• Tartalom

22/2013. (VI. 11.) BM rendelet

22/2013. (VI. 11.) BM rendelet

a szerkezetátalakítási tartalék felhasználásának részletes szabályairól1

2013.12.08.

A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény 77. § (2) bekezdés j) pont jb) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § p) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszter egyetértésével – a következőket rendelem el:

1. Általános rendelkezések

1. § A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 4. melléklet 2. pontja szerinti szerkezetátalakítási tartalék vissza nem térítendő támogatást biztosít a következő célokra:

a) a Kvtv. 2. melléklet I.1.c) alpontja szerinti beszámítás összegének differenciált visszapótlására,

b) a korábban a Megyei Intézményfenntartó Központ (a továbbiakban: MIK) által fenntartott, települési önkormányzat tulajdonában lévő köznevelési intézmények működtetéséhez,

c) a gyermekétkeztetési feladatok támogatásának kiegészítésére,

d)2 a szociális és gyermekjóléti alapellátás támogatásának kiegészítésére,

e)3 a helyi közösségi közlekedés támogatására,

f)4 a köznevelési intézmények működtetésével kapcsolatos egyes kiadásokhoz.

2. A Kvtv. 2. melléklet I.1.c) alpontja szerinti beszámítás összegének differenciált visszapótlása

2. § (1) Az 1. § a) pontja szerinti támogatás differenciált módon azon települési önkormányzatokat illeti meg, melyek egy lakosra jutó adóerő-képessége nem haladja meg a 15 000 forintot.

(2) A támogatás alapját a Kvtv. 2. melléklet I.1.c) alpontja szerinti, a települési önkormányzatnál ténylegesen figyelembe vett beszámítás összege jelenti.

(3) A támogatás mértéke

a) 100%, ha a települési önkormányzat egy lakosra jutó adóerő-képessége nem haladja meg az 5000 forintot,

b) 75%, ha a települési önkormányzat egy lakosra jutó adóerő-képessége 5001 és 10 000 forint közötti,

c) 50%, ha a települési önkormányzat egy lakosra jutó adóerő-képessége 10 001 és 12 000 forint közötti,

d) 25%, ha a települési önkormányzat egy lakosra jutó adóerő-képessége 12 001 és 15 000 forint közötti.

(4) E rendelet szempontjából az adóerő-képesség a 2012. I. félévi beszámoló alapján a helyi iparűzési adóalap 1,4%-át jelenti.

(5) A 2012. július 1-jén hatályos iparűzési adórendelettel nem rendelkező települési önkormányzat esetében az egy főre jutó elvárt iparűzési adóerő-képesség megegyezik a településkategóriába tartozó települési önkormányzatok egy főre jutó iparűzési adóerő-képessége – a legalacsonyabb és legmagasabb egy főre jutó iparűzési adóalapú települési önkormányzatok egy-egy tizede figyelmen kívül hagyásával – számított átlagával. A településkategóriákat és a településkategória átlagokat az 1. melléklet tartalmazza.

(6) A települési önkormányzatok közigazgatási státuszát a 2012. november 1-jei állapotnak megfelelően, a lakosságszámot pedig – a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala adatai alapján – a 2012. január 1-jei állapotnak megfelelően kell figyelembe venni.

3. Korábban a Megyei Intézményfenntartó Központ által fenntartott, települési önkormányzat tulajdonában lévő köznevelési intézmények működtetésének támogatása

3. § (1) Az 1. § b) pontja szerinti támogatás iránti pályázatot a 3000 fő lakosságszám feletti települési önkormányzat nyújthatja be a közigazgatási területén korábban a MIK által fenntartott köznevelési intézmények feladatainak ellátását szolgáló – tulajdonában lévő – ingatlanok működtetésével kapcsolatos kiadásokra.

(2) Amennyiben a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 74. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően hozzájárulást fizető települési önkormányzat területén működik korábban MIK fenntartású, az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanban köznevelési intézmény, az önkormányzat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak az önkormányzathoz legkésőbb 2013. június 14-éig eljuttatott adatszolgáltatása alapján nyújtja be a pályázatát.

(3) Az (1) bekezdés szerinti, működtetési feladatot ellátó települési önkormányzat a pályázatot 2013. június 18-áig rögzíti és zárja le az ebr42 információs rendszerben, továbbá a lezárt pályázati adatlapot két eredeti és egy másolati példányban, az egyéb dokumentumokat egy eredeti példányban a Magyar Államkincstár területileg illetékes igazgatóságához (a továbbiakban: Igazgatóság) nyújtja be. A kizárólag postai úton benyújtott adatlap érvénytelen. Papír alapú dokumentáció postára adásának határideje legkésőbb az elektronikus rögzítés határidejét követő munkanap. A határidő elmulasztása jogvesztő.

(4) Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 59. § (1) bekezdése, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 110. §-a szerint felülvizsgált pályázati adatlapot postai úton egy-egy eredeti példányban, továbbá az elismerhető kiadások és bevételek összegére, illetve ezek alapján a kiadások és bevételek éves becsült összegére vonatkozó javaslatát az Igazgatóság elektronikusan 2013. június 26-áig továbbítja a helyi önkormányzatokért felelős miniszter és az államháztartásért felelős miniszter (a továbbiakban együtt: miniszterek) részére.

(5) Az önkormányzatokat az igényelt támogatáshoz kapcsolódóan előleg illeti meg. Ennek összege az Igazgatóság által elismerhető éves becsült kiadások és bevételek különbségének 50%-a, de országosan legfeljebb összesen 1,5 milliárd forint. Amennyiben az éves becsült különbség 50%-a országosan meghaladja a 1,5 milliárd forintot, úgy az önkormányzatokat megillető előleg összege arányosan csökken.

(6) Ha a miniszterek a kérelmek vizsgálata során további tájékoztatást vagy dokumentumok megküldését tartják szükségesnek, ezeket a pályázó – külön felhívásra – köteles teljesíteni.

4. § A pályázat kötelező tartalmi elemei:

a) ebr42 rendszerben lezárt 2. melléklet szerinti adatlap,

b) a 2. melléklet szerinti adatlapon rögzített számlák és egyéb bizonylatok hiteles másolata.

5. § (1) A miniszterek a 3. § (2) bekezdés szerinti adatszolgáltatás, az Igazgatóság 3. § (4) bekezdés szerinti javaslata és a pályázatok alapján a támogatásról – a miniszterek által kijelölt két-két tagból álló tárcaközi bizottság javaslata alapján – 2013. július 15-éig döntenek.

(2) Az önkormányzatok a miniszterek döntéséről támogatói okiratban értesülnek.

(3) Amennyiben az (1) bekezdés szerinti támogatás összege kisebb, mint a 3. § (5) bekezdése szerinti előleg, úgy az előleg támogatással nem fedezett részéről az önkormányzat köteles haladéktalanul, de legkésőbb 2013. augusztus 15-éig lemondani és visszafizetni az Ávr. 102. §-a alapján. A lemondási és visszafizetési kötelezettség elmulasztása esetén az előleg támogatással nem fedezett része az Áht. 57/A. § (1) bekezdés d) pontja szerint jogosulatlan igénybevételnek minősül, amelyre az Ávr. 106. § szerinti kamatfizetési kötelezettség áll fenn.

4. A gyermekétkeztetési feladatok támogatásának kiegészítése

6. § (1) Az 1. § c) pontja szerinti támogatás iránti pályázatot a települési nemzetiségi önkormányzat és azon települési önkormányzat nyújthat be, amely a költségvetési támogatások 2013. évi júniusi évközi módosítása alapján 2013. évben a Kvtv. 2. melléklet II. 3. jogcímen támogatásban részesül és az egy főre jutó iparűzési adóerő-képessége nem haladja meg a 25 000 forintot.

(2) Az (1) bekezdés szerinti települési és települési nemzetiségi önkormányzat a pályázatot 2013. július 10-éig rögzíti és zárja le az ebr42 információs rendszerben, továbbá a lezárt pályázati adatlapot két eredeti és egy másolati példányban, az egyéb dokumentumokat egy eredeti példányban az Igazgatósághoz nyújtja be. A kizárólag postai úton benyújtott adatlap érvénytelen. Papír alapú dokumentáció postára adásának határideje legkésőbb az elektronikus rögzítés határidejét követő munkanap. A határidő elmulasztása jogvesztő.

(3) Az Áht. 59. § (1) bekezdése, valamint az Ávr. 110. §-a szerint felülvizsgált pályázati adatlapot az Igazgatóság postai úton egy-egy eredeti példányban 2013. július 31-éig továbbítja a miniszterek részére.

(4) Az önkormányzatokat az igényelt támogatáshoz kapcsolódóan a 4. melléklet szerinti előleg illeti meg.

7. § A pályázat kötelező tartalmi elemei:

a) ebr42 rendszerben lezárt 3. melléklet szerinti adatlap,

b) a térítési díjak megállapításával kapcsolatos 2013. évi önkormányzati rendelet.

8. § (1) A támogatás megállapítása az élelmezés teljes éves elismert költségének és az élelmezéshez kapcsolódó bevételek – ideértve az Ingyenes és kedvezményes gyermekétkeztetés támogatása jogcímén kapott támogatást is – elismert éves összegének különbsége (a továbbiakban: a támogatás alapja) alapján, az önkormányzat egy lakosra jutó adóerő-képessége figyelembevételével történik.

(2) A támogatás mértéke nem haladhatja meg a támogatás alapjának

a) 75%-át, ha az önkormányzat egy lakosra jutó adóerő-képessége nem éri el a 10 000 forintot, vagy az igénylő nemzetiségi önkormányzat,

b) 50%-át, ha az önkormányzat egy lakosra jutó adóerő-képessége 10 001 és 20 000 forint közötti,

c) 25%-át, ha az önkormányzat egy lakosra jutó adóerő-képessége 20 001 és 25 000 forint közötti.

(3) A miniszterek a pályázatok alapján a támogatásról – a miniszterek által kijelölt két-két tagból álló tárcaközi bizottság javaslata alapján – 2013. augusztus 15-éig döntenek.

(4) Az önkormányzatok a miniszterek döntéséről támogatói okiratban értesülnek.

(5) Amennyiben a (3) bekezdés szerinti támogatás összege kisebb, mint a 6. § (4) bekezdése szerinti előleg, úgy az előleg támogatással nem fedezett részéről az önkormányzat köteles haladéktalanul, de legkésőbb 2013. szeptember 15-éig lemondani az Ávr. 102. §-a alapján. A lemondási és visszafizetési kötelezettség elmulasztása esetén az előleg támogatással nem fedezett része az Áht. 57/A. § (1) bekezdés d) pontja szerint jogosulatlan igénybevételnek minősül, amelyre az Ávr. 106. § szerinti kamatfizetési kötelezettség áll fenn.

4/A. 5 A szociális és gyermekjóléti alapellátás támogatásának kiegészítése

8/A. § (1) Az 1. § d) pontja szerinti támogatás a családsegítés és gyermekjóléti ellátás, házi segítségnyújtás, a gyermekek napközbeni ellátása, valamint a falu- és tanyagondnoki szolgáltatás után 2013. évben a Kvtv. 2. melléklet III. 3. a), d), e) vagy j) pontja szerinti támogatásra jogosult azon települési önkormányzatokat illeti meg, melyek egy lakosra jutó adóerő-képessége nem haladja meg a 30 000 forintot.

(2) A támogatás az érintett önkormányzatokat, az általuk a Kvtv. 2. melléklet, kiegészítő szabályok 2. pontja szerinti, 2013. június 1-jei adatszolgáltatás során az (1) bekezdés szerinti jogcímeken jelzett mutatók aránya alapján illeti meg oly módon, hogy a gyermekek napközbeni ellátása mutatóit kétszeres súllyal kell figyelembe venni. A támogatás összege egy önkormányzat esetében legalább 100 000 forint.

(3) A támogatás önkormányzatonkénti összegét az 5. melléklet tartalmazza.

4/B. 6 Helyi közösségi közlekedés támogatása

8/B. § Az 1. § e) pontja szerinti támogatás a 6. melléklet szerinti összegben a helyi közösségi közlekedési közszolgáltatást biztosító települési önkormányzatokat illeti meg.

4/C. 7 A köznevelési intézmények működtetésének támogatása

8/C. § (1) Az 1. § f) pontja szerinti támogatás a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 74. § (4) bekezdése alapján a köznevelési intézmény működtetését vállaló, vagy az Nkt. 74. § (6) bekezdése alapján állami hozzájárulást fizető azon 3000 lakosságszám feletti települési önkormányzatokat illeti meg, melyek egy lakosra jutó adóerő-képessége nem haladja meg a 20 000 forintot.

(2) A támogatás a települési önkormányzatokat a közigazgatási területükön lévő köznevelési intézmény(ek)be más település közigazgatási területéről bejáró tanulók létszámának ellátotti aránya szerint differenciáltan illeti meg. Az alaptámogatás összege egy önkormányzat esetében legalább 2 000 000 forint.

(3) Az alaptámogatás mértékének meghatározása a települési önkormányzat által működtetett köznevelési intézmény(ek)ben ellátottak összlétszáma alapján a következő:

a) 2 000 000 forint, legfeljebb 400 ellátott esetén,

b) 4 000 000 forint, 401–800 ellátott között,

c) 6 000 000 forint, 801–1200 ellátott között,

d) 8 000 000 forint, 1201–1500 ellátott között,

e) 10 000 000 forint, 1500 ellátott felett.

(4) A más települési önkormányzat közigazgatási területéről bejáró tanulók összes tanulóhoz viszonyított arányának figyelembevételével az alaptámogatás szorzószámok szerint emelkedik. A szorzószám

a) 1, ha a bejáró tanulók aránya legfeljebb 5%,

b) 1,2, ha a bejáró tanulók aránya 5,1%–15%,

c) 1,4, ha a bejáró tanulók aránya 15,1%–25%

d) 1,6, ha a bejáró tanulók aránya 25,1%–50%,

e) 2, ha a bejáró tanulók aránya 50% feletti.

(5) A támogatás tényleges mértéke a (3) és (4) bekezdés alapján számított összeget figyelembe véve

a) 100%, ha a települési önkormányzat egy lakosra jutó adóerő-képessége nem haladja meg az 5000 forintot,

b) 90%, ha a települési önkormányzat egy lakosra jutó adóerő-képessége 5001 és 10 000 forint közötti,

c) 80%, ha a települési önkormányzat egy lakosra jutó adóerő-képessége 10 001 és 15 000 forint közötti,

d) 70%, ha a települési önkormányzat egy lakosra jutó adóerő-képessége 15 001 és 20 000 forint közötti.

(6) A támogatás önkormányzatonkénti összegét a (3)–(5) bekezdés szerinti számítás alapján a 7. melléklet tartalmazza.

(7) Az (1)–(6) bekezdés szerinti támogatás alapjául szolgáló ellátotti létszám és bejáró tanulók létszámának megállapítása a 2012. év október havi köznevelési statisztika alapján történik.

5. A támogatás folyósítása

9. § (1) A 2. § szerinti támogatási összeg 50%-ának folyósítása 2013. június 28-áig történik, a fennmaradó összegek folyósítására 2013. július 25-éig, 2013. augusztus 26-áig és 2013. november 25-éig három egyenlő részletben kerül sor.

(2) A 3. § (5) bekezdés és a 6. § (4) bekezdése szerinti előlegek folyósítása 2013. június 28-áig történik.

(3) Az 5. § szerinti támogatási összeg előleggel csökkentett összegének folyósítása három egyenlő részletben, 2013. július 25-éig, 2013. augusztus 26-áig és 2013. november 25-éig történik.

(4) A 8. § szerinti támogatási összeg előleggel csökkentett összegének folyósítása két egyenlő részletben 2013. augusztus 26-áig és 2013. november 25-éig történik.

(4a)8 A 8/A. § és 8/B. § szerinti támogatási összeg 50%-ának folyósítása 2013. augusztus 2-áig, a fennmaradó 50%-ának folyósítása 2013. augusztus 26-áig és 2013. november 25-éig két egyenlő részletben történik.

(4b)9 A 8/C. § szerinti támogatás folyósítása egy összegben 2013. december 10-ig történik.

(5) A támogatást a helyi önkormányzatokért felelős miniszter utalványozása alapján a Magyar Államkincstár folyósítja.

6. A támogatás felhasználásának és elszámolásának szabályai

10. § (1) A támogatás felett a kedvezményezett települési és települési nemzetiségi önkormányzat rendelkezik, és felelős annak jogszerű felhasználásáért.

(2)10 A kedvezményezett települési és települési nemzetiségi önkormányzat a támogatás felhasználásáról elkülönített, naprakész nyilvántartást vezet, melyet 2015. december 31-éig köteles teljes körűen megőrizni.

(3)11 A kedvezményezett települési és települési nemzetiségi önkormányzat az

a) 1. § a) pontja szerinti támogatást az igazgatással, település-üzemeltetéssel és egyéb önkormányzati feladatokkal kapcsolatos működési kiadásokra,

b) 1. § b) pontja szerinti támogatást a korábban MIK fenntartású köznevelési intézmények működtetésére, illetve a működtetési hozzájárulás megfizetésére,

c) 1. § c) pontja szerinti támogatást az étkeztetés teljes önköltségére, továbbá annak megszervezésével összefüggő valamennyi költségre,

d) 1. § d) pontja szerinti támogatást a Kvtv. 2. melléklet III. 3. pontja szerinti feladatok ellátására,

e) 1. § e) pontja szerinti támogatást a helyi közösségi közlekedés működtetési feladatainak ellátására,

f)12 1. § f) pontja szerinti támogatást a köznevelési intézmények működtetésével kapcsolatos kiadásaira használhatja fel.

használhatja fel.

(4) A támogatás felhasználását – a Kincstár által, az Áht. 60. §-a alapján végzett felülvizsgálaton túl – a helyi önkormányzatokért felelős miniszter ellenőrizheti, mely során a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatósági ellenőrzésre vonatkozó szabályait kell alkalmazni.

11. § (1)13 Az 1. § a)–e) pont szerinti támogatás felhasználásának a végső határideje 2013. december 31.

(1a)14 Az 1. § f) pont szerinti támogatás felhasználásának végső határideje 2014. február 28.

(1b)15 Az (1) és (1a) bekezdés szerinti határidőig fel nem használt támogatásrészt vissza kell fizetni a központi költségvetésbe.

(2) A kedvezményezett a támogatás felhasználásáról tárgyév december 31-ei fordulónappal, az éves beszámoló keretében és rendje szerint számol el.

(3)16 Az 1. § c) pontja szerinti támogatás esetében a kedvezményezett köteles a 3. melléklet szerinti adattartalommal a feladat ellátásáról az ebr42 rendszerben beszámolót készíteni, melyet az Igazgatósághoz 2014. január 15-éig nyújt be. Az Igazgatóság a beszámolót felülvizsgálja és az élelmezés teljes éves elismert költségének és az élelmezéshez kapcsolódó bevételek elismert éves összegére vonatkozó javaslatát 2014. február 15-éig továbbítja a miniszterek részére.

(4)17 A 8. § (3) bekezdése szerinti tárcaközi bizottság javaslatára a miniszterek az Igazgatóság által megküldött javaslat figyelembe vételével fogadják el az (1) bekezdés szerinti beszámoló alapján az élelmezés teljes éves elismert költsége és az élelmezéshez kapcsolódó bevételek elismert éves összege szerint az önkormányzatot jogszerűen megillető támogatást. A helyi önkormányzatokért felelős miniszter erről tájékoztatja az önkormányzatot és az Igazgatóságot. Amennyiben ez az összeg kisebb, mint a 8. § (3) bekezdése szerinti támogatás, a kedvezményezett a különbségről köteles haladéktalanul lemondani és azt visszafizetni az Ávr. 102. §-a alapján.

7. Záró rendelkezések

12. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 22/2013. (VI. 11.) BM rendelethez


Településkategóriák és településkategória adóerő-képesség átlaga

Sorszám

Településkategória

1 főre jutó adóerő-képesség településkategória
átlaga (forint)

1.

Budapest és kerületei

2.

Megyei jogú város

34 622

3.

Egyéb város 10 000 fő felett

25 140

4.

Egyéb város 10 000 főig

16 099

5.

Község, nagyközség 2000 fő felett

9 547

6.

Község, nagyközség 501 és 2000 fő között

7 858

7.

Község, nagyközség 500 főig

6 003

2. melléklet a 22/2013. (VI. 11.) BM rendelethez


Igénylésazonosító:

Pályázati adatlap
Korábban a Megyei Intézményfenntartó Központ által fenntartott köznevelési intézmények működtetésének támogatása

Önkormányzat neve:

 

Kapcsolattartó neve:

 

Kapcsolattartó telefonszáma:

 

Kapcsolattartó e-mail címe:

 



I.    Korábban a Megyei Intézményfenntartó Központ által fenntartott köznevelési intézmények önkormányzat közigazgatási területén és tulajdonában lévő feladatellátási helyeinek felsorolása

Sorszám

Intézmény
neve

Feladatellátási hely
neve

Feladatellátási hely
címe

1

2

3

4

 

 

 

 


A tábla új sorokkal bővíthető!

II.    2013. január 1-je és 2013. május 31-e közötti esedékességű számlák és egyéb bizonylatok felsorolása feladatellátási helyek megjelölésével

Sorszám

Feladatellátási hely
neve

Számla, bizonylat
sorszáma

Számla, bizonylat
tárgya

Számla, bizonylat esedékessége

Számla, bizonylat összege (Ft)
(kizárólag a működtetéshez kapcsolódó tételek összege tüntethető fel)

1

2

3

4

5

6

 

 

 

 

 

 



A tábla új sorokkal bővíthető!

III.    2013. január 1-je és 2013. május 31-e közötti esedékességű működtetési feladatokhoz kapcsolódó bevételek felsorolása feladatellátási helyek megjelölésével

Sorszám

Feladatellátási hely
neve

Számla, bizonylat
sorszáma

Számla, bizonylat
tárgya

Számla, bizonylat összege (Ft)
(kizárólag a működtetéshez kapcsolódó tételek
összege tüntethető fel)

1

2

3

4

5

 

 

 

 

 



A tábla új sorokkal bővíthető!

Kelt:

    …………………    …………………
    polgármester    jegyző

3. melléklet a 22/2013. (VI. 11.) BM rendelethez


Pályázati adatlap
gyermekétkeztetési feladatok támogatásának kiegészítéséhez

Önkormányzat:

 

Kitöltő neve:

 

Kitöltő telefonszáma:

 

Kitöltő emailcíme:

 

1.

A gyermekek étkeztetését milyen módon oldja meg:

 


3K54517_2

2.

Étkeztetés főbb adatai

Intézmény

Étkeztetési napok száma

100%-os normatív kedvezményben részesülők száma

50%-os normatív kedvezményben részesülők száma

Normatív kedvezményben nem részesülők száma

Étkeztettek száma összesen

ötszöri étkezésben részesül

háromszori étkezésben részesül

tízórai + ebédben részesül

csak ebédben részesül

ötszöri étkezésben részesül

háromszori étkezésben részesül

tízórai + ebédben részesül

csak ebédben részesül

ötszöri étkezésben részesül

háromszori étkezésben részesül

tízórai + ebédben részesül

csak ebédben részesül

ötszöri étkezésben részesül

háromszori étkezésben részesül

tízórai + ebédben részesül

csak ebédben részesül

Mindösszesen

Összes étkeztett gyermek, tanuló között az étkeztetést biztosító önkormányzat területén lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkezők száma

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14

15.

16.

17.

18.

19.

20.

Bölcsőde

251

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fogyatékos személyek nappali intézményében elhelyezett gyermekek

251

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Óvoda

220

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Általános iskola

185

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gimnázium

185

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szakközépiskola

185

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szakiskola

185

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kollégium

200

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A) normatív kedvezményben részesülők száma összesen:

 

 


3K54517_3

 

 

Intézménytípusok

 

No.

Megnevezés

Bölcsőde

Fogyatékos személyek nappali intézményében elhelyezett gyermekek

Óvoda

Általános iskola

Gimnázium

Szakközépiskola

Szakiskola

Kollégium

Összesen:

Indokolás

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

3.

Az élelmezés nyersanyag költsége (éves):

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.1.

Intézményi térítési díj napi összege (ötszöri étkezés esetén - normatív kedvezmény nélkül) - ÁFA nélkül:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.2.

Intézményi térítési díj napi összege (háromszori étkezés esetén - normatív kedvezmény nélkül) - ÁFA nélkül:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.3.

Intézményi térítési díj napi összege (tízórai + ebéd esetén - normatív kedvezmény nélkül)- ÁFA nélkülű:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.4.

Intézményi térítési díj napi összege (csak ebéd esetén - normatív kedvezmény nélkül) - ÁFA nélkül:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.5.

Intézményi térítési díjak alapján elvárt (éves) bevétel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


5.


A személyi térítési díjból tervezett éves bevétel összege:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6.

Az élelmezés rezsiköltsége (éves):

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 






6.1.






Az élelmezés rezsiköltségén belül a dologi kiadások éves összege:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



6.2.



Az élelmezés rezsiköltségén belül a személyi kiadások (járulékkal) éves összege:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7.

Élelmezés teljes költsége (éves): [3.+6.]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8.

Élelmezéshez kapcsolódó bevételek éves összege:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4. melléklet a 22/2013. (VI. 11.) BM rendelethez


Előleg a gyermekétkeztetési feladatok támogatásának kiegészítéséhez

Önkormányzat

Előleg (Ft)

Aba Nagyközség Önkormányzata

3 539 250

Abádszalók Város Önkormányzata

4 660 500

Abasár Község Önkormányzata

526 500

Abaújkér Község Önkormányzata

136 500

Abaújszántó Város Önkormányzata

2 840 500

Abony Város Önkormányzata

6 883 500

Acsa Község Önkormányzata

1 092 000

Acsád Község Önkormányzata

156 000

Ácsteszér Község Önkormányzata

195 000

Adács Község Önkormányzata

399 750

Ádánd Község Önkormányzata

1 062 750

Adásztevel Község Önkormányzata

302 250

Ágasegyháza Község Önkormányzata

984 750

Ágfalva Község Önkormányzata

321 750

Aggtelek Község Önkormányzata

536 250

Agyagosszergény Község Önkormányzata

9 750

Ajak Nagyközség Önkormányzata

2 340 000

Akasztó Község Önkormányzata

520 000

Alacska Község Önkormányzata

126 750

Alap Község Önkormányzata

945 750

Alattyán Község Önkormányzata

617 500

Albertirsa Város Önkormányzata

2 262 000

Alcsútdoboz Község Önkormányzata

341 250

Aldebrő Község Önkormányzata

497 250

Almamellék Község Önkormányzata

175 500

Almáskamarás Község Önkormányzata

780 000

Álmosd Község Önkormányzata

1 066 000

Alsóberecki Község Önkormányzata

48 750

Alsódobsza Község Önkormányzata

52 000

Alsónána Község Önkormányzata

117 000

Alsónemesapáti Község Önkormányzata

312 000

Alsóörs Község Önkormányzata

175 500

Alsópáhok Község Önkormányzata

211 250

Alsószentmárton Község Önkormányzata

1 365 000

Alsószölnök Község Önkormányzata

126 750

Alsóújlak Község Önkormányzata

263 250

Alsóvadász Község Önkormányzata

1 482 000

Alsózsolca Város Önkormányzata

1 683 500

Ambrózfalva Község Önkormányzata

78 000

Anarcs Község Önkormányzata

828 750

Andocs Község Önkormányzata

702 000

Andornaktálya Község Önkormányzata

97 500

Annavölgy Község Önkormányzata

516 750

Apagy Község Önkormányzata

1 482 000

Apaj Község Önkormányzata

302 250

Aparhant Község Önkormányzata

897 000

Apátfalva Község Önkormányzata

2 096 250

Áporka Község Önkormányzata

146 250

Apostag Község Önkormányzata

234 000

Aranyosapáti Község Önkormányzata

3 402 750

Arló Nagyközség Önkormányzata

3 929 250

Arnót Község Önkormányzata

1 706 250

Ároktő Község Önkormányzata

1 423 500

Árpádhalom Község Önkormányzata

22 750

Ásotthalom Község Önkormányzata

3 081 000

Ásványráró Község Önkormányzata

536 250

Aszaló Község Önkormányzata

1 345 500

Aszód Város Önkormányzata

1 690 000

Átány Község Önkormányzata

1 686 750

Atkár Község Önkormányzata

624 000

Attala Község Önkormányzata

169 000

Babarc Község Önkormányzata

120 250

Babócsa Község Önkormányzata

1 267 500

Bábonymegyer Község Önkormányzata

458 250

Babót Község Önkormányzata

107 250

Bácsalmás Város Önkormányzata

2 106 000

Bácsbokod Nagyközség Önkormányzata

630 500

Bácsborsód Község Önkormányzata

416 000

Badacsonytomaj Város Önkormányzata

539 500

Badacsonytördemic Község Önkormányzata

156 000

Bag Nagyközség Önkormányzata

1 833 000

Bagamér Nagyközség Önkormányzata

3 237 000

Bagod Község Önkormányzata

390 000

Bágyogszovát Község Önkormányzata

633 750

Baj Község Önkormányzata

481 000

Baja Város Önkormányzata

4 543 500

Bajánsenye Község Önkormányzata

234 000

Bajna Község Önkormányzata

653 250

Bajót Község Önkormányzata

286 000

Bak Község Önkormányzata

191 750

Bakonszeg Község Önkormányzata

195 000

Bakonybánk Község Önkormányzata

123 500

Bakonybél Község Önkormányzata

208 000

Bakonycsernye Község Önkormányzata

672 750

Bakonynána Község Önkormányzata

594 750

Bakonysárkány Község Önkormányzata

809 250

Bakonyszentkirály Község Önkormányzata

390 000

Bakonyszentlászló Község Önkormányzata

1 238 250

Bakonyszombathely Község Önkormányzata

611 000

Baksa Község Önkormányzata

1 316 250

Baktakék Község Önkormányzata

1 696 500

Baktalórántháza Város Önkormányzata

4 758 000

Balástya Község Önkormányzata

214 500

Balaton Község Önkormányzata

945 750

Balatonakali Község Önkormányzata

39 000

Balatonalmádi Város Önkormányzata

1 508 000

Balatonboglár Város Önkormányzata

1 358 500

Balatonederics Község Önkormányzata

536 250

Balatonendréd Község Önkormányzata

546 000

Balatonfenyves Község Önkormányzata

487 500

Balatonfőkajár Község Önkormányzata

136 500

Balatonföldvár Város Önkormányzata

767 000

Balatonfüred Város Önkormányzata

1 144 000

Balatonkenese Város Önkormányzata

903 500

Balatonkeresztúr Község Önkormányzata

299 000

Balatonlelle Város Önkormányzata

1 235 000

Balatonszabadi Község Önkormányzata

1 423 500

Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata

1 140 750

Balatonszemes Község Önkormányzata

432 250

Balatonszentgyörgy Község Önkormányzata

981 500

Balatonvilágos Község Önkormányzata

721 500

Balkány Város Önkormányzata

3 246 750

Ballószög Község Önkormányzata

2 252 250

Balmazújváros Város Önkormányzata

7 020 000

Balotaszállás Község Önkormányzata

360 750

Balsa Község Önkormányzata

107 250

Bana Község Önkormányzata

672 750

Bánd Község Önkormányzata

87 750

Bánhorváti Község Önkormányzata

1 628 250

Bánréve Község Önkormányzata

224 250

Baracs Község Önkormányzata

832 000

Baracska Község Önkormányzata

481 000

Báránd Község Önkormányzata

1 384 500

Baranyajenő Község Önkormányzata

195 000

Barbacs Község Önkormányzata

68 250

Barcs Város Önkormányzata

8 151 000

Bárdudvarnok Község Önkormányzata

126 750

Bárna Község Önkormányzata

604 500

Bársonyos Község Önkormányzata

165 750

Bátaszék Város Önkormányzata

2 821 000

Bátonyterenye Város Önkormányzata

2 294 500

Bátya Község Önkormányzata

926 250

Bázakerettye Község Önkormányzata

136 500

Becsehely Község Önkormányzata

897 000

Becske Község Önkormányzata

312 000

Becsvölgye Község Önkormányzata

234 000

Bedegkér Község Önkormányzata

185 250

Bekecs Község Önkormányzata

1 140 750

Békés Város Önkormányzata

8 726 250

Békéssámson Község Önkormányzata

1 189 500

Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata

39 000

Bekölce Község Önkormányzata

58 500

Bélapátfalva Város Önkormányzata

838 500

Beleg Község Önkormányzata

351 000

Belezna Község Önkormányzata

84 500

Bélmegyer Község Önkormányzata

302 250

Bénye Község Önkormányzata

858 000

Bér Község Önkormányzata

48 750

Bérbaltavár Község Önkormányzata

126 750

Beregsurány Község Önkormányzata

253 500

Berekböszörmény Község Önkormányzata

1 404 000

Berekfürdő Község Önkormányzata

926 250

Berettyóújfalu Város Önkormányzata

6 285 500

Berhida Város Önkormányzata

2 125 500

Berkenye Község Önkormányzata

117 000

Berkesd Község Önkormányzata

887 250

Berkesz Község Önkormányzata

243 750

Bernecebaráti Község Önkormányzata

546 000

Berzék Község Önkormányzata

555 750

Berzence Nagyközség Önkormányzata

1 053 000

Besenyőtelek Község Önkormányzata

1 872 000

Besenyszög Község Önkormányzata

663 000

Besnyő Község Önkormányzata

165 750

Beszterec Község Önkormányzata

1 452 750

Bezenye Község Önkormányzata

263 250

Bezi Község Önkormányzata

97 500

Bicsérd Község Önkormányzata

227 500

Biharkeresztes Város Önkormányzata

3 646 500

Biharnagybajom Község Önkormányzata

2 808 000

Bihartorda Község Önkormányzata

1 023 750

Biharugra Község Önkormányzata

58 500

Boba Község Önkormányzata

858 000

Bocfölde Község Önkormányzata

292 500

Boconád Község Önkormányzata

906 750

Bocskaikert Község Önkormányzata

2 076 750

Bodajk Város Önkormányzata

770 250

Bodroghalom Község Önkormányzata

2 057 250

Bodrogkeresztúr Község Önkormányzata

838 500

Bodrogolaszi Község Önkormányzata

357 500

Bódvaszilas Község Önkormányzata

1 491 750

Bogács Község Önkormányzata

1 794 000

Bogád Község Önkormányzata

624 000

Bogyiszló Község Önkormányzata

1 345 500

Bojt Község Önkormányzata

331 500

Bokod Község Önkormányzata

162 500

Boldog Község Önkormányzata

1 150 500

Boldogkőváralja Község Önkormányzata

1 423 500

Boldva Község Önkormányzata

1 579 500

Bonyhád Város Önkormányzata

3 952 000

Bonyhádvarasd Község Önkormányzata

39 000

Bordány Község Önkormányzata

1 618 500

Borjád Község Önkormányzata

182 000

Borota Község Önkormányzata

448 500

Borsfa Község Önkormányzata

906 750

Borsodbóta Község Önkormányzata

1 111 500

Borsodivánka Község Önkormányzata

169 000

Borsodnádasd Város Önkormányzata

763 750

Borsodszentgyörgy Község Önkormányzata

1 072 500

Borsodszirák Község Önkormányzata

383 500

Borsosberény Község Önkormányzata

204 750

Borzavár Község Önkormányzata

201 500

Botpalád Község Önkormányzata

1 384 500

Bő Község Önkormányzata

546 000

Böhönye Község Önkormányzata

1 729 000

Bököny Község Önkormányzata

2 583 750

Bölcske Község Önkormányzata

945 750

Bőny Község Önkormányzata

221 000

Börcs Község Önkormányzata

126 750

Bősárkány Nagyközség Önkormányzata

721 500

Bucsa Község Önkormányzata

2 096 250

Búcsúszentlászló Község Önkormányzata

165 750

Budakeszi Város Német Önkormányzata

526 500

Budakeszi Város Önkormányzata

2 756 000

Bugac Nagyközség Önkormányzata

1 124 500

Buj Község Önkormányzata

2 164 500

Buják Község Önkormányzata

1 053 000

Buzsák Község Önkormányzata

695 500

Bükkaranyos Község Önkormányzata

799 500

Bükkösd Község Önkormányzata

555 750

Bükkszenterzsébet Község Önkormányzata

497 250

Bükkszentkereszt Község Önkormányzata

507 000

Bükkzsérc Község Önkormányzata

341 250

Büssü Község Önkormányzata

195 000

Cece Nagyközség Önkormányzata

1 852 500

Cégénydányád Község Önkormányzata

594 750

Cegléd Város Önkormányzata

10 146 500

Ceglédbercel Község Önkormányzata

906 750

Cered Község Önkormányzata

1 160 250

Cibakháza Nagyközség Önkormányzata

2 310 750

Cigánd Város Önkormányzata

4 299 750

Cikó Község Önkormányzata

487 500

Cirák Község Önkormányzata

68 250

Csabacsűd Nagyközség Önkormányzata

828 750

Csabdi Község Önkormányzata

409 500

Csabrendek Község Önkormányzata

1 170 000

Csaholc Község Önkormányzata

1 901 250

Csajág Község Önkormányzata

234 000

Csákánydoroszló Község Önkormányzata

770 250

Csákberény Község Önkormányzata

87 750

Csákvár Nagyközség Önkormányzata

890 500

Csanádalberti Község Önkormányzata

136 500

Csanádpalota Város Önkormányzata

1 345 500

Csány Község Önkormányzata

936 000

Csanytelek Község Önkormányzata

1 365 000

Csapi Község Önkormányzata

1 959 750

Csapod Község Önkormányzata

19 500

Csaroda Község Önkormányzata

1 404 000

Császár Község Önkormányzata

828 750

Császártöltés Község Önkormányzata

468 000

Csátalja Község Önkormányzata

403 000

Csécse Község Önkormányzata

994 500

Csegöld Község Önkormányzata

546 000

Csehi Község Önkormányzata

107 250

Csehimindszent Község Önkormányzata

536 250

Csemő Község Önkormányzata

2 934 750

Csenger Város Önkormányzata

3 744 000

Csengersima Község Önkormányzata

799 500

Csengerújfalu Község Önkormányzata

234 000

Csengőd Község Önkormányzata

1 365 000

Csénye Község Önkormányzata

48 750

Csenyéte Község Önkormányzata

780 000

Csépa Község Önkormányzata

1 842 750

Csepreg Város Önkormányzata

1 189 500

Cserépfalu Község Önkormányzata

351 000

Cserháthaláp Község Önkormányzata

58 500

Cserhátsurány Község Önkormányzata

107 250

Cserkeszőlő Község Önkormányzata

1 579 500

Csernely Község Önkormányzata

136 500

Cserszegtomaj Község Önkormányzata

1 131 000

Csetény Község Önkormányzata

682 500

Csikéria Község Önkormányzata

536 250

Csikóstőttős Község Önkormányzata

175 500

Csincse Község Önkormányzata

32 500

Csipkerek Község Önkormányzata

165 750

Csobád Község Önkormányzata

39 000

Csobaj Község Önkormányzata

828 750

Csobánka Község Önkormányzata

731 250

Csókakő Község Önkormányzata

399 750

Csokonyavisonta Község Önkormányzata

5 733 000

Csokvaomány Község Önkormányzata

234 000

Csolnok Község Önkormányzata

731 250

Csólyospálos Község Önkormányzata

377 000

Csomád Község Önkormányzata

828 750

Csongrád Város Önkormányzata

3 240 250

Csonkahegyhát Község Önkormányzata

477 750

Csopak Község Önkormányzata

156 000

Csór Község Önkormányzata

555 750

Csorna Város Önkormányzata

1 329 250

Csorvás Város Önkormányzata

2 213 250

Csögle Község Önkormányzata

1 072 500

Csökmő Nagyközség Önkormányzata

2 096 250

Csököly Község Önkormányzata

1 891 500

Csörög Község Önkormányzata

448 500

Csősz Község Önkormányzata

302 250

Csővár Község Önkormányzata

156 000

Csurgó Város Önkormányzata

3 068 000

Dabas Város Önkormányzata

1 677 000

Dabrony Község Önkormányzata

48 750

Dad Község Önkormányzata

146 250

Dág Község Önkormányzata

266 500

Dáka Község Önkormányzata

204 750

Dalmand Község Önkormányzata

195 000

Dánszentmiklós Község Önkormányzata

507 000

Dány Község Önkormányzata

1 735 500

Darnózseli Község Önkormányzata

507 000

Daruszentmiklós Község Önkormányzata

513 500

Darvas Község Önkormányzata

97 500

Dávod Község Önkormányzata

897 000

Decs Nagyközség Önkormányzata

1 716 000

Dédestapolcsány Község Önkormányzata

984 750

Dég Község Önkormányzata

994 500

Dejtár Község Önkormányzata

390 000

Délegyháza Község Önkormányzata

1 140 750

Demecser Város Önkormányzata

4 368 000

Dencsháza Község Önkormányzata

1 248 000

Dénesfa Község Önkormányzata

39 000

Derecske Város Önkormányzata

4 576 000

Derekegyház Község Önkormányzata

448 500

Deszk Község Önkormányzata

2 164 500

Dévaványa Város Önkormányzata

2 450 500

Devecser Város Önkormányzata

2 275 000

Diósberény Község Önkormányzata

360 750

Diósjenő Község Önkormányzata

1 092 000

Doboz Nagyközség Önkormányzata

2 593 500

Domaháza Község Önkormányzata

273 000

Domaszék Község Önkormányzata

1 846 000

Dombegyház Nagyközség Önkormányzata

929 500

Dombóvár Város Önkormányzata

7 338 500

Dombrád Város Önkormányzata

3 597 750

Domony Község Önkormányzata

1 004 250

Domoszló Község Önkormányzata

809 250

Dormánd Község Önkormányzata

292 500

Dorogháza Község Önkormányzata

585 000

Döbrököz Község Önkormányzata

984 750

Döge Község Önkormányzata

1 413 750

Dömös Község Önkormányzata

182 000

Dömsöd Nagyközség Önkormányzata

3 022 500

Dör Község Önkormányzata

87 750

Drávafok Község Önkormányzata

243 750

Drávaszabolcs Község Önkormányzata

1 121 250

Drávasztára Község Önkormányzata

448 500

Drégelypalánk Község Önkormányzata

679 250

Dudar Község Önkormányzata

897 000

Dunaalmás Község Önkormányzata

195 000

Dunabogdány Község Önkormányzata

604 500

Dunaegyháza Község Önkormányzata

299 000

Dunafalva Község Önkormányzata

409 500

Dunaföldvár Város Önkormányzata

1 833 000

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata

1 072 500

Dunaszeg Község Önkormányzata

565 500

Dunaszekcső Község Önkormányzata

435 500

Dunaszentbenedek Község Önkormányzata

399 750

Dunaszentgyörgy Község Önkormányzata

812 500

Dunaszentpál Község Önkormányzata

48 750

Dunasziget Község Önkormányzata

146 250

Dunatetétlen Község Önkormányzata

78 000

Dunavecse Város Önkormányzata

1 722 500

Dusnok Község Önkormányzata

1 209 000

Écs Község Önkormányzata

526 500

Ecséd Község Önkormányzata

1 111 500

Ecseg Község Önkormányzata

1 150 500

Ecsegfalva Község Önkormányzata

292 500

Ecser Község Önkormányzata

656 500

Edelény Város Önkormányzata

3 061 500

Egerág Község Önkormányzata

887 250

Egerbakta Község Önkormányzata

331 500

Egerbocs Község Önkormányzata

263 250

Egercsehi Község Önkormányzata

1 150 500

Egerlövő Község Önkormányzata

78 000

Egervár Község Önkormányzata

409 500

Egyed Község Önkormányzata

32 500

Egyházasfalu Község Önkormányzata

312 000

Egyházasgerge Község Önkormányzata

243 750

Egyházasharaszti Község Önkormányzata

195 000

Egyházaskesző Község Önkormányzata

84 500

Egyházaskozár Község Önkormányzata

1 218 750

Egyházasrádóc Község Önkormányzata

416 000

Elek Város Önkormányzata

3 441 750

Előszállás Nagyközség Önkormányzata

575 250

Emőd Város Önkormányzata

2 476 500

Encs Város Önkormányzata

5 044 000

Encsencs Község Önkormányzata

2 281 500

Endrefalva Község Önkormányzata

1 404 000

Enying Város Önkormányzata

1 664 000

Eperjeske Község Önkormányzata

845 000

Eplény Község Önkormányzata

13 000

Epöl Község Önkormányzata

351 000

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata

12 330 500

Erdőbénye Község Önkormányzata

481 000

Erdőhorváti Község Önkormányzata

711 750

Erdőkertes Község Önkormányzata

2 593 500

Erdőkövesd Község Önkormányzata

214 500

Erdőkürt Község Önkormányzata

214 500

Erdősmecske Község Önkormányzata

243 750

Erdőtarcsa Község Önkormányzata

68 250

Erdőtelek Község Önkormányzata

1 105 000

Erk Község Önkormányzata

945 750

Érpatak Község Önkormányzata

741 000

Érsekcsanád Község Önkormányzata

695 500

Érsekvadkert Község Önkormányzata

1 813 500

Erzsébet Község Önkormányzata

126 750

Esztár Község Önkormányzata

1 823 250

Eszteregnye Község Önkormányzata

71 500

Etes Község Önkormányzata

1 101 750

Etyek Község Önkormányzata

1 189 500

Fábiánháza Község Önkormányzata

1 443 000

Fábiánsebestyén Község Önkormányzata

1 296 750

Fadd Nagyközség Önkormányzata

3 149 250

Fáj Község Önkormányzata

234 000

Fajsz Község Önkormányzata

422 500

Farád Község Önkormányzata

575 250

Farkaslyuk Község Önkormányzata

1 725 750

Farmos Község Önkormányzata

1 686 750

Fegyvernek Nagyközség Önkormányzata

6 015 750

Fehérgyarmat Város Önkormányzata

1 361 750

Fehérvárcsurgó Község Önkormányzata

84 500

Felcsút Község Önkormányzata

637 000

Feldebrő Község Önkormányzata

185 250

Felgyő Község Önkormányzata

461 500

Felsőcsatár Község Önkormányzata

331 500

Felsőnána Község Önkormányzata

146 250

Felsőnyárád Község Önkormányzata

1 638 000

Felsőnyék Község Önkormányzata

438 750

Felsőörs Község Önkormányzata

341 250

Felsőpakony Község Önkormányzata

442 000

Felsőpetény Község Önkormányzata

175 500

Felsőrajk Község Önkormányzata

146 250

Felsőszentiván Község Önkormányzata

945 750

Felsőszentmárton Község Önkormányzata

614 250

Felsőtárkány Község Önkormányzata

357 500

Felsőtelekes Község Önkormányzata

351 000

Felsővadász Község Önkormányzata

1 881 750

Felsőzsolca Város Önkormányzata

516 750

Fényeslitke Község Önkormányzata

325 000

Fertőd Város Önkormányzata

598 000

Fertőendréd Község Önkormányzata

107 250

Fertőrákos Község Önkormányzata

380 250

Fityeház Község Önkormányzata

19 500

Foktő Község Önkormányzata

715 000

Fonyód Város Önkormányzata

1 605 500

Forráskút Község Önkormányzata

1 306 500

Forró Község Önkormányzata

2 593 500

Földeák Község Önkormányzata

1 589 250

Földes Nagyközség Önkormányzata

2 466 750

Fulókércs Község Önkormányzata

419 250

Furta Község Önkormányzata

1 521 000

Füle Község Önkormányzata

380 250

Fülöp Község Önkormányzata

1 072 500

Fülöpjakab Község Önkormányzata

188 500

Fülöpszállás Község Önkormányzata

1 287 000

Fürged Község Önkormányzata

292 500

Gáborján Község Önkormányzata

312 000

Gacsály Község Önkormányzata

897 000

Gádoros Nagyközség Önkormányzata

438 750

Galambok Község Önkormányzata

1 521 000

Galgaguta Község Önkormányzata

185 250

Galgagyörk Község Önkormányzata

789 750

Galgahévíz Község Önkormányzata

1 150 500

Galgamácsa Község Önkormányzata

552 500

Gálosfa Község Önkormányzata

123 500

Gamás Község Önkormányzata

1 072 500

Gánt Község Önkormányzata

48 750

Gara Község Önkormányzata

715 000

Gárdony Város Önkormányzata

2 470 000

Gátér Község Önkormányzata

117 000

Gávavencsellő Nagyközség Önkormányzata

3 246 750

Géberjén Község Önkormányzata

1 101 750

Géderlak Község Önkormányzata

633 750

Gégény Község Önkormányzata

1 355 250

Gelej Község Önkormányzata

321 750

Gellénháza Község Önkormányzata

178 750

Gelse Község Önkormányzata

1 462 500

Gencsapáti Község Önkormányzata

247 000

Gérce Község Önkormányzata

305 500

Geresdlak Község Önkormányzata

481 000

Gerjen Község Önkormányzata

357 500

Gersekarát Község Önkormányzata

487 500

Geszt Község Önkormányzata

1 121 250

Gesztely Község Önkormányzata

2 632 500

Geszteréd Község Önkormányzata

1 004 250

Gilvánfa Község Önkormányzata

78 000

Girincs Község Önkormányzata

2 115 750

Gödre Község Önkormányzata

799 500

Gölle Község Önkormányzata

458 250

Gönc Város Önkormányzata

2 252 250

Gönyű Község Önkormányzata

360 750

Görbeháza Község Önkormányzata

1 628 250

Görcsöny Község Önkormányzata

318 500

Görgeteg Község Önkormányzata

867 750

Gutorfölde Község Önkormányzata

185 250

Gyarmat Község Önkormányzata

819 000

Gyékényes Község Önkormányzata

234 000

Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzata

1 257 750

Gyód Község Önkormányzata

68 250

Gyomaendrőd Város Önkormányzata

5 057 000

Gyömöre Község Önkormányzata

955 500

Gyömrő Város Önkormányzata

6 357 000

Gyöngyösfalu Község Önkormányzata

370 500

Gyöngyöshalász Község Önkormányzata

838 500

Gyöngyösoroszi Község Önkormányzata

422 500

Gyöngyöspata Község Önkormányzata

1 384 500

Gyöngyössolymos Község Önkormányzata

1 053 000

Gyöngyöstarján Község Önkormányzata

663 000

Gyönk Város Önkormányzata

3 295 500

Győrasszonyfa Község Önkormányzata

399 750

Györe Község Önkormányzata

536 250

Györgytarló Község Önkormányzata

984 750

Györköny Község Önkormányzata

611 000

Győrság Község Önkormányzata

273 000

Győrszemere Község Önkormányzata

760 500

Győrtelek Község Önkormányzata

1 267 500

Győrújbarát Község Önkormányzata

767 000

Győrújfalu Község Önkormányzata

182 000

Győrvár Község Önkormányzata

1 004 250

Győrzámoly Község Önkormányzata

455 000

Gyula Város Önkormányzata

8 638 500

Gyulaháza Község Önkormányzata

1 969 500

Gyulaj Község Önkormányzata

1 569 750

Gyulakeszi Község Önkormányzata

97 500

Gyúró Község Önkormányzata

273 000

Hács Község Önkormányzata

39 000

Hahót Község Önkormányzata

58 500

Hajdúbagos Község Önkormányzata

1 764 750

Hajdúdorog Város Önkormányzata

3 695 250

Hajdúhadház Város Önkormányzata

12 606 750

Hajdúnánás Város Önkormányzata

6 747 000

Hajdúsámson Város Önkormányzata

9 720 750

Hajdúszovát Község Önkormányzata

1 625 000

Hajmáskér Község Önkormányzata

1 053 000

Hajós Város Önkormányzata

734 500

Halászi Község Önkormányzata

630 500

Halásztelek Város Önkormányzata

1 293 500

Halimba Község Önkormányzata

429 000

Halmaj Község Önkormányzata

2 076 750

Hangács Község Önkormányzata

195 000

Hangony Község Önkormányzata

1 238 250

Hantos Község Önkormányzata

188 500

Harc Község Önkormányzata

312 000

Harka Község Önkormányzata

682 500

Harkány Város Önkormányzata

1 878 500

Háromfa Község Önkormányzata

643 500

Harsány Község Önkormányzata

897 000

Hárskút Község Önkormányzata

52 000

Harta Nagyközség Önkormányzata

1 027 000

Hédervár Község Önkormányzata

380 250

Hegyeshalom Nagyközség Önkormányzata

669 500

Hegyfalu Község Önkormányzata

52 000

Hegykő Község Önkormányzata

377 000

Héhalom Község Önkormányzata

1 004 250

Hejőbába Község Önkormányzata

1 218 750

Hejőkeresztúr Község Önkormányzata

1 326 000

Hejőpapi Község Önkormányzata

520 000

Hejőszalonta Község Önkormányzata

409 500

Helvécia Község Önkormányzata

1 111 500

Hencida Község Önkormányzata

1 423 500

Hercegkút Község Önkormányzata

399 750

Heréd Község Önkormányzata

916 500

Héreg Község Önkormányzata

156 000

Herencsény Község Önkormányzata

78 000

Herend Város Önkormányzata

360 750

Hernádkak Község Önkormányzata

1 774 500

Hernádnémeti Község Önkormányzata

3 315 000

Hernádvécse Község Önkormányzata

1 589 250

Hetes Község Önkormányzata

858 000

Hetvehely Község Önkormányzata

487 500

Heves Város Önkormányzata

4 673 500

Hevesaranyos Község Önkormányzata

351 000

Hévízgyörk Község Önkormányzata

760 500

Hidas Község Önkormányzata

539 500

Hidasnémeti Község Önkormányzata

1 764 750

Hidvégardó Község Önkormányzata

448 500

Himesháza Község Önkormányzata

234 000

Hodász Nagyközség Önkormányzata

2 369 250

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata

5 616 000

Hollóháza Község Önkormányzata

1 306 500

Hollókő Község Önkormányzata

117 000

Homokmégy Község Önkormányzata

370 500

Homokszentgyörgy Község Önkormányzata

2 310 750

Hont Község Önkormányzata

39 000

Hort Község Önkormányzata

526 500

Hortobágy Község Önkormányzata

578 500

Hosszúhetény Község Önkormányzata

1 891 500

Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzata

6 795 750

Hőgyész Nagyközség Önkormányzata

2 252 250

Hugyag Község Önkormányzata

292 500

Ibrány Város Önkormányzata

4 465 500

Igal Város Önkormányzata

897 000

Igar Község Önkormányzata

107 250

Igrici Község Önkormányzata

1 092 000

Iharos Község Önkormányzata

224 250

Iharosberény Község Önkormányzata

1 959 750

Ikervár Község Önkormányzata

474 500

Ikrény Község Önkormányzata

188 500

Ilk Község Önkormányzata

1 170 000

Ináncs Község Önkormányzata

1 959 750

Inárcs Község Önkormányzata

1 228 500

Inke Község Önkormányzata

1 072 500

Ipolytarnóc Község Önkormányzata

156 000

Iregszemcse Község Önkormányzata

5 031 000

Isaszeg Város Önkormányzata

4 368 000

Istenmezeje Község Önkormányzata

58 500

Iszkaszentgyörgy Község Önkormányzata

422 500

Ivád Község Önkormányzata

136 500

Iván Község Önkormányzata

624 000

Iváncsa Község Önkormányzata

832 000

Izsák Város Önkormányzata

2 216 500

Izsófalva Nagyközség Önkormányzata

1 579 500

Ják Község Önkormányzata

1 296 750

Jakabszállás Község Önkormányzata

1 228 500

Jákfalva Község Önkormányzata

302 250

Jákó Község Önkormányzata

282 750

Jánkmajtis Község Önkormányzata

2 652 000

Jánoshalma Város Önkormányzata

4 836 000

Jánoshida Község Önkormányzata

1 530 750

Járdánháza Község Önkormányzata

1 745 250

Jármi Község Önkormányzata

1 374 750

Jásd Község Önkormányzata

87 750

Jászágó Község Önkormányzata

156 000

Jászalsószentgyörgy Község Önkormányzata

867 750

Jászapáti Város Önkormányzata

2 879 500

Jászboldogháza Község Önkormányzata

721 500

Jászdózsa Község Önkormányzata

867 750

Jászfelsőszentgyörgy Község Önkormányzata

2 154 750

Jászjákóhalma Község Önkormányzata

338 000

Jászkarajenő Község Önkormányzata

1 647 750

Jászladány Nagyközség Önkormányzata

4 085 250

Jászszentandrás Község Önkormányzata

906 750

Jászszentlászló Község Önkormányzata

708 500

Jásztelek Község Önkormányzata

357 500

Jéke Község Önkormányzata

146 250

Jenő Község Önkormányzata

370 500

Jobbágyi Község Önkormányzata

497 250

Juta Község Önkormányzata

224 250

Kaba Város Önkormányzata

1 209 000

Kadarkút Város Önkormányzata

4 095 000

Kajárpéc Község Önkormányzata

162 500

Kajászó Község Önkormányzata

110 500

Kajdacs Község Önkormányzata

633 750

Kakasd Község Önkormányzata

692 250

Kakucs Község Önkormányzata

669 500

Kál Nagyközség Önkormányzata

1 781 000

Kálló Község Önkormányzata

1 004 250

Kállósemjén Nagyközség Önkormányzata

2 242 500

Kálmánháza Község Önkormányzata

780 000

Kalocsa Város Önkormányzata

5 694 000

Káloz Község Önkormányzata

2 301 000

Kám Község Önkormányzata

78 000

Kántorjánosi Község Önkormányzata

2 408 250

Kánya Község Önkormányzata

110 500

Kapolcs Község Önkormányzata

68 250

Kápolna Község Önkormányzata

897 000

Kápolnásnyék Község Önkormányzata

412 750

Kapoly Község Önkormányzata

19 500

Kaposfő Község Önkormányzata

1 199 250

Kaposmérő Község Önkormányzata

1 170 000

Kaposszekcső Község Önkormányzata

848 250

Kaposszerdahely Község Önkormányzata

97 500

Káptalanfa Község Önkormányzata

780 000

Kapuvár Város Önkormányzata

2 294 500

Karácsond Község Önkormányzata

910 000

Karád Község Önkormányzata

877 500

Karancsalja Község Önkormányzata

1 131 000

Karancskeszi Község Önkormányzata

1 257 750

Karancslapujtő Község Önkormányzata

2 427 750

Karancsság Község Önkormányzata

1 998 750

Karcag Város Önkormányzata

6 818 500

Karcsa Község Önkormányzata

1 218 750

Karmacs Község Önkormányzata

175 500

Karos Község Önkormányzata

107 250

Kartal Nagyközség Önkormányzata

2 837 250

Kaskantyú Község Önkormányzata

195 000

Katymár Község Önkormányzata

1 228 500

Kazár Község Önkormányzata

1 238 250

Kázsmárk Község Önkormányzata

1 131 000

Kecel Város Önkormányzata

1 202 500

Kecskéd Község Önkormányzata

442 000

Kehidakustány Község Önkormányzata

45 500

Kék Község Önkormányzata

2 154 750

Kékcse Község Önkormányzata

1 589 250

Kelebia Község Önkormányzata

1 374 750

Kéleshalom Község Önkormányzata

117 000

Kemecse Város Önkormányzata

3 734 250

Kemence Község Önkormányzata

87 750

Kemenesmagasi Község Önkormányzata

624 000

Kémes Község Önkormányzata

1 959 750

Kenderes Város Önkormányzata

2 993 250

Kenézlő Község Önkormányzata

1 998 750

Kengyel Község Önkormányzata

1 384 500

Kenyeri Község Önkormányzata

146 250

Kerecsend Község Önkormányzata

2 769 000

Kerekegyháza Város Önkormányzata

2 457 000

Kerekharaszt Község Önkormányzata

104 000

Kerékteleki Község Önkormányzata

136 500

Kerepes Nagyközség Önkormányzata

1 449 500

Kerta Község Önkormányzata

409 500

Keszeg Község Önkormányzata

117 000

Kesznyéten Község Önkormányzata

1 862 250

Keszthely Város Önkormányzata

2 414 750

Kesztölc Község Önkormányzata

253 500

Kétegyháza Nagyközség Önkormányzata

1 189 500

Kéthely Község Önkormányzata

1 209 000

Kétpó Község Önkormányzata

156 000

Kétújfalu Község Önkormányzata

731 250

Kimle Község Önkormányzata

448 500

Kincsesbánya Község Önkormányzata

474 500

Királd Község Önkormányzata

204 750

Királyegyháza Község Önkormányzata

159 250

Királyhegyes Község Önkormányzata

146 250

Kisapostag Község Önkormányzata

78 000

Kisar Község Önkormányzata

1 199 250

Kisbajcs Község Önkormányzata

178 750

Kisbajom Község Önkormányzata

185 250

Kisbárapáti Község Önkormányzata

360 750

Kisfalud Község Önkormányzata

19 500

Kisgyőr Község Önkormányzata

1 365 000

Kishartyán Község Önkormányzata

48 750

Kiskorpád Község Önkormányzata

52 000

Kisköre Város Önkormányzata

1 189 500

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata

5 278 000

Kiskunhalas Város Önkormányzata

8 333 000

Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata

2 808 000

Kiskunmajsa Város Önkormányzata

1 829 750

Kisláng Község Önkormányzata

1 316 250

Kisléta Község Önkormányzata

1 589 250

Kislőd Község Önkormányzata

1 121 250

Kismarja Község Önkormányzata

906 750

Kismaros Község Önkormányzata

672 750

Kisnána Község Önkormányzata

799 500

Kisnémedi Község Önkormányzata

156 000

Kisoroszi Község Önkormányzata

58 500

Kispalád Község Önkormányzata

234 000

Kistarcsa Város Önkormányzata

2 814 500

Kistelek Város Önkormányzata

1 313 000

Kistokaj Község Önkormányzata

637 000

Kistormás Község Önkormányzata

58 500

Kisújszállás Város Önkormányzata

559 000

Kisvaszar Község Önkormányzata

360 750

Kiszombor Község Önkormányzata

2 232 750

Kisszállás Község Önkormányzata

1 150 500

Kocs Község Önkormányzata

169 000

Kocsér Község Önkormányzata

234 000

Kocsola Község Önkormányzata

1 082 250

Kocsord Község Önkormányzata

1 998 750

Kóka Község Önkormányzata

1 823 250

Kokad Község Önkormányzata

344 500

Kolontár Község Önkormányzata

19 500

Komádi Város Önkormányzata

4 553 250

Komló Város Önkormányzata

6 357 000

Komlóska Község Önkormányzata

156 000

Komoró Község Önkormányzata

624 000

Kompolt Község Önkormányzata

2 076 750

Kondó Község Önkormányzata

97 500

Kondoros Nagyközség Önkormányzata

1 501 500

Kóny Község Önkormányzata

409 500

Konyár Község Önkormányzata

1 072 500

Kópháza Község Önkormányzata

279 500

Koppányszántó Község Önkormányzata

390 000

Koroncó Község Önkormányzata

731 250

Kosd Község Önkormányzata

1 053 000

Kóspallag Község Önkormányzata

224 250

Kovácsvágás Község Önkormányzata

351 000

Kozármisleny Város Önkormányzata

2 398 500

Kölcse Nagyközség Önkormányzata

2 603 250

Kölesd Község Önkormányzata

1 218 750

Kömlő Község Önkormányzata

2 749 500

Kömlőd Község Önkormányzata

897 000

Kömörő Község Önkormányzata

253 500

Köröm Község Önkormányzata

2 018 250

Köröstarcsa Község Önkormányzata

1 404 000

Körösszegapáti Község Önkormányzata

546 000

Kőszárhegy Község Önkormányzata

117 000

Kőszeg Város Önkormányzata

2 697 500

Kötegyán Község Önkormányzata

312 000

Kővágóörs Község Önkormányzata

78 000

Köveskál Község Önkormányzata

78 000

Krasznokvajda Község Önkormányzata

1 014 000

Kulcs Község Önkormányzata

682 500

Kunadacs Község Önkormányzata

1 004 250

Kunágota Község Önkormányzata

3 120 000

Kunbaja Község Önkormányzata

1 014 000

Kunbaracs Község Önkormányzata

195 000

Kuncsorba Község Önkormányzata

302 250

Kunhegyes Város Önkormányzata

4 348 500

Kunmadaras Nagyközség Önkormányzata

4 875 000

Kunpeszér Község Önkormányzata

399 750

Kunszentmárton Város Önkormányzata

1 976 000

Kunszentmiklós Város Önkormányzata

2 177 500

Kup Község Önkormányzata

68 250

Kurd Község Önkormányzata

955 500

Kurityán Község Önkormányzata

1 647 750

Kutas Község Önkormányzata

1 618 500

Lábod Község Önkormányzata

1 589 250

Ladánybene Község Önkormányzata

1 209 000

Lajoskomárom Nagyközség Önkormányzata

773 500

Lakhegy Község Önkormányzata

19 500

Lakitelek Nagyközség Önkormányzata

2 301 000

Lánycsók Község Önkormányzata

910 000

Laskod Község Önkormányzata

1 082 250

Látrány Község Önkormányzata

955 500

Lázi Község Önkormányzata

117 000

Leányfalu Nagyközség Önkormányzata

650 000

Leányvár Község Önkormányzata

871 000

Legyesbénye Község Önkormányzata

1 053 000

Léh Község Önkormányzata

195 000

Lengyeltóti Város Önkormányzata

1 748 500

Lepsény Nagyközség Önkormányzata

1 140 750

Lesenceistvánd Község Önkormányzata

575 250

Lesencetomaj Község Önkormányzata

312 000

Létavértes Város Önkormányzata

6 376 500

Letenye Város Önkormányzata

695 500

Letkés Község Önkormányzata

663 000

Levelek Nagyközség Önkormányzata

3 870 750

Liget Község Önkormányzata

136 500

Lippó Község Önkormányzata

338 000

Litke Község Önkormányzata

1 150 500

Lókút Község Önkormányzata

78 000

Lovasberény Község Önkormányzata

409 500

Lovászi Község Önkormányzata

552 500

Lovászpatona Község Önkormányzata

1 027 000

Lőkösháza Község Önkormányzata

604 500

Lövőpetri Község Önkormányzata

126 750

Lucfalva Község Önkormányzata

848 250

Ludányhalászi Község Önkormányzata

887 250

Mád Község Önkormányzata

949 000

Madaras Község Önkormányzata

1 530 750

Madocsa Község Önkormányzata

585 000

Maglód Város Önkormányzata

2 236 000

Mágocs Város Önkormányzata

604 500

Magosliget Község Önkormányzata

487 500

Magyaralmás Község Önkormányzata

146 250

Magyarbánhegyes Község Önkormányzata

1 745 250

Magyarbóly Község Önkormányzata

760 500

Magyarcsanád Község Önkormányzata

1 277 250

Magyardombegyház Község Önkormányzata

253 500

Magyargéc Község Önkormányzata

1 121 250

Magyarhertelend Község Önkormányzata

146 250

Magyarhomorog Község Önkormányzata

1 774 500

Magyarkeszi Község Önkormányzata

643 500

Magyarlak Község Önkormányzata

107 250

Magyarnándor Község Önkormányzata

682 500

Magyarpolány Község Önkormányzata

477 750

Magyarszecsőd Község Önkormányzata

39 000

Magyarszék Község Önkormányzata

1 530 750

Magyarszerdahely Község Önkormányzata

58 500

Majs Község Önkormányzata

585 000

Makád Község Önkormányzata

585 000

Makkoshotyka Község Önkormányzata

536 250

Maklár Község Önkormányzata

799 500

Makó Város Önkormányzata

2 031 250

Mályi Község Önkormányzata

637 000

Mándok Város Önkormányzata

5 001 750

Mány Község Önkormányzata

1 199 250

Marcali Város Önkormányzata

1 956 500

Márianosztra Község Önkormányzata

341 250

Máriapócs Város Önkormányzata

1 706 250

Márkó Község Önkormányzata

117 000

Maroslele Község Önkormányzata

1 101 750

Mártély Község Önkormányzata

533 000

Martonvásár Város Önkormányzata

2 502 500

Mátraballa Község Önkormányzata

146 250

Mátraderecske Község Önkormányzata

520 000

Mátraszele Község Önkormányzata

117 000

Mátraszőlős Község Önkormányzata

253 500

Mátraterenye Község Önkormányzata

448 500

Mátraverebély Község Önkormányzata

555 750

Matty Község Önkormányzata

78 000

Mecseknádasd Község Önkormányzata

331 500

Mecsér Község Önkormányzata

29 250

Medgyesbodzás Község Önkormányzata

97 500

Medgyesegyháza Város Önkormányzata

2 002 000

Medina Község Önkormányzata

117 000

Megyaszó Község Önkormányzata

2 505 750

Méhkerék Község Önkormányzata

890 500

Méhtelek Község Önkormányzata

1 443 000

Mélykút Város Önkormányzata

1 833 000

Mende Község Önkormányzata

1 335 750

Méra Község Önkormányzata

1 540 500

Mérk Nagyközség Önkormányzata

2 067 000

Mernye Község Önkormányzata

1 930 500

Mersevát Község Önkormányzata

39 000

Mesterszállás Község Önkormányzata

87 750

Mesztegnyő Község Önkormányzata

1 345 500

Mezőberény Város Önkormányzata

4 127 500

Mezőcsát Város Önkormányzata

4 338 750

Mezőcsokonya Község Önkormányzata

1 218 750

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata

1 891 500

Mezőgyán Község Önkormányzata

780 000

Mezőhegyes Város Önkormányzata

1 891 500

Mezőkeresztes Város Önkormányzata

3 100 500

Mezőkomárom Község Önkormányzata

331 500

Mezőkovácsháza Város Önkormányzata

2 366 000

Mezőladány Község Önkormányzata

848 250

Mezőnagymihály Község Önkormányzata

546 000

Mezőnyárád Község Önkormányzata

533 000

Mezőörs Község Önkormányzata

380 250

Mezőszemere Község Önkormányzata

770 250

Mezőszentgyörgy Község Önkormányzata

1 150 500

Mezőszilas Község Önkormányzata

1 657 500

Mezőtárkány Község Önkormányzata

1 716 000

Mezőtúr Város Önkormányzata

5 284 500

Mezőzombor Község Önkormányzata

1 833 000

Miháld Község Önkormányzata

234 000

Mihályi Község Önkormányzata

341 250

Mike Község Önkormányzata

224 250

Mikepércs Község Önkormányzata

2 164 500

Mikófalva Község Önkormányzata

48 750

Mikóháza Község Önkormányzata

799 500

Mikosszéplak Község Önkormányzata

68 250

Milota Község Önkormányzata

1 131 000

Mindszent Város Önkormányzata

4 592 250

Mindszentgodisa Község Önkormányzata

1 082 250

Miske Község Önkormányzata

867 750

Mocsa Község Önkormányzata

494 000

Mogyoród Nagyközség Önkormányzata

1 293 500

Mogyorósbánya Község Önkormányzata

81 250

Mohács Város Önkormányzata

6 448 000

Mohora Község Önkormányzata

292 500

Molnári Község Önkormányzata

97 500

Monok Község Önkormányzata

1 287 000

Monor Város Önkormányzata

6 929 000

Monorierdő Község Önkormányzata

2 242 500

Monostorapáti Község Önkormányzata

604 500

Monostorpályi Község Önkormányzata

1 667 250

Mórágy Község Önkormányzata

760 500

Mórahalom Város Önkormányzata

2 314 000

Mórichida Község Önkormányzata

458 250

Mosdós Község Önkormányzata

370 500

Mosonszentmiklós Község Önkormányzata

731 250

Mozsgó Község Önkormányzata

448 500

Múcsony Nagyközség Önkormányzata

2 262 000

Muhi Község Önkormányzata

162 500

Murakeresztúr Község Önkormányzata

867 750

Muraszemenye Község Önkormányzata

760 500

Murony Község Önkormányzata

383 500

Nábrád Község Önkormányzata

1 131 000

Nadap Község Önkormányzata

29 250

Nádasd Község Önkormányzata

1 072 500

Nádasdladány Község Önkormányzata

770 250

Nádudvar Város Önkormányzata

4 309 500

Nágocs Község Önkormányzata

302 250

Nagyalásony Község Önkormányzata

1 530 750

Nagyar Község Önkormányzata

204 750

Nagyatád Város Önkormányzata

3 581 500

Nagybajcs Község Önkormányzata

39 000

Nagybajom Város Önkormányzata

2 691 000

Nagybaracska Község Önkormányzata

828 750

Nagybárkány Község Önkormányzata

331 500

Nagyberény Község Önkormányzata

1 121 250

Nagyberki Község Önkormányzata

1 881 750

Nagybörzsöny Község Önkormányzata

126 750

Nagycenk Nagyközség Önkormányzata

299 000

Nagycsécs Község Önkormányzata

224 250

Nagycserkesz Község Önkormányzata

1 774 500

Nagydobos Község Önkormányzata

1 920 750

Nagydobsza Község Önkormányzata

1 579 500

Nagydorog Nagyközség Önkormányzata

1 959 750

Nagyecsed Város Önkormányzata

5 635 500

Nagyér Község Önkormányzata

224 250

Nagyesztergár Község Önkormányzata

419 250

Nagyfüged Község Önkormányzata

1 491 750

Nagygyimót Község Önkormányzata

78 000

Nagyharsány Község Önkormányzata

458 250

Nagyiván Község Önkormányzata

474 500

Nagykálló Város Önkormányzata

1 592 500

Nagykapornak Község Önkormányzata

702 000

Nagykarácsony Község Önkormányzata

497 250

Nagykáta Város Önkormányzata

2 171 000

Nagykereki Község Önkormányzata

994 500

Nagykónyi Község Önkormányzata

1 257 750

Nagykorpád Község Önkormányzata

448 500

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata

1 794 000

Nagykozár Község Önkormányzata

360 750

Nagykőrös Város Önkormányzata

7 020 000

Nagykörű Község Önkormányzata

146 250

Nagykutas Község Önkormányzata

126 750

Nagylóc Község Önkormányzata

848 250

Nagylók Község Önkormányzata

292 500

Nagylózs Község Önkormányzata

110 500

Nagymágocs Nagyközség Önkormányzata

487 500

Nagymányok Város Önkormányzata

1 335 750

Nagymaros Város Önkormányzata

2 291 250

Nagynyárád Község Önkormányzata

78 000

Nagyoroszi Község Önkormányzata

780 000

Nagypall Község Önkormányzata

224 250

Nagypeterd Község Önkormányzata

984 750

Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata

2 067 000

Nagyrécse Község Önkormányzata

760 500

Nagyréde Község Önkormányzata

481 000

Nagyrév Község Önkormányzata

162 500

Nagyrozvágy Község Önkormányzata

877 500

Nagysáp Község Önkormányzata

711 750

Nagysimonyi Község Önkormányzata

146 250

Nagyszakácsi Község Önkormányzata

107 250

Nagyszékely Község Önkormányzata

146 250

Nagyszekeres Község Önkormányzata

1 647 750

Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata

1 248 000

Nagyszentjános Község Önkormányzata

266 500

Nagytálya Község Önkormányzata

146 250

Nagyvázsony Község Önkormányzata

747 500

Nagyvenyim Község Önkormányzata

1 082 250

Nagyvisnyó Község Önkormányzata

78 000

Nak Község Önkormányzata

97 500

Napkor Község Önkormányzata

1 631 500

Nárai Község Önkormányzata

107 250

Naszály Község Önkormányzata

955 500

Nekézseny Község Önkormányzata

58 500

Nemesapáti Község Önkormányzata

156 000

Nemesbőd Község Önkormányzata

97 500

Nemesbük Község Önkormányzata

97 500

Nemesdéd Község Önkormányzata

419 250

Nemesgulács Község Önkormányzata

383 500

Nemesnádudvar Község Önkormányzata

799 500

Nemesvid Község Önkormányzata

468 000

Nemesszalók Község Önkormányzata

767 000

Német Nemzetiségi Önkormányzat Solymár

175 500

Német Önkormányzat Törökbálint

292 500

Németkér Község Önkormányzata

263 250

Nemti Község Önkormányzata

58 500

Neszmély Község Önkormányzata

214 500

Nézsa Község Önkormányzata

399 750

Nógrád Község Önkormányzata

390 000

Nógrádkövesd Község Önkormányzata

195 000

Nógrádmegyer Község Önkormányzata

1 725 750

Nógrádsáp Község Önkormányzata

663 000

Nógrádszakál Község Önkormányzata

419 250

Noszlop Község Önkormányzata

305 500

Noszvaj Község Önkormányzata

975 000

Novaj Község Önkormányzata

633 750

Novajidrány Község Önkormányzata

1 940 250

Nőtincs Község Önkormányzata

351 000

Nyáregyháza Község Önkormányzata

1 521 000

Nyársapát Község Önkormányzata

1 628 250

Nyékládháza Város Önkormányzata

1 911 000

Nyírábrány Nagyközség Önkormányzata

3 802 500

Nyíracsád Község Önkormányzata

1 043 250

Nyirád Község Önkormányzata

513 500

Nyíradony Város Önkormányzata

6 708 000

Nyírbéltek Nagyközség Önkormányzata

2 954 250

Nyírbogát Nagyközség Önkormányzata

2 379 000

Nyírcsaholy Község Önkormányzata

2 028 000

Nyírcsászári Község Önkormányzata

2 057 250

Nyírgyulaj Község Önkormányzata

1 618 500

Nyíribrony Község Önkormányzata

711 750

Nyírjákó Község Önkormányzata

731 250

Nyírkarász Község Önkormányzata

1 686 750

Nyírkáta Község Önkormányzata

2 408 250

Nyírlövő Község Önkormányzata

760 500

Nyírlugos Város Önkormányzata

3 042 000

Nyírmada Város Önkormányzata

7 146 750

Nyírmártonfalva Község Önkormányzata

1 326 000

Nyírmeggyes Község Önkormányzata

2 661 750

Nyírmihálydi Község Önkormányzata

2 817 750

Nyírparasznya Község Önkormányzata

1 053 000

Nyírpazony Község Önkormányzata

867 750

Nyírpilis Község Önkormányzata

1 657 500

Nyírtass Község Önkormányzata

2 018 250

Nyírtelek Város Önkormányzata

2 106 000

Nyírtét Község Önkormányzata

789 750

Nyírtura Község Önkormányzata

1 014 000

Nyírvasvári Község Önkormányzata

1 043 250

Nyomár Község Önkormányzata

234 000

Nyőgér Község Önkormányzata

48 750

Nyúl Község Önkormányzata

780 000

Óbarok Község Önkormányzata

71 500

Ócsa Város Önkormányzata

2 574 000

Ófalu Község Önkormányzata

97 500

Ófehértó Község Önkormányzata

2 184 000

Óhíd Község Önkormányzata

201 500

Okány Község Önkormányzata

2 203 500

Olasz Község Önkormányzata

305 500

Olaszfa Község Önkormányzata

78 000

Olaszfalu Község Önkormányzata

312 000

Olaszliszka Község Önkormányzata

1 833 000

Old Község Önkormányzata

146 250

Onga Nagyközség Önkormányzata

3 051 750

Ónod Község Önkormányzata

2 067 000

Ópályi Község Önkormányzata

2 827 500

Ópusztaszer Község Önkormányzata

68 250

Ordacsehi Község Önkormányzata

91 000

Ordas Község Önkormányzata

204 750

Orfű Község Önkormányzata

97 500

Orgovány Község Önkormányzata

1 631 500

Ormosbánya Község Önkormányzata

1 443 000

Orosztony Község Önkormányzata

156 000

Osli Község Önkormányzata

136 500

Ostffyasszonyfa Község Önkormányzata

152 750

Ostoros Község Önkormányzata

780 000

Oszkó Község Önkormányzata

32 500

Oszlár Község Önkormányzata

107 250

Ózd Város Önkormányzata

19 097 000

Ozora Község Önkormányzata

2 125 500

Őcsény Község Önkormányzata

549 250

Öcsöd Nagyközség Önkormányzata

2 262 000

Ököritófülpös Nagyközség Önkormányzata

1 745 250

Ölbő Község Önkormányzata

84 500

Őr Község Önkormányzata

1 579 500

Őrbottyán Nagyközség Önkormányzata

1 959 750

Öregcsertő Község Önkormányzata

195 000

Öreglak Község Önkormányzata

1 296 750

Őrhalom Község Önkormányzata

653 250

Őriszentpéter Város Önkormányzata

650 000

Örkény Város Önkormányzata

2 333 500

Örményes Község Önkormányzata

240 500

Őrtilos Község Önkormányzata

68 250

Ősagárd Község Önkormányzata

19 500

Ősi Község Önkormányzata

897 000

Öskü Község Önkormányzata

643 500

Öttevény Község Önkormányzata

458 250

Ötvöskónyi Község Önkormányzata

331 500

Pácin Község Önkormányzata

1 296 750

Pacsa Város Önkormányzata

942 500

Pácsony Község Önkormányzata

58 500

Páhi Község Önkormányzata

256 750

Páka Község Önkormányzata

1 199 250

Pakod Község Önkormányzata

292 500

Pákozd Község Önkormányzata

676 000

Pálfa Község Önkormányzata

614 250

Pálháza Város Önkormányzata

1 118 000

Pálmajor Község Önkormányzata

360 750

Pálmonostora Község Önkormányzata

750 750

Pálosvörösmart Község Önkormányzata

13 000

Palotabozsok Község Önkormányzata

91 000

Palotás Község Önkormányzata

383 500

Pánd Község Önkormányzata

1 764 750

Pankasz Község Önkormányzata

292 500

Pannonhalma Város Önkormányzata

653 250

Panyola Község Önkormányzata

165 750

Pap Község Önkormányzata

1 345 500

Pápa Város Önkormányzata

5 200 000

Pápakovácsi Község Önkormányzata

1 033 500

Pápateszér Község Önkormányzata

926 250

Parád Nagyközség Önkormányzata

1 423 500

Parasznya Község Önkormányzata

273 000

Pári Község Önkormányzata

156 000

Paszab Község Önkormányzata

955 500

Pásztó Város Önkormányzata

1 537 250

Patak Község Önkormányzata

65 000

Pátroha Község Önkormányzata

2 895 750

Pátyod Község Önkormányzata

809 250

Pázmánd Község Önkormányzata

273 000

Pázmándfalu Község Önkormányzata

351 000

Pécel Város Önkormányzata

3 022 500

Pecöl Község Önkormányzata

224 250

Pécsvárad Város Önkormányzata

887 250

Pellérd Község Önkormányzata

1 014 000

Pély Község Önkormányzata

916 500

Penc Község Önkormányzata

731 250

Penészlek Község Önkormányzata

848 250

Penyige Község Önkormányzata

614 250

Pér Község Önkormányzata

575 250

Perbál Község Önkormányzata

721 500

Pere Község Önkormányzata

136 500

Perenye Község Önkormányzata

87 750

Perkáta Nagyközség Önkormányzata

2 437 500

Perkupa Község Önkormányzata

263 250

Péteri Község Önkormányzata

984 750

Pétervására Város Önkormányzata

1 820 000

Petneháza Község Önkormányzata

1 179 750

Petőfibánya Község Önkormányzata

318 500

Piliny Község Önkormányzata

419 250

Pilis Város Önkormányzata

2 808 000

Pilisborosjenő Község Önkormányzata

373 750

Piliscsaba Nagyközség Önkormányzata

1 059 500

Piliscsév Község Önkormányzata

221 000

Pilisjászfalu Község Önkormányzata

273 000

Pilismarót Község Önkormányzata

1 053 000

Pilisvörösvár Város Önkormányzata

1 430 000

Pilisszántó Község Önkormányzata

653 250

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata

663 000

Pilisszentlászló Község Önkormányzata

71 500

Pincehely Nagyközség Önkormányzata

390 000

Piricse Község Önkormányzata

2 437 500

Pirtó Község Önkormányzata

100 750

Pitvaros Község Önkormányzata

1 560 000

Pocsaj Nagyközség Önkormányzata

3 851 250

Pócsmegyer Község Önkormányzata

156 000

Pócspetri Község Önkormányzata

1 345 500

Pogány Község Önkormányzata

136 500

Pogányszentpéter Község Önkormányzata

136 500

Pókaszepetk Község Önkormányzata

617 500

Polgár Város Önkormányzata

4 082 000

Polgárdi Város Önkormányzata

1 287 000

Pomáz Város Önkormányzata

4 095 000

Porcsalma Nagyközség Önkormányzata

3 588 000

Poroszló Község Önkormányzata

2 232 750

Porrog Község Önkormányzata

195 000

Pölöske Község Önkormányzata

143 000

Pörböly Község Önkormányzata

117 000

Prügy Község Önkormányzata

1 833 000

Pusztadobos Község Önkormányzata

1 521 000

Pusztahencse Község Önkormányzata

419 250

Pusztakovácsi Község Önkormányzata

526 500

Pusztamagyaród Község Önkormányzata

624 000

Pusztamérges Község Önkormányzata

383 500

Pusztamonostor Község Önkormányzata

672 750

Pusztaszabolcs Város Önkormányzata

2 603 250

Pusztaszentlászló Község Önkormányzata

29 250

Pusztavacs Község Önkormányzata

455 000

Pusztazámor Község Önkormányzata

273 000

Putnok Város Önkormányzata

9 652 500

Püspökhatvan Község Önkormányzata

955 500

Püspökladány Város Önkormányzata

6 500 000

Püspökmolnári Község Önkormányzata

497 250

Püspökszilágy Község Önkormányzata

146 250

Rábacsécsény Község Önkormányzata

263 250

Rábagyarmat Község Önkormányzata

117 000

Rábahídvég Község Önkormányzata

42 250

Rábakecöl Község Önkormányzata

29 250

Rábapatona Község Önkormányzata

520 000

Rábapaty Község Önkormányzata

299 000

Rábapordány Község Önkormányzata

110 500

Rábatamási Község Önkormányzata

292 500

Ráckeresztúr Község Önkormányzata

981 500

Ráckeve Város Önkormányzata

3 321 500

Rád Község Önkormányzata

702 000

Ragály Község Önkormányzata

955 500

Rajka Község Önkormányzata

178 750

Rakaca Község Önkormányzata

1 462 500

Rakamaz Város Önkormányzata

1 430 000

Rákóczibánya Község Önkormányzata

292 500

Rákóczifalva Város Önkormányzata

1 881 750

Rákócziújfalu Község Önkormányzata

1 121 250

Ramocsaháza Község Önkormányzata

1 940 250

Rátka Község Önkormányzata

477 750

Ravazd Község Önkormányzata

195 000

Recsk Nagyközség Önkormányzata

1 296 750

Réde Község Önkormányzata

731 250

Rédics Község Önkormányzata

546 000

Regöly Község Önkormányzata

195 000

Rém Község Önkormányzata

422 500

Répáshuta Község Önkormányzata

29 250

Rétalap Község Önkormányzata

195 000

Rétközberencs Község Önkormányzata

1 033 500

Révfülöp Nagyközség Önkormányzata

442 000

Révleányvár Község Önkormányzata

175 500

Rezi Község Önkormányzata

204 750

Ricse Nagyközség Önkormányzata

2 496 000

Rimóc Község Önkormányzata

1 326 000

Rinyabesenyő Község Önkormányzata

146 250

Rinyaszentkirály Község Önkormányzata

214 500

Rohod Község Önkormányzata

1 638 000

Romhány Község Önkormányzata

689 000

Romonya Község Önkormányzata

331 500

Rozsály Község Önkormányzata

2 232 750

Rózsaszentmárton Község Önkormányzata

867 750

Röjtökmuzsaj Község Önkormányzata

19 500

Rudabánya Város Önkormányzata

2 057 250

Rudolftelep Község Önkormányzata

409 500

Rum Község Önkormányzata

643 500

Ruzsa Község Önkormányzata

1 355 250

Ságújfalu Község Önkormányzata

1 218 750

Ságvár Község Önkormányzata

669 500

Sajóecseg Község Önkormányzata

68 250

Sajóhídvég Község Önkormányzata

1 316 250

Sajókaza Község Önkormányzata

2 593 500

Sajókeresztúr Község Önkormányzata

422 500

Sajólád Község Önkormányzata

2 564 250

Sajólászlófalva Község Önkormányzata

156 000

Sajónémeti Község Önkormányzata

87 750

Sajóörös Község Önkormányzata

165 750

Sajópálfala Község Önkormányzata

87 750

Sajópetri Község Önkormányzata

965 250

Sajósenye Község Önkormányzata

68 250

Sajószentpéter Város Önkormányzata

6 610 500

Sajóvámos Község Önkormányzata

780 000

Sajóvelezd Község Önkormányzata

185 250

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata

13 903 500

Sály Község Önkormányzata

1 911 000

Sándorfalva Város Önkormányzata

136 500

Sáp Község Önkormányzata

906 750

Sáránd Község Önkormányzata

1 335 750

Sárbogárd Város Önkormányzata

5 297 500

Sárhida Község Önkormányzata

175 500

Sárisáp Község Önkormányzata

604 500

Sarkad Város Önkormányzata

8 541 000

Sarkadkeresztúr Község Önkormányzata

312 000

Sárkeresztes Község Önkormányzata

585 000

Sárkeresztúr Község Önkormányzata

1 257 750

Sármellék Község Önkormányzata

1 101 750

Sárospatak Város Önkormányzata

4 589 000

Sárpilis Község Önkormányzata

165 750

Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata

3 022 500

Sárszentágota Község Önkormányzata

497 250

Sárszentlőrinc Község Önkormányzata

253 500

Sárszentmihály Község Önkormányzata

516 750

Sarud Község Önkormányzata

838 500

Sásd Város Önkormányzata

1 748 500

Sáta Község Önkormányzata

273 000

Sátoraljaújhely Város Önkormányzata

5 187 000

Sátorhely Község Önkormányzata

48 750

Sávoly Község Önkormányzata

526 500

Segesd Község Önkormányzata

1 092 000

Sellye Város Önkormányzata

3 874 000

Sényő Község Önkormányzata

536 250

Seregélyes Nagyközség Önkormányzata

234 000

Serényfalva Község Önkormányzata

331 500

Siklós Város Önkormányzata

2 938 000

Siklósnagyfalu Község Önkormányzata

253 500

Simonfa Község Önkormányzata

146 250

Simontornya Város Önkormányzata

1 527 500

Sióagárd Község Önkormányzata

399 750

Sokorópátka Község Önkormányzata

916 500

Solt Város Önkormányzata

2 268 500

Soltszentimre Község Önkormányzata

848 250

Soltvadkert Város Önkormányzata

500 500

Solymár Nagyközség Önkormányzata

435 500

Somberek Község Önkormányzata

695 500

Somlóvásárhely Község Önkormányzata

1 491 750

Somogyaszaló Község Önkormányzata

97 500

Somogyfajsz Község Önkormányzata

653 250

Somogyjád Község Önkormányzata

2 700 750

Somogymeggyes Község Önkormányzata

185 250

Somogysámson Község Önkormányzata

1 316 250

Somogysárd Község Önkormányzata

614 250

Somogyszentpál Község Önkormányzata

302 250

Somogyszob Község Önkormányzata

643 500

Somogyudvarhely Község Önkormányzata

507 000

Somogyvámos Község Önkormányzata

380 250

Somogyvár Község Önkormányzata

2 632 500

Somogyzsitfa Község Önkormányzata

1 228 500

Soponya Nagyközség Önkormányzata

552 500

Sorkifalud Község Önkormányzata

438 750

Sorokpolány Község Önkormányzata

204 750

Sóshartyán Község Önkormányzata

1 326 000

Sótony Község Önkormányzata

175 500

Söjtör Község Önkormányzata

867 750

Söpte Község Önkormányzata

78 000

Sukoró Község Önkormányzata

117 000

Súr Község Önkormányzata

477 750

Surd Község Önkormányzata

97 500

Sükösd Nagyközség Önkormányzata

1 774 500

Sülysáp Nagyközség Önkormányzata

2 405 000

Sümeg Város Önkormányzata

1 826 500

Sümegcsehi Község Önkormányzata

1 023 750

Sümegprága Község Önkormányzata

68 250

Süttő Község Önkormányzata

331 500

Szabadbattyán Nagyközség Önkormányzata

910 000

Szabadhídvég Község Önkormányzata

169 000

Szabadkígyós Község Önkormányzata

1 560 000

Szabadszállás Város Önkormányzata

2 749 500

Szabadszentkirály Község Önkormányzata

351 000

Szabás Község Önkormányzata

234 000

Szabolcs Község Önkormányzata

78 000

Szabolcsbáka Község Önkormányzata

1 248 000

Szabolcsveresmart Község Önkormányzata

1 482 000

Szakáld Község Önkormányzata

126 750

Szakály Község Önkormányzata

357 500

Szakcs Község Önkormányzata

728 000

Szakmár Község Önkormányzata

390 000

Szakoly Község Önkormányzata

2 759 250

Szákszend Község Önkormányzata

399 750

Szalánta Község Önkormányzata

1 823 250

Szalaszend Község Önkormányzata

1 248 000

Szalkszentmárton Község Önkormányzata

949 000

Szalonna Község Önkormányzata

1 462 500

Szamossályi Község Önkormányzata

809 250

Szamosszeg Község Önkormányzata

1 862 250

Szanda Község Önkormányzata

97 500

Szár Község Önkormányzata

458 250

Szárföld Község Önkormányzata

149 500

Szárliget Község Önkormányzata

936 000

Szarvas Város Önkormányzata

747 500

Szarvasgede Község Önkormányzata

68 250

Szászvár Nagyközség Önkormányzata

1 911 000

Szatmárcseke Község Önkormányzata

1 989 000

Szava Község Önkormányzata

78 000

Szécsény Város Önkormányzata

1 937 000

Szécsényfelfalu Község Önkormányzata

351 000

Szederkény Község Önkormányzata

484 250

Szedres Község Önkormányzata

487 500

Szeghalom Város Önkormányzata

1 693 250

Szegvár Nagyközség Önkormányzata

1 118 000

Székely Község Önkormányzata

370 500

Székkutas Község Önkormányzata

965 250

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat

536 250

Szeleste Község Önkormányzata

208 000

Szelevény Község Önkormányzata

546 000

Szemere Község Önkormányzata

1 296 750

Szendehely Község Önkormányzata

633 750

Szendrő Város Önkormányzata

4 153 500

Szendrőlád Község Önkormányzata

2 193 750

Szenna Község Önkormányzata

1 085 500

Szentantalfa Község Önkormányzata

370 500

Szentbalázs Község Önkormányzata

780 000

Szente Község Önkormányzata

185 250

Szentendre Város Önkormányzata

3 562 000

Szentgál Község Önkormányzata

1 199 250

Szentistván Nagyközség Önkormányzata

1 014 000

Szentkirályszabadja Község Önkormányzata

442 000

Szentlászló Község Önkormányzata

945 750

Szentlőrinc Város Önkormányzata

1 530 750

Szentmártonkáta Község Önkormányzata

1 956 500

Szentpéterfa Község Önkormányzata

331 500

Szentpéterszeg Község Önkormányzata

1 472 250

Szentpéterúr Község Önkormányzata

1 228 500

Szepetnek Község Önkormányzata

594 750

Szeremle Község Önkormányzata

435 500

Szerencs Város Önkormányzata

1 368 250

Szerep Község Önkormányzata

1 358 500

Szigetbecse Község Önkormányzata

633 750

Szigetcsép Község Önkormányzata

936 000

Szigethalom Város Önkormányzata

7 507 500

Szigetmonostor Község Önkormányzata

1 001 000

Szigetszentmárton Község Önkormányzata

867 750

Szigetújfalu Község Önkormányzata

731 250

Szigetvár Város Önkormányzata

1 147 250

Szigliget Község Önkormányzata

351 000

Szihalom Község Önkormányzata

1 199 250

Szikszó Város Önkormányzata

2 151 500

Szil Község Önkormányzata

637 000

Szilaspogony Község Önkormányzata

97 500

Szilsárkány Község Önkormányzata

87 750

Szilvásvárad Község Önkormányzata

1 053 000

Szin Község Önkormányzata

1 306 500

Szirák Község Önkormányzata

360 750

Szirmabesenyő Nagyközség Önkormányzata

1 111 500

Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Mátraszentimre

68 250

Szob Város Önkormányzata

1 891 500

Szokolya Község Önkormányzata

663 000

Szomód Község Önkormányzata

318 500

Szomolya Község Önkormányzata

507 000

Szomor Község Önkormányzata

721 500

Sződ Község Önkormányzata

702 000

Sződliget Község Önkormányzata

1 433 250

Szögliget Község Önkormányzata

156 000

Szőlősgyörök Község Önkormányzata

653 250

Szúcs Község Önkormányzata

156 000

Szuhakálló Község Önkormányzata

848 250

Szuhogy Község Önkormányzata

741 000

Szurdokpüspöki Község Önkormányzata

351 000

Szűcsi Község Önkormányzata

380 250

Tabdi Község Önkormányzata

162 500

Táborfalva Község Önkormányzata

1 079 000

Tác Község Önkormányzata

481 000

Tahitótfalu Község Önkormányzata

617 500

Takácsi Község Önkormányzata

429 000

Taksony Nagyközség Önkormányzata

1 280 500

Taktabáj Község Önkormányzata

1 062 750

Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata

2 271 750

Taktakenéz Község Önkormányzata

1 686 750

Taktaszada Község Önkormányzata

1 423 500

Taliándörögd Község Önkormányzata

331 500

Tállya Község Önkormányzata

1 183 000

Tamási Város Önkormányzata

1 917 500

Táp Község Önkormányzata

273 000

Tápióbicske Község Önkormányzata

1 979 250

Tápiógyörgye Község Önkormányzata

1 979 250

Tápióság Község Önkormányzata

1 004 250

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata

2 281 500

Tápiószele Város Önkormányzata

1 498 250

Tápiószentmárton Nagyközség Önkormányzata

2 710 500

Táplánszentkereszt Község Önkormányzata

1 033 500

Tapolca Város Önkormányzata

2 200 250

Tapsony Község Önkormányzata

13 000

Tápszentmiklós Község Önkormányzata

585 000

Tar Község Önkormányzata

1 131 000

Tarany Község Önkormányzata

1 101 750

Tarcal Község Önkormányzata

1 326 000

Tard Község Önkormányzata

292 500

Tardona Község Önkormányzata

87 750

Tardos Község Önkormányzata

399 750

Tarhos Község Önkormányzata

146 250

Tarjánpuszta Község Önkormányzata

175 500

Tárkány Község Önkormányzata

455 000

Tarnalelesz Község Önkormányzata

2 135 250

Tarnaméra Község Önkormányzata

809 250

Tarnaörs Község Önkormányzata

1 628 250

Tarnaszentmiklós Község Önkormányzata

614 250

Tarnazsadány Község Önkormányzata

721 500

Tárnok Nagyközség Önkormányzata

3 315 000

Tarpa Nagyközség Önkormányzata

2 496 000

Táska Község Önkormányzata

97 500

Tass Község Önkormányzata

1 111 500

Taszár Község Önkormányzata

1 599 000

Tát Nagyközség Önkormányzata

1 189 500

Tataháza Község Önkormányzata

770 250

Tatárszentgyörgy Község Önkormányzata

1 940 250

Téglás Város Önkormányzata

845 000

Telekes Község Önkormányzata

214 500

Telekgerendás Község Önkormányzata

29 250

Telki Község Önkormányzata

1 306 500

Telkibánya Község Önkormányzata

624 000

Tengelic Község Önkormányzata

812 500

Tengőd Község Önkormányzata

321 750

Tenk Község Önkormányzata

341 250

Tényő Község Önkormányzata

536 250

Tépe Község Önkormányzata

208 000

Terény Község Önkormányzata

126 750

Tereske Község Önkormányzata

965 250

Tés Község Önkormányzata

78 000

Tét Város Önkormányzata

1 287 000

Tetétlen Község Önkormányzata

598 000

Tevel Község Önkormányzata

1 423 500

Tibolddaróc Község Önkormányzata

945 750

Tihany Község Önkormányzata

162 500

Timár Község Önkormányzata

425 750

Tinnye Község Önkormányzata

422 500

Tiszaalpár Nagyközség Önkormányzata

2 466 750

Tiszabábolna Község Önkormányzata

195 000

Tiszabecs Nagyközség Önkormányzata

2 281 500

Tiszabercel Község Önkormányzata

1 833 000

Tiszabezdéd Község Önkormányzata

598 000

Tiszabő Község Önkormányzata

4 455 750

Tiszabura Község Önkormányzata

3 539 250

Tiszacsege Város Önkormányzata

4 182 750

Tiszacsermely Község Önkormányzata

877 500

Tiszadada Község Önkormányzata

2 223 000

Tiszaderzs Község Önkormányzata

185 250

Tiszadob Nagyközség Önkormányzata

2 798 250

Tiszadorogma Község Önkormányzata

175 500

Tiszaeszlár Község Önkormányzata

2 223 000

Tiszaföldvár Város Önkormányzata

6 123 000

Tiszafüred Város Önkormányzata

2 424 500

Tiszagyenda Község Önkormányzata

1 121 250

Tiszagyulaháza Község Önkormányzata

438 750

Tiszaigar Község Önkormányzata

146 250

Tiszainoka Község Önkormányzata

175 500

Tiszakanyár Község Önkormányzata

2 125 500

Tiszakarád Község Önkormányzata

2 856 750

Tiszakécske Város Önkormányzata

1 586 000

Tiszakerecseny Község Önkormányzata

536 250

Tiszakeszi Község Önkormányzata

1 121 250

Tiszakóród Község Önkormányzata

916 500

Tiszakürt Község Önkormányzata

1 248 000

Tiszaladány Község Önkormányzata

331 500

Tiszalök Város Önkormányzata

2 938 000

Tiszalúc Nagyközség Önkormányzata

2 457 000

Tiszamogyorós Község Önkormányzata

146 250

Tiszanagyfalu Község Önkormányzata

2 086 500

Tiszanána Község Önkormányzata

2 340 000

Tiszaörs Község Önkormányzata

312 000

Tiszapalkonya Község Önkormányzata

572 000

Tiszapüspöki Község Önkormányzata

663 000

Tiszarád Község Önkormányzata

624 000

Tiszaroff Község Önkormányzata

204 750

Tiszasas Község Önkormányzata

555 750

Tiszasüly Község Önkormányzata

97 500

Tiszaszentimre Község Önkormányzata

848 250

Tiszaszőlős Község Önkormányzata

770 250

Tiszatarján Község Önkormányzata

1 150 500

Tiszatelek Község Önkormányzata

1 374 750

Tiszatenyő Község Önkormányzata

994 500

Tiszavárkony Község Önkormányzata

741 000

Tiszavasvári Város Önkormányzata

5 596 500

Tisztaberek Község Önkormányzata

282 750

Tóalmás Község Önkormányzata

1 267 500

Tokaj Város Önkormányzata

3 100 500

Tokodaltáró Község Önkormányzata

734 500

Tolcsva Község Önkormányzata

806 000

Tolmács Község Önkormányzata

136 500

Tolna Város Önkormányzata

3 276 000

Tolnanémedi Község Önkormányzata

204 750

Tomajmonostora Község Önkormányzata

1 355 250

Tomor Község Önkormányzata

185 250

Tompa Város Önkormányzata

1 235 000

Tordas Község Önkormányzata

585 000

Tormás Község Önkormányzata

185 250

Tornanádaska Község Önkormányzata

1 023 750

Tornyospálca Község Önkormányzata

3 441 750

Torony Község Önkormányzata

351 000

Tószeg Község Önkormányzata

1 215 500

Tótkomlós Város Önkormányzata

2 158 000

Tótszentmárton Község Önkormányzata

175 500

Tótszerdahely Község Önkormányzata

526 500

Tótvázsony Község Önkormányzata

208 000

Tök Község Önkormányzata

123 500

Tököl Város Önkormányzata

2 073 500

Töltéstava Község Önkormányzata

198 250

Törökkoppány Község Önkormányzata

1 014 000

Törökszentmiklós Város Önkormányzata

4 979 000

Törtel Község Önkormányzata

2 154 750

Tunyogmatolcs Község Önkormányzata

1 365 000

Tura Város Önkormányzata

3 256 500

Túristvándi Község Önkormányzata

926 250

Túrkeve Város Önkormányzata

2 184 000

Türje Község Önkormányzata

936 000

Tüskevár Község Önkormányzata

438 750

Tyukod Nagyközség Önkormányzata

2 418 000

Ugod Község Önkormányzata

851 500

Újcsanálos Község Önkormányzata

477 750

Újfehértó Város Önkormányzata

6 152 250

Újiráz Község Önkormányzata

156 000

Újkígyós Város Önkormányzata

2 145 000

Újlengyel Község Önkormányzata

555 750

Újléta Község Önkormányzata

1 462 500

Újpetre Község Önkormányzata

848 250

Újszász Város Önkormányzata

3 890 250

Újszentmargita Község Önkormányzata

1 794 000

Újszilvás Község Önkormányzata

390 000

Újtikos Község Önkormányzata

624 000

Újudvar Község Önkormányzata

84 500

Ukk Község Önkormányzata

156 000

Úny Község Önkormányzata

185 250

Ura Község Önkormányzata

126 750

Úrhida Község Önkormányzata

604 500

Úri Község Önkormányzata

1 033 500

Úrkút Község Önkormányzata

526 500

Uszód Község Önkormányzata

409 500

Üllés Község Önkormányzata

1 248 000

Üröm Község Önkormányzata

1 332 500

Vácduka Község Önkormányzata

653 250

Váchartyán Község Önkormányzata

916 500

Váckisújfalu Község Önkormányzata

68 250

Vácrátót Község Önkormányzata

916 500

Vácszentlászló Község Önkormányzata

653 250

Vág Község Önkormányzata

97 500

Vaja Város Önkormányzata

2 229 500

Vajdácska Község Önkormányzata

1 004 250

Vál Község Önkormányzata

1 053 000

Valkó Nagyközség Önkormányzata

1 326 000

Vállaj Község Önkormányzata

468 000

Vámosgyörk Község Önkormányzata

149 500

Vámosmikola Község Önkormányzata

633 750

Vámospércs Város Önkormányzata

2 762 500

Vámosújfalu Község Önkormányzata

906 750

Vámosszabadi Község Önkormányzata

91 000

Vanyarc Község Önkormányzata

1 053 000

Varászló Község Önkormányzata

156 000

Varbó Község Önkormányzata

146 250

Várdomb Község Önkormányzata

455 000

Várgesztes Község Önkormányzata

110 500

Városlőd Község Önkormányzata

594 750

Várpalota Város Önkormányzata

6 006 000

Varsány Község Önkormányzata

1 199 250

Várvölgy Község Önkormányzata

409 500

Vasad Község Önkormányzata

585 000

Vásárosdombó Község Önkormányzata

1 339 000

Vásárosnamény Város Önkormányzata

6 038 500

Vaskút Község Önkormányzata

1 300 000

Vasmegyer Község Önkormányzata

1 144 000

Vassurány Község Önkormányzata

29 250

Vasvár Város Önkormányzata

633 750

Vaszar Község Önkormányzata

643 500

Vasszécseny Község Önkormányzata

536 250

Vát Község Önkormányzata

123 500

Vécs Község Önkormányzata

48 750

Velence Város Önkormányzata

1 891 500

Véménd Község Önkormányzata

321 750

Vereb Község Önkormányzata

243 750

Verpelét Nagyközség Önkormányzata

2 057 250

Verseg Község Önkormányzata

380 250

Versend Község Önkormányzata

84 500

Vértesacsa Község Önkormányzata

438 750

Vértesboglár Község Önkormányzata

321 750

Vérteskethely Község Önkormányzata

107 250

Vértessomló Község Önkormányzata

643 500

Vértestolna Község Önkormányzata

32 500

Vértesszőlős Község Önkormányzata

403 000

Vése Község Önkormányzata

1 004 250

Veszprémvarsány Község Önkormányzata

390 000

Vésztő Város Önkormányzata

4 455 750

Vilmány Község Önkormányzata

1 950 000

Vilonya Község Önkormányzata

58 500

Viss Község Önkormányzata

234 000

Visznek Község Önkormányzata

438 750

Vitnyéd Község Önkormányzata

165 750

Vizslás Község Önkormányzata

507 000

Vizsoly Község Önkormányzata

2 028 000

Vokány Község Önkormányzata

555 750

Vonyarcvashegy Nagyközség Önkormányzata

858 000

Vönöck Község Önkormányzata

107 250

Zabar Község Önkormányzata

107 250

Zádorfalva Község Önkormányzata

58 500

Zagyvarékas Község Önkormányzata

2 106 000

Zagyvaszántó Község Önkormányzata

292 500

Zajta Község Önkormányzata

175 500

Zákány Község Önkormányzata

637 000

Zákányszék Község Önkormányzata

1 092 000

Zalaapáti Község Önkormányzata

1 053 000

Zalabaksa Község Önkormányzata

182 000

Zalabér Község Önkormányzata

838 500

Zalacsány Község Önkormányzata

721 500

Zalacséb Község Önkormányzata

39 000

Zalagyömörő Község Önkormányzata

48 750

Zalahaláp Község Önkormányzata

494 000

Zalaistvánd Község Önkormányzata

126 750

Zalakomár Község Önkormányzata

3 315 000

Zalalövő Város Önkormányzata

435 500

Zalaszabar Község Önkormányzata

185 250

Zalaszántó Község Önkormányzata

533 000

Zalaszentbalázs Község Önkormányzata

848 250

Zalaszentgrót Város Önkormányzata

705 250

Zalaszentgyörgy Község Önkormányzata

26 000

Zalaszentiván Község Önkormányzata

204 750

Zalaszentlászló Község Önkormányzata

39 000

Zalatárnok Község Önkormányzata

39 000

Zalavár Község Önkormányzata

39 000

Zamárdi Város Önkormányzata

224 250

Zámoly Község Önkormányzata

702 000

Zánka Község Önkormányzata

416 000

Zebegény Község Önkormányzata

575 250

Zemplénagárd Község Önkormányzata

292 500

Zengővárkony Község Önkormányzata

58 500

Zichyújfalu Község Önkormányzata

178 750

Zirc Város Önkormányzata

1 625 000

Zomba Község Önkormányzata

1 319 500

Zubogy Község Önkormányzata

360 750

Zsadány Község Önkormányzata

409 500

Zsáka Nagyközség Önkormányzata

1 248 000

Zsámbok Község Önkormányzata

858 000

Zsombó Község Önkormányzata

26 000

5. melléklet a 22/2013. (VI. 11.) BM rendelethez18



A szociális és gyermekjóléti alapellátás kiegészítő támogatása
1

A rendeletet a 44/2017. (XII. 29.) BM rendelet 87. §-a hatályon kívül helyezte 2018. január 1. napjával.

2

Az 1. § d) pontját a 38/2013. (VII. 31.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

3

Az 1. § e) pontját a 38/2013. (VII. 31.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

4

Az 1. § f) pontját a 66/2013. (XII. 7.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

5

A 4/A. alcímet (8/A. §) a 38/2013. (VII. 31.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

6

A 4/B. alcímet (8/B. §) a 38/2013. (VII. 31.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

7

A 4/C. alcímet (8/C. §) a 66/2013. (XII. 7.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

8

A 9. § (4a) bekezdését a 38/2013. (VII. 31.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

9

A 9. § (4b) bekezdését a 66/2013. (XII. 7.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

10

A 10. § (2) bekezdése a 38/2013. (VII. 31.) BM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

11

A 10. § (3) bekezdése a 38/2013. (VII. 31.) BM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

12

A 10. § (3) bekezdés f) pontját a 66/2013. (XII. 7.) BM rendelet 4. §-a iktatta be.

13

A 11. § (1) bekezdése a 66/2013. (XII. 7.) BM rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

14

A 11. § (1a) bekezdését a 66/2013. (XII. 7.) BM rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be.

15

A 11. § (1b) bekezdését a 66/2013. (XII. 7.) BM rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be.

16

A 11. § (3) bekezdését a 38/2013. (VII. 31.) BM rendelet 5. §-a iktatta be.

17

A 11. § (4) bekezdését a 38/2013. (VII. 31.) BM rendelet 5. §-a iktatta be.

18

Az 5. mellékletet a 38/2013. (VII. 31.) BM rendelet 6. § (1) bekezdése iktatta be.

19

A 6. mellékletet a 38/2013. (VII. 31.) BM rendelet 6. § (2) bekezdése iktatta be.

20

A 7. mellékletet a 66/2013. (XII. 7.) BM rendelet 6. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére