• Tartalom

24/2013. (VI. 12.) ORFK utasítás

24/2013. (VI. 12.) ORFK utasítás

a szolgálati gépjárművek káreseményeivel kapcsolatos adatszolgáltatásról, valamint a sajáthibás gépjárműkárok megtérítésével kapcsolatos feladatokról1

2015.07.11.
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában, a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 6. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Belügyminisztérium fejezet költségvetési gazdálkodásának rendjéről szóló 18/2012. (IV. 27.) BM utasításban foglaltak végrehajtása érdekében kiadom az alábbi utasítást.
I.
Általános rendelkezések
1.2 Az utasítás hatálya kiterjed
a) az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv (a továbbiakban: Rendőrség) központi szervére (a továbbiakban: ORFK);
b) a Készenléti Rendőrségre;
c) a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságra;
d) a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézetre;
e) a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központra;
f) a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központra;
g) a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságokra
(a továbbiakban együtt: rendőri szerv).
2. Az utasítás hatálya – a bérelt gépjárművek kivételével – kiterjed valamennyi, a Rendőrség vagyonkezelésébe tartozó, valamint a rendőri szerv által üzemeltetett szolgálati gépjárműre.
II.
Részletes rendelkezések
3.3 Sajáthibás gépjárműkárok helyreállítási kiadásainak fedezete biztosítása céljából az ORFK, mint középirányító szerv a költségvetés tervezési időszakában – a Belügyminisztérium fejezet költségvetési gazdálkodásának rendjéről szóló 18/2012. (IV. 27.) BM utasításban foglaltak figyelembevételével – a következő évre vonatkozó gazdálkodási keretet (a továbbiakban: casco keret) határoz meg az előző évi keret felhasználási adatai alapján.
4.4 Az ORFK Gazdasági Főigazgatóság Műszaki Főosztály (a továbbiakban: ORFK GF Műszaki Főosztály) és az ORFK Gazdasági Főigazgatóság Gazdálkodási Főosztály (a továbbiakban: ORFK GF GAFO) minden év november 30. napjáig javaslatot tesz az ORFK gazdasági főigazgatója részére a tárgyévet követő év sajáthibás gépjárműkárok kifizetésére szolgáló casco keret meghatározására.
5.5 A casco keret összegét és – az adott rendőri szerv használatában lévő gépjárművek számára is figyelemmel – a rendőri szervek közötti elosztását (a továbbiakban: támogatás) a rendőri szerv által a 8. pont alapján megküldött adatszolgáltatások összesítését követően az ORFK GF GAFO javaslata alapján az ORFK gazdasági főigazgatója határozza meg.
6. A casco keretből támogatás elsősorban azon – casco biztosítással nem rendelkező – szolgálati gépjárműre adható, amelynek magyarországi forgalomba helyezése óta három év nem telt el.
7.6 A támogatás mértékét – káreseményenként – a javítási költség 10%-ával, de legalább 50 000 Ft összeggel csökkenteni kell azzal, hogy támogatás csak az 50 000 Ft összeget meghaladó javításra adható. A támogatás mértékének csökkentése nem lehet kevesebb a gépjárműkár okozójával szemben kiszabott kártérítési összegnél.
7/A.7 Abban az esetben, ha a káresemény során megrongálódott jármű javítási árajánlata az adott jármű használtpiaci értékének 50%-át meghaladja, a javítás gazdaságosságáról vagy a totálkár kimondásáról az ORFK GF Műszaki Főosztály dönt a rendelkezésére álló Eurotax programból kalkulált „Eladási ár áfával” érték alapján, amelynek 70%-át a gépjármű javítási költsége nem haladhatja meg. Azon gépjárművek esetén, amelyeket az ORFK GF Műszaki Főosztály által használt Eurotax program nem tartalmaz, a rendőri szerv kárszakértői vélemény beszerzésére köteles a gazdaságos javíthatóság vagy a totálkár meghatározása érdekében.
8.8 A rendőri szerv vezetője a Robotzsaru integrált ügyviteli, ügyfeldolgozó és elektronikus iratkezelő rendszer Gépjármű Nyilvántartási Modul naprakész vezetésével köteles adatot szolgáltatni a szolgálati gépjárművek káreseményeiről.
9.9 A casco keretből a rendőri szerv részére megállapított támogatás biztosítására negyedévente kerül sor
a) az adott negyedév becsült kárösszege, amely összeg nem tartalmazza az adott negyedév tényleges kárösszegét (a),
b) az adott negyedév tényleges kárösszege (b) és
c) az előző negyedév maradványa (c)
figyelembevételével, az alábbi képlet alapján:
támogatás=(a+b)–c.
9/A.10 Az ORFK GF Műszaki Főosztály minden negyedévet követő hónap 20. napjáig megküldi az ORFK GF Közgazdasági Főosztály vezetője részére a 8. pont alapján összesített adatokat. Az ORFK GF GAFO minden negyedévet követő második hónap utolsó napjáig intézkedik a javítási számlák kifizetéséhez szükséges támogatásnak a rendőri szerv részére történő biztosítására.
10.11 Az ORFK GF Műszaki Főosztály a rendőri szervektől kapott adatok összesítését követően havi bontásban szervenkénti összesített éves adatszolgáltatást készít, amelyet legkésőbb január 25. napjáig – papír alapon és elektronikus formában is – megküld az ORFK GF GAFO részére.
11. A negyedéves elszámolási időszakra való tekintettel a rendőri szerv a tárgyév végén maradványt képez az utolsó hónapban felmerült sajáthibás gépjárműkárok fedezetének következő év elején történő biztosítása érdekében. A maradványképzést követően a támogatás fel nem használt része a tárgyév november 30. napját követően más célra is felhasználható.
12. A rendőri szervtől beérkezett fizetési igény biztosítására csak a támogatás erejéig kerülhet sor, az azt meghaladó kár esetén a különbözetet a rendőri szerv viseli azzal, hogy a sajáthibás és megosztott hibás gépjárműkárok okozóival szemben lefolytatott fegyelmi, kártérítési, bírósági eljárások után befolyó összeget a rendőri szerv kizárólag a sajáthibás gépjárműkárok helyreállításának finanszírozására fordíthatja.
13. A rendőri szerv vezetője a 3. melléklet szerinti kimutatást – az esetlegesen bekövetkezett káreseményektől függetlenül is – minden negyedévet követő hónap 15. napjáig megküldi az ORFK GF Műszaki Főosztály részére.
14.12 Az ORFK adatszolgáltatási feladatait a KR Gazdasági Igazgatóság Gazdasági Ellátó Központ teljesíti.
III.
Záró rendelkezések
15. Az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.
16–18.13
19.14
20.15

1–2. melléklet a 24/2013. (VI. 12.) ORFK utasításhoz16

3. melléklet a 24/2013. (VI. 12.) ORFK utasításhoz

KIMUTATÁS
a Casco biztosítással rendelkező szolgálati gépjárművekről

Forgalmi rendszám

Gyártmány, típus

Casco biztosítás

.…… év
…… negyedévben kifizetett Casco biztosítási díj

Biztosító társaság

kezdete

vége

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kelt: ………………………. 20… év ………………….. hó …. napján
…………………………………………………………….
szerv vezetője
1

Az utasítás a 10/2016. (IV. 25.) ORFK utasítás 190. pont d) alpontja alapján hatályát vesztette 2016. május 10. napjával.

2

Az 1. pont a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 81. pontjával megállapított szöveg.

3

[A 3. pontnak a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 82. pont a) alpontjával elrendelt módosítása, amely szerint a „18/2012. (IV. 27.) BM utasítás” szövegrész helyébe a „4/2015. (IV. 10.) BM utasítás” szöveg lép, nem vezethető át.]

4

A 4. pont a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 82. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

5

Az 5. pont a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 82. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

6

A 7. pont a 20/2014. (VI. 13.) ORFK utasítás 1. pontjával megállapított szöveg.

7

A 7/A. pontot a 20/2014. (VI. 13.) ORFK utasítás 2. pontja iktatta be.

8

A 8. pont a 20/2014. (VI. 13.) ORFK utasítás 3. pontjával megállapított szöveg.

9

A 9. pont a 20/2014. (VI. 13.) ORFK utasítás 4. pontjával megállapított szöveg.

10

A 9/A. pontot a 20/2014. (VI. 13.) ORFK utasítás 5. pontja iktatta be, szövege a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 82. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

11

A 10. pont a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 82. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

12

A 14. pont a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 82. pont d) alpontja szerint módosított szöveg.

13

A 16–18. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

14

A 19. pontot a 20. pont hatályon kívül helyezte.

15

A 20. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

16

Az 1–2. mellékletet a 20/2014. (VI. 13.) ORFK utasítás 7. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére