20/2013. (VII. 19.) AB határozat
20/2013. (VII. 19.) AB határozat
a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről
2013.07.19.
Az Alkotmánybíróság teljes ülése folyamatban lévő ügyben alkalmazandó jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezés tárgyában – dr. Juhász Imre alkotmánybíró párhuzamos indokolásával és dr. Pokol Béla alkotmánybíró különvéleményével – meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény 6. § (3) bekezdésének b) pontja, valamint 6. §-ának (4) bekezdése alaptörvény-ellenes, ezért azt 2013. december 31-ével megsemmisíti.
A megsemmisítésnek megfelelően a 6. § (3) bekezdése a következő szöveggel marad hatályban:
„(3) Az e törvény hatálya alá tartozó tevékenységet nem végezhet:
a) aki büntetett előéletű,
b)
c) aki ellen kétévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztéssel fenyegetett szándékos bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárás folyik, a büntetőeljárás jogerős befejezéséig.”
2. A személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény 6. § (3) bekezdésének b) pontja, valamint 6. §-ának (4) bekezdése a Pécsi Törvényszék előtt 7.K.20.034/2010. szám alatt folyamatban lévő ügyben nem alkalmazható.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
I n d o k o l á s
I.
[1] 1. Az alkotmánybírósági eljárást kezdeményező bíró – az eljárás felfüggesztése mellett – a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: SzVMt.) 6. § (3) bekezdésének b) pontja, valamint 6. § (4) bekezdésének b) pontja alkotmányellenességének (alaptörvény-ellenességének) megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. Ezzel összefüggésben kezdeményezte továbbá, hogy az Alkotmánybíróság mondja ki a vitatott jogszabályi rendelkezések alkalmazhatóságának tilalmát a Baranya Megyei Bíróság (Pécsi Törvényszék) előtt 7.K.20.034/2010. szám alatt folyamatban lévő eljárásban.
[2] Az indítvány szerint az alapul szolgáló ügyben a felperes személy- és vagyonőri igazolvány iránti kérelmét az alperes Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság arra hivatkozással utasította el határozatban, hogy az elbíráláskor hatályos SzVMt. 6. § (3) bekezdése alapján nem végezhet személy- és vagyonőri tevékenységet, akit a b) pontban meghatározott bűncselekmény miatt ítéltek el, amennyiben a (4) bekezdés szerinti idő még nem telt el. A felperessel szemben garázdaság elkövetése miatt korábban pénzbüntetést szabtak ki, ezért a mentesítés beálltától számított öt évig – jelen esetben 2011. augusztus 23-ig – nem végezhetett személy-és vagyonőri tevékenységet.
[3] A felperes kereseti kérelmében az alperesi határozat bírósági felülvizsgálatát kérte, egyúttal alkotmánybírósági indítványt terjesztett elő az SzVMt. kapcsolódó rendelkezései alkotmányellenességének megállapítása iránt. Kiemelte, hogy az Alkotmánybíróság 144/2008. (XI. 26.) AB határozatával (a továbbiakban: Abh.) megsemmisítette a 2009. június 30. előtt hatályos SzVMt. 6. §-ának (3) bekezdését arra hivatkozással, hogy a jogszabályhely által alkalmazott megoldás eredményeképpen a szabályozás által érintett foglalkozások gyakorolhatósága a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítést követően további 3–15 év közötti időtartamra teljes egészében ellehetetlenül. Hivatkozott arra, hogy a foglalkozás gyakorlásához való jog az indokolatlan állami beavatkozásokkal és korlátozásokkal szemben a szabadságjogokhoz hasonló védelemben részesül, ezért a munkaerőpiacra való belépés korlátozása csak szűk teret kaphat. „A védelem és a foglalkozáshoz való jog korlátozása között harmóniát kell teremteni, figyelembe kell venni[:] az alapvető szükségletek kielégítéséhez, a tulajdonhoz elsősorban a munkán keresztül vezet az út, ezen alapszik az elítéltek eredményes reszocializációja is.” Utalva rá, hogy „a rendszeres jövedelmet biztosító foglalkozás gyakorlása alkalmas arra, hogy visszasegítse az egyént az ismételt bűnelkövetéstől mentes szabadság állapotába”, a felperes felhívta a figyelmet az alábbiakra is: „Amennyiben a foglalkozás gyakorlásához való jog még a kisebb tárgyi súlyú bűncselekményekhez kapcsolódóan is a mentesülést követően is hosszú időn át, széles körben a jogsértés feltételezett és távoli veszélyére hivatkozással ellehetetlenül, az már nem csupán a rehabilitáció eszméje által támasztotta ésszerű igényekkel áll szemben, hanem aránytalan korlátozást is jelent.”
[4] Az Alkotmánybíróság hivatkozott döntése alapján a jogalkotó módosította az SzVMt. 6. § (3) bekezdésének b) pontját, és egy új (4) bekezdésben meghatározta az egyes bűncselekményekhez kapcsolódó mentesítési időt. Ez a megoldás ugyanakkor a felperes megítélése szerint szintén nem felel meg az Alkotmánybíróság által a kérdés vizsgálata során rögzített arányosság követelményének, mivel a foglalkozás gyakorlásához való jog ugyanúgy hosszú időre ellehetetlenül. Erre tekintettel indítványozta a felperes a vitatott rendelkezések alkotmánybírósági felülvizsgálatát.
[5] Az eljáró bíróság osztotta a felperes jogi álláspontját, ezért az alapeljárás felfüggesztése mellett jelen indítvánnyal az Alkotmánybírósághoz fordult.
[6] 2. Az indítványt előterjesztő bíró az Alkotmánybíróság III/1178-1/2012. AB végzésére hivatkozva 2012. március 5-én előterjesztett kérelmét azzal egészítette ki, hogy a támadott rendelkezések álláspontja szerint az „Alaptörvény 15., illetve 12. cikkeit sértik” (A tényleges számozás szerint a XII. és XV. cikket.).
[7] Megítélése szerint a hatályos szabályozás azzal, hogy a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítést követően is korlátozza a büntetlen előéletű személyek munkavállalását, „az Alaptörvény 15. cikkében rögzített általános diszkrimináció tilalomnak az Alaptörvény 12. cikkében konkretizált foglalkozás szabad megválasztásához való” jog aránytalan korlátozását jelenti, annak ellehetetlenülését eredményezi.
[8] Az indítványozó utal rá, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Btk.) 102. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében közérdekű munka, pénzbüntetés és főbüntetés helyett alkalmazott mellékbüntetés esetén a törvény erejénél fogva áll be a mentesítés az ítélet jogerőre emelkedésének a napján. A büntető törvény mentesítéssel kapcsolatos szabályai azt a célt szolgálják, hogy az egykori bűnelkövető a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesülést követően ne legyen köteles számot adni korábbi elítéléséről, ismételten gyakorolhassa mindazon jogait, amelyek korábban büntetett előélete miatt nem illették meg. Abban az esetben ugyanakkor, ha a – törvényi, bírói vagy kegyelmi – mentesítést követően az érintettek bizonyos tevékenységek gyakorlásához való jogát külön jogszabály korlátozza, kiüresednek a büntető törvény utalt rendelkezései.
II.
[9] Az Alkotmánybíróság eljárása során a következő jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe:
[10] 1. Az Alaptörvénynek az indítvány elbírálása során figyelembe vett rendelkezései:
„XII. cikk (1) Mindenkinek joga van a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához, valamint a vállalkozáshoz. Képességeinek és lehetőségeinek megfelelő munkavégzéssel mindenki köteles hozzájárulni a közösség gyarapodásához.
(2) Magyarország törekszik megteremteni annak feltételeit, hogy minden munkaképes ember, aki dolgozni akar, dolgozhasson.”
„XV. cikk (1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.
(2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.
(3) A nők és a férfiak egyenjogúak.
(4) Magyarország az esélyegyenlőség és a társadalmi felzárkózás megvalósulását külön intézkedésekkel segíti.
(5) Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket.”
[11] 2. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: új Btk.) indítvánnyal érintett rendelkezései:
„97. § (1) A büntetőjogi felelősség megállapításához, büntetés kiszabásához vagy intézkedés alkalmazásához fűződő hátrányos jogkövetkezményt törvény állapíthat meg.
(2) A büntetőjogi felelősség megállapítására, a kiszabott büntetésre és az alkalmazott intézkedésre vonatkozó adatokat közhiteles hatósági nyilvántartás tartalmazza a törvényben meghatározott időpontig, ezt követően hátrányos jogkövetkezmény az elítélés miatt már nem állapítható meg az elítélttel szemben.”
„98. § (1) A mentesítés folytán – törvény eltérő rendelkezése hiányában – az elítélt mentesül a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól.
(2) A mentesített személy büntetlen előéletűnek tekintendő, és – törvény eltérő rendelkezése hiányában – nem tartozik számot adni olyan elítéltetésről, amelyre nézve mentesítésben részesült.
(3) Újabb bűncselekmény elkövetése esetén a mentesítés nem terjed ki azokra a büntetőjogi jogkövetkezményekre, amelyeket e törvény a korábbi elítéléshez fűz.”
„100. § (1) E törvény erejénél fogva áll be a mentesítés
a) elzárás, pénzbüntetés és közérdekű munka esetén az ítélet jogerőre emelkedésének napján,
b) foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás, kitiltás és sportrendezvények látogatásától való eltiltás esetén az ítélet jogerőre emelkedése napján, [...]”
[12] 3. Az SzVMt. indítvánnyal érintett rendelkezései:
„6. § (3) Az e törvény hatálya alá tartozó tevékenységet nem végezhet:
a) aki büntetett előéletű,
b) akit
ba) a 2013. június 30-ig hatályban volt, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény) szerinti állam elleni bűncselekmény (1978. évi IV. törvény X. fejezet), emberiség elleni bűncselekmény (1978. évi IV. törvény XI. fejezet), személy elleni bűncselekmény [1978. évi IV. törvény 166–168. §, 170. § (2)–(6) bekezdés, 171. §, 174. §, 174/A. §, 174/B. §, 174/C. §, 175. §, 175/A. §, 175/B. §, 176. § (2) bekezdés b) pont és (3)–(4) bekezdés], nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmény [1978. évi IV. törvény 197. és 198. §, 207. § (3) bekezdés b) pont], hivatali bűncselekmény (1978. évi IV. törvény XV. fejezet, IV. cím), hivatalos személy elleni bűncselekmények (1978. évi IV. törvény XV. fejezet V. cím), embercsempészés (1978. évi IV. törvény 218. §), közveszélyokozás [1978. évi IV. törvény 259. § (1)–(3) bekezdés], közérdekű üzem működésének megzavarása (1978. évi IV. törvény 260. §), terrorcselekmény (1978. évi IV. törvény 261. §), nemzetközi gazdasági tilalom megszegése (1978. évi IV. törvény 261/A. §), légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése (1978. évi IV. törvény 262. §), visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel (1978. évi IV. törvény 263. §), visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel (1978. évi IV. törvény 263/A. §), visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel (1978. évi IV. törvény 263/B. §), bűnszervezetben részvétel (1978. évi IV. törvény 263/C. §), a visszaélés radioaktív anyaggal (1978. évi IV. törvény 264. §), visszaélés nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel (1978. évi IV. törvény 264/C. §), tiltott állatviadal szervezése (1978. évi IV. törvény 266/A. §), állatkínzás (1978. évi IV. törvény 266/B. §), garázdaság (1978. évi IV. törvény 271. §), önbíráskodás (1978. évi IV. törvény 273. §), visszaélés kábítószerrel (1978. évi IV. törvény 282–282/C. §), visszaélés kábítószer-prekurzorral (1978. évi IV. törvény 283/A. §), visszaélés új pszichoaktív anyaggal (1978. évi IV. törvény 283/B. §), vagyon elleni szándékos bűncselekmény (1978. évi IV. törvény 316–324. §, 326. §, 327. §) vagy szökés és elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak fegyveresen elkövetett esetei [1978. évi IV. törvény 343. § (2) bekezdés a) pont és (4)–(5) bekezdés, valamint 1978. évi IV. törvény 355. § (2) bekezdés a) pont] alapján,
bb) a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti emberiesség elleni bűncselekmény (Btk. XIII. Fejezet), háborús bűncselekmény (Btk. XIV. Fejezet), emberölés (Btk. 160. §), erős felindulásban elkövetett emberölés (Btk. 161. §), öngyilkosságban közreműködés (Btk. 162. §), testi sértés [Btk. 164. § (3)–(8) bekezdés], foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés (Btk. 165. §), kábítószer-kereskedelem (Btk. 176–177. §), kábítószer birtoklása (Btk. 178–179. §), kóros szenvedélykeltés (Btk. 181. §), kábítószer készítésének elősegítése (Btk. 182. §), kábítószer-prekurzorral visszaélés (Btk. 183. §), új pszichoaktív anyaggal visszaélés (Btk. 184. §), emberrablás (Btk. 190. §), emberrablás feljelentésének elmulasztása (Btk. 191. §), emberkereskedelem (Btk. 192. §), személyi szabadság megsértése (Btk. 194. §), kényszerítés (Btk. 195. §), szexuális erőszak (Btk. 197. §), kerítés [Btk. 200. § (4) bekezdés c) pont], a lelkiismereti és vallásszabadság megsértése (Btk. 215. §), közösség tagja elleni erőszak (Btk. 216. §), az egyesülési, a gyülekezés szabadság, valamint a választási gyűlésen való részvétel jogának megsértése (Btk. 217. §), magánlaksértés [Btk. 221. § (2) bekezdés b) pont és (3)–(4) bekezdés], állatkínzás (Btk. 244. §), orvvadászat (Btk. 245. §), orvhalászat (Btk. 246. §), tiltott állatviadal szervezése (Btk. 247. §), radioaktív anyaggal visszaélés (Btk. 250. §), nukleáris létesítmény üzemeltetésével visszaélés (Btk. 251. §), atomenergia alkalmazásával visszaélés (Btk. 252. §), állam elleni bűncselekmény (Btk. XXIV. Fejezet), hivatali bűncselekmény (Btk. XXVIII. Fejezet), hivatalos személy elleni bűncselekmény (Btk. XXIX. Fejezet), terrorcselekmény (Btk. 314–316. §), terrorcselekmény feljelentésének elmulasztása (Btk. 317. §), terrorizmus finanszírozása (Btk. 318. §), jármű hatalomba kerítése (Btk. 320. §), bűnszervezetben részvétel (Btk. 321. §), közveszély okozása [Btk. 322. § (1)–(3) bekezdés], közérdekű üzem működésének megzavarása (Btk. 323. §), robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés (Btk. 324. §), lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés (Btk. 325. §), nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel visszaélés (Btk. 326. §), nemzetközi gazdasági tilalom megszegése (Btk. 327. §), nemzetközi gazdasági tilalom megszegése feljelentésének elmulasztása (Btk. 328. §), haditechnikai termékkel vagy szolgáltatással visszaélés (Btk. 329. §), kettős felhasználású termékkel visszaélés (Btk. 330. §), garázdaság (Btk. 339. §), embercsempészés (Btk. 353. §), vagyon elleni erőszakos bűncselekmény (Btk. XXXV. Fejezet), lopás (Btk. 370. §), rongálás (Btk. 371. §), sikkasztás (Btk. 372. §), csalás (Btk. 373. §), hűtlen kezelés (Btk. 376. §), orgazdaság (Btk. 379. §), jármű önkényes elvétele (Btk. 380. §), vagy szökés és elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak fegyveresen elkövetett esetei [Btk. 434. § (2) bekezdés a) pont és (3)–(4) bekezdés, valamint Btk. 445. § (2) bekezdés a) pont] alapján, vagy
bc) olyan bűntett miatt, amelyet bűnszervezet keretében követett el,
elítéltek, és a (4) bekezdésben meghatározott időtartam még nem telt el;
c) aki ellen kétévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztéssel fenyegetett szándékos bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárás folyik, a büntetőeljárás jogerős befejezéséig.
(4) Az e törvény hatálya alá tartozó tevékenységet nem végezhet, akivel szemben a (3) bekezdés b) pontjában meghatározott
a) szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztést szabtak ki,
aa) öt évet el nem érő szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított tíz évig,
ab) ötévi vagy azt meghaladó szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított tizenkettő évig;
b) szándékos bűncselekmény miatt közérdekű munkát vagy pénzbüntetést szabtak ki, a mentesítés beálltától számított öt évig;
c) szándékos bűncselekmény miatt végrehajtásában felfüggesztett
ca) szabadságvesztést szabtak ki, a mentesítés beálltától számított nyolc évig,
cb)”
III.
[13] Az indítvány megalapozott.
[14] 1. Az SzVMt. 6. § (3) bekezdésének 2009. június 30-át megelőzően hatályos szövege arról rendelkezett, hogy ha a személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenység (ideértve a magánnyomozói tevékenység szervezését és irányítását is) végzésére feljogosító igazolvány kiadása iránti kérelmet előterjesztő személyt a bűncselekmények meghatározott körébe tartozó valamely cselekmény miatt elítélték vagy vele szemben intézkedést alkalmaztak, a kérelem a büntetés vagy intézkedés külön jogszabályban meghatározott bűnügyi nyilvántartásának időtartamáig, de legalább a jogerős döntés meghozatalát követő három évig nem volt teljesíthető.
[15] A bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló 1999. évi LXXXV. törvény (a továbbiakban: Bnyt.) 2009. június 30-át megelőzően hatályban volt – és az SzVMt. által utalt – rendelkezései szerint a terhelteket a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesülést követően – a bűncselekmény szándékos vagy gondatlan elkövetésétől, az alkalmazott szankciótól és egyéb szempontoktól függően – eltérő ideig, 3-tól 15 évig még nyilván kellett tartani. Ez a kötelezettség kiterjedt a büntetőjogi szankció alkalmazása nélkül lezárt egyes ügyekre, a nem bíróság által alkalmazott szankciókra, esetenként a felmentő ítélettel befejezett esetekre is. A kötelező nyilvántartás időtartama pedig mindig meghaladta a mentesítéshez előírt időt. A Bnyt. azt is kimondta, hogy a nyilvántartási idő semmilyen eljárásban nem kifogásolható, és annak mérlegelés útján való rövidítésére sincs mód.
[16] 2. Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban megvizsgálta és megállapította az SzVMt. 6. § (3) bekezdésének alkotmányellenességét, így az érintett szabályozást 2009. június 30. napjával megsemmisítette.
[17] Az Abh. szerint az „SzVMt. 6. § (3) bekezdésében megjelenő azon kívánalom, amely bizonyos, súlyos bűncselekmények elkövetőit kizárja a vagyonőri vagy magánnyomozói foglalkozást gyakorlók köréből, önmagában nem alkotmányellenes. Ebben csupán az adott foglalkozás gyakorlásával összefüggő életviszonyok védelme jelenik meg, így az alapjog korlátozás általában véve szükségtelennek nem tekinthető. Következetes a jogszabály abban a tekintetben is, hogy a foglalkozás megkezdését, és továbbfolytatását azonos módon kezeli. Alkotmányellenessé a szabályozás módja, a korlátoknak – az önmagában is alkotmányellenes – bűntettesek nyilvántartásához, ezen belül a Bnyt. 16. §-ához kötése teszi az SzVMt. 6. § (3) bekezdését.
[...]
Az SzVMt. 6. § (3) bekezdésében követett megoldás eredményeképpen az e törvény hatálya alá eső foglalkozások gyakorolhatósága a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól történő mentesítést követően is további 3–15 év közötti időtartamra teljes egészében ellehetetlenül. Ez még azokra az esetekre is kiterjed, ha a terheltet a bűncselekmény vádja alól felmentik, ám vele szemben tárgyi okból intézkedést (pl. elkobzás) alkalmaztak, avagy vele szemben rövid tartamú felfüggesztett szabadságvesztést, illetve ennél enyhébb büntetést szabnak ki. Ugyanakkor a foglalkozás gyakorlásának korlátozására vonatkozóan semmiféle differenciálás nem érvényesül. A Bnyt. 16. §-ában megállapított korlát egységes és objektív. Ez azonban azt is jelenti, hogy a jogalkotó a foglalkozás szabad megválasztásához, az adott vállalkozás gyakorlásához való jogot időlegesen – ám döntően hosszú tartamban – teljes egészében elvonta. Ez pedig aránytalan alapjogi korlátozást jelent.” [Abh., ABH 2008, 1162, 1163.].
[18] 3. Az SzVMt. 6. § (3) és (4) bekezdésének 2009. június 30-át követően hatályos szabályait a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Bnytv.) 104. §-ának (2) bekezdésével alakította ki a jogalkotó. A jogszabályhelyhez fűzött általános indokolás szerint az Alkotmánybíróság az Abh.-ban arra a megállapításra jutott, hogy a Bnyt. több rendelkezése alkotmányellenes, erre tekintettel azokat 2009. június 30. napjával megsemmisítette. A Bnytv. új elvi és szakmai alapokra építette fel a bűnügyi személyes adatokat tartalmazó nyilvántartások rendszerét, figyelemmel ezen adatok különleges védelmének indokoltságára.
[19] A Bnytv. 101–104. §-hoz fűzött indokolás értelmében a törvény módosítja – a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény, az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény, a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény mellett – az SzVMt. rendelkezéseit „annak érdekében, hogy a bennük meghatározott tevékenységek, foglalkozások vagy magatartások szempontjából úgy állapítson meg az érintett büntetőjogi előéletével kapcsolatos követelményeket, hogy azokhoz differenciált adatvédelmi követelményeket társítson. Ezeknek a foglalkozásoknak, tevékenységeknek vagy magatartásoknak a gyakorlása a törvény szerint korlátozás alá esik, meghatározott időtartamig vagy a később bekövetkező feltétel esetén nem gyakorolható. E tevékenységek gyakorlása egyrészt bizalmi jellegű (magánnyomozó), ami a megbízó és a megbízott közötti jogviszony tartalma alapján szorul kiemelt védelemre, másrészt közvetlen összefüggésben áll az élethez és az emberi méltósághoz való jog védelmével, amelyek érvényesülése szigorú és határozott intézkedéseket is megkövetel, harmadrészt a tevékenység, magatartás olyan területre korlátozódik (fegyveres biztonsági őrséggel védett objektum, repülőtér), amelyeket veszélyeztető magatartások elhárítására csak objektíve korlátozott lehetőségek állnak rendelkezésre.” Az indokolás kiemeli, hogy a szigorú anyagi jogi feltételek csak meghatározott bűncselekményekre vonatkoznak, és a bűncselekmény súlyához igazodnak.
[20] Az SzVMt. indítvánnyal támadott 6. § (3) bekezdés b) pontját a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CCXXIII. törvény 295. §-ában 2013. július 1-jei hatállyal módosította. A jogszabályhoz fűzött általános indokolás rögzíti, hogy az Országgyűlés 2012. június 25-i ülésnapján elfogadta az új Btk.-t, amely 2013. július 1. napján a korábbi, régi Btk. helyébe lép. A 292–309. §§, illetőleg a 262–282. §§ indokolása szerint „[t]öbb mint félszáz olyan törvény található a jogrendszerben, amely egy vagy több büntető anyagi jogi rendelkezésre utal. Ezek nagy része a munkavállaláshoz, illetve valamely tevékenység engedéllyel történő végzéséhez kapcsolódik: több foglalkozás gyakorlásánál és az engedélyezési eljárások során kizáró feltételként szerepel a bűncselekmény elkövetése miatti hátrányos jogkövetkezmények alatt állás, illetve előírás a mentesítést követő két, három stb. év eltelte. Mivel az új Btk.-ban részben eltérő az egyes bűncselekmények megnevezése (pl. egyes tényállások összevonásra, mások szétválasztásra kerültek), illetve más ezek megjelölése (a § száma) is, ezeket a külön törvényekben is javítani kell, emellett azonban a 2013. július 1-jét megelőző időszakra vonatkozó jogszabályi rendelkezések (a korábban elkövetett bűncselekményre figyelemmel a hatályos Btk.-ra való utalás) továbbra is alkalmazandóak.”
[21] Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 41. § (3) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett jogszabály alaptörvény-ellenességét akkor állapíthatja meg, ha a jogszabályt konkrét esetben még alkalmazni kellene. A jelen ügyben alapul szolgáló eljárás folytatása során, illetőleg egy új eljárásban az SzVMt. fentiek szerint módosított, hatályos – a támadott korábbi 6. § (3) bekezdés b) pontját tartalmilag változatlan formában magába foglaló – szabályai lennének irányadók. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság alkotmányossági vizsgálatát jelen ügyben az SzVMt. hatályos 6. § (3) bekezdés b) pontja tekintetében folytatta le.
[22] 4. Az Alkotmánybíróság az indítványra és az abban hivatkozott Abh.-ra figyelemmel elsődlegesen azt vizsgálta, hogy az SzVMt. támadott rendelkezései az Alaptörvény XII. cikkébe ütköznek-e.
[23] Az indítványban támadott törvényi rendelkezések vizsgálatánál az Alkotmánybíróság az Alaptörvény negyedik módosítására (2013. március 25.), valamint a 13/2013. (VI. 7.) AB határozatában a korábbi alkotmánybírósági határozatokban foglaltak felhasználhatóságát illetően rögzített szempontok figyelembe vételével járt el.
[24] Ennek megfelelően a konkrét ügy kapcsán összevetette az alapul szolgáló alaptörvényi, illetve alkotmányi rendelkezéseket. Megállapítható, hogy az Alaptörvény (XII. cikk) az Alkotmánnyal (70/B. §) egyező szöveggel rögzíti mindenki jogát a „foglalkozás szabad megválasztásához”. Az Alaptörvény adott szakaszának az Alkotmánnyal fennálló tartalmi egyezése, az Alaptörvény egészét illető kontextuális egyezősége, az Alaptörvény értelmezési szabályainak figyelembevétele és a konkrét ügy alapján a testület úgy ítélte meg, hogy az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban szereplő érvek és megállapítások alkalmazhatóságának nincs akadálya.
[25] 4.1. A foglalkozás szabad megválasztásához való jog az egyén autonómiájának kifejezésére, végső soron emberi méltóságának kiteljesítésére szolgáló eszköz, amely ugyanakkor a tulajdonvédelemmel, a piacgazdasággal és a gazdaságpolitikával való összefüggései következtében korlátozható. A korlátozás során meg kell teremteni az összhangot az egyén szabadsága és olyan más alkotmányos és társadalmi érdekek és értékek között, mint a környezet, az egészség, a verseny, a biztonság stb. Figyelemmel kell lenni továbbá arra, hogy az alapjog érvényesülése csak abban az esetben lehet teljes, ha felöleli a foglalkozás gyakorolhatóságát, azaz lehetőséget teremt a választás megvalósulásához. Ellenkező esetben a szabad választás joga kiüresedne.
[26] Ezzel összefüggésben az Abh. megállapította: „[a]z állam – más szabadságjogok, alkotmányos értékek és célok védelme érdekében – az őt terhelő intézményvédelmi kötelezettségre hivatkozással sem alkalmazhat olyan generális megszorításokat, amelyek ezt tartósan és differenciálás nélkül ellehetetlenítik. E védelem és a foglalkozáshoz való jog korlátozása között harmóniát kell teremteni. Figyelembe kell venni, hogy az alapvető szükségletek kielégítéséhez, a tulajdonhoz elsősorban a munkán keresztül vezet az út; ezen alapszik az elítéltek eredményes reszocializációja is. A rendszeres jövedelmet biztosító foglalkozás gyakorlása alkalmas arra, hogy visszasegítse az egyént az ismételt bűnelkövetéstől mentes szabadság állapotába. Amennyiben a foglalkozás gyakorlásához való jog még a kisebb tárgyi súlyú bűncselekményekhez kapcsolódóan is, a mentesülést követően is hosszú időn át, széles körben, a jogsértés feltételezett és távoli veszélyére hivatkozással ellehetetlenül, az már nem csupán a rehabilitáció eszméje által támasztott ésszerű igényekkel áll szemben, hanem aránytalan korlátozást is jelent.” [Abh., ABH 2008, 1164.]
[27] Korlátok mindazonáltal számos – fentebb is utalt – jog- és szakterület részletszabályaiban testet öltenek. Mivel jelen vizsgálat is a mentesítést követően fennálló tilalmak alkotmányosságára irányul, az Alkotmánybíróság szükségesnek tartotta áttekinteni azt a jogszabályi környezetet, amely a szabályozási koncepció azonossága miatt az indítvánnyal érintett rendelkezésekkel összefügg.
[28] A jogalkotó számos esetben választotta tevékenység gyakorlásának, hivatás megválasztásának, funkció ellátásának a korlátozásaként azt a megoldást, amelyet az SzVMt. esetében is alkalmaz, nevezetesen, hogy a büntetőjogi felelősség alól való mentesülést követően meghatározott időn – jellemzően több éven keresztül – fennálló törvényi tilalmat deklarál.
[29] Az érintett foglalkozások, tevékenységek között találunk olyanokat, amelyek az igazságszolgáltatás működése, a gazdasági verseny és a gazdasági rend fenntartása, a közlekedés biztonsága, a közbiztonság és a közrend, a szociális rendszer működése vagy az erőszak alkalmazásának jogszerű keretei megteremtésében és fenntartásában jutnak szerephez.
[30] 4.2. Azzal összefüggésben, hogy a foglalkozás szabad megválasztásához való jog védelemben részesül az indokolatlan állami beavatkozásokkal szemben, az Alkotmánybíróság fenntartja a korábbi határozataiban kifejtett álláspontját. Valamely foglalkozás megválasztásának a joga akkor teljes, ha magában foglalja a foglalkozás gyakorlásának lehetőségét is. A foglalkozás szabad gyakorlása – beleértve annak kezdetét és fenntartását egyaránt – a törvényhozás által kijelölt keretek között lehetséges. Kétségtelen ugyanakkor, hogy ez a védelem nem lehet korlátlan, annak mértékét illetően – más alapvető jogokra és értékekre figyelemmel – alkotmányos határokat kell szabni.
[31] A korlátozhatóság vizsgálata során szükséges leszögezni, hogy a foglalkozás szabad megválasztásához fűződő alapjog gyakorolhatósága függővé tehető objektív vagyis tárgyi, illetőleg szubjektív vagyis alanyi szempontoktól. Tárgyi feltételről akkor lehet szó, ha annak teljesíthetősége az egyén személyi tulajdonságaitól és körülményeitől teljesen független. Alanyi jellegűnek minősül a korlátozás akkor, ha a feltételek egyénileg teljesíthetők. Ez utóbbi esetben a lehetőség elvileg mindenki számára egyenlő feltételekkel nyitva áll (például ilyen a vizsgakötelezettség előírása), és a jogalkotó mozgástere is szélesebb, mint az objektív kritériumok meghatározása esetén. A jogalkotó által jelen esetben szabott követelményrendszer kifogásolt eleme, vagyis az a megoldás, hogy az egykori bűnelkövetőt a jogszabály elzárja az érintett tevékenységek gyakorlásától, nyilvánvalóan alanyi feltételként értékelhető, hiszen az egyén előéletéhez, mint szubjektív ismérvhez kapcsolódik. A korlátozás jellegének feltárásán túl vizsgálni kell, hogy a mérték meghatározásához milyen szakmai és célszerűségi szempontok vezettek.
[32] Ezzel összefüggésben a hatályos SzVMt. indokolása kifejti, hogy az érintett foglalkozásoknak, tevékenységeknek vagy magatartásoknak a gyakorlását a jogalkotó több okból vetette alá a szabályozásban megnyilvánuló korlátozásnak. Figyelemmel volt egyrészt a tevékenységek bizalmi jellegére, ami alapján a megbízó és a megbízott közötti jogviszony szorul kiemelt védelemre, másrészt az élethez és az emberi méltósághoz való jog védelmének kiemelt jelentőségére, amely szigorú és határozott intézkedéseket is megkövetel, harmadrészt arra, hogy a tevékenység, magatartás olyan területre korlátozódik (pl. fegyveres biztonsági őrséggel védett objektum), amelyet veszélyeztető magatartások elhárítására csak objektíve korlátozott lehetőségek állnak rendelkezésre. Ezekre a szempontokra figyelemmel került sor azon követelményrendszer kidolgozására, amelynek alapján az egykori bűnelkövető a mentesülést követően is hosszú ideig el van zárva a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység gyakorlásától.
[33] A szabályozás értelmezésekor nem lehet ugyanakkor eltekintetni attól a ténytől, hogy a jogalkotó a tilalom felállításakor tulajdonképpen egyfajta „másodlagos büntetést”, az eredeti szankció mellé egy további, büntető jellegű jogkövetkezményt kapcsolt, amely a rehabilitáció fontos intézményét, a munka világába való belépést, az illető szakképzettségének megfelelő foglalkozás gyakorlása megkezdésének idejét jelentősen meghosszabbítja.
[34] 4.3. Az Alkotmánybíróság büntetőjogi tárgyú határozataiban következetesen hangsúlyozza, hogy az állam büntető hatalma korlátozott közhatalmi jogosítvány, a büntetőjog a jogrendszer szankciós zárköve, ultima ratio {lásd pl. 4/2013. (II. 21.) AB határozat, Indokolás [57]}. A 11/1992. (III. 5.) AB határozat rámutatott arra, hogy „[a]z egyén alkotmányos szabadságát, emberi jogait, nem csak a büntetőjog különös részének tényállásai és büntetési tételei érintik, hanem alapvetően a büntetőjogi felelősség, a büntetéskiszabás és a büntethetőség összefüggő zárt szabályrendszere [ABH 1992, 77, 85–86.].” Ezen rendszerben az állami büntető hatalom gyakorlásának léteznek a szűk értelemben vett büntetőjogon, büntető igazságszolgáltatáson kívüli eszközei is, ezek közé sorolhatók az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények, és az azok alól való mentesítés, azaz a rehabilitáció intézménye is. A büntetett előélethez fűződő hátrányok sokrétűek, az élet majdnem minden területén jelentkeznek. Hatásuk az elítéléstől kezdve a büntetés kitöltése alatt és a büntetés kitöltése után is érvényesül, természetesen a büntetés nemétől és mértékétől függően. A hatályos szabályozás értelmében a mentesítés az elítéléshez fűződő államigazgatási jogi, munkajogi stb. jogkövetkezményekre terjed ki, beálltát követően a rehabilitált személyt ebben a körben büntetlen előéletűnek kell tekinteni, és nem tartozik számot adni olyan elítéléséről, amelyre nézve mentesítésben részesült. A rehabilitáció azonban nem terjed ki azokra a hátrányos jogkövetkezményekre, amelyeket az újabb bűncselekmények miatti felelősségre vonás esetére a büntető törvény fűz az elítéléshez.
[35] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az állami büntetőhatalom büntető igazságszolgáltatáson kívüli eszközeinek alkalmazása esetén is érvényesül az a követelmény, hogy ne lépjenek túl a büntetőjogi intézmények alkotmányos korlátait jelentő határokon. A hátrányos jogkövetkezmények alól való mentesüléssel összefüggésben „az emberi méltóság jogának és a személyi integritásnak az érvényesítéséhez [ezért] hozzátartozik, hogy az állam kijelölje azt a végső pontot, ahol a széles értelemben vett büntetőjog hatóköre véget ér. A rehabilitáció az egyik olyan jogintézmény, amely a büntetőjogi felelősségre vonás rendszerében az egyént az állam túlhatalmával szemben védi. Alkotmányossági szempontból ez azt is jelenti, hogy ennek beállásától fogva a jogrendszeren belül nem vehetők igénybe olyan általános eszközök, amelyek az elkövető tényleges kriminalitására tekintet nélkül – például a büntetőjogi jogkövetkezmények időbeli határainak egyetemes meghosszabbításával – a büntetőjogi felelősségre vonáshoz kapcsolt további, a büntetőjogon kívül is ható alapjogi korlátozást jelentenek.” A büntetőjogi felelősségre vonáshoz kapcsolt joghátrányok alkalmazásának végső tartományát jelentő mentesítést érintően az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy az új Btk. 98. § (2) bekezdése értelmében a terhelt legkésőbb a mentesítés bekövetkeztével büntetlen előéletűnek tekintendő, és nem tartozik számot adni olyan elítéltetéséről, amelyre nézve mentesült. „A »bűntettes« státus a Btk. rendelkezései folytán a mentesítéssel megszűnik, így ahhoz – általános következményként – a továbbiakban nem kapcsolódhatnak a terhelti állapothoz fűződővel azonos tartalmú alapjogi korlátozások, és különösen nem a mentesítés időtartamát lényegesen meghaladó, esetenként azt megtöbbszöröző időtartamban [Abh., ABH 2008, 1154, 1156–1157.].”
[36] Mind a hatályos szabályozás, mind a hazai jogtörténet ismer és alkalmaz ugyanakkor olyan szabályozási megoldásokat, amelyek fokozatossá teszik az átmenetet a büntetett előélethez fűződő joghátrányok fennállása és az azok alól való teljes mértékű mentesülés között. Főszabály ugyanis az, hogy ha a mentesítés törvényben előírt feltételei bekövetkeznek, a mentesített személy megszerezheti és gyakorolhatja mindazokat a jogosítványokat, viselheti mindazon tisztségeket, amelyeket a jogszabályok a büntetlen előéletű állampolgárok részére biztosítanak. Ezen feltétel bekövetkezésének időpontjától kezdődően nem tartozik számot adni a mentesítés alá esett korábbi elítélés(ek)ről, azok a hatóság által részére kiadott erkölcsi bizonyítványban sem szerepelnek. Ugyanakkor alkotmányossági szempontból szükséges lehet, hogy fontos, bizalmas vagy a közösségre nézve veszélyes tevékenységeket, tipikusan munkaköröket egykori bűnelkövetők az elítéléshez fűződő joghátrányok alól való mentesülést követő meghatározott időtartamban se tölthessenek be.
[37] Ennek megfelelő a jogalkotó, azt a megoldást követi, hogy a mentesítést követően is fennmaradó joghátrányokat – mint az elítéléshez fűződő kivételes következményeket – egyedi jelleggel, az adott tevékenységet meghatározó szabályozásban deklarálja. A fontos, bizalmas vagy adott esetben veszélyes tevékenységek esetén érvényesülő, indokolt társadalmi óvatosság azonban csak meghatározott körben, az Alaptörvény szabta keretek között, a szükséges esetekben és az arányosság követelményének szem előtt tartásával érvényesülhet.
[38] 4.4. Jelen eljárásban is irányadónak tekinti az Alkotmánybíróság az SzVMt.-ben szabályozott tevékenységi kört érintően a 3/2001. (I. 31.) AB határozatában megfogalmazott iránymutatását arról, hogy az adott foglalkozásra vonatkozó szabályok megalkotásakor tekintettel kell lenni a tevékenység gyakorlásának lehetséges „terepére”, azokra az összefüggésekre, amelyek e foglalkozás gyakorlása és más alkotmányos jogok, valamint a foglalkozás gyakorlója és a megbízó között fennállnak. (ABH 2001, 79–82.) Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban azt is kifejtette, hogy „a vagyonőri tevékenység az alkotmányos tulajdonvédelem egyik lehetséges eszköze is. A megbízók érdekeinek és jogainak védelméről pedig a jogalkotó többek között éppen a foglalkozásba »kerülés« feltételeinek megállapításakor gondoskodhat kellő hatékonysággal [Abh., ABH 2008, 1162.].”
[39] 5. Az indítványozó álláspontja szerint az SzVMt. hatályos 6. § (3) bekezdésének b) pontjában és (4) bekezdésének b) pontjában rögzített szabályok a foglalkozás szabad megválasztásához való jog aránytalan korlátozását jelentik, annak ellehetetlenülését eredményezik. Értelmezésében a jogkorlátozás az Alaptörvény XV. cikke szerinti diszkrimináció tilalmába ütközik, a sérelem ugyanakkor az Alaptörvény XII. cikkében deklarált foglalkozás szabad megválasztásához való jog vonatkozásában konkretizálódik.
[40] A 2009. június 30-át megelőző és azt követő jogszabályi hátteret az Abh.-val összevetve megállapítható, hogy a jogalkotó kiküszöbölte a szabályozás alkotmányellenességét azon az alapon, amire figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapíthatónak találta, jelesül a Bnyt. rendelkezéseire való visszautalást, illetőleg az abból fakadó aránytalanságot illetően. A hatályos rendelkezések értelmében továbbra is lehetőség van a foglalkozás gyakorlásához való jog korlátozására azon személyek esetében, akiket – az SzVMt. 6. § (3) bekezdés b) pontjában – meghatározott bűncselekményi körbe tartozó valamely cselekmény miatt felelősségre vontak. A korlátozás időtartamát a vonatkozó – az SzVMt. 6. § (4) bekezdésében rögzített – rendelkezések ugyanakkor nem utaló szabállyal határozzák meg, hanem konkrétan rögzítik. Ez az időtartam 5 és 12 év között változik, és számítása a mentesítés beálltától veszi kezdetét.
[41] A vitatott rendelkezések Alaptörvénybe ütköző jellegét az Alkotmánybíróság az Alaptörvény I. cikkének (3) bekezdésében foglalt követelmény értelmében – miszerint „[a]lapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható” – a szükségesség és arányosság általános tesztjét alkalmazva értékelte.
[42] 5.1. A személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység gyakorlása keretében a társadalom más tagjainak alapvető jogai – így például a személyes adatok védelméhez, az emberi méltósághoz, a tulajdonhoz, a véleménynyilvánítás szabadságához vagy akár a szabadsághoz és személyes biztonsághoz való alapjog – széles körben és jelentős mértékben korlátozhatók. A személy- és vagyonőr feladatainak ellátásával összefüggésben jogosult – egyebek mellett – mást igazoltatni, csomagjának vagy járművének bemutatására felhívni, belépését létesítménybe vagy rendezvény területére megtagadni, magatartásának abbahagyására felhívni, bűncselekmény vagy szabálysértés folytatásán tetten ért személyt a cselekmény folytatásában megakadályozni, az elkövető birtokában lévő és a bűncselekmény vagy a szabálysértés elkövetéséből származó vagy annak elkövetéséhez használt dolgot, eszközt elvenni. Ugyancsak jogosult kényszerítő testi erővel támadást elhárítani vagy személyt eltávolítani, valamint vegyi eszközt, gumibotot, őrkutyát és lőfegyvert magánál tartani, és azokat jogos védelmi helyzetben, illetve végszükség esetén alkalmazni. Annak érdekében, hogy az alapvető jogokat érintő beavatkozások, olykor komoly korlátozások a jogszerűség keretein belül maradjanak, és mások jogai, jogos érdekei kellő szintű védelemben részesüljenek, szükséges a foglalkozás alapvető szabályainak állam általi meghatározása.
[43] A tilalmak szükségességének értékelésekor az Alkotmánybíróság jelentőséget tulajdonított a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység jellegéből fakadó további sajátosságnak is. Jelen szakterületet érintően nyilvánvaló cél és különös jelentőséggel bír a törvényes keretek meghatározásában a megbízó, alkalmazó érdekeinek és jogainak a védelme, a jogviszony alanyai között létrejött, sok tekintetben bizalminak mondható viszony sajátosságainak megőrzése, amelyről a jogalkotó a foglalkozás gyakorlásának a megkezdésekor, a „foglalkozásba kerülés” alkalmával gondoskodhat igazán hatékonyan. A tevékenység ezen sajátossága, az alapul szolgáló bizalmi elv érvényre juttatása is megkívánja az állami kontrollt és beavatkozást.
[44] A fentiekre tekintettel – figyelembe véve a személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenység sajátosan bizalmi jellegét, valamint az alapjogok széles körét érintő, jelentős mértékű alapjog-korlátozás lehetőségét, amelyet magában hordoz – az Alkotmánybíróság megítélése szerint nem minősíthető szükségtelennek az a korlátozás, amely meghatározott bűncselekmények elkövetőit kizárja a személy- és vagyonvédelmi, illetőleg a magánnyomozói tevékenységet gyakorolni jogosultak köréből.
[45] A vitatott rendelkezések ugyanakkor ezen túlmutatnak, mivel a 6. § (3) bekezdés b) pontjának utaló szabálya, illetőleg az utalt (4) bekezdés rendelkezései a korlátozást a szűk értelemben vett büntetőjogi felelősségi rendszeren kívüli, további, a hátrányos jogkövetkezmények alóli mentesülést követő várakozási idővel hosszabbítják meg. A korlátozás alkotmányosságát érintően indokolt vizsgálni tehát azt is, hogy a jogalkotó által választott megoldás valóban a legenyhébb eszköz-e az adott cél elérésére. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság a továbbiakban a szabályozás arányosságának vizsgálatát végezte el.
[46] 5.2. Az Alkotmánybíróság az arányosság szempontjából is összevetette az SzVMt. 2009. június 30-át megelőzően és jelenleg hatályos rendelkezéseit.
[47] Formai különbözőség, hogy a hatályos SzVMt. nem a Bnytv. rendelkezéseire utalással, hanem saját maga határozza meg a korlátozás alapjául szolgáló kritériumokat. Tartalmi megközelítésben lényeges változás, hogy míg az utalt módosítást megelőzően a tilalom szándékos és gondatlan cselekményekre egyaránt vonatkozott, addig a hatályos rendelkezések csak a szándékos cselekmények elkövetőit korlátozzák. Ugyancsak szűkítette az érintettek körét a jogalkotó azáltal, hogy a korlátozó rendelkezést csupán a szankciórendszer csúcsán álló, tehát a legsúlyosabb büntetési nemek – végrehajtandó és a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés, közérdekű munka és pénzbüntetés – esetén rendeli alkalmazni, míg a korábbi szabályozás valamennyi büntetési nemre és intézkedési formára kiterjedt. Egyéb büntetések és mellékbüntetések kiszabása a hatályos SzVMt. korlátozó rendelkezéseinek alkalmazására nem teremt alapot.
[48] Ugyanakkor a rendelkezés hatálya alá vont cselekmények köre tágult, a korábbiakhoz képest számos új tényállás miatt van helye a foglalkozásból kizáró rendelkezés alkalmazásának. Ez utóbbi megállapítással összefüggésben az Alkotmánybíróság utal rá, hogy a következetes gyakorlatának és az Alaptörvényből fakadó felhatalmazásának megfelelően tiszteletben tartja a jogalkotó azon széles körű mérlegelési jogát, amellyel utóbbi a büntetőpolitika irányvonalának meghatározását érintően rendelkezik (lásd részletesen: 167/B/2000. AB határozat, ABH 2002, 1113, 1121.; 1214/B/1990. AB határozat, ABH 1995, 571, 573, 574.). Az Alkotmánybíróságnak nincs jogosítványa arra, hogy döntést hozzon a büntetőpolitika által megfogalmazott szükségletek, követelmények és célok helyességéről és indokairól, így különösen azok célszerűségéről és hatékonyságáról. Abban foglalhat csupán állást, hogy a normában testet öltött politikai döntés megfelel-e, összhangban áll-e az Alaptörvény rendelkezéseivel. Ennek megfelelően a konkrét ügy kapcsán önmagában nem bírálhatta felül azt a jogalkotói megfontolást, amely a büntetőjogi felelősség és a hátrányos jogkövetkezmények alól való mentesülés differenciálásának alapjául szolgált, és meghatározta a cselekmények, a bűnösség és szankciók azon körét, amelyek esetében a jogkövetkezmények a mentesülést követő időintervallumban is érvényesülhetnek. Döntést hozhatott ugyanakkor a tekintetben, hogy az indítvánnyal támadott megoldás a maga komplexitásában az azzal elérni kívánt célhoz mérten kellően arányos-e.
[49] A korlátozás mentesítést követően fennálló időtartama is módosult, ám nem számottevő módon és mértékben. Míg korábban a tiltás 3 és 15 év közötti volt, addig a jelenlegi alsó határ 5 évre emelkedett, maximális értéke pedig 12 év lett. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy az időmúlással összefüggésben az arányosság követelménye akkor érvényesül, ha a jogalkotói cél – ahogyan az az SzVMt. 6–7. §-aihoz fűzött indokolásban is szerepel („A közérdek az ugyanis, hogy a személy- és vagyonőrök, valamint a magánnyomozók tevékenységét, akikre az állampolgárok személyük, testi épségük, vagyonuk, titkaik megőrzését bízzák rá, hogy ezt a tevékenységet csak a jogszabályi előírásoknak megfelelő, megbízható személyek lássák el, illetve e tevékenységek területén ne szerezzenek pozíciókat bűnöző elemek, továbbá ezen szakmákat ne vonja ellenőrzése alá a szervezett bűnözés.”) – és az állampolgárok személyi biztonságát és a tulajdon védelmét garantáló Alaptörvényben biztosított alapjogok védelme úgy valósul meg, hogy közben a törvényhozó tiszteletben tartja a foglalkozás szabad megválasztásához való jog lényeges tartalmát és ezáltal nem lehetetleníti el az egykori elítélt rehabilitációját.
[50] Az alábbi táblázat „ÖSSZESEN” sorai azt jelzik, hogy a Btk. és az SzVMt. különböző időállapotaiban az elkövetőnek büntetése jellegétől függően – a büntetés kiszabását, illetőleg kitöltését követően – milyen hosszú időtartamot kellett, illetőleg kell várnia addig, amíg személy- és vagyonvédelmi vagy magánnyomozói tevékenységet folytathat.
[51] Az SzVMt. 6. §-a értelmében vett tevékenység megkezdéséhez szükséges várakozási idő
|
|
2009. jún. 30. előtt |
|
|
2009. jún. 30. – 2013. jún. 30. |
|
2013. júl. 1. után |
|
|
|
régi Btk. szerint mentesül |
SzVMt. (Bnyt.)szerinti tilalom |
ÖSSZESEN |
SzVMt. szerinti tilalom |
ÖSSZESEN* |
új Btk. szerint mentesül |
ÖSSZESEN** |
Pénzbüntetés |
|
jogerő napja |
5 év |
5 év |
5 év |
5 év |
jogerő napja |
5 év |
Közérdekű munka |
|
jogerő napja |
5 év |
5 év |
5 év |
5 év |
jogerő napja |
5 év |
Felfüggesztett szabadság-vesztés |
|
próbaidő leteltének napja |
15 év |
15 év |
8 év |
8 év |
próbaidő leteltének napja |
8 év |
Végrehajtandó szabadság-vesztés |
ha 1 évet nem |
3 év |
15 év |
18 év |
10 év |
13 év |
3 év |
13 év |
|
ha 1 évet |
5 év |
15 év |
20 év |
10 év |
15 év |
5 év |
15 év |
|
ha 5 évet |
10 év |
15 év |
25 év |
12 év |
22 év |
8 év |
20 év |
|
ha 10 évet |
10 év |
15 év |
25 év |
12 év |
22 év |
10 év |
22 év |
[52] A hatályos Btk. és SzVMt. rendelkezéseiből kitűnik, hogy a szabályozás rendkívül hosszú időtartamban – és az utalt jogszabályok korábbi időpontokban hatályos rendelkezéseihez viszonyítva alig eltérő mértékben – korlátozza az egykor elítélt, de a törvény értelmében az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól már mentesült személyek foglalkozás szabad megválasztásához való jogát. Ez a megoldás akadályozza az Alaptörvény XII. cikkében foglalt követelmények érvényesülését. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység gyakorlása elé szabott korlát esetében, az időtartam indokolatlan és súlyosan aránytalan hosszából fakadóan lényegében nem másról van szó, mint hogy a jogalkotó az adott foglalkozást gyakorolni kívánó, és ahhoz megfelelő képesítéssel rendelkező személyi kört érintően – pusztán korábbi elítélésük okán – egyfajta másodlagos szankciót alkalmaz. Tartósan eltiltja az érintetteket adott hivatás gyakorlásától, holott ilyen szankciót a bíróság esetükben nem szabott ki. Az érintett alapjog érvényesülésének ilyen időtartamú korlátozását a személy- és vagyonvédelmi, illetőleg a magánnyomozói tevékenység jellegéből fakadó, a tulajdonvédelemmel, a piacgazdasággal és a gazdaságpolitikával való összefüggései következtében fennálló sajátosságok mindazonáltal nem indokolják.
[53] Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a jogalkotó a foglalkozás gyakorolhatóságának lehetőségét kizáró korábbi elítélések körének meghatározásakor eleget tett az arányosság követelményének azzal, hogy csak meghatározott, szándékosan elkövetett cselekmények esetén kiszabott, a szankciók szűk körébe tartozó büntetések esetében rendeli alkalmazni az indítvánnyal támadott korlátozó rendelkezést. Továbbra sem felel meg ugyanakkor az arányosság követelményének az a jogalkotói megoldás, amely a korlátozás idejét túlzottan hosszú, a foglalkozás szabad megválasztásához való jogot aránytalanul korlátozó, ennek a jognak a sérelmét megvalósító időtartamban határozza meg.
[54] A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság szerint a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói területen munkát vállalni kívánó személyekkel szemben az SzVMt. 6. § (3) bekezdés b) pontjában, illetőleg a (4) bekezdésében szereplő korlátozások alaptörvény-ellenesek, azok aránytalansága miatt.
[55] 5.3. Az Alkotmánybíróság az előbbiek alapján megállapította, hogy az SzVMt. 6. § (3) bekezdés b) pontjában, valamint a 6. § (4) bekezdésében rögzített rendelkezések sértik az Alaptörvény XII. cikkében rögzített, a foglalkozás szabad megválasztásához fűződő alapvető jogot, ezért azokat a rendelkező részben foglaltak szerint, az Abtv. 41. § (1) bekezdése alapján megsemmisítette.
[56] Mivel a támadott rendelkezések alaptörvény-ellenessége az Alaptörvény XII. cikke alapján megállapítható volt, azok további vizsgálatát az Alkotmánybíróság az Alaptörvény XV. cikke vonatkozásában mellőzte.
[57] 6. Az Alkotmánybíróság által megsemmisített jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés főszabály szerint, az Abtv. 45. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság megsemmisítésről szóló határozatának a hivatalos lapban való közzétételét követő napon hatályát veszti, és e naptól nem alkalmazható, a kihirdetett, de hatályba nem lépett jogszabály pedig nem lép hatályba. Az Abtv. 45. § (4) bekezdése értelmében ugyanakkor az Alkotmánybíróság a főszabálytól eltérően is meghatározhatja az Alaptörvénnyel ellentétes jogszabály hatályon kívül helyezését, illetve a megsemmisített jogszabály általános vagy egyedi ügyekben történő alkalmazhatatlanságát, ha ezt az Alaptörvény védelme, a jogbiztonság vagy az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja.
[58] Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban is hangsúlyozta, hogy a jogbiztonság érdekében adott esetben, adott szabályozási körben egyáltalában nem tűri el a joghézagot, ezért – a joghézag elkerülése céljából – a jövőbeni megsemmisítéssel időt hagy a törvényhozónak az új szabályozás megalkotására. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint – korábbi gyakorlatával összhangban – a pro futuro megsemmisítés a jogbiztonságot szolgálja abban az esetben, ha az alaptörvény-ellenesség kimondására úgy kerül sor, hogy az Alkotmánybíróság indokoltnak tartja az alaptörvény-ellenes jogszabály helyett új szabályozás megalkotását. Ha az alaptörvény-ellenes jogszabály időleges hatályban tartása kevesebb veszélyt jelent a jogrend épsége szempontjából, mint az azonnali megsemmisítés, a jövőbeni hatályú megsemmisítés indokolt {lásd pl.: 4/2013. (II. 21.) AB határozat, Indokolás [75]}.
[59] Az Alkotmánybíróság a megsemmisítés időpontjának meghatározásakor figyelemmel volt arra, hogy a személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenység gyakorlása elé szabott korlátozást szükségesnek ítélte. Arra a megállapításra jutott, hogy kisebb sérelmét eredményezi a jogbiztonságnak a szükséges, de aránytalan szabályozás időleges fenntartása azzal szemben, mintha a tilalmak helyén átmenetileg joghézag keletkezne. Ezért az Alkotmánybíróság a jövőbeli, 2013. december 31-ével történő megsemmisítésről döntött, időt hagyva a jogalkotónak az Alaptörvénynek megfelelő új szabályozás kidolgozására.
[60] Mindazonáltal az Alkotmánybíróságnak feladata az indítvány alapjául szolgáló, konkrét ügyben keletkezett jogsérelem orvoslása is. Ennek érdekében – az Abtv. 45. § (2) bekezdése alapján – az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy a megsemmisített rendelkezések a Pécsi Törvényszék előtt 7.K.20.034/2010. szám alatt folyamatban lévő ügyben nem alkalmazhatók.
[61] Az Alkotmánybíróság határozatának a Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv. 44. § (1) bekezdésén alapul.
Alkotmánybírósági ügyszám: III/1178/2012.
Dr. Juhász Imre alkotmánybíró párhuzamos indokolása
[62] A határozat rendelkező részével egyetértek, ugyanakkor az indokolás egyes hivatkozásait és megállapításait vitatom, az alábbiak szerint:
[63] 1. A határozat indokolásának III. rész 4. pontja az Alaptörvény hatályba lépését megelőzően hozott alkotmánybírósági határozatok hivatkozhatóságát illetően lefolytatott vizsgálata során megállapítja, hogy a konkrét ügyben érintett alkotmányi és alaptörvényi rendelkezés – az Alkotmány 70/B. §-a és az Alaptörvény XII. cikke – egyező szöveggel rögzíti mindenki jogát a „foglalkozás szabad megválasztásához”. Ezt követően a határozat erre alapítva kimondja, hogy az Alaptörvény adott szakaszának az Alkotmánnyal fennálló tartalmi egyezése, az Alaptörvény egészét illető kontextuális egyezősége, és az Alaptörvény értelmezési szabályainak figyelembe vétele alapján, az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban kidolgozott érvek és megállapítások alkalmazhatóságának nincs akadálya.
[64] Álláspontom szerint az Alaptörvény és az Alkotmány felhívott rendelkezései – a határozatban foglaltakkal ellentétben –, az önkényesen kiragadott, a „foglalkozás szabad megválasztásához” szövegrésztől eltekintve – mind szövegszerűen, mind tartalmilag eltérnek egymástól, amelyből nyilvánvalóan következik, hogy az Alaptörvény XII. cikkének konkrét ügyben történő értelmezése nem végezhető el kizárólag a hatályba lépését megelőzően hozott alkotmánybírósági határozatok – mindenek előtt a 144/2008. (XI. 26.) AB határozat megállapításainak – kritika nélküli átvételével.
[65] 2. A határozat indokolása a III. rész 4.1. pontjában hosszan idézi a – fentiekben kifejtett álláspontom szerint az Alaptörvény eltérő szemléletű megközelítése miatt helyes következtetés levonására a konkrét ügyben maradéktalanul nem alkalmas – 144/2008. (XI. 26.) AB határozatot, amely egyebek mellett a következő megállapítást tartalmazza: „A rendszeres jövedelmet biztosító foglalkozás gyakorlása alkalmas arra, hogy visszasegítse az egyént az ismételt bűnelkövetéstől mentes szabadság állapotába. Amennyiben a foglalkozás gyakorlásához való jog még a kisebb tárgyi súlyú bűncselekményekhez kapcsolódóan is, a mentesülést követően is hosszú időn át, széles körben, a jogsértés feltételezett és távoli veszélyére hivatkozással ellehetetlenül, az már nem csupán a rehabilitáció eszméje által támasztott ésszerű igényekkel áll szemben, hanem aránytalan korlátozást is jelent.” Az idézett szövegrészlet megfelelhetett az Alkotmány 70/B. §-ában deklarált – a munkához való jogot a foglalkozás szabad megválasztásának jogával egy soron kezelő – felfogásnak, de véleményem szerint nem alkalmas kiindulási pont az Alaptörvény XII. cikkének helyes értelmezéséhez, amely a foglalkozás szabad megválasztásához való jogot szavatolja, de semmiképpen sem valamely foglalkozás gyakorlásának korlátozhatatlanságát részesíti alapjogi védelemben. Az esetleges korlátokra vonatkozó szabályozás legfőbb ismérve nem lehet az arányosság-aránytalanság kérdése, illetve az nem mérlegelést megkövetelő egyedi ismérveken alapul. A (potenciális) bűnelkövetőnek lehetősége van arra, hogy – ismerve az adott foglalkozás gyakorlására vonatkozó, a büntetőjogi felelősségrevonás mellett alkalmazható korlátozásokat – elálljon a bűncselekmény elkövetésére vonatkozó szándékától, más szóval tartózkodjon bűncselekmény(ek) elkövetésétől. Ily módon a választott foglalkozás szabad gyakorlása nem szükségképpeni része a foglalkozás szabad megválasztásának, hanem attól elkülönülő feltételrendszeren alapulhat és a feltételrendszernek való megfelelés az egyén törvénytisztelő életmód folytatására vonatkozó döntésétől is függ.
Dr. Pokol Béla alkotmánybíró különvéleménye
[66] Nem értek egyet a többségi határozat rendelkező részének 1. pontjába foglalt megsemmisítéssel, és különösen nem az indokolás egyes pontjaival.
[67] Az első kifogásom a határozattal szemben az, hogy a régi Alkotmány és a mostani Alaptörvény vonatkozó rendelkezéseinek eltérő szövegét és elérő kontextuális összefüggéseit nem veszi figyelembe. A régi Alkotmányban a 70/B §. (1) bekezdésben a foglalkozás szabad megválasztásához való jog össze volt fogva a munkához való joggal, amely a mai Alaptörvényben már nem létezik, és ez csak mint a munka szabad megválasztásához való jog maradt meg. A régi szabályozás így adott még némi alapot arra, hogy a munkához való jog mellett a „foglalkozáshoz való jogként” értelmezzék át a foglalkozás szabad megválasztásához való jogot, noha már az is feszegette az Alkotmánybíróság alkotmányszöveghez kötöttségét. Ma azonban már ez egyértelműen a szövegen való túlterjeszkedésként és a törvényhozás e téren meglévő szabadságának korlátozásaként fogható fel. A kiterjesztés esetében ugyanis a teljes foglalkoztatási szabályozás és így a munkajog nagy része is alkotmánybírósági ellenőrzés alá kerül, és ezzel a törvényhozás szabadsága néhány alkotmánybíró álláspontjától válik függővé, ami a rendszer alapját jelentő politikai demokráciát kérdőjelezi meg.
[68] Alapvető gondot jelent továbbá a többségi határozatban, hogy nem is érinti, nem-létezőnek tekinti az Alaptörvény új értelmezési kereteit, és a régi alkotmánybírósági döntések alapján mondja ki az indítvánnyal támadott törvényhely megsemmisítését, illetve alakítja ki ennek indokolását. Az Alaptörvény Záró és vegyes rendelkezéseinek 5. pontja épp ennek elkerülésére mondta ki a régi alkotmánybírósági határozatok hatályvesztését, hisz az új Alaptörvény rendelkezései és értelmezési elvei, illetve deklarációi csak így tudnak érvényesülni jövőbeli alkotmánybírósági döntésekben. Az Alkotmánybíróság úgy értelmezte ezt a hatályvesztést a 13/2013 (VI. 17.) AB határozatban, hogy négy feltétel teljesülése esetén lehet átvenni a hatályvesztett régi alkotmánybírósági határozatokból érveket és egy-egy alapvető jogot értelmező normatív döntési formulákat „ha az Alaptörvény adott szakaszának az Alkotmánnyal fennálló tartalmi egyezése, az Alaptörvény egészét illető kontextuális egyezősége, az Alaptörvény értelmezési szabályainak figyelembevétele és a konkrét ügy alapján a megállapítások alkalmazhatóságának nincs akadálya” (32. pont). E három feltételhez negyedikként megállapítja ez a határozat, hogy „az Alaptörvény hatálybalépése előtt meghozott határozatokban foglalt érvek felhasználását kellő részletességgel indokolni kell” (31. pont). Bár saját álláspontom szerint hatályvesztett határozatok idézését egyáltalán nem helyes megengedni – még ha mint „szabad gondolati kincsből” át is lehet venni belőlük érveket és helyesnek bizonyult döntési formulákat –, de az alkotmánybírósági többségi döntés előtt meg kell hajolni. Ám a feltételekhez kötött átvétel és ezek normatív rögzítése a 13/2013. (VI. 17.) AB határozatban az új alkotmánybírósági döntések felé azt jelenti, hogy az e feltételeket nem teljesítő átvétel nem legitim, és ezek az átvett érvek, döntési formulák „közjogi érvénytelenségben” szenvednek. Ezért az ilyen átvételeket a mindenkori későbbi alkotmánybírósági többségeknek gondosan ellenőrizni kell, hisz nincs semmilyen fórum az Alkotmánybíróság felett, amely a formális eljárási sértései esetén megsemmisíthetné a döntéseit, ahogy az Alkotmánybíróság is teszi más állami szervek döntései vonatkozásában. Így csak a mindenkori későbbi alkotmánybírói többségek képesek ezt az ellenőrzést megtenni, és ez kötelességük, ha az átvétel közjogi érvénytelensége felmerül az átvétel feltételeinek megsértése miatt.
[69] A jelen esetben az a probléma, hogy a többségi határozat egyszerűen csak deklarálja a 13/2013. (VI. 17.) AB határozat követelményeit a régi Abh.-kból átvételek előfeltételeként, majd egyetlen feltételt sem leellenőrizve kijelenti, hogy „a konkrét ügy alapján a testület úgy ítélte meg, hogy az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban kidolgozott érvek, jogelvek és alkotmányos összefüggések alkalmazhatóságának nincs akadálya” (az indokolás III. részének 4. pontjában.). Mint látható volt, itt még a legalapvetőbb előfeltétel sem teljesült, hisz az Alaptörvény és az Alkotmány adott szakaszának szövege is lényegesen eltér, amely eleve kizárja az átvételt, de ezen túl az Alaptörvény kötelező értelmezési elvei és szabályaival egyezés vizsgálatára sem került itt sor, nem is beszélve az átvétel kellő részletességgel való indokolásának kötelezettségéről. Meg lehet tehát állapítani, hogy a jelen határozatban a régi érvek és döntési formulák átvétele „közjogi érvénytelenségben” szenved, és megítélésem szerint az így átvett, korábbi Alkotmányon alapuló formulák nem használhatók fel a későbbi alkotmánybírósági határozatokban.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás