• Tartalom

256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelet

256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelet

egyes egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók illetmény- vagy bérnövelésének, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól

2021.04.22.

A Kormány az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény 28. § (3) bekezdés a) és b) pontjában,
a 12. §, a 17. § és a 9. melléklet tekintetében az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló 2005. évi XCV. törvény 32. § (4) bekezdés e) pont ea) alpontjában,
a 13–16. § és a 8. melléklet tekintetében a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (2) bekezdés a) pontjában,
a 18. § tekintetében a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény 5. § (5) bekezdésében és 77. § (1) bekezdés a) pontjában,
a 19–22. § és a 10. melléklet tekintetében az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény 28. § (3) bekezdés c) pontjában
kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó munkakörök

1. § (1) Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvényben (a továbbiakban: Eütev.) meghatározott egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó, az Eütev.

a) 11/A. § (4) bekezdése szerinti orvosi,

b) 11/A. § (5) bekezdése szerinti egészségügyi szakdolgozói és egyes egészségügyben dolgozói,

c) 11/A. § (6) bekezdése szerinti, felsőfokú végzettséggel betölthető, valamint

d) 11/A. § (6a) bekezdése szerinti gyógyszerészi

munkaköröket az 1. melléklet tartalmazza.

(2)1 Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény (a továbbiakban: Eszjtv.) hatálya alá nem tartozó foglalkoztatott esetében a munkáltató megállapítja, hogy az egészségügyi dolgozó vagy az egészségügyben dolgozó munkaköre, a munkakör tartalma, foglalkoztatási osztályba sorolása alapján melyik egészségügyi szolgálati munkakörnek feleltethető meg. Az 1. melléklet 5. pontjában foglalt munkakört betöltő foglalkoztatott az egészségügyi szakképesítéséhez igazodóan abban az esetben jogosult bérnövelésre, ha munkaköri feladataként egészségügyi tevékenységet legalább a munkaidejének felében végez.

(3)2 Az Eszjtv. hatálya alá nem tartozó, (1) és (2) bekezdés szerinti munkakörben alkalmazott foglalkoztatottak tekintetében az Eütev. 11/A. § (4) és (5) bekezdésének a végrehajtása során a foglalkoztatott munkabérét olyan módon kell megállapítani, mintha a foglalkoztatottra az Eszjtv. rendelkezései lennének irányadóak. Az Eszjtv. hatálya alá nem tartozó foglalkoztatottak esetében a jogviszonyban töltött idő számításánál az Eszjtv.-nek az egészségügyi szolgálati jogviszonyban töltött idő megállapítására vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a béremelésre tekintettel elvégzendő besorolás szempontjából jogviszonyban töltött időnek kell tekinteni az 1992. június 30-át követően, közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál, az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó munkakörben töltött időt is.

2. Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó ellátások, szolgáltatások

2. § (1) Az Eütev. 11/A. § (2) bekezdés a) pontjának a hatálya alá tartoznak a fekvő- vagy járóbeteg-szakellátáson kívül a következő egészségügyi szolgáltatások:

a) mentés,

b) betegszállítás,

c) vérellátás.

(1a)3 Az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően az Eütev. 11/A. § (2) bekezdés a) pontját kell alkalmazni a háziorvostan, valamint foglalkozásorvostan szakképzésben részt vevő, első szakorvosi szakképesítésüket megszerző személyekre.

(1b)4 Az (1) bekezdésen túlmenően az Eütev. 11/A. § (2) bekezdés a) pontját kell alkalmazni az érvényes finanszírozási szerződéssel rendelkező, kizárólag – ide nem értve a munkavállalói résztulajdont – az állam, a helyi önkormányzat, az egyházi jogi személy vagy a vallási tevékenységet végző szervezet tulajdonában vagy fenntartásában álló védőnői szolgáltató által foglalkoztatott védőnőkre.

(1c)5 Az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően az ágazati előmeneteli szabályokat kell alkalmazni az érvényes finanszírozási szerződéssel rendelkező alapellátó egészségügyi szolgáltatónál egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott egészségügyi dolgozókra is, ha az egészségügyi szolgáltató kizárólag – ide nem értve a munkavállalói résztulajdont – az állam, helyi önkormányzat vagy olyan egyházi jogi személy vagy vallási egyesület tulajdonában vagy fenntartásában áll, amely az Eszjtv. 1. § (8) bekezdése alapján úgy döntött, hogy az egészségügyi szolgáltatónál alkalmazni kell az Eszjtv.-t.

(2)6 Ha egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egészségügyi intézményben az 1. § (1) bekezdése szerinti munkakörben foglalkoztatott személy a munkaköre keretei között egészségügyi tevékenységnek nem minősülő tevékenységet is végez, vagy a fekvő- vagy járóbeteg-szakellátáson vagy az (1) bekezdés a)–c) pontjában foglalt ellátásokon, egészségügyi szolgáltatásokon kívül más ellátási formában vagy más egészségügyi szolgáltatás nyújtásában is részt vesz, rá az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályokat abban az esetben kell alkalmazni, ha a fekvő- vagy járóbeteg-szakellátás vagy az (1) bekezdés a)–c) pontjában foglalt ellátások, szolgáltatások nyújtása legalább a munkaideje felében történik.

(3) Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályokat kell alkalmazni arra az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező egészségügyi tevékenységet végző oktatóra, akit nem kizárólag oktatási, kutatási szakfeladaton, oktatási, kutatási tevékenység végzésére irányuló, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény felsőoktatásban való végrehajtásáról és a felsőoktatási intézményekben történő foglalkoztatás egyes kérdéseiről szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó munkakörben foglalkoztatnak.

(4)7 Az 1. § (1) és (3) bekezdése alkalmazásában a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományába tartozók esetében a munkaköröket a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.) egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló miniszteri rendeletben foglaltak szerint, az egészségügyi fegyvernemi (szakági) azonosítóval kell meghatározni.

(5) Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egészségügyi szolgáltatók jegyzékét a 2. melléklet tartalmazza.

(5a)8 Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó, (1b) bekezdés szerinti védőnői szolgáltatók és az (1c) bekezdés szerinti egészségügyi szolgáltatók jegyzékét a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (a továbbiakban: NEAK) a honlapján közzéteszi.

(6)9

2/A. 10 Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egészségügyi és egészségügyben dolgozók bérfejlesztése

2/A. §11 (1) Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó, az Eszjtv. 8. § (3) bekezdése szerinti egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy havi illetménye nem lehet kevesebb, mint az Eszjtv. 1. melléklete szerinti összeg.

(2) Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó, az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló egészségügyi szakdolgozó, védőnő havi illetménye nem lehet kevesebb, mint a 7. melléklet szerinti összeg.

(3) Az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló, egészségügyi szakdolgozó munkakörének fizetési fokozatba történő besorolását a 3. melléklet szerint szükséges elvégezni.

(4) Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó, az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló egészségügyben dolgozó havi illetménye nem lehet kevesebb, mint az Eszjtv. 8. § (2) bekezdése szerinti összeg.

2/B. §12 Az Eszjtv. hatálya alá nem tartozó, azonban az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó

a) orvos, szakorvos, fogorvos, szakfogorvos havi alapbére (garantált illetménye) nem lehet kevesebb, mint a 4. melléklet szerinti,

b) gyógyszerész, szakgyógyszerész havi alapbére (garantált illetménye) nem lehet kevesebb, mint az Eütev. 11/A. § (6a) bekezdése szerinti és az 5. melléklet szerinti együttes,

c) az 1. melléklet szerinti munkakörben foglalkoztatott, egyéb, nem egészségügyi egyetemi végzettséggel, valamint nem egészségügyi egyetemi végzettséggel és egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel rendelkező egészségügyi dolgozó havi alapbére (garantált illetménye) nem lehet kevesebb, mint az Eütev. 11/A. § (6) bekezdése szerinti és a 6. melléklet szerinti együttes,

d) egészségügyi szakdolgozó, védőnő és egészségügyben dolgozó havi alapbére (garantált illetménye) nem lehet kevesebb, mint a 7. melléklet szerinti,

e) az 1. melléklet szerinti munkakörben foglalkoztatott, egyéb, nem egészségügyi főiskolai végzettséggel rendelkező egészségügyi dolgozó havi alapbére (garantált illetménye) nem lehet kevesebb, mint az Eütev. 11/A. § (6) bekezdése szerinti és a 8. melléklet szerinti együttes

összeg.

2/C. §13 (1)14 Az ügyeleti díj, az Eütev. 14/B. §-a szerinti pótlék, a készenléti díj, valamint a rendkívüli munkavégzés bérpótléka (a továbbiakban együtt: mozgóbér elemek) számítási alapja a 2/A. § és a 2/B. § szerinti alapbér, garantált illetmény, alapilletmény összege.

(1a)15 A mozgóbér elemek számítási alapja az egyes, az egészségügyi katonák és az egészségügyi honvédelmi alkalmazottak jogállására vonatkozó veszélyhelyzeti szabályokról szóló 601/2020. (XII. 18.) Korm. rendelet 5. § (3)–(3b) bekezdése, valamint 10. § (3)–(3b) bekezdése szerinti illetmény.

(2) Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok alapján járó, a 2/A. és 2/B. § szerinti illetmény-, illetve bértáblák változása miatti alapbér (garantált illetmény) növekedést a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény és a Hjt. alkalmazásában a távolléti díj számítása során, továbbá az Eszjtv. alkalmazásában a szolgálati elismerés számítása során figyelembe kell venni.

(3) A 2/A. § és 2/B. § szerinti illetmény-, illetve bértáblák változása miatti alapbér (garantált illetmény) növekedés a foglalkoztatottat a munkáltató egyoldalú döntése alapján, az alapbérén (garantált illetményén) felül megillető juttatás – különösen illetménykiegészítés – terhére, annak visszavonásával vagy csökkentésével nem biztosítható.

(4) Részmunkaidő esetén az Eütev. 11/A. §-a szerinti és a 2/A. és 2/B. § szerinti alapbér (garantált illetmény) a munkaidő teljes munkaidőhöz viszonyított arányában jár.

(5) A védőnő havi alapbére (garantált illetménye) magában foglalja az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendeletben meghatározott védőnői kiegészítő pótlékot.

2/D. §16 (1) Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egészségügyi szakdolgozót a (2)–(4) bekezdésben meghatározottak szerint pótlék illeti meg. Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egészségügyi szakdolgozót megillető pótlék számításának alapja bruttó húszezer forint.

(2) A járóbeteg- és fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézetben – ideértve az Országos Vérellátó Szolgálatot – a pótlék mértéke legalább

a) a pótlékalap 150%-a

aa) aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályon dolgozó szakasszisztens, ápoló intenzív terápiás pótléka,

ab) traumatológiai osztályon három műszakos munkahelyen foglalkoztatott ápoló traumatológiai pótléka,

ac) műtőben foglalkoztatott műtős szakasszisztens asszisztensi pótléka,

b) a pótlékalap 120%-a:

ba) röntgenben dolgozó asszisztens diagnosztikai pótléka,

bb) röntgengépjavító műszerész diagnosztikai pótléka,

bc) diagnosztikai laboratóriumban diagnosztikai tevékenységet végző asszisztens diagnosztikai pótléka,

bd) boncolást végző boncmester, boncsegéd infektológiai pótléka,

be) vér és vérkészítmény előállítását végző asszisztens infektológiai pótléka,

bf) fertőző beteget ellátó, valamint pulmonológiai gondozóban foglalkoztatott egészségügyi szakdolgozó infektológiai pótléka,

bg) pszichiátriai osztályon, pszichiátriai, addiktológiai gondozóban dolgozó ápoló pszichiátriai pótléka,

bh) műszakbeosztástól függetlenül, a három műszakos munkahelyen ápolási tevékenységet végző ápolási pótléka,

bi) az Országos Mentőszolgálat kivonuló állománya sürgősségi pótléka,

bj) szülészeti osztályon foglalkoztatott szülésznő asszisztensi pótléka,

bk) műtőssegéd asszisztensi pótléka,

bl) mosodában, teljes munkaidőben a szennyes ruhák átvételét végző infektológiai pótléka,

c) a pótlékalap 36%-a valamennyi asszisztensi és szakasszisztensi képesítéssel rendelkező (szak)asszisztensi munkakörben dolgozó asszisztensi pótléka esetében.

(3) A (2) bekezdésben felsorolt pótlékok egymás mellett nem folyósíthatók.

(4) Az országos feladatot ellátó, országos és állami intézetekben, az önkormányzatok által fenntartott gyógyító-megelőző ellátást és fekvőbeteg-ellátást biztosító intézményekben szervezeti egységek, részlegek vezető beosztású egészségügyi szakdolgozóját a pótlékalap 100%-a illeti meg.

(5) Az az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló egészségügyi szakdolgozó, akinek 2020. december 31-ig főtanácsosi, főmunkatársi, tanácsosi, valamint munkatársi címet adományoztak, jogosult címpótlékra. A pótlék mértéke

a) munkatársi cím esetén a pótlékalap huszonöt százaléka,

b) tanácsosi cím esetén a pótlékalap ötven százaléka,

c) főmunkatársi cím esetén a pótlékalap hetvenöt százaléka,

d) főtanácsosi cím esetén a pótlékalap száz százaléka.

(6) Idegennyelvtudási pótlékra jogosult az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló szakdolgozó, ha olyan munkakört tölt be, amelyben a magyar nyelv mellett meghatározott idegen nyelv rendszeres használata indokolt.

(7) A munkáltatónál az idegennyelvtudási pótlékra jogosító idegen nyelveket és munkaköröket a munkáltató állapítja meg.

(8) A pótlék megállapításának további feltétele, hogy a meghatározott idegen nyelvből a szakdolgozó állami nyelvvizsga eredményes letételét igazoló bizonyítvánnyal vagy azzal egyenértékű igazolással rendelkezzék.

(9) A pótlék mértéke

a) középfokú nyelvvizsga esetén a pótlékalap ötven százaléka,

b) felsőfokú nyelvvizsga esetén a pótlékalap száz százaléka.

(10) Ha az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló egészségügyi szakdolgozónak a munkaköre ellátásához a besorolás alapjául szolgáló iskolai végzettség, illetve szakképesítés, szakképzettség mellett a kinevezésében feltüntetett további szakképesítésre, szakképzettségre vagy azzal jogszabályban egyenértékűnek elismert képesítésre is szükség van, és azzal az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló egészségügyi szakdolgozó rendelkezik, az illetménye

a) egy további szakképesítés esetén legalább 5%-kal,

b) kettő vagy több további szakképesítés esetén legalább 8%-kal növekszik.

Az illetménynövekedés feltétele, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló egészségügyi szakdolgozó a további szakképesítését munkaidejének legalább 10%-ában hasznosítja.

3. 17 Az egészségügyi dolgozók bérkiegészítéséhez kapcsolódó támogatás igénylése és mértéke

3. §18 (1) Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egészségügyi dolgozót vagy egészségügyben dolgozót foglalkoztató egészségügyi szolgáltató a 2/A. § (1) és (2) bekezdése vagy 2/B. § szerint meghatározott alapbérben (garantált illetményben) részesülő dolgozójának az alapbéréhez (garantált illetményéhez) és annak szociális hozzájárulási adójához, valamint a béremelésre eső mozgóbér elemek biztosításához és annak szociális hozzájárulási adójához kapcsolódóan támogatásra jogosult.

(1a)19 Az Eszjtv. 8. § (3) bekezdés szerinti egészségügyi dolgozókra tekintettel a mozgóbér elemek biztosításához járó támogatás összege nem haladhatja meg az Eütev. 13/B–14/B. § alapján mozgóbérre adható minimum összegét.

(2) Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó védőnőt foglalkoztató védőnői szolgáltató a 2/A. § (2) bekezdése szerint meghatározott illetményben részesülő dolgozójának illetményéhez és annak szociális hozzájárulási adójához kapcsolódóan támogatásra jogosult.

(3) Az egészségügyi szolgáltató, valamint a védőnői szolgáltató a támogatásra az után a foglalkoztatott után jogosult, aki a 2/A. vagy 2/B. § szerinti alapbérre (garantált illetményre) jogosult.

3/A. §20 (1) Az egészségügyi szolgáltató részére a 2/A. § (1) bekezdése szerinti alapbéremeléshez kapcsolódó támogatás havi mértéke 2021. január hónaptól megegyezik a 2021. január 1-jén hatályos 9. mellékletben szereplő és az azt terhelő mindenkori szociális hozzájárulási adó összegével emelt összeggel, valamint az alapbér emelkedésre eső mozgóbér elemek (mozgóbér különbözet) és az azokat terhelő mindenkori szociális hozzájárulási adó összegével emelt összeggel.

(2) Az egészségügyi szolgáltató, a védőnői szolgáltató részére a 2/A. § (2) bekezdése, vagy a 2/B. § d) pontja szerinti alapbéremeléshez kapcsolódó támogatás havi mértéke 2020. november hónaptól megegyezik a 2020. november 1-jén hatályos 15. mellékletben szereplő támogatási összeg és az azt terhelő mindenkori szociális hozzájárulási adó összegével emelt összeggel, valamint az alapbér emelkedésre eső mozgóbér elemek (mozgóbér különbözet) és az azokat terhelő mindenkori szociális hozzájárulási adó összegével emelt összeggel.

(3) A védőnői szolgáltató részére a (2) bekezdésben foglaltakon túl a támogatás mértéke megegyezik a védőnő alapbérébe beépített kiegészítő pótlékra eső mindenkori szociális hozzájárulási adó összegével.

(4) Az alapellátásban részt vevő egészségügyi szolgáltató részére a 2/A. § (2) bekezdése szerinti alapbéremeléshez kapcsolódó támogatás havi mértéke 2021. január hónaptól megegyezik a 2021. január 1-jén hatályos 10. mellékletben szereplő támogatási összeg és az azt terhelő mindenkori szociális hozzájárulási adó összegével emelt összeggel, valamint az alapbér emelkedésre eső mozgóbér elemek (mozgóbér különbözet) és az azokat terhelő mindenkori szociális hozzájárulási adó összegével emelt összeggel.

(5) Az (1), (2) és (4) bekezdés szerinti mozgóbér különbözet számítási alapja az esedékes új alapbéremelés alapján számított alapbérek és a 2017. november 9-én hatályos alapbérek alapján számított mozgóbérek különbözete.

3/B. §21 (1) Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó védőnőt foglalkoztató védőnői szolgáltató a 2/A. § (6) bekezdése szerint meghatározott alapbérben (garantált illetményben) részesülő dolgozójának a 2020. január hónaptól számfejtésre kerülő alapbéréhez (garantált illetményéhez) és annak szociális hozzájárulási adójához kapcsolódóan támogatásra jogosult.

(2) A védőnői szolgáltató a támogatásra az után a foglalkoztatott után jogosult, aki a 2/A. § (6) bekezdése szerinti alapbérre (garantált illetményre) jogosult.

(3) A védőnői szolgáltató részére az alapbéremeléshez kapcsolódó támogatás havi mértéke 2020. január hónaptól megegyezik a 2020. január 1-jén hatályos 15. mellékletben szereplő és az azt terhelő mindenkori szociális hozzájárulási adó összegével emelt összeggel, valamint a védőnő alapbérébe beépített kiegészítő pótlékra eső mindenkori szociális hozzájárulási adó összegével.

3/C. §22 (1) Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egészségügyi szakdolgozót vagy egészségügyben dolgozót foglalkoztató egészségügyi szolgáltató a 2/A. § (4) és (5) bekezdése szerint meghatározott alapbérben (garantált illetményben) részesülő dolgozójának a 2020. november hónaptól számfejtésre kerülő alapbéréhez (garantált illetményéhez) és annak szociális hozzájárulási adójához, valamint az alapbéremelésre eső mozgóbér elemek biztosításához és annak szociális hozzájárulási adójához kapcsolódóan támogatásra jogosult.

(2) Az egészségügyi szolgáltató a támogatásra az után a foglalkoztatott után jogosult, aki a 2/A. § (4) és (5) bekezdése szerinti alapbérre (garantált illetményre) jogosult.

(3) Az egészségügyi szolgáltató részére az alapbéremeléshez kapcsolódó támogatás havi mértéke 2020. november hónaptól megegyezik a 2020. november 1-jén hatályos 15. mellékletben szereplő támogatási összeg és az azt terhelő mindenkori szociális hozzájárulási adó összegével emelt összeggel.

(4) Az (1) bekezdés szerinti mozgóbér elemek biztosítása érdekében igényelhető támogatás összege megegyezik 2020. november hónaptól a 2020. november 1-jén hatályos 15. melléklet szerinti emelt támogatásra (a 2020. november 1-jén hatályos alapbérek és a 2017. november 9-én hatályos alapbérek alapján számított mozgóbér különbözete), illetve az alapbér emelkedésre eső mozgóbér elemek és az azokat terhelő mindenkori szociális hozzájárulási adó összegével emelt összeggel.

3/D. §23 (1) Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó védőnőt foglalkoztató védőnői szolgáltató a 2/A. § (6) bekezdése szerint meghatározott alapbérben (garantált illetményben) részesülő dolgozójának a 2020. november hónaptól számfejtésre kerülő alapbéréhez (garantált illetményéhez) és annak szociális hozzájárulási adójához kapcsolódóan támogatásra jogosult.

(2) A védőnői szolgáltató a támogatásra az után a foglalkoztatott után jogosult, aki a 2/A. § (6) bekezdése szerinti alapbérre (garantált illetményre) jogosult.

(3) A védőnői szolgáltató részére az alapbéremeléshez kapcsolódó támogatás havi mértéke 2020. november hónaptól megegyezik a 2020. november 1-jén hatályos 15. mellékletben szereplő támogatási összeg és az azt terhelő mindenkori szociális hozzájárulási adó összegével emelt összeggel, valamint a védőnő alapbérébe beépített kiegészítő pótlékra eső mindenkori szociális hozzájárulási adó összegével.

4. §24 (1) Az egészségügyi szolgáltató munkáltató a 3/A. § szerinti támogatás iránti igényét a NEAK által meghatározott, elektronikusan kitölthető kérelem formájában nyújthatja be legkésőbb az esedékes új alapbéremelés első hónapjának 20. napjáig. Az egészségügyi szolgáltató munkáltató a foglalkoztatási adatokban, illetve a támogatási összegben bekövetkezett változás esetén köteles a megállapított támogatásra korrekciós igényt benyújtani minden hónap 10. napjáig, a NEAK által meghatározott adatszolgáltatási formátumban. A munkáltató a korrekciós igényt a tárgyhavi munkáltatói foglalkoztatási adatok alapján nyújtja be.

(2) A 3/A. § szerint megállapított támogatási összeget a NEAK először az esedékes új alapbéremelést követő hónap 5. napjáig, majd ezt követően havonta utalványozza a munkáltatónak.

(3) A támogatás kizárólag az esedékes új alapbéremelés hónapjától alkalmazandó béremelésre, az ahhoz kapcsolódó mozgóbér elemek összegére, valamint az azokra tekintettel ténylegesen megfizetett szociális hozzájárulási adóhoz használható fel. A támogatás terhére az e rendeletben foglalt jogcímeken túl más jogcímen kifizetés nem teljesíthető.

(4) A támogatás fedezetéül az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 5. számú melléklete szerinti egészségügyi dolgozók 2018–2021. évi béremelésének fedezete előirányzat szolgál.

4/A. §25 (1) Az adó- és járulékváltozások ellentételezésére szolgáló, a foglalkoztatottat a Kormány rendelete alapján megillető kompenzáció mértékének kiszámításához szükséges, az Eütev. 11/A. § (4) és (5) bekezdése szerinti munkakörben foglalkoztatott egészségügyi dolgozókat érintő, 2017. november 1-jétől hatályos illetmény- vagy bérnövelés közterhekkel csökkentett összegeit a 11. melléklet tartalmazza.

(2) A 2017. november 1-jétől az (1) bekezdés szerinti kompenzáció mértékének kiszámításához szükséges, a 9. melléklet alapján megállapított összegeket a 12. melléklet tartalmazza.

4/B. §26 (1)27 Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egészségügyi dolgozót vagy egészségügyben dolgozót foglalkoztató egészségügyi szolgáltató a 2/A. § szerint meghatározott alapbérben (garantált illetményben) részesülő dolgozójának a 2018. január hónaptól számfejtésre kerülő alapbéréhez (garantált illetményéhez) és annak szociális hozzájárulási adójához, valamint a béremelésre eső mozgóbér elemek biztosításához és annak szociális hozzájárulási adójához kapcsolódóan támogatásra jogosult.

(2) Az egészségügyi szolgáltató a támogatásra az után a foglalkoztatott után jogosult, aki a 2/A. § szerinti alapbérre (garantált illetményre) jogosult.

(3) Az egészségügyi szolgáltató részére az alapbéremeléshez kapcsolódó támogatás havi mértéke megegyezik a 13. mellékletben szereplő összeggel, amely tartalmazza az azt terhelő szociális hozzájárulási adó összegét is.

(4) Az (1) bekezdés szerinti mozgóbér elemek biztosítása érdekében igényelhető támogatás összege megegyezik a 13. melléklet szerinti alapbér emelkedésre eső mozgóbér elemek összegével és az azokat terhelő szociális hozzájárulási adó összegével.

(5)28 Az egészségügyi szolgáltató munkáltatónak járó (3) és (4) bekezdés szerinti támogatás mértékét a NEAK a 2017. novemberi munkáltatói végleges támogatási igények alapján állapítja meg, és a miniszter részére jóváhagyásra megküldi. Az egészségügyi szolgáltató munkáltató jogosult a megállapított támogatásra korrekciós igényt benyújtani minden hónap 10. napjáig a miniszter által meghatározott adatszolgáltatási formátumban. Az egészségügyi szolgáltató munkáltató a korrekciós igényt a tárgyhavi munkáltatói foglalkoztatási adatok alapján nyújthatja be.

(6) A megállapított támogatási összeget – a miniszter jóváhagyása alapján – a NEAK először 2018. február 5-éig, majd ezt követően havonta utalványozza a munkáltatónak. A támogatás fedezetéül az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 5. számú melléklete szerinti Egészségügyi dolgozók 2018. évi béremelésének fedezete előirányzat szolgál. Az egészségügyi szolgáltató munkáltató az ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó foglalkoztatott részére a 2018. január hónapra alkalmazható bérnövekedés különbözetét 2018. február 20-áig kifizeti.

(7)29 A támogatás kizárólag a 2018. január hónaptól alkalmazandó béremelésre, az ahhoz kapcsolódó mozgóbér elemek összegére, valamint az azokra tekintettel ténylegesen megfizetett szociális hozzájárulási adóhoz használható fel. A támogatás terhére az e rendeletben foglalt jogcímeken túl más jogcímen kifizetés nem teljesíthető.

(8)30

(9)31 A munkáltató a tárgyévben ténylegesen kifizetett összegekről a tárgyévet követő március 31-ig köteles elszámolni a NEAK által meghatározott módon. Az elszámolás módját a NEAK honlapján legkésőbb a tárgyévet követő március 15-ig közzéteszi.

(10)32 A NEAK a munkáltató által igényelt, de a bérnövekedés biztosítására fel nem használt támogatási összeget a (9) bekezdés szerinti elszámolási időpontot követően a munkáltató teljesítményfinanszírozásából egy vagy több részletben levonja. Ha a munkáltató teljesítményfinanszírozása a jogosulatlanul igénybe vett vagy felhasznált támogatás összegének levonására nem nyújt fedezetet, azt a munkáltató a NEAK felszólítására köteles visszafizetni.

(11) A NEAK a munkáltatónál keletkezett többletigényre utólagosan bérkiegészítés támogatást nem utalványoz.

4/C. §33 Az adó- és járulékváltozások ellentételezésére szolgáló, a foglalkoztatottat a Kormány rendelete alapján megillető kompenzáció mértékének kiszámításához szükséges, az Eütev. 11/A. § (5) bekezdése szerinti munkakörben foglalkoztatott egészségügyi dolgozókat érintő, 2018. január 1-jétől hatályos illetmény- vagy bérnövelés közterhekkel csökkentett összegeit a 14. melléklet tartalmazza.

4/D. §34 (1) Az egészségügyi szolgáltató munkáltató a 3. § (3) és (4) bekezdése szerinti támogatás iránti igényét, valamint a védőnői szolgáltató munkáltató a 4. § (3) bekezdése szerinti támogatás iránti igényét a NEAK által meghatározott, elektronikusan kitölthető kérelem formájában nyújthatja be legkésőbb 2019. június 30-áig. Az egészségügyi szolgáltató munkáltató és a védőnői szolgáltató munkáltató (a továbbiakban együtt: munkáltató) a foglalkoztatási adatokban, illetve a támogatási összegben bekövetkezett változás esetén köteles a megállapított támogatásra korrekciós igényt benyújtani minden hónap 10. napjáig a NEAK által meghatározott adatszolgáltatási formátumban. A munkáltató a korrekciós igényt a tárgyhavi munkáltatói foglalkoztatási adatok alapján nyújtja be.

(2) A 3. és 4. § szerint megállapított támogatási összeget a NEAK először 2019. augusztus 5-éig, majd ezt követően havonta utalványozza a munkáltatónak. A támogatás fedezetéül az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 5. számú melléklete szerinti egészségügyi dolgozók 2019. évi béremelésének fedezete előirányzat szolgál.

(3) A támogatás kizárólag a 2019. július hónaptól alkalmazandó béremelésre, az ahhoz kapcsolódó mozgóbér elemek összegére, valamint az azokra tekintettel ténylegesen megfizetett szociális hozzájárulási adóhoz használható fel. A támogatás terhére az e rendeletben foglalt jogcímeken túl más jogcímen kifizetés nem teljesíthető.

4/E. §35 Az adó- és járulékváltozások ellentételezésére szolgáló, a foglalkoztatottat a Kormány rendelete alapján megillető kompenzáció mértékének kiszámításához szükséges, az Eütev. 11/A. § (5) bekezdése szerinti munkakörben foglalkoztatott egészségügyi dolgozókat érintő, 2019. július 1-jétől hatályos illetmény- vagy bérnövelés közterhekkel csökkentett összegeit a 16. melléklet tartalmazza.

4/F. §36 (1) Az egészségügyi szolgáltató munkáltató a 3/A. § (3) és (4) bekezdése szerinti támogatás iránti igényét, valamint a védőnői szolgáltató munkáltató a 3/B. § (3) bekezdése szerinti támogatás iránti igényét a NEAK által meghatározott, elektronikusan kitölthető kérelem formájában nyújthatja be legkésőbb 2020. január 24-ig. Az egészségügyi szolgáltató munkáltató és a védőnői szolgáltató munkáltató (a továbbiakban együtt: munkáltató) a foglalkoztatási adatokban, illetve a támogatási összegben bekövetkezett változás esetén köteles a megállapított támogatásra korrekciós igényt benyújtani minden hónap 10. napjáig, a NEAK által meghatározott adatszolgáltatási formátumban. A munkáltató a korrekciós igényt a tárgyhavi munkáltatói foglalkoztatási adatok alapján nyújtja be.

(2) A 3/A. § és 3/B. § szerint megállapított támogatási összeget a NEAK először 2020. február 3-áig, majd ezt követően havonta utalványozza a munkáltatónak. A támogatás fedezetéül az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 5. számú melléklete szerinti egészségügyi dolgozók 2018–2020. évi béremelésének fedezete előirányzat szolgál.

(3) A támogatás kizárólag a 2020. január hónaptól alkalmazandó béremelésre, az ahhoz kapcsolódó mozgóbér elemek összegére, valamint az azokra tekintettel ténylegesen megfizetett szociális hozzájárulási adóhoz használható fel. A támogatás terhére az e rendeletben foglalt jogcímeken túl más jogcímen kifizetés nem teljesíthető.

4/G. §37 (1) Az egészségügyi szolgáltató munkáltató a 3/C. § (3) és (4) bekezdése szerinti támogatás iránti igényét, valamint a védőnői szolgáltató munkáltató a 3/D. § (3) bekezdése szerinti támogatás iránti igényét a NEAK által meghatározott, elektronikusan kitölthető kérelem formájában nyújthatja be legkésőbb 2020. november 23-ig. A munkáltató a foglalkoztatási adatokban, illetve a támogatási összegben bekövetkezett változás esetén köteles a megállapított támogatásra korrekciós igényt benyújtani minden hónap 10. napjáig, a NEAK által meghatározott adatszolgáltatási formában. A munkáltató a korrekciós igényt a tárgyhavi munkáltatói foglalkoztatási adatok alapján nyújtja be.

(2) A 3/C. és 3/D. § szerinti támogatási összeget a NEAK először 2020. november 30-áig, majd ezt követően havonta utalványozza a munkáltatónak. A támogatás fedezetéül az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 5. számú melléklete szerinti egészségügyi dolgozók 2018–2020. évi béremelésének fedezete előirányzat szolgál.

(3) A támogatás kizárólag a 2020. november hónaptól alkalmazandó alapbéremelésre, az ahhoz kapcsolódó mozgóbér elemek összegére, valamint az azokra tekintettel ténylegesen megfizetett szociális hozzájárulási adóhoz használható fel. A támogatás terhére az e rendeletben foglalt jogcímeken túl más jogcímen kifizetés nem teljesíthető.

4. 38 Elszámolás és ellenőrzés

5. § (1)39 A munkáltató a részére tárgyévben utalványozott összegekről a tárgyévet követő március 31-ig köteles elszámolni a NEAK által meghatározott módon. Az elszámolás módját a NEAK honlapján legkésőbb a tárgyévet követő március 15-ig közzéteszi.

(1a)40 A NEAK a munkáltató által igényelt, de a bérnövekedés biztosítására fel nem használt támogatási összeget az (1) bekezdés szerinti elszámolási időpontot követően a munkáltató teljesítményfinanszírozásából egy vagy több részletben levonja. Ha a munkáltató teljesítményfinanszírozása a jogosulatlanul igénybe vett vagy felhasznált támogatás összegének levonására nem nyújt fedezetet, azt a munkáltató a NEAK felszólítására köteles visszafizetni.

(1b)41 A NEAK a munkáltatónál keletkezett többletigényre utólagosan béremelési támogatást nem utalványoz.

(2) A NEAK a munkáltatónál keletkezett többletigényre utólagosan támogatást nem utalványoz.

(3) A NEAK a támogatás iránti igényt – az igénylés adattartalmát is ideértve –, valamint a ténylegesen megvalósított béremelést is ellenőrzi. A NEAK az ellenőrzés keretében annak adattartalmát érintően – hatáskörében eljárva – kiegészítő adatokat kérhet a munkáltatótól.

(4) Ha a NEAK ellenőrzése során megállapítja, hogy a munkáltató jogosulatlanul vett igénybe vagy használt fel támogatást, a jogosulatlanul igénybe vett vagy felhasznált támogatás összegét a tárgyhónapot követő hónapban esedékes teljesítményfinanszírozásból jogosult levonni. Ha a munkáltató teljesítményfinanszírozása a jogosulatlanul igénybe vett vagy felhasznált támogatás összegének levonására nem nyújt fedezetet, azt a munkáltató a NEAK felszólítására köteles visszafizetni.

(5) A támogatások elszámolásának utólagos – adott esetben helyszíni szemle útján történő – ellenőrzése céljából minden támogatásban részesített foglalkoztató köteles részletes – jogosult személyenkénti bontású – nyilvántartást vezetni az érintett egészségügyi dolgozók jogviszonyának típusáról, munkaidejéről, az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályokat érintő, munkavégzési kötelezettséggel nem járó időszakokról és azok jogcíméről, munkaköri és béradatairól.

5. Záró rendelkezések

6. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2013. július 15-én lép hatályba.

(2) A 7. § (2) bekezdése, a 18. §, valamint a 2. mellékletben foglalt táblázat 6., 36. és 143. pontja 2013. szeptember 1-jén lép hatályba.

7. § (1)42

(2)43

6. Átmeneti rendelkezések

8. §44 E rendeletnek az egyes egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók illetmény- vagy bérnövelésének, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelet módosításáról szóló 185/2021. (IV. 21.) Korm. rendelettel megállapított 2/C. § (1a) bekezdését 2021. március 1-jétől kell alkalmazni.

9. §45

10. §46

10/A. §47

11. §48

11/A. §49

11/B. §50

11/C. §51

11/D. §52

11/E. §53

11/F. §54

11/G. §55

11/H. §56

11/I. §57

11/J. §58

11/K. §59 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat A:262–266. mezőjében meghatározott egészségügyi szolgáltatónak 2020. november 1-jén jogviszonyban álló foglalkoztatottja az illetmény- vagy bérnövelésre 2020. november 1-jétől, de legfeljebb a munkáltatónál fennálló, az egészségügyi ágazati előmeneteli rendszer hatálya alá tartozó munkakörben történő foglalkoztatásának kezdő időpontjától jogosult.

(2) Az (1) bekezdés szerinti munkáltató illetmény- vagy bérnövelésre jogosult foglalkoztatottja részére az (1) bekezdés szerinti emelt összegű illetményt (bért) első alkalommal a 2020. november hónapra esedékes illetmény (bér) tekintetében kell megfizetni.

11/L. §60 E rendelet alkalmazásában 2021. március 1. napját megelőzően egészségügyi szolgálati jogviszony alatt közalkalmazotti jogviszonyt kell érteni.

11/M. §61 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat A:267–A:272 mezőjében meghatározott egészségügyi szolgáltatónak 2021. január 1-jén jogviszonyban álló foglalkoztatottja az illetmény- vagy bérnövelésre 2021. január 1-jétől, de legfeljebb a munkáltatónál fennálló, az egészségügyi ágazati előmeneteli rendszer hatálya alá tartozó munkakörben történő foglalkoztatásának kezdő időpontjától jogosult.

(2) Az (1) bekezdés szerinti munkáltató illetmény- vagy bérnövelésre jogosult foglalkoztatottja részére az (1) bekezdés szerinti emelt összegű illetményt (bért) első alkalommal a 2021. január hónapra esedékes illetmény (bér) tekintetében kell megfizetni.

7. A jogalkotásra vonatkozó európai uniós követelményekre utaló rendelkezések

12. §62

8. Módosító rendelkezések

13. §63

14. §64

15. §65

16. §66

17. §67

18. §68

19. §69

20. §70

21. §71

22. §72

1. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez

1. Az Eütev. 11/A. § (4) bekezdése szerinti orvosi munkakörök:

1.1. orvosvezető, orvos igazgató

1.2. vezető főorvos (osztály-, részleg-, rendelő)*

1.3. orvos

1.4. szakorvos

1.5. alorvos*

1.6. adjunktus*

1.7. főorvos*

1.8. fogorvos

1.9. fogszakorvos

2. Az Eütev. 11/A. § (5) bekezdése szerinti egészségügyi szakdolgozói és egyes egészségügyben dolgozói munkakörök:

2.1. osztályvezető főnővér**

2.2. osztályvezető főnővér-helyettes**

2.3. vezető ápoló*,**

2.4. vezető ápoló-helyettes**

2.5. vezető (asszisztens, műtős, szülésznő)*

2.6. főápoló/főnővér/klinikai, osztályos, részlegfelelős főnővér/főmadám/főműtős/nő (vezetői megbízás nélkül)

2.7. mentálhigiénés szakember

2.8. egyetemi okleveles ápoló/diplomás ápoló

2.9. általános ápoló

2.10. ápoló, csecsemő- és gyermekápoló

2.11. szakápoló

2.12. ápolási asszisztens

2.13. segédápoló

2.14. egyéb ápoló/szakápoló

2.15. asszisztens

2.16. szakasszisztens

2.17. segédasszisztens

2.18. egyéb asszisztens/szakasszisztens

2.19. laborasszisztens*

2.20. orvosdiagnosztikai laboratóriumi analitikai asszisztens

2.21. dietetikus

2.22. diétás nővér

2.23. rehabilitációs tevékenység terapeuta

2.24. gyógytornász

2.25. konduktor

2.26. szülésznő

2.27. védőnő/családgondozó védőnő

2.28. mentőtiszt

2.29. mentőápoló

2.30. mentő gépkocsivezető

2.31. szolgálatvezető

2.32. betegszállító/betegkísérő

2.33. beteghordó*

2.34. gondozó

2.35. segédgondozó

2.36. egyéb gondozó

2.37. radiográfus

2.38. szonográfus*

2.39. egészségügyi laboráns

2.40. optometrista

2.41. boncmester

2.42. boncsegéd

2.43. klinikai fogászati higiénikus

2.44. műtőtechnikus

2.45. műtőssegéd

2.46. gipszmester

2.47. gyógymasszőr, sportmasszőr

2.48. masszőr (fürdősmasszőr)

2.49. egészségügyi operátor

2.50.73 egészségügyi ügyvitelszervező***

2.51. laboráns, vegyésztechnikus

2.52. kardiotechnikus

2.53. fertőtlenítő sterilező

2.54. sterilizáló*

2.55. egészségnevelő

2.56. foglalkoztató

2.57. szociális munkás

2.58. szociális szervező

2.59. szociális ügyintéző

2.60. szociális gondozó

2.61. közegészségügyi és járványügyi felügyelő, okleveles népegészségügyi szakember

2.62. közegészségügyi járványügyi ellenőr

2.63. közegészségügyi felügyelő*,**

2.64. vezető közegészségügyi felügyelő*

2.65.74 ápolási igazgató

2.66.75 egészségügyi szakoktató

2.67.76 mentőhelikopter vezető

2.68.77 mentő-technikus

2.69.78 mentésirányító

2.70.79 mentésvezető

2.71.80 okleveles ápoló-mentőtiszt

2.72.81 orvosírnok

3. Az Eütev. 11/A. § (6) bekezdése szerinti, felsőfokú végzettséggel betölthető munkakörök:

3.1. pszichológus

3.2. klinikai szakpszichológus

3.3. laboratóriumi vegyész, vegyészmérnök, biológus

3.4. klinikai sugárfizikus, klinikai biokémikus, klinikai mikrobiológus, molekuláris biológiai diagnosztikus

3.5. gyógypedagógus

3.6. logopédus

3.7. mikrobiológus*

3.8.82 fizikus

3.9.83 kémikus

4. Az Eütev. 11/A. § (6a) bekezdése szerinti gyógyszerészi végzettséggel betölthető munkakörök:

4.1. főgyógyszerész*

4.2. gyógyszertárvezető*

4.3. gyógyszertárvezető helyettes*

4.4. gyógyszerész

4.5. szakgyógyszerész

5. Azon munkakörök, ahol az egészségügyi szakképesítéshez igazodóan szükséges a foglalkoztatott besorolása az 1–4. pont valamelyikébe:

5.1. főigazgató, igazgató

5.2. parancsnok*

5.3. parancsnok helyettes*

5.4.84

5.5. intézetvezető*

5.6. intézetvezető-helyettes (ápolási-helyettes)*

5.7. foglalkoztatásvezető

5.8. munkavezető, foglalkozásvezető


Jelmagyarázat:85

* = a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség egészségügyi intézményeiben foglalkoztatott közalkalmazottakra irányadó munkakör.

** = a Kjt. vhr. 17. §-ában említett fegyveres szerveknél foglalkoztatott közalkalmazottakra irányadó munkakör.

*** = felsőfokú végzettséggel rendelkező.

2. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez86

 

A

B

1.

Egészségügyi szolgáltató neve

Település

2.

„Az Ormánság Egészségéért” Nonprofit Kft.

Sellye

3.

„Hajdúböszörmény ESZ-V” Egészségügyi Szolgáltató és Vagyonkezelő Nonprofit Kft.

Hajdúböszörmény

4.

Albert Schweitzer Kórház – Rendelőintézet

Hatvan

5.

Állami Szívkórház Balatonfüred

Balatonfüred

6.

Almási Balogh Pál Kórház

Ózd

7.

Kaposvári Humánszolgáltatási Gondnokság

Kaposvár

8.

 

 

9.

Bács-Kiskun Megyei Kórház a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza

Kecskemét

10.

Bajai Szent Rókus Kórház

Baja

11.

Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

Budapest

12.

Balatonalmádi Kistérségi Egészségügyi Központ Közhasznú Nonprofit Kft.

Balatonalmádi

13.

Balatonfüredi Városi Szakorvosi Rendelőintézet

Balatonfüred

14.

Barcs Város Önkormányzata Járóbetegellátó Intézmények

Barcs

15.

Batthyány Kázmér Szakkórház

Kisbér

16.

Battonya Város Egészségügyi és Szociális Ellátó Szervezet

Battonya

17.

Békés Megyei Körös-menti Szociális Centrum

Mezőkovácsháza

18.

Békés Megyei Központi Kórház

Gyula

19.

Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő

Békés

20.

Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálat

Budapest

21.

 

 

22.

Bicskei Egészségügyi Központ Szolgáltató Nonprofit Kft.

Bicske

23.

Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ

Budapest

24.

Bodrogközi Járóbeteg Szakrendelő Nonprofit Kft.

Cigánd

25.

Bonyhádi Kórház és Rendelőintézet

Bonyhád

26.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

Miskolc

27.

Budai Irgalmasrendi Kórház

Budapest

28.

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Egészségügyi Szolgálata

Budapest

29.

Budapest Főváros XIX. Ker. Önkormányzat Kispesti Egészségügyi Intézete

Budapest

30.

Budapest Főváros XV. Kerületi Önkormányzat Egészségügyi Intézménye

Budapest

31.

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Dr. Nádor Ödön Egészségügyi Intézménye

Budapest

32.

Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat Egészségügyi Szolgálata

Budapest

33.

Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ

Budapest

34.

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata
Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat

Budapest

35.

Budapesti Szent Ferenc Kórház

Budapest

36.

Bugát Pál Kórház

Gyöngyös

37.

Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ

Berettyóújfalu

38.

Csenger Város Önkormányzat Népjóléti és Szociális Alapszolgáltatási Központ

Csenger

39.

Csolnoky Ferenc Kórház

Veszprém

40.

Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház

Szentes

41.

Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely–Makó

Hódmezővásárhely

42.

Csongrád Megyei Mellkasi Betegségek Szakkórháza

Deszk

43.

Csornai Margit Kórház

Csorna

44.

Csurgói Egészségügyi Centrum Szolgáltató Nonprofit Kft.

Csurgó

45.

Deák Jenő Kórház

Tapolca

46.

Debreceni Egyetem Klinikai Központ

Debrecen

47.

Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Kazincbarcikai Kórház Nonprofit Kft.

Kazincbarcika

48.

Dél-budai Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Kft.

Budapest

49.

Demecser Városi Önkormányzat

Demecser

50.

Dévaványa Város Önkormányzata

Dévaványa

51.

Dombóvári Szent Lukács Kórház

Dombóvár

52.

 

 

53.

Dr. Halász Géza Szakorvosi Rendelőintézet

Dabas

54.

Dr. Hetés Ferenc Szakorvosi Rendelőintézet

Lenti

55.

Dr. Kenessey Albert Kórház – Rendelőintézet

Balassagyarmat

56.

Dr. Kostyán Andor Rendelőintézet

Abony

57.

 

 

58.

Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény

Érd

59.

Dr. Szarka Ödön Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény

Csongrád

60.

Dr. Tábori Lajos Rendelőintézet

Nyergesújfalu

61.

Dr. Török Sándor Egészségügyi Központ

Balatonboglár

62.

Dunakeszi-SZTK Egészségügyi és Szociális Közhasznú Nonprofit Kft.

Dunakeszi

63.

Dunavecse Város Önkormányzat Dr. Kolozs Gergely Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Centrum és Szociális Intézmény

Dunavecse

64.

Csepreg Város Egészségháza

Csepreg

65.

Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság

Nyíregyháza

66.

Egészségügyi Alapellátó Intézmény

Vasvár

67.

Egészségügyi Központ

Füzesabony

68.

Egészségügyi Központ

Kunszentmiklós

69.

Egészségügyi Nonprofit Kft.

Fonyód

70.

Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet

Budapest

71.

Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet

Szerencs

72.

Ercsi Kistérség Járóbeteg-szakellátó Egészségügyi Központ Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft.

Ercsi

73.

Európa Egészségház-Baktalórántháza Nonprofit Zrt.

Baktalórántháza

74.

Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház

Székesfehérvár

75.

Felső-Szabolcsi Kórház

Kisvárda

76.

Ferencvárosi Egészségügyi Szolgáltató Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft.

Budapest

77.

URBS PRO PATIENTE Egészségügyi Fejlesztő és Üzemeltető Közhasznú Nonprofit Kft.

Pomáz

78.

Gazdasági-Mûszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezet

Szabadszállás

79.

Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet

Budapest

80.

 

 

81.

Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő

Pápa

82.

Gróf Tisza István Kórház

Berettyóújfalu

83.

Szent Kristóf Szakrendelő Újbudai Egészségügyi és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.

Budapest

84.

Sajószentpéteri Gyógyító-Megelőző Intézmény

Sajószentpéter

85.

Hajdúszoboszló Járóbeteg-ellátó Centrum

Hajdúszoboszló

86.

Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet

Budapest

87.

Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház

Hévíz

88.

Hőgyész Nagyközség Önkormányzata

Hőgyész

89.

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

Budapest

90.

INDIT Közalapítvány

Pécs

91.

Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház és Rendelőintézet

Budapest

92.

Jánoshalmi Kistérségi Egészségügyi Központ Nonprofit Közhasznú Kft.

Jánoshalma

93.

Jászberényi Szent Erzsébet Kórház

Jászberény

94.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház – Rendelőintézet

Szolnok

95.

Jávorszky Ödön Kórház

Vác

96.

Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ

Budapest

97.

Kanizsai Dorottya Kórház

Nagykanizsa

98.

 

 

99.

Karolina Kórház – Rendelőintézet

Mosonmagyaróvár

100.

Károlyi Sándor Kórház

Budapest

101.

Kátai Gábor Kórház

Karcag

102.

 

 

103.

Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház

Debrecen

104.

Kerekegyháza Város Önkormányzata

Kerekegyháza

105.

Keszthelyi Kórház

Keszthely

106.

 

 

107.

Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza

Kiskunhalas

108.

Kiskunmajsai Kistérségi Közszolgáltató Nonprofit Kft.

Kiskunmajsa

109.

Kisteleki Egészségügyi Központ Nonprofit Kft.

Kistelek

110.

Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet

Edelény

111.

Komlói Egészségcentrum, Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium Egészségügyi Központ

Komló

112.

Komlós Településszolgáltatási Kft.

Tótkomlós

113.

Koppány-Völgye Kistérség Egészségfejlesztő Központ Nonprofit Kft.

Tab

114.

 

 

115.

Városi Egészségügyi Központ Kunszentmárton

Kunszentmárton

116.

Kuthy Elek Egészségügyi Intézmény

Tiszafüred

117.

Lábatlan Város Önkormányzata

Lábatlan

118.

Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézménye

Lajosmizse

119.

LÉT.A.MED. Létavértesi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó és Szolgáltató Nonprofit Zrt.

Létavértes

120.

Lőrinc-Med Nonprofit Kft.

Szentlőrinc

121.

Lumniczer Sándor Kórház- Rendelőintézet

Kapuvár

122.

Mágocs Város Önkormányzata

Mágocs

123.

Magyar Imre Kórház

Ajka

124.

Magyar Légimentő Nonprofit Kft.

Budaörs

125.

Magyar Pünkösdi Egyház Hajnalcsillag Rehabilitációs Otthon

Dunaharaszti

126.

Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza

Budapest

127.

Margit Kórház (Pásztó)

Pásztó

128.

Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet

Eger

129.

Markusovszky Egyetemi Oktatókórház

Szombathely

130.

Mátrai Gyógyintézet

Mátraháza

131.

MÁV Kórház és Rendelőintézet Szolnok

Szolnok

132.

MAZSIHISZ Szeretetkórház

Budapest

133.

MEDI-AMB Nonprofit Közhasznú Kft.

Ibrány

134.

Mezőcsáti Kistérségi Egészségfejlesztő Központ Egészségügyi Szolgáltató Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft.

Mezőcsát

135.

Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet

Mezőtúr

136.

MH Egészségügyi Központ

Budapest

137.

 

 

138.

Misszió Egészségügyi Központ

Veresegyház

139.

Mohácsi Kórház

Mohács

140.

Móra-Vitál Térségi Egészségmegőrző és Szociális Nonprofit Közhasznú Kft.

Mórahalom

141.

 

 

142.

MRE KIMM Drogterápiás Otthon

Ráckeresztúr

143.

Nagyatádi Kórház

Nagyatád

144.

Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet

Nagykőrös

145.

 

 

146.

Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

Budapest

147.

Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézet

Oroszlány

148.

Nemzeti Népegészségügyi Központ

Budapest

149.

Országos Kórházi Főigazgatóság

Budapest

150.

Országos Klinikai Idegtudományi Intézet

Budapest

151.

Országos Korányi Pulmonológiai Intézet

Budapest

152.

 

 

153.

Országos Mentőszolgálat

Budapest

154.

Országos Onkológiai Intézet

Budapest

155.

Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet

Budapest

156.

Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet

Budapest

157.

Országos Sportegészségügyi Intézet

Budapest

158.

Országos Vérellátó Szolgálat

Budapest

159.

Paksi Gyógyászati Központ

Paks

160.

Szent Márton Járóbeteg Központ Nonprofit Közhasznú Kft.

Pannonhalma

161.

Parádfürdői Állami Kórház

Parádfürdő

162.

Pécs Megyei Jogú Város Egyesített Egészségügyi Intézmények Igazgatósága

Pécs

163.

Pécsi Tudományegyetem

Pécs

164.

Pécsvárad Város Önkormányzata

Pécsvárad

165.

Pest Megyei Flór Ferenc Kórház

Kistarcsa

166.

Pestszentlőrinc-Pestszentimre Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft.

Budapest

167.

PÉTEGISZ Polgár és Térsége Egészségügyi Központ Nonprofit Zrt.

Polgár

168.

Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet

Budapest

169.

Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

Győr

170.

Pilisvörösvár Városi Önkormányzat Szakorvosi Rendelőintézete

Pilisvörösvár

171.

Ráckeve Város Szakorvosi Rendelőintézete

Ráckeve

172.

Mezőkövesd Városi Önkormányzat Rendelőintézete

Mezőkövesd

173.

Szentgotthárd Város Önkormányzata

Szentgotthárd

174.

Répcelak Város Önkormányzata

Répcelak

175.

Rétsági Kistérségi Egészségfejlesztő Központ Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft.

Rétság

176.

Ruzsa Község Önkormányzata

Ruzsa

177.

Sarkadi Kistérségi Egészségügyi Fejlesztő Nonprofit Kft.

Sarkad

178.

Sárospatak Város Rendelőintézete

Sárospatak

179.

 

 

180.

Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház

Sátoraljaújhely

181.

Selye János Kórház

Komárom

182.

Semmelweis Egyetem

Budapest

183.

Siófoki Kórház – Rendelőintézet

Siófok

184.

Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház

Kaposvár

185.

Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet

Sopron

186.

Sümegi Kistérségi Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Kft.

Sümeg

187.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház

Nyíregyháza

188.

 

 

189.

 

 

190.

 

 

191.

Szakorvosi Rendelőintézet Szigetszentmiklós

Szigetszentmiklós

192.

Szászvár Nagyközség Önkormányzata

Szászvár

193.

Szécsény és Térsége Egészségügyi Centrum Nonprofit Közhasznú Kft.

Szécsény

194.

Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézmény

Szeged

195.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Humán Szolgáltató Intézet

Székesfehérvár

196.

Székkutas Községi Önkormányzat

Székkutas

197.

Szent Borbála Kórház

Tatabánya

198.

Szent Imre Kórház

Budapest

199.

Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő

Budapest

200.

Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház

Visegrád

201.

Szent László Kórház

Sárvár

202.

Szent Lázár Megyei Kórház

Salgótarján

203.

Szent Margit Kórház

Budapest

204.

Szent Margit Rendelőintézet Nonprofit Kft.

Budapest

205.

Szent Pantaleon Kórház – Rendelőintézet Dunaújváros

Dunaújváros

206.

Szent Rókus Kórház és Intézményei

Budapest

207.

Szentendre Város Egészségügyi Intézményei

Szentendre

208.

Szigetvári Kórház

Szigetvár

209.

Szob Város Szakorvosi Rendelőintézete

Szob

210.

SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

Szeged

211.

Téglás Város Önkormányzata

Téglás

212.

Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat

Budapest

213.

Encsi Területi Egészségügyi Központ

Encs

214.

Tiszakécske Város Önkormányzata

Tiszakécske

215.

Tiszaújváros Városi Rendelőintézet

Tiszaújváros

216.

 

 

217.

Tokaji Egészségfejlesztő Központ Nonprofit Kft.

Tokaj

218.

Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet

Cegléd

219.

Tolna Megyei Balassa János Kórház

Szekszárd

220.

Tormay Károly Egészségügyi Központ

Gödöllő

221.

Törökszentmiklós Városi Önkormányzat Egyesített Gyógyító – Megelőző Intézet

Törökszentmiklós

222.

Tüdőgyógyintézet Törökbálint

Törökbálint

223.

Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft.

Budapest

224.

Uzsoki Utcai Kórház

Budapest

225.

Városi Egészségügyi Alapellátás

Kisvárda

226.

Putnoki Humán Szolgáltató Központ

Putnok

227.

Városi Egészségügyi Intézmény

Gyomaendrőd

228.

Városi Önkormányzat Egészségügyi Központja

Zalaszentgrót

229.

Orosházi Kórház

Orosháza

230.

Szalay János Rendelőintézet

Hajdúnánás

231.

Vasútegészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft.

Budapest

232.

Vaszary Kolos Kórház

Esztergom

233.

Vecsési Egészségügyi Szolgálat

Vecsés

234.

Velencei-tavi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Közhasznú Nonprofit Kft.

Velence

235.

Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet, Farkasgyepû

Farkasgyepû

236.

XIII. Kerületi Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Kft.

Budapest

237.

XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálat

Budapest

238.

Zala Megyei Szent Rafael Kórház

Zalaegerszeg

239.

Zirci Erzsébet Kórház – Rendelőintézet

Zirc

240.

Zuglói Egészségügyi Szolgálat

Budapest

241.

Harkányi Termál Rehabilitációs Centrum Nonprofit Kft.

Harkány

242.

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Járóbeteg szakrendelés (Szarvas Gábor u.)

Budapest

243.

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Mozgó Tüdőgondozó Állomás

Budapest

244.

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Járóbeteg Szakrendelés

Pécs

245.

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Ápolási Otthon

Miskolc

246.

Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ

Cserkeszőlő

247.

 

 

248.

Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Szegedi Tudományegyetem Háziorvosi Oktató Központja

Kecskemét

249.

Verpelét Város Önkormányzata

Verpelét

250.

 

 

251.

Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségû Társaság

Püspökladány

252.

Kumánia Gyógyfürdő Kft.

Kisújszállás

253.

Szegedi Sport és Fürdők Kft.

Szeged

254.

Bácsalmási Egészségügyi Szolgáltató Kft.

Bácsalmás

255.

Pro Rekreatione Közhasznú Nonproft Kft.

Gárdony

256.

Debreceni Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthona és Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskolája

Debrecen

257.

Békéscsabai Egészségügyi Alapellátási Intézmény

Békéscsaba

258.

Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei

Budapest

259.

ARNAUT PASA FÜRDŐJE Gyógyászati Korlátolt Felelősségű Társaság

Eger

260.

Vámospércs-Kistérségi Egészségügyi Szakellátó Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Vámospércs

261.

Százhalombattai Egészségügyi Közalapítvány

Százhalombatta

262.

Szent Lukács Görögkatolikus Korai Fejlesztő és Gyermekrehabilitációs Központ

Debrecen

263.

Forgács Intézet Egészségügyi és Szolgáltató Kft.

Budapest

264.

KAÁLI Ambuláns Nőgyógyászati Intézet Kft.

Budapest

265.

Sterilitás Egészségügyi Ellátó Kft.

Budapest

266.

Pannon Reprodukciós Intézet és Szolgáltató Kft.

Tapolca

267.

Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat

Mezőberény

268.

Sárvíz Kistérségi Járóbeteg Szakellátó és Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Sárvíz

269.

Püspökladány Városüzemeltetési Gyógyfürdő Korlátolt Felelősségű Társaság

Püspökladány

270.

Budakeszi Egészségügyi Központ

Budakeszi

271.

Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért

Budapest

272.

Biatorbágy Város Önkormányzata

Biatorbágy

3. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez87

Az egészségügyi szakdolgozó munkakörének fizetési osztályba történő besorolása

Az egészségügyi tevékenység végzésére jogosító szakképesítéssel rendelkező egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló egészségügyi szakdolgozók munkakörének az egyes egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók illetmény- vagy bérnövelésének, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelet 7. melléklete szerinti fizetési osztályba sorolásánál – az 1004/2011. (I. 14.) Korm. határozat a Magyar Képesítési Keretrendszer bevezetéséhez kapcsolódó feladatokról, valamint az Országos Képesítési Keretrendszer létrehozásáról és bevezetéséről szóló kormányhatározatnak megfelelően – az alábbi szintbesorolást kell alkalmazni:

1. „A” fizetési osztályba kell sorolni az 1. MKKR szintnek megfelelő alapfokú iskolai végzettséggel (8 általános) vagy anélkül betölthető munkakört.

2. „B” fizetési osztályba kell sorolni a 2. MKKR szintnek megfelelő alapfokú iskolai és alapfokú részszakképesítéshez kötött és munkakört.

3. „C” fizetési osztályba kell sorolni a 3. MKKR szintnek megfelelő

3.1. alapfokú iskolai végzettséghez kötött,

– OKJ-ban szereplő alsó középfokú részszakképesítéshez kötött vagy

– szakképesítési listában szereplő szakképesítéssel betölthető

munkakört; továbbá

3.2. alapfokú iskolai végzettséghez kötött

– OKJ előtti egészségügyi végzettséghez vagy

– OKJ-ban szereplő alsó középfokú szakképesítéshez

kötött munkakört; valamint

3.3. az érettségi végzettséghez kötött, de szakképesítés nélkül betölthető munkakört.

4. „D” fizetési osztályba kell sorolni a 4. MKKR szintnek megfelelő

4.1. érettségihez kötött

– OKJ-ban szereplő egészségügyi középfokú szakképesítéshez (részszakképesítéshez) kötött vagy

– a szakképesítési listában szereplő szakképesítéssel betölthető

munkakört; továbbá

4.2. érettségire és egészségügyi szakképesítésre épülő munkakör betöltéséhez szükséges

– OKJ előtti elsőfokú vagy

– OKJ-ban szereplő középfokú

szakképesítés-ráépülés végzettséggel betölthető munkakört.

5. „E” fizetési osztályba kell sorolni az 5. MKKR szintnek megfelelő végzettséggel betölthető munkakört, amelynek ellátásához

5.1. szakmajegyzékben szereplő 5 éves technikusi, illetve érettségire épülő 2 év képzési idejű végzettség szükséges; továbbá,

5.2. azt az emeltszintű végzettséggel betölthető munkakört, mely

– OKJ-ban szereplő emeltszintű szakképesítéshez vagy

– felsőoktatási szakképzéshez vagy

– szakmajegyzékben szereplő Ápoló végzettséghez

kötött; valamint

5.3. egészségügyi képesítésre és specializációra van szükség, mely lehet

– OKJ előtti másodfokú szakosító szakképesítés vagy

– OKJ-ban szereplő emeltszintű szakképesítés-ráépülés vagy

– szakmajegyzékben szereplő szakasszisztensi végzettség.

6. „F” fizetési osztályba kell sorolni a 6. MKKR szintű főiskolai végzettséghez (BSc) kötött munkakört.

7. „G” fizetési osztályba kell sorolni a 6. MKKR szintű főiskolai végzettségre épülő munkakört, amelynek betöltéséhez főiskolai (BSc) végzettség és jogszabályban előírt szakirányú továbbképzés szükséges.

8. „H” fizetési osztályba kell sorolni a 7. MKKR szintű végzettséggel betölthető munkakört, amelynek ellátásához egyetemi végzettség (MSc) szükséges.

9. „I” fizetési osztályba kell sorolni a 7. MKKR szintű végzettséggel betölthető munkakört, amelynek ellátásához egyetemi (MSc) végzettség és jogszabályban előírt szakvizsga vagy szakirányú továbbképzés szükséges.

10. „J” fizetési osztályba kell sorolni a 8. MKKR szintű végzettséggel betölthető munkakört, amelynek ellátásához egyetemi (MSc) végzettségre és tudományos fokozatra van szükség.

4. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez88

Orvosok, szakorvosok, fogorvosok, szakfogorvosok illetmény-, illetve bértáblája
(Ft/hó, bruttó)

SZINT

ÉVEK

ORVOSOK, FOGORVOSOK, SZAKORVOSOK, SZAKFOGORVOSOK BÉRTÁBLA

FIZETÉSI OSZTÁLYOK

H

I

J

1

0–3

255 320

454 820

467 320

2

4–6

261 820

461 220

476 620

3

7–9

268 320

469 420

488 220

4

10–12

274 720

478 620

499 720

5

13–15

281 220

489 220

511 320

6

16–18

289 020

499 920

522 920

7

19–21

298 720

510 520

532 220

8

22–24

308 420

521 220

541 820

9

25–27

318 120

529 720

551 520

10

28–30

327 820

538 220

561 220

11

31–33

336 220

546 720

570 820

12

34–36

344 720

555 320

580 520

13

37–39

353 120

565 220

591 320

14

40–42

361 520

575 120

602 120

15

43–45

369 928

585 105

612 936

16

46–48

378 345

595 045

623 751

17

49–51

386 763

604 985

634 566

5. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez89

Gyógyszerészek, szakgyógyszerészek illetmény-, illetve bérnövelése
(Ft/hó, bruttó)

SZINT

ÉVEK

GYÓGYSZERÉSZEK, SZAKGYÓGYSZERÉSZEK ILLETMÉNY- VAGY BÉRNÖVELÉS
FIZETÉSI OSZTÁLYOK

H

I

J

1

0–3

50 000

237 000

237 000

2

4–6

50 025

237 010

237 030

3

7–9

50 050

237 045

237 043

4

10–12

49 975

237 015

236 955

5

13–15

50 000

236 965

236 968

6

16–18

50 030

237 015

236 980

7

19–21

50 018

236 965

237 010

8

22–24

50 005

237 015

236 954

9

25–27

49 993

236 995

236 998

10

28–30

49 980

236 975

237 041

11

31–33

49 963

236 955

236 985

12

34–36

50 045

237 035

237 029

13

37–39

50 028

236 995

237 014

14

40–42

50 010

236 955

236 999

15

43–45

50 001

237 000

237 000

16

46–48

50 000

237 000

237 000

17

49–51

50 001

237 000

237 000

6. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez90

Egyéb, nem egészségügyi egyetemi végzettséggel, valamint nem egészségügyi egyetemi végzettséggel és egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel rendelkező egészségügyi dolgozók illetmény-, illetve bérnövelése
(Ft/hó, bruttó)

SZINT

ÉVEK

EGYÉB, NEM EGÉSZSÉGÜGYI EGYETEMI VÉGZETTSÉGGEL, VALAMINT NEM EGÉSZSÉGÜGYI EGYETEMI VÉGZETTSÉGGEL ÉS EGÉSZSÉGÜGYI FELSŐFOKÚ SZAKIRÁNYÚ SZAKKÉPESÍTÉSSEL RENDELKEZŐ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK ILLETMÉNY- VAGY BÉRNÖVELÉS
FIZETÉSI OSZTÁLYOK

H

I

J

1

0–3

84 385

271 385

271 385

2

4–6

84 410

271 395

271 415

3

7–9

84 435

271 430

271 428

4

10–12

84 360

271 400

271 340

5

13–15

84 385

271 350

271 353

6

16–18

84 415

271 400

271 365

7

19–21

84 403

271 350

271 395

8

22–24

84 390

271 400

271 339

9

25–27

84 378

271 380

271 383

10

28–30

84 365

271 360

271 426

11

31–33

84 348

271 340

271 370

12

34–36

84 430

271 420

271 414

13

37–39

84 413

271 380

271 399

14

40–42

84 395

271 340

271 384

15

43–45

84 386

271 385

271 385

16

46–48

84 385

271 385

271 385

17

49–51

84 386

271 385

271 385

7. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez91

Egészségügyi szakdolgozók, egyes egészségügyben dolgozók, valamint védőnők illetmény-, illetve bértáblája (Ft/hó, bruttó)

SZINT

ÉVEK

EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓK, EGYES EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK, VALAMINT VÉDŐNŐK BÉRTÁBLA FIZETÉSI OSZTÁLYOK

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

1

0–3

202 349

218 535

246 920

253 974

272 787

337 456

348 038

352 742

360 385

385 664

2

4–6

204 776

222 178

250 447

258 678

281 018

349 214

360 972

369 203

378 022

405 653

3

7–9

207 204

225 821

253 974

263 381

289 248

360 972

373 906

385 664

395 659

425 641

4

10–12

209 632

229 463

257 502

268 084

297 479

372 730

386 840

402 125

413 296

445 630

5

13–15

212 061

233 104

261 029

272 787

305 710

384 488

399 774

418 586

430 933

465 618

6

16–18

214 489

236 747

264 557

277 490

313 940

396 246

412 707

435 048

448 570

485 607

7

19–21

216 917

240 389

268 084

282 194

322 171

408 004

425 641

451 509

466 207

505 597

8

22–24

219 346

244 032

271 611

286 897

330 401

419 762

438 575

467 970

483 844

525 586

9

25–27

221 773

247 674

275 139

291 600

338 632

431 520

451 509

484 431

501 481

545 574

10

28–30

224 201

251 316

278 666

296 303

346 863

443 278

464 443

500 892

519 118

565 563

11

31–33

226 630

254 958

282 194

301 006

355 093

455 036

477 376

517 355

536 755

585 551

12

34–36

229 058

258 601

285 721

305 710

363 324

466 794

490 310

533 816

554 392

605 540

13

37–39

231 486

262 243

289 248

310 413

371 554

478 552

503 245

550 277

572 029

625 529

14

40–42

233 915

265 884

292 776

315 116

379 785

490 310

516 179

566 739

589 666

645 517

15

43–45

236 343

269 527

296 303

319 819

388 016

502 070

529 113

583 200

607 303

665 506

16

46–48

238 794

273 219

299 873

324 593

396 425

514 109

542 370

600 139

625 468

686 114

17

49–51

241 275

276 961

303 486

329 437

405 016

526 439

555 960

617 571

644 175

707 360

8. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez92

Egyéb, nem egészségügyi főiskolai végzettséggel rendelkező egészségügyi dolgozók illetmény-, illetve bérnövelése (Ft/hó, bruttó)

SZINT

ÉVEK

EGYÉB, NEM EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI VÉGZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK ILLETMÉNY- VAGY BÉRNÖVELÉS FIZETÉSI OSZTÁLYOK

F

G

H

1

0–3

174 021

179 603

181 807

2

4–6

181 509

188 092

191 793

3

7–9

188 692

196 264

201 779

4

10–12

195 875

204 435

211 765

5

13–15

203 058

212 607

221 751

6

16–18

210 241

220 777

230 443

7

19–21

217 424

228 949

237 192

8

22–24

223 997

235 533

243 940

9

25–27

230 570

240 847

250 689

10

28–30

235 008

245 843

257 437

11

31–33

239 446

250 839

265 483

12

34–36

243 884

255 835

273 526

13

37–39

248 322

260 833

281 570

14

40–42

252 760

265 829

289 614

15

43–45

257 200

270 826

297 658

16

46–48

261 919

276 145

306 179

17

49–51

266 929

281 798

315 194

9. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez93

Az egészségügyi szolgáltató által az illetmény- vagy bérnövelésére tekintettel igényelhető támogatási összeg fizetési osztályonként (Ft/hó)

1. Az Eszjtv. 8. § (3) bekezdés szerinti járóbeteg- és fekvőbeteg-szakellátásban részt vevő orvosok, a fogorvosok, gyógyszerészek nem egészségügyi egyetemi végzettségű egészségügyi dolgozók bértámogatása, a kifizetőt terhelő közterhek nélkül (Ft/hó)

1.

Gyakorlati idő

Szakvizsgával nem rendelkezők esetén igényelhető

Szakvizsgával rendelkezők esetén igényelhető

2.

0–2 év

226 166 Ft

26 666 Ft

3.

3–5 év

351 314 Ft

151 914 Ft

4.

6–10 év

593 528 Ft

392 428 Ft

5.

11–15 év

593 528 Ft

500 853 Ft

6.

16–20 év

593 528 Ft

544 255 Ft

7.

21–25 év

593 528 Ft

637 737 Ft

8.

26–30 év

593 528 Ft

726 580 Ft

9.

31–35 év

593 528 Ft

761 277 Ft

10.

36–40 év

593 528 Ft

852 747 Ft

11.

41– év

593 528 Ft

1 090 920 Ft

2. Az alapellátásban egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott orvosok, a fogorvosok, gyógyszerészek és iskolaorvosok bértámogatása, a kifizetőt terhelő közterhek nélkül (Ft/hó)

1.

Gyakorlati idő

Szakvizsgával nem rendelkezők esetén igényelhető

Szakvizsgával rendelkezők esetén igényelhető

2.

0–2 év

270 886 Ft

270 886 Ft

3.

3–5 év

402 534 Ft

402 534 Ft

4.

6–10 év

651 248 Ft

651 248 Ft

5.

11–15 év

651 248 Ft

768 873 Ft

6.

16–20 év

651 248 Ft

833 575 Ft

7.

21–25 év

651 248 Ft

948 357 Ft

8.

26–30 év

651 248 Ft

1 039 395 Ft

9.

31–35 év

651 248 Ft

1 074 052 Ft

10.

36–40 év

651 248 Ft

1 165 562 Ft

11.

41– év

651 248 Ft

1 403 695 Ft

10. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez94


Az alapellátásban részt vevő egészségügyi szolgáltató által az illetmény- vagy bérnövelésére tekintettel igényelhető támogatási összeg fizetési osztályonként (Ft/hó)

SZINT

ÉVEK

Az alapellátásban egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló egészségügyi szakdolgozók illetmény- vagy bérnövelésére tekintettel igényelhető támogatási összeg fizetési osztályonként, a kifizetőt terhelő közterhek nélkül (Ft/hó)

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

1

0–3

41 349

57 535

36 320

43 374

62 187

126 856

137 438

142 142

149 785

175 064

2

4–6

43 776

61 178

39 847

48 078

70 418

138 614

150 372

158 603

167 422

195 053

3

7–9

46 204

64 821

43 374

52 781

78 648

150 372

163 306

175 064

185 059

215 041

4

10–12

48 632

68 463

46 902

57 484

86 879

162 130

176 240

191 525

202 696

235 030

5

13–15

51 061

72 104

50 429

62 187

95 110

173 888

189 174

207 986

220 333

255 018

6

16–18

53 489

75 747

53 957

66 890

103 340

185 646

202 107

224 448

237 970

275 007

7

19–21

55 917

79 389

57 484

71 594

111 571

197 404

215 041

240 909

255 607

286 207

8

22–24

58 346

83 032

61 011

76 297

119 801

209 162

227 975

257 370

273 244

296 540

9

25–27

60 773

86 674

64 539

81 000

128 032

220 920

240 909

273 831

284 576

306 872

10

28–30

63 201

90 316

68 066

85 703

136 263

232 678

253 843

290 292

293 693

317 204

11

31–33

65 630

93 958

71 594

90 406

144 493

244 436

266 776

306 755

302 810

327 536

12

34–36

68 058

97 601

75 121

95 110

152 724

256 194

279 710

314 961

311 927

337 869

13

37–39

70 486

101 243

78 648

99 813

160 954

267 952

292 645

323 005

319 624

347 043

14

40–42

72 915

104 884

82 176

104 516

169 185

279 710

305 579

331 049

327 321

356 216

15

43–45

75 343

108 527

85 703

109 219

177 416

291 470

312 261

339 093

335 018

365 390

16

46–48

77 794

112 219

89 273

113 993

185 825

303 354

317 580

347 614

343 243

375 183

17

49–51

80 275

115 961

92 886

118 837

194 416

308 364

323 233

356 629

352 010

385 614

11. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez95

12. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez96

13. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez97

14. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez98

15. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez99

Az egészségügyi szolgáltató és a védőnői szolgáltató által az illetmény- vagy bérnövelésére tekintettel igényelhető támogatási összeg fizetési osztályonként (Ft/hó)

1. Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egészségügyi szakdolgozók és egyes egészségügyben dolgozók illetmény- vagy bérnövelésére tekintettel igényelhető támogatási összeg fizetési osztályonként, amely nem tartalmazza a munkáltató által levonásra kerülő szociális hozzájárulási adó összegét (Ft/hó)

SZINT

ÉVEK

FIZETÉSI OSZTÁLYOK

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

1

0–3

70 570

76 213

86 114

88 573

95 134

117 687

121 378

123 019

125 684

134 500

2

4–6

71 415

77 484

87 344

90 214

98 005

121 788

125 889

128 759

131 835

141 471

3

7–9

72 262

78 755

88 573

91 854

100 875

125 889

130 399

134 500

137 986

148 442

4

10–12

73 109

80 025

89 804

93 494

103 746

129 989

134 910

140 241

144 137

155 413

5

13–15

73 956

81 294

91 034

95 134

106 617

134 090

139 421

145 981

150 288

162 383

6

16–18

74 803

82 565

92 265

96 774

109 486

138 190

143 931

151 723

156 439

169 355

7

19–21

75 650

83 835

93 494

98 415

112 357

142 291

148 442

157 463

162 590

176 327

8

22–24

76 497

85 106

94 724

100 055

115 227

146 391

152 952

163 204

168 740

183 298

9

25–27

77 343

86 376

95 955

101 695

118 098

150 492

157 463

168 944

174 891

190 269

10

28–30

78 190

87 646

97 185

103 336

120 969

154 593

161 974

174 685

181 042

197 240

11

31–33

79 037

88 916

98 415

104 976

123 838

158 693

166 484

180 428

187 193

204 210

12

34–36

79 884

90 187

99 645

106 617

126 709

162 794

170 995

186 168

193 344

211 182

13

37–39

80 731

91 457

100 875

108 257

129 579

166 894

175 507

191 909

199 495

218 153

14

40–42

81 578

92 726

102 106

109 897

132 450

170 995

180 017

197 650

205 645

225 124

15

43–45

82 425

93 997

103 336

111 537

135 320

175 097

184 528

203 391

211 796

232 095

16

46–48

83 279

95 284

104 580

113 202

138 253

179 295

189 151

209 298

218 132

239 282

17

49–51

84 145

96 589

105 840

114 890

141 249

183 596

193 891

215 378

224 655

246 691

2. Egyéb, nem egészségügyi főiskolai végzettséggel rendelkező egészségügyi dolgozók illetmény- vagy bérnövelésére tekintettel igényelhető támogatási összeg fizetési osztályonként, amely nem tartalmazza a munkáltató által levonásra kerülő szociális hozzájárulási adó összegét (Ft/hó)

 

SZINT

ÉVEK

FIZETÉSI OSZTÁLYOK

 

F

G

H

 

1

0–3

117 687

121 378

123 019

 

2

4–6

121 788

125 889

128 759

 

3

7–9

125 889

130 399

134 500

 

4

10–12

129 989

134 910

140 241

 

5

13–15

134 090

139 421

145 981

 

6

16–18

138 190

143 931

151 723

 

7

19–21

142 291

148 442

157 463

 

8

22–24

146 391

152 952

163 204

 

9

25–27

150 492

157 463

168 944

 

10

28–30

154 593

161 974

174 685

 

11

31–33

158 693

166 484

180 428

 

12

34–36

162 794

170 995

186 168

 

13

37–39

166 894

175 507

191 909

 

14

40–42

170 995

180 017

197 650

 

15

43–45

175 097

184 528

203 391

 

16

46–48

179 295

189 151

209 298

 

17

49–51

183 596

193 891

215 378

3. Védőnők illetmény- vagy bérnövelésére tekintettel igényelhető támogatási összeg fizetési osztályonként, amely nem tartalmazza a munkáltató által levonásra kerülő szociális hozzájárulási adó összegét (Ft/hó)

 

SZINT

ÉVEK

FIZETÉSI OSZTÁLYOK

 

F

G

H

I

J

 

1

0–3

109 456

120 038

124 742

132 385

157 664

 

2

4–6

121 214

132 972

141 203

150 022

177 653

 

3

7–9

132 972

145 906

157 664

167 659

197 641

 

4

10–12

144 730

158 840

174 125

185 296

217 630

 

5

13–15

156 488

171 774

190 586

202 933

234 086

 

6

16–18

168 246

184 707

207 048

220 570

242 487

 

7

19–21

180 004

197 641

223 509

235 472

253 207

 

8

22–24

191 762

210 575

239 970

242 459

263 540

 

9

25–27

203 520

223 509

256 431

251 576

273 872

 

10

28–30

215 278

236 443

265 872

260 693

284 204

 

11

31–33

227 036

249 376

273 918

269 810

294 536

 

12

34–36

238 794

262 310

281 961

278 927

304 869

 

13

37–39

250 552

269 268

290 005

286 624

314 043

 

14

40–42

261 195

274 264

298 049

294 321

323 216

 

15

43–45

265 635

279 261

306 093

302 018

332 390

 

16

46–48

270 354

284 580

314 614

310 243

342 183

 

17

49–51

275 364

290 233

323 629

319 010

352 614

16. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez100

Kompenzáció bérszámfejtéséhez szükséges összegek

SZINT

ÉVEK

EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓK, EGYES EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK,
VALAMINT VÉDŐNŐK BÉRTÁBLA FIZETÉSI OSZTÁLYOK

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

1

0–3

96 349

112 535

121 920

128 974

147 787

215 456

221 038

223 242

218 385

231 164

2

4–6

100 822

119 154

128 471

138 646

162 930

222 914

229 572

233 203

229 622

241 853

3

7–9

105 296

125 773

135 022

148 317

177 268

230 172

237 706

243 164

239 059

250 241

4

10–12

109 584

132 391

141 574

156 536

188 955

237 330

245 840

253 225

247 496

258 730

5

13–15

114 059

138 149

148 077

163 831

197 710

244 488

254 074

263 186

254 533

267 118

6

16–18

119 534

143 747

154 089

169 490

205 940

251 646

262 207

271 848

261 470

275 507

7

19–21

122 892

147 389

159 128

174 194

214 171

258 904

270 341

278 609

268 507

286 197

8

22–24

126 344

151 032

163 611

178 897

220 501

265 462

276 975

285 370

275 444

296 586

9

25–27

128 773

154 674

167 139

183 600

225 332

272 020

282 309

292 131

284 581

306 874

10

28–30

131 201

158 316

170 666

188 303

230 263

276 478

287 243

298 892

293 718

317 163

11

31–33

133 630

159 258

174 194

193 006

235 193

280 836

292 276

306 955

302 855

327 551

12

34–36

136 058

160 201

177 721

197 710

240 724

285 294

297 310

314 916

311 892

337 840

13

37–39

138 486

161 143

181 248

201 813

246 254

289 752

302 245

322 977

319 629

347 029

14

40–42

140 915

161 884

184 776

203 516

251 385

294 210

307 279

331 039

327 366

356 217

15

43–45

142 320

162 690

185 738

205 269

256 519

298 670

312 313

339 100

335 103

365 406

16

46–48

143 748

163 494

186 383

207 081

261 813

303 409

317 670

347 639

343 368

375 214

17

49–51

145 206

164 349

187 071

208 962

267 289

308 439

323 360

356 671

352 175

385 660

1

Az 1. § (2) bekezdése az 529/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

2

Az 1. § (3) bekezdése az 529/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

3

A 2. § (1a) bekezdését a 162/2015. (VI. 30.) Korm. rendelet 49. § (1) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 33–35. §-át.

4

A 2. § (1b) bekezdését a 139/2019. (VI. 14.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

5

A 2. § (1c) bekezdését az 529/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be, szövege a 48/2021. (II. 5.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított, az 5. §-a szerint módosított szöveg.

6

A 2. § (2) bekezdése a 40/2014. (II. 24.) Korm. rendelet 17. § a) és b) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 2. § (4) bekezdése a 238/2016. (VIII. 16.) Korm. rendelet 6. § a) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 2. § (5a) bekezdését a 139/2019. (VI. 14.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, szövege az 529/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 11. §-a szerint módosított szöveg.

9

A 2. § (6) bekezdését a 162/2015. (VI. 30.) Korm. rendelet 49. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte az 529/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 17. § a) pontja.

10

A 2/A. alcímet (2/A. §) a 413/2015. (XII. 23.) Korm. rendelet 63. § a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 238/2016. (VIII. 16.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be. A 2/A. alcím címe a 461/2016. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 2/A. § az 529/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

12

A 2/B. §-t a 359/2016. (XI. 23.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be, szövege az 529/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

13

A 2/C. §-t a 461/2016. (XII. 23.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be, szövege az 529/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

14

A 2/C. § (1) bekezdése a 70/2021. (II. 19.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 2/C. § (1a) bekezdését a 185/2021. (IV. 21.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

16

A 2/D. §-t az 529/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 9. §-a iktatta be.

17

A 3. alcímet (3–4. §) a 205/2016. (VII. 21.) Korm. rendelet 6. § a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 238/2016. (VIII. 16.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be, szövege a 320/2017. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

18

A 3. § az 529/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

19

A 3. § (1a) bekezdését a 70/2021. (II. 19.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdése iktatta be.

20

A 3/A. §-t a 328/2019. (XII. 20.) Korm. rendelet 8. §-a iktatta be, szövege az 529/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

21

A 3/B. §-t a 328/2019. (XII. 20.) Korm. rendelet 8. §-a iktatta be.

22

A 3/C. §-t a 480/2020. (XI. 4.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

23

A 3/D. §-t a 480/2020. (XI. 4.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

24

A 4. § az 529/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

25

A 4/A. §-t a 399/2017. (XII. 14.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

26

A 4/B. §-t a 2/2018. (II. 1.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

27

A 4/B. § (1) bekezdése a 184/2018. (X. 8.) Korm. rendelet 7. § a) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 4/B. § (5) bekezdése a 87/2018. (IV. 24.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított, a 184/2018. (X. 8.) Korm. rendelet 7. § b) pontja szerint módosított szöveg.

29

A 4/B. § (7) bekezdése a 184/2018. (X. 8.) Korm. rendelet 7. § a) pontja szerint módosított szöveg.

30

A 4/B. § (8) bekezdését a 184/2018. (X. 8.) Korm. rendelet 8. §-a hatályon kívül helyezte.

31

A 4/B. § (9) bekezdése a 184/2018. (X. 8.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított, a 139/2019. (VI. 14.) Korm. rendelet 8. § a) pontja és 9. § a) pontja szerint módosított szöveg.

32

A 4/B. § (10) bekezdése a 139/2019. (VI. 14.) Korm. rendelet 9. § b) pontja szerint módosított szöveg.

33

A 4/C. §-t a 2/2018. (II. 1.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

34

A 4/D. §-t a 139/2019. (VI. 14.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be.

35

A 4/E. §-t a 139/2019. (VI. 14.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be.

37

A 4/G. §-t a 480/2020. (XI. 4.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

38

A 4. alcím (5. §) a 139/2019. (VI. 14.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

39

Az 5. § (1) bekezdése a 328/2019. (XII. 20.) Korm. rendelet 14. § b) pontja szerint módosított szöveg.

40

Az 5. § (1a) bekezdését a 328/2019. (XII. 20.) Korm. rendelet 11. §-a iktatta be.

41

Az 5. § (1b) bekezdését a 328/2019. (XII. 20.) Korm. rendelet 11. §-a iktatta be.

42

A 7. § (1) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

43

A 7. § (2) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

44

A 8. §-t újonnan a 185/2021. (IV. 21.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

45

A 9. §-t az 529/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 17. § b) pontja újból hatályon kívül helyezte.

46

A 10. §-t az 529/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 17. § b) pontja újból hatályon kívül helyezte.

47

A 10/A. §-t az 529/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 17. § b) pontja újból hatályon kívül helyezte.

48

A 11. §-t az 529/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 17. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

50

A 11/B. §-t a 359/2016. (XI. 23.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte az 529/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 17. § b) pontja.

52

A 11/D. §-t a 320/2017. (XI. 8.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte az 529/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 17. § b) pontja.

54

A 11/F. §-t a 2/2018. (II. 1.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte az 529/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 17. § b) pontja.

55

A 11/G. §-t a 87/2018. (IV. 24.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte az 529/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 17. § b) pontja.

56

A 11/H. §-t a 184/2018. (X. 8.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte az 529/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 17. § b) pontja.

59

A 11/K. §-t a 480/2020. (XI. 4.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

60

A 11/L. §-t a 48/2021. (II. 5.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

61

A 11/M. §-t a 48/2021. (II. 5.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

62

A 12. §-t a 30/2015. (II. 25.) Korm. rendelet 90. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

63

A 13. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

64

A 14. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

65

A 15. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

66

A 16. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

67

A 17. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

68

A 18. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

69

A 19. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

70

A 20. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

71

A 21. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

72

A 22. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

73

Az 1. melléklet 2. pont 2.50. alpontja a 328/2019. (XII. 20.) Korm. rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

74

Az 1. melléklet 2. pont 2.65. alpontját a 394/2013. (XI. 14.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

75

Az 1. melléklet 2. pont 2.66. alpontját a 394/2013. (XI. 14.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

76

Az 1. melléklet 2. pont 2.67. alpontját a 394/2013. (XI. 14.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

77

Az 1. melléklet 2. pont 2.68. alpontját a 328/2019. (XII. 20.) Korm. rendelet 13. §-a iktatta be.

78

Az 1. melléklet 2. pont 2.69. alpontját a 328/2019. (XII. 20.) Korm. rendelet 13. §-a iktatta be.

79

Az 1. melléklet 2. pont 2.70. alpontját a 328/2019. (XII. 20.) Korm. rendelet 13. §-a iktatta be.

80

Az 1. melléklet 2. pont 2.71. alpontját a 328/2019. (XII. 20.) Korm. rendelet 13. §-a iktatta be.

81

Az 1. melléklet 2. pont 2.72. alpontját a 328/2019. (XII. 20.) Korm. rendelet 13. §-a iktatta be.

82

Az 1. melléklet 3. pont 3.8. alpontját a 394/2013. (XI. 14.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

83

Az 1. melléklet 3. pont 3.9. alpontját a 394/2013. (XI. 14.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

84

Az 1. melléklet 5. pont 5.4. alpontját a 394/2013. (XI. 14.) Korm. rendelet 5. §-a hatályon kívül helyezte.

85

Az 1. melléklet „Jelmagyarázat” része a 320/2017. (XI. 8.) Korm. rendelet 5. § a) pontja szerint módosított szöveg.

87

A 3. mellékletet a 205/2016. (VII. 21.) Korm. rendelet 6. § c) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 238/2016. (VIII. 16.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése iktatta be, szövege az 529/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

88

A 4. mellékletet a 205/2016. (VII. 21.) Korm. rendelet 6. § c) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 238/2016. (VIII. 16.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 461/2016. (XII. 23.) Korm. rendelet 10. § a) pontjával megállapított szöveg.

93

A 9. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 461/2016. (XII. 23.) Korm. rendelet 13. §-a iktatta be, szövege az 529/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 14. § (2) bekezdésével megállapított, a 70/2021. (II. 19.) Korm. rendelet 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

94

A 10. mellékletet a 139/2019. (VI. 14.) Korm. rendelet 9. § d) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan az 529/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 14. § (3) bekezdése iktatta be.

99

A 15. mellékletet a 139/2019. (VI. 14.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdés a) pontja iktatta be, szövege a 7. § (4) bekezdés c) pontjával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére