• Tartalom

26/2013. (IV. 18.) VM rendelet

26/2013. (IV. 18.) VM rendelet

az egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolására, az ellenük való védekezésre és figyelemmel kísérésükre irányuló nemzeti programok 2013. évi finanszírozásának szabályairól1

2014.05.02.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. A pénzügyi hozzájárulás igénybevételének általános szabályai

1. § E rendelet alkalmazásában

1. állattartó: az a természetes személy vagy gazdálkodó szervezet, amely a tartott állatokért, vagy egy adott létesítmény üzemeltetéséért akár állandó, akár ideiglenes jelleggel felelős;

2. végrehajtási időszak: a 2013. január 1-je és 2013. december 31-e közötti időszak;

3. tárgynegyedév: az adott naptári év negyedéve.

2. § A 2012/761/EU bizottsági végrehajtási határozatnak megfelelően, az állat-egészségügyi kiadásokról szóló, 2009. május 25-i 2009/470/EK tanácsi határozat szerint, az alábbi célterületeken vehető igénybe pénzügyi hozzájárulás:

a) az endemikus vagy nagy fertőzési kockázatot jelentő területeken a kéknyelv betegség,

b) a Gallus gallus tenyész-, tojó- és brojlercsirke-állományokban, valamint a pulykaállományokban (Meleagris gallopavo) előforduló szalmonellózis (zoonózist okozó szalmonella),

c) a klasszikus sertéspestis,

d) a baromfiban és a vadon élő madarakban előforduló madárinfluenza,

e) a fertőző szivacsos agyvelőbántalmak (TSE), szarvasmarhák szivacsos agyvelőbántalma (BSE) és súrlókór,

f) a veszettség

felszámolására, az ellenük való védekezésre és figyelemmel kísérésükre irányuló éves és többéves nemzeti programok.

3. § A pénzügyi hozzájárulás forrása a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény 1. melléklet XII. Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 4. Uniós programok kiegészítő támogatása alcím, 9. Egyes állatbetegségek megelőzésének és felszámolásának támogatása jogcímcsoporton előirányzott összeg, valamint az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap terhére a 2012/761/EU bizottsági végrehajtási határozat alapján a 2. § szerinti célterületek finanszírozására biztosított pénzösszeg.

4. § (1) A jogosultság mértékét alátámasztó számlákon és egyéb bizonylatokon (a továbbiakban együtt: számla) szereplő összegekhez abban az esetben nyújtható pénzügyi hozzájárulás, amennyiben a számlák teljesítési dátuma a végrehajtási időszakra esik, de nem az adott tárgyidőszakot követően keletkezett. A pénzügyi hozzájárulás folyósítására a 11. § (2) bekezdése esetén csak pénzügyileg teljesített számla esetében kerülhet sor.

(2) A pénzügyi hozzájárulás alapja a pénzügyileg teljesített számlán szereplő költségek általános forgalmi adót és egyéb adót nem tartalmazó összege.

5. § (1) A pénzügyi hozzájárulás iránti kérelmet (a továbbiakban: kérelem) – a (2) bekezdésben meghatározott kivételekkel – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) és – a 11. § (2) bekezdésében meghatározott célterület esetében – a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség negyedévente egy alkalommal, postai úton vagy személyesen, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) által rendszeresített és a honlapján közzétett, a 2. melléklet szerinti adattartalmú nyomtatványon, a tárgynegyedévet követő hónap utolsó napjáig, első alkalommal 2013. május 15-ig nyújthatja be az MVH-hoz.

(2) A 8. § (5) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott célterületek esetében a kérelmet a megyei kormányhivatalok havonta egy alkalommal, a tárgyhónapot követő hónap utolsó napjáig, míg a január, február, március és április hónapokra vonatkozóan 2013. május 31-ig nyújthatják be az (1) bekezdésben foglaltak szerint.

(3) Az MVH a kérelmeket azok beérkezési sorrendje szerint bírálja el. Hiányosan vagy hibásan benyújtott kérelmek esetén az elbírálás sorrendjét a maradéktalan hiánypótlás vagy javítás beérkezése határozza meg.

(4) Ha az adott célterületre egy napon beérkezett támogatási igény meghaladja a még rendelkezésre álló keretet, az MVH egységes visszaosztást végez. Az MVH az adott napon beérkezett összes jogos igény és a felosztható keret arányosításával kapott együttható alkalmazásával állapítja meg a folyósítható hozzájárulás összegét. Az adott célterületre meghatározott keret kimerülését követően beérkezett kérelmeket az MVH érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.

(5) Az MVH minden hónap utolsó napjáig tájékoztatja a vidékfejlesztésért felelős minisztert és a NÉBIH-et, a megelőző hónapban jóváhagyott támogatási kérelmek összegéről, és a keret kihasználtságáról.

(6) Az adott célterületre meghatározott keret megemelése esetén a keret kimerülése miatt korábban meghozott elutasítást, vagy visszaosztást tartalmazó döntéseket a keretösszeget módosító miniszteri rendelet hatálybalépését követő 10 munkanapon belül az MVH hivatalból felülvizsgálja.

6. § (1) A kérelem jóváhagyását követően, a szükséges forrás rendelkezésre állása esetén a jóváhagyott összeg a kérelmezőnek 30 napon belül az ügyfél-nyilvántartási rendszerbe bejelentett fizetési számlájára kerül átutalásra.

(2) Az euróban meghatározott pénzügyi hozzájárulást az MVH forintban fizeti ki. Az euró-forint átváltás az Európai Központi Bank által közzétett, e rendelet hatálybalépésének napján érvényes középárfolyamon történik.

(3) Ha a költségtérítés igénylésére vonatkozó feltételek teljesítésének helyszíni ellenőrzése során az állattartónál a NÉBIH vagy a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága a költségtérítés kifizetését követően megállapítja, hogy az állattartó a feltételeket nem teljesíti, akkor az állattartó részére a végrehajtási időszakban az adott célterületre kifizetett teljes összeg jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

2. A pénzügyi hozzájárulás igénybevételének részletes szabályai

7. § (1)2 A kéknyelv betegség tekintetében a pénzügyi hozzájárulás a 2012/761/EU bizottsági végrehajtási határozat 4. cikkével elfogadott nemzeti program szerinti virológiai és szerológiai laboratóriumi vizsgálatok elvégzésének, továbbá a mintavétel és az oltóanyag beadásának költségeire vehető igénybe. A keretösszeg a végrehajtási időszakra 3 000 EUR-nak megfelelő forintösszeg.

(2) A pénzügyi hozzájárulás igénybevételére a NÉBIH jogosult.

(3) A pénzügyi hozzájárulás mértéke az igazolt költségek 100%-a, de a maximális átalányösszeg nem haladhatja meg:

a) vakcinázott háziállatonként az 1 EUR-nak,

b) ELISA próbára tesztenként a 2 EUR-nak,

c) PCR vizsgálatra tesztenként a 10 EUR-nak,

d) virológiai vizsgálatonként a 10 EUR-nak,

e) mintavételre háziállatonként a 0,5 EUR-nak

megfelelő forintösszeget.

(4) A pénzügyi hozzájárulás kifizetését igénylő kérelemhez csatolni kell a tárgyidőszakban a kapcsolódó költségeket igazoló számlákról készült, a 3. melléklet szerinti adattartalmú összesítő kimutatást.

8. § (1) A szalmonellózis tekintetében a pénzügyi hozzájárulás a 2012/761/EU bizottsági végrehajtási határozat 5. cikkével elfogadott nemzeti program szerinti hatósági mintavétel keretében elvégzett bakteriológiai vizsgálatok, antimikrobiális gátló hatásra irányuló vizsgálatok és a szerotipizálás költségeire, a felszámolásra került állatok értékéért az állattartó részére fizetendő kárenyhítésre, az oltóanyagok beszerzésére, valamint a fertőtlenítés hatékonyságának igazolására végzett hatósági laboratóriumi vizsgálatok, valamint a mintavétel költségeire vehető igénybe. A keretösszeg a végrehajtási időszakra összesen 1 510 000 EUR-nak megfelelő forintösszeg.

(2) A pénzügyi hozzájárulás igénybevételére a NÉBIH jogosult 40 000 EUR-nak megfelelő forint keretösszegig

a) a hatósági mintavétel keretében végzett bakteriológiai vizsgálatok és szerotipizálások;

b) a fertőtlenítés hatékonyságának ellenőrzésére végzett bakteriológiai vizsgálatok;

c) a szalmonellafertőzöttség szempontjából vizsgált állományokból származó madarak szöveteiben antimikrobiális anyagok vagy a baktériumok szaporodását gátló hatások kimutatására végzett vizsgálatok; és

d) a hatósági mintavétel

költségei tekintetében.

(3) A pénzügyi hozzájárulás mértéke az igazolt költségek 100%-a, de a maximális átalányösszeg nem haladhatja meg

a) bakteriológiai vizsgálat esetén (tenyésztés/izolálás) vizsgálatonként a 7 EUR-nak,

b) Salmonella spp. megfelelő izolátumainak szerotipizálása esetén vizsgálatonként a 15 EUR-nak,

c) szalmonellával fertőzött állomány eltávolítását követően a tyúkólak fertőtlenítési hatékonyságának ellenőrzésére végzett bakteriológiai vizsgálatra vizsgálatonként az 5 EUR-nak,

d) szalmonellózis miatt vizsgált állományokból származó madarak szöveteiben az antimikrobiális szerek vagy a baktériumok növekedését gátló hatások kimutatására végzett vizsgálatra vizsgálatonként a 3 EUR-nak

megfelelő forintösszeget.

(4) A mintavételre fordítható pénzügyi hozzájárulás mértéke hatósági mintánként 0,5 EUR-nak megfelelő forintösszeg.

(5) A pénzügyi hozzájárulás igénybevételére a megyei kormányhivatalok jogosultak 1 470 000 EUR-nak megfelelő forint keretösszegig

a) az állattartónak a megyei kormányhivatal által, a fertőzött tojó- vagy tenyészállomány felszámolása érdekében elrendelt

aa) diagnosztikai célú leölés,

ab) elkülönített vagy zárt vágás,

ac) állatleölés (leöletés), vagy

ad) tojásártalmatlanítás

következtében keletkezett kára enyhítéséhez, illetve

b) az állattartónak a tenyész- és tojóállományokban, a hatóság által jóváhagyott járványügyi intézkedési terve szerinti immunizáláshoz szükséges oltóanyagok beszerzési költségeinek, állományonként, szerotípusonként maximálisan kétszeri, azaz összesen négy vakcina költsége megtérítéséhez.

(6) A megyei kormányhivatalok az (5) bekezdés szerinti pénzügyi hozzájárulást csak olyan állattartónak történt kifizetést követően igényelhetik, aki a NÉBIH által rendszeresített és a honlapján közzétett, az 1. melléklet szerinti adattartalmú kérelmet benyújtja a telephely szerint illetékes megyei kormányhivatalhoz, és

a) eleget tett

aa) a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló miniszteri rendeletben meghatározott bejelentési kötelezettségének, és

ab) a szalmonellózis elleni védekezés egyes szabályairól szóló miniszteri rendeletben foglalt kötelezettségeinek,

b) nyilatkozik arra vonatkozóan, hogy

ba) valamennyi állat-egészségügyi nyilvántartásba vételi, nyilvántartás vezetési és adatszolgáltatási kötelezettségének eleget tett,

bb) az (5) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben a beszerzett oltóanyagot az állategészségügyi hatóság által jóváhagyott járványügyi intézkedési tervben leírtak szerint használja fel,

bc) nem áll csőd-, felszámolási végrehajtási, vagy végelszámolási eljárás alatt, vagy természetes személy esetében nem áll gazdálkodási tevékenységével összefüggő végrehajtási eljárás alatt, és

bd) nincs köztartozása, továbbá

c) csatolja az adott naptári hónapra vonatkozóan egy alkalommal, a tárgyhónapot követő hónap 15. napjáig, január–február–március–április hónapra vonatkozóan 2013. május 15-ig az oltóanyag beszerzésének költségeit igazoló bizonylatoknak (számlák, kifizetést igazoló bizonylatok) a számla kiállítója vagy közjegyző által hitelesített másolati példányait, és az oltóanyag felhasználását igazoló bizonylatok másolati példányait.

(7) A megyei kormányhivatal a (6) és (9) bekezdésben leírtaknak való megfelelés esetén dönt a költségtérítés összegéről a (8) bekezdésben foglaltak alapján, amelyet az adott célterületre meghatározott keret figyelembevételével kifizet az állattartónak.

(8) Az állattartónak a levágott vagy leselejtezett állatok, illetve az ártalmatlanított tojások miatt fizetett összeg nem haladhatja meg az állatnak a közvetlenül a levágás vagy leselejtezés előtti piaci értékét, illetve a tojásoknak közvetlenül az ártalmatlanítás előtti piaci értékét. Az összegből le kell vonni továbbá a maradványértéket a levágott állatok, illetve a hőkezelt, nem keltetett tojások esetében.

(9) A pénzügyi hozzájárulás mértéke az igazolt költségek 100%-a, de maximális összege átlagosan nem haladhatja meg

a) felszámolt Gallus gallus tenyész-állományokért nyújtott kárenyhítésre madaranként a 8 EUR-nak,

b) felszámolt Gallus gallus tojó-állományokért nyújtott kárenyhítésre madaranként a 4,40 EUR-nak,

c) felszámolt Meleagris gallopavo tenyészpulyka-állományokért nyújtott kárenyhítésre madaranként a 24 EUR-nak,

d) Gallus gallus tenyészbaromfi keltető tojásai esetén ártalmatlanított keltető tojásonként a 0,40 EUR-nak,

e) Gallus gallus étkezési tojásai esetén ártalmatlanított étkezési tojásonként a 0,08 EUR-nak,

f) Meleagris gallopavo tenyészpulykák keltető tojásai esetén ártalmatlanított keltető tojásonként a 0,80 EUR-nak,

g) oltóanyag beszerzésére adagonként a 0,02 EUR-nak

megfelelő forintösszeget.

(10) A pénzügyi hozzájárulás kifizetése iránti kérelemhez csatolni kell a tárgyidőszakban a kapcsolódó költségeket igazoló számlákról készült, a 3. melléklet szerinti adattartalmú összesítő kimutatást.

(11) E § alkalmazásában a számlák teljesítési dátuma az „oltóanyag beszerzés költségeinek finanszírozása” alcélterület esetében a vakcina beadásának, illetve felhasználásának időpontja, az „állomány felszámolás finanszírozása” alcélterület tekintetében pedig a felszámolás, illetve ártalmatlanítás időpontja.

9. § (1)3 A klasszikus sertéspestis tekintetében a pénzügyi hozzájárulás a 2012/761/EU bizottsági végrehajtási határozat 6. cikkével elfogadott nemzeti program szerinti, a házisertések és vaddisznók virológiai és szerológiai vizsgálatainak, valamint a mintavétel költségeire vehető igénybe. A keretösszeg a végrehajtási időszakra 224 000 EUR-nak megfelelő forintösszeg.

(2) A pénzügyi hozzájárulás igénybevételére a NÉBIH jogosult.

(3) A pénzügyi hozzájárulás mértéke az igazolt költségek 100%-a, de a maximális átalányösszeg nem haladhatja meg

a) mintavételenként házisertés esetében állatonként a 0,5 EUR-nak,

b) mintavételenként vaddisznó esetében állatonként az 5 EUR-nak,

c) csalétkenként, illetve vakcinánként az 1 EUR-nak,

d) ELISA tesztenként a 2 EUR-nak,

e) PCR tesztenként a 10 EUR-nak,

f) virológiai vizsgálatonként a 10 EUR-nak

megfelelő forintösszeget.

(4) A pénzügyi hozzájárulás kifizetését igénylő kérelemhez csatolni kell a tárgyidőszakban a kapcsolódó költségeket igazoló számlákról készült, a 3. melléklet szerinti adattartalmú összesítő kimutatást.

10. § (1)4 A madárinfluenza tekintetében a pénzügyi hozzájárulás a 2012/761/EU bizottsági végrehajtási határozat 9. cikkével elfogadott nemzeti program szerinti felmérési programok laboratóriumi vizsgálatainak költségeire, valamint a házi és a vadon élő madarakból történő mintavétel költségeire vehető igénybe. A keretösszeg a végrehajtási időszakra 150 200 EUR-nak megfelelő forintösszeg.

(2) A pénzügyi hozzájárulás igénybevételére a NÉBIH jogosult.

(3) A pénzügyi hozzájárulás mértéke az igazolt költségek 100%-a, de a maximális átalányösszeg nem haladhatja meg

a) passzív megfigyelés keretében levett vadon élő madarak mintavételezésére állatonként az 5 EUR-nak,

b) tenyésztett baromfi mintavételezésére mintánként a 0,5 EUR-nak,

c) ELISA tesztenként az 1 EUR-nak,

d) agargél-immundiffúziós (AGID) próbánként az 1 EUR-nak,

e) H5/H7 altípusokra HAG-próbára vizsgálatonként a 24 EUR-nak,

f) vírusizolációs próbára vizsgálatonként a 80 EUR-nak, valamint

g) PCR vizsgálatra vizsgálatonként a 40 EUR-nak

megfelelő forintösszeget.

(4) A pénzügyi hozzájárulás kifizetését igénylő kérelemhez csatolni kell a tárgyidőszakban a kapcsolódó költségeket igazoló számlákról készült, a 3. melléklet szerinti adattartalmú összesítő kimutatást.

11. § (1)5 A TSE, BSE és súrlókór tekintetében a pénzügyi hozzájárulás a 2012/761/EU bizottsági végrehajtási határozat 10. cikkével elfogadott nemzeti programok szerinti gyorstesztek, a megerősítő- és diszkriminatív elsődleges molekuláris vizsgálatok költségeire, valamint a genotípus vizsgálatok költségére vehető igénybe. A keretösszeg a végrehajtási időszakra 790 000 EUR-nak megfelelő forintösszeg.

(2)6 A genotípus vizsgálatok esetében a pénzügyi hozzájárulás igénybevételére a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség jogosult 200 000 EUR-nak megfelelő forint keretösszegig.

(3)7 A gyorstesztek, a megerősítő- és a diszkriminatív elsődleges molekuláris vizsgálatok esetében a pénzügyi hozzájárulás igénybevételére a NÉBIH jogosult, 590 000 EUR-nak megfelelő forint keretösszegig.

(4) A pénzügyi hozzájárulás mértéke átalányösszeg, ami a következőket tartalmazza:

a) egyes fertőző szivacsos agyvelőbántalmak megelőzésére, az ellenük való védekezésre és a felszámolásukra vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 2001. május 22-i 999/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 999/2001/EK rendelet) 12. cikk (2) bekezdésében és III. melléklet A. fejezet I. részében megállapított követelményeknek megfelelő gyorsteszt, valamint a 999/2001/EK rendelet X. melléklet C. fejezetének megfelelő megerősítő teszt vizsgálatokra vizsgálatonként a 8,5 EUR-nak,

b) a 999/2001/EK rendelet 12. cikk (2) bekezdésében és III. melléklet A. fejezet II. rész 1–5. pontjában és VII. mellékletében megállapított követelményeknek megfelelő gyorsteszt vizsgálatokra vizsgálatonként a 15 EUR-nak,

c) genotípus-vizsgálatonként a 15 EUR-nak,

d) a 999/2001/EK rendelet X. melléklet C. fejezet 3.2. bekezdés c) pont i. alpontjában említett diszkriminatív elsődleges molekuláris vizsgálatokra vizsgálatonként a 120 EUR-nak,

e) a 999/2001/EK rendelet X. melléklet C. fejezetében említett megerősítő teszt – gyorstesztek kivételével – vizsgálatokra vizsgálatonként a 25 EUR-nak

megfelelő forintösszeget.

(5) A pénzügyi hozzájárulás kifizetését igénylő kérelemhez csatolni kell a tárgyidőszakban a kapcsolódó költségeket igazoló számlákról készült, a 3. melléklet szerinti adattartalmú összesítő kimutatást.

12. § (1)8 A veszettség tekintetében a pénzügyi hozzájárulás a 2012/761/EU bizottsági végrehajtási határozat 11. cikkével elfogadott nemzeti program szerinti laboratóriumi vizsgálatok (a veszettség antigénjének vagy antitestjeinek kimutatására végzett laboratóriumi vizsgálatok; a veszettségvírus izolálása és karakterizálása; biomarker kimutatása és a vakcinát tartalmazó csalétkek titrálása), valamint az oltóanyag beszerzési és kihelyezési költségeire vehető igénybe. A keretösszeg a végrehajtási időszakra 1 440 000 EUR-nak megfelelő forintösszeg.

(2) A pénzügyi hozzájárulás igénybevételére a NÉBIH jogosult.

(3) A pénzügyi hozzájárulás mértéke az igazolt költségek 100%-a, de maximális összege átlagosan nem haladhatja meg

a) szerológiai vizsgálatonként a 16 EUR-nak,

b) tetraciklin csontban való kimutatására szolgáló tesztre vizsgálatonként a 16 EUR-nak,

c) fluoreszkáló ellenanyagpróbára (FAT) vizsgálatonként a 24 EUR-nak,

d) orális vakcina és csalétek beszerzése esetében adagonként a 0,80 EUR-nak,

e) orális vakcina és csalétek kihelyezése esetében adagonként a 0,47 EUR-nak

megfelelő forintösszeget.

(4) Mintavételenként vadon élő állatokra vonatkozóan állatonként 5 EUR-nak megfelelő forintösszeg vehető igénybe.

(5) A pénzügyi hozzájárulás kifizetését igénylő kérelemhez csatolni kell a tárgyidőszakban a kapcsolódó költségeket igazoló számlákról készült, a 3. melléklet szerinti adattartalmú összesítő kimutatást.

3. Záró rendelkezések

13. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

(2) A 15. § 2013. július 1-jén lép hatályba.

14. § Ez a rendelet a tagállamok által 2013-ra és az azt követő évekre benyújtott, egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolására, az ellenük való védekezésre és figyelemmel kísérésükre irányuló éves és többéves programok, valamint az azokhoz nyújtott közösségi pénzügyi hozzájárulás jóváhagyásáról szóló, 2012. november 30-i 2012/761/EU bizottsági végrehajtási határozat 4–6. és 9–11. cikkének a végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

15. §9

1. melléklet a 26/2013. (IV. 18.) VM rendelethez

KÉRELEM
Az egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolására, az ellenük való védekezésre
és figyelemmel kísérésükre irányuló nemzeti programok 2013. évi finanszírozásának szabályairól szóló 26/2013. (IV. 18.) VM rendelet alapján a baromfi állományokban előforduló szalmonellózis ellen való védekezésre irányuló nemzeti programokhoz kapcsolódó költségtérítés igénybevételére vonatkozó kérelem adattartalma és a csatolandó mellékletek
1. Az ügyfél azonosító adatai
1.1. Az ügyfél nyilvántartási száma
2. Az állatállomány adatai
2.1. Tenyészetkód
2.2. Faj megjelölése (házityúk vagy pulyka)
2.3. Hasznosítási irány megjelölése (tenyész-, tojó vagy hízóállomány)
2.4. Immunizálás esetén a felhasznált vakcina adatai (megnevezése, mennyisége, gyártási száma)
2.5. Az állomány felszámolása vagy elkülönített vágása esetén
2.5.1. Levágatott vagy leölt egyedszám (db), megsemmisített tojás (db)
2.5.2. A levágást végző vágóhíd tenyészetkódja vagy a leölést végző adatai, tojások ártalmatlanítását végző üzem adatai
2.5.3. A megsemmisítést, felszámolást vagy az elkülönített vágást megelőző forgalmi korlátozást elrendelő határozat száma
3. Nyilatkozat
a) arról, hogy az állattartó eleget tesz a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló miniszteri rendeletben meghatározott bejelentési kötelezettségének,
b) arról, hogy az állattartó eleget tesz a szalmonellózis elleni védekezés egyes szabályairól szóló miniszteri rendeletben foglalt kötelezettségeinek,
c) arról, hogy az állattartó valamennyi állat-egészségügyi nyilvántartásba vételi, nyilvántartás-vezetési és adatszolgáltatási kötelezettségének eleget tett,
d) arról, hogy az állattartó a kérelem benyújtásakor nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt, vagy természetes személy esetében nem áll gazdálkodási tevékenységével összefüggő végrehajtási eljárás alatt, valamint
e) arról, hogy az állattartónak kérelem benyújtásakor nincs köztartozása.
4. Keltezés, igénylő (cégszerű) aláírása
5. Csatolandó mellékletek:
5.1. A vágóhíd telephelye szerint illetékes megyei kormányhivatal igazolása az állomány felszámolása vagy elkülönített vágása esetén arról, hogy a 2. pont szerinti szalmonellózissal fertőzött állományból hány db állatot és mikor vágtak le (BIR szállítólevél kódja), illetve a tojások ártalmatlanítását végző üzem telephelye szerinti illetékes megyei kormányhivatal igazolása, hogy a 2. pont szerinti szalmonellózissal fertőzött állományból hány db tojást ártalmatlanítottak.
5.2. megyei kormányhivatal megnevezése, az ügyirat iktatószáma, keltezés, igazgató főállatorvos aláírása.

2. melléklet a 26/2013. (IV. 18.) VM rendelethez

PÉNZÜGYI HOZZÁJÁRULÁS IRÁNTI KÉRELEM
adattartalma
az egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolására, az ellenük való védekezésre
és figyelemmel kísérésükre irányuló nemzeti programok 2013. évi finanszírozásának szabályairól szóló
26/2013. (IV. 18.) VM rendelet alapján igényelhető pénzügyi hozzájáruláshoz
1.    Az ügyfél azonosító adatai
1.1.    Az ügyfél-azonosító szám
2.    Az igényelt pénzügyi hozzájárulás megjelölése az alábbi táblázat szerint:

 

 

A

B

C

 

 

Programok

Célterületek

Igényelt pénzügyi hozzájárulás összege (Ft)

 

1.

a kéknyelv betegség

1.1.1. laboratóriumi szerológiai (ELISA) vizsgálatok elvégzésének költségei

 

 

1.1.2. laboratóriumi virológiai vizsgálatok elvégzésének költségei

 

 

1.1.3. laboratóriumi PCR vizsgálatok elvégzésének költségei

 

 

1.2. vakcinázás költségei háziállatok esetén

 

 

1.3. háziállatok esetén a mintavétel költségei

 

 

2.

a Gallus gallus tenyészállományokban előforduló szalmonellózis

2.1. az állattartó állategészségügyi programja szerinti immunizáláshoz szükséges oltóanyagok beszerzésének költségei

 

 

2.2.1. az állattartónál a fertőzött állomány felszámolása miatt keletkezett állatok utáni kár enyhítésére

 

 

2.2.2. az állattartónál a fertőzött állomány felszámolása miatt keletkezett keltető tojások utáni kár enyhítésére

 

 

2.3. a fertőtlenítés hatékonyságának hatósági ellenőrzésének laboratóriumi költségei

 

 

2.4. szalmonellafertőzöttség szempontjából vizsgált állományokból származó madarak szöveteiben antimikrobiális anyagok vagy a baktériumok szaporodását gátló hatások kimutatására végzett vizsgálatok költségei

 

 

2.5. hatósági laboratóriumi vizsgálatok (bakteriológiai) elvégzésének költségei

 

 

2.6. hatósági laboratóriumi vizsgálatok (szerotipizálási) elvégzésének költségei

 

 

2.7. mintavétel költségei

 

 

3.

a Gallus gallus tojóállományokban előforduló szalmonellózis

3.1. az állattartó állategészségügyi programja szerinti immunizáláshoz szükséges oltóanyagok beszerzésének költségei

 

 

3.2.1. az állattartónál a fertőzött állomány felszámolása miatt keletkezett állatok utáni kár enyhítésére

 

 

3.2.2. az állattartónál a fertőzött állomány felszámolása miatt keletkezett étkezési tojások utáni kár enyhítésére

 

 

3.3. a fertőtlenítés hatékonyságának hatósági ellenőrzésének laboratóriumi költségei

 

 

3.4. szalmonellafertőzöttség szempontjából vizsgált állományokból származó madarak szöveteiben antimikrobiális anyagok vagy a baktériumok szaporodását gátló hatások kimutatására végzett vizsgálatok költségei

 

 

3.5. hatósági laboratóriumi vizsgálatok (bakteriológiai) elvégzésének költségei

 

 

3.6. hatósági laboratóriumi vizsgálatok (szerotipizálási) elvégzésének költségei

 

 

3.7. mintavétel költségei

 

 

4.

a Gallus gallus brojlercsirke állományokban előforduló szalmonellózis

4.1. a fertőtlenítés hatékonyságának hatósági ellenőrzésének laboratóriumi költségei

 

 

4.2. szalmonellafertőzöttség szempontjából vizsgált állományokból származó madarak szöveteiben antimikrobiális anyagok vagy a baktériumok szaporodását gátló hatások kimutatására végzett vizsgálatok költségei

 

 

4.3. hatósági laboratóriumi vizsgálatok (bakteriológiai) elvégzésének költségei

 

 

4.4. hatósági laboratóriumi vizsgálatok (szerotipizálási) elvégzésének költségei

 

 

4.5. mintavétel költségei

 

 

5.

a Meleagris gallopavo tenyészállományokban előforduló szalmonellózis

5.1. az állattartó állategészségügyi programja szerinti immunizáláshoz szükséges oltóanyagok beszerzésének költségei

 

 

5.2.1. az állattartónál a fertőzött állomány felszámolása miatt keletkezett állatok utáni kár enyhítésére

 

 

5.2.2. az állattartónál a fertőzött állomány felszámolása miatt keletkezett keltetőtojások utáni kár enyhítésére

 

 

5.3. a fertőtlenítés hatékonyságának hatósági ellenőrzésének laboratóriumi költségei

 

 

5.4. szalmonellafertőzöttség szempontjából vizsgált állományokból származó madarak szöveteiben antimikrobiális anyagok vagy a baktériumok szaporodását gátló hatások kimutatására végzett vizsgálatok költségei

 

 

5.5. hatósági laboratóriumi vizsgálatok (bakteriológiai) elvégzésének költségei

 

 

5.6. hatósági laboratóriumi vizsgálatok (szerotipizálási) elvégzésének költségei

 

 

5.7. mintavétel költségei

 

 

6.

a Meleagris gallopavo hízópulyka állományokban előforduló szalmonellózis

6.1. a fertőtlenítés hatékonyságának hatósági ellenőrzésének laboratóriumi költségei

 

 

6.2. szalmonellafertőzöttség szempontjából vizsgált állományokból származó madarak szöveteiben antimikrobiális anyagok vagy a baktériumok szaporodását gátló hatások kimutatására végzett vizsgálatok költségei

 

 

6.3. hatósági laboratóriumi vizsgálatok (bakteriológiai) elvégzésének költségei

 

 

6.4. hatósági laboratóriumi vizsgálatok (szerotipizálási) elvégzésének költségei

 

 

6.5. mintavétel költségei

 

 

7.

a klasszikus sertéspestis

7.1.1. házi sertésekből származó minták ELISA vizsgálatainak költségei

 

 

7.1.2. házi sertésekből származó minták PCR vizsgálatainak költségei

 

 

7.1.3. házi sertésekből származó minták virológiai vizsgálatainak költségei

 

 

7.2.1. vaddisznókból származó minták ELISA vizsgálatainak költségei

 

 

7.2.2. vaddisznókból származó minták PCR vizsgálatainak költségei

 

 

7.2.3. vaddisznókból származó minták virológiai vizsgálatainak költségei

 

 

7.3.1. mintavétel költségei házisertések esetén

 

 

7.3.2. mintavétel költségei vaddisznók esetén

 

 

8.

a házi és a vadon élő madarakban előforduló madárinfluenza

8.1.1. laboratóriumi vizsgálatok elvégzésének költségei (ELISA)

 

 

8.1.2. laboratóriumi vizsgálatok elvégzésének költségei (AGID)

 

 

8.1.3. laboratóriumi vizsgálatok elvégzésének költségei (HAG)

 

 

8.1.4. laboratóriumi vizsgálatok elvégzésének költségei (vírusizoláció)

 

 

8.1.5. laboratóriumi vizsgálatok elvégzésének költségei (PCR)

 

 

8.2.1. mintavétel költségei tenyésztett házi madarak esetén

 

 

8.2.2. mintavétel költségei vadon élő madarak esetén

 

 

9.

fertőző szivacsos agyvelőbántalmak (TSE): szarvasmarhák szivacsos agyvelőbántalma (BSE) és surlókór

9.1. gyorstesztek költségei szarvasmarhák esetén

 

 

9.2. gyorstesztek költségei juhok és kecskék esetén

 

 

9.3. megerősítő vizsgálatok költségei

 

 

9.4. diszkriminatív elsődleges molekuláris vizsgálatok költségei

 

 

9.5. genotípus vizsgálatok költségei

 

 

10.

a veszettség

10.1. orális vakcina beszerzési költségei

 

 

10.2. orális vakcina kihelyezési költségei

 

 

10.3. szerológia próbák költségei

 

 

10.4. tetraciklin csontban való kimutatására szolgáló tesztek költségei

 

 

10.5. veszettségvírus izolálása és karakterizálása

 

 

10.6. fluoreszkáló ellenanyagpróba (FAT) vizsgálatok költségei

 

 

10.7. parenterális vakcina beszerzésének költségei

 

 

10.8. veszettség elleni vakcina beadásának költségei legeltetett állatok esetén

 

 

10.9. vakcinát tartalmazó csalétkek titrálása

 

 

10.10. mintavétel költségei

 

 

 

Összesen:

 

 

3.    A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség esetében nyilatkozat arról, hogy az igénylő a kérelem benyújtásakor nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt.
4.    Ügyfél nyilatkozata arról, hogy tudomásul veszi, hogy:
a)    az MVH-val a kapcsolattartás a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztés, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: MVH eljárási törvény) 28. § (1) bekezdése szerinti Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerbe bejelentett adatok alapján történik;
b)    az adatok megváltozása esetében az MVH eljárási törvény 29. § (1) bekezdése alapján a változást köteles az MVH felé tizenöt napon belül bejelenteni, és amennyiben ezen bejelentési kötelezettséget elmulasztja, az ebből adódó – az MVH eljárási törvény 29. § (5) bekezdésében, valamint 30/A. §-ában foglalt jogkövetkezmények terhelik;
c)    a jogosulatlanul igénybe vett támogatás és az egyéb fizetési kötelezettség adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül, melyet az állami adóhatóság hajt be;
d)    amennyiben az intézkedésekkel kapcsolatban lejárt tartozása áll fenn, az MVH eljárási törvény 38. § (9) bekezdése alapján a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv hatósági átutalási megbízását a fizetési számlámat vezető pénzforgalmi szolgáltató végrehajtható okirat csatolása nélkül köteles teljesíteni, továbbá e nyilatkozat hiányában a kérelem az MVH eljárási törvény alapján érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül;
e)    a támogatási kérelmen és a mellékleteken feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek;
f)    a költségek ténylegesen felmerültek és a 2012/761/EU bizottsági végrehajtási határozat rendelkezései alapján támogatásra jogosult;
g)    a felmerült költségeket igazoló pénzügyileg teljesített számlák rendelkezésére állnak.
5.    Keltezés, igénylő (cégszerű) aláírása
6.    Csatolandó melléklet: a tárgyidőszakban a kapcsolódó költségeket igazoló számlákról készült összesítő kimutatás.

3. melléklet a 26/2013. (IV. 18.) VM rendelethez

Összesítő kimutatás adatai a kapcsolódó költségeket igazoló számlákról*
Tárgyidőszak: … év … negyedév/hónap**

Számla
azonosító száma

Számla
teljesítési ideje

A számla által igazolt
nettó költség
(Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* „Számla” a 26/2013. (IV. 18.) VM rendelet 4. § (1) bekezdésében foglaltak értelmében: a jogosultság mértékét alátámasztó számla és egyéb bizonylat.
** A megfelelő rész aláhúzandó.
Keltezés, igénylő (cégszerű) aláírása
1

A rendeletet az 50/2014. (IV. 29.) VM rendelet 15. §-a hatályon kívül helyezte 2014. augusztus 1. napjával.

2

A 7. § (1) bekezdése az 50/2014. (IV. 29.) VM rendelet 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 9. § (1) bekezdése az 50/2014. (IV. 29.) VM rendelet 14. § b) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 10. § (1) bekezdése az 50/2014. (IV. 29.) VM rendelet 14. § c) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 11. § (1) bekezdése az 50/2014. (IV. 29.) VM rendelet 14. § d) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 11. § (2) bekezdése az 50/2014. (IV. 29.) VM rendelet 14. § e) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 11. § (3) bekezdése az 50/2014. (IV. 29.) VM rendelet 14. § f) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 12. § (1) bekezdése az 50/2014. (IV. 29.) VM rendelet 14. § g) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 15. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére