• Tartalom

27/2013. (XII. 10.) MNB rendelet

27/2013. (XII. 10.) MNB rendelet

a Magyar Nemzeti Bank elnöke által adományozható díjakról

2023.09.13.

A Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 24. § (7) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 41. cikk (4) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörömben eljárva, a következőket rendelem el:

1. § (1) A Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) célkitűzéseinek és feladatkörének megfelelően a közgazdaság és a pénzügyek területén elismert és kiemelkedő szakmai munkát és teljesítményt nyújtó hazai és külföldi szakemberek elismerésének és megbecsülésének kifejezésre juttatására és támogatására az MNB elnöke díjat adományozhat.

(2)1 A díj három fokozatban adható. A díj első fokozata a Lámfalussy Sándor díj, amely nemzetközi díjként nemzetközileg elismert pénzügyi, gazdasági szaktekintélyek, második fokozata a Popovics Sándor díj, amely feltörekvő, reményteli fiatal szakemberek, harmadik fokozata a Scitovsky Tibor Kreativitási díj, amely a közgazdaságtani oktatás megújításában vagy a közgazdaságtan megreformálásában kiemelkedő oktatók számára adományozható.

(3) A díj évente egy alkalommal, legfeljebb egy-egy személy részére adományozható.

(4) A díj ugyanazon személynek ismételten nem adományozható.

2. § (1) A Lámfalussy Sándor díjat annak a személynek lehet odaítélni, aki a közgazdaság és a pénzügyek területén olyan kiemelkedő, nemzetközileg elismert szakmai munkát, tudományos publikációs vagy oktató tevékenységet végzett, amely hosszabb távon jelentős hatással van a magyar és nemzetközi monetáris politika, a közgazdaságtudomány és szakmai közösség fejlődésére.

(2)2 A Popovics Sándor díjat annak a 45 év alatti személynek lehet odaítélni, aki kimagasló színvonalú, előremutató szakmai és tudományos munkájával hozzájárul az MNB feladatai megvalósításához, szakmai tekintélyének és nemzetközi elismertségének megerősítéséhez.

(3)3 A Scitovsky Tibor Kreativitási díj a közgazdaságtani oktatás megújításában vagy a közgazdaságtan megreformálásában kiemelkedő, magyarországi székhelyű felsőoktatási intézményben tevékenységet végző oktatónak ítélhető oda.

2/A. §4 (1) Az MNB elnöke az MNB feladatkörével összefüggésben a gazdasági és pénzügyi ismeretterjesztés területén elismert, kiemelkedő szakmai munkát és teljesítményt nyújtó kárpát-medencei szakemberek, szervezetek elismerésének és megbecsülésének kifejezésre juttatására és támogatására Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdasági Díjat adományozhat.

(2)5 A Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdasági Díj három fokozatban adományozható:

a) a Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdasági Nagydíj a gazdasági és pénzügyi ismeretterjesztés területén kimagasló teljesítményt nyújtó, a fiatalok pénzügyi képzését és tehetséggondozását aktívan támogató, a hazai tudástőkét munkájával jelentősen fejlesztő személy vagy szervezet,

b) a Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdasági Junior Díj a gazdasági és pénzügyi ismeretterjesztés területén kiemelkedő kutatást, kimagasló tanulmányi, tudományos és közösségi teljesítményt nyújtó, vállalkozó szellemű, a pénzügyi terület megértése és a tudás multidiszciplináris felhasználása iránt elkötelezett, 40. életévét be nem töltött, feltörekvő és reményteli fiatal szakemberek,

c) a Wekerle Sándor Kárpát-medencei Innovációs Különdíj a Kárpát-medence területén megvalósuló, a nemzeti összetartozást erősítő, országhatáron átívelő pénzügyi-gazdasági célú tudományos ismeretterjesztésben, valamint korábban nem alkalmazott, innovatív gazdasági kutatások és szakmai együttműködések megvalósításában kimagasló teljesítményt nyújtó személy vagy szervezet

számára.

(3) A díj évente egy alkalommal, egy-egy díjazott számára adományozható.

(4) A díj ugyanazon díjazottnak ismételten nem adományozható.

3. § (1)6 A díj odaítéléséről az MNB elnökének javaslata alapján szakmai bizottság, a díjjal járó pénzjutalom konkrét összegéről az 5., illetve 5/A. §-ban meghatározott keretek között az MNB elnöke dönt.

(2) A szakmai bizottság tagjai az MNB elnöke és az MNB alelnökei.

(3)7 A javaslatnak tartalmaznia kell a jelölt szakmai életútját, valamint azoknak az eredményeknek, publikációknak, teljesítménynek az ismertetését, amelyek az adott díj odaítélését megalapozhatják, és megfelelnek a 2., illetve 2/A. §-ban meghatározott feltételeknek.

(4)8 Az elismerésre méltatlanná vált díjazottól az adományozó a díjat – a díjazott írásbeli értesítésével – visszavonhatja. Méltatlanná válik a díjra az, akit bűncselekmény elkövetéséért jogerősen elítéltek, vagy – amennyiben a díjazott az MNB alkalmazottja – akinek a munkaviszonya az MNB-nél a munkáltató által kezdeményezett azonnali hatályú felmondással szűnt meg.

4. §9 Az MNB elnöke a díjat ünnepélyes keretek között adja át.

5. § (1) A Lámfalussy Sándor nemzetközi díjjal az adományozást igazoló okirat, legfeljebb a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló törvény szerinti, a Kossuth-díj nagydíj fokozatával járó, az odaítélés szerinti tárgyévi jutalomnak megfelelő összegű pénzjutalom, valamint emlékérem jár.

(2) A Lámfalussy Sándor díjjal járó emlékérem 999 ezrelék finomságú aranyból készült, súlya 100 gramm, átmérője 50 mm, széle sima. Az emlékérem proof kivitelű előlapján az MNB emblémájának – felső köriratban a „MAGYAR NEMZETI BANK” felirat, körívvel lehatárolt mezőben Magyarország tölgyfaággal és babérággal keretezett címere – ábrázolása látható. Az emlékérem előlapjának tervezőművésze Kósa István. Az emlékérem BU kivitelű hátlapján, a baloldali mezőben Lámfalussy Sándor időskori portréjának ábrázolása látható, az emlékérem hátlapját tervező Király Fanni tervezőművész mesterjegyével, a jobb oldali mezőben, egymás alatti vízszintes sorokban a „Lamfalussy”, és az „Award” felirat, valamint a Lámfalussy Sándor díj átadásának évszáma olvasható. Az emlékérem peremén a „BP.” verdejel, a fémjel és a „999” finomságjel olvasható.

(3) A Popovics Sándor junior díjjal az adományozást igazoló okirat, legfeljebb a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló törvény szerinti, a Kossuth-díj nagydíj fokozatával járó, az odaítélés szerinti tárgyévi jutalom negyedének megfelelő összegű pénzjutalom, valamint emlékérem jár.

(4)10 A Popovics Sándor díjjal járó, proof kivitelű emlékérem 986 ezrelék finomságú aranyból készült, súlya 34,91 gramm, átmérője 32 mm, széle sima. Az emlékérem előlapján, a középmezőben Popovics Sándor portréja látható. A portrétól jobbra, egymás alatti vízszintes sorokban a „POPOVICS”, a „SÁNDOR” és a „DÍJ” felirat, az emlékérme jobb alsó szélén, félköriratban a „BP.” verdejel és a fémjel olvasható, a portrétól balra Bartos István Péter tervezőművész mesterjegye látható. A Bognár György által tervezett, a 200 forintos címletű ezüstérmék kibocsátásáról szóló 9/1992. (XI. 30.) MNB hirdetmény szerinti ezüstérme hátlapja alapján készült hátlap szélén, felső köriratban a „MAGYAR NEMZETI BANK” felirat olvasható, a középmezőben az MNB épületének ábrázolása látható.

(5)11 A Scitovsky Tibor Kreativitási díjjal az adományozást igazoló okirat, legfeljebb a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló törvény szerinti, a Kossuth-díj nagydíj fokozatával járó, az odaítélés szerinti tárgyévi jutalom harmincadának megfelelő összegű pénzjutalom, valamint emlékérem jár.

(6)12 A Scitovsky Tibor Kreativitási Díjjal járó proof kivitelű emlékérem 999‰ finomságú ezüstből készült, súlya 81,7 gramm, átmérője 50 mm, széle sima. Az emlékérem előlapján, a középmezőben Scitovsky Tibor fiatalkori portréjának ábrázolása látható, jobb oldalon, a portré ábrázolásába ágyazva az emlékérem előlapját tervező Pelcz Balázs mesterjegyével. Az előlap szélén, felső köriratban a „SCITOVSKY TIBOR KREATIVITÁSI DÍJ” felirat, alsó köriratban a – Scitovsky Tibor munkásságát meghatározó három fogalomból álló – „JÓLÉT ÉS NÖVEKEDÉS ◊ GAZDASÁGI ELÉGEDETTSÉG ◊ JÓLLÉT” felirat olvasható. Az emlékérem hátlapján az MNB emblémájának – felső köriratban a „MAGYAR NEMZETI BANK” felirat, körívvel lehatárolt mezőben Magyarország tölgyfaággal és babérággal keretezett címere – ábrázolása látható. Az emlékérem hátlapjának tervezőművésze Kósa István.

5/A. §13 (1) A Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdasági Nagydíjjal az adományozást igazoló okirat, emlékszobor és legfeljebb a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló törvény szerinti, a Kossuth-díj nagydíjfokozatával járó, az odaítélés szerinti tárgyévi jutalom hetedének megfelelő összegű pénzjutalom jár.

(2) A Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdasági Nagydíjjal járó emlékszobor – amely Nagy Benedek szobrászművész alkotása – Wekerle Sándor halálának 90. évfordulója alkalmából Móron felállított köztéri szobor bronzötvözetű, kicsinyített mása.

(3) A Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdasági Junior Díjjal az adományozást igazoló okirat, emlékérem és legfeljebb a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló törvény szerinti, a Kossuth-díj nagydíjfokozatával járó, az odaítélés szerinti tárgyévi jutalom hetedének megfelelő összegű pénzjutalom jár.

(4) A Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdasági Junior Díjjal járó, bronzpatinázott kivitelű rézötvözetű emlékérem 90% réz és 10% cink ötvözetéből készült, súlya 335 gramm, átmérője 100 mm, széle sima. Az emlékérem előlapján, a középmezőben Wekerle Sándor portréjának ábrázolása látható, jobb oldalon, a portré ábrázolásába ágyazva az emlékérmet tervező Pelcz Balázs mesterjegyével. A portré ábrázolásától jobbra, az alapsíktól kissé megemelt, téglalap formájú felületen a díj átadásának évszáma olvasható. Az emlékérem szélén, felső köriratban a „KÁRPÁT-MEDENCEI GAZDASÁGI JUNIOR DÍJ”, alsó köriratban a „WEKERLE SÁNDOR” felirat olvasható. Az emlékérem hátlapján a Buda Palota épülete Várfok utcára néző homlokzatrészletének ábrázolása látható, lent, az ábrázolásba ágyazva a „BP.” verdejel található.

(5)14 A Wekerle Sándor Kárpát-medencei Innovációs Különdíjjal az adományozást igazoló okirat, emlékérem és legfeljebb a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló törvény szerinti, a Kossuth-díj nagydíjfokozatával járó, az odaítélés szerinti tárgyévi jutalom hetedének megfelelő összegű pénzjutalom jár.

(6)15 A Wekerle Sándor Kárpát-medencei Innovációs Különdíjjal járó, ezüstözött proof kivitelű rézötvözetű emlékérem 90% réz és 10% cink ötvözetéből készült, súlya 335 gramm, átmérője 100 mm, széle sima. Az emlékérem előlapján, a középmezőben Wekerle Sándor portréjának ábrázolása látható, jobb oldalon, a portré ábrázolásába ágyazva az emlékérmet tervező Pelcz Balázs mesterjegyével. A portré ábrázolásától jobbra, az alapsíktól kissé megemelt, téglalap formájú felületen a díj átadásának évszáma olvasható. Az emlékérem szélén, felső köriratban a „KÁRPÁT-MEDENCEI INNOVÁCIÓS KÜLÖNDÍJ”, alsó köriratban a „WEKERLE SÁNDOR” felirat olvasható. Az emlékérem hátlapján a Buda Palota épülete Várfok utcára néző homlokzatrészletének ábrázolása látható, lent, az ábrázolásba ágyazva a „BP.” verdejel található.

6. § Az MNB – a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 23. § (2) bekezdése szerinti közzététel mellett – a honlapján nyilvánosságra hozza a díjazottak nevét és a díjazottaknak a díj adományozásának alapjául szolgáló érdemeit.

7. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

8. §16

1

Az 1. § (2) bekezdése az 1/2019. (I. 9.) MNB rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

2

A 2. § (2) bekezdése a 38/2017. (XII. 27.) MNB rendelet 1. §-a szerint módosított szöveg.

3

A 2. § (3) bekezdését az 1/2019. (I. 9.) MNB rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 39/2023. (IX. 12.) MNB rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

4

A 2/A. §-t a 45/2021. (XI. 5.) MNB rendelet 1. §-a iktatta be.

5

A 2/A. § (2) bekezdése a 39/2023. (IX. 12.) MNB rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

6

A 3. § (1) bekezdése a 45/2021. (XI. 5.) MNB rendelet 3. § a) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 3. § (3) bekezdése a 45/2021. (XI. 5.) MNB rendelet 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 3. § (4) bekezdése a 45/2021. (XI. 5.) MNB rendelet 3. § c) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 4. § a 47/2014. (XI. 19.) MNB rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

10

Az 5. § (4) bekezdése a 45/2021. (XI. 5.) MNB rendelet 3. § d) pontja szerint módosított szöveg.

11

Az 5. § (5) bekezdését az 1/2019. (I. 9.) MNB rendelet 1. § (3) bekezdése iktatta be.

12

Az 5. § (6) bekezdését az 1/2019. (I. 9.) MNB rendelet 1. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 39/2023. (IX. 12.) MNB rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

13

Az 5/A. §-t a 45/2021. (XI. 5.) MNB rendelet 2. §-a iktatta be.

14

Az 5/A. § (5) bekezdését a 39/2023. (IX. 12.) MNB rendelet 3. §-a iktatta be.

15

Az 5/A. § (6) bekezdését a 39/2023. (IX. 12.) MNB rendelet 3. §-a iktatta be.

16

A 8. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére