PÜ BH 2013/243
PÜ BH 2013/243
2013.09.01.
I. Nem tekinthető a bíróság kártérítési felelősségét megalapozó, kirívóan súlyos mulasztásnak, ha a bíró a szakértői véleményben foglalt adatokat figyelmetlenségből elnézi és emiatt az abból kiinduló számítása hibás eredményre vezet.
II. Kirívóan súlyos jogalkalmazási tévedésnek minősül azonban, ha az előbbiek ismeretében a félnek a hiba kijavítására irányuló kérelmét elutasítja [Ptk. 1959. évi IV. tv. 349. § (1) bek., Pp. 224. § (1) bek.].
A felperes keresetében 7 485 375 forint kártérítés megfizetésére kérte az alperes kötelezését. Követelését arra alapította, hogy a felperes és volt házastársa között folyamatban volt házastársi közös vagyon megosztása iránti perben az azt tárgyaló bíróság terhére olyan mulasztás állapítható meg, amellyel oki összefüggésben a felperest kár érte. Ezt abban jelölte meg, hogy a per másodfokú bírósága a vagyonmérlegben 91-101. tételszámok alatt szerepeltetett ingatlanokkal kapcsolatban figyelmen kívül hagyta, miszerint ezek csak 1/4 hányadrészben tartoztak a vagyonközösséghez, és ehelyett azokat tévesen az egész forgalmi érték alapulvételével állította be a vagyonmérlegbe. Ez pedig azzal a következménnyel járt, hogy megemelkedett mindkét házastárs jutója, amelynek eredményeként volt házastársa részére magasabb összegű megváltási árat kellett megfizetnie. A felperes keresetében e többlet megtérítése iránt támasztott igényt az alperessel szemben. Állította, hogy fizetési kötelezettségének e része a bíróság mulasztására vezethető vissza. A jogerős döntés e részét egyébként egyik fél sem támadta felülvizsgálati kérelemmel, amelynek következtében az említett hiányosság a felülvizsgálati eljárásban nem volt kiküszöbölhető. A felperes a jogerős ítélet kijavítása iránti kérelmet terjesztett elő, melyet az elsőfokú bíróság elutasított. Az elutasító végzést a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte, azonban a megismételt eljárásban a kijavítás iránti kérelem újból elutasításra került. A jogerős végzés indokolása szerint sem a szakértő, sem a bíróság nem vétett számítási hibát. Megállapította azonban, hogy hibázott a bíróság, amikor az ingatlanok 1/4 hányadrésze helyett azok egészének forgalmi értékével számolt. Ezt azonban olyan ténybeli tévedésnek minősítette, amely a Pp. 224. §-ának (1) bekezdése által szabályozott kijavítással nem orvosolható.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását indítványozta. Kifejtette, hogy a bíróság jogerős ítélete a Bszi. 7. §-a értelmében mindenkire kötelező, így a kártérítési perben eljáró bíróságot is köti. Kiemelte, miszerint a jogerős bírósági ítélet tartalma még nyilvánvaló és kirívó jogalkalmazási és jogértelmezési hiba esetén sem alapozza meg az eljárt bíróság kártérítési felelősségét. Másodlagosan hivatkozott a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdésére, és rámutatott, hogy álláspontja szerint a felperes nem tett eleget az őt terhelő kárenyhítési kötelezettségének. Érvelése szerint a jogi képviselővel eljáró felperestől elvárható lett volna, hogy a szakértői véleményt megvizsgálja, arra észrevételt terjesszen elő, továbbá felülvizsgálati kérelmében hivatkozzon a tulajdoni hányadok értékének téves megállapítására.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 7 485 375 forintot és ennek 2009. március 24-től járó késedelmi kamatát. Megállapította, hogy a megyei bíróság téves forgalmi értéket tartalmazó jogerős ítélete miatt a felperest ilyen összegű kár érte. Kifejtette, miszerint a szakvélemény tartalmát a bíróságnak kell mérlegelnie, melyet a felekre nem háríthat át, ezért nem volt alapos az alperesnek a felperes kárenyhítési kötelezettségére alapított védekezése. Az alperes terhére értékelte, hogy az előzményi perben a jelen per felperese a szakértői véleményre írásban észrevételeket tett, amelyben kitért arra, hogy a 9 980 500 forint forgalmi érték számítási hibát tartalmaz. Ezt az észrevételt azonban a bíróság sem a felperes, sem a szakértő részére nem kézbesítette, valamint a tárgyaláson sem ismertette. Emellett nem észlelte azt sem, hogy a perben nagyszámú szántó művelési ágú ingatlan forgalmi értékének a megállapítására került sor, amelyek forgalmi értékében – a téves számítás miatt – nagyságrendi különbségek mutatkoztak, amelynek okát a bíróságnak tisztáznia kellett volna. Mindezek elmulasztását az eljárt bíróság kirívóan súlyos felróható magatartásaként értékelte. Emellett igazoltnak látta, hogy a felperes keresetben érvényesített kára ezzel oki összefüggésben keletkezett. Úgy foglalt állást, hogy a felülvizsgálati kérelem a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdése szempontjából nem minősül rendes jogorvoslatnak, míg a kijavítás iránti kérelem előterjesztésével a felperes a kár elhárításával kapcsolatos minden kötelezettségének eleget tett.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta és az alperes marasztalásának összegét 3 742 687,50 forintra leszállította, valamint mellőzte az alperest perköltség fizetésére kötelező rendelkezést. Elfogadta az elsőfokú bíróság azon megállapítását, miszerint a felperesnek a keresetben megjelölt bírósági határozattal oki összefüggésben álló kára keletkezett, amely a vagyonközösségi perben eljárt bíróság súlyos és felróható magatartására vezethető vissza. Kiemelte azonban, hogy az adott esetben nem jogalkalmazási, vagy jogértelmezési hibáról, hanem a mérlegelési jog gyakorlása során keletkezett ténybeli tévedésről van szó, mely a kártérítési felelősséghez nem szolgálhat alapul és fogalmilag kizárt a jogerős bírósági döntés meghozatalának jogellenessége. Rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra a megállapításra, miszerint az előzményi perben eljárt bíróság súlyos és felróható mulasztása vezetett ahhoz, hogy a felperes kára bekövetkezett. Az adott esetben ugyanis nem a jogerős ítélet tartalma a károkozás kiindulópontja, hanem a bíróság mulasztása abban nyilvánult meg, hogy figyelmetlenségből, gondatlanságból figyelmen kívül hagyta az eltérő tulajdoni arányokat, és emiatt az érintett ingatlanokkal kapcsolatos számításainál hibát vétett. Az alperes elismerte, hogy bírói tévedés történt és az érintett ingatlanok forgalmi értékét meghatározó számítás téves. Mivel a felperes a fellebbezési ellenkérelmében elfogadta, hogy a tévesen megállapított összeg helyett annak fele illeti meg, amelyre keresetét leszállította, ennek megfelelően a másodfokú bíróság a marasztalás összegét szintén leszállította. Megállapította, hogy nincs szükség az egész jogerős ítélet összegszerűségi, számszaki felülvizsgálatára, mert az újabb teljes körű elszámolás már az ítélet tartalmi felülvizsgálatát jelentené.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint az a felelősség alól sikerrel kimentette magát azzal, hogy a tévedés lehetősége a legnagyobb gondosság mellett sem zárható ki. Kifejtette, hogy a kártérítési felelősség fennállásának vizsgálata során figyelemmel kell lenni arra is, miszerint az alapügy rendkívül munkaigényes, bonyolult ügy volt, és menthető, hogy a bíróság nem ismerte fel a szakértői vélemény hibáját. Hangsúlyozta, hogy ez a bírói munkával elkerülhetetlenül együtt jár, ezért a felróhatóság körén kívül esik. A másodlagos kérelmét arra alapította, hogy a fellebbezési eljárásban előterjesztette a felperes kármegosztásra irányuló kérelmét, amelyet a másodfokú bíróság nem bírált el, amely eljárási szabálysértésnek minősül.
A rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést az őt terhelő kártérítési felelősségnek a téves jogi megítélésében jelölte meg [Pp. 270. § (2) bekezdés]. Ezért a jogerős ítélet ebben a keretben volt felülbírálható [Pp. 275. § (2) bekezdés].
A perben a felperesnek kellett bizonyítania, hogy az alapperben eljárt bíróság terhére, a Ptk. 349. § (1) és (3) bekezdésében meghatározott speciális feltételek, valamint a Ptk. 339. § (1) bekezdésében írt konjunktív feltételek együttesen fennállnak. E bizonyítás esetleges sikertelenségét pedig a felperes terhére kellett figyelembe venni [Pp. 164. § (1) bekezdése és 3. § (3) bekezdése].
A bírósági jogkörben okozott kár megtérítésének törvényben meghatározott feltétele, hogy az az igazságszolgáltatás működésével, a bíróság feladatainak ellátása körében kifejtett tevékenységgel, vagy mulasztással álljon oki összefüggésben. A kárigény elbírálásának további feltétele, hogy a károsult a rendes jogorvoslati lehetőségeket igénybe vette.
Ezt meghaladóan azonban a kár bekövetkezéséhez vezető alapper lefolytatása és az annak során hozott határozat jogerő-hatása a bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránti perre nem terjed ki. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében helyesen hivatkozott arra, hogy e speciális típusú kártérítési peres eljárás az alapperben korábban hozott jogerős ítélettel kapcsolatban nem teremt újabb jogorvoslati lehetőséget, tehát az nem bírálható felül. Nincs akadálya azonban annak, hogy a kártérítési per bírósága – az előbbiek érintése nélkül – vizsgálhassa az alapper bíróságának az esetleges károkozó magatartását, vagy mulasztását, illetőleg az ebből származó esetleges kártérítési felelősség fennállását. Ezek a kérdések ugyanis az alapperben nyilvánvalóan nem képezték vizsgálat tárgyát és ezért annak eredménye sem jelenhetett meg a jogerős ítéletben.
A felperes a károkozó magatartást abban jelölte meg, hogy a házastársi vagyonközösség bírósága a vagyonmérlegbe 94-101. tételszámok alatt felvett ingatlanok vagyonközösséghez tartozó tulajdoni hányadainak a nagyságát és ebből következően azok vagyonközösségi értékét tévesen határozta meg, amelyet a kijavítás iránti kérelem alapján sem helyesbített. E tényeket az alperes sem vitatta. A perben az sem volt vitás, hogy e tévedésre visszavezethető ok miatt a felperesnek nagyobb összegű megváltási árat kellett fizetnie, amely többlet a terhére tényleges vagyoncsökkenésként jelentkezett. Mindezek eredményeként az alperes kártérítési felelősségével kapcsolatban megállapítható volt, hogy annak feltételei közül a károkozó magatartás, valamint az azzal oki összefüggésben álló kár bekövetkezése igazolható volt.
Az államigazgatási, vagy bírósági jogkörben okozott kárért fennálló felelősségnek sajátos vonása azonban, hogy nem minden károkozó magatartás vezet el a hatóság, vagy bíróság felelősségének megállapításához. Önmagában a bizonyítékok téves mérlegelése, vagy a jogszabály téves értelmezése, illetőleg alkalmazása általában nem váltja ki a kártérítési felelősséget (BH 2000.55.). A felelősség megállapításához olyan károkozó magatartás szükséges, amely nyilvánvalóan és kirívóan súlyos jogalkalmazási vagy jogértelmezési tévedés, illetőleg a tények kirívóan okszerűtlen értékelését valósítja meg (EBH 2002.750.). E megkülönböztetésre figyelemmel a továbbiakban azt kellett megvizsgálni, hogy az alapperben eljárt bíróságnak a per tárgyává tett magatartásai mennyiben tekinthetők kirívóan súlyosnak. E kérdés pedig szorosan összefügg az alapperben eljárt bíróság felróhatóságával. Ennek keretében, a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése értelmében a károkozó bíróságra hárul annak bizonyítása, hogy a károkozó magatartás körében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. E Ptk. 339. § (1) bekezdésében meghatározott jogszabályi mérce alkalmazásához elsődlegesen a károkozással érintett bíróság eljárására irányadó eljárásjogi szabályokra, valamint a bírói magatartásra vonatkozó előírásokra kellett figyelemmel lenni.
Az adott esetben nem volt vitás, hogy hibázott az alapper bírósága, amelynek lényege abban jelölhető meg, hogy az ingatlanforgalmi szakértői véleményben foglalt adatokat figyelmetlenségből elnézte és emiatt az abból kiinduló számítás hibás eredményre vezetett. A Kúria álláspontja szerint ez nem értékelhető olyan kirívóan súlyos mulasztásnak, amely elvezethetne a bíróság kártérítési felelősségének megállapításához. (Ehhez hasonlóan nem találta kirívóan súlyos mulasztásnak a Legfelsőbb Bíróság a Pfv. V. 21.287/1996/4. számú ítéletében a gyermektartásdíj összegének megállapítása során történt számítási hibát sem.)
Az adott esetben azonban kirívóan súlyos jogalkalmazási tévedésnek kellett értékelni, hogy az alapper bírósága a hiba észlelését követően sem hivatalból, sem pedig kérelemre nem intézkedett ennek kijavításáról. A Pp. 224. § (1) bekezdése ugyanis éppen ilyen esetben, tehát névcsere, hibás névírás, szám- vagy számítási hiba vagy más hasonló elírás esetén teszi lehetővé a határozat kijavítását. A fent vizsgált károkozó magatartás pedig akár a „szám- vagy számítási hiba”, akár a „más hasonló elírás” kritériumainak nyilvánvalóan megfelel. Ezért a Kúria a perbeli jogvita elbírálása során a kijavítási kérelem elutasítását találta olyan kiemelkedően súlyos mulasztásnak, amely kellő alapul szolgált a Ptk. 349. § (1) és (3) bekezdéseiben meghatározott kártérítési felelősség megállapításához.
A kifejtettekre figyelemmel a Kúria a jogerős ítéletet részben eltérő indokolással a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv. III. 20.542/2012.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás