BÜ BH 2013/296
BÜ BH 2013/296
2013.11.01.
A büntetőeljárásban érvényesített polgári jogi igény összege felemelésének, az elsőfokú eljárásban be nem jelentett járulékigény előterjesztésének a másodfokú eljárásban nincs helye [Be. 54. § (7), (8) bek., 335. § (2) bek.].
A másodfokú bíróság a bűncselekmény elkövetési értéke eltérő megállapítására, esetleg az azzal összefüggő minősítésváltoztatásra tekintettel a bejelentett polgári jogi igény és járulékai összegszerű keretei között a marasztalás összegét (és járulékait) felemeli, függetlenül attól, hogy a minősítésváltoztatás kérdését, vagy a marasztalás összegszerűségét a fellebbezés nem érintette [Be. 335. § (2) bek., 348. § (1) bek.].
A városi bíróság a 2011. szeptember 15. napján kihirdetett, a törvényszék 2012. június 7-én meghozott ítéletével a kártérítés összege és az ahhoz kapcsolódó illeték tekintetében megváltoztatott, míg egyebekben helybenhagyott jogerős ítéletével a pótmagánvádló vádindítványa alapján folyamatban volt büntetőeljárásban a terheltet bűnösnek mondotta ki a Btk. 317. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és az (5) bekezdés a) pontja szerint minősülő sikkasztás bűntettében. Ezért hat hónap – végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte, a magánfél részére 8 721 730 forint kártérítés és annak 2006. december 22-től számított törvényes kamata, valamint az állam javára illeték és bűnügyi költség megfizetésére kötelezte.
A jogerős határozat szerint a pótmagánvádló 2006. de-cember 6-án az S. Rendőrkapitányságon tett feljelentést a terhelt ellen sikkasztás bűntette [Btk. 317. § (1) bekezdése és (5) bekezdés a) pontja] miatt. A városi ügyészség a folyamatban lévő nyomozást megszüntette, a megyei főügyészség a pótmagánvádló panaszát elutasította. A pótmagánvádló a főügyészségi határozatot 2008. március 17-én vette át, vádindítványát jogi képviselője útján 2008. május 16-án azonos minősítésű bűncselekmény miatt a városi bírósághoz terjesztette elő.
A városi bíróság által megállapított tényállás lényege a törvényszék által alkalmazott kiegészítéssel és helyesbítéssel a következő.
A terhelt, mint megbízott és a sértett, pótmagánvádló, mint megbízó 2005. szeptember 28-án megbízási szerződést kötött. Ennek értelmében a terhelt megbízottként vállalta, hogy az R., P. utcai ingatlanra adásvételi szerződést köt, amelynek alapján a terhelt és élettársa valamint a pótmagánvádló és házastársa az ingatlanon 1/4-1/4 arányban szerez tulajdonjogot. Megállapodtak, hogy a terhelt egy fagerendából készített lakóház tervezésével és felépítésével kapcsolatos munkálatokat is megszervez a pótmagánvádló részére, amelynek a nevezett és házastársa 1/2-1/2 arányban lesz a tulajdonosa. Rögzítették, hogy egy ugyanilyen faházat 1/2-1/2 tulajdoni arányban a terhelt és élettársa is felépíttet.
A pótmagánvádló felhatalmazást adott a terheltnek a munkálatok elvégzéséhez szükséges vállalkozási szerződések megkötésére. Ugyanakkor a szerződésben azt is rögzítették, hogy a szerződés teljesítése során harmadik személyek közreműködését a megbízott csak a megbízó előzetes hozzájárulásával veheti igénybe. Ehhez kapcsolódóan, a következő napon a pótmagánvádló és házastársa külön meghatalmazást adtak az adásvételi szerződés megkötésével kapcsolatos eljárás egyes részleteire is.
A megbízás alapján a pótmagánvádló 2005. szeptember 29-én készpénzben 500 000 forintot juttatott el a terheltnek. 2005. november 7-én a terhelt vett fel a pótmagánvádló bankszámlájáról további 300 000 forintot.
A pótmagánvádló a terhelt számlájára 2005. szeptember 30-án, október 3-án, október 5-én, október 17-én és november 8-án részletekben összesen 15 788 391 forintot utalt át. Így 2005. november 8-ig a terhelt összesen 16 588 391 forintot kapott a pótmagánvádlótól. 2006. április 24-én a pótmagánvádló további 2 815 000 forintot utalt át a terheltnek.
A terhelt a megbízás és külön meghatalmazás alapján a kérdéses ingatlanra 2005. október 5-én a pótmagánvádló és házastársa, továbbá maga és élettársa javára 20 500 000 forint vételár mellett előszerződést kötött. Az adásvételi szerződést 2005. december 4-én 18 000 000 forint vételár feltüntetése mellett kötötte meg, azonban a következő napon a további 2 500 000 forintot is átadta az eladó képviselőjének.
A földhivatal a vevők tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezte.
Az épület tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos munkálatok körében a terhelt mint megrendelő 2005. október 25-én megbízást adott a H. H. 2000 Kft.-nek – amelynek saját maga is tagja volt – az ingatlanon egy gerendaház 27 750 000 forint vállalkozási díj ellenében történő felépítésére.
A kft. képviselőjeként 2005. december 5-én tervezői szerződést kötött a kétlakásos lakóház építési engedélyezési terveinek elkészítésére. A tervezési folyamat alatt a tervező e-mailben tartotta a kapcsolatot a pótmagánvádlóval, és az általa igényelt módosításokat, változtatásokat az építési terveken átvezette.
Az építési terv alapján az engedélykérelem beadására 2006. április 28-án került sor, az engedélyt 2006. június 27-én adták ki és az november 6-án lett jogerős. A tervezett lakóépület pincéjének építését ezt követően lehetett volna megkezdeni. A tervezői díjat a terhelt 2007. február 10-én fizette ki.
A terhelt 2006. január 5-én vállalkozási szerződést kötött a H. H. Kft. nevében a gerendaház megépítésére és összeszerelésére a romániai székhelyű R. S. céggel, mellyel korábban is üzleti kapcsolatban állt. A vállalkozói díj 34 000 euró volt. Abból 2006. március 30. napjáig összesen 60%-ot, majd további 20-20%-ot az elemek helyszínre szállításakor, illetve a munka befejezésével kellett megfizetni.
A H. H. Kft. nevében az ügyvezető – nem tudva a pénzügyi kérdések alakulásáról – a pótmagánvádlót 2006 októberében további befizetésre hívta fel.
A pótmagánvádló úgy vélte, hogy a terhelt az általa eddig rendelkezésre bocsátott összegekkel nem tud megfelelően elszámolni, ezért további fizetést nem eszközölt. Ezután, 2006. október 10-én a kft.-vel a pótmagánvádló javára kötött megbízási szerződést a kft. nevében a terhelt szerződésszegésre hivatkozva, írásban felmondta, majd az R. S. is felmondta a H. H. 2000 Kft.-vel kötött vállalkozási szerződést.
Az R. S. részére a faházépítéssel összefüggő készpénzes kifizetésre, vagy banki átutalással történt fizetésre egyetlen esetben sem került sor. A H. H. Kft. könyvelésében szereplő – részben az azokon megjelölt dátumozástól eltérően, utólagosan kiállított – pénzügyi okmányokban a kérdéses faház építésével kapcsolatban feltüntetett be- és kifizetések, illetve átutalások nem történtek meg. Az R. S. nevében kibocsátott német nyelvű számlákban szereplő befizetésekre sem került sor.
A terhelt a pótmagánvádlótól összesen 19 403 391 forintot kapott meg. Abból 10 250 000 forintot a pótmagánvádlói ingatlan vételárára, 240 000 forintot a faház tervezői díjára fordított. Sorrendben további kisebb összegeket, – tételesen 89 400, 48 000, 2255, 10 000 és 42 000 forintot – a pótmagánvádlót terhelő kisebb költségekre és a telken végzett munkálatokra fizetett ki.
Ugyanakkor a pótmagánvádlótól átvett pénzből 8 721 730 forintot eltulajdonított.
A jogerős határozatok ellen – a felülvizsgálat törvényi okának felhívása nélkül – a terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt. Indítványa a terhelt bűnösségének téves megállapítását és a kártérítés megfizetésére kötelezését sérelmezte, egyben a felmentését és a kártérítési igény elutasítását, másodlagosan kizárólag a polgári jogi igénnyel kapcsolatos rendelkezések felülvizsgálatát, a kártérítési igény önálló elutasítását, avagy érvényesítésének a törvény egyéb útjára utasítását célozta.
Az indítványban a védő elsődlegesen a törvényszék által alkalmazott tényállás-helyesbítést kifogásolta. Álláspontja szerint az elsőfokú ítéleti tényállás túlnyomó részben helytálló volt, azt az iratok tartalma alapján tévesen helyesbítette és tévesen egészítette ki a másodfokú bíróság. Kifogásolta a bizonyítékoknak a törvényszék általi mikénti értékelését, különösképpen az általa egyoldalúnak tekintett könyvszakértői vélemény elfogadását, olyan kérdésekben is, amelyek a könyvszakértői kompetencia körén kívül esnek.
A bűnösség megállapításának támadása körében kifejtett jogi álláspont lényege a következő.
A sértettel kötött megállapodás teljesítésének szándéka a terhelt részéről megkérdőjelezhetetlen.
A terhelt a H. H. Kft. pénztárából vette fel a tényállás szerinti pénzösszegeket, tehát rábízás a kft. és nem a sértett pótmagánvádló részéről történt, a sértett terhére elkövetett sikkasztás már csak emiatt sem jöhet szóba.
A terhelt a kft.-vel volt köteles elszámolni, amit meg is tett, és a kft. a magatartását nem is kifogásolta.
Ekként – miután azokat a H. H. Kft. pénztárába a faház felépítése céljából befizette –, a pótmagánvádlótól átvett pénzösszegek vonatkozásában, a terhelt részéről a saját-jakénti rendelkezés nem állapítható meg és az eltulajdonítási szándék sem bizonyított. Valójában polgári jogi elszámolási vitáról van szó, amelyben nem a büntető, hanem a polgári bíróság hivatott dönteni.
Kifejtette azt az álláspontját is, hogy a másodfokú ítéletben rögzített ismeretlen célra fordítás a jogtalan eltulajdonítás fogalmával nem azonosítható. Utóbbi megállapításához konkrétan, tényszerűen meg kell jelölni, hogy a kérdéses pénzösszeget az elkövető milyen, a rendeltetésétől eltérő célra fordította.
A jogi képviselője útján előterjesztett észrevételében a pótmagánvádló a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartotta, és a támadott határozatok hatályukban fenntartását indítványozta.
A polgári jogi igény elbírálását is törvényesnek értékelte. Ebben a körben utalt arra hogy a másodfokú bíróság is az előterjesztett polgári jogi igény összegszerű keretei között maradt amikor a kártérítés összegét – a Be. 348. §-át hivatalból alkalmazva – felemelte.
A nyilvános ülésen a védő felülvizsgálati indítványát fenntartva, az abban foglaltaknak megfelelő határozat meghozatalát kérte. A pótmagánvádló jogi képviselője észrevételükkel egyezően hatályban tartást indítványozott.
A Kúria a felülvizsgálati indítványt részben törvényben kizártnak, érdemben a bűnösség megállapításának támadása tekintetében pedig alaptalannak találta.
Ennek során a pótmagánvádlói észrevételben felhozott érvekkel lényegében egyetértett.
A felülvizsgálati indítvány ugyanis túlnyomóan a bizonyítékok mikénti értékelését, a terhelti védekezés elvetését, ezen keresztül annak a történeti tényállásnak a helyességét támadta, amely tényállásra az eljárt bíróságok a sikkasztás bűntettében bűnösséget kimondó rendelkezésüket alapították.
A védői álláspont kifejtése tehát nem az irányadó tényálláson, hanem egyes kiragadott bizonyítékoknak az eltérő értékelésén, a terhelti védekezés irányadónak tekintésén, ehhez képest eltérő tényeken alapul.
A Be. 423. § (1) bekezdése szerint azonban a jogerős határozatban megállapított tényállás a felülvizsgálat során irányadó, az az indítványban nem is támadható. A felülvizsgálat ugyanis nem a ténykérdések, hanem kizárólag jogkérdések elbírálására hivatott. A Kúria csak a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tények tekintetbe vételével foglalhat állást valamely terhelt bűnösségének megállapítása, illetőleg cselekményének minősítése kérdésében.
Ennél fogva az eltérő tények felvetése alapján felülvizsgálat nem folytatható.
Az irányadó tényállást alapul véve a bűnösség megállapítása kétség kívül törvényes és a cselekmény jogi minősítése is megfelel az anyagi jogi szabályoknak.
A megállapított történeti tényállásban a Btk. 317. §-a szerinti sikkasztás bűncselekményének tényállási elemei hiánytalanul felismerhetők.
Az irányadó tények szerint a terhelt, mint a pótmagánvádló által megbízott személy, összesen mintegy 19,4 millió forintot vett át a pótmagánvádló sértettől azzal, hogy nevezett és házastársa részére ebből az összegből egy meghatározott ingatlant megvásárol, illetőleg azon megszervezi egy gerendaház építését lebonyolítja, megköti a szükséges szerződéseket.
E pénzösszeg tehát rábízott idegen dolog volt a terhelt szempontjából.
A tényállás azt is tartalmazza, hogy az így átvett pénzből a terhelt a pótmagánvádlóra eső vételár hányadot és az elsőfokú ítéletben felsorolt kiadásokat, – a másodfokú bíróság általi helyesbítésekre figyelemmel azok közül kizárva az R. S. részére 4 050 000 forint kifizetését, és a tervezői díj sértettre eső hányadát 240 000 forintban megállapítva – teljesítette.
Ekként tehát a történeti tényállásból következően a terhelt 8 721 730 forintot nem használt fel a sértett érdekében. Tényállás az is, hogy a hiányzó 8 700 000 forintot a terhelt eltulajdonította.
Az eltulajdonítás történeti tényállásban rögzített fogalma ebből a szempontból ugyanis ténybeli és jogkérdés egyaránt.
Az eltulajdonítás jogi fogalmát abból a tényből lehet megállapítani, hogy a rábízott pénzből ezt az összeget nem használta fel rendeltetésének megfelelően. Az rendelkezésére sem állt, vissza sem szolgáltatta. Sőt azt, hogy ilyen összeggel rendelkezne eltagadta, valótlan állításokat felhozva igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy a kérdéses hiányzó pénzösszeget is a sértett érdekében használta fel.
Ehhez képest közömbös az, hogy a megbízási jogviszony keletkezésekor volt-e a terheltnek a szerződés teljesítésére irányuló szándéka. Ugyanis nem a szerződésszerű teljesítésre vonatkozó tévedésbe ejtés, ezáltal a csalás bűncselekménye a bűnösség alapja. Az a megtévesztő magatartás, amelyet a másodfokú ítélet tényszerűen rögzít, azaz, hogy a H. H. Kft. és az R. S. könyvelésének felhasználásával a terhelt azt a látszatot kívánta kelteni, hogy a sértett érdekében 7 000 000 forint összegben befizetést eszközölt, és abból 4 050 000 forint kifizetésre került az R. S. részére, a jogtalan eltulajdonítás leplezését szolgálta.
Mindezek folytán a támadott határozatoknak a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja alapján történő megváltoztatására, a terhelt felmentésére nem kerülhetett sor, miután azok e vonatkozásban mindenben megfelelnek az anyagi jogszabályoknak.
A polgári jogi igénynek a Be. XVIII. Fejezete szerinti felülvizsgálatban történő érdemi vizsgálatára és a megítélt kártérítés esetleges mellőzésére vagy mérséklésére csak a bűnösség anyagi jogi jogszabályokat sértő megállapítása, illetőleg törvénysértő büntetést eredményező téves minősítés, vagy más ilyen kihatású anyagi jogszabálysértés esetén kerülhet sor. A büntetőügyben hozott jogerős határozatnak kizárólag a polgári jogi igény kérdésében hozott rendelkezése ezen eljárásban önállóan nem vizsgálható, evégett a Be. 416. § (5) bekezdéséből következően a Polgári perrendtartás szabályai szerint van helye felülvizsgálati kérelem előterjesztésének.
Az indítványnak a polgári jogi igény elbírálásával kapcsolatos észrevételeire figyelemmel a Kúria még a következőkre utal.
A Be. 54. §-ának (7) bekezdése szerint a polgári jogi igény elbírálásának eljárásjogi kérdéseiben a Polgári perrendtartás (Pp.) rendelkezéseit akkor kell alkalmazni ha erről a Be. nem rendelkezik.
A Be. 335. §-ának (2) bekezdéséből és 54. §-ának (8) bekezdéseiből következik, hogy a polgári jogi igény elbírálása az elsőfokú bíróság előtt bejelentett igény összegszerű keretei között lehetséges.
Tehát a másodfokú eljárásban a polgári jogi igény kiterjesztése, összegének felemelése nem megengedett.
Másfelől viszont az a szabály is érvényesül a bejelentett polgári jogi igény összegszerű keretei között, miszerint „ha a bíróság ítéletében megállapítja bűncselekmény elkövetési értékét, az okozott kárt stb., ezen összeg mértékéig a polgári jogi igényt el kell bírálnia”.
A pótmagánvádló magánfélként 10 500 000 forint erejéig jelentett be az első fokon polgári jogi igényt, egyben kamatigényt is előterjesztett, jóllehet annak kezdő időpontját – azt hogy a kamat megállapítását mikortól kéri – nem jelölte meg.
A fentiekből következően az előterjesztett igény határáig az elkövetési értéknek megfelelő marasztalásnak – amely értéket a másodfokú bíróság a helyesbített tényállásnak megfelelően 8 700 000 forintban állapított meg – helye volt.
Tény, hogy az elsőfokú ítélet ellen a pótmagánvádló a polgári jogi igénnyel kapcsolatos rendelkezések tekintetében nem jelentett be fellebbezést. Kérdéses tehát, hogy a másodfokú bíróság a bejelentett polgári jogi igény keretei között mindezek mellett mégis felemelhette-e az általa megállapított elkövetési értéknek megfelelően a marasztalási összeget.
A kérdésre a Be. a felülbírálat terjedelmére vonatkozó 348. §-ának (1) bekezdése és az elsőfokú eljárás szabályainak a másodfokú eljárásban történő alkalmazását előíró 335. § (2) bekezdésének egybevetése ad kellő választ.
A Be. 348. §-ának (1) bekezdése szerint a másodfokú felülbírálat teljes körű, kivéve a 379. §-ban felvett eseteket. Eszerint pedig a másodfokú bíróság hivatalból dönt a bűnösség megállapításához, a minősítéshez stb. kapcsolódó járulékos kérdésekben, így a polgári igényre vonatkozó rendelkezéseket illetően is, mégpedig akkor is ha e kérdést fellebbezés nem érintette.
A felülbírálat során pedig az elkövetési érték változását megállapítva a Be. 335. § (2) bekezdésének alkalmazásával megfelelően felemelheti a marasztalás összegét.
Tehát a kártérítés összegének megváltoztatását illetően is törvényesen járt el a másodfokú bíróság.
Ugyanakkor kétségtelen, hogy a kamatigényt illetően mind az első mind a másodfokú bíróság a kereseti kérelmen túlterjeszkedett, mivel – korábbi kezdő időpont meghatározásának hiányában – az csak az előterjesztésétől számított igényt jelenthetett. Ez azonban a fentiek szerint a jelen ügyben folytatott felülvizsgálati eljárás tárgyát önállóan nem képezhette.
A kifejtetteknek megfelelően a Kúria a felülvizsgálati indítványt alaptalannak találta, ezért a támadott határozatokat a Be. 426. §-a (1) bekezdésének alkalmazásával hatályukban fenntartotta.
(Kúria Bfv. II. 1.280/2012.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás