BÜ BH 2013/295
BÜ BH 2013/295
2013.11.01.
I. Az erőszakos közösülés akkor tényállásszerű, ha az elkövető a sértettel szemben fizikai erő kifejtésével járó támadást intéz. Az erőszaknak nem feltétlenül eleve leküzdhetetlennek, hanem a sértett komoly ellenállásának leküzdésére kell alkalmasnak lennie. A cselekmény tényállásszerűségét, és a sértett ellenállásának komolyságát nem zárja ki, ha a sértett azért nem védekezik, vagy azért hagy fel a védekezéssel, mert a helyzetét reménytelennek látja [1978. évi IV. törvény 197. § (1) bek.].
II. A törvényes vád fogalmának a vád, illetve a vádmódosítás közlésére vonatkozó rendelkezései felülvizsgálat tárgyát nem képezhetik [Be. 2. §, 263. § (2) bek., 310. §, 416. § (1) bek. c) pont].
Az elsőfokú bíróság a 2011. szeptember 12-én kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki
– súlyos testi sértés bűntette kísérletében [Btk. 170. § (1), (2) bekezdés],
– 2 rb. személyi szabadság megsértése bűntettében [Btk. 175. § (1) bekezdés, (3) bekezdés a) pont] és
– erőszakos közösülés bűntettében [Btk. 197. § (1) bekezdés].
Ezért őt halmazati büntetésül 6 évi börtönbüntetésre és a közügyektől 6 évi eltiltásra ítélte.
Egyben felmentette az 1 rb. súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól [Btk. 170. § (1), (2) bekezdés].
Kétirányú fellebbezések alapján eljárva a törvényszék a 2012. március 20-án kihirdetett ítéletével az elsőfokú határozatot annyiban változtatta meg, hogy
– a 2 rb. személyi szabadság megsértése bűntettét egyaránt a Btk. 175. § (1) bekezdésébe ütközőnek minősítette,
– a testi épség elleni cselekmény megnevezését testi sértés bűntettének kísérletére helyesbítette,
– az erőszakos közösülés bűntette jogszabályi megjelölését a Btk. 197. § (1) bekezdés I. fordulatára pontosította,
– a börtönbüntetés tartamát 4 év 6 hónapra, a közügyektől eltiltás tartamát pedig 5 évre enyhítette.
Az elsőfokú ítélettel megállapított – és a másodfokú bíróság által pontosított – tényállás felülvizsgálati indítvánnyal érintett részének lényege a következő.
2008. szeptembertől a terhelt és a sértett között élettársi kapcsolat volt, 2010. októberben a kapcsolat végleg megszakadt.
2009. június 12-ről június 13-ra virradó éjjel egy hotelben veszekedést, szóváltást követően a terhelt közepes erővel arcul – a jobb arcfelén, szemtájékon – ütötte a fürdőkádban ülő sértettet.
A sértett távozni kívánt. A terhelt azonban a sértett sérülésére jeget hozatott a recepcióról, és az ajtót elállva megakadályozta a sértett szobából távozását. A terhelt a hotel recepciósa kopogására kinyitotta az ajtót, amit kihasználva a sértett a terhelt karja alatt kibújva kiszaladt a szobából.
A bántalmazás következtében a sértett a bal szeme belső szemzuga és alatta lévő terület bevérzését és duzzanatát eredményező zúzódását szenvedte el, aminek gyógytartama nyolc napon belüli. A sérülés helyére, jellegére és az erőbehatás nagyságára, jellegére tekintettel a cselekmény alkalmas volt súlyosabb sérülés okozására.
2010. november 17-én délután a kapcsolatot helyreállítani szándékozó terhelt – internetes levelezés után – felkereste munkahelyén a sértettet, akitől aznap estére találkozót kért.
A sértett nem ellenkezett, és a terhelt este fél 8 körül a sértett lakására ment, ahova a sértett beengedte.
A lakásban a terhelt a sértett új kapcsolata felől faggatózott, elkérte a sértett új telefonszámát, aki azt megadta. A sértett kérte a terhelttől, hogy fizesse meg a telefonszámlája költségét, valamint a gépkocsijában okozott kárt és adja vissza a nála maradt ruháit. Ezt a terhelt megígérte, s megegyeztek, hogy átmennek a terhelt lakásába, és a terhelt taxit hívott.
A lakásban várakozva a terhelt ismét faggatta a sértettet új kapcsolatáról, aki nem válaszolt. Ekkor a terhelt elővette nemi szervét és közölte, hogy „akkor most engem fogsz leszopni”. A sértett ebbe beleegyezett és szájával kielégítette a terheltet.
Közben a taxi megérkezett, amivel a terhelt lakására mentek. A lakásban a terhelt a bejárati ajtót bezárta, a kulcsot pedig zsebre tette. Rákérdezett a sértettre, hogy gondol-e új partnerére, majd az igenlő válaszon feldühödve jobb kézzel, tenyér élével, közepes erővel egyszer a sértettet jobb arcfélen ütötte.
A sértett a terheltet szidalmazni kezdte, aki újból felé ütött, a sértett azonban elhajolt, és a terhelt ismételt kérdésére közölte, hogy nem őt, hanem új partnerét szereti.
Ekkor a terhelt a szembeálló sértettet derekánál két kézzel megragadta, lábai közé nyúlva harisnyáját és alsóneműjét szétszaggatta, miközben azt mondta, hogy „most meg leszel baszva, nem hagyom, hogy másé legyél”.
A sértett próbálta eltolni a terhelt kezét, akit többször megütött. A terhelt azonban a sértett nyakába harapott, majd a sértettet szakadt harisnyájánál fogva megemelte és ellökte, aki a hátára esett.
A terhelt a sértettet jobb felkarjánál megragadva a földről felhúzta, testével a falhoz szorította, s elővette nemi szervét, izgatni kezdte magát, a sértettet szorosan átölelte, bal kézzel a sértett jobb vállát leszorította, jobb kézzel pedig megpróbálta nemi szervét a sértett hüvelyébe helyezni.
A sértett tiltakozott, a terheltet ütlegelte, ellenállt, próbálta megrúgni a terheltet. Eközben a terhelt a nemi szervével rövid időre a sértett hüvelyébe tudott hatolni és meg tudta kezdeni a közösülést.
A sértett folyamatosan próbált szabadulni, ujjaival a terhelt szemét nyomta, rugdosta a terhelt lábszárát. Erre a terhelt a sértettet harisnyájánál fogva megragadta és a mellettük lévő asztalnak lökte.
A sértett hátrált, közben rugdosta, ütötte a felé igyekvő terheltet. Ekkor a western csizmát viselő terhelt a sértett bal bokáját többször, közepes erővel megrúgta, majd közepes erővel belerúgott az elforduló sértett hátába, derékmagasságban.
A sértett menekülve a bejárati ajtó felé szaladt, amit nem tudott kinyitni, segítségért kiabált és kérte a terheltet, hogy adja oda a kulcsot.
A terhelt a kulcsot nem adta át. Közölte a sértettel, hogy akkor engedi ki a lakásból, ha leülnek beszélgetni. Ebbe a sértett beleegyezett. Beszélgetés közben a terhelt a sértettet újból szidalmazta, arcul köpte, égő cigarettacsikket dobott a sértett arca felé.
A felindult sértett újra távozni akart, s hogy a terhelt kiengedje, megígérte, hogy csak lenyugszik és visszajön. Erre a terhelt a kulcsra zárt ajtót kinyitotta, a sértett pedig a lakást elhagyta.
A bántalmazás következtében a sértett
– a jobb felkar külső felszínén 2¤2 cm-es felületes hámfosztást,
– a nyak baloldalán 2¤3 cm-es, a bal külboka területén csecsemőtenyérnyi és a jobb térdhajlaton bőr alatti bevérzést
szenvedett, ami egyenként és összességében nyolc napon belüli gyógytartamú.
Az elsőfokú bíróság jogi értékelése szerint a terhelt
– a tényállás 1. pontja szerint a sértettet úgy ütötte meg, hogy – a testtájék és a bántalmazás módja alapján – reális volt a súlyosabb sérülés lehetősége;
– a tényállás 3/a) pontja szerint a sértettet akarata ellenére, erőszakkal – a sértett alsóneműjét leszaggatva, a sértettet megragadva, lefogva, ütlegelve – közösülésre kényszerítette;
– mindemellett a tényállás 1. és 3/b) pontja szerint megakadályozta a sértettet abban, hogy eltávozzon az r.-i hotelszobából és a b.-i lakásából, mégpedig azért, hogy így kerülje el az esetleges felelősségre vonást.
Ugyanakkor a terheltnek a tényállás 3. pontja szerinti bántalmazó magatartásának következményének gyógy-tartama nem haladta meg a 8 napi gyógytartamot, így e cselekmény – feljelentés hiányában – nem bűncselekmény.
A másodfokú bíróság szerint a bűnösségre vont következtetés okszerű, a jogi minősítés azonban részben téves.
Utalt arra, hogy a nemi szervek érintkezése esetén is befejezett az erőszakos közösülés bűncselekménye, annak nem feltétele a közösülés biológiai értelemben vett végrehajtása.
Ugyanakkor a – másodfokon helyesbített – tényállás alapján a 2 rb. személyi szabadság megsértése egyik esetében sem lehet következtetést vonni arra, hogy a terhelt célzata a magatartása palástolása, elfedése lett volna; ezért a cselekmény alapesete valósult meg.
Mindemellett a másodfokú bíróság részletesen foglalkozott
– az elsőfokú bíróság általi nyilvánosság kizárásával és azt helyesnek tartotta;
– a vádmódosítás (megváltoztatás és kiterjesztés) közlésével, s azt megtörténtnek, helyénvalónak tartotta;
– az elsőfokú bíróra vonatkozó utólagos bejelentéssel, ami álláspontja szerint kívül esett a kizártság törvényi okain;
– továbbá 1 rb. személyi szabadság megsértését illető indokolás hiányának kérdésével; álláspontja szerint e cselekmény valójában az első cselekmény indokolásával egybeeső.
Mindemellett a másodfokú bíróság foglalkozott a védelemnek a bizonyításra vonatkozó kifogásaival.
A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt és védője együttesen terjesztett elő – a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontját megjelölve, tartalmilag a 416. § (1) bekezdés b) pontjára is hivatkozva, valamint a súlyos testi sértés bűntette kísérlete és az erőszakos közösülés bűntette kapcsán a bűnösséget vitatva – felülvizsgálati indítványt
– elsődlegesen törvénysértő minősítés folytán törvénysértő büntetés miatt megváltoztatás érdekében;
– másodlagosan a Be. 373. § (1) bekezdés I. pontjának c), II. pontjának b) alpontjára és III. pontjára hivatkozással törvényes vád hiánya, kizárt bíró és az indokolási kötelezettség megszegése miatt, hatályon kívül helyezés érdekében.
Kifogásolta továbbá a Be. 352. § (1) bekezdés a) és b) pontjának, valamint 352. § (3) bekezdésének megszegését.
Indokai szerint
– az elsőfokú bíróság törvényes vád hiányában járt el;
– az első- és másodfokú bíróság egyaránt elmulasztotta indokolási kötelezettsége teljesítését;
– az ítélet meghozatalában kizárt bíró vett rész.
Kifogásolta, hogy
– az első- és másodfokú bíróság ítélete számos helyen iratellenes, nincs megállapítva pontos tényállás,
– az eljárt bíróság a védelem bizonyítási indítványait elutasította.
A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt részben alaptalannak, részben törvényben kizártnak tartotta.
A Kúria az ügyben a Be. 420. §-ának (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott; melyen a védő, valamint a terhelt a felülvizsgálati indítványt fenntartotta. A védő felszólalása szerint az erőszakos közösülés bűncselekménye esetében a másodfokú bíróság többféleképpen írja le az elkövetési magatartást, az elsőfokú bíróságtól eltérően rögzíti a terhelt magatartásának motivációját és célját. A védő – az indítványban foglaltakon túlmenően – kifejtette, hogy a büntetéskiszabás nem igazodik megfelelően a történtekkel kapcsolatos körülményekhez.
Az ügyész pedig az írásbeli nyilatkozatával egyező tartalommal szólalt fel.
A felülvizsgálati indítvány nem alapos.
A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, a jogerős ítélettel szembeni jogi – és nem pedig ténybeli – kifogás lehetőségét biztosítja. Kizárólag a Be. 416. §-ának (1) bekezdésében megjelölt anyagi és eljárásjogi okból vehető igénybe, a felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető.
Valóban a büntető anyagi jog szabályának sérelmét eredményezi, ha a bűnösséget valamely törvényi tényállási elem megvalósulása hiányában állapították meg [Be. 416. § (1) bek. a) pont], vagy ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése, a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki [416. § (1) bekezdés b) pont].
Kétségtelen továbbá, hogy a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja alapján felülvizsgálati ok és a 423. § (5) bekezdése alapján hivatalból vizsgálandó, s a 428. § (2) bekezdése folytán felülvizsgálatban is feltétlen hatályon kívül helyezést eredményez, ha a bíróság
– az eljárás lefolytatásához szükséges magánindítvány hiányában hozott ítéletet [373. § (1) bekezdés I. pont b) alpont], vagy törvényes vád hiányában járt el [373. § (1) bekezdés I. pont c) alpont], vagy
– az indokolási kötelezettségét megsértette [373. § (1) bekezdés III. pont];
továbbá ha
– az ítélet meghozatalában a törvény szerint kizárt bíró vett részt [373. § (1) bekezdés II. pont b) alpont].
Jelen ügyben azonban egyikről sincs szó.
Kétségtelen, hogy a felrótt egyik bűncselekmény, a Btk. 197. § (1) bekezdésében meghatározott erőszakos közösülés bűntette, a Btk. 209. § szerint csak magánindítványra büntethető.
Az iratokból kitűnően a sértett
– a 2010. november 18-i kihallgatásakor magánindítványt terjesztett elő a 2010. november 17-én elkövetett erőszakos közösülés bűncselekménye miatt;
– a 2010. november 18-i folytatólagos kihallgatásakor pedig feljelentést tett a 2009. június 12-13-i – a szállodában történt – bűncselekmény miatt.
A Be. 2. § (1) bekezdése szerint a bíróság ítélkezése során törvényes vád alapján jár el. A Be. 2. § (2) bekezdése szerint törvényes a vád, ha a vádemelésre jogosult a bírósághoz intézett indítványában meghatározott személy pontosan körülírt, büntetőtörvénybe ütköző cselekménye miatt a bírósági eljárás lefolytatását kezdeményezi.
A vád törvényessége nem a vádelőkészítés, hanem a benyújtott vád alapján vizsgálandó, vádmódosítás esetén pedig a módosított vádon – s nem önmagában a vádmódosításon – kérhető számon.
A vádmódosítás egyaránt érintheti a vádbeli tényeket és azok vád szerinti jogi minősítését.
A bíróságot a vád ténybelisége köti, az ügyész jogi indítványa viszont nem [Be. 2. § (3)–(4) bek.]. Ezért valójában a vádkiterjesztésnek van jelentősége. A jogi minősítés ugyanis a bírói értékelés körébe tartozik, tehát nincs akadálya annak, hogy a bíróság
– a vád tárgyává tett cselekményt – a vádló jogi álláspontjától eltérően – ne egy, hanem több bűncselekménynek minősítse (alaki bűnhalmazat);
– ha az eredményhez (súlyosabb eredményhez) kötött minősített eset megállapításának lehet helye, akkor – a tettazonosság körében maradva, vádmódosítás nélkül – a súlyosabb eredményre kiterjedően is elbírálja a cselekményt [1/2007. BKv].
A Be. 310. § (1) bekezdése szerint vádmódosításnak a vádemelés és a Be. 321. § (1) bekezdése szerinti – az ügydöntő határozat meghozatala céljából tartott – tanácsülés közötti időben van helye, ezen túlmenő törvényi korlátja viszont nincs.
Az iratokból kitűnően az ügyészség a 2011. május 17-én benyújtott vádiratával emelt vádat
– személyi szabadság megsértésének bűntette [Btk. 175. § (1) bekezdés],
– erőszakos közösülés bűntette [Btk. 197. § (1) bekezdés] és
– aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette [Btk. 175. § (1), (3) bekezdés a) pont]
miatt.
Az ügyészség az elsőfokú bírósághoz 2011. augusztus 5-én érkezett beadványában a vádat módosította:
– kiegészítette az 1. vádpont szerinti tényállást; ennek alapján a terheltet aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével [Btk. 175. § (1), (3) bekezdés a) pont, ami vádmegváltoztatás] és súlyos testi sértés bűntette kísérletével [Btk. 170. § (1), (2) bekezdés, ami vádkiterjesztés] vádolta;
– kiegészítette a vádirati tényállást új 2. vádponttal; ennek alapján a terheltet súlyos testi sértés bűntette kísérletével vádolta [Btk. 170. § (1), (2) bekezdés, ami vádkiterjesztés; e vádpont vonatkozásában az elsőfokú bíróság az eljárást elkülönítette];
– a vádirat 2. vádpontjának számozását 3. vádpontra módosította és tényállását kiegészítette; ennek alapján a terheltet további 1 rb. súlyos testi sértés bűntette kísérletével vádolta [Btk. 170. § (1), (2) bekezdés, ami vádkiterjesztés].
Jelen ügyben a benyújtott és a módosított vád alaki legitimációja kétségtelen, tartalmilag pedig egyaránt eleget tesz az alanyi, tárgyi és büntetőjogi meghatározottság, valamint személyre konkretizáltság törvényi követelményének.
A Be. 2. § (2) bekezdése meghatározza a törvényes vád fogalmi elemeit, a 263. § (2) bekezdése pedig előírja a benyújtott vádirat terheltnek és védőnek megküldését (ekkénti közlését).
Vád módosítása esetében a törvény nem rendelkezik annak megküldéséről [Be. 310. §]. A büntetőbíróság előtti ügyészi tevékenységről szóló 12/2003. (ÜK. 7.) LÜ utasítás 6. § (4) bekezdése írja elő, hogy „ha a vádirati tényállást a jogi minősítéstől függetlenül jelentős mértékben módosítani szükséges, azt – lehetőleg a vádbeszéd előtt – írásban kell a bíróság elé tárni”.
Kétségtelen, hogy a „vád birtoklása alapvető fontosságú” [25/1991. (V. 18.) AB hat. indokolás II/2/c) pont]. „A hatékony és megfelelő felkészülést biztosító védelemhez való jog, összefüggésben a tisztességes eljárásnak a fegyverek egyenlősége fogalmában is megnyilvánuló követelményeivel azt követeli meg, hogy a terhelt és védője a vádiratot, valamint az összes olyan iratot, amelynek kézbesítése a Be. szerint kötelező, akkor is eredeti szövegével, teljes terjedelmében megkapja és birtokolhassa, ha azok államtitkot vagy szolgálati titkot tartalmaznak [6/1998. (III. 11.) AB hat. indokolás II/6/c) pont].
Következésképpen a vád birtoklása (amint a vád közlése) nem része a törvényes vád Be. 2. § (2) bekezdésében meghatározott fogalmának, s ekként felülvizsgálat tárgyát sem képezi.
Mindazonáltal az iratokból megállapítható, hogy
– 2011. május 26-án a védő, 2011. június 2-án pedig a terhelt átvette a vádiratot;
– 2011. augusztus 5-én az elsőfokú bírósághoz érkezett a vádmódosítás; amit 2011. augusztus 18-án a védő átvett, a szabadlábon lévő terheltnek kézbesítése viszont kétszer (2011. augusztus 17-én és 24-én) eredménytelen maradt, a tértivevény „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza [Be. 70. § (7) bekezdés];
– a 2011. augusztus 26-i tárgyaláson a terhelt közölte, hogy a vádmódosítást nem kapta meg, az ügyész indítványozta az elnapolást, a bíróság pedig kifejezetten a vádmódosításra tekintettel, felkészülési idő biztosítása végett a tárgyalást elnapolta, egyben kézbesítette a terheltnek a módosított vádiratot;
– a 2011. szeptember 12-i tárgyaláson az ügyész ismertette a vádmódosítást.
Tehát az eljárt bíróság minden tőle telhetőt megtett, a vád a terhelt és a védő birtokában volt, a vádmódosítást a védő eleve, a terhelt pedig később megkapta, a felkészülési idő pedig biztosított volt [Be. 310. § (2) bekezdés].
Kétségtelen, hogy – az iratokból kitűnően – az eljárt bíróság nem az elnapolás előtt, hanem az elnapolást követő tárgyaláson ismertette a vádmódosítást. Ez azonban nem eljárási szabálysértés, mert az elnapolás kifejezetten a vádmódosítás egyébként a terhelt és védő előtt ismert megtörténtére tekintettel történt.
Ekként – szemben az indítványban foglaltakkal – a vádmódosítás esetében sincs szó törvényes vád hiányáról, s egyébként pedig a vádmódosítás közlése kapcsán jogsértés sem történt.
Nem alapos az indítványnak a kizárt bíróra hivatkozó kifogása sem.
Az iratokból kitűnően a védő – a 2012. március 2-án a törvényszék elnökéhez érkezett, felülvizsgálati indítványban hivatkozott – beadványában tisztázni kérte egy (a perben nem résztvevő személy által a Központi Nyomozó Főügyészséghez címzett) bejelentés tartalmát. A bejelentés szerint az elsőfokú bíróság ügyben eljárt tanácsának elnöke és a sértett rokoni vagy családi kapcsolatban állhat.
Törvény szerint akkor kizárt a bíró
– ha vele szemben valamely objektív, konkrét kizárási ok fennáll [Be. 21. § (1) bekezdés a)-d) pont, (3)–(4) bekezdés, 22. §];
– ha önmagával szemben elfogultságot jelentett be [17/2001. (VI. 1.) AB határozat 1. pontja].
Mindkét esetben – megdönthetetlen – törvényi vélelem szól az elfogultság mellett. Ezek a kizárási okok kimerítően meghatározottak, objektívek. Hatásuk pedig – kizárás iránti igény érvényesítése, illetve kizárást megállapító határozat nélkül is – abszolút, feltétlen, mérlegelést nem igényel, csupán az okként szolgáló tény fennállása vizsgálandó.
Szintén kizárt az a bíró, akinek kizárását a Be. 21. § (1) bekezdésének e) pontja szerint, egyéb okból indítványozták és kizárását külön határozat megállapította, vagy kizárásának elintézése igazgatási (nemperes) úton, külön határozat nélkül történt [Be. 24. § (6) bekezdése].
A kizárás ezen oka relatív. Törvényi megfogalmazása általános, nem fűződik hozzá megdönthetetlen vélelem. A törvényi szabályok szerint érvényesíteni (illetve bejelenteni) kell. Külön vizsgálandó maga az elfogultság alapjául szolgáló tény valósága és annak – elfogultságot megalapozó – alkalmassága, ami mérlegelést igényel.
A kizárás relatív oka – ellentétben a kizárás objektív okaival – a Be. 283. § (1) bekezdés b) pontja, és 23. § (2)–(3) bekezdése értelmében utólag, így felülvizsgálati eljárásban nem érvényesíthető. A Be. 21. § (1) bekezdésének e) pontja szerinti kizárási ok akkor képezheti felülvizsgálat okát, ha ilyen ok miatt a bírót (illetve ülnököt) kizárták, aki ennek ellenére tovább eljárt.
Jelen ügyben egyik esetről sincs szó.
A védő – felülvizsgálati indítványban hivatkozott – beadványa és a hozzácsatolt bejelentés a bíró kizárásának objektív okát nem tartalmazza, s valójában kizárás iránti bejelentésnek sem tekinthető. Ilyen igényt ugyanis nem fejez ki, csupán azt kifogásolja, hogy – álláspontja szerint – az eljárt hivatásos bíró elmulasztott önmaga ellen elfogultság iránti bejelentést tenni. Ez azonban jogerőre emelkedés előtt és után sem képezi indokát a kizártság valamely esete megállapításának.
A felülvizsgálati indítványban foglaltak kapcsán megjegyzi továbbá a Kúria, hogy a Be. 24/A. § (2) bekezdése szerint akkor kell beszerezni a bíró nyilatkozatát, ha a kizárás iránti bejelentést nem ő tette. Jelen esetben viszont arról van szó, hogy az arra jogosult részéről [23. § (1)–(2) bekezdés] valójában kizárás iránti bejelentés sem történt.
A felülvizsgálati indítvány szerint a tényállás 3/b. pontjában írt cselekmény kapcsán az elsőfokú bíróság nem teljesítette indokolási kötelezettségét. Ezt a másodfokú bíróság is megállapította, azonban mégsem helyezte hatályon kívül az elsőfokú ítéletet, hanem pótolta a hiányzó indokolást. Emellett a másodfokú bíróság számos kérdésben nem fejtette ki álláspontját, pedig azt az indokolás elején megígérte.
Felülvizsgálati eljárásban az indokolási kötelezettség kapcsán csupán az vizsgálható, hogy a kifogásolt határozatban nyomon követhető-e a bíróság értékelő tevékenysége, a mérlegelés eredménye azonban vitássá nem tehető, az ugyanis a Be. 423. § (1) bekezdésének megkerülését jelentené.
Ez pedig a Be. 373. § (1) bekezdés III. pontja által meghatározott körben a szükséges és elégséges mértékben megtörtént. Az eljárt bíróság tényállást állapított meg, és az alkalmazott anyagi és eljárási jogi szabályhoz vezető következtetéseit, álláspontját rögzítette.
Ezt a felülvizsgálati indítványban kifogásoltak kapcsán az elsőfokú ítélet vonatkozásában a másodfokú bíróság is egyértelműen leszögezte (másodfokú ítélet 30. oldal 2-3. bekezdés). A másodfokú bíróság pedig – ellentétben az indítványban foglaltakkal – úgyszintén eleget tett a rá háruló indokolási kötelezettségnek.
Rámutat ugyanakkor a Kúria arra, hogy a felülbírálat során értelemszerűen és főszabályként először az eljárási szabályok – azon belül a feltétlen, majd az ún. relatív hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabályok – megtartása, ezt követően pedig a tényállás megalapozottsága vizsgálandó.
Rendes jogorvoslat esetében azonban az eljárási szabályok megtartásának vizsgálatát egy vonatkozásban megelőzi a tényállás megalapozottságának vizsgálata. Az indokolási kötelezettség teljesítése ugyanis nyilvánvalóan a megalapozott, illetve megalapozottá vált tényállás tekintetében vizsgálható. (Felülvizsgálati eljárásban mindez közömbös, mivel a tényállás megalapozottságának kérdése érinthetetlen.)
Jelen ügyben is erről van szó, a másodfokú bíróság helyesbítette, pontosította a tényállás 3/b) pont alatti részét, s ehhez képest vizsgálható az indokolási kötelezettség teljesítése, aminek az eljárt bíróság eleget tett.
Nem sértett törvényt az eljárt bíróság akkor sem, amikor a terhelt bűnösségét a felrótt bűncselekmények miatt megállapította és a cselekmények jogi minősítése, valamint a kiszabott büntetés is törvényes.
A Btk. 197. § (1) bekezdése szerint az erőszakos közösülés bűntettét követi el, aki mást erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel közösülésre kényszerít, vagy más védekezésre, illetőleg akaratnyilvánításra képtelen állapotát közösülésre használja fel.
Az irányadó tényállás egyértelműen rögzíti, hogy a terhelt a sértettet közepes erővel, tenyérélével megütötte, közösülés végett megemelte, hátralökte, földről felhúzta, falhoz szorította, szorosan átölelte, jobb vállát leszorította, majd a sértett tiltakozása ellenére, a sértett általi ütlegelés közepette a nemi szervével a sértett hüvelyébe hatolt és közösülni kezdett.
Ehhez képest kétségtelen, hogy a terhelt magatartása tényállásszerű.
A közösülés megtörténtének vitatása az irányadó tényállás kifejezett támadását jelenti, ami felülvizsgálatban kizárt [Be. 423. § (1) bekezdés]. A Btk. 197. §-a alapján a kényszerítés pedig olyan erőszak vagy fenyegetés alkalmazását jelenti, amely eszközcselekményként a közösülésre irányul.
A Btk. az erőszak fogalmát, mértékét nem (egyik bűncselekmény esetében sem) határozza meg. Az erőszak – értelemszerűen – fizikai erő kifejtésével történő ráhatást, támadást jelent. Az erőszaknak nem feltétlenül eleve leküzdhetetlennek, hanem a sértett komoly ellenállásának leküzdésére alkalmasnak kell lennie. A fenyegetésnek pedig élet vagy testi épség ellen kell irányulnia, közvetlennek és – az erőszakhoz hasonlóan – komoly ellenállás leküzdésére alkalmasnak kell lennie.
Következésképpen az ilyen erőszak, vagy az ilyen fenyegetés megállapításának egyaránt csak sértetti ellenállás és annak komolysága esetén van helye. Ez pedig az irányadó tényállás alapján ugyancsak megállapítható.
Megjegyzi a Kúria, hogy egyébként sem várható el a végsőkig való védekezés (ellenállás) a sértettől. Az ellenállás komolyságának megállapítását pedig nem zárja ki, ha a sértett azért nem védekezik, vagy azért hagy fel a védekezéssel, mert helyzetét reménytelennek látja.
Jelen esetben – az irányadó tényállás szerint – a sértettnek nem állt szándékában a terhelttel közösülni, s kezdettől fogva szembeszegült a terhelt közösülés iránti magatartásával.
Itt jegyzi meg a Kúria, hogy az indítványnak az élettársi viszony kérdését illető kifogása, illetve kifejtett álláspontja valójában közömbös. Egyrészt az irányadó tényállás e vonatkozásban is egyértelmű, mivel kifejezetten rögzíti, hogy a terhelt és a sértett között fennálló élettársi kapcsolat 2010. októberben végleg megszakadt.
Másrészt ilyen vagy más hozzátartozói viszonynak e bűncselekmény megvalósulása (tényállásszerűsége és jogellenessége) szempontjából jelentősége nincs.
A Btk. bárminemű motivációtól, indítéktól és célzattól függetlenül büntetni rendeli az erőszak kifejtését, még a jogos vagy jogosnak vélt igény erőszakkal érvényesítése is bűncselekmény [Btk. 273. §].
Erőszakot kifejtő cselekmény tényállásszerűsége ellenében pedig csak olyan körülmények zárhatják ki a társadalomra veszélyességet (jogellenességet), melyek folytán az adott magatartás társadalom számára hasznos, de legalább tűrt.
E körbe tartozhat valamely alapjog gyakorlása, kiváltképp és időtlenül ilyen az élethez való jog, vagy a véleménynyilvánítás szabadsága [Alkotmány 54. § (1) bek., 61. § (1) bek.; Alaptörvény II. cikk, IX. cikk].
Ez azonban erőszakos magatartás csak akkor lehet, ha közvetlen jogtalan támadást, illetve annak közvetlen fenyegető veszélyét hárítja, vagy közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből ment [Btk. 29. §, 30. §], vagy a bűncselekmény elkövetésén tettenért személy elfogása [Be. 127. § (3) bekezdés].
Jelen esetben azonban – nyilvánvalóan – egyikről sincs szó.
Másrészt a megelőző, kölcsönösségen alapuló nemi kapcsolat ténye önmagában nem jelenti feltétlenül, hogy a továbbiak is kölcsönösségen alapulnak. Az ilyen – közvetlen időbelisége folytán – alapot adhat tévedésre. Jelen esetben azonban ennek ténybeli alapja hiányzik, mivel a korábbi nemi kapcsolat időben és térben egyaránt elkülönült volt. A sértett ellenálló – és a terhelt számára is egyértelmű – magatartása pedig nem hagyott kétséget afelől, hogy a közösülés iránti szándék nem kölcsönös.
Az irányadó tényállás alapján a testi sértés bűntettének kísérlete [Btk. 170. § (1), (2) bekezdés; tényállás 1. pontja], és a 2 rb. személyi szabadság megsértésének bűntette [Btk. 175. § (1) bekezdés; tényállás 1. és 3/b) pontja] miatt a bűnösség megállapítása és a cselekmények jogi minősítése szintén törvényes.
Az indítvány az indokolási kötelezettség megsértése címén, valamint további kifogásaival olyan eljárásjogi indokokra hivatkozott, melyek nem szerepelnek a Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) pontjában konkrétan és kimerítően meghatározott, a felülvizsgálatra okot adó eljárási szabálysértések között.
Valójában az irányadó tényállás, illetve a bíróság mérlegelésének helyességét támadta, a bizonyítékok mikénti értékelését vitatta, átértékelését célozta, tényállástól eltérő körülményekre hivatkozott és ezen keresztül kifogásolta a bűnösség megállapítását, valamint a kiszabott büntetést. Mindez azonban felülvizsgálatban kizárt.
Ide tartozik az indítványnak a sértetti vallomás elfogadását sérelmező, illetve a sértett szavahihetőségét kétségbevonó kifogása is. Mindemellett az eljárt bíróság egyébként sem csupán a sértett előadására, hanem más, közvetett bizonyítékokra is alapozta ténymegállapítását.
A Kúria megállapította, hogy a másodfokú bíróság a Be. szabályainak betartásával járt el a nyilvános ülésen.
A Be. 361. § (1) bekezdése alapján nyilvános ülés akkor tartható, ha nem kell tárgyalást tartani [nem kell bizonyítást felvenni; 363. § (2) bekezdés], viszont az ügy tanácsülésen [a 360. § (1) bekezdésében kimerítően meghatározottak szerint] nem intézhető el.
Ezzel összhangban a Be. 361. § (2) bekezdés a) pontja biztosítja, hogy nyilvános ülésen lehetőség legyen a megalapozatlanság kiküszöbölésére iratok tartalma, illetve ténybeli következtetés útján.
Jelen ügyben is ez történt. Szemben a felülvizsgálati indítványban foglaltakkal a másodfokú bíróság az erőszakos közösülés bűncselekménye vonatkozásában nem állapított meg eltérő tényállást. A váddal egyezően az elsőfokú és a másodfokú ítélet ugyanis egyaránt tényként rögzíti, hogy a terhelt nemi szervével a sértett hüvelyébe hatolt.
Mindemellett nyilvánvalóan téves álláspont, hogy az esetlegesen eltérő tényállás megállapítását a rendelkező részben kell rögzíteni. Az ügydöntő határozat rendelkező része a jogkövetkeztetéseket tartalmazza, a ténymegállapítás pedig az indokolásba tartozik [Be. 258. §].
A védelem által csatolt DVD-n rögzített – a történteket rekonstruálva bemutató – felvétel másodfokú bíróság általi megtekintése pedig nem bizonyításfelvétel, csupán a védelem által elkészített érvrendszer képi megjelenítésének szemrevétele. Ilyen képi megjelenítés valójában további bizonyítás iránti igényt fejez ki, amit a másodfokú bíróság szükségtelennek tartott és ezt határozatának indokolásában rögzítette is. Ez pedig – mivel nem bizonyítás felvételét, hanem éppen ellenkezőleg további bizonyítás mellőzését jelenti – nyilvános ülés esetében is megtörténhet.
A védő nyilvános ülésen felszólalásában elhangzottak kapcsán rámutat a Kúria arra, hogy a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik, hogy konkrét ügyben, illetve az adott terhelt esetében mit tekint enyhítő, vagy súlyosító körülménynek, s azt miként értékeli.
Kétségtelen, hogy ennek során a bíróságnak figyelemmel kell lennie a Btk. 83. §-a (1) bekezdésének, illetve 37. §-ának rendelkezéseire, valamint a BKv 56. számú véleményben (korábban BK 154. számú állásfoglalásban) foglaltakra. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a Btk. 83. § (1) bekezdése, illetve 37. §-a, valamint a BKv 56. számú véleményben foglaltak a büntetéskiszabási tevékenység mérlegelendő, mérlegelésre váró támpontjai.
Miután pedig az anyagi jogi felülvizsgálat tárgyát a bíróság bizonyítékokat mérlegelő tevékenysége nem (így a büntetéskiszabási tényezők értékelése sem) képezheti, így felülvizsgálatban az sem támadható, illetve vizsgálható, hogy az eljárt bíróság miként vette figyelembe a Btk. 37. §-ának, 83. § (1) bekezdésének előírásait, valamint a BKv 56. számú véleményben foglaltakat.
Ebből következően, ha törvényes a minősítés, akkor a büntetés törvényessége kérdésében csak akkor van helye felülvizsgálatnak, ha a kiszabott büntetés (illetve annak neme, mértéke) a Btk. valamely mérlegelést nem tűrő rendelkezésébe ütközik.
Jelen ügyben erről sincs szó.
Ekként a Kúria – miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles – a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. III. 991/2012.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás