• Tartalom

2013. évi CCXXVIII. törvény

2013. évi CCXXVIII. törvény

egyes klímapolitikai és közlekedési tárgyú törvények módosításáról1

2014.05.01.

1. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosítása

1–2. §2

3. § A Kkt. 39. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

39. § (1) Útcsatlakozás létesítéséhez – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – a közút kezelőjének hozzájárulása szükséges.
(2) Útcsatlakozás létesítéséhez az országos közút vagyonkezelőjének a hozzájárulása szükséges, ha az országos közúthoz új, kereskedelmi egységhez kapcsolódó utat, vagy közforgalom elől elzárt vagy el nem zárt magánutat csatlakoztatnak.
(3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti hozzájárulás megadása feltételhez – a (2) bekezdés szerinti esetben csatlakozási díj megfizetéséhez is – kötött. A csatlakozási díj mértékét, illetve a mérték megállapításának elveit a miniszter rendeletben állapítja meg.
(4) Ha az útcsatlakozást hozzájárulás nélkül vagy nem a hozzájárulásban foglaltak szerint létesítették, és
a) az a vonatkozó közlekedésbiztonsági követelményeknek nem felel meg, vagy
b) a csatlakozási díj nem került megfizetésre,
a közlekedési hatóság az útcsatlakozás tulajdonosát (kezelőjét) annak elbontására vagy átépítésére kötelezheti.
(5) A szilárd burkolatú közúthoz csatlakozó földút kezelőjének meg kell akadályoznia, hogy a földútról a járművek a szilárd burkolatú közútra földet, iszapot, követ vagy egyéb anyagot hordjanak fel.
(6) Ha a közút kezelője vagy a meglévő közút vagyonkezelője az (1) és (2) bekezdésben meghatározott útcsatlakozás létesítéséhez szükséges hozzájárulás megadásáról vagy megtagadásáról a kérelmező által szabályszerűen előterjesztett kérelem kézhezvételétől számított harminc napon belül nem nyilatkozik, a hozzájárulást a kérelemben foglaltaknak megfelelően megadottnak kell tekinteni.”

4–5. §3

6. § (1)–(2)4

(3) A Kkt. 48. § (3) bekezdés b) pontja a következő 39. alponttal egészül ki:

(Felhatalmazást kap a miniszter, hogy)

„39. a csatlakozási díj meghatározásának elveit, mértékét, a kezelői hozzájárulás kiadásának feltételeit”

(rendeletben állapítsa meg.)

7. §5

2. Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve
végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény módosítása

8–16. §6

3. Az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény módosítása

17–24. §7

4. Az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló
2013. évi LXVII. törvény módosítása

25. §8

26. §9

27–28. §10

29. §11

30. §12

5. Záró rendelkezések

31. § (1) Ez a törvény – a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2) A 26. §, a 29. § és a (4) bekezdés 2014. január 1-jén lép hatályba.

(3) A 3. § és a 6. § (3) bekezdése 2014. május 1. napján lép hatályba.

(4)13

32. § Ez a törvény – a végrehajtására kiadott jogszabályokkal együtt –

a) a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, valamint a 280/2004/EK és a 406/2009/EK európai parlamenti és tanácsi határozat szerinti uniós kibocsátásiegység-forgalmi jegyzék létrehozásáról, továbbá a 920/2010/EU és az 1193/2011/EU bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. május 2-i 389/2013/EU bizottsági rendelet,

b) az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának nyomon követésére és bejelentésére, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos egyéb információk nemzeti és uniós szintű bejelentésére szolgáló rendszerről, valamint a 280/2004/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. május 21-i 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1

A törvényt az Országgyűlés a 2013. december 9-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2013. december 18. A törvény a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2014. május 2. napjával.

2

Az 1–2. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

A 4–5. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

A 6. § (1)–(2) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

5

A 7. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

6

A 8–16. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

7

A 17–24. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

8

A 25. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

9

A 26. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

10

A 27–28. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

11

A 29. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

12

A 30. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

13

A 31. § (4) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére