• Tartalom

21/2013. (IX. 17.) HM rendelet

21/2013. (IX. 17.) HM rendelet

a honvédek illetményéről, illetményjellegű juttatásairól, jutalmazásáról, valamint a honvédelmi ágazatban foglalkoztatott közalkalmazottak jutalmazásáról1

2015.02.01.

A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény 238. § (2) bekezdés 18–21. pontjában, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 85. § (5) bekezdés o) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

I. Fejezet

AZ ILLETMÉNY

1. A beosztási illetmény

1. § A beosztási illetménynek a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.) 123. § (3) bekezdése szerinti magasabb összegben való megállapítása (a továbbiakban: beosztási illetmény eltérítés) kizárólag akkor lehetséges, ha az állományilletékes parancsnok az e célra elkülönített, a 85. § (3) bekezdése szerinti helyi kerettel rendelkezik. A beosztási illetmény eltérítését a helyi keret még lekötetlen része terhére kell végrehajtani.

2. § (1) A beosztási illetmény eltérítés – a Hjt. 123. § (3) bekezdésének figyelembevételével – határozott ideig, a következő besorolási kategóriába való besorolás időpontjáig tart. A beosztási illetmény eltérítése a soron következő besorolási kategóriába való kerülés időpontja előtt is indoklás nélkül megszüntethető, vagy a beosztási illetmény eltérítés mértéke módosítható.

(2) A hivatásos és szerződéses állományú katonák (a továbbiakban együtt: állomány tagja) magasabb besorolási kategóriába kerülésekor a munkáltatói jogkör gyakorlója ismételten dönthet arról, hogy a beosztási illetmény magasabb összegben kerüljön-e megállapításra.

(3)2

2. Az illetménykiegészítés

3. § A Hjt. 124. § (1) bekezdés a) pontja szerinti központi hivatal esetén járó illetménykiegészítésre a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendeletben központi hivatalként meghatározott honvédségi szervezetek állománya jogosult.

3/A. §3 A Hjt. 124. § (4) bekezdése alapján az állománynak a Honvédség központi pénzügyi és számviteli, ingatlan fenntartási és üzemeltetési, logisztikai, valamint központosított igazgatási feladatokat ellátó szervezeténél (a továbbiakban: a Honvédség központi pénzügyi és számviteli feladatokat ellátó szervezete) szolgálatot teljesítő felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező tagja a beosztási illetmény 50%-ának, felsőfokú végzettséggel nem rendelkező tagja a beosztási illetmény 15%-ának megfelelő illetménykiegészítésre jogosult.

3/B. §4 A Hjt. 124. § (4) bekezdése alapján az állománynak a Honvédség katonai igazgatási és központi adatfeldolgozó szervénél szolgálatot teljesítő felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező tagja a beosztási illetmény 35%-ának, felsőfokú végzettséggel nem rendelkező tagja a beosztási illetmény 10%-ának megfelelő illetménykiegészítésre jogosult.

3/C. §5 A Hjt. 124. § (4) bekezdése alapján az állománynak a Honvédség beszerzési feladatokat ellátó szervezeténél szolgálatot teljesítő felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező tagja a beosztási illetmény 50%-ának, felsőfokú végzettséggel nem rendelkező tagja a beosztási illetmény 15%-ának megfelelő illetménykiegészítésre jogosult.

3. A szolgálati időpótlék

4. §6 A Hjt. 92. § (5) bekezdésében foglaltak alkalmazása szempontjából a rész-szolgálati időket össze kell számítani, ha a tényleges szolgálati viszony időtartamai között megszakítások vannak.

4. Az illetménypótlékok általános szabályai

5. § Az illetménypótlék az állomány tagjának az illetménypótlékra jogosító szolgálati tevékenység esetén a tevékenység tényleges kifejtésének idejére, az illetménypótlékra jogosító beosztás esetén a beosztás betöltésének idejére jár.

6. § (1) E rendelet alkalmazásában eseti illetménypótléknak minősül

a) a repülőgép berepülési pótlék,

b) az ejtőernyős ugrási pótlék,

c) az ejtőernyő beugrási pótlék,

d) a tűzszerészpótlék,

e) a búvárpótlék,

f) a készenléti pótlék,

g) az ügyeleti pótlék,

h) a gyakorlati pótlék,

i) az orvosi ügyeleti pótlék,

j) a terepfelmérői pótlék,

k) a gépjárművezetői pótlék,

l) a délutáni és éjszakai pótlék,

m) az atom-, biológiai, vegyi (a továbbiakban: ABV) katasztrófavédelmi pótlék,

n) az egészségkárosító veszélynek kitett beosztásban szolgálatot teljesítők eseti pótléka,

o) az eseti díszelgési pótlék és

p) az akciószolgálati pótlék.

(2) Az állomány tagja részére készenléti pótlék, ügyeleti pótlék, gyakorlati pótlék, orvosi ügyeleti pótlék vagy túlszolgálatért járó ellentételezés – ideértve a túlszolgálat szabadidőben vagy pénzben történő megváltását is – egyidejűleg nem folyósítható.

5. A vezetői illetménypótlék

7. § (1) A Hjt. 126. §-a szerinti vezetői illetménypótlékra való jogosultság a vezetői beosztás betöltésének kezdő napjától annak utolsó napjáig, saját beosztás ellátása alóli mentesítéssel vezetői beosztás ellátására szóló megbízás esetén a megbízás írásba foglalt munkáltatói döntésben meghatározott kezdő napjától a megbízás megszüntetésének napjáig tart.

(2) A speciális előmeneteli rendbe tartozó vezetői beosztás esetén a vezetői illetménypótlék mértékét a beosztásra rendszeresített rendfokozathoz tartozó besorolási kategória, a pótlék összegét az állomány tagjának beosztási illetménye alapján kell meghatározni.

6. A repülési pótlék

8. § Repülési pótlékra jogosult

a) a repülő beosztást betöltő és repülő kiképzést végrehajtó légijármű vezető és a légijármű személyzet tagja (a továbbiakban együtt: repülőhajózó) és

b) az állomány külföldön repülőhajózó képzésen résztvevő, nem repülőhajózó beosztást betöltő tagja.

9. § (1) A repülési pótlék mértéke a repülőhajózó beosztásától, kiképzettségétől és a szakmai feladatok végrehajtásában való alkalmazhatóságától függ, melyek alapján a repülési pótlékra jogosultak közül

a) a korlátozás nélkül hadrafogható (COMBAT READY) repülőhajózó az I. kategóriába,

b) a korlátozottan hadrafogható (LIMITED COMBAT READY) repülőhajózó a II. kategóriába, és

c) a kiképzés alatt álló (UNDER TRAINING) repülőhajózó a III. kategóriába

tartozik.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kategóriákba tartozás feltételeit a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) utasításban határozza meg.

(3) A repülési pótlék havi mértékét az illetményalap százalékában meghatározva az 1. melléklet tartalmazza.

7. A repülőgép berepülési pótlék

10. § (1) Repülőgép berepülési pótlék jár annak a repülőhajózónak, aki repülőgépet vagy helikoptert gyári javítások, időszakos vizsgák, csapatjavítások, hajtóműcserék alkalmából, valamint bonyolult meghibásodások légi kivizsgálása esetén, továbbá új típusú repülőgépet vagy helikoptert a szállító féltől történő műszaki átvétele után berepül.

(2) A repülőgép berepülési pótlék mértékét berepült gépenként az illetményalap százalékában meghatározva a 2. melléklet tartalmazza.

8. Az ejtőernyős ugrási pótlék

11. § (1) Ejtőernyős ugrási pótlékra az állomány azon tagja jogosult, akinek az ejtőernyős ugrás végrehajtása a beosztása ellátásával együtt járó feladata.

(2) Az ejtőernyős ugrási pótlék mértéke ugrásonként

a) az 1–75. ugrás között az illetményalap 4,2%-a,

b) a 76–500. ugrás között az illetményalap 8,4%-a,

c) az 501. ugrástól az illetményalap 17%-a.

(3) Az ejtőernyős ugrási pótlék összege a (2) bekezdés szerinti mértékhez képest az ugrás körülményeitől és bonyolultságától függően 25–100%-kal növekszik a 3. mellékletben foglaltak szerint.

(4) Az ugrás körülményeinek és bonyolultságának elbírálása szempontjából az állami repülések céljára kijelölt légterekben végrehajtott repülések szabályairól szóló miniszteri rendelet által előírt üzembentartói intézkedésben rögzített fogalmakat kell meghatározónak tekinteni a terep jellegére és az ugrási magasságra vonatkozóan.

12. § (1) Az ugrás végrehajtásának – bekötött, stabilizátoros vagy kézi – módja a pótlék összegét nem befolyásolja.

(2) A pótlékra jogosító, teljesített ugrások számába a honvédségi szolgálati feladatként végrehajtott ugrásokon kívül

a) a polgári ejtőernyős kiképzés vagy ejtőernyős sporttevékenység (különösen az edzés, verseny) során végrehajtott ugrások, valamint

b) az ejtőernyő 13. § szerinti beugrása során végrehajtott ugrások,

számát is be kell számítani.

(3) Az ejtőernyős ugrási pótlék megállapításának alapja az állomány tagja által végrehajtott ugrásokról vezetett tervtábla, külföldön végrehajtott katonai ugrások esetében pedig az ugrást szervező fél hivatalos igazolása.

9. Az ejtőernyő beugrási pótlék

13. § (1) Ejtőernyő beugrási pótlékra jogosult az állomány beugró szakszolgálati engedéllyel rendelkező azon tagja, aki gyári új, továbbá ipari javított vagy átszerelt (a továbbiakban együtt: ipari javított) ejtőernyővel hatósági légi alkalmassági vagy üzemeltetői ellenőrző ugrást hajt végre.

(2) Az ejtőernyő beugrási pótlék mértéke ernyőnként

a) ipari javított, repülőgép-vezető mentőernyő beugrásáért az illetményalap 31%-a,

b) légijárműnek minősített ejtőernyő beugrásáért az illetményalap 23%-a.

(3) Az ipari javított ernyővel való ugrásért csak akkor jár az ejtőernyő beugrási pótlék, ha az a garanciális, kifogásolási határidőn belül történt. A garanciális időn túli ugrásért a 11. § szerinti pótlék jár.

(4) Ha egy ejtőernyő vizsgálatához több ellenőrző ugrást is szükséges végrehajtani, ezen ugrásokért együttesen a (2) bekezdés szerinti mértékű pótlék jár.

(5) Az ejtőernyő beugrási pótlék megállapításának alapja az állomány beugró szakszolgálati engedéllyel rendelkező tagja által teljesített beugrásokról vezetett nyilvántartás.

14. § (1) Az ejtőernyő beugrási pótlék összegének megállapításánál

a) repülőgép-vezető mentőernyőnek kell tekinteni a repülőgép-vezetők és a légijármű személyzet részére életmentő ernyőként rendszeresített ernyőt,

b) légijárműnek minősített ejtőernyőnek kell tekinteni az ejtőernyős ugrások végrehajtásához használt nem kizárólagosan mentési célra szolgáló ernyőt,

c) ipari javított ernyőnek kell tekinteni azt az ejtőernyőt vagy repülőgép-vezető mentőernyőt, amelynek egy vagy több főrészét vagy azok részeit kicserélték.

(2) Az (1) bekezdés c) pontjában foglaltak szempontjából főrésznek minősül a kupola, a teljes zsinórzat és a teljes heveder.

(3) A (2) bekezdésben foglaltakkal azonosnak számító cserének minősül az, amely a kupolának legalább 10%-át, háromnál több főtartózsinórt, repülőgép-vezető mentőernyő combhevederét érinti.

10. A tűzszerészpótlék

15. § (1) Az állománynak az aknazár telepítését, elaknásított terület mentesítését, lőtér lövészet utáni mentesítését, ismeretlen fizikai állapotú lőszer, robbanóanyag vagy robbanótest felkutatását – ideértve a külföldön műveleti területen feltételezett robbanótestek felkutatása céljából tűzszerészeti tevékenység keretében végzett személy- és gépjármű átvizsgálást is –, hatástalanítását, megsemmisítését, továbbá szállítását végző aknakutató, aknász vagy tűzszerész beosztást betöltő, valamint a felsorolt feladatokban közvetlenül résztvevő és robbanásveszélyes helyen tartózkodó tagja tűzszerészpótlékra jogosult.

(2) Nem jogosult tűzszerészpótlékra az állomány azon tagja, aki kiképzés, gyakorlat keretében hajtja végre az (1) bekezdés szerinti feladatokat.

16. § (1) A tűzszerészpótlék óránkénti mértéke

a) annak, aki az aknazár telepítését, elaknásított terület mentesítését, lőtér lövészet utáni mentesítését, ismeretlen fizikai állapotú lőszer, robbanóanyag vagy robbanótest felkutatását, hatástalanítását vagy megsemmisítését közvetlenül végzi, az illetményalap 15%-a,

b) az ismeretlen fizikai állapotú lőszer, robbanóanyag, robbanótest szállítását végző gépjármű, hajó vezetőjének az illetményalap 7,5%-a,

c) annak, aki nem tartozik az a) és b) pont hatálya alá, de a 15. § (1) bekezdése szerinti feladatellátás során robbanásveszélyes helyen tartózkodik, az illetményalap 4,7%-a.

(2) A tűzszerészpótlékra jogosító időtartam megállapításakor az (1) bekezdés szerinti feladatok ellátásának időtartamait naponta, díjazási mértékenként külön-külön kell összeszámítani. Ha az összeszámított időtartam egész órával maradék nélkül nem osztható, a fennmaradó időt a pótlék összegének megállapításakor teljes óra tűzszerészpótlékra jogosító időtartamként kell figyelembe venni.

17. § A tűzszerészpótlék megállapításának alapja

a) belföldön a tűzszerész feladatot elrendelő parancs, a névre szóló megbízólevél, valamint a járőrnapló,

b) külföldön műveleti területen a tűzszerész feladatot elrendelő parancs és a járőrnapló.

11. A búvárpótlék

18. § (1) Búvárpótlékra az állomány azon tagja jogosult, aki búvár beosztást tölt be, és búvárfeladatot teljesít.

(2) A búvárjelölt a búvártanfolyam ideje alatt végzett tevékenységért is jogosult búvárpótlékra.

19. § (1) A búvárpótlék mértéke óránként

a) folyóvízben végrehajtott merülésért az illetményalap 3,5%-a,

b) állóvízben végrehajtott merülésért vagy búvárkeszonban végrehajtott feladatért az illetményalap 2,6%-a.

(2) A búvár részére víz alatti robbantás, tűzszerész tevékenység végzése esetén az (1) bekezdés szerinti juttatáson felül, óránként az illetményalap 4,7%-ának megfelelő összegű tűzszerészpótlék is jár.

20. § (1) Búvárpótlék csak annak fizethető, aki

a) jóváhagyott terv vagy külön intézkedés alapján szolgálati feladatként hajt végre búvármerüléseket vagy túlnyomásos térben feladatokat,

b) érvényes búváralkalmassági egészségügyi minősítéssel rendelkezik, és

c) legalább alapfokú búvártanfolyamot végzett, és annak anyagából sikeres vizsgát tett.

(2) A búvárpótlék megállapításának alapja a végrehajtott merülésekről vezetett merülési napló.

12. A készenléti pótlék

21. § (1) Készenléti pótlékra jogosult az állomány azon tagja, aki a miniszter által miniszteri rendeletben vagy utasításban, vagy a Honvéd Vezérkar főnöke (a továbbiakban: HVKF) vagy a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (a továbbiakban: KNBSZ) főigazgatója által intézkedésben elrendelt, a Hjt. 105. § (3) bekezdése szerinti készenléti szolgálat ellátására került vezénylésre.

(2) Nem jogosult készenléti pótlékra az, aki a készenléti szolgálatot a Hjt. 94. § (2) bekezdés b) és c) pontja szerinti szolgálati rendben, a szervezetszerű beosztásával együttjáró szolgálati feladatként látja el.

(3)7 A készenléti pótlék megállapításának alapja a pótlék folyósítását megalapozó szolgálatokat működtető honvédségi szervezetnél és a KNBSZ-nél (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezet) a szolgálatokról kiadott szolgálati intézkedés és a havi szolgálatvezénylés.

22. §8 (1) Laktanyai készenléti szolgálat esetén a készenléti pótlék óránkénti mértéke az illetményalap 0,26%-a.

(2) A készenléti szolgálat jellegétől függetlenül az (1) bekezdés szerinti készenléti pótlékra jogosult

a) a készenléti szolgálatra kijelölt katonai ügyész, valamint a készenléti szolgálatot teljesítő nyomozótiszt,

b) az állomány NATO Reagáló Erők, illetve az Európai Unió Harccsoportjának és az Európai Unió irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó művelet kötelékébe felajánlott egység, alegység állományában belföldön készenléti szolgálatot teljesítő tagja,

c) az állomány gépjármű-baleseti helyszínelő készenléti szolgálatot teljesítő tagja,

d) az MH Egészségügyi Központban, valamint az MH Egészségügyi Központ parancsnoka által készenléti szolgálatra kijelölt helyőrségekben egészségügyi készenléti szolgálatot teljesítő katonaorvos, egészségügyi tiszt, altiszt, tisztes, közkatona, és

e) az állománynak az a)–d) pontok alá nem tartozó, a miniszter által rendeletben vagy utasításban, a HVKF és a KNBSZ főigazgatója által parancsban vagy intézkedésben időlegesnek nem minősített készenléti szolgálatot teljesítő tagja.

(3) Azon laktanyán kívüli készenléti szolgálatok esetén, amelyek a (2) bekezdésben nem szerepelnek, az állomány tagja készenléti pótlékra óránként az illetményalap 0,2%-ának megfelelő mértékben jogosult.

(4) Az állomány Hjt. 105. § (3) bekezdés c) pontja szerinti készenléti szolgálatot belföldön teljesítő tagja részére járó készenléti pótlék mértékét az (1)–(3) bekezdésben és a 21. § (3) bekezdésében foglaltak megfelelő alkalmazásával kell megállapítani.

23. §9 (1) A 22. § (1) bekezdése szerinti készenléti pótlék időarányos részének a hatszorosa illeti meg az állomány tagját a belföldi kiküldetés esetén, ha az utazási idő, vagy annak egy része a szolgálatteljesítési idő szolgálati rend szerinti beosztásán kívülre esik.

(2) Nem jogosult az (1) bekezdés szerinti díjazásra az állomány Hjt. 46. § (1) bekezdés c) pontja szerint rendelkezési állományba tartozó azon tagja, aki nem a miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: HM) képzési igényeihez kapcsolódóan hajt végre belföldi kiküldetést.

(3) Az (1) bekezdés alkalmazása szempontjából utazási időnek minősül

a) személygépkocsival történő utazás esetén annak indulásától a megérkezéséig eltelt idő,

b) tömegközlekedési eszközzel történő utazás esetén annak indulásától a megérkezéséig tartó, valamint az átszállással töltött idő,

c) a tömegközlekedési eszköz megérkezésétől a kiküldetés szerinti szolgálatteljesítési idő kezdetéig, valamint a szolgálatteljesítési idő végétől a tömegközlekedési eszköz indulásáig eltelt idő.

(4) Az (1) bekezdés szerinti díjazás megállapítása szempontjából az egy órával nem osztható töredékidőre csak akkor jár díjazás, ha annak időtartama a 30 percet meghaladja. Ez esetben a díjazás mértéke szempontjából a 30 percet meghaladó töredékidőt teljes órának kell tekinteni.

13. A készenléti szolgálatban végzett katasztrófavédelmi tevékenység díjazása

24. § (1) A Hjt. 107. § (1) bekezdése alapján az állomány katasztrófavédelmi feladat végrehajtása érdekében elrendelt készenléti szolgálatba vezényelt tagja a készenléti szolgálat időtartama alatt a napi szolgálatteljesítési időn kívül általa ténylegesen kifejtett katasztrófavédelmi feladatvégzés idejére készenléti pótlék helyett a túlszolgálat pénzbeli ellentételezésére vonatkozó szabályok szerint jogosult díjazásra.

(2) Az (1) bekezdés szerinti juttatás megállapításának alapja az arra jogosító katasztrófavédelmi tevékenységet irányító helyszíni vezető által aláírt külön nyilvántartás.

14. Az ügyeleti pótlék

25. § (1)10 Ügyeleti pótlékra jogosult az állomány azon tagja, aki a miniszter által kiadott miniszteri rendeletben vagy utasításban, vagy a HM közigazgatási államtitkára, a HVKF vagy a KNBSZ főigazgatója által kiadott intézkedésben elrendelt, vagy engedélyezett 24 órás őr-, ügyeleti, vagy katonai rendészeti szolgálatot lát el a Hjt. 105. § (2) bekezdése szerinti feladatrendben.

(2) Nem jogosult ügyeleti pótlékra az, aki a 24 órás ügyeleti szolgálatot a Hjt. 94. § (2) bekezdés b) és c) pontja szerinti szolgálati rendben, a szervezetszerű beosztásával együttjáró szolgálati feladatként látja el, valamint az, aki a 29. §-ban meghatározott gyakorlatokon teljesít ügyeleti szolgálatot.

26. § (1) Az ügyeleti pótlék óránkénti mértéke

a) az ügyeletes parancsnoki, légierő ügyeletes parancsnoki és a Magyar Honvédség (a továbbiakban: Honvédség) középszintű irányító-vezető szervezete hadműveleti központjának ügyeleti szolgálata esetében az illetményalap 0,31%-a,

b) a laktanya-, az objektumügyeletes, a felderítő szolgálat, valamint a honvédelmi szervezet riasztó-értesítő feladatokat ellátó legmagasabb szintű ügyeleti szolgálata esetében az illetményalap 0,23%-a,

c) az a) és a b) pont alá nem tartozó egyéb – így különösen kapu-, telephely- – ügyeletesi, az őrparancsnoki, a zászlóalj vagy század napostiszti szolgálat, valamint a katonai rendészeti szolgálat esetén az illetményalap 0,16%-a.

(2) Az ügyeletes helyettesének az ügyeletessel azonos feltételek szerint és azonos összegben jár az ügyeleti pótlék.

(3)11 Azon (1) bekezdés szerinti szolgálatok esetében, amelyeket a működtetésükre vonatkozó szolgálati intézkedés alapján tartalmilag a készenléti szolgálatra jellemző körülmények között kell ellátni, ügyeleti pótlék helyett a 22. § szerinti készenléti pótlék jár.

27. § Az ügyeleti pótlék megállapításának alapja a pótlék folyósítását megalapozó szolgálatokat működtető honvédelmi szervezeteknél a szolgálatokról kiadott havi szolgálatvezénylés.

15. A gyakorlati pótlék

28. § (1) Az állomány tagja részére miniszteri utasításban, valamint a HM közigazgatási államtitkára, a HVKF, a KNBSZ főigazgatója vagy a Honvédség középszintű vezető szervének vezetője által intézkedésben elrendelt belföldi gyakorlaton eltöltött napokra gyakorlati pótlék jár.

(2) A gyakorlati pótlékra a gyakorlatvezetők, a gyakorlatokon ellenőrzési vagy döntnöki feladattal megbízott személyek is jogosultak.

29. § (1) A gyakorlati pótlék szempontjából csak azok a harcászati, szakharcászati, csapás- és tűzvezetési, együttműködési, harc- és gépjárművezetési, rendszer-, ”MĆĆ összekovácsolási, műszaki út- és létesítményépítési gyakorlatok és lövészetek vehetők számításba, amelyeknek az időtartama a 24 órát meghaladja, és a résztvevőknek a gyakorlat teljes időtartama alatt a gyakorlat helyszínén kell tartózkodniuk. A 24 óra feletti időtartamú gyakorlat esetén minden megkezdett 12 óra 0,5 napnak számít.

(2) Nem terjed ki a gyakorlati pótlékra való jogosultság a nem gyakorlat keretében elrendelt távollétekre, így különösen a kiképzésekre, a továbbképzésekre, a gyakorlatokkal nem összefüggő ellenőrzésekre, valamint azokra az igénybevételekre, amelyekért a résztvevők külön pénzbeli juttatásban részesülnek.

30. § A gyakorlati pótlék naponkénti összegét a 29. § (1) bekezdése szerinti valamennyi gyakorlattípus esetében a Hjt. 128. § (1) bekezdés i) pontja szerinti mérték alapján kell megállapítani.

31. § A gyakorlati pótlék megállapításának alapja a gyakorlatokon töltött napokról vezetett nyilvántartás.

16. Az orvosi ügyeleti pótlék

32. § Az MH Egészségügyi Központban (a továbbiakban: MH EK) az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvényben (a továbbiakban: Eütev.) meghatározott egészségügyi ügyelet ellátásáért az orvos, egészségügyi tiszt, altiszt és a legénységi állomány tagja orvosi ügyeleti pótlékra jogosult.

33. § Az orvosi ügyeleti pótlék óránkénti mértéke az illetményalap százalékában meghatározva

a) orvos esetében

aa) hétköznap teljesített ügyelet esetén 3,5%,

ab) heti pihenőnapon teljesített ügyelet esetén 4%,

ac) munkaszüneti napon teljesített ügyelet esetén 4,5%,

b) az állomány a) pontba nem tartozó tagja esetében

ba) hétköznap teljesített ügyelet esetén 2,5%,

bb) heti pihenőnapon teljesített ügyelet esetén 2,8%,

bc) munkaszüneti napon teljesített ügyelet esetén 3,2%.

17. A terepfelmérői pótlék

34. § Terepfelmérői pótlék az állomány topográfus és geodéta beosztású tagjai közül a terepen geodéziai vagy topográfiai munkát végzőnek – a helyszíni terepfelmérői munkák idejére – jár.

35. § A terepfelmérői pótlék napi mértékét – a munkateljesítménytől, az elvégzett tevékenység körülményeitől, jellegétől és minőségétől függően – az állományilletékes parancsnok állapítja meg a Hjt. 128. § (1) bekezdés k) pontjában foglaltak figyelembevételével.

18. Az egészségkárosító veszélynek kitett beosztásban szolgálatot teljesítők pótléka

36. § (1) Az állomány rendszeresen egészségkárosító veszélynek kitett beosztásban szolgálatot teljesítő tagja havonta a Hjt. 128. § (1) bekezdés l) pontja szerinti pótlékra (a továbbiakban: egészségi veszélyességi pótlék) jogosult.

(2) Az (1) bekezdés szempontjából egészségkárosító veszélynek kitett beosztásban szolgálatot teljesítőnek minősül, akinek a szolgálati tevékenységét a napi szolgálatteljesítési idő több, mint felében – ionizáló sugárzásnak kitett beosztásban legalább 3 órában – egészségkárosító kockázati tényezőnek kitett körülmények között kell végeznie, vagy a védelem csak egyéni védőeszköz olyan állandó vagy tartós használatával valósul meg, amely a viselője számára fokozott megterhelést jelent.

(3) Az egészségkárosító kockázati tényezők fennállását – a helyszíni vizsgálat alapján, az országos szakmai gyakorlatot figyelembe véve – az MH Közegészségügyi és Járványügyi Szolgálata állapítja meg.

37. §12 Ha az állomány tagja csak a havi szolgálatteljesítési idő egyes napjain végzi tevékenységét a 36. § (2) bekezdésében meghatározott körülmények között, e napokra a Hjt. 128. § (2) bekezdés a) pontja szerinti eseti pótlékra jogosult.

38. § Az egészségi veszélyességi pótlék megállapításának alapja az arra jogosító beosztásokról az állományilletékes parancsnok által írásban kijelölt személy által vezetett részletes nyilvántartás.

19. Az osztályba-sorolási pótlék

39. § (1) Osztályba-sorolási pótlékra jogosult – a repülőhajózó kivételével – az állománynak a miniszter által meghatározott beosztásban haditechnikai eszközöket közvetlenül kezelő, vezető tagja, ha az osztályos szintre előírt elméleti és gyakorlati követelményeket teljesítette. Ha az állomány tagja olyan beosztást tölt be, amelynek keretében egynél több, osztályos minősítéshez kötött szakfeladatot kell végezni, ezért szakfeladatonként külön-külön is osztályos fokozatot szerez, részére az osztályba-sorolási pótlék csak a számára kedvezőbb osztályos fokozat után jár.

(2) Ha az állomány tagja az osztályos fokozatát elveszti, az e tényt rögzítő munkáltatói döntésben meghatározott időponttól osztályba-sorolási pótlékra nem jogosult.

(3) Amennyiben az állomány tagja

a) más, nem az általa megszerzett osztályos fokozathoz kapcsolódó beosztásba kerül áthelyezésre, az osztályba-sorolási pótlék megszüntetésére kell intézkedni,

b) ismételten a korábban megszerzett osztályos fokozatához köthető beosztásba kerül, az osztályba-sorolási pótlék az utolsó osztályos fokozatának megvédését követően folyósítható részére.

(4) Az osztályba-sorolási pótlékra jogosító beosztásokat a honvédelmi szervezet szervezeti és működési szabályzatának függelékében kell felsorolni.

40. § Az osztályba-sorolási pótlék havi mértéke – a 41–43. §-okban foglalt kivételekkel – az illetményalap százalékában meghatározva

a) mesterfokozat esetén

aa) tiszt részére 12,6%,

ab) altiszt és a legénységi állomány tagja részére 10,5%,

b) 1. osztály esetén

ba) tiszt részére 10,5%,

bb) altiszt és a legénységi állomány tagja részére 8,4%,

c) 2. osztály esetén

ca) tiszt részére 8,4%,

cb) altiszt és a legénységi állomány tagja részére 6,3%.

41. § (1)13 A honvédelmi szervezeteknél az állomány repülés kiszolgálását végző földi beosztású (a továbbiakban: földi kiszolgáló), valamint ejtőernyős tagja osztályba-sorolási pótlékra jogosult, amelynek – osztályos fokozatnak megfelelő – havi mértékét az illetményalap százalékában meghatározva a 4. melléklet tartalmazza.

(2) Az egészségi okból véglegesen letiltott ejtőernyős osztályba-sorolási pótlékát a letiltásról szóló munkáltatói döntés kiadása hónapjának utolsó napjával be kell szüntetni.

42. § A Honvédség középszintű vezető szervének alárendeltségébe tartozó honvédelmi szervezetek és a KNBSZ speciális híradó, rádiófelderítő, rádiótechnikai és rádiózavaró, rádiótechnikai felderítő távírásza és rádióműszerésze osztályba-sorolási pótlékra jogosult, amelynek havi mértéke az illetményalap százalékában meghatározva

a) 1. osztály esetén 11,6%,

b) 2. osztály esetén 10,5%,

c) 3. osztály esetén 9,5%.

20. A repülőműszakiak mester-kiegészítő pótléka

43. § A mesterfokozat követelményeinek megfelelt repülőműszaki tiszt és altiszt részére mester-kiegészítő pótlék jár, amelynek havi mértéke

a) a repülőműszaki mester tiszt esetében az illetményalap 12%-a,

b) a repülőműszaki mester altiszt esetében az illetményalap 10%-a.

21. A repülő és helikopter műszaki üzembentartó pótlék

44. § (1) Az állomány repülőműszaki beosztású tagja repülő és helikopter műszaki üzembentartó pótlékra jogosult.

(2) A repülő és helikopter műszaki üzembentartó pótlékra jogosító beosztásokat a Honvédség középszintű vezető szerve által kiadott jegyzék tartalmazza.

45. § A repülő és helikopter műszaki üzembentartó pótlék havi összegét a Hjt. 128. § (1) bekezdés o) pontja szerinti mértékben kell megállapítani.

22. A különleges igénybevételi pótlék

46. § (1) Különleges igénybevételi pótlékra jogosult az állomány tagja, ha

a) különleges műveleti kiképzésen vesz részt,

b) nemzetközi szervezethez vezényelt katonai megfigyelőként külföldön műveleti területen lát el feladatot, vagy

c) nemzetközi szervezet által vezetett béketámogató művelet keretében külföldön teljesít szolgálatot, és annak időtartama alatt részére a béketámogató műveletet vezető nemzetközi szervezet közvetlenül biztosít pénzbeli ellátást.

(2) A különleges igénybevételi pótlék arra az időre folyósítható, amely időszak alatt az állomány tagja az (1) bekezdés szerinti különleges műveleti kiképzésen vesz részt, vagy amely időszak alatt az (1) bekezdés szerinti körülmények között teljesít szolgálatot.

(3) Az (1) bekezdés a) pontjában foglaltak szempontjából különleges műveleti kiképzésen résztvevőnek minősül

a) a Honvédség különleges műveleti zászlóaljának állományába tartozó, az alap- vagy teljes szintű különleges műveleti képesség elérése és szinten tartása érdekében végrehajtott kiképzésen,

b) a Honvédség középszintű vezető szervének vezetője által intézkedésben kijelölt honvédelmi szervezetektől a NATO Különleges Műveleti Alaptanfolyamon

résztvevő kiképző és kiképzendő állomány.

47. § A különleges igénybevételi pótlék havi mértéke

a) az illetményalap 100%-a

aa) a tárgyhónapban 10 napot elérő különleges műveleti kiképzésen résztvevő,

ab) a 46. § (1) bekezdés b) pontja szerinti állomány,

ac) a 46. § (1) bekezdés c) pontja szerinti állomány magyar kontingensben szolgáló tagja

esetében,

b) az illetményalap 50%-a

ba) a tárgyhónapban 10 napot el nem érő, de legalább 1 napos különleges műveleti kiképzésen résztvevő,

bb) a 46. § (1) bekezdés c) pontja szerinti állomány béketámogató művelet magasabb parancsnokságain, magasabb törzseiben szolgáló tagja

esetében.

48. § A különleges műveleti kiképzésen résztvevő részére a különleges igénybevételi pótlékot a kiképzési tervben foglalt időtartam alapján kell havonta megállapítani. A tárgyhavi különleges igénybevételi pótlék megállapításakor az előző hónapra megállapított pótlék összege és az előző havi tényleges teljesítés alapján járó összeg esetleges különbözetét rendezni kell, és a tárgyhavi kifizetést ennek figyelembevételével kell végrehajtani.

23. Az oktatói pótlék

49. § Az állomány Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (a továbbiakban: NKE) szolgálatot teljesítő, oktatói fokozattal rendelkező tagja oktatói pótlékra jogosult.

50. §14 A jogosultak esetében az oktatói pótléknak az 5. mellékletben meghatározott alsó és felső határok közötti konkrét mértékét és összegét – a 85. §-ban foglaltak, továbbá az oktatói fokozat és az ahhoz kapcsolódóan végzett feladatrendszer, valamint az adott oktatói fokozatban vagy beosztásban eltöltött időtartam figyelembevételével – az NKE rektorának javaslata alapján az állományilletékes parancsnok állapítja meg.

24. A gépjárművezetői pótlék

51. § (1) Gépjárművezetői pótlékra jogosult az állomány azon tagja, aki

a) a beosztásából adódó feladatok ellátása során – külön engedély birtokában – szolgálati gépjárművet rendszeresen vezet, ide nem értve a gépjárművezetői beosztást betöltőket, vagy

b) megkülönböztető jelzéssel ellátott szolgálati gépjárművet vezet.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja szempontjából rendszeresnek minősül a gépjárművezetés, ha az állomány tagja havonta a munkanapok több, mint felében szolgálati célból vezet szolgálati gépjárművet, vagy a szolgálati célú gépjárművezetés legalább havi 1000 km futásteljesítménnyel jár.

52. § (1) A gépjárművezetői pótlék havi összegét a Hjt. 128. § (1) bekezdés r) pontja szerinti mértékben kell megállapítani.

(2) Az 51. § (2) bekezdése szerinti pótlékra jogosító feltétel fennállásának megállapítása érdekében a szolgálati gépjárművel megtett utakról – a KNBSZ állománya kivételével – személyenként útnyilvántartást kell vezetni.

25. A délutáni és éjszakai pótlék

53. § (1) Az MH EK-ban szolgálatot teljesítő – három műszakban foglalkoztatott – katonaorvos, egészségügyi tiszt, altiszt, legénységi állományú részére délutáni és éjszakai pótlék jár.

(2) A pótlék óránkénti mértéke

a) orvos esetében

aa) délutáni műszakban az illetményalap 0,75%-a,

ab) éjszakai műszakban az illetményalap 1,5%-a,

b) az állomány a) pont alá nem tartozó tagja esetében

ba) délutáni műszakban az illetményalap 0,5%-a,

bb) éjszakai műszakban az illetményalap 1%-a.

(3) A délutáni műszak időtartama 14 órától 22 óráig, az éjszakai műszaké 22 órától 06 óráig tart.

26. Az egészségügyi tiszt, altiszt, tisztes és közkatona munkahelyi pótléka

54. § (1) A járóbeteg- és fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézetben szolgálatot teljesítő – a (2) bekezdésben meghatározott – orvos, egészségügyi tiszt, altiszt, legénységi állományú részére a Hjt. 128. § (1) bekezdés t) pontja szerinti pótlék (a továbbiakban: egészségügyi munkahelyi pótlék) jár.

(2) Az egészségügyi munkahelyi pótlékra jogosultak köre és a pótlék havi mértéke

a) az illetményalap 80%-a

aa) az aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályon szolgálatot teljesítő orvos, szakasszisztens, ápoló,

ab) a traumatológiai osztályon három műszakos munkahelyen foglalkoztatott ápoló,

ac) a műtőben foglalkoztatott műtős szakasszisztens

esetében,

b) az illetményalap 65%-a

ba) a röntgenben dolgozó orvos, asszisztens,

bb) a röntgengép-javító műszerész,

bc) a diagnosztikai laboratóriumban diagnosztikai tevékenységet végző orvos, egyéb egyetemi vagy főiskolai végzettséggel rendelkező munkatárs, továbbá asszisztens,

bd) a traumatológiai osztályon foglalkoztatott orvos,

be) a boncolást végző orvos, boncmester, boncsegéd,

bf) a vér és vérkészítmény előállítását végző orvos, egyéb egyetemi vagy főiskolai végzettséggel rendelkező munkatárs, asszisztens,

bg) a fertőző beteget ellátó, valamint pulmonológiai gondozóban foglalkoztatott orvos és egészségügyi szakdolgozó,

bh) a pszichiátriai osztályon dolgozó orvos, ápoló,

bi) a műszakbeosztástól függetlenül a három műszakos munkahelyen ápolási tevékenységet végző,

bj) a mentőorvos,

bk) a szülészeti osztályon foglalkoztatott szülésznő,

bl) a műtőssegéd

esetében,

c) az illetményalap 20%-a valamennyi asszisztensi és szakasszisztensi képesítéssel rendelkező (szak)asszisztensi munkakörben szolgálatot teljesítő esetében.

(3) Az állomány egyidejűleg a (2) bekezdés szerinti több feltételnek is megfelelő tagja csak a magasabb összegű egészségügyi munkahelyi pótlékra jogosító feltétel alapján járó pótlékra jogosult.

27. A díszelgési pótlék

55. § (1) Az állománynak az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység (a továbbiakban: 32. NHD) állományába tartozó, (3) bekezdés szerinti tagja a beosztásából adódó többlet igénybevételért a Hjt. 128. § (1) bekezdés u) pontja szerinti díszelgési pótlékra jogosult.

(2) Az állomány zenekari pótlékban részesülő tagja nem jogosult az (1) bekezdés és az 56. § (1) bekezdése szerinti díszelgési pótlékra.

(3) Az (1) bekezdés szerinti díszelgési pótlék havi mértéke

a) a Honvéd Koronaőrség állománya esetében az illetményalap 150%-a,

b) a Honvéd Palotaőrség állománya, valamint a 32. NHD parancsokság és törzs állománya esetében az illetményalap 100%-a,

c) a Honvéd Díszzászlóalj állománya esetében az illetményalap 75%-a,

d) az a)–c) pontokba nem tartozó, díszelgő fegyvernemi vagy szakági azonosítóval rendelkező beosztást betöltő állomány esetében az illetményalap 50%-a.

56. § (1) A Hjt. 128. § (2) bekezdés b) pontja szerinti eseti díszelgési pótlékra jogosult az MH Szolgálati Szabályzata alapján

a) a csapatzászlót ünnepélyes katonai rendezvényeken őrző zászlókísérő szakasz tagjaként,

b) az emlékmű avatáshoz, vagy koszorúzáshoz kirendelt díszalegység, díszőrség tagjaként,

c) a köztársasági elnök, az Országgyűlés elnöke, a miniszterelnök, a Kormány tagjai, a HM parlamenti államtitkára és közigazgatási államtitkára, valamint a HVKF, továbbá a külföldi államok képviselőinek fogadására kirendelt díszalegység tagjaként, vagy

d) az állomány katonai temetésekre kirendelt díszkíséret tagjaként, díszőrként, rendjelvivőként, érdeméremvivőként, koszorúvivőként, valamint társadalmi díszőrként

díszelgési feladatokat teljesítő tagja.

(2) Nem jogosult eseti díszelgési pótlékra az állomány azon tagja, aki

a) felkészülés, gyakorlás céljából hajtja végre az (1) bekezdés szerinti feladatokat; vagy

b) az 55. § (1) bekezdése szerinti díszelgési pótlékra jogosult.

(3) Az (1) bekezdés szerinti díszelgési feladatok elrendelésére az állományilletékes parancsnok írásba foglalt munkáltatói döntésben intézkedik.

28. A zenekari pótlék

57. § (1) Az állománynak a Honvédség katonazenekara állományába tartozó tagja a katonai tiszteletadással járó társadalmi, állami és katonai ünnepeken a beosztásából adódóan megvalósuló többlet igénybevételért zenekari pótlékra jogosult.

(2) A zenekari pótlék havi összegét a Hjt. 128. § (1) bekezdés v) pontja szerinti mértékben kell megállapítani.

29. Az ABV katasztrófavédelmi pótlék

58. § (1) Az állomány ABV katasztrófa következményeinek elhárításában a helyszínen szolgálatot teljesítő tagja ABV katasztrófavédelmi pótlékra jogosult.

(2) Az ABV katasztrófavédelmi pótlékra jogosító időtartam megállapításakor az 59. §-ban meghatározott feladatok ellátásának időtartamait naponta és díjazási mértékenként külön-külön kell összeszámítani. Ha az összeszámított időtartamok egész órával maradék nélkül nem oszthatóak, a fennmaradó időket a pótlék összegének megállapításakor teljes órára eső pótlékra jogosító időtartamként kell figyelembe venni.

59. § Az ABV katasztrófavédelmi pótlék óránkénti mértéke a Hjt. 128. § (1) bekezdés w) pontja alapján

a) a közvetlen ABV mentesítési munkálatokat végzők esetében az illetményalap 2,5%-a,

b) az a) pont alá nem tartozók esetében az illetményalap 1,2%-a.

60. § Az ABV katasztrófavédelmi pótlék megállapításának alapja a pótlékra jogosító tevékenységet irányító helyszíni vezető által aláírt nyilvántartás.

30. A szövetségesi együttműködési pótlék

61. § Az állomány Hjt. 46. § (1) bekezdés a) pontja alá tartozó tagja részére a Hjt. 128. § (3) bekezdése szerinti szövetségesi együttműködési pótlékot a Hjt. 123. § (2) bekezdés e) pontja szerinti állománytáblás beosztás betöltésének időtartamára kell megállapítani és folyósítani.

31. A munkaköri pótlék

62. § (1) Az állomány tagja részére – a (4)–(8) bekezdések figyelembevételével – egyes meghatározott szolgálati beosztásokban az azokkal együttjáró többlet igénybevétel, illetve a fokozott felelősség elismerése céljából munkaköri pótlék állapítható meg, ha

a) a többlet igénybevétel, illetve a fokozott felelősség az állomány tagja részére más illetményelem megállapításával nem ismerhető el,

b) az általa betöltött beosztásra vonatkozóan előzetesen munkakör-elemzés és -értékelés került végrehajtásra és

c) a munkakör-értékelés alapján az általa betöltött beosztás szerepel a (4) bekezdés szerinti miniszteri utasításban.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően az állomány tagja részére – az (3)–(5) és (8) bekezdések figyelembevételével – akkor is megállapítható a munkaköri pótlék, ha

a) olyan szolgálati beosztást tölt be, amelynek folyamatos betöltéséhez a Honvédségnek stratégiai érdeke fűződik, vagy az általa betöltött beosztás olyan fegyvernemi vagy szakági alcsoportba tartozik, amely esetében a feltöltöttség – a célzott toborzási és belső átcsoportosítási intézkedések megtétele mellett – a honvédelmi ágazatban átlagosnak tekinthető feltöltöttségi mutatónál jelentősen alacsonyabb, és

b) az általa betöltött beosztás szerepel a (4) bekezdés szerinti miniszteri utasításban.

(3) A (2) bekezdés a) pontjának alkalmazásakor a honvédelmi ágazat átlagos feltöltöttségi mutatója és az adott fegyvernemi vagy szakági alcsoport feltöltöttségi mutatója viszonyának vizsgálata során a béke rendszeresített beosztások költségvetésileg zárolt beosztásokkal csökkentett számát és a betöltött beosztások számát kell figyelembe venni.

(4) Azon szolgálati beosztásokat, amelyek esetén az azokat betöltők részére munkaköri pótlék kerülhet megállapításra, miniszteri utasítás tartalmazza. A miniszteri utasítás meghatározza a munkaköri pótlék legmagasabb adható mértékét, valamint egyes (1) bekezdés szerinti beosztások esetén az azokat betöltők részére folyósítandó pótlék kötelező mértékét. A miniszteri utasítást az (1) bekezdés szerinti szempontok alapján legalább évente egyszer, a (2) és (3) bekezdés szerinti szempontok alapján legalább negyedévente felül kell vizsgálni, és amennyiben azt a feltételek indokolják, módosítani kell.

(5) A munkaköri pótlékot az állományilletékes parancsnok

a) a (4) bekezdés szerinti miniszteri utasításban foglalt feltételek mellett,

b) mérlegelési jogkörében,

c) a munkaköri pótlék folyósítására rendelkezésre álló, a 85. § (3) bekezdése szerinti helyi keret még lekötetlen része terhére és

d) határozott időre, az arra jogosító beosztás betöltésének idejére, de legfeljebb a tárgyév végéig

állapítja meg.

(6) Az (1) bekezdés hatálya alá tartozó beosztások esetén a tárgyévet megelőzően az állomány tagja részére megállapított munkaköri pótlék a tárgyévben – a 85. § (3) bekezdése szerinti helyi keret rendelkezésre állása esetén – az adott beosztást érintő ismételt munkakör-elemzés és -értékelés végrehajtása nélkül újra megállapítható, amennyiben az adott beosztásra vonatkozó, a tárgyévet megelőző napon érvényes munkaköri leírásban rögzített feladatrendszer nem változott.

(7) Az (5) és a (6) bekezdéstől eltérően, azon beosztások esetében, amelyekre vonatkozóan a (4) bekezdés szerinti miniszteri utasítás kötelező mértéket határoz meg a munkaköri pótlék tekintetében, az állományilletékes parancsnok a 85. § (2) bekezdése szerinti központi keret terhére mérlegelés nélkül, határozatlan időre, de legfeljebb az arra jogosító beosztás betöltésének idejére állapítja meg az állomány tagja részére a munkaköri pótlékot.

(8) Az állományilletékes parancsnok az állomány tagja részére az (5) és a (6) bekezdés alapján megállapított munkaköri pótlékot indoklás nélkül megszüntetheti, illetve annak mértékét módosíthatja. A (4) bekezdés szerinti miniszteri utasítás módosulása esetén a munkaköri pótlékot az érintett beosztásokban felül kell vizsgálni. A (7) bekezdés alapján megállapított munkaköri pótlék csak a (4) bekezdés szerinti miniszteri utasítás módosítása esetén, annak alapján szüntethető meg, illetve módosítható.

32. A titkosszolgálati pótlék

63. § (1) A KNBSZ hivatásos állományú katonája, amennyiben a miniszter által pótlékra jogosítónak minősített szolgálati beosztást tölt be, titkosszolgálati pótlékra jogosult.

(2) A titkosszolgálati pótlék mértéke havonta a pótlékra jogosító beosztásban járó beosztási illetmény 25%-a.

33. Az akciószolgálati pótlék

64. § (1) A KNBSZ állományában különleges szolgálati feladatot ellátó hivatásos katona a feladatellátás időtartamára akciószolgálati pótlékra jogosult.

(2) A különleges szolgálati feladattá minősítéshez a KNBSZ főigazgatójának jóváhagyása szükséges.

34. A kiegészítő illetmények általános szabályai

65. § A 66–71. § és a 87. § (2) bekezdése szerinti kiegészítő illetmény a Hjt. 2. § 41. pontja szerinti rendszeres kiegészítő illetménynek minősül.

35. A garantált bérminimum kiegészítő illetmény

66. § (1) Amennyiben az állomány tagja Hjt. 122. § (5) bekezdése szerinti illetményelemeinek együttes összege nem éri el a mindenkori kötelező legkisebb munkabér (a továbbiakban: minimálbér) összegét vagy a legalább középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igénylő betöltött beosztásokhoz meghatározott mindenkori garantált bérminimumot (a továbbiakban: garantált bérminimum), garantált bérminimum kiegészítő illetményre jogosult.

(2) A garantált bérminimum kiegészítő illetmény összege az állomány tagja Hjt. 122. § (5) bekezdése szerinti illetményelemei együttes összegének és a minimálbér vagy a garantált bérminimum különbözete.

(3) A megállapított garantált bérminimum kiegészítő illetményt a Hjt. 122. § (5) bekezdése szerinti illetményelemek bármelyikének összegében bekövetkező változás esetén felül kell vizsgálni, és összegét a szükséges mértékben kell korrigálni.

36. A 6,35%-os és 1,35%-os kiegészítő illetmény

67. § (1) Az állomány 10%-os vagy 20%-os illetménykiegészítésre jogosult tagja a beosztási illetménye 6,35%-ának megfelelő összegű kiegészítő illetményre jogosult.

(2) Az állomány 15%-os illetménykiegészítésre jogosult tagja a beosztási illetménye 1,35%-ának megfelelő összegű kiegészítő illetményre jogosult.

(3) Az (1) és a (2) bekezdésben meghatározott kiegészítő illetmény a kiegészítő illetményre jogosító honvédelmi szervezetnél rendszeresített szolgálati beosztásba helyezés napjától jár. Ha az állomány tagja az (1) vagy a (2) bekezdésben meghatározott szervezettől másik, eltérő mértékű kiegészítő illetményre jogosító honvédelmi szervezethez kerül áthelyezésre, a kiegészítő illetményt az áthelyezés időpontjával meg kell szüntetni és az új beosztás szerinti honvédelmi szervezetre vonatkozóan megállapított mértékű kiegészítő illetményt kell az érintett részére megállapítani.

(4) A beosztási illetmény (3) bekezdésben meghatározottaktól eltérő változásakor az (1) és a (2) bekezdés szerinti kiegészítő illetmény összegét felül kell vizsgálni, és az arra való jogosultság esetén azt az új beosztási illetmény alapján kell megállapítani.

(5) Ha az állomány tagja felsőfokú iskolai végzettséget szerez, az (1) és a (2) bekezdés szerinti kiegészítő illetményt felül kell vizsgálni, és arra való jogosultság esetén a felsőfokú iskolai végzettség figyelembevételével kell a mértékét megállapítani.

37. A pótlékveszteség miatti rendszeres kiegészítő illetmény

68. § (1) Ha az állomány tagja 78. § alapján megállapított rendszeres illetménypótlékainak együttes összege nem éri el a korábbi beosztásában kapott rendszeres illetménypótlékai együttes összegét, a különbözetet részére a vezénylés ideje alatt pótlékveszteség miatti rendszeres kiegészítő illetmény címén kell megállapítani és havonta folyósítani. A különbözet megállapításánál a vezénylést megelőző hónapban folyósított rendszeres illetménypótlékokat a (2) bekezdés szerinti eltéréssel kell figyelembe venni.

(2) A pótlékkülönbözet összegének megállapításánál a 46. § (1) bekezdés b) és c) pontja szerinti állomány különleges igénybevételi pótlékát figyelmen kívül kell hagyni.

(3) A pótlékveszteség miatti rendszeres kiegészítő illetményt új rendszeres illetménypótlékra való jogosultság megszerzésekor vagy a korábban megállapított rendszeres illetménypótlék összegének emelkedésekor felül kell vizsgálni, és összegét a rendszeres illetménypótlékok növekményének együttes összegével csökkenteni kell. Amennyiben a rendszeres illetménypótlékok növekményének együttes összege eléri vagy meghaladja a pótlékveszteség miatti rendszeres kiegészítő illetmény összegét, ez utóbbi juttatás folyósítását meg kell szüntetni.

(4) A pótlékveszteség miatti rendszeres kiegészítő illetményre való jogosultság megszűnik a megállapítására okot adó körülmény megszűnésekor.

38. Az osztályba-sorolási kiegészítő illetmény

69. § Az állomány azon tagja részére, aki a katonák illetményéről és illetményjellegű juttatásairól, valamint a közalkalmazottak jutalmazásáról szóló 3/2002. (I. 25.) HM rendelet módosításáról szóló 22/2004. (VIII. 21.) HM rendelet 9. § (2) bekezdése szerinti – az osztályba-sorolási pótlék csökkenésének kompenzálásaként folyósított – kiegészítő illetményre az e rendelet hatálybalépését megelőző napon jogosult, osztályba-sorolási kiegészítő illetmény címén a 6. melléklet szerinti összeget kell megállapítani.

39. Az aranykoszorús kiegészítő illetmény

70. § Az állomány azon tagja részére, aki a katonák illetményéről és illetményjellegű juttatásairól, valamint a közalkalmazottak jutalmazásáról szóló 3/2002. (I. 25.) HM rendelet módosításáról szóló 22/2004. (VIII. 21.) HM rendelet 9. § (3) bekezdése szerinti – az aranykoszorús kiegészítő pótlék megszüntetésének kompenzálásaként folyósított – kiegészítő illetményre az e rendelet hatálybalépését megelőző napon jogosult, annak összegét az érintett beosztásától függetlenül a szolgálati viszonya megszűnéséig aranykoszorús kiegészítő illetmény címén kell továbbfolyósítani.

40. Az egészségügyi dolgozók kiegészítő illetménye

71. § Az állománynak az MH EK állományában munkaköri feladatként a járó- vagy fekvőbeteg szakellátásban egészségügyi tevékenységet végző tagja az Eütev. 16. § (7) bekezdése alapján havonta kiegészítő illetményre jogosult, melynek összegét az érintett részére egészségügyi dolgozók kiegészítő illetménye címén kell folyósítani.

41. A pótlékveszteség miatti eseti kiegészítő illetmény

72. § (1) Ha az állomány tagja 78. § alapján megállapított eseti illetménypótlékainak együttes összege nem éri el a korábbi beosztásában kapott eseti illetménypótlékai együttes összegét, a különbözetet részére a vezénylés ideje alatt pótlékveszteség miatti eseti kiegészítő illetmény címén kell megállapítani és folyósítani. A különbözet megállapításánál a korábbi beosztásban kapott eseti illetménypótlékok együttes összegeként a vezénylést megelőző utolsó négy zárt naptári negyedévben folyósított eseti illetménypótlékok egyhavi átlagát kell figyelembe venni. Amennyiben az állomány tagja nem rendelkezik négy zárt negyedévvel, az esetben a vezénylést megelőző zárt negyedév(ek)ben folyósított eseti illetménypótlékok egyhavi átlagát kell figyelembe venni.

(2) A pótlékveszteség miatti eseti kiegészítő illetményre való jogosultság fennállását havonta kell vizsgálni, és szükség esetén összegét az adott hónapra kifizetett eseti illetménypótlékok együttes összege és az (1) bekezdés szerinti egyhavi számított átlag különbözeteként megállapítani.

(3) A pótlékveszteség miatti eseti kiegészítő illetményre való jogosultság megszűnik a megállapítására okot adó körülmény megszűnésekor.

42. Az illetményre való jogosultság általános szabályai

73. § (1) Az állomány tagjának illetményre való jogosultsága – a (2) és a (3) bekezdésben foglalt eltérésekkel – az állományba vétel napjától a szolgálati viszony megszűnésének napjáig tart.

(2) Az (1) bekezdés szerinti időtartamba nem számít be azon időtartam, amelyre az állomány tagja a Hjt. 58. §-a, 115. §-a, 116. §-a, 121. §-a, 122. § (6) bekezdése és 131. §-a alapján nem jogosult illetményre vagy távolléti díjra.

(3) A képzést sikeresen befejező honvéd tisztjelöltet a tiszti, a honvéd altiszt-jelöltet az altiszti kinevezése napjától illeti meg az első beosztása szerinti illetmény.

74. § (1) Az illetmény emelését vagy csökkentését a (2)–(7) bekezdésben foglaltak szerint kell végrehajtani.

(2) Rendfokozatban való előmenetel esetében a honvédelmi pótlék összegét az előléptetés vagy kinevezés írásba foglalt munkáltatói döntésben meghatározott napjától kell a megnövelt összegben folyósítani. A Hjt. 57. § (1) bekezdése szerinti esetben a honvédelmi pótlék összegét a vezénylés ideje alatt viselt rendfokozat alapján kell megállapítani. A Hjt. 57. § (2) bekezdése szerinti esetben a honvédelmi pótlék összegét a vezénylés megszűnését, megszüntetését követően viselt rendfokozat alapján kell megállapítani.

(3) Más beosztásba helyezés esetén az új beosztási illetményt – a (4) bekezdés szerinti eset kivételével – a beosztásba történt kinevezés, áthelyezés írásba foglalt munkáltatói döntésben meghatározott napjától kell megállapítani. Így kell eljárni az illetménykiegészítés és a vezetői illetménypótlék megállapításakor is, ha az állomány tagja olyan honvédelmi szervezethez vagy beosztásba kerül áthelyezésre, kinevezésre, ahol változik az illetménykiegészítésre vagy a vezetői illetménypótlékra való jogosultsága.

(4) Az (5) bekezdésben foglaltak kivételével, az állomány speciális előmeneteli rendbe tartozó beosztást betöltő tagja beosztási illetményét mindaddig, amíg a viselt rendfokozata elmarad az adott beosztásban elérhető legmagasabb rendfokozattól, az utóbbihoz – a Hjt. 5. melléklete, a KNBSZ állománya esetén az állománytábla szerint – tartozó besorolási kategóriánál eggyel alacsonyabb besorolási kategóriához tartozó besorolási szorzószámmal kell megállapítani.

(5) A KNBSZ állománytáblájában külön megjelölt speciális előmeneteli rendbe tartozó beosztást betöltő állomány esetén a beosztási illetményt az állománytábla szerint az adott beosztásban elérhető legmagasabb rendfokozat szerinti besorolási kategóriához tartozó besorolási szorzószámmal kell megállapítani.

(6)15 A Hjt. 123. § (2) bekezdés a) pontja szerinti kezdő beosztások kivételével, a beosztási illetményt kettős rendfokozattal rendszeresített szolgálati beosztás betöltése esetén a beosztásba történt kinevezés, áthelyezés írásba foglalt munkáltatói döntésben meghatározott napjától a beosztásra rendszeresített rendfokozat szerinti besorolási kategóriához tartozó besorolási szorzószámmal kell megállapítani.

(7) Szerződéses pályakezdő esetén az első tervezett beosztáshoz tartozó beosztási illetmény összegét a (4) és az (5) bekezdés és a Hjt. 123. § (2) bekezdés c) pontja figyelembevételével kell megállapítani.

(8) A szolgálati időpótlékot attól a naptól kell a jogosult részére megállapítani, vagy az összegét felemelni, amelyiken az állomány tagja a Hjt. 125. §-a szerinti szolgálati időt eléri.

75. § (1) A Hjt. 2. § 32. pontja szerinti rendszeres illetménypótlékot a jogosultság megszerzésének vagy megszűnésének írásba foglalt munkáltatói döntésben meghatározott napjától kell folyósítani vagy megszüntetni.

(2) Ha az (1) bekezdés szerinti illetménypótlékra való jogosultság időközben megváltozik, a pótlék összegét a jogosultság változásának írásba foglalt munkáltatói döntésben meghatározott kezdő időpontjától kell módosítani.

(3) Eseti illetménypótlék csak a jogosultság időtartamára, vagy az előírt feladat teljesítése esetén folyósítható.

(4) Az eseti illetménypótlékot legkésőbb a (3) bekezdés szerinti időtartam lezárultát, vagy a feladat teljesítését követő hónapra járó illetménnyel együtt kell a jogosult részére folyósítani.

43. Az illetményre való jogosultság a beosztásból való távollét esetén

76. § Egészségügyi szabadság igénybevétele esetén a távolléti díjnak a Hjt. 121. §-a alapján történő esetleges csökkentéséről vagy megvonásáról az állományilletékes parancsnoknak az eset körülményeinek és az állomány tagja nyilatkozatának figyelembevételével meghozott, írásba foglalt munkáltatói döntésben kell rendelkeznie.

77. § A távolléti díj Hjt. 131. § (1) bekezdése szerinti visszatartása esetenkénti mértékének megállapításakor az eljárás tárgyát képező cselekmény súlyát és az állomány eljárás alá vont tagja családjának szociális helyzetét kell értékelni.

44. A belföldi vezénylés ideje alatti illetményjogosultság

78. § (1)16 A 80–82. §-ban foglalt esetek kivételével az állomány azon tagja, akit az eredeti beosztása ellátása alóli mentesítéssel a szolgálat érdekében feladat végrehajtása vagy képzésen történő részvétel céljából 6 hónapot meghaladó időtartamra belföldre vezényeltek, illetményként a vezénylést megelőző alapilletményre, illetménykiegészítésre, a jogosultságot megalapozó szolgálati idő megléte esetén szolgálati időpótlékra, a 65–72. §-ok szerinti feltételekkel kiegészítő illetményre, valamint az adott pótlékra előírt feltételek fennállása esetén a feladatellátás vagy képzés helyén megállapítható illetménypótlékra jogosult.

(2) Az állomány (1) bekezdés szerint vezényelt tagja illetményének a vezénylés ideje alatti felemelésére az eredeti beosztása szerinti honvédelmi szervezet állományilletékes parancsnoka jogosult.

45. A külföldre vezénylés ideje alatti illetményjogosultság

79. § (1) A 80–82. §-okban foglalt esetek kivételével az állomány 90 napot meghaladó időtartamra – külföldi szolgálat teljesítése vagy külföldi képzés céljából – külföldre vezényelt tagja a külföldi tartózkodás időtartamára folyósított egyéb juttatásokra tekintettel illetményként a vezénylést megelőző alapilletményre, illetménykiegészítésre, a jogosultságot megalapozó szolgálati idő megléte esetén szolgálati időpótlékra, a 65. §, a 66. §, a 70. § és a 71. § szerinti feltételekkel, továbbá a Hjt. 124. § (5) bekezdése szerinti esetben a 67. § szerinti kiegészítő illetményre, valamint a (2)–(5) bekezdés szerinti feltételekkel illetménypótlékra jogosult.

(2) Az állomány tagja részére a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.) HM rendelet (a továbbiakban: Hjt.vhr.) 1. § 10. pont a)–c), e), g), k)–m) alpontja szerinti külföldi szolgálata ideje alatt – a Hjt.-ben és e rendeletben szabályozott feltételeknek való megfelelés esetén – csak a vezetői illetménypótlék, az idegennyelv-tudási pótlék, külföldön folytatott tényleges repülőhajózó tevékenység esetén a repülési pótlék, valamint a titkosszolgálati pótlék és a 62. § (1) bekezdés c) pontja alapján miniszteri utasításban meghatározott esetben munkaköri pótlék állapítható meg.

(3) Az állomány tagja részére a Hjt.vhr. 1. § 10. pont d) és f) alpont szerinti külföldi szolgálata ideje alatt – a Hjt.-ben és az e rendeletben szabályozott feltételeknek való megfelelés esetén – csak a vezetői illetménypótlék, az idegennyelv-tudási pótlék, továbbá a különleges igénybevételi pótlék, a titkosszolgálati pótlék, az akciószolgálati pótlék, valamint a Hjt.vhr. 1. § 10. pont d) alpontja szerinti külföldi szolgálat során

a) a feltételeknek való megfelelés esetében a tűzszerészpótlék,

b) folytatott tényleges repülőhajózó tevékenység esetén a repülési pótlék,

c) repülőműszaki beosztás ellátására történő vezénylés esetén a repülő és helikopter műszaki üzembentartó pótlék

állapítható meg.

(4) Az állomány külföldi képzést folytató tagja részére – a Hjt.-ben és e rendeletben szabályozott feltételeknek való megfelelés esetén – a külföldi képzés ideje alatt csak a vezetői illetménypótlék, az idegennyelv-tudási pótlék, valamint külföldön folytatott tényleges repülőhajózó tevékenység esetén a repülési pótlék állapítható meg.

(5) A vezetői illetménypótlékot az állomány Hjt.vhr. 1. § 10. pont a), d)–f), i), k) és l) alpontja szerint külföldi szolgálatot teljesítő tagja részére a külföldre vezénylést megelőző hazai szolgálati beosztás figyelembevételével kell megállapítani.

46. A rendelkezési állományba tartozók illetményjogosultsága

80. § (1) Az állomány Hjt. 46. § (1) bekezdés a)–d), f), h), i), k)–m), p)–s) pontja szerinti rendelkezési állományban belföldön szolgálatot teljesítő vagy belföldi képzésben résztvevő tagja a (2)–(5) bekezdés szerinti feltételekkel jogosult illetményre.

(2) Az állomány Hjt. 46. § (1) bekezdés a), c) és d) pontja szerinti szervezetnél szolgálatot teljesítő tagja illetményre az adott szervezetre kiadott honvédségi állománytáblában vagy munkaköri jegyzékben meghatározott szolgálati beosztás alapján e rendelet szabályai szerint jogosult.

(3) A (4) bekezdés és a Hjt. 123. § (6) bekezdése figyelembevételével kell megállapítani az állomány azon tagjának illetményét, aki a Hjt. 46. § (1) bekezdés b) pontja szerinti szolgálatteljesítést követően a Hjt. 46. § (1) bekezdés f) pontja alapján szolgálatteljesítésre valamely honvédelmi szervezethez kerül visszavezénylésre.

(4)17 Ha az állomány Hjt. 46. § (1) bekezdés f), h), i), k)–m), p)–s) pontja szerinti tagját belföldre vezénylik, illetményre a 78. § szerint jogosult.

(5) A (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően az állomány Hjt. 46. § (1) bekezdés l) pontja szerinti tagja a rendelkezési állományban töltött idő alatt felsőfokú iskolai végzettség megléte esetén 20%-os, annak hiányában 10%-os illetménykiegészítésre, továbbá jogosultság megléte esetén szolgálati időpótlékra, a 65–72. §-ok szerinti feltételekkel kiegészítő illetményre, valamint a megfelelő feltételek fennállása esetén a szolgálatteljesítés helyén megállapítható illetménypótlékra jogosult.

81. § Az állomány Hjt. 46. § (1) bekezdés e) és m) pontja szerinti rendelkezési állományban külföldön szolgálatot teljesítő vagy külföldi képzésben résztvevő tagjának illetményét a 79. § figyelembevételével kell megállapítani, azzal az eltéréssel, hogy a Hjt. 46. § (1) bekezdés e) pontjába tartozók esetén – a 79. § (3) bekezdése szerinti esetek kivételével – a beosztástól függő illetményelemeket az adott külföldi beosztásra vonatkozó honvédségi állománytáblában vagy munkaköri jegyzékben foglaltak alapján kell meghatározni.

82. § Az állomány rendelkezési állományba tartozó, a Hjt. 49. § (2) bekezdése szerinti esetekben feladatellátásra vagy a Hjt. 46. § (1) bekezdés m) pontja szerint képzésre vezényelt tagja illetményének a vezénylés ideje alatti felemelésére a Honvédség központi személyügyi szervezetének vezetője jogosult.

47. Az illetményre való jogosultság az állomány tagjának halála esetén

83. § (1) Az állomány tagja elhalálozása esetén a halál bekövetkezésének napjáig járó időarányos illetményre és egyéb illetményjellegű juttatásokra az örökös jogosult.

(2) Az (1) bekezdés szerinti juttatások kifizetésére a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedését követően kerül sor.

48. Az illetmény megállapításának eljárási szabályai

84. § Az illetmény összegének megállapítása során úgy kell eljárni, hogy előbb a Hjt. 122. § (1) bekezdése szerinti illetményelemeket külön-külön egész forintra kerekítve kell kiszámítani, majd azok együttes összegét kell venni. Az illetmény kiszámítása során a kerekítés általános matematikai szabályait kell alkalmazni.

49. Az illetménygazdálkodás szabályai

85. § (1) Az állomány tagja illetményének emelésére felhasználható keretekkel – a (2) és a (3) bekezdés szerinti felosztásnak megfelelően – központi szinten és helyi vezetői hatáskörben kell gazdálkodni.

(2) A Honvédség központi pénzügyi és számviteli feladatokat ellátó szervezete által kezelt központi keretet terheli

a) az első vagy a magasabb rendfokozatba történő kinevezés vagy előléptetés miatti illetményemelkedés,

b) a beosztási illetménynek a magasabb rendfokozathoz tartozó beosztásba való kinevezés, vagy az annak ellátásával az eredeti beosztás ellátása alóli mentesítés mellett való megbízás, valamint speciális előmeneteli rendbe tartozó beosztás esetén a beosztásban elérhető legmagasabb rendfokozatba történő előléptetés miatti növekménye,

c) az illetménykiegészítés mértékének növekedéséből eredő illetményemelkedés,

d) a már megállapított szolgálati időpótlék mértékének növekedéséből vagy a szolgálati időpótlékra való jogosultság megszerzéséből eredő illetményemelkedés,

e) az új illetménypótlék bevezetése vagy a már létező illetménypótlékra való jogosultság megszerzése esetében járó illetménypótlék, valamint a már folyósított illetménypótlékok jogosultsági mértékében – jogszabály változás vagy a jogosult személyes körülményeiben történt változás miatt – bekövetkező emelkedésből eredő pótléknövekmény,

f) a megállapított kiegészítő illetmények összege,

g) az illetményelemek megállapítása szempontjából irányadó illetményalap felemeléséből származó minden illetménynövekmény,

h)18 a beosztási illetmény eltérítése, vagy a magasabb rendfokozathoz tartozó beosztás ellátásával az eredeti beosztás ellátása alóli mentesítés mellett való megbízás miatt az illetménykiegészítés, a vezetői illetménypótlék, a szövetségesi együttműködési pótlék és a titkosszolgálati pótlék összegében keletkező illetménynövekmény,

i) az oktatói pótlék folyósítása esetén annak összegéből a pótlék e rendelet szerinti mértékének alsó határáig terjedő hányad, és

j) a munkaköri pótlék 62. § (7) bekezdése szerint megállapított összege.

(3) Az állományilletékes parancsnok részére – a Honvédség központi pénzügyi és számviteli feladatokat ellátó szervezete által – rendelkezésre bocsátott helyi keretet terheli

a) a beosztási illetmény eltérítése miatt a beosztási illetmény összegében keletkező illetménynövekmény,

b) amennyiben az oktatói pótlék a pótlék e rendelet szerinti mértékének alsó határánál magasabb összegben kerül megállapításra, a pótlék összegének az alsó határ feletti része, és

c) a (2) bekezdés j) pontja szerinti eset kivételével a munkaköri pótlék 62. § szerint megállapított összege.

(4) A (3) bekezdés szerinti helyi keret felhasználásáról részletes nyilvántartást kell vezetni.

50. A szabadság pénzbeli megváltása

86. § (1) A szabadság Hjt. 113. § (2) bekezdése szerinti pénzbeli megváltása címén a ki nem vett szabadság időtartamával arányos összegű távolléti díj jár.

(2)19 Az (1) bekezdés szerinti szabadság egy napjára eső távolléti díjat úgy kell meghatározni, hogy a szolgálati viszony megszűnésének napján érvényes havi távolléti díjat osztani kell 21 nappal.

II. Fejezet

AZ ÁLLOMÁNY TAGJÁNAK ILLETMÉNYJELLEGŰ JUTTATÁSAI

51. A megbízási díj

87. § (1) Az állomány Hjt. 55. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti feladattal az eredeti beosztása ellátása alól mentesítve megbízott tagjának illetményét a megbízás időtartamára az új beosztásba kinevezettekre, áthelyezettekre vonatkozó szabályok szerint kell megállapítani.

(2)20 Ha az (1) bekezdés alapján az állomány tagja részére megállapított illetmény kevesebb, mint a megbízás előtti utolsó napon érvényes havi távolléti díja, a különbözetet a megbízás időtartamára a Hjt. 55. § (4) bekezdése alapján, megbízás miatti kiegészítő illetmény címén kell részére megállapítani.

(3) A (2) bekezdés szerinti kiegészítő illetményt a megbízással ellátott beosztáshoz kötődő illetményelemek mértékében bekövetkező változás esetén felül kell vizsgálni, és összegét azok figyelembevételével a változás időpontjától ismételten meg kell állapítani. Amennyiben a megbízással ellátott beosztáshoz kötődő illetményelemek növekményének együttes összege eléri vagy meghaladja a (2) bekezdés szerinti kiegészítő illetmény összegét, ez utóbbi juttatás folyósítását meg kell szüntetni.

(4) Az állomány azon tagja megbízási díját, akit a saját beosztása ellátása mellett bíznak meg a Hjt. 55. § (1) bekezdés szerinti feladat végzésével, a szervezetszerű, nem függetlenített helyettest is ideértve, a Hjt. 55. § (4) bekezdésében meghatározott összeghatárok között – a megbízással járó többletfeladatok, valamint a 88–90. §-ban foglaltak figyelembevételével – az állományilletékes parancsnok állapítja meg.

88. § (1) A megbízási díj legmagasabb megállapítható havi mértékét az eredeti beosztás ellátása mellett a helyettesítés keretében ellátott katonai szolgálati jogviszonyba tartozó beosztás, kormányzati szolgálati vagy közalkalmazotti jogviszonyba tartozó munkakör függvényében a 7. melléklet tartalmazza.

(2) A helyettesített szolgálati beosztáshoz vagy munkakörhöz tartozó feladatok megbízással történő ellátása esetén megbízási díj csak egy fő részére fizethető.

(3) A helyettesítésért egy személy részére járó megbízási díj együttes mértéke több személy egyidejű helyettesítése esetén sem haladhatja meg az illetményalap 100%-át.

89. §21 Az állomány tagja részére a szolgálati beosztásához nem tartozó feladatkör ellátásáért megállapítható megbízási díj mértéke az illetményalap 25–40%-áig terjedhet. Ha egyazon feladatkör ellátásával egy időben több személyt bíznak meg, a részükre kifizetett megbízási díjak együttes mértéke az illetményalap 100%-áig terjedhet. Az egyazon személy több, szolgálati beosztásához nem tartozó feladatkörrel való egyidejű megbízása esetén megállapított megbízási díjak együttes mértéke nem haladhatja meg az illetményalap 100%-át.

90. § (1) Ha az állomány tagja egyidőben a 88. § és a 89. § szerinti többféle típusú megbízást teljesít, a részére folyósított megbízási díjak együttes mértéke nem haladhatja meg az illetményalap 100%-át.

(2) A megbízási díj a megbízás időtartamára, de legfeljebb a tárgyév végéig állapítható meg.

(3) Nem adható megbízás az állomány azon tagja részére, akit a megbízással összefüggő feladat teljesítéséért megbízási díj illetne meg, azonban a megbízás pénzbeli ellentételezéséhez szükséges fedezet a honvédelmi szervezet meglévő megbízási díjkerete terhére nem biztosított. A honvédelmi szervezet részére a tárgyévre vonatkozó megbízások elrendeléséhez szükséges megbízási díjkeretet a Honvédség központi pénzügyi és számviteli feladatokat ellátó szervezete biztosítja, amelynek felhasználásáról a honvédelmi szervezetnél részletes nyilvántartást kell vezetni.

52. A túlszolgálat díjazása

91. § (1) A honvédelmi szervezet állományilletékes parancsnoka és helyettese, továbbá az I/VII. vagy annál magasabb besorolási kategóriába tartozó vezetői beosztást betöltők túlszolgálatáért sem szabadidő, sem díjazás nem állapítható meg.

(2) Az (1) bekezdés szerinti állomány kivételével az állomány vezetői beosztást betöltő tagja túlszolgálatáért a Hjt. 104. § (1)–(5) bekezdése szerint állapítható meg szabadidő vagy díjazás.

(3) A túlszolgálat ellentételezésekor az időarányos távolléti díj összegének megállapításánál a túlszolgálat teljesítése szerinti naptári hónap teljes időtartamára számított havi távolléti díj összegét osztani kell 174-gyel, és az így megkapott egy órai távolléti díjat meg kell szorozni a teljesített túlszolgálat óraszámával.

92. § (1) Nem rendelhető el a túlszolgálat az állomány azon tagja részére, akit a teljesítendő túlszolgálatért távolléti díj illetne meg, azonban a túlszolgálat pénzbeli ellentételezéséhez szükséges fedezet a honvédelmi szervezet meglévő túlszolgálati díjkerete terhére nem biztosított.

(2) A honvédelmi szervezet részére rendelkezésre álló túlszolgálati díjkeretet a Honvédség központi pénzügyi és számviteli feladatokat ellátó szervezete biztosítja, amelynek felhasználásáról a honvédelmi szervezetnél részletes nyilvántartást kell vezetni.

(3) A Hjt. 104. § (7) bekezdése szerinti nyilvántartásban a túlszolgálatot teljesítő személy nevét, rendfokozatát, személyügyi törzsszámát, az általa teljesített túlszolgálat időpontját és óraszámát, az ellentételezés formáját, mértékét és kiadásának vagy kifizetésének időpontját is fel kell tüntetni. A nyilvántartást az állomány tagja munkaköri leírásában rögzített szolgálati rend alapján irányadó szolgálatteljesítési idő és a szolgálatteljesítési helyre való beérkezés és az onnan történő eltávozás időpontjáról egyénenként vezetett napi munkaidő-nyilvántartásban foglaltak alapján kell vezetni.

53. A repülőhajózók és ejtőernyősök egyszeri juttatása

93. § (1) A Hjt. 134. § (1) bekezdése szerinti repülőhajózók és ejtőernyősök egyszeri pénzjuttatásának (a továbbiakban: egyszeri pénzjuttatás) évenkénti alapösszegét a kifizetés időpontjában érvényes illetményalap százalékában meghatározva a 8. melléklet alapján kell megállapítani.

(2) A repülőhajózó és ejtőernyős állomány részére a repülőhajózó, vagy ejtőernyős beosztásban eltöltött évek után az (1) bekezdés szerinti alapösszeget ki kell egészíteni a kiképzettségi szint, illetve az elért osztályos fokozat alapján

a) évente az alapösszeg 10%-ával

aa) a hadrafoghatósági kategóriák bevezetését megelőzően aranykoszorús első osztályú fokozattal repült, illetve

ab) az aranykoszorús első osztályú fokozattal ugrott évek után,

b) évente az alapösszeg 7%-ával

ba) a korlátozás nélkül hadrafogható minősítéssel, a hadrafoghatósági kategóriák bevezetését megelőzően első osztályú fokozattal repült, illetve

bb) az első osztályú fokozattal ugrott évek után,

c) évente az alapösszeg 5%-ával

ca) a korlátozottan hadrafogható minősítéssel, a hadrafoghatósági kategóriák bevezetését megelőzően másodosztályú fokozattal repült, illetve

cb) a másodosztályú fokozattal ugrott évek után,

d) évente az alapösszeg 3%-ával

da) a kiképzés alatt álló minősítéssel, a hadrafoghatósági kategóriák bevezetését megelőzően harmadosztályú fokozattal repült, illetve

db) a harmadosztályú fokozattal ugrott évek után.

(3) Az egyszeri pénzjuttatás összegének kiszámításakor az alapösszegnek a (2) bekezdés szempontjából figyelembe veendő időarányos részét növelni kell az osztályos fokozatok alapján felszámítható kiegészítés százalékával.

(4) Az alapösszeget és a kiegészítést teljes hónapokra kell számítani úgy, hogy töredék hónap esetén a 15 napot meghaladó időszakot teljes hónapként kell figyelembe venni, a 15 napot meg nem haladót pedig figyelmen kívül kell hagyni.

94. § (1) Az egyszeri pénzjuttatás összegének kiszámításánál az állománytábla vagy munkaköri jegyzék szerinti repülőhajózó vagy ejtőernyős beosztásban, valamint a honvéd tisztjelöltként, 2011. január 1-jét megelőzően ösztöndíjas hallgatóként repülőhajózó kiképzéssel vagy ejtőernyőzéssel eltöltött időt kell alapul venni.

(2) Ha a repülőhajózó vagy ejtőernyős beosztásban eltöltött idő nem folyamatos, a 30 napnál hosszabb megszakítás időtartamát figyelmen kívül kell hagyni.

(3) Az egyszeri pénzjuttatásra alapot adó idő kiszámításánál a hat hónapnál rövidebb képzési idő esetén a képzés teljes időtartamát, hat hónap és egy év képzési idő között hat hónapot, egy évet meghaladó képzési idő esetén pedig évenként hat hónapot kell beszámítani, ha a honvéd tisztjelölt, 2011. január 1-jét megelőzően hallgató a tervezett repülési vagy ugrási feladatokat végrehajtotta.

(4) A fegyelmi okból történt letiltás, a beosztásból való felfüggesztés idejét – ha azok az egy hónapot meghaladják – a repülőhajózó vagy ejtőernyős beosztásban eltöltött idő megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni.

95. § Az egyszeri pénzjuttatás összegének kiszámításánál a hajózó- vagy ejtőernyős napló adatait kell alapul venni. A kifizetett egyszeri pénzjuttatás összegét, a kifizetés időpontját, valamint az elszámolt időszakot a hajózó- vagy ejtőernyős naplóba be kell jegyezni.

96. § Az egyszeri pénzjuttatás kifizetését az állományilletékes parancsnok írásba foglalt munkáltatói döntésben engedélyezi.

54. A toborzópénz

97. § (1)22 A Hjt. 72. § (2) bekezdése alapján visszafizetendő, a le nem szolgált időre eső összeg megállapítását a szolgálati viszony megszűnésének napján érvényes havi távolléti díj alapján kell végrehajtani, azzal, hogy a visszafizetendő összeg a korábban kifizetésre került toborzópénz összegét nem haladhatja meg.

(2) A ténylegesen leszolgált időtartam kiszámításakor minden megkezdett hónap teljes leszolgált hónapnak számít.

55. A szerződés-hosszabbítási díj

98. § (1) A szerződéses katonát a szerződés-hosszabbítás aláírását megelőzően írásban tájékoztatni kell a Hjt. 73. § (1) bekezdése szerinti szerződés-hosszabbítási díj kérelmezésének lehetőségéről.

(2)23 A szerződés-hosszabbítási díjat a letöltött szolgálati idő utolsó napján érvényes havi távolléti díj alapján, a letöltött szolgálati idő utolsó napja szerinti naptári hónapot követő hónapra járó illetménnyel együtt kell kifizetni.

56. A leszerelési segély

99. § (1)24 A kifizetésre kerülő leszerelési segély összegének megállapításakor a kifizetés napján érvényes havi távolléti díjat kell alapul venni.

(2) A leszerelési segély Hjt. 74. § (3) bekezdése szerinti mértékének meghatározásánál a jogosultsági hónapok számát kell figyelembe venni.

(3) Ha a szerződéses katona szolgálati viszonya a szerződésben vállalt idő előtt szűnik meg, a leszerelési segély időarányos számításakor az utolsó nem teljesen letöltött hónapot teljes hónapként kell figyelembe venni.

57. A jubileumi jutalom

100. § (1) A jubileumi jutalmat a Hjt. 131. §-a alapján csökkentett távolléti díjban részesülőnek a Hjt. 131. § (4) bekezdése szerinti esetben a csökkentés figyelmen kívül hagyásával kell megállapítani.

(2) A hivatásos állomány azon tagja esetében, akinek a Hjt. hatálybalépése előtti jogszabályok szerint a szolgálati idejét vagy annak egy részét szorzószámok alkalmazásával számították, a jubileumi jutalom azon a napon esedékes, amelyik napon a jubileumi jutalomra való jogosultsághoz szükséges szolgálati időt a szorzószámok alkalmazásával történő számítással együtt eléri.

101. § (1)25 A jubileumi jutalom utólagos kifizetése esetén annak összegét a jogosultságra alapot adó időtartam leteltének napján érvényes havi távolléti díj alapján kell megállapítani.

(2) A jubileumi jutalom (1) bekezdés szerinti utólagos kifizetése során a Hjt. 129. § (4) bekezdése figyelembevételével kell eljárni.

III. Fejezet

AZ ÖNKÉNTES TARTALÉKOS KATONA ILLETMÉNYE ÉS ILLETMÉNYJELLEGŰ JUTTATÁSAI

102. § (1) Az önkéntes műveleti tartalékos rendelkezésre állási díját, valamint az önkéntes védelmi tartalékos szerződéskötési díját az állományilletékes parancsnok állapítja meg.

(2) A rendelkezésre állási díjat leszolgált évenként utólag, legkésőbb a teljesített évet követő második hónap utolsó napjáig kell kifizetni.

(3) A szerződéskötési díjat próbaidő kikötése esetén a próbaidő leteltét követő 30 napon belül, egyéb esetekben legkésőbb a szerződés aláírását követő 30 napon belül kell kifizetni. A kifizetett szerződéskötési díj nem követelhető vissza.

(4)26 Az önkéntes tartalékos katona külföldi szolgálatteljesítés időtartama alatti illetményét a 79. §-ban foglaltak megfelelő alkalmazásával kell megállapítani.

(5)27 A 66. §-t a szolgálati járandóságban nem részesülő önkéntes tartalékos katonára is megfelelően alkalmazni kell.

IV. Fejezet

A HONVÉD TISZTJELÖLT ÖSZTÖNDÍJA

103. § Az egyes tanulmányi szemeszterekre megállapított alapösztöndíj-kiegészítés a következő tanulmányi szemeszter első napját megelőző napig, a VIII. szemeszter esetén pedig a honvéd tisztjelölti jogviszony megszűnése napjáig jár.

104. § (1) A Hjt. 8. melléklet I. A honvéd tisztjelölt ösztöndíja cím IV. pontja szerinti repülési pótlék a tanulmányi kötelezettségként előírt igénybevétel 100%-os teljesítése esetén jár. A repülési pótlékot az adott tanévre előírt repülési feladatok 100%-os teljesítését követő hónapra járó ösztöndíjjal együtt, de legkésőbb a tanulmányi év utolsó napját követő 10. napig kell a jogosult részére folyósítani. A tanulmányi kötelezettségként előírt repülési feladatok teljesítéséről az állományilletékes parancsnok által kijelölt személy részletes nyilvántartást vezet. A repülési pótlék mértéke az illetményalap százalékában meghatározva

a) az I–II. szemeszterben 25%,

b) a III–IV. szemeszterben 50%,

c) az V–VI. szemeszterben 75%,

d) a VII–VIII. szemeszterben 100%.

(2) A Hjt. 8. melléklet I. A honvéd tisztjelölt ösztöndíja cím IV. pontja szerinti ejtőernyős ugrási pótlék csak a tanulmányi kötelezettségként előírt és teljesített igénybevétel után jár, azonban a pótlék mértékének megállapítása során a teljesített ugrások számába a Honvédségnél, tanulmányi kötelezettségként végrehajtott ugrásokon kívül a polgári ejtőernyős kiképzés vagy ejtőernyős sporttevékenység, így különösen az edzés, verseny során végrehajtott nyilvántartott ugrások számát is be kell számítani. A tanulmányi kötelezettségként előírt és végrehajtott ejtőernyős ugrásokról, valamint az ejtőernyős ugrási pótlék mértékének megállapítása során a teljesített ugrások számába beszámító egyéb igazolt ugrásokról az állományilletékes parancsnok által kijelölt személy részletes nyilvántartást vezet. Az ejtőernyős ugrási pótlék mértéke ugrásonként

a) az 1–35. ugrás között az illetményalap 2%-a,

b) a 36–75. ugrás között az illetményalap 3,5%-a,

c) a 76. ugrástól az illetményalap 5%-a.

(3) Az állományilletékes parancsnok által kijelölt személy a katasztrófavédelemmel összefüggő feladatok végrehajtásában történő közreműködés alapján a honvéd tisztjelölt részére meghatározott feladatok végrehajtásáról részletes nyilvántartást vezet. A Hjt. 8. melléklet I. A honvéd tisztjelölt ösztöndíja cím IV. pontja szerinti katasztrófavédelmi pótlékra a honvéd tisztjelölt naponta jogosult, amely a katasztrófavédelmi feladat lezárultát követően kerül elszámolásra. Az elszámolás során minden megkezdett naptári nap teljes napnak minősül.

(4)28 A 23. § szerinti díjazásra jogosult az a honvéd tisztjelölt, aki a HM képzési igényeihez kapcsolódóan vesz részt belföldi képzésben vagy hajt végre belföldi kiküldetést.

105. § A honvéd tisztjelölt ösztöndíját, az egyes pótlékokra való jogosultságát és mértékét – az NKE igazolása, valamint a vonatkozó nyilvántartás alapján – az állományilletékes parancsnok határozza meg.

V. Fejezet

A HONVÉD ALTISZT-JELÖLT ÖSZTÖNDÍJA

106. § Az egyes tanulmányi félévekre megállapított alapösztöndíj-kiegészítés a következő tanulmányi félév első napját megelőző napig, a 14/2. félév esetén pedig a honvéd altiszt-jelölti jogviszony megszűnése napjáig jár.

107. § Az állományilletékes parancsnok által kijelölt személy a katasztrófavédelemmel összefüggő feladatok végrehajtásában történő közreműködés alapján a honvéd altiszt-jelölt részére meghatározott feladatok végrehajtásáról részletes nyilvántartást vezet. A Hjt. 8. melléklet II. A honvéd altiszt-jelölt ösztöndíja cím IV. pontja szerinti katasztrófavédelmi pótlékra a honvéd altiszt-jelölt naponta jogosult, amely a katasztrófavédelmi feladat lezárultát követően kerül elszámolásra. Az elszámolás során minden megkezdett naptári nap teljes napnak minősül.

108. § A honvéd altiszt-jelölt ösztöndíját, valamint a vonatkozó nyilvántartás alapján a pótlékra való jogosultságát az állományilletékes parancsnok határozza meg.

VI. Fejezet

AZ ÁLLOMÁNY TAGJA, AZ ÖNKÉNTES TARTALÉKOS KATONÁK, A HONVÉD TISZTJELÖLTEK
ÉS ALTISZTJELÖLTEK, VALAMINT A KÖZALKALMAZOTTAK JUTALMAZÁSA

58. A pénzjutalmazás általános alapelvei

109. § (1) Azon honvéd, vagy azon honvédelmi ágazatban foglalkoztatott közalkalmazott (a továbbiakban: közalkalmazott) részére, aki a szolgálati beosztásából, munkaköréből származó feladatait huzamos időn keresztül kiemelkedően hajtja végre, érdemei elismerésének egyik formájaként jutalom adományozható.

(2) A jutalmazásnál a következő szempontokat kell figyelembe venni:

a) a jutalmazás álljon arányban a végzett munka színvonalával, eredményességével és a megjutalmazott érdemeivel,

b) a jutalmazásnál a fokozatosság elvét követve arra kell törekedni, hogy a magasabb szintű jutalmat lehetőleg előzze meg alacsonyabb szintű elismerés,

c) a jutalom összege igazodjon az elismerés szintjéhez,

d) az esetenként adott jutalom összege

da) az állomány tagja és az önkéntes tartalékos katona esetében nem haladhatja meg az elismerésben részesülő kéthavi bruttó távolléti díját,

db) honvéd tisztjelölt és honvéd altiszt-jelölt esetén az alapösztöndíj és alapösztöndíj-kiegészítés együttes összegének kéthavi mértékét,

dc) közalkalmazotti jogviszonyban álló esetében a havi illetmény kétszeresét,

e) az egy személy részére adott jutalmak éves együttes összege nem lehet több

ea) az állomány tagja és az önkéntes tartalékos katona esetében a hathavi távolléti díj összegénél,

eb) honvéd tisztjelölt és honvéd altiszt-jelölt esetén az alapösztöndíj és alapösztöndíj-kiegészítés együttes összegének hathavi mértékénél,

ec) közalkalmazotti jogviszonyban álló esetében a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti mértéknél,

f) ugyanazon teljesítményért, érdemért csak egy jutalom adható, és az egy időben több címen is kiérdemelt elismerést elsődlegesen az adományozott jutalom mértékében kell kifejezésre juttatni,

g) fegyvernemi és szolgálati nap alkalmával pénzjutalom nem adományozható, az érintett érdemeit kizárólag egyéb formában lehet elismerni,

h) a jutalmazásra jogosult vezető önmagát jutalomban nem részesítheti.

110. § (1) A Honvédség jutalmazási rendszerébe az általános parancsnoki, a magasabb parancsnoki és a meghatározott célú jutalmazások tartoznak.

(2) Amennyiben a magasabb parancsnoki vagy a meghatározott célú jutalmat a HM állami vezetője, valamint a HVKF és helyettese más vezető szolgálati vagy hivatali alárendeltségébe tartozó személynek adja, a megjutalmazott állományilletékes parancsnokának véleményét előzetesen ki kell kérni.

(3) A honvéd és a közalkalmazott külső szervektől csak az állományilletékes parancsnok egyetértésével fogadhat el jutalmat.

(4) Ahol e rendelet állományilletékes parancsnokot említ, azon közalkalmazott esetén a munkáltatói jogkört gyakorlót kell érteni.

59. Az általános parancsnoki jutalom

111. § (1) Az általános parancsnoki jutalom az átlagon felüli teljesítménynek az állományilletékes parancsnok által történő elismerésére szolgál.

(2) Általános parancsnoki jutalomban

a) a HM közigazgatási államtitkára a HM hivatali szervezete állományába tartozókat,

b) a HVKF a Honvéd Vezérkar állományába tartozókat,

c) az önálló állománytáblával vagy munkaköri jegyzékkel rendelkező honvédelmi szervezet vezetője az illetmény-megállapítási jogkörébe tartozókat

részesítheti.

(3) Az általános parancsnoki jutalom a honvédelmi szervezetnél évente képzett általános parancsnoki jutalmazási keret terhére biztosítható.

60. A magasabb parancsnoki jutalom

112. § (1) A magasabb parancsnoki jutalom a kiemelkedő teljesítmények magasabb szintű vezető általi elismerésére szolgál.

(2) Az (1) bekezdés szerinti jutalmazási lehetőséggel rendelkező vezetők körét és a magasabb parancsnoki jutalmazásra fordítható keretét a miniszter évente határozza meg.

61. A meghatározott célú jutalom

113. § (1) Meghatározott célú jutalmazással történhet az egyes központilag meghatározott feladatok kiemelkedő végrehajtásának magas szintű elismerése.

(2) Az (1) bekezdésen túl meghatározott célú jutalom adható azon a Honvédség személyi állományába nem tartozó személy részére is, aki a honvédelmi érdekű feladatok végrehajtásában eredményesen tevékenykedik.

(3) Az (1) és a (2) bekezdés szerinti jutalmazási lehetőséggel rendelkező vezetők körét és a meghatározott célú jutalmazásra fordítható keretét a miniszter évente határozza meg.

VII. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

114. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

(2) A 21–23. §, a 25–27. §, a 91. § és a 92. § 2014. január 1-jén lép hatályba.

115. § (1) E rendeletet a hatálybalépésekor már fennálló hivatásos vagy szerződéses szolgálati, önkéntes tartalékos szolgálati, honvéd tisztjelölti vagy altiszt-jelölti szolgálati viszonyra, valamint az e szolgálati viszonyok keretében szolgálatot teljesítő honvédre, annak juttatásaira, továbbá a hatálybalépéskor már jogviszonyban álló közalkalmazott jutalmazására is alkalmazni kell.

(2) A Hjt. 245. § (5) bekezdésére figyelemmel a 2013. július 1. és 2013. december 31. közötti időszakban az állomány tagja szolgálatteljesítési idejének megállapítására és ellentételezésére a katonák illetményéről és illetményjellegű juttatásairól, valamint a közalkalmazottak jutalmazásáról szóló 3/2002. (I. 25.) HM rendelet 2013. június 30-án hatályos 25–30. § és a 64–69. §-t kell alkalmazni.

(3)29 E rendeletnek az egyes HM rendeletek szolgálati viszonnyal összefüggő módosításáról szóló 1/2014. (II. 11.) HM rendelettel megállapított 3/A. §-át 2014. január 1-jétől kell alkalmazni.

(4)30 A honvédek illetményéről, illetményjellegű juttatásairól, jutalmazásáról, valamint a honvédelmi ágazatban foglalkoztatott közalkalmazottak jutalmazásáról szóló 21/2013. (IX. 17.) HM rendelet módosításáról szóló 7/2014. (IV. 18.) HM rendelettel megállapított 22. §-t, 23. §-t, 104. § (4) bekezdést 2014. január 1-jétől kell alkalmazni.

116. §31

1. melléklet a 21/2013. (IX. 17.) HM rendelethez



A repülési pótlék havi mértéke az illetményalap százalékában meghatározva

3K66865A_0

 

A

B

C

D

E

1

Fedélzeti beosztás

Hadrafogható állomány

2

I.
korlátozás nélkül hadrafogható állomány (COMBAT READY)

II.
korlátozottan hadrafogható
állomány
(LIMITED COMBAT READY)

III.
kiképzés alatti állomány
(UNDER TRAINING)

3

4

Hangsebesség feletti

Harcászati repülőgép-vezető

300

240

168

5

Hangsebesség alatti

Gépparancsnok

275

220

154

6

Gépparancsnok helyettes (másodpilóta, operátor) és fedélzeti megfigyelő

250

200

140

7

A repülőeszköz üzemeltetésében résztvevő további gépszemélyzet

200

160

112

2. melléklet a 21/2013. (IX. 17.) HM rendelethez



A repülőgép berepülési pótlék mértéke gépenként az illetményalap százalékában meghatározva

 

A

B

C

1

Kategória

Megnevezés

A repülőgép berepülési pótlék mértéke berepült eszközönként
(illetményalap %-a)

2

1.

Gépparancsnok

31

3

2.

Gépparancsnok helyettes (másodpilóta, operátor) és fedélzeti megfigyelő

27

4

3.

A repülőeszközt üzemeltető gépszemélyzet további tagja

23

3. melléklet a 21/2013. (IX. 17.) HM rendelethez



Az ejtőernyős ugrási pótlék mértékét növelő tényezők és a növelés mértéke

 

A

B

C

D

1

Az ugrás bonyolultsága

Az ugrás körülményei

2

nappal egyszerű terepen

nappal bonyolult vagy éjjel egyszerű terepen

éjjel bonyolult terepen

3

A 11. § (3) bekezdése alapján, a 11. § (2) bekezdése szerinti alapösszegen felül, annak %-ában ugrásonként járó többletpótlék mértéke

4

Rendszeresített katonai felszerelés (a továbbiakban: felszerelés) nélkül, ejtőernyős vagy repülőhajózó öltözetben végrehajtott ugrásokért

25

50

5

Felszereléssel, vagy felszerelés nélkül fegyverrel, vagy felszereléssel és fegyverrel, vagy nagy magasságból felszerelés nélkül végrehajtott ugrásokért

25

50

75

6

Nagy magasságból felszereléssel, vagy nagy magasságból felszerelés nélkül fegyverrel végrehajtott ugrásokért

50

75

100

4. melléklet a 21/2013. (IX. 17.) HM rendelethez32



A földi kiszolgálók és az ejtőernyősök osztályba-sorolási pótlékának havi mértéke az illetményalap százalékában meghatározva

 

A

B

C

D

E

1

Kategória

Megnevezés

1.

2.

3.

2

osztályba sorolás esetén (havi %)

3

1.

A légiforgalmi irányító és tájékoztató szolgálatot ellátó, vadászirányító megfigyelő, célmegjelölést végrehajtó, meteorológus, repülőműszaki tisztnek, radarszázad, gerinc radar mérőpont radarállomás parancsnoknak, mérnöknek, üzemeltető mérnöknek

12,6

9,5

7,1

4

2.

A légiforgalmi irányító és tájékoztató szolgálatot ellátó, vadászirányító megfigyelő, célmegjelölést végrehajtó, meteorológiai asszisztens, meteorológiai észlelő, repülőműszaki altisztnek és legénységi állományúnak, légvédelmi rakéta ezred radaralegységei, radarszázadok, vezetési pontok radar szakbeosztású személyeinek, javítószázad lokátor javítóraj, radar szakbeosztású személyeinek, leszállító radarállomás, közel körzeti és navigációs rendszer radar szakbeosztású személyeinek

10,8

8,1

6,3

5

3.

Az ejtőernyős tisztnek

12,6

9,5

7,1

6

4.

Az ejtőernyős altisztnek és legénységi állományúnak

10,8

8,1

6,3

5. melléklet a 21/2013. (IX. 17.) HM rendelethez33



Az oktatói pótlék havi mértéke az illetményalap százalékában meghatározva

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Oktatói fokozat/beosztás

1. pótlékfokozat

2. pótlékfokozat

3. pótlékfokozat

2.

Az oktatói fokozatban vagy beosztásban töltött idő hossza

A pótlék mértékének alsó és felső határa (illetmény-
alap %-a)

Az oktatói fokozatban vagy beosztásban töltött idő hossza

A pótlék mértékének alsó és felső határa (illetmény-
alap %-a)

Az oktatói fokozatban vagy beosztásban töltött idő hossza

A pótlék mértékének alsó és felső határa (illetmény-
alap %-a)

3.

Tanársegéd és egyéb – mérnöktanár, műszaki tanár, gazdasági tanár, nyelvtanár, testnevelő tanár, kollégiumi nevelőtanár – oktatói vagy szakoktatói beosztásban szolgálatot teljesítő

0–4 év

26–33

5–8 év

34–41

8 év felett

42–52

4.

Adjunktus és főiskolai docens

0–10 év

42–56

11–20 év

57–71

20 év felett

72–86

5.

Főiskolai tanár és egyetemi docens

0–10 év

87–111

11–20 év

112–136

20 év felett

137–161

6.

Egyetemi tanár

0–5 év

162–194

6–10 év

195–227

10 év felett

228–260

6. melléklet a 21/2013. (IX. 17.) HM rendelethez34



A földi kiszolgálók és az ejtőernyősök részére az osztályba-sorolási pótlék csökkenésének kompenzálásaként folyósítandó kiegészítő illetmény havi mértéke az illetményalap százalékában meghatározva

 

A

B

C

D

E

1

Kategória

Megnevezés

1.

2.

3.

2

Osztályba sorolás esetén (havi %)

3

1.

A légiforgalmi irányító és tájékoztató szolgálatot ellátó, vadászirányító megfigyelő, célmegjelölést végrehajtó, meteorológus, repülőműszaki tisztnek, radarszázad, gerinc radar mérőpont radarállomás parancsnoknak, mérnöknek, üzemeltető mérnöknek

11,4

8,5

6,4

4

2.

A légiforgalmi irányító és tájékoztató szolgálatot ellátó, vadászirányító megfigyelő, célmegjelölést végrehajtó, meteorológiai asszisztens, meteorológiai észlelő, repülőműszaki altisztnek és legénységi állományúnak, légvédelmi rakéta ezred radaralegységei, radarszázadok, vezetési pontok radar szakbeosztású személyeinek, javítószázad lokátor javítóraj, radar szakbeosztású személyeinek, leszállító radarállomás, közel körzeti és navigációs rendszer radar szakbeosztású személyeinek

7,2

5,4

4,2

5

3.

Az ejtőernyős tisztnek

11,4

8,5

6,4

6

4.

Az ejtőernyős altisztnek és legénységi állományúnak

 7,2

5,4

4,2

7. melléklet a 21/2013. (IX. 17.) HM rendelethez



A megbízási díj megállapítható legmagasabb havi mértéke helyettesítés esetén

I.    Katonai szolgálati jogviszonyba tartozó beosztást ellátó személy helyettesítése esetén

 

 

A

B

C

 

1

Fsz.

A helyettesítéssel ellátott katonai szolgálati jogviszonyba tartozó beosztás
besorolási osztálya/kategóriája

A megállapítható legmagasabb mérték az illetményalap %-ában

 

2

1.

II. besorolási osztály/I–IV. besorolási kategória

25%

 

3

2.

I. besorolási osztály/I–III. besorolási kategória,
II. besorolási osztály/V–VII. besorolási kategória

30%

 

4

3.

II. besorolási osztály/VIII–X. besorolási kategória

40%

 

5

4.

I. besorolási osztály/IV–V. besorolási kategória

50%

 

6

5.

I. besorolási osztály/VI–VII. besorolási kategória

75%

 

7

6.

I. besorolási osztály/VIII–X. besorolási kategória

100%


II.    Kormányzati szolgálati jogviszonyba tartozó munkakört ellátó személy helyettesítése esetén

 

 

A

B

C

 

1

Fsz.

A helyettesítéssel ellátott kormányzati szolgálati jogviszonyba tartozó munkakör
besorolási osztálya/közszolgálati tisztviselői csoport/vezetői munkakör megnevezése

A megállapítható legmagasabb mérték az illetményalap %-ában

 

2

1.

kormányzati ügykezelő

25%

 

3

2.

II. besorolási osztály

30%

 

4

3.

I. besorolási osztály

40%

 

5

4.

osztályvezető

50%

 

6

5.

főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes

75%


III.    Közalkalmazotti jogviszonyba tartozó munkakört ellátó személy helyettesítése esetén

 

 

A

B

C

 

1

Fsz.

A helyettesítéssel ellátott közalkalmazotti munkakör
fizetési osztálya/oktatói fokozat/(vezetői) munkakör megnevezése

A megállapítható legmagasabb mérték az illetményalap %-ában

 

2

1.

„A”–,,B” fizetési osztály

25%

 

3

2.

„C”–„D” fizetési osztály

30%

 

4

3.

„E”–,,G” fizetési osztály, tudományos segédmunkatárs

40%

 

5

4.

,,H”–,,J” fizetési osztály, fizetési osztálytól függetlenül a vezető, egyetemi docens, tudományos főmunkatárs főiskolai tanár, docens, adjunktus, tanársegéd, tudományos munkatárs

50%

 

6

5.

fizetési osztálytól függetlenül a magasabb vezető, egyetemi tanár, kutatóprofesszor, tudományos tanácsadó

75%

8. melléklet a 21/2013. (IX. 17.) HM rendelethez



A repülőhajózók és ejtőernyősök egyszeri pénzjuttatásának évenkénti alapösszege a kifizetés időpontjában érvényes illetményalap százalékában meghatározva

 

A

B

C

1

Fsz.

Megnevezés

Egyszeri pénzjuttatás éves alapösszege az illetményalap %-ában

2

1.

A légijárművet üzemeltető gépszemélyzet parancsnoki beosztás betöltésének idejére

68

3

2.

A légijármű parancsnokhelyettesi (másodpilóta, operátor) és a fedélzeti megfigyelői beosztás betöltésének idejére

58

4

3.

A légijárművet üzemeltető beosztott gépszemélyzet tagjának minősülő beosztás, valamint az ejtőernyős beosztás betöltésének idejére

50

5

4.

A honvéd tisztjelölti (korábban katonai felsőoktatási intézmény ösztöndíjas hallgatói) tanulmányok repülőhajózó kiképzéssel, ejtőernyőzéssel töltött időtartamára

50

6

5.

A légijármű üzemeltetésével nem kapcsolatos, egyéb a fedélzeten elhelyezett berendezések kezelését ellátó beosztás betöltésének idejére

25

1

A rendeletet a 7/2015. (VI. 22.) HM rendelet 89. §-a hatályon kívül helyezte 2015. július 1. napjával.

2

A 2. § (3) bekezdését a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 10. §-a hatályon kívül helyezte.

3

A 3/A. §-t az 1/2014. (II. 11.) HM rendelet 2. §-a iktatta be, szövege a 16/2014. (XII. 13.) HM rendelet 10. §-a szerint módosított szöveg.

4

A 3/B. §-t a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 1. §-a iktatta be.

5

A 3/C. §-t a 16/2014. (XII. 13.) HM rendelet 9. §-a iktatta be.

6

A 4. § a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

7

A 21. § (3) bekezdése a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 9. § a) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 22. § a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

9

A 23. § a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

10

A 25. § (1) bekezdése a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 9. § b) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 26. § (3) bekezdése a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 9. § c) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 37. § a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 9. § d) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 41. § (1) bekezdése a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 9. § e) pontja szerint módosított szöveg.

14

Az 50. § a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 9. § f) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 74. § (6) bekezdése a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 9. § g) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 78. § (1) bekezdése a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 9. § h) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 80. § (4) bekezdése a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

18

A 85. § (2) bekezdés h) pontja a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 9. § i) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 86. § (2) bekezdése a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 9. § j) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 87. § (2) bekezdése a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 9. § k)–l) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 89. § a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 9. § m)–n) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 97. § (1) bekezdése a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 9. § o) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 98. § (2) bekezdése a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 9. § o) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 99. § (1) bekezdése a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 9. § p) pontja szerint módosított szöveg.

25

A 101. § (1) bekezdése a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 9. § q) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 102. § (4) bekezdését a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 5. §-a iktatta be.

27

A 102. § (5) bekezdését a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 5. §-a iktatta be.

28

A 104. § (4) bekezdését a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 6. §-a iktatta be.

29

A 115. § (3) bekezdését az 1/2014. (II. 11.) HM rendelet 3. §-a iktatta be.

30

A 115. § (4) bekezdését a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 7. §-a iktatta be.

31

A 116. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

32

A 4. melléklet a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 9. § r) pontja szerint módosított szöveg.

33

Az 5. melléklet a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

34

A 6. melléklet a 7/2014. (IV. 18.) HM rendelet 9. § r) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére