GÜ BH 2013/222
GÜ BH 2013/222
2013.08.01.
I. A vezető tisztségviselő nem a hitelezők érdekeinek megfelelően jár el, ha a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezése után igazolható módon létre nem jött szerződések, és teljesítési igazolások nélkül rendelkezik különböző nagyságú összegek kifizetése felől [2006. évi IV. tv. (Gt.) 30. § (2) és (3) bek., 1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 33/A. §].
II. Nem állapítható meg az éves beszámoló letétbe helyezésével kapcsolatos mulasztás, ha a gazdálkodó szervezet felszámolásának kezdő időpontja megelőzi a letétbe helyezési kötelezettség teljesítésére a számviteli törvényben előírt határidőt [Cstv. 31. §, 2000. évi C. törvény (Számv.tv.) 153. §, 225/2000. (XII. 19.) Korm. r. 3. §].
A törvényszék cégbírósága által nyilvántartott D. Kft.-vel szemben (továbbiakban: adós) az adóhatóság 2006/2007. évekre átfogó adóvizsgálatot rendelt el, melynek során az adós terhére 75 490 086 Ft tőkéből, 55 970 000 Ft kamatból és bírságból álló adótartozást állapított meg. Az adóhatósági eljárás eredményeképpen az adós legfőbb szerve 2008. december 9-én úgy határozott, hogy felszámolási eljárást kezdeményez maga ellen és másnap, december 10-én, az eljárás lefolytatása iránti kérelmet a bíróságon benyújtotta. Az eljárás megindult, a felszámolás kezdő időpontja 2009. április 3.
Az adós cégjegyzésre jogosult egyik ügyvezetője 2005. június 15-től 2009. április 3-ig, az adós felszámolását elrendelő jogerős végzés közzétételének napjáig G. Zs. alperes volt.
Az adós a felszámolási kérelem bírósághoz történt beérkezése után is folytatta tevékenységét. Különböző szerződéseket kötött, amelyek számítástechnikai termékek, programok előállítására irányultak. A szerződésekben megrendelőként az adós, vállalkozóként pedig az ott nevezett társaságok szerepeltek. A szerződések előírták, hogy fizetésre teljesítési igazolások után kerülhet sor. A megrendelő a munkavégzést ellenőrizheti. Több szerződés előírta továbbá azt is, hogy a leadott anyagokat CD és egyéb adathordozókkal, kinyomtatva, összefűzve kell átadni (Pl. 2009. 01. 23-i szerződés).
A szerződések egy része vonatkozásában teljesítési igazolást csatoltak, más részük esetén teljesítési igazolás csatolására nem került sor, illetve azt az adós nem írta alá. A teljesítésekről az írásbeli szerződéseket, és teljesítési igazolásokat részben a felperes, részben pedig az alperes csatolta. Három szerződés aláírására nem került sor. A becsatolt négy darab teljesítési igazolásból kettő került aláírásra az alperes részéről, míg két igazolás nem. Az adós által teljesített átutalások összege összesen 14 760 000 Ft volt. A szerződésekkel alá nem támasztott teljesítési érték 7 920 000 Ft-ot tett ki. Az utolsó utalás időpontjában, 2009. március 25-én az adós bankszámlájának egyenlege 340 152 Ft-ot mutatott.
Az adós más szerződő partnerei felé vállalkozói tevékenységet is végzett, amelyből bevétele származott.
A 2009. év első harmadában az adós javára történt fizetések összege, igazolható módon 12 836 000 Ft-ot tett ki. Az adós a 2009. március 31-i keltezéssel elkészített, de a Céginformációs Szolgálatnak általa meg nem küldött, és közzé nem tett mérlege szerint, a 2008-as évet 92 046 000 Ft veszteséggel zárta. A 2009. június 19-én elkészült, és a felszámolónak átadott tevékenységet lezáró mérleg adatai szerint az adós 743 000 Ft pénzeszközzel és 8 321 000 Ft követeléssel rendelkezett.
A felszámolási eljárásban csak a felperes élt hitelezői igénybejelentéssel, amelyet a felszámoló 75 490 000 Ft tőke, 55 970 000 Ft bírság és késedelmi kamat, valamint 100 000 Ft regisztrációs díj címén nyilvántartásba vett.
Az adós felszámolási eljárást követő törlésére a 2011. október 12-én jogerőre emelkedett végzés alapján került sor. A felszámoló a felperesnek 5 109 930 Ft-ot fizetett ki. A kifizetésre az adott lehetőséget, hogy az alperes a felszámolási eljárás megindulását követően is, 2009. április 9-én, 5 580 000 Ft összegben utalásokat teljesített két kft. részére, majd a felszámoló eljárása eredményeként a jelzett összeget a számlavezető bank az adósnak megfizette.
A felperes 2010. szeptember 8-án érkezett keresetében kérte a bíróságot, hogy állapítsa meg, az alperes, az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkeztét követően, ügyvezetési feladatait nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látta el és ez által a társaság vagyona 14 760 000 Ft-tal csökkent. Igényét a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló, 2008. december 9-én hatályos, 1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 33/A. § (1) és (2) bekezdésére alapította. Ebben a körben előadta, hogy az alperes a tevékenységét a felszámolási eljárás lefolytatásának általa történt kezdeményezése után is folytatta. Jogsértést azonban nem a tevékenység esetleges folytatásával, hanem azáltal valósított meg, hogy valójában nem voltak olyan szerződések, amelyek mögött teljesítés, illetve teljesítési kötelezettség állt volna. Vitatta, hogy az adós által kötött szerződések valós szolgáltatásra irányultak, álláspontja szerint azok létre sem jött, fiktív szerződések voltak. A szerződések szerint – amelyeknek jó részét az adós alá sem írta – lényegében ugyanolyan szolgáltatás teljesítésével bíztak meg két kft.-t. A szerződések teljesítése azok jó részében nem igazolt, nem tudták azokat az egyéb eszközöket – CD-k, pendrive-ok – sem bemutatni, amelyek a teljesítést alátámaszthatták volna. Hivatkozott arra is, hogy az adós jelzett két üzleti partnere az adóhatóság által nyilvántartott kritikus adózó, mivel 2006 óta nem tettek eleget mérleg letétbe helyezési kötelezettségüknek. A fizetésképtelenség állapotába került adós ilyen partnerekkel nem is szerződhetett volna.
A felperesnek az volt az álláspontja, hogy a Cstv. 33/A. § (2) bekezdése alapján az alperes hitelező ellenes magatartását vélelmezni kell, mert a 2008-as évre vonatkozó mérleg letétbe helyezésére vonatkozó kötelezettségét elmulasztotta. Pusztán ez okból is megállapítható a felelőssége, amennyiben magát kimenteni nem tudja. Abban az esetben pedig, ha ezt az álláspontot a bíróság nem fogadná el, a felsorolt tények alapján az alperes jogellenes magatartása bizonyított.
Alperes a kereset elutasítását kérte. Vitatta, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte után, nem a hitelezői érdekek figyelembevételével járt volna el. Állította, hogy az általa végzett kifizetések teljesített szerződések alapján, lejárt követelésekre vonatkoztak, vagyoncsökkenés az adós vagyonában nem következett be.
Az is megállapítható, hogy az alvállalkozóinak több esetben nem azt az összeget utalta tovább, mint amelyet ő a megrendelőitől kapott, így 540 000 Ft bevételre is szert tett, ez az eljárása a hitelezők érdekét is szolgálta.
A mérleg letétbe helyezésének elmulasztásához fűződő vélelem beálltát illetően előadta, a Cstv. 33/A. § (2) bekezdése esetében nem alkalmazható. A mérleg letétbe helyezésére a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (Számv. tv.) 153. § (1) bekezdése szerinti határidő vele szemben nem járhatott le, miután a határidő leteltét megelőzően az adós már felszámolás alá került, ezért a mérleg letétbe helyezésének kötelezettsége a felszámolót terhelte.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította, és az alperes javára perköltség megfizetésében marasztalta.
Az elsőfokú bíróság ítéletében arra a következtetésre jutott, a felperesnek nem sikerült bizonyítania, hogy az alperes magatartása hitelezői érdekeket sértett, vagyis azt, hogy eljárásának eredményeként az adós vagyona, a hitelezők érdekeit sértő módon, csökkent volna.
Az nem vitás, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet 2008. december 8-án következett be, és az sem, hogy az adós ezt követően is megrendelt és kifizetett munkákat. A kifizetések a tejesítés igazolások alapján indokoltak voltak, a teljesítések révén az adós bevételhez is jutott.
A Cstv. 33/A. § (2) bekezdésben írt vélelem alapján a hitelező nem hivatkozhat valamely szerződés színlelt, azaz fiktív voltára, és azt nem is sikerült bizonyítania, hogy a kifizetések mögött nem állt teljesítés. A vélelem azért sem állhatott be, mert az adósnak a mérleg letétbe helyezésére irányuló kötelezettsége a megindult felszámolási eljárásra tekintettel már nem állt fenn.
A felszámolási eljárás alatt a felszámoló a Cstv. 40. § (1) bekezdés b) pontjára, vagy a 40. § (2) bekezdésére alapítva nem indított pert. A Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján pedig nem volt megállapítható, hogy az alperes, az adós cég képviseletében eljárva olyan ügyleteket kötött volna, amelyek vagyon elvonással jártak, az adós csak szerződéses kötelezettségeinek tett eleget. Miután az adós vagyona nem csökkent, a volt vezető tisztségviselő felelőssége megállapításának sem volt helye.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság indokolása szerint az adóst a Cstv. 31. § (1) bekezdés a) pontja alapján a felszámolást megelőző év mérleg forduló napjától a felszámolás előtti napig tartó időszak gazdasági eseményeit illetően mérlegkészítési kötelezettség terheli. Ennek az adós vezetője eleget tett.
A Cstv. 33. § (helyesen 33/A. §) (2) bekezdésének abból a rendelkezéséből viszont, – mely szerint, ha a vezető a felszámolás kezdő időpontját megelőzően nem tett eleget az adós éves beszámolója külön jogszabályban meghatározott letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, vagy nem teljesíti a 31. § (1) bekezdés a)-d) pontja szerinti beszámoló stb. készítési kötelezettségét, a hitelezői érdekek sérelmét vélelmezni kell, – az következik, hogy az adóst, az évi rendes mérleg letétbe helyezésének a kötelezettsége, csak a felszámolás kezdő időpontjáig terheli. A Cstv. nem tartalmaz számviteli előírásokat az éves mérleg letétbe helyezésére, így annak letétbe helyezése határidejére nézve sem, ebből pedig nem vonható le olyan következtetés, hogy az adós volt vezetőjének a felszámolás kezdő időpontját megelőzően is – még az Sztv. szerinti határidő lejárta előtt – éves beszámolót kelljen készíteni, és azt közzététel céljából továbbítani.
A másodfokú bíróság nem fogadta el a felperesnek azt az álláspontját sem, hogy az alperes jogellenes magatartását közokiratokkal igazolta, értve ez alatt, az adóhatósági eljárás során az alperes meghallgatásáról készült jegyzőkönyveket, és egyéb iratokat. E körben kifejtette, hogy a Pp. 195. § (1) bekezdésének helyes értelme szerint, egy hatósági intézkedésről kiállított közokirat csak az intézkedés tartalmát és megtörténtét bizonyítja, de a benne szereplő tények valódiságát nem. A felperes jegyzőkönyvei, határozatai nem ún. ténytanúsító közokiratok, így a bennük foglalt tények vonatkozásában sem a Cstv., sem a Pp. szabályai nem fordítják meg a bizonyítási terhet.
A perbeli szerződések alapján az adós vagyona nem csökkent, a vagyoncsökkenés annak ellenére sem állapítható meg, hogy nem minden kifizetést támasztott alá írásbeli szerződés, mert a perrel érintett szerződések szóban is megköthetőek voltak. E körben nem tulajdonított ügydöntő jelentőséget a perben tanúként meghallgatott S. A. vallomásának. A kifizetések körüli szabálytalanságok önmagukban nem igazolják azt, hogy a kifizetések mögött nem állt volna tejesítés. Nincs jelentősége annak sem, hogy az adós olyan társaságokkal állt üzleti kapcsolatban, amelyek jogellenes módon működtek.
A másodfokú bíróság szerint azt a felperes sem állította, hogy az adós a saját megrendelői felé nem tejesített, de a teljesítést igazolja is az a körülmény, hogy a szolgáltatások ellenértékét e cégek az adósnak kifizették.
A jogerős ítélettel szemben a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. A felperes kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatását, alperes felelősségének megállapítást és a perrel felmerült költségeinek a megtérítését. A jogerős ítélet jogszabálysértéseit az alábbiakban jelölte meg.
Az eljárás egyik ténykérdése volt, hogy az adós által bevont két alvállalkozó, képes volt-e az adott feladatot teljesíteni. A per során bebizonyosodott, hogy azokra nem volt alkalmas. Az tény ugyanis, hogy e két cég 2006 óta nem helyezett letétbe mérleget, működésére nézve adatszolgáltatással nem élt. A tanúként meghallgatott S. A. az egyik Kft. ügyvezetője, többségi részesedéssel rendelkező tagja, egyben a másik kft. megbízottja is volt a perbeli ügyletek kapcsán. Ő vallott úgy az eljárás során, hogy a feladatoknak kisebb részben tett eleget, a nagyobb részt ő is további alvállalkozók bevonásával látta el. Semmiféle adat nem merült fel ezeknek az alvállalkozóknak a nevére, fellelhetőségükre, tevékenységükre nézve.
Az alperes által hivatkozott 2009. január 6-i, 9-i és 23-i szerződések nem léteznek, a meglévő szerződések is hiányosak, holott a tanú azt vallotta, minden esetben készült írásba foglalt szerződés. Teljesítésigazolások is csak három esetben kerültek becsatolásra, a le nem igazolt teljesítésekkel kapcsolatban pedig az alperes azt nyilatkozta, hogy nem tudták a munkák elvégzését ellenőrizni, megbíztak az alvállalkozókban. A bizonyítékokkal ellentétesen jutott ezért a bíróság arra a következtetésre, hogy írásbeli szerződés, tejesítés igazolások nélkül is megállapítható az adós kifizetéseinek helytálló volta.
Az évi rendes beszámolót az adósnak letétbe kellett volna helyeznie, ezt írja elő a Számv. tv. 153-154. §-a, valamint a 225/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 3. § (4) bekezdése is. Az ezzel ellentétes álláspont jogszabálysértő. A mulasztásra tekintettel a hitelezői érdekek sérelmét vélelmezni kell. Mind ezek mellett az alperes a tevékenységet lezáró mérleget is csak késedelemmel, 2009. június 18-án készítette el.
Változatlanul fenntartotta a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésének azt az értelmezését, hogy a volt vezető felelősségét nem akkor lehet megállapítani, ha a kritikus helyzet bekövetkezésekor csökken az adós vagyona, hanem akkor, ha a helyzet bekövetkezte után a vezető nem a hitelezői érdekek mentén jár el, és ez okoz további vagyoncsökkenést.
A Számv. tv. 15. § (3) bekezdése értelmében a könyvvitelben rögzített és a beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatóaknak, bizonyíthatóaknak, kívülállók által is megállapíthatóaknak kell lenniük. Ezeknek az alapelveknek a hat átutalásból három semmiképpen nem felel meg.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Kifejtette, hogy felülvizsgálatnak csak jogszabálysértés esetében lehet helye, illetve eredménye. A felperes tartalmilag a bizonyítékok számára kedvezőtlen eredménnyel járó mérlegelését támadja, amire felülvizsgálati eljárásban nincs lehetőség.
A Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján vizsgálta felül, és megállapította, hogy az, az alábbiak szerint jogszabálysértő.
A Kúriának elsősorban abban a kérdésben kellett állást foglalni, elmulasztotta-e az alperes az éves beszámoló letétbe helyezését, és közzétételét, mert ebben az esetben a hitelezői érdekek sérelmét vélelmezni kell. Ez azzal a következménnyel járna, az alperesnek kell bizonyítani azt, hogy nem sérültek hitelezői érdekek a beszámoló letétbe helyezésének elmulasztása miatt.
A Kúria elfogadja az eljárt bíróságoknak azt az álláspontját, hogy e vonatkozásban az alperest mulasztás nem terheli. A felszámolási eljárás megindulására tekintettel az adós vezetőjének – alperesnek – a zárómérleget el kellett készítenie, amely az előző év végének fordulónapja, és a felszámolás kezdő időpontja közötti időtartamot fogja át. E mérleg elkészítésének alapfeltétele tehát az, hogy az előző évről éves rendes beszámoló készüljön, – mint ahogy az, 2009. március 31-i időponttal el is készült – mert csak erre alapítva készíthető el a tevékenységet lezáró mérleg, és ennek adataira támaszkodva készítheti el a felszámoló a saját nyitómérlegét. Lényegében erre utal a Korm. rendelet 3. §-a is. Az ügy sajátosságát ugyanis az adja, hogy a felszámolás kezdő időpontjában még nem következett be a Számv. tv. 153. § (1) bekezdése szerinti 150 napos határidő elmulasztása. Az adós társaság vezetője az előző évi mérlegek letétbe helyezési kötelezettségének eleget tett, ezért nem vélelmezhető, hogy az adós gazdasági eseményeiről, a mérleg elkészítésének és letétbe helyezésének, közzétételének elmulasztásával, a hitelezők tájékoztatását akarta meghiúsítani. A perbeli ügyletek megkötésére 2009-ben került sor, így a 2008. évi mérleg adatok alapján azokra amúgy sem lehet következtetni, azoknak a 2008-as évre informatív tartalma nincs.
A Kúria álláspontja szerint azonban az alperes, a fizetésképtelenség bekövetkezésének egyébként egyik fél által sem vitatott időpontja, – 2008. december 9. – után tevékenységét nem a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján látta el.
A felperes keresetében azt állította, hogy az adós, 2009 januárjában és februárjában olyan szerződésekre hivatkozva teljesített jelentős, több mint 14 millió Ft értékben kifizetéseket, amelyeket meg sem kötött, és amelyek mögött semmiféle teljesítés nem állt. Ezért a hitelezők érdekeivel ellentétes magatartást tanúsított, amikor az adóshoz befolyt összegeket továbbutalta gazdaságilag kritikus vállalkozásoknak, és mindezt anélkül, hogy amennyiben egyáltalán volt szerződés, azoknak a teljesítéséről meggyőződött volna.
Az alperes az áfa vizsgálatról készült adóhatósági meghallgatása során azt adta elő, a korábbi ügyvezető a balesete miatt 2008 márciusa óta nem képes ügyvezetői feladatai ellátására, ezért e feladatokat ő látja el. Először úgy nyilatkozott, hogy 2008/2009. évekre nem fogadott be számlákat a hivatkozott két kft.-től, e cégekről nem volt szakmai információja, velük a volt ügyvezető tartotta kapcsolatot. A 2010. február 25-én foganatosított meghallgatása során azt adta elő, nem tudja pontosan, hogy milyen munkákat végzett a kft., mert az 4-5 évvel korábbi időpontra tehető. Későbbi előadása szerint, bár a kft. később is végzett munkát, hogy mit, arra pontosan nyilatkozni nem tud. Rendszerintegrációkat készítettek, volt, hogy ők voltak alvállalkozók, előfordult azonban az is, hogy ők vontak be alvállalkozókat, és azok is további alvállalkozókat vettek igénybe. A másik kft.-vel is hasonló volt a kapcsolat, a korábbi ügyvezető elmondta, milyen természetű feladatokat kell elvégezni, és ő ennek megfelelően adta le a rendeléseket, annak szakmai részét illetően. Szerződéseket ritkán írt alá, ügyvezető társában megbízott. A munkák szakmai ellenőrzését elvégezte, de azt nem nézte, hogy azokat ki készítette el. Arra nem kívánt nyilatkozni, hogy az ő megrendelői, akiknek továbbítani kellett az elkészült munkákat, kik voltak. A fizetéseket feltehetően ügyvezető társa intézte, 2009 óta értékesítéseket nem végeztek. A munkák tényleges elvégzését nem ellenőrizték, arra nem volt módjuk, alvállalkozóikban megbíztak.
A becsatolt iratok alapján az is megállapítható, hogy három szerződésen az adós aláírása egyáltalán nem szerepel, teljesítési igazolás sincs csatolva. Az alperes által becsatolt szerződések vonatkozásában nem állapítható meg, hogy az egyes szerződések között milyen összefüggések állnak fenn, valóban szükség volt-e korábbi vállalásaikra tekintettel újabb szerződéseket kötni, és a 2009-ben megkötött szerződéseknek korábbi szerződéseikkel bármiféle kapcsolata van-e. Az nem vitás, hogy az adós részére érkeztek más cégektől átutalások, és ezeket az adós rögtön tovább utalta más vállalkozásoknak, de hogy e szerződéses láncolatban az említett cégek között vállalkozói, alvállalkozói kapcsolat volt-e, ezt megállapítani nem lehet. Az alperes által állított szerződéses kapcsolat fennálltára tehát nem lehet, illetve legfeljebb azon megrendelések esetben lehet következtetni, ahol aláírt szerződések is rendelkezésre állnak. A szerződések amúgy is alkalmatlanok annak megállapítására, hogy milyen természetű munkák elvégzéséről volt szó, mert műszaki specifikáció nélkül a szerződés tárgyát meg sem lehet állapítani. Önmagában az a tény, hogy az alperes úgy teljesített átutalásokat – és az átutalásokat a becsatolt ún. Token használat miatt csak az alperes teljesíthette – hogy saját előadása szerint meg sem győződött a teljesítések felől, megalapozza az alperes felelősségét.
A Kúria álláspontja szerint legalább három szerződés tekintetében megállapítható, hogy azok írásbeli megállapodás hiányában létre sem jöttek, de legalább is a teljesítésük nem igazolt. Ezért azok ellenértékeként 7 920 000 Ft összeg kifizetésével az alperes nem a hitelezők érdekeinek megfelelően járt el, és ezzel az összeggel az adós vagyonát csökkentette.
A Kúria nem fogadja el a jogerős ítéletnek azt az álláspontját, hogy mivel a perbeli szerződések megkötésére szóban is lehetőség volt, az adós által aláírt szerződés nélkül is a megállapodást létrejöttnek kell tekinteni. Kétségtelenül az adott szerződéseket illetően a jogszabály írásbeli alakot nem rendel, ettől azonban eltért a felek gyakorlata. A minden esetben megkívánt írásbeliségre nézve nyilatkozott az alperes, valamit a perben meghallgatott tanú is. Ezt támasztja alá az is, hogy pontos megrendelés megadása nélkül a szóban lévő szerződések teljesítésének műszaki feltételei sem adottak. Nem fogadja el a Kúria azt az álláspontot sem, hogy az alperes előadása nem bír közokirati jelleggel. Az alperes a meghallgatásáról készült jegyzőkönyvet aláírta, az abban foglaltakkal kapcsolatban kifogást nem emelt, ezért nem lehet azt megállapítani, hogy az alperes által előadottak, a valóságnak nem felelnek meg, és azok az alperes személyes előadásaiként nem vehetők figyelembe.
Mindezeket egybevetve a Kúria arra a következtetésre jutott, tévedtek az ügyben eljárt bíróságok akkor, amikor a felperes keresetét, mint alaptalant elutasították. Az említett, az adós által alá nem írt és teljesítési igazolással alá nem támasztott szerződések esetében álláspontja az, hogy e szerződések vagy létre sem jöttek, vagy azok mögött valóságos teljesítés nem állt. Ebből következően az azok alapján történt kifizetéseknek alapja nem volt, e kifizetések az adós vagyonát csökkentették, ezért megállapítható, hogy az alperes a hitelezők érdekeinek sérelmével járt el. A Kúria a kifejtett indokokra tekintettel az alperes felelősségét a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján megállapította. Az alperes által tanúsított magatartással összefüggésben az adós vagyonában bekövetkezett csökkenés mértékét az említett három szerződés értékének megfelelő kifizetések figyelembevételével 7 920 000 Ft összegben állapította meg.
Fentieknek megfelelően a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és az alperes felelősségét megállapította.
(Kúria Gfv. VII. 30 036/2013.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás