MÜ BH 2013/282
MÜ BH 2013/282
2013.10.01.
A munkáltató megsérti az együttműködési kötelezettségét, ha a munkába járáshoz nyújtandó utazási költségtérítés tekintetében nem tájékoztatja a munkavállalót az elszámolás feltételeiről [1992. évi XXII. tv. – régi Mt. – 3. §, 153. §, 78/1993. (VI. 12.) Korm. r. 2. §, 3. §].
A munkaügyi bíróság ítéletével utazási költségtérítés megfizetésére kötelezte az alperest. Az ítéleti tényállás szerint a felperes, aki 2008. május 2-ától 2009. október 31-ig biztonsági őr munkakörben állt az alperes alkalmazásában, a munkaviszony fennállása alatt vidéki településen levő lakóhelyéről egyszeri átszállással busszal és vonattal járt be a munkahelyére, amiről az alperes is tudomással bírt. A felperes azért nem váltott bérletet, mert a munkába járása a 12-24 órás munkaidő beosztására figyelemmel költségesebb lett volna és mert az alperes a munkaviszony fennállása alatt többször előterjesztett kérelme ellenére nem térítette meg az utazása költségeit.
A munkaügyi bíróság – a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 153. § (1) bekezdése, a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 78/1993. (V. 12.) Korm. rendelet (Kr.) 2. §-a és 3. § (1) bekezdése alkalmazásával – a munkaviszony fennállása alatt teljesített szolgálatok számának figyelembevételével marasztalta az alperest a felperes munkába járásával kapcsolatos költségekben. Ítéletében rámutatott, hogy a munkába járás költségeinek megtérítésére jogszabály kötelezi a munkáltatókat, a költségtérítés nem csak akkor jár a munkavállalónak, ha abban a felek megállapodtak. A bíróság az alperes tájékoztatási és együttműködési kötelezettséget sértő magatartásként értékelte, hogy annak ellenére nem térítette a munkába járással felmerült költségeket, hogy a felperes már a munkaviszony létesítésekor is bejelentette erre irányuló igényét és az alperes a munkaviszonya fennállása alatt tudomással bírt arról, hogy a felperes vidékről jár munkába. A bíróság életszerűnek tekintette a felperes azon hivatkozását, hogy a menetjegyeket azért nem tartotta meg, mert a költségeket az alperes nem fizette, önmagában a bizonylatok hiánya miatt, az alperes felróható magatartására tekintettel, nem ítélte a követelést alaptalannak.
Az elsőfokú bíróság ítéletét a másodfokú bíróság helyes indokai alapján helybenhagyta. Az alperes fellebbezési érvelését, amely szerint a felperes a munkaviszony fennállása alatti igénybejelentés előterjesztése, illetve menetjegy vagy bérlet hiányában nem jogosult a költségtérítésre, nem fogadta el. A jogerős ítélet indokolása szerint az alperesnek az Mt. 3. § (1) bekezdése alapján, együttműködési kötelezettségéből fakadóan fel kellett volna hívnia a felperest arra, hogy az utazással felmerült költségeit bizonylatokkal igazolja. Ennek hiányában a felperesnek nem lehetett felróni, hogy menetjegyeit több mint egy évre visszamenőleg nem őrizte meg, ezért az alperes a fizetési kötelezettség alól a bizonylatok hiánya okán nem mentesülhet.
A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben annak hatályon kívül helyezését, a felperes keresetének elutasítását és a felülvizsgálati eljárási költségei megfizetését kérte a bizonyítékok jogszerűtlen mérlegelése, valamint az Mt. 3. § (1) bekezdése és a Kr. 3. § (1) bekezdése téves értelmezésére hivatkozva.
Kifogásolta, hogy az eljárt bíróságok annak ellenére állapították meg, hogy a felperesnek a munkába járással kapcsolatban pontosan milyen költségei keletkeztek, hogy a felperes a perben nem bizonyította, hogy a munkaviszony fennállása alatt hány alkalommal és milyen módon vett igénybe tömegközlekedési eszközt, vagy esetleg saját gépkocsit a munkába járáshoz. Kiemelte, hogy az alperes a perben nem azt vitatta, hogy a felperes a közigazgatási határon túlról jár dolgozni, hanem azt, hogy azt miként teszi és ezzel milyen költségei keletkeztek. A Kr. nem a közigazgatási határon kívülről történő bejárás alapján jogosítja a munkavállalót költségtérítésre, a Kr. 3. § (1) bekezdése értelmében a költségek megtérítése elszámolás ellenében történik. A költségtérítési igény igazolása érdekében a felperesnek az Mt. munkavállalókra is irányadó 3. § (1) bekezdése alapján az elszámoláshoz szükséges bizonylatokat meg kellett volna őriznie, figyelemmel arra, hogy a költségtérítés nem alanyi jogon jár, azt a Kr. elszámoláshoz köti. Miután a felperes a munkába járáshoz igénybe vett eszközöket, felmerült költségeit és azt sem igazolta a perben, hogy jegyszelvények, bérletek bemutatásával megpróbálta igényét érvényesíteni az alperesnél, az eljárt bíróságok megalapozatlanul döntöttek a követelésről.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását és az alperesnek a felmerült költségekben való marasztalását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemben felhívott anyagi jogszabályok téves értelmezése és a bizonyítékok helytelen mérlegelése miatt tartotta megalapozatlannak. A Kúria a felülvizsgálati kérelem tartalma alapján [Pp. 3. § (2) bekezdés] eljárása során azt vizsgálta, hogy a jogerős ítélet sérti-e az Mt. 3. §-át, a Kr. 3. § (1) bekezdését és a Pp. 206. §-át.
Az alperes az elsőfokú bíróság által megállapított, a másodfokú bíróság által is irányadónak tekintett tényállást és azt, hogy a felperes azokon a napokon, amelyekre a bíróság az utazási költségre való jogosultságot megállapította ténylegesen munkát végzett, nem vitatta. Az alperesnek a bizonyítékok mérlegelésére vonatkozó kifogása alapján, a felülmérlegelés tilalmára tekintettel a Pp. 206. § (1) bekezdése sérelmének megállapítására nincs lehetőség.
Az Mt. 3. § (1) bekezdése alapján a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a munkáltató és a munkavállaló a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni.
A Kr. 3. § (1) bekezdése alapján a munkáltató a munkavállalónak a munkába járást szolgáló bérlettel vagy teljes áru menetjeggyel való elszámolás ellenében köteles azok díját az a) és b) pontok szerinti mértékben megtéríteni.
Az alperes helytállóan hivatkozott arra, hogy az utóbbi jogszabályi rendelkezés csak elszámolás ellenében teszi a munkáltató kötelezettségévé a munkába járás költségeinek megtérítését. A jelen perben megállapított tényállás szerinti azon esetben azonban, amikor a munkáltatónál irányadó gyakorlat szerint nem, vagy csupán kivételes esetekben kerül sor a munkába járással kapcsolatos költségek megtérítésére és az ilyen költségekkel érintett munkavállalókat a munkáltató – tudva azok felmerüléséről és arról, hogy megtérítésükre a munkavállaló igényt tart – nem hívja fel – az Mt. 153. §-ában írt kötelezettsége teljesítése és a megtérítés Kr. 3. § (1) bekezdésében foglalt feltételének teljesülése érdekében – azok igazolására, az Mt. 3. § (1) bekezdése munkáltató általi megsértése megállapítható.
Az eljárt bíróságok ezért – az Mt. 3. § (1) bekezdése és a Kr. 3. § (1) bekezdése egybevetésével – helytálló jogértelmezés eredményeként jutottak az ítéleteikben foglalt következtetésekre, ideértve azt is, hogy a felperes együttműködési kötelezettséget sértő magatartásaként nem értékelhető, hogy a költségei felmerülését igazoló menetjegyeket az ilyen költségek megfizetésére irányuló kötelezettségeit nem teljesítő munkáltatónak való bemutatás végett nem őrizte meg.
Mindezek alapján a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet nem sérti a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat, ezért azt – a Pp. 275. § (3) bekezdése alkalmazásával – hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv. III. 10.446/2012.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás