• Tartalom

23/2013. (X. 25.) VM utasítás

23/2013. (X. 25.) VM utasítás

a Vidékfejlesztési Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2013. (VI. 18.) VM utasítás módosításáról1

2013.10.26.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 60. § (2) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva, figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (2) bekezdésére – a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jóváhagyásával – a következő utasítást adom ki:

1. § A Vidékfejlesztési Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2013. (VI. 18.) VM utasítás Mellékletét (a továbbiakban: Szabályzat) a Mellékletben foglaltak szerint módosítom.

2. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

Melléklet a 23/2013. (X. 25.) VM utasításhoz

1. § A Szabályzat 1. § (2) bekezdés k) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A minisztérium alapadatai a következők:)
k) alapító okirat kelte, száma: 2013. március 20., VIII/103/7/2013.”
2. § A Szabályzat 4. § (2) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A miniszter mint a minisztérium vezetője különösen)
e) személyesen gyakorolja az irányítása alá tartozó központi hivatalok, központi költségvetési szervek és azok területi szervei vezetői felett a kinevezés és felmentés tekintetében a munkáltatói jogokat. Az irányítása alá tartozó központi hivatalok, központi költségvetési szervek és azok területi szervei vezetői feletti egyéb munkáltatói jogokat az érintett háttérintézmény felügyeletét ellátó, jelen Szabályzat 4. függelékében meghatározott állami vezető gyakorolja.”
3. § A Szabályzat 11. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A közigazgatási államtitkár irányítja a jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár tevékenységét.”
4. § A Szabályzat 12. § (3) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A közigazgatási államtitkár)
a) a kormányzati döntés-előkészítéssel összefüggő feladatkörben részt vesz a közigazgatási államtitkári értekezleten, az ott született döntésekről tájékoztatást ad a jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár részére,”
5. § A Szabályzat 14. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
14. § A közigazgatási államtitkárt – ha nem helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása esetén a jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár helyettesíti.”
6. § A Szabályzat 36. § a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A minisztériumban)
a) jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár,”
7. § A Szabályzat II. Fejezet 5. cím 5.1.1. alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:
„5.1.1. A jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár”
8. § A Szabályzat 38. § helyébe a következő rendelkezés lép:
38. § (1) A jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár
a) a miniszter által kiadmányozásra kerülő ügyiratokat, a miniszterhez szóló előterjesztéseket (jelentéseket, tájékoztatókat, feljegyzéseket) felülvizsgálja,
b) felel a kormányzati döntés-előkészítés keretében a központi államigazgatási szervektől beérkező előterjesztések, jelentések, jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezetei észrevételezésének és véleményezésének összehangolásáért, ellenőrzi az észrevételezési és véleményezési határidők megtartását, kiadmányozza a kormányzati döntés-előkészítés során adott tárcaészrevételt vagy tárcavéleményt,
c) kiadmányozza a másodfokú határozatot, ha a földvédelmi eljárásban első fokon a megyei (fővárosi) kormányhivatalok földhivatalai hoztak döntést, a másodfokú szakhatósági állásfoglalást, ha a megyei (fővárosi) kormányhivatalok földhivatalai első fokú szakhatósági állásfoglalást adtak ki, továbbá a földvédelmi, a földminősítési, valamint a földhasználati nyilvántartásba vételi ügyekkel kapcsolatos felügyeleti eljárásban hozott határozatot,
d) kiadmányozza a fővárosi és megyei kormányhivatalok földhivatalai által előkészített ügyrendeket,
e) felülvizsgálja a minisztérium éves munkatervét,
f) jogi természetű vita esetén dönt a jogszabálytervezetek közigazgatási egyeztetésre bocsáthatóságáról,
g) ellátja a tárca oktatásszervezési feladatainak irányítását,
h) bármely szervezeti egységet a feladatkörébe tartozó jogalkotási feladattal kapcsolatos, illetve bármely háttérintézményt a feladatkörébe tartozó intézményfelügyeleti, -elhelyezési ügyben feladat elvégzésére vagy jelentéstételre utasíthat,
i) ellenőrzi a nem közösségi tárgyú nemzetközi kiutazások és vendéglátások szakmai szükségességét, dönt azok szakmai engedélyezésében,
j) képviseli a tárcaálláspontot az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság (EKTB) előtt, akadályoztatása esetén az EU és FAO Ügyek Főosztályának vezetője helyettesíti,
k) ellátja a minisztérium által fenntartott nevelési-oktatási intézmények feletti szakmai felügyeletet,
l) felügyeli a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (a továbbiakban: NAKVI) a minisztérium fenntartása alatt álló nevelési-oktatási intézmények működéséhez kapcsolódó feladatellátását.
(2) A jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) a Jogi Főosztály,
b) a Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
c) a Földügyi és Térinformatikai Főosztály,
d) az EU és FAO Ügyek Főosztálya
vezetőjének tevékenységét.”
9. § A Szabályzat 39. § helyébe a következő rendelkezés lép:
39. § (1) A jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.
(2) A jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének a tevékenységét.”
10. § A Szabályzat 40. § helyébe a következő rendelkezés lép:
40. § A jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkárt – ha nem a közigazgatási államtitkárt helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása esetén a Jogi Főosztály vezetője, a Jogi Főosztály vezetőjének akadályoztatása esetén a Személyügyi és Igazgatási Főosztály vezetője helyettesíti.”
11. § A Szabályzat 44. § (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár)
b) ellátja a NAKVI szakmai felügyeletét, ide nem értve a NAKVI a minisztérium által fenntartott nevelési-oktatási intézmények működéséhez kapcsolódó feladatellátását,”
12. § A Szabályzat 66. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(6) A Miniszteri Értekezlet állandó résztvevői a miniszter, a közigazgatási államtitkár, az államtitkárok, a jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár, a miniszter kabinetfőnöke, a miniszteri titkárságvezető, a sajtófőnök, valamint a miniszter döntése alapján meghívottak. A Miniszteri Értekezlet állandó résztvevője a közigazgatási és igazságügyi miniszter képviselője. A résztvevőket a kabinetfőnök elektronikus úton vagy telefonon hívja meg.”
13. § (1) A Szabályzat 67. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) A Vezetői Értekezletre, szükség szerint, a közigazgatási államtitkár által megállapított időpontban kerül sor. Az értekezleten részt vesz a közigazgatási államtitkár, a helyettes államtitkárok, az MVH elnöke, a NÉBIH elnöke, az OKTVF főigazgatója, a NeKI főigazgatója, a Földmérési és Távérzékelési Intézet (a továbbiakban: FÖMI) főigazgatója, az Agrárgazdasági Kutatóintézet (a továbbiakban: AKI) főigazgatója, a jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár titkárságvezetője, emlékeztető készítésének céljából a jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár titkárságának munkatársa, valamint a közigazgatási államtitkár döntése alapján meghívottak.”
(2) A Szabályzat 67. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(6) Az értekezletről a jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár titkárságának munkatársa az értekezletet követő munkanap 16.00 óráig emlékeztetőt készít, melyet megküld az értekezlet résztvevői, valamint a feladatok végrehajtására kötelezett felelősök részére. A tárgyalt anyagokat a Jogi Főosztály a feladatok nyilvántartásba vétele és az érdekeltekhez történő eljuttatásának szervezése érdekében megküldi a Személyügyi és Igazgatási Főosztálynak.”
(3) A Szabályzat 67. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(7) A döntések végrehajtásának ellenőrzéséről a jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik.”
14. § A Szabályzat 71. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) A (2) bekezdésben meghatározott iratokat – ellenkező miniszteri rendelkezés hiányában – a felettes helyettes államtitkár, a jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár és a közigazgatási államtitkár útján a Miniszteri Titkársághoz kell megküldeni. A fenti ügyiratokat és előterjesztéseket – ellenkező miniszteri rendelkezés hiányában – a közigazgatási államtitkár közvetlen irányítása alá tartozó szervezeti egység vonatkozásában a jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár és a közigazgatási államtitkár útján kell a Miniszteri Titkársághoz megküldeni. A kiemelt politikai jelentőséggel bíró ügy és a minisztérium felügyelete alá tartozó átfogó politikai, stratégiai, illetve a politikák megvalósítását szolgáló források felhasználását célzó ügyiratok esetén a felettes államtitkár és valamennyi államtitkár is szignálja az előadói ívet. Különösen indokolt esetben a vezető – az ok megjelölésével – közvetlenül fordulhat a miniszterhez, az államtitkárhoz, a közigazgatási államtitkárhoz a közvetlen felettese egyidejű, vagy ha ez nem lehetséges, utólagos tájékoztatása mellett. Az ügyiratot az előadóív felzetén aláírással és dátummal kell ellátnia a felülvizsgálat előtti szignálást végző személynek.”
15. § A Szabályzat 74. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(6) A minisztérium által megkötésre kerülő szerződéseket a témája szerint érintett szervezeti egység készíti elő, és a Jogi Főosztály, valamint a jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár részére előzetesen be kell mutatni, majd a megkötött szerződések egy példányát a Jogi Főosztály által vezetett szerződéstárban kell elhelyezni.”
16. § A Szabályzat 78. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A miniszter és a közigazgatási államtitkár kivételével vezető az irányítása alá nem tartozó szervezeti egység munkatársa részére utasítást nem adhat. A jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár a feladatkörének ellátásával kapcsolatban közvetlenül adhat utasítást az irányítása alá nem tartozó önálló szervezeti egység munkatársának. Erről az utasítást végrehajtó munkatársnak – a feladat végrehajtásának egyidejű megkezdése mellett – a szervezeti egységet irányító vezetőt haladéktalanul tájékoztatnia kell.”
17. § A Szabályzat 80. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(6) A Jogi Főosztály a tervezetet jogi szempontból felülvizsgálja. Ha az előkészítésért felelős szervezeti egység és a Jogi Főosztály között jogi természetű vita merül fel a tervezet közigazgatási egyeztetésre bocsáthatóságáról, a kérdésben a jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár dönt. A Vezetői Értekezlet által a tervezet közigazgatási egyeztetésre bocsáthatóságáról hozott döntés jogi felülvizsgálatát és új döntés meghozatalát a Jogi Főosztály a közigazgatási államtitkárnál kezdeményezheti. A tervezeteknek a Kormány ügyrendje szerinti előzetes egyeztetésre bocsátásáról, valamint közigazgatási egyeztetésre bocsátásáról a Jogi Főosztály gondoskodik. A közigazgatási egyeztetés során beérkező véleményeket a Jogi Főosztály továbbítja az előkészítésért felelős főosztály részére. A tervezet közigazgatási egyeztetését és a kormány-előterjesztések benyújtásának előkészítését, valamint azok benyújtását (ideértve a Versenyképességi Tanács elé terjesztendő anyagok benyújtását is) a Jogi Főosztály végzi.”
18. § (1) A Szabályzat 81. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A miniszter tájékoztatását szolgáló, állásfoglalását vagy jóváhagyását kérő feljegyzéseket és más iratokat a jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár és a közigazgatási államtitkár útján kell felterjeszteni.”
(2) A Szabályzat 81. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Az Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselők, a Kormány tagja, valamint az országgyűlési képviselő megkeresésére adott választervezetét – a válaszadásra nyitva álló határidő lejártát megelőző, a vezető megalapozott döntését lehetővé tevő ésszerű határidőn belül – a jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár és a közigazgatási államtitkár útján kell felterjeszteni.”
19. § A Szabályzat 84. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Az éves munkatervet a Személyügyi és Igazgatási Főosztály a minisztérium szervezeti egységekkel történő előzetes egyeztetés alapján állítja össze – mely tartalmazza a feladatok végrehajtásáért felelős részlegek és ügyintézők, valamint a bevont háttérintézmények neveit –, és a jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár útján a közigazgatási államtitkár egyetértésével a miniszternek jóváhagyás céljából benyújtja.”
20. § (1) A Szabályzat 88. § (2) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A minisztériumi szervezeti egységek a feladatkörükbe tartozó, a biztos megkeresésére, jelentésére és ajánlására adott választervezetét – a válaszadásra nyitva álló határidő lejártát legalább három munkanappal megelőzően – a jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár és a közigazgatási államtitkár útján terjesztik fel.”
(2) A Szabályzat 88. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(6) Az ellenőrző szervek megkeresésére, ajánlására és az általuk megküldött jelentéstervezetre adott válasz tervezetét a felelős szervezeti egységek – a válaszadásra nyitva álló határidő lejártát legalább három munkanappal megelőzően – a jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár útján terjesztik fel a közigazgatási államtitkár részére (a közigazgatási államtitkár részére érkezett megkeresés, ajánlás, illetve jelentéstervezet esetén), illetve a jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár és a közigazgatási államtitkár útján terjesztik fel a miniszter részére (a miniszter részére érkezett megkeresés, ajánlás, illetve jelentéstervezet esetén).”
21. § A Szabályzat 89. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) A minisztériumnak a bíróságok és a hatóságok előtti jogi képviseletét a Jogi Főosztály e feladattal megbízott kormánytisztviselői látják el. A minisztérium jogi képviseletére vagy egyes kérdésekben jogi tanácsadásra más személyekkel vagy szervezetekkel – így különösen ügyvédi irodával – kivételes esetben, a jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár előzetes jóváhagyását követően köthető szerződés. A jóváhagyás során a jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár megvizsgálja a szerződéskötés indokoltságát, különösen a szerződés tárgyát képező jogi munka összetettségét, a speciális jogi területeken való jártasság szükségességét, és jóváhagyását csak abban az esetben adja meg, ha a Jogi Főosztály állományában lévő kormánytisztviselők az adott területen releváns tapasztalattal nem rendelkeznek, vagy a különleges szaktudás elsajátítása a Jogi Főosztály részéről indokolatlan erőforrás-ráfordítást jelentene.”
22. § A Szabályzat 90. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) Az EKTB keretében a jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár, akadályoztatása esetén az EU és FAO Ügyek Főosztályának vezetője látja el a képviseleti teendőket.”
23. § A Szabályzat 2. függelék 5.1.1. címe helyébe a következő rendelkezés lép:
„5.1.1. A jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek”
24. § A Szabályzat 2. függelék 5.1.1.1. pont 1. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„1. A jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár közvetlen alárendeltségében működik a Titkárság. Feladatait a 61. § rögzíti.”
25. § (1) A Szabályzat 2. függelék 5.1.1.3. pont 3. alpont 9) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Személyügyi és Igazgatási Főosztály funkcionális feladatai:)
„9) az ágazatot érintő – ide nem értve a minisztérium által fenntartott nevelés-oktatási intézményekkel kapcsolatos – személyügyi és képzési, továbbképzési feladatok koordinálása;”
(2) A Szabályzat 2. függelék 5.1.1.3. pont 3. alpont 23) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„23) a tárca által benyújtani kívánt előterjesztések, a kormány valamint a Közigazgatási Államtitkári Értekezlet üléseire történő bejelentésével kapcsolatos feladatok végzése, a Jogi Főosztály tájékoztatása alapján összeállított lista e-mailben történő megküldése a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Kormányirodának napirendre vétel céljából, továbbá erről a jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár feljegyzésben, az államtitkárok és az érdekelt minisztériumi vezető e-mailben történő értesítése, az előterjesztések beterjesztésének szervezése;”
26. § A Szabályzat 2. függelék 5.1.1.4. pont 5. alpont 37) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Földügyi és Térinformatikai Főosztály funkcionális feladatai körében:)
„37) felelős a minisztérium szervezeti egységeinél használt, TakarNet hozzáférést biztosító digitális igazolványok – jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár jóváhagyásával történő – kiadásáért, visszavonásáért, illetve az igénybevétel felfüggesztéséért;”
27. § A Szabályzat 2. függelék 5.3.1.3. pont 4. alpont d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Vidékfejlesztési Főosztály funkcionális feladatai:)
d) a NAKVI szakmai felügyelete feladatkörébe tartozó feladatok, ide nem értve a minisztérium által fenntartott nevelés-oktatási intézmények működéséhez kapcsolódó feladatellátást;”
28. § (1) A Szabályzat 3. függeléke az 1. függelék szerint módosul.
(2) A Szabályzat 4. függeléke helyébe a 2. függelék lép.

1. függelék a 23/2013. (X. 25.) VM utasításhoz

    (1)    A Szabályzat 3. függelék „5.1. Közigazgatási államtitkár” sora helyébe a következő sorok lépnek:

„5.1. Közigazgatási államtitkár

 

201

5.1.0.1. Közigazgatási Államtitkár Titkársága
5.1.0.2. Projektkoordinációs Iroda
5.1.0.3. Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
5.1.0.3.1. Fejezeti Kezelésű Előirányzatok Osztálya
5.1.0.3.2. Intézményi Előirányzatok Osztálya
5.1.0.3.3. Vagyongazdálkodási Osztály
5.1.0.3.4. Számviteli és Beszámolási Osztály
5.1.0.3.5. Gazdálkodási Osztály”

    (2)    A Szabályzat 3. függelék „5.1.1. Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár” sora helyébe a következő sorok lépnek:

„5.1.1. Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

 

5.1.1.1. Jogi, Igazgatási és Agrárszakképzési Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkár Titkársága
5.1.1.2. Jogi Főosztály
5.1.1.2.1. Agrárkodifikációs és Támogatás-szabályozási Osztály
5.1.1.2.2. Környezetügyi és Természeti Erőforrás Szabályozási Osztály
5.1.1.2.3. Perképviseleti és Jogtanácsosi Osztály
5.1.1.2.4. Intézményfelügyeleti Osztály
5.1.1.2.5. Szakképzési Osztály
5.1.1.2.6. Jogi Koordinációs Osztály
5.1.1.3. Személyügyi és Igazgatási Főosztály
5.1.1.3.1. Közszolgálati Osztály
5.1.1.3.2. Igazgatási és Biztonsági Osztály
5.1.1.3.3. Ügykezelési Osztály
5.1.1.4. Földügyi és Térinformatikai Főosztály
5.1.1.4.1. Földmérési és Térinformatikai Osztály
5.1.1.4.2. Ingatlan-nyilvántartási Osztály
5.1.1.4.3. Földvédelmi és Földhasználati Osztály
5.1.1.5. EU és FAO Ügyek Főosztálya
5.1.1.5.1. Környezetügyi Osztály
5.1.1.5.2. Agrárügyi Osztály
5.1.1.5.3. FAO Ügyek és Fejlesztési Projektek Osztálya”

 

    (3)    A Szabályzat 3. függelék „5.2. Parlamenti államtitkár” sora helyébe a következő sorok lépnek:

„5.2. Parlamenti államtitkár

5.2.0.1. Parlamenti Államtitkár Titkársága”

55

2. függelék a 23/2013. (X. 25.) VM utasításhoz

A miniszter által irányított, felügyelt háttérintézmények

Háttérintézmény

Miniszter hatásköre

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró állami vezető

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő szervezeti egység

Szakmai felügyelet körébe tartozó ügyekben az egységes álláspont kialakításáért felelős főosztály

Nemzeti Élelmiszerlánc- biztonsági Hivatal

irányítás

Élelmiszerlánc- felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkár

Élelmiszerlánc- felügyeleti Főosztály
Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztály
Mezőgazdasági Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Élelmiszerlánc- felügyeleti Főosztály

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

irányítás

Vidékfejlesztésért felelős államtitkár

Agrárfejlesztési Főosztály
Agrárpiaci Főosztály
Agrárközgazdasági Főosztály
Pénzügyi, Felügyeleti és Akkreditációs Főosztály
Vidékfejlesztési Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály
Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztály

Pénzügyi, Felügyeleti és Akkreditációs Főosztály
(az intézményi éves beszámolót a szakterület szerinti illetékes valamennyi államtitkár hagyja jóvá)

Nemzeti Földalapkezelő Szervezet

irányítás

Közigazgatási államtitkár

Földügyi és Térinformatikai Főosztály
Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály
Projektkoordinációs Iroda

Földügyi és Térinformatikai Főosztály
A Vagyonnyilvántartó Térinformatikai Alaprendszer kialakításának nyomon követése esetében:
Projektkoordinációs Iroda

Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség

irányítás

Környezetügyért felelős államtitkár

Környezetmegőrzési Főosztály
Természetmegőrzési Főosztály
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
Vízgyűjtő-gazdálkodási és Vízvédelmi Főosztály
Vízgazdálkodási Koordinációs Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Környezetmegőrzési Főosztály

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

irányítás

Környezetügyért felelős államtitkár

Környezetmegőrzési Főosztály
Természetmegőrzési Főosztály
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
Vízgyűjtő-gazdálkodási és Vízvédelmi Főosztály
Vízgazdálkodási Koordinációs Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Környezetmegőrzési Főosztály

Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

irányítás

Környezetügyért felelős államtitkár

Környezetmegőrzési Főosztály
Természetmegőrzési Főosztály
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
Vízgyűjtő-gazdálkodási és Vízvédelmi Főosztály
Vízgazdálkodási Koordinációs Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Környezetmegőrzési Főosztály

Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

irányítás

Környezetügyért felelős államtitkár

Környezetmegőrzési Főosztály
Természetmegőrzési Főosztály
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
Vízgyűjtő-gazdálkodási és Vízvédelmi Főosztály
Vízgazdálkodási Koordinációs Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Környezetmegőrzési Főosztály

Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

irányítás

Környezetügyért felelős államtitkár

Környezetmegőrzési Főosztály
Természetmegőrzési Főosztály
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
Vízgyűjtő-gazdálkodási és Vízvédelmi Főosztály
Vízgazdálkodási Koordinációs Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Környezetmegőrzési Főosztály

Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

irányítás

Környezetügyért felelős államtitkár

Környezetmegőrzési Főosztály
Természetmegőrzési Főosztály
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
Vízgyűjtő-gazdálkodási és Vízvédelmi Főosztály
Vízgazdálkodási Koordinációs Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Környezetmegőrzési Főosztály

Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

irányítás

Környezetügyért felelős államtitkár

Környezetmegőrzési Főosztály
Természetmegőrzési Főosztály
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
Vízgyűjtő-gazdálkodási és Vízvédelmi Főosztály
Vízgazdálkodási Koordinációs Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Környezetmegőrzési Főosztály

Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

irányítás

Környezetügyért felelős államtitkár

Környezetmegőrzési Főosztály
Természetmegőrzési Főosztály
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
Vízgyűjtő-gazdálkodási és Vízvédelmi Főosztály
Vízgazdálkodási Koordinációs Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Környezetmegőrzési Főosztály

Közép-Tisza- vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

irányítás

Környezetügyért felelős államtitkár

Környezetmegőrzési Főosztály
Természetmegőrzési Főosztály
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
Vízgyűjtő-gazdálkodási és Vízvédelmi Főosztály
Vízgazdálkodási Koordinációs Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Környezetmegőrzési Főosztály

Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

irányítás

Környezetügyért felelős államtitkár

Környezetmegőrzési Főosztály
Természetmegőrzési Főosztály
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
Vízgyűjtő-gazdálkodási és Vízvédelmi Főosztály
Vízgazdálkodási Koordinációs Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Környezetmegőrzési Főosztály

Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

irányítás

Környezetügyért felelős államtitkár

Környezetmegőrzési Főosztály
Természetmegőrzési Főosztály
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
Vízgyűjtő-gazdálkodási és Vízvédelmi Főosztály
Vízgazdálkodási Koordinációs Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Környezetmegőrzési Főosztály

Nemzeti Környezetügyi Intézet

költségvetési irányítási jog

Környezetügyért felelős államtitkár

Környezetmegőrzési Főosztály
Vízgyűjtő-gazdálkodási és Vízvédelmi Főosztály
Vízgazdálkodási Koordinációs Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Környezetmegőrzési Főosztály

Országos Meteorológiai Szolgálat

irányítás

Környezetügyért felelős államtitkár

Környezetmegőrzési Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály
Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya

Környezetmegőrzési Főosztály

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi és Térinformatikai Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi és Térinformatikai Főosztály

Baranya Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi és Térinformatikai Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi és Térinformatikai Főosztály

Békés Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi és Térinformatikai Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi és Térinformatikai Főosztály

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi és Térinformatikai Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi és Térinformatikai Főosztály

Csongrád Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi és Térinformatikai Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi és Térinformatikai Főosztály

Fejér Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi és Térinformatikai Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi és Térinformatikai Főosztály

Budapest Főváros Kormányhivatalának Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi és Térinformatikai Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi és Térinformatikai Főosztály

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi és Térinformatikai Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi és Térinformatikai Főosztály

Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi és Térinformatikai Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi és Térinformatikai Főosztály

Heves Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi és Térinformatikai Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi és Térinformatikai Főosztály

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi és Térinformatikai Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi és Térinformatikai Főosztály

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi és Térinformatikai Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi és Térinformatikai Főosztály

Nógrád Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi és Térinformatikai Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi és Térinformatikai Főosztály

Pest Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi és Térinformatikai Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi és Térinformatikai Főosztály

Somogy Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi és Térinformatikai Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi és Térinformatikai Főosztály

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi és Térinformatikai Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi és Térinformatikai Főosztály

Tolna Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi és Térinformatikai Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi és Térinformatikai Főosztály

Vas Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi és Térinformatikai Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi és Térinformatikai Főosztály

Veszprém Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi és Térinformatikai Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi és Térinformatikai Főosztály

Zala Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi és Térinformatikai Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi és Térinformatikai Főosztály

Földmérési és Távérzékelési Intézet

irányítás

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi és Térinformatikai Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi és Térinformatikai Főosztály

Agrárgazdasági Kutató Intézet

költségvetési irányítási jog

Agrárgazdaságért felelős államtitkár

Agrárközgazdasági Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Agrárközgazdasági Főosztály

Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad

költségvetési irányítási jog

Agrárgazdaságért felelős államtitkár

Mezőgazdasági Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Mezőgazdasági Főosztály

Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság

irányítás

Környezetügyért felelős államtitkár

Természetmegőrzési Főosztály
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság

irányítás

Környezetügyért felelős államtitkár

Természetmegőrzési Főosztály
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Bükki Nemzeti Park Igazgatóság

irányítás

Környezetügyért felelős államtitkár

Természetmegőrzési Főosztály
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság

irányítás

Környezetügyért felelős államtitkár

Természetmegőrzési Főosztály
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

irányítás

Környezetügyért felelős államtitkár

Természetmegőrzési Főosztály
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság

irányítás

Környezetügyért felelős államtitkár

Természetmegőrzési Főosztály
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

irányítás

Környezetügyért felelős államtitkár

Természetmegőrzési Főosztály
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság

irányítás

Környezetügyért felelős államtitkár

Természetmegőrzési Főosztály
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság

irányítás

Környezetügyért felelős államtitkár

Természetmegőrzési Főosztály
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság

irányítás

Környezetügyért felelős államtitkár

Természetmegőrzési Főosztály
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet

költségvetési irányítási jog

Agrárgazdaságért felelős államtitkár

Mezőgazdasági Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Mezőgazdasági Főosztály

Erdészeti Tudományos Intézet

költségvetési irányítási jog

Agrárgazdaságért felelős államtitkár

Mezőgazdasági Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály
Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztály

Mezőgazdasági Főosztály

Vidékfejlesztési Minisztérium Mezőgazdasági Gépesítési Intézet

költségvetési irányítási jog

Agrárgazdaságért felelős államtitkár

Mezőgazdasági Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Mezőgazdasági Főosztály

Halászati és Öntözési Kutatóintézet

költségvetési irányítási jog

Agrárgazdaságért felelős államtitkár

Mezőgazdasági Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály
Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztály
Vízgyűjtő-gazdálkodási és Vízvédelmi Főosztály

Mezőgazdasági Főosztály

Központi Környezet- és Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet

költségvetési irányítási jog

Agrárgazdaságért felelős államtitkár

Mezőgazdasági Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Mezőgazdasági Főosztály

Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont

költségvetési irányítási jog

Agrárgazdaságért felelős államtitkár

Mezőgazdasági Főosztály
Stratégiai Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Mezőgazdasági Főosztály

Haszonállat-génmegőrzési Központ

költségvetési irányítási jog

Parlamenti, társadalmi és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár

Stratégiai Főosztály
Mezőgazdasági Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Stratégiai Főosztály

Növényi Diverzitás Központ

költségvetési irányítási jog

Parlamenti, társadalmi és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár

Stratégiai Főosztály
Mezőgazdasági Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Stratégiai Főosztály

Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet

költségvetési irányítási jog

Agrárgazdaságért felelős államtitkár

Mezőgazdasági Főosztály
Agrárpiaci Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Mezőgazdasági Főosztály

VM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola, Kollégium és VM Gyakorlóiskola

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

VM Kelet-magyarországi Agrár-szakképző Központ Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

VM Dunántúli Agrár-szakképző Központ Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Bárczay János Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Baross László Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Bársony István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Bereczki Máté Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Sportiskola

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakképző Iskola

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Debreczeni Márton Mezőgazdasági és Földmérési Szakképző Iskola

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Fáy András Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Fodor József Élelmiszeripari Szakképző Iskola

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Kenderesi Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Kétegyházai Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakképző Iskola

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskola

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Lippai János Mezőgazdasági Szakképző Iskola

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Pálóczi Horváth István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Pápai Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Serényi Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Soós István Borászati Szakképző Iskola

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Szepsi Laczkó Máté Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Tokaji Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakképző Iskola

fenntartó, költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ

költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Magyar Mezőgazdasági Múzeum

költségvetési irányítási jog

Jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Jogi Főosztály

Nemzeti Agrár-szaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet

költségvetési irányítási jog

Vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár

Vidékfejlesztési Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Vidékfejlesztési Főosztály
A minisztérium által fenntartott nevelési-oktatási intézmények vonatkozásában a Jogi Főosztály
(az intézményi éves beszámolót a szakterület szerinti illetékes valamennyi helyettes államtitkár hagyja jóvá)

TIG Tartalékgazdálkodási Nonprofit Kft.

vagyonkezelés

Közigazgatási államtitkár

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Agrárpiaci Főosztály
Mezőgazdasági Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Hortobágyi Halgazdaság Zrt.

szakmai felügyelet

Környezetügyért felelős államtitkár

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Hortobágyi Természetvédelmi Génmegőrző Nonprofit Kft.

szakmai felügyelet

Környezetügyért felelős államtitkár

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft.

tulajdonosi joggyakorlás

Környezetügyért felelős államtitkár

Környezeti Fejlesztéspolitikai Főosztály, Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály

Környezeti Fejlesztéspolitikai Főosztály

1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2013. október 27. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére