• Tartalom

25/2013. (VI. 28.) ORFK utasítás

25/2013. (VI. 28.) ORFK utasítás

a minősítői jogkör átruházásáról, a minősített adat védelmével kapcsolatos szakirányítási tevékenységről, valamint a személyi és adminisztratív biztonsági intézkedések egységes alkalmazásáról1

2017.01.01.
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában, a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 6. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvényben, a Nemzeti Biztonsági Felügyelet működésének, valamint a minősített adat kezelésének rendjéről szóló 90/2010. (III. 26.) Korm. rendeletben, a minősített adat elektronikus biztonságának, valamint a rejtjeltevékenység engedélyezésének és hatósági felügyeletének részletes szabályairól szóló 161/2010. (V. 6.) Korm. rendeletben meghatározott feladatok végrehajtása érdekében a minősített adatok védelmével összefüggésben felmerült szakmai irányítási feladatok meghatározása, a minősítői jogkör átruházása és a minősített adatok kezelése során irányadó egységes gyakorlat kialakítása céljából kiadom az alábbi utasítást:
I. FEJEZET
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1. Az utasítás hatálya kiterjed az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv (a továbbiakban: Rendőrség) minősített adatot kezelő szerveire, így:
a) az Országos Rendőr-főkapitányságra (a továbbiakban: ORFK);
b)2 a Készenléti Rendőrségre, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságra, a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központra, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központra, a Nemzetközi Oktatási Központra, a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságokra (a továbbiakban együtt: területi szervek), valamint
c) a rendőrkapitányságokra és a határrendészeti kirendeltségekre (a továbbiakban együtt: helyi szervek).
2. Az utasítás tárgyi hatálya kiterjed a Rendőrségnél készített, valamint oda érkezett nemzeti és külföldi minősített adatokra (a továbbiakban: minősített adat).
3. A minősített adatot kezelő szervek biztonsági területeiken az alábbi minősítési szintig kezelhetnek minősített adatot:
a)3 „Szigorúan titkos!” minősítési szintig:
aa) az ORFK,
ab) a Készenléti Rendőrség,
ac) a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ,
ad) a „Szigorúan titkos!” minősítési szintű rejtjelző eszközzel rendelkező minősített adatot kezelő szervek, kizárólag a rejtjelző eszközzel összefüggő minősített adatok vonatkozásában,
ae) a megyei rendőr-főkapitányságok futárcsoportjai;
b) „Titkos!” minősítési szintig:
ba) az ab) alpontban nem szereplő területi szervek,
bb) a helyi szervek.
II. FEJEZET
RÉSZLETES RENDELKEZÉSEK
1. A minősítői jogkör átruházása
4. A minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Mavtv.) 4. § (2) és (3) bekezdéseiben meghatározottak alapján az országos rendőrfőkapitány minősítői jogköreit – átruházott jogkörben – az alábbi vezetők gyakorolják:
a)4 „Szigorúan titkos!” minősítési szintig:
aa) az országos rendőrfőkapitány-helyettesek;
ab) a minősített adatok védelmének szakmai felügyeletével kapcsolatos feladatok körébe tartozó adatok esetében az ORFK biztonsági vezetője;
b) „Titkos!” minősítési szintig:
ba) az ORFK állományából a főosztályvezetők és a velük azonos jogállású vezetők;
bb) a Készenléti Rendőrség parancsnokának helyettesei, főosztályvezetői és a velük azonos jogállású vezetők, a Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság Megelőző Védelmi Osztály vezetője, az Ügyeleti és Védelmi Szolgálat vezetője, a Különleges Szolgálatok Igazgatósága Tanúvédelmi Szolgálat osztályvezetői, a nyomozó szerveinek, valamint a felderítő, értékelő-elemző, és migrációs szervezeti elemeinek osztályvezetői;
bc) a bb) alpontban nem szereplő területi szerveknél a szerv vezetője és helyettesei, főosztályvezetői, bűnügyi, felderítő, gazdaságvédelmi, elemző-értékelő, migrációs, fogdafelderítési és börtönelhárítási osztályok vezetői;
bd) a rendőrkapitányság vezetője és helyettese, a bűnügyi, valamint a vizsgálati osztály vezetői;
be) a határrendészeti kirendeltség vezetője és helyettese;
bf) a minősített adatok védelmének szakmai felügyeletével kapcsolatos feladatok körébe tartozó adatok esetében a területi és a helyi szerv biztonsági vezetője, amennyiben vezetői megbízással rendelkezik vagy vezetői beosztásba kinevezett személy.
2. Szakmai irányítási jogkör
5. Az ORFK hivatalvezetője, mint az ORFK biztonsági vezetője (a továbbiakban: ORFK biztonsági vezetője) a minősített adat védelmével összefüggésben szakmai irányítást gyakorol az utasítás hatálya alá tartozó szervek tevékenysége felett.
6.5 A hivatali szervezeti elemmel rendelkező minősített adatot kezelő szerv biztonsági vezetője – a 7. pontban meghatározott kivétellel – a minősített adatot kezelő szerv hivatalvezetője, a hivatali szervezeti elemmel nem rendelkező minősített adatot kezelő szerv esetében a hivatali szakszolgálathoz tartozó feladatokat ellátó kiemelt főelőadó.
7. A minősített adatot kezelő szerv vezetője indokolt esetben – a területi szervek esetében az ORFK biztonsági vezetője, a helyi szervek esetében a területi szerv biztonsági vezetője előzetes véleményének kikérését követően, a Nemzeti Biztonsági Felügyelet (a továbbiakban NBF) elnökének hozzájárulásával – a szerv állományába tartozó más személyt is kinevezhet biztonsági vezetőnek. Az ORFK biztonsági vezetője és a területi szerv biztonsági vezetője a véleményezés során azt mérlegeli, hogy:
a) a biztonsági vezető – a minősített adatot kezelő szerv szervezetében betöltött beosztására, egyéb feladatkörére figyelemmel – képes-e ellátni a kapcsolódó feladatokat;
b) függetlensége mennyiben biztosított;
c) tevékenysége során felmerülhet-e összeférhetetlenség arra figyelemmel, hogy saját minősítői tevékenységével összefüggésben kell ellenőrzési hatáskört gyakorolnia.
8. Az ORFK biztonsági vezetője az ORFK Hivatal Biztonság-felügyeleti és Ügykezelési Osztályának közreműködésével:
a) a minősített adat védelmét érintő jogszabály-tervezetek koordinációja során kidolgozza a Rendőrség álláspontját;
b) kiadásra előkészíti a minősített adat védelmével kapcsolatos belső normákat;
c) kiadja és aktualizálja a titkos ügykezelők Oktatási Kézikönyvét és Vizsgaszabályzatát;
d) évente kettő alkalommal – június 30-ig és december 31-ig – megszervezi és végrehajtja a titkos ügykezelői munkakörben foglalkoztatni kívánt személyek központi képzését és vizsgáztatását, ezzel összefüggésben intézkedik a vizsgabizottság és a vizsgaidőpontok kijelölésére, valamint az NBF elnökének a vizsga időpontjáról történő tájékoztatására;
e) a minősített adat védelmét érintő kérdésekben állásfoglalás kialakításával segíti a Rendőrség minősített adatkezelést folytató szerveinek tevékenységét;
f) igény esetén közreműködik a területi szervnek az NBF ellenőrzésére, vizsgálatára történő felkészítésében;
g) szakmai segítséget nyújt a területi szervnek a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (a továbbiakban: NAIH) által a nemzeti minősített adat jogellenes minősítése esetén indított titokfelügyeleti hatósági eljárása során;
h) részt vesz a minősített adat biztonságának megsértésével kapcsolatos körülmények kivizsgálásában, és megteszi a szükséges intézkedéseket, amennyiben a minősített adat biztonságának megsértésével összefüggésben a területi szerv vezetőjének, biztonsági vezetőjének vagy mindkettőnek az érintettsége is megállapítható.
9. A területi szerv biztonsági vezetője a minősített adat védelmével összefüggésben szakmai irányítást gyakorol az alárendeltségébe tartozó helyi szervek tevékenysége felett.
10. A területi szerv biztonsági vezetője szakmai irányítási jogkörében:
a) a helyi szervek biztonsági vezetői, valamint a területi szerv és a helyi szervek minősítői jogkörrel rendelkező vezetői, a felhasználói és a titkos ügykezelői részére szükség szerint, de legalább évente egy alkalommal a minősített adat védelmével kapcsolatosan oktatást tart;
b) a Nemzeti Biztonsági Felügyelet működésének, valamint a minősített adat kezelésének rendjéről szóló 90/2010. (III. 26.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 90/2010. (III. 26.) Korm. rendelet] 6. § (2) és (3) bekezdéseiben meghatározott ellenőrzési kötelezettségen kívül szükség szerint, de évente legalább kettő alkalommal ellenőrzi a személyi, fizikai, adminisztratív és elektronikus biztonsági feltételek érvényesülését;
c) közreműködik a helyi szervnek az NBF ellenőrzésére, vizsgálatára, valamint az ORFK minősített adat védelmével kapcsolatos ellenőrzéseire történő felkészítésében;
d) szakmai segítséget nyújt a helyi szervnek a NAIH által a nemzeti minősített adat jogellenes minősítése esetén indított titokfelügyeleti hatósági eljárása során;
e) részt vesz a minősített adat biztonságának megsértésével kapcsolatos körülmények kivizsgálásában, és megteszi a szükséges intézkedéseket, amennyiben a minősített adat biztonságának megsértésével összefüggésben a helyi szerv vezetőjének, biztonsági vezetőjének vagy mindkettőnek az érintettsége is megállapítható;
f) a területi szerv és az alárendeltségébe tartozó helyi szervek által a NATO, NYEU, valamint az EU és az EU intézményei minősített adat védelmére vonatkozó személyi, fizikai, adminisztratív biztonsági rendelkezések megtartására lefolytatott éves ellenőrzés eredményéről készített jelentéseket, statisztikákat összegzi, és az összegzett jelentést, iratforgalmi statisztikát minden év március 5-ig az ORFK biztonsági vezetőjének megküldi;
g) a területi szerv és az alárendeltségébe tartozó helyi szervek által a nemzeti minősített adat védelmére vonatkozó személyi, fizikai, adminisztratív biztonsági rendelkezések megtartására lefolytatott éves ellenőrzés eredményéről készített jelentéseket, statisztikákat összegzi, és az összegzett jelentést, iratforgalmi statisztikát minden év március 15-ig az ORFK biztonsági vezetőjének megküldi.
11. Amennyiben az NBF – a Mavtv. 20. § (2) bekezdés g), h), j), k) pontjai alapján – ellenőrzést vagy vizsgálatot folytat a minősített adatot kezelő szervnél, az ellenőrzés vagy a vizsgálat időpontjáról az érintett minősített adatot kezelő szerv biztonsági vezetője köteles elektronikus úton tájékoztatni az ORFK biztonsági vezetőjét.
12. Amennyiben a NAIH – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 62. § (1) bekezdése alapján – titokfelügyeleti hatósági eljárást folytat a minősített adatot kezelő szervnél, az ellenőrzés, a vizsgálat vagy eljárás időpontjáról az érintett minősített adatot kezelő szerv biztonsági vezetője köteles elektronikus úton tájékoztatni az ORFK biztonsági vezetőjét.
3. A személyi biztonsággal kapcsolatos szabályok
13. A minősített adatot kezelő szervek biztonsági vezetőinek kinevezéséhez szükséges egyetértés megadását – amennyiben a 7. pontban meghatározottak alapján az ORFK biztonsági vezetője vagy a területi szerv biztonsági vezetője előzetes véleményének kikérése szükséges, annak beszerzését követően – a minősített adatot kezelő szerv vezetője közvetlenül kezdeményezi az NBF elnökénél. A minősített adatot kezelő szerv vezetője az NBF elnökének egyetértését követően a biztonsági vezetővé történő kinevezésről – a név, rendfokozat, beosztás, elérhetőség elektronikus úton történő megküldésével – tájékoztatja az ORFK biztonsági vezetőjét.
14. A felhasználói engedély kiállítását megelőzően a biztonsági vezető köteles intézkedni arra, hogy az új felhasználó a minősített adat védelmével kapcsolatos szabályokat oktatás keretében elsajátítsa.
15. A minősítő adja ki a felhasználói engedélyt abban az esetben, ha olyan személyt von be a minősített adat feldolgozásába, aki nem a minősített adatot keletkeztető szervnél áll foglalkoztatási jogviszonyban. A felhasználói engedély kiadása előtt a minősítő köteles meggyőződni arról, hogy a feldolgozásba bevonni kívánt felhasználó rendelkezik-e a feldolgozni kívánt minősített adat minősítési szintjének megfelelő szintű személyi biztonsági tanúsítvánnyal.
16. A titoktartási nyilatkozatot a minősített adatot kezelő szerv vezetője és a biztonsági vezető esetében a személyi biztonsági tanúsítvány, a többi felhasználó esetében a felhasználói engedély, a minősített adatot megismerő személy esetében a megismerési engedély hátoldalán kell szerepeltetni.
17. A minősített adatot kezelő szerv biztonsági vezetője köteles gondoskodni arról, hogy a szignálásra jogosult vezetők naprakész információval rendelkezzenek a minősített adatot kezelő szervnél felhasználói engedéllyel rendelkező személyekről.
18. A biztonsági vezető a minősített adatot kezelő szervnél lefolytatott éves ellenőrzés keretében köteles vizsgálni, hogy a felhasználók részéről ténylegesen történt-e minősített adat felhasználása. Amennyiben azt állapítja meg, hogy minősített adat felhasználására nem került sor, és a munkaköri feladat ellátása előreláthatólag a továbbiakban sem teszi szükségessé minősített adat felhasználását – az érintett elöljárója véleményének kikérését követően – intézkedik a felhasználói engedély visszavonására.
19. A titoktartásra kötelezettnek a titoktartási kötelezettség alóli felmentésére irányuló megkeresésről a minősítő dönt az országos rendőrfőkapitány szakterület szerint érintett helyettese véleményének kikérését követően.
4. A minősített adat készítése
20. A minősített adatot tartalmazó munkapéldányon (a továbbiakban: munkapéldány) vagy a kiadmányozott minősített adathordozón – amennyiben arra az adathordozó jellege miatt nincs mód, akkor a külön kísérőlapon vagy az elektronikus minősített adattól adminisztratív módon elválaszthatatlan kezelésű elektronikus adatállományban – fel kell tüntetni:
a) az adathordozó jobb felső részén
aa) a minősítési szintet,
ab) a minősítés érvényességi idejét,
ac) a minősítő nevét, rendfokozatát és beosztását,
ad) a példánysorszámot,
ae) amennyiben alkalmazásra kerül, a különleges kezelési utasítás(oka)t,
af) minősítési jelölés megismétlése esetén „A minősítési jelölés megismételve a ..../....ikt. számú irat alapján.” szövegrészt,
ag) a minősítési jelölés megtiltása esetén „A minősítési jelölés megismétlését megtiltom” szövegrészt;
b) a szöveg alatt bal oldalon, a melléklet:
ba) számát,
bb) nyilvántartási számát,
bc) példányszámát, lapjainak számát,
bd) minősítési szintjét;
c) az adathordozó bal alsó részén az iratkezelési záradékban:
ca) a készített példányok számát,
cb) a minősített adathordozó példányonkénti lapszámát,
cc) az egyes példányok címzettjeit név, rendfokozat, beosztás szerint (öt példányig a záradékban, azon felül külön elosztón),
cd) a készítő személy nevét, rendfokozatát és beosztását, telefonszámát,
ce) az irat előadói munkakönyvi sorszámát.
21. Amennyiben a papíralapú adathordozó minősített adatot tartalmazó oldalára kerül a minősítés vagy minősítési javaslat, abban az esetben az oldal felső részén középen a minősítés vagy a minősítési javaslat fölött kell a minősítési szintet feltüntetni. A minősítési javaslat és a minősítés minősített adatot nem tartalmazhat.
22. A különleges kezelési utasítás alkalmazására a minősítés kezdeményezője a minősítési javaslatban tesz javaslatot, az alkalmazásról a minősítő a minősítésben rendelkezik.
23. A minősítési jelölés megismétlésének megtiltásáról a minősítésre jogosult a minősítésben rendelkezik. Rendelkezését az adathordozón a különleges kezelési utasításokra vonatkozó szabályok szerint kell feltüntetni.
24. Amennyiben saját minősített adat készítésekor az iratba saját vagy más minősítő által korábban készített minősített adatot is belefoglalnak, az adathordozó első oldalának jobb felső részén a saját minősítési jelölést kell feltüntetni. Ha a saját minősítésű adat minősítési szintjénél a megismételt adat minősítési szintje magasabb vagy érvényességi ideje hosszabb, a saját minősítési jelölés alatt a legmagasabb minősítési szintet és a leghosszabb érvényességi időt is szerepeltetni kell.
25. A 90/2010. (III. 26.) Korm. rendelet 38. § (4) bekezdésében meghatározott megismételt minősítési jelölést és a megismétlésének alapjául szolgáló irat iktatószámát is az adathordozó jobb felső részén kell feltüntetni.
26. A 90/2010. (III. 26.) Korm. rendeletben meghatározott iratkezelési segédleteken kívül az alábbi – a Robotzsaru integrált ügyviteli, ügyfeldolgozó és elektronikus iratkezelő rendszer minősített ügyiratkezelésre alkalmas változata (TÜK NEO) által is támogatott – iratkezelési segédleteket kell használni:
a) érkeztető könyv;
b) név szerinti nyilvántartó karton;
c) iktatólap;
d) beérkező és kimenő futárjegyzékek nyilvántartása;
e) elektronikus adathordozók nyilvántartása;
f) beérkező elektronikus nyugták nyilvántartása;
g) név szerinti nyilvántartó kartonok nyilvántartása.
27. Minősített adatot tartalmazó adathordozó iktatásakor egy iktatókönyv alkalmazása esetén az iktatószám után a „Tük.” rövidítést, több iktatókönyv alkalmazása esetén az iktatókönyv betűjelzését és „Tük” rövidítést kell használni.
28. A Nyilvántartó a minősített adatot a felhasználó részére név szerinti nyilvántartó kartonon, a Kezelő pont részére pedig belső átadókönyvben adja át.
29. A Kezelő pont a minősített adatot a felhasználó számára név szerinti nyilvántartó kartonon adja át. Az ugyanazon adminisztratív zónán belül lévő Nyilvántartó és Kezelő pont között a minősített adat átadása belső átadókönyvben történik.
30. A minősített adatot a Nyilvántartó adminisztratív zónáján kívüli Kezelő pont részére futárjegyzéken kell átadni.
31. A minősített adat személyes kézbesítő útján történő továbbítása esetén a titkos ügykezelő futárjegyzéket állít ki.
32. A titkos ügykezelő kinevezésének megszűnése esetén a minősített adatok átadás-átvételét az iktatókönyvekkel történő összevetéssel, tételesen, jegyzőkönyvben rögzített módon kell végrehajtani.
5. Minősített adat tárolása
33. A „Bizalmas!” vagy annál magasabb minősítési szintű minősített adatot hivatali munkaidőn kívül:
a) a Nyilvántartóban;
b) a Kezelő ponton;
c) a biztonsági területen vagy
d)6 – a 35. pontban meghatározott esetben – a tevékenység-irányítási központokban vagy az egyéb rendőri szervek ügyeleti szolgálatain (a továbbiakban együtt: Ügyelet) elhelyezett, legalább 1. kategóriájú biztonsági tárolóban
34. A minősített adatot kezelő szerv adminisztratív zónájából kikerült, és tartósan azon kívül kezelt minősített adat tárolásának szabályait a két minősített adatot kezelő szervnek – a Mavtv. és a 90/2010. (III. 26.) Korm. rendelet előírásainak figyelembevételével – együttműködési megállapodásban kell rögzítenie.
35. Amennyiben az Ügyeleten munkaidőn kívül a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága Állami Futárszolgálat által továbbított futárzsák elhelyezésére kerül sor, úgy ennek, valamint a futárzsák kivételének tényét és idejét az ügyeleti könyvben dokumentálni kell.
36. Az Ügyeleten elhelyezett futárzsák tárolása legalább 1. kategóriájú biztonsági tárolóban – lemezszekrényben – történhet. A továbbítást végrehajtó futár a futárzsák elhelyezésére szolgáló biztonsági tárolót az ügyeletvezető jelenlétében köteles lezárni. Az így lezárt biztonsági tárolót a megyei futárcsoport állományába tartozó futár a szolgálatban lévő ügyeletvezető jelenlétében nyithatja fel, az átvevő a futárzsák sértetlenségét köteles ellenőrizni.
6. A nemzeti minősített adat felülbírálata
37. A minősített adat felülbírálatát az erre irányuló kezdeményezés esetén a minősített adatot kezelő szerv vezetője – a szolgálati út betartásával – az ORFK biztonsági vezetőjénél kezdeményezhetni.
38. Amennyiben a felülbírálat során az országos rendőrfőkapitány a minősítést megszünteti, vagy a minősítési szintet, az érvényességi időt módosítja, az ORFK biztonsági vezetője értesíti a minősítőt és mindazokat, akiknek a felülbírált adathordozót a nyilvántartás szerint továbbították.
39. A minősítés felülbírálatának eredményét a titkos ügykezelő köteles az adathordozón, vagy – ha ez nem lehetséges – külön kísérőlapon vagy az elektronikus minősített adattól adminisztratív módon elválaszthatatlan kezelésű elektronikus adatállományban, valamint a minősített adat nyilvántartásba vételére szolgáló iratkezelési segédletekben feltüntetni, és azt keltezéssel, saját kezű vagy elektronikus aláírásával ellátni.
7. Minősített adat sokszorosítása, másolása
40. A sokszorosítás engedélyezése az adathordozón, az előadói íven vagy külön iratban történhet. A minősített elektronikus adathordozóról – a megőrzés időszakára – biztonsági másolat készíthető, amelyet nyilvántartásba kell venni.
41. A másolatok elkészítését megelőzően a másolat alapjául szolgáló minősített adathordozón, vagy – ha annak sajátossága miatt az nem lehetséges – a kísérőlapon fel kell tüntetni a másolás tényét, a másolt példányszámot, valamint a másolatok címzettjeit.
42. Hiteles másolat készítése esetén hitelesítési záradékot kell elhelyezni a másolaton, amelynek tartalmaznia kell:
a) „A másolat hiteles!” szöveget;
b) a hitelesítés dátumát;
c) a hitelesítést végző aláírását (név, beosztás vagy munkakör, hivatásos állományú esetén rendfokozat);
d) a minősített adatot kezelő szerv körbélyegző-lenyomatát.
8. Minősített adatok kezelése az ügyeleteken
43. Az Ügyeleteken minősített adatot feldolgozni és tárolni kizárólag a 90/2010. (III. 26.) Korm. rendelet 34. §-ában meghatározott feltételek megléte esetén, megfelelő személyi biztonsági tanúsítvánnyal, felhasználói engedéllyel és titoktartási nyilatkozattal rendelkező személy 24 órás személyes felügyelete, valamint ki- és beléptető rendszer működtetése mellett lehet.
44. Az ügyeleti szolgálat átadás-átvételekor a szolgálatot befejező ügyeletes köteles – a 36. pontban meghatározottak szerint az Ügyeleten az ügyeletes által nem hozzáférhető módon tárolt futárküldemények kivételével – a szolgálatot kezdő ügyeletes részére az Ügyeleten elhelyezett minősített adatokat dokumentált módon átadni.
9. A minősített adat szerven kívülre és külföldre továbbításának, szállításának szabályai
45. A minősített adat személyes kézbesítő útján külső szerv részére történő szállítása a 90/2010. Korm. rendelet 52. § (4) bekezdésében meghatározottak teljesítése esetén akkor engedélyezhető, ha
a) a személyes kézbesítő a szállítandó minősített adat minősítési szintjének megfelelő olyan felhasználói engedéllyel rendelkezik, amely a szerven kívülre történő szállításra vonatkozó jogosultságot tartalmazza;
b) a minősített adathordozót a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően – a „Korlátozott terjesztésű!” minősítési szintű külföldi minősített adatot tartalmazó küldeményt a nemzeti minősített adatot tartalmazó küldeményre vonatkozó szabályok szerint – csomagolták, valamint a továbbításra szolgáló táska vagy fémdoboz olyan méretű vagy súlyú, hogy az a szállítást végző őrizete alatt tartható.
46. A minősített adathordozót a személyes kézbesítő nem hagyhatja a szállítás ideje alatt őrizetlenül, kivéve, ha a minősített adatot a biztonsági előírásoknak megfelelő helyen tárolják. A személyes kézbesítő a minősített adat hordozóját a szállítás során nem nyithatja fel, köteles azt a legrövidebb úton a címzett részére eljuttatni.
47. Amennyiben a szállítás során bármilyen rendkívüli esemény következik be, arról soron kívül tájékoztatni kell a küldő minősített adatot kezelő szerv biztonsági vezetőjét.
48. A „Bizalmas!” vagy az annál magasabb minősítési szintű minősített adat szállítása során tömegközlekedési eszköz nem vehető igénybe, a szállítás teljes ideje alatt a küldemény őrzését biztosítani kell.
49.7 Minősített adatot külföldre – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – kizárólag a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ (a továbbiakban: NEBEK) útján lehet továbbítani. Amennyiben a késedelmes továbbítás veszéllyel járna, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Igazgatója halaszthatatlan esetben szóban, sürgős esetben az adathordozón írásban engedélyezheti a minősített adat külföldre továbbítását. Az ilyen módon továbbított minősített adatot ezt követően a NEBEK-en keresztül is továbbítani kell a korábbi átadás tényének megjelölésével.
10. A minősített adat megsemmisítése
50. A minősített adatot kezelő szerv a „Korlátozott terjesztésű!” minősítési szintű minősített adatait adminisztratív zónában, a „Bizalmas!” vagy az annál magasabb minősítési szintű minősített adatait biztonsági területen köteles megsemmisíteni, és ezt követően – a jogszabályban meghatározott – hulladékhasznosító vállalatnak átadni.
11. A minősített adat biztonságának megsértése esetén követendő eljárás
51. A Mavtv. 19. § (2) bekezdésének második mondatában meghatározott esetekben a területi szerv vezetője a minősítő és az NBF elnöke mellett közvetlenül tájékoztatja az ORFK biztonsági vezetőjét, minden egyéb, a minősített adat védelmére vonatkozó szabály megsértése esetén a biztonsági vezető mellett a minősítőt és az ORFK biztonsági vezetőjét. A helyi szerv vezetője fentieken túlmenően köteles tájékoztatni a területi szerv biztonsági vezetőjét is.
52. A Mavtv. 19. § (2) bekezdésének második mondatában meghatározott tájékoztatási kötelezettségnek az ORFK-nál történt esetekben az ORFK biztonsági vezetője tesz eleget.
53. A minősített adatot kezelő szerv biztonsági vezetője köteles gondoskodni a minősített adat biztonságának megsértése esetén annak soron kívüli kivizsgálásáról, valamint a vizsgálat eredményének jelentésben (a továbbiakban: jelentés) történő rögzítéséről.
54. A jelentésnek a 90/2010. (III. 26.) Korm. rendelet 60. § (2) bekezdésében meghatározottakat kell tartalmaznia, ennek kapcsán:
a) a 60. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározottakkal összefüggésben
aa) az adatok minősítési szintjét és érvényességi idejét,
ab) a minősítő nevét, beosztását,
ac) az iktatószámot, példánysorszámot,
ad) azt, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelően került-e sor a minősítési eljárásra,
ae) azt, hogy mikor történt a minősítés,
af) azt, hogy sor került-e a minősített adatok felülvizsgálatára;
b) a 60. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározottakkal összefüggésben az érintett minősített adatot kezelő szerv papír alapú és/vagy elektronikus nyilvántartási rendszerének vizsgálatát, a minősített adatokat kezelő, ahhoz hozzáférő felhasználók nyilatkozata alapján a minősített adatok útjának nyomon követését;
c) a 60. § (2) bekezdés c) pontjában meghatározottakkal összefüggésben:
ca) a minősített adatok érkeztetésének, nyilvántartásba vételének, valamint a minősített adat biztonsága megsértése észlelésének időpontját,
cb) a felhasználás és a tárolás helyét.
55. A Mavtv. 19. § (2) bekezdésének második mondatában meghatározott esetekben a helyi és területi szerv vezetője a jelentést közvetlenül küldi meg az NBF vezetőjének, egyidejűleg pedig tájékoztatásul az ORFK biztonsági vezetőjének. A helyi szerv vezetője a jelentést fentieken túlmenően a területi szerv biztonsági vezetőjének is megküldi.
56. Amennyiben a minősített adat megsértése az ORFK-nál következett be, a jelentést az ORFK biztonsági vezetője felterjeszti az országos rendőrfőkapitánynak az NBF elnökének történő továbbítás érdekében.
III. FEJEZET
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
57. Az utasítás 3. pontjában meghatározottakat a biztonsági területekre vonatkozó, az NBF által kiállított minősített adatkezelési engedély kiadását követően, legkésőbb 2015. január 1-jétől kell alkalmazni.
58. A minősített adat szerven kívülre 2015. január 1-jétől csak abban az esetben továbbítható, ha a címzett szerv rendelkezik a továbbításra szánt minősített adat védelmi szintjének megfelelő, a minősített adat kezelésére és tárolására vonatkozó, az NBF által kiállított minősített adatkezelési engedéllyel, amelynek tényéről a küldő köteles meggyőződni. Az NBF által kiállított minősített adatkezelési engedély hiányában minősített adat a címzett szervhez nem továbbítható, ebben az esetben a címzettet értesíteni kell arról, hogy a minősített adatot hol és mikor, milyen feltételek mellett tekintheti meg.
59. A minősített adatot kezelő szervek az utasítás mellékleteit képező iratmintákat kötelesek használni.
60. Az utasításban foglaltak a már kinevezéssel rendelkező biztonsági vezető kinevezését nem érintik, a biztonsági vezetővel összefüggésben meghatározott rendelkezéseket az utasítás hatálybalépését követő kinevezéseknél kell alkalmazni.
61. Az utasítás 2013. augusztus 1-jén lép hatályba.
62.8

1. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

Rendőri szerv megnevezése

Rendőri szerv logója
(ha van)

Szám:
Tárgy:
Hivatkozási szám:
Ügyintéző:
Tel.:
E-mail:
biztonsági vezető neve
beosztása
S z é k h e l y
Tisztelt Biztonsági Vezető Asszony/Úr!
Hivatkozással a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény 13. § (1) bekezdésére, a Nemzeti Biztonsági Felügyelet működésének, valamint a minősített adat kezelésének rendjéről szóló 90/2010. (III. 26.) Korm. rendelet 10. § (1) bekezdésére, kezdeményezem az alábbi felhasználó részére a személyi biztonsági tanúsítvány kiadását.
Vezetéknév:
Utónév (rendfokozattal):
Születési név:
Születési hely:
Születési idő:
Állampolgárság:
Szerv megnevezése:
Szervezeti egység megnevezése:
Munkakör (beosztás) megnevezése:
Nemzetbiztonsági ellenőrzés típusa, érvényessége:
A megismerni kívánt adatfajta minősítési szintje (X-szel jelölje):
BIZALMAS!
TITKOS!
SZIGORÚAN TITKOS!
....................., ........... év ................ hó ...... nap

        ..................................................................
        szervezeti egység/elem vezetőjének neve, beosztása

2. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

Rendőri szerv megnevezése

Rendőri szerv logója
(ha van)

Szám:
Tárgy:
Hivatkozási szám:
Ügyintéző:
Tel.:
E-mail:
biztonsági vezető neve
beosztása
S z é k h e l y
Tisztelt Biztonsági Vezető Asszony/Úr!
Hivatkozással a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény 13. § (1) bekezdésére, a Nemzeti Biztonsági Felügyelet működésének, valamint a minősített adat kezelésének rendjéről szóló 90/2010. (III. 26.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdésére, kezdeményezem az alábbi felhasználó részére .................................... minősítési szintű minősített adat felhasználásához szükséges felhasználói engedély kiadását.
Vezetéknév:
Utónév (rendfokozattal):
Születési név:
Születési hely:
Születési idő:
Szerv megnevezése:
Szervezeti egység/elem megnevezése:
Munkakör (beosztás) megnevezése:
....................., ........... év ................ hó ...... nap

        ..................................................................
        szervezeti egység/elem vezetőjének neve, beosztása

3. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

(felhasználó részére)

Rendőri szerv megnevezése

Rendőri szerv logója
(ha van)

Szám:
SZEMÉLYI BIZTONSÁGI TANÚSÍTVÁNY
nemzeti minősített adatra érvényes
felhasználói engedély kiadásához
TANÚSÍTOM,
hogy

Név, rendfokozat:

Születési név:

Születési idő:

Születési hely:

Állampolgárság:

Munkahelye:

Beosztása:

„Minősítési szint!”
minősítési szintű adat felhasználásához szükséges, a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvényben meghatározott „....” típusú kérdőívhez kötődő nemzetbiztonsági ellenőrzését elvégezték. Részére ezen minősítési szintig bezárólag a nemzeti minősített adat felhasználására jogosító engedély kiadható.
Érvényes: ....... év ......... hó ........ napig
Kibocsátó szerv:
....................., ........... év ................ hó ...... nap
P. H.

        ...................................................................
        biztonsági vezető aláírása

4. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

(a minősített adatot kezelő szerv vezetője, illetve a biztonsági vezető részére)

Rendőri szerv megnevezése

Rendőri szerv logója
(ha van)

Szám:
SZEMÉLYI BIZTONSÁGI TANÚSÍTVÁNY

nemzeti minősített adat felhasználásához

TANÚSÍTOM,
hogy

Név, rendfokozat:

 

Születési név:

 

Születési idő:

 

Születési hely:

 

Állampolgárság:

 

Munkahelye:

 

Beosztása:

 

„Minősítési szint!”
minősítési szintű adat felhasználásához szükséges, a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvényben meghatározott „…” típusú kérdőívhez kötődő nemzetbiztonsági ellenőrzését elvégezték. Nevezett a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Mavtv.) 13. § (4) bekezdése alapján felhasználói engedély nélkül jogosult a feladat- és hatáskörébe tartozó minősített adatra vonatkozó – a Mavtv. 18. §-ában meghatározott – rendelkezési jogosultságok gyakorlására.
Érvényes: év hó . napig
Kibocsátó szerv:
…………………, ……….. év ……………. hó …… nap
P. H.

 

 

biztonsági vezető aláírása

5. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

(a minősített adatot kezelő szerv vezetőjének, illetve a biztonsági vezető személyi biztonsági tanúsítványához)
TITOKTARTÁSI NYILATKOZAT
1. Alulírott ......................................................................... (név) ............................................. (rendfokozat) tudomásul veszem, hogy ....................................... (biztonsági vezető neve) által ......... év ......................... hó ....... nap aláírt ....................................... nyt. számú felhasználói engedély birtokában
–    a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvényben (a továbbiakban: Mavtv.), továbbá
–    a Nemzeti Biztonsági Felügyelet működésének, valamint a minősített adat kezelésének rendjéről szóló 90/2010. (III. 26.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: R1.),
–    a minősített adat elektronikus biztonságának, valamint a rejtjeltevékenység engedélyezésének és hatósági felügyeletének részletes szabályairól szóló 161/2010. (V. 6.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: R2.),
–    a minősítői jogkör átruházásáról, a minősített adat védelmével kapcsolatos szakirányítási tevékenységről, valamint a személyi és adminisztratív biztonsági intézkedések egységes alkalmazásáról szóló 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasítás (a továbbiakban: utasítás), illetve
–    a Biztonsági Szabályzatban
meghatározott előírások hatálya alá tartozom.
2. Tudomásul veszem továbbá, hogy a fenti számú felhasználói engedélyben megjelölt minősített adatok vonatkozásában a minősítések érvényességi ideje alatt titoktartási kötelezettség terhel.
A Mavtv.-ben, az R1.R2.-ben, az utasításban, valamint a Biztonsági Szabályzatban meghatározott előírásokat alkalmazás szinten megismertem, és azokat maradéktalanul betartom, így különösen a minősített adat tartalmát illetéktelen részére nem teszem hozzáférhetővé. A hatáskörömbe tartozó részletes eljárási szabályokról oktatásban részesültem.
3. Felvilágosítottak arról is, hogy jogszabály a minősített adattal való visszaélést, valamint a minősített adat biztonságának megsértését bünteti.
....................., ........... év ................ hó ...... nap

        aláírás
        Név:

6. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

Rendőri szerv megnevezése

Rendőri szerv logója
(ha van)

Szám:

…… számú példány

FELHASZNÁLÓI ENGEDÉLY
........................................ (név) .................... (rendfokozat) .......................................... (szül. hely és idő) ...................................... (szerv megnevezése) ................ (szervezeti egység megnevezése) .................. (munkakör) részére a feladat- és hatáskörébe tartozó feladatok ellátása érdekében a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Mavtv.) 3. § 8. pontja, továbbá a Nemzeti Biztonsági Felügyelet működésének, valamint a minősített adat kezelésének rendjéről szóló 90/2010. (III. 26.) Korm. rendelet szerinti felhasználói engedélyt kiadom
- x a munkaköre ellátásához szükséges
- x meghatározott időszakra: 20.... év .......... hó ... napjától 20.... év .......... hó ... napjáig
- x speciális ................................... megbízásának hatálya alá tartozó
- x eseti szakértésre vonatkozó
- x konkrét ügyre vagy tárgyra vonatkozóan (pl. véleményezés): ....................
„Minősítési szint!”
minősítési szintig keletkezett minősített adatokra.
A felhasználói engedély alapján a felhasználásra jogosult a fent megjelölt minősítési szintig keletkezett minősített adatok vonatkozásában a Mavtv. 18. § (2) bekezdésében meghatározott rendelkezési jogosultságok közül kizárólag az alábbi alpontokban meghatározott rendelkezésre jogosult:
x a) állami vagy közfeladat végrehajtása érdekében történő ügyintézés, feldolgozás,
x b) minősített adat nyilvántartásával kapcsolatos valamennyi tevékenység,
x c) minősített adat birtokban tartása,
x d) minősítési jelölés megismétlése, illetve a megismétlés megtiltása,
x e) minősített adat másolása, sokszorosítása,
x f) minősített adat fordítása,
x g) kivonat készítése,
x h) szerven belüli átadás,
x i) szerven kívülre továbbítás, szállítás,
x j) selejtezés, illetve megsemmisítés,
x k) felhasználói engedély kiadása,
x l) megismerési engedély kiadása,
x m) nemzeti minősített adat felülvizsgálata,
x n) minősített adat külföldi személy vagy külföldi szerv részére hozzáférhetővé tételének engedélyezése,
x o) minősített adat külföldre vitelének vagy külföldről való behozatalának engedélyezése,
x p) titoktartási kötelezettség alóli felmentés.
A felhasználói engedély visszavonásig érvényes.
....................., ........... év ................ hó ...... nap

        ..........................................................
        biztonsági vezető aláírása

x Azt a rendelkezési jogosultságot, amelyet a felhasználásra jogosult nem kapott meg, áthúzással felül kell írni!

7. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

(felhasználói engedélyhez)
TITOKTARTÁSI NYILATKOZAT
1. Alulírott ........................................................................... (név) ............................................. (rendfokozat) tudomásul veszem, hogy ................................................... (biztonsági vezető neve) által ......... év ......................... hó ....... nap aláírt ....................................... nyt. számú felhasználói engedély birtokában
– a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvényben (a továbbiakban: Mavtv.), továbbá
– a Nemzeti Biztonsági Felügyelet működésének, valamint a minősített adat kezelésének rendjéről szóló 90/2010. (III. 26.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: R1.),
– a minősített adat elektronikus biztonságának, valamint a rejtjeltevékenység engedélyezésének és hatósági felügyeletének részletes szabályairól szóló 161/2010. (V. 6.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: R2.),
– a minősítői jogkör átruházásáról, a minősített adat védelmével kapcsolatos szakirányítási tevékenységről, valamint a személyi és adminisztratív biztonsági intézkedések egységes alkalmazásáról szóló 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasítás (a továbbiakban: utasítás), illetve
– a Biztonsági Szabályzatban
meghatározott előírások hatálya alá tartozom.
2. Tudomásul veszem továbbá, hogy a fenti számú felhasználói engedélyben megjelölt minősített adatok vonatkozásában a minősítések érvényességi ideje alatt titoktartási kötelezettség terhel.
A Mavtv.-ben, az R1.R2.-ben, az utasításban, valamint a Biztonsági Szabályzatban meghatározott előírásokat alkalmazás szinten megismertem, és azokat maradéktalanul betartom, így különösen a minősített adat tartalmát illetéktelen részére nem teszem hozzáférhetővé. A hatáskörömbe tartozó részletes eljárási szabályokról oktatásban részesültem.
3. Felvilágosítottak arról is, hogy jogszabály a minősített adattal való visszaélést, valamint a minősített adat biztonságának megsértését bünteti.
…………………, ………..év ……………. hó …… nap

        aláírás
        Név:

8. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

Rendőri szerv megnevezése

Rendőri szerv logója
(ha van)

Szám:
MEGISMERÉSI ENGEDÉLY

................................................................................................ (név) .............................................................. (születési név) .................................................... (szül. hely és idő) (a továbbiakban: érintett) részére a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény 11. §-a szerinti megismerési engedélyt kiadom.

A megismerési engedély alapján az érintett személyi biztonsági tanúsítvány nélkül jogosult megismerni és a ......................... épületének arra kijelölt helyiségében tanulmányozni a ................ ikt. számú, nemzeti minősített adatot tartalmazó minősített iratot. Az érintett köteles a nemzeti minősített adat megismerése előtt írásban titoktartási nyilatkozatot tenni és a nemzeti minősített adat védelmére vonatkozó szabályokat betartani.

....................., ........... év ................ hó ...... nap
P. H.

        ..........................................................
        
Minősítő neve, rendfokozata
        beosztása

9. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

(megismerési engedélyhez)
TITOKTARTÁSI NYILATKOZAT
1. Alulírott ...................................................... (név) ................................................ (születési név) ................................. (szül. hely és idő) tudomásul veszem, hogy ................................ (minősítő neve, beosztása) által aláírt .................. nyt. számú megismerési engedély birtokában a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény, továbbá a Nemzeti Biztonsági Felügyelet működésének, valamint a minősített adat kezelésének rendjéről szóló 90/2010. (III. 26.) Korm. rendeletben meghatározott előírások hatálya alá tartozom.
2. Tudomásul veszem továbbá, hogy a fenti számú megismerési engedélyben megjelölt nemzeti minősített adatok vonatkozásában a minősítések érvényességi ideje alatt titoktartási kötelezettség terhel. A minősített adatot, illetve annak tartalmát illetéktelen személy részére semmilyen formában nem tehetem hozzáférhetővé.
3. Ismert előttem az a tény, hogy jogszabály a minősített adattal való visszaélést, valamint a minősített adat biztonságának megsértését bünteti.
......................., ........... év ................ hó ...... nap

        aláírás
        Név:

10. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

(adatlap NATO személyi biztonsági tanúsítvány igényléséhez)
ADATLAP
NATO minősített adat felhasználására jogosító személyi biztonsági tanúsítvány kiadásának kezdeményezésére
Név:
Születési név:
Születési hely:
Születési idő: ..................... év ............................ hó ......... nap
Állampolgárság:
Munkáltató és munkakör megnevezése (magyarul/angolul):
A megismerni kívánt adatfajta minősítési szintje (X-szel jelölve):

NATO

 

NATO BIZALMAS

NATO TITKOS

NATO SZIGORÚAN TITKOS

AZ ALÁBBIAKAT CSAK KIUTAZÁS ESETÉN KELL KITÖLTENI!
Kiutazás célja, rendezvény megnevezése (magyarul/angolul):
A rendezvény időpontja:     
A rendezvény helyszíne: .......................................... (ország)     
Az útlevél betűjele, száma:     
A rendezők faxszáma, ahová a Tanúsítványt küldeni kell:     

        ...........................................................................
        
biztonsági vezető aláírása

11. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

(adatlap EU személyi biztonsági tanúsítvány igényléséhez)
ADATLAP
EU minősített adat felhasználására jogosító személyi biztonsági tanúsítvány kiadásának kezdeményezésére

Név:

Születési név:

Születési hely:

Születési idő: ................. év ............................ hó ......... nap

Állampolgárság: ................................................................................................................................

Munkáltató és munkakör megnevezése (magyarul/angolul):

 

A megismerni kívánt adatfajta minősítési szintje (X-szel jelölve):

 

EU

 

EU BIZALMAS

EU TITKOS

EU SZIGORÚAN TITKOS

 

AZ ALÁBBIAKAT CSAK KIUTAZÁS ESETÉN KELL KITÖLTENI!

 

Kiutazás célja, rendezvény megnevezése (magyarul/angolul):

A rendezvény időpontja:

A rendezvény helyszíne: .......................................... (ország) ......................................................... (város)

Az útlevél betűjele, száma:

A rendezők faxszáma, ahová a Tanúsítványt küldeni kell:

 

 

        ........................................................................
        biztonsági vezető aláírása

 

______________
Igénylését külön kell indokolni!

12. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

Rendőri szerv megnevezése

Rendőri szerv logója
(ha van)

Szám:

…. számú példány

TANÚSÍTVÁNY
a minősített adat védelmével kapcsolatos oktatáson való részvételről

Tanúsítom, hogy ........................................ név (szül. év: ...................... an.: .........................................................) a
.............................. (szervezeti egység) .......... (beosztás) a minősített adatok védelmével kapcsolatos jogszabályokkal, belső rendelkezésekkel kapcsolatos oktatáson részt vett.

.................., 20..... év .............. hó .... nap
P. H.

        ................................................
        biztonsági vezető

A 3. számú példányt átvettem:
....................., ........... év ................ hó ...... nap

        ................................................
        Név, rendfokozat, beosztás

Készült: 3 példányban
1 pld.: 1 lap
Itsz.: ..........................
Kapják: 1. sz. pld.: Irattár
2. sz. pld.: Szem.anyag
3. sz. pld.: Nevezett

13. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

(Amikor a minősítő és a minősítés kezdeményezője nem ugyanaz a személy. Irattári példány)

Rendőri szerv megnevezése

Rendőri szerv logója
(ha van)

Száma: ………./20..… …tük.
Tárgy:
Hivatkozási szám:
Ügyintéző:
Tel.:
E-mail:

 

 

„Minősítési szint!”,
érvényességi idő,
minősítő neve, rendfokozata,
beosztása,
példány sorszám,
„esetleges különleges kezelési utasítás!”,
„Minősítés megismétlésének esetleges tiltása”

Címzett

 

S z é k h e l y

 

Tisztelt ……………… Asszony/Úr!

 

Szöveg:

 

Melléklet: …… szám

…… nyt. szám

……. pld. szám

…… lapszám

……. minősítési szint

 

 

…………………, ……….. év ……………. hó …… nap

 

P. H.

 

        Kiadmányozó neve, rendfokozata,
        beosztása

„Minősítési szint!”

MINŐSÍTÉSI JAVASLAT
Javaslom a minősített adat védelméről szóló 2009. évi törvény (a továbbiakban Mavtv.) 5. § (2) bekezdés alapján minősíteni, mivel az adat az 5. § (1) bekezdés …. pontja alá tartozó védhető közérdek körébe tartozik:
–    ezért az adat minősítési szintjét a Mavtv. 5. § (4) bekezdés … pontjában előírt … minősítési szintben,
–    érvényességi idejét a Mavtv. 5. § (6) bekezdés …. pontja alapján …… (év, hó, nap) meghatározni.
Javaslat a különleges kezelési utasítás alkalmazására.
INDOKOLÁS
Hivatkozni kell:
–    a Mavtv. 5. § (1) bekezdésben meghatározott valamely közérdekre;
–    a Mavtv. 1. sz. mellékletében megfogalmazott konkrét esetek valamelyikére vonatkozó kitételre;
–    arra, hogy javasolt érvényességi időben a fenti minősítési szint alkalmazása a nyilvánosság és megismerhetőség korlátozása érdekében szükséges;
–    a különleges kezelési utasítás alkalmazásának indoka.
…………………, ……….. év ……………. hó …… nap

        ……………………..………………….
        a minősítés kezdeményezőjének aláírása

Az adathordozón szereplő adatot a minősítési javaslatban foglaltak alapján ………………………………-ig ………………………….. (minősítési szint) minősítem. Rendelkezés a különleges kezelési utasítás elrendeléséről, minősítési jelölés megismétlésének megtiltására.
…………………, ……….. év ……………. hó …… nap
P. H.

        …………………………………….
        minősítő aláírása,
        minősítő beosztása

Készült: …. példányban
1. példány: … lap +…. lap melléklet
2. példány: … lap + … lap melléklet
Itsz.:
Készítette: név, rendfokozat, beosztás, telefonszám
Irat előadói munkakönyvi sorszáma:
Kapják: 1. számú példány: Irattár
2. számú példány: név, rendfokozat, beosztás

14. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

(Amikor a minősítő és a minősítés kezdeményezője ugyanaz a személy. Irattári példány)

Rendőri szerv megnevezése

Rendőri szerv logója
(ha van)

Száma: …....…/20….. …tük.

Tárgy:

Hivatkozási szám:

Ügyintéző:

Tel.:

E-mail:

 

 

„Minősítési szint!”,
érvényességi idő,
minősítő neve, rendfokozata,
beosztása,
példány sorszám,
„esetleges különleges kezelési utasítás!”,
„Minősítés megismétlésének esetleges tiltása”

Címzett

 

S z é k h e l y

 

 

Tisztelt ……………… Asszony/Úr!

 

Szöveg:

 

Melléklet:

…… szám

 

…… nyt. szám

 

…… pld. szám

 

…… lapszám

 

…… minősítési szint

 

 

…………………, ……….. év ……………. hó …… nap

 

P. H.

 

        Kiadmányozó neve, rendfokozata,
        beosztása

„Minősítési szint!”

MINŐSÍTÉS
Az adathordozón szereplő adatokat a minősített adat védelméről szóló 2009. évi törvény (a továbbiakban Mavtv.)
5. § (2) bekezdés
alapján minősítem, mivel az adat az 5. § (1) bekezdés …. pontja alá tartozó védhető közérdek körébe tartozik:
–    ezért az adat minősítési szintjét a Mavtv. 5. § (4) bekezdés … pontjában előírt … minősítési szintben,
–    érvényességi idejét a Mavtv. 5. § (6) bekezdés …. pontja alapján …… (év, hó, nap) határozom meg.
Rendelkezés a különleges kezelési utasítás elrendeléséről, illetve a minősítési jelölés megismétlésének megtiltásáról.
INDOKOLÁS
Hivatkozni kell:
–    a Mavtv. 5. § (1) bekezdésben meghatározott valamely közérdekre;
–    a Mavtv. 1. sz. mellékletében megfogalmazott konkrét esetek valamelyikére vonatkozó kitételre;
–    arra, hogy javasolt érvényességi időben a fenti minősítési szint alkalmazása a nyilvánosság és megismerhetőség korlátozása érdekében szükséges;
–    a különleges kezelési utasítás alkalmazásának, illetve a minősítési jelölés megismétlés tiltásának indoka.
…………………, ……….. év ……………. hó …… nap
P. H.

        …………………………………….
        minősítő aláírása,
        minősítő beosztása

Készült: … példányban
1. példány: … lap +…. lap melléklet
2. példány: … lap + … lap melléklet
Itsz.:
Készítette: név, rendfokozat, beosztás, telefonszám
Irat előadói munkakönyvi sorszáma:
Kapják: 1. számú példány: Irattár
2. számú példány: név, rendfokozat, beosztás

15. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

(Címzetti példány)

Rendőri szerv megnevezése

Rendőri szerv logója
(ha van)

Száma: …..…/20.. …tük.

Tárgy:

Hivatkozási szám:

Ügyintéző:

Tel.:

E-mail:

 

 

„Minősítési szint!”,
érvényességi idő,
minősítő neve, rendfokozata,
beosztása,
2. számú példány,
„esetleges különleges kezelési utasítás!”,
„Minősítés megismétlésének esetleges tiltása”

Címzett

 

S z é k h e l y

 

Tisztelt ……………… Asszony/Úr!

 

Szöveg:

Melléklet:

…… szám

 

…… nyt. szám

 

…… pld. szám

 

…… lapszám

 

…… minősítési szint

 

…………………, ……….. év ……………. hó …… nap

 

P. H.

        Kiadmányozó neve, rendfokozata,
        beosztása

Készült: …. példányban
1. példány: … lap + … lap melléklet
2. példány: … lap + … lap melléklet
Itsz.:
Készítette: név, rendfokozat, beosztás, telefonszám
Irat előadói munkakönyvi sorszáma:
Kapják: 1. számú példány: Irattár
2. számú példány: név, rendfokozat, beosztás
„Minősítési szint!”

16. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

(Az iratnak csak egy része minősített)

Rendőri szerv megnevezése

Rendőri szerv logója
(ha van)

Szám: ………/20…. …tük.

Tárgy:

Hivatkozási szám:

Ügyintéző:

Tel.:

E-mail:

 

 

Az 1. oldal 2. bekezdés
„Minősítési szint!”,
érvényességi idő,
minősítő neve, rendfokozata,
beosztása,
példány sorszám,
„esetleges különleges kezelési utasítás!”,
„Minősítés megismétlésének esetleges tiltása”

 

Címzett

 

S z é k h e l y

 

 

Tisztelt ……………… Asszony/Úr!

 

Szöveg:

 

„Minősítési szint!”

 

Szöveg:

 

„Minősítési szint!”

 

Szöveg:

 

Szöveg:

 

 

 

Szöveg:

 

Szöveg:

 

Szöveg:

 

 

………………, ……….. év ……………. hó …… nap

 

P. H.

 

        Kiadmányozó neve, rendfokozata,
        beosztása

MINŐSÍTÉSI JAVASLAT
Javasolom az adathordozó 1. oldalának 2. bekezdésében szereplő adatokat a minősített adat védelméről szóló 2009. évi törvény (a továbbiakban Mavtv.) 5. § (2) bekezdés alapján minősíteni, mivel az adat az 5. § (1) bekezdés …. pontja alá tartozó védhető közérdek körébe tartozik:
–    ezért az adat minősítési szintjét a Mavtv. 5. § (4) bekezdés … pontjában előírt … minősítési szintben,
–    érvényességi idejét a Mavtv. 5. § (6) bekezdés …. pontja alapján …… (év, hó, nap) határozom meg.
–    Javaslat a különleges kezelési utasítás alkalmazására.
INDOKOLÁS
Hivatkozni kell:
–    a Mavtv. 5. § (1) bekezdésben meghatározott valamely közérdekre;
–    a Mavtv. 1. sz. mellékletében megfogalmazott konkrét esetek valamelyikére vonatkozó kitételre;
–    arra, hogy javasolt érvényességi időben a fenti minősítési szint alkalmazása a nyilvánosság és megismerhetőség korlátozása érdekében szükséges;
–    a különleges kezelési utasítás alkalmazásának indoka.
…………………, ……….. év ……………. hó …… nap

 

        ……………………..………….………
        a minősítés kezdeményezőjének
        aláírása

 

Az adathordozó 1. oldalának 2. bekezdésében szereplő adatokat a minősítési javaslatban foglaltak alapján ………………………………-ig ………………………….. (minősítési szint) minősítem.

 

Rendelkezés a különleges kezelési utasítás elrendeléséről, minősítési jelölés megismétlésének megtiltásáról.

 

 

…………………, ……….. év ……………. hó …… nap

 

P. H.

 

        …………………………………….
        minősítő aláírása,
        minősítő beosztása

Készült: …. példányban
1. példány: … lap + … lap melléklet
2. példány: … lap + … lap melléklet
Itsz.:
Készítette: név, rendfokozat, beosztás, telefonszám
Irat előadói munkakönyvi sorszáma:
Kapják: 1. számú példány: Irattár
2. számú példány: név, rendfokozat, beosztás

17. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

(Egy minősítési jelölésű adat megismétlése)

Rendőri szerv megnevezése

Rendőri szerv logója
(ha van)

Szám: ………/20…. …tük.

Tárgy:

Hivatkozási szám:

Ügyintéző:

Tel.:

E-mail:

 

 

„Minősítési szint!”,
érvényességi idő,
minősítő neve, rendfokozata,
beosztása,
példány sorszám,
„esetleges különleges kezelési utasítás!”,
„A minősítési jelölés megismételve a …./… ikt. számú irat alapján.”

Címzett

 

S z é k h e l y

 

Tisztelt ……………… Asszony/Úr!

 

Szöveg:

 

Szöveg:

 

…………………, ……….. év ……………. hó …… nap

 

P. H.

        Kiadmányozó neve, rendfokozata,
        beosztása

 

Készült: … példányban

1. példány: … lap + … lap melléklet

2. példány: … lap + … lap melléklet

Itsz.:

Készítette: név, rendfokozat, beosztás, telefonszám

Irat előadói munkakönyvi sorszáma:

Kapják: 1. számú példány: Irattár

2. számú példány: név, rendfokozat, beosztás

 

„Minősítési szint!”

18. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

(Különböző vagy több azonos minősítési jelölésű adat megismétlése)

Rendőri szerv megnevezése

Rendőri szerv logója
(ha van)

Szám: ………/20…. …tük.

Tárgy:

Hivatkozási szám:

Ügyintéző:

Tel.:

E-mail:

 

 

„Titkos!”,
2030. 05. 05.
minősítő neve, rendfokozata,
beosztása,
példány sorszám,
„esetleg különleges kezelési utasítás!”,
„A minősítési jelölés megismételve
a 6543/2011. ikt. számú irat alapján.”

Címzett

 

S z é k h e l y

 

Tisztelt ……………… Asszony/Úr!

 

Szöveg:

 

„Bizalmas!”

 

Szöveg:

(„Bizalmas!” 2021. 06. 01-jéig, minősítő neve, beosztása, 456/2010. ikt. szám)

 

„Bizalmas!”

 

 

„Titkos!”

 

Szöveg:

(„Titkos!” 2028. 04.19-ig, minősítő neve, beosztása, 9752/2011. ikt. szám)

 

„Titkos!”

 

 

„Korlátozott terjesztésű!”

 

Szöveg:

(„Korlátozott terjesztésű!” 2016. 01.25-ig, minősítő neve, beosztása, 3871/2011. ikt. szám)

 

„Korlátozott terjesztésű!”

 

 

„Titkos!”

 

Szöveg:

(„Titkos!” 2030. 05.05-ig, minősítő neve, beosztása, 6543/2011. ikt. szám)

 

„Titkos!”

 

 

…………………, ……….. év ……………. hó …… nap

 

 

P. H.

 

        Kiadmányozó neve, rendfokozata,
        beosztása

Készült: … példányban
1. példány: … lap + … lap melléklet
2. példány: … lap + … lap melléklet
Itsz.:
Készítette: név, rendfokozat, beosztás, telefonszám
Irat előadói munkakönyvi sorszáma:
Kapják: 1. számú példány: Irattár
2. számú példány: név, rendfokozat, beosztás

19. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

(felülvizsgálat során a minősítési szint csökkentése, valamint az érvényességi idő módosítása)

Rendőri szerv megnevezése

Rendőri szerv logója
(ha van)

Szám: ………/20…. …tük.

Tárgy:

Hivatkozási szám:

Ügyintéző:

Tel.:

E-mail:

 

„Szigorúan titkos!”
2050. 03.15.-ig
minősítő neve, rendfokozata,
beosztása
példány sorszám
„esetleg különleges kezelési utasítás!”

„Bizalmas!”
2018. 04. 10-ig,
minősítő neve, rendfokozata, beosztása,
minősítő/felülvizsgálati szakértő
aláírása vagy a minősítési szint
csökkentéséről, az érvényességi idő
módosításáról szóló döntést tartalmazó
irat iktatószáma,
felülvizsgálat dátuma,
„esetleg különleges kezelési utasítás!”,
titkos ügykezelő neve, beosztása

Címzett

 

Székhely

 

Tisztelt .................. Asszony/Úr!

 

Szöveg:

 

„Szigorúan titkos!” „Bizalmas!”

 

 

„Szigorúan titkos!” „Bizalmas!”

 

 

Szöveg:

 

 

....................., ........... év ................ hó ...... nap

 

P. H.

 

        Kiadmányozó neve, rendfokozata,
        beosztása

„Szigorúan titkos!” „Bizalmas!”

20. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

Név szerinti nyilvántartó karton

Név, rendfokozat, beosztás

Megnyitva:
TÜK aláírása:
Lezárva:

Nyilvántartókarton száma:

Ssz.

Minősített adathordozó

Minősítési
szint

Átvétel ideje,
aláírás

Visszavétel
ideje, aláírás

Iktatószáma

Pld. szám

lap szám

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

21. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

...........................................................
szerv megnevezése
Fnyt. számú:
IKTATÓKÖNYV és IKTATÓLAP
minősített iratok nyilvántartására
Ez az iktatókönyv: ......., azaz .................. számozott lapot tartalmaz.
Megnyitva: ............................................. (dátum)
Lezárva: ....................................... (dátum)
P. H.
...............................................................
titkos ügykezelő

Érkezett/Saját készítésű irat

Sor-
szám

Érkezés

Iktatás
időpontja

Minősítési
szint érvényességi idő

Küldő
megnevezése

Küldő iktatószáma
(hivatkozási szám)

Példány sorszám

Terjedelem

Mellékletek

Felülvizsgálat

időpontja

módja

száma

terjedelme

időpontja

eredménye

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Továbbított irat

Irattárba helyezés kelte

Kezelési bejegyzés
(csatolás, megsemmisítés
időpontja és a megsemmisítési
jegyzőkönyv iktatószáma stb.)

Tárgy

Ügyintéző

terjedelme

példány sorszáma /
címzettje

továbbítás

szervezeti
egysége

neve

időpontja

módja



 

 

 

 

 

 

 

 



 

 

 

 

 

 

 

 



 

 

 

 

 

 

 

 



 

 

 

 

 

 

 

 



 

 

 

 

 

 

 

 



 

 

 

 

 

 

 

 



 

 

 

 

 

 

 

 



 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Iktatólap
a……./20… sz. irathoz

 

 

 

 

 

aláírás:
Sorszám:………….

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Alszám

Érkezés

Iktatás időpontja

Min. szint

Küldő megn.

Küldő iktató száma

pld. ssz.

Mell.
pld. s.sz

Felülvizsgálat

Tárgy

Ügyint.
Szervezeti
egység

Továbbított irat

Irattárba
helyezés
kelte

Kezelési bejegyzés (csatolás,
megsemm. időpontja, megsemm.
jkv. iktatószáma stb.)

időpont

módja

Érv. idő

lapok
száma

Mell.
lapok
száma

időpontja

eredménye

Ügyint. név

lapok száma

példány sorszám/
címzett

időpontja/módja

22. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

........................................................
szerv megnevezése
Fnyt. számú:
BELSŐ ÁTADÓKÖNYV
Ez a belső átadókönyv: ......., azaz .................. számozott lapot tartalmaz.
Megnyitva: ............................................. (dátum)
Lezárva: ....................................... (dátum)
P. H.
......................................................
titkos ügykezelő

Sorszám

Iktatószám

Minősítési szint

Példánysorszám

Terjedelem

Címzett

Átvétel igazolása

Visszavétel igazolása

Átvevő neve és aláírása, saját
kezűleg írt dátummal

Visszavevő neve és aláírása, saját
kezűleg írt dátummal


 

 

 

 

 




 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

23. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

Rendőri szerv megnevezése

Rendőri szerv logója
(ha van)

Nyt. szám:
FUTÁRJEGYZÉK
a továbbításra kerülő minősített adathordozókról
A címzett szervezet megnevezése:

Sorszám

Iktatószám

Minősítési szint

Példánysorszám

Kezelési bejegyzés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az átadás dátuma és időpontja:

Az átvétel dátuma és időpontja:

.........................................................
(átadó neve és aláírása)
P. H.

.........................................................
(átvevő neve és aláírása)
P. H.

Készült: 3 példányban
1 pld.: 1 lap
Kapják: 1. sz. pld. címzett (az átvétel igazolása után visszaküldendő a feladónak)
2. sz. pld. Címzett
3. sz. pld. a feladónál marad az 1. sz. pld. visszaérkezéséig, utána megsemmisítendő

24. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

Fnyt. sz.: ....................................

 

Szerv megnevezése: ..........................................

 

ELEKTRONIKUS ADATHORDOZÓK NYILVÁNTARTÁSA

 

Megnyitva: .................... Lezárva: ......................

 

Ezen Nyilvántartás ........., azaz

.......................................................................

számozott lapot tartalmaz.

 

 

 

....................., ........... év ................ hó ...... nap

 

......................................................
aláírás

Ssz.

Elektronikus adathordozó
típusa

Adathordozó
kapacitása

Legmagasabb
minősítési szint

Leghosszabb
érvényességi idő

KIADÁS

Visszavétel
dátuma

Megsemmisítési jkv. száma

Dátum

Ügyintéző név szerinti nyilvántartó karton száma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

25. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

Az adathordózó típusa: …………………….
Az adathordozó kapacitása: ………………..
Használatba véve: …………………………..
KÍSÉRŐLAP
a ………. számú elektronikus adathordozóhoz

Ssz.

Előadói munkakönyv száma

Készítő szerv megnevezése

Példányszám

Minősítési
szint

Minősítő neve, rendfokozata

Különleges kezelési
jelzés

Adatállomány neve

Fogadó szerv megnevezése

Megsemmisítési
jegyzőkönyv
száma

Írásvédett

Megjegyzés

Készítő szerv Iktatószáma

Érvényességi idő

Minősítő beosztása

Adatállomány
mérete

Fogadó szerv iktatószáma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

26. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

..............................................................
szerv megnevezése
Nyt. szám: ..................
Megsemmisítési jegyzőkönyv
Készült: .........................................

Sorszám


Iktatószám


Minősítési
szint


Példánysorszám


Terjedelem


Megjegyzés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lezárva: 20... .....................................                                        ...........................................................
                                                            titkos ügykezelő aláírása

Az ......-...... sorszámon felsorolt adathordozók megsemmisítését engedélyezem.
Budapest, 20... ............................

P. H.

................................................................................................................
a minősített adatot kezelő szerv vezetője vagy a biztonsági vezető aláírása

Az .... -.... sorszámon felsorolt adathordozókat a mai napon .................................................................. helyiségben zúzógépen megsemmisítettük.
Budapest, 20... ............................

.........................................................
titkos ügykezelő aláírása

bizottsági tag neve: ...................................................... aláírása: .........................................
bizottsági tag neve: ...................................................... aláírása: .........................................

Készült: 1 példányban
Egy pld.: 1 lap
Kapja: Irattár

P. H.

27. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

Személyi biztonsági tanúsítványok és felhasználói engedélyek nyilvántartása

Ssz.

Név, rendfokozat

Szolgálati hely

Beosztás

AH ellenőrzés

Minősítési szint

Jogosultság terjedelme

Szintje

Érvényességi
ideje

a)

b)

c)

d)

e)

f)

g)

h)

i)

j)

k)

l)

m)

n)

o)

p)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiadás ideje

Személyi biztonsági tanúsítvány /
Felhasználói engedély száma

Jogosultság megszűnése

Ideje

Irat száma

Oka

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

28. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

Fnyt. sz.: ………………………………
Szerv megnevezése: …………………………………...
BEÉRKEZŐ
FUTÁRJEGYZÉKEK
NYILVÁNTARTÁSA
Megnyitva: ………………. Lezárva: ………………….
Ezen Nyilvántartás………., azaz
………………………………………………
számozott lapot tartalmaz.
…………….., 20.. ……………. …..

        …………………………….
        aláírás

Sorszám

Futárjegyzék listaszáma

Lapszám

Futárjegyzék
átvételének ideje


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 

29. melléklet a 25/2013. (VI. 28.) ORFK utasításhoz

Fnyt. sz.: ………………………………

 

Szerv megnevezése: …………………………………...

 

 

KIMENŐ
FUTÁRJEGYZÉKEK
NYILVÁNTARTÁSA

 

 

 

 

Megnyitva: ……………….. Lezárva: ………………….

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezen Nyilvántartás………, azaz

 

………………………………………………

 

számozott lapot tartalmaz.

 

 

 

…………….., 20.. ……………. …..

 

        …………………………….
        aláírás

Sorszám

Futárjegyzék listaszáma

Lapszám

Futárjegyzék
átadásának ideje


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 


 

 

 

1

Az utasítást a 34/2019. (IX. 26.) ORFK utasítás 170. pontja hatályon kívül helyezte 2019. október 1. napjával.

2

Az 1. pont b) alpontja a 25/2016. (X. 6.) ORFK utasítás 54. pontjával megállapított, a 38/2016. (XII. 29.) ORFK utasítás 31. pontja szerint módosított szöveg.

3

A 3. pont a) alpontja a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 84. pontjával megállapított szöveg.

4

A 4. pont a) alpontja a 25/2016. (X. 6.) ORFK utasítás 55. pontjával megállapított szöveg.

5

A 6. pont a 25/2016. (X. 6.) ORFK utasítás 56. pontja szerint módosított szöveg.

6

A 33. pont d) alpontja az 59/2013. (XII. 21.) ORFK utasítás 95. pontjával megállapított szöveg.

7

A 49. pont a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 85. pontja szerint módosított szöveg.

8

A 62. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére