• Tartalom

PÜ BH 2013/220

PÜ BH 2013/220

2013.08.01.
Az elsőfokú bíróság által – megalapozottan – kiemelt jelentőségűnek minősített perben az ilyen perekre vonatkozó szabályok a kereset esetleges leszállításától függetlenül az eljárás teljes folyamán alkalmazandóak maradnak [Pp. 386/B. §, 386/I. §].
A felperes az ellene folyamatban volt és végül a felmentésével zárult büntetőeljárással összefüggésben a Be. 580. § (1) bekezdés II. a) pontja alapján kártalanítás iránti keresetet terjesztett elő. 2009. május 27-én benyújtott keresetlevelében elmaradt üzletei, jövedelemkiesése és egyéb anyagi jellegű kárai miatt 35 000 000 USD és 2 000 000 AUD, nem vagyoni káraira tekintettel pedig 9 300 000 AUD (a keresetlevél előterjesztésekor hatályos MNB árfolyamon számítva összesen 8 821 111 000 forint) megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A felperes a keresetét 2010. de-cember 30-án 172 655 071 437 forintra emelte fel.
A Pp.-nek a kiemelt jelentőségű perekre vonatkozó XXVI. fejezettel történt kiegészítését, e szabályok hatályba lépését követően az elsőfokú bíróság Polgári Kollégiumának vezetője 2011. július 18-án kelt határozatával elrendelte az ügy soron kívüli, a kiemelt jelentőségű perekre vonatkozó szabályok alapján történő intézését. Erről az elsőfokú bíróság a feleket a 2011. október 6-i tárgyalásra szóló, 3-I. sorszámú idézésben tájékoztatta. Az idézéshez mellékelt tájékoztató külön is kiemelte a Pp. 386/B. §-ának azon szabályát, amely szerint az elsőfokú bíróság által elrendelt soronkívüliség az eljárás minden szakaszára, a rendes és rendkívüli perorvoslatokra is kiterjed.
A felperes 2011. november 5-én érkezett beadványában a keresetét újfent módosította: kártalanítás jogcímén előterjesztett követelését 208 289 199 forintra leszállította, a korábbi keresetének fennmaradó (korábban úgyszintén kártalanítás címén igényelt) részét a büntetőeljárás hatálya alatt állás előzetes letartóztatást nem érintő idejére eső vagyoni és nem vagyoni károk megtérítésére irányuló kártérítési követelésként érvényesítette. Ez utóbbi igény előterjesztését az eredeti keresettel érvényesített kártalanítási jogviszonnyal való összefüggés hiánya miatt az eljáró bíróságok meg nem engedett keresetváltoztatásnak minősítették és érdemi vizsgálat nélkül elutasították. A felperes a per 2012. február 7-i tárgyalásán keresetét akként tartotta fenn, hogy az alperest 208 289 199 forint megfizetésére kérte kötelezni.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 6 000 000 forint tőkét, valamint perköltséget. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította, és kötelezte az alperes részére perköltség, az állam felé pedig eljárási illeték megfizetésére. Ítéletének indokolásában egyebek közt rögzítette azt is, hogy a per 2011. július 13-a és 2011. november 5-e között kiemelt jelentőségű pernek számított.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel nem támadott részét nem érintve annak fellebbezett rendelkezését helybenhagyta.
A felperes részére a jogerős ítéletet – jogi képviselője útján – 2012. december 10-én kézbesítették, és az ellen 2013. február 8-án, a jogerős ítélet kézbesítésétől számított hatvanadik napon felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő.
A Pp. 386/I. §-a szerint a kiemelt jelentőségű perekben a 272. § (1) bekezdés alapján benyújtott felülvizsgálati kérelmet az elsőfokú határozatot hozó bíróságnál a határozat közlésétől számított harminc napon belül kell benyújtani vagy ajánlott küldeményként postára adni.
A Pp. nem tartalmaz olyan rendelkezést, amelynek alapján valamely kiemelt jelentőségű per a kereset leszállítása következtében elvesztené ebbéli minőségét, és a továbbiakban az eljárást az általános szabályok szerint kellene folytatni. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában tévesen helyezkedett arra az álláspontra, hogy a jelen per csak 2011. november 5-éig számított kiemelt jelentőségűnek. Az elsőfokú bíróság által – megalapozottan – kiemelt jelentőségűnek minősített perben ugyanis az ilyen perekre vonatkozó szabályok a soronkívüliség elrendelésétől fogva az eljárás teljes további folyamán alkalmazandóak.
Ebből következik, hogy a Pp. 386/I. §-ának szabálya a jelen perben is irányadó a felülvizsgálati kérelem benyújtásának határidejére. E határidőhöz képest a felperes felülvizsgálati kérelme elkésett, ezért azt a Kúria a Pp. 270. § (1) bekezdésére tekintettel alkalmazandó 237. § alapján hivatalból elutasította.
(Kúria Pfv. IV. 20 322/2013.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére