BÜ BH 2013/262
BÜ BH 2013/262
2013.10.01.
Az emberrablás bűntettének megállapítását nem zárja ki, ha az elkövető előre közli a sértettel, hogy követelésének teljesítésétől teszi függővé a szabadon bocsátását, és csak ezután kerül sor az erőszakkal vagy kvalifikált fenyegetéssel a sértett személyi szabadságától megfosztására.
A szabadon bocsátás követelés teljesítésétől függővé tétele megtörténhet ráutaló magatartással is, ha az a sértett számára egyértelmű jelentéstartalmat hordoz [1978. évi IV. törvény 175/A. §].
Az F. Bíróság a 2011. április 27-én kihirdetett ítéletével a felülvizsgálati indítvánnyal érintett részében az I. rendű terheltet bűnösnek mondotta ki a Btk. 175/A. § (1) bekezdése szerinti 4 rendbeli társtettesként elkövetett emberrablás bűntettében. Ezért halmazati büntetésül két év hat hónap börtönbüntetésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte. Elrendelte vele szemben korábban jogerősen kiszabott próbaidőre felfüggesztett tíz hónapi börtönbüntetés végrehajtását is.
A II. rendű terhelt bűnösségét a Btk. 175/A. § (1) bekezdése szerinti társtettesként elkövetett emberrablás bűntettében, és a Btk. 170. § (1) bekezdésében meghatározott, a (2) bekezdés szerint minősülő társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének kísérletében állapította meg, és ezért halmazati büntetésül két év – végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte.
Ugyanakkor az I. és a II. rendű terheltet a velük szemben a további egy-egy rendbeli emberrablás bűntette, illetve az I. rendű terheltet testi sértés bűntettének kísérlete [Btk. 170. § (1) és (2) bekezdés] miatt emelt vád alól felmentette.
Az ítélet ellen bejelentett kétirányú fellebbezés folytán az ítélőtábla a 2012. szeptember 19-én meghozott ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta. Az I. rendű terhelt cselekményeit 5 rendbeli, a II. rendű terhelt személyi szabadságot sértő cselekményét 2 rendbeli társtettesként elkövetett emberrablás bűntettének [Btk. 175/A. § (1) bekezdés] minősítette. A terhelteket érintően a felmentő rendelkezéseket mellőzte. Az I. rendű terhelt főbüntetését három év hat hónap börtönbüntetésre súlyosította. Egyebekben az ítéletet tekintetükben helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege a következő.
A b.-i C. Night Clubot (a továbbiakban: bárt) 2006 tavaszától 2007. augusztus hó végéig az I. rendű terhelt üzemeltette. A bárban a II. rendű terhelt biztonsági őrként, a III. rendű terhelt és az V. rendű terhelt felszolgálóként dolgozott, míg a IV. rendű terhelt taxisofőrként – rendszeresen a bár előtt várakozva – állt a vendégek rendelkezésére.
A bárban az itallap ki volt rakva az asztalokra. Azon fel volt tüntetve, hogy a kötelező fogyasztás 18 000 forint, és azon felül 10%-os szervizdíjat is felszámolnak. Az itallap szerint egy 4 cl-es whisky 1200 forintba, az egyéb röviditalok 2000 forintba, a konyakok 12 900 forintba, a vermutok 6000 forintba, a 0,33-as sörök 1200 forintba kerültek. Egy félliteres 3 puttonyos Tokai Aszú ára 48 000 forint, míg egy üveg pezsgő ára, minőségétől függően, 19 000–48 000 forint között volt.
A bárban táncos lányok is szórakoztatták a vendégeket, akiknek asztalához egyszerre két táncos lány ült le. Beszélgettek a vendégekkel, részükre külön táncot mutattak be. Meghívatták magukat egy italra, ami rendszerint, táncos lányonként egy-egy üveg tokaji bort jelentett. Azt a pincér a pulttól már nyitott állapotban vitte ki a vendég asztalához. Annak ellenére, hogy ilyen magas árakkal dolgoztak, a bárban bankkártya elfogadó terminál nem működött.
2007. július 22-én hajnalban J. P. és M. J. M. G., két holland turista taxival érkezett a bárba. A helyet a taxisofőr ajánlotta a részükre. A bárban négy üveg sört és egy whiskyt fogyasztottak, miközben két táncos lány ült az asztalukhoz. Részükre J. P. sértett egy üveg bort rendelt. A III. rendű terhelt azonban még egy további üveg bort is kihozott, amelyből mindkét táncos lány fogyasztott. A kézzel írott számla 179 000 forintos összegről szólt, amelyet J. P. sértettnek adtak át. Mivel nála nem volt elég készpénz, a III. rendű terhelt felajánlotta, hogy kikíséri őt a közeli bankjegykiadó automatához. Taxival a sértettel együtt egy távolabbi OTP bankautomatához mentek.
A sértett két bankkártyáról összesen 155 000 forintot vett fel, majd azt a bárban átadta az I. rendű terheltnek. A terhelt közölte a sértettel, hogy még további 24 000 forinttal tartoznak.
Eközben M. J. M. G. sértett keresni kezdte a barátját. Azonban a II. rendű terhelt az útját állta, közölte vele, hogy a barátja elment a bankautomatához, ő azonban nem mehet ki, amíg a barátja vissza nem tér.
J. P. sértett a visszaérkezése után megmutatta a számlát a társának, aki az azon szereplő összeget túl soknak találta, a számla elmagyarázását kérte a III. rendű terhelttől. A számla miatt M. J. M. G. sértett és az I. rendű terhelt között vita alakult ki. Ennek során az I. rendű terhelt a bárpulton átnyúlva megragadta a sértett ruháját, ő viszont eltolta magától a terhelt kezét. Erre a II. rendű terhelt és több ismeretlenül maradt biztonsági őr rátámadt M. J. M. G. sértettre, őt gyomron vágták, arcát megütötték, térdhajlatát megrúgták, aminek következtében a sértett a földre került. A biztonsági őrök közül valaki J. P. sértettet is megütötte két ízben, ezek az ütések sérülést nem okoztak.
Miután M. J. M. G. sértett felállt, kérte, hogy hívjanak rendőrt. Ezt az I. rendű terhelt megtagadta és közölte, hogy a fennmaradó összeget ki kell fizetniük. Ekkor M. J. M. G. sértett átadta bankkártyáját és annak PIN kódját J. P. sértettnek, akit a III. rendű terhelt taxival visszakísért a bankautomatához.
A sértett felvett egy újabb, 104 eurónak megfelelő forint összeget, amelyet a bárba visszatérve átadott az I. rendű terheltnek. Amíg a visszaérkezésére vártak, három biztonsági őr elállta a bejárati ajtót, megakadályozva azt, hogy M. J. M. G. sértett esetleg a helyiségből kimenjen.
Végül mindkét sértettet beültették egy taxiba, amelynek vezetője őket egy számukra ismeretlen helyen rakta ki.
Az itallap szerinti 145 200 forint helyett a sértettek összesen 179 000 forintot fizettek ki. A bántalmazás következtében M. J. M. G. sértett a térdhajlat hámhorzsolásos zúzódását, a felső két metszőfog zománcának letörését, a jobb szemtájék bőrének repesztett sebzését és a hasfal zúzódását szenvedte el. Sérülései nyolc napon belül gyógyultak, azonban az ütések legalább közepes erejére, valamint az adott testtájékra figyelemmel, a nyolc napon túl gyógyuló sérülés kialakulásának reális lehetősége fennállt.
Egy másik alkalommal, 2007. július 23-án hajnalban R. G. A. és B. E. M mexikói állampolgárok, valamint a társaságukban lévő J. M. A. amerikai állampolgár szórakozás közben a taxi vezetőjének javaslatára betértek a bárba.A sértetteket az V. rendű terhelt fogadta és kísérte az asztalhoz. A három sértett összesen három üveg sört fogyasztott, miközben az asztalukhoz leült három táncos lány, és kérték, hogy rendeljenek nekik italt. A sértettek a kérést elutasították, azonban a táncos lányok az V. rendű terhelttől mégis megrendeltek három üveg Tokaji Aszút, amit nevezett ki is vitt az asztalhoz. A sértettek 15 perc elteltével a sörüket elfogyasztva kérték, majd megkapták a kézzel készült számlát amelyen 377 000 forintos összeg szerepelt. A sértettek közölték az V. rendű terhelttel, hogy három sör nem kerülhet ennyibe, a számlát nem hajlandók kifizetni, csupán fejenként 1200 forintot fizetnek. Az V. rendű terhelt közölte a sértettekkel, hogy mindent ki kell fizetniük, így a táncoslányoknak kivitt bort is. A sértettek továbbra is megtagadták a fizetést, azonban az V. rendű terhelt közölte velük, hogy addig onnan senki nem megy ki, amíg a számlát ki nem fizetik. Ezen vita alakult ki, ennek során a sértettek 100 euró kifizetését ajánlották fel, amit az V. rendű terhelt továbbra sem fogadott el.
Ekkor az asztalukhoz lépett az I. rendű terhelt és több ismeretlenül maradt biztonsági őr. Erre a sértettek összeszámolták a náluk lévő készpénzt, ami összesen 300 euró volt, és azt átadták az I. rendű terheltnek.
A biztonsági őrök az I. rendű és az V. rendű terheltek jelenlétében felállították a sértetteket, az asztalra tenyereltették őket, átkutatták a zsebeiket. Tárcáikat az I. rendű terhelttel együtt átnézték, abból kivettek összesen kb. 20 000 forintot és nézegették a sértettek bankkártyáját is. Megnézték J. M. A. sértett márkás karóráját is, azt le akarták venni a kezéről, de a sértett közlése után, hogy az hamisítvány, azt nála hagyták.
Felhívták J. M. A. sértettet, hogy a bankkártyájáról pénzt vegyen fel, amit nevezett azzal utasított el, hogy ahhoz nincs PIN kódja. Ezt követően közölték B. E. M. sértettel, hogy elviszik őt a szállodába az útleveléért, majd egy bankjegykiadó automatához, míg a két barátja ottmarad a bárban. A sértettek a továbbiakban nem mertek ellenkezni, mivel attól tartottak, hogy bántódásuk esik.
Az V. rendű terhelt B. E. M. sértettet beültette a a IV. rendű terhelt által vezetett taxiba, és elvitték őt a szállodájába. Itt a sértett felment az útleveléért a szobájába, előbb azonban eredménytelenül kért segítséget a recepcióstól, mivel időközben az V. rendű terhelt is bement a szálloda halljába.
A taxiba visszaülve az V. rendű terhelt kiabálni kezdett a sértettel amiatt, hogy tudja, a rendőrséget akarta hívatni, ne játsszon velük, nem tudhatja mi fog történni vele. Egy idő után a IV. rendű terhelt megállt a taxival és a sértett nyakához kést tett, majd egy ízben kézzel arcul ütötte, miközben az V. rendű terhelt tovább kiabált vele.
A terheltek a sértettet egy pénzváltóhoz vitték. A sértett a pénzváltáshoz megkövetelt banki telefonkapcsolatot nem tudta felvenni, így pénzfelvétel nélkül tértek vissza a bárba. Ott a sértett megpróbált kimenni a vécére, ahová követték volna a barátai is, azonban ezt a bárban lévő biztonsági őrök nem engedték meg a részükre.
Miután kiderült, hogy B. E. M. sértett nem tudott pénzt felvenni, annak érdekében, hogy a bárból távozni tudjanak, J. M. A. sértett felajánlotta, hogy a szállodai szobájában lévő pénzt, 900 eurót a széfből kiveszi. Ekkor felszólították R. G. A. sértettet, hogy ő menjen a szállodába az V. rendű és a IV. rendű terheltekkel.
R. G. A. sértett a szállodai szobában a széfből kivett 700 eurót, míg a fennmaradó 200 eurót eldugta. Közben eredménytelenül próbált a recepcióstól és egy irodában dolgozó személytől segítséget kérni. Ezután őt a szállodából a pénzváltóhoz vitték. A taxiban R. G. A. átadta az V. rendű terheltnek a 700 eurót. A pénzváltó helyiségbe a terheltek bekísérték a sértettet, a sértett átadta a bankkártyáját, arról a terheltek 1211 dollárt kívántak felvenni. Az összeget meglátva a sértett közölte, hogy a bizonylatot nem írja alá, továbbá kérte, hogy felhívhassa a bárban maradt barátait. R. G. A. sértett elmondta ekkor a barátainak, hogy mekkora összeget kívánnak felvétetni vele, akik erre azt mondták, hogy vegye fel ezt a pénzt, ugyanis őket fogva tartják a bárban. A sértett továbbra sem akarta aláírni a bizonylatot, ekkor a IV. rendű terhelt cigarettacsikket közelített a nyakához, azzal a kérdéssel, biztosan nem akarja-e a bizonylatot aláírni. Ennek hatására a sértett aláírta a bizonylatot és átvette a dollárösszegnek megfelelő kb. 180 000 forintot.
Ekkor a terheltek visszavitték R. G. A.-t a bárba, majd kifizettettek vele 40 000 forint fuvardíjat. A bárban az I. rendű terhelt irányításával összeszámolták a sértettek által átadott pénzösszegeket. A sértettek közölték, hogy az sokkal több, mint ami a számlán szerepel. Erre I. rendű terhelt azt válaszolta, hogy az elvesztegetett idejükért is elszámoltak egy bizonyos összeget, majd mindhárom sértettet elengedték.
A terheltek az itallap szerinti 217 800 forintos számla helyett a sértettektől végül is 500 000 forintot meghaladó összeget vettek el.
A jogerős határozatok ellen az I. rendű terhelt védője, illetőleg a II. rendű terhelt és védője a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontjára hivatkozással, anyagi jogszabályt sértő, és törvénysértő büntetéskiszabást eredményező minősítés miatt, a törvénynek megfelelő határozat meghozatala érdekében élt felülvizsgálati indítvánnyal.
Álláspontjuk szerint az irányadó tényállásban rögzített terhelti magatartásban az emberrablás bűncselekményének tényállási elemei maradéktalanul nem lelhetők fel, e cselekmény ugyanis önbíráskodásnak minősülhet.
A II. rendű terhelt tekintetében előterjesztett indítvány utalt arra is, hogy a terheltet érintő tényállás oly mértékben atipikus, amely mellett a cselekmény emberrablás bűntettének nem minősülhet. Erőszak alkalmazására ugyanis nem a sértettek személyi szabadságának megsértése érdekében, hanem alkalmi vita kapcsán került sor, és még esetleges összefüggés esetén sem tekinthető az alkalmazott erőszak lenyűgöző mértékűnek. Szabadon bocsátás követeléstől történő függővé tételére sem került sor, ilyen irányú kijelentéseket a II. rendű terhelt nem tett.
A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványokat mind az I. rendű, mind a II. rendű terhelt vonatkozásában alaptalannak értékelte, és mindkét terhelt vonatkozásában a támadott határozatok hatályban tartását indítványozta.
A Kúria a felülvizsgálati indítványt – a Legfőbb Ügyészség jogi álláspontjával egyetértve – mind az I. rendű, mind a II. rendű terhelt tekintetében érdemben alaptalannak találta.
A felülvizsgálati indítványokban kifejtett jogi álláspontok lényegében akként összegezhetők, hogy a cselekmények nem minősülhetnek emberrablásként, mert
– egyrészt, a törvényi tényállás szerint a személyi szabadságtól erőszakkal, vagy fenyegetéssel megfosztásnak meg kell előznie a szabadon bocsátás követelés teljesítésétől függővé tételét, ez pedig nem állapítható meg, mert előbb történt a számlakövetelés kiegyenlítését célzó erőszak, amely a személyi szabadságot nem korlátozta, másrészt
– a személyi szabadság tényállásszerű korlátozására az erőszak már csak azért sem volt alkalmas, mert nem volt lenyűgöző erejű. A sértettek minősített fenyegetés – élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetés – hatása alatt sem álltak. Ezen túlmenően pedig elvileg sem voltak a személyi szabadságuktól megfosztottak.
A Kúria a cselekmények emberrablás bűntetteként minősítését támadó jogi érvekkel nem értett egyet. Alapvetően azt a jogi álláspontot látja helyesnek, amelyet ítéleteikben az eljárt bíróságok – színvonalas indokolással – kifejtettek.
A cselekmények a klasszikus emberrablásnak valóban nem tipikus megvalósulási formái, de hiánytalanul tartalmazzák a törvényben megkövetelt tényállási elemeket.
Az indítványban felhozott érvekre tekintettel a Kúria a következők kiemelését látja szükségesnek.
A Btk. 175/A. §-a szerinti emberrablás bűntette a Btk. 273. §-a szerinti önbíráskodás bűntettével a specialitás viszonyában van. Nem önbíráskodást, hanem emberrablást kell megállapítani, ha az elkövetők személy elleni erőszak és/vagy kvalifikált (élet- testi épség ellen irányuló közvetlen) fenyegetéssel a passzív alanyt személyi szabadságától megfosztják és a szabadon bocsátást akár jogos, akár csak jogosnak vélt, avagy nyilvánvalóan jogtalan követelésük kiegyenlítésétől teszik függővé [BH 2001.413.].
Az emberrablásnak társtettese az, aki a társaival szándék- és akarategységben akár a személyi szabadságtól megfosztásban, akár a megfosztottság fenntartásában, akár a követeléstámasztás jogi fogalmát kimerítő magatartás tanúsításában részt vett.
Valóban helytálló az a dogmatikai érv, miszerint az emberrablás eszközcselekményének – a személyi szabadságtól tényállásszerű megfosztásnak – meg kell előznie a szabadon bocsátásnak a követelés teljesítésétől függővé tételét. Ez az összefüggés logikailag is nyilvánvaló, hiszen a szabadon bocsátásnak követelés teljesítésétől függővé tétele csak úgy valósulhat meg, ha előzőleg a passzív alanyt személyi szabadságától megfosztották.
Ám ebből a logikai összefüggésből nem következik azonban az, hogy feltétlenül a személyi szabadságtól megfosztás után kell közölni, vagy ezután ismételten is közölni kell a passzív alannyal, hogy a szabadon bocsátás feltétele a követelés teljesítése. Az emberrablás bűntette megvalósulhat akként is, hogy a tettes előre közli, vagy ráutaló magatartással egyértelműen tudatosítja a passzív alanyban azt, hogy követelése nem teljesítése esetére a személyi szabadságától megfosztja, és a szabadon bocsátás feltétele a követelésnek a teljesítése lesz. Ez esetben is megvalósul ugyanis az a logikai követelmény, hogy a személyi szabadságtól megfosztás megelőzi a szabadon bocsátás feltétel teljesítésétől függővé tételét.
Tehát előfordulhat, hogy az elkövető először követelést támaszt a sértettel szemben, aki ezt nem teljesíti. Eddig a követelést támasztó személy részéről a magatartás büntetőjogilag – ha más bűncselekményt nem valósított meg – közömbös. Legfeljebb úgy jön számba, mint indíték, motívum a személyi szabadságtól a követelés kikényszerítése érdekében történő későbbi megfosztáshoz.
Amennyiben ugyanis a követelés nem teljesítése miatt a sértettet a személyi szabadságától – személy elleni erőszakkal, avagy ún. kvalifikált fenyegetéssel – megfosztják és az előbb már érvényesített (közölt) követelést támasztják szabadon bocsátásának feltételéül, az emberrablás 175/A. § szerinti tényállása teljes.
De az a magatartás is tényállásszerű emberrablás, ha a tettes által támasztott követelést a sértett nem teljesíti, ezért a tettes tudatosítja (kifejezetten vagy ráutaló módon) a sértettel, hogy a személyi szabadságától a követelése teljesítése érdekében fosztja meg és szabadon bocsátásának a követelés teljesítése lesz a feltétele, a személyi szabadságtól tényállásszerű megfosztás pedig közvetlenül következik be, majd a személyi szabadságtól megfosztás után pedig már ismételten nem közli a sértettel, hogy a szabadon bocsátásnak mi a feltétele.
Mindkét cselekmény tényállását elemezve az állapítható meg, hogy egy követelés kinyilvánítására kerül sor a tettesi oldalon. Az irreálisan magas számla kifizetésére felhívást a sértettek részéről a teljesítés megtagadása követte. A megtagadás miatt végbement a sértettek mozgási – helyváltoztatási – szabadságától megfosztása erőszakos módon és a testi épségük elleni támadással közvetlenül fenyegető helyzet megteremtésével. Ezen túlmenően kifejezetten, illetve nyilvánvaló ráutaló magatartással a tettesi oldalon megtörtént a szabadon bocsátási feltételként a követelés teljesítésére való felhívás is.
A követelés – a sértettek által megrendelt italokat és az árlap adatait nézve – összegszerűen mindkét esetben nyilvánvalóan irreális. A terheltek is tudatában voltak annak, hogy követelésük ilyen összegben nem jogos, hiszen ők maguk tisztában voltak az italok árlap szerinti árával.
Azt is tudták, hogy az utóbbi esetben olyan italokat is számláztak, amit a sértettek nem rendeltek meg, azokat megrendelésük nélkül szolgálták ki, és amelyeket ők nem is fogyasztottak el, hanem azt a személyzet fogyasztotta.
Mindezt alátámasztja, hogy a sértetteknek bemutatott számlák kézzel írottak voltak, vagyis nem olyanok, amilyeneket az adott szórakozó hely nyilvántartási rendszere (pl. kasszagép) rögzít.
Ekként a követelés mindkét esetben lényegileg jogtalan volt. A jogosnak vélhetőség hiánya pedig az önbíráskodáskénti minősítést önmagában is kizárja.
A 2007. július 23-i cselekményt illetően is nyilvánvaló, hogy a számlakövetelés irreális összegű, ezáltal jogtalan volt, annak 377 000 forintos összegét a sértettek nem tudták és nem is akarták kifizetni. Ebből alakult ki az a számlavita, amelynek során az V. rendű terhelt közölte, senki nem távozhat, amíg a számlát ki nem fizetik.
Ezzel a közléssel bűncselekmény még valóban nem valósult meg. Ezt követően azonban fellépett az I. rendű terhelt, és vezénylete alatt több biztonsági őr. Megjelenésük nyilvánvalóan fenyegető hatású volt, amit az is alátámaszt, hogy a sértettek a náluk lévő összesen 300 eurót nyomban átadták a terheltnek. Azonban még ez a mozzanat is kívül esik az emberrablás törvényi tényállásán. Amennyiben a cselekmény ezzel befejeződik, legfeljebb kényszerítés jöhetne szóba, azonban a későbbiek miatt ez a cselekvőség az emberrablásba mint előcselekmény beolvad.
A cselekmény akkor fordul át emberrablás megvalósításába, amikor a biztonsági őrök az I. rendű terhelt jelenlétében és irányítása alatt megalázó módon átkutatják a sértettek zsebeit, a náluk lévő okmányokat és elveszik a náluk lévő pénzt. Ennek a motozásnak a sértettek nyilvánvalóan nem önkéntesen, hanem lenyűgöző kényszer, vagyis az őrök fenyegető fellépése hatására vetették alá magukat.
Ezzel az I. rendű terhelt – ráutaló jelleggel ugyan, de – világosan a sértettek tudomására hozta, hogy erőfölényüket alkalmazni fogják a jogtalan követelés kielégítése érdekében, és addig, amíg a követelést ki nem elégítik, nem távozhatnak.
Kétségtelenül az is tudatosult a kényszer hatására a sértettekben, hogy személyi szabadságukat akkor nyerhetik vissza, ha az I. rendű terhelt által változatlan összegben fenntartott pénzkövetelést maradéktalanul teljesítik.
Ugyan az I. rendű terhelt részéről a személyi szabadságtól megfosztást követően kifejezetten újra nem hangzott el, hogy a sértettek szabad távozásának a feltétele a teljes, vagy még annál is nagyobb összegű követelés kiegyenlítése. Azonban a konkrét körülmények között a szabadon bocsátás ezen feltétele a sértettek számára nyilvánvaló volt. A szabadon bocsátás követelés teljesítéséhez kötése tehát az előzmények mellett ráutaló magatartással megvalósult.
A 2007. július 22-i cselekményt illetően is helyesen utalt a törvényszék ítéletében arra, hogy a számla-vita során az I. rendű terhelt jelenlétében a II. rendű terhelt és több biztonsági őr tettleg bántalmazta mindkét sértettet, ezzel az I. rendű terhelt a sértettek számára egyértelművé tette, hogy addig nem távozhatnak, amíg az irreális követelést maradéktalanul ki nem fizetik.
Egybefonódik tehát a bántalmazással a személyi szabadságtól tényállásszerű megfosztás és a szabadon bocsátási feltétel közlése.
Ezzel pedig az emberrablás bűncselekménye befejezetten megvalósult, a pénz tényleges behajtása már a bevégzettséget eredményezte.
Az alkalmazott személy elleni erőszak és az ahhoz társuló – az erőszak tovább folytatásával történő – fenyegetés mindegyik esetben kétségtelenül akaratbénító volt.
Kétségtelenül következik tehát a tényállásból mindkét esetben, hogy a sértettek akaratot bénító erőszak hatására nem változtathatták meg szabadon a tartózkodási helyüket, tehát személyi szabadságuktól megfosztott állapotba kerültek, és mindvégig a terheltek, terhelt-társak felügyelete alatt maradtak. A szabadon bocsátásuk feltételeként pedig – adott esetben egyértelmű ráutaló magatartással – tudatosította bennük az I. rendű terhelt, hogy arra csak a számlakövetelés teljes kiegyenlítésével kerülhet sor.
A fentiekből következően az eljárt bíróságok az anyagi jogszabályoknak megfelelően minősítették a terheltek cselekményeit. Az tehát, hogy valamelyik sértett tekintetében a cselekmény halmazatban enyhébben büntetendő önbíráskodás bűntettének és személyi szabadság megsértése bűntettének minősülhetne, nem merülhet fel.
Önmagában, anyagi jogszabálysértés megállapítása nélkül a Kúria a kiszabott büntetéseket nem vizsgálhatja felül. Így a kiszabott büntetések vizsgálatába jelen ügyben sem bocsátkozhatott.
A kifejtetteknek megfelelően a felülvizsgálati indítványok alaptalannak bizonyultak. Ezért a Kúria a támadott határozatokat mind az I. rendű, mind a II. rendű terhelt tekintetében a Be. 426. §-ának alkalmazásával hatályukban fenntartotta.
(Kúria Bfv. II. 1 504/2012.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás