BÜ BH 2013/292
BÜ BH 2013/292
2013.11.01.
Nem rendelhető el vagyonelkobzás a vádlottal szemben arra a pénzösszegre, amellyel az általa elkövetett bűncselekmény – adócsalás – kapcsán nem ő, hanem az általa vezetett gazdálkodó szervezet gazdagodott.
Amennyiben az adókiesés (adórövidítés) összegére az adóhatóság a gazdasági társaságot már kötelezte, ezen összegre nézve a kétszeres elvonás tilalma folytán nincs helye vagyonelkobzásnak [1978. évi IV. tv. 77/B. § (2) bek., (5) bek.; BKv 95.].
A megyei bíróság a 2011. február 24. napján kelt ítéletében bűnösnek mondta ki az I. r. vádlottat a Btk. 310. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés szerint minősülő, folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntettében, a Btk. 318. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő csalás bűntettében, a Btk. 276. §-a szerinti, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében, a Btk. 289. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti számvitel rendje megsértésének vétségében, valamint a Btk. 317. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés c) pontjára figyelemmel a (7) bekezdés b) pontja szerint minősülő sikkasztás bűntettében. Ezért halmazati büntetésül három év tíz hónapi börtönbüntetésre és ötévi közügyektől eltiltásra ítélte, emellett 155 312 840 forint összegű vagyonelkobzást rendelt el vele szemben.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész az I. r. vádlott terhére eltérő tényállás megállapítása és a büntetés súlyosítása, az I. r. vádlott és védője a sikkasztás bűntette és a számvitel rendjének megsértése alóli felmentése, az adócsalás bűntettének enyhébb minősítése érdekében jelentettek be fellebbezést.
Az ítélőtábla a 2012. december 4. napján kelt ítéletével az elsőfokú határozatot megváltoztatva az I. r. vádlottat a számviteli rend megsértése vétségének vádja alól felmentette, a vagyonelkobzás összegét 149 612 930 forintra módosította; egyebekben azonban e vádlott tekintetében az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság ítélete ellen a fellebbviteli főügyészség az I. r. vádlott terhére fellebbezést jelentett be a részfelmentést és az eltérő tényállást sérelmezve; a vádlott és védő pedig a vádlott javára fellebbezett.
A védő fellebbezésének indokolásában a tényállást támadta, elsősorban az első- és másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését, a törvényszék új eljárásra utasítását, másodlagosan a terheltnek a sikkasztás bűntette alóli felmentését és a kiszabott büntetése enyhítését kérte.
A fellebbviteli főügyészség fellebbezésének írásban előterjesztett indokolásában arra hivatkozott, hogy a másodfokon eljárt ítélőtábla tévesen helyezkedett arra az álláspontra, amely szerint az I. r. vádlott cselekményével az általa irányított gazdasági társaság vagyoni helyzetének áttekintését csupán megnehezítette; hanem azt meg is hiúsította, így ennek kapcsán nem volt helye a felmentő rendelkezésnek. Emellett kifogásolta, hogy az eljárt bíróságok az adócsalással megszerzett pénzösszeg egy része tekintetében a vádlott bűnösségét sikkasztás bűntettében nem állapították meg, holott a sikkasztás elkövetési magatartásának legalábbis a sajátjakénti rendelkezéssel megvalósuló fordulata is bizonyítást nyert. Emellett a kiszabott büntetést is sérelmezte, miután – álláspontja szerint – a nagymérvű időmúlás mellett sem volt indokolt a vádlottal szemben az enyhítő szakasz alkalmazása.
A Legfőbb Ügyészség a felmentés miatti, illetve a tényállást támadó ügyészi fellebbezést visszavonta, és csak a büntetés súlyosítása érdekében bejelentett fellebbezést tartotta fenn.
A Kúria a harmadfokon történő felülbírálat során megállapította, hogy mind az első-, mind a másodfokú bíróság maradéktalanul betartotta az eljárási törvény rendelkezéseit.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást részben megalapozatlannak találta, ezért tárgyalást tűzött ki, és azon bizonyítást vett fel; a Be. 352. § (1) bekezdés a) pontja alapján eljárva az elsőfokú ítéleti tényállást a felvett bizonyítás és az iratok tartalma alapján részben kiegészítette, részben helyesbítette.
Az első fokon eljárt bíróság – ítéletszerkesztési hiba folytán – ügydöntő határozatában a releváns tények jelentős részét nem az ítélet tényállási részében, hanem az ítéletnek a bizonyítékok értékelését, illetve a vádlott terhére megállapított cselekmények minősítésének indokolását tartalmazó részében rögzítette. A következetes bírói gyakorlat szerint az ekként rögzített tények is a tényállás részét képezik. Bár a másodfokon eljárt ítélőtábla észlelte az ítéletszerkesztési hibát, és az irányadó tényállás részeként ezekre már figyelemmel is volt, határozatában ezeket a tényeket is helyesbítette, illetve kiegészítette. Elmulasztotta azonban rögzíteni, az ítélet mely részei tartoznak a tényálláshoz.
Ezt a hibát a Kúria kiküszöbölte.
A tényállás emellett is kis mértékben hiányos, ezért azt a Kúria – a Be. 388. § (2) bekezdése alapján eljárva – részben az iratok alapján, részben pedig a megállapított tényekből levont helyes következtetés alapján kiegészíti akként, hogy
– az APEH a 2005. február 11-én kelt határozatával a 2003-as adóévre vonatkozóan a Kft. terhére 74 569 000 forint adóhiányt állapított meg, és kötelezte a gazdálkodó szervezetet ezen adóhiány megfizetésére. Emellett 37 284 000 forint adóbírságot és 4 143 000 forint késedelmi pótlékot szabott ki a kft.-vel szemben;
– az illetékes megyei bíróság a 2004. október 26-án kelt végzésével elrendelte a Kft. felszámolását. Ugyanezen bíróság a 2007. február 26-án jogerős, 39. sorszámú végzésével az egyszerűsített felszámolási eljárást befejezettnek nyilvánította és a gazdálkodó szervezetet megszüntette;
– az I. r. vádlott az általa a kft.-től felvett 326 665 750 forintból 143 672 650 forintot tulajdonított el.
Ezzel a kiegészítéssel, illetve helyesbítéssel a tényállás teljes mértékben megalapozott és a harmadfokú eljárásban irányadó.
Az irányadó tényállásra figyelemmel helytálló az eljárt bíróságoknak a vádlott bűnösségére az adócsalás, a csalás, az okirat-hamisítás és a sikkasztás kapcsán levont következtetése.
Helytálló az ítélőtábla azon álláspontja, amely szerint a vádlott az általa a kft. pénztárából felvett – a valótlan tartalmú számlák bruttó tartalmával azonos összegű – 326 665 750 forintnak azon részével, amelyet a kft. nevében alkalmazott és a munkát ténylegesen elvégző munkások kifizetésére fordított, azaz 182 993 100 forinttal nem rendelkezett sajátjaként, miután azt a kft. érdekében használta fel; így erre az összegre nem követte el a sikkasztásnak a Btk. 317. § (1) bekezdés II. fordulata szerinti bűncselekményét, függetlenül attól, hogy az ún. „feketemunka” igénybevételével egyébként számos egyéb jogszabályt megsértett.
Tévedett ugyanakkor az ítélőtábla, amikor azt állapította meg, hogy a vádlott az általa felvett 326 665 750 forintnak a vissza nem fizetett összegéből – azaz 143 672 650 forintból – csak 77 959 000 forintot tulajdonított el.
Ahogy azt az irányadó tényállás tartalmazza, a vádlott a valótlan tartalmú számlák szerinti teljes összeget felvette, és annak az ún. feketemunkák kifizetése után fennmaradó részét ismeretlen célra fordította. Töretlen a bírói gyakorlat annak megítélésében, hogy az az elkövető, aki a rábízott idegen dolgot saját – ismeretlenül maradt – céljaira használja, a sikkasztásnak a jogtalan eltulajdonítással megvalósuló fordulatát követi el.
Ennek megfelelően – a Kúria által helyesbített tények alapján – a vádlott a sikkasztás bűntettét helyesen 143 672 650 forintra követte el. Ez azonban a cselekmény törvényi minősítését nem érinti.
Nem tévedett az ítélőtábla akkor, amikor a vádlottat a számvitel rendjének megsértése miatti bűncselekmény vádja alól felmentette.
Az ugyan nem kétséges, hogy az elkövetéskor, illetve elbíráláskor hatályos törvények kombinatív alkalmazásának nincs helye. Azonban a Btk. 2. §-a szerinti időbeli hatály érvényesülése kapcsán elsősorban azt kell vizsgálni, hogy az új törvény értelmében is bűncselekmény-e a vád tárgyává tett cselekmény. Amennyiben már nem, a Btk. 2. §-a alapján az új törvény alkalmazása kötelező, és e cselekmény miatt a büntetőeljárás – a Be. 6. §-ának (3) bek. a) pontja szerinti akadályra tekintettel – nem folytatható, azt meg kell szüntetni, vagy a terheltet e cselekmény vádja alól fel kell menteni.
Az a tény pedig, hogy az új törvény szerint a vádban foglalt egyik cselekmény már nem bűncselekmény, e cselekménynek a továbbiakkal történő együttes elbírálását kizárja. Amennyiben ugyanis a cselekmény elbírálásának időpontjában valamelyik vád tárgyává tett cselekmény már nem bűncselekmény, csak a fennmaradó cselekmények vonatkozásában – a régi és az új jogszabály szerinti rendelkezések kombinatív alkalmazásának mellőzésével – vizsgálandó, hogy az elkövető számára melyik törvényi rendelkezés jelent kedvezőbb elbírálást [BH 1995.72.].
Helytállóan foglalt állást az ítélőtábla abban a kérdésben is, hogy a Btk. időközben bekövetkezett egyéb módosításai nem indokolták – a Btk. 2. §-ának alkalmazásával – a vádlott pénzügyi, vagyon elleni és közbizalom elleni cselekményeinek az elbíráláskor hatályos törvényi rendelkezések szerinti elbírálását. Bár az adócsalás helyébe lépő költségvetési csalás törvényi egységet létesítene a vádlott által elkövetett adócsalás és csalás tekintetében, azonban az ennek szabályai szerinti, immár üzletszerűen – és esetlegesen bűnszövetségben – elkövetettként minősülő bűncselekmény öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő; emellett az ún. középmérték kötelezően alkalmazandó szabálya miatt sem eredményezne a módosított törvény a vádlottra nézve kedvezőbb elbírálást.
Ahogy arra az elsőfokú bíróság is utalt, a Legfelsőbb Bíróság 1/2006. Büntető jogegységi határozata szerint adócsalás bűntettét követi el az általános forgalmi adó alanya, ha fiktív bizonylatok alapján – valótlan adatokat közölve az adóhatósággal – áfa-adónemre vonatkozó adófizetési kötelezettségét csökkenti, és a jogi minősítés alapja az adócsökkentés összege. Abban az esetben pedig, ha az adóalany fiktív bizonylatok felhasználásával jogszerűtlenül adó-visszatérítést igényel, a visszatérítés módjától függetlenül az elkövető terhére az adócsalás bűncselekményével valóságos alaki halmazatban a visszaigényelt adó összegére, mint kárra megvalósult csalás bűncselekményét is meg kell állapítani.
Ennek megfelelően az irányadó tényállás szerint a vádlott az adócsalás bűntettét 65 332 750 forintra, a csalás bűntettét 440 000 forintra követte el.
Ekként törvényes az adócsalás és a csalás minősítése is.
Ugyancsak helytálló az okirat-hamisítási cselekmények minősítése.
Nem foghat helyt az ügyésznek a vádlottal szemben kiszabott büntetés súlyosítására, illetve a vádlottnak és a védőnek a büntetés enyhítésére irányuló fellebbezése.
Az eljárt bíróságok a büntetés kiszabása során a vádlott tekintetében irányadó körülményeket túlnyomó részt feltárták.
Tévesen értékelték azonban a vádlott javára enyhítő körülményként a részbeni beismerését, mivel az csupán a „feketemunka” végeztetésére terjedt ki; büntetőjogi felelősségét sem az adócsalás, sem a sikkasztás kapcsán nem ismerte el, nem volt feltáró jellegű sem, így súlytalannak tekintendő.
Emellett jelentős súllyal értékelendő a terhére, hogy a sikkasztással az általa vezetett gazdasági társaságnak 143 672 650 forint – azaz a minősítéshez szükséges értéket lényegesen meghaladó mértékű – kárt okozott.
Ez utóbbi körülményre is figyelemmel – a részbeni felmentés ellenére – a kiszabott büntetés eltúlzottnak semmiképp sem tekinthető; a halmazati büntetés szabályai szerint kiszabható büntetés alsó határát el nem érő mértékű szabadságvesztés a nagy tárgyi súlyú bűncselekmények – az adócsalás és a sikkasztás – miatt az igen jelentős időmúlás ellenére szükséges a büntetési célok eléréséhez, egyúttal azonban elegendő is. A bűncselekmények elkövetése óta ugyanis közel tíz év telt el, és ez a súlyosító körülmények ellenére mindenképp indokolttá teszi az enyhítő szakasz alkalmazását.
Az előbb kifejtettekre tekintettel a közügyektől eltiltás kiszabása is indokolt a vádlottal szemben, annak mértéke is törvényes és arányos.
Helytálló a vádlottal szemben a vagyonelkobzás alkalmazása. Tévedtek azonban az eljárt bíróságok annak alapja és összege kapcsán.
Az elsőfokú bíróság – az ítéletének indokolásában rögzítettek szerint – a vagyonelkobzást a vádlottal szemben az adócsalással, a csalással és sikkasztással szerzett vagyon együttes összegének erejéig rendelte el, ezt az együttes összeget 154 512 930 forintban jelölve meg. Az ítélet rendelkező részében azonban a vagyonelkobzás mértékét 155 312 840 forintban állapította meg. Az ítélőtábla a vagyonelkobzás alapjának számítását helytállónak találta, és a vagyonelkobzás mértékét az elsőfokú bíróság által az indokolásban rögzített összegre helyesbítette (másodfokú ítélet 11. oldal negyedik bekezdés).
A Btk. 77/B. § (1) bekezdés a) pontja szerint vagyonelkobzást kell elrendelni arra a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyonra, amelyet az elkövető a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett, a (2) bekezdés szerint pedig vagyonelkobzást el kell rendelni arra a bűncselekmény elkövetéséből eredő, a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett vagyonra is, amellyel más gazdagodott. Ugyanezen bekezdés szerint akkor, ha gazdálkodó szervezet gazdagodott ilyen vagyonnal, a vagyonelkobzást vele szemben kell elrendelni.
Az (5) bekezdésre figyelemmel azonban vagyonelkobzás nem rendelhető el arra a vagyonra, amely a büntetőeljárás során érvényesített polgári jogi igény fedezetéül szolgál.
E rendelkezéseket értelmezve a Legfelsőbb Bíróság a BKv 95. számú véleményének III. pontjában kifejtette, hogy az adócsalás elkövetésével összefüggésben az adóbevétel csökkenésével azonos mértékű vagyonelkobzást kell elrendelni akkor, ha a kiesett adóbevétel megfizetésére az adók kapcsán eljárni jogosult hatóság az elkövetőt vagy azt a gazdálkodó szervezetet, amelyik azzal gazdagodott, még nem kötelezte. Amennyiben a kötelezés nem éri el a bíróság által megállapított adókiesés mértékét, az intézkedést – az egyéb feltételek fennállása esetén – a fennmaradó részre kell alkalmazni. A kétszeres elvonás tilalmára tekintettel azonban nincs helye vagyonelkobzás alkalmazásának, ha az elkövetőt az elmaradt adóbevétel megfizetésére már kötelezték. A vagyonelkobzást az elkövetővel szemben, illetve akkor, ha az ilyen vagyonnal nem az elkövető, hanem gazdálkodó szervezet gazdagodott, az utóbbival szemben kell elrendelni.
A vádlott által elkövetett adócsalás, illetve csalás révén nem a vádlott, hanem az általa vezetett kft. gazdagodott összesen 65 772 500 forinttal.
Az előzőekben kifejtetteknek megfelelően erre a vagyonra vagyonelkobzásnak a gazdasági társassággal szemben van helye.
Így törvénysértően rendeltek el az eljárt bíróságok a vádlottal szemben vagyonelkobzást arra a vagyonra, amelyet az adócsalás, illetve a csalás elkövetése kapcsán a kft. szerzett meg.
Miután azonban a kft.-t az adóhatóság az elmaradt adóbevétel megfizetésére már kötelezte, és a kötelezés mértéke meg is haladja a bíróság által megállapított adókiesés mértékét, a vagyonelkobzás elrendelésének a gazdasági társasággal szemben sincs helye.
Ugyanakkor a vádlott sikkasztási cselekményével 143 672 650 forint vagyont szerzett. Erre a vagyonelkobzás elrendelése nem mellőzhető, miután polgári jogi igényt a vádlottal szemben nem érvényesítettek, és polgári perben sem kötelezték a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére.
Mindezekre figyelemmel a Kúria a megtámadott határozatot a a Be. 398. § (2) bekezdése alapján megváltoztatva a fentieknek megfelelően módosította a vagyonelkobzás mértékét.
Egyebekben azonban a másodfokú ítéletnek a az I. r. vádlottra vonatkozó részét a Be. 397. §-a alapján helybenhagyta.
(Kúria Bhar. I.455/2013.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás