelyezésére szolgáló tárolókapacitás,
h) az állattartó telep átlagos állatlétszáma, kapacitása a támogatott beruházás, megvalósítása előtt, illetve után,
i) saját és egyéb jogon használt területből a nitrátérzékeny területrészek mérete,
j) a támogatott beruházás összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
k) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy, jogi személy vagy TCS),
l) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
m) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházás beruházás-típus szerinti besorolása.
12. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból ültetvények korszerűsítéséhez, telepítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, korszerű ültetvények létesítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 35/2010. (IV. 9.) FVM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, létesítéséhez 2011. évtől nyújtandó támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 55/2011. (VI. 10.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás mezőgazdasági ágazat típus szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
c) GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
d) a támogatásnak köszönhetően megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
e) az ügyfél által hasznosított terület mérete saját, illetve egyéb jogon használt terület szerinti bontásban,
f) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
g) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
h) a támogatott ültetvény telepítésének, korszerűsítésének összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
i) ültetvény mérete fafaj szerinti bontásban,
j) a támogatási jogcím keretében megvalósított művelet beruházás-típus szerinti besorolása,
k) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi szektor szerinti besorolása.
13. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a rövid vágásfordulójú fás szárú energiaültetvények telepítéséhez nyújtott támogatás igénybevételének részletes feltételeiről szóló 72/2007. (VII. 27.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
c) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
d) a támogatásnak köszönhetően megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (a beruházás megvalósításának helye: KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
e) az előállított biomassza mennyisége és felhasználási módja fajonkénti bontásban,
f) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (állami, természetes személy, jogi személy),
g) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
h) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
i) az ültetvény mérete fajonkénti bontásban,
j) a támogatott gazdaság jellege és szektora legjellemzőbb tevékenységi szektor szerinti besorolása,
k) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházás beruházás-típus szerinti besorolása,
l) a támogatott ügyfél birtok jellege.
14. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az évelő, lágy szárú energiaültetvények telepítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 71/2007. (VII. 27.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
c) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
d) a támogatásnak köszönhetően megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (a beruházás megvalósításának helye: KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
e) az előállított biomassza mennyisége és felhasználási módja fajonkénti bontásban,
f) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (állami, természetes személy, jogi személy),
g) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
h) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
i) a támogatott gazdaság jellege és szektora legjellemzőbb tevékenységi szektor szerinti besorolása,
j) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházás beruházás-típus szerinti besorolása,
k) a támogatott ügyfél birtok jellege.
15. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 47/2008. (IV. 17.) FVM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez 2012-ben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 49/2012. (V. 22.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
15.1. Adatszolgáltatási kötelezettség azokra vonatkozóan, akiknek az üzemeltetési kötelezettség lejáratáig terjedő időszakban az értékesítésből származó árbevételük legalább 50%-a származik nem-feldolgozott mezőgazdasági termékek értékesítéséből és a támogatást mezőgazdasági termelő ügyfélként vagy TCS-ként igénylik:
a) a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
c) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
d) a támogatásnak köszönhetően megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (a beruházás megvalósításának helye: KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
e) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy, jogi személy),
f) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
g) a támogatott beruházás összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege, beruházás ágazata, tevékenység típus, illetve célterület szerinti bontásban,
h) a támogatott kérelem tevékenységi besorolása,
i) támogatott célterületek,
j) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházás beruházás-típus szerinti besorolása.
15.2. Adatszolgáltatási kötelezettség azokra vonatkozóan, akiknek az üzemeltetési kötelezettség lejáratáig terjedő időszakban az értékesítésből származó árbevételük kevesebb, mint 50%-a származik nem-feldolgozott mezőgazdasági termékek értékesítéséből és a támogatást feldolgozó ügyfélként igénylik:
a) a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
c) a támogatott tevékenység jellemző típusa (termelés, feldolgozás, értékesítés, fejlesztés),
d) a támogatásban részesülő vállalkozás besorolása vállalkozásméret kategóriába,
e) a támogatott kérelem tevékenységi besorolása,
f) a támogatott beruházás összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege beruházás ágazata, tevékenység típus, illetve célterület szerinti bontásban,
g) támogatott célterületek,
h) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházás beruházás-típus szerinti besorolása.
16. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 59/2007. (VII. 10.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott TCS elismerésének éve,
b) a támogatott TCS összes forgalma,
c) a támogatott TCS legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
d) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
e) tagok száma.
17. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő ügyfél gazdálkodási tevékenysége (mezőgazdaság, élelmiszeripar, erdőgazdálkodás),
b) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
c) a képzés típusa (kötelező vagy választható, szakképesítés nélküli, OKJ-s vagy hatósági képzés),
d) a tanfolyamok száma (kötelező vagy választható, szakképesítés nélküli, OKJ-s vagy hatósági képzés),
e) a képzésben részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként, esélyegyenlőségi szempontok szerinti besorolása,
f) a képzés tevékenységi köre,
g) a képzés tartama (óra/nap).
18. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
b) meglévő erőgépek összteljesítménye,
c) terület típusa,
d) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
e) tulajdonos típusa,
f) támogatott gépek felsorolása, új összes gépkapacitás.
19. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nem élelmiszeripari célú kiskapacitású, növényi alapú nyersszesz, nyersolaj előállító üzemek létesítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 44/2009. (IV. 11.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
19.1. Adatszolgáltatási kötelezettség azokra vonatkozóan, akiknek az üzemeltetési kötelezettség lejáratáig terjedő időszakban az értékesítésből származó árbevételük legalább 50%-a származik nem mezőgazdasági termékek értékesítéséből és a támogatást mezőgazdasági termelő ügyfélként vagy TCS-ként igénylik:
a) a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
c) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
d) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
e) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy, jogi személy),
f) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
g) a támogatott beruházás összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
h) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházásnak a beruházás típusa szerinti besorolása.
19.2. Adatszolgáltatási kötelezettség azokra vonatkozóan, akiknek az üzemeltetési kötelezettség lejáratáig terjedő időszakban az értékesítésből származó árbevételük kevesebb mint 50%-a származik nem feldolgozott mezőgazdasági termékek értékesítéséből és a támogatást feldolgozó ügyfélként igénylik:
a) a támogatott vállalkozás legjellemzőbb ágazata és a termelés típusa (ökológiai és hagyományos),
b) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
c) a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
d) a támogatásban részesülő vállalkozás besorolása vállalkozásméret kategóriába,
e) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
f) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházásnak a beruházás típusa szerinti besorolása,
g) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházásnak a tevékenység típusa szerinti besorolása.
20. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági utak fejlesztéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 125/2009. (IX. 29.) FVM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból mezőgazdasági utak fejlesztéséhez a 2012. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 111/2011. (XI. 24.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
b) a beruházással érintett mezőgazdasági terület nagysága,
c) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházásnak a tevékenység típusa szerinti besorolása.
21. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatások részletes szabályairól szóló 25/2007. (IV. 17.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a gazdaság állatállománya (állategység szerint),
b) a támogatásra jogosult terület nagysága [az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalapból (EMOGA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról, valamint egyes rendeletek módosításáról, illetve hatályon kívül helyezéséről szóló, 1999. május 17-i 1257/1999/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1257/1999/EK tanácsi rendelet) 19. cikke szerinti egyéb kedvezőtlen helyzetű térségek, az 1257/1999/EK tanácsi rendelet 20. cikke szerinti egyedi hátrányok által érintett térségek],
c) a kedvezőtlen adottságú terület nagysága (1257/1999/EK tanácsi rendelet 19. és 20. cikke szerinti terület, Natura 2000 terület, egyéb területbontásokban),
d) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege az 1257/1999/EK tanácsi rendelet 19. és 20. cikke szerinti bontásban,
e) a KAT terület hasznosítása (az 1257/1999/EK tanácsi rendelet 19. és 20. cikkei szerinti szántó-gyep).
22. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 gyepterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás részletes szabályairól szóló 128/2007. (X. 31.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott hasznosított mezőgazdasági terület nagysága Natura 2000 területen,
b) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
c) adatok arra vonatkozóan, hogy a terület részesül-e egyéb ÚMVP támogatásban (AKG, KAT).
23. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 88/2007. (VIII. 17.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az erdősített terület tulajdonosának jogi státusza,
b) a telepített erdőterület nagysága (fafaj szerinti bontásban),
c) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
d) az erdősített terület nagysága (KAT, Natura 2000 terület vagy egyéb besorolás szerint),
e) az erdősítésre vonatkozó technikai adatok (elegyesség, őshonosság, célállomány besorolása, a terület eredeti rendeltetése, speciális besorolása, lejtés),
f) a támogatás környezetvédelmi hatása,
g) a terület típusa.
24. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti potenciál helyreállítására nyújtandó támogatások igénybevételének részletes szabályairól szóló 32/2008. (III. 27.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott erdőterület tulajdonosának jogi státusza,
b) a helyreállított erdőterület nagysága (kár szerinti bontásban),
c) a támogatott erdőterület mérete saját, illetve egyéb jogon használt terület szerinti bontásban,
d) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
e) a beavatkozás típusa a beavatkozások száma, az érintett terület nagysága és a támogatási összeg alapján,
f) erdőkár típusa,
g) felújításkor alkalmazott állomány nagysága faj szerinti bontásban,
h) a károsodott állomány nagysága (faj, elegyesség szerinti bontásban),
i) a kár által érintett erdészeti tájra vonatkozó adat.
25. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások körében a kistérségi közlekedési szolgáltatások fejlesztésére igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 9/2008. (I. 24.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a beruházás technikai adatai (futásteljesítmény, akadálymentesítés, férőhely, saját vagy kiszervezett működtetés),
b) a fejlesztéssel érintett települések száma (különös tekintettel a hátrányos helyzetű területekre),
c) az ellátandó területen belül tanyás térségben élők száma,
d) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
e) a támogatott tevékenység típusa.
26. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 59. cikke szerinti készségek elsajátítására, ösztönzésére és végrehajtására igénybe vehető támogatás részletes feltételeiről szóló 79/2007. (VII. 30.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás kiegészítése a helyi akciócsoportok adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozóan:
a) a támogatott köz- és magánszféra partneri kapcsolatok és az abban résztvevők száma, a felhasznált támogatási összeg,
b) a helyi akciócsoportok 3. tengelyből finanszírozott működési költségeiből végrehajtott tevékenységek száma és felhasznált támogatási összege tevékenységtípusonkénti bontásban,
c) a támogatott tevékenységtípusokban résztvevők száma nem és kor szerinti bontásban,
d) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege.
27. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 135/2008. (X. 18.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a fejlesztés típusa,
b) azon települések száma, ahol a projekt megvalósul,
c) a projekt keretében a végrehajtott tevékenység típusa szerinti bontásban (fizikai, társadalmi, gazdasági élénkítés),
d) támogatott ügyfél jogi státusza (önkormányzat, kisebbségi önkormányzat, önkormányzati társulás, nonprofit szervezet, egyházi jogi személy),
e) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
f) a projektek megvalósulási helyének lélekszáma,
g) a projektek megvalósulási helyszínei közül a hátrányos helyzetű települések száma.
28. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 136/2008. (X. 18.) FVM rendelet, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 33/2011. (VI. 28.) VM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-ben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 47/2012. (V. 11.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
b) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
c) a támogatás típusa,
d) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege a támogatás típusa szerinti bontásban,
e) a támogatásban részesülő mikrovállalkozás típusa (meglévő, újonnan létrehozott),
f) a projektek megvalósulási helyének lélekszáma,
g) a projektek megvalósulási helyszínei közül a hátrányos helyzetű települések száma,
h) a támogatás alapján létrehozott új illetve megtartott munkahelyek száma.
29. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 137/2008. (X. 18.) FVM rendelet, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 160/2009. (XI. 19.) FVM rendelet, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 44/2011. (V. 26.) VM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 52/2012. (VI. 8.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott célterületek száma,
b) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege célterület szerinti bontásban,
c) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
d) a projektek megvalósulási helyének lélekszáma,
e) a projektek megvalósulási helyszínei közül a hátrányos helyzetű települések száma,
f) a támogatás alapján létrehozott új illetve megtartott munkahelyek száma.
30. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 138/2008. (X. 18.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a fejlesztés típusa,
b) az identitásfejlesztő akciók megvalósítása,
c) a támogatott műemléki és természeti helyszínek száma,
d) a támogatott célterületek száma,
e) a támogatott tevékenységtípusok összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
f) a projektek megvalósulási helyének lélekszáma,
g) a projektek megvalósulási helyszínei közül a hátrányos helyzetű települések száma,
h) a tevékenység típusa.
31. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások körében az integrált közösségi és szolgáltató tér kialakítására és működtetésére igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 112/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) multifunkcionális terek száma,
b) a támogatott tevékenységtípusok összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
c) a projektek megvalósulási helyének lélekszáma,
d) a projektek megvalósulási helyei között a hátrányos helyzetű települések száma,
e) a tevékenység típusa,
f) támogatott ügyfél jogi státusza (önkormányzat, önkormányzati társulás, nonprofit szervezet, egyházi jogi személy),
g) megvalósuló szolgáltatástípusok száma,
h) kötelezően és önként vállalt szolgáltatások száma.
32. A Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás részletes feltételeiről szóló 141/2008. (X. 30.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a helyi akciócsoportok működési költségeiből végrehajtott tevékenységek száma és felhasznált támogatási összege tevékenységtípusonkénti bontásban,
b) a támogatott tevékenységtípusok igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatási összege,
c) a helyi akciócsoport területe és népessége.
33. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a nem termelő mezőgazdasági beruházásokhoz nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 33/2008. (III. 27.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
b) a támogatott mezőgazdasági terület nagysága AKG, KAT, Natura 2000, nitrát-érzékeny és egyéb terület szerinti bontásban,
c) a támogatás környezetvédelmi hatása,
d) a támogatott földhasználat típusa,
e) a támogatott eszközbeszerzés típusa,
f) a támogatott gyeptelepítés típusa,
g) a támogatott madárvédelmi berendezés típusa,
h) a beruházás típusa.
34. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdőszerkezet átalakításához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 139/2009. (X. 22.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
b) a tevékenység típusa,
c) a beruházás típusa.
35. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az agrár-erdészeti rendszerek mezőgazdasági földterületeken történő első létrehozásához nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 46/2009. (IV. 16.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a telepítési sűrűség telepített fafaj típus szerinti bontásban,
b) a támogatott terület nagysága a földhasználat típusa és telepített fafaj szerinti bontásban,
c) a támogatott mezőgazdasági terület nagysága KAT, Natura 2000 terület szerinti bontásban,
d) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
e) az új agrár-erdészeti rendszer megvalósítására használt terület nagysága tevékenység típus szerinti bontásban,
f) az új agrár-erdészeti rendszer kiterjedése földhasználat szerint.
36. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdő-környezetvédelmi intézkedésekhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 124/2009. (IX. 24.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott terület nagysága célprogramok szerinti, illetve Natura 2000 terület szerinti bontásban,
b) a támogatott terület nagysága a támogatás típusa szerinti bontásban,
c) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege a támogatás típusa szerinti bontásban,
d) a támogatott terület nagysága a sikeres földhasználat alatt álló területek hozzájárulásának típusa szerinti bontásban.
37. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2009. (V. 14.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az ügyfél által hasznosított terület mérete saját, illetve egyéb jogon használt terület szerinti bontásban,
b) a támogatásban részesülő ügyfél fő tevékenysége (mezőgazdasági termelő, egyéb földhasználó),
c) az AKG támogatásban is részesülő terület nagysága (1257/1999/EK tanácsi rendelet 19. és 20. cikke szerinti KAT terület, Natura 2000 terület, nitrát-érzékeny és egyéb területbontásokban),
d) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
e) a támogatott terület nagysága a támogatás típusa és célprogram szerinti bontásban,
f) a támogatott földterület összes nagysága,
g) a támogatott ügyfél jogi státusza (jogi személy, állami, nonprofit szervezet, természetes személy),
h) a támogatásban részesülő vállalkozás besorolása vállalkozás méret kategóriákba,
i) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege.
38. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 38/2010. (IV. 15.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege.
39. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
b) a helyi akciócsoport területe és népessége,
c) a helyi akciócsoportok által finanszírozott tevékenységek száma és felhasznált támogatási összege tevékenységtípusonkénti bontásban,
d) a támogatásban részesülők neme, kora korcsoportonként.
40. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a baromfi telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 78/2011. (VIII. 3.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
c) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
d) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
e) tojóketrecek száma, felülete,
f) a támogatott beruházás összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
g) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy, jogi személy vagy TCS),
h) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
i) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházás beruházás-típus szerinti besorolása.
41. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a genetikai erőforrások megőrzése intézkedés keretében a növényi genetikai erőforrások és mikroorganizmusok ex situ megőrzéséhez nyújtandó támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 53/2011. (VI. 10.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
b) a támogatott beruházás által igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
c) a támogatásban részesülő ügyfél fő tevékenysége (mezőgazdasági termelő, egyéb földhasználó),
d) a támogatás típusa.
42. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás részletes feltételeiről szóló 18/2011. (III. 9.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
b) a támogatásban részesülő ügyfél fő tevékenysége (mezőgazdasági termelő, egyéb földhasználó),
c) a támogatott állatállomány típusa.
43. Az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege.
44. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a GAZDANET programhoz nyújtott támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 60/2012. (VI. 28.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
b) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
c) a támogatási jogcím keretében megvalósított művelet beruházás-típus szerinti besorolása,
d) a támogatott mezőgazdasági gazdaság, illetve vállalkozás ágazati típusa (hagyományos, illetve ökológiai),
e) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
f) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint [KAT, Natura 2000 terület, a vízvédelmi politika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2000. október 23-i 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv) hatálya alá tartozó terület],
g) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott, illetve kifizetett támogatás összege.
45. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 43/2012. (V. 3.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott tevékenységek száma,
b) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott, illetve kifizetett támogatás összege,
c) a tevékenység típusa,
46. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a juh és kecske állatállomány elektronikus jelölése kapcsán nyújtandó támogatás részletes feltételeiről szóló 79/2011. (VIII. 3.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott, illetve kifizetett támogatás összege,
b) a gazdaság mérete állatlétszám kategóriák szerinti besorolásban,
c) támogatással érintett állatlétszám faj- és korcsoport szerinti besorolásban,
d) a támogatásra vonatkozó előírás típusa.
47. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a genetikai erőforrások megőrzése intézkedés keretében a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzéséhez nyújtandó támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 17/2012. (II. 29.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
b) a tevékenység típusa,
c) támogatott ex situ/in situ megőrzések száma,
d) támogatott információcserék és tájékoztatások száma.”
1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2013. február 3. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére