• Tartalom

2013. évi CCXL. törvény

2013. évi CCXL. törvény

a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról1

2020.06.18.

Az Országgyűlés
az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogainak védelme, kiemelten az elítéltek és az egyéb jogcímen fogvatartottak emberi méltóságának a tiszteletben tartása érdekében, a kínzás, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmának és az egyenlő bánásmód követelményének érvényesülése céljából,
Magyarország nemzetközi jogi és európai uniós kötelezettségeinek figyelembevételével,
az állam kizárólagos büntető hatalmának a végrehajtáson keresztül történő érvényesítése céljából,
szem előtt tartva azt a társadalmi elvárást, hogy az elítéltek teljes körű foglalkoztatása által az önfenntartó büntetés-végrehajtás megvalósíthatóvá váljon,
a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK

I. Fejezet

ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK

A büntetés-végrehajtás feladata és célja

1. § (1) A büntetés-végrehajtás feladata a büntetési célok érvényesítése a büntetés, illetve az intézkedés végrehajtásán keresztül, azzal a célkitűzéssel, hogy a végrehajtás során az egyéniesítés szempontjait biztosítani kell annak érdekében, hogy az megfelelően szolgálja az egyéni megelőzési célok elérését.

(2) A büntetések és az intézkedések végrehajtásának rendjét úgy kell kialakítani, hogy az

a) a büntetésben és az intézkedésben megnyilvánuló joghátrányon, illetve a megelőzést szolgáló rendelkezések érvényesítésén túl elősegítse az elítélt társadalmi beilleszkedését és a jogkövető magatartás kialakulását,

b) a fiatalkorúak tekintetében a gyermekek jogainak érvényesülését is szolgálja,

c) a kényszergyógykezelés esetén a társadalom védelmén túl, a kényszergyógykezelt számára megfelelő kezelést és gondozást biztosítson.

A törvény hatálya

2. § E törvény rendelkezéseit

a) a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti büntetések és intézkedések, a szabadságvesztésből szabadultak és a javítóintézeti nevelésből elbocsátottak utógondozásának végrehajtása,

b)2 a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) szerinti letartóztatás, előzetes kényszergyógykezelés és őrizet, valamint a Be. 128. § (2) bekezdése szerinti rendbírság helyébe lépő elzárás (a továbbiakban: rendbírság helyébe lépő elzárás) végrehajtása,

c)3 az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény (a továbbiakban: 2012. évi CLXXX. törvény) szerinti őrizet, átadási és ideiglenes átadási letartóztatás, ideiglenes végrehajtási letartóztatás, eljárási jogsegély keretében ideiglenesen átadott vagy átvett személy fogvatartása, továbbá a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Nbjt.) szerinti őrizet, kiadatási és ideiglenes kiadatási letartóztatás, ideiglenes végrehajtási letartóztatás, eljárási jogsegély keretében ideiglenesen átvett személy fogvatartása, valamint

d) a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabs. tv.) szerinti szabálysértési elzárás, továbbá a pénzbírság, a helyszíni bírság és a közérdekű munka helyébe lépő szabálysértési elzárás (a továbbiakban együtt: szabálysértési elzárás) végrehajtása

során kell alkalmazni.

Értelmező rendelkezések

3. §4 E törvény alkalmazásában

1.5 büntetés-végrehajtási ügy: a bíróságnak, a végrehajtásért felelős szervnek és az adott ügyben döntési jogkörrel rendelkező személynek a büntetés, az intézkedés, a kényszerintézkedés, valamint a rendbírság helyébe lépő és a szabálysértési elzárás végrehajtásával kapcsolatos olyan eljárása – ide nem értve a Be. 128. § (2) és (5) bekezdése, XCIV. Fejezete és Huszonegyedik Része szerinti eljárásokat – amely érinti annak tartalmát, mértékét, a végrehajtás helyét vagy módját, megkezdésének időpontját, a félbeszakítás, a feltételes szabadságra bocsátás, az ideiglenes elbocsátás, illetve a végrehajthatóság kérdését, vagy a végrehajtás rendjének fenntartására irányul, és lényeges kihatással van az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott jogaira és kötelezettségeire,

2. büntetés-végrehajtási intézet (a továbbiakban: bv. intézet) tisztántartását, karbantartását és ellátását szolgáló munka: az elítélt, a kényszerintézkedés hatálya alatt álló személy, a rendbírság helyébe lépő elzárásra kötelezett személy és a szabálysértési elzárásra kötelezett elkövető által, jogszabályban meghatározott feltételekkel és tartamban, alkalomszerűen, a fogva tartó bv. intézet fenntartása körében, díjazás nélkül végzett takarítási, karbantartási és ellátási tevékenység, amely nem minősül munkáltatásnak,

3. büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő: a büntetés-végrehajtási szervezethez tartozó, a szabadságvesztés büntetés végrehajtásával összefüggő pártfogói tevékenységet végző pártfogó felügyelő,

4. egyéb jogcímen fogvatartott: a kényszergyógykezelt, a kényszerintézkedés hatálya alatt álló személy, a rendbírság helyébe lépő elzárásra kötelezett személy és a szabálysértési elzárásra kötelezett elkövető,

5. elektronikus megfigyelési eszköz: zárt rendszerű biztonságtechnikai eszköz, amely elektronikus formában kép, hang vagy kép és hang együttes felvételére, továbbítására és rögzítésére alkalmas,

6. elektronikus távfelügyeleti eszköz: az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott mozgását nyomon követő technikai eszköz,

7.6 értesítőlap: a bíróság által a végrehajtás érdekében a végrehajtásért felelős szerv részére a kiszabott büntetésről, az alkalmazott intézkedésről, valamint az ezeket érintő, az ügydöntő határozat meghozatalát követő érdemi rendelkezésekről, továbbá a kényszerintézkedés elrendeléséről, fenntartásáról, megszüntetéséről kiállított értesítés, amelynek része a szabadságelvonással járó büntetés, intézkedés vagy kényszerintézkedés foganatosítására, avagy a szabadításra adott bírói rendelvény,

8. fogvatartással kapcsolatos ügy: minden olyan ügy, amely nem tartozik a büntetés-végrehajtási ügy körébe, de az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott fogvatartásával összefügg, ideértve a bv. intézet által lefolytatandó kártérítési eljárást is,

9. hivatalos minőségben kapcsolattartó:

a) a Btk. szerinti hivatalos és külföldi hivatalos személy a hivatalos eljárásában,

b)7 a védő, a jogi képviselőként eljáró ügyvédi tevékenység gyakorlására jogosult személy folyamatban lévő büntető-, polgári, szabálysértési eljárásban, közigazgatási hatósági eljárásban, egyéb hatósági ügyben vagy büntetés-végrehajtási ügyben, valamint ilyen eljárás megindításának kezdeményezése érdekében eljárva, ideértve a meghatalmazás adását is,

c) az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott államának konzuli tisztviselője,

d) a büntetőügyben eljáró tolmács és szakértő,

e)8 az egyházi személy hitéleti szolgálata ellátása során, a büntetés-végrehajtási szervvel (a továbbiakban: bv. szerv) kötött megállapodás alapján a bv. intézetben vallási egyesület vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagja, az egyházi jogi személy vagy a vallási egyesület által megbízott más személy e tevékenység végzése során,

f) a bv. szervvel kötött megállapodás alapján a bv. intézetben jogvédő vagy karitatív tevékenységet folytató civil szervezet tagja, képviselője vagy ilyen szervezet megbízásából eljáró személy e tevékenység végzése során,

10. hozzátartozó: a Btk.-ban hozzátartozóként meghatározott személy,

11. kapcsolattartó: az a személy, aki az elítélttel vagy az egyéb jogcímen fogvatartottal jogszabály vagy engedély alapján kapcsolattartásra jogosult,

12. kényszerintézkedés: a büntetőeljárásban, az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködés keretében és a nemzetközi bűnügyi jogsegély ügyekben elrendelt szabadságelvonással járó kényszerintézkedés,

12a.9 kézbesítési cím: az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott által megjelölt, a lakcímétől, értesítési címétől, tényleges tartózkodási helyétől eltérő, a postai úton történő kapcsolattartásra szolgáló cím;

13.10 munkáltatás: a reintegrációs tevékenység azon formája, amikor az elítéltek vagy a kényszerintézkedés hatálya alatt álló személy és a szabálysértési elzárásra kötelezett elkövető munkavégzése szervezetten, rendszeresen, haszon- vagy bevételszerzési céllal, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) által szabályozott munkaviszonytól eltérő, jogszabályban meghatározott feltételekkel és díjazás ellenében történik, az így létrejövő munkáltatási jogviszony alanyai munkáltatóként a bv. intézet, a fogvatartottak kötelező foglalkoztatására létrehozott gazdasági társaság vagy a bv. szerv szerződése és az elítéltek vagy a kényszerintézkedés hatálya alatt álló személy és a szabálysértési elzárásra kötelezett elkövető hozzájárulása alapján más gazdálkodó szervezet, valamint munkavégzőként – a reintegrációs őrizetben lévő elítélt kivételével – az elítélt, a kényszerintézkedés hatálya alatt álló személy vagy a szabálysértési elzárásra kötelezett elkövető;

14.11 munkaterápiás foglalkoztatás: a reintegrációs tevékenység azon formája, amikor elsősorban a kényszergyógykezelt, az előzetes kényszergyógykezelt és a gyógyító-reintegráló csoportba helyezett, valamint a megváltozott munkaképességű vagy egyébként az egészségi állapota miatt a munkáltatásban részt venni nem képes elítélt foglalkoztatása szervezetten, rendszeresen, e törvényben meghatározott feltételekkel és térítési díj ellenében, büntetés-végrehajtási jogviszony keretében történik,

14a.12 rendfokozat: a Magyar Honvédség tényleges állományú tagja esetében a viselt rendfokozat, a rendőrség, az Országgyűlési Őrség, a büntetés-végrehajtási szervezet, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja esetében a betöltött szolgálati beosztás besorolása és fizetési fokozata alapján meghatározott rendfokozat,

14b.13 tényleges tartózkodási hely: lakcím hiányában vagy a lakcímtől eltérően az az ingatlan, ahol az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott ténylegesen tartózkodik, továbbá közérdekű munka vagy pártfogó felügyelet végrehajtása szempontjából az elítélt munkahelye,

15. védő: a Be. szerinti védő, valamint a büntetések és az intézkedések végrehajtása alatt az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott büntetés-végrehajtási ügyében eljáró ügyvéd,

16. végrehajtásért felelős szerv: a büntetés-végrehajtási szervezet, a javítóintézet, a pártfogó felügyelői szolgálatként a Kormány által kijelölt szerv (a továbbiakban: pártfogó felügyelői szolgálat).

A határozatok végrehajthatósága és intézkedési kötelezettség a végrehajtás iránt

4. § (1)14 Büntetés, intézkedés és a szabálysértési elzárás – a (2) bekezdésben meghatározott kivételekkel – csak a bíróság jogerős vagy véglegessé vált határozata alapján, jogszabályban meghatározott módon hajtható végre. Kényszerintézkedés – az őrizet kivételével –, továbbá a rendbírság helyébe lépő elzárás a bíróság határozata alapján, jogszabályban meghatározott módon hajtható végre.

(2)15 Megrovás az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésének bevárása nélkül és az ügyészség határozata alapján is végrehajtható. A feltételes ügyészi felfüggesztés mellett elrendelt pártfogó felügyelet az ügyészség határozata alapján hajtható végre. Őrizetbe vételnek az ügyészség és a nyomozó hatóság határozata alapján is helye van.

(3)16 A büntetés és az intézkedés, továbbá – az őrizet kivételével – a kényszerintézkedés és a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtását a bíróság rendeli el. Az őrizet foganatosítása iránt az azt elrendelő bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság intézkedik. A szabálysértési elzárás végrehajtása iránt a Szabs. tv.-ben kijelölt szabálysértési hatóság intézkedik.

(4)17 A büntetés, az intézkedés és a kényszerintézkedés végrehajtásának foganatosítása, illetve a kényszerintézkedés megszüntetése esetén a terhelt szabadon bocsátása érdekében a bíróság a 34/A. § szerint értesítőlapot állít ki. Ha a kényszerintézkedés megszüntetéséről az ügyészség határoz, a terhelt szabadon bocsátása végett határozatát eredeti aláírással, vagy minősített elektronikus aláírással ellátva küldi meg a kényszerintézkedést foganatosító szervnek.

Az állam feladatai a végrehajtásban

5. § (1)18 A büntetés, az intézkedés, a kényszerintézkedés és a szabálysértési elzárás végrehajtása, valamint az utógondozás az állam feladata. Az elítélttel és az egyéb jogcímen fogvatartottal szemben a törvényben meghatározott joghátrányok az ügydöntő határozatban, illetve az egyéb határozatban foglaltak szerint – az ott meghatározott tartamban és tartalommal – érvényesíthetők.

(2)19 A büntetés, az intézkedés, a kényszerintézkedés és a szabálysértési elzárás végrehajtását az állam a bíróság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az ügyészség, a végrehajtásért felelős szervek, a rendőrség, valamint az e törvényben meghatározott más szervek útján teljesíti. A végrehajtásban – törvényben meghatározottak szerint – más szervek és szervezetek is közreműködnek.

(3) A végrehajtásért felelős szerv a jogszabályok keretei között együttműködik az oktatási intézményekkel, valamint a fogvatartás körülményeinek a figyelemmel kísérésére, a szabadulás után a társadalomba való beilleszkedés elősegítésére, a karitatív tevékenység végzésére, továbbá az egyéb büntetés-végrehajtási feladatok segítésére alakult civil szervezetekkel és az ilyen tevékenységet ellátó vallási közösségekkel. Ha az ilyen szervezet tagja vagy a megbízásából eljáró személy a végrehajtásért felelős szerv rendjére és biztonságára vonatkozó jogszabályokat, vagy a végrehajtásért felelős szervvel kötött megállapodásban foglaltakat megszegi, a végrehajtásért felelős szerv az együttműködést megszüntetheti.

Törvényességi felügyelet

6. §20 A büntetések, az intézkedések, a kényszerintézkedések, a rendbírság helyébe lépő elzárás és a szabálysértési elzárás végrehajtása felett az ügyészség törvényességi felügyeletet gyakorol, amelynek során az ügyészségről szóló törvény szerinti jogosultságok illetik meg és kötelezettségek terhelik.

A büntetés-végrehajtási jogviszony

7. § (1) A büntetés-végrehajtási jogviszony a büntetés, az intézkedés, az egyes kényszerintézkedések, a rendbírság helyébe lépő elzárás, a szabálysértési elzárás végrehajtása alatt – ideértve annak előkészítését és a foganatba vétel érdekében megtett intézkedéseket is – a végrehajtásért felelős szerv, a végrehajtásban közreműködő más szerv és az elítélt, illetve az egyéb jogcímen fogvatartott között fennálló jogviszony, amely meghatározza a végrehajtásért felelős szervek, a végrehajtásban közreműködő más szervek és személyek feladatait, valamint az elítélt, illetve az egyéb jogcímen fogvatartott jogait és kötelezettségeit és azok érvényesítésének módját.

(2) A büntetés-végrehajtási jogviszony jellegéből eredően a végrehajtás során az elítéltet és az egyéb jogcímen fogvatartottat jogszabályban meghatározott sajátos jogok és kötelezettségek illetik meg, illetve terhelik.

Az alávetési, együttműködési és a lakcím-bejelentési kötelezettség

8. § (1)21 Az elítélt köteles magát a büntetés, illetve az intézkedés végrehajtásának alávetni, a kényszerintézkedés hatálya alatt álló köteles eltűrni a szabadságelvonással járó kényszerintézkedés foganatosítását, ennek megtagadása esetén vele szemben a törvényben meghatározott jogkövetkezmények állnak be, illetve kényszer alkalmazható. A kényszergyógykezelt köteles eltűrni személyi szabadságának korlátozását, a végrehajtás elővezetéssel és elfogatóparancs kibocsátásával kikényszeríthető. A rendbírság helyébe lépő elzárásra kötelezett személy köteles eltűrni személyi szabadságának elvonását, a végrehajtás elővezetéssel kikényszeríthető.

(2) A büntetés és az intézkedés végrehajtása során az elítélt köteles a végrehajtásért felelős szervvel együttműködni és a kért felvilágosítást megadni. Ha e törvény úgy rendelkezik, az együttműködés vagy a felvilágosításadás megtagadása esetén a büntetés-végrehajtási bíró az elítélttel szemben rendbírságot szabhat ki.

(3)22 A Magyarországon élő elítélt köteles a lakcímében, és ha van bejelentett értesítési címe, az abban bekövetkező változást a változás bekövetkeztétől számított három munkanapon belül a végrehajtásáért felelős szervnek, ha ez nem ismert, az ügydöntő határozatot hozó, elsőfokú bíróság székhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bírónak bejelenteni.

(3a)23 Ha az elítélt

a) a büntetőeljárás során kézbesítési címet jelentett be, annak megváltozását vagy

b) a lakcímétől eltérő helyen tartózkodik, a tényleges tartózkodási helyét és annak megváltozását

is köteles a (3) bekezdésben meghatározottak szerint bejelenteni.

(4)24 A (3) és (3a) bekezdés szerinti kötelezettség elmulasztása miatt a büntetés-végrehajtási bíró hivatalból vagy a végrehajtásért felelős szerv kezdeményezésére rendbírságot szab ki. Erre az elítéltet az ügydöntő határozat kihirdetésekor, illetve kézbesítésekor, továbbá a végrehajtás során adott tájékoztatásakor vagy a részére kiadott idézésben, felhívásban figyelmeztetni kell.

(5)25 A (2) és a (4) bekezdés szerinti rendbírság kiszabására és végrehajthatóságára a Be. 127. § (1)–(3) és (6)–(9) bekezdését és a Be. 128. § (1) bekezdését kell alkalmazni.

Alapvető jogok

9. § (1)26 Az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott az Alaptörvényben meghatározott alapvető jogait, valamint egyéb jogait és kötelezettségeit – a törvényben, a bíróság ügydöntő határozatában, valamint a bíróság és az ügyészség egyéb határozatában meghatározott korlátozásokkal vagy tilalmakkal – a büntetés-végrehajtás rendjével összhangban gyakorolja, illetve teljesíti.

(2) A jogkorlátozás során az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt kell alkalmazni.

Jogérvényesítés

10. § (1) Az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott büntetés-végrehajtási ügyben vagy a fogvatartással összefüggésben kérelmet terjeszthet elő és a kérelemről hozott döntéssel szemben panaszt nyújthat be, továbbá e törvény szerinti egyéb jogorvoslati jog illeti meg. Ha e törvény a jogorvoslatot lehetővé teszi, arról az elítéltet és az egyéb jogcímen fogvatartottat a döntés meghozatalakor tájékoztatni kell.

(2) Az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott az (1) bekezdés szerinti kérelmét, a panaszt és a jogorvoslat iránti kérelmét írásban terjesztheti elő. Az írni vagy olvasni nem tudó elítélt, illetve egyéb jogcímen fogvatartott nyilatkozatát – kérelmére két érdektelen tanú jelenlétében – jegyzőkönyvbe kell foglalni.

(3) A tartósan vagy véglegesen olyan érzékszervi, kommunikációs, fizikai, értelmi, pszicho-szociális károsodással – illetve ezek bármilyen halmozódásával – élő, illetve írni vagy olvasni nem tudó, vagy a magyar nyelvet nem beszélő, valamint az egészségi állapota miatt akadályozott elítélt vagy egyéb jogcímen fogvatartott számára elő kell segíteni, hogy jogorvoslati jogával élni tudjon. Az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott az akadályoztatása fennállásáról a büntetés-végrehajtásért felelős szervet – kivéve, ha az erről tudomással bír – köteles tájékoztatni.

(4)27 A fiatalkorú, valamint a cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alá helyezett nagykorú, vagy a cselekvőképességében részlegesen korlátozott elítélt vagy egyéb jogcímen fogvatartott büntetés-végrehajtási ügyben vagy a fogvatartással összefüggésben önállóan tehet panaszt, nyújthat be kérelmet, jogorvoslati kérelmet és tehet nyilatkozatot.

(5) Az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott a végrehajtással kapcsolatosan

a)28 közvetlenül fordulhat a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések, a rendbírság helyébe lépő elzárás és a szabálysértési elzárás végrehajtásának törvényességi felügyeletét ellátó ügyészséghez, kérheti az ügyész általi meghallgatását,

b) közvetlenül fordulhat az alapvető jogok biztosához, valamint a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni fakultatív jegyzőkönyv 3. cikke szerinti nemzeti megelőző mechanizmus (a továbbiakban: nemzeti megelőző mechanizmus) feladatainak teljesítésére felhatalmazott munkatársához,

c) kérelemmel, panasszal fordulhat törvényben kihirdetett nemzetközi egyezményben elismerten erre hatáskörrel rendelkező nemzetközi jogvédő szervezethez.

(6) Az (1) bekezdésen kívüli egyéb jogviszonyokat érintően az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott az általános szabályok szerint, korlátozás nélkül – ide nem értve a fogvatartás tényéből eredő eltéréseket – érvényesítheti jogait, vagy fordulhat a bírósághoz, illetve az állami szervekhez, tehet panaszt vagy közérdekű bejelentést.

(7)29 A (3) bekezdés szerinti személy alatt a Be. 81–82. §-ai szerinti különleges bánásmódot igénylő személyt is érteni kell.

Kártalanítás az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatt30

10/A. §31 (1) Kártalanítás jár az elítéltnek vagy az egyéb jogcímen fogvatartottnak a fogvatartása során a jogszabályban előírt élettér biztosításának hiánya és az ehhez esetlegesen kapcsolódó más, a kínzás, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmába ütköző elhelyezési körülmény, különösen az illemhely elkülönítésének a hiánya, a nem megfelelő szellőztetés, világítás, fűtés vagy rovarirtás (a továbbiakban együtt: alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények) által előidézett sérelem miatt. A kártalanítás minden egyes, az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények között eltöltött nap után jár. A kártalanítás megfizetésére az állam köteles.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott jogcímen további kártérítésnek vagy sérelemdíjnak helye nincs, de az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott jogosult az ezt meghaladó igényét polgári bíróság előtt érvényesíteni.

(3) A kártalanítás egy napra eső összege legalább ezerkettőszáz forint, de legfeljebb ezerhatszáz forint.

(4) A kártalanítás iránti igény attól a naptól számított hat hónapon belül érvényesíthető, amelyen az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények megszűntek. E határidő elmulasztása jogvesztő. E bekezdés alkalmazásában nem tekinthető az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmény megszűnésének, ha e körülmény fennállása rövid időtartamra, de legfeljebb harminc napra megszakad azért, mert az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott elhelyezése során a jogszabályban előírt élettér biztosítva volt.

(5)32 A kártalanítás iránti igény benyújtására az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott és védője, illetve ha az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott szabadult, jogi képviselője is jogosult. A kártalanítás iránti igényt írásban, a külön jogszabályban a kérelem benyújtására rendszeresített nyomtatványon, a fogvatartás helye szerinti bv. intézetnél, ha pedig az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott már szabadult, annál a bv. intézetnél kell benyújtani, ahonnan a szabadítás történt. A kérelemben nyilatkozni kell arról, hogy az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott javára az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatt az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) kártérítésre kötelezte-e az államot, illetve a polgári bíróság ítélt-e meg kártérítést vagy sérelemdíjat, és ha igen, melyik bíróság, milyen ügyszámon.

(6)33 A kártalanítás iránti igény benyújtásának feltétele az is, hogy az elítélt vagy – a kényszergyógykezelt, illetve az előzetes kényszergyógykezelt kivételével – az egyéb jogcímen fogvatartott az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatt a 144/B. §-ban meghatározott panaszt előterjessze a végrehajtásért felelős szerv vezetőjéhez. Ez a feltétel akkor alkalmazandó, ha az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények között töltött napok száma a harmincat meghaladja. Ha az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmény hosszabb időn át fennáll, három hónapon belül újabb panaszt előterjeszteni nem kell. Nem róható az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott terhére, ha rajta kívül álló okból nem tudta a panaszjogát érvényesíteni.

(7) A kártalanításból történő kielégítésnek kizárólag

a) azzal a bűncselekménnyel összefüggésben megítélt polgári jogi igény, illetve a polgári bíróság által jogerősen megítélt kártérítés vagy sérelemdíj erejéig van helye, amely miatt kiszabott szabadságvesztés végrehajtása tekintetében a kártalanítást megállapítják, illetve

b) a gyermektartásdíj behajtása iránti végrehajtási eljárásban érvényesített követelés erejéig van helye.

(8)34 A (7) bekezdésben meghatározott esetben, ha a kártalanítás összege nem fedezi a kielégítendő követeléseket, elsősorban a gyermektartásdíj iránti követelést, majd a polgári jogi igényt és vele egy sorban a bűncselekmény miatt megállapított kártérítést vagy sérelemdíjat kell kielégíteni azzal, hogy ha a kártalanítás összege nem fedezi az azonos soron felsorolt valamennyi követelést, akkor e követeléseket arányosan kell kielégíteni.

10/B. §35 (1) A megítélt kártalanítás kifizetése iránt az igazságügyért felelős miniszter intézkedik.

(2) A kifizetés iránti intézkedések körében az igazságügyért felelős miniszter a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar hivatali szerve által vezetett nyilvántartásából adatokat kér arra vonatkozóan, hogy az elítélttel vagy az egyéb jogcímen fogvatartottal szemben gyermektartásdíj behajtása iránt van-e szünetelő vagy folyamatban lévő végrehajtási eljárás, és ha igen, milyen ügyszámon és ki az illetékes végrehajtó.

(3)36 Ha (2) bekezdés szerinti adatközlés vagy a büntetés-végrehajtási bíró tájékoztatása alapján adat merül fel arra vonatkozóan, hogy gyermektartásdíj vagy a polgári jogi igény, illetve a bűncselekmény miatt megállapított kártérítés vagy sérelemdíj behajtása iránt végrehajtási eljárás indult, az igazságügyért felelős miniszter az illetékes végrehajtót értesíti az adós javára megítélt kártalanításról, és hogy annak terhére mely követelések kielégítése érdekében van helye követelés lefoglalásának. Ez esetben a kártalanítás kifizetésére csak a végrehajtó által foganatosított követelésfoglalást követően – a 10/A. § (8) bekezdésében foglaltakra figyelemmel – kerülhet sor azzal, hogy ha a követelésfoglalás a 70/B. § (6) bekezdése szerinti teljesítési határnapot megelőző nyolcadik munkanapig nem érkezik meg az igazságügyért felelős miniszterhez, akkor a kártalanítás kifizetésére annak figyelmen kívül hagyásával kerül sor.

(4)37 Ha a büntetés-végrehajtási bíró határozatában úgy rendelkezett, hogy részben vagy egészben meg nem térített polgári jogi igényt, illetve bűncselekmény miatt megállapított kártérítést vagy sérelemdíjat a kártalanítás összegéből le kell vonni, az ennek megfelelő összeget a polgári jogi igény, illetve a bűncselekmény miatt megállapított kártérítés vagy sérelemdíj jogosultja részére, a kártalanítási összeg fennmaradó részét az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott részére kell kifizetni. Ha adat merül fel arra vonatkozóan, hogy gyermektartásdíj behajtása iránt végrehajtási eljárás indult, a kifizetésre csak a végrehajtó ennek lefoglalására irányuló végrehajtási cselekményének foganatosítását követően – a 10/A. § (8) bekezdésében foglaltakra figyelemmel – kerülhet sor azzal, hogy a követelés kielégítésére elsősorban az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott részére kifizetendő összeg szolgál. Ez utóbbi esetben, ha a követelésfoglalás a 70/B. § (6) bekezdése szerinti teljesítési határnapot megelőző nyolcadik munkanapig nem érkezik meg a miniszterhez, akkor a kártalanítás kifizetésére annak figyelmen kívül hagyásával kerül sor.

(5)38 A kifizetés

a)39 az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények tárgyában hozott határozat alapján az elítélt vagy egyéb jogcímen fogvatartott részére

aa) – ha fogva van – a büntetés-végrehajtási intézet által kezelt letéti számlájára való átutalással,

ab) szabadlábra helyezését követően kizárólag olyan fizetési számlára való átutalással, amelynek számlatulajdonosa és a számla feletti kizárólagos rendelkezési jogosultja az elítélt vagy egyéb jogcímen fogvatartott,

b) a polgári jogi igény vagy a bűncselekmény miatt megállapított kártérítés vagy sérelemdíj jogosultjának a megjelölt számlaszámra utalással vagy készpénzben

történik.

(5a)40 A kártalanítást megállapító határozatba foglalt kifizetési módnak az (5) bekezdés keretei között történő, illetve a teljesítési adatok, így különösen a számlaszám megváltoztatását az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott, a védő, illetve a jogi képviselő, valamint a polgári jogi igény vagy a bűncselekmény miatt megállapított kártérítés vagy sérelemdíj jogosultja a büntetés-végrehajtási bírónál megtett bejelentéssel kezdeményezheti. A kifizetési mód, illetve a teljesítési adatok megváltozásáról a büntetés-végrehajtási bíró haladéktalanul tájékoztatja az igazságügyért felelős minisztert. A változás akkor vehető figyelembe, ha a kifizetés a kártalanítást megállapító határozatban foglaltaknak megfelelően még nem történt meg.

(6)41 Az igazságügyért felelős miniszter a (2)–(4) bekezdés szerint beszerzett, a gyermektartásdíj, a polgári jogi igény, illetve a bűncselekmény miatt megállapított kártérítés vagy sérelemdíj végrehajtásával kapcsolatos személyes adatokat a kártalanítás kifizetése céljából, a fejezeti kezelésű előirányzat terhére történő kifizetések bizonylatainak külön jogszabályban rögzített megőrzési határidejéig kezelheti.

A védelem joga és a képviselet szabályai

11. § (1)42 Az elítéltet és az egyéb jogcímen fogvatartottat a büntetés-végrehajtási ügyben megilleti a védelem joga, a védőnek iratmegismerési és önálló nyilatkozattételi jogosultsága van.

(2) Az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott védőjével mind írásban, mind szóban és – a fogvatartást foganatosító szerv rendjének a megtartásával – személyesen, ellenőrzés nélkül érintkezhet.

(3) Ha az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott nem magyar állampolgár, jogosult államának diplomáciai, illetve konzuli képviseletéhez fordulni, és annak képviselőjével kapcsolatot tartani. Ha az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott hontalan, jogosult az Egyesült Nemzetek Szervezete Menekültügyi Főbiztosságához fordulni, és annak képviselőjével kapcsolatot tartani.

(4)43 Védőt az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott, ezek törvényes képviselője vagy nagykorú hozzátartozója, külföldi állampolgár esetén továbbá állama konzuli tisztviselője hatalmazhat meg. A felsoroltak kérelmére vagy hivatalból a végrehajtásért felelős szerv székhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró a Be. 46. § (1), (5) vagy (6) bekezdése alapján haladéktalanul védőt rendel ki. A kirendelés alapján a védőként eljáró ügyvéd kijelölésére a Be. 46. § (1)–(3) bekezdése és 47. § (2)–(4) bekezdése az irányadó. Az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott részére a Be. 76. § a) pontja alapján jogszabályban meghatározottak szerint a jogi segítségnyújtó szolgálat költségkedvezményt engedélyezhet.

(4a)44 A meghatalmazás hatálya – ha a meghatalmazásból más nem tűnik ki – a büntetőeljárás jogerős befejezését követően kiterjed azon eljárásokra, amelyek a végrehajtás körében az alapügyben eljárt bíróság hatáskörébe tartoznak, valamint a büntetés-végrehajtási ügyre. Letartóztatott vagy előzetes kényszergyógykezelt esetében a büntetőeljárásban adott meghatalmazás vagy kirendelés hatálya kiterjed a büntetés-végrehajtási ügyre is.

(5)45 A fogvatartással kapcsolatos ügyben az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott képviselőt hatalmazhat meg, akinek a képviseleti jogosultságát igazolni kell. A képviselő tevékenysége nem sértheti vagy veszélyeztetheti a fogvatartás biztonságát, illetve a végrehajtás rendjét. Nem járhat el képviselőként, akit a rendelkezési jogkör gyakorlója vagy a végrehajtásért felelős szerv vezetője a fogvatartottal való kapcsolattartásból kizárt.

(5a)46 Ha a védő, illetve a képviselő magatartása súlyosan sérti vagy veszélyezteti a fogvatartás biztonságát vagy a végrehajtás rendjét, a végrehajtásért felelős szerv vezetője a védőt, illetve a képviselőt indokolt határozattal az elítélttel vagy az egyéb jogcímen fogvatartottal való kapcsolattartásból kizárja. Az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott és a védő, illetve a képviselő a határozat ellen bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújthat be.

(6)47 A fogvatartással kapcsolatos ügyben vagy bármely más ügyben az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott képviselőjével mind írásban, mind szóban és – a fogvatartást foganatosító szerv rendjének a megtartásával – a látogatás során személyesen, ellenőrzés mellett érintkezhet. Nem ellenőrizhető a személyes kapcsolattartás az érintett bv. intézet eljárásával kapcsolatban az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott és őt nemzetközi szerződéssel létrehozott emberi jogi szerv, így különösen az Emberi Jogok Európai Bírósága elé terjesztett ügyben képviselő személy között, kivéve abban az esetben, ha a képviselő az elítélt, vagy az egyéb jogcímen fogvatartott hozzátartozója.

(7) Telefonon történő kapcsolattartás során, ha a beszélgetés nem ellenőrizhető, a büntetés-végrehajtásért felelős szerv jogosult a hívást kezdeményező védő vagy képviselő, illetve az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott híváskezdeményezése esetén a hívott fél személyazonosságáról meggyőződni, ennek érdekében a beszélgetés megszakítható.

(8) Fogvatartással kapcsolatos egyéb ügyben az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott a jogi segítségnyújtásról szóló törvény rendelkezései szerinti jogi szolgáltatást vehet igénybe és jogosult a jogi segítségnyújtási eljárást lefolytató szervvel, valamint a jogi szolgáltatást nyújtó jogi segítővel, illetve pártfogó ügyvéddel kapcsolatot tartani.

(9)48 A büntetés-végrehajtási ügyben és a fogvatartási ügyben az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott fiatalkorú törvényes képviselőjét felvilágosításkérési és iratmegismerési jog illeti meg és önálló nyilatkozattételi jogosultsága van. A törvényes képviselet ellátása érdekében a fiatalkorú törvényes képviselője – a fogvatartást foganatosító szerv rendjének a megtartásával – mind szóban, mind írásban és személyesen ellenőrzés mellett tarthat kapcsolatot. Ez esetben a telefonon történő és a személyes kapcsolattartás nem számítható be a rezsimszabályokhoz igazodó kapcsolattartásként.

Az anyanyelv használata és a tájékoztatáshoz való jog

12. §49 (1)50 A magyar nyelv nem tudása miatt az elítéltet vagy az egyéb jogcímen fogvatartottat nem érheti hátrány. A végrehajtás során az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott mind szóban, mind írásban nem magyar anyanyelvét, nemzetiségi anyanyelvét vagy törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződésben meghatározott egyéb anyanyelvét, vagy – ha a magyar nyelvet nem ismeri – az általa ismert más nyelvet használhatja.

(2)51 A büntetés-végrehajtási ügyben, valamint a fogvatartással kapcsolatos egyéb ügyben a végrehajtásért felelős szerv kellő nyelvismerettel rendelkező tagja eseti tolmácsként eljárhat. A büntetés-végrehajtási ügyben, valamint a fogvatartással kapcsolatos ügyben a határozatot akkor kell írásban lefordítani az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott nem magyar anyanyelvére, nemzetiségi anyanyelvére vagy törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződésben meghatározott egyéb anyanyelvére, vagy az általa ismert más nyelvre, ha ezt a határozat közlésekor tett nyilatkozatában kifejezetten kéri. Ezen jogára az elítéltet figyelmeztetni kell.

(3)52 A végrehajtásért felelős szervnek az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott részére az nem magyar anyanyelvén, nemzetiségi anyanyelvén vagy törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződésben meghatározott egyéb anyanyelvén, vagy az általa ismert más nyelven a végrehajtás rendjére, a végrehajtással összefüggő jogaira és kötelezettségeire vonatkozó jogszabályi rendelkezések lényegi elemeiről, valamint a fogvatartást foganatosító szerv házirendjéről tájékoztatást kell adnia.

(4) Az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott részére írásban, az általa értett nyelven egyszerűen, közérthető módon kell a tájékoztatást megadni

a) a büntetés-végrehajtási ügyben a panaszjogról és a jogorvoslati lehetőségekről,

b) a büntetés-végrehajtási ügyben őt megillető védelemhez való jogról,

c) a végrehajtás során az őt megillető anyanyelv használatához való jogról,

d)53 a büntetés-végrehajtási ügy iratai és az egészségügyi dokumentáció megismeréséhez való jogról,

e) a kapcsolattartás formáiról,

f) a konzuli hatóságok értesítéséhez való jogról,

g) az intézetben betartandó magatartási szabályokról, a fegyelmi felelősségről és a fegyelmi eljárás rendjéről,

h) a kényszerítő eszközökről, a biztonsági intézkedésekről, különösen az elektronikus megfigyelési rendszer alkalmazására vonatkozó szabályokról,

i) a büntetés, az intézkedés, valamint a szabálysértési elzárás kezdő és utolsó napjáról, valamint a feltételes szabadságra bocsátás, illetve ideiglenes elbocsátás esedékessége napjáról,

j) a kártérítési felelősség rendjéről,

k) az egészségügyi ellátáshoz való jogról,

l) a betegjogok érvényesüléséről.

(5)54 A kényszerintézkedés hatálya alatt álló személy részére befogadáskor írásban, az általa értett nyelven egyszerűen, közérthető módon tájékoztatást kell adni a büntetőeljáráshoz kapcsolódóan

a) a védelemhez való jogról,

b)55 a költségkedvezmény kérelmezéséhez való jogról és annak feltételeiről,

c) a gyanúsítás, illetve a vádemelés alapjául szolgáló cselekmény lényegének, valamint ezek változásának a megismeréséhez való jogról,

d) az anyanyelv használatához való jogról,

e)56 a büntető ügyiratok megismeréséhez való jogról,

f) a vallomástétel megtagadásához való jogról,

g)57 a kényszerintézkedésnek az elrendeléséről szóló határozat szerinti, illetve a törvényben meghatározott lehetséges végső tartamáról, továbbá a kényszerintézkedés meghosszabbításának és felülvizsgálatának szabályairól, valamint az e határozatokkal szembeni jogorvoslatról, illetve a kényszerintézkedés megszüntetése iránti indítvány benyújtásához való jogról,

h) a kényszerintézkedés elrendelése, meghosszabbítása vagy fenntartása esetén az általa megjelölt hozzátartozó vagy az általa megjelölt más személy értesítéséhez való jogról.

(5a)58 A kényszerintézkedés hatálya alatt álló fiatalkorú részére a (4) és az (5) bekezdésben foglaltakon túl a befogadáskor írásban, az általa értett nyelven egyszerűen, közérthető módon tájékoztatást kell adni a büntetőeljáráshoz kapcsolódóan

a) a letartóztatás megszüntetése, az enyhébb személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelése, továbbá a letartóztatás javítóintézetben történő végrehajtása iránti indítvány benyújtásához való jogról,

b) arról, hogy a részvételével lefolytatandó eljárási cselekményen a törvényes képviselője is részt vehet és ebből a célból a törvényes képviselőnek a fogva tartó intézetbe történő belépését engedélyezni kell,

c) arról, hogy a tárgyaláson és az előkészítő ülésen a jelenléte kötelező, ennek érdekében előállítására kerülhet sor, vagy jelenlétét telekommunikációs eszköz útján biztosítják,

d) az orvosi vizsgálat kezdeményezéséhez való jogról, különösen arról, hogy orvosi vizsgálatát törvényes képviselője vagy védője is kezdeményezheti,

e) a fogvatartás során a felnőtt korúaktól való elkülönítéshez, egészségi állapota megőrzéséhez, testi és szellemi fejlődésének biztosításához, oktatáshoz és képzéshez, fejlődése és reintegrációja érdekében megfelelő programokon való részvételhez, valamint a családi élethez való jogának e törvény szerinti kapcsolattartás keretében történő tényleges és rendszeres gyakorlásához való jogról,

f) a d) és az e) pontban foglalt jogai megsértése esetén az e törvény szerinti panaszjogról.

(5b)59 Az (5a) bekezdés b) és d) pontja szerinti törvényes képviselővel kapcsolatos jogokról a fiatalkorút akkor kell tájékoztatni, ha van törvényes képviselője.

(5c)60 Az európai elfogatóparancs alapján őrizetbe vett személy részére a (4)–(5a) bekezdésben foglaltakon túl a befogadásakor írásban, az általa értett nyelven, egyszerűen és közérthető módon tájékoztatást kell adni az európai elfogatóparancs tartalmának megismeréséhez való jogról, az egyszerűsített átadáshoz történő hozzájárulás lehetőségéről és jogkövetkezményeiről, valamint a hozzájárulás megtagadásának jogkövetkezményeiről.

(6)61 Ha a kényszerintézkedés hatálya alatt álló személy a (4) bekezdés f) és k) pontjában, valamint az (5) és (5a) bekezdésben szereplő jogokról a tájékoztatást az őrizetbe vétel során már megkapta, a tájékoztatást nem kell megismételni.

(7)62 A (4)–(5a) és (5c) bekezdésben meghatározott jogokról szóló írásbeli tájékoztatót az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott magánál tarthatja.

(8)63 A (3)–(5a) és (5c) bekezdés szerinti tájékoztatás megtörténtét és annak tudomásulvételét írásban kell rögzíteni. Ha az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott írni, olvasni nem tud, vagy a tájékoztatás időpontjában az írásbeli tájékoztató az általa értett nyelven nem áll rendelkezésre, a (4)–(5a) és (5c) bekezdés szerinti tájékoztatást szóban – két tanú jelenlétében – kell elvégezni, és annak megtörténtét írásban kell rögzíteni. Ha ezt követően a (4)–(5a) és (5c) bekezdés szerinti írásbeli tájékoztató az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott által értett nyelven elkészül, azt részére haladéktalanul át kell adni.

(9) A tartósan vagy véglegesen érzékszervi, kommunikációs, fizikai, értelmi, pszicho-szociális károsodással – vagy ezek bármilyen halmozódásával – élő, az írni vagy olvasni nem tudó, valamint a fiatalkorú elítélt vagy egyéb jogcímen fogvatartott részére a tájékoztatást – állapotára, adottságaira és helyzetére figyelemmel – a számára érthető módon kell megadni.

A sértett jogainak és érdekeinek védelme

13. §64 (1)65 A sértettet, illetve a Be. 52. § (1) bekezdése alapján a sértett jogait gyakorló személyt kérelmére értesíteni kell a sértettet érintő bűncselekménnyel összefüggésben

a)66 a letartóztatott szabadon bocsátásáról vagy szökéséről,

b) a végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt feltételesen vagy véglegesen történő szabadon bocsátásáról vagy szökéséről, illetve a szabadságvesztés végrehajtásának félbeszakításáról,

c) az elzárásra ítélt szabadon bocsátásáról vagy szökéséről, illetve az elzárás végrehajtásának félbeszakításáról,

d)67 az előzetes kényszergyógykezelt elbocsátásáról vagy szökéséről,

e) a kényszergyógykezelt elbocsátásáról, engedély nélküli eltávozásáról, illetve adaptációs szabadságra bocsátásáról, valamint

f) javítóintézeti nevelés esetén a fiatalkorú ideiglenes vagy végleges elbocsátásáról, a javítóintézet engedély nélküli elhagyásáról, illetve a javítóintézeti nevelés félbeszakításáról.

(2)68 A kérelmet a büntetőügyben eljáró bíróságnál, letartóztatott, illetve előzetes kényszergyógykezelt esetén a büntetőügyben eljáró ügyészségnél kell benyújtani, és abban meg kell jelölni, hogy milyen lakcímre kéri a kérelmező az értesítést. A kérelem a bírósághoz vagy az ügyészséghez történő bejelentéssel visszavonható.

(3)69 A letartóztatást, az előzetes kényszergyógykezelést, a végrehajtandó szabadságvesztést, az elzárást vagy a kényszergyógykezelést foganatosító bv. intézet a bíróság vagy az ügyészség értesítése alapján a kérelmet a fogvatartotti nyilvántartásban rögzíti, és a végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt végleges szabadon bocsátásáról a szabadulás előtt egy hónappal, minden más esetben az értesítési kötelezettséget megalapozó esemény bekövetkezését követően haladéktalanul tájékoztatja a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát (a továbbiakban: BVOP), amely haladéktalanul értesítést küld a sértett, illetve a Be. 52. § (1) bekezdése alapján a sértett jogait gyakorló személy részére az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott szabadon bocsátásának időpontjáról vagy szökéséről.

(4)70 A fiatalkorú letartóztatását foganatosító, illetve a javítóintézeti nevelést végrehajtó javítóintézet a bíróság vagy az ügyészség értesítése alapján a kérelmet a fiatalkorúak nyilvántartásában rögzíti, és a fiatalkorú végleges elbocsátásáról az elbocsátás előtt egy hónappal, minden más esetben az értesítési kötelezettséget megalapozó esemény bekövetkezését követően haladéktalanul tájékoztatja a sértett által megadott lakcím szerint illetékes rendőri szervet, amely haladéktalanul értesítést küld a sértett, illetve a Be. 52. § (1) bekezdése alapján a sértett jogait gyakorló személy részére a fiatalkorú szabadon bocsátásának időpontjáról vagy szökéséről.

(5)71 A bíróság, az ügyészség, a BVOP, a bv. intézet és a javítóintézet a kérelmező kérelmét, nevét és lakcímét zártan kezeli és biztosítja, hogy ezek az adatok ne jussanak az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott tudomására.

A végrehajtás rendje

14. § (1) A büntetések közül a Btk. büntetési nemei szerinti súlyosabb büntetést kell előbb végrehajtani, kivéve, ha a büntetések egymás melletti végrehajtását törvény nem zárja ki. Az azonos nemű büntetéseket – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – az értesítőlapoknak a végrehajtásért felelős szervhez érkezésének sorrendjében kell végrehajtani.

(2)72 Több határozott tartamú szabadságvesztés végrehajtásának sorrendje: fegyház, börtön, fogház. A fiatalkorúval szemben kiszabott börtön- és fogházbüntetés végrehajtása megelőzi az egyéb szabadságvesztés végrehajtását. Az azonos végrehajtási fokozatban lévő – összbüntetésbe nem foglalható vagy összbüntetésbe nem foglalt – szabadságvesztések közül azt a szabadságvesztést kell előbb végrehajtani, amelyből az elítélt feltételes szabadságra bocsátása kizárt.

(3) A végrehajtási sorrend érvényesítése érdekében – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – a folyamatban lévő büntetés végrehajtását meg kell szakítani.

(4) A kényszergyógykezelés elrendelése a szabadságvesztés, az elzárás, a közérdekű munka és a javítóintézeti nevelés végrehajtását megszakítja.

(5)73 A szabadságvesztés és a kényszerintézkedés foganatosítása az elzárás, a közérdekű munka, a közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztés, a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés és a javítóintézeti nevelés végrehajtását megszakítja. A javítóintézeti nevelés foganatosítása az elzárás és a közérdekű munka végrehajtását megszakítja. Az elzárás foganatosítása a közérdekű munka végrehajtását megszakítja. Az elzárás, a közérdekű munka, a közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztés és a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés végrehajtása az értesítőlapoknak a végrehajtásért felelős szervhez érkezésének sorrendjében történik.

(6) A szabadságelvonással járó büntetés és intézkedés, valamint a kényszerintézkedés foganatba vétele a szabálysértési elzárás végrehajtását megszakítja.

(7) A büntetés, az intézkedés és a szabálysértési elzárás végrehajtásának megszakítását kiváltó körülmény megszűnéséig az elévülés nyugszik.

(8)74 A szabadságelvonással járó büntetés és intézkedés, a kényszerintézkedés, valamint a szabálysértési elzárás foganatba vétele a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtását megszakítja.

15. § (1) A szabadságelvonással járó büntetés és intézkedés, valamint a szabálysértési elzárás tartamába minden megkezdett nap beszámít, a végrehajtás utolsó napját naptári nap szerint kell meghatározni.

(2) A végrehajtás rendjét a végrehajtásért felelős szerv és az elítélt, illetve az egyéb jogcímen fogvatartott, valamint a kapcsolattartás során a kapcsolattartó köteles megtartani.

16. §75 (1)76 A büntetés, az intézkedés, a rendbírság helyébe lépő elzárás és a szabálysértési elzárás végrehajtását a Be.-ben, a Szabs. tv.-ben és az e törvényben meghatározott feltételek szerint, kérelemre vagy hivatalból a bíróság, az igazságügyért felelős miniszter, a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter, valamint a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter felfüggesztheti, elhalaszthatja vagy félbeszakíthatja.

(2) Ha az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott szabadulásakor tízezer forintot meg nem haladó összeggel tartozik a végrehajtásért felelős szervnek, és a tartozás összegének a levonására nincs lehetőség, a tartozás összegét törölni kell. Ezt meghaladó, de a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott kis összegű követelést meg nem haladó tartozás esetén a végrehajtásért felelős szerv vezetője a követelést, kérelemre, ha az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott személyi vagy vagyoni körülményei ezt megalapozzák, méltányosságból elengedheti.

(3) Ha a pénzbüntetésből meg nem fizetett összeg nem éri el a napi tételként meghatározott összeget és nem haladja meg a tízezer forintot, akkor azt törölni kell.

A megkeresés és az adatkérés77

17. §78 (1) A büntetés, az intézkedés és a szabálysértési elzárás végrehajtása, továbbá az elítélt, illetve egyéb jogcímen fogvatartott kérelmének elbírálása érdekében a büntetés-végrehajtási bíró, az ügyészség, a végrehajtásért felelős szerv, valamint az igazságügyért felelős miniszter, a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter és a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter megkereséssel élhet, állami és helyi önkormányzati szervet, hatóságot, köztestületet, gazdálkodó szervezetet, alapítványt, közalapítványt és egyesületet kereshet meg tájékoztatás adása, adatszolgáltatás, adat továbbítás, illetve iratok rendelkezésre bocsátása végett, és ennek a teljesítésére legalább nyolc, legfeljebb harmincnapos határidőt állapíthat meg.

(2) Ha a megkeresés személyes adatok közlésére vonatkozik, az csak annyi és olyan személyes adatra vonatkozhat, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges. A megkeresésben az adatkezelés pontos célját és a kért adatok körét meg kell jelölni.

(3) Az (1) bekezdés alapján megkeresett szerv köteles a tájékoztatást, az adatszolgáltatást – amely magában foglalja különösen az adat feldolgozását –, illetve az adat továbbítást térítésmentesen teljesíteni. A megkeresett a megállapított határidő alatt – ha törvény másképp nem rendelkezik – köteles a megkeresést teljesíteni, vagy a teljesítés akadályát közölni.

(4) Ha a megkeresett szerv, szervezet a megkeresést a megadott határidőn belül nem teljesíti, vagy a megkeresés teljesítését jogosulatlanul megtagadja, a büntetés-végrehajtási bíró, illetve az ügyészség rendbírságot szabhat ki. A rendbírság kiszabására és végrehajthatóságára a Be. 127. § (1)–(3) és (6)–(9) bekezdését kell alkalmazni. A rendbírság kiszabása ellen bejelentett jogorvoslatnak halasztó hatálya van. A rendbírság kiszabását a végrehajtásért felelős szerv kezdeményezheti a büntetés-végrehajtási bírónál, feltételes ügyészi felfüggesztés esetén az ügyészségnél.

(5) Ha ez feladatának ellátásához szükséges, a büntetés-végrehajtási bíró, az ügyészség, az igazságügyért felelős miniszter, a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter, a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter és a végrehajtásért felelős szerv egymástól, illetve a büntetőügyben eljáró vagy eljárt bíróságtól, ügyészségtől vagy nyomozó hatóságtól, továbbá a szabálysértési ügyben eljárt bíróságtól, szabálysértési hatóságtól is kérhet adatokat, iratokat és felvilágosítást.

(6) Halasztás, részletfizetés elbírálása érdekében és a kegyelmi eljárásban a bíróság a Be. adatkérésre vonatkozó rendelkezései szerint adatszolgáltatást kérhet.

Az idézéssel és a felhívással szembeni mulasztás következményei

18. § (1) Ha az elítélt, illetve az egyéb jogcímen fogvatartott

a) szabályszerű idézés ellenére, vagy

b) a szabályszerűen kézbesített felhívásban meghatározott határidőn belül vagy határnapon, az ott megjelölt helyen

nem jelenik meg, elővezetése rendelhető el.

(2)79 A büntetés és az intézkedés esetén az elővezetésre a Be. 118. §-át kell alkalmazni azzal, hogy – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – az elővezetés elrendelésére a bíróság, a BVOP, a feltételes ügyészi felfüggesztés esetén az ügyészség jogosult.

Intézkedés ismeretlen helyen tartózkodó elítélt és kényszergyógykezelt felkutatására és az elfogatóparancs

19. § (1)80 Az ismeretlen helyen tartózkodó elítélt, illetve kényszergyógykezelt felkutatása érdekében

a) a lakcímének megállapítása érdekében a személyiadat- és lakcímnyilvántartásból adat kérhető, illetve

b) a körözése rendelhető el, és

c) az e törvényben meghatározott esetben elfogatóparancsot lehet kibocsátani, ideértve a 2012. évi CLXXX. törvény 25. § (1) és (2) bekezdésének, valamint az Nbjt. 32. § (2) bekezdésének az alkalmazását

azzal, hogy körözés elrendelésére és elfogatóparancs kibocsátására kizárólag a bíróság jogosult.

(2)81 A szabadságvesztés, a közérdekű munka és a pártfogó felügyelet végrehajtása körében a végrehajtásért felelős szerv is jogosult az elítélt lakcímének megállapítása iránt intézkedni.

(3)82 Ha az elítélt vagy a kényszergyógykezelt lakcímének, tényleges tartózkodási helyének felkutatása iránt megtett intézkedés, vagy a végrehajtás foganatosítása érdekében elrendelt elővezetés nem vezetett eredményre, a bíróság elfogatóparancsot bocsát ki annak az ismeretlen helyen tartózkodó elítéltnek vagy kényszergyógykezeltnek a felkutatása érdekében, aki

a) a jogerősen kiszabott szabadságvesztés vagy elzárás, illetve a jogerősen elrendelt javítóintézeti nevelés vagy kényszergyógykezelés letöltését nem kezdte meg,

b) a bv. szerv őrizetéből megszökött,

c) a jogerősen kiszabott közérdekű munka végzését nem kezdte meg – akkor is, ha a munkavégzés helyének kijelölése az elítélt felróható magatartása miatt még nem történt meg –, vagy jogellenesen megszakította,

d) a javítóintézetből, vagy a javítóintézetből történő előállítás, más javítóintézetbe vagy egészségügyi intézménybe vagy onnan történő szállítás, illetve ott-tartózkodás során engedély nélkül távozott, avagy a javítóintézetből engedéllyel távozott, de jogellenesen nem tért vissza,

e) az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetből (a továbbiakban: IMEI) kényszergyógykezeltként, illetve ott elhelyezett kóros elmeállapotúvá vált elítéltként engedély nélkül távozott, vagy engedéllyel távozott, de határidőben nem tért vissza.

(4) A (3) bekezdés rendelkezéseit a közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés, valamint a bíróság által elrendelt pártfogó felügyelet végrehajtása során is alkalmazni kell a fokozatosság elvének szem előtt tartásával.

A végrehajtásért felelős szerv döntése és a panasz

20. § (1) Az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott büntetés-végrehajtási ügyében, illetve a fogvatartással kapcsolatos egyéb ügyében – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – a végrehajtásért felelős szerv azon szervezeti egységének a vezetője intézkedik vagy dönt, ahol a végrehajtás történik.

(2) Ha a végrehajtásért felelős szerv szervezeti egységének vezetője hivatalból jár el – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – az intézkedésre vagy döntés meghozatalára okot adó körülmény felmerülését követő nyolc napon belül kell intézkedni, illetve dönteni, kivéve, ha az ügy jellege soron kívüli elintézést kíván.

(3) Ha a végrehajtásért felelős szerv szervezeti egységének vezetője kérelemre jár el, a kérelem benyújtásától számított harminc napon belül intézkedik, illetve dönt, kivéve, ha az ügy jellege soron kívüli elintézést kíván. Az elintézési határidőt a kérelem elbírálására – az (1) bekezdés szerint – jogosult indokolt esetben, írásban, egy alkalommal legfeljebb harminc nappal meghosszabbíthatja. Erről a kérelmezőt írásban értesíteni kell.

(4)83 Az elintézési határidőbe nem számít be a hiánypótlásnak, a hivatalból történő iratok beszerzésének, a megkeresésnek, a szakértői vélemény, illetve a pártfogó felügyelői vélemény vagy környezettanulmány elkészítésének és az indítványozott tanúmeghallgatások teljesítésének időtartama.

(5) A kérelemben foglaltak megalapozása a kérelmező feladata, erre a figyelmét fel kell hívni, és ha ez elmaradt ezzel egyidejűleg hiánypótlásra kell felszólítani. Ugyanígy kell eljárni, ha a kérelemből nem lehet megállapítani, hogy az mire irányul. A kérelmezőt tájékoztatni kell arról, hogy ha a hiánypótlásnak az előírt határidőben nem tesz eleget, kérelmét a rendelkezésre álló adatok alapján bírálják el.

(6) Nem kérhető hiánypótlás olyan adatról, amelyről a végrehajtásért felelős szervnek hivatalos tudomása van, amely nyilvános, vagy amelyet valamely jogszabállyal rendszeresített közhiteles nyilvántartás tartalmaz. Ha az adatok beszerzése a végrehajtásért felelős szerv feladata, arról hivatalból intézkedni köteles.

(7) Ha e törvény elrendeli, a végrehajtásért felelős szerv vagy szervezeti egység vezetője az (1)–(3) bekezdés szerinti intézkedéséről, döntéséről – az ott meghatározott eljárásban – határozatot hoz.

(8) A bv. intézet parancsnokának, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának (a továbbiakban: országos parancsnok), a büntetés-végrehajtásért felelős miniszternek, valamint a javítóintézet igazgatójának döntése – ha jogszabály kivételt nem tesz – végrehajtható.

(9) Érdemi vizsgálat nélkül el lehet utasítani az ugyanazon ügyben hat hónapon belül ismételten előterjesztett kérelmet, ha az új tényre vagy körülményre nem hivatkozik.

(10) Ha a kérelem elbírálása nem a végrehajtásért felelős szerv hatáskörébe tartozik, erre az elutasító határozatban utalni kell. Ha a kérelemből ez egyértelműen megállapítható, az elítéltet és az egyéb jogcímen fogvatartottat tájékoztatni kell az ügyben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szervről.

21. § (1) A végrehajtásért felelős szerv intézkedése vagy döntése ellen, illetve annak elmulasztása miatt panasszal lehet fordulni a végrehajtásért felelős szerv vezetőjéhez. E törvényben meghatározott esetekben a döntés ellen az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet terjeszthet elő, illetve keresettel fordulhat a bírósághoz.

(2) Panasz megtételére jogosult az elítélt, az egyéb jogcímen fogvatartott, a védő, a fiatalkorú törvényes képviselője, a kényszergyógykezelt törvényes képviselője, házastársa, élettársa, illetve az a kapcsolattartó, akit az intézkedés vagy a döntés, illetve annak elmulasztása a kapcsolattartás vonatkozásában érint.

(3) A panaszt – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – az intézkedés, vagy a döntés közlésétől, illetve annak elmulasztásától számított tizenöt napon belül lehet előterjeszteni. A panaszt írásban kell benyújtani, vagy arról jegyzőkönyvet kell felvenni.

(4) Ha a jogosult a panasz megtételében akadályoztatva volt, a panaszt az akadály megszűnésétől számított tizenöt napon belül lehet igazolási kérelemmel együtt előterjeszteni. Az igazolási kérelemben elő kell adni a mulasztás okát és azokat a körülményeket, amelyek a mulasztás vétlenségét valószínűsítik. Az intézkedés vagy a döntés közlésétől, illetve annak elmulasztásától számított három hónapon túl igazolási kérelem nem terjeszthető elő.

(5) A panaszt harminc napon belül kell elbírálni, kivéve, ha az ügy jellege ezt soron kívül szükségessé teszi. E határidő indokolt esetben harminc nappal meghosszabbítható. A panasz elbírálásáról, valamint a határidő meghosszabbításáról az elítéltet és az egyéb jogcímen fogvatartottat, illetve a panasztevőt írásban tájékoztatni kell. A panasz elbírálásáról szóló határozat ellen további jogorvoslatnak nincs helye.

(6) Ha az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott a panaszában olyan új tényről vagy körülményről nyilatkozik, amelyet érdemben a döntésre jogosult végrehajtásért felelős szerv még nem bírált el, azt új kérelemnek kell tekinteni és panaszként nem bírálható el, kivéve ha az ügy jellege soron kívüli elintézést kíván.

(7) Nincs helye panasznak és azt érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani, ha

a)84 a panasz benyújtására előírt határidő már eltelt, az elítélt és egyéb jogcímen fogvatartott a panaszjogáról lemondott vagy a panaszát korábban visszavonta,

b) annak tárgya nem tartozik a végrehajtásért felelős szerv hatáskörébe vagy az nem büntetés-végrehajtási jogviszonyhoz kötődik,

c) az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott panaszát korábban már elbírálták,

d) a panasz nem a jogosulttól származik, vagy a képviselő jogosultságát felhívás ellenére nem igazolta,

e) a kérelem valamennyi részét elbírálták és annak helyt adtak.

A végrehajtásért felelős szerv határozata

22. § (1) Ha e törvény határozat meghozatalát írja elő, akkor a határozat tartalmazza:

a) az eljáró szerv, döntésre jogosult személy megnevezését, az ügy számát és az ügy tárgyának megjelölését,

b) az elítélt, illetve az egyéb jogcímen fogvatartott természetes személyazonosító adatait és lakcímét, továbbá a fogva lévő elítélt, illetve az egyéb jogcímen fogvatartott nyilvántartási számát, egyéb érintett esetén annak nevét és lakcímét,

c) a rendelkező részében a döntést, valamint a jogorvoslat lehetőségéről való tájékoztatást,

d) az indokolásban a megállapított tényállást és az annak alapjául szolgáló bizonyítékokat, továbbá azokat a jogszabályokat, amelyeken a határozat alapul,

e) a határozathozatal helyét és idejét, a határozatot hozó nevét és beosztását, aláírását, valamint a szerv hivatalos bélyegzőlenyomatát.

(2) A kérelemnek vagy panasznak helyt adó határozatot indokolni nem kell.

(3) A határozatot az ügyiratra kell feljegyezni vagy jegyzőkönyvbe kell foglalni. Külön íven kell megszövegezni a határozatot, ha azt kézbesítés útján közlik. Ez esetben a határozatot a meghozatalára előírt határidőn belül kell írásba foglalni. Az ügyiratra feljegyzett vagy jegyzőkönyvbe foglalt határozat esetén az (1) bekezdés a) és b) pontjában foglalt adatokat nem kell feltüntetni, ha azok az iratból kitűnnek.

(4) A határozatot azzal kell közölni, aki a kérelmet vagy panaszt benyújtotta, illetve akire nézve az rendelkezést tartalmaz. A határozatot kihirdetés vagy kézbesítés útján kell közölni. A határozat kihirdetését írásban kell igazolni. A határozat közlésének napja az a nap, amelyen azt kihirdették vagy kézbesítették.

(5)85 Ha a határozattal szemben bírósági felülvizsgálatnak van helye, a határozatot a jogorvoslatra jogosultnak is kézbesíteni kell.

23. § (1)86 A végrehajtásért felelős szerv, illetve szervezeti egység vezetője hivatalból vagy kérelemre a határozatot elírás vagy számítási hiba esetén – ha ez szükséges, a kérelmező meghallgatását követően – kijavítja. A kijavítás nem változtathat a kijavított határozat érdemén.

(2) A végrehajtásért felelős szerv, illetve szervezeti egység vezetője hivatalból vagy kérelemre a határozatot kiegészítheti, ha az ügy érdeméhez tartozó kérdésben nem határozott. A kiegészítés a határozat egyéb rendelkezéseit nem érintheti.

(3) A kijavítást és a kiegészítést az alaphatározat eredeti példányára és lehetőleg kiadmányaira is fel kell jegyezni, továbbá az alaphatározatra előírt módon mindazokkal közölni kell, akikkel az alaphatározatot közölték.

Bírósági felülvizsgálat

24. § (1) A végrehajtásért felelős szerv határozata ellen, ha e törvény így rendelkezik, a büntetés-végrehajtási bíróhoz címzett bírósági felülvizsgálati kérelemnek van helye. Felülvizsgálati kérelem benyújtására – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az elítélt, az egyéb jogcímen fogvatartott, a védő, a fiatalkorú törvényes képviselője, valamint a kényszergyógykezelt törvényes képviselője, házastársa és élettársa jogosult. A jogosultságot, ha ez az iratokból nem állapítható meg, hitelt érdemlően igazolni kell.

(2) A bírósági felülvizsgálati kérelmet – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – a határozat közlésétől számított nyolc napon belül lehet a határozatot hozó végrehajtásért felelős szervhez, illetve szervezeti egységhez írásban benyújtani. Ha e törvény úgy rendelkezik, hogy az elítéltnek vagy az egyéb jogcímen fogvatartottnak a határozat közlésekor nyomban nyilatkoznia kell a jogorvoslatról, akkor azt jegyzőkönyvbe kell foglalni.

(3) Ha a jogosult a bírósági felülvizsgálati kérelem megtételében akadályoztatva volt, a bírósági felülvizsgálati kérelmet az akadály megszűnésétől számított tizenöt napon belül lehet igazolási kérelemmel együtt előterjeszteni. Az igazolási kérelemben elő kell adni a mulasztás okát és azokat a körülményeket, amelyek a mulasztás vétlenségét valószínűsítik. A határozat meghozatalától számított három hónapon túl igazolási kérelem nem terjeszthető elő.

(4) A bírósági felülvizsgálati kérelem benyújtásra nyitva álló határidő lejártát követően a végrehajtásért felelős szerv, illetve szervezeti egység vezetője haladéktalanul felterjeszti az iratokat a bírósághoz.

(5)87 A bírósági felülvizsgálati kérelmet a határozatot hozó végrehajtásért felelős szerv, illetve szervezeti egység székhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró – a 73. és 75. §-ban írt eljárások kivételével – iratok alapján bírálja el. Ezekben az ügyekben bírósági titkár nem járhat el.

(5a)88 A büntetés-végrehajtási bíró a felülvizsgálati kérelem 72. § (1) bekezdés a) pontja szerinti elutasításáról az iratok alapján határoz. A határozattal szemben az általános szabályok szerint van helye jogorvoslatnak.

(5b)89 Az (5a) szerinti határozat meghozatalakor a büntetés-végrehajtási bíró helyett bírósági titkár is eljárhat.

(6)90 A bírósági felülvizsgálati kérelemben új tények és bizonyítékok is felhozhatók. A büntetés-végrehajtási bíró bírósági felülvizsgálati eljárásban hozott határozata ellen – az (5a) bekezdésben meghatározott kivétellel – fellebbezésnek nincs helye.

(7)91 Ha az elítélt vagy a védő az ismételt kérelemben új körülményre nem hivatkozik, a büntetés-végrehajtási bíró a kérelem tárgyában a határozathozatalt mellőzheti, és erről a kérelmezőt értesíti.

25. § (1) A bírósági felülvizsgálati kérelemnek – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya.

(2) Ha a bírósági felülvizsgálati kérelemnek a határozat végrehajtására halasztó hatálya van és

a) a határozat ellen bírósági felülvizsgálati kérelmet nem nyújtottak be, a határozat a határidő leteltét követő napon,

b) a bírósági felülvizsgálati kérelem benyújtásáról a jogosult lemondott, vagy a kérelmet visszavonták, a határozat a lemondás, illetve a visszavonás napján,

c)92 a büntetés-végrehajtási bíró a benyújtott bírósági felülvizsgálati kérelmet jogerősen elbírálta, a határozat a büntetés-végrehajtási bíró határozatának véglegessé válása napján

hajtható végre.

A végrehajtás során keletkezett irat megismerésének joga93

26. § (1)94 A büntetés, az intézkedés és a szabálysértési elzárás végrehajtása, valamint a kényszerintézkedés foganatosítása során keletkezett iratokat az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott, valamint védője és képviselője, a fiatalkorú törvényes képviselője, továbbá a kényszergyógykezelt törvényes képviselője, házastársa és élettársa ismerheti meg. A jogosultságot, ha ez az iratokból nem állapítható meg, hitelt érdemlően igazolni kell.

(2)95 Aki az (1) bekezdés szerint az iratokat megismerheti, azokba betekinthet, azokról feljegyzést készíthet, valamint – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – saját költségén másolat kiadását kérheti. A minősített adatot tartalmazó irat megismerésére a Be. 105–106. §-át értelemszerűen alkalmazni kell.

(3)96 Az iratokról a végrehajtásért felelős szerv a kérelem előterjesztésétől számított nyolc munkanapon belül másolatot ad ki. Az iratban keltezéssel fel kell jegyezni, hogy mely iratról, kinek a részére, hány példányban készült másolat. Ha az irat elektronikus okiratként, papíralapú okirat elektronikus másolataként vagy elektronikus formában rendelkezésre áll, a megismerésére jogosult kérheti a másolat elektronikus úton vagy elektronikus adathordozón való kiadását.

(3a)97 Az irat akkor áll elektronikus formában rendelkezésre, ha a bíróság, az ügyészség, illetve a végrehajtásért felelős szerv a papíralapú iratot információs rendszer alkalmazásával szerkesztette meg.

(4)98 Nem terjed ki a megismerés joga

a) a döntés-előkészítés során készült tervezetre,

b) a kockázatértékelési összefoglaló jelentésre, a záró kockázatértékelési jelentésre,

c) a bv. szerv előterjesztésének a döntésre vonatkozó javaslatát tartalmazó részére,

d) a biztonsági kockázati besorolással, a biztonsági zárkába vagy részlegre helyezéssel kapcsolatos olyan iratra, amelynek ismertté válása valamely más személy jogait vagy érdekeit sértené,

e) a végrehajtásért felelős szerv szakterületi véleményére,

f) a pártfogó felügyelő vagy a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő feljegyzésére és az egyéni pártfogó felügyelői tervnek a bűncselekmény elkövetéséhez vezető okokra, a bűnismétlés vonatkozásában fennálló, a pártfogoltat veszélyeztető körülmények kockázatelemzésére vagy kockázatértékelésére vonatkozó részére,

g) az elfogatóparancs kibocsátásáról szóló igazolásra, valamint

h) azon iratokra, amelyeknek a megismerésére a kérelmező törvény szerint nem jogosult.

(5) Ha a kiadandó másolat olyan adatot tartalmaz, amely megismerésére a kérelmező nem jogosult, részére olyan másolatot kell kiadni, amely a védett vagy zártan kezelt adatokat nem tartalmazza.

(6)99 A megismerés megtagadásáról indokolt határozatot kell hozni. A határozattal szemben bírósági felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani.

(7)100 Az egészségügyi dokumentációval kapcsolatos iratbetekintésre és másolat kiadására az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló törvény, valamint az egészségügyről szóló törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

Az elektronikus kapcsolattartás szabályai101

26/A. §102 A büntetés-végrehajtási ügyben, valamint a büntetőügyben eljáró bíróságnak és ügyészségnek a végrehajtás érdekében megtett intézkedése során – a 121. § (1) bekezdés g) pontjában és a 353. § e) pontjában foglalt kivétellel – az elektronikus kapcsolattartásra a Be. szabályai az irányadóak.

II. Fejezet

A BÜNTETÉSEK ÉS AZ INTÉZKEDÉSEK VÉGREHAJTÁSÁT KIZÁRÓ OKOK

A büntetések és az intézkedések végrehajtását kizáró okok

27. § (1) A büntetés végrehajtását kizárja:

a) az elítélt halála,

b) az elévülés,

c) a kegyelem,

d) törvényben meghatározott egyéb ok.

(2) Az intézkedés végrehajtását kizárja:

a) az elkobzás, a vagyonelkobzás és az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele kivételével az elítélt, illetve annak a személynek a halála, akivel szemben az intézkedést elrendelték,

b) az elévülés,

c) a kegyelem,

d) törvényben meghatározott egyéb ok.

A büntetés és az intézkedés elévülése

28. § (1) A szabadságvesztés végrehajthatósága elévül:

a) tizenöt évi szabadságvesztés vagy ennél súlyosabb büntetés esetén húsz év,

b) tízévi vagy ezt meghaladó tartamú szabadságvesztés esetén tizenöt év,

c) ötévi vagy ezt meghaladó tartamú szabadságvesztés esetén tíz év,

d) öt évet el nem érő tartamú szabadságvesztés esetén öt év

elteltével.

(2) Az elzárás, a közérdekű munka, a pénzbüntetés, a kitiltás és a sportrendezvények látogatásától való eltiltás végrehajthatósága öt év elteltével évül el.

(3) A foglalkozástól eltiltás, a járművezetéstől eltiltás, a kiutasítás és a közügyektől eltiltás végrehajthatósága

a) ötévi vagy ezt meghaladó határozott tartam esetén tíz év,

b) öt évet el nem érő tartam esetén öt év

elteltével évül el.

(4) Nem évül el

a) az emberiesség elleni bűncselekmény (Btk. XIII. Fejezet) miatt kiszabott,

b) a háborús bűncselekmény (Btk. XIV. Fejezet) miatt kiszabott,

c) az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt és az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelettel módosított és kiegészített, a népbíráskodásról szóló 81/1945. (II. 5.) ME rendelet 11. és 13. §-ában meghatározott egyéb háborús bűntettek miatt kiszabott tizenöt évig tartó vagy ennél súlyosabb,

d) az életfogytig tartó

szabadságvesztés végrehajthatósága.

(5) A javítóintézeti nevelés végrehajthatósága három év elteltével évül el.

29. § (1)103 A büntetés és az intézkedés elévülésének határideje a büntetést kiszabó, vagy az intézkedést elrendelő ügydöntő határozat jogerőre emelkedésének napjával, ha a szabadságvesztés végrehajtását felfüggesztik, a próbaidő leteltének a napjával kezdődik.

(2) Ha az elítélt a szabadságvesztés vagy a javítóintézeti nevelés végrehajtása alatt megszökik, az elévülés határideje a szökés napjával ismét elkezdődik.

(3) A szabadságvesztés mellett kiszabott büntetés elévülésének határideje a szabadságvesztés végrehajtása befejezésének vagy a végrehajthatósága megszűnésének napján kezdődik.

(4) Az elévülést félbeszakítja az elítélt ellen a büntetés vagy az intézkedés végrehajtása végett tett intézkedés. Az elévülést minden olyan hatósági intézkedés félbeszakítja, amelyet a büntetés végrehajtásának előbbre vitele érdekében foganatosítottak. A félbeszakítás napjával az elévülés ismét elkezdődik.

(5)104 Az elévülés határidejébe nem számít be

a) a halasztás ideje, valamint a büntetés-félbeszakítás és a 14. § szerinti végrehajtási sorrendre tekintettel történő megszakítás tartama,

b) az a tartam, amely alatt a szabadságvesztés büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés azért nem hajtható végre, mert a külföldi igazságügyi hatóság az elítélt kiadatásának vagy átadásának végrehajtását a külföldön folyamatban lévő büntetőeljárás lefolytatására vagy a külföldön kiszabott szabadságvesztés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtására tekintettel elhalasztotta.

A kegyelem

30. § (1) A kegyelmi jogkör gyakorlója az elítélt büntetését vagy a vele szemben alkalmazott próbára bocsátást, jóvátételi munkát és javítóintézeti nevelést kegyelemből elengedheti vagy mérsékelheti. A kegyelmi rendelkezésként elengedett büntetés vagy intézkedés, illetve mérséklés esetén a büntetés vagy intézkedés az elengedett rész tekintetében nem hajtható végre.

(2) Kegyelmi rendelkezés kizárólag még végre nem hajtott büntetésre vagy intézkedésre vonatkozhat. A kegyelem gyakorlása szempontjából a kiutasítás mindaddig nem tekinthető végrehajtottnak, amíg annak tartama el nem telt.

(3)105 Ha a kegyelmi jogkör gyakorlója ettől eltérően nem dönt, a kegyelem gyakorlása esetén azok a büntetőjogi jogkövetkezmények, amelyeket a Büntető Törvénykönyvről szóló törvény a korábbi elítéléshez fűz, az ügydöntő határozatban kiszabott büntetéshez, illetve alkalmazott intézkedéshez igazodnak.

(4) Ha a köztársasági elnök a büntetés végrehajtását kegyelemből próbaidőre felfüggeszti, a próbaidő és a mentesítés hatályának beálltához szükséges időtartam a kegyelmi elhatározás keltének napján kezdődik.

A büntetés végrehajtásának kizárása életfogytig tartó szabadságvesztés esetén

31. §106 Életfogytig tartó szabadságvesztés esetén a határozott ideig tartó szabadságvesztés, az elzárás, a közérdekű munka és a pénzbüntetés nem hajtható végre.

III. Fejezet107

A BÍRÓSÁG ÉS AZ ÜGYÉSZSÉG FELADATAI A VÉGREHAJTÁSBAN

A büntetőügyben eljáró bíróság és ügyészség feladatai108

32. § (1)109 A büntetés vagy az intézkedés végrehajtása iránt az a bíróság intézkedik, amelynek eljárása során az végrehajthatóvá válik. A szükséges intézkedéseket az e törvényben és a büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bíróságokra háruló feladatokat megállapító jogszabályban foglaltak szerint az egyesbíró vagy a tanács elnöke (a továbbiakban együtt: a tanács elnöke) teszi meg.

(2)110 A feltételes ügyészi felfüggesztés során elrendelt pártfogó felügyelet, valamint az ügyészség által alkalmazott megrovás végrehajtása céljából az ügyészség intézkedik.

(3) A tanács elnöke – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – az ügydöntő határozat jogerőre emelkedését követő három munkanapon belül intézkedik az értesítőlap kiállítása és megküldése iránt.

(4)111 Pénzbüntetés, elkobzás és vagyonelkobzás esetén az ügydöntő határozat rendelkező részének a Be. 459. § (1) és (2) bekezdése szerinti jogerősítési záradékkal ellátott példánya pótolja az értesítőlap kiállítását, és a végrehajtás alapjául szolgál.

(5) A (3) bekezdés alkalmazásában ügydöntő határozat alatt a perújítás, a felülvizsgálat, a törvényesség érdekében emelt jogorvoslat folytán, vagy a jogegységi eljárásban (a továbbiakban együtt: rendkívüli jogorvoslat) meghozott ügydöntő, illetve a kiszabott büntetést, az alkalmazott intézkedést érintő jogegységi határozatot is érteni kell.

(6) A kényszerintézkedés elrendeléséről, meghosszabbításáról, fenntartásáról vagy megszüntetéséről szóló végzés végrehajthatósága esetén a tanács elnöke haladéktalanul intézkedik a foganatosítás, illetve a szabadlábra helyezés céljából az értesítőlap azonnali kiállítása, átadása, illetőleg megküldése iránt. A tanács elnöke az értesítőlapra bírói rendelvényt vezet. Kényszerintézkedés megszüntetése esetén, ha a terhelt előállítására nem került sor, a tanács elnöke azonnal intézkedik a szabadlábra helyezés iránt a fogvatartást foganatosító szervnél.

(7)112 Ha a kényszerintézkedést az ügyészség rendeli el vagy szünteti meg, akkor haladéktalanul intézkedik a foganatosítás, illetve a szabadlábra helyezés iránt.

33. §113 (1) Ha a bíróság az értesítőlap alapjául szolgáló határozatot kijavítja, újabb értesítőlapot kiállítani nem kell. A tanács elnöke a kijavítást elrendelő határozatot nyomban megküldi annak a végrehajtásért felelős szervnek, illetve a törvényszék büntetés-végrehajtási csoportjának (a továbbiakban: bv. csoport), amelynek az értesítőlapot már megküldte, és szükség esetén a végrehajtás függőben tartása iránt intézkedik. Ha a kijavítást elrendelő határozat véglegessé vált, a bíróság a véglegessé válási záradékkal ellátott határozatát megküldi a végrehajtásért felelős szervnek, illetve a bv. csoportnak.

(2) Ha a bíróság olyan kérdésben, amelyre nézve az értesítőlap adatot tartalmaz, utóbb a Be. XCIV. Fejezete vagy a 837. § (2) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti eljárásban másként határoz, vagy a határozata mulasztását utólag pótolja, a tanács elnöke – ha erre vonatkozóan rendszeresített értesítőlap van bevezetve – értesítőlapot állít ki, és azt jogerősítési, illetve véglegessé válási záradékkal ellátott határozatával együtt haladéktalanul megküldi a végrehajtásért felelős szervnek, szabadságvesztés esetén a bv. csoportnak. Értesítőlap rendszeresítésének hiányában a tanács elnöke a jogerősítési, illetve véglegessé válási záradékkal ellátott határozatát haladéktalanul megküldi a végrehajtásért felelős szervnek, szabadságvesztés esetén a bv. csoportnak.

34. § (1) A jogerősen kiszabott szabadságvesztés azonnali foganatba vételének elrendelésekor a tanács elnöke a szabadságvesztésről kiállított értesítőlapra bírói rendelvényt vezet, és azt a végrehajtás foganatosítása végett az elítéltet a bv. intézetbe előállító rendőrnek, vagy büntetés-végrehajtási őrnek adja át.

(2)114 A tanács elnöke az (1) bekezdésben foglaltak szerint jár el, ha szabadságvesztés, illetve az elzárás kiszabása, javítóintézeti nevelés vagy kényszergyógykezelés elrendelése esetén a terhelt az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésekor – akár az adott, akár más büntetőügyben – fogva van.

(3) Ha a terhelt fogva van, de előállítására nem került sor, a tanács elnöke haladéktalanul megküldi a szabadságvesztésről, az elzárásról, a javítóintézeti nevelésről vagy a kényszergyógykezelésről kiállított és bírói rendelvénnyel ellátott értesítőlapot a végrehajtásért felelős szervnek, ha a terhelt más szervnél van fogva, a fogvatartást foganatosító szervhez, amely haladéktalanul intézkedik a terhelt átszállítása iránt.

(4)115 Ha a terhelt szabadlábon van és a szabadságvesztés azonnali foganatba vételének nincs helye, továbbá elzárás kiszabása esetén a jogerős szabadságvesztést vagy elzárást kiszabó bíróság a szabadságvesztésről kiállított értesítőlapot, az elzárásról kiállított értesítőlapot és az ügydöntő határozat rendelkező részét a székhelye szerinti törvényszéken működő bv. csoport részére küldi meg.

(5) Kényszergyógykezelés és javítóintézeti nevelés elrendelése esetén a tanács elnöke az értesítőlapra bírói rendelvényt vezet, és azt megküldi az intézkedés végrehajtásáért felelős illetékes intézetnek, továbbá intézkedik a kényszergyógykezeltnek, illetve a fiatalkorú elítéltnek az intézetbe szállítása vagy kísérése végett.

34/A. §116 A 32. § (4) és (6) bekezdése, 33. § (2) bekezdése, valamint a 34. § (1)–(3) és (5) bekezdése esetén a tanács elnöke a papíralapú határozatot – ideértve a jogerősítési, illetve véglegessé válási záradékot – és az értesítőlapon a bírói rendelvényt eredeti aláírással látja el. Ha a határozatot és a bírói rendelvénnyel ellátott értesítőlapot elektronikus úton kell megküldeni, a tanács elnöke az elektronikus okiratot minősített elektronikus aláírással látja el. Ennek hiányában a papíralapú, eredeti aláírással ellátott határozatot és értesítőlapot elektronikus okirattá kell átalakítani, és legalább minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírással vagy elektronikus bélyegzővel kell ellátni.

35. § (1) Ha a perújítás vagy felülvizsgálat folytán indult eljárásban a bíróság az alapügyben hozott bármely rendelkezés végrehajtását felfüggeszti vagy félbeszakítja, a tanács elnöke – a határozatnak a büntetést vagy intézkedést foganatosító szervhez történő megküldésével – azonnal intézkedik a szabadságvesztésre ítélt, a kényszergyógykezelt és a javítóintézeti nevelt szabadítása, illetve elbocsátása iránt.

(2)117 A tanács elnöke az (1) bekezdésben foglaltak szerint jár el, ha a fellebbezési joggal kapcsolatban benyújtott, a Be. 140. § (4) bekezdése szerinti igazolási kérelem alapján a végrehajtást felfüggeszti.

(3) Ha a rendkívüli jogorvoslat folytán meghozott határozattal a bíróság az elítéltet felmenti, a kényszergyógykezelést mellőzi, vagy az eljárást megszünteti, és a végrehajtás felfüggesztésére vagy félbeszakítására nem került sor, a tanács elnöke azonnal intézkedik a szabadságvesztésre ítélt, a kényszergyógykezelt és a javítóintézeti nevelt szabadítása, illetve elbocsátása iránt.

(4)118

(5)119

36. § (1) Az ügydöntő határozat írásba foglalását követően haladéktalanul meg kell küldeni annak kiadmányát – a vagyoni jellegű büntetések és intézkedések kivételével – a külön jogszabályban foglaltak szerint a végrehajtásért felelős szervnek, illetve a bv. csoportnak.

(2) Halasztás vagy részletfizetés engedélyezése esetén a tanács elnöke intézkedik az engedélyezés tényének és tartalmának az értesítőlapon történő feltüntetése iránt. Az értesítőlap elküldését követően meghozott határozatot haladéktalanul meg kell küldeni a végrehajtásért felelős szervnek, illetve a bv. csoportnak.

(3) Szabadságvesztés, elzárás és közérdekű munka kiszabása, kényszergyógykezelés, pártfogó felügyelet és javítóintézeti nevelés elrendelése esetén az ügydöntő határozathoz – amennyiben rendelkezésre áll – mellékelni kell:

a) az elítéltről készült pártfogó felügyelői vélemény, valamint az elítélt személy mentális és testi állapotáról készült szakvélemény, orvosi bizonyítvány másodpéldányát vagy másolatát,

b) fiatalkorú elítélt esetében a környezettanulmány és az iskolai bizonyítvány, az iskolai vagy munkahelyi jellemzés másolatát.

(4)120

A szabadságvesztés azonnali foganatba vétele, a szabadságvesztés végrehajtásának biztosítása

37. § (1) A bíróság a szabadlábon lévő elítélttel szemben a jogerősen kiszabott szabadságvesztés azonnali foganatba vételét

a) rendelheti el, ha annak tartama öt év, vagy ennél súlyosabb, és a bűncselekmény jellegére, az elítélt személyi és családi körülményeire tekintettel alaposan feltehető, hogy a szökésével vagy az elrejtőzésével a büntetés végrehajtása alól kivonná magát,

b) rendeli el, ha azt bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény miatt szabta ki.

(2) Az (1) bekezdés esetén a bíróság a székhelyén működő bv. intézet parancsnokától rövid úton büntetés-végrehajtási őr kirendelését kéri, és az elítéltet az őrnek adja át. Ha a bíróság székhelyén nincs bv. intézet, vagy a büntetés-végrehajtási őr kirendelésének akadálya van, a bíróság az elítéltnek a bv. intézetbe kísérése végett rövid úton a rendőrséget keresi meg.

38. § (1)121 Ha a végrehajtandó szabadságvesztést kiszabó ügydöntő határozat jogerőre emelkedésekor a terhelt nincs letartóztatásban, és a szabadságvesztés végrehajtásának azonnali foganatba vételét a bíróság nem rendelte el, az elítélttel szemben – a bv. intézetbe történő befogadásáig – a szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására irányuló intézkedés rendelhető el, ha a bűncselekmény jellegére, a kiszabott szabadságvesztésre az elítélt személyi és családi körülményeire – különösen az egészségi állapotára, idős korára – tekintettel alaposan feltehető, hogy ezzel is biztosítható, hogy a terhelt szökésével vagy elrejtőzésével a büntetés végrehajtása alól ne vonja ki magát.

(2) A szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására irányuló intézkedést el kell rendelni, ha a bíróság két évet meghaladó tartamú szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére halasztást engedélyezett.

(3)122 A szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására irányuló intézkedés elrendeléséről a bíróság határoz. Az intézkedés hatálya alatt álló elítélt a bíróság határozatában meghatározott területet, körzetet engedély nélkül nem hagyhatja el, a lakcímét, illetve a tényleges tartózkodási helyét nem változtathatja meg. A határozatban előírható, hogy a terhelt meghatározott időközönként a rendőrségen jelentkezzen.

(4)123 A szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására irányuló intézkedés előírásainak megtartását a rendőrség ellenőrzi.

(5)124 Ha a szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására irányuló intézkedés előírásait az elítélt megszegte, a rendőrség haladéktalanul értesíti az intézkedést elrendelő bíróságot, és az elítéltet a bíróság határozatának meghozataláig – legfeljebb hat napig – büntetés-végrehajtási őrizetét rendelheti el. A büntetés-végrehajtási őrizetet rendőrségi fogdán kell végrehajtani. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására irányuló intézkedés előírásainak megszegése esetén a szabadságvesztés azonnali foganatba vételét rendelheti el. A bíróság a szabadságvesztés azonnali foganatba vételéről való döntés során a Btk. 92. § alkalmazásával rendelkezik a büntetés-végrehajtási őrizet beszámításáról.

(6) Ha az elítélt ismeretlen helyre távozott és a tartózkodási helyének felkutatása iránt megtett intézkedések nem vezettek eredményre, a tanács elnöke elfogatóparancsot bocsát ki.

(7) A szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására irányuló intézkedést meg kell szüntetni, ha a büntetés végrehajthatósága megszűnt vagy kizárt.

(8) Ha a bíróság az elítélttel szemben nem végrehajtandó szabadságvesztés mellett alkalmazott kiutasítást és az ügydöntő határozat a kihirdetésekor jogerőre emelkedik, a bíróság a kiutasítás végrehajtása érdekében elrendeli az elítéltnek az illetékes idegenrendészeti hatósághoz történő előállítását. Az előállítás végrehajtása érdekében a tanács elnöke a rendőrséget keresi meg.

A szabadságvesztés végrehajtásának elhalasztása

39. § (1)125 A tanács elnöke a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére, ha annak hátralévő része két év, vagy annál rövidebb, az elítélt kérelmére – fontos okból – különösen az elítélt személyi vagy családi körülményeire tekintettel – legfeljebb három hónapra halasztást engedélyezhet.

(2) Ha az elítélt betegsége az életét közvetlenül veszélyezteti, a tanács elnöke

a) az (1) bekezdésben szabályozott tartamú halasztást meghaladó, határozott ideig tartó halasztást is engedélyezhet,

b) az (1) bekezdés alapján engedélyezett halasztást meghosszabbíthatja,

c) halasztást engedélyezhet a szabadságvesztés végrehajtás megkezdésére abban az esetben is, ha a szabadságvesztés hátralévő része két évnél hosszabb.

(3) El kell halasztani – kérelem nélkül, hivatalból is – a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdését annak az elítéltnek az esetében, aki

a)126 a tizenkettedik hetet meghaladó várandós, legfeljebb a szülés várható idejét követő tizenkettedik hónap végéig,

b) egy évesnél fiatalabb gyermekét gondozza.

(4) A (2) bekezdés esetében a tanács elnöke igazságügyi orvos-szakértői szakvélemény alapján állapítja meg a halasztás egészségügyi feltételeinek fennállását, és a BVOP egészségügyi szakterület vezetőjének – az elítélt egészségi állapotának büntetés-végrehajtás keretei között való kezelhetőségére vonatkozó – nyilatkozatát figyelembe véve határoz a kérelemről.

(5)127 A (3) bekezdés a) pontja esetén, ha a gyermek halva született, utóbb meghalt, vagy a gyermek véglegesen vagy tartósan kikerül az elítélt gondozásából, a szabadságvesztés végrehajtását a bíróság felhívására, amint azt a nő szülés utáni egészségi állapota lehetővé teszi, haladéktalanul meg kell kezdeni. A nő szülés utáni egészségi állapotáról a tanács elnökének a felhívására a BVOP egészségügyi szakterületének vezetője – a rendelkezésre bocsátott orvosi dokumentumok alapján – nyilatkozik.

(6) Az (1)–(3) bekezdésben meghatározott feltételek esetén sincs helye a szabadságvesztés végrehajtása elhalasztásának, ha az súlyosan veszélyeztetné a közbiztonságot vagy a közrendet, illetve ha az elítélt szökésétől vagy elrejtőzésétől kell tartani.

(7)128 Ha az igazságügyért felelős miniszter a 45. § (9) bekezdése szerint a büntetés végrehajtását elhalasztotta vagy félbeszakította, a bíróság az ezt követően a halasztás iránt benyújtott kérelem tárgyában a döntés meghozatalát mindaddig felfüggeszti, ameddig a 45. § (9) bekezdése szerinti halasztás vagy félbeszakítás tart.

(8) A katona szabadságvesztése végrehajtásának elhalasztásáról az elítélt munkáltatói jogkört gyakorló parancsnokát (vezetőjét) értesíteni kell.

(9) Ha a szabadságvesztés végrehajtásának elhalasztása iránti kérelmet olyan időben terjesztik elő, hogy annak elintézésére a végrehajtás megkezdésére kitűzött határnap előtt már nincs lehetőség, a tanács elnöke a kérelem elbírálását mellőzi és erről a kérelmezőt értesíti. Ha a szabadságvesztést már foganatba vették, a kérelmet a szabadságvesztés végrehajtásának esetleges félbeszakítása iránti intézkedés megtétele végett a bv. intézetnek megküldi.

Az elzárás végrehajtásának elhalasztása

40. § (1) A tanács elnöke az elzárás végrehajtásának megkezdésére az elítélt kérelmére fontos okból, különösen az elítélt személyi vagy családi körülményeire való tekintettel, legfeljebb három hónapra halasztást engedélyezhet.

(2) Ha az elítélt betegsége az elítélt életét közvetlenül veszélyezteti, a tanács elnöke

a) az (1) bekezdésben szabályozott tartamú halasztást meghaladó, határozott ideig tartó halasztást is engedélyezhet,

b) az (1) bekezdés alapján engedélyezett halasztást meghosszabbíthatja.

(3) El kell halasztani – kérelem nélkül, hivatalból is – az elzárás végrehajtásának megkezdését annak az elítéltnek az esetében, aki

a) a tizenkettedik hetet meghaladó várandós, legfeljebb a szülés várható idejét követő tizenkettedik hónap végéig,

b) egy évesnél fiatalabb gyermekét gondozza.

(4) A (2) bekezdés esetében a tanács elnöke igazságügyi orvos-szakértői szakvélemény alapján állapítja meg a halasztás egészségügyi feltételeinek fennállását, és a BVOP egészségügyi szakterület vezetőjének – az elítélt egészségügyi állapotának büntetés-végrehajtás keretei között való kezelhetőségére vonatkozó – nyilatkozatát figyelembe véve határoz a kérelemről.

(5)129 A (3) bekezdés a) pontja esetén, ha a gyermek halva született, utóbb meghalt, vagy a gyermek véglegesen vagy tartósan kikerül az elítélt gondozásából, az elzárás végrehajtását a bíróság felhívására, amint azt a nő szülés utáni egészségi állapota lehetővé teszi, haladéktalanul meg kell kezdeni. A nő szülés utáni egészségi állapotáról a tanács elnökének a felhívására a BVOP egészségügyi szakterületének vezetője – a rendelkezésre bocsátott orvosi dokumentumok alapján – nyilatkozik.

(6) Az (1)–(4) bekezdésben meghatározott feltételek esetén sincs helye az elhalasztásnak, ha az súlyosan veszélyeztetné a közbiztonságot vagy a közrendet, illetve ha az elítélt szökésétől vagy elrejtőzésétől kell tartani.

(7) Az elzárás végrehajtásának elhalasztása iránti kérelemmel összefüggésben a 39. § (7)–(9) bekezdését értelemszerűen alkalmazni kell.

A közérdekű munka végrehajtásának elhalasztása

41. §130 (1) A tanács elnöke a közérdekű munka végrehajtásának megkezdésére az elítélt kérelmére fontos okból, különösen az elítélt személyi vagy családi körülményeire való tekintettel, legfeljebb három hónapra halasztást engedélyezhet.

(2) Ha az elítélt betegsége az elítélt életét közvetlenül veszélyezteti, a tanács elnöke

a) az (1) bekezdésben szabályozott tartamú halasztást meghaladó, határozott ideig tartó halasztást is engedélyezhet,

b) az (1) bekezdés alapján engedélyezett halasztást meghosszabbíthatja.

(3) El kell halasztani – kérelem nélkül, hivatalból is – a közérdekű munka végrehajtásának megkezdését annak az elítéltnek az esetében, aki

a) a tizenkettedik hetet meghaladó várandós, legfeljebb a szülés várható idejét követő tizenkettedik hónap végéig,

b) egy évesnél fiatalabb gyermekét gondozza.

(4) A (2) bekezdés esetében a tanács elnöke igazságügyi orvosszakértői szakvélemény alapján állapítja meg a halasztás egészségügyi feltételeinek fennállását.

(5) Ha a közérdekű munka végrehajtásának elhalasztása iránti kérelmet olyan időben terjesztik elő, hogy annak elintézésére a végrehajtás megkezdésére kitűzött határnap előtt már nincs lehetőség, a tanács elnöke a kérelem elbírálását mellőzi és erről a kérelmezőt értesíti, és a kérelmet a közérdekű munka végrehajtásának esetleges félbeszakítása iránti intézkedés megtétele végett a büntetés-végrehajtási bírónak, tájékoztatásul az illetékes pártfogó felügyelői szolgálatnak is megküldi.

(6) A büntetés végrehajtását haladéktalanul meg kell kezdeni, ha

a) az elítélt gyermeke halva született, utóbb meghalt, vagy a gyermek véglegesen vagy tartósan kikerült az elítélt gondozásából, és azt a nő szülés utáni egészségi állapota lehetővé teszi,

b)131 az elítélt részére a gyermekgondozási díj, gyermekgondozást segítő ellátás vagy gyermeknevelési támogatás folyósítását egy év eltelte előtt megszüntetik,

c)132 az elítélt fogvatartása vagy olyan bűnügyi felügyelete, amelynek keretében a bíróság a terhelt számára előírta, hogy lakást, egyéb helyiséget, intézményt, vagy ahhoz tartozó bekerített helyet engedély nélkül nem hagyhatja el, megszűnik, kivéve ha a közérdekű munka végrehajtásának e törvény szerinti végrehajtási akadálya áll fenn.

(7) A (6) bekezdés a) pontja szerinti szülés utáni egészségi állapotról az igazságügyi orvos-szakértő vagy a szülést levezető egészségügyi intézmény főorvosa nyilatkozik.

Halasztás és részletfizetés engedélyezése pénzbüntetés esetén

42. § (1) Ha az elítélt valószínűsíti, hogy a pénzbüntetés azonnali vagy egy összegben való megfizetése magának, vagy tartásra szoruló hozzátartozójának a büntetés célján túlmenő jelentős anyagi nehézséget okozna, és megalapozottan feltehető, hogy az elítélt a meghosszabbított határidőben fizetési kötelezettségének pontosan eleget tesz, részére a bíróság legfeljebb három hónapi halasztást, illetve azt engedélyezheti, hogy a pénzbüntetést két éven belül, részletekben fizesse meg.

(2) A pénzbüntetés megfizetésére adott halasztás fontos okból egy alkalommal, legfeljebb további három hónappal meghosszabbítható.

(3)133 A részletfizetés olyan, havonta fizetendő összegben engedélyezhető, amely osztható a pénzbüntetés esetén az ügydöntő határozatban megállapított napi tétel összegével.

(4) A pénzbüntetés szabadságvesztésre történő átváltoztatását követően halasztás vagy részletfizetés nem engedélyezhető.

Javítóintézeti nevelés végrehajtásának elhalasztása

43. § (1)134 A fiatalkorúval szemben jogerős ügydöntő határozatban elrendelt javítóintézeti nevelés végrehajtását a tanács elnöke a 39. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek mellett és keretek között elhalasztja.

(2) Ha a fiatalkorú egészségi állapota indokolja, három hónapot meghaladóan, vagy ismételten is engedélyezhető halasztás.

A kiutasítás végrehajtásának elhalasztása135

43/A. §136 (1) A tanács elnöke az elítélt kérelmére a kiutasítás végrehajtásának megkezdésére fontos okból – különösen az elítélt személyi vagy családi körülményeire tekintettel – legfeljebb három hónapra halasztást engedélyezhet.

(2) Ha az elítélt betegsége az életét közvetlenül veszélyezteti, a tanács elnöke

a) az (1) bekezdésben szabályozott tartamú halasztást meghaladó, határozott ideig tartó halasztást is engedélyezhet,

b) az (1) bekezdés alapján engedélyezett halasztást meghosszabbíthatja.

(3) El kell halasztani – kérelem nélkül, hivatalból is – a kiutasítás végrehajtásának megkezdését annak az elítéltnek az esetében, aki

a) a tizenkettedik hetet meghaladó várandós, legfeljebb a szülés várható idejét követő tizenkettedik hónap végéig,

b) egy évesnél fiatalabb gyermekét gondozza.

(4) A (2) bekezdés esetében a tanács elnöke igazságügyi orvos-szakértői szakvélemény alapján állapítja meg a halasztás egészségügyi feltételeinek fennállását.

(5) A (3) bekezdés a) pontja esetén, ha a gyermek halva született, utóbb meghalt, vagy a gyermek véglegesen vagy tartósan kikerül az elítélt gondozásából, a kiutasítás végrehajtását a bíróság felhívására, amint azt a nő szülés utáni egészségi állapota lehetővé teszi, haladéktalanul meg kell kezdeni. A nő szülés utáni egészségi állapotáról a tanács elnökének a felhívására az igazságügyi orvos-szakértő nyilatkozik.

(6) Az (1)–(3) bekezdésben meghatározott feltételek esetén sincs helye a kiutasítás végrehajtása elhalasztásának, ha az súlyosan veszélyeztetné a közbiztonságot vagy a közrendet.

A rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtásának elhalasztása137

43/B. §138 (1) A tanács elnöke a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtásának megkezdésére a rendbírsággal sújtott kérelmére a 40. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott feltételek mellett halasztást engedélyezhet, illetve a 40. § (3) bekezdésében meghatározott okból és keretek között halasztást engedélyez.

(2) A halasztási kérelem elbírálása során a 39. § (7)–(9) bekezdését és a 40. § (4)–(5) bekezdését értelemszerűen alkalmazni kell.

A halasztás és a részletfizetés engedélyezésének eljárási szabályai

44. § (1) A halasztás és a részletfizetés iránti kérelemnek nincs halasztó hatálya.

(2)139 A kérelemről, ha azt a terhelt az ügydöntő határozat jogerőre emelkedését követően nyomban előterjesztette – a jelen lévő ügyész nyilatkozatát követően –, az ügydöntő határozatot hozó bíróság dönt, a határozatát indokolni köteles.

(3)140 A terhelt később előterjesztett kérelmének elbírálására a Be. XCIV. Fejezete szerinti egyszerűsített felülvizsgálat szabályait kell értelemszerűen alkalmazni azzal, hogy a bíróság nem ügydöntő végzéssel határoz. Ha a bíróság az ügyiratok alapján dönt, a kérelemről bírósági titkár is határozhat.

(4)141 A pénzbüntetés tekintetében a halasztás vagy a részletfizetés engedélyezése tárgyában hozott határozat ellen nincs helye fellebbezésnek.

(5)142 A szabadságvesztés, az elzárás, a közérdekű munka és a javítóintézeti nevelés végrehajtásának elhalasztása tárgyában hozott határozat ellen az ügyészség, az elítélt, a törvényes képviselő és a védő, a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtásának elhalasztása tárgyában hozott határozat ellen az ügyészség és a rendbírsággal sújtott személy fellebbezhet. Ha a halasztást a (2) bekezdés alapján a másodfokú bíróság engedélyezte, a fellebbezés elbírálására a Be. 614. §-a megfelelően irányadó.

(5a)143 A kiutasítás végrehajtásának elhalasztása tárgyában hozott határozat ellen nincs helye fellebbezésnek.

(6)144 A tanács elnöke szabadságvesztés esetén a 39. § (2) és (3) bekezdésében, elzárás esetén a 40. § (2) és (3) bekezdésében, a rendbírság helyébe lépő elzárás esetén 43/B. § (1) bekezdésében meghatározott körben – a 39. § (4) bekezdésére és a 40. § (4) bekezdésére figyelemmel – szükség szerint intézkedik a büntetés-végrehajtási bírónál a végrehajtás függőben tartása iránt.

(7) Az elítéltet bejelentési kötelezettség terheli minden olyan tény vagy körülmény tekintetében, amely a végrehajtás elrendeléséhez alapul szolgál. Ennek elmulasztása esetén rendbírsággal sújtható. Az elítéltet a halasztást engedélyező határozatban tájékoztatni kell bejelentési kötelezettségéről, továbbá a bejelentés elmulasztása jogkövetkezményéről.

Bírósági mentesítés145

44/A. §146 (1) A Btk. 101. § (1) és (2) bekezdése szerinti büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli utólagos bírósági mentesítést az elítélt, a védő, illetve a fiatalkorú törvényes képviselője az alapügyben elsőfokon eljárt bíróságnál kérheti. Több elítélés esetében a magasabb hatáskörű bíróság, ennek hiányában az a bíróság jár el, amely a legsúlyosabb büntetést szabta ki. Ha a büntetések azonos súlyúak, a bíróságok közül az jár el, amelyhez a kérelem elsőként beérkezett.

(2) Ha az egyik ügyben katonai büntetőeljárás volt folyamatban, az a bíróság jár el, amely a katonai büntetőeljárást lefolytatta, kivéve, ha a katonai büntetőeljárás hatályát a Be. 696. § (3) bekezdése alapozta meg.

(3) A kérelem elbírálására a Be. XCIV. Fejezete szerinti egyszerűsített felülvizsgálat szabályait kell értelemszerűen alkalmazni. A bíróság a kérelem elbírálása előtt beszerzi az ügyészség nyilatkozatát. Ha az utólagos bírósági mentesítésre irányuló kérelem felfüggesztett szabadságvesztéshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alóli mentesítésre irányul és az elítélt pártfogó felügyelet alatt áll, a bíróság összefoglaló jelentés elkészítését rendeli el a pártfogó felügyelet végrehajtásának tapasztalatairól.

(4) Ha a mentesítés törvényi előfeltételei hiányoznak, a bíróság a kérelmet elutasítja, egyébként érdemben elbírálja.

(5) A bíróság a mentesítést kimondó határozat hatályon kívül helyezéséről az ügyészség indítványára vagy hivatalból utólag határoz, ha

a) a mentesítés hatályát vesztette [Btk. 101. § (4) bekezdés és 102. § (2) bekezdés], vagy

b) utóbb megállapítják, hogy a mentesítésnek törvényi akadálya volt.

Kegyelmi eljárás

45. §147 (1) Kegyelem iránti előterjesztést – hivatalból vagy kérelemre – a még végre nem hajtott büntetés, a próbára bocsátás, a jóvátételi munka és a javítóintézeti nevelés elengedésére vagy mérséklésére, illetve a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítésre az igazságügyért felelős miniszter tehet a köztársasági elnökhöz.

(2) Az (1) bekezdésben fel nem sorolt intézkedés mérséklése vagy elengedése, valamint a már végrehajtott büntetés vagy intézkedés utólagos elengedése iránt, illetve ha a mentesülés a bíróság határozata vagy a törvény alapján már beállt, kegyelmi kérelem nem nyújtható be, illetve hivatalból kegyelmi eljárás nem kezdeményezhető.

(3) Kegyelmi kérelmet az elítélt, a védő, az elítélt törvényes képviselője, valamint az elítélt hozzátartozója nyújthat be.

(4) Hivatalból a kegyelmi eljárást kegyelmi kezdeményezéssel a jogerős ügydöntő határozatot hozó bíróság vagy az eljáró büntetés-végrehajtási bíró – az elsőfokon eljárt bíróság útján – indíthatja meg. Nincs helye hivatalból kegyelmi eljárás kezdeményezésének a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítésre.

(5) A még végre nem hajtott büntetés, az (1) bekezdés szerinti intézkedés elengedése vagy mérséklése, illetve a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítés iránt a kegyelmi kérelmet az elsőfokon eljárt bíróságnál kell benyújtani.

(6) Az elsőfokon eljárt bíróság tanácsának elnöke a kegyelmi eljárás során a Be. 859. § (2) bekezdése szerint az elítéltnek a kegyelmi döntéshez szükséges személyes adatait beszerzi. A bíróság e célból

a) az elítéltről környezettanulmány készítését rendelheti el,

b) fogva lévő elítélt esetén a bv. intézet vagy a javítóintézet értékelő véleményét szerezheti be, vagy

c) az elítélt életvitelével összefüggő nyilvános adatokról készített rendőrségi jelentést kérhet.

(7) A döntéshez szükséges adatokat tartalmazó ügyiratokat és egyéb iratokat, valamint a kegyelmi kérelmet, illetve a kegyelmi kezdeményezést a tanács elnöke az adatok, iratok beszerzését követő nyolc napon belül az igazságügyért felelős miniszterhez felterjeszti.

(8) Ha a kegyelmi eljárás során egészségügyi okra hivatkoznak, az igazságügyért felelős miniszter az előterjesztés előkészítése során – a büntetés végrehajtásának megkezdésére halasztó hatállyal – elrendelheti az elítéltnek a Büntetés-végrehajtás Központi Kórházában (a továbbiakban: Központi Kórház) vagy az IMEI-ben történő szakorvosi vizsgálatát.

(9) A büntetés vagy az intézkedés elengedése vagy mérséklése iránti kérelem vagy előterjesztés esetén az igazságügyért felelős miniszter elrendelheti a büntetés vagy javítóintézeti nevelés végrehajtásának a köztársasági elnök döntéséig történő elhalasztását vagy félbeszakítását.

(10) A büntetés vagy a javítóintézeti nevelés végrehajtásának elhalasztását vagy félbeszakítását az igazságügyért felelős miniszter megszünteti, ha az a körülmény, amelyre figyelemmel a halasztás vagy a félbeszakítás elrendelését alapozta, megszűnt.

(11) A büntetés vagy a javítóintézeti nevelés végrehajtásának elhalasztását vagy félbeszakítását az igazságügyért felelős miniszter megszüntetheti, ha tudomására jut, hogy

a) az elítélttel szemben a halasztás vagy a félbeszakítás tartama alatt elkövetett bűncselekmény miatt büntetőeljárás indult, vagy újabb szabadságvesztést kell végrehajtani,

b) az elítéltet más ügyben letartóztatásba helyezték.

(12) A (8)–(11) bekezdésben meghatározott esetekben az igazságügyért felelős miniszter a döntéséről tájékoztatja az elítéltet, illetve a kérelmezőt, valamint a büntetés vagy a javítóintézeti nevelés végrehajtása érdekében intézkedésre jogosult bíróságot, szabadságvesztés esetén a BVOP-t és a végrehajtásért felelős szervet.

46. §148 (1) Az igazságügyért felelős miniszter a 17. § szerinti megkereséssel élhet további olyan adatok vagy iratok beszerzése érdekében, amelyekre a kegyelmi kérelem, illetve a kegyelmi kezdeményezés hivatkozik, vagy amelyek a kegyelmi eljárás lefolytatásához szükségesek.

(2) Az igazságügyért felelős miniszter a kegyelmi eljárás során törvényben meghatározott adatkörben adatokat igényelhet a következő nyilvántartásokból:

a) bűnügyi nyilvántartási rendszer,

b) szabálysértési nyilvántartási rendszer,

c) polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartása,

d) közúti közlekedési nyilvántartás,

e) központi idegenrendészeti nyilvántartás.

(3) Az igazságügyért felelős miniszter a kegyelmi kérelmet, illetve a kegyelmi kezdeményezést a köztársasági elnökhöz akkor is felterjeszti, ha a kegyelem gyakorlása iránt nem tesz előterjesztést.

(4) A köztársasági elnök a kegyelmi döntésről szóló határozatot – az ellenjegyzési jog gyakorlása érdekében – az igazságügyért felelős miniszternek küldi meg. Ha a kegyelmi döntésről szóló határozatot az igazságügyért felelős miniszter nem ellenjegyzi, e döntését a határozat eredeti példányára rávezeti. Ellenjegyzés hiányában a kegyelmi eljárás befejeződik. Az igazságügyért felelős miniszter az ellenjegyzési jog gyakorlásáról tájékoztatja a köztársasági elnököt.

(5) Ha a kegyelmi eljárás a (4) bekezdésben meghatározotton kívül más okból fejeződik be, ennek tényét az a személy, aki előtt a kegyelmi eljárás folyamatban van, illetve az iratok felterjesztését megelőzően az elsőfokú bíróság állapítja meg.

(6) Az igazságügyért felelős miniszter a kegyelmi döntésről szóló ellenjegyzett határozatot, illetve a kegyelmi eljárásnak az (4) és (5) bekezdésben meghatározott okból történő befejezéséről szóló tájékoztatást és a kegyelmi eljárás iratait megküldi annak az elsőfokú bíróságnak, amely az ügyiratokat felterjesztette.

(7) Ha a kegyelmi döntésről szóló határozat az elítélttel szemben olyan büntetést vagy intézkedést állapít meg, amelyről a jogerős ügydöntő határozat nem rendelkezett, vagy a kiszabott büntetés végrehajtását felfüggeszti, és a Btk. vonatkozó rendelkezése alapján ehhez kötelezően pártfogó felügyelet kapcsolódik, akkor az elsőfokon eljárt bíróság nem ügydöntő határozattal ezt megállapítja. A határozattal szemben jogorvoslatnak helye nincs, a határozat a meghozatala napján válik véglegessé.

(8) A kegyelmi döntésről szóló határozatot és a (7) bekezdés szerinti határozatot, illetve a kegyelmi eljárás befejezéséről szóló tájékoztatást az ügyben elsőfokon eljárt bíróság tanácsának elnöke kézbesíti az elítéltnek és a kegyelmi kérelem előterjesztőjének, illetve a kegyelmi eljárást kezdeményező jogerős ügydöntő határozatot hozó bíróságnak vagy büntetés-végrehajtási bírónak, továbbá szükség szerint intézkedik a kegyelmi határozatba foglalt büntetés vagy intézkedés, illetve a (7) bekezdés szerinti határozattal megállapított pártfogó felügyelet végrehajtása érdekében.

(9) Ha az elítélt a szabadságvesztését, elzárását vagy a javítóintézeti nevelését tölti, részére a kegyelmi döntésről szóló határozatot, illetve a kegyelmi eljárás befejezéséről szóló tájékoztatást az igazságügyért felelős miniszter közvetlenül a bv. intézet vagy a javítóintézet útján kézbesíti, egyidejűleg a kegyelmi határozat megküldésével értesíti az elsőfokon eljárt bíróságot. A kegyelmi döntésről szóló határozatot, illetve a kegyelmi eljárás befejezéséről szóló tájékoztatást az ügyben elsőfokon eljárt bíróság tanácsának elnöke kézbesíti a kegyelmi kérelem előterjesztőjének, illetve a kegyelmi eljárást kezdeményező jogerős ügydöntő határozatot hozó bíróságnak vagy büntetés-végrehajtási bírónak.

(10) Ha az elítélt büntetésének vagy javítóintézeti nevelésének végrehajtását a kegyelmi döntés meghozataláig elhalasztották vagy félbeszakították, a kegyelmi döntésről szóló határozatot, illetve a kegyelmi eljárás befejezéséről szóló tájékoztatást az igazságügyért felelős miniszter a büntetés vagy a javítóintézeti nevelés végrehajtása érdekében intézkedésre jogosult bíróságnak, szabadságvesztés esetén a BVOP-nak és a végrehajtásért felelős szervnek is megküldi.

(11) Ha a köztársasági elnök kegyelmet gyakorolt, az elítélt részére küldött értesítés tartalmazza a kegyelemhez fűződő jogkövetkezményekről szóló tájékoztatást is.

(12) Ha a köztársasági elnök nem gyakorolt kegyelmet vagy a kegyelmi eljárás más okból fejeződött be, nincs akadálya annak, hogy az arra jogosult újabb kegyelmi kérelmet nyújtson be.

A feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek kötelező kegyelmi eljárása149

46/A. §150 (1) A feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt esetében e törvény rendelkezései alapján hivatalból kegyelmi eljárást (a továbbiakban: kötelező kegyelmi eljárás) kell lefolytatni.

(2) A kötelező kegyelmi eljárás lefolytatása nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt vagy az arra jogosult más személy az általános szabályok szerint kegyelmi kérelmet nyújtson be vagy az arra jogosult hivatalból kegyelmi eljárást kezdeményezzen.

46/B. §151 (1) Az elítéltet fogva tartó bv. intézet értesíti az igazságügyért felelős minisztert, ha az elítélt a szabadságvesztésből negyven évet kitöltött.

(2) A bv. intézet az (1) bekezdés szerinti értesítést megelőzően nyilatkoztatja az elítéltet arról, hogy a kötelező kegyelmi eljárás lefolytatásához hozzájárul-e. Az (1) bekezdés szerinti értesítéshez az elítélt hozzájáruló nyilatkozatát, a hozzájárulás megtagadásáról szóló nyilatkozatát, vagy ha az elítélt a nyilatkozattételt megtagadja, az erről kiállított jegyzőkönyvet mellékelni kell.

(3) Az elítélt hozzájárulásának hiánya esetén, vagy ha az elítélt a nyilatkozattételt megtagadja, a kötelező kegyelmi eljárás nem folytatható le.

46/C. §152 Az igazságügyért felelős miniszter – a 46/B. § szerinti értesítés beérkezésétől számított hatvan napon belül – a 46. § (2) bekezdése szerint beszerzi a kötelező kegyelmi eljárás lefolytatásához szükséges személyes adatokat, illetve a 17. § szerinti megkeresés szabályai szerint beszerzi a kötelező kegyelmi eljárás lefolytatásához szükséges, a kegyelmi ügyben hozott döntéshozatal során megvizsgálandó előkészítő iratokat, különösen

a) a bv. intézet által összeállított,

aa) az elítéltről készült kockázatértékelési összefoglaló jelentést,

ab) az elítélt biztonsági kockázati besorolásával kapcsolatos iratokat,

ac) az elítéltről készült értékelő véleményeket,

ad) az elítélttel szemben indított fegyelmi eljárásokkal kapcsolatos iratokat,

ae) az elítélt egészségi állapotára vonatkozó dokumentációt, ideértve az elítélt mentális állapotára vonatkozó szakorvosi és pszichológusi véleményeket is;

b)153 az elítélttel szemben folyamatban volt büntetőeljárás ügyiratait;

c) a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő által, az elítélt befogadó környezetéről készített környezettanulmányt;

d) – ha az elítélt a bv. intézetet arról tájékoztatja, hogy szabadulása esetén foglalkoztatása biztosított lesz – a munkáltató által kiadott foglalkoztatási nyilatkozatot.

46/D. §154 (1) Az igazságügyért felelős miniszter – legkésőbb a 46/B. § szerinti értesítés beérkezésétől számított három napon belül – értesíti a Kúria elnökét a kötelező kegyelmi eljárás megkezdéséről.

(2) A Kegyelmi Bizottság öttagú, a kötelező kegyelmi eljárásban közreműködő testület.

(3) A Kegyelmi Bizottság eseti jelleggel, tagjainak kijelölésétől a Kegyelmi Bizottság állásfoglalásának az igazságügyért felelős miniszternek történő megküldéséig működik.

(4)155 A Kegyelmi Bizottság tagjait az (1) bekezdés szerinti értesítést követően haladéktalanul a Kúria elnöke jelöli ki a Kúria büntető kollégiumának javaslata alapján. A Kegyelmi Bizottság tagjává a Kúrián vagy az ítélőtáblán büntetőügyekben eljáró bíró jelölhető ki. A kijelöléshez a bíró hozzájárulása szükséges.

(5) A Kegyelmi Bizottság tagjává nem jelölhető ki olyan bíró, aki

a) a kötelező kegyelmi eljárás alapjául szolgáló büntetőügyben vagy a szabadságvesztés végrehajtása során bíróként eljárt,

b) a kötelező kegyelmi eljárás alapjául szolgáló büntetőügyben vagy a szabadságvesztés végrehajtása során ügyészként eljárt,

c) a kötelező kegyelmi eljárás alapjául szolgáló büntetőügyben a nyomozó hatóság tagjaként eljárt,

d) az elítélt hozzátartozója,

e) a kötelező kegyelmi eljárás alapjául szolgáló büntetőügy sértettje vagy a sértett hozzátartozója.

46/E. §156 (1) Az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése szerinti követelmények a Kegyelmi Bizottság tagjaként történő eljárásra is kiterjednek.

(2) A Kegyelmi Bizottság a döntéseit szótöbbséggel hozza meg.

(3) A Kegyelmi Bizottság saját tagjai közül elnököt választ. Az elnököt akadályoztatása esetén a Kegyelmi Bizottságnak az elnök által kijelölt tagja teljes jogkörben helyettesíti.

46/F. §157 (1) Az igazságügyért felelős miniszter a 46/C. § szerinti határidőben beszerzett iratokat a rendelkezésre bocsátásukat követő nyolc napon belül megküldi a Kegyelmi Bizottság részére.

(2) A Kegyelmi Bizottság a 46/C. § szerint beszerzett iratok beérkezését követő kilencven napon belül megvizsgálja, hogy

a) az elítéltnek a büntetés végrehajtása alatt tanúsított kifogástalan magatartására, valamint arra a készségére tekintettel, hogy törvénytisztelő életmódot fog folytatni, illetve

b) az elítélt személyi vagy családi körülményeire, valamint az egészségi állapotára tekintettel

alaposan feltehető-e, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető.

(3)158 A Kegyelmi Bizottság a 17. § szerinti megkeresés szabályai szerint, illetve a 46. § (2) bekezdése alkalmazásával a kötelező kegyelmi eljárás lefolytatásához szükséges további adatokat és iratokat szerezhet be.

(4) A Kegyelmi Bizottság eljárása során bármely, a vizsgálat során lényegesnek minősülő szakkérdésben megfelelő szakértelemmel rendelkező személy közreműködését veheti igénybe vagy meghatározott szakkérdésben állásfoglalást kérhet. Az elítélt mentális állapotára vonatkozóan a Kegyelmi Bizottság köteles szakorvos vagy pszichológus szakértő közreműködését igénybe venni. A felkért szakértő az eljárás során beszerzett iratokat, adatokat megismerheti. A felkért szakértő eljárásának a költségeit az állam viseli.

(5) A Kegyelmi Bizottság az elítéltet az eljárása során meghallgatja.

(6) A Kegyelmi Bizottság a (2) bekezdés szerinti vizsgálat alapján indokolt állásfoglalást fogad el, amely a kegyelem gyakorlásával kapcsolatos javaslatot is tartalmaz.

(7) A Kegyelmi Bizottság az indokolt állásfoglalást, valamint a vizsgálata során beérkezett iratokat, beszerzett adatokat, illetve a szakértői véleményeket megküldi az igazságügyért felelős miniszternek.

46/G. §159 (1) A Kegyelmi Bizottság állásfoglalásától az igazságügyért felelős miniszter nem térhet el. Az igazságügyért felelős miniszter a Kegyelmi Bizottság állásfoglalásában szereplő tartalommal készíti el a köztársasági elnök részére a felterjesztést, amely az állásfoglalás indokolását is tartalmazza.

(2) Az igazságügyért felelős miniszter a felterjesztést a Kegyelmi Bizottság állásfoglalásának a beérkezését követő tizenöt napon belül megküldi a köztársasági elnöknek.

(3) Az igazságügyért felelős miniszter a felterjesztést az elítéltet fogva tartó bv. intézet útján megküldi az elítéltnek is.

(4)160 A kegyelmi döntésről szóló határozattal kapcsolatosan az ellenjegyzési jog gyakorlására és a kegyelmi döntésről szóló határozat, illetve a kegyelmi eljárás befejezéséről szóló tájékoztatás kézbesítésére a 46. § (4)–(11) bekezdését megfelelően alkalmazni kell.

46/H. §161 Ha a kötelező kegyelmi eljárás anélkül zárult le, hogy az elítélt kegyelemben részesült volna, és az elítélt továbbra is életfogytig tartó szabadságvesztését tölti, a kötelező kegyelmi eljárás lezárultát követően két év elteltével a kötelező kegyelmi eljárást ismételten le kell folytatni.

A büntetés-végrehajtási bíró és a bv. csoport feladatai a végrehajtás foganatosítása körében

47. § (1) A büntetések és az intézkedések végrehajtása során a bíróságra háruló feladatokat a törvényszéken működő, a törvényszék elnöke által kijelölt büntetés-végrehajtási bíró, vagy a katonai büntetőeljárásban elítélt katona esetében a büntetés-végrehajtási bíró feladatait a törvényszék elnöke által kijelölt katonai bíró (a továbbiakban együtt: büntetés-végrehajtási bíró) látja el. Büntetés-végrehajtási feladatokat esetenként a törvényszék elnöke által kijelölt más bíró is elláthat.

(2) A büntetések és az intézkedések végrehajtásának elősegítése vagy ellenőrzése érdekében bv. csoport működik, amelynek illetékessége a törvényszék illetékességi területére terjed ki.

(3) A bv. csoport munkáját a törvényszék elnöke által kijelölt büntetés-végrehajtási bíró szervezi, irányítja és ellenőrzi.

48. §162 (1)163 A szabadságvesztés – ideértve a 64. § és a 66. § szerinti szabadságvesztést is –, az elzárás, a közérdekű munka kiszabása vagy a javítóintézeti nevelés elrendelése esetén a büntetés-végrehajtási bíró a bíróság ügydöntő határozatának rendelkező része és az értesítőlapok alapján – külön jogszabályban meghatározottak szerint – megvizsgálja, hogy

a) nem állapítható-e meg a büntetés vagy az intézkedés végrehajtását kizáró ok, vagy e törvény szerinti egyéb végrehajtási akadály bekövetkezése,

b)164 az elítélt a Btk. 92–92/B. §-a alapján beszámított időt is figyelembe véve töltött-e annyi időt, hogy a kiszabott szabadságvesztést, a 64. § és 66. § szerinti szabadságvesztést, az elrendelt javítóintézeti nevelést kitöltötte, vagy a szabadságvesztésből a feltételes szabadságra bocsátása vagy javítóintézeti nevelésből az ideiglenes elbocsátása kérdésében való döntés esedékes.

(2) Ha a büntetés-végrehajtási bíró megállapítja a szabadságvesztés végrehajthatóságát, úgy az értesítőlap hiteles másolatának megküldésével értesíti a BVOP-t a szabadságvesztés megkezdésére felhívható elítéltekről.

(3)165 Ha a szabadlábon lévő elítélt befogadásáról a bv. intézet a bv. csoportot értesítette, a büntetés-végrehajtási bíró az értesítőlapra a 34/A. § szerint bírói rendelvényt vezet, és azt haladéktalanul megküldi a befogadó bv. intézet részére.

(4) A büntetés-végrehajtási bíró a hibás formában vagy tartalommal kiállított értesítőlap kijavítását saját hatáskörben elvégezheti.

(5) Elzárás, közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztés és pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés esetén, ha az elítélt szabadlábon van, a büntetés végrehajtásának megkezdésére szóló felhívást a büntetés-végrehajtási bíró adja ki.

(6) A büntetés-végrehajtási bíró a büntetés-végrehajtás során az általa lefolytatott eljárásokban hivatalból vizsgálja a büntetés vagy az intézkedés végrehajtásának törvényi akadályát, és annak fennállását – a 27. § (1) bekezdés a) és c) pontja kivételével – határozattal állapítja meg.

49. § (1) Ha a büntetőügyben eljárt bíróság a halasztás iránti kérelemmel kapcsolatosan – a 44. § (6) bekezdése alapján – a végrehajtás függőben tartása iránt küldött megkeresést, a büntetés-végrehajtási bíró intézkedik annak érdekében, hogy az elítélt részére a büntetés megkezdésére a felhívást ne küldjék ki, vagy – ha az elítélt nem jelenik meg a megjelölt határnapon a bv. intézetnél – nem bocsát ki elfogatóparancsot, illetve az elfogatóparancsot, elővezető parancsot visszavonja, vagy visszavonatja. Ha az elítéltet a bv. intézet befogadta, a büntetés-végrehajtási bíró erről haladéktalanul értesíti a megkeresést küldő bíróságot a kérelemnek, mint félbeszakítás iránti kérelemnek a továbbítása végett.

(2)166 A közérdekű munka, vagy a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés megkezdésére – az elítéltnek az átváltoztatásról hozott határozat kihirdetésekor nyomban, vagy a határozat kézbesítésétől számított nyolc napon belül bejelentett kérelmére – a büntetés-végrehajtási bíró a 39. §-ban foglaltak értelemszerű alkalmazásával halasztást engedélyezhet, határozatát indokolni köteles. Az elmulasztott határidő utolsó napjától számított tizenöt nap elteltével igazolásnak nincs helye. A halasztás tárgyában hozott határozat ellen nincs helye fellebbezésnek. A 44. § (1), (3), (6) és (7) bekezdésében foglaltakat megfelelően alkalmazni kell.

A büntetés-végrehajtási bíró eljárásának általános szabályai

50. § (1) A büntetés-végrehajtási bíró

a) egyesbíróként jár el,

b)167 az e törvényben meghatározott esetekben iratok alapján hozhatja meg a döntést, ez esetben beszerezheti az ügyészség és az elítélt nyilatkozatát. Az ügyészség és az elítélt a nyilatkozatát a bíróság felhívásától számított nyolc napon belül teheti meg; egyéb esetekben, vagy ha azt szükségesnek tartja, az elítéltet meghallgatja, bizonyítás felvétele esetén tárgyalást tart, az ügyészség, a végrehajtásért felelős szerv képviselője és a védő az elítélt meghallgatásán jelen lehet, a tárgyaláson az ügyészség és a védő jelenléte kötelező, a végrehajtásért felelős szerv képviselője jelen lehet,

c) e törvény eltérő rendelkezése hiányában a meghallgatást az indítvány, illetve az előterjesztés beérkezését követő, vagy hivatalból történő eljárás esetén, az eljárás alapjául szolgáló ténynek vagy körülménynek a tudomására jutásától számított harminc napon belüli, fogva lévő elítélt esetén tizenöt napon belüli időpontra, a tárgyalást negyvenöt napon belüli, fogva lévő elítélt esetén harminc napon belüli időpontra tűzi ki,

d)168 az elítélt vagy védője kérelmére, továbbá a bírósági felülvizsgálati kérelem alapján indult eljárásban beszerzi az ügyészség és a végrehajtásért felelős szerv véleményét, ezek beérkezésétől számított tizenöt napon belüli időpontra tűzi ki a meghallgatást, vagy harminc napon belüli időpontra a tárgyalást; ha iratok alapján dönt, a kérelmet tizenöt napon belül bírálja el,

e) a meghallgatást és a tárgyalást a bíróság épületében, ha az elítélt fogva van, a meghallgatást a bv. intézetben, vagy a javítóintézetben tartja,

f)169 az e fejezetben szabályozott eljárása során az ügy érdemében – ide nem értve a bírósági felülvizsgálati eljárást – ügydöntő végzést hoz, amely ellen

fa) – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – fellebbezésnek van helye,

fb) felülvizsgálatnak nincs helye,

g)170 az eljárást megszünteti, ha az ügyészség indítványát visszavonta, illetve az előterjesztést vagy a kérelmet visszavonták,

h)171 határozatát hatályon kívül helyezi, ha a büntetőügyben elsőfokon eljárt bíróságnak a Be. XCIV. Fejezete és a 837. § (2) bekezdés a)–b) pontja szerinti valamely eljárásban meghozott határozata ezt szükségessé teszi, ugyanígy jár el, ha hivatalból, az ügyészség indítványa, illetve az elítélt vagy védője kérelme alapján észleli, hogy valamely rendelkezése nem a törvénynek megfelelő, ezekben az esetekben a 71. § szerinti eljárásban új határozatot hoz,

i)172 az eljárást felfüggeszti, ha az elítélt ismeretlen helyre távozott, vagy külföldön tartózkodik és a kiadatása, vagy az európai elfogatóparancs alapján történő átadása iránt kell intézkedni, vagy ha a Be. XCIV. Fejezete és a 837. § (2) bekezdés a)–b) pontja szerinti valamely eljárás lefolytatására hívta fel a büntetőügyben elsőfokon eljárt bíróságot,

j) az ismeretlen helyen tartózkodó elítélttel szemben elfogatóparancsot bocsáthat ki,

k) szükség esetén szakértői vizsgálatot rendelhet el,

l)173 az e törvényben meghatározott esetekben, amennyiben a jogosult kérelmében új körülményre nem hivatkozik, a határozat hozatalát mellőzheti, és erről a kérelmezőt értesíti.

(2)174 A büntetés-végrehajtási bírói eljárásokat – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – annak a végrehajtásért felelős szervnek, szervezeti egységnek vagy javítóintézetnek a székhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró folytatja le, ahol az eljárás alapjául szolgáló büntetést vagy intézkedést végrehajtják.

(3)175 Az e fejezetben szabályozott eljárások közül azokban, amelyeknél e törvény az elítélt meghallgatását nem írja elő vagy a bírósági titkár eljárását nem tiltja meg, a büntetés-végrehajtási bíró feladatait önálló aláírási joggal a törvényszék elnöke által kijelölt bírósági titkár is elláthatja. A bírósági titkár a döntését iratok alapján hozza meg.

(4)176 A büntetés-végrehajtási bíró végzése elleni fellebbezést a törvényszék másodfokú tanácsa tanácsülésen, bizonyítás felvétele esetén tárgyaláson bírálja el. A tárgyaláson az ügyész és a védő jelenléte kötelező.

(4a)177 Az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott

a) törvényes képviselője,

b) nagykorú hozzátartozója,

c) ha külföldi állampolgár, állama konzuli tisztviselője,

d) ha kényszergyógykezelés hatálya alatt áll, házastársa vagy élettársa,

e) ha fiatalkorú, a gondozását ellátó nagykorú személy,

a büntetés-végrehajtási bírói eljárásban segítőként vehet részt, a meghallgatáson, illetve a tárgyaláson akkor lehet jelen, ha azt a büntetés-végrehajtási bíró a bíróság épületében tartja, egyéb jog akkor illeti meg, ha arról e törvény kifejezetten rendelkezik. Ha e törvény jogorvoslati jogot biztosít, akkor a segítőt felvilágosításkérési és iratmegismerési jog illeti meg. A fiatalkorú és a kényszergyógykezelt törvényes képviselőjének észrevételezési, felvilágosításkérési, indítványtételi, iratmegismerési, valamint jogorvoslati jogára a védő jogai irányadók.

(5)178 A büntetés-végrehajtási bírói eljárásban bűnügyi költség a Be. 145. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott díj vagy költség. A felmerült bűnügyi költség – e törvény eltérő rendelkezése hiányában, valamint az (1) bekezdés g) pontja kivételével – az elítéltet terheli.

(6)179 Ha e törvény, vagy más törvény eltérően nem rendelkezik, a büntetés-végrehajtási bíró eljárására a büntetőeljárás szabályait kell alkalmazni azzal, hogy bizonyítási indítvány előterjesztésére vonatkozóan a Be. 520. § nem alkalmazható és előkészítő ülés megtartásának nincs helye.

(7)180 Az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatti kártalanítás iránt indított büntetés-végrehajtási bírói eljárásokban védő alatt a jogi képviselőt is érteni kell.

51. § (1)181 A büntetés-végrehajtási bíró végzése ellen a fellebbezést, ha azt kihirdetés útján közölték, nyomban be kell jelenteni, ha azt kézbesítés útján közölték, nyolc napon belül írásban lehet benyújtani. Az elmulasztott határidő utolsó napjától számított tizenöt nap elteltével igazolásnak nincs helye. A fellebbezésnek – ha e törvény másképp nem rendelkezik – halasztó hatálya nincs a végrehajtásra.

(2)182 Fellebbezésre jogosult az ügyészség, az elítélt, a védő az elítélt hozzájárulása nélkül is, és a fiatalkorú törvényes képviselője.

(3) Ha a fellebbezési határidő valamennyi jogosultra nézve lejárt, a büntetés-végrehajtási bíró haladéktalanul, de legkésőbb három munkanapon belül az iratokat felterjeszti a törvényszék másodfokú tanácsához.

(4) A fellebbezést a törvényszék a felterjesztéstől számított tizenöt napon belül, fogva lévő elítélt esetén nyolc napon belül tanácsülésen, bizonyítás felvétele esetén tárgyaláson bírálja el. A tárgyalás határnapját a felterjesztéstől számított harminc napon belüli, fogva lévő elítélt esetén tizenöt napon belüli időpontra kell kitűzni.

(5)183 A büntetés-végrehajtási bíró és a törvényszék másodfokú határozatával szemben a Be. szerinti törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat alapján a Kúria a törvénysértés megállapítása esetén a megtámadott határozatot

a) megváltoztathatja, vagy

b) hatályon kívül helyezheti, és az eljárást megszüntetheti, vagy szükség esetén az eljárt bíróságot új eljárásra utasíthatja.

A szabadságvesztés végrehajtási fokozatának megváltoztatására irányuló eljárás

52. § (1) A szabadságvesztés végrehajtási fokozatának megváltoztatása, valamint az enyhébb fokozat kijelöléséről szóló határozat hatályon kívül helyezése iránt a bv. intézet tesz előterjesztést a büntetés-végrehajtási bíróhoz.

(2) A szabadságvesztés enyhébb végrehajtási fokozatának kijelölését leghamarabb az elítélt befogadását követő hat hónap elteltével az elítélt vagy védője is kezdeményezheti. A kérelmet a bv. intézet – értékelő véleményével és javaslatával – tizenöt napon belül továbbítja a büntetés-végrehajtási bíróhoz. Ha az enyhébb fokozat kijelölését e törvény kizárja, vagy az egy éven belül ismételten előterjesztett kérelem új körülményre nem hivatkozik, az értékelő vélemény és a javaslat elkészítését a bv. intézet mellőzheti.

(3) Az elítélt megváltozott magatartására figyelemmel a bíróság az enyhébb végrehajtási fokozat kijelölésről szóló határozatát hatályon kívül helyezheti.

(4) A büntetés-végrehajtási bíró a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül, az iratok alapján elutasíthatja, ha

a) az enyhébb végrehajtási fokozat alkalmazását e törvény kizárja,

b) az elítélt vagy a védője a hat hónapon belül ismételten előterjesztett kérelemben új körülményre nem hivatkozik, ide nem értve azt az esetet, ha a korábbi kérelem elutasítását követően a 115. § (2) bekezdés a)–d) pontja szerinti idő elteltével nyújtanak be újbóli kérelmet.

(5) Enyhébb végrehajtási fokozat kijelölésére vonatkozó előterjesztés esetén a büntetés-végrehajtási bíró az elítélt meghallgatását mellőzheti.

(6) Enyhébb végrehajtási fokozat kijelölése, valamint a fokozat megváltoztatása vagy az enyhébb fokozat kijelöléséről szóló határozat hatályon kívül helyezése iránt tett előterjesztés elutasítása esetén a bűnügyi költséget az állam viseli.

Enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása

53. § (1) A fogház vagy a börtön végrehajtásának általános szabályainál enyhébb szabályok alkalmazása, illetve alkalmazásuk megszüntetése iránt a bv. intézet tesz előterjesztést a büntetés-végrehajtási bírónak.

(2) Az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását az elítélt vagy védője is kezdeményezheti. A kérelmet a bv. intézet – értékelő véleményével és javaslatával – tizenöt napon belül továbbítja a büntetés-végrehajtási bíróhoz. Ha az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását e törvény kizárja, vagy ha az egy éven belül ismételten előterjesztett kérelem új körülményre nem hivatkozik, az értékelő vélemény és a javaslat elkészítését a bv. intézet mellőzheti.

(3) Enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása iránti előterjesztés tárgyában a büntetés-végrehajtási bíró az iratok alapján hozhatja meg a döntést; az elítélt vagy a védő által benyújtott kérelem tárgyában – a (4) bekezdésben meghatározott esetek kivételével – meghallgatást tart.

(4) A büntetés-végrehajtási bíró a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül az iratok alapján elutasíthatja, ha

a) az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását e törvény kizárja,

b) az elítélt vagy a védője a hat hónapon belül ismételten előterjesztett kérelemben új körülményre nem hivatkozik, ide nem értve azt az esetet, ha a korábbi kérelem elutasítását követően a 104. § (2) bekezdés a) és b) pontja szerinti idő elteltével nyújtanak be újbóli kérelmet.

(5) Az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazásának elrendelése, valamint az alkalmazásuk megszüntetésének mellőzése esetén a bűnügyi költséget az állam viseli.

A szabadságvesztés végrehajtási fokozatának utólagos meghatározása

54. § (1)184 Ha a szabadságvesztést az ügydöntő határozat szerint fiatalkorúak börtönében vagy fiatalkorúak fogházában kell végrehajtani, de az elítélt a huszonegyedik életévét a büntetés végrehajtásának megkezdése előtt betölti, az elsőfokon eljárt bíróság székhelye, ha más ügyben szabadságvesztését tölti, akkor a fogvatartás helye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró hivatalból, az iratok alapján a Btk. 37. §-a szerint meghatározza a szabadságvesztés fokozatát, amelynek során a Btk. 35. § (2) bekezdése alapján a törvényben meghatározottnál eggyel enyhébb végrehajtási fokozatot is meghatározhat.

(2) Ha a fiatalkorúak börtönében vagy a fiatalkorúak fogházában levő elítélt a szabadságvesztés végrehajtása alatt tölti be a huszonegyedik életévét, a szabadságvesztés fokozatának a Btk. 37. §-a alapján történő meghatározása, valamint a fiatalkorú végrehajtás során tanúsított magatartására figyelemmel a Btk. 35. § (2) bekezdésének alkalmazása iránt a bv. intézet előterjesztést tesz a büntetés-végrehajtási bírónak.

(3) Ha az előterjesztés a Btk. 35. § (2) bekezdésének alkalmazására is irányult, a büntetés-végrehajtási bíró meghallgatást tart, egyéb esetben a büntetés-végrehajtási bíró az iratok alapján a Btk. 37. §-a szerint meghatározza a szabadságvesztés fokozatát. A büntetés-végrehajtási bíró a szabadságvesztés fokozatának meghatározásakor a Btk. 35. § (2) bekezdése alapján a törvényben meghatározottnál eggyel enyhébb végrehajtási fokozatot is meghatározhat azzal, hogy az ott meghatározott szempontokon túl a fiatalkorúnak a szabadságvesztés végrehajtása során tanúsított magatartását is vizsgálni kell.

(4) A bűnügyi költséget az állam viseli.

A feltételes szabadságra bocsátás kizártságának megállapítása

55. § (1) A feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének a 87. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek alapján történő kizárására a bv. intézet tesz előterjesztést – a szabadságvesztés foganatba vételekor – a büntetés-végrehajtási bíróhoz.

(2) A büntetés-végrehajtási bíró az előterjesztés érkezésétől számított tizenöt napon belül dönt.

(3) A feltételes szabadságra bocsátás lehetősége kizárásának mellőzése esetén a bűnügyi költséget az állam viseli.

A szabadságvesztés végrehajtása alatt kóros elmeállapotúvá vált elítélttel kapcsolatos eljárás

56. § (1) Az IMEI főigazgató főorvosa előterjesztést tesz a büntetés-végrehajtási bírónak a szabadságvesztés végrehajtási helyének megváltoztatására, ha az IMEI pszichiáter szakorvosa az elítélt kóros elmeállapotára utaló tüneteket állapított meg.

(2) A büntetés-végrehajtási bíró igazságügyi elmeorvos-szakértői vélemény beszerzését rendeli el. Az eljárásban két szakértőt kell alkalmazni, ha az elítélt IMEI-be szállítására sürgősségi intézkedésként sor került, az IMEI orvosa az elmeorvos-szakértői vélemény kialakításában egyik szakértőként közreműködhet.

(3) Ha a szakértői vélemény szerint az elítélt kóros elmeállapotú, a büntetés-végrehajtási bíró a szabadságvesztés végrehajtási helyeként az IMEI-t jelöli ki.

(4)185 Ha a szakértői vélemény szerint az elítélt gondnokság alá helyezése vagy részére ideiglenes gondnok rendelése szükséges, a büntetés-végrehajtási bíró javaslatot tesz az ügyészségnek a gondnokság alá helyezés kezdeményezésére, vagy ideiglenes gondnok rendelését kezdeményezheti.

(5) Az elítélt elmeállapotának vizsgálatát félévente el kell végezni. A büntetés-végrehajtási bíró a felülvizsgálat, illetve az IMEI főigazgató főorvosa által tett, a szabadságvesztés eredeti helyének a visszaállítása iránti előterjesztésnek az elbírálása során az elítélt újabb elmeorvos-szakértői vizsgálatát rendeli el.

(6) Ha az újabb szakértői vélemény szerint az elítélt elmeállapotában bekövetkezett változás alapján az elítéltnek az IMEI-ben történő elhelyezése már nem indokolt, a büntetés-végrehajtási bíró elrendeli az elítélt visszaszállítását a bv. intézetbe.

(7)186 Ha a szakértői vélemény szerint az elítélt gondnokság alá helyezése vagy az ideiglenes gondnok rendelés megszüntetése indokolt, a büntetés-végrehajtási bíró javaslatot tesz az ügyészségnek a gondnokság alá helyezés megszüntetésének a kezdeményezésére, vagy az ideiglenes gondnok rendelés megszüntetését kezdeményezi.

(8) Ha a szabadságvesztés tartamának lejártát megelőző, valamint a feltételes szabadságra bocsátás esedékessége előtt két hónappal az elítélt visszaszállítására nem került sor, a büntetés-végrehajtási bíró az elítélt igazságügyi elmeorvos-szakértői vizsgálatát rendeli el, kivéve, ha az előző szakértői vélemény két hónapon belüli időpontban készült. Ha a szakértői vélemény alapján az elítélt további gyógykezelése indokolt, a büntetés-végrehajtási bíró felhívja az IMEI főigazgató főorvosát, hogy az egészségügyről szóló törvény alapján kezdeményezze a szabaduló elítélt pszichiátriai gyógykezelését.

(9) A büntetés-végrehajtási bíró határozatait az iratok alapján is meghozhatja. A büntetés-végrehajtási bíró határozatával szemben a nagykorú elítélt törvényes képviselője, házastársa vagy élettársa is jogosult a fellebbezésre.

(10) A bűnügyi költséget az állam viseli.

A feltételes szabadságra bocsátásra irányuló eljárás

57. § (1) A feltételes szabadságra bocsátásról (Btk. 38., 39., 42–43. §) a büntetés-végrehajtási bíró a bv. intézet előterjesztése alapján, a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontja előtt – kivéve, ha az elítélt annyi időt töltött előzetes fogvatartásban, hogy az esedékesség már bekövetkezett –, az elítélt meghallgatása után határoz.

(2) A határozat meghozatala előtt a büntetés-végrehajtási bíró – feltéve, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontjáig rendelkezésre álló idő legalább két hónap – elrendelheti a pártfogó felügyelői vélemény beszerzését.

(3) A pártfogó felügyelő a (2) bekezdésben írt pártfogó felügyelői vélemény elkészítése érdekében az elítéltet a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontja előtt legalább két hónappal a bv. intézetben meghallgatja és vele ettől az időponttól kezdődően rendszeresen érintkezhet.

(4) A büntetés-végrehajtási bíró a határozott ideig tartó szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátott elítélt pártfogó felügyeletét (Btk. 69. §) rendelheti el, és az elítélt számára a Btk. 71. § (2)–(3) bekezdése alapján külön magatartási szabályokat írhat elő.

(5) A büntetés-végrehajtási bíró az életfogytig tartó szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátott elítélt számára a Btk. 71. § (2)–(3) bekezdése alapján külön magatartási szabályokat írhat elő.

(6) Ha a büntetés-végrehajtási bíró az elítéltet nem bocsátotta feltételes szabadságra, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét később újból megvizsgálhatja. Ebben az esetben elrendelheti a pártfogó felügyelői vélemény beszerzését.

(7) Ha a büntetés-végrehajtási bíró az elítéltet nem bocsátotta feltételes szabadságra, a feltételes szabadságra bocsátást az elítélt vagy védője is kezdeményezheti. A kérelmet a bv. intézet – értékelő véleményével és javaslatával – harminc napon belül továbbítja a büntetés-végrehajtási bíróhoz. Ha az egy éven belül ismételten előterjesztett kérelem új körülményre nem hivatkozik, az értékelő vélemény és a javaslat elkészítését a bv. intézet mellőzheti.

(8) Ha a büntetés-végrehajtási bíró az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltet nem bocsátotta feltételes szabadságra, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét legkésőbb két év múlva, azt követően évente megvizsgálja. Ilyen esetekben elrendelheti a pártfogó felügyelői vélemény beszerzését.

58. § (1)187 A feltételes szabadságra bocsátásról soron kívül kell határozni, ha a Btk. 92–92/B. §-a alapján beszámított időt is figyelembe véve az elítélt az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésekor feltételes szabadságra lenne bocsátható.

(2)188 A büntetés-végrehajtási bíró

a)189 a meghallgatás időpontjáról a bv. intézetet és az ügyészséget, a védőt, ha a pártfogó felügyelő meghallgatása szükséges, a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelőt, továbbá, ha az elítélt fiatalkorú, a törvényes képviselőjét értesíti,

b) ha az elítélt szabadlábon van, az elítéltet a meghallgatásra idézi.

(3)190 Ha a büntetés-végrehajtási bíró azt észleli, hogy az elítéltet a feltételes szabadság kedvezményéből a Btk. 38. § (4) bekezdésében, illetve a Btk. 45. § (7) bekezdésében foglaltak miatt az ügydöntő határozat meghozatalakor ki kellett volna zárni, a Be. 671. § 4. pontja szerinti eljárás lefolytatása érdekében az alapügyben eljárt elsőfokú bíróságot keresi meg, és az elsőfokú bíróság határozatának megküldéséig az eljárást felfüggeszti. Ha a büntetés-végrehajtási bíró megállapítja, hogy a Btk. 38. § (2) bekezdésében meghatározott minimális időtartam a szabadságvesztésből még nem telt el, a feltételes szabadságra bocsátást mellőzi.

(4) Ha a feltételes szabadságra bocsátásról való döntéshez a szükséges adatok hiányoznak, de rövid időn belül beszerezhetők, a büntetés-végrehajtási bíró a feltételes szabadságra bocsátás mellőzése helyett a meghallgatást elnapolja, és a meghallgatásra új határnapot tűz ki.

(5) A bűnügyi költséget az állam viseli.

59. § (1) Ha a büntetés-végrehajtási bíró az elítélt feltételes szabadságra bocsátását rendelte el, de a bv. intézet a feltételes szabadságra bocsátás esedékességének napjáig arról értesíti, hogy az elítélt súlyos fegyelmi vétséget követett el, a büntetés-végrehajtási bíró a feltételes szabadságra bocsátást újból megvizsgálja, és ennek alapján a végzését hatályon kívül helyezheti.

(2) Ha a büntetés-végrehajtási bíró a szabadlábon lévő elítéltet nem bocsátotta feltételes szabadságra, az elítélt kérelmére, a szabadságvesztés megkezdésére a 39. § szerint halasztást engedélyezhet.

(3)191 Ha a feltételes szabadságra bocsátást elrendelő végzés ellen az ügyészség fellebbezést nyújt be, ennek a feltételes szabadság megkezdésére halasztó hatálya van. Az ügyészség a fellebbezésről – a fellebbezés benyújtásával egy időben – értesíti a bv. intézetet.

(4) Ha a másodfokú bíróság a végzést helyben hagyja, haladéktalanul értesíti a bv. intézetet a szabadítás érdekében.

(5) A (3) bekezdés esetén, ha a másodfokú bíróság a végzést helyben hagyja, a bűnügyi költséget az állam viseli.

60. § (1) Ha a büntetés-végrehajtási bíró az elítélt feltételes szabadságra bocsátását mellőzte, de úgy ítéli meg, hogy az elítélt később feltételes szabadságra bocsátható, felhívja a bv. intézetet, hogy az általa meghatározott időpontban, amely

a) öt évet meg nem haladó szabadságvesztés esetén nem lehet kevesebb, mint a feltételes szabadságra bocsátás mellőzéséről hozott határozat napjától számított három hónap,

b) öt évet meghaladó tartamú szabadságvesztés esetén nem lehet kevesebb, mint a feltételes szabadságra bocsátás mellőzéséről hozott határozat napjától számított hat hónap,

tegyen újabb előterjesztést.

(2) Az elítélt magatartásában tartósan bekövetkezett, lényeges változásra figyelemmel a bv. intézet ismételten előterjesztést tehet, ha a büntetés-végrehajtási bíró – feltételes szabadságra bocsátást mellőző – határozatától számítva hat hónap már eltelt.

(3) A bűnügyi költséget az állam viseli.

A feltételes szabadság megszüntetésére irányuló eljárás

61. § (1)192 Ha a magatartási szabályok súlyos megszegése miatt a feltételes szabadság megszüntetésének lehet helye, az ügyészség az elítélt lakcíme, illetve tényleges tartózkodási helye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bírónak indítványt tesz.

(2)193 Ha az elítélt elfogása előtt a hatóság elől elrejtőzött, vagy a még végrehajtásra váró szabadságvesztés tartamára tekintettel, avagy egyéb okból alaposan feltehető, hogy szökésével vagy elrejtőzésével a büntetés végrehajtása alól kivonná magát, illetve alaposan tartani kell attól, hogy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el, az ügyészség, az indítvány benyújtása után a büntetés-végrehajtási bíró elrendelheti a szabadságvesztés ideiglenes foganatba vételét.

(3) A határozatban a szabadságvesztés ideiglenes foganatba vételének az időtartamáról is rendelkezni kell, amely a feltételes szabadságra bocsátás megszüntetése esetén még letöltendő szabadságvesztés tartamáig terjedhet, de nem haladhatja meg a harminc napot. A határozat a fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.

(4)194 Az ügyészség által elrendelt ideiglenes foganatba vétel időtartama legfeljebb öt nap. Az ügyészség határozata ellen a Be. szerinti panasznak van helye.

(5)195 Az ügyészség indítványának elutasítása esetén a bűnügyi költséget az állam viseli.

A reintegrációs őrizet elrendelése és megszüntetése, valamint a reintegrációs őrizetben lévő elítélt feltételes szabadságra bocsátására vonatkozó eljárás különleges szabályai196

61/A. §197 (1) A reintegrációs őrizet elrendelésére a bv. intézet tesz előterjesztést a büntetés-végrehajtási bírónak.

(2) A reintegrációs őrizet elrendelését a szabadságvesztés végrehajtása alatt egy alkalommal az elítélt vagy védője is kezdeményezheti. A kérelmet a bv. intézet – értékelő véleményével és javaslatával – tizenöt napon belül továbbítja a büntetés-végrehajtási bíróhoz.

(3) A reintegrációs őrizet elrendelése esetén a büntetés-végrehajtási bíró jelöli ki az elítélt tartózkodási helyéül szolgáló lakást. A végzésben meghatározza, hogy a kijelölt lakás és a hozzá tartozó bekerített hely milyen – elsősorban a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítását szolgáló, munkavégzési vagy gyógykezelési – célból és milyen időtartamban hagyható el.

(4) A reintegrációs őrizet elrendelése iránti előterjesztés tárgyában a büntetés-végrehajtási bíró az iratok alapján is meghozhatja a döntést; az elítélt vagy a védő által benyújtott kérelem tárgyában – az (5) bekezdésben meghatározott esetek kivételével – meghallgatást tart.

(5) A büntetés-végrehajtási bíró a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül az iratok alapján elutasítja, ha a reintegrációs őrizet elrendelését e törvény kizárja.

(6)198 Az elítélt vagy a védő kérelmére a büntetés-végrehajtási bíró a reintegrációs őrizet elrendeléséről szóló határozatnak a lakás kijelölésére, valamint a kijelölt lakás és az ahhoz tartozó bekerített hely elhagyásának feltételeire vonatkozó részét megváltoztathatja vagy eseti jelleggel engedélyezheti az elítélt meghatározott célból történő eltávozását. A büntetés-végrehajtási bíró a kérelemről öt napon belül, sürgős szükség esetén soron kívül – az iratok alapján – határoz. Az eljárást a reintegrációs őrizet végrehajtására kijelölt lakás elhelyezkedése szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró folytatja le.

(7) A reintegrációs őrizet elrendelésével kapcsolatos eljárás bűnügyi költségét az állam viseli.

61/B. §199 (1) Ha a reintegrációs őrizet alatt az elítélt feltételes szabadságra bocsátásáról kell dönteni, és a bv. intézet az előterjesztésben a feltételes szabadságra bocsátás engedélyezésére tesz javaslatot, a büntetés-végrehajtási bíró az elítélt meghallgatását mellőzheti.

(2) Ha a büntetés-végrehajtási bíró az elítélt feltételes szabadságra bocsátását rendelte el, de a bv. intézet a feltételes szabadságra bocsátás esedékességének napjáig arról értesíti, hogy az elítélt a reintegrációs őrizet magatartási, illetve az elektronikus távfelügyeleti eszköz vállalt alkalmazási szabályait megszegte, az elektronikus távfelügyeleti eszközt megrongálta vagy használhatatlanná tette, a büntetés-végrehajtási bíró a feltételes szabadságra bocsátást újból megvizsgálja, és ennek alapján a végzését hatályon kívül helyezheti.

(3)200 Ha a büntetés-végrehajtási bíró az elítélt feltételes szabadságra bocsátását mellőzte, a reintegrációs őrizetet megszünteti és megteszi a szükséges intézkedéseket a szabadságvesztés fennmaradó részének a letöltése érdekében.

(4)201 Az eljárást a reintegrációs őrizet végrehajtására kijelölt lakás elhelyezkedése szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró folytatja le. A büntetés-végrehajtási bíró eljárására egyebekben az 57–59. §-t kell alkalmazni.

61/C. §202 (1)203 A reintegrációs őrizet megszüntetéséről a büntetés-végrehajtási bíró a bv. intézet előterjesztésére soron kívül, az iratok alapján határoz. Az eljárást a reintegrációs őrizet végrehajtására kijelölt lakás elhelyezkedése szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró folytatja le.

(1a)204 A bv. szerv vezetője a 187/E. § (1) bekezdés a) és b) pontja esetében – kivéve, ha az elítélt ismeretlen helyre távozott – az előterjesztés megküldésével egyidejűleg haladéktalanul kezdeményezi az ügyészségnél a szabadságvesztés ideiglenes foganatba vételének elrendelését. Ez esetben az előterjesztésben utalni kell arra, hogy a szabadságvesztés ideiglenes foganatba vételét kezdeményezte a bv. szerv vezetője az ügyészségnél.

(1b)205 Az ügyészség a szabadságvesztés ideiglenes foganatba vételét soron kívül elrendeli, ha

a) a végrehajtásra váró újabb szabadságvesztés tartamára tekintettel alaposan feltehető, hogy az elítélt szökésével vagy elrejtőzésével a büntetés végrehajtása alól kivonná magát,

b) alappal tartani lehet attól, hogy az elítélt szabadságvesztéssel fenyegetett újabb bűncselekményt vagy szabálysértési elzárással is sújtható szabálysértést követne el, illetve a megkezdett cselekményt folytatná, vagy

c) az elítélt a magatartási szabályokat, illetve az elektronikus távfelügyeleti eszköz vállalt alkalmazási szabályait súlyosan megszegte.

(1c)206 Az ideiglenes foganatba vétel a büntetés-végrehajtási bírónak a reintegrációs őrizet megszüntetéséről való döntése meghozataláig, de legfeljebb a még letöltendő szabadságvesztés tartamáig terjedhet. Az ügyészség határozata ellen a Be. szerinti panasznak van helye. Az ideiglenes foganatba vétel végrehajtása érdekében az ügyészség a rendőrség útján intézkedik. Az ügyészség a határozatát haladéktalanul megküldi a büntetés-végrehajtási bírónak.

(2) Ha az elítélt ismeretlen helyre távozik, a büntetés-végrehajtási bíró a reintegrációs őrizet megszüntetéséről szóló határozat meghozatalával egyidejűleg elfogatóparancsot bocsát ki.

61/D. §207 E cím alkalmazásával – ideértve a feltételes szabadságra bocsátásról az elítélt meghallgatásának mellőzésével – lefolytatott eljárásokban a 61/A. § (5) és (6) bekezdésében foglalt kivétellel bírósági titkár nem járhat el.

A próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése208

61/E. § (1) A pártfogó felügyelet magatartási szabályainak súlyos megszegése miatt a próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendeléséről a büntetés-végrehajtási bíró az ügyészség indítványára, az elítélt meghallgatása után határoz.

(2) Az eljárást az elítélt lakcíme, illetve tényleges tartózkodási helye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró folytatja le.

(3) A próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását elrendelő végzés elleni fellebbezésnek halasztó hatálya van.

(4) Ha a próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását nem rendelik el, a bűnügyi költséget az állam viseli.

(5) A büntetés-végrehajtási bíró a szabadságvesztés megkezdésére fontos okból halasztást engedélyezhet.

Az elzárás végrehajthatósága megszűnésének megállapítása

62. § (1) A büntetés-végrehajtási bíró hivatalból, vagy a bv. intézet előterjesztése alapján, a 278. §-ban meghatározott ok fennállása esetén az iratok alapján megállapítja az elzárás végrehajthatósága megszűnését. Az eljárásnak az elítélt kérelmére is helye van.

(2)209 Az eljárást az elzárás végrehajtására kijelölt bv. intézet székhelye, ha az elzárást még nem vették foganatba, az elítélt lakcíme, illetve tényleges tartózkodási helye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró folytatja le.

(3) A bűnügyi költséget az állam viseli.

A közérdekű munka végrehajthatósága megszűnésének megállapítása

63. § (1) A büntetés-végrehajtási bíró hivatalból vagy a pártfogó felügyelő előterjesztésére, a 289. §-ban meghatározott ok fennállása esetén az iratok alapján megállapítja a közérdekű munka végrehajthatósága megszűnését. Az eljárásnak az elítélt kérelmére is helye van.

(2)210 Az eljárást a közérdekű munka végrehajtására kijelölt munkahely, ha a kijelölésre még nem került sor, az elítélt lakcíme, illetve tényleges tartózkodási helye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró folytatja le.

(3) A bűnügyi költséget az állam viseli.

A közérdekű munka átváltoztatása szabadságvesztésre

64. § (1)211 A közérdekű munka megtagadása vagy nem teljesítése miatt annak szabadságvesztésre való átváltoztatását az ügyészség a pártfogó felügyelő jelentése alapján indítványozza a büntetés-végrehajtási bírónál.

(2)212 Az eljárást a közérdekű munka végrehajtására kijelölt munkahely, ha a kijelölésre még nem került sor, az elítélt lakcíme, illetve tényleges tartózkodási helye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró folytatja le.

(3) Ha a büntetés-végrehajtási bíró az indítványnak helyt ad, a közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztés tartamát a még le nem töltött munkaórák alapulvételével állapítja meg. Ha az átváltoztatásra nincs ok, a büntetés-végrehajtási bíró munkahely vagy új munkahely kijelölésére hívja fel a pártfogó felügyelőt.

(4) Ha az elítélt felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejét tölti, a közérdekű munka szabadságvesztésre történő átváltoztatásakor a büntetés-végrehajtási bíró határozatában megállapítja, hogy a próbaidő az átváltoztatott szabadságvesztés tartamával meghosszabbodik [Btk. 86. § (2)–(3) bekezdés].

(5) Az átváltoztatásról rendelkező végzés elleni fellebbezésnek halasztó hatálya van.

(6)213 Az ügyészség indítványának elutasítása esetén a bűnügyi költséget az állam viseli.

(7) A büntetés-végrehajtási bíró a közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztés megkezdésére fontos okból halasztást engedélyezhet, határozathozatal előtt pártfogó felügyelői vélemény beszerzését rendelheti el. E végzés ellen nincs helye fellebbezésnek.

65. § (1)214 A büntetés-végrehajtási bíró hivatalból vagy az ügyészség indítványára a Btk. 49. §-ában meghatározott feltételek fennállása esetén – az iratok alapján – a közérdekű munkát vagy annak hátralévő részét szabadságvesztésre változtatja át.

(2) A bűnügyi költséget az állam viseli.

(3) Az (1) bekezdés alapján átváltoztatott közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztésre halasztás nem engedélyezhető.

A pénzbüntetés végrehajthatósága megszűnésének megállapítása215

65/A. §216 (1) A büntetés-végrehajtási bíró hivatalból vagy a bv. intézet előterjesztésére a 293/A. § (1) bekezdésében meghatározott ok fennállása esetén, az iratok alapján megállapítja a pénzbüntetés végrehajthatósága megszűnését. Az eljárásnak az elítélt vagy védője kérelmére is helye van.

(2) Az eljárást annak a törvényszéknek a gazdasági hivatala szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró folytatja le, amely a pénzbüntetés végrehajtása érdekében intézkedett. Ha az elítélt fogva van, az eljárást a fogvatartás helye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró folytatja le.

(3) A bűnügyi költséget az állam viseli.

A pénzbüntetés átváltoztatása szabadságvesztésre

66. § (1)217 A büntetés-végrehajtási bíró hivatalból vagy az ügyészség indítványára a Btk. 51. §-ában meghatározott feltételek fennállása esetén – az iratok alapján – a pénzbüntetést vagy annak meg nem fizetett részét szabadságvesztésre változtatja át.

(2)218 A büntetés-végrehajtási bíró hivatalból vagy az ügyészség indítványára a fiatalkorúval szemben kiszabott pénzbüntetés behajthatatlansága esetén – az iratok alapján –, ha a Btk. 112. és 113. §-a a közérdekű munka átváltoztatását lehetővé teszi, a pénzbüntetést közérdekű munkára, ha az kizárt, a pénzbüntetést szabadságvesztésre változtatja át.

(3) Az (1)–(2) bekezdés szerinti eljárást annak a törvényszéknek a gazdasági hivatala szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró folytatja le, amely a pénzbüntetés végrehajtása érdekében intézkedett.

(4) Ha az elítélt felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejét tölti, a pénzbüntetés szabadságvesztésre történő átváltoztatásakor a büntetés-végrehajtási bíró határozatában megállapítja, hogy a próbaidő az átváltoztatott szabadságvesztés tartamával meghosszabbodik [Btk. 86. § (2)–(3) bekezdés].

(5) Az (1) és (2) bekezdés alapján meghozott, átváltoztatást elrendelő végzés ellen fellebbezésnek nincs helye.

(6) A bűnügyi költséget az állam viseli.

(7) A büntetés-végrehajtási bíró a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés megkezdésére fontos okból halasztást engedélyezhet. Határozathozatal előtt pártfogó felügyelői vélemény beszerzését rendelheti el. E végzés ellen fellebbezésnek nincs helye.

A kiutasítás végrehajthatósága kizártságának megállapítására irányuló eljárás

67. § (1)219 A kiutasítás végrehajtását kizáró ok fennállásának megállapítását az ügyészség az idegenrendészeti hatóság – az elítélt kérelmére vagy hivatalból tett – kezdeményezése alapján indítványozza a büntetés-végrehajtási bírónál. Ha az eljárás az elítéltnek közvetlenül a bírósághoz benyújtott kérelmére indul, a büntetés-végrehajtási bíró beszerzi az ügyészség indítványát.

(2) Az eljárást annak az idegenrendészeti hatóságnak a székhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró folytatja le, amelynek területén az elítélt tartózkodik.

(2a)220 Ha az eljárás kérelemre indul és az elítélt idegenrendészeti őrizetben vagy kitoloncolási őrizetben van, a büntetés-végrehajtási bíró a kérelmet az ügyészség indítványának beérkezésétől számított nyolc napon belül bírálja el. Ez esetben a büntetés-végrehajtási bíró az elítéltet az idegenrendészeti hatóság útján idézi.

(3)221 A büntetés-végrehajtási bíró az idegenrendészeti hatóság kezdeményezése alapján az ügyészség indítványára, de legalább kétévenként megvizsgálja a kiutasítás végrehajthatóságát.

(4)222 A büntetés-végrehajtási bíró az iratok alapján hozhatja meg a döntést, ha az ügyészség indítványa a kiutasítás végrehajthatósága kizártságának megállapítására irányul. Az eljárásban bírósági titkár nem járhat el.

(4a)223 Ha az (1) bekezdés szerinti eljárás hivatalból indult, és az elítélt ismeretlen helyen tartózkodik, az eljárás nem függeszthető fel. Az eljárást annak az idegenrendészeti hatóságnak a székhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró folytatja le, amelynek az illetékességi területén az elítélt utolsó ismert tartózkodási helye volt. Ez esetben a büntetés-végrehajtási bíró az elítélt számára hivatalból védőt rendel ki és a döntést iratok alapján hozza meg; az ügyben bírósági titkár nem járhat el.

(5) A bűnügyi költséget az állam viseli.

A pártfogó felügyelettel kapcsolatos eljárás

68. § (1) A bv. intézet a pártfogó felügyeletnek a feltételes szabadságra bocsátáskor való elrendelése [Btk. 69. § (1) bekezdés b) pont] iránt a feltételes szabadságra bocsátás esedékessége előtt az 57. § (1) bekezdésében írt előterjesztéssel együtt tesz előterjesztést a büntetés-végrehajtási bíróhoz.

(2) A határozat meghozatala előtt a büntetés-végrehajtási bíró – feltéve, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontjáig rendelkezésre álló idő legalább három hónap – pártfogó felügyelői vélemény beszerzését rendelheti el külön magatartási szabály előírása érdekében.

(3) A büntetés-végrehajtási bíró a pártfogó felügyelet elrendeléséről a feltételes szabadságra bocsátásról szóló határozattal dönt, ha az elítélt pártfogó felügyeletét rendeli el, külön magatartási szabályt írhat elő.

(4) A pártfogó felügyelet kötelező alkalmazása esetén a bv. intézet a feltételes szabadságra bocsátás tárgyában megtett előterjesztéshez kapcsolódóan a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontja előtt legalább három hónappal előterjesztést tehet a büntetés-végrehajtási bíróhoz – külön magatartási szabály előírása érdekében – pártfogó felügyelői vélemény beszerzése iránt, ha ez az eredményesebb megelőzés érdekében szükséges.

(5) A (4) bekezdés szerinti előterjesztés alapján a büntetés-végrehajtási bíró pártfogó felügyelői vélemény beszerzését rendelheti el, és a pártfogó felügyelet alkalmazásának megállapításával külön magatartási szabályt írhat elő.

(6)224 A büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő a (2) és az (5) bekezdés szerinti pártfogó felügyelői vélemény elkészítése érdekében az elítéltet a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontja előtt legalább két hónappal a bv. intézetben meghallgatja, és vele ettől az időponttól kezdődően rendszeresen kapcsolatot tarthat.

(7)225 A Btk. 70. § (3) bekezdésében foglalt feltételek fennállása esetén a pártfogó felügyelő vagy a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő jelentést készít, és annak megküldésével a pártfogó felügyelet megszüntetésére tesz javaslatot az ügyészségnek.

(8)226 Az ügyészség indítványára a büntetés-végrehajtási bíró az elítélt pártfogó felügyeletét megszünteti, ha a pártfogó felügyelet fele része, de legalább egy év eredményesen eltelt, és annak szükségessége már nem áll fenn. A büntetés-végrehajtási bíró az iratok alapján hozhatja meg a döntést.

(9)227 Az ügydöntő határozatban előírt külön magatartási szabályok megváltoztatása iránt a pártfogó felügyelő vagy a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő tesz javaslatot a büntetés-végrehajtási bírónak. A külön magatartási szabályok megváltoztatása iránti javaslatnak a pártfogolt kérelme alapján is helye van. Ez utóbbi esetben a büntetés-végrehajtási bíró az iratok alapján hozhatja meg a döntést.

(10)228 A pártfogolt kérelme esetén a büntetés-végrehajtási bíró a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelőt meghallgathatja, és pártfogó felügyelői véleményt szerezhet be.

(11) Az e §-ban szabályozott eljárásokban a bűnügyi költséget az állam viseli.

A javítóintézeti nevelés átváltoztatása szabadságvesztésre229

68/A. §230 (1)231 A büntetés-végrehajtási bíró hivatalból vagy az ügyészség indítványára a Btk. 122. §-ában meghatározott feltételek fennállása esetén – az iratok alapján – a javítóintézeti nevelést vagy annak hátralévő részét szabadságvesztésre változtatja át.

(2) A bűnügyi költséget az állam viseli.

(3) Az (1) bekezdés alapján átváltoztatott javítóintézeti nevelés helyébe lépő szabadságvesztésre halasztás nem engedélyezhető.

Ideiglenes elbocsátás a javítóintézetből és annak megszüntetése

69. § (1) A javítóintézetből történő ideiglenes elbocsátásra az 57–59. §, a javítóintézetből történő ideiglenes elbocsátás megszüntetésének a magatartási szabályok megszegése miatt történő elrendelésére a 61. § rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy a javítóintézetből történő ideiglenes elbocsátásra az intézeti tanács tesz előterjesztést a büntetés-végrehajtási bírónak.

(2) A javítóintézetből való ideiglenes elbocsátás megszüntetése iránti eljárásban felmerült bűnügyi költséget az állam viseli, ha a büntetés-végrehajtási bíró a javítóintézetből való ideiglenes elbocsátást nem szünteti meg.

Rendelkezés az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételének a hozzáférés végleges megakadályozásával történő végrehajtásáról és annak megszüntetéséről232

69/A. §233 (1) A büntetés-végrehajtási bíró hivatalból vagy az ügyészség indítványára – az iratok alapján – az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételének végrehajtását az elektronikus adathoz való hozzáférés végleges megakadályozásával rendeli el, ha

a)234 a tárhelyszolgáltató a 324. § (3) bekezdése alapján kiszabott rendbírság ellenére nem teljesíti a kötelezettséget,

b)235 az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételét gyermekpornográfia (Btk. 204. §) megvalósulása miatt rendelte el, és a tárhelyszolgáltató kötelezettségének nem tesz eleget, a rendbírság kiszabására tekintet nélkül haladéktalanul,

c) az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételére vonatkozóan a külföldi hatóság jogsegély iránti megkeresése a megkeresés kibocsátásától számított harminc napon belül nem vezetett eredményre.

(2) Az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele végrehajtásának a hozzáférés végleges megakadályozásával történő elrendelése tárgyában hozott határozattal szemben az ügyészség a határozat közlésétől, az elektronikus adat feletti rendelkezésre jogosult a határozat közlésétől – ideértve a Be. 135. § (1) bekezdés b) pontja szerinti hirdetményi úton történő kézbesítést is – számított nyolc napon belül fellebbezhet.

(3) A büntetés-végrehajtási bíró hivatalból, az ügyészség indítványára vagy a tárhelyszolgáltató kérelmére az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele végrehajtásának a hozzáférés végleges megakadályozásával történő végrehajtását megszünteti, ha

a) a tárhelyszolgáltató teljesíti az elektronikus adat végleges eltávolítására vonatkozó kötelezettségét,

b) az elektronikus adat feletti rendelkezésre jogosult az elektronikus adatot eltávolítja.

A kényszergyógykezelés felülvizsgálata236

69/B. §237 (1) A büntetés-végrehajtási bíró a kényszergyógykezelés megkezdésétől számított hat hónap eltelte előtt a kényszergyógykezelés szükségességét hivatalból felülvizsgálja. Ha a kényszergyógykezelést nem szünteti meg, a felülvizsgálatot hat hónaponként megismétli.

(2) A büntetés-végrehajtási bíró a kényszergyógykezelés felülvizsgálatáról – ennek keretében fenntartásának szükségességéről vagy megszüntetéséről – tárgyaláson határoz.

(3) A tárgyaláson az ügyészt, a védőt és – feltéve, hogy állapota miatt megjelenhet, és a jogainak gyakorlására képes – a kényszergyógykezelés alatt álló személyt meg kell hallgatni.

(4) Az eljárás lefolytatására, ha elsőfokon nem budapesti székhelyű bíróság járt el, a Budapest Környéki Törvényszék, ha pedig elsőfokon budapesti székhelyű bíróság járt el, a Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája illetékes.

(5) Ha a kényszergyógykezelés alatt álló személy a vele szemben hozott ügydöntő határozat jogerőre emelkedése előtt előzetes kényszergyógykezelés hatálya alatt állt, a felülvizsgálatra az (1) bekezdésben megállapított határidőt a büntetőügyben eljáró bíróságnak a kényszerintézkedés indokoltságának felülvizsgálata tárgyában hozott határozata véglegessé válása napjától kell számítani. Ez esetben a felülvizsgálat során a büntetőügyben rendelkezésre álló elmeorvos-szakértői vélemény felhasználható és újabb szakértő kirendelése mellőzhető.

(6) A kényszergyógykezelés felülvizsgálatának az ügyészség indítványára, a kényszergyógykezelés alatt álló, annak házastársa, élettársa, törvényes képviselője vagy a védő kérelmére, továbbá az IMEI főigazgató főorvosa előterjesztésére is helye van.

(7) A büntetés-végrehajtási bíró a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül, az iratok alapján elutasíthatja, ha kényszergyógykezelés alatt álló személy, annak házastársa, élettársa, törvényes képviselője vagy a védő a három hónapon belül ismételten előterjesztett kérelemben új körülményre nem hivatkozik. Ezekben az ügyekben bírósági titkár nem járhat el.

(8) A felülvizsgálat előtt – az (5) bekezdésben meghatározott kivétellel – elmeorvos-szakértői véleményt kell beszerezni. Az eljárásban az IMEI orvosa az elmeorvos-szakértői vélemény kialakításában egyik szakértőként közreműködhet.

(9) A kényszergyógykezelés felülvizsgálatáról hozott végzés ellen a kényszergyógykezelés alatt álló házastársa, élettársa és törvényes képviselője is fellebbezhet.

Mentesítés a végleges hatályú foglalkozástól és járművezetéstől eltiltás, valamint a végleges hatályú kiutasítás alól238

69/C. §239 (1) A foglalkozástól végleges eltiltás, a járművezetéstől végleges eltiltás, illetve a végleges hatályú kiutasítás alóli mentesítést az elítélt, a védő és a fiatalkorú törvényes képviselője az alapügyben elsőfokon eljárt bíróság székhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bírónál kérheti. A végleges hatályú kiutasítás alóli mentesítés iránti kérelmet Magyarország külképviseleténél is elő lehet terjeszteni.

(2) A büntetés-végrehajtási bíró a döntést iratok alapján is meghozhatja, de ezekben az ügyekben bírósági titkár nem járhat el.

(3) A büntetés-végrehajtási bíró a kérelem elbírálása előtt beszerzi a büntető ügyiratokat, valamint az ügyészség nyilatkozatát, továbbá végleges hatályú kiutasítás alóli mentesítés iránti kérelem esetén az idegenrendészeti hatóság, valamint – lehetőség szerint – az elítélt lakóhelye szerinti állam bűnügyi jogsegély teljesítésére feljogosított hatóságának nyilatkozatát.

(4) Ha a mentesítés törvényi előfeltételei hiányoznak, a büntetés-végrehajtási bíró a kérelmet elutasítja.

Az elévülés megállapítása

70. § (1)240 A büntetés-végrehajtási bíró hivatalból vagy az ügyészség indítványára, iratok alapján megállapítja a büntetés vagy a javítóintézeti nevelés végrehajthatóságának kizártságát a 28. § szerinti elévülés bekövetkezése miatt.

(2) Az eljárásra – a közérdekű munka kivételével – az a büntetés-végrehajtási bíró illetékes, aki a büntetés végrehajtása érdekében utoljára intézkedett vagy intézkedésre köteles.

Kártalanítási eljárás az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülményekből eredő sérelem orvoslására241

70/A. §242 (1)243 A büntetés-végrehajtási bíró az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülményekből eredő sérelmek miatt az elítélt kártalanításáról az elítélt vagy a védő kérelmére dönt. A büntetés-végrehajtási bíró iratok alapján is meghozhatja a döntést, továbbá az ügyészség véleményének beszerzését mellőzheti.

(2) A kérelmet a bv. intézet a véleményével tizenöt, ha a kérelem több bv. intézetet érint, harminc napon belül továbbítja a büntetés-végrehajtási bíróhoz, azzal, hogy ha az elítélt az alapvető jogot sértő elhelyezési körülmény miatt panaszt nyújtott be, a vélemény felterjesztésére csak a panasz elbírálását követően – ideértve az átszállításról szóló határozattal szembeni bírósági felülvizsgálati kérelmet is – kerülhet sor. A véleményhez csatolni kell a fogvatartotti nyilvántartásnak az elítélt által kifogásolt időszak elhelyezési körülményeire vonatkozó adatait tartalmazó kivonatát.

(3) A büntetés-végrehajtási bíró hivatalból vizsgálja, hogy az elítélt javára az alapvető jogot sértő elhelyezési körülmények miatt az EJEB az államot kártérítésre kötelezte-e, illetve a polgári bíróság ítélt-e meg kártérítést vagy sérelemdíjat, és ha igen, a büntetés-végrehajtási bíró a döntés előtt beszerzi a vonatkozó határozatokat.

(4) A büntetés-végrehajtási bíró az elhelyezési körülményeket összességükben értékeli, és az okozott sérelem mértékének megfelelően határozza meg a kártalanítás napi tételének az összegét, majd ezt követően állapítja meg a kártalanítás összegét a kártalanítás napi tételének és az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények között fogvatartásban töltött időnek a szorzataként.

(5) A büntetés-végrehajtási bíró a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül az iratok alapján elutasítja, ha

a) a kérelem elkésett,

b) a kérelem nem az arra jogosulttól származik,

c) az elítélt a 144/B. §-ban meghatározott panaszt nem terjesztette elő vagy

d) a kérelemben megjelölt időszakra vonatkozóan az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatt az EJEB az államot kártérítésre kötelezte, vagy a polgári bíróság kártérítést vagy sérelemdíjat ítélt meg.

(6)244 Ha az elítélt szabadult, az eljárást a szabadítást végző bv. intézet székhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró folytatja le, de az elítélt vagy a védő ilyen irányú külön kérelmére az elítélt lakcíme vagy tényleges tartózkodási helye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró jár el.

(7) A bűnügyi költséget az állam viseli.

(8) Az (1)–(7) bekezdést értelemszerűen alkalmazni kell az egyéb jogcímen fogvatartott kártalanítás iránti igényének elbírálására.

70/B. §245 (1) Ha az elítélttel szemben a büntetőügyben eljáró bíróság a sértett vagy örököse javára polgári jogi igényt ítélt meg, vagy a polgári jogi igény érvényesítését egyéb törvényes útra utasította, a büntetés-végrehajtási bíró tizenöt napos határidő megadásával nyilatkoztatja a sértettet arról, hogy az elítélt a polgári jogi igényt, vagy – ha a bűncselekménnyel okozott kár vagy sérelemdíj megtérítése iránt keresetet indított – a polgári bíróság által megítélt kártérítést vagy sérelemdíjat teljesítette-e, és ha a teljesítés nem vagy csak részben történt meg, igényt tart-e a még fennálló követelés kielégítésére az elítélt részére esetlegesen megítélendő kártalanítás összegéből.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben a büntetés-végrehajtási bíró továbbá felhívja a sértettet arra, hogy a megfizetés iránti igényét összegszerűen jelölje meg, illetve csatolja a polgári jogi igény, illetve a bűncselekmény miatt megállapított kártérítés vagy sérelemdíj teljesítésével összefüggésben rendelkezésére álló iratokat. A büntetés-végrehajtási bíró, ha az iratok alapján dönt, a polgári jogi igény, illetve a bűncselekmény miatt megállapított kártérítés vagy sérelemdíj megtérítésével kapcsolatosan beszerzi az elítélt nyilatkozatát.

(3) Ha a sértett igényt tart a polgári jogi igényből, illetve a bűncselekmény miatt megállapított kártérítésből vagy sérelemdíjból eredő még fennálló követelés kielégítésére, a büntetés-végrehajtási bíró a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar hivatali szerve által vezetett nyilvántartásából adatszolgáltatást kér arra vonatkozóan, hogy az elítélttel szemben e követelések behajtása iránt van-e szünetelő vagy folyamatban lévő végrehajtási eljárás, és ha igen, milyen ügyszámon és ki az illetékes végrehajtó.

(4) A (1) bekezdésben meghatározott esetben a büntetés-végrehajtási bíró eljárására az 50. § (1) bekezdés d) pontjában megállapított határidő hatvan nappal meghosszabbodik. Ha a sértett megkeresése hatvan napon belül nem vezetett eredményre, a büntetés-végrehajtási bíró a polgári jogi igény, illetve a bűncselekmény miatt megállapított kártérítés vagy sérelemdíj megtérülésének figyelmen kívül hagyásával hozza meg a döntést.

(5) A büntetés-végrehajtási bíró a határozatban a kártalanítás összegéből a még fennálló követelés erejéig a polgári jogi igény, illetve a bűncselekmény miatt megállapított kártérítés vagy sérelemdíj jogosultja javára történő kifizetésről rendelkezik, ha

a) a sértett javára megítélt polgári jogi igényt, illetve a bűncselekmény miatt megállapított kártérítést vagy sérelemdíjat az elítélt még nem vagy csak részben teljesítette,

b) az a) pont szerinti követelések behajtása iránt végrehajtási eljárás nem indult, és

c) az elítélt vagy védője ilyen irányú védekezését vizsgálva megállapította, hogy a Polgári Törvénykönyv szerinti általános elévülési idő még nem telt el.

(6)246 A büntetés-végrehajtási bíró a határozatban a kártalanítás megfizetésére az államot kötelezi és a kifizetésre a határozat kézbesítésétől számított kilencvennapos határidő kitűzésével hívja fel.

Utólagos büntetés-végrehajtási bírói eljárás

71. §247 (1)248 A büntetés-végrehajtási bíró hivatalból, az ügyészség indítványára, az elítélt vagy a védő kérelmére, illetve a végrehajtásért felelős szerv jelzése alapján utólag folytatja le az 52–70. § szerinti eljárásokat, ha határozatában nem a törvénynek megfelelően rendelkezett.

(2) Ha az elítélt vagy a védő az ismételt kérelemben új körülményre nem hivatkozik, a büntetés-végrehajtási bíró a kérelem tárgyában a határozat hozatalát mellőzheti, és erről a kérelmezőt értesíti.

(3) A bűnügyi költséget az állam viseli.

A végrehajtásért felelős szerv határozatának bírósági felülvizsgálata

72. § (1) A büntetés-végrehajtási bíró – a 24. § szerinti eljárásban –

a) a bírósági felülvizsgálati kérelmet elutasítja, ha az elkésett, e törvényben kizárt vagy nem a jogosulttól származik,

b) a határozatot helyben hagyja, ha a bírósági felülvizsgálati kérelem alaptalan,

c) a határozatot megváltoztatja, ha a bírósági felülvizsgálati kérelem és az iratok alapján lehetséges a törvénynek megfelelő határozat meghozatala,

d) a határozatot hatályon kívül helyezi és a döntésre jogosultat új eljárásra utasítja, ha új határozat meghozatala szükséges.

(2)249 A büntetés-végrehajtási bíró csak az elítélt javára változtathatja meg a végrehajtásért felelős szerv döntését.

(3)250 A büntetés-végrehajtási bíró az iratnak a hozzá érkezésétől számított nyolc napon belül határoz.

(4) A határozat hatályon kívül helyezése vagy megváltoztatása esetén a bűnügyi költséget az állam viseli.

Biztonsági zárkába vagy részlegre helyezés felülvizsgálata

73. § (1) Az elítéltnek a bv. intézet parancsnokának a biztonsági zárkába helyezés elrendeléséről és meghosszabbításáról, valamint az országos parancsnok biztonsági zárkába helyezés meghosszabbításáról vagy biztonsági részlegre helyezés elrendeléséről és meghosszabbításáról szóló határozata elleni bírósági felülvizsgálati kérelmét a büntetés-végrehajtási bíró az iratnak a hozzá érkezésétől számított öt napon belül bírálja el.

(2) A bűnügyi költséget az állam viseli.

(3)251 Az (1)–(2) bekezdésben foglaltak a letartóztatottak esetén is irányadók.

Az elítélt sajtó útján történő nyilatkozattételével, nyilatkozata közzétételével kapcsolatos eljárás

74. § (1) Az elítéltnek a 124. § szerinti nyilatkozattételét és a 125. § szerinti nyilatkozat közzétételét megtagadó, határozattal szemben benyújtott bírósági felülvizsgálati kérelmét a büntetés-végrehajtási bíró az iratnak a hozzá érkezésétől számított öt napon belül – az iratok alapján – bírálja el.

(2) Ha a bíróság az országos parancsnok határozatát helybenhagyja, a közlésre szánt anyagot haladéktalanul meg kell semmisíteni.

(3) A bűnügyi költséget az állam viseli.

A fenyítés felülvizsgálata

75. § (1) Az elítéltnek vagy védőjének a bv. intézet magánelzárás fenyítést kiszabó határozattal szembeni bírósági felülvizsgálati kérelmét a büntetés-végrehajtási bíró az iratnak a hozzá érkezésétől számított öt napon belül bírálja el.

(2) A bűnügyi költséget az állam viseli.

(3)252 Az (1)–(2) bekezdés irányadó az elzárásra ítéltnek és a szabálysértési elzárást töltő elkövetőnek, valamint a letartóztatottnak és a rendbírság helyébe lépő elzárásra kötelezettnek a magánelzárás fenyítést kiszabó határozat elleni bírósági felülvizsgálati kérelme elbírálására.

Az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatti panasz alapján megtett intézkedésről és az átszállításról hozott határozat felülvizsgálata253

75/A. §254 (1) Az elítéltnek vagy védőjének az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatti panasz alapján megtett intézkedésről, illetve az átszállításról hozott határozattal szembeni bírósági felülvizsgálati kérelmét a büntetés-végrehajtási bíró az iratnak a hozzá érkezésétől számított öt munkanapon belül bírálja el.

(2) A büntetés-végrehajtási bíró a felülvizsgálat eredményeként, ha a bv. intézet parancsnoka az intézkedést elmulasztotta, a 72. § (1) bekezdés d) pontjának értelemszerű alkalmazásával a bv. intézet parancsnokát az eljárás lefolytatására utasítja.

(3) A bűnügyi költséget az állam viseli.

(4)255 Az (1)–(3) bekezdést alkalmazni kell – a kényszergyógykezelt, illetve az előzetes kényszergyógykezelt kivételével – az egyéb jogcímen fogvatartott vagy védője kérelmének elbírálására is.

IV. Fejezet

AZ ADATKEZELÉSRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

76. § (1) E törvényben meghatározott feladatai teljesítése céljából a bíróság, az ügyészség és a végrehajtásért felelős szerv a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtására vonatkozó adatokat, továbbá a végrehajtással összefüggésben az elítéltre vagy az egyéb jogcímen fogvatartottra vonatkozó személyes adatokat kezeli.

(2) Az (1) bekezdés szerinti adatkezelés kiterjed

a) a büntetőügyben eljáró bíróság, ügyészség megnevezésére, határozatának számára és keltére, jogerőre emelkedésének napjára, a kiszabott büntetés, alkalmazott intézkedés nemére, tartamára és mértékére, az előírt magatartási szabályra vagy kötelezettségre, a bűncselekmény Btk. szerinti megnevezésére és minősítésére, az elkövetői minőségre, valamint a bűnismétlésre vonatkozó adatokra, kényszerintézkedés esetén az eljáró bíróság, ügyészség megnevezésére és az ügyszámra, az ezzel kapcsolatos valamennyi határozat keltére, jogerőre emelkedésének napjára, továbbá a kényszerintézkedés tartamára,

b)256 az elítélt, vagy az egyéb jogcímen fogvatartott természetes személyazonosító adataira, nemére, állampolgárságára, – hontalan személy esetén – a hontalansága tényére, valamint lakcímére, katona elítélt esetén annak rendfokozatára, címzetes rendfokozatára, valamint állományilletékes alakulata vagy testülete megnevezésére és címére,

c) az elítélt vagy a kényszerintézkedés hatálya alatt álló családi állapotára, iskolai végzettségére és szakképzettségére, a kényszergyógykezelt családi állapotára,

d) az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott törvényes képviselőjének, meghatalmazott vagy kirendelt védőjének, jogi eljárásban eljáró képviselőjének, valamint a kényszergyógykezelt házastársának, továbbá nem magyar állampolgárságú fogvatartott esetén az állampolgársága szerinti diplomáciai vagy konzuli képviselet eljáró tagjának családi és utónevére, továbbá – ha azokat megadja – a levelezési címére, telefonszámára, illetve e-mail címére,

e) az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott részére kiállított, a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány és járművezetéstől eltiltás hatálya alatt álló esetében a vezetői engedély okmányazonosítójára és érvényességi idejére, továbbá az okmányt kiállító hatóság megnevezésére,

f)257 a szabadságvesztés és az elzárás hatálya alatt álló arcképmására, társadalombiztosítási azonosító jelére, az egészségügyről szóló törvényben meghatározott egészségügyi adataira (a továbbiakban: egészségügyi adat), esetleges káros szenvedélyeire, szociális helyzetére, így különösen családi körülményeire, valamint jövedelmi és vagyoni körülményeire vonatkozó adataira, a választójoggal nem rendelkező elítélt személyi azonosítójára, valamint a végrehajtás helyére, kezdő és befejező időpontjára,

g)258 a közérdekű munkára ítélt társadalombiztosítási azonosító jelére, egészségügyi adataira, szociális helyzetére, foglalkozására, munkahelyére, munkarendjére és tanulói jogviszonyára, tanulmányi rendjére, valamint családi körülményeire vonatkozó adataira, továbbá – ha azokat megadja – a levelezési címére, telefonszámára, illetve e-mail címére, valamint a végrehajtás helyére, kezdő és befejező időpontjára, valamint a ledolgozott napok számára,

h)259 a közügyektől eltiltott esetén a népképviseleti szerv testületében vagy bizottságában korábban betöltött tagságára, civil szervezetben betöltött vezetői tisztségére, köztestületben vagy közalapítványban viselt tisztségére, volt katonai rendfokozatára, volt címzetes rendfokozatára, volt belföldi vagy külföldi kitüntetésére, a hivatalos személyi minőséget korábban megalapozó jogviszonyára, törvényben kihirdetett nemzetközi szerződéssel létrehozott szervezet közgyűlésébe, testületébe történt korábbi delegálására vonatkozó adataira, illetve az arra vonatkozó adatokra, hogy korábban védőként vagy jogi képviselőként járt el,

i)260 a pártfogó felügyelet alatt álló egészségügyi adataira, esetleges káros szenvedélyeire, foglalkozására, munkahelyére vagy tanulói jogviszonyára vonatkozó adataira, szociális helyzetére, így különösen családi körülményeire, lakáskörülményeire, jövedelmi és vagyoni körülményeire vonatkozó adataira, valamint a bűnismétlési kockázatok valószínűségére és az azt megalapozó adatokra, így a bűnügyi személyes adataira, fiatalkorú esetén tanulmányi eredményeire, az oktatási intézményben tanúsított magaviseletére, pedagógiai jellemzésére,

j) a kényszergyógykezelés és a javítóintézeti nevelés hatálya alatt álló arcképmására, társadalombiztosítási azonosító jelére, egészségügyi adataira, esetleges káros szenvedélyeire, szociális helyzetére, így különösen családi viszonyaira, lakáskörülményeire, valamint jövedelmi és vagyoni körülményeire vonatkozó adataira, fiatalkorú esetén tanulmányi eredményeire, az oktatási intézményben tanúsított magaviseletére, pedagógiai jellemzésére, továbbá javítóintézeti nevelés esetén a végrehajtás helyére, kezdő és befejező időpontjára,

k) az utógondozott társadalombiztosítási azonosító jelére, egészségügyi adataira, esetleges káros szenvedélyeire, szociális helyzetére, így különösen családi viszonyaira, lakáskörülményeire, valamint jövedelmi és vagyoni körülményeire vonatkozó adataira,

l) a kényszerintézkedés hatálya alatt álló arcképmására, társadalombiztosítási azonosító jelére, egészségügyi adataira, esetleges káros szenvedélyeire, valamint a végrehajtás helyére, kezdő és befejező időpontjára,

m) az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott jogai gyakorlásához és kötelezettségei teljesítéséhez szükséges további személyes adatokra, különösen az egészségügyi állapotára, esetleges káros szenvedélyeire vonatkozó vagy a bűnügyi személyes adataira,

n) az elítéltnek vagy az egyéb jogcímen fogvatartottnak a végrehajtással összefüggésben keletkezett kártérítési és egyéb fizetési kötelezettségére, kártérítési igényére vonatkozó adatokra és a keresményét terhelő fizetési kötelezettségekre,

o) a büntetések és az intézkedések végrehajtására vonatkozó adatokra, így különösen a végrehajtás elhalasztásával, a végrehajtás kezdő és befejező időpontjával, a foganatosítás helyével és körülményeivel, a jutalmazással és a fenyítéssel, a végrehajtás félbeszakításával és annak okával, valamint a büntetés végrehajtását kizáró ok vagy végrehajtási akadály bekövetkezésével kapcsolatos adatokra,

p)261 pártfogó felügyelői vélemény, környezettanulmány, megelőző pártfogó felügyelői vélemény vagy jelentés készítése esetén a terhelt családi állapotára, iskolai végzettségére, szakképzettségére, foglalkozására, munkahelyére vagy tanulói jogviszonyának adataira, egészségügyi adataira, esetleges káros szenvedélyeire, szociális helyzetére, így különösen családi körülményeire, lakáskörülményeire, jövedelmi és vagyoni körülményeire vonatkozó adataira, valamint a bűnismétlési kockázatok valószínűségére és az azt megalapozó adatokra, így a bűnügyi személyes adataira, továbbá a sértett azon személyes adataira, amelyek a részére adandó jóvátételhez szükségesek, fiatalkorú esetén tanulmányi eredményeire, az oktatási intézményben tanúsított magaviseletére, pedagógiai jellemzésére,

q) a büntetőeljárásban vagy az elítélttel kapcsolatos egyéb – bírósági, ügyészségi, közjegyzői, közigazgatási – eljárásban keletkezett azon iratokra, amelyeket jogszabály rendelkezése alapján a végrehajtásért felelős szerv részére meg kell küldeni,

r)262 a szabálysértési elzárás hatálya alatt álló arcképmására, társadalombiztosítási azonosító jelére, egészségügyi adataira, esetleges káros szenvedélyeire, valamint a végrehajtás helyére, kezdő és befejező időpontjára,

s)263 a reintegrációs őrizet elrendelése feltételeinek megállapítása és a környezettanulmány elkészítése körében a reintegrációs őrizet végrehajtására kijelölendő lakás tekintetében az elítélt vagy a befogadó nyilatkozatot tevő lakáshasználati jogára és a lakás elektromos áramellátását igazoló előfizetői adatokra, a befogadó környezetre és a lakásban lakó más személyeknek az elítélt befogadására való készségére, az elítélt családi állapotára, iskolai végzettségére, szakképzettségére, foglalkozására, munkavállalási, illetve tanulmányi lehetőségeire, egészségügyi adataira, esetleges káros szenvedélyeire, szociális helyzetére, így különösen családi körülményeire, lakáskörülményeire, jövedelmi és vagyoni körülményeire vonatkozó adataira, a bűnismétlési kockázatok valószínűségére és az azt megalapozó adatokra, így a bűnügyi személyes adataira, továbbá a reintegrációs őrizet ellenőrzése során az elítélt munkahelyére, illetve tanulói jogviszonyára vonatkozó adataira, valamint fiatalkorú esetén tanulmányi eredményeire, az oktatási intézményben tanúsított magaviseletére, pedagógiai jellemzésére,

t)264 az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása és a társadalmi kötődés programba történő bevonás feltételeinek megállapítása és a környezettanulmány elkészítése körében az elítélt által eltávozásra, illetve letelepedésre megjelölt lakás tekintetében az elítélt lakáshasználati jogára és lakáskörülményeire, a befogadó környezetre, az elítélt családi állapotára, iskolai végzettségére, szakképzettségére, foglalkozására, egészségügyi adataira, esetleges káros szenvedélyeire, szociális helyzetére, így különösen családi körülményeire, jövedelmi és vagyoni körülményeire vonatkozó adataira, valamint a bűnismétlési kockázatok valószínűségére és az azt megalapozó adatokra, így a bűnügyi személyes adataira.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni az elítélt adatainak kezelésére akkor is, ha

a) az igazságügyért felelős miniszter a kegyelmi eljárás során elrendeli az elítéltnek a Központi Kórházban történő szakorvosi vizsgálatát, vagy

b)265 a szabadlábon lévő elítélt feltételes szabadságra bocsátása a Btk. 92–92/B. §-a alapján beszámított időre figyelemmel esedékes, de a letartóztatást nem a bv. intézetben töltötte.

77. § (1) Az igazságügyért felelős miniszter a kegyelmi eljárások lefolytatása során, illetve a nemzetközi bűnügyi jogsegély keretében lefolytatott eljárások során, a 76. § (2) bekezdésében meghatározott adatok közül a kegyelem iránti előterjesztéshez, továbbá a jogsegélykérelem elintézéséhez és a bűnügyi jogsegélyről szóló jogszabályokban meghatározott vagy nemzetközi egyezményből eredő egyéb feladatai teljesítéséhez szükséges személyes adatokat ismerheti meg és kezelheti.

(2) A büntetés-végrehajtásért felelős miniszter a 76. § (2) bekezdésében meghatározott adatok közül a büntetések félbeszakítása iránti kérelmek elbírálásához szükséges személyes adatokat ismerheti meg és kezelheti.

(3) A gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter a 76. § (2) bekezdésében meghatározott adatok közül a javítóintézeti nevelés félbeszakítása iránti kérelmek elbírálásához szükséges személyes adatokat ismerheti meg és kezelheti.

78. § (1) A rendőrség a 76. § (2) bekezdésében meghatározott adatok közül

a) a Be. szerinti őrizet,

b)266 ha a letartóztatást, a szabálysértési elzárást rendőrségi fogdában hajtják végre, a letartóztatás, a szabálysértési elzárás,

c) a pártfogó felügyelet,

d) az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott más ügyben történő előállítása, szállítása,

e)267 a reintegrációs őrizet

végrehajtásához szükséges adatokat ismerheti meg és kezelheti.

(2) A helyi önkormányzat a társadalmi kötődés program, illetve az utógondozás végrehajtása során az ezekben részt vevő elítélt természetes személyazonosító adatát ismerheti meg és kezelheti.

(3) A közérdekű munka végzésének helyeként kijelölt munkáltató a 76. § (2) bekezdésében meghatározott adatok közül az elítélt természetes személyazonosító adatát, társadalombiztosítási azonosító jelét, egészségügyi adatait, továbbá – ha azokat megadja – a levelezési címét, telefonszámát, illetve e-mail címét, valamint a ledolgozott napok számát ismerheti meg és kezelheti.

(4) A szabadságvesztés vagy elzárás büntetést töltő elítélt, illetve a javítóintézeti nevelés alatt álló személy munkáltatását biztosító gazdálkodó szervezet a munkáltatásban részt vevő természetes személyazonosító adatait és a büntetés-végrehajtási szervezet által alkalmazott nyilvántartási számát ismerheti meg és kezelheti.

79. § Ha törvény eltérően nem rendelkezik, a 76–78. § alapján kezelt személyes adatokat a büntetés, az intézkedés, a kényszerintézkedés, vagy a szabálysértési elzárás végrehajtása befejezésekor vagy végrehajthatósága megszűnésekor törölni kell.

80. § (1)268 A pártfogó felügyelő a közérdekű munka és a pártfogó felügyelet végrehajtása, a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő a pártfogó felügyelet végrehajtása érdekében az érintett következő bűnügyi személyes adatait igényelheti és veheti át a bűnügyi nyilvántartó szervtől:

a) a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Bnytv.) 11. § (1) bekezdés c)–l) pontjában és (2) bekezdésében meghatározott adatokat,

b) a Bnytv. 16. § (1) bekezdés c)–l) pontjában és (2) bekezdés m) pontjában meghatározott adatokat, ha az érintettel szemben kényszergyógykezelést rendeltek el,

c)269 a Bnytv. 23. § c) és h) pontjában meghatározott adatokat, ha a terhelttel szemben letartóztatást, bűnügyi felügyeletet vagy előzetes kényszergyógykezelést rendeltek el.

(2) Az (1) bekezdés alapján átvett adatokat törölni kell, ha

a) azokat a bűnügyi nyilvántartásból törölték,

b) ha a közérdekű munkát vagy a pártfogó felügyeletet végrehajtották, vagy

c)270 a közérdekű munka végrehajthatósága, illetve a pártfogó felügyelet végrehajtása megszűnt.

81. §271 Az elítéltek, az egyéb jogcímen fogvatartottak, a feltételes ügyészi felfüggesztéshez kapcsolódóan pártfogó felügyelet alatt állók és az utógondozottak adatai – személyazonosításra alkalmatlan módon – statisztikai és tudományos célra felhasználhatók.

MÁSODIK RÉSZ

A BÜNTETÉSEK VÉGREHAJTÁSA

V. Fejezet

A SZABADSÁGVESZTÉS VÉGREHAJTÁSA

Értelmező rendelkezések

82. § E fejezet alkalmazásában

1.272 fiatalkorú alatt érteni kell a tizennyolcadik életévét betöltött, de huszonegyedik életévét meg nem haladott – fiatalkorúak szabadságvesztését töltő – elítéltet is,

2. fogvatartotti nyilvántartás: az elítéltről és az egyéb jogcímen fogvatartottról a büntetés-végrehajtási szervezetről szóló törvény szerint vezetett nyilvántartás,

3. kockázatelemzési és kezelési rendszer: az elítélt visszaesési és fogvatartási kockázatának a felmérése, értékelése és kezelése érdekében kialakított és működtetett szakmai rendszer,

4. közeli hozzátartozó: a Polgári Törvénykönyvben közeli hozzátartozóként meghatározott személy és az élettárs,

5. reintegrációs program: az elítélt munkaerő-piaci integrációjának elősegítését, a befogadást megelőző életkörülményeiből, életviteléből eredő hátrányok csökkentését, személyisége és szociális készségei fejlesztését célzó reintegrációs programok, foglalkozások,

6. rezsim: az egyéniesítés alapelvéhez igazodó, az elítéltre vonatkozó reintegrációs célok megvalósítását biztosító végrehajtási környezet, amelyet e törvény vagy annak céljaival összhangban a bv. szervek vezetői hoznak létre.

7.273 befogadó környezet: a társadalmi kötődés mértékének megítélése szempontjából vizsgálandó szociális közeg, amelyben az elítélt szabadulását követően vagy reintegrációs őrizetének elrendelése esetén élni kíván, továbbá ahol az elítélt az enyhébb végrehajtási szabályok elrendelése vagy a társadalmi kötődés programba történő bevonása esetén az eltávozáskor tartózkodna.

A szabadságvesztés végrehajtásának célja és elvei

83. § (1)274 A szabadságvesztés végrehajtásának célja az ügydöntő határozatban meghatározott joghátrány érvényesítése, valamint a végrehajtás alatti reintegrációs tevékenység eredményeként annak elősegítése, hogy az elítélt szabadulása után a társadalomba sikeresen visszailleszkedjen és a társadalom jogkövető tagjává váljon.

(2)275 A feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárásával kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtásának célja a társadalom védelme érdekében az ügydöntő határozatban meghatározott joghátrány érvényesítése.

(3)276 Az elítéltek társadalmi beilleszkedését elősegítő reintegrációs tevékenységet a végrehajtásért felelős szerv – önállóan vagy más szervezetekkel együttműködve – az elítéltek munkáltatása, munkaterápiás foglalkoztatása, továbbá általános iskolai, illetve középfokú iskolai oktatása, felsőfokú tanulmányok végzése, szakképzése, szakmai gyakorlat megszerzése, valamint egyéb reintegrációs programok által biztosítja. A végrehajtásért felelős szerv a reintegrációs tevékenységet az elítélt személyéhez igazodó szakmai módszerekkel végzi.

(4) A szabadságvesztés végrehajtása során – a szabadságvesztés végrehajtási fokozatára, a bv. intézet rendjére és biztonságára figyelemmel – törekedni kell arra, hogy az elítélt életkörülményei közelítsenek a szabad élet általános körülményeihez, és ezáltal a szabadságvesztés káros hatásai enyhíthetők, illetve ellensúlyozhatók legyenek.

(5) A szabadságvesztés végrehajtása során a végrehajtás rendjének megtartásához és a büntetés-végrehajtás feladatainak ellátásához szükséges fegyelem érvényesül. Ezt lehetőleg az elítélt önkéntes jogkövetésével, vele együttműködésben kell biztosítani.

(6) A szabadságvesztés végrehajtása során az elítéltet csak a büntetés céljának eléréséhez szükséges mértékben lehet elkülöníteni a társadalom tagjaitól. Az elítélt számára biztosítani kell a büntetés céljával, valamint az intézet rendjével és biztonságával nem ellentétes családi, személyes és társadalmi kapcsolatok létesítését, fenntartását, illetve fejlesztését.

(7) A szabadságvesztés végrehajtása során biztosítani kell, hogy az elítélt önbecsülése, személyisége, felelősségérzete fejlődhessen, és ezáltal felkészüljön a szabadulása utáni, a társadalom elvárásának megfelelő önálló életre.

(8) Az elítéltet kizárólag a büntetés céljának eléréséhez szükséges legkisebb mértékű korlátozásoknak lehet alávetni. A szabadságvesztés végrehajtása során a büntetés-végrehajtási szervezet az elítélt életébe csak a büntetés céljának eléréséhez szükséges mértékben avatkozik be. Az elítélt szabadságvesztés alatti életvitelét – ha erre képesnek és késznek mutatkozik – vele együttműködésben kell kialakítani.

Intézkedés a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére

84. § (1)277 A szabadságvesztés végrehajtása iránt azonnal intézkedni kell, ha

a)278 a szabadságvesztést kiszabó ügydöntő határozat jogerőre emelkedésekor a terhelt akár az adott ügyben, akár más ügyben előzetes fogvatartásban van,

b) a bíróság a szabadságvesztés végrehajtásának azonnali foganatba vételét rendelte el.

(2)279 Ha a szabadságvesztést kiszabó ügydöntő határozat jogerőre emelkedésekor a terhelt más ügyben kiszabott szabadságvesztést, elzárást, javítóintézeti nevelést vagy szabálysértési elzárást tölt, a szabadságvesztés végrehajtását a 14. §-ban meghatározott végrehajtási sorrend érvényesítésével kell foganatba venni.

(3) Az (1)–(2) bekezdés esetein kívül a szabadságvesztés végrehajtásának a megkezdésére az elítéltet a BVOP hívja fel.

(4) A BVOP az elítéltet soron kívül hívja fel a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére, ha

a) a kiszabott szabadságvesztés ötévi vagy azt meghaladó tartamú,

b) az elítélt többszörös visszaeső.

(4a)280 Ha az elítélt szabadságvesztés büntetésének végrehajtását a kegyelmi döntés meghozataláig elhalasztották vagy félbeszakították, és a köztársasági elnök nem gyakorolt kegyelmet, a BVOP az elítéltet a szabadságvesztés végrehajtásának – a kegyelmi döntésről szóló határozat meghozatalától számított – harminc napon belül történő megkezdésére vagy folytatására hívja fel.

(5)281 A (3)–(4a) bekezdés szerinti felhívás tartalmazza

a) a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére kijelölt bv. intézet nevét, címét,

b) a jelentkezés napját és időpontját,

c) tájékoztatást arról, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra, aki a szabadságvesztés letöltését önhibájából nem kezdte meg,

d) tájékoztatatást a jelentkezési kötelezettség elmulasztásának egyéb következményeiről,

e) általános tájékoztatást az elítélt által a bv. intézetnél bemutatandó iratokról és a megjelenéssel kapcsolatos általános kötelezettségekről,

f)282 női elítélt esetén a tájékoztatást arról, hogy ha egy évnél fiatalabb gyermekét gondozza, kérelmezheti az anya-gyermek részlegen az együttes elhelyezését.

(6)283 A (3)–(4a) bekezdés szerinti felhívást olyan időpontban kell kiadni, hogy azt az elítélt a jelentkezési kötelezettség napja előtt legalább tizenöt nappal megkapja.

(7)284 Ha a büntetés-végrehajtási bíró megállapítja a szabadságvesztés végrehajthatóságát, úgy az értesítőlap másolatának megküldésével értesíti a BVOP-t a szabadságvesztés megkezdésére felhívható elítéltekről.

(8)285 A BVOP által kiadott felhívással kapcsolatban panasznak csak abban az esetben van helye, ha az nem felel meg a jogszabályban meghatározott követelményeknek, vagy ha a benne foglalt jelentkezési kötelezettség nem áll összhangban az e törvényben meghatározottakkal.

(9)286 Ha a felhívás eredményeként a női elítélt az anya-gyermek részlegen való elhelyezése iránt az előírt határidőben kérelmet nyújtott be, a jelentkezési kötelezettség elmulasztásának jogkövetkezményei nem alkalmazhatók. Az elítélt részére az elhelyezésről való döntéssel egyidejűleg újabb felhívást ad ki a BVOP. Az anya-gyermek részlegen elhelyezés engedélyezése esetén a felhívásban az elítéltet az (5) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott adatok megadásával arra kell felhívni, hogy a gyermekével együtt jelenjen meg a kijelölt bv. intézetben, és hogy a gyermek egészségügyi kiskönyvét és a szülést követően kiadott kórházi zárójelentést, valamint a gyermek egyéb egészségügyi iratait hozza magával.

85. §287 (1) A BVOP a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére kijelölt bv. intézet kiválasztásánál figyelembe veszi

a) a kiszabott szabadságvesztés tartamát és végrehajtási fokozatát,

b)288 az elítélt lakcímét,

c) azt, hogy az elítélt visszaeső-e, és

d) a telítettséget.

(2)289 A 84. § (3) bekezdése szerinti felhívást úgy kell kiadni, hogy a szabadságvesztés végrehajtását az elítélt legkésőbb a szabadságvesztés végrehajthatóságának a 84. § (7) bekezdése szerinti megállapítását követő három hónapon belül megkezdje. A 84. § (4) bekezdése esetén az elítéltet a szabadságvesztés végrehajtásának a lehető legkorábbi időpontban történő megkezdésére kell felhívni.

(3) A BVOP a felhívás megtörténtét követően haladéktalanul tájékoztatja a bv. csoportot a felhívás tényéről, a szabadságvesztés kezdő időpontjáról, valamint a végrehajtás megkezdésére kijelölt bv. intézetről.

86. §290 (1) A BVOP az előző naptári héten kiadott felhívásokat az azokban megjelölt bv. szervek szerint összesíti, az ezek alapján összeállított jegyzéket a bv. intézet parancsnokának megküldi.

(2)291 Ha a szabadságvesztés megkezdésére szóló felhívás az elítéltnek azért nem volt kézbesíthető, mert ismeretlen helyre távozott, a BVOP haladéktalanul megkísérli az elítélt tartózkodási helyének a felkutatását, ha ez nem vezet eredményre, kezdeményezi az elsőfokon eljárt bíróság székhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bírónál az elítélttel szemben elfogatóparancs kibocsátását.

(3)292 Ha az elítélt a szabályszerűen kézbesített felhívás ellenére nem jelent meg a bv. intézetnél, a BVOP haladéktalanul intézkedik az elítélt elővezetése iránt. Ha az elővezetés nem járt eredménnyel, kezdeményezi az elsőfokon eljárt bíróság székhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bírónál az elítélttel szemben elfogatóparancs kibocsátását.

(4)293 A BVOP az elítélt elővezetését az elítélt ismert lakcíme vagy tényleges tartózkodási helye szerint illetékes bv. intézetbe rendeli el.

(5) Az elővezetés költségének megfizetésére a BVOP az elítéltet határozattal kötelezi. Eredménytelen elővezetés esetén a BVOP a kötelezettet kérelmére különös méltánylást érdemlő okból mentesítheti az elővezetés költéségének megfizetése alól, ebben az esetben az elővezetés költségét az állam viseli. Az elítélt az elővezetés költségének megfizetésére kötelező határozat bírósági felülvizsgálatát kezdeményezheti a fogvatartás helyeként kijelölt bv. intézet székhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bírónál.

(6) Ha az elítélt önként, határidőben jelentkezik, vagy elővezetés, elfogatóparancs alapján a bv. intézetbe elővezetik, erről a bv. intézet haladéktalanul értesíti a bv. csoportot és a BVOP-t.

Kizárás a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből

87. § (1) Az elítéltet a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből ki kell zárni, ha a határozott ideig tartó szabadságvesztés letöltését önhibájából határidőben nem kezdte meg.

(2) Az elítéltet erre a következményre a szabadságvesztés megkezdésére kiadott felhívásban, halasztás engedélyezése esetén a határozatban figyelmeztetni kell.

A befogadás alapjául szolgáló iratok

88. § A bv. intézet az elítéltet

a)294 a jogerős ügydöntő határozatról szóló értesítőlap,

b) az elővezetésről szóló rendelkezés,

c) az elfogatóparancs,

d) a szabadságvesztés letöltésére vonatkozó felhívás,

e) a szabadságvesztés ideiglenes foganatba vételére vonatkozó ügyészi vagy bírói rendelkezés, vagy

f) az igazságügyért felelős miniszter külföldi bíróság által kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának átvételéről szóló értesítése

alapján fogadja be.

Az elítélt személyazonosságának megállapítása295

89. §296 (1) A befogadás során a bv. intézet az elítélt személyazonosságát ellenőrzi.

(2) A bv. intézet az ellenőrzés során a befogadás alapjául szolgáló iratokban szereplő adatok alapján átveszi az elítéltnek a bűnügyi nyilvántartási rendszer személyazonosító adatok és fényképek nyilvántartásában kezelt adatait és azokat összeveti a befogadás alapjául szolgáló iratokban szereplő adatokkal.

(3) Ha az átvett adatok tartalmaznak az elítélt ujj- és tenyérnyomatához tartozó szakrendszeri azonosító kódot, a bv. intézet az elítélt azonosítása érdekében rögzíti az elítélt ujjnyomatát és kezdeményezi a szakértői nyilvántartó szervnél a Bnytv. 82. § (5) bekezdés b) pontja szerinti összehasonlítást. Az összehasonlítást elektronikus úton, az erre a célra szolgáló elektronikus berendezés révén történő beolvasással kell elvégezni. Az ujjnyomat kezelése az összehasonlítás elvégzéséig tarthat.

(4) A személyazonosságának megállapítása érdekében a bv. intézet az elítéltről képfelvételt készíthet, amelyet jogosult az arcképelemző tevékenység igénybevétele céljából az arcképprofil nyilvántartás részére megküldeni.

(5) Ha a (2)–(4) bekezdés alapján elvégzett ellenőrzés eredményeként az elítélt személyazonosságával kapcsolatban kétség merült fel, a bv. intézet a személyazonosság ellenőrzése céljából az elítélt személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványában vagy tartózkodásra jogosító okmányában, ezek hiányában a befogadás alapjául szolgáló iratokban szereplő adatok alapján elektronikus úton, egyedi informatikai alkalmazás igénybevételével adatot igényel a személyiadat- és lakcímnyilvántartásból, a közúti közlekedési nyilvántartás engedély-nyilvántartásából, az útiokmány-nyilvántartásból vagy az idegenrendészeti nyilvántartásokból.

(6) Az (5) bekezdés alapján a bv. intézet az idegenrendészeti nyilvántartásokból az érintett következő adatait veheti át:

a) természetes személyazonosító adatait,

b) állampolgárságára vonatkozó adatokat,

c) arcképmását,

d) aláírását, valamint

e) a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványa vagy tartózkodásra jogosító okmánya okmányazonosítóját és az érvényességére vonatkozó adatokat.

(7) Ha a (2)–(5) bekezdésben foglalt intézkedések nem jártak eredménnyel, az érintett személyazonosságának megállapítása érdekében a bv. intézet a székhelye szerint illetékes rendőri szervet keresi meg.

(8) A (2)–(3) és (5) bekezdés alapján átvett személyes adatokat a személyazonosság tisztázását követően haladéktalanul törölni kell.

A befogadás megtagadása

90. § A bv. intézet a befogadást megtagadja, ha

a) a befogadás alapjául szolgáló iratok hiányoznak, vagy

b) a szabadságvesztés végrehajtására előállított, átkísért, átszállított vagy önként jelentkező személy a befogadás alapjául szolgáló iratokban megjelölt személlyel nem azonos.

Ideiglenes befogadás

91. § (1) Az elítéltet ideiglenesen kell befogadni, ha a személyazonossága kétségessé válik, a szabadságvesztés végrehajtására vonatkozó értesítés hiányos vagy kijavításra szorul, illetve, ha a bv. intézet a szabadságvesztés végrehajtását kizáró ok gyanúját észleli.

(2) A szabadságvesztés végrehajtására kijelölt bv. intézet az oda útba indított elítéltet az értesítőlap megérkezéséig ideiglenesen fogadja be.

(3) Ideiglenes befogadás esetén a bv. intézet haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket az elítélt személyazonosságának tisztázása, illetve a szükséges iratok kiegészítése, kijavítása, pótlása vagy megküldése iránt.

(4) Az ideiglenes befogadás az arra okot adó körülmény megszűnéséig, de legfeljebb harminc napig tarthat.

Egészségügyi elkülönítés a befogadási eljárásban297

91/A. § A befogadást követően – az egészségügyi szakterület javaslatára – a bv. intézet parancsnokának írásbeli intézkedése alapján az elítélt a befogadó részlegen tizennégy napra egészségügyi okból elkülöníthető.

Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézet és a Kockázatelemzési és Kezelési Rendszer

92. § (1) A Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézet (a továbbiakban: KKMI) a Kockázatelemzési és Kezelési Rendszer alapján elvégzi az e törvényben meghatározott elítéltek kockázatelemző, valamint az egyéb reintegrációs programokat és döntéseket elősegítő vizsgálatát.

(2)298 Az egy év hat hónapot meghaladó tartamú szabadságvesztésre ítélt személyt a KKMI-ben kell elhelyezni, ha várható szabadulásáig több mint egy év van hátra. A KKMI-ben az elítélt elhelyezése legfeljebb harminc napig tarthat, amit a KKMI főigazgatója indokolt esetben további harminc nappal meghosszabbíthat.

(3)299 A KKMI-ben eltöltött időszak kockázatértékelési összefoglaló jelentéssel zárul, amely tartalmazza az elítélt befogadásakor mért általános – visszaesési és fogvatartási – kockázatát, meghatározza a kockázat csökkentéséhez szükséges egészségügyi, pszichológiai, biztonsági és reintegrációs feladatokat, amelyet a bv. intézetnek a reintegrációs tevékenysége során figyelembe kell vennie. Az elítéltet tájékoztatni kell a kockázatértékelési összefoglaló jelentés tartalmáról, valamint a javasolt visszaesési és fogvatartási kockázatot csökkentő reintegrációs programok igénybevételéről.

93. § (1) A KKMI elvégzi az elítélt újbóli kockázati csoportba sorolását a kiemelkedően magas kockázattal bíró elítéltek rezsimváltását megelőzően és a fogvatartásra különös veszélyt jelentő események bekövetkezésében részt vevő elítéltek esetében.

(2) E törvény eltérő rendelkezése hiányában az elítéltet szabadulása előtt legalább hat hónapon belül záró kockázatelemzési vizsgálatnak kell alávetni a KKMI-ben, amelynek időtartama húsz napig terjedhet, amelyet a KKMI főigazgatója további tíz nappal meghosszabbíthat. A záró kockázatértékelési jelentésben kell rögzíteni az elítélt szabadulásakor mért visszaesési kockázatát.

(3)300 A bv. intézeti szakterületi véleményezést megelőzően az (1) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni a feltételes szabadságra és reintegrációs őrizetre bocsátáshoz készítendő előterjesztés megalapozása érdekében azzal, hogy a vizsgálatot az előterjesztés benyújtásának esedékességét megelőző két hónapon belül meg kell kezdeni.

(4)301 Nem kell elvégezni annak az elítéltnek a záró kockázatértékelését,

a) aki nem tartozik a 92. § (2) bekezdés alá,

b) aki az anya-gyermek részlegen van elhelyezve,

c) aki a társadalmi kötődés programban vesz részt,

d) aki a reintegrációs őrizetben van, vagy

e) akinél a fogva tartó bv. intézet ezt nem javasolja.

94. § (1) A KKMI a tevékenysége során keletkező fogvatartotti kockázatelemzéshez szükséges adatokat rendszerezi, elemzi, értékeli, indokolt esetben adatot szolgáltat a büntetés-végrehajtási ügyben döntésre jogosultak részére. Az elítéltről készült kockázatelemzési jelentéseket a fogvatartotti nyilvántartásban rögzíteni kell és a bv. intézet által az elítélttel kapcsolatban kezelt iratok között kell elhelyezni.

(2) A KKMI új szakmai módszerek és eljárások kidolgozását is elvégzi.

Befogadási és Fogvatartási Bizottság

95. § (1) A bv. intézetek Befogadási és Fogvatartási Bizottságot (a továbbiakban: BFB) működtetnek.

(2)302 Az elítéltet

a) a befogadást követően, vagy

b) a 92. § (2) bekezdésében meghatározott kivizsgálást követően a kijelölt bv. intézetben

a befogadó részlegen kell elhelyezni, ahol legfeljebb tizenöt napig tartózkodhat. A befogadó részlegen való elhelyezés időtartamába nem számít be az IMEI-ben, a Központi Kórházban vagy a más bv. intézetben megőrzésen töltött idő.

(3)303 A bv. intézeti befogadást követően a kockázatértékelési összefoglaló jelentés alapján a befogadó részleg vezetője az elítélt együttműködésével kialakítja és rögzíti az egyéniesített fogvatartási programtervet, majd a BFB az elítélt személyes meghallgatását követő nyolc napon belül dönt az elítélt rezsimbe sorolásáról és a bv. intézetben működő reintegrációs programokon való részvételéről.

(4) Ha az elítélt KKMI-ben elvégzett vizsgálatára és értékelésére e törvény szerint nem kerül sor, az elítéltet a KKMI által kiadott módszertan alapján a BFB sorolja be az adott fokozathoz tartozó megfelelő rezsimszabály alá.

(5)304 Az elítélt egyéniesítéséhez igazodó rezsimbe sorolásáról és annak megváltoztatásáról, valamint a magas szintű biztonsági kockázati besorolásáról – a 26. § (4) bekezdésében foglaltak figyelembevételével – a BFB határozattal dönt.

(6)305 Halaszthatatlan esetekben az elítélt rezsimkategóriájának, illetve elhelyezésének módosításáról a bv. intézet parancsnoka is határozhat. Halaszthatatlan az eset, ha terrorcselekmény, fogolyzendülés, fogolyszökés, támadás, tömeges ellenállás, önkárosítás, vagy bármilyen, az intézet biztonságára veszélyt jelentő más körülményről bejelentés érkezik, valamint ha rendkívüli esemény bekövetkezésétől tartani lehet.

(7) A fogvatartásért felelős szakterületek bevonásával a bv. intézetnél kell elvégezni – legalább hathavonta – az elítéltek kötelező felülvizsgálatát a rezsimbe helyezés vonatkozásában, amelyről a BFB dönt.

96. § (1)306 A BFB elítéltekkel kapcsolatos feladatai:

a) az elítélt befogadást követő elhelyezése,

b) a rezsimbe sorolás és a besorolás megváltoztatása,

c) a rezsimbe helyezés felülvizsgálata,

d) a reintegrációs programba történő bevonás, ilyen programba történő helyezés vagy annak megszüntetése, a programon való részvétel eredményességének értékelése,

e)307 a biztonsági kockázati besorolás, a besorolás jogszabályban meghatározott időszakonkénti felülvizsgálata és a besorolás megváltoztatása,

f) a nem dolgozó és újonnan befogadott elítélt munkába állítása, a munkahely és a munkakör kijelölése,

g) a dolgozó elítélt más munkahelyre történő áthelyezése, munkahelyről történő leváltása,

h) a bv. szerv orvosának javaslata alapján döntés a munkaterápiás foglalkoztatásról, annak munkaidejéről és munkarendjéről,

i)308 az oktatásra, a szakképzésre és a felnőttképzésre jelentkezők beiskolázása,

j) a hosszúidős speciális részlegen történő elhelyezés vagy annak megszüntetése,

k) a gyógyító-terápiás részlegen történő elhelyezés vagy annak megszüntetése,

l) a pszichoszociális részlegen történő elhelyezés vagy annak megszüntetése,

m) a drogprevenciós részlegen történő elhelyezés vagy annak megszüntetése,

n) az alacsony biztonsági kockázatú részlegen történő elhelyezés vagy annak megszüntetése,

o)309 reintegrációs őrizet elrendelésére javaslattétel,

p)310 jogszabályban meghatározott egyéb feladat,

q)311 a vallási részlegen történő elhelyezés vagy annak megszüntetése,

r)312 a társadalmi kötődés programba történő bevonás vagy annak megszüntetése.

(2)313 A BFB az (1) bekezdés b), d), f)–h), j), l) és o) pontjában meghatározott feladatkörének ellátása során az elítéltet meghallgatja, egyéb esetben meghallgatást tarthat.

(3) Az elítéltet a bv. intézet parancsnoka és a BFB döntéseivel szemben e törvényben meghatározott jogorvoslati jog illeti meg. Jogorvoslatnak a határozat, illetve a döntés végrehajtására nincs halasztó hatálya.

(4) A BFB részletes feladatait, tagjait, eljárásrendjét az országos parancsnok határozza meg.

(5) A bv. intézet parancsnokának hatáskörei kapcsán a BFB véleményezési, illetve javaslattételi feladatokat is elláthat.

(6)314 A BFB a KKMI részére az elítélt záró kockázatelemzési vizsgálatához véleményt készít.

A szabadságvesztés végrehajtásának rendje

97. § (1)315 A szabadságvesztést a büntetés-végrehajtási szervezet hajtja végre. A szabadságvesztést a bíróság által meghatározott fokozatban – fegyházban, börtönben vagy fogházban –, a büntetés-végrehajtási szervezet által – a jogszabály, illetve az országos parancsnok intézkedése alapján – kijelölt, lehetőleg az elítélt lakcíméhez legközelebb eső bv. intézetben hajtják végre. A fegyház a börtönnél, a börtön a fogháznál szigorúbb végrehajtási mód.

(2) A szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának rendjét az elítélt egyéni körülményeinek figyelembevételével – személyiségére, előéletére, életvitelére, családi körülményeire, a szabadságvesztés során tanúsított magatartására, az elkövetett bűncselekményre, a szabadságvesztés fokozatára és tartamára tekintettel – kell kialakítani.

(3) A szabadságvesztés végrehajtása során az elítélt kockázati elemzése, magatartása és a reintegrációs tevékenységben való részvétele függvényében az egyes fokozatokon belül a végrehajtás rendje, az elítélt részére adható kedvezmények az egyes fokozatokhoz kapcsolódó rezsimszabályok szerint eltérőek lehetnek.

(4) Az elítélt az egyes végrehajtási fokozatokhoz kapcsolódóan általános, enyhébb és szigorúbb rezsimszabályok alá sorolható be.

(5) A végrehajtás biztonságának fenntartása érdekében az egyes fokozatokhoz tartozó rezsimszabályokon belül az elítélt biztonsági besorolása alapján az elítélt őrzésére, felügyeletére, ellenőrzésére, a zárkaajtó zárva tartására, bv. intézeten belüli mozgására, látogatónak biztonsági fülkében vagy rácson keresztül történő fogadására, külső munkahelyen történő foglalkoztatására, az intézet elhagyására, az elítélt előállítására, szállítására vonatkozó előírások szigorúbbak lehetnek.

(6) Az elítélt biztonsági besorolása önmagában nem lehet akadálya annak, hogy az elítélt az egyes fokozatokhoz tartozó kedvezőbb rezsimszabályok alá kerüljön.

(7) A végrehajtás rendje az egyes végrehajtási fokozatokhoz képest eltérő az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása, az átmeneti részlegre, illetve a biztonsági zárkába, illetve részlegre helyezés esetén. A büntetés-végrehajtási szervezet a sajátos kezelési igényű elítéltek részére speciális részleget alakíthat ki, ahol a végrehajtás rendje elsősorban e sajátos igényekhez igazodik.

(8) A szabadságvesztés végrehajtásának részletes rendjét e törvény, valamint a szabadságvesztés rendjét szabályozó egyéb jogszabályok alapján kell meghatározni.

98. § (1) A szabadságvesztés végrehajtása során biztosítani kell az elítélt

a) őrzését, felügyeletét és ellenőrzését,

b) elhelyezését, élelmezését, ruházatát,

c) – ha e törvény másként nem rendelkezik – a hatályos egészségügyi, társadalombiztosítási, egészségbiztosítási jogszabályok, illetve a kötelező szakmai eljárásrend szerinti egészségügyi ellátását,

d) jogainak e törvény szerinti gyakorlását,

e) oktatásához szükséges feltételeket,

f) foglalkoztatásához szükséges feltételeket,

g) társadalmi visszailleszkedését segítő egyéb reintegrációs programokhoz szükséges feltételeket.

(2) A szabadságvesztés végrehajtásának egyes fokozataiban eltérő az elítélt

a) elkülönítése a külvilágtól,

b) őrzése, felügyelete és ellenőrzése,

c) bv. intézeten belüli mozgása,

d) életrendje,

e) személyes szükségleteire fordítható összeg,

f) jutalmazása és fenyítése,

g) részvétele a reintegrációs programokban.

(3) A rezsimszabályok alapján a (2) bekezdés a)–g) pontja szerinti egyes feltételek – e törvény rendelkezései alapján – a szabadságvesztés végrehajtásának egyes fokozataiban megegyezhetnek.

99. § (1) A szabadságvesztés végrehajtása során – ha e törvény másképp nem rendelkezik –

a) a különböző végrehajtási fokozatba tartozókat egymástól,

b) a férfiakat a nőktől,

c) a fiatalkorúakat a felnőtt korúaktól,

d) a katonákat a katonának nem minősülő elítéltektől,

e) a dohányzókat a nem dohányzóktól,

f) a fekvőbetegeket az egészségesektől,

g) a fertőző betegeket a nem fertőző betegektől

el kell különíteni.

(2) Az elkülönítést külön részlegen, ennek elkülönített részén, illetve külön zárkában vagy lakóhelyiségben kell végrehajtani.

(3) A gyógykezelés érdekében a különböző végrehajtási fokozatú elítéltek a kórteremben, a betegszobában, a fertőző elkülönítőben, illetve az e célra kijelölt zárkában közösen helyezhetők el, valamint az orvosi vizsgálatra, illetve egészségügyi rendelésre közösen várakozhatnak.

(4)316 Végrehajtási fokozattól függetlenül az elítéltek – az adott részlegen belül a zárkában és lakóhelyiségben is – együtt helyezhetők el a gyógyító-terápiás részlegen, az átmeneti részlegen, a drogprevenciós részlegen, a pszichoszociális részlegen, a vallási részlegen, valamint az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása során. Az elítéltek végrehajtási fokozattól függetlenül – az adott részlegen belül – együtt helyezhetők el a hosszú időre ítéltek részlegén, a fiatalkorú elítéltek részlegén és az anya-gyermek részlegen.

(5)317 A különböző végrehajtási fokozatú elítéltek a munkahelyen együtt dolgozhatnak, az általános iskolai, illetve középfokú iskolai oktatásban, a felsőoktatásban, a szakmai képzésben, reintegrációs programon, a sport és a kulturális programon, a szállítás és az előállítás során, valamint a vallásos szertartásokon és más rendezvényeken közösen vehetnek részt, továbbá a szabad levegőn és a közös étteremben együtt tartózkodhatnak.

(6) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl jogszabály az elkülönítés egyéb szempontjait is meghatározhatja.

(7) A bv. szerv jellegéhez, rezsim szabályokhoz igazodóan a bv. szerv vezetője határozza meg a zárka vagy lakóhelyiség ajtók nyitva- illetve zárva tartásának rendjét.

100. § (1) A fegyház fokozat a szabadságvesztés legszigorúbb végrehajtási módja.

(2) A fegyházban az elítélt

a) eltávozása – a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek kivételével – kivételesen engedélyezhető, amelynek időtartama a szabadságvesztésbe beszámít,

b) életrendje részleteiben is meghatározott, állandó irányítás és ellenőrzés alatt áll,

c) a bv. intézeten belül a számára kijelölt területen biztonsági és rezsim besorolása alapján

ca) engedéllyel és felügyelet mellett,

cb) felügyelet mellett, vagy

cc) felügyelet mellett, a kijelölt részlegen ellenőrzéssel

mozoghat,

d) zárkája ajtaját éjszaka zárva kell tartani, nappal engedélyezhető a rezsimszabályokhoz igazodó időszakos nyitva tartás,

e)318 számára a rezsimszabályokhoz igazodóan engedélyezhető, hogy részt vegyen az elítéltek csoportos kulturális és sportprogramjainak eltöltésében, illetve a bv. intézet által szervezett, bv. intézeten belüli programokon,

f) magánál tartható tárgyainak köre korlátozott, ami a rezsimszabályokhoz igazodóan bővíthető, azonban a korlátozás a könyvtári és tankönyvekre, tanszerekre, valamint az engedélyezett kegytárgyakra, családi fényképekre nem terjedhet ki,

g) kapcsolattartásának gyakorisága, illetve tartama a rezsimszabályok szerint bővíthető, azonban az e törvényben az egyes kapcsolattartási formákra meghatározott alsó határt biztosítani kell,

h) a személyes szükségleteire fordítható összeg mértéke a rezsimszabályokhoz igazodóan változik,

i) külső munkáltatásban kivételesen részt vehet, ha a külvilágtól a munkavégzés alatt is elkülöníthető.

101. § A börtönben az elítélt

a) eltávozása kivételesen engedélyezhető, amelynek időtartama a szabadságvesztésbe beszámít, külső munkáltatásban részt vehet,

b) életrendje meghatározott, irányítás és ellenőrzés alatt áll,

c) a bv. intézeten belül a számára kijelölt területen biztonsági és rezsim besorolása alapján

ca) csak engedéllyel és felügyelet mellett,

cb) felügyelet mellett, a bv. intézet kijelölt területén ellenőrzéssel, vagy

cc) felügyelet mellett, a bv. intézet meghatározott területén ellenőrzéssel, illetve meghatározott szervezett programokon szabadon

mozoghat,

d) zárkája vagy lakóhelyisége ajtaját éjszaka zárva kell tartani, kivéve, ha a tisztálkodáshoz szükséges folyó vizet, illetve illemhelyet részlegenként biztosítják, nappal engedélyezhető a teljes vagy az időszakos nyitva tartás,

e) számára a rezsimszabályokhoz igazodóan engedélyezhető, hogy részt vegyen az elítéltek csoportos kulturális és sportprogramjainak eltöltésében, illetve a bv. intézet által szervezett, bv. intézeten belüli programokon,

f) magánál tartható tárgyainak köre korlátozott, ami a rezsimszabályokhoz igazodóan bővíthető, azonban a korlátozás a könyvtári- és tankönyvekre, tanszerekre, valamint az engedélyezett kegytárgyakra, családi fényképekre nem terjedhet ki,

g) kapcsolattartásának gyakorisága, illetve tartama a rezsimszabályok szerint bővíthető, azonban az e törvényben az egyes kapcsolattartási formákra meghatározott alsó határt biztosítani kell,

h) a személyes szükségleteire fordítható összeg mértéke a rezsimszabályokhoz igazodóan változik.

102. § (1) A fogház fokozat a szabadságvesztés legenyhébb végrehajtási módja.

(2) A fogházban az elítélt

a) eltávozása engedélyezhető, amelynek időtartama a szabadságvesztésbe beszámít, külső munkáltatásban részt vehet,

b) életrendje részben meghatározott, a reintegrációs programokon kívüli szabad idejét belátása szerint használhatja fel,

c) a bv. intézeten belül a számára kijelölt területen biztonsági és rezsim besorolása alapján

ca) felügyelettel,

cb) ellenőrzéssel, vagy

cc) szabadon járhat,

d) zárkája vagy lakóhelyisége ajtaját éjszaka zárva, kivéve, ha a tisztálkodáshoz szükséges folyó vizet, illetve illemhelyet részlegenként biztosítják, nappal nyitva kell tartani,

e) számára a rezsimszabályokhoz igazodóan engedélyezhető, hogy részt vegyen az elítéltek csoportos kulturális és sportprogramjainak eltöltésében, illetve a bv. intézet által szervezett, bv. intézeten belüli programokon,

f) magánál tartható tárgyainak köre korlátozott, ami a rezsimszabályokhoz igazodóan bővíthető, azonban a korlátozás a könyvtári- és tankönyvekre, tanszerekre, valamint az engedélyezett kegytárgyakra, családi fényképekre nem terjedhet ki,

g) kapcsolattartásának gyakorisága, illetve tartama a rezsimszabályok szerint bővíthető, azonban az e törvényben az egyes kapcsolattartási formákra meghatározott alsó határt biztosítani kell,

h) a személyes szükségleteire fordítható összeg mértéke a rezsimszabályokhoz igazodóan változik.

Az átmeneti részleg végrehajtási rendje

103. § (1) Azt az elítéltet, aki büntetését fegyház- vagy börtönfokozatban tölti és a szabadságvesztésből legalább öt évet kitöltött, a társadalomba való beilleszkedés elősegítése érdekében, a várható szabadulása előtt legfeljebb két évvel átmeneti részlegre lehet helyezni.

(2)319 Az átmeneti részlegen az elítéltre irányadó büntetés-végrehajtási szabályok enyhíthetők, így különösen az elítélt

a) kimaradása, továbbá jutalomként eltávozása engedélyezhető,

b) részt vehet a bv. intézeten kívüli munkáltatásban,

c) életrendjének a meghatározottsága csökkenthető,

d) a bv. intézet kijelölt területén szabadon mozoghat,

e) a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelővel rendszeresen tarthat kapcsolatot a 185. § (2) bekezdés c) és d) pontjában meghatározott időtartamot megelőzően is.

(3) Az eltávozás időtartama a szabadságvesztésbe beszámít.

(4) Az átmeneti részlegre helyezés megszüntethető, ha az elítélt a büntetés-végrehajtás rendjét súlyosan megsérti.

(5)320 Az (1) bekezdés alkalmazása szempontjából a szabadságvesztésből kitöltött idő meghatározásakor, ha az elítélt több, határozott ideig tartó szabadságvesztését folyamatosan hajtják végre, akkor ezek tartamát összegezni kell.

Az enyhébb végrehajtási szabályok

104. § (1) A fogház, illetve a börtön végrehajtásának általános szabályainál enyhébb végrehajtási szabályok akkor alkalmazhatók, ha – különösen az elítélt személyiségére, előéletére, életvitelére, családi körülményeire, a szabadságvesztés során tanúsított magatartására, az elkövetett bűncselekményre, a szabadságvesztés tartamára tekintettel – a szabadságvesztés célja az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazásával is elérhető, és az enyhébb büntetés-végrehajtási szabályok alkalmazása a büntetés-végrehajtás biztonságát nem veszélyezteti.

(1a)321 Az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása iránti előterjesztés, illetve az elítélt vagy védője által benyújtott kérelem megalapozottságának ellenőrzése céljából a bv. intézet az elítélt által eltávozásra megjelölt lakcím, illetve tényleges tartózkodási hely szerint illetékes büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő útján környezettanulmány elkészítését rendelheti el.

(2) Enyhébb végrehajtási szabályok nem alkalmazhatók, ha

a)322 az elítélt a szabadságvesztésből – a Btk. 92–92/B. §-a alapján beszámított időt is figyelembe véve – a feltételes szabadságra bocsátásig esedékes időtartam felét nem töltötte le,

b) az elítélt a szabadságvesztésből börtönfokozatban legalább hat hónapot, fogházfokozatban legalább három hónapot nem töltött le,

c) az elítélt a törvény értelmében [Btk. 38. § (4) bekezdés] vagy a bíróság határozata folytán nem bocsátható feltételes szabadságra,

d)323

e)324

f)325 a bíróság jogerős ügydöntő határozatában fegyházbüntetésre ítélt elítélt a szabadságvesztés fokozatának enyhítésével [115. § (1) bekezdés] tölti a büntetését,

g)326 az elítélt ellen szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény miatt újabb büntetőeljárás van folyamatban, és az a bíróság, illetve ügyészség, amely előtt a büntetőeljárás folyamatban van, a büntetőeljárás eredményének veszélyeztetése okán nem járult hozzá ahhoz, hogy az elítélt a bv. intézetet őrzés nélkül elhagyhassa,

h) az elítélttel szemben egyidejűleg több szabadságvesztés végrehajtására érkezik értesítés, és a büntetések nincsenek összbüntetésbe foglalva.

(3) Az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása esetén az elítélt

a) huszonnégy órát, kivételesen negyvennyolc órát meg nem haladó időre havonta legfeljebb négy alkalommal eltávozhat a bv. intézetből azokon a napokon, amelyeken nem végez munkát,

b) a személyes szükségletére fordítható pénzt készpénzben is megkaphatja, és azt a bv. intézeten kívül költheti el,

c) a látogatóját a bv. intézeten kívül is fogadhatja,

d) felügyelete mellőzhető, amikor a bv. intézeten kívül dolgozik.

(4) Az eltávozás időtartama a szabadságvesztésbe beszámít. Az elítélt köteles bejelenteni, hogy az eltávozás ideje alatt hol tartózkodik.

(5) Ha az elítélt az eltávozással vagy a bv. intézeten kívüli munkavégzéssel kapcsolatos magatartási szabályokat ismételten vagy súlyosan megszegi – így különösen, ha az eltávozásról önhibájából nem az előírt időn belül tér vissza, vagy más, súlyos fegyelemsértést követ el –, továbbá ha a (2) bekezdésben meghatározott okok valamelyike bekövetkezik, a bv. intézet parancsnoka felfüggeszti az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását, és előterjesztést tesz a büntetés-végrehajtási bírónak az enyhébb végrehajtási szabályok megszüntetése iránt.

Sajátos kezelési igényű elítéltek számára kialakított részlegek

105. § (1) Hosszúidős speciális részlegre (a továbbiakban: HSR) helyezhető az életfogytig tartó-, vagy legalább tizenöt évi szabadságvesztés büntetését töltő elítélt, akinek magatartása, a szabadságvesztés végrehajtása során tanúsított együttműködési készsége, az intézet rendjéhez és biztonságához való viszonya, illetve egyéni biztonsági kockázatelemzése alapján különleges kezelése és elhelyezése indokolt abból a célból, hogy a közösségbe helyezésre felkészítést, illetve a közösségbe visszahelyezést nyerjen.

(2) A HSR alkalmazására és megszüntetésére a BFB döntése alapján kerülhet sor, melyet háromhavonta felül kell vizsgálni, illetve haladéktalanul meg kell szüntetni, ha feltételei már nem állnak fenn. A HSR alkalmazásáról való döntés, illetve az elhelyezés felülvizsgálata során az elítéltet meg kell hallgatni, a döntésről az elítéltet írásban tájékoztatni kell.

(3) A szabadságvesztés végrehajtási fokozatára vonatkozó általános szabályok a HSR alkalmazása esetén annak végrehajtási rendjéhez igazodnak.

(4) A HSR alkalmazása esetén az elítélt

a) állandó őrzés és felügyelet alatt áll,

b) a bv. intézet területén engedéllyel és felügyelettel mozoghat, zárkáját zárva kell tartani,

c) zárkájában indokolt esetben belső biztonsági rács alkalmazható,

d) munkát a hosszúidős speciális részlegen belül, illetve a parancsnok által kijelölt helyen végezhet,

e) önképzést folytathat, az intézet csoportos művelődési, sportolási és szabadidő eltöltésének lehetőségeit csak a hosszúidős speciális részlegen belül, illetve a parancsnok külön engedélyével veheti igénybe,

f) lelkészi gondozásban egyénileg, közösségi lelki gondozásban a parancsnok engedélye szerint részesülhet,

g) magánál tartható tárgyainak köre és mennyisége korlátozható,

h) számára a 175–177. §-ban biztosított kapcsolattartás gyakorisága növelhető.

(5) A (4) bekezdésben meghatározott rendelkezések, illetve a szükséges biztonsági intézkedések együttesen vagy külön-külön alkalmazhatók, amelyről a bv. intézet parancsnoka írásban dönt, e jogkörét átruházhatja. Az esetleges rendelkezésekről, illetve azok felülvizsgálatáról a HSR alkalmazásáról vagy a felülvizsgálatáról szóló döntést követően haladéktalanul kell intézkedni.

106. § (1) Gyógyító-terápiás részlegre kell elhelyezni – az IMEI-ben végzett kivizsgálás után – azt az elítéltet,

a) akinek korlátozott beszámítási képességét állapították meg,

b) akit a szabadságvesztés végrehajtása alatti időben – kóros elmeállapota miatt – az IMEI-ben kezeltek, és elmeállapota olyan mértékben javult, hogy az a szabadságvesztés folytatását nem akadályozza,

c) akinek a személyiségzavar jellege, vagy annak súlyossága miatt a gyógyító-terápiás részlegen való elhelyezése indokolt.

(2) Az (1) bekezdés a) és c) pontja alá tartozó elítéltek az IMEI-be történő kivizsgálásig – az orvos javaslatára – harminc napra, a BFB döntése alapján a gyógyító-terápiás részlegbe ideiglenesen elhelyezhetők. Az időtartam egy alkalommal további harminc nappal meghosszabbítható a BFB döntése alapján.

(3) A gyógyító-terápiás részlegről való kihelyezésről – orvosi javaslatra – a BFB dönt. Javult elmeállapotú elítéltet – (1) bekezdés b) pontja – csak az IMEI írásbeli engedélyével lehet a gyógyító-terápiás részlegről kihelyezni.

(4) A gyógyító-terápiás részlegre utalt elítélt reintegrációs tevékenységét komplex terápiás program keretében kell megvalósítani.

(5)327 A gyógyító-terápiás részlegre elhelyezett elítéltek részére az állapotuknak megfelelő jellegű és idejű munkaterápiás foglalkozást, oktatást, valamint pszichológiai foglakozást kell biztosítani.

107. § (1) Ha az elítélt személyiségzavarban szenved, vagy mentális állapota miatt különleges gondozást igényel, de a gyógyító-terápiás részlegre helyezés feltételei nem állnak fenn, a BFB pszichoszociális részlegen helyezheti el.

(2) A pszichoszociális részlegen elhelyezett elítélt reintegrációs tevékenységét komplex terápiás program keretében kell megvalósítani.

108. § (1) A drogprevenciós részlegen az az elítélt helyezhető el, aki írásban nyilatkozik arról, hogy a kábítószer-mentesség ellenőrzése érdekében aláveti magát rendszeres vizsgálatoknak, és azokhoz vizsgálati anyagot (testváladékot) szolgáltat.

(2) A drogprevenciós részlegen elhelyezett elítéltek számára a kapcsolattartás gyakorisága növelhető.

(3) A drogprevenciós részlegen elhelyezett elítélt reintegrációs tevékenységét komplex terápiás program keretében kell megvalósítani.

(4) Az elítélt írásbeli kérelmére a drogprevenciós részlegen történő elhelyezést meg kell szüntetni.

(5) Az elítélt drogprevenciós részlegen történő elhelyezését meg kell szüntetni, ha

a) a kábítószer-mentesség ellenőrzésére szolgáló vizsgálat eredménye pozitív (az elítélt szervezetében kábítószert mutatott ki),

b) az elítélt az intézetben vagy azon kívül súlyos fegyelemsértést, illetve bűncselekményt követ el, vagy

c) az együttműködési kötelezettségét nem teljesíti.

109. § (1)328 Az alacsony biztonsági kockázatú részlegen az az elítélt helyezhető el, akinek biztonsági kockázati besorolása alapján a fogvatartása nem igényli magas szintű biztonsági védelmi eszközök alkalmazását.

(2) Az alacsony biztonsági kockázatú részlegen csökkenthető az életrend meghatározottsága, az elítélt a reintegrációs programokon kívüli szabad idejét belátása szerint használhatja fel és a bv. intézet kijelölt területén szabadon mozoghat.

(3) Az alacsony biztonsági kockázatú részlegre helyezés megszüntethető, ha az elítélt a büntetés-végrehajtás rendjét súlyosan megsérti.

(4)329

(5)330

109/A. §331 (1)332 Vallási részleg a bv. intézet és a jogi személyiséggel rendelkező vallási közösség együttműködési megállapodása alapján hozható létre a vallásgyakorlás és a családi kapcsolattartás erősítése céljából.

(2) Az elítélt írásbeli kérelmére vallási részlegre helyezhető, ha

a) a várható szabadulásának időpontjáig legfeljebb három év van hátra,

b) írásban vállalja, hogy a részleg működésére vonatkozó szabályokat betartja, és

c) a reintegrációs tiszt – a börtönlelkész véleményének kikérésével – arra javaslatot tesz.

(3) A vallási részlegen az elítélt

a) folyamatos lelki gondozásban részesül, és

b) a bv. intézet által rendszeres időközönként biztosított vallási alkalmakon a hozzátartozóival vagy engedélyezett kapcsolattartójával közösen vehet részt, ami nem számítható be a rezsimszabályokhoz igazodó látogatófogadásként.

(4) Az elítélt vallási részlegen történő elhelyezését meg kell szüntetni, ha

a) az elhelyezés időtartama alatt vele szemben a végrehajtás alatt elkövetett bűncselekmény miatt büntetőeljárás indul,

b) súlyos vagy ismételt fegyelmi vétséget követ el,

c) a vallási részleg működésére vonatkozó vállalt szabályokat nem tartja be vagy

d) azt írásban kérelmezi.

Kóros elmeállapotúvá vált elítélt elhelyezése

110. § (1) Ha az elítélt kóros elmeállapotúvá válik, a szabadságvesztést a bv. intézetben nem lehet végrehajtani, az elítéltet a büntetés-végrehajtási bíró döntése alapján az IMEI-ben kell elhelyezni. Az itt eltöltött idő a szabadságvesztés tartamába beszámít.

(2) Ha a bv. intézet a szabadságvesztés végrehajtása alatt az elítélt kóros elmeállapotára utaló tüneteket észlel, intézkedik az elítéltnek az IMEI-ben történő pszichiáter szakorvos általi kivizsgálása iránt.

(3) Ha az IMEI pszichiáter szakorvosa az elítélt kóros elmeállapotára utaló tüneteket állapított meg, és az elítélt pszichiátriai kezelése meghaladja a két hónapot, az IMEI főigazgató főorvosa előterjesztést tesz a büntetés-végrehajtási bírónak a szabadságvesztés végrehajtási helyének megváltoztatására.

(4) Az elítélt elmeállapotában bekövetkezett kedvező változásra tekintettel, az IMEI főigazgató főorvosa soron kívül tehet javaslatot az elítélt bv. intézetbe történő visszaszállítására a büntetés-végrehajtási bírónak.

(5) Ha az elítélt szabadításakor gyógykezelésének szükségessége továbbra is fennáll, az IMEI főigazgató főorvosa az elbocsátás esedékességének napjával történő elhelyezés érdekében az egészségügyről szóló törvényben meghatározottak szerint kellő időben kezdeményezi a bíróságnál a kötelező gyógykezelés elrendelése iránti eljárást.

(6) Ha a bíróság elrendeli a beteg kötelező gyógykezelését, az IMEI főigazgató főorvos – az Országos Mentőszolgálat útján – intézkedik az elítélt átszállítása iránt a kijelölt, az egészségügyről szóló törvény szerinti gyógykezelést végző pszichiátriai intézetbe.

Egyéb végrehajtási szabályok

111. § A szabadságvesztés tartamába nem számít be az az idő, amíg az elítélt a szabadságvesztés végrehajtása alól kivonja magát.

112. § (1) Ha az összbüntetési ítélet olyan időpontban emelkedik jogerőre, amikor az elítélt az összbüntetésként megállapított szabadságvesztést már kitöltötte, és az elítélttel szemben más ügyben kiszabott szabadságvesztést kell foganatba venni, a végrehajtásra kerülő szabadságvesztés tartamába be kell számítani azt az időtartamot, amennyivel az elítélt által kitöltött szabadságvesztés tartama meghaladja az összbüntetésként megállapított szabadságvesztés tartamát.

(2)333 Ha rendkívüli jogorvoslat folytán meghozott ügydöntő határozatban a bíróság az elítélttel szemben nem, vagy nem a rendkívüli jogorvoslattal megtámadott ügydöntő határozattal megegyező tartamban szab ki szabadságvesztést, vagy a kiszabott szabadságvesztés tartamát mérsékli, és az elítélt a kiszabott tartamnál hosszabb időt töltött szabadságvesztésben, ha az elítélttel szemben más ügyben kiszabott szabadságvesztést kell foganatba venni, akkor a végrehajtásra kerülő szabadságvesztés tartamába be kell számítani azt az időtartamot, amennyivel az elítélt által kitöltött szabadságvesztés tartama meghaladja a rendkívüli jogorvoslat folytán meghozott ügydöntő határozattal megállapított szabadságvesztés tartamát.

(3)334 Az (1)–(2) bekezdés abban az esetben alkalmazható, ha az elítélten az összbüntetésként megállapított, illetve a rendkívüli jogorvoslattal megtámadott ügydöntő határozattal kiszabott szabadságvesztést és a más ügyben végrehajtásra váró szabadságvesztést folyamatosan hajtják végre. Az (1)–(2) bekezdés akkor is alkalmazandó, ha a túltöltés tartama hosszabb a végrehajtásra váró szabadságvesztés tartamánál, de további szabadságvesztések várnak végrehajtásra.

113. § (1) Az elítéltet – megjelenési szándékától függetlenül – elő kell állítani, ha

a)335 büntetőügyben terheltként vagy büntetés-végrehajtási ügyben,

b) tanúként,

c) az apaság és a származás megállapítása iránti perben személyes megjelenésre kötelezéssel félként,

d) gondnokság alá helyezés iránti perben alperesként,

e) szabálysértési ügyben eljárás alá vont személyként,

f)336 az Országgyűlés nemzetbiztonsággal foglalkozó állandó bizottsága által közreműködésre kötelezett személyként

idézik.

(2)337 Az (1) bekezdés a) pontja esetén az elítéltet nem kell előállítani, ha törvény lehetőséget ad arra, hogy a terhelt nyilatkozzon jelenléti szándékáról, és az elítélt nemleges nyilatkozatot tesz.

(2a)338 A bv. intézet az elítéltet kérelmére előállítja, ha a büntetőügyben az ügyiratok Be. 100. §-a és a 352. §-a szerinti megismerési jogának biztosítása érdekében – a bíróság, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság az előállítás elrendelésével – annak helyéről és időpontjáról az elítéltet értesíti.

(3)339 A bv. intézet az elítéltet kérelmére előállítja, ha a büntetőügyekben alkalmazandó közvetítői tevékenységet végző közvetítő sértettként, terheltként vagy ezek törvényes képviselőjeként a közvetítői megbeszélés vagy a megállapodás aláírásának helyéről és időpontjáról értesíti.

(4) Az elítéltet – amennyiben a tárgyaláson meg kíván jelenni – elő kell állítani, ha félként a személyes megjelenés kötelezettségével idézik.

(5)340 Az (1), (3) és (4) bekezdésben foglaltakon kívül az intézet akkor állítja elő az elítéltet, ha az az előállítást kéri, és annak költségeit megelőlegezi.

(6)341 Ha az elítélt az előállítás költségeit nem tudja megelőlegezni, az intézet tájékoztatja, hogy közigazgatási hatósági ügyben költségmentesség engedélyezését, polgári ügyben a polgári perrendtartás szabályai szerint költségmentesség, költségfeljegyzési jog engedélyezését, illetve pártfogó ügyvéd kirendelését kérheti. Az intézet az előállítás költségeit az elítélt írásbeli kérelmére kivételesen megelőlegezheti, ha a kérelemben a költségek visszafizetését vállalja.

(7) A bírósági ügyekben való előállításra vonatkozó szabályokat a közjegyzői eljárásra is megfelelően alkalmazni kell.

114. § (1)342 A nyomozó hatóság az elítéltet az ügyészség engedélye alapján – a bv. intézettel való előzetes egyeztetés szerint – az intézetben kihallgathatja, illetve ha az elítéltek ugyanabban az intézetben vannak fogva tartva, a nyomozó hatóság a szembesítést az intézetben is végrehajthatja, továbbá biztosíthatja a Be. 352. § (1) bekezdése szerinti ügyirat megismerés jogát. A nyomozó hatóság az elítélt intézetben lévő érték- vagy tárgyletétjéből lefoglalhat. Az ügyészség más eljárási cselekmények intézetben történő elvégzésére is engedélyt adhat. Az elítélt részvételével lefolytatandó eljárási cselekményen történő részvétel céljából megjelenő védőnek és törvényes képviselőnek a bv. intézetbe történő belépését engedélyezni kell.

(2) Az elítéltet az intézetben a hatósági ügyben eljáró más szerv a bv. intézettel való előzetes egyeztetés alapján hallgathatja ki.

(3)343 Az elítéltet az illetékes ügyészség, illetve a nyomozó hatóságnak az illetékes ügyészség engedélyét is tartalmazó írásbeli megkeresésére a parancsnok adja ki, eljárási cselekmények lefolytatása, továbbá a Bnytv.-ben meghatározott bűnügyi nyilvántartási adat mintavétele céljából.

(4)344 Ha az elítélt kiadása a rendőrségi fogdán történő elhelyezéssel jár, úgy azt az illetékes ügyészség legfeljebb hatvan napra engedélyezheti. A határozattal szemben panasznak nincs helye.

(5) A kiadás nem teljesíthető, ha

a) az elítélt szabadulása esedékes,

b) az elítéltet a bíróság idézésére elő kell állítani, vagy

c) azt – orvosi vélemény szerint – az elítélt egészségi állapota nem teszi lehetővé.

(6) Az elítélt törvényes jogait a kiadás ideje alatt is biztosítani kell. A kiadás időtartama a szabadságvesztés idejébe beszámít.

Fokozatváltás

115. § (1) A szabadságvesztés végrehajtására eggyel enyhébb fokozat akkor jelölhető ki, ha – különösen az elítélt személyiségére, előéletére, egészségi állapotára, a szabadságvesztés során tanúsított magatartására, az elkövetett bűncselekményre, a szabadságvesztés tartamára, a társadalomba való beilleszkedési készségére tekintettel – a büntetés célja a szabadságvesztés enyhébb fokozatban történő végrehajtásával is elérhető.

(2)345 Enyhébb végrehajtási fokozat nem jelölhető ki, ha

a)346 az elítélt a szabadságvesztésből – a Btk. 92–92/B. §-a alapján beszámított időt is figyelembe véve – a feltételes szabadságra bocsátásig esedékes időtartam felét nem töltötte le,

b)347 az elítélt feltételes szabadságra nem bocsátható és a szabadságvesztés tartamának – a Btk. 92–92/B. §-a alapján beszámított időt is figyelembe véve – fegyházfokozatban a felét, börtönfokozatban az egyharmadát nem töltötte le,

c) az elítélt a szabadságvesztésből fegyházfokozatban legalább egy évet, börtönfokozatban legalább hat hónapot nem töltött le,

d) az elítélt erőszakos többszörös visszaeső,

e) az elítélt a bűncselekményt bűnszervezetben követte el,

f) az elítélt életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést tölt, amelyből nem bocsátható feltételes szabadságra.

(3) A szabadságvesztés végrehajtására eggyel szigorúbb fokozat akkor jelölhető ki, ha az elítélt a büntetés-végrehajtás rendjét ismételten vagy súlyosan megzavarja.

(4) A szabadságvesztés végrehajtására eggyel enyhébb, illetve eggyel szigorúbb végrehajtási fokozat kijelölése iránt a bv. intézet tesz előterjesztést a büntetés-végrehajtási bírónak. A szabadságvesztés szigorúbb végrehajtási fokozatának a kijelölésére a bv. intézet nem tehet előterjesztést, ha az elítélt a szabadságvesztésből legalább hat hónapot még nem töltött le.

Félbeszakítás

116. § (1) Fontos okból – így különösen az elítélt személyi vagy családi körülményei, egészségi állapota miatt – a szabadságvesztés végrehajtása hivatalból vagy kérelemre félbeszakítható, erről

a) egy naptári évben harminc napig terjedő időtartamra a parancsnok,

b) egy naptári évben harmincegy naptól kilencven napig terjedő időtartamra az országos parancsnok,

c) a b) pontban szabályozottnál hosszabb időre a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter

dönt.

(2)348 Kivételesen engedélyezhető a szabadságvesztés félbeszakítása, ha az elítélt ellen szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt újabb büntetőeljárás van folyamatban. Ebben az esetben az eljárás szakaszától függően az ügyészség vagy a bíróság véleményét be kell szerezni.

(3)349 Nem engedélyezhető a szabadságvesztés félbeszakítása, ha a bíróság az életfogytig tartó szabadságvesztést kimondó ügydöntő határozatban a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárta.

(4) Ha az elítélt nő a várandósság tizenkettedik hetét elérte, és a szülés várható időpontja megelőzné a szabadulás napját, nyilatkoztatni kell arról, hogy kéri-e a szabadságvesztés félbeszakítását. A várandósság alatt vagy közvetlenül a szülés után benyújtott büntetés-félbeszakítási kérelmek elbírálása során elsősorban a gyermek érdekét kell figyelembe venni.

(5)350 A szabadságvesztés félbeszakítására irányuló kérelem indokoltságának ellenőrzése céljából a bv. intézet az elítélt által megjelölt lakcím, illetve tényleges tartózkodási hely szerint illetékes büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő útján környezettanulmány elkészítését rendelheti el, illetve megkeresheti a rendőri szervet a környezettanulmány készítése céljából.

(6) A kérelem elutasítását indokolt határozatba kell foglalni.

(7) A félbeszakítás tartama a szabadságvesztés tartamába nem számít be.

(8) A félbeszakítás tartama alatt az elévülés nyugszik.

117. § (1) A szabadságvesztés félbeszakítását az engedélyező megszünteti, ha a tudomására jut, hogy

a)351 az elítélttel szemben a félbeszakítás tartama alatt elkövetett bűncselekmény miatt büntetőeljárás indult, vagy olyan újabb szabadságvesztés végrehajtásáról érkezik értesítőlap, amely a végrehajtás sorrendjére kihatással van,

b)352 az elítéltet más ügyben letartóztatásba helyezték,

c) a félbeszakítás indoka az engedélyezett határidő letelte előtt megszűnt,

d)353 a kegyelmi döntés meghozataláig az elítélt szabadságvesztés büntetésének végrehajtását félbeszakították.

(1a)354 A szabadságvesztés félbeszakítását az engedélyező megszüntetheti, ha az elítélttel szemben olyan újabb szabadságvesztés végrehajtásáról érkezik értesítőlap, amely a végrehajtás sorrendjére nincs kihatással.

(2) A félbeszakítás megszüntetéséről az engedélyező indokolt határozattal dönt.

(3) A félbeszakítás megszüntetéséről az elítéltet írásban haladéktalanul tájékoztatni kell, és fel kell hívni, hogy a megadott időpontban a szabadságvesztést végrehajtó intézetben jelentkezzen.

Az elítélt jogai gyakorlásának és kötelezettségei teljesítésének általános szabályai

118. § (1) A szabadságvesztés végrehajtása alatt az elítélt elveszti a személyi szabadságát, köteles eltűrni a végrehajtás tényéből eredően egyes alapvető jogainak és a jogszabályok által biztosított egyéb jogosultságainak szünetelését, korlátozását, módosulását.

(2)355 A szabadságvesztés végrehajtása alatt az elítélt az alapvető jogait és a jogszabályok által biztosított egyéb jogosultságait a büntetés végrehajtása során is gyakorolhatja és jogszabályban, vagy bírósági, illetve hatósági határozatban megállapított kötelezettségeit a büntetés végrehajtása során is köteles teljesíteni, kivéve, ha azok szüneteléséről, illetve korlátozásáról az ügydöntő határozat vagy törvény rendelkezik, vagy amelyek gyakorlásában, illetve teljesítésében az elítélt akadályozva van.

(3) A büntetés-végrehajtási szervezet biztosítja, illetve elősegíti az elítélt jogainak gyakorlását.

(4) Az elítélt kötelezettségeinek teljesítése, illetve jogainak gyakorlása során a szabadságvesztés-büntetés céljai teljesítése érdekében köteles a bv. intézettel együttműködni.

(5) Az elítélt jogait személyesen vagy védője, illetve fiatalkorú esetén törvényes képviselője útján, a bv. intézet rendjével és biztonságával összhangban gyakorolja.

Az elítélt jogainak korlátozása, módosulása

119. § A szabadságvesztés végrehajtása alatt az elítélt

a) munkához és foglalkozása szabad megválasztásához való joga és a vállalkozáshoz való joga,

b) művelődéshez való joga, illetve a tanulás és a tanítás szabadsága,

c) önrendelkezéshez való joga,

d) kegyeleti joga,

e) szülői felügyeleti joga,

f) közérdekű adatokhoz való hozzáféréséhez és azok terjesztéséhez való joga,

g) véleménynyilvánítási szabadsága,

h) egyesülési joga,

i) tulajdonhoz való joga,

j) a szabadidő eltöltéséhez való joga,

k) ha munkát végez, az éves fizetett szabadsághoz való joga,

l) magántitokhoz való joga,

m) általános cselekvési szabadsága a szünetelő jogokra való tekintettel,

n) lelkiismereti és vallási szabadsága

e törvényben meghatározott korlátozásoknak megfelelően gyakorolható.

120. § (1) Az elítélt véleményét – ellenőrzés mellett az e törvényben meghatározott korlátozás kivételével – olyan formában nyilváníthatja ki, amely nem zavarja a bv. intézet rendjét és biztonságát.

(2) A vélemény nyilvánosságra hozatala

a) a nemzetbiztonság védelme,

b) a minősített adat közlésének megakadályozása,

c) a bűncselekmény közvetlen veszélyének fennállása esetén, annak megakadályozása,

d) a bv. intézet rendje és biztonsága,

e) a bűnöző életmód népszerűsítésének megakadályozása, valamint

f) az elítélt, vagy hozzátartozója számára a bűncselekménnyel kapcsolatos vélemény nyilvánosságra hozatalából eredő vagyoni előny elérésének megakadályozása

érdekében korlátozható.

Az elítélt jogainak szünetelése

121. § (1) A szabadságvesztés végrehajtása alatt szünetel az elítélt joga

a) a szabad mozgáshoz,

b) a tartózkodási hely szabad megváltoztatásához,

c) a békés gyülekezéshez,

d) a sztrájkhoz,

e) a szabad orvosválasztáshoz,

f) ahhoz, hogy az országgyűlési képviselők, a helyi és kisebbségi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásán választható legyen,

g)356 az elektronikus ügyintézéshez.

(2)357 A szabadságvesztés végrehajtása alatt szünetelnek az elítélt azon jogai, amelyekre a közügyektől eltiltás, illetve a bíróság ügydöntő határozatában meghatározott foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás és kitiltás kiterjed.

Az elítélt büntetés-végrehajtási jogviszonyból eredő jogai

122. § Az elítélt jogosult

a) a higiéniai feltételeknek megfelelő egészséges elhelyezésre, az egészségi állapotának és a szabadságvesztés végrehajtása alatti tevékenységének megfelelő élelmezésre, egészségügyi ellátásra, megfelelő ruházat biztosítására,

b) a hozzátartozóival, valamint az általa megjelölt és a bv. intézet által engedélyezett személyekkel, szervezetekkel az e törvényben meghatározottak szerint kapcsolatot tartani,

c) baleset esetén baleseti ellátásra és baleseti egészségügyi szolgáltatásra,

d) pihenésre, szabadidőre,

e) testi és szellemi állapotának fenntartása, illetve fejlesztése érdekében

ea) naponta – a szabadságvesztés végrehajtási rezsimjeinél megállapított rendelkezések szerint, de legalább egy óra – szabad levegőn tartózkodásra,

eb) önképzésre, sajtótermékek megrendelésére, a bv. intézet művelődési és sportolási lehetőségeinek – a szabadságvesztés végrehajtási rezsimjeinél megállapított rendelkezések szerinti – igénybevételére,

ec) tanuláshoz való jogát e törvényben meghatározottak szerint gyakorolni; általános iskolai, középfokú, valamint felsőfokú tanulmányok megkezdésére, illetve folytatására, a vizsgákra való felkészüléshez tanulmányi és vizsgaszabadságra,

f) a bv. intézetben, illetve annak felügyeleti szerveinél és a büntetés-végrehajtástól független szervhez közérdekű bejelentés, panasz, kérelem és jognyilatkozat előterjesztésére,

g) a büntetés végrehajtása során jogorvoslati joggal élni,

h) a rendelkezésére álló pénzből havonta meghatározott összeget személyes szükségleteire fordítani, illetve azzal egyéb módon rendelkezni,

i) a szabadságvesztés végrehajtása során keletkezett kárának megtérítésére,

j) sajátos védelemre a nők, fiatalkorúak és a fogyatékkal élők a rájuk vonatkozó eltérésekkel,

k) jogszabályban meghatározottak szerint saját ruha viselésére, illetve használati tárgyak tartására; az elítélt magánál tartható tárgyainak köre a bv. intézet rendjére és biztonságára figyelemmel, valamint az egyes rezsimszabályok szerint korlátozható,

l) a már megállapított, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvényben meghatározott valamely rendszeres pénzellátásának (e fejezetben a továbbiakban: rendszeres pénzellátás) a meghatalmazott személy kezéhez vagy a bv. intézethez történő folyósítására, továbbá a saját jogon járó családi pótléknak a letéti számláján való elhelyezésére,

m) a szabadulást követő társadalomba való visszailleszkedés érdekében az ehhez szükséges szociális feltételek megteremtésének segítségére,

n) önkéntes vállalása alapján – a szabadságvesztés fokozatának és a rezsimre vonatkozó szabályok szerint – oktatási, képzési, valamint reintegrációt elősegítő személyes fejlődését biztosító programokon való részvételre,

o) büntetés-végrehajtási szervezeten belüli fogvatartotti fórumon való véleménynyilvánításra.

123. § (1) Az elítélt a bv. intézet parancsnokának engedélye alapján – őrzéssel vagy anélkül – meglátogathatja orvos által igazoltan súlyos beteg közeli hozzátartozóját, részt vehet közeli hozzátartozója temetésén.

(2) A bv. intézet parancsnoka az (1) bekezdésben foglaltak engedélyezése esetén elrendelheti mozgáskorlátozó eszközök használatát, kivételes esetben megtagadhatja a látogatás, a temetésen való részvétel, illetve a kegyelet lerovásának engedélyezését.

(3) Az (1) bekezdés szerinti rendkívüli eltávozás az öt napot nem haladhatja meg, annak tartama a szabadságvesztésbe beszámít.

(4) Ha az elítélt a temetésen nem vett részt, a parancsnok a temetést követő harminc napon belül – az (1) bekezdés szerinti feltételekkel – engedélyezheti, hogy az elítélt lerója kegyeletét a közeli hozzátartozója temetési helyénél.

(5) Az elítélt az (1) és (4) bekezdésben felsorolt esetekben az előállítás költségét köteles megtéríteni.

124. § (1) Az elítélt a 120. §-nak megfelelően jogosult nyilatkozatot tenni a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény szerinti műsorszámban vagy sajtótermékben, illetve az elektronikus hírközlésről szóló törvény szerinti elektronikus hírközlő hálózat útján történő közzététellel.

(2) A nyilatkozattétel engedélyezéséről vagy megtagadásáról az országos parancsnok a kérelem benyújtásától számított három napon belül dönt. A nyilatkozattétel engedélyezése akkor tagadható meg, ha alapos okkal arra lehet következtetni, hogy a nyilatkozattétel a 120. §-ban meghatározott érdekek valamelyikét sértené vagy veszélyeztetné.

(3) Az országos parancsnok haladéktalanul értesíti a sajtó képviselőjét, ha az elítélt nyilatkozattételét engedélyezte, vagy e törvény szerint az engedélyt megadottnak kell tekinteni. Az értesítésben az országos parancsnok tájékoztatást ad a kapcsolatfelvétel részleteiről.

(4) Ha az országos parancsnok a nyilatkozattételt megtagadja, arról indokolt írásbeli határozattal dönt. A határozat minősített adatot nem tartalmazhat. A nyilatkozattétel megtagadásáról szóló határozat ellen az elítélt bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújthat be. A kérelmet a bv. intézet haladéktalanul továbbítja a büntetés-végrehajtási bíróhoz.

(5) A bv. intézet parancsnoka vagy az általa kijelölt személy a nyilatkozattételt – a 120. §-ban foglaltak megtartása érdekében – ellenőrzi. Ha a nyilatkozattétel a 120. §-ban meghatározott érdekek valamelyikét sérti vagy veszélyezteti, a nyilatkozattétel megszakítható, és az elítéltet figyelmeztetni kell a szabályok megtartására és arra, hogy azok be nem tartása esetén a nyilatkozat közzététele megtagadható.

125. § (1) Az elítélt – hozzájárulásával készített – nyilatkozattételét tartalmazó írás, kép-, hangfelvétel (a továbbiakban: közlésre szánt anyag) közzétételéhez az országos parancsnok engedélye szükséges.

(2) A közzététel engedélyezéséről vagy megtagadásáról az országos parancsnok a kérelem benyújtásától számított három napon belül dönt. Az engedély akkor tagadható meg, ha a 120. §-ban meghatározott érdekek valamelyikét sértené, vagy veszélyeztetné.

(3) Ha az országos parancsnok a közzétételt megtagadja, arról indokolt írásbeli határozattal dönt. A közzététel megtagadásáról szóló határozat ellen az elítélt bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújthat be. A kérelmet a bv. intézet haladéktalanul továbbítja a büntetés-végrehajtási bíróhoz.

126. § (1) A bv. intézetben minden elítélt számára lehetővé kell tenni, hogy lelkiismereti és vallási meggyőződését szabadon megválassza vagy megváltoztassa, vallását gyakorolhassa.

(2)358 A bv. intézetben minden elítélt számára lehetővé kell tenni, hogy az egyházi személy, a vallási egyesület vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagja, az egyházi jogi személy vagy a vallási egyesület által megbízott más személy általi gondozásban részesülhessen.

(3)359 Az elítélt magánál tarthatja a vallása gyakorlásához szükséges könyveket, írásos anyagokat és kegytárgyakat. A kegytárgyak vallásgyakorláshoz való szükségességének megállapításához az adott egyházi személy és vallási egyesület vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagjának állásfoglalása kérhető.

(4)360 Az elítélt számára lehetővé kell tenni, hogy a bv. intézetekben megvalósítható vallásos szertartásban részesüljön a vallási közösség előírásainak megfelelően. A súlyos, életveszélyes állapotban lévő elítélt kérelmére az egyházi személlyel vagy a vallási egyesület vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagjával való találkozást soron kívül lehetővé kell tenni.

(5) Az elítélt eltiltható az istentiszteleten való részvételtől, ha az a bv. intézet rendjét vagy a biztonságot veszélyezteti.

(6) Az istentiszteletre önként jelentkezők részvétele – az (5) bekezdés alapján eltiltottakat, valamint a magánelzárást töltő elítélteket kivéve – nem korlátozható. A (2) bekezdésben meghatározott személlyel való ellenőrzés nélküli találkozás lehetősége azonban az istentisztelet látogatástól eltiltott, a magánelzárást töltő, illetve biztonsági zárkában vagy részlegen elhelyezett elítélttől sem tagadható meg.

(7) A bv. intézet elősegíti a vallási közösségek szociális, karitatív, gondozói tevékenységét és az elítéltnek a szabadulásra való felkészítéséhez nyújtott szolgálatait.

127. § (1)361 Az elítélt az ellene folyamatban lévő büntetőeljárás során a bíróság, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság által elektronikus adathordozón átadott ügyiratokba vagy kiadott másolatba, illetve az ellene folyamatban volt büntetőeljárásban keletkezett ügyiratokról elektronikus adathordozón kiadott másolatba a büntetés-végrehajtási szervezet által biztosított számítástechnikai eszköz igénybevételével jogosult betekinteni. Az ügyiratokba való betekintést – kellő időben előterjesztett kérelemre – a védővel való személyes kapcsolattartás során is biztosítani kell.

(2) Az elítélt köteles az (1) bekezdésben meghatározott, valamint a büntetés-végrehajtási ügyben keletkezett iratokon kívüli egyéb iratai másolásának, nyomtatásának és továbbításának költségét megtéríteni.

(3)362 A bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság a Be. 100. §-a és 352. §-a szerint az ügyiratok megismerését az ügyiratok megküldésével a bv. intézetben is lehetővé teheti, vagy a bíróság és az ügyészség ennek érdekében a terhelt előállítását rendelheti el. A nyomozó hatóság részéről kért előállítás az ügyészség hozzájárulásával történhet.

(4)363 Az elítélt a vele szemben folyamatban lévő vagy folyamatban volt büntetőeljárás során keletkezett ügyiratokról készült másolatot magánál tarthatja, vagy ha azok terjedelme a zárka rendeltetésszerű használatát akadályozná, valamint az elektronikus adathordozón kiadott másolatot a zárkán kívül rendelkezésre bocsátott tárolóhelyiségben tarthatja.

(5)364 Ha az elítélttel szemben kábítószer birtoklása miatt megindult büntetőügyben feltételes ügyészi felfüggesztést rendeltek el, és más ügyben szabadságvesztést tölt, a bv. szerv biztosítja, hogy az elítélt kábítószer-függőséget gyógyító kezelésen vegyen részt, vagy kábítószer-használatot kezelő más ellátásban vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatásban részesüljön.

128. § (1) A várandós és a kisgyermekes elítélt nőnek az egészségét védő és a gyermek fejlődését szolgáló, e törvényben nem szabályozott jogai nem korlátozhatók.

(2) Ha a szülésre a szabadságvesztés végrehajtása alatt kerül sor, és az együttes elhelyezést kizáró ok nem áll fenn, a gyermeket egy éves koráig az anyjával együtt kell elhelyezni.

(3) Az anya és a gyermek együttesen nem helyezhető el, ha

a) az anya a gyermek gondozását nem vállalja,

b) a bíróság a szülői felügyeletet az anya valamennyi gyermekével kapcsolatosan megszüntette,

c) az anya ellen a gyermek sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt eljárás indult, vagy

d) az anya egészségi állapota miatt a gyermek gondozását, nevelését nem tudja ellátni.

(4) A (3) bekezdés d) pontjában meghatározott esetben, ha az anya a gyermekét szoptatja, a gyermek a bv. intézet anya-gyermek részlegén elhelyezhető.

(4a)365 Együttes elhelyezés esetén a bv. intézet a gyermek részére teljes körű ellátást biztosít. A bv. intézet az anya-gyermek részlegen elhelyezett gyermekre tekintettel járó családi pótlék felhasználható részét a gyermek teljes körű ellátására vagy teljes körű ellátásának kiegészítésére fordíthatja, így különösen tápszerrel, ruházattal, gyógyszerrel, pelenkával, játékhoz szükséges eszközökkel való ellátására, valamint a gyermek fejlesztésére.

(5) Együttes elhelyezése esetén az anya a gyermek felett a gondozás és a nevelés jogát gyakorolja.

(6)366 A gyermek felett szülői felügyeletet gyakorló vagy a gyermekkel kapcsolattartásra jogosult másik szülő, a testvér és a gyermekkel kapcsolattartásra jogosult nagyszülő, valamint a gyám részére heti egy alkalommal a kapcsolattartást és a gyermek fejlődéséről a megfelelő tájékoztatást biztosítani kell.

(7) Az anya és gyermeke együttes elhelyezése esetében a gyermek elhelyezése iránt indított eljárás elbírálására a bv. intézet székhelye szerint illetékes bíróság jogosult.

(8) A (2) bekezdésben meghatározott eseten kívül az elítélt a gyermekével kapcsolatot tarthat, kivéve, ha a kapcsolattartásra bíróság vagy gyámhatóság határozata alapján nem jogosult, és a büntetés-végrehajtási jogviszony keretei között részt vehet a gyermek nevelésében, valamint a gyermek sorsát érintő lényeges kérdések eldöntésében, kivéve, ha a bíróság a szülő e jogát korlátozta.

128/A. §367 (1) Ha az elítélt a vele együttesen elhelyezett gyermekét elhanyagolja, bántalmazza vagy fejlődését egyéb módon veszélyezteti, a bv. intézet parancsnoka határozattal dönt az anya és gyermeke együttes elhelyezésének megszüntetéséről, és erről haladéktalanul értesíti a gyámhatóságot.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben a bv. intézet intézkedik a gyermeknek az anyától való elkülönítése iránt, és a gyámhatóság intézkedéséig biztosítja a gyermek teljes körű ellátását az anya-gyermek részlegen.

128/B. §368 (1) Ha a női elítélt egy évnél fiatalabb gyermekét gondozza, és a szabadságvesztés elhalasztására vagy félbeszakítását nem engedélyezték vagy azt az elítélt nem kérte, továbbá az együttes elhelyezést kizáró ok nem áll fenn, – az elítélt kérelmére – a gyermeknek egyéves koráig az anyjával való együttes elhelyezéséről a BVOP elhelyezésért felelős szakterületének vezetője a kérelem beérkezésétől számított tizenöt napon belül határozattal dönt.

(2) Az elítélt a kérelmet a felhívás kézhezvételétől számított nyolc napon belül írásban köteles a kijelölt bv. intézethez vagy a BVOP-hoz benyújtani.

(3) Az (1) bekezdés szerinti döntés meghozatala előtt a BVOP beszerzi a gyámhatóság véleményét arról, hogy az együttes elhelyezés a gyermek érdekét megfelelően szolgálja-e. A véleményben a gyámhatóság adatot szolgáltat arról is, hogy fennáll-e a 128. § (3) bekezdésében meghatározott, az együttes elhelyezést kizáró valamely ok.

129. § (1) Az elítélt – a (3) bekezdésben foglalt kivételekkel – a jogszabályban meghatározottak és a rezsimszabályok szerint az intézetben tarthat minden olyan tárgyat, amelynek elhelyezése

a) a zárka rendeltetésszerű használatát nem akadályozza, illetve

b) az elítélt számára – ha ilyen az intézetben rendelkezésre áll – a zárkán kívül rendelkezésre bocsátott tárolóhelyiségben megoldható.

(2) Az elítélt magánál tartható tárgyainak köre a bv. intézet rendjére és biztonságára figyelemmel korlátozható, valamint az az egyes rezsimszabályok szerint eltérhet.

(3) Az elítélt nem tarthat az intézetben olyan tárgyat,

a) amelynek birtoklása a közbiztonságot veszélyezteti, vagy jogszabályba ütközik,

b) amely az intézet rendjét, a fogvatartás biztonságát, a szabadságvesztés végrehajtásának rendjét, vagy ezek fenntartását és ellenőrzését, illetve az elítélt vagy más személy testi épségét vagy egészségét veszélyezteti, továbbá

c) amely alkalmas arra, hogy használatával az elítélt önállóan vagy másokkal közösen bűncselekményt kövessen el, vagy – ha ellene büntetőeljárás van folyamatban – a büntetőeljárás eredményességét veszélyeztesse.

130. § Pénzküldemény küldése és fogadása a jogcím igazolásához, az elítélt nyilatkozatához vagy kapcsolattartói minőség – ideértve a védővel való kapcsolattartást is – fennállásához köthető.

131. § A szabadságvesztés végrehajtása alatt az elítélt részére biztosítani kell, hogy a választójogát gyakorolhassa. Az elítélt a fogvatartás helyén, a választási eljárásra vonatkozó jogszabályok szerint jogosult szavazni, az elítélt személyazonosságát a fogva tartó bv. intézet nyilvántartása alapján kell megállapítani. A bv. intézet köteles elősegíteni az elítélt választójogának gyakorlását, az elítélt részére félbeszakítást lehet engedélyezni, amelynek tartama legfeljebb három nap.

132. §369 Ha az elítélt a Btk. XIX. Fejezetében meghatározott valamely bűncselekményt tizennyolcadik életévet be nem töltött sértett sérelmére követte el, vagy a tizennyolcadik életévét be nem töltött sértett ellen elkövetett személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetési körülményeiből a szexuális motívum a kockázatértékelési vizsgálat alapján kimutatható, az elítélt befogadását követően fel kell mérni, hogy mennyire áll fenn a veszélye annak, hogy szabadon bocsátását követően hasonló bűncselekményt fog elkövetni. Ha ennek a lehetősége fennáll, akkor az elítélt részére – önkéntes részvételi alapon – fel kell ajánlani megfelelő a visszaesés valószínűségét csökkentő pszichoterápián vagy más foglalkozáson való részvételt.

Az elítélt kötelezettségei

133. § (1) Az elítélt jogszabályban meghatározott kötelezettségeit a szabadságvesztés végrehajtása alapvetően nem érinti.

(2) Az elítélt köteles – különösen –

a) a szabadságvesztést a jogszabályban vagy az országos parancsnok által meghatározott bv. intézetben tölteni,

b) a büntetés-végrehajtás rendjét megtartani, illetve tűrni, a kapott utasításokat végrehajtani,

c) a számára kijelölt munkát elvégezni,

d) a reintegrációs foglalkozás rendjét, a bv. intézet biztonsági és higiéniai követelményeit megtartani,

e) a bv. intézet tisztántartásában, karbantartásában és ellátásában díjazás nélkül, alkalomszerűen részt venni,

f) alávetni magát a jogszabályban előírt kötelező vagy egészségi állapotának megítéléséhez szükséges orvosi vizsgálatnak és a jogszabály szerint kötelező, gyógykezelésnek,

g)370 fegyelemsértés, illetve bűncselekmény gyanúja esetén vizsgálati anyagot szolgáltatni az alkohol, bódító-, illetve kábítószer fogyasztás ellenőrzéséhez,

h) a végrehajtási fokozatnak és rezsimszabályoknak megfelelően előírt forma- és egyéb ruházatot viselni,

i) a tartására fordított költséghez hozzájárulni, kivéve ha önhibáján kívüli okból nem dolgozik és nem részesül rendszeres pénzellátásban, illetve nem rendelkezik letéti pénzzel,

j) a képességeinek és a bv. intézet adottságainak megfelelő képzésben, illetve oktatásban részt venni.

(3)371 A tartási költségekhez való hozzájárulás összegét az országos parancsnok normatív utasításban határozza meg, az évente meghatározott napi összeg – teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetén – nem lehet kevesebb, mint az egy havi alapmunkadíj egy százaléka.

(4)372 Az elítélt keresményének és rendszeres pénzellátásának meghatározott részét a szabadulása idejére tartalékolni kell. A fogvatartás megkezdésétől a tartalékolás havonta meghatározott összege a fogvatartás első négy évében az egyhavi alapmunkadíj ötven százalékának egytizenketted része, ezt meghaladó tartamú fogvatartás esetén havonta az egyhavi alapmunkadíj huszonöt százalékának egytizenketted része.

(5) Az elítélt köteles együttműködni a bv. intézet a pártfogó felügyelői szolgálat és a reintegrációs tevékenységben részt vevő szervezet megbízottjával.

134. § (1) A dolgozó elítélt a munkadíjából köteles a tartására fordított költséghez hozzájárulni, abból a hozzájárulás összegét és a szabadulás idejére tartalékolandó összeget közvetlenül le kell vonni.

(2) A munkáltatásban részt nem vevő elítélt a tartására fordított költségekhez – ha azt a fogva tartó bv. intézethez folyósítják – valamely rendszeres pénzellátásából, illetve – legfeljebb annak erejéig – szabadon felhasználható letéti pénzéből járul hozzá, azokból a hozzájárulás összegét és a szabadulás idejére tartalékolandó összeget közvetlenül le kell vonni.

(3) Ha a nyugellátásban, korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban vagy magánnyugdíj-pénztár által nyújtott járadékszolgáltatásban részesülő, illetve szabadon felhasználható letéti pénzzel rendelkező elítélt dolgozik, a hozzájárulást és a szabadulás idejére tartalékolandó összeget a munkadíjból kell levonni.

(4) Az elítélt munkadíjából, rendszeres pénzellátásból, illetve letéti pénzéből a tartásra fordított költséghez való hozzájárulás napi összegének és a szabadulás idejére kötelezően tartalékolandó összegének az (1)–(3) bekezdés szerinti levonása után fennmaradó összeg legfeljebb ötven százalékát lehet végrehajtás alá vonni.

(5) Az elítélt által e törvény alapján megtérítendő költségeket és az általa igénybe vett jogszabályban meghatározott többletszolgáltatások díjait és költségeit a (4) bekezdés szerinti levonásokat követően kell levonni.

(6)373 Az elítélt nem kötelezhető a tartási költségek megfizetésére a reintegrációs őrizet, feltételes szabadságra bocsátás, a büntetés félbeszakítás és a bv. intézet huszonnégy órát meghaladó elhagyása esetén.

135. § (1) Az elítélt köteles a fogva tartó bv. intézet tisztántartását, karbantartását és ellátását szolgáló munkában díjazás nélkül részt venni.

(2) A tisztántartást, karbantartást és ellátást szolgáló munkában csak olyan elítélt vehet részt, aki egyébként munkáltatásra is alkalmas. A munkaköri alkalmasság megállapításáig az elítélt nem vehet részt a munkavégzésben.

(3) A tisztántartást, karbantartást és ellátást szolgáló munkavégzés ideje a napi négy órát, havonta összesen a huszonnégy órát nem haladhatja meg. A bv. intézet orvosa (a továbbiakban: bv. orvos) a munkavégzés idejét az elítélt egészségi és fizikai állapotára vagy életkorára tekintettel csökkentheti.

(4) A tisztántartást, karbantartást és ellátást szolgáló munkavégzés idejére az elítéltet szükség szerint el kell látni munkaruhával és lábbelivel, szakmai oktatásban kell részesíteni, balesetét a munkabalesetre vonatkozó jogszabály szerint kell elbírálni.

(5) A tisztántartást, karbantartást és ellátást szolgáló munkavégzés időpontjait és tartamát a bv. intézet a fogvatartotti nyilvántartásban rögzíti.

136. § A szabadságvesztés végrehajtása alatt az elítélt köteles tűrni – különösen –

a) a más nemű és más végrehajtási fokozatú elítéltektől való elkülönítést, az életkori, kriminológiai, kockázatelemzési és kezelési szempontú, foglalkoztatási és egészségügyi szempontok szerinti csoportba sorolását,

b) az egyes rezsimekre vonatkozó korlátozásokat,

c) személyes tárgyainak átvizsgálását,

d) az e törvény szerinti kivételekkel kapcsolattartásának ellenőrzését,

e) életrendjének, bv. intézeten belüli mozgásának meghatározását, illetve korlátozását,

f) a 145. § (1) bekezdésében felsorolt biztonsági intézkedések végrehajtását.

137. § Nem terheli az elítéltet

a) a bv. intézetbe vagy intézménybe szállítás, ideértve azt is, ha az elítéltnek polgári ügyben a hatóság előtt való megjelenése érdekében másik bv. intézetbe szállítása szükséges,

b)374 a büntetőügyben való – ideértve a büntetőügyben lefolytatandó közvetítői eljárást is – és a büntetés-végrehajtási ügyben való előállítás,

c) a szabálysértési ügyben való – ideértve a szabálysértési ügyben lefolytatandó közvetítői eljárást is – előállítás,

d) az alkoholbetegséggel összefüggő gyógykezelés,

e) az elmeállapot megfigyelésének,

f) a kábítószer-prevenciós tevékenység, illetve a kábítószer-függőséget gyógyító kezelés, kábítószer-használatot kezelő más ellátás, illetve a megelőző-felvilágosító szolgáltatás és

g) a jogsegélykérelem folytán más állam részére történő ideiglenes átadás

költsége.

138. § (1) A bv. intézetet – amelyben az elítéltet fogva tartják – érintő katasztrófahelyzet esetén az elítélt köteles közreműködni a katasztrófahelyzet elhárításához szükséges tevékenységben.

(2) Az elítéltet megillető, e törvényben meghatározott jogok a katasztrófahelyzet elhárításához szükséges mértékben a katasztrófahelyzet idejére korlátozhatók.

(3) Az elítéltet a külön jogszabályok szerinti katasztrófavédelmi kötelezettség terheli, illetve ideiglenes katasztrófavédelmi szolgálatra beosztható.

(4) Az elítélt az elhelyezésére szolgáló bv. intézet közvetlen veszélyeztetettsége vagy használhatatlanná válása esetén más bv. intézetbe kell átszállítani.

139. § A büntetés-végrehajtási szervezet joga és kötelezettsége az e törvényben meghatározott jogkövetkezményeket minden törvényes eszközzel biztosítani, illetve kikényszeríteni.

Kérelem, panasz és egyéb jogorvoslat

140. § (1)375 Az elítélt a jogorvoslat során jogairól, kötelezettségeiről bármikor tájékoztatást kérhet, a felvilágosítást megfelelő időben kell megadni.

(2) A elítélt jogorvoslati jogának érvényesüléséről a bv. intézet gondoskodik.

141. § (1) Az elítélt a fogvatartásával összefüggő ügyben írásban, kérelemmel fordulhat a büntetés-végrehajtási szervezet ügyintézésre jogosult tagjához.

(2) Az elítélt személyes meghallgatást kérhet a bv. intézet parancsnokától, a bv. intézet szervezeti egységének a vezetőjétől. Az elítélt a bv. intézet parancsnokához írásban, közvetlenül is fordulhat.

(3) Az elítélt kérelmét a fogvatartotti nyilvántartásban rögzíteni kell, és a bv. intézet által kezelt iratokhoz kell csatolni.

(4) A kérelemnek helyt adó döntésről az elítélt szóban is tájékoztatható.

(5) A döntés lényegét és a közlés időpontját a nyilvántartásban rögzíteni kell, ezzel egyidejűleg az írásba foglalt döntést az elítélt számára át kell adni.

(6) Ha az elítélt az (5) bekezdés szerinti irat átvételét megtagadja, akkor annak tényét az iraton fel kell tüntetni, vagy azt jegyzőkönyvbe kell foglalni.

142. §376 (1) Az elítélt a bv. szerv ügyintézésre jogosult tagjának döntése – kivéve a kérelemnek helyt adó – vagy az intézkedés ellen, illetve annak elmulasztása esetén, ha a törvény eltérően nem rendelkezik, a 21. § (3) bekezdése szerint panasszal fordulhat annak a bv. intézetnek a parancsnokához, ahol a döntés, az intézkedés vagy a mulasztás történt.

(2) Ha

a) a döntést vagy az intézkedést a bv. intézet parancsnoka vagy a BVOP kijelölt szervezeti egységének a vezetője hozta vagy a mulasztás őt terheli, a panaszt az országos parancsnok,

b) a döntést vagy az intézkedést az országos parancsnok hozta vagy a mulasztás őt terheli, a panaszt a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter

bírálja el.

143. § (1) Az elítélt kárigényét – kivéve, ha szabadult – annál a bv. szervnél terjesztheti elő, ahol a kár bekövetkezett, más gazdálkodó szervezetnél végzett munkáltatás során annál a bv. szervnél, amely a szerződést a gazdálkodó szervezettel megkötötte. Ha az elítélt társadalomba való beilleszkedését elősegítő programban vesz részt, kárigényét annál a bv. szervnél terjesztheti elő, amely a szerződést az ilyen szervezettel megkötötte.

(2)377 A kártérítési igényt határozattal kell elbírálni, amely ellen az elítélt a közléstől számított harminc napos jogvesztő határidőn belül, a határozatot hozó bv. szerv székhelye szerint illetékes bíróság előtt, illetve a munkáltatással összefüggésben keletkezett kártérítési igény esetén a munkaügyi perben eljáró bíróság előtt keresetet indíthat. A munkáltatással összefüggő kárigény miatt indított bírósági eljárásban a polgári perrendtartásról szóló törvény munkaügyi perekre vonatkozó szabályait kell alkalmazni.

(3)378 Az elítéltet ért kárért a bv. szerv a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint felel. A munkával összefüggésben okozott kárért, ha más gazdálkodó szervezetnél munkáltatták az elítéltet, az Mt. irányadó azzal, hogy az elítéltet ért kárt a gazdálkodó szervezettel szerződésben álló bv. szerv téríti meg. A társadalmi integrációs programban résztvevő elítéltnek okozott kárt a Polgári Törvénykönyv rendelkezése értelmében az ilyen programot lebonyolító szervezettel szerződött bv. szerv téríti meg.

(4) A kár bv. szerv általi megtérítése a kárért való felelősséget nem érinti, és a bv. szerv visszkereseti igényét nem gátolja.

(5)379 Ha az elítélt szabadult, kártérítési igényét a Polgári Törvénykönyv alapján, elévülési időn belül közvetlenül a bv. szerv székhelye szerint illetékes bírósághoz, illetve a munkáltatással összefüggésben okozott kár megtérítése iránti igényét a munkaügyi perben eljáró bírósághoz benyújtott keresettel érvényesítheti. A munkáltatással összefüggő kárigény miatt indított bírósági eljárásban a polgári perrendtartásról szóló törvény munkaügyi perekre vonatkozó szabályait kell alkalmazni.

(6)380

144. § (1)381 Az elítélt a szabadságvesztés végrehajtása során okozott kárért a Polgári Törvénykönyv alapján felelős, a munkával összefüggésben okozott kárért fennálló felelősségére az Mt. értelemszerűen irányadó.

(1a)382 Az (1) bekezdés szerinti esetben a kártérítési eljárást a 143. § (1) bekezdésében meghatározott bv. szerv folytatja le.

(2)383 Ha az elítéltet az általa okozott kár megtérítésére a bv. szerv határozattal kötelezte, ellene a határozatot hozó bv. szerv székhelye szerint illetékes bíróságnál, illetve a munkával összefüggésben megállapított kártérítési kötelezettség esetén a munkaügyi perben eljáró bíróságnál a közléstől számított harminc napos jogvesztő határidőn belül keresetet indíthat. A munkáltatással összefüggő kárigény miatt indított bírósági eljárásban a polgári perrendtartásról szóló törvény munkaügyi perekre vonatkozó szabályait kell alkalmazni.

(3) A kereset benyújtása a kár összegének az elítélt bv. intézet által kezelt letéti számlájáról történő levonására nincs halasztó hatálya.

(4)384 A kárt a bv. szerv viseli, ha a károkozásért az elítélt felelőssége nem állapítható meg, továbbá, ha az elítéltet a kár megtérítése alól részben vagy egészben mentesítették, vagy a tartozást törölték.

144/A. §385 A rendőrségi fogdán történő végrehajtás során okozott kár esetében a 143. § és a 144. § szabályait kell alkalmazni azzal, hogy a bv. szerv alatt a 427. § (8) bekezdésében meghatározott személyt kell érteni.

Az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatti panasz386

144/B. §387 (1) Az elítélt és a védője az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatt – írásban – közvetlenül panasszal élhet a bv. intézet parancsnokához.

(2) A panaszt a benyújtástól számított tizenöt napon belül kell elbírálni. A bv. intézet parancsnoka a panasz alapján, az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények esetén, e körülmények javítása vagy a sérelem ellensúlyozása érdekében megteszi a szükséges intézkedéseket. A bv. intézet parancsnoka – a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – az intézkedésről határozattal dönt.

(3) Ha a jogszabályban előírt élettér biztosításának hiányából eredő alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmény megszüntetése az adott bv. intézeten belül nem oldható meg, a bv. intézet parancsnoka soron kívül megkeresi a BVOP elhelyezésért felelős szakterületét és kezdeményezi az elítéltnek a jogszabályban előírt élettér biztosítására alkalmas más bv. intézetbe való átszállítását.

(4) A BVOP elhelyezésért felelős szakterületének vezetője a megkeresésről nyolc napon belül, indokolt határozattal dönt. Ha a jogszabályban előírt élettér más bv. intézetben biztosítható, a BVOP elhelyezésért felelős szakterületének vezetője határozatában a szabadságvesztés végrehajtására más bv. intézetet jelöl ki, ellenkező esetben a határozathozatalt mellőzi és erről értesíti a bv. intézet parancsnokát. Az átszállításáról való döntés során figyelemmel kell lenni az elítélt kapcsolattartási jogára.

(5) Ha a jogszabályban előírt élettér biztosításának hiányából eredő alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmény megszüntetése sem az adott bv. intézeten belül, sem más bv. intézetbe való átszállítással nem oldható meg, a bv. intézet parancsnoka a sérelem ellensúlyozása érdekében, ha azt még nem tette meg, – és ha az a feladatellátást nem akadályozza, valamint annak feltételei egyébként biztosítottak –, intézkedik.

(6) A (2) és az (5) bekezdés alapján megtett intézkedés vagy annak elmulasztása miatt, továbbá ha az átszállítás az elítélt kapcsolattartási jogát sérti, az elítélt és a védője a határozattal szemben a büntetés-végrehajtási bíróhoz felülvizsgálati kérelmet nyújthat be. A felülvizsgálati kérelemnek az átszállításra halasztó hatálya van.

A végrehajtás rendjének és a fogvatartás biztonságának fenntartása

145. § (1) Az elítélttel szemben alkalmazható biztonsági intézkedések:

a) biztonsági elkülönítés,

b) biztonsági zárkába vagy részlegre helyezés,

c) mozgáskorlátozó eszközök alkalmazása,

d) elektronikus távfelügyeleti eszköz alkalmazása,

e) elektronikus megfigyelési eszköz alkalmazása,

f) motozás,

g) biztonsági ellenőrzés, biztonsági vizsgálat és biztonsági szemle,

h) az ajtók zárva tartásának elrendelése,

i) egyes jogok gyakorlásának felfüggesztése.

(2) Az (1) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott biztonsági intézkedések egyéni kockázatelemzés alapján alkalmazhatók.

(3) Indokolt esetben több biztonsági intézkedés együtt is alkalmazható.

(4) A büntetés-végrehajtási szervezet tagjai a bv. intézet biztonságát sértő vagy veszélyeztető cselekmények felszámolása érdekében jogosultak és kötelesek a rend fenntartásához, illetve helyreállításához szükséges intézkedéseket megtenni.

(5) A büntetés-végrehajtási szervezet tagja hivatásának jogszerű teljesítése során az intézkedéseinek a megengedett kényszerítő eszközök alkalmazásával is jogosult érvényt szerezni. A kényszerítő eszközök alkalmazási feltételeit a büntetés-végrehajtási szervezetről szóló törvény határozza meg.

146. § (1) Az elítélt biztonsági elkülönítésére akkor kerülhet sor, ha

a) a bv. intézet rendjét, biztonságát súlyosan sérti vagy veszélyezteti,

b) csoportos ellenszegülésben vesz részt,

c) az utasítás végrehajtását, a munkavégzést megtagadja, vagy

d) ön- vagy közveszélyes magatartást tanúsít.

(2) A biztonsági elkülönítés elrendelésére és megszüntetésére a bv. intézet parancsnoka vagy a személyi állomány általa megbízott tagja jogosult. A biztonsági elkülönítés csak az elrendelésre okot adó körülmény megszűnéséig, de legfeljebb tíz napig tarthat, ezt egy alkalommal legfeljebb tíz nappal a bv. intézet parancsnoka meghosszabbíthatja. Az elkülönítés tartamába minden megkezdett nap beszámít.

(3) A biztonsági elkülönítés ideje alatt az elítélt

a) állandó felügyelet alatt áll,

b) az intézet területén engedéllyel és felügyelettel mozoghat, zárkáját zárva kell tartani,

c) látogatójával biztonsági beszélőfülkében vagy biztonságtechnikai eszközön keresztül érintkezhet,

d) az intézet csoportos művelődési, sportolási és szabadidő eltöltésének lehetőségeit nem veheti igénybe,

e) önképzést folytathat,

f) saját ruhát nem viselhet,

g) magánál tartható tárgyainak köre és mennyisége korlátozható.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott korlátozások együttesen vagy külön-külön alkalmazhatók, erről az elrendelőnek írásban kell határoznia.

(5) Az ön- vagy közveszélyes magatartást tanúsító elítéltet az erre a célra kialakított helyiségben kell elhelyezni, és haladéktalanul intézkedni kell orvosi vizsgálata iránt. Az elkülönítés legfeljebb hat óra időtartamú lehet, és annak szükségességét kétóránként felül kell vizsgálni.

147. § (1) Biztonsági zárkába vagy részlegre helyezhető az elítélt, akinek különösen az előélete, bűncselekménye, büntetési ideje, magatartása, informális kapcsolati rendszere, az intézet rendjéhez és biztonságához való viszonya, valamint személyi körülményei alapján alapos okkal arra lehet következtetni, hogy

a) a bv. intézet rendjét és biztonságát súlyosan sértő cselekményt vagy bűncselekményt készíthet elő, vagy ilyen cselekményt már megkísérelt vagy elkövetett,

b) saját vagy mások életét, testi épségét, illetve vagyontárgyakat sértő vagy veszélyeztető magatartást fog tanúsítani vagy ilyen cselekményt már elkövetett, nyíltan vagy rejtetten agresszív viselkedésű.

(2) Az elítélt biztonsági zárkába vagy részlegre helyezését a bv. intézet parancsnoka indokolt határozattal legfeljebb három hónapra rendelheti el, amelyet alkalmanként három hónappal, legfeljebb azonban egy év időtartamig meghosszabbíthat.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott időtartamot meghaladóan a biztonsági zárkába helyezés – alkalmanként – legfeljebb hat hónappal való meghosszabbításáról, valamint az elítéltnek legfeljebb hat hónapra biztonsági részlegre helyezéséről, vagy annak – alkalmanként – legfeljebb hat hónappal való meghosszabbításáról az országos parancsnok indokolt határozattal dönt.

(4) A biztonsági zárkába vagy részlegre helyezésről való döntés, valamint annak felülvizsgálata során az elítéltet meg kell hallgatni. Az alkalmazásáról való döntés során a meghallgatás a bv. intézet biztonsága, illetve bűncselekmény megelőzése érdekében mellőzhető.

(5) A bv. intézet parancsnoka és az országos parancsnok határozata ellen az elítélt bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújthat be.

(6) A biztonsági zárkába vagy részlegre helyezés (2)–(3) bekezdésben meghatározott tartamába minden megkezdett nap beszámít.

(7) A szabadságvesztés végrehajtási fokozatára vonatkozó általános szabályok a biztonsági zárkába vagy részlegre helyezés esetén annak végrehajtási rendjéhez igazodnak. A biztonsági zárkába vagy részlegre helyezés esetén az elítélt

a) állandó őrzés és felügyelet alatt áll,

b) az intézet területén engedéllyel és felügyelettel mozoghat, zárkáját zárva kell tartani,

c) zárkájában indokolt esetben belső biztonsági rács alkalmazható,

d) látogatóval biztonsági beszélőfülkében vagy biztonságtechnikai eszközön keresztül érintkezhet, melytől a parancsnok engedélyével el lehet térni,

e) munkát a biztonsági zárkában, illetve a biztonsági részleg területén belül, valamint a parancsnok által kijelölt helyen végezhet,

f) önképzést folytathat, az intézet csoportos művelődési, sportolási és szabadidő eltöltésének lehetőségeit csak a biztonsági részlegen belül, illetve a parancsnok engedélyével veheti igénybe,

g) lelkészi gondozásban egyénileg, közösségi lelki gondozásban a parancsnok engedélye szerint részesülhet,

h) magánál tartható tárgyainak köre és mennyisége korlátozható.

(8) A (7) bekezdésben meghatározott rendelkezések, valamint a szükséges további biztonsági intézkedések együttesen vagy külön-külön alkalmazhatók, melyről a bv. intézet parancsnoka írásban dönt.

(9)388 Az elítélt – kérelmére, vagy hivatalból – biztonsági zárkába vagy részlegre helyezhető, ha személyes védelme érdekében más elítéltektől való elkülönítése szükséges, és más módszer nem vezet eredményre Ez esetben a (7) bekezdésben meghatározott rendelkezések a behelyezés indokának figyelembe vételével, ha pedig az (1) bekezdés a)–b) pontjában meghatározott feltételek is fennállnak, szükség szerint alkalmazhatók.

148. § Mozgáskorlátozó eszközként – testi sérüléssel nem járó módon – rögzítő övvel vagy anélkül bilincs, vezetőbilincs vagy a végtag rögzítésére alkalmas más eszköz az intézkedésre okot adó körülmény megszűnésig, de legfeljebb folyamatosan tizenkét óra időtartamra alkalmazható, ha az elítélt egészségi állapota azt megengedi. A tizenkét óra időtartamú korlátozás nem vonatkozik az elítélt bv. intézeten kívüli kísérésére vagy őrzésére.

149. § Az elítéltek intézeten kívüli mozgásának nyomon követése érdekében elektronikus távfelügyeleti eszköz alkalmazható

a) az elítélt bv. intézet területén kívül történő foglalkoztatása,

b) a nem a büntetés-végrehajtási szervezet kezelésében lévő egészségügyi intézményben (a továbbiakban: egészségügyi intézmény) elhelyezett elítélt őrzése, felügyelete,

c) a súlyos beteg közeli hozzátartozóját meglátogató elítélt felügyelete,

d) a közeli hozzátartozója temetésén részt vevő elítélt felügyelete,

e) csoportos kimaradás felügyelete

esetén.

150. § (1)389 Az elítéltek intézeten belüli mozgásának megfigyelése, valamint a büntetés-végrehajtás rendjének biztosítása céljából a bv. intézetnek elítéltek részére fenntartott, közös használatú helyiségeiben, a bv. intézet udvarán, folyosóin, valamint a bv. intézet területét határoló külső falakon és kapujánál elektronikus megfigyelési eszköz helyezhető el.

(2)390 A büntetés-végrehajtás rendjének biztosítása, valamint bűncselekmények, szabálysértések és fegyelmi vétségek vagy más jogsértések megelőzése céljából a biztonsági zárkában és részlegen, a biztonsági elkülönítőben, a HSR részlegen, a fegyelmi elkülönítőben és a magánelzárás fenyítés végrehajtására kialakított zárkában, valamint az elítéltek szállítására szolgáló járműben is elhelyezhető elektronikus megfigyelési eszköz.

(3) A korábban öngyilkosságot megkísérlő vagy a saját testi épsége elleni önkárosító cselekményt elkövető elítélt zárkájában az elítélt életének, testi épségének megóvása érdekében helyezhető el elektronikus megfigyelési eszköz, ha az elítélt viselkedésének folyamatos nyomon követése szükséges, valamint, ha az elítélt életének és testi épségének megóvása érdekében az egyébként szükséges.

(4) A (2) és (3) bekezdésben meghatározott helyszínen elhelyezett elektronikus megfigyelési eszköz nem alkalmazható külön légterű illemhely, vagy fürdőhelyiség megfigyelésére.

(5) Az elektronikus megfigyelési eszköz által rögzített felvétel és az abban szereplő személyes adat

a) az eszköz alkalmazásának a helyszínén elkövetett bűncselekmény vagy szabálysértés miatt indult eljárásban,

b) az eszköz alkalmazásának a helyszínén az elítélt vagy a büntetés-végrehajtási szervezet állományába tartozó személy által elkövetett jogsértés miatt indított fegyelmi eljárásban, és

c) az eszköz alkalmazásának a helyszínén a büntetés-végrehajtási szervezet állományába tartozó személy eljárása jogszerűségének a megállapítására irányuló eljárásban

használható fel.

(6) Az elektronikus megfigyelési eszköz által rögzített felvétel és az abban szereplő személyes adat a felvételen szereplő személy által, jogainak gyakorlása érdekében indított eljárásban is felhasználható. Az a felvételen szereplő személy, akinek a felvételre a jogainak gyakorlása érdekében van szüksége, a rögzítéstől számított harminc napon belül jogának vagy jogos érdekének igazolásával kérheti, hogy az adatot annak kezelője ne törölje. A jogainak gyakorlása érdekében indított eljárás során a felvétel a bíróság vagy más szerv megkeresésére továbbítható.

(7) Az elektronikus megfigyelési eszközzel rögzített felvételt legfeljebb a rögzítést követő hatvan nap elteltével törölni kell, ha az (5) bekezdésben megjelölt eljárás lefolytatását nem kezdeményezték vagy a felvételen szereplő személy a (6) bekezdés szerinti lehetőségével nem él.

(8) Ha az (5) bekezdésben meghatározott célból az adat felhasználására kerül sor, akkor az (5) bekezdésben meghatározott eljárás befejezését követően kell az elektronikus megfigyelési eszközzel rögzített felvételt törölni. Ha büntetőeljárás indult, a rögzített kép-illetve hanganyagot vagy ezek másolatát az eljáró hatóság kérésére az iratokhoz csatolás érdekében meg kell küldeni.

(9) Ha a (6) bekezdésben meghatározott célból az adat felhasználására kerül sor, akkor a (6) bekezdésben meghatározott eljárás befejezését követően kell az elektronikus megfigyelési eszközzel rögzített felvételt törölni. Ha a (6) bekezdésben meghatározott célból az adat felhasználására nem kerül sor, akkor a (6) bekezdésben meghatározott kérelemtől számított kilencvenedik napon az elektronikus megfigyelési eszközzel rögzített felvételt törölni kell.

(10) A büntetés-végrehajtási szervezet a felvétel kezelése során köteles megtenni az ahhoz szükséges szervezési, technikai és egyéb adatbiztonsági intézkedéseket, hogy az érintett személy személyes adatait, így különösen magántitkait és magánéletének körülményeit illetéktelen személy tudomására jutásától megóvja.

151. § (1)391 A motozás az elítélt testének és ruházatának, valamint a nála lévő személyes tárgyainak az átvizsgálása. Az elítélt motozását – ide nem értve a motozásnál közreműködő orvost és egészségügyi szakszemélyzetet, valamint a technikai eszközzel történő ruházatátvizsgálást végző személyt – az elítélttel azonos nemű személy végezheti.

(2) A motozás nem történhet megalázó, szeméremsértő módon.

(3) A test üregeinek átvizsgálását – a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel – csak orvos végezheti.

(4) A szájüreg szemrevételezéssel történő ellenőrzését a bv. intézet állományának az elítélttől eltérő nemű tagja is végrehajthatja.

(5) Az elítélt személyes tárgyainak átvizsgálása során, az elítéltnél nem tartható tárgyak elvételéről, illetve megsemmisítéséről jegyzőkönyvet kell felvenni.

152. § (1) A zárkák, a lakóhelyiségek, a munkaterületek, az egészségügyi helyiségek és az elítéltek tartózkodására szolgáló egyéb helyiségek biztonsági ellenőrzését naponta kell végrehajtani.

(2) A bv. intézet biztonságának fenntartása, a rendkívüli események megelőzése, megszakítása, felszámolása érdekében a napi biztonsági ellenőrzésen túl a bv. intézet helyiségei, területei a nap bármely szakaszában átvizsgálhatók.

(3) A bv. intézet valamennyi helyiségére és létesítményére kiterjedő biztonsági szemlét jogszabályban meghatározott időközönként kell tartani.

(4) A bv. szervnél évente legalább egy alkalommal a biztonsági rendszer valamennyi elemére kiterjedő, átfogó biztonsági vizsgálatot kell tartani.

(5) Ha a biztonsági ellenőrzés, biztonsági szemle vagy átfogó biztonsági vizsgálat során az elítélt személyes tárgyai között az elítéltnél nem tartható tárgyat találnak, annak elvételéről, illetve megsemmisítéséről jegyzőkönyvet kell felvenni.

153. §392 A bv. intézet parancsnoka biztonsági okból, rendkívüli esemény bekövetkezésének a megelőzése, megszakítása vagy felszámolása érdekében – a kiváltó ok megszűnéséig, a végrehajtási fokozattól függetlenül – elrendelheti az elítéltek elhelyezési részlegén az ajtók zárva tartását.

154. § (1) A bv. intézet rendjét, a fogvatartás biztonságát közvetlenül és súlyosan sértő vagy veszélyeztető események felszámolásának idejére – legfeljebb öt napig – a bv. intézet parancsnoka az elítéltek meghatározott csoportjára nézve elrendelheti a 122. § b), e), n) és o) pontjában foglalt jogok gyakorlásának teljes vagy részleges felfüggesztését. Az országos parancsnok az intézkedés időtartamát további öt nappal meghosszabbíthatja.

(2)393 Az (1) bekezdés szerinti intézkedés elrendeléséről vagy meghosszabbításáról az ügyészséget haladéktalanul értesíteni kell. Az ügyészség az intézkedés indokoltságát haladéktalanul megvizsgálja, annak tartalmát megváltoztathatja, a jogok gyakorlásának felfüggesztését megszüntetheti.

(3) Az (1) bekezdés szerinti intézkedést kiváltó ok előidézésében vétlen elítélt részére az elmaradt jogainak gyakorlását utólag lehetővé kell tenni.

154/A. §394 (1) A terrorfenyegetettség miatt a büntetés-végrehajtási szerveknél elrendelt 1–2-es fokozatok esetén a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka – a terrorfokozat elrendelésének idejére – az elítéltek

b) bv. intézeten kívüli munkavégzését,

c)395 szakképzésben és felnőttképzésben való részvételét, valamint

d) a magánál tartható tárgyainak körét

korlátozhatja.

(2)396 Az (1) bekezdés szerinti intézkedés elrendeléséről az ügyészséget haladéktalanul értesíteni kell.

(3) Az (1) bekezdés szerinti terrorfokozat megszüntetését követően az elítéltek elmaradt jogainak gyakorlását utólag lehetővé kell tenni.

Az elítéltek elhelyezése és anyagi ellátása

155. § (1) Az elítéltek közösen helyezhetők el, de ha erre lehetőség van, az elítéltet egyedül kell elhelyezni.

(2) Az elítélteket ágyneművel ellátva és legfeljebb egyemeletes ágyon kell elhelyezni, ettől eltérni csak rendkívül indokolt esetben lehet.

(3) Az elítélt részére az általuk végzett munka jellegének, az egészségi állapotuknak és az életkoruknak megfelelően kialakított normák alapján, legalább napi háromszori étkezést – ebből legalább egy alkalommal meleg ételt – kell biztosítani.

(4) Az elítéltet az évszaknak megfelelő formaruhával, alsóruhával és lábbelivel kell ellátni. Ha a bv. intézet ideiglenesen nem tud formaruhát biztosítani, ennek idejére az elítélt a saját ruháját viselheti.

(5) Rendkívüli esemény idején, vagy más elháríthatatlan ok miatt – legfeljebb három napig – az elítéltek kizárólag hideg élelemmel is elláthatók, az átszállításra, illetve az előállításra – ha az a bv. intézet székhelyének közigazgatási határán kívülre történik – kerülő elítélt részére csomagolt hideg élelmet kell adni.

(6) Az elítélt köteles a saját ruházat mosatásának, tisztíttatásának díját és a tisztálkodási felszerelés költségét megtéríteni, a letéti pénzzel nem rendelkező elítélt részére az alapvető tisztálkodási felszerelést biztosítani kell. Az elítélt köteles továbbá a jogszabályban meghatározott többletszolgáltatások igénybevételét megtéríteni, így különösen

a) a kondicionáló terem használati díját;

b) a hűtőszekrény használati díját;

c) a vízmelegítő használati díját.

Az elítéltek egészségügyi ellátása

156. § (1)397 Az elítéltet gyógyszer és gyógyászati segédeszköz a külön jogszabályban meghatározottak szerint illeti meg.

(2) A letéti pénzzel, jövedelemmel, más pénzbeli juttatással nem rendelkező, továbbá a közgyógyellátásra vonatkozó jogszabályi rendelkezések értelmében közgyógyellátásra jogosult elítélt esetében a gyógyszer és a gyógyászati segédeszköz térítési díját a bv. intézet a közgyógyellátásra vonatkozó jogszabályi rendelkezésekben meghatározott mértékig átvállalja. A dolgozó elítélt munkavégző képességének megőrzéséhez, helyreállításához szükséges gyógyszer, gyógyászati segédeszköz térítési díját a bv. intézet biztosítja, ha a fogvatartás során bekövetkezett munkabaleset, vagy a munkavégzéshez kapcsolódó megbetegedés teszi a kezelést szükségessé.

(3) A várandós elítélt, valamint az anya-gyermek részlegen elhelyezett gyermek gyógyszert, gyógyászati segédeszközt térítés nélkül kap.

(4)398 Az elítélt a bv. szerv által biztosított gyógyszert, illetve gyógyászati segédeszközt használhatja. Az elítélt a bv. orvos szakmai javaslatára, a bv. intézet vezetőjének engedélyével az általa, a hozzátartozó vagy – kapcsolattartóként nyilvántartásba vett – harmadik személy által finanszírozott és – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – a bv. szerv által kérelmére beszerzett, illetve egyéb módon rendelkezésére bocsátott gyógyszert, gyógyászati segédeszközt, gyógyhatású készítményt is használhatja.

(5) Az elítélt a jogszabályban meghatározott térítéshez, illetve részleges térítéshez kötött egészségügyi szolgáltatásokat a kiszabott térítési díj ellenében veheti igénybe.

(6) Az (5) bekezdésben foglalt költségek térítését a bv. intézet – különös méltánylást érdemlő esetekben – átvállalhatja.

157. § (1) A szabadságvesztés végrehajtása során biztosítani kell az elítélt hatályos egészségügyi, társadalombiztosítási, egészségbiztosítási jogszabályok, illetve a kötelező szakmai eljárásrend szerinti egészségügyi ellátását.

(2) Az elítélt egészségügyi ellátására az egészségügyi és társadalombiztosítási jogszabályok irányadók.

158. § Az elítélt egészségügyi ellátása visszautasításával kapcsolatos önrendelkezési joga – a saját és a közösség egészségének védelme érdekében –

a) veszélyeztető, illetve közvetlen veszélyeztető állapot fennállása esetén,

b) sürgős szükség esetén,

c) közegészségügyi-járványügyi érdekből

korlátozható.

159. § Az elítélt a beavatkozás elvégzéséhez való beleegyezését bármikor visszavonhatja. A beleegyezés alapos ok nélküli visszavonása esetén azonban kötelezhető az ennek következtében felmerült és indokolt költségek megtérítésére.

160. § A büntetések és intézkedések végrehajtása során az elítélt egészségi állapotának megfelelő gyógyító-megelőző ellátását elsősorban a fogva tartó bv. intézet, illetve a Központi Kórház, annak a Szegedi Fegyház és Börtönben működő Krónikus Utókezelő Részlege, valamint az IMEI biztosítja, és az elítélt ezt az ellátást köteles igénybe venni.

161. § Ha az elítélt megfelelő egészségügyi ellátása a büntetés-végrehajtási szervezet keretein belül nem lehetséges, a bv. orvos vagy a bv. egészségügyi szerv gondoskodik arról, hogy az elítélt egészségügyi intézményben részesüljön a megfelelő és kötelező ellátásban.

162. § Az elítélt a 160. §-ban foglaltaktól eltérő egészségügyi intézmény térítésköteles szolgáltatását csak akkor veheti igénybe, ha azt a bv. intézet parancsnoka engedélyezi, az elítélt a várható költségeket – ideértve a szállítás költségeit is – megelőlegezi, és az egészségügyi intézmény a szolgáltatást vállalja.

163. § (1) A bv. intézetben az elítélt sürgősségi orvosi ellátását a bv. orvos, munkaidőn túl, valamint munkaszüneti napokon a készenléti szolgálatot teljesítő orvos, ennek hiányában a bv. intézet székhelye szerint területileg illetékes háziorvosi ügyeleti szolgálat, sürgősségi orvosi szolgálat vagy mentőszolgálat biztosítja.

(2) Az elítéltet az orvos írásos javaslata, beutalója alapján a legközelebbi, megfelelő és kötelező ellátást biztosító egészségügyi intézménybe kell szállítani, ha a járó- vagy fekvő beteg szakellátásra szorul és a bv. egészségügyi szerv nehezen elérhető.

(3) A sürgős orvosi ellátásra szoruló elítélt egészségügyi intézménybe történő szállítása és ellátása nem tagadható meg, nem halasztható el.

Az elítéltek reintegrációja

164. § (1) A reintegrációs tevékenység keretében törekedni kell arra, hogy az elítélt bűncselekményének társadalomra veszélyességét felismerje, annak következményeit lehetőség szerint enyhítse. Az elítéltet – büntetésének tartamához képest – betanított-munkás képzésben, szakmunkásképzésben, vagy a bv. intézet lehetősége szerint, a büntetés-végrehajtási szempontokra is figyelemmel, szakképzésben kell részesíteni, valamint – ha a bv. intézet parancsnoka engedélyezi – támogatható, hogy a felsőfokú tanulmányokat megkezdje vagy folytassa.

(2) Lehetővé kell tenni, hogy az elítélt a bv. intézetben alapfokú iskolai tanulmányokat végezzen. Ha az adott bv. intézetben nem folyik alapfokú nevelés-oktatás, akkor az elítéltet – kérelmére – lehetőség szerint el kell szállítani alapfokú oktatás biztosítására alkalmas bv. intézetbe.

(3) Az elítéltet a vizsgára való felkészüléshez a munka alól – törvényben meghatározott időre – kérésére fel kell menteni.

(4) A bv. intézet lehetőségeihez mérten, a büntetés-végrehajtási szempontokra is figyelemmel támogatni kell az elítélt önképzését.

(5) A bv. intézet lehetőségei szerint biztosítani kell az elítélt számára a rendszeres munkavégzés feltételeit.

(6) Az eredményes reintegráció érdekében elő kell segíteni, hogy az elítélt családi és egyéb kapcsolatait fenntartsa, fejlessze.

(7) Az elítéltek reintegrációjának elősegítése érdekében a büntetés-végrehajtási szervezet igénybe veszi a Börtönlelkészi Szolgálat tevékenységét.

(8) A szabad idő hasznos felhasználása érdekében lehetőséget kell biztosítani a művelődésre, sportolásra, vallásgyakorlásra.

A jutalmazás

165. § (1) Az elítélt példamutató magatartásáért, a munkában elért eredményéért, a tanulásban tanúsított szorgalmáért, a közösség érdekében végzett tevékenységéért, élet vagy jelentős anyagi érték megmentéséért vagy súlyos veszély elhárításáért jutalomban részesíthető.

(2) A jutalmak:

a) dicséret,

b) kondicionáló terem használatának díjmentes biztosítása,

c) látogatófogadás soron kívül, a látogatási idő meghosszabbítása,

d) a személyes szükségletekre fordítható összeg növelése,

e) pénzjutalom,

f) tárgyjutalom,

g) a végrehajtott fenyítés nyilvántartásból törlése,

h) látogató bv. intézeten kívüli fogadása soron kívül,

i) jutalom kimaradás,

j) jutalom eltávozás.

166. § A 165. § (2) bekezdés h)–j) pontja nem engedélyezhető, ha az elítélt

a)399 ellen szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény miatt újabb büntetőeljárás van folyamatban, és az a bíróság, illetve ügyészség, amely előtt a büntetőeljárás folyamatban van, a büntetőeljárás eredményének veszélyeztetése okán nem járult hozzá ahhoz, hogy az elítélt a bv. intézetet őrzés nélkül elhagyhassa,

b) a magatartási szabályokat ismételten vagy súlyosan megszegte.

167. § A látogató bv. intézeten kívüli fogadása, a jutalom kimaradás és a jutalom eltávozás időtartama a szabadságvesztésbe beszámít. A jutalom kimaradásra és a jutalom eltávozásra egyebekben a kimaradás és az eltávozás szabályait kell alkalmazni.

A fenyítések és a fegyelmi eljárás

168. § (1) A büntetés-végrehajtás rendjét vétkesen megsértő elítélttel szemben, valamint a büntetés-végrehajtás rendjének és biztonságának biztosítása érdekében a következő fenyítések alkalmazhatók:

a) feddés,

b) a magánál tartható tárgyak körének – a 98. § (2) bekezdés f) pontjában meghatározottakra figyelemmel – korlátozása, amely legalább egy, legfeljebb hat hónapig tarthat,

c) bv. intézet által szervezett programokon, rendezvényeken, művelődési, szabadidős, illetve sportprogramokon való részvétel korlátozása, attól való eltiltás,

d) a 155. § (6) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott többletszolgáltatások megvonása,

e) a személyes szükségletekre fordítható összeg csökkentése,

f) magánelzárás.

(2) A személyes szükségletekre fordítható összeg hat hónapig terjedő időre, legfeljebb ötven százalékkal csökkenthető.

(3) Az bv. intézetnél programoktól, rendezvényektől történő eltiltás, vagy a művelődési, szabadidős és sportprogramokon való részvétel korlátozása, meghatározott alkalmakra, de legfeljebb három hónapig tarthat.

(4) A többletszolgáltatások megvonása legalább egy hónaptól, legfeljebb három hónapig terjedhet.

169. § (1) A magánelzárás fegyházban huszonöt, börtönben húsz, fogházban tíz napig terjedhet, amelynek időtartama alatt engedélyezhető, hogy az elítélt dolgozzon vagy iskolába járjon. A magánelzárás, ha az elítélt dolgozik, fegyházban húsz, börtönben tizenöt és fogházban öt napig terjedhet.

(2) Magánelzárás várandós és kisgyermekes nővel szemben nem alkalmazható.

(3) A magánelzárás végrehajtása alatt az elítélt

a) kimaradásra és eltávozásra nem mehet,

b) a védőjével való kapcsolattartást kivéve nem telefonálhat és nem levelezhet,

c) nem küldhet, és nem kaphat csomagot,

d)400 nem fogadhat látogatót, kivéve a lelkészt, valamint a szabadulás előkészítése érdekében a leendő munkáltatóját, a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelőt és a karitatív szervezet megbízottját,

e) a személyes szükségleteire nem vásárolhat,

f) nem veheti igénybe a bv. intézet művelődési és sportolási lehetőségeit, sajtóterméket nem olvashat,

g)401

(4) Az elítélt a magánelzárás végrehajtása alatt is érintkezhet a védővel, a bv. intézet parancsnokának engedélyével, felügyelettel meglátogathatja a súlyos beteg közeli hozzátartozóját, részt vehet a közeli hozzátartozója temetésén.

(5) A magánelzárás végrehajtása folytán elmaradt látogatás, csomagküldemény és az elítélt személyes szükségleteire szolgáló vásárlás a magánelzárás végrehajtása után engedélyezhető.

(6) Ha az orvos vagy a pszichológus az elítélt egészségi állapota miatt a magánelzárás végrehajtásának megkezdését, vagy folytatását nem javasolja, a magánelzárás végrehajtását félbe kell szakítani.

170. § (1) A fenyítés kiszabásánál figyelemmel kell lenni a fegyelemsértés súlyára és az elítélt eddigi magatartására, szem előtt tartva a fenyítés célját.

(2) Ha a fegyelemsértés bűncselekményt is megvalósít, a fegyelmi eljárás mellett a feljelentést is meg kell tenni.

(3) Ha a fegyelemsértés szabálysértést is megvalósít, a bv. intézet sérelmére – ide nem érte a magánindítványra üldözendő szabálysértést – elkövetett szabálysértés miatt a fegyelmi eljárás mellett a feljelentést is meg kell tenni. Az elítélt másik elítélt sérelmére elkövetett szabálysértést megvalósító fegyelemsértése esetén a feljelentés megtételére lehetőséget kell biztosítani.

(4) A bv. intézet magánelzárást kiszabó határozata ellen az elítélt és – ha a fegyelmi eljárásban eljárt – a védője a büntetés-végrehajtási bíróhoz bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújthat be. A bírósági felülvizsgálati kérelmet a határozat közlésekor nyomban be kell jelenteni; a kérelemnek a magánelzárás végrehajtására halasztó hatálya van.

(5) Az elítélt köteles megtéríteni az általa elkövetett fegyelemsértéssel kapcsolatban – ideértve a szándékos egészségkárosító cselekményt is – a büntetés-végrehajtás részére felmerült költséget.

(6) A fegyelmi eljárás során az elítéltet meg kell hallgatni, egyebekben a fegyelmi eljárás rendjét külön jogszabály határozza meg.

171. § (1) A fegyelmi jogkör gyakorlója az elítélt másik elítélt sérelmére megvalósított fegyelemsértése miatt indult eljárást megszüntetheti, a fenyítés végrehajtását felfüggesztheti, ha az elítélt közvetítői eljárásban vesz részt.

(2) A fegyelmi jogkör gyakorlója által, közvetítői eljárásra utalt ügyben az elítéltek közötti közvetítői eljárást a bv. intézet állományának erre kiképzett tagja folytathatja le.

(3) A közvetítői eljárásban arra kell törekedni, hogy a sértett és az elkövető között – az elkövető tevékeny megbánását megalapozó – írásbeli megállapodás jöjjön létre.

(4) A közvetítői eljárás csak a sértett és az elkövető önkéntes hozzájárulásával folytatható le.

(5) Az eljárásban a sértett és az elkövető egyenrangú felek, az eljárás során bármikor visszavonhatják a részvételre vonatkozó hozzájárulásukat, és a megállapodásra önként kell jutniuk.

(6) Hozzájárulás visszavonása, illetve megállapodás hiányában a fegyelmi eljárást, a fenyítés végrehajtását folytatni kell.

A kapcsolattartás szabályai

172. § (1) A szabadságvesztés végrehajtása során a bv. intézet az e fejezetben, valamint a végrehajtási fokozatokra és rezsimekre vonatkozó szabályok szerint, a társadalomba való beilleszkedés érdekében elősegíti, hogy az elítélt fenntarthassa és fejleszthesse hozzátartozóival, más személyekkel, valamint a reintegrációs célkitűzéseket elősegítő külső szervezetekkel való kapcsolatát.

(2) Az elítélt kapcsolattartása az e törvényben meghatározottak szerint, a bv. intézet rendje és a fogvatartás biztonsága érdekében ellenőrizhető. A bv. intézet rendje és a fogvatartás biztonsága érdekében, vagy egészségügyi okból a kapcsolattartás korlátozásának is helye lehet.

(3)402 Ha a szabadságvesztés foganatba vételére tekintettel szüntette meg a bíróság vagy az ügyészség az elítélttel szemben más büntetőügyben elrendelt letartóztatást, akkor a rendelkezési jogkör gyakorlójának ilyen irányú rendelkezése esetén az elítélt kapcsolattartása vagy elkülönítése tekintetében korábban hozott korlátozó intézkedéseit be kell tartani.

173. § (1) Az elítélt kapcsolattartási formái:

a) levelezés,

b) telefonbeszélgetés a bv. intézet által biztosított telefonnal,

c) csomag küldése és fogadása,

d) látogató fogadása,

e) látogató bv. intézeten kívüli fogadása,

f) kimaradás,

g) eltávozás.

(2) Az elítélt a rezsim szabályok szerint igénybe veheti a bv. szerv által nyújtott elektronikus kapcsolattartási formákat. E kapcsolattartási formák ellenőrzésére és korlátozására az általános szabályok az irányadók.

(3)403 A látogató intézeten kívüli fogadása, a kimaradás és az eltávozás időtartama a szabadságvesztésbe beszámít.

Levelezés

174. § (1) Az elítélt hozzátartozóival, valamint az általa megjelölt és a bv. intézet által engedélyezett személyekkel levelezhet, a levelek gyakorisága és terjedelme nem korlátozott.

(2) Az elítélt által írt, illetve a részére érkezett levelet – ha jogszabály másként nem rendelkezik – legkésőbb a második munkanapon továbbítani, illetve kézbesíteni kell.

(3) A levelezés biztonsági ellenőrzésének célja a fogvatartás biztonságának a fenntartása, a biztonságot sértő vagy veszélyeztető cselekmények megelőzése.

(4) Az elítéltnek a hatóságokkal, törvényben kihirdetett nemzetközi egyezményben elismerten erre hatáskörrel rendelkező nemzetközi jogvédő szervezetekkel, az alapvető jogok biztosával, valamint a nemzeti megelőző mechanizmus szervezetével vagy munkatársával és a védővel való levelezése tartalmilag nem ellenőrizhető. Ha alapos indok merül fel arra, hogy az elítélt részére érkező vagy az általa küldött levelek nem a borítékban megjelölt hatóságtól, nemzetközi szervezettől vagy a védőtől származnak vagy nem a címzetteknek szólnak a levelet az elítélt jelenlétében – jegyzőkönyv egyidejű felvétele mellett – kell felbontani. Az ellenőrzés csak a feladó azonosítására szolgálhat.

(5) Ha a bv. intézet az általa tartalmilag ellenőrizhető levél tekintetében megállapítja, hogy az a fogvatartás biztonságát veszélyeztető adatot, információt vagy tárgyat tartalmaz, a levél nem továbbítható, az elítéltnek nem kézbesíthető.

Telefonbeszélgetés

175. § (1) Az elítélt a szabadságvesztés végrehajtási fokozataira és rezsimjeire vonatkozó rendelkezések szerinti gyakoriságban és időtartamban telefonhívást kezdeményezhet.

(2) Az elítélt a házirend előírásainak megfelelően kizárólag a bv. intézet által kijelölt telefont használhatja.

(3) A telefonbeszélgetés a bv. intézet rendje, a fogvatartás biztonsága érdekében a külön jogszabályban meghatározott módon ellenőrizhető, indokolt esetben megszakítható, amelyről az elítéltet tájékoztatni kell.

(4)404 Ha jogorvoslatra vonatkozó jognyilatkozat megtétele miatt a védővel való telefonon történő kapcsolatfelvétel indokolt, és az elítélt nem rendelkezik a telefonáláshoz szükséges összeggel, részére a telefonbeszélgetés költségét a bv. intézet megelőlegezi.

Csomag küldése és fogadása

176. §405 (1) Az elítélt jogszabályban meghatározott módon csomagot fogadhat és küldhet. A csomagküldés lehetőségéről, módjáról és a költségek viseléséről a bv. intézet az elítélt útján küld értesítést.

(2) Az elítélt havonta fogadhat és küldhet csomagot.

(3) A csomag a bv. intézet, valamint a fogvatartás biztonsága érdekében ellenőrizhető, ennek lehetőségéről az elítéltet tájékoztatni kell.

(4) A bv. szerv területén kívülről érkező csomagban élelmiszer, tisztálkodási szer, dohánytermék, valamint – a (7) bekezdésben meghatározott kivétellel – gyógyszer, gyógyászati segédeszköz vagy gyógyhatású készítmény nem küldhető, erre az elítélt és a kapcsolattartásra jogosult figyelmét fel kell hívni. Egyebekben a csomag mindazokat a tárgyakat tartalmazhatja, amelyeket az elítélt engedéllyel magánál tarthat.

(5) Az elítélt kapcsolattartója az élelmiszert, tisztálkodási szert, dohányterméket tartalmazó csomagot ellenérték megfizetése mellett a bv. intézet területén működő, a személyes szükségletekre fordítható összeg levásárlására kijelölt üzletben állíttathatja össze jogszabályban meghatározott módon. Az ilyen csomag fogadása beleszámít a (2) bekezdésben meghatározott gyakoriságba.

(6) Ha az elítélt nem kap csomagot, a bv. intézet parancsnoka engedélyezheti, hogy az elítélt a letéti pénzéből – a személyes szükségleteire egyébként fordítható összegen felül – a csomag tartalmára vonatkozó szabályok figyelembevételével vásároljon.

(7) Ha a bv. intézet a 156. § (4) bekezdése szerint az elítélt számára a meghatározott gyógyszert, gyógyászati segédeszközt vagy gyógyhatású készítményt nem tudja biztosítani vagy beszerezni, az elítélt hozzátartozója vagy – kapcsolattartóként nyilvántartásba vett – harmadik személy – a bv. orvos javaslatára, a bv. intézet parancsnokának előzetes engedélyével – azokat csomagban beküldheti. Az ilyen tartalmú csomag fogadása nem számít bele a (2) bekezdésben meghatározott gyakoriságba.

(8) Az elítélt a (2) bekezdésben meghatározott gyakoriságon felül negyedévente egy alkalommal kizárólag ruhaneműt, illetve lábbelit tartalmazó csomagot is fogadhat.

(9) A bv. intézet parancsnoka engedélyezheti, hogy a kapcsolattartó a (4) és (7)–(8) bekezdés szerinti csomagot közvetlenül a bv. intézetben adja át.

Látogató fogadása

177. § (1)406 Az elítélt a rezsimszabályokhoz igazodóan havonta legalább egyszer, alkalmanként legalább hatvan, de legfeljebb százhúsz percben, egyidejűleg legfeljebb négy fő látogatót fogadhat. Az elítélt vagy a kapcsolattartó kérésére a látogatási idő legfeljebb harminc perccel meghosszabbítható.

(2) Az elítélt és a látogató beszélgetése ellenőrizhető, amelynek lehetőségéről az elítéltet és a látogatót tájékoztatni kell.

(3) Ha a bv. intézet biztonsága indokolja, a bv. intézet parancsnoka elrendelheti, hogy az elítélt biztonsági beszélő fülkében, vagy rácson keresztül beszélhet a látogatóval.

(4)407 A látogatásból ki kell zárni azt, akit az ügyészség vagy a bíróság a folyamatban lévő büntetőeljárás eredményessége érdekében attól eltiltott, illetve azt, akinek a magatartása a bv. intézet, valamint a fogvatartás biztonságára veszélyt jelent.

(5) A látogatás félbeszakítható, ha az elítélt vagy a látogató a látogatás rendjét megsérti, és azt figyelmeztetés ellenére sem hagyja abba.

(6) A látogatást meg kell szakítani a szükséges intézkedések megtétele mellett, ha az elítélt vagy a látogató magatartása a bv. intézet rendjét, a fogvatartás biztonságát közvetlenül sérti vagy veszélyezteti.

Látogató bv. intézeten kívüli fogadása

178. § (1) Az elítélt számára – a szabadságvesztés végrehajtási fokozataira és rezsimjeire vonatkozó rendelkezések szerint – engedélyezhető látogató bv. intézeten kívüli fogadása, amelynek tartama alkalmanként legalább két óra.

(2) Látogató bv. intézeten kívüli fogadása annak az elítéltnek engedélyezhető, aki a szabadságvesztésből a büntetés egyharmadát letöltötte, és fegyházban legalább egy évet, börtönben legalább hat hónapot, fogházban legalább három hónapot kitöltött, vagy akit átmeneti részlegre helyeztek.

(3) A bv. intézeten kívüli látogatás idejére – az elítélt letétében lévő pénze terhére – a bv. intézet parancsnoka költőpénz kiadását engedélyezheti. Az bv. intézeten kívüli látogatás a szabadságvesztés időtartamába beszámít.

(4) A látogató bv. intézeten kívüli fogadása esetén az elítélt kizárólag a látogató megjelenését követően távozhat a bv. intézetből.

Kimaradás

179. § (1) Kimaradás annak az elítéltnek engedélyezhető, aki a szabadságvesztésből a büntetés egyharmadát letöltötte, és fegyházban legalább egy évet, börtönben legalább hat hónapot, fogházban legalább három hónapot kitöltött, vagy akit átmeneti részlegre helyeztek.

(2) A kimaradás tartama a huszonnégy órát nem haladhatja meg. A kimaradás idejére a bv. intézet parancsnoka – az elítélt letétben lévő pénze terhére – költőpénz kiadását engedélyezheti.

(3) Kimaradás elsősorban az elítélt családi és társadalmi kapcsolatainak fenntartása, oktatásban, képzésben való részvétele, a szabadulása után a munkahelyről és a lakásról való gondoskodás elősegítése érdekében engedélyezhető.

(4) A kimaradás az elítéltek csoportja részére is engedélyezhető. A bv. intézet parancsnoka dönti el, hogy a csoportos kimaradás kísérővel történik-e.

Eltávozás

180. § (1)408 Eltávozás – a 187. § (6) bekezdés a) pontjában foglaltak kivételével – kizárólag akkor engedélyezhető, ha az elítélt a szabadságvesztésből a büntetés egyharmadát letöltötte, és fegyházban legalább egy évet, börtönben legalább fél évet, fogházban legalább három hónapot kitöltött.

(2) Az eltávozás tartama évente fegyházban legfeljebb öt nap, börtönben legfeljebb tíz nap, fogházban és az átmeneti részlegen legfeljebb tizenöt nap. Ha az elítélt fizetett szabadsággal rendelkezik, az eltávozást a fizetett szabadságba be kell számítani.

A kimaradás, eltávozás engedélyezésének, valamint látogató bv. intézeten kívüli fogadásának közös szabályai409

180/A. §410 (1) Nem engedélyezhető kimaradás, eltávozás és látogató bv. intézeten kívüli fogadása, ha

a) a 178. § (2) bekezdésében, 179. § (1) bekezdésében, illetve 180. § (1) bekezdésében meghatározott időtartam még nem telt el, vagy az elítélt rezsimbe sorolása annak lehetőségét kizárja,

b)411 a rendelkezési jogkör gyakorlója a folyamatban lévő büntetőeljárás eredményessége érdekében a kapcsolattartást korlátozta, továbbá ha a 172. § (3) bekezdése alapján a rendelkezési jogkör gyakorlójának korábban meghozott intézkedését alkalmazni kell,

c)412 az elítélt ellen szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény miatt újabb büntetőeljárás van folyamatban, és az a bíróság, illetve ügyészség, amely előtt a büntetőeljárás folyamatban van, a büntetőeljárás eredményének veszélyeztetése okán nem járult hozzá ahhoz, hogy az elítélt a bv. intézetet őrzés nélkül elhagyhassa,

d) az elítélt erőszakos többszörös visszaeső,

e) az elítélt kockázatértékelése alapján a visszaesés kockázata vagy biztonsági kockázati besorolása magas,

f)413 az elítéltet a korábbi távolléte alatt elkövetett bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésétől számított legalább három évig,

g) az elítélt a korábbi távollétéről önhibájából nem tért vissza, a bv. intézetbe való visszaszállítástól számított egy évig,

h) az elítélt a korábbi távollétéről önhibájából késve vagy ittas, vagy bódult állapotban tért vissza, a visszaérkezéstől számított hat hónapig.

(2) Kimaradás, eltávozás és látogató bv. intézeten kívüli fogadása nem engedélyezhető olyan helységbe, ahonnan az elítéltet kitiltották, kivéve, ha azt a rendőrség előzetesen engedélyezte.

(3) Kimaradás, eltávozás, látogató bv. intézeten kívüli fogadása – kivételesen – az (1) bekezdés d)–f) és h) pontjában meghatározott feltételek fennállása esetén is engedélyezhető, ha az elítélt

a) átmeneti részlegben van,

b) várható szabadulása négy hónapon belül esedékes, vagy

c) személyi vagy családi körülményei a kimaradást, eltávozást különösen indokolják.

Az elítéltek oktatása és képzése

181. § (1)414 Az oktatásban, szakképzésben vagy felnőttképzésben való részvétel nem helyettesíti az elítélt munkában való részvételi kötelezettségét.

(2)415 A köznevelésben, a szakképzésben vagy a felnőttképzésben részt vevő elítéltet – ha bv. intézet működési körében felmerült okból nem állították munkába, illetve nem rendelkezik nyugellátással, szolgálati járadékkal, korhatár előtti ellátással, bányászok egészségkárosodási járadékával, átmeneti bányászjáradékkal – az oktatás, képzés ideje alatt az alapmunkadíj egynegyedének megfelelő pénzbeli térítés (a továbbiakban: ösztöndíj) illeti meg.

(3) Az ösztöndíjra jogosultak körének meghatározása során a bv. intézet parancsnoka a (2) bekezdésben foglaltaktól különös méltánylást érdemlő esetben eltérhet.

(4)416 Azon oktatási, képzési formák esetében, amelyért az elítéltet ösztöndíj illeti meg, a bv. intézet oktatási-képzési megállapodást köt az elítélttel. Az oktatási-képzési megállapodásban az elítéltet tájékoztatni kell arról, hogy ha a köznevelési intézményben, szakképző intézményben vagy a bv. intézet által szervezett felnőttképzésben a tanulmányait megkezdi, és a képzésben önhibájából nem vesz részt, illetve indokolatlanul megszakítja, a felmerült költségek teljes vagy részleges megtérítésére kötelezhető.

(5)417 Az ösztöndíj az iskolai végzettséget vagy szakképzettséget, illetve szakképesítést igazoló okirat alapján állapítható meg. A bv. intézet parancsnoka e rendelkezéstől indokolt esetben eltérhet.

(6) Az oktatásban részesülő elítélt tanulmányi eredményétől, szorgalmától és magatartásától függően kiegészítő ösztöndíjban részesül, az elbírálás és a kiegészítő ösztöndíj mértékét rendelet szabályozza.

(7) Az ösztöndíj a szabadulásra kötelezően tartalékolandó pénzösszeg tekintetében munkadíjnak minősül. A havi levonás mértéke igazodik a (2) bekezdésben meghatározott ösztöndíj mértékéhez, azaz az alapmunkadíjból levonandó kötelezően tartalékolandó pénzösszeg egynegyede vonható.

182. §418 (1) A bv. intézet parancsnokának döntése alapján az elítéltet különös méltánylást érdemlő esetben

a)419 a nem a bv. intézet által szervezett szakmai képzés vagy

b) a felsőfokú tanulmányok folytatása

során is megilleti a 181. § (2) bekezdésében meghatározott ösztöndíj.

(2) A bv. intézet parancsnokának döntése szerinti időtartamra és rendszerességgel az elítélt részére a nyelvtanulás, illetve nyelvvizsga letétele érdekében az idegen nyelvű szöveg meghallgatásához a bv. intézet technikai eszközt biztosít.

A köznevelésben, a szakképzésben vagy a felnőttképzésben részt vevők kedvezményei420

183. § (1)421 A köznevelésben, a szakképzésben, illetve a felnőttképzésben részt vevő, valamint felsőfokú tanulmányokat folytató dolgozó elítélteket a vizsgára való felkészüléshez tanévenként a munkavégzés alól jogszabályban meghatározott időre – saját kérésére – fel kell menteni.

(2) A felmentést a vizsgát megelőzően legfeljebb egy hónappal a bv. intézet parancsnoka engedélyezi.

(3) Az (1) bekezdés szerint tanulmányokat folytató elítélt – kérelmére – egy óra munkaidő-kedvezményre jogosult.

(4) A munkavégzés alóli mentesség időtartamára és a munkaidő-kedvezmény idejére az elítélt munkadíját a 258–267. § alapján kell megállapítani.

(5) Az (1)–(4) bekezdésben foglaltakat abban az esetben kell alkalmazni, ha a bv. intézet oktatási-képzési megállapodást kötött az elítélttel.

Az elítéltek szakképzése és felnőttképzésben való részvételük422

184. § (1)423 Az elítéltek szakképzését és felnőttképzésben való részvételét elsősorban azokban a szakmákban kell megszervezni, amelyek elősegíthetik a szabadulás után a társadalom életébe való beilleszkedést, vagy a bv. intézeten belül történő munkavégzést.

(2)424 Az elítélt a szakképzésbe és a felnőttképzésbe a kérelme alapján vonható be, a kérelem alapján megkezdett szakképzésben és felnőttképzésben az elítélt részvétele kötelező.

(3) A 181. § (4) bekezdése alapján az elítélt a költségek részbeni vagy teljes megtérítésére kötelezhető.

(4)425 Az elítéltek részére oktatást, szakképzést és felnőttképzést a munkáltató, a bv. szerv, vagy jogszabály által arra felhatalmazott egyéb szerv, illetve magánszemély külön-külön vagy együttesen is szervezhet. Az oktatás, szakképzés és felnőttképzés költségei a szervezőt terhelik, a költségekhez az elítélt önként is hozzájárulhat.

A szabadulásra felkészítés

185. § (1)426 Az elítéltek szabadulásra felkészítése keretében (a továbbiakban: gondozás) már a szabadságvesztés végrehajtása alatt segítséget kapnak a szabadulást követő társadalomba való visszailleszkedéshez és az ehhez szükséges szociális feltételek megteremtéséhez. A gondozás – az elítélt visszailleszkedésének elősegítése érdekében – kiterjed a befogadó környezet felkészítésére, más személyek és szervezetek bevonására is. A bv. intézet az elítélt részére egyéni reintegrációs programot készít, amely alapján végrehajtja az elítélt gondozását.

(2) Az elítélt gondozását a bv. intézetből való szabadulás – ideértve a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét is – várható időpontja előtt

a) egy évig terjedő szabadságvesztés esetén két hónappal,

b) egytől öt évig terjedő szabadságvesztés esetén hat hónappal,

c) öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés esetén egy évvel,

d) tíz évnél hosszabb szabadságvesztés esetén két évvel

kell megkezdeni.

(3)427 A büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő a gondozási tevékenységét legkésőbb a bv. intézetből való szabadulás – ideértve a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét is – várható időpontja előtt

a) két hónappal,

b) az átmeneti részlegre helyezett vagy a 186. § (1) bekezdés szerinti hosszabb tartamú szabadságvesztést töltő elítélt esetén hat hónappal, vagy

c) a társadalmi kötődés programba bevont elítélt esetén a behelyezést követő nyolc napon belül

kezdi meg.

(4) A gondozás megkezdésekor a bv. intézet az elítéltet meghallgatja és

a) megállapítja, hogy az elítélt rendelkezik-e a szabadulás időpontjára érvényes személyazonosító okmánnyal, szükség esetén intézkedik annak beszerzése iránt,

b) nyilatkoztatja, hogy a szabadulása után hol kíván letelepedni, rendelkezik-e lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, illetve az elítélt szabadulást követően várhatóan rendelkezni fog-e munkavállalási lehetőséggel,

c) felméri a családi kapcsolatainak rendezettségét, iskolai végzettségét és szakképzettségét.

(5)428 Az elítélt (4) bekezdés szerinti meghallgatásánál a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő jelen lehet.

(6)429 A gondozás keretében a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelőpártfogó felügyelő

a) a bv. intézetben felkeresi az elítélteket és egyéni vagy csoportos tájékoztatást tart a társadalomba való beilleszkedés elősegítése érdekében,

b) értékeli a reintegrációs programban elért eredményeket,

c) a reintegrációs programot szükség szerint kiegészíti, fejleszti,

d) közreműködik a reintegrációs program megvalósításában, különösen társadalmi-, munkaerő-piaci beilleszkedést célzó csoportos foglalkozások megvalósításban,

e) felméri, hogy az elítélt rendelkezik-e befogadó környezettel,

f) ha az elítélt rendelkezik befogadó környezettel, felveszi velük a kapcsolatot, és együttműködésük esetén megkezdi felkészítésüket az elítélt lehetőség szerinti visszafogadására,

g) szükség esetén segíti a családi kapcsolatok helyreállítását,

h) ha az elítélt részéről gyógyintézetben, illetve szociális intézményben való ellátás vagy elhelyezés igénye merül fel, és ezt kellő időben jelzi, felveszi a kapcsolatot az ellátást nyújtó intézményekkel az elítélt elhelyezése érdekében.

(7)430 A (6) bekezdés e)–h) pontjában foglalt tevékenységeket az elítélt által megjelölt letelepedés helye szerint illetékes büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő végzi.

(8) A gondozási tevékenység keretében a pártfogó felügyelő együttműködik a helyi önkormányzatokkal, a munkáltatókkal, az elítélt társadalomba való beilleszkedését elősegítő, karitatív tevékenységet végző civil szervezetekkel, vallási közösségekkel, valamint egyéb önkéntes közreműködőkkel.

(9)431

A szabadulásra felkészítés hosszabb tartamú szabadságvesztést töltő elítéltek esetében

186. § (1) Azt az elítéltet, aki szabadságvesztés büntetésből folyamatosan legalább tíz évet bv. intézetben tölt, reintegrációs programba kell bevonni, amelynek szabályait az elítélt köteles megtartani.

(2)432 A bv. intézet az elítélt részére egyéni reintegrációs programot készít, amely alapján végrehajtja az elítélt gondozását. A büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő az egyéni reintegrációs program kidolgozásában és megvalósításában közreműködik.

(3) Az egyéni reintegrációs program alapján az elítélt köteles

a) az egyéni reintegrációs programban részére meghatározott feladatokat végrehajtani,

b)433 együttműködni a bv. intézettel, a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelővel és a programba bevont szervezetekkel.

(4)434 Az egyéni reintegrációs programot a bv. intézet szükség szerint – az elítélt, a reintegrációt segítő szervezetek képviselőinek bevonásával – felülvizsgálja és módosíthatja.

(5) A programot a 185. § (4) és (6) bekezdése szerinti adatok alapján kell elkészíteni.

Társadalmi kötődés program

187. §435 (1) Azt az elítéltet, akit első alkalommal ítéltek végrehajtandó szabadságvesztésre és a vétség miatt kiszabott szabadságvesztés tartama az egy évet nem haladja meg, kérelmére társadalmi kötődés programba kell bevonni. A bv. intézet ennek lehetőségéről a befogadástól számított tizenöt napon belül írásban tájékoztatja az elítéltet, és egyidejűleg az elítéltet írásban nyilatkoztatja arról, hogy kérelmezi-e a bevonását. A kérelem alapján az elítélt társadalmi kötődés programba történő bevonásáról külön döntést hozni nem kell, a kérelem elutasításáról a bv. intézet parancsnoka határozattal dönt.

(2) Azt az elítéltet, akit első alkalommal ítéltek végrehajtandó szabadságvesztésre, és annak tartama a két évet nem haladja meg, a bv. intézet bevonhatja a társadalmi kötődés programba. A társadalmi kötődés programba helyezést az elítélt és a védője is kérelmezheti. Ez esetben a döntés megalapozása érdekében a bv. intézet megkeresésére az elítélt által megjelölt letelepedés helye szerint illetékes büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő környezettanulmányt készít.

(3) Nem vonható be a társadalmi kötődés programba az az elítélt, akivel szemben

a) újabb szabadságvesztés végrehajtására érkezik értesítés, vagy

b)436 szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény miatt újabb büntetőeljárás van folyamatban, és az a bíróság, illetve ügyészség, amely előtt a büntetőeljárás folyamatban van, a büntetőeljárás eredményének veszélyeztetése okán nem járult hozzá ahhoz, hogy az elítélt a bv. intézetet őrzés nélkül elhagyhassa.

(4) A társadalmi kötődés program feladata

a) a befogadó környezet erősítése, illetve szükség esetén segítség a családi kapcsolatok helyreállításához,

b) a korábbi munkahelyre történő visszahelyezés elősegítése, ha ez nem lehetséges új munkahely keresése, ezek hiányában a közfoglalkoztatás megteremtése,

c) további társadalmi kapcsolatok lehetőségének a feltárása,

d) a lakhatás megteremtésének elősegítése.

(5) A társadalmi kötődés programba bevont elítélt részére a bv. intézet egyéni reintegrációs programot készít, amely alapján végrehajtja az elítélt gondozását. A büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő az egyéni reintegrációs program kidolgozásában és megvalósításában közreműködik. A programelemek megvalósításának eredményességét a bv. intézet a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő bevonásával értékeli, és szükség szerint módosíthatja azokat. Az értékelés keretében a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő háromhavonta jelentést készít a befogadó környezettel történő együttműködés eredményeiről.

(6) A társadalmi kötődés megtartása érdekében az elítélt jogosult

a) havonta legalább öt, de legfeljebb tíz nap eltávozásra azokon a napokon, amelyeken nem végez munkát,

b) felügyelet nélkül külső munkahelyen dolgozni,

c) tanulmányok és képzések bv. intézeten kívüli folytatására.

(7) A társadalmi kötődés programba bevont elítélt köteles

a) a reintegrációs programban számára meghatározott szabályokat megtartani, és

b) a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelővel együttműködni.

(8) Az elítélt társadalmi kötődés programba történő bevonását meg kell szüntetni, ha

a) a bv. intézet elhagyásával, a bv. intézeten kívüli munkáltatással vagy tanulmányok folytatásával kapcsolatos magatartási szabályokat megszegi,

b) súlyos vagy ismételt fegyelmi vétséget követ el, vagy

c) a (3) bekezdésben meghatározott kizáró ok következik be.

(9) A társadalmi kötődés programba történő bevonás megszüntetéséről a BFB az általános szabályok szerint hozza meg a döntést.

A reintegrációs őrizet437

187/A. §438 (1)439 Ha a szabadságvesztés céljának megvalósulása ilyen módon is biztosítható, a feltételes szabadságra bocsátás esedékessége, illetve ennek kizárása vagy kizártsága esetén a szabadulás várható időpontja előtt reintegrációs őrizetbe helyezhető az az elítélt, aki azt vállalja és gondatlan bűncselekmény elkövetése miatt ítélték szabadságvesztésre, vagy ha szándékos bűncselekmény elkövetése miatt ítélték szabadságvesztésre, akkor

a) nem a Btk. 459. § (1) bekezdés 26. pontjában meghatározott személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt ítélték el,

b) első ízben ítélték végrehajtandó szabadságvesztésre vagy visszaesőnek nem minősülő bűnismétlő, és

c) öt évet meg nem haladó tartamú szabadságvesztést tölt.

(1a)440 A reintegrációs őrizet időtartama

a) legfeljebb egy év, ha az elítéltet gondatlan bűncselekmény elkövetése miatt ítélték szabadságvesztésre,

b) az a) pontban meghatározottakon kívül legfeljebb tíz hónap.

(2) A reintegrációs őrizet alkalmazása iránt, továbbá az elítélt kérelme esetén a bv. intézet előterjesztést tesz a büntetés-végrehajtási bírónak.

(3) A reintegrációs őrizet az elítélt szabadságának teljes elvonását megszünteti, de mozgási szabadságát és a tartózkodási helye szabad megválasztásának jogát korlátozza.

(4) Reintegrációs őrizet elrendelése esetén a büntetés-végrehajtási bíró által kijelölt lakást és az ahhoz tartozó bekerített helyet az elítélt csak az elrendelő határozatában meghatározott célból, különösen

a) a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítása,

b) munkavégzés,

c) oktatásban, képzésben való részvétel vagy

d) gyógykezelés céljából,

az ott meghatározott időben és az úti cél meghatározása mellett hagyhatja el.

(5) A reintegrációs őrizet az elektronikus távfelügyeleti eszközök alkalmazása mellett biztosítható.

(6)441 A reintegrációs őrizetben töltött időtartam a szabadságvesztésbe beszámít.

187/B. §442 (1) A bv. intézet az előterjesztés vagy a kérelem véleményezésének megalapozása érdekében megkeresi a reintegrációs őrizet végrehajtására az elítélt által megjelölt lakás elhelyezkedése szerint illetékes büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelőt az elektronikus távfelügyeleti eszköznek a lakásban való alkalmazhatóságának a felmérése, és annak alkalmazhatósága esetén környezettanulmány elkészítése céljából.

(2) Az elektronikus távfelügyeleti eszköz alkalmazhatóságát a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő a megkeresés megérkezésétől számított nyolc napon belül felméri. A felmérésről jegyzőkönyvet kell felvenni. A felmérés elvégzése érdekében a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő jogosult a reintegrációs őrizet végrehajtására az elítélt által megjelölt lakásba belépni.

(3) Az (1) bekezdés szerinti környezettanulmányt a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő a megkeresés megérkezésétől számított harminc napon belül készíti el és küldi meg a megkereső bv. intézetnek.

(4) Ha a reintegrációs őrizet végrehajtására kijelölendő lakás nem az elítélt kizárólagos tulajdona vagy bérleménye, akkor a tulajdonosnak vagy a bérlőnek az elítélt ott tartózkodására vonatkozó előzetes, írásbeli befogadó nyilatkozata szükséges. A befogadó nyilatkozat megtehető a (2) bekezdés szerinti felmérés elvégzésekor, illetve a környezettanulmány elkészítésekor is, ha annak szükségessége akkor válik ismertté.

(5) Ha a kérelemre induló eljárásban a 187/A. § (1) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott feltételek nem teljesülnek vagy a 187/C. § a)–d) pontjában meghatározott valamely kizáró ok áll fenn, a bv. intézet a kérelemre vonatkozó vélemény és javaslat elkészítése során a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő megkeresését mellőzi.

(6) A büntetés-végrehajtási bíró az (5) bekezdés szerinti esetben is felhívhatja a bv. intézetet a távfelügyeleti eszköznek a lakásban való alkalmazhatóságának a felmérése és annak alkalmazhatósága esetén környezettanulmány elkészítése céljából a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő megkeresésére.

187/C. §443 Az elítélt nem helyezhető reintegrációs őrizetbe, ha

a) az elítélttel szemben további szabadságvesztést kell végrehajtani,

b)444 az elítélttel szemben folyamatban lévő büntetőügyben elrendelt letartóztatását a szabadságvesztés végrehajtásának idejére megszakították,

c) a fogvatartása során engedélyezett reintegrációs őrizetet az elítéltnek felróható okból megszüntették,

d) az egy évet meg nem haladó tartamú szabadságvesztésből legalább három, egy évet meghaladó tartamú szabadságvesztésből legalább hat hónapot nem töltött le,

e) a megjelölt lakás az elektronikus távfelügyeleti eszköz elhelyezésére alkalmatlan,

f)445 a bíróság a kiutasításáról rendelkezett.

187/D. §446 (1) A reintegrációs őrizetre vonatkozó szabályok megtartását a büntetés-végrehajtási szervezet az elektronikus távfelügyeleti eszközön keresztül az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervvel együttműködve ellenőrzi. A bv. intézet jogosult a reintegrációs őrizet szabályainak megtartására vonatkozó adatok megismerésére.

(2) A reintegrációs őrizet hatálya alatt álló elítélt magatartását, a büntetés-végrehajtási bíró által meghatározott magatartási szabályoknak és az elektronikus távfelügyeleti eszköz alkalmazási szabályainak a betartását, valamint a társadalmi reintegrációs folyamat előrehaladását a reintegrációs őrizet végrehajtására kijelölt lakás elhelyezkedése szerint illetékes büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő ellenőrzi.

187/E. §447 (1) A bv. szerv vezetője a reintegrációs őrizet megszüntetéséről haladéktalanul előterjesztést tesz a büntetés-végrehajtási bírónál, ha annak tartama alatt

a)448 végrehajtandó szabadságvesztésről, új büntetőügyről érkezik értesítés,

b) az elítélt a magatartási, illetve az elektronikus távfelügyeleti eszköz vállalt alkalmazási szabályait megszegi, az elektronikus távfelügyeleti eszközt megrongálja vagy használhatatlanná teszi,

c)449 a kijelölt lakás az elektronikus távfelügyeleti eszköz elhelyezésére alkalmatlanná vált, vagy a befogadó nyilatkozatot tevő a nyilatkozatát visszavonta, és az elítélt nem tud megjelölni másik olyan lakást, amely a reintegrációs őrizet végrehajtási helyeként kijelölhető lenne.

(2) Az elfogott elítéltet az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv a legközelebbi bv. intézetbe előállítja.

(3) A reintegrációs őrizet alkalmazásának megszüntetését kimondó határozatban megjelölt időpont és a bv. intézetbe történő előállítás napja között eltelt idő a szabadságvesztésbe nem számít bele.

Feltételes szabadságra bocsátás

188. § (1)450 A szabadságvesztésre ítélt feltételes szabadságra bocsátható, ha

a) a határozott ideig tartó szabadságvesztésnek a bíróság által meghatározott részét vagy az életfogytig tartó szabadságvesztésnek a bíróság által meghatározott tartamát letöltötte, és

b) alaposan feltehető, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető.

(1a)451 Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feltétel szempontjából a büntetés-végrehajtási bíró különösen

a) az elítélt által elkövetett bűncselekményt, a kiszabott büntetés tartamát és a büntetésből még végrehajtásra váró részt,

b) az elítélt büntetés végrehajtása alatt tanúsított magatartását,

c) az elítéltnek a bűncselekménnyel okozott hátrány jóvátételét eredményező vagy azt célzó magatartását,

d) az elítélt törvénytisztelő életmód folytatására vonatkozó készségét

vizsgálja.

(2)452 Ha az elítélt által a Btk. 92–92/B. §-a szerinti beszámításra figyelemmel indokolt, a feltételes szabadságra bocsátás tárgyában a bv. intézet soron kívül, egyébként a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontja előtt három hónappal tesz előterjesztést a büntetés-végrehajtási bírónak. Ha a büntetés-végrehajtási bíró az elítélt feltételes szabadságra bocsátását rendelte el, de annak esedékességéig az elítélt súlyos fegyelmi vétséget követett el, a bv. intézet erről haladéktalanul értesíti.

(3) A büntetés-végrehajtási bíró a határozott ideig tartó szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátott elítélt pártfogó felügyeletét (Btk. 69. §) rendelheti el, és az elítélt számára a Btk. 71. § (2)–(3) bekezdése alapján külön magatartási szabályokat írhat elő.

(4) A büntetés-végrehajtási bíró az életfogytig tartó szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátott elítélt számára a Btk. 71. § (2)–(3) bekezdése alapján külön magatartási szabályokat írhat elő.

189. § (1) Ha az elítélttel szemben több határozott ideig tartó végrehajtandó szabadságvesztést kell végrehajtani, és a szabadságvesztések folyamatos végrehajtása során a bíróság az elítéltet bármely szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátotta, a feltételes szabadság mindaddig nem kezdhető meg, amíg az elítélt más szabadságvesztést – ide nem értve a közérdekű munka vagy a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést – tölt.

(2) Ha a bíróság az elítéltet több szabadságvesztésből bocsátotta feltételes szabadságra, az elítélt ezeket párhuzamosan tölti.

190. § (1) Ha a határozott idejű szabadságvesztésből vagy az életfogytig tartó szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátott elítélt a pártfogó felügyelet magatartási szabályait súlyosan megszegi, a büntetés-végrehajtási bíró a feltételes szabadságot megszünteti.

(2) A párhuzamosan töltött feltételes szabadságok mindegyikénél külön kell vizsgálni, hogy a feltételes szabadság megszüntetésének az (1) bekezdésben meghatározott feltétele fennáll-e.

Utógondozás

191. § (1) Az utógondozás célja az, hogy a szabadságvesztésből szabadultnak segítséget nyújtson a társadalomba beilleszkedéshez. Az utógondozás tartalma legfeljebb egy év.

(2) Az utógondozásnak az elítélt kérelmére van helye. A szabadságvesztésből szabadult elítélt segítséget és támogatást kérhet, különösen a munkába állásához, a letelepedéséhez, a szállásbiztosításához, a megkezdett tanulmányai folytatásához, gyógykezeléséhez és gyógyító eljáráshoz.

(3)453 Az utógondozást a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő végzi, a helyi önkormányzatok, a munkáltatók, az elítélt társadalomba való beilleszkedését elősegítő, karitatív tevékenységet végző civil szervezetekkel, vallási közösségekkel, valamint egyéb önkéntes közreműködőkkel.

(4)454 Az elítélt szabadulását követő munkavállalásának és lakhatásának elősegítése érdekében a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő felméri a szabaduló elítélt befogadó környezete szerinti munkáltatókat, civil szervezeteket, vallási közösségeket, amelyek vállalják a szabaduló elítélt foglalkoztatásának, lakhatásának biztosítását.

(5) A 186. § (1) bekezdésében meghatározott elítélt esetében, ha a (4) bekezdésben megjelölt szervezeteknél a szabaduló elítélt munkavállalásának és lakhatásának megteremtésére irányuló intézkedések eredményre nem vezettek, a közfoglalkoztatást, illetve a lakhatást az állam biztosítja.

A fiatalkorúakra vonatkozó szabályok

192. § (1) A fiatalkorúakra az e címben foglalt eltérésekkel a szabadságvesztés végrehajtására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(2) A fiatalkorúak szabadságvesztését külön bv. intézetben, vagy a bv. intézet elkülönített részében kell végrehajtani. A fiatalkorúak bv. intézetében felnőtt korú elítéltek csak a bv. intézet működése érdekében helyezhetők el.

(2a)455 Ha a fiatalkorú eljárási cselekmény lefolytatása érdekében történő kiadása a rendőrségi fogdán való elhelyezéssel jár, úgy azt az illetékes ügyészség harminc napra engedélyezheti. A határozat ellen panasznak nincs helye.

(2b)456 A fiatalkorú részvételével lefolytatandó eljárási cselekményen történő részvétel céljából megjelenő törvényes képviselőnek a fogva tartó intézetbe történő belépését engedélyezni kell.

(3)457 A fiatalkorú társadalomba beilleszkedésének segítéséhez igénybe kell venni a gyámhatóság és az egyéb állami szervek, a civil szervezetek, oktatási intézmények, a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő, valamint a fiatalkorú hozzátartozóinak segítségét.

(4) A szabadságvesztés végrehajtása során különös gondot kell fordítani a fiatalkorú oktatására, személyiségének fejlesztésére és testi fejlődésére, a tankötelezettség érvényesítésére, az első szakmához jutás lehetőségére.

(5) A fiatalkorú gyógyszert, gyógyászati segédeszközt térítés nélkül kap.

193. § (1) Biztosítani kell, hogy a fiatalkorú szakképzésben vagy betanított munkás-képzésben vegyen részt, és lehetővé kell tenni, hogy középfokú iskolai tanulmányokat folytasson.

(2) A fiatalkorú a tankötelezettségét a külön törvényben meghatározott életévének betöltéséig köteles folytatni.

(3) A fiatalkorú dicsérő oklevéllel is jutalmazható.

(4) A magánelzárás a fiatalkorúak börtönében tíz, a fiatalkorúak fogházában öt napig terjedhet. A magánelzárással fenyített fiatalkorút az iskolai óráktól, reintegrációs programokról nem lehet eltiltani.

(5) A bv. intézet a fiatalkorú elítéltről az oktatási intézménytől, gyermekvédelmi intézménytől pedagógiai véleményt kér a fiatalkorú megismerése érdekében, különösen a magatartás, a szorgalom, a fejlesztést igénylő területek, a családi háttér adataira vonatkozóan. Az adatok az egyéni fejlesztési terv, a fiatalkorú védelme, valamint a kockázatbecslés érdekében használhatók fel.

(6) A bv. intézet a nevelési programját, a fiatalkorú egyéni fejlesztési tervét a fiatalkorú társadalmi beilleszkedésének elősegítése, ennek érdekében beilleszkedési zavarai enyhítése, pszichés állapota rendezése, iskolázottsága, szakmai képzettségének fejlesztése, az alapvető erkölcsi normák elfogadtatása, az egészséges életmódra való felkészítése érdekében a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter felügyelete alá tartozó javítóintézetek szakmai tapasztalatai felhasználásával, azokkal együttműködve alakíthatja ki.

194. § (1)458 A fiatalkorú saját vagy a törvényes képviselő kérelmére és a bv. intézet engedélyével, háromhavonta családi konzultáción vehet részt, amely a bv. intézetben megvalósuló kötetlen kapcsolattartási forma. A családi konzultáción a szülő, valamint az vehet részt, aki a Polgári Törvénykönyv alapján a fiatalkorúval kapcsolattartásra jogosult, kivéve, ha a bíróság vagy a gyámhatóság a kapcsolattartási jogot korlátozta vagy megvonta.

(2) A fiatalkorú – a bv. intézet lehetősége szerint – saját vagy a törvényes képviselő kérelmére és a bv. intézet engedélyével családterápiás foglalkozáson vehet részt. A családterápiás foglalkozáson nem vehet részt a szülő, ha kapcsolattartásra nem jogosult. A családterápiás foglalkozások számát a terápiás szükségletek határozzák meg.

(3) A fiatalkorú családterápiás foglalkozáson való részvétele kivételesen a bv. intézeten kívül is engedélyezhető.

(4) A családi konzultáció és a családterápiás foglalkozás nem minősül látogatófogadásnak és az az elítéltek között is engedélyezhető.

195. § (1) A fiatalkorú kérelmére az azonos nemű fiatalkorú testvérével együttesen elhelyezhető, ha ez mindkét fiatalkorú érdekében áll, és a bv. intézetben ennek lehetősége megteremthető.

(2) Az együttes elhelyezésnél figyelembe kell venni az elítéltek előéletét és az elkövetett bűncselekményt, valamint az együttes elhelyezés fogvatartás rendjére és biztonságára gyakorolt lehetséges hatását, a fiatalkorú veszélyeztetettségét, értelmi és érzelmi fejlettségét.

196. § A fiatalkorú kapcsolatot tarthat az oktatási-nevelési intézménye pedagógusával, tanulmányi és vizsgakötelezettsége, valamint személyiségfejlődése érdekében.

197. § Megkezdett tanulmányok esetén a fiatalkorú kérelmére, vizsgakötelezettség teljesítése érdekében a bv. intézet gondoskodik az előállításáról, ha ehhez az oktatási intézmény vezetője és a bv. intézet parancsnoka együttesen hozzájárul.

198. § (1)459 Tanulói jogviszonyt a bv. intézet parancsnokának engedélyével a fiatalkorú a bv. intézeten kívüli oktatást nyújtó intézménnyel is létesíthet, amely során iskolalátogatási és vizsgakötelezettségét az oktatási intézményben teljesíti.

(2) Az engedélyezés során figyelembe kell venni különösen az elkövetett bűncselekményt, a biztonsági kockázatokat, a fiatalkorú korábban tanúsított magatartását, tanulmányi előmenetelét és szorgalmát.

199. § (1) A bv. intézetben tartózkodó fiatalkorú elítéltek elhelyezésére szolgáló lakóhelyiségek és zárkák berendezése – a bv. intézet lehetősége szerint – a fiatalkorúak magatartása, tanulmányi előmenetele és szorgalma figyelembevételével alakítható ki.

(2) A tanulmányi eredményt és a szorgalmat az egyéni képességek alapján kell értékelni.

(3) Az (1) bekezdés szerinti szempontoknak megfelelő értékelést a bv. intézet személyzete, valamint a fiatalkorú oktatásáért felelős reintegrációs szakember végzi.

200. §460 Ha a bv. intézet nem áll szerződéses kapcsolatban általános iskolával, a bv. intézet illetékességi területébe tartozó iskola a bv. intézettel kötött együttműködési megállapodás alapján biztosítja az alapfokú képzést, egyéni munkarend alapján.

200/A. §461 A 187/A. § (1) bekezdésében meghatározottakon túl a fiatalkorú reintegrációs őrizetének alkalmazási feltétele:

a) a szabadságvesztés végrehajtása alatt legalább egy alkalommal családi terápián vagy családi konzultáción való részvétel,

b) a törvényes képviselő hozzájárulása az elektronikus távfelügyeleti eszköz telepítéséhez, és fogadónyilatkozat megtétele a lakhatás tekintetében, valamint nyilatkozata a fogvatartott kíséréséről.

201. § (1) A fiatalkorú a törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nélkül is önállóan tehet panaszt, kérelmet, vagy nyilatkozhat a fogvatartásával kapcsolatban felmerülő ügyekben.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók a fiatalkorú egészségügyi önrendelkezési jogának érvényesülése tekintetében.

202. § (1)462 A fiatalkorú a tartására fordított költségekhez csak akkor köteles hozzájárulni, ha munkáltatásban vesz részt vagy rendszeres pénzellátással rendelkezik.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni a költségtérítéses előállítások, szállítások, egyéb szolgáltatások esetén is.

(3) A tizennyolcadik életévét meg nem haladott fiatalkorú részére, ha letéti pénzzel nem rendelkezik, a bv. intézet költségtérítés nélkül biztosítja az előállítását a súlyos beteg közeli hozzátartozója meglátogatása vagy a közeli hozzátartozó temetésén való részvétel, vagy a kegyelet lerovása érdekében.

203. § (1) A tizennyolcadik életévét be nem töltött fiatalkorú dohányterméket nem tarthat magánál, és dohányzása még a törvényes képviselőjének a hozzájárulásával sem engedélyezett.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettség megszegése nem alapoz meg fegyelmi vétséget.

203/A. §463 A gondozási tevékenység keretében a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő a társadalomba való eredményes visszailleszkedés érdekében a fiatalkorúnak a szabadulást követő életterve kialakításához és a megvalósítás támogatásához – a befogadó környezet erre való fogadókészsége esetén – családi vagy csoportos döntéshozó megbeszélést szervezhet. A megbeszélés a bv. intézeten kívül is megszervezhető. A bv. intézeten kívüli helyszínen tartandó megbeszélésre a fiatalkorút elő kell állítani vagy részére – őrzéssel vagy anélkül – rendkívüli eltávozás engedélyezhető, amelynek tartama a három napot nem haladhatja meg.

204. § (1) A tizennyolcadik életévét be nem töltött fiatalkorú szabadítása előtt hatvan nappal a törvényes képviselőt értesíteni kell.

(2) A fiatalkorút szabadítása esetén a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülőnek, vagy a gyámnak kell átadni a bv. intézet székhelyén. A törvényes képviselő írásbeli hozzájárulása esetén a fiatalkorú kísérő nélkül hagyhatja el a bv. intézetet.

(3) Ha a fiatalkorú szülőjéhez, vagy gyámjához történő hazatérésére megtett intézkedések nem vezetnek eredményre, akkor a bv. intézet megkeresi a gyámhatóságot a szükséges gyermekvédelmi intézkedés megtétele érdekében.

(4) Ha a fiatalkorú törvényes képviselője nem jelent meg az átvétel érdekében és nem járult hozzá a fiatalkorú kísérő nélküli eltávozásához, a bv. intézet haladéktalanul megkeresi a fiatalkorú ideiglenes elhelyezése érdekében a gyermekek védelméről szóló törvényben feljogosított szervet és gondoskodik a fiatalkorúnak az ideiglenes hatályú elhelyezéséről rendelkező határozatban megjelölt gondozási helyre történő szállításáról.

(5) Ha a nevelésbe vett fiatalkorú szabadulásakor a gyermekvédelmi gyám nem jelent meg a fiatalkorú átvétele érdekében, a bv. intézet haladéktalanul értesíti a fiatalkorú gyermekvédelmi gyámját működtető területi gyermekvédelmi szakszolgálatot a fiatalkorú gondozási helyére történő szállításának megszervezése érdekében.

A katonákra vonatkozó rendelkezések

205. § (1) Ha a bíróság a szabadságvesztést katonai fogdában rendeli végrehajtani, az általános szabályokat a jelen fejezetben szabályozott eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A szabadságvesztés végrehajtásának rendje a katonai fogdában a fogház rendjének felel meg.

(3) A bv. intézetet, amelyben a katonai fogdában végrehajtandó szabadságvesztés-büntetést kell végrehajtani, a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter jelöli ki. A katonai fogdában végrehajtandó fogházbüntetést a külön jogszabályban kijelölt bv. intézet – e célra – elkülönített részén kell végrehajtani.

(4) A szabadságvesztés végrehajtása alatt a különböző állománycsoportú elítélteket el kell különíteni egymástól. Az elítéltek katonai érdekből is csoportosíthatók.

(5)464 A katonai fogdában büntetésüket töltő elítéltek szolgálati kötelezettségei és jogai annyiban szünetelnek, illetőleg korlátozottak, amennyiben erről az ügydöntő határozat vagy jogszabály rendelkezik, illetve amennyiben ezek érvényesülése a büntetés céljával ellentétes.

(6) Az elítéltek a szabadságvesztés végrehajtása alatt elöljárói és feljebbvalói joggal nem rendelkeznek, fegyvert nem viselhetnek, és szolgálatot nem láthatnak el.

(7) Az elítéltek a szabadságvesztés végrehajtása alatt rendfokozati és fegyvernemi jelzés nélküli egyenruhát viselnek.

(8) Kapcsolattartásra jogosult személy az elítélt munkáltatói jogkört gyakorló parancsnoka vagy annak megbízottja is.

206. § A katonai fogdában biztosítani kell az elítéltek szakmai ismereteinek szinten tartását vagy fejlesztését, továbbá azt, hogy az elítéltek az alakulatukkal való kapcsolatukat fenntartsák és fejlesszék.

A nem magyar állampolgárságú elítéltekre vonatkozó rendelkezések

207. § (1) A nem magyar állampolgárságú elítélt (a továbbiakban: külföldi elítélt) befogadásáról késedelem nélkül értesíteni kell az állampolgársága szerint illetékes diplomáciai vagy konzuli képviseletet (a továbbiakban: illetékes külképviselet). Az értesítés csak akkor mellőzhető, ha a külföldi elítélt az írásbeli nyilatkozatában ezt kifejezetten kéri. Ha a külföldi elítélt többes állampolgár, az általa megjelölt külképviseletet kell értesíteni.

(2) A külföldi elítéltet az általa ismert nyelven tájékoztatni kell arról, ha nemzetközi egyezmény a szabadságvesztés végrehajtásának az átengedését lehetővé teszi.

208. § A külföldi elítélt kérelmére szabadságvesztése alatt biztosítani kell a bv. intézet lehetőségeihez mérten a magyar nyelv oktatását, illetve olyan programokat kell biztosítani számára, amelyek megismertetik azokkal a nemzeti, történelmi és erkölcsi értékekkel, amelyek köré a magyar társadalom szerveződik.

209. § A külföldi elítélt elhelyezésénél lehetőség szerint biztosítani kell, hogy a vele együtt elhelyezett elítéltek között legyen az általa használt nyelvet, továbbá a magyar nyelvet ismerő és beszélő személy. Nem lehet együttesen elhelyezni azokat a külföldi elítélteket, akik között nemzeti, nemzetiségi, etnikai vagy vallási ellentét áll fenn.

210. § (1) A szabadságvesztés végrehajtásával kapcsolatban a külföldi elítélt jogainak és kötelezettségeinek a gyakorlásával összefüggő tolmácsolási és fordítási költségek (a továbbiakban: tolmácsköltségek) a bv. intézetet terhelik.

(2) Ha a külföldi elítélt a szabadságvesztés végrehajtásával nem összefüggő ügyben kéri tolmács közreműködését, az intézet azt a külföldi elítélt költségére biztosítja.

(3) A külföldi elítélttel szemben folyamatban lévő büntetőeljárásban felmerült tolmácsköltségek viselésére a Be. rendelkezéseit kell alkalmazni.

211. §465 (1) A külföldi elítélt és az illetékes külképviselet tagja a konzuli kapcsolatokról szóló nemzetközi egyezmény, valamint az érintett államok által kötött szerződésekben foglaltak szerint, az e törvényben foglaltak figyelembevételével tartanak kapcsolatot. A kapcsolat felvétele csak a külföldi elítélt beleegyezésével történhet.

(2) A külföldi elítélt a magánelzárás végrehajtása alatt is kapcsolatot tarthat az illetékes külképviselet tagjával.

(3) Ha a külföldi elítélttel szemben újabb büntetőeljárás indult vagy van folyamatban államának konzuli képviselőjével mind írásban, mind szóban és személyesen – a fogvatartás rendjének a megtartásával – ellenőrzés nélkül tarthat kapcsolatot. A nyomozó hatóság által a bv. intézetben a külföldi elítélt részvételével lefolytatandó eljárási cselekményen való részvétel céljából az állama konzuli képviselőjének a bv. intézetbe történő belépését engedélyezni kell.

212. § (1) Ha a külföldi elítélt vagy a képviselője a szabadságvesztés végrehajtásának más állam részére történő átengedését kéri, a kérelmet a BVOP útján az igazságügyért felelős miniszterhez kell felterjeszteni.

(2) A szabadságvesztés végrehajtásának más állam részére történő átengedésekor a bv. intézet a kiutasítás szabályainak megfelelő alkalmazásával jár el.

213. § (1) A bv. intézet az illetékes külképviseletet haladéktalanul értesíti arról, ha a külföldi elítélt részére – a bv. intézet tudomása szerint – gyámot vagy gondnokot kell kirendelni.

(2) A bv. intézet az illetékes külképviseletet haladéktalanul értesíti a külföldi elítélt haláláról.

214. §466 A bv. intézet a külföldi elítélt várható szabadulása előtt harminc nappal, ha a szabadságvesztés hátralévő tartama kevesebb harminc napnál, akkor legkésőbb a jogerős ügydöntő határozatról szóló bírói értesítés kézhezvételét követő munkanapon, illetve ha a szabadulás időpontja indokolja, haladéktalanul értesíti az ügydöntő határozatot hozó elsőfokú bíróság székhelye szerint illetékes területi idegenrendészeti hatóságot az elítélt szabadulásáról.

215. § A külföldi elítélt szabadításáról, vagy a más államnak történő átadásáról a bv. intézet értesíti az illetékes külképviseletet és a BVOP-t, szabadítás esetén – a szabadulás előtt legalább három nappal – az útlevelet őrző szervet. Az illetékes külképviseletet a bv. intézet nem értesíti, ha azt a külföldi elítélt az írásbeli nyilatkozatában kifejezetten kérte.

VI. Fejezet

MUNKÁLTATÁS

A munkáltatás általános szabályai

216. § (1) Az elítéltek által végzett termelő munka szervezése során törekedni kell a büntetés-végrehajtási szervezet önellátóvá és részben önfenntartóvá tételére.

(2) Az állam a mindenkori költségvetés teherviselő képességének megfelelően az adójogszabályokban meghatározott adó- és járulékkedvezményekkel támogatja az elítéltek teljes körű munkáltatásának megvalósítását és a szabadulás utáni munkavállalását.

Általános magatartási követelmények

217. § (1) A munkáltatás során – kivéve, ha e törvény eltérő követelményt ír elő – úgy kell eljárni, ahogy az adott helyzetben általában elvárható.

(2) Az elítélt köteles a munkáltatót minden olyan tényről, adatról, körülményről vagy ezek változásáról tájékoztatni, amely a munkáltatás, valamint a kapcsolódó jogok gyakorlását és a kötelezettségek teljesítését érinti.

(3) Az elítélt a munkáltatás során nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné.

Határidők számítása

218. § (1) Napon naptári napot kell érteni.

(2) A határidő számítása a határidő megkezdésére okot adó intézkedést (eseményt) követő napon kezdődik.

(3) A hetekben megállapított határidő azon a napon jár le, amely elnevezésénél fogva a kezdő napnak megfelel. Hónapokban vagy években megállapított határidő lejártának napja az a nap, amely számánál fogva a kezdő napnak megfelel, ha ez a nap a lejárat hónapjában hiányzik, a hónap utolsó napja.

(4) A határidő az utolsó napjának végén jár le. A határidő az általános munkarend szerinti következő munkanap végén jár le, ha az utolsó nap az általános munkarend szerint heti pihenő- vagy munkaszüneti nap.

(5) A határidőt – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – akkor kell megtartottnak tekinteni, ha a lejárat napjának végéig a jognyilatkozatot közlik vagy ezen időpontig az egyéb magatartás tanúsítása megtörténik.

Munkáltatáshoz kapcsolódó jogok és kötelezettségek

219. § (1) A szabadságvesztés végrehajtása során a büntetés-végrehajtási szervezet adottságai szerint biztosítani kell az elítélt munkáltatását. Az elítélt munkáltatása átmenetileg, a munkába állítását akadályozó ok fennállásáig szünetelhet.

(2) Az elítélt munkába állításáról és annak módosításáról a munkakör, a munkahely és a munkáltató megjelölésével a BFB dönt.

(3) A munkaköri alkalmasság megállapításáig az elítélt nem állítható munkába.

(4) A munka kijelölésénél lehetőség szerint figyelembe kell venni az elítélt szakmai képzettségét.

(5) Az elítélt nem végezhet munkát olyan munkakörben, amely kapcsán jogerősen foglalkoztatástól eltiltásra ítélték.

(6) A munka jellegének megfelelően az elítélteket szervezeti egységekbe lehet beosztani azzal, hogy köztük alá-fölérendeltségi viszony nem hozható létre.

(7) Az elítéltek a biztonság, a munkafegyelem és a rend fenntartása érdekében a munkahelyre vagy a munkakörre utaló jelzés viselésére kötelezhetők.

(8) Ha az elítélt munkáltatása felügyelettel vagy ellenőrzéssel történik, az elektronikus távfelügyeleti eszközök igénybevételével is megvalósítható.

(9) A munkáltató – törvényben meghatározott keretek között – a munkáltatással kapcsolatos jogok és kötelezettségek érvényesítéséhez szükséges adatokat a fogvatartotti nyilvántartásban rögzíti.

220. § (1) A munkáltató köteles

a) az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeit a jogszabályokban előírtak szerint biztosítani,

b) a munkavégzéshez szükséges tájékoztatást és irányítást megadni, az előírt oktatásokat megtartani,

c) a munka jellegének és a munkában részt vevő elítéltek és egyéb jogcímen fogvatartottak összetételének megfelelő munkarendet kialakítani,

d) a munkát folyamatosan szervezni,

e) a végzett munkáért díjazást fizetni,

f) a munkafolyamatokat, illetve a munkaköröket munkavédelmi szempontból veszélyességi fokozatokba sorolni,

g) a munkáltatásra vonatkozó jogszabályi előírásokat betartani,

h) a munkába állítás előtt, vagy azt követően a jogszabály előírása szerint az elítéltet munkaköri alkalmassági orvosi vizsgálatra küldeni, valamint

i) az elítéltek számára a végzett feladatokra vonatkozó egyedi vagy csoportos munkaköri leírást készíteni.

(2) A munkáltató köteles az e fejezetben meghatározott kérdések részletes szabályozására munkáltatási szabályzatot készíteni.

221. § Az elítéltet megilleti

a) az e törvény alapján megállapított díjazás,

b) munkahelyi vagy üzemi baleset esetén baleseti ellátás és baleseti egészségügyi szolgáltatás,

c) a rendszeresen végzett munka után fizetett szabadság.

222. § (1) A munkáltatás során az elítélt köteles

a) törvényben meghatározott kivételtől eltekintve munkát végezni,

b) a kijelölt munkát szakismereteinek és képességeinek megfelelően, fegyelmezetten ellátni,

c) a munkabiztonsággal és a környezetvédelemmel kapcsolatos előírásokat megtartani,

d) a munkát

da) a kijelölt időben és helyen,

db) a munkáltató utasítása szerint,

dc) az elvárható szakértelemmel és gondossággal,

dd) a munkájára vonatkozó szabályok, előírások és technológiai utasítások szerint

elvégezni.

(2) Az elítélt köteles megtéríteni a munka-alkalmassági vizsgálatok költségét, ha neki felróható okból vált az szükségessé.

223. § (1) Az elítéltet nem terheli munkavégzési kötelezettség, ha

a) tankötelezettsége áll fenn,

b) a várandósság a hatodik hónapot elérte, a szülést, illetve a várandósság egyéb okból bekövetkezett megszűnését követő ötvenedik napig,

c) gyermekével együttesen kerül elhelyezésre,

d) munkaképtelen,

e) a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte vagy a szükséges szolgálati időt megszerezte.

(2) Az elítéltet az (1) bekezdésben meghatározottakon túl nem terheli munkavégzési kötelezettség

a) amíg állampolgári kötelezettségét teljesíti,

b) közeli hozzátartozója súlyos betegsége vagy halála esetén legfeljebb két munkanapon át, ha a rendelkezési jogkör gyakorlója a látogatást, illetve a temetésen való részvételt engedélyezte,

c) keresőképtelen betegség esetén,

d) a kötelező orvosi vizsgálat teljes időtartamára, valamint a véradás miatt távol töltött időre, de legfeljebb egy munkanapra,

e) ha elháríthatatlan ok miatt nem tud a munkahelyén megjelenni, vagy

f) a munkáltató engedélye alapján.

(3) A munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés szempontjából elháríthatatlan oknak minősül a büntetés-végrehajtási szervezetnek az elítélt jogai érvényesítésével, illetve a kötelezettségei teljesítésével kapcsolatos, valamint a fogvatartás rendjének és biztonságának a fenntartása érdekében tett intézkedése.

(4) Ha az (1) bekezdés b) vagy e) pontja szerinti feltétel bekövetkezik, akkor az elítéltet tájékoztatni kell arról, hogy a továbbiakban munkavégzési kötelezettség nem terheli, és ezzel egyidejűleg írásban nyilatkoztatni kell arról, hogy a munkáltatásban továbbra is részt kíván-e venni. Ha az elítélt a további munkáltatását kéri, a büntetés-végrehajtási szervezet lehetőségeihez képest kell a továbbiakban munkáltatni. A munkaalkalmasságról a bv. orvos véleményét is ki kell kérni.

(5) Ha az elítéltet az (1) bekezdés b) vagy e) pontja alapján nem terheli munkavégzési kötelezettség, de kérelmére munkáltatásban vesz részt, munkáltatására és a tartási költségekhez való hozzájárulására a kötelező munkavégzés szabályait alkalmazni kell azzal, hogy erről az elítéltet előzetesen tájékoztatni kell.

A munkáltatás szervezete

224. § (1) Az elítéltet munkával a bv. szerv foglalkoztatja és gyakorolja a munkáltatói jogokat.

(2) Munkáltatásban kizárólag az az elítélt vehet részt, aki a tizenhatodik életévét betöltötte.

Más gazdálkodó szervezetnél történő munkavégzés

225. § A munkáltató szerződése alapján az elítélt – írásban megadott hozzájárulásával – más gazdálkodó szervezetnél is végezhet munkát. A szerződésben a munkáltatói jogok kizárólag azon része ruházható át, amely az e törvényben szabályozott jogok és kötelezettségek gyakorlását, illetve az elítéltek személyiségi jogait nem sérti.

226. § (1) Más gazdálkodó szervezetnél történő munkavégzésre kijelölése érdekében az elítéltnek az első munkába állításkor írásban nyilatkoznia kell arról, hogy hozzájárul-e más gazdálkodó szervezetnél történő munkáltatásához.

(2) Ha az elítélt a hozzájárulást akár írásban, akár – jegyzőkönyv felvétele mellett – szóban utóbb visszavonja, akkor a BFB a munkahelyről az elítéltet soron kívül leváltja.

227. § Az elítélt más gazdálkodó szervezetnél nem végezhet munkát, ha

a) ott a fogvatartás megkezdése előtt öt éven belül a munkavállaló, vezető tisztségviselő vagy tulajdonos volt, üzletrésszel rendelkezett, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban állt, illetve e körülmények bármelyike a szabadságvesztés végrehajtása alatt is fennáll,

b) olyan munkakörben foglalkoztatnák, amelyet jogszabály rendelkezése szerint csak büntetlen előéletű személy tölthet be,

c) a hozzátartozójával kerülne alá-fölérendeltségi vagy elszámolási viszonyba.

A munka- és pihenőidő

228. § (1) Munkaidő: a munkavégzésre előírt idő kezdetétől annak befejezéséig tartó idő.

(2) Előkészítő vagy befejező tevékenység: minden olyan feladat ellátása, amelyet az elítélt a munkaköréhez kapcsolódóan, szokás szerint és rendszeresen köteles elvégezni vagy a munkáltató végrehajtani. Az előkészítő vagy befejező tevékenység ideje nem része a munkaidőnek.

229. § (1) Munkanap a naptári nap vagy a munkáltató által meghatározott megszakítás nélküli huszonnégy óra, ha a munkáltató működése miatt a munkarend szerinti napi munkaidő kezdete és befejezése nem azonos naptári napra esik.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak megfelelően irányadók a heti pihenő- vagy a munkaszüneti nap meghatározása tekintetében is, azzal, hogy a hét és huszonkét óra közötti tartamot heti pihenő- vagy a munkaszüneti napnak kell tekinteni.

(3) Munkahét: a naptári hét vagy a munkáltató által meghatározott megszakítás nélküli százhatvannyolc óra, ha a munkáltató működése miatt a munkarend szerinti napi munkaidő kezdete és befejezése nem azonos naptári napra esik.

230. § (1) Napi munkaidő: a munkáltató által meghatározott

a) teljes napi munkaidő vagy

b) részmunkaidő.

(2) Munkarend szerinti napi munkaidő: a munkanapra elrendelt rendes munkaidő.

(3) Munkarend szerinti heti munkaidő: a munkahétre elrendelt rendes munkaidő.

231. § (1) Éjszakai munka: a huszonkét és hat óra közötti időszakban teljesített munkavégzés.

(2) A női elítélt a várandóssága megállapításától a szülést, illetve a várandósság egyéb okból történő megszűnését követő ötvenedik napig, illetve ha gyermekével együttesen kerül elhelyezésre, akkor annak teljes időtartama alatt éjszakai munkára nem osztható be.

(3) Tizennyolc éven aluli elítélt éjszakai munkára nem osztható be.

232. § (1) A munkáltató tevékenysége

a) megszakítás nélküli, ha naptári naponként hat órát meg nem haladó tartamban vagy naptári évenként kizárólag a technológiai előírásban meghatározott okból, az ott előírt időszakban szünetel és

aa) társadalmi közszükségletet kielégítő szolgáltatás biztosítására irányul, vagy

ab) a termelési technológiából fakadó objektív körülmények miatt gazdaságosan vagy rendeltetésszerűen másként nem folytatható,

b) több műszakos, ha tartama hetente eléri a nyolcvan órát,

c) idényjellegű, ha a munkaszervezéstől függetlenül az év valamely időszakához vagy időpontjához kötődik.

(2) Több műszakos munkarend esetén az elítélt műszakbeosztását legalább háromhetente változtatni kell.

A napi munkaidő

233. § (1) A teljes napi munkaidő napi nyolc óra (általános teljes napi munkaidő).

(2) A munkáltatási szabályzat az általános teljes napi munkaidőnél rövidebb teljes napi munkaidőt is megállapíthat.

(3) A munkáltatási szabályzat az adott munkakörre irányadó teljes napi munkaidőnél rövidebb napi munkaidőt is megállapíthat (részmunkaidő).

(4) Az egyes egészségkárosító kockázatok között foglalkoztatott elítélt napi munkaidejének megállapítására külön jogszabály az irányadó. E munkaköröket, a munkában tölthető időt, a tevékenységre folyamatosan vagy megszakításokkal fordítható időt és az ehhez szükséges munkaszervezési intézkedéseket a munkáltató a foglalkozás-egészségügyi szolgálat bevonásával, jogszabályban meghatározott keretek között a munkáltatási szabályzatban határozza meg.

(5) Tizennyolc éven aluli elítélt napi munkaideje legfeljebb nyolc óra lehet és az idejét a foglalkoztatás többi formájával össze kell számítani.

A munkaidőkeret

234. § (1) A végzett munka jellegétől függően munkaidőkeret is megállapítható.

(2) A munkaidőkeretet – a fogva tartó bv. intézet házirendjének figyelembevételével – a munkáltatási szabályzatban a munkáltató állapítja meg.

(3) A munkaidő-keretben teljesítendő munkaidőt a munkaidőkeret tartama, a napi munkaidő és az általános munkarend alapul vételével kell megállapítani. Ennek során az általános munkarend szerinti munkanapra eső munkaszüneti napot figyelmen kívül kell hagyni.

(4) A munkaidő (2) bekezdés szerinti meghatározásakor a munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés tartamát figyelmen kívül kell hagyni vagy az adott munkanapra irányadó munkarend szerinti napi munkaidő mértékével kell számításba venni. Munkaidő-beosztás hiányában a munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés tartamát a napi munkaidő mértékével kell figyelmen kívül hagyni vagy számításba venni.

(5) A munkaidőkeret kezdő és befejező időpontját meg kell határozni és az elítéltet erről tájékoztatni kell.

(6) Tizennyolc éven aluli elítélt számára legfeljebb egy heti munkaidőkeretet lehet elrendelni.

235. § (1) A munkaidőkeret tartama legfeljebb négy hónap vagy tizenhat munkahét.

(2) A munkaidőkeret tartama legfeljebb hat hónap vagy huszonhat munkahét

a) a megszakítás nélküli munkarendben,

b) a több műszakos munkarendben, valamint

c) az idényjellegű tevékenység keretében

foglalkoztatott elítélt esetében.

(3) A munkaidőkeret tartama munkáltatási szabályzat rendelkezése szerint legfeljebb tizenkét hónap vagy ötvenkét munkahét, ha ezt technikai vagy munkaszervezési okok indokolják.

A munkaidő beosztása

236. § A munkavégzés idejét, a munkaidő kezdetét, végét, a munkaközi szünet időtartamát és a műszakok beosztását a munkarendben kell meghatározni.

237. § (1) A munkáltató a munkaidőt az egészséges és biztonságos munkavégzés követelményére, valamint a munka jellegére figyelemmel osztja be.

(2) Általános munkarend esetén a munkaidőt heti öt napra, hétfőtől péntekig kell beosztani.

(3) Munkaidőkeret, vagy elszámolási időszak alkalmazása esetén – a munkaidő vasárnapra vagy munkaszüneti napra történő beosztására vonatkozó szabályokra tekintettel – a munkaidő a naptári hét minden napjára vagy az egyes munkanapokra egyenlőtlenül is beosztható (a továbbiakban: egyenlőtlen munkaidő-beosztás).

(4) A munkaidő-beosztásáról az elítéltet legalább egy nappal korábban tájékoztatni kell.

(5) A munkáltató az adott napra vonatkozó munkaidő-beosztást, ha gazdálkodásában vagy működésében előre nem látható körülmény merül fel, legalább egy nappal korábban módosíthatja.

238. § (1) Az elítélt beosztás szerinti napi munkaideje – a részmunkaidőt kivéve – négy óránál rövidebb nem lehet.

(2) Az elítélt beosztás szerinti

a) napi munkaideje legfeljebb tizenkét óra,

b) heti munkaideje legfeljebb negyvennyolc óra

lehet.

(3) Az elítélt beosztás szerinti napi vagy heti munkaideje a (2) bekezdésben meghatározott tartamot legfeljebb egy órával meghaladhatja, ha a téli időszámítás kezdete a munkaidő-beosztás szerinti munkaidőre esik.

(4) Az elítélt beosztás szerinti napi, munkaidőkeret alkalmazása esetén heti munkaidejébe a rendkívüli munkaidő tartamát be kell számítani.

(5) Egyenlőtlen munkaidő-beosztás alkalmazása esetén a (2)–(4) bekezdést azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a beosztás szerinti heti munkaidő tartamát átlagban kell figyelembe venni.

239. § A munkáltató a munkáltatási szabályzatban a napi munkaidőt legfeljebb két részletben is beoszthatja (a továbbiakban: osztott napi munkaidő). A beosztás szerinti napi munkaidők között legalább két óra pihenőidőt kell biztosítani.

240. § Az iskolai tanulmányokat folytató vagy szakképzésben részt vevő elítélt munkaidő-beosztását úgy kell meghatározni, hogy – figyelemmel az oktatásban résztvevők munkaidő-kedvezményének szabályaira is – az iskolai oktatásban, képzésben részt tudjon venni.

241. § Vasárnapra rendes munkaidőbe

a) a rendeltetése folytán e napon is működő munkáltatónál vagy munkakörben,

b) az idényjellegű tevékenység keretében,

c) a megszakítás nélküli munkarendben,

d) a több műszakos munkarendben,

e) a kizárólag szombaton és vasárnap részmunkaidőben,

f) társadalmi közszükségletet kielégítő, vagy külföldre történő szolgáltatás nyújtásához – a szolgáltatás jellegéből eredően – e napon szükséges munkavégzés esetén

foglalkoztatott elítélt osztható be.

242. § (1)467 Munkaszüneti nap: január 1., március 15., nagypéntek, húsvéthétfő, május 1., pünkösdhétfő, augusztus 20., október 23., november 1. és december 25–26.

(2) Munkaszüneti napra rendes munkaidő a 241. § a)–c), e) pontjában meghatározott esetben osztható be.

(3) A munkáltató vagy a munkakör akkor minősül a munkaszüneti napon is rendeltetése folytán működőnek, ha

a) a tevékenység igénybevételére a munkaszüneti naphoz közvetlenül kapcsolódó, helyben kialakult vagy általánosan elfogadott társadalmi szokásból eredő igény alapján, vagy

b) baleset, elemi csapás, súlyos kár, továbbá az egészséget vagy a környezetet fenyegető veszély megelőzése vagy elhárítása, továbbá a vagyonvédelem érdekében

kerül sor.

(4) A munkaszüneti napra vonatkozó beosztási szabályokat kell megfelelően alkalmazni, ha a munkaszüneti nap vasárnapra esik, továbbá a húsvét- és a pünkösdvasárnap tekintetében.

A munkaközi szünet

243. § (1) Az elítélt részére, ha a beosztás szerinti napi munkaidő vagy a napi munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő tartama

a) a hat órát meghaladja, húsz perc,

b) a kilenc órát meghaladja, további huszonöt perc

munkaközi szünetet kell biztosítani.

(2) A munkaközi szünet nem minősül munkaidőnek.

(3) A beosztás szerinti napi munkaidőbe a napi munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő tartamát be kell számítani.

(4) A munkáltató az elítéltek számára legfeljebb hatvan perc munkaközi szünetet biztosíthat.

(5) A munkaközi szünetet a munkavégzés megszakításával kell kiadni.

(6) A munkaközi szünetet legalább három, legfeljebb hat óra munkavégzést követően kell kiadni.

(7) A munkaközi szünetet a munkáltató jogosult több részletben is kiadni és ebben az esetben a (6) bekezdésben foglaltaktól eltérhet.

(8) Tizennyolc éven aluli elítéltet négy és fél órát meghaladó beosztás szerinti napi munkaidő esetén legalább harminc perc, hat órát meghaladó beosztás szerinti napi munkaidő esetén legalább negyvenöt perc munkaközi szünet illeti meg.

A napi pihenőidő

244. § (1) Az elítélt részére a napi munkájának befejezése és a következő napi munkakezdés között legalább tizenegy óra egybefüggő pihenőidőt (napi pihenőidő) kell biztosítani.

(2) A munkáltatási szabályzat – az egyes egészségkárosító kockázatok között foglalkoztatott elítélt kivételével – a napi munkavégzés befejezése és a másnapi munkakezdés között tizenegy óránál rövidebb, de legalább nyolc óra pihenőidő biztosítását írhatja elő

a) a megszakítás nélküli munkarendben foglalkoztatott,

b) a többműszakos munkarendben foglalkoztatott, továbbá

c) az idénymunkát végző

elítéltek esetében.

(3) Legalább nyolc óra napi pihenőidőt kell biztosítani

a) az osztott munkaidőben,

b) a megszakítás nélküli munkarendben,

c) a több műszakos munkarendben,

d) az idényjellegű tevékenység keretében

foglalkoztatott elítélt esetében.

(4) A napi pihenőidő, ha az a nyári időszámítás kezdetének időpontjára esik, legalább hét óra.

(5) Tizennyolc éven aluli elítéltnek legalább tizenkét óra napi pihenőidőt kell biztosítani.

A heti pihenőnap

245. § (1) Az elítéltet hetenként két pihenőnap illeti meg (heti pihenőnap).

(2) Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a heti pihenőnapok egyenlőtlenül is beoszthatók.

(3) A (2) bekezdésben foglaltak alkalmazásakor – a megszakítás nélküli, a több műszakos vagy az idényjellegű tevékenység keretében foglalkoztatott elítéltet kivéve – az elítélt számára hat munkanapot követően egy heti pihenőnapot be kell osztani.

1

A törvényt az Országgyűlés a 2013. december 17-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2013. december 23.

2

A 2. § b) pontja a 2017: CXCVII. törvény 410. §-ával megállapított szöveg.

3

A 2. § c) pontja a 2017: XXXIX. törvény 80. §-ával megállapított szöveg.

4

A 3. § a 2014: LXXII. törvény 93. §-ával megállapított szöveg.

5

A 3. § 1. pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

6

A 3. § 7. pontja a 2017: CXLIV. törvény 121. § a) pontja, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

7

A 3. § 9. pont b) alpontja a 2017: CXLIV. törvény 121. § b) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 3. § 9. pont e) alpontja a 2019: XXXVI. törvény 55. § a) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 3. § 12a. pontját a 2017: CXCVII. törvény 411. § (1) bekezdése iktatta be.

10

A 3. § 13. pontja a 2018: CXXII. törvény 27. § a) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 3. § 14. pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

12

A 3. § 14a. pontját a 2015: LXXVI. törvény 39. §-a iktatta be.

13

A 3. § 14b. pontját a 2017: CXCVII. törvény 411. § (2) bekezdése iktatta be.

14

A 4. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

15

A 4. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5–7. pontja szerint módosított szöveg.

16

A 4. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

17

A 4. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. és 8. pontja szerint módosított szöveg.

18

Az 5. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

19

Az 5. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja, a 2019: LXXXI. törvény 28. § a) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 6. § a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

21

A 8. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 475. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

22

A 8. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 412. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

23

A 8. § (3a) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 412. § (2) bekezdése iktatta be.

24

A 8. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

25

A 8. § (5) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 412. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

26

A 9. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

27

A 10. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

28

A 10. § (5) bekezdés a) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

29

A 10. § (7) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 413. §-a iktatta be.

30

A 10/A. §-t megelőző alcímet a 2016: CX. törvény 22. §-a iktatta be.

31

A 10/A. §-t a 2016: CX. törvény 22. §-a iktatta be.

32

A 10/A. § (5) bekezdése a 2017: CXLIV. törvény 121. § c) pontja szerint módosított szöveg.

33

A 10/A. § (6) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

34

A 10/A. § (8) bekezdése a 2017: XXIX. törvény 16. § a) pontja szerint módosított szöveg.

35

A 10/B. §-t a 2016: CX. törvény 22. §-a iktatta be.

36

A 10/B. § (3) bekezdése a 2017: CXLIV. törvény 88. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

37

A 10/B. § (4) bekezdése a 2017: CXLIV. törvény 88. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

38

A 10/B. § (5) bekezdése a 2018: CXXII. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

39

A 10/B. § (5) bekezdés a) pontja a 2020: IV. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

40

A 10/B. § (5a) bekezdését a 2017: CXLIV. törvény 88. § (2) bekezdése iktatta be.

41

A 10/B. § (6) bekezdése a 2017: CXLIV. törvény 121. § d) pontja szerint módosított szöveg.

42

A 11. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

43

A 11. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 414. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

44

A 11. § (4a) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 414. § (2) bekezdése iktatta be.

45

A 11. § (5) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 94. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

46

A 11. § (5a) bekezdését a 2014: LXXII. törvény 94. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: CXCVII. törvény 474. § 15–16. pontja szerint módosított szöveg.

47

A 11. § (6) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

48

A 11. § (9) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 414. § (3) bekezdése iktatta be.

49

A 12. § a 2014: LXXII. törvény 95. §-ával megállapított szöveg.

50

A 12. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

51

A 12. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

52

A 12. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

53

A 12. § (4) bekezdés d) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 20. pontja szerint módosított szöveg.

54

A 12. § (5) bekezdés nyitó szövegrésze a 2015: LXXVI. törvény 65. § a) pontja szerint módosított szöveg.

55

A 12. § (5) bekezdés b) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 21. pontja szerint módosított szöveg.

56

A 12. § (5) bekezdés e) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 22. pontja szerint módosított szöveg.

57

A 12. § (5) bekezdés g) pontja a 2015: LXXVI. törvény 40. § (1) bekezdésével megállapított, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 23. pontja szerint módosított szöveg.

58

A 12. § (5a) bekezdését a 2015: LXXVI. törvény 40. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2019: LXVII. törvény 139. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

59

A 12. § (5b) bekezdését a 2019: LXVII. törvény 139. § (2) bekezdése iktatta be.

60

A 12. § (5c) bekezdését a 2019: LXVII. törvény 139. § (2) bekezdése iktatta be.

61

A 12. § (6) bekezdése a 2015: LXXVI. törvény 65. § b) pontja, a 2019: LXVII. törvény 145. § a) pontja szerint módosított szöveg.

62

A 12. § (7) bekezdése a 2015: LXXVI. törvény 65. § c) pontja, a 2019: LXVII. törvény 145. § b) pontja szerint módosított szöveg.

63

A 12. § (8) bekezdése a 2015: LXXVI. törvény 65. § c)–d) pontja, a 2019: LXVII. törvény 145. § c) pontja szerint módosított szöveg.

64

A 13. § a 2015: CLI. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.

65

A 13. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 474. § 24. pontja szerint módosított szöveg.

66

A 13. § (1) bekezdés a) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

67

A 13. § (1) bekezdés d) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 26. pontja szerint módosított szöveg.

68

A 13. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 415. §-ával megállapított szöveg.

69

A 13. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 415. §-ával megállapított szöveg.

70

A 13. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 415. §-ával megállapított szöveg.

71

A 13. § (5) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

72

A 14. § (2) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 162. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

73

A 14. § (5) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 98. §-ával megállapított szöveg.

74

A 14. § (8) bekezdését a 2017: CXLIV. törvény 89. §-a iktatta be.

75

A 16. § a 2014: LXXII. törvény 99. §-ával megállapított szöveg.

76

A 16. § (1) bekezdése a 2017: CXLIV. törvény 90. §-ával megállapított szöveg.

77

A 17. §-t megelőző alcím a 2017: CXCVII. törvény 416. §-ával megállapított szöveg.

78

A 17. § a 2017: CXCVII. törvény 416. §-ával megállapított szöveg.

79

A 18. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 417. §-ával megállapított szöveg.

80

A 19. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 418. §-ával megállapított szöveg.

81

A 19. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 27. pontja szerint módosított szöveg.

82

A 19. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 474. § 28. pontja szerint módosított szöveg.

83

A 20. § (4) bekezdése a 2017: CXLIV. törvény 121. § e) pontja szerint módosított szöveg.

84

A 21. § (7) bekezdés a) pontja a 2014: LXXII. törvény 161. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

85

A 22. § (5) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 419. §-a iktatta be.

86

A 23. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 420. §-ával megállapított szöveg.

87

A 24. § (5) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 100. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

88

A 24. § (5a) bekezdését a 2015: LXXVI. törvény 41. § (1) bekezdése iktatta be.

89

A 24. § (5b) bekezdését a 2015: LXXVI. törvény 41. § (1) bekezdése iktatta be.

90

A 24. § (6) bekezdése a 2015: LXXVI. törvény 41. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

91

A 24. § (7) bekezdését a 2014: LXXII. törvény 100. § (2) bekezdése iktatta be.

92

A 25. § (2) bekezdés c) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 29. pontja szerint módosított szöveg.

93

A 26. §-t megelőző alcím a 2017: CXCVII. törvény 421. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

94

A 26. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 30. pontja szerint módosított szöveg.

95

A 26. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 421. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

96

A 26. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 421. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

97

A 26. § (3a) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 421. § (3) bekezdése iktatta be.

98

A 26. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 421. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

99

A 26. § (6) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 31. pontja szerint módosított szöveg.

100

A 26. § (7) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 101. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

101

A 26/A. §-t megelőző alcímet a 2017: CXLIV. törvény 91. §-a iktatta be.

102

A 26/A. §-t a 2017: CXLIV. törvény 91. §-a iktatta be, szövege a 2017: CXCVII. törvény 474. § 32. pontja szerint módosított szöveg.

103

A 29. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 33. pontja szerint módosított szöveg.

104

A 29. § (5) bekezdése a 2016: CIII. törvény 100. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

105

A 30. § (3) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 102. §-ával megállapított, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 34. pontja szerint módosított szöveg.

106

A 31. § a 2017: CXLIV. törvény 92. §-ával megállapított szöveg.

107

A III. fejezet címe a 2017: CXCVII. törvény 422. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

108

A 32. §-t megelőző alcím a 2017: CXCVII. törvény 422. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

109

A 32. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 35. pontja szerint módosított szöveg.

110

A 32. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5–6. pontja szerint módosított szöveg.

111

A 32. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 423. §-ával megállapított szöveg.

112

A 32. § (7) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

113

A 33. § a 2017: CXCVII. törvény 424. §-ával megállapított szöveg.

114

A 34. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 36. pontja szerint módosított szöveg.

115

A 34. § (4) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 103. §-ával megállapított, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 36. pontja szerint módosított szöveg.

116

A 34/A. §-t a 2017: CXCVII. törvény 425. §-a iktatta be.

117

A 35. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 37. pontja szerint módosított szöveg.

118

A 35. § (4) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 475. § 2. pontja hatályon kívül helyezte.

119

A 35. § (5) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 475. § 2. pontja hatályon kívül helyezte.

120

A 36. § (4) bekezdésát a 2017: CXLIV. törvény 122. §-a hatályon kívül helyezte.

121

A 38. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 475. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

122

A 38. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 38. pontja szerint módosított szöveg.

123

A 38. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 475. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

124

A 38. § (5) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 104. §-ával megállapított, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 39. pontja szerint módosított szöveg.

125

A 39. § (1) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

126

A 39. § (3) bekezdés a) pontja a 2015: LXXVI. törvény 65. § e) pontja szerint módosított szöveg.

127

A 39. § (5) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 105. §-ával megállapított szöveg.

128

A 39. § (7) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 40. pontja szerint módosított szöveg.

129

A 40. § (5) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 106. §-ával megállapított szöveg.

130

A 41. § a 2014: LXXII. törvény 107. §-ával megállapított szöveg.

131

A 41. § (6) bekezdés b) pontja a 2015: CCXXIII. törvény 89. § a) pontja szerint módosított szöveg.

132

A 41. § (6) bekezdés c) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 41. pontja szerint módosított szöveg.

133

A 42. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

134

A 43. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

135

A 43/A. §-t megelőző alcímet a 2015: CXL. törvény 35. §-a iktatta be.

136

A 43/A. §-t a 2015: CXL. törvény 35. §-a iktatta be.

137

A 43/B. §-t megelőző alcímet a 2017: CXLIV. törvény 93. §-a iktatta be.

138

A 43/B. §-t a 2017: CXLIV. törvény 93. §-a iktatta be.

139

A 44. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 426. §-ával megállapított szöveg.

140

A 44. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 426. §-ával megállapított szöveg.

141

A 44. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 426. §-ával megállapított szöveg.

142

A 44. § (5) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 426. §-ával megállapított szöveg.

143

A 44. § (5a) bekezdését a 2015: CXL. törvény 36. §-a iktatta be.

144

A 44. § (6) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 42. pontja szerint módosított szöveg.

145

A 44/A. §-t megelőző alcímet a 2017: CXCVII. törvény 427. §-a iktatta be.

146

A 44/A. §-t a 2017: CXCVII. törvény 427. §-a iktatta be.

147

A 45. § a 2017: CXCVII. törvény 428. §-ával megállapított szöveg.

148

A 46. § a 2017: CXCVII. törvény 428. §-ával megállapított szöveg.

149

A 46/A. §-t megelőző alcímet a 2014: LXXII. törvény 109. §-a iktatta be.

150

A 46/A. §-t a 2014: LXXII. törvény 109. §-a iktatta be.

151

A 46/B. §-t a 2014: LXXII. törvény 109. §-a iktatta be.

152

A 46/C. §-t a 2014: LXXII. törvény 109. §-a iktatta be, nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 474. § 43. pontja szerint módosított szöveg.

153

A 46/C. § b) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 44. pontjával megállapított szöveg.

154

A 46/D. §-t a 2014: LXXII. törvény 109. §-a iktatta be.

155

A 46/D. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 45. pontja szerint módosított szöveg.

156

A 46/E. §-t a 2014: LXXII. törvény 109. §-a iktatta be.

157

A 46/F. §-t a 2014: LXXII. törvény 109. §-a iktatta be.

158

A 46/F. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 43. pontja szerint módosított szöveg.

159

A 46/G. §-t a 2014: LXXII. törvény 109. §-a iktatta be.

160

A 46/G. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 429. §-ával megállapított szöveg.

161

A 46/H. §-t a 2014: LXXII. törvény 109. §-a iktatta be.

162

A 48. § a 2014: LXXII. törvény 110. §-ával megállapított szöveg.

163

A 48. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 474. § 46. pontja szerint módosított szöveg.

164

A 48. § (1) bekezdés b) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 47. pontja szerint módosított szöveg.

165

A 48. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 48. pontja szerint módosított szöveg.

166

A 49. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 49. pontja szerint módosított szöveg.

167

Az 50. § (1) bekezdés b) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. és 50. pontja szerint módosított szöveg.

168

Az 50. § (1) bekezdés d) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

169

Az 50. § (1) bekezdés f) pontja a 2017: CXCVII. törvény 430. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

170

Az 50. § (1) bekezdés g) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

171

Az 50. § (1) bekezdés h) pontja a 2017: CXCVII. törvény 430. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

172

Az 50. § (1) bekezdés i) pontja a 2017: CXCVII. törvény 430. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

173

Az 50. § (1) bekezdés l) pontja a 2014: LXXII. törvény 111. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

174

Az 50. § (2) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

175

Az 50. § (3) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 111. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

176

Az 50. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 50. pontja szerint módosított szöveg.

177

Az 50. § (4a) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 430. § (3) bekezdése iktatta be.

178

Az 50. § (5) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 430. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

179

Az 50. § (6) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 51. pontja szerint módosított szöveg.

180

Az 50. § (7) bekezdését a 2016: CX. törvény 23. §-a iktatta be.

181

Az 51. § (1) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg.

182

Az 51. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

183

Az 51. § (5) bekezdése a 2017: CXLIV. törvény 94. §-ával megállapított szöveg.

184

Az 54. § (1) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (8) bekezdése, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 36. és 52. pontja szerint módosított szöveg.

185

Az 56. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 32. pontja szerint módosított szöveg.

186

Az 56. § (7) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 32. pontja szerint módosított szöveg.

187

Az 58. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 36. és 53. pontja szerint módosított szöveg.

188

Az 58. § (2) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 112. §-ával megállapított szöveg.

189

Az 58. § (2) bekezdés a) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 54. pontja szerint módosított szöveg.

190

Az 58. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 36. és 55. pontja szerint módosított szöveg.

191

Az 59. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

192

A 61. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. és 56. pontja szerint módosított szöveg.

193

A 61. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

194

A 61. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

195

A 61. § (5) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

196

A 61/A. §-t megelőző alcímet a 2014: LXXII. törvény 113. §-a iktatta be.

197

A 61/A. §-t a 2014: LXXII. törvény 113. §-a iktatta be.

198

A 61/A. § (6) bekezdése a 2015: LXXVI. törvény 42. §-ával megállapított szöveg.

199

A 61/B. §-t a 2014: LXXII. törvény 113. §-a iktatta be.

200

A 61/B. § (3) bekezdése a 2015: LXXVI. törvény 65. § f) pontja szerint módosított szöveg.

201

A 61/B. § (4) bekezdése a 2015: LXXVI. törvény 43. §-ával megállapított szöveg.

202

A 61/C. §-t a 2014: LXXII. törvény 113. §-a iktatta be.

203

A 61/C. § (1) bekezdése a 2015: LXXVI. törvény 44. §-ával megállapított szöveg.

204

A 61/C. § (1a) bekezdését a 2017: CXLIV. törvény 95. §-a iktatta be, szövege a 2017: CXCVII. törvény 474. § 57. pontja szerint módosított szöveg.

205

A 61/C. § (1b) bekezdését a 2017: CXLIV. törvény 95. §-a iktatta be, nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

206

A 61/C. § (1c) bekezdését a 2017: CXLIV. törvény 95. §-a iktatta be, szövege a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

207

A 61/D. §-t a 2014: LXXII. törvény 113. §-a iktatta be.

208

Az „A próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése” alcímet (61/E. §) a 2018: CXXII. törvény 25. §-a iktatta be.

209

A 62. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 58. pontja szerint módosított szöveg.

210

A 63. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 58. pontja szerint módosított szöveg.

211

A 64. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

212

A 64. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 58. pontja szerint módosított szöveg.

213

A 64. § (6) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

214

A 65. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

215

A 65/A. §-t megelőző alcímet a 2017: CXCVII. törvény 431. §-a iktatta be.

216

A 65/A. §-t a 2017: CXCVII. törvény 431. §-a iktatta be.

217

A 66. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

218

A 66. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

219

A 67. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

220

A 67. § (2a) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 87. § (1) bekezdése iktatta be.

221

A 67. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

222

A 67. § (4) bekezdése a 2018: CXXXIII. törvény 87. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

223

A 67. § (4a) bekezdését a 2016: CX. törvény 24. §-a iktatta be.

224

A 68. § (6) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

225

A 68. § (7) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (10) bekezdése, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 32. pontja szerint módosított szöveg.

226

A 68. § (8) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

227

A 68. § (9) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (10) bekezdése, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 59. pontja szerint módosított szöveg.

228

A 68. § (10) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (11) bekezdése szerint módosított szöveg.

229

A 68/A. §-t megelőző alcímet a 2014: LXXII. törvény 114. §-a iktatta be.

230

A 68/A. §-t a 2014: LXXII. törvény 114. §-a iktatta be.

231

A 68/A. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

232

A 69/A. §-t megelőző alcímet a 2017: CXCVII. törvény 432. §-a iktatta be.

233

A 69/A. §-t a 2017: CXCVII. törvény 432. §-a iktatta be.

234

A 69/A. § (1) bekezdés a) pontja a 2019: LXXXI. törvény 28. § b) pontja szerint módosított szöveg.

235

A 69/A. § (1) bekezdés b) pontja a 2019: LXXXI. törvény 28. § b) pontja szerint módosított szöveg.

236

A 69/B. §-t megelőző alcímet a 2017: CXCVII. törvény 432. §-a iktatta be.

237

A 69/B. §-t a 2017: CXCVII. törvény 432. §-a iktatta be.

238

A 69/C. §-t megelőző alcímet a 2017: CXCVII. törvény 432. §-a iktatta be.

239

A 69/C. §-t a 2017: CXCVII. törvény 432. §-a iktatta be.

240

A 70. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

241

A 70/A. §-t megelőző alcímet a 2016: CX. törvény 25. §-a iktatta be.

242

A 70/A. §-t a 2016: CX. törvény 25. §-a iktatta be.

243

A 70/A. § (1) bekezdése a 2017: XXIX. törvény 16. § b) pontja, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

244

A 70/A. § (6) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 60. pontja szerint módosított szöveg.

245

A 70/B. §-t a 2016: CX. törvény 25. §-a iktatta be.

246

A 70/B. § (6) bekezdése a 2020: LV. törvény 2. §-a szerint módosított szöveg.

247

A 71. § a 2014: LXXII. törvény 115. §-ával megállapított szöveg.

248

A 71. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja, 475. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

249

A 72. § (2) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 162. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

250

A 72. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 433. §-ával megállapított szöveg.

251

A 73. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 61. pontja szerint módosított szöveg.

252

A 75. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 62. pontja szerint módosított szöveg.

253

A 75/A. §-t megelőző alcímet a 2016: CX. törvény 26. §-a iktatta be.

254

A 75/A. §-t a 2016: CX. törvény 26. §-a iktatta be.

255

A 75/A. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

256

A 76. § (2) bekezdés b) pontja a 2015: LXXVI. törvény 65. § g) pontja szerint módosított szöveg.

257

A 76. § (2) bekezdés f) pontja a 2014: LXXII. törvény 116. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

258

A 76. § (2) bekezdés g) pontja a 2014: LXXII. törvény 116. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

259

A 76. § (2) bekezdés h) pontja a 2015: LXXVI. törvény 65. § h) pontja szerint módosított szöveg.

260

A 76. § (2) bekezdés i) pontja a 2017: CXLIV. törvény 121. § g) pontja szerint módosított szöveg.

261

A 76. § (2) bekezdés p) pontja a 2017: CXLIV. törvény 121. § h) pontja szerint módosított szöveg.

262

A 76. § (2) bekezdés r) pontját a 2014: LXXII. törvény 116. § (2) bekezdése iktatta be.

263

A 76. § (2) bekezdés s) pontját a 2015: LXXVI. törvény 45. §-a iktatta be, szövege a 2017: CXLIV. törvény 121. § i) pontja szerint módosított szöveg.

264

A 76. § (2) bekezdés t) pontját a 2017: CXLIV. törvény 96. §-a iktatta be.

265

A 76. § (3) bekezdés b) pontja a 2017: CXCVII. törvény 434. §-ával megállapított szöveg.

266

A 78. § (1) bekezdés b) pontja a 2014: LXXII. törvény 117. § (1) bekezdésével megállapított, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 63–64. pontja szerint módosított szöveg.

267

A 78. § (1) bekezdés e) pontját a 2014: LXXII. törvény 117. § (2) bekezdése iktatta be.

268

A 80. § (1) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 118. §-ával megállapított szöveg.

269

A 80. § (1) bekezdés c) pontja a 2017: CXCVII. törvény 435. §-ával megállapított szöveg.

270

A 80. § (2) bekezdés c) pontja a 2017: CXCVII. törvény 436. §-ával megállapított szöveg.

271

A 81. § a 2017: CXCVII. törvény 474. § 65. pontja szerint módosított szöveg.

272

A 82. § 1. pontja a 2014: LXXII. törvény 119. §-ával megállapított szöveg.

273

A 82. § 7. pontját a 2015: LXXVI. törvény 46. §-a iktatta be, szövege a 2017: CXLIV. törvény 97. §-ával megállapított szöveg.

274

A 83. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

275

A 83. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

276

A 83. § (3) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (12) bekezdése szerint módosított szöveg.

277

A 84. § (1) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 120. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

278

A 84. § (1) bekezdés a) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 33. pontja szerint módosított szöveg.

279

A 84. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 33. pontja szerint módosított szöveg.

280

A 84. § (4a) bekezdését a 2014: LXXII. törvény 120. § (2) bekezdése iktatta be.

281

A 84. § (5) bekezdés nyitó szövegrésze a 2014: LXXII. törvény 161. § (13) bekezdése szerint módosított szöveg.

282

A 84. § (5) bekezdés f) pontját a 2016: CX. törvény 27. § (1) bekezdése iktatta be.

283

A 84. § (6) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (13) bekezdése szerint módosított szöveg.

284

A 84. § (7) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 120. § (3) bekezdésével megállapított, a 2018: CXXII. törvény 27. § b) pontja szerint módosított szöveg.

285

A 84. § (8) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 162. § (2) bekezdés b) pontja alapján nem lép hatályba. A 84. § (8) pontját újonnan a 2015: LXXVI. törvény 47. §-a iktatta be.

286

A 84. § (9) bekezdését a 2016: CX. törvény 27. § (2) bekezdése iktatta be.

287

A 85. § a 2014: LXXII. törvény 121. §-ával megállapított szöveg.

288

A 85. § (1) bekezdés b) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 66. pontja szerint módosított szöveg.

289

A 85. § (2) bekezdése a 2015: LXXVI. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.

290

A 86. § a 2014: LXXII. törvény 122. §-ával megállapított szöveg.

291

A 86. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 52. pontja szerint módosított szöveg.

292

A 86. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 52. pontja szerint módosított szöveg.

293

A 86. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 67. pontja szerint módosított szöveg.

294

A 88. § a) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 68. pontja szerint módosított szöveg.

295

A 89. §-t megelőző alcím a 2015: CLXXXVIII. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.

296

A 89. § a 2015: CLXXXVIII. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.

297

Az „Egészségügyi elkülönítés a befogadási eljárásban” alcímet (91/A. §) a 2020: LVIII. törvény 379. §-a iktatta be.

298

A 92. § (2) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 123. §-ával megállapított szöveg.

299

A 92. § (3) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 123. §-ával megállapított szöveg.

300

A 93. § (3) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 124. §-ával megállapított szöveg.

301

A 93. § (4) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 124. §-ával megállapított szöveg.

302

A 95. § (2) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 125. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

303

A 95. § (3) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 125. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

304

A 95. § (5) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 125. § (2) bekezdésével megállapított, és 161. § (14) bekezdése szerint módosított szöveg.

305

A 95. § (6) bekezdése a 2016: CX. törvény 43. § a) pontja szerint módosított szöveg.

306

A 96. § (1) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 126. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

307

A 96. § (1) bekezdés e) pontja a 2017: CXLIV. törvény 98. §-ával megállapított szöveg.

308

A 96. § (1) bekezdés i) pontja a 2019: CXII. törvény 98. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

309

A 78. § (1) bekezdés o) pontja a 2014: LXXII. törvény 126. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

310

A 78. § (1) bekezdés e) pontját a 2014: LXXII. törvény 126. § (2) bekezdése iktatta be.

311

A 96. § (1) bekezdés q) pontját a 2015: LXXVI. törvény 49. §-a iktatta be.

312

A 96. § (1) bekezdés r) pontját a 2016: CX. törvény 28. §-a iktatta be.

313

A 96. § (2) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 126. § (1) bekezdésével megállapított, e módosító törvény 161. § (15) beekzdése szerint módosított szöveg.

314

A 96. § (6) bekezdését a 2014: LXXII. törvény 126. § (3) bekezdése iktatta be.

315

A 97. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 69. pontja szerint módosított szöveg.

316

A 99. § (4) bekezdése a 2017: CXLIV. törvény 99. §-ával megállapított szöveg.

317

A 99. § (5) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (16) bekezdése szerint módosított szöveg.

318

A 100. § (2) bekezdés e) pontja a 2014: LXXII. törvény 161. § (17) bekezdése szerint módosított szöveg.

319

A 103. § (2) bekezdése a 2015: LXXVI. törvény 50. §-ával megállapított szöveg.

320

A 103. § (5) bekezdése a 2015: LXXVI. törvény 66. § a) pontja szerint módosított szöveg.

321

A 104. § (1a) bekezdését a 2017: CXLIV. törvény 100. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: CXCVII. törvény 474. § 70. pontja szerint módosított szöveg.

322

A 104. § (2) bekezdés a) pontja a 2017: CXCVII. törvény 437. §-ával megállapított szöveg.

323

A 104. § (2) bekezdés d) pontja a 2014: LXXII. törvény 162. § (2) bekezdés c) pontja alapján nem lép hatályba.

324

A 104. § (2) bekezdés e) pontja a 2014: LXXII. törvény 162. § (2) bekezdés c) pontja alapján nem lép hatályba.

325

A 104. § (2) bekezdés f) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

326

A 104. § (2) bekezdés g) pontja a 2017: CXLIV. törvény 100. § (2) bekezdésével megállapított, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

327

A 106. § (5) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (19) bekezdése szerint módosított szöveg.

328

A 109. § (1) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 127. §-ával megállapított szöveg.

329

A 109. § (4) bekezdését a 2016: CX. törvény 44. §-a hatályon kívül helyezte.

330

A 109. § (5) bekezdését a 2016: CX. törvény 44. §-a hatályon kívül helyezte.

331

A 109/A. §-t a 2015: LXXVI. törvény 51. §-a iktatta be.

332

A 109/A. § (1) bekezdése a 2019: XXXVI. törvény 55. § b) pontja szerint módosított szöveg.

333

A 112. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 71–72. pontja szerint módosított szöveg.

334

A 112. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 72. pontja szerint módosított szöveg.

335

A 113. § (1) bekezdés a) pontja a 2017: CXLIV. törvény 101. §-ával megállapított szöveg.

336

A 109. § (1) bekezdés f) pontját a 2014: LXXII. törvény 128. §-a iktatta be.

337

A 113. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 73. pontja szerint módosított szöveg.

338

A 113. § (2a) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 438. § (1) bekezdése iktatta be.

339

A 113. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 438. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

340

[A 113. § (5) bekezdésének a 2017: CXCVII. törvény 474. § 74. pontjával elrendelt módosítása, amely szerint az „(1), (3) és (4) bekezdésében” szövegrész helyébe az „(1), (2a), (3) és (4) bekezdésében” szöveg lép, nem vezethető át.]

341

A 113. § (6) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 75. pontja szerint módosított szöveg.

342

A 114. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 439. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

343

A 114. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. és 76. pontja szerint módosított szöveg.

344

A 114. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 439. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

345

A 115. § (2) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 129. §-ával megállapított szöveg.

346

A 115. § (2) bekezdés a) pontja a 2017: CXCVII. törvény 440. §-ával megállapított szöveg.

347

A 115. § (2) bekezdés b) pontja a 2017: CXCVII. törvény 440. §-ával megállapított szöveg.

348

A 116. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

349

A 116. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

350

A 116. § (5) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 130. §-ával megállapított, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 77. pontja szerint módosított szöveg.

351

A 117. § (1) bekezdés a) pontja a 2014: LXXII. törvény 131. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

352

A 117. § (1) bekezdés b) pontja a 2017: CXCVII. törvény 475. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

353

A 117. § (1) bekezdés d) pontját a 2014: LXXII. törvény 131. § (2) bekezdése iktatta be.

354

A 117. § (1a) bekezdését a 2014: LXXII. törvény 131. § (3) bekezdése iktatta be.

355

A 118. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 36. pontja szerint módosított szöveg.

356

A 121. § (1) bekezdés g) pontját a 2016: CXXI. törvény 87. §-a iktatta be.

357

A 121. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

358

A 126. § (2) bekezdése a 2019: XXXVI. törvény 55. § a) pontja szerint módosított szöveg.

359

A 126. § (3) bekezdése a 2019: XXXVI. törvény 55. § c) pontja szerint módosított szöveg.

360

A 126. § (4) bekezdése a 2019: XXXVI. törvény 55. § c) pontja szerint módosított szöveg.

361

A 127. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 441. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

362

A 127. § (3) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 441. § (2) bekezdése iktatta be.

363

A 127. § (4) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 441. § (2) bekezdése iktatta be.

364

A 127. § (5) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 441. § (2) bekezdése iktatta be.

365

A 128. § (4a) bekezdését a 2016: CX. törvény 29. §-a iktatta be.

366

A 128. § (6) bekezdése a 2016: CX. törvény 43. § b) pontja szerint módosított szöveg.

367

A 128/A. §-t a 2016: CX. törvény 30. § (1) bekezdése iktatta be.

368

A 128/B. §-t a 2016: CX. törvény 30. § (2) bekezdése iktatta be.

369

A 132. § a 2014: LXXII. törvény 161. § (22) bekezdése szerint módosított szöveg.

370

A 133. § (2) bekezdés g) pontja a 2017: CXCVII. törvény 475. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

371

A 133. § (3) bekezdése a 2015: LXXVI. törvény 65. § k) pontja szerint módosított szöveg.

372

A 133. § (4) bekezdése a 2017: CXLIV. törvény 102. §-ával megállapított szöveg.

373

A 132. § (6) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 132. §-ával megállapított szöveg.

374

A 137. § b) pontja a 2017: CXLIV. törvény 103. §-ával megállapított szöveg.

375

A 140. § (1) bekezdése a 2017: CXLIV. törvény 121. § j) pontja szerint módosított szöveg.

376

A 142. § a 2015: LXXVI. törvény 52. §-ával megállapított szöveg.

377

A 143. § (2) bekezdése a 2017: CXXX. törvény 117. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

378

A 143. § (3) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (23) bekezdése szerint módosított szöveg.

379

A 143. § (5) bekezdése a 2017: CXXX. törvény 117. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

380

A 143. § (6) bekezdését a 2014: LXXII. törvény 133. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2015: LXXVI. törvény 66. § b) pontja.

381

A 144. § (1) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (23) bekezdése szerint módosított szöveg.

382

A 144. § (1a) bekezdését a 2014: LXXII. törvény 134. §-a iktatta be.

383

A 144. § (2) bekezdése a 2017: CXXX. törvény 117. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

384

A 144. § (4) bekezdését a 2015: LXXVI. törvény 53. §-a iktatta be.

385

A 144/A. §-t a 2014: LXXII. törvény 135. §-a iktatta be.

386

A 144/B. §-t megelőző alcímet a 2016: CX. törvény 31. §-a iktatta be.

387

A 144/B. §-t a 2016: CX. törvény 31. §-a iktatta be.

388

A 147. § (9) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (24) bekezdése szerint módosított szöveg.

389

A 150. § (1) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (25) bekezdése szerint módosított szöveg.

390

A 150. § (2) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (26) bekezdése, a 2015: LXXVI. törvény 65. § m) pontja szerint módosított szöveg.

391

A 151. § (1) bekezdése a 2017: XXIX. törvény 15. §-ával megállapított szöveg.

392

A 153. § a 2014: LXXII. törvény 161. § (27) bekezdése szerint módosított szöveg.

393

A 154. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. és 54. pontja szerint módosított szöveg.

394

A 154/A. §-t a 2016: LXIX. törvény 69. §-a iktatta be.

395

A 154/A. § (1) bekezdés c) pontja a 2019: CXII. törvény 98. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

396

A 154/A. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 54. pontja szerint módosított szöveg.

397

A 156. § (1) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 162. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

398

A 156. § (4) bekezdése a 2017: CXLIV. törvény 104. §-ával megállapított szöveg.

399

A 166. § a) pontja a 2017: CXLIV. törvény 105. §-ával megállapított, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

400

A 169. § (3) bekezdés d) pontja a 2014: LXXII. törvény 161. § (28) bekezdése szerint módosított szöveg.

401

A 169. § (3) bekezdés g) pontja a 2014: LXXII. törvény 162. § (2) bekezdés e) pontja alapján nem lép hatályba.

402

A 172. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. és 78. pontja és 475. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

403

A 173. § (3) bekezdését a 2015: LXXVI. törvény 54. §-a iktatta be.

404

A 175. § (4) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 136. §-ával megállapított szöveg.

405

A 176. § a 2017: CXLIV. törvény 106. §-ával megállapított szöveg.

406

A 177. § (1) bekezdése a 2016: CX. törvény 32. §-ával megállapított szöveg.

407

A 177. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

408

A 180. § (1) bekezdése a 2017: CXLIV. törvény 107. §-ával megállapított szöveg.

409

A 180/A. §-t megelőző alcímet a 2017: CXLIV. törvény 108. §-a iktatta be.

410

A 180/A. §-t a 2017: CXLIV. törvény 108. §-a iktatta be.

411

A 180/A. § (1) bekezdés b) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 79. pontja szerint módosított szöveg.

412

A 180/A. § (1) bekezdés c) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

413

A 180/A. § (1) bekezdés f) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 36. pontja szerint módosított szöveg.

414

A 181. § (1) bekezdése a 2019: CXII. törvény 98. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

415

A 181. § (2) bekezdése a 2019: CXII. törvény 98. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

416

A 181. § (4) bekezdése a 2019: CXII. törvény 97. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

417

A 181. § (5) bekezdése a 2019: CXII. törvény 98. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

418

A 182. § a 2016: CX. törvény 33. §-ával megállapított szöveg.

419

A 182. § (1) bekezdés a) pontja a 2019: CXII. törvény 97. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

420

Az „A köznevelésben, a szakképzésben vagy a felnőttképzésben részt vevők kedvezményei” alcím címe a 2019: CXII. törvény 98. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

421

A 183. § (1) bekezdése a 2019: CXII. törvény 98. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

422

Az „Az elítéltek szakképzése és felnőttképzésben való részvételük” alcím címe a 2019: CXII. törvény 98. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

423

A 184. § (1) bekezdése a 2019: CXII. törvény 98. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

424

A 184. § (2) bekezdése a 2019: CXII. törvény 98. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

425

A 184. § (4) bekezdése a 2019: CXII. törvény 98. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

426

A 185. § (1) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 137. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

427

A 185. § (3) bekezdése a 2016: CX. törvény 34. §-ával megállapított szöveg.

428

A 185. § (5) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

429

A 185. § (6) bekezdés nyitó szövegrésze a 2014: LXXII. törvény 161. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

430

A 185. § (7) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

431

A 185. § (9) bekezdését a 2015: LXXVI. törvény 66. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

432

A 186. § (2) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (21) bekezdése, a 2016: CX. törvény 43. § c) pontja szerint módosított szöveg.

433

A 186. § (3) bekezdés b) pontja a 2014: LXXII. törvény 161. § (18) bekezdése szerint módosított szöveg.

434

A 186. § (4) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 138. §-ával megállapított szöveg.

435

A 187. § a 2016: CX. törvény 35. §-ával megállapított szöveg.

436

A 187. § (3) bekezdés b) pontja a 2017: CXLIV. törvény 109. §-ával megállapított, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

437

A 187/A. §-t megelőző alcímet a 2014: LXXII. törvény 140. §-a iktatta be.

438

A 187/A. §-t a 2014: LXXII. törvény 140. §-a iktatta be.

439

A 187/A. § (1) bekezdése a 2016: CX. törvény 36. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

440

A 187/A. § (1a) bekezdését a 2016: CX. törvény 36. § (2) bekezdése iktatta be.

441

A 187/A. § (6) bekezdését a 2015: LXXVI. törvény 55. §-a iktatta be.

442

A 187/B. §-t a 2014: LXXII. törvény 140. §-a iktatta be, szövege a 2015: LXXVI. törvény 56. §-ával megállapított szöveg.

443

A 187/C. §-t a 2014: LXXII. törvény 140. §-a iktatta be.

444

A 187/C. § b) pontja a 2017: CXCVII. törvény 475. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

445

A 187/C. § f) pontját a 2017: CXLIV. törvény 110. §-a iktatta be.

446

A 187/D. §-t a 2014: LXXII. törvény 140. §-a iktatta be, szövege a 2015: LXXVI. törvény 57. §-ával megállapított szöveg.

447

A 187/E. §-t a 2014: LXXII. törvény 140. §-a iktatta be.

448

A 187/E. § (1) bekezdés a) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 80. pontja szerint módosított szöveg.

449

A 187/E. § (1) bekezdés c) pontját a 2015: LXXVI. törvény 58. §-a iktatta be.

450

A 188. § (1) bekezdése a 2018: CXXII. törvény 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

451

A 188. § (1a) bekezdését a 2018: CXXII. törvény 26. § (2) bekezdése iktatta be.

452

A 188. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 442. §-ával megállapított szöveg.

453

A 191. § (3) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (29) bekezdése szerint módosított szöveg.

454

A 191. § (4) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

455

A 192. § (2a) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 443. §-a iktatta be.

456

A 192. § (2b) bekezdését a 2019: LXVII. törvény 140. §-a iktatta be.

457

A 192. § (3) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (30) bekezdése szerint módosított szöveg.

458

A 194. § (1) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 162. § (2) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

459

A 198. § (1) bekezdése a 2019: LXX. törvény 35. §-a szerint módosított szöveg.

460

A 200. § a 2019: LXX. törvény 34. §-a szerint módosított szöveg.

461

A 200/A. §-t a 2014: LXXII. törvény 141. §-a iktatta be.

462

A 202. § (1) bekezdése a 2015: LXXVI. törvény 59. §-ával megállapított szöveg.

463

A 203/A. §-t a 2016: CX. törvény 37. §-a iktatta be.

464

A 205. § (5) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 36. pontja szerint módosított szöveg.

465

A 211. § a 2017: CXCVII. törvény 444. §-ával megállapított szöveg.

466

A 214. § a 2017: CXCVII. törvény 445. §-ával megállapított szöveg.

467

A 242. § (1) bekezdése a 2017: XIII. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

468

A 252. § (4) bekezdését a 2015: LXXVI. törvény 60. §-a iktatta be.

469

A 270. §-t megelőző alcím a 2014: LXXII. törvény 142. §-ával megállapított szöveg.

470

A 270. § a 2014: LXXII. törvény 142. §-ával megállapított szöveg.

471

A 271. § (4) bekezdését a 2014: LXXII. törvény 143. §-a iktatta be, nyitó szövegrésze a 2015: LXXVI. törvény 65. § o) pontja szerint módosított szöveg.

472

A 271. § (5) bekezdését a 2014: LXXII. törvény 143. §-a iktatta be, szövege a 2015: LXXVI. törvény 65. § p) pontja szerint módosított szöveg.

473

A 272. § (3) bekezdését a 2014: LXXII. törvény 144. §-a iktatta be.

474

A 273. § (1) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 145. §-ával megállapított, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 81. pontja szerint módosított szöveg.

475

A 273. § (5) bekezdés a) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 82. pontja szerint módosított szöveg.

476

A 273. § (6) bekezdése a 2015: LXXVI. törvény 61. §-ával megállapított szöveg.

477

A 274. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 33. és 64. pontja, a 475. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

478

A 274. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 475. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

479

A 275. § (2) bekezdése a 2017: CXLIV. törvény 111. §-ával megállapított, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

480

A 275. § (5) bekezdése a 2015: LXXVI. törvény 65. § q) pontja szerint módosított szöveg.

481

A 276. § (3) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (31) bekezdése szerint módosított szöveg.

482

A 277. § (3) bekezdés b) pontja a 2015: CCXXIII. törvény 89. § b) pontja szerint módosított szöveg.

483

A 277. § (4) bekezdés b) pontja a 2015: CCXXIII. törvény 89. § a) pontja szerint módosított szöveg.

484

A 277. § (6) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (32) bekezdése szerint módosított szöveg.

485

A 278. § nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 474. § 36. pontja szerint módosított szöveg.

486

A 278. § a) pontja a 2015: LXXVI. törvény 65. § r) pontja szerint módosított szöveg.

487

A 278. § b) pontja a 2015: CCXXIII. törvény 89. § b) pontja szerint módosított szöveg.

488

A 278. § c) pontja a 2017: CXCVII. törvény 475. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

489

A 280. § (5) bekezdése a 2017: CXLIV. törvény 112. § (1) bekezdésével megállapított, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 57. pontja szerint módosított szöveg.

490

A 280. § (5a) bekezdését a 2017: CXLIV. törvény 112. § (2) bekezdése iktatta be.

491

A 280. § (8) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (23) bekezdése szerint módosított szöveg.

492

A 280. § (9) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 475. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

493

A 282. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 446. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

494

A 282. § (2) bekezdését a 2016: CIV. törvény 120. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

495

A 282. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 446. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

496

A 282. § (6) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 32. pontja szerint módosított szöveg.

497

A 283. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 36. pontja szerint módosított szöveg.

498

A 283. § (5) bekezdése a 2016: CIV. törvény 120. § (1) bekezdés b) pontja, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

499

A 283. § (7) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 32. pontja szerint módosított szöveg.

500

A 284. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 83. pontja szerint módosított szöveg.

501

A 286. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2016: CIV. törvény 120. § (1) bekezdés a) pontja, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 83. pontja szerint módosított szöveg.

502

A 286. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

503

A 286. § (3) bekezdése a 2016: CIV. törvény 120. § (1) bekezdés b) pontja, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

504

A 287. § (2) bekezdés b) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 84. pontja szerint módosított szöveg.

505

A 287. § (4) bekezdés a) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 36. pontja szerint módosított szöveg.

506

A 288. § (2) bekezdés b) pontja a 2015: CCXXIII. törvény 89. § b) pontja szerint módosított szöveg.

507

A 288. § (3) bekezdés b) pontja a 2015: CCXXIII. törvény 89. § a) pontja szerint módosított szöveg.

508

A 289. § nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 474. § 36. pontja szerint módosított szöveg.

509

A 289. § a) pontja a 2015: LXXVI. törvény 65. § r) pontja szerint módosított szöveg.

510

A 289. § b) pontja a 2015: CCXXIII. törvény 89. § b) pontja szerint módosított szöveg.

511

A 289. § d) pontja a 2017: CXCVII. törvény 475. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

512

[A 290. § (2) bekezdésének a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontjával elrendelt módosítása, amely szerint az „ügyész” szövegrész helyébe az „ügyészség” szöveg lép, nem vezethető át.]

513

A 290. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 447. §-ával megállapított szöveg.

514

A 292. §-t megelőző alcímet a 2017: CXLIV. törvény 113. § (1) bekezdése iktatta be.

515

A 293/A. §-t megelőző alcímet a 2017: CXLIV. törvény 113. § (2) bekezdése iktatta be.

516

A 293/A. §-t a 2017: CXLIV. törvény 113. § (2) bekezdése iktatta be.

517

A 293/A. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 36. pontja, 475. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

518

A 294. § (1) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 146. §-ával megállapított szöveg.

519

A 294. § (4) bekezdése a 2015: LXXVI. törvény 65. § q) pontja szerint módosított szöveg.

520

A 294. § (6) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 448. §-a iktatta be.

521

A 296. § a 2017: CXLIV. törvény 114. §-ával megállapított szöveg.

522

A 296. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 474. § 36. pontja szerint módosított szöveg.

523

A 296. § (1) bekezdés a) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 36. pontja szerint módosított szöveg.

524

A 297. § (1a) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 449. §-a iktatta be.

525

A 297. § (1b) bekezdését a 2018: XC. törvény 33. §-a iktatta be.

526

A 297. § (5) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 85. pontja szerint módosított szöveg.

527

A 298. § (4) bekezdése a 2017: CXLIV. törvény 115. §-ával megállapított szöveg.

528

A 299. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 9. és 36. pontja szerint módosított szöveg.

529

A 299. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 86. pontja szerint módosított szöveg.

530

A 299. § (5) bekezdése a 2017: CXLIV. törvény 121. § k) pontja szerint módosított szöveg.

531

A 301. § (1) bekezdése a 2017: CXLIV. törvény 121. § l) pontja szerint módosított szöveg.

532

A 301. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 56. pontja szerint módosított szöveg.

533

A 301. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 36. pontja szerint módosított szöveg.

534

A 301. § (4) bekezdése a 2017: CXLIV. törvény 121. § m) pontja szerint módosított szöveg.

535

A 302. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 87. pontja szerint módosított szöveg.

536

A 303. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 36. pontja szerint módosított szöveg.

537

A 304. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 474. § 36. pontja szerint módosított szöveg.

538

A 304. § (1) bekezdés a) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 36. pontja szerint módosított szöveg.

539

A 305. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2018: CXXII. törvény 28. §-a szerint módosított szöveg.

540

A 305. § (2) bekezdés b) pontja a 2015: XLII. törvény 366. § (38) bekezdése szerint módosított szöveg.

541

A 306. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 87. pontja szerint módosított szöveg.

542

A 306. § (4) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 475. § 7. pontja hatályon kívül helyezte.

543

A 307. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 450. §-ával megállapított szöveg.

544

A 307. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

545

A 308. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 33. pontja szerint módosított szöveg.

546

A 309. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 7. és 52. pontja szerint módosított szöveg.

547

A 309. § (4) bekezdése a 2019: XXXVI. törvény 55. § d) pontja szerint módosított szöveg.

548

A 309. § (5) bekezdése a 2019: XXXVI. törvény 55. § e) pontja szerint módosított szöveg.

549

A 310. § a 2014: LXXII. törvény 147. §-ával megállapított szöveg.

550

A 310. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 451. §-ával megállapított szöveg.

551

A 310. § (3) bekezdés a) pontja a 2017: CXLIV. törvény 116. §-ával megállapított szöveg.

552

A 311. § a 2015: LXXVI. törvény 65. § s) pontja szerint módosított szöveg.

553

A 312. § (1) bekezdés a) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 33. pontja szerint módosított szöveg.

554

A 312. § (1) bekezdés c) pontját a 2017: CXCVII. törvény 452. § (1) bekezdése iktatta be.

555

A 312. § (3) bekezdés f) pontját a 2017: CXCVII. törvény 452. § (2) bekezdése iktatta be.

556

A 312. § (4) bekezdése a 2017: CXLIV. törvény 121. § n) pontja szerint módosított szöveg.

557

A 313. § a 2014: LXXII. törvény 148. §-ával megállapított szöveg.

558

A 313. § (1) bekezdés a) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 88. pontja szerint módosított szöveg.

559

A 313. § (1) bekezdés c) pontja a 2017: CXLIV. törvény 117. §-ával megállapított szöveg.

560

A 313. § (4a) bekezdését a 2020: LVIII. törvény 380. §-a iktatta be.

562

A 314. § (1) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 149. §-ával megállapított, záró szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 474. § 32. pontja szerint módosított szöveg.

563

A 314. § (2) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 149. §-ával megállapított, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

564

A 307. § (3) bekezdés záró szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja, a 2018: CXXII. törvény 27. § d) pontja szerint módosított szöveg.

565

A 315. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

566

A 316. § (3) bekezdés b) pontja a 2017: CXCVII. törvény 453. §-ával megállapított szöveg.

567

A 316. § (6) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 89. pontja szerint módosított szöveg.

568

A 316. § (7) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 58. pontja szerint módosított szöveg.

569

A 317. §-t megelőző alcím a 2017: CXCVII. törvény 474. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

570

A 317. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. és 90. pontja szerint módosított szöveg.

571

A 317. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

572

A 317. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 454. §-ával megállapított szöveg.

573

A 317. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 454. §-ával megállapított szöveg.

574

A 317. § (5) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 454. §-ával megállapított szöveg.

575

A 317. § (6) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

576

A 317. § (7) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. és 13. pontja szerint módosított szöveg.

577

A 318. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 474. § 91. pontja szerint módosított szöveg.

578

A 318. § (1) bekezdés b) pontja a 2015: LXXVI. törvény 62. §-ával megállapított szöveg.

579

A 318. § (1) bekezdés c) pontja a 2019: LXXXI. törvény 28. § c) pontja szerint módosított szöveg.

580

A 318. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 92. pontja szerint módosított szöveg.

581

A 321. § (1) bekezdése a 2019: LXXXI. törvény 28. § c) pontja szerint módosított szöveg.

583

A 324. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 93. pontja, a 2019: LXXXI. törvény 28. § c) pontja szerint módosított szöveg.

584

A 324. § (2) bekezdése a 2019: LXXXI. törvény 28. § c) és e) pontja szerint módosított szöveg.

585

A 324. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 36. pontja, a 2019: LXXXI. törvény 28. § f)–g) pontja szerint módosított szöveg.

586

A 324. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 455. § (1) bekezdésével megállapított, a 2019: LXXXI. törvény 28. § b) pontja szerint módosított szöveg.

587

A 324. § (4a) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 455. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2019: LXXXI. törvény 28. § c) pontja szerint módosított szöveg.

588

A 324. § (4b) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 455. § (2) bekezdése iktatta be.

589

A 324. § (4c) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 455. § (2) bekezdése iktatta be.

590

A 324. § (5) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 94. pontja szerint módosított szöveg.

591

A 324. § (6) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 455. § (3) bekezdése iktatta be.

592

A 324. § (7) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 455. § (3) bekezdése iktatta be.

593

A 325. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 456. §-ával megállapított szöveg.

594

A 326. § (2a) bekezdését a 2015: CLII. törvény 44. §-a iktatta be.

595

A 326. § (2b) bekezdését a 2015: CLII. törvény 44. §-a iktatta be.

596

A 328. § (5) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 95. pontja szerint módosított szöveg.

597

A 329. § a 2017: CXCVII. törvény 457. §-ával megállapított szöveg.

598

A 330. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 96. pontja szerint módosított szöveg.

599

A 334. § a 2014: LXXII. törvény 150. §-ával megállapított szöveg.

600

A 337. § (2) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 151. §-ával megállapított szöveg.

601

A 338. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 26. pontja szerint módosított szöveg.

602

A 338. § (7) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 458. §-ával megállapított szöveg.

603

A 339. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 54. pontja szerint módosított szöveg.

604

A 339. § (3) bekezdése a 2017: CXLIV. törvény 118. §-ával megállapított szöveg.

605

A 340. § a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

606

A 341. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 97. pontja szerint módosított szöveg.

607

A 342. § a 2014: LXXII. törvény 162. § (2) bekezdés g) pontja alapján nem lép hatályba.

608

A 343. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 98. pontja szerint módosított szöveg.

609

A 345. § (2) bekezdése a 2015: LXXVI. törvény 66. § d) pontja szerint módosított szöveg.

610

A 346. § (1) bekezdése a 2017: CXLIV. törvény 121. § o) pontja szerint módosított szöveg.

611

A 347. § a 2015: CLII. törvény 45. §-ával megállapított szöveg.

612

A 351. § (6) bekezdése a 2016: CX. törvény 43. § d) pontja szerint módosított szöveg.

613

A 351/A. §-t a 2016: CX. törvény 38. §-a iktatta be.

614

A 352. § a 2017: CXCVII. törvény 474. § 36. pontja szerint módosított szöveg.

615

A 353. § e) pontját a 2017: CXLIV. törvény 119. §-a iktatta be.

616

A 355. § (1) bekezdés e) pontja a 2019: XXXVI. törvény 55. § c) pontja szerint módosított szöveg.

617

A 355. § (5) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 459. §-a iktatta be.

618

A 357. § (3) bekezdés f) pontja a 2019: XXXVI. törvény 55. § c) pontja szerint módosított szöveg.

619

A 357. § (4) bekezdése a 2019: XXXVI. törvény 55. § c) pontja szerint módosított szöveg.

620

A 361. § (6) bekezdése a 2019: XXXVI. törvény 55. § f) pontja szerint módosított szöveg.

621

A 367. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 460. §-ával megállapított szöveg.

622

A 368. § (4) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 152. §-ával megállapított, a 2015: LXXVI. törvény 65. § u) pontja szerint módosított szöveg.

623

A 368. § (8) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 54. pontja szerint módosított szöveg.

624

A 369. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 54. pontja szerint módosított szöveg.

625

A 370. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 54. pontja szerint módosított szöveg.

626

A 372. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 99. pontja szerint módosított szöveg.

627

A 372. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. és 100. pontja szerint módosított szöveg.

628

A 372. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 76. pontja szerint módosított szöveg.

629

A 372. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 461. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

630

A 372. § (4a) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 461. § (2) bekezdése iktatta be.

631

A 372. § (5) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. és 101. pontja szerint módosított szöveg.

632

A 372. § (6) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 461. § (3) bekezdése iktatta be.

633

A 373. § (3) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (33) bekezdése szerint módosított szöveg.

634

A 374. § (3) bekezdése a 2015: LXXVI. törvény 65. § v) pontja szerint módosított szöveg.

635

A 375. § (1) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 153. §-ával megállapított szöveg.

636

A 377. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 102. pontja szerint módosított szöveg. [E módosító törvény 475. § 8. pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a 377. § (2) bekezdésében a „körözés vagy” szövegrész hatályát veszti, nem vezethető át.]

637

A 377. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 103. pontja szerint módosított szöveg.

638

A 377. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 462. §-ával megállapított szöveg.

639

A 380. § (5) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 58. pontja szerint módosított szöveg.

640

A 380. § (6) bekezdés b) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 104. pontja szerint módosított szöveg.

641

A 381. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

642

A 385. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja, 475. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

643

A XXVIII/A. fejezetet (385/A. §) a 2015: CXL. törvény 38. §-a iktatta be.

644

A 385/A. § a 2017: CXCVII. törvény 474. § 63. pontja szerint módosított szöveg.

645

A XXIX. fejezet címe a 2017: CXCVII. törvény 474. § 105. pontja szerint módosított szöveg.

646

A 386. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 463. §-ával megállapított szöveg.

647

A 386. § (2) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 162. § (2) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg.

648

A 387. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 106. pontja szerint módosított szöveg.

649

A 387. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. és 107. pontja szerint módosított szöveg.

650

A 387. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 108. pontja szerint módosított szöveg.

651

A 387. § (4) bekezdését a 2015: CLII. törvény 46. §-a iktatta be, szövege a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

652

A 387. § (5) bekezdését a 2015: CLII. törvény 46. §-a iktatta be.

653

A 388. §-t megelőző alcím a 2017: CXCVII. törvény 474. § 105. pontja szerint módosított szöveg.

654

A 388. § (1) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 154. §-ával megállapított, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 107. pontja szerint módosított szöveg.

655

A 388. § (1a) bekezdését a 2016: CX. törvény 39. §-a iktatta be, nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 474. § 107. pontja szerint módosított szöveg.

656

A 388. § (1a) bekezdés a) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 64. pontja szerint módosított szöveg.

657

A 388. § (1a) bekezdés b) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 64. pontja szerint módosított szöveg.

658

A 388. § (1b) bekezdését a 2016: CX. törvény 39. §-a iktatta be, szövege a 2017: CXCVII. törvény 474. § 109. pontja szerint módosított szöveg.

659

A 388. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 64. és 110. pontja szerint módosított szöveg.

660

A 388. § (2a) bekezdését a 2015: CXL. törvény 37. §-a iktatta be, szövege a 2017: CXCVII. törvény 474. § 64. és 111. pontja szerint módosított szöveg.

661

A 388. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 464. §-ával megállapított szöveg.

662

A 388. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 54., 64. és 112. pontja szerint módosított szöveg.

663

A 388. § (5) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 113. pontja szerint módosított szöveg.

664

A 389. § a 2017: CXCVII. törvény 474. § 63. és 107. pontja szerint módosított szöveg.

665

A 390. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

666

A 390. § (1) bekezdés a) pontja a 2017: CXCVII. törvény 465. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

667

A 390. § (1) bekezdés c) pontja a 2015: LXXVI. törvény 65. § x) pontja szerint módosított szöveg.

668

A 390. § (1) bekezdés e) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

669

A 390. § (1) bekezdés g) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

670

A 390. § (1a) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 465. § (2) bekezdése iktatta be.

671

A 390. § (2) bekezdése a 2015: LXXVI. törvény 63. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

672

A 390. § (2a) bekezdését a 2015: LXXVI. törvény 63. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. és 62. pontja szerint módosított szöveg.

673

A 390. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 108. pontja szerint módosított szöveg.

674

A 390. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 63–64. pontja szerint módosított szöveg.

675

A 390. § (5) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 465. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

676

A 390. § (6) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 114. pontja szerint módosított szöveg.

677

A 390. § (7) bekezdését a 2015: LXXVI. törvény 63. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

678

A 390. § (8) bekezdését a 2016: CX. törvény 40. §-a iktatta be, szövege a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

679

A 391. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 474. § 105. pontja szerint módosított szöveg.

680

A 391. § (1) bekezdés a) pontja a 2014: LXXII. törvény 161. § (34) bekezdése, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 115. pontja szerint módosított szöveg.

681

A 391. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 106. pontja szerint módosított szöveg.

682

A 391. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 106. pontja, 475. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

683

A 391. § (4) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (35) bekezdése, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

684

A 391. § (5) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 116. pontja szerint módosított szöveg.

685

A 391. § (6) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

686

A 392. §-t megelőző alcím a 2017: CXCVII. törvény 474. § 105. pontja szerint módosított szöveg.

687

A 392. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. és 117. pontja szerint módosított szöveg.

688

A 392. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 474. § 106. pontjával megállapított szöveg.

689

A 392. § (3) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 162. § (2) bekezdés i) pontja, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 107. pontja szerint módosított szöveg.

690

A 392. § (4) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (36) bekezdése, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 108. pontja szerint módosított szöveg.

691

A 392. § (5) bekezdés nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

692

A 392. § (5) bekezdés d) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 118. pontja szerint módosított szöveg.

693

A 392. § (6) bekezdés nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

694

A 392. § (6) bekezdés d) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 118. pontja szerint módosított szöveg.

695

A 392. § (7) bekezdés nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 474. § 119. pontja szerint módosított szöveg.

696

A 392. § (7) bekezdés c) pontja a 2014: LXXII. törvény 161. § (37) bekezdése szerint módosított szöveg.

697

A 392. § (7) bekezdés d) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 118. pontja szerint módosított szöveg.

698

A 392. § (8) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 64. pontja szerint módosított szöveg.

699

A 393. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 64. és 120. pontja szerint módosított szöveg.

700

A 393. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 64. pontja szerint módosított szöveg.

701

A 393. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 64. pontja szerint módosított szöveg.

702

A 393. § (5) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 54. és 64. pontja, 475. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

703

A 394. §-t megelőző alcím a 2017: CXCVII. törvény 474. § 106. pontja szerint módosított szöveg.

704

A 394. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 474. § 106. pontja szerint módosított szöveg.

705

A 394. § (1) bekezdés b) pont nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 474. § 121. pontja szerint módosított szöveg.

706

A 394. § (1) bekezdés e) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

707

A 394. § (2) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (38) bekezdése, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

708

A 394. § (2a) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 466. §-a iktatta be.

709

A 394. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 106. pontja szerint módosított szöveg.

710

A 394. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

711

A 394. § (5) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 118. pontja szerint módosított szöveg.

712

A 394. § (6) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 106. pontja szerint módosított szöveg.

713

A 394. § (7) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

714

A 394. § (8) bekezdését a 2014: LXXII. törvény 155. §-a iktatta be, szövege a 2017: CXCVII. törvény 474. § 106. pontja szerint módosított szöveg.

715

A 394/A. §-t a 2016: LXIX. törvény 70. §-a iktatta be, szövege a 2017: CXCVII. törvény 474. § 64. pontja szerint módosított szöveg.

716

A 395. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 106. pontja szerint módosított szöveg.

717

A 396. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

718

A 397. § nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 474. § 106. pontja szerint módosított szöveg.

719

A 397. § b) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. és 63. pontja szerint módosított szöveg.

720

A 398. §-t megelőző alcím a 2017: CXCVII. törvény 474. § 122. pontjával megállapított szöveg.

721

A 398. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 106. pontja szerint módosított szöveg.

722

A 398. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. és 106. pontja szerint módosított szöveg.

723

A 396. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. és 106. pontja szerint módosított szöveg.

724

A 398. § (5) bekezdését a 2019: LXVII. törvény 141. §-a iktatta be.

725

A 399. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 120. és 123. pontja szerint módosított szöveg.

726

A 399. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

727

A 399. § (3) bekezdése a 2019: LXVII. törvény 145. § d) pontja szerint módosított szöveg.

728

A 399. § (4) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 475. § 10. pontja hatályon kívül helyezte.

729

A 399. § (5) bekezdése a 2017: XXXIX. törvény 81. §-ával megállapított szöveg.

730

A 400. §-t megelőző alcímet a 2017: CXCVII. törvény 467. § (1) bekezdése iktatta be.

731

A 400. § a 2017: CXCVII. törvény 467. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

732

A 401. §-t megelőző alcímet a 2017: CXCVII. törvény 468. § (1) bekezdése iktatta be.

733

A 401. § a 2017: CXCVII. törvény 468. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

734

A 402. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25., 64. és 108. pontja szerint módosított szöveg.

735

A 402. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 106. pontja szerint módosított szöveg.

736

A 403. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 106. pontja szerint módosított szöveg.

737

A 403. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

738

A 403. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 106. pontja, 475. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

739

A 404. § (1) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 162. § (2) bekezdés j) pontja, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 106. pontja szerint módosított szöveg.

740

A 404. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 64. és 124. pontja szerint módosított szöveg.

741

A 405. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 106. pontja szerint módosított szöveg.

742

A 406. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 106. pontja szerint módosított szöveg.

743

A 406. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 106. pontja szerint módosított szöveg.

744

A 406. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 32., 125. és 127. pontja szerint módosított szöveg.

745

A 406. § (5) bekezdés a) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. és 126. pontja szerint módosított szöveg.

746

A 406. § (5) bekezdés b) pontja a 2017: CXCVII. törvény 128. pontja szerint módosított szöveg.

747

A 406. § (6) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. és 25. pontja szerint módosított szöveg.

748

A 406. § (8) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5., 32., 125. és 127. pontja szerint módosított szöveg.

749

A 406. § (9) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

750

A 406. § (11) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 162. § (2) bekezdés k) pontja alapján nem lép hatályba.

751

A 407. §-t megelőző alcím a 2017: CXCVII. törvény 474. § 106. pontja szerint módosított szöveg.

752

A 407. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 106. pontja szerint módosított szöveg.

753

A 407. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2014: LXXII. törvény 161. § (39) bekezdése, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. és 106. pontja szerint módosított szöveg.

754

A 407. § (2) bekezdés b) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

755

A 407. § (2) bekezdés c) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

756

A 407. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

757

A 407. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 108. pontja szerint módosított szöveg.

758

A 408. §-t megelőző alcím a 2017: CXCVII. törvény 474. § 106. pontja szerint módosított szöveg.

759

A 408. § a 2017: CXCVII. törvény 474. § 106. pontja szerint módosított szöveg.

760

A 409. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 128. pontja szerint módosított szöveg.

761

A 409. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

762

A 409. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 108. pontja szerint módosított szöveg.

763

A 410. §-t megelőző alcím a 2017: CXCVII. törvény 474. § 113. pontja szerint módosított szöveg.

764

A 410. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 129. pontjával megállapított szöveg.

765

A 410. § (1) bekezdés a) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 64. pontja szerint módosított szöveg.

766

A 410. § (1) bekezdés b) pontja a 2017: CXCVII. törvény 130. pontja szerint módosított szöveg.

767

A 410. § (1) bekezdés c) pontja a 2017: CXCVII. törvény 475. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

768

A 410. § (1) bekezdés d) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 63. pontja szerint módosított szöveg.

769

A 410. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 63. és 108. pontja szerint módosított szöveg.

771

A 410. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 108. pontja szerint módosított szöveg.

772

A 410. § (5) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. pontja, 475. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

773

A 410. § (6) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25., 62–63. és 108. pontja szerint módosított szöveg.

774

A 411. §-t megelőző alcím a 2017: CXCVII. törvény 475. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

775

A 411. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 108. és 131. pontja, 475. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

776

A 411. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. és 64. pontja szerint módosított szöveg.

777

A 412. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 132. pontja szerint módosított szöveg.

778

A 412. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 475. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

779

A 412. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. és 64. pontja szerint módosított szöveg.

780

A 412. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 132. pontja szerint módosított szöveg.

781

A 413. §-t megelőző alcím a 2017: CXCVII. törvény 475. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

782

A 413. § (1) bekezdése a 2019: LXVII. törvény 142. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

783

A 413. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 469. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

784

A 413. § (2a) bekezdését a 2019: LXVII. törvény 142. § (2) bekezdése iktatta be.

785

A 413. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 469. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

786

A 413. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 469. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

787

A 413. § (5) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 469. § (2) bekezdése iktatta be.

788

A 413. § (6) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 469. § (2) bekezdése iktatta be.

789

A 413. § (7) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 469. § (2) bekezdése iktatta be.

790

A 413. § (8) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 469. § (2) bekezdése iktatta be.

791

A 413. § (9) bekezdését a 2019: LXVII. törvény 142. § (3) bekezdése iktatta be.

792

A 413/A. §-t a 2019: LXVII. törvény 143. §-a iktatta be.

793

A 414. §-t megelőző alcím a 2017: CXCVII. törvény 475. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

794

A 414. § a 2017: CXCVII. törvény 470. §-ával megállapított szöveg.

795

A 415. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 57. és 64. pontja szerint módosított szöveg.

796

A 415. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 64. pontja szerint módosított szöveg.

797

A 415. § (3) bekezdését a 2016: CX. törvény 41. §-a iktatta be, szövege a 2017: CXCVII. törvény 133. pontja szerint módosított szöveg.

798

A 416. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

799

A 416. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 64. pontja szerint módosított szöveg.

800

A 416. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 64. pontja szerint módosított szöveg.

801

A 417. § a 2017: CXCVII. törvény 474. § 106. pontja szerint módosított szöveg.

802

A 418. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 106. pontja szerint módosított szöveg.

803

A 418. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

804

A 419. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

805

A 419. § (2) bekezdés b) pontja a 2017: CXCVII. törvény 475. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

806

A 419. § (2) bekezdés d) pontja a 2019: XXXVI. törvény 55. § g) pontja szerint módosított szöveg.

807

A 419. § (3) bekezdése a 2015: LXXVI. törvény 65. § z) pontja szerint módosított szöveg.

808

A 420. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. és 99. pontja szerint módosított szöveg.

809

A 420. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

810

A 420. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 106. pontja szerint módosított szöveg.

811

A 420. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 106. pontja szerint módosított szöveg.

812

A 421. §-t megelőző alcím a 2017: CXCVII. törvény 474. § 105. pontja szerint módosított szöveg.

813

A 421. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 63. és 106. pontja szerint módosított szöveg.

814

A 421. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 63. pontja szerint módosított szöveg.

815

A 421. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 134. pontja szerint módosított szöveg.

816

A 421. § (5) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 134. pontja szerint módosított szöveg.

817

A 421. § (6) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 54., 64. és 134. pontja szerint módosított szöveg.

818

A 422. §-t megelőző alcím a 2017: CXCVII. törvény 475. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

819

A 422. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 475. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

820

A 422. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 475. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

821

A 422. § (2) bekezdés a) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 64. pontja szerint módosított szöveg.

822

A 422. § (2) bekezdés b) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

823

A 423. § (1) bekezdése a 2017: CXLIV. törvény 120. §-ával megállapított szöveg.

824

A XXX. fejezet címe a 2017: CXCVII. törvény 474. § 26. pontja szerint módosított szöveg.

825

A 424. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 26. pontja szerint módosított szöveg.

826

A 424. § (2) bekezdése a 2018: CXXII. törvény 27. § e) pontja szerint módosított szöveg.

827

A 424. § (3) bekezdése a 2018: CXXII. törvény 27. § f) pontja szerint módosított szöveg.

828

A 424. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 2018: CXXII. törvény 27. § f) pontja szerint módosított szöveg.

829

A 424. § (5) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 26. pontja szerint módosított szöveg.

830

A 424. § (6) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 471. §-ával megállapított szöveg. [E módosító törvény 474. § 26. pontjával elrendelt módosítás, amely szerint az „ideiglenes” szövegrészek helyébe az „előzetes” szöveg lép, nem vezethető át.]

831

A 424. § (7) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 26. pontja, a 2018: CXXII. törvény 27. § g) pontja szerint módosított szöveg.

832

A 425. § a 2017: CXCVII. törvény 474. § 26. és 32. pontja szerint módosított szöveg.

833

A 426. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 26. pontja szerint módosított szöveg.

834

A 426. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 474. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

835

A 426. § (2) bekezdés a) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 26. pontja szerint módosított szöveg.

836

A 426. § (2) bekezdés b) pontja a 2017: CXCVII. törvény 475. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

837

A 426. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. és 26. pontja szerint módosított szöveg.

838

A 426. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 26. pontja, 475. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

839

A 426. § (5) bekezdés nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 474. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

840

A 426. § (5) bekezdés b) pontja a 2017: CXCVII. törvény 475. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

841

A 426. § (6) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

842

A 427. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 64. pontja szerint módosított szöveg.

843

A 427. § (2) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (41) bekezdése szerint módosított szöveg.

844

A 427. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 135. pontja szerint módosított szöveg.

845

A 428. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

846

A 428. § (2) bekezdés a) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 54. és 136. pontja szerint módosított szöveg.

847

A 428. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 472. §-ával megállapított szöveg.

848

A 429. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. és 136. pontja szerint módosított szöveg.

849

A 429. § (1) bekezdés e) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 137. pontja szerint módosított szöveg.

850

A 429. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 138. pontja szerint módosított szöveg.

851

A 431. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 139. pontja szerint módosított szöveg.

852

A 431. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 475. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

853

A 431. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 54. és 136. pontja szerint módosított szöveg.

854

A 432. § (1) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 156. § (1) bekezdésével megállapított, a 2015: CLII. törvény 49. §-a szerint módosított szöveg.

855

A 432. § (1a) bekezdését a 2015: CLII. törvény 47. §-a iktatta be.

856

A 432. § (1b) bekezdését a 2015: CLII. törvény 47. §-a iktatta be.

857

A 432. § (3) bekezdését a 2014: LXXII. törvény 156. § (2) bekezdése iktatta be.

858

A 432. § (4) bekezdését a 2015: LXXVI. törvény 64. §-a iktatta be, szövege a 2017: CXLIV. törvény 121. § p) pontja szerint módosított szöveg.

859

A 432. § (5) bekezdését a 2015: LXXVI. törvény 64. §-a iktatta be.

860

A 432. § (6) bekezdését a 2015: LXXVI. törvény 64. §-a iktatta be.

861

A 433. § (1) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 157. § (1) bekezdéséval megállapított szöveg.

862

A 433. § (1a) bekezdését a 2014: LXXII. törvény 157. § (2) bekezdése iktatta be.

863

A 433. § (1b) bekezdését a 2015: CLII. törvény 48. §-a iktatta be.

864

A 433. § (1c) bekezdését a 2015: CLII. törvény 48. §-a iktatta be.

865

A 433. § (3) bekezdés a) pontja a 2017: CXCVII. törvény 475. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

866

A 433. § (3a) bekezdését a 2014: LXXII. törvény 157. § (3) bekezdése iktatta be.

868

A 434. § (2) bekezdés a) pontja a 2014: LXXII. törvény 158. § (1) bekezdésével megállapított, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 64. pontja szerint módosított szöveg.

870

A 434. § (2) bekezdés b) pontja a 2014: LXXII. törvény 158. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

871

A 434. § (2) bekezdés c) pontja a 2014: LXXII. törvény 158. § (1) bekezdésével megállapított, a 2015: CXCI. törvény 63. §-a szerint módosított szöveg.

872

A 434. § (2) bekezdés d) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 26. pontja szerint módosított szöveg.

875

A 434. § (2) bekezdés g) pontja a 2014: LXXII. törvény 161. § (42) bekezdése szerint módosított szöveg.

877

A 434. § (2) bekezdés h) pontja a 2014: LXXII. törvény 161. § (43) bekezdése szerint módosított szöveg.

879

A 434. § (2) bekezdés i) pontja a 2014: LXXII. törvény 161. § (42) bekezdése szerint módosított szöveg.

880

A 434. § (2) bekezdés j) pontja a 2014: LXXII. törvény 162. § (2) bekezdés l) pontja alapján nem lép hatályba.

881

A 434. § (2) bekezdés k) pontja a 2017: XXIX. törvény 16. § c) pontja szerint módosított szöveg.

883

A 434. § (2) bekezdés l) pontja a 2014: LXXII. törvény 158. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

885

A 434. § (3) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 158. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

886

A 434. § (3) bekezdés a) pontja a 2017: CXCVII. törvény 474. § 64. pontja szerint módosított szöveg.

890

A 434. § (4) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 158. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

892

A 434. § (4a) bekezdését a 2014: LXXII. törvény 158. § (3) bekezdése iktatta be.

894

A 434. § (5) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 158. § (3) bekezdésével megállapított, a 2017: CXCVII. törvény 474. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

896

A 434. § (6) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 158. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

899

A 435. § (2) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 159. §-ával megállapított szöveg.

900

A 436. § (5) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (44) bekezdése szerint módosított szöveg.

901

A 436. § (10) bekezdését a 437. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2016: CX. törvény 42. §-a iktatta be.

902

A 436. § (10) bekezdés b) pontja a 2017: CXLIV. törvény 121. § q) pontja szerint módosított szöveg.

903

A 436. § (11) bekezdését a 2016: CX. törvény 42. §-a iktatta be.

904

A hatálybalépés időpontja 2017. január 1.

905

A 436. § (12) bekezdését a 2016: CX. törvény 42. §-a iktatta be.

906

A hatálybalépés időpontja 2017. január 1.

907

A 436. § (13) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 473. §-a iktatta be.

908

A 436. § (14) bekezdését a 2020: IV. törvény 5. §-a iktatta be.

909

A 436. § (15) bekezdését a 2020: IV. törvény 5. §-a iktatta be.

910

A hatálybalépés időpontja 2020. március 7.

911

A 436. § (16) bekezdését a 2020: LV. törvény 1. §-a iktatta be.

912

A 436. § (17) bekezdését a 2020: LV. törvény 1. §-a iktatta be.

913

A 437. § (1) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

914

A 437. § (2) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

915

A 438. § (2) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 161. § (45) bekezdése szerint módosított szöveg.

916

A 438. § (5) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 474. § 140. pontja szerint módosított szöveg.

917

A 438. § (6) bekezdését a 2016: CIII. törvény 100. § (2) beekezdése iktatta be.

918

A 438. § (7) bekezdését a 2019: LXVII. törvény 144. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére